Az űrlap alja
Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok másodszor
Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezési ügyvezető alelnöke és Grim András, szórványügyi alelnök tartott rövid sajtótájékoztatót tegnap délben az immár másodszor megrendezésre kerülő szeptember eleji Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok programjairól. Az egyelőre vázlatosan közölt, szeptember 5-én kezdődő, péntektől vasárnapig zajló műsorokról, mi is részletesebben tájékoztatjuk majd olvasóinkat.
A megye egyik legnagyobb szórványprogramjának számító rendezvénysorozat idei jelmondata: „Együtt a megmaradásért”. Ez, a tavalyi koncepcióhoz hasonlóan azt hivatott tükrözni, hogy nemcsak a szórványban élőknek szól a rendezvény, de egyben az egész megye magyarságának ünnepévé kívánnak válni.
Tematikus napokban gondolkodtak az idén is. A pénteki nap a hagyományőrzésé lesz, Magyarremetén, ahol 16 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, itt a megye több településéről érkező néptánccsoportoké a főszerep. Szombaton, a családi napon, ahol remélhetőleg minden korosztály talál magának majd elfoglaltságot, több helyszínen zajlanak majd az események. Köröstárkányban délelőttől késő estig lesznek koncertek többféle zenei stílusban, sztárvendégekkel is, de emellett ünnepi istentiszteletre várják az 1960-70-es években konfirmáltakat, a Tulipán-kupa keretében pedig Kisnyégerfalván lesz futballbajnokság és gulyásfőző verseny, az esti órákban pedig a Mandala dalszínház mutatja be az István, a király rockoperát.
A vasárnapi záró helyszín Várasfenes lesz, délutáni ünnepi ökumenikus istentisztelettel és a délkelet-bihari régió meghívott kórusainak találkozójával, végül pedig átadják a Zsiskú János-szórványdíjakat, mely elismerést olyan személyek vagy közösségek érdemelhettek ki már tavaly is, akik a szórvány megmaradásáért tevékenykednek.
Magyar Napló címen hamarosan napvilágot lát majd egy a részletes programokat és hivatalos köszöntőket is tartalmazó kiadvány, amelyet a környékbeliekhez fognak eljuttatni. A tavaly már hagyományt teremtettek, és a jövőben is folytatják a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat – emelte ki Borsi Lóránt. A rendezvényekre tehát, a jelmondat szellemében, mindenkit szeretettel várnak, és nemcsak a dél-bihari szórványból.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyarremetén kezdődött a térség ünnepe
Augusztus 5-én, pénteken Magyarremetén a magyar néptánccsoportok felvonulásával kezdődtek meg a II. Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok. A színes népviseletbe öltözött fiatalok a település Belényes felőli bejáratától vonultak a sportpályára, az ünnepségek helyszínére.
A Magyarremetén felvonuló magyar néptáncosok és a hozzájuk tartozó kísérők hosszú sort kialakítva foglalták el az úttestet a település főutcáján, ahol szinte minden porta előtt álltak emberek, megtapsolva őket. A menetet rendőrségi kíséret biztosította, hogy szükség esetén elhárítsák a forgalmi torlódást, de ilyenre nem került sor. A megyei és a helyi RMDSZ-szervezetek, a református egyházközségek, valamint a civil szervezetek által szervezett három napos Fekete-Körös-völgyi ünnepség pénteken Magyarremetén kezdődött. Jó volt látni – az e sorokat rögzítőnek is – azt a színes kavalkádot, melyet a felvonuló néptáncosok nyújtottak. A település életében bizonyára először történt meg, hogy Bihar megye minden részéből érkező, magyar néptáncosok vonuljanak fel a helység utcáin. A felvonuláson külön színfoltot jelentettek a szentjobbi huszárok, akik a menet élén vezették a fiatalokat a rendezvény helyszínére. Az ünnepség Hodgyai Edit, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnökének köszöntő szavaival kezdődött, aki fontos szerepet játszott abban, hogy a 12 magyar néptánccsoport, valamint a két magyar hagyományápoló énekkar is jelen legyen Magyarremetén. Ezt követően Bálind György, a magyarrremetei RMDSZ elnöke köszöntött minden jelenlévőt, vendégeket, táncosokat, énekeseket. „Nagy öröm számunkra, hogy térségünk eme nagy ünnepének, melyet immáron másodszor rendeznek meg, nyitó napját Magyarremetén tartják. Nagy boldogság számomra az, amit itt látok: néptáncosokat, gyönyörű népviseletbe öltözött fiatalokat”. Az elnök ezután a jelenlévő elöljárókat invitálta a szabadtéri színpadra.
A Megmaradás Zászlaja
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő, miután tisztelettel köszöntötte a közönséget, a felvonuló néptáncosok nagy csapatát, örömét fejezte ki, hogy ő is ott lehet a remeteiek között, majd arról szólt, hogy „amit a tavaly együtt elterveztünk, arról most látszik, hogy nem egy alkalomra volt elképzelve, hiszen immár a második alkalom, hogy ünnepelünk itt, a Fekete-Körös völgyében, ami azt is jelenti, hogy elindultunk a hagyomány útján”. Kifejtette, hogy a Fekete-Körös völgyében kilenc településen élnek jelentősebb magyar közösségek, majd így értékelt: „Annak érdekében, hogy a Fekete-Körös-völgyi magyarság megmutathassa magát, szükséges volt az ilyen jellegű rendezvényre, hiszen, ha vannak is ezen a vidéken is falunapok, azok nem adnak lehetőséget arra, hogy teljes mértékben bemutatkozzanak, hogy ismertessék magyar kultúránkat. Erre jók ezek az események, melyek most már rólunk, itt élő magyarokról szólnak”. A politikus ezután arról beszélt, hogy az idei ünnepségre elkészítették a Megmaradás Zászlaját. „A szórványban élők zászlaja ez, mely egy harci jelkép is. Ahhoz, hogy ebben a térségben megőrizzük a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, a hagyományainkat, egy mindennapi harcot kell megvívni, melyet nem fegyverrel teszünk. Ez egy belső, egyébként nagyon komoly közös harc, a Fekete-Körös-völgyi magyarok kell érezzék, hogy nincsenek egyedül”, mondta többek között a képviselő.
„Adj hálát Istennek”
Szigeti Ferenc magyarremetei lelkipásztor is nagy szeretettel köszöntött mindenkit. „Kedves magyarok, van nekünk egy himnuszunk, kihúzzuk magunkat és úgy énekeljük: Isten, áldd meg a magyart! Én azt kívánom itt önöknek, hogy magyar, adj hálát Istennek, hogy akik fellépnek a Fekete-Körös-menti rendezvényen, azok a legjobbat nyújtsák”, mondta a tiszteletes. A rendezvényt üdvözölte Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, aki a város Nyíló Akác néptánccsoportját kísérte el Remetére, valamint Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor, aki egyben a település Serkentők nevű férfikórusának tagja is.
Tánccsoportok a színpadon
A köszöntőket követően a néptáncosok, népdalkórusok foglalták el a szabadtéri színpadot, ahol Szabó Amália, a belényesújlaki Rezgő néptánccsoport vezetője látta el a műsorvezetői feladatot. Minden csapatról mondott néhány szót, hogy az ekkor már nagyobb számban jelenlévő közönség is tudja, kit is lát a színpadon. A következő néptánccsoportok léptek fel Magyarremetén: Ezüstperje (Érsemjén), Gilice (Paptamási), Érkörtvélyesi Néptánccsoport; Nyíló Akác (Érmihályfalva), Gyöngyvetők (Margitta), Szentjánosbogarok (Biharszentjános), Galagonya (Bors); Toldi (Nagyszalonta), Kéknefelejcs (Magyarremete), Rezgő (Belényesújlak), Szömörce (Bihardiószeg); Görböc (Micske), valamint a szentjobbi Vadvirágok népdalkórus, és a köröstárkányi Serkentők férfikórus.
Dérer Ferenc, erdon.ro

Karácsonyi néptánc-ajándék az Ezüstperjétől
A hazai szereplések mellett tucatnál is több, határon inneni és túli településen lépett fel idén az érsemjéni Ezüstperje, derült ki a néptánccsoport év végi gáláján.
A szokásokhoz híven idén is mintegy karácsonyi ajándékként összegezte az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport a hazai publikumnak, mint végeztek az elmúlt esztendőben. Vasárnap este került sor az idei eseményre, a Fráter Lóránt Művelődési Házban Balazsi József polgármester köszöntötte elsőként a megjelenteket. Felelevenítette a csoport alakulásának néhány mozzanatát, hiszen a csoport éppen 10 éve alakult. (A “születésnapot” január végén fogják megünnepelni – szerk.megj.) A polgármester hozzátette: az eltelt években három generáció “táncolta át” magát az Ezüstperjén, és a gyerekeket, fiatalokat ma már el sem lehetne tiltani a táncolástól – már ha egyáltalán megpróbálná azt valaki.
Egy év képekben
Hogy a csoport jól végzi “dolgát”, arra bizonyíték, hogy idén a kisebb és a nagyobb csoport is megnyerte a megyei tehetségkutató versenyt kategóriájában. A munkáért Sütő Judit és Sütő Szabolcs csoportvezetőknek elöljáróként és szülőként is köszönetet mondhatott Balazsi József. A továbbiakban Sütő Judit műsorvezetőként konferálta a programot, magyarázatai mintegy időt is biztosítottak a táncosoknak a szusszanásra, öltözésre. Elsőként egy videó-összeállítást láthattunk a csoport idei életéről. A helyi fellépések mellett jártak Érmihályfalván, Micskén, Belényesújlakon, Nagyváradon, Magyarremetén, Érkörtvélyesen, illetve Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Álmosdon, Sárospatakon, Bagamérban, Székesfehérváron. A fotók is bizonyították: nem csak fellépésekről volt szó, hanem kirándulásokról is egyben, a hozzájuk tartozó bulis hangulattal.
Táncbemutató
Ezt követően a képek megelevenedtek, az Ezüstperje kis és nagy csoportja, sőt, immár a legkisebb is bemutatta tudását és természetesen láthattuk az említett tehetségkutatón első helyet kiérdemelt koreográfiát is. Megcsillantotta tudását a csoport tagja, Darabont Gréta is, aki népdalénekesként ugyancsak első lett a Ki mit tud?-on. A meglepetés sem maradt el, amit egy karácsonyi hangulatú összeállítás jelentett. Bár már éppen túl voltunk karácsony napjain, a még feldíszített karácsonyfák alá jelképesen még sok helyen bizonyára odakerül az előadáson készült fotósorozat, videó-felvétel a gyerekekről, unokákról.
Rencz Csaba
erdon.ro

A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro

Hivatalosan is mártírtelepülés lesz Mezőbikács
Augusztus 2-án, vasárnap Mezőbikácson ünnepi megemlékezés keretében hivatalosan kis kimondattatik, hogy a települést mártírrá nyilvánítják az 1949. augusztus 2-ai vérengzés miatt. Ekkor a kommunista uralom és a rettenetesen elnyomó rendszer ellen fellázadó falubeliek közül a karhatalmi szervek négy embert, köztük a plébánost kivégezték, és további tizenöt családot deportáltak.
A román képviselőház plénuma május 27-én egy ellenszavazattal elfogadta azt az RMDSZ-kezdeményezést, amely Mezőbikácsot a kommunista ellenállás mártírtelepülésévé nyilvánítja. „A jogszabály egyfajta morális jóvátételt nyújt az állam részéről azoknak, akik életüket áldozták, vagy anyagi javaikat vesztették el a kommunizmus elleni küzdelemben” – mondta a törvény kihirdetésekor Szabó Ödön parlamenti képviselő, a jogszabály kezdeményezője. A Szövetség Bihar megyei politikusa felelevenítette, az Arad megyei Seprősőn 1949. július 31-én a kommunista rendszer ellen lázadtak fel az ott élők, két nappal később, augusztus 2-án pedig a Bihar megyei Mezőbikácson történt meg ugyanez, ahol az akkori kommunista diktatúra nevében működő hatóságok által alkalmazott rendfenntartás négy emberéletet követelt, illetve tizenöt családot telepítettek ki. Kivégezték Iványi György plébánost, továbbá Bejan Petrut, Bucskó István és Turcuţ Petrut.
A szomorú 1949-es eseményekről idén is megemlékeznek a településen. Augusztus 2-án, vasárnap ünnepélyes megemlékezés keretében hirdetik ki Mezőbikács mártírtelepüléssé nyilvánítását. A megemlékezés programja a következő: 10.00 óra – szentmise a római katolikus templomban; 11.00 – a Hivatalos Közlönyben megjelent törvény díszkötésének átadása, majd ünnepi beszédek; 11.20 – főhajtás és koszorúzás az emlékműnél; 11.45 – a törvény átadása az ortodox egyház képviselőjének; 12.00 – a mártírtelepülést jelző tábla leleplezése és megáldása a település bejáratánál; 12.30 – szeretetvendégség.
Szabó Ödön korábban kifejtette, hogy az államnak kötelessége legalább morálisan enyhíteni a kommunista diktatúra által okozott sérelmeken: „Az RMDSZ célja az volt, hogy a jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Bihar megyei Mezőbikácson is áldozatokat követelt a diktatórikus rendszer. Az elfogadott törvény értelmében, idén már hivatalos keretek között is megemlékezhetnek a helybéliek az 1949-es eseményekről, illetve a törvényt az állam egyfajta bocsánatkérésének is fel lehet fogni. Kezdeményezésünket számos román párt képviselője is támogatta”.
Mezőbikács azonban nem pusztán az 1949-es mészárlás miatt mártírtelepülés, hanem egy öt évvel korábbi gyilkosságsorozat miatt is. 1944. szeptember 27-én egy még több áldozattal járó tragikus esemény történt: egy román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Bár a halállistájukon 80 személy szerepelt, végül „csak” 7 személyt állítottak elő és végeztek ki. A sortűz áldozatai: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (cigányzenész), Takács Mihály (bíró) és Varga György – emlékeztetett az esetre a mártírtelepüléssé nyilvánításkor Szilágyi Aladár közíró, az Erdélyi Riport munkatársa. 2004-ben Kupán Árpád nagyváradi helytörténész emlékezett meg a mezőbikácsi eseményekről a Reggeli Újságban. A neves váradi szerző írását teljes egészében alább olvashatják. Azért látjuk indokoltnak az újraközlést, hogy felelevenítsük azokat az eseményeket is, amelyekről mind a mai napig nehéz beszélni, ezt ugyanis sokkal nehezebb elfogadnia a többségi nemzetnek.
Borsi Balázs
A mezőbikácsi sortűz – amiről még ma is hallgatunk
Szeptember 27. a mezőbikácsi tragédiának az évfordulója. 1944. szeptember 27-én, a második világháború végéhez közeledve hét, szintén ártatlan civil személyeket végeztek ki ebben a kis bihari faluban. Rájuk még azt sem lehetett ráfogni, hogy szembeszálltak volna a hatalommal. Nekik egyetlen vétkük az volt – akárcsak a gyantaiaknak, magyarremeteieknek, hogy csupán a Bihar megyei áldozatokat említsük meg –, hogy más nyelven beszéltek, mint a négy év múltán visszatérő új honfoglalók.
A bikácsi történetet még a gyantainál és remeteinél is nagyobb elhallgatás, titkolózás övezte és övezi még ma is, ami megnehezíti, hogy a meglévő bizalmatlanságok, félelmek, sőt ellenségeskedések megszűnjenek.
Pedig szükség van az emlékezésre, a kényesnek számító kérdések felvetésére, az igazság kimondására. Nem azért, hogy a behegedt sebeket tépjük fel, hanem hogy megszabaduljunk végre az igazságtalanul reánk sütött bélyegtől. „Kibeszéljük szorongásainkat, elűzve ezzel éjszakáinkból, álmainkból, de lelkünkből is a rémet. Ha tovatűnnek a rémek, s nem lesznek titkolt és kimondatlan gondolataink egymás előtt, talán felnövekszik a nyelvi, tapasztalati, pszichológiai korlátokkal szétzilált bizakodás és bizalom is. Egymás iránt. És akkor hátsó gondolatok nélkül és a kölcsönös becsülés érzésével gyűlhetünk össze a mindenkori közös örömre.” Ezeket a nemes gondolatokat Köteles Pál Gyantán született író fogalmazta meg a Hotel Kárpátia című regényének utószavában. Ez a nem eléggé ismert mű 1989-ben jelent meg Magyarországon, és az 1944 szeptemberében Gyantán kivégzett 47 áldozat emlékét idézte föl, a szépirodalom eszközeivel, az események tényszerű, objektív bemutatásával.
Mivel a bikácsi sortűz összekapcsolható – legalábbis kronológiailag – a gyantai mészárlással, röviden felidézzük ezt a történetet is.
A második világháború utolsó napjainak egyik legtragikusabb eseménye a Szalonta–Arad vonalon zajlott. 1944. szeptember 13-án a magyar honvéd csapatok betörtek Dél-Erdélybe, elfoglalták Aradot, előnyomultak a Fekete-Körös völgyébe is, megszállták Gyantát, majd a Vaskoh környéki Biharlonkához érve szembetalálták magukat a szovjet hadsereg hatalmas túlerejével, és kénytelenek voltak visszavonulni. Feladták Gyantát, majd Aradot is. Ezek a hadműveletek mindkét fél részéről jelentős emberáldozattal jártak. A honvédsereg után nyomuló harmadik hegyivadász román hadosztály katonáinak egyes osztagai nagyszámú környékbeli önkéntes kíséretében bevonultak Gyantára, s a békés lakosságon töltötték ki bosszújukat. Legyilkoltak 47 személyt, gyermekeket, fiatalokat, öregeket, nőket, férfiakat vegyesen. Ezenkívül sok személyt megvertek, asszonyokat, lányokat megbecstelenítettek, gyújtogattak, romboltak, pusztítottak, raboltak. Hasonló eseményekre került sor a Belényes menti magyar falvakban, Magyarremetén 36 személyt gyilkoltak meg, az onnan elmenekült 6 férfit a kivégzés színhelye felé vezető úton ölték meg. Kishalmágyon és Szentmihályon 6–6 személyt, de itt csak férfiakat, fiatal fiúkat végeztek ki.
Mezőbikács sem kerülhette el a tragédiát, mivel a közelében húzódott az Észak-Erdélyt Dél-Erdélytől elválasztó, 1940-ben a bécsi döntéssel megszabott határ. Bikács Magyarországhoz került. Már a szeptember 13-i magyar előnyomuláskor is voltak a falu határában harcok. A mezőbikácsi római katolikus parókai halotti anyakönyvében három magyar katona, egy honvéd és két szakaszvezető neve szerepel, azzal a bejegyzéssel, hogy a románok elleni harcban estek el, s ott temették el őket. Egyébként akkor még a harc valamennyi áldozatát az ortodox és a katolikus pap közös szertartással parentálta el, s a román áldozatok a görögkeleti temetőben nyertek végső nyugodalmat.
1944. szeptember 27-én egy előre nyomuló román katonai osztag és az őket kísérő, katonaruhába bújt „önkéntesek” lepték el a falut. Itt, lévén a lakosság vegyes összetételű, tömegmészárlásra és nagyobb atrocitásokra nem került sor. Állítólag az önkéntesek között volt egy, korábban a faluból elmenekült személy, aki egy 80 nevet tartalmazó listát hozott magával azokról, akiket meg kell büntetni a magyar impérium alatti magatartásukért. Végül „csak” 7 személyt állítottak elő, köztük a falu bíróját és egy cigány zenészt (aki úgymond irredenta nótákat játszott). Az előállítottaknak nem volt semmi felróható bűnük, nem is folytattak ellenük semmiféle eljárást, ki sem hallgatták őket, csupán magyarságukért lettek az elvakult nemzeti gyűlölet áldozatai. Így az ő értelmetlen pusztulásuk még fájdalmasabb, még tragikusabb a háborúban elesettekénél. A hátramaradt családtagok fájdalmát és bánatát az is fokozta, hogy nemcsak nem kaptak soha kárpótlást, beismerést, elégtételt, de még beszélni sem beszélhettek tragédiájukról. Ha most felidézzük emléküket, abban reménykedhetünk, hogy ezt a fájdalmat „békévé oldja az emlékezés”.
A sortűz áldozatai a következők voltak: Fehér Miklós, a Hoffmann családból apa és fia, Orosz György, Rostás Biri (a zenész), Takács Mihály (a bíró) és Varga György.
A háború után Ambrus Péter, a Magyar Népi Szövetség nagyváradi és Bihar megyei tagozatának elnöke kezdeményezte a faji gyűlölködésből végrehajtott vérengzések vétkeseinek perbe fogását. Magánnyomozást folytatott, kihallgatási jegyzőkönyveket vett fel, névvel ellátott és névtelen vallomások tömegét gyűjtötte össze. Előbb a bukaresti kormánytól, majd a legfőbb ügyésztől is kérte a bírósági eljárás megindítását – mindhiába. Végül a Nagy Nemzetgyűléshez, az akkori román parlamenthez fordult panasszal, minden eredmény nélkül. Ambrus Péter nem sokkal halála előtt bízta a közel ezer oldalnyi gyűjteményét falubeliére, az író Köteles Pálra. Ebből az anyagból írta ő meg a Hotel Kárpátiát, még 1980-ban, de Magyarországon is csak 1989-ben láthatott napvilágot a regény.
Ma már nálunk sem számít tabunak ez a kérdés. Az események 50-ik évfordulóján, 1994-ben a bukaresti televízió magyar adása bemutatta Boros Zoltán Gyanta című dokumentumfilmjét, melyben a túlélőkkel készített interjúk alapján idézte fel a tragédiát. (A filmet a Duna Televízió Fekete vasárnap címmel vetítette a gyantai népirtás 60. évfordulóján, pénteken.) 1995-ben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Politikai Főosztálya egy fontos dokumentum-kötetet adott ki, Fehér könyv az 1944 őszi magyarellenes atrocitásokról címmel. (Ebben sincs szó a bikácsi sortűzről!) A könyv előszavában a felelős kiadó Bodó Barna így fogalmazott: „(…) Mondassék ki, hogy az erdélyi magyar nem vérengző, nem idegengyűlölő és nem fasiszta. Nem barbár. (…) Mondassék ki végre a történelmi igazság olyan ügyekben, amelyekben évtizedeken át csak a hatalmi nacionalizmust alátámasztó félrevezetések kaphattak nyilvánosságot. (…) Mondassék ki a mi igazunk is”.
E bátor gondolatok megfogalmazása óta újabb kilenc-tíz esztendő telt el (írta e sorokat 2004-ben a szerző – szerk. megj.). Elmondhatjuk, hogy azóta némi haladás ezen a téren is tapasztalható. Szeptember 25-e óta emlékmű áll Gyantán. Ma már legalább nem vitatja a többség jogunkat az emlékezésre, az áldozatok iránti kegyelet lerovására.
Az az idő viszont – melynek eljövetelére Köteles Pál idézett szövegében vágyakozott – még most sem jött el. Továbbra is vannak tiltott és ki nem mondott gondolataink egymás előtt, nem tűnt el a gyanakvás, a bizalmatlanság, sőt az igazság kimondásának félelme sem. Mezőbikácson még ma is tabu az 1944. szeptember 27-i sortűz, s azok, akik tehetnének valamit az igazság kimondásáért, az áldozatok emlékének megbecsüléséért, felidézéséért, gyávaságból vagy megalkuvásból ezt még ma sem vállalják.
Kupán Árpád
(Reggeli Újság, 2004. szeptember 29.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szobra lesz IV. Béla királynak
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Dokumentumkötetek a Belényesi-medencei magyarirtásokról
Gábor Ferenc köröstárkányi (Dél-Bihar) szerző Isten se akarja… című legújabb kötetének bemutatójára december elején került sor a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában. A kiadvány a Magyarremetén 1944. szeptember 23-án bekövetkezett magyarirtás áldozatainak állít emléket. Ezen a napon a faluban 41 ártatlan magyar civilt gyilkoltak le a bevonuló románok.
Ezt megelőzően a szerző az Életem viharának emlékére – Köröstárkány fekete húsvétja (2013) című kötetében az 1919-es véres eseményeket írta le, amikor is megindult az Erdélybe beözönlött román királyi csapatok offenzívája a Técső–Szatmárnémeti–Csucsa vonalon. A Székely Hadosztály – lévén abban az időben az egyetlen reguláris és akcióképes honvédő csapat – súlyos vereségek árán és létszámbeli hátrányban vette fel a harcot a Fekete-Körös völgyében előrenyomuló, területhódító románokkal. 
A harcokból a Verbőczy-zászlóalj oldalán a tárkányiak is kivették részüket, mely zászlóalj nem bírva az ellenség számbeli fölényével, lassan visszavonult Köröstárkány és Kisnyégerfalva vonaláig. Három napra rá azonban teljes meghátrálásra kényszerült a Fekete-Körös völgyéből. A zászlóaljparancsnok Verbőczy Kálmán százados a bekerítéstől tartva elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé. Így maradt a két magyarlakta falu kiszolgáltatottan, fedezék nélkül. A tragédia 1919. április 19-én következett be, ez a nap lett Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva fekete napja. A bevonuló román félkatonai alakulatok és felfegyverzett civilek vérfürdőt rendeztek és kirabolták a falut. Tárkányban kilencvenegy, Nyégerfalván tizenhét embert végeztek ki, köztük gyermekeket és öregeket. 
Ezek a megmásíthatatlan történelmi tények késztették a szerzőt a túlélők, szemtanúk vagy emlékezők elmondásai alapján a dokumentumregény megírására, illetve az igazság egyszer és mindenkorra való rögzítésére.
Gábor Ferenc dokumentumregényét az Egy falu, melynek nem látni mását (2013) című monográfiája követte, mely Tárkány múltját és jelenét mutatja be. 
Az Egyestések című három kisregényt tartalmazó kötete szintén a Fekete-Körös parti emberek életével foglalkozik. Az írások valós históriákat, közismert tárkányi figurákat, karaktereket, emberarcú történeteket, sorsokat elevenítenek meg a település múltjából. 
A Kisnyégerfalva rövid története (2014) című kötet (amiben napvilágot láttak a Mert magyar vagy! és Géza című műfajtalan írások is) a településen lemészárolt tizenhét magyarnak állít emléket.
Az Isten se akarja… (2015) című legfrissebb kötetének előszavában így ír a magyarremetei történésekkel kapcsolatban Gábor Ferenc: „Többször is végignézve a meggyilkoltak névsorát, újra és újra visszaidézve a magyarirtás körülményeit, mély meggyőződéssel tudom állítani, hogy a legnagyobb barbarizmus jegyeit viselik magukon az akkori események. Más jelzővel nem lehet illetni azon cselekedeteket, amikor is a fegyveres erők támogatását érezve, magukat könyörtelen gyilkosokká teszik fajtársaink. Barbár korokat idéznek a magyarremetei gyilkosságok, hiszen a felfegyverzett többség, kihasználva helyzeti fölényét, fegyvertelen férfiakat szed össze, hogy minden ítélet nélkül lemészárolják őket. Még alig élt fiatalt, ereje teljében lévőt, vagy már aggkort megélt magyarokat lőnek halomra. Házaikat kirabolják az emberségükből, tisztességükből kivetkőzött, eladdig szomszédnak, talán még sorstársnak, barátnak is hitt szomszéd falusiak, vagy éppenséggel a falubeliek. Ugyanakkor emlékállítás is e könyv azoknak a román nemzetiségű embereknek, akik emberségüket, tisztességüket megőrizve segítették, támogatták a halálra szántakat.”
A Magyarok Világszövetsége budapesti székházában megejtett könyvbemutatón mintegy hatvanan vettek részt. Az esemény házigazdája Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke volt.
A kötet kiadását a Jobbik Magyarországért Alapítvány támogatta.
Sütő Éva. itthon.ma

Históriás szőlődombok között

Odafigyelnek az értékeinkre
Kedd délután a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kezdeményezésére civilek találkoztak a váradi vár volt katonai adminisztrációs épületében egy sorozat nyitányaként.
A Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke által kezdeményezett találkozósorozat nyitányának meghívottjai Kecse Gabriella városi tanácsos, a Tanoda Egyesület vezetője, és Péter I. Zoltán helytörténész, a PBMET tagja, megyei önkormányzati képviselő voltak. Utóbbi felidézte, hogy a helyhatósági választások előtt is volt egy hasonló megbeszélés a civilekkel. Akkor és most is megígérte: amiben tud, segít nekik, anélkül, hogy valaki is a Megyei Tanács részéről befolyásolni akarná a tevékenységüket. Megjegyezte: az urbanisztikával, műemlékvédelemmel és közmunkával foglalkozó szakbizottságnak lett a titkára, aminek kifejezetten örül, hiszen a műemlékvédelem „mindig a szíve csücske volt”.
Kecse Gabriella megjegyezte: a váradi önkormányzat egyetlen szaktestülete se fókuszál külön a civil szervezetekre, ami jelzi, hogy a mostani városvezetésnek mennyire „fontos” ez. Így ő egyetlen magyarként az oktatási, kulturális, szabadidő és ifjúsági szaktestületnek lett a tagja. Hangsúlyozta: jó lenne, ha civilek tudnának egymásról, első lépésként tehát fel kellene térképezni, hogy hány aktív magyar civil szervezet működik, mi a tevékenységi körük, mit képviselnek. 2012-ig, amíg Biró Rozália volt az alpolgármester, és az önkormányzat támogatásban részesítette a civil entitásokat, 41 magyar vonatkozású bejegyzett civil szervezetről lehetett tudni, érdemes volna felfrissíteni ezt az adatbázist, aktualizálni. Néhány hónappal ezelőtt a Communitas Alapítvány által szervezett továbbképzésen több mint 20 civil szervezeti képviselő volt jelen, ez is kiindulópont lehet- tette hozzá.
Dukrét Géza felvette, hogy a BINCISZ honlapján is megtalálhatóak civil szervezetek elérhetőségei. Szóba került továbbá az is, hogy egy eseménylistát kellene összeállítani, hogy a civil szervezetek által rendezett események ne tevődjenek egymásra, és ezt a várgondnoksággal egyeztetve esetleg ki lehetne függeszteni a civil összejöveteleknek helyszínt biztosító terem ajtajára.
Értéktár
Később Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: néhány éve Magyarországon törvény született a Magyar Nemzeti Értéktár megteremtéséről, illetve a hungarikum védjegyről. Erdélyben is megalakult egy ezzel foglalkozó bizottság, melynek Hegedüs Csilla, az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke a vezetője, és ő is a tagja. Eddig 11 javaslattal élt- és még bővíteni fogja a listáját-, hogy Bihar megyéből mik kerüljenek ebbe az értéktárba, például a magyarremetei, az albisi, a mezőtelegdi református templomok, a bihardiószegi Kossuth-szobor és a révi szoros. Az ötleteket kölönben a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak kell továbbítani, mely digitalizálja ezeket és kivonatokat készít belőlük, majd a bizottság elé terjeszti, mely rendszeres időszakonként ülésezik.
Gondot okoz, hogy Bihar megyében még nem alakult meg ez az értéktár bizottság, ezért Dukrét Géza arra kérte a jelenlevőket, nevesítsenek személyeket. Péter I. Zoltán, Kecse Gabriella, Porsztner Béla topográfus, Nagy Miklós agrármérnök és Wilhelm Sándor halbiológus nevei hangzottak el, a testület alakuló ülését valószínűleg Pásztor Sándor megyei tanácselnök fogja összehívni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyarremete: a térség egyik legnagyobb ünnepe
A XVII. Magyarremetei Falunapot tartották az elmúlt hét vasárnapján a belényesi medencében fekvő településen nagyon sok résztvevővel. Sokan jöttek el az ünnepségre, nemcsak helybeliek, hanem mintha valaki azt súgta volna a térség lakóinak, „Gyertek Magyarremetére”, ott találkozzunk!
Ezek a gondolatok vasárnap az esti órákban fogalmazódtak meg bennem, amikor a Dankó Szilvia koncertjén a közönséget is fotóztam. A tizenhetedik falunapot tartották Magyarremetén – talán egy kivételével mindegyiken jelen voltam – de ilyen nagy tömeget még sohasem láttam az ottani ünnepségeken. Jól is választották ki a rendezvény időpontját, azt, hogy vasárnapi napon tartották, és azt is, hogy mindez kellemes, szép, napsütéses időben zajlott. A pálya körül az eddigiekben sohasem tapasztalt nagy számú vendéglátóipari egységek építettek ki sörsátrakat, ahol minden finomságot meg lehetett vásárolni. Maguk a szervezők is egy hatalmas sátort állítottak fel, hogy a meghívott vendégeknek, a programok keretében fellépőknek helyet biztosítsanak, akiket az egész nap folyamán a helyi nőszövetség tagjai Tamás Matilda elnöknő irányításával szolgáltak ki. Egy hatalmas bográcsban főtt a finom gulyás, Tamás László főszakács és segítőtársai hozzájárulásával, mely a késő esti órákra el is fogyott.
A néptáncosok
Az augusztus 28-iki, vasárnapi magyarremetei falunapok ünnepi műsora a délutáni órákban kezdődtek. A néhány éve a sportpálya mellett felépített szabadtéri színpadon egymást váltották a román és magyar népi táncegyüttesek, szólisták. Jól eső érzés volt látni a népviseletben fellépőket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nyelvű programok zajlottak a színpadon. A magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai több magyar népi táncot is előadtak. Őket évek óta egy román nemzetiségű házaspár, Sorin Miara és Angelica Miara készít fel – a hölgyet a remetei táncosok csak Angyalnak hívnak – de most egy helybeli fiatal Horváth Izabella is foglalkozik a táncosokkal. Őket a belényesi Rozmaring Néptáncegyüttes tagjai követtek, akiknek tagjai nemcsak Fekete-Körös völgy központjának diákjaiból tevődik össze, de több fiatal is a térség különböző településeiről származik. Mindkét együttes műsorát nagy szeretettel fogadta a falunap közönsége.
Mulatós zene
A helybeliek nagyon várták a magyarországi mulatós zene egyik legmarkánsabb személyiségének, énekesének Bunyós Pityunak a műsorát. Az énekes több mint egy órás koncertje alatt nemcsak a színpadon, de közönség sorai előtt is nótázott, bevonva a közönséget is az énekelésbe, kitűnő hangulatot teremtve. A Magyar Sláger TV sztárja igazi showműsort produkált, melyet nagy ünnepléssel, tapssal köszönt meg a közönség.
Köszöntések
Ezt követően a község polgármestere, Stefanica Adrian a szabadtéri színpadra invitálta a jelenlévő hivatalosságokat, hogy köszöntsék a rendezvényt, melyet elsőként ő maga tett meg, mindenkinek megköszönve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy újra falunapot tudtak rendezni. Külön köszöntötte a jelenlévő elöljárókat, és természetesen a nagy számban összegyűlt közönséget. A színpadra meghívottak közül mindannyian jókívánságukat fejezték ki a jelenlévőknek, gratuláltak a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő miután nagy szeretettel köszöntött mindenkit arról is beszélt, hogy: „úgy látom mindenki önökkel van, még az időjárás is. Ilyen jó hangulathoz, egy ilyen csodálatos napsütéses idő is adatott, most igazán lehet azt mondani, hogy minden hozzájárult ahhoz, hogy itt ma mindenki jól érezze magát”. Majd arról beszélt, hogy a tavaly amikor itt járt, kultúrházat avattak, akkor azt mondta, szeretné ha annak a kulturális központnak a homlokzatán magyarul is ki legyen írva az intézmény neve. „Nos nagyra értékelem, hogy mindez megtörtént, hiszen magyarul is ki van írva az intézmény neve, amit ezúton köszönök meg a polgármesternek”, mondta többek között a honatya. Ioan Mang a Bihar megyei Tanács egyik alelnöke is szólt a megjelentekhez: „nagy megtiszteltetés számomra, hogy most is itt lehetek Remetén, de én nem csak akkor jövök ide ha falunap van, hanem más esetekben is, ha szükség van rá”. Majd szólt azokról a az infrastrukturális fejlődésekről melyeket Magyarremetén megvalósítottak. „Ebben a községben városi körülményeket teremtettek azoknak, akik itt élnek”, mondta többek között alelnök.
Gergely János a Pro Remete Egyesület részéről magyarul és románul köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy újra együtt lehetnek itt Magyarremetén és ünnepelhetnek. „Íme újra együtt vagyunk, amikor 17 évvel elkezdtük akkor is azt szerettük volna, hogy az akkori kezdeményezés hagyományt teremtsen. Úgy látom ez sikerült, aki ide eljön ezen a napon jól érzi magát, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hiszen itt Remetén évszázadok óta élnek együtt románok és magyarok a legnagyobb megértésben”, mondta Gergely János.
A főszervező
A nap folyamán többször is volt alkalmam beszélgetni a magyarremetei falunapi rendezvény főszervezőjével Bálind György helyi RMDSZ-elnökkel. Elmondta, hogy a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy itt egy kitűnő hangulat és jó műsorok várjanak mindenkit. „A megszokott szombati naptól eltérően az idén vasárnap tartottuk a falunapot és nem is a megszokott dátumon, ez azért történt, hogy magyarországi sztárvendégeket tudjunk meghívni és ezt csak ezen a dátumon tudtuk összehozni. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, akik támogatták ezt a rendezvényt, akik munkájukkal járultak hozzá a sikerhez és sokan voltunk”, mondta a fiatal elöljáró.
Tűzijáték zárta
Már jól benne voltunk a remetei estében, amikor a másik magyarországi sztárvendég Dankó Szilvia lépett színpadra. A közönség – ekkor már néhány ezren – a sportpálya minden részéről a szabadtéri színpad elé jött. Az előadóművésznő, az egyik dalának éneklése közben melyben a polgármesterekről is szólt, Remete elöljáróját Stefanica Adriant és a helyszínen levő Péterszeg (Magyarország) polgármesterét Olajos Mihályt, valamint Bálind György RMDSZ-elnököt is a színpadra csalt, együtt énekeltek, táncra perdültek. Igazi sikert jelentett Dankó Szilvia a Magyar Sláger TV énekesének magyarremetei szereplése. A koncertek után egy szépen kivitelezett tűzijáték zárta a hivatalos rendezvényt, mely azonban tovább folytatódott, hiszen szólt a zene, a sörsátrak várták a vendégeket.
Dérer Ferenc
erdon.ro

Vállalni kell a nemzet szolgálatát!
Megütközve olvastam a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség vezetőinek a helyi Székely Nemzeti Tanácshoz írt levelét, melyben közlik, hogy nem óhajtanak hozzájárulni székely zászlónknak a templom területén történő felvonásához.
Megdöbbentem, és elszomorodtam, mert a szóban forgó egyházközség lelki és világi vezetőjének azon indoklása, hogy így akarják elkerülni a majd bekövetkező támadásokat és pereket, valamint az ezzel járó megaláztatásokat, nem fogadható el. Romániában ugyanis jelenleg nem létezik olyan jogszabály, illetve más olyan kötelező érvényű előírás, mely megtiltaná bármilyen zászló vagy lobogó egyházi vagy magánterületen történő használatát. Zászlóállítás miatt tehát nem kell pertől tartani. De, ha ezért történetesen zaklatásra és a felelősségre vonásra kéne számítani, a nemzeti ügyet egy székely közösség elöljáróinak akkor is vállalni kell. Márpedig jelképeink használata, befogadása és védelme nemzeti ügy. A nemzet szolgálata pedig nem politikai, hanem lelkiismereti kérdés és szent kötelesség!
Éppen ezért el kell utasítani azt a beteges nézetet is, mely szerint egyházi ember ne ártsa magát a politikába. Ezt ugyanis a nemzeti öntudat meggyengítésére találták ki, és indítottak világfertőző útjára a szabadságszerető népeket rabigába hajtani és tartani akaró hatalmi körök. Isten ugyanis mindenkit szabadnak és egyenlőnek teremtett, így neki sem tetszik, ha egyik a másikon uralkodni akar, netán a megsemmisítésére törekszik. Szellemi és lelki vezetőket viszont azért adott nekünk, hogy azok a rájuk bízott nyájat ne csak irányítsák, hanem óvják és védjék, még személyes áldozatok árán is. És ezt papok, prédikátorok és igehirdetők végtelen sora bizonyítja. Azoké, akik a történelem folyamán oroszlánrészt vállaltak a méltó és méltányos emberi létért folytatott küzdelemben. Akik életüket adták, ha kellett, Istenért, az igazságért és a szabadságért, mert tudták és vallották, hogy ahol ezt a két alapvető emberi jogot sárba tiporják, ott Isten nincs, mert nem lehet jelen. A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok háromnapos programsorozattal várta a kikapcsolódni és feltöltődni vágyókat a dél-bihari Belényesi-medence három településén: pénteken Belényesben, szombaton Belényesújlakon, vasárnap pedig Köröstárkányban. A pénteki eseményekről tegnapi lapszámunkban olvashattak, ma a szombati és a vasárnapi történéseket elevenítjük fel.
A negyedik alkalommal megszervezett dél-bihari magyar napok idei rendezvénysorozatában különleges programot időzítettek szombatra: evangelizációs napot és egyházkórus-találkozót szerveztek Belényesújlakon, a futballpályánál felállított színpad környékén.
Egység kell a fennmAradáshoz
A megjelenteket Sabău Mihaela Angela, Belényesújlak község polgármestere köszöntötte román nyelven, sikeres együttlétet kívánt mindenkinek, és örömét fejezte ki, hogy a település egy ilyen rendezvény otthonául szolgálhat. Borsi Imre Lóránt, a rendezvény egyik főszervezője az ima szükségességéről, annak összetartó erejéről beszélt röviden, majd Berke Sándor tenkei református lelkipásztor az örömhír üzenetét taglalta. Hangsúlyozta: nem szomorkodnunk kell, mert mindenkor van okunk az örömre. Ha megtaláljuk „a Jézusban rejlő örömhírt”, akkor a magyar népnek lesz jövője. Jézus lábnyomába lépve, azon járva megvalósíthatjuk életünk legfontosabb feladatát: másokat is az örömforráshoz vezetni. Kovács Gyula nagyszalontai nyugalmazott baptista lelkipásztor arról az útról beszélt, amelyik az Atyához vezet. Ez nem más, mint maga Jézus – mondta. Keskeny út, amely kitartást igényel, de üdvösségre vezet. Bár minden út a hegyre vezet – szokás mondani –, de Istenhez csak a Messiáson át lehet megérkezni. Benedek János, a Köröstárkányi Evangéliumi Testvérgyülekezet részéről az egységet szorgalmazta. Emlékeztetett a ’89-es fordulatot követő időszakra, amikor olyan egységben volt az erdélyi magyarság, hogy még a románok is irigykedve tekintettek rá. De a megosztó, a sátán teszi a dolgát, az a célja, hogy szétzilálja sorainkat. Nekünk Istenben kell rálelnünk az egységre, hogy fennmAradjunk – hangsúlyozta Benedek.
A délutáni program folytatásában az egyházi kórusok kapták a főszerepet. Szolgálatával hozzájárult a szombat délutáni együttlét sikeréhez a koltó-katalini refomátus vegyeskórus, a köröstárkányi és a kisnyégerfalvai református kórus, Belényessonkolyos és Körösjánosfalva összevont református asszonykórusa és a Bihardiószegi Református Egyházközség furulyás kórusa.
A szórványban mást jelent magyarnak lenni
A szombati programok csúcspontja volt a Zsiskú János-díj átadása. A díjat az RMDSZ Bihar megyei szervezete hozta létre, és minden évben, immár negyedik alkalommal a Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok keretében adják át és olyan személyiségnek ítélik oda, aki munkásságával hozzájárul a szórványmagyarság identitásának és ezáltal a közösség megtartásához. A kitüntetést arról a 2010-ben elhunyt református lelkészről nevezték el, aki 38 esztendőn át (1965 és 2003 között) szolgált a belényesi református gyülekezetben, szószólója volt a polgárok közötti megértésnek, a közösségi szellemnek, együttműködött és barátságokat tartott fenn Belényes kulturális és művészeti személyiségeivel, munkája révén kivívta a város lakosainak és vezetőinek tiszteletét, megbecsülését.
A díjat az idén nyugdíjba vonult belényesújlaki református lelkipásztor, Boros István kapta meg. A díjazott laudációját Grim András megyei önkormányzati képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványügyekkel megbízott ügyvezető alelnöke olvasta fel, a kitüntetést pedig Cseke Attila parlamenti képviselő, a bihari RMDSZ frissen megválasztott elnöke adta át. Cseke hangsúlyozta, Dél-Biharban, a szórványban teljesen másképp lehet megélni a magyarságot, mint például az Érmelléken, tömbmagyar vidéken. Ott, ahol a magyarság jelentős kisebbségben él, mindennapos helytállásra van szükség, akár egy óvodai csoport, egy iskolai osztály beindítása is nehézségekbe ütközik. Éppen ezért a díjazott, aki 41 évet szolgált lelkipásztorként a faluban, de közösségi emberként is hasznos munkát végzett, méltán kapja meg az elismerést.
A díj átvétele után Boros István szólt a jelenlévőkhöz, megköszönte a kitüntetést, majd magához, és várasfenesi származású lévén a térséghez való kötősédéről beszélt.
Vasárnap a felüdülés volt a lényeg
Vasárnap Köröstárkányban folytatódott a dél-bihari szórványmagyarság ünnepe. Délelőtt a református templomban istentisztelettel kezdődött a program, majd a templomozás után a Fekete-Körös partján, a település szélén, a futballpályán szórakoztató és közösségi rendezvényekre várták a kikapcsolódni vágyókat.
Az, hogy megkezdődött a gulyásfőzőverseny, már messziről érezni lehetett, hiszen a lágy nyári szellő messzire elvitte a készülő étkek ínycsiklandó illatát. Hat csapat nevezett be a megmérettetésre, melynek zsűrijében alulírott is helyet kapott. Az összesen héttagú ítészcsapat pontszámainak összesítése után egyértelművé vált a sorrend. A legcsípősebb gulyásért járó különdíjat Köröstárkány csapata kapta, a „leghagyományosabb” étekért pedig Belényesújlak csapatát illette dicséret, míg a „legmagyarosabb” gulyásért szintén a tárkányiak, a református presbitérium csapata kapott elismerést. A főzőverseny harmadik helyezettje Kisnyégerfalva, a második Magyarremete, az első pedig Várasfenes csapata lett.
A szomszédos Kisnyégerfalván Tulipán Kupa elnevezéssel kispályás focibajnokságot szerveztek, de a díjátadót már a tárkányi színpadon ejtették meg. Előbb a különdíjakat adták át („Fair-play” díj: Kisnyégerfalva csapata, gólkirályok: Micle Márk, Mikló Roland, legjobb kapus: Móric Zsolt), majd az első három csapatot jutalmazták. Harmadik helyen megosztva végzett Magyarremete és Belényesújlak csapta, második lett Várasfenes, a kupagyőztes pedig Köröstárkány csapata.
Az eredményhirdetést követően a legendás Neoton Família együttes énekesnője, Csepregi Éva koncertezett. A délutáni időpont ellenére közel ezren összegyűltek és énekeltek együtt az előadóval, akinek remek hangja kellemes nosztalgiát ébresztett az idősebbekben, de a fiatalok is ismerték a dalok egy részét, hiszen megannyi feldolgozás született az utóbbi években a Neoton-slágerekből. A közismert énekesnő után egy kevésbé ismert együttes, a diószegi retro Band lépett fel.
A névazonosság ellenére nem a jákóhodosi együttesről, hanem egy diószegi csapatról van szó, melynek tagjai basszus- és szólógitáron, egy billentyűn, dobossal és két énekessel adtak elő ismert magyar slágereket, majd Sara Oaie (aki „becsapós neve” ellenére egy magyar ifjú hölgy, tudtuk meg a felkonferáláskor) könnyűzenei előadása következett, amit a Sláger tévéből ismert Magyar Rózsa fellépése követett.
A köröstárkányi Royal zenekar produkciója után következtek a záróbeszédek, majd ugyancsak a mulatós műfaj kedvelőinek kedveztek a szervezők Kaczor Feri koncertjével.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (26. / részletek)
A magyarok válasza az agresszív román asszimilációs politikára 1927-től öltött konkrét formát, amikor megalakult a Magyar Revizionista Liga, és 1933-ban a Magyar Párt kongresszusa programpontjai közé iktatta Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a Magyar Párt 34 alkalommal fordult a Nemzetek Szövetségéhez vagy különböző külföldi vallási egyesületekhez, nemzetközi érdeklődést keltve. Másfelől a román kormány igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség nem hűséges a román államhoz.
A maguk részéről a románok 1933-ban megalapították az Antirevizionista Ligát, amelynek minden erdélyi városban volt fiókja vagy alfiókja; a vezetőbizottságban Románia pátriárkája, különféle egyesületek képviselői és neves értelmiségiek kaptak helyet. 1938 januárjában Silviu Dragomir lett a kormány kisebbségügyi megbízottja, és még ugyanabban az évben létrehozták a Kisebbségekkel Foglalkozó Általános Bizottságot (Általános Kisebbségi Bizottságot). Minden politikai pártot felszámoltak, és tárgyalások folytak, hogy rávegyék a magyarokat, lépjenek be az egyetlen engedélyezett romániai pártba, a Nemzeti Újjászületési Frontba. Az 1939-es választásokon a magyarok tizenhat képviselője jutott be a parlamentbe, vezetőjük gróf Bánffy Miklós volt.
Az irredentizmus felé sodródás azért következett be, fejti ki Lucian Nastasă, mert a román kormányok kudarcot vallottak a nemzeti identitás megőrzéséhez kötődő problémák megoldásában, és nem tartották be az 1919-es kisebbségvédelmi egyezményt. A román hatóságok képtelenek voltak kezelni a magyarság életéhez kapcsolódó eseményeket, akár iskolai, felekezeti, hagyományőrző, akár történelmi megemlékezésekről volt szó, tiltásokhoz folyamodtak, hatalmas rendőrségi erőket vonultattak fel, és mindennek elsősorban a magyarok megfélemlítése volt a célja. A harmincas évek vége felé Erdélyben a kommunisták támogatásával egy új politikai szervezet jelent meg, a Madosz, amely a Magyar Párt doktrínáját és tevékenységét kívánta ellensúlyozni. 1937-től az egyszerű munkásból újságíróvá és íróvá váló Kurkó Gyárfást választották az antirevizionista beállítottságú, de önmagát minden magyar jogait védőnek deklaráló szövetség elnökévé. A mozgalomhoz olyan jeles írók csatlakoztak, mint Méliusz József és Kacsó Sándor. 1944-től a Madosz átalakult Magyar Népi Szövetséggé, 1944 novembere és 1945 márciusa között fontos szerepet játszott Észak-Erdély igazgatásában. 1944 őszén a szovjet hadsereg a román hadsereg, a rendőrség és a Maniu-gárdisták atrocitásai és túlkapásai miatt távozásra kényszerítette Észak-Erdélyből a román adminisztrációt. Az atrocitások kölcsönösek voltak mindkét nép részéről. A legszörnyűbb magyarellenes atrocitásokról, a szárazajtai székelyek lefejezéséről Domokos Géza is beszámolt Beke Györgynek adott interjújában, Benkő Levente könyvet is írt róla. A fatuskót, amelyen a kivégzések történtek, évtizedekig őrizték a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban. Domokos Géza állításait az utóbbi években megjelent dokumentumok is igazolják, amelyek részeltekkel szolgálnak a lakosságot rémületbe kergető „gépfegyveres tömeges kivégzésekről a Bihar megyei Tenkén és Magyarremetén és lefejezésekről Szárazajtán”. Papokat, falubírákat és jegyzőket, de egyszerű embereket, köztük nőket és betegen fekvő öregeket is megvertek, kiraboltak és megöltek. Egy másik véres eseményre 1944 szeptemberében a Bihar megyei Feketekápolna községhez tartozó Gyantán került sor. Itt a román csapatok felgyújtották a református templomot, és 45 magyart öltek meg. Ezt az esetet egy dokumentumfilm is feldolgozta, amelyet 2004-ben bemutatott a Román Televízió magyar nyelvű adása is. Abban a faluban paposkodott a magyar adás főszerkesztője, Boros Zoltán édesapja. A magyarok elleni túlkapások a háború után is folytatódtak. 1946. július 21-én az erdélyi református egyházmegye panaszt nyújtott be a miniszterelnökhöz, az ország vezetőinek segítségét kérte, „mert a mi népünk állandó félelemben él, a románok pedig erőnek erejével minden vagyonunkat elvennék, hogy elűzzenek az országból”.
1944-ben Észak-Erdély vezetését egy központi bizottság vette át Tudor Bugnariu prefektus, egyetemi tanár és Demeter János alprefektus vezetésével. A román és a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánították a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; minden hivatalos iratot két nyelven szerkesztettek. Három zászlót vontak fel, a románt, a magyart és a szovjetet; a magyar zászlót a Magyar Népi Szövetség 1948-ig továbbra is használta. Két külön tanügyi hálózatot szerveztek, román és magyar nyelvűt, a szövetség prioritásként kezelte az anyanyelvű oktatást. 1945 márciusában visszatért a román közigazgatás Észak-Erdélybe, és minden korábbi törvényt érvénytelenített. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen Mihály király is részt vett, itt kérte nyilvánosan Vásárhelyi János református püspök a magyar voltuk miatt lágerekbe zárt papok és értelmiségiek szabadon bocsátását.
Ezalatt a román kormány magyarellenes tüntetéseket szervezett, és újra megjelentek a háború előtti feliratok: „Vorbiţi doar româneşte” (Csak románul beszéljenek), vagy újak, mint: „Nem lesz addig itt demokrácia, amíg a magyarok nem mentek el Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába”. A vádak ugyanazok voltak, mint a háború előtt, és ugyanazok mAradtak mind a mai napig, miszerint a magyarok csak a határok megváltoztatását és az etnikai szeparatizmust akarják. (...) Az erdélyi magyarság megosztottsága, ezen belül vezetői egy részének balos beállítottsága már a második világháború utáni első évektől jelentős változásokat hozott a Bukaresti magyarság helyzetében. Mindez a román kormány tárgyalópartnerévé avanzsáló Magyar Népi Szövetségnek volt köszönhető. Szovjet nyomásra és egy kedvezőtlen, Erdély elvesztésével járó béke fenyegető árnya alatt a románok a kisebbségekre nézve kedvező törvények és kormányrendeletek meghozásával próbálták saját oldalukra csábítani a magyarokat. 1944 novemberében külön Nemzetiségi Minisztérium alakult, és 1945-ben megjelent a kisebbségi statútum (anélkül azonban, hogy az alkalmazó szabályzatot valaha is elfogadták volna), egyúttal hatályon kívül helyeztek minden diszkriminatív jellegű törvényt. Még az év júniusában létrehozták Kolozsváron a Bolyai Egyetemet. A tanügyi minisztérium két kisebbségi felügyelőséget létesített Brassó és Kolozsvár székhellyel; az 1945–46-os tanévvel kezdődően a felekezeti iskolák magyar tanerői is állami fizetést kaptak. A Népi Szövetségnek 417 ezer tagja volt, saját listát 17 megyében állított, és 538 862 szavazatot kapott, egyértelműen bizonyította erejét, amellyel számolni kellett az 1946-os választások után. A szavazatok 8,6 százalékával 29 helyhez jutott a parlamentben, ezzel a második legerősebb politikai alakulattá vált, és elismerték a magyarság kizárólagos képviselőjeként. A román kormánynak erre a külön magyar pártra csak a békeszerződés aláírásáig volt szüksége, hogy bizonyítsa, a magyarság képviselete egyetért Észak-Erdély visszacsatolásával Romániához. A szövetségre nagy nyomást gyakorolt Petru Groza miniszterelnök és a magyar származású Vasile Luca (Luka László), a magyarság egyetlen képviselője a Román Kommunista Párt politikai bürójában. A románok megszerezték az oly áhított beleegyezést, így 1947-ben aláírhatták a békeszerződést. A szövetséget, amely nem tartotta fontosnak a határok pontos megvonásának kérdését, a magyarság Erdély eladásával vádolta.
A Népi Szövetség fokozatosan megerősítette Bukaresti helyzetét és szerepét, politikai, kulturális és propaganda jellegű döntései nagyban befolyásolták a fővárosi magyarság életét is. Kezdetben tevékenysége még szerény mértékű, egy 1944 decemberében megtartott népgyűlésre és 1945 januárjában Petőfi Sándor születésnapjának megünneplésére szorítkozik; 1945-től azonban, miután székhelye a Magyar Társaság Zalomit utcai házába költözik, sokkal határozottabb programmal lép fel. Az épület csodával határos módon menekült meg az eladástól, a vevő a „magyarfaló” Universul napilap lett volna, amelynek szerkesztősége a szomszédos Brezoianu utcában volt; a lap tulajdonosa Stelian Popescu, az Antirevizionista Liga elnöke.
A szövetség első fontos kultúrpolitikai intézkedése a Bukaresti rádió magyar nyelvű adásának beindítása 1945 tavaszán. A szerkesztőségben kezdetben négyen dolgoztak, heti fél órában sugároztak, de ez kevesebb mint két év alatt napi két félórás műsoridőre bővült. Magyar nyelvű adás 7.30 és 8 óra, illetve 19 és 19.30 óra között volt, valamint vasárnaponként egy-egy fél óra. A műsor bel- és külpolitikai hírekből és nagy magyar írókkal készített interjúkból állt; fokozatosan női, ifjúsági és gyermekműsorokkal bővült. Egy év múlva megalakult a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű szerkesztősége is.
A Magyar Népi Szövetség előnyös helyzete kedvező hatással volt a Bukaresti magyar iskolára is. Az iskola időközben református felekezeti gimnáziummá vált és a Brassói tanfelügyelőséghez tartozott, 1946-ban Petru Groza miniszterelnök személyesen is megtekintette, új tanerőket alkalmazhattak, három tanítónőt, egy református és egy evangélikus papot, illetve egy orvost. (Groza ez alkalommal a Petőfi Házat is meglátogatta.) Azonban hamarosan az új, 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a Bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. Adott pillanatban az a veszély is fennállt, hogy az iskola elveszíti az épületét, azt már kijelölték a románok számára, azonban a szülők tiltakozása és a Magyar Népi Szövetség közbelépése ezt meghiúsította. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Szent László nyomdokain vezetett az út a szépvízi találkozóra
Szent László örök érvényű iránymutatást adott: a magyaroknak egy a hazájuk, egy a nemzetük, az egyházban egy Istenhez fohászkodnak, továbbá csak a nemzeti egység erejére, a szilárd hitükre alapozhatják a jövőt – mutatott rá Szilágyi Péter, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának helyettes államtitkára a Szent László-emlékév keretében szervezett szépvízi rendezvénysorozat megnyitóján.
Megtelt a szépvízi községháza pinceterme kedd délelőtt az Erdélyi Szent László települések találkozója iránt érdeklődőkkel. Ezzel az eseménnyel nyitották meg a Szent László-emlékév szépvízi rendezvénysorozatát, Szent László havát. Elsőként Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte az összegyűlteket, aki ismertette, hogy intézményük nemcsak ismeri, támogatja, hanem részese is a község kulturális életének.
A község vezetősége az elmúlt években különös hangsúlyt fektetett a település névadójának tiszteletére, emlékének ápolására – szögezte le. Előrevetítette azt is, hogy júniusban minden kedden változatos programokkal – mint történelmi vetélkedő, filmbemutató, fotókiállítás, búcsús zarándoklat – tisztelegnek a névadó lovagkirály előtt. Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere köszöntőbeszédében rámutatott, a jelen levő községvezetők mindannyian olyan települést képviselnek, amely Szent László királyhoz kötődik, őrzi örökségét freskók, csataterek, legendák, zászlók által vagy akár nevében. Emlékeztetett, mivel a magyar kormány 2017-et Szent László-emlékévnek nyilvánította, így alkalmat teremtett nagyságos alakjának, történelmi szerepének kihangsúlyozására.
Úgy is mondhatnám, hogy egyik legnagyobb történelmi és emberi személyiségünket állította elénk, aki mindnyájunknak kötelező példakép kell hogy legyen. Igen, ma is szükség van – még inkább mint valaha – ilyen példaképekre, ilyen személyiségekre – mutatott rá a községvezető. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának képviseletében Szilágyi Péter helyettes államtitkár köszöntötte a lovagkirály emlékét ma is tisztelettel őrző összegyűlteket.
„A mai találkozóra az út a szent király nyomdokain vezetett, és az általa képviselt értékek melletti kiállás hozott el mindannyiunkat ide. Egy különleges egység mutatkozik meg ma ezáltal: az erdélyi magyarság hűsége a hazájához, hűsége védőszentjéhez. A nemzetpolitikai államtitkárság 2017-re azzal a céllal hirdette meg a Szent László-évet, hogy a nemzet emlékezetében még frissebben legyen a kiemelkedő magyar király alakja” – fejtegette. A továbbiakban méltatta Szent László személyét, hangsúlyozva, hogy ma, 940 évvel trónra lépése után is fontos tudatosítani, hogy a lovagkirály, aki erős egységet teremtett országában, örök érvényű iránymutatást adott: a magyaroknak egy a hazájuk, egy a nemzetük, az egyházban az egy Istenhez fohászkodnak; csak a nemzeti egység erejére, a szilárd hitükre alapozhatják a jövőt. Végül meghívott mindenkit, hogy tekintsék meg a Szent László-emlékév keretében a Kárpát-medencét járó Szent László-freskókról készült vándorkiállítást, amelyet a szépvízi községházában állítottak ki erre az alkalomra. Majd bejelentette, hogy minden jelen levő községvezetőnek átad egy emlékév keretében újra kiadott könyvet, amely az Énekek Szent László királyról címet viseli, és amely 800 év egyházi és népénekeit tartalmazza.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében Szent László életművéről értekezett, amelyet röviden így fogalmazott meg: megszilárdította az országot mint független államot, ugyanakkor elkötelezte végérvényesen a kereszténység mellett. Kiemelte, a szent király egyházi életműve is épp olyan fontos, mint politikai életpályája – e kettő nem is választható el teljesen egymástól. A hétköznapi munkában mindig jó Szent László örökségére gondolni, a jó és a rossz, a sötétség és a világosság, a kereszténység és az az elleni világok harcában jó feltekinteni lovagkirályunkra – indította beszédét Sógor Csaba.
Az európai parlamenti képviselő kifejtette, az évek során a jó és rossz harcában a magyarok voltak katonák, Isten ostorai, híd kelet és nyugat között, de még napjainkban is van mit mutatniuk Nyugat felé. Példaként a fegyelmet, a közösségi szellemet és az áldozatkészséget említette.
Előadás, bemutatkozások Az ünnepi gondolatok után Jánó Mihály művészettörténész és Kelemen Szabolcs szépvízi lakos Szent László-freskókról szóló előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Azt követően a jelen lévő szentlászlós településeket mutatták be azok képviselői. Összesen húsz települést hívtak meg az eseményre (Nagyvárad, Magyarremete, Tordaszentlászló, Nyárádszentlászló, Cegőtelke, Nyújtód, Kökös, Szacsva, Maksa, Sepsibesenyő, Sepsikilyén, Gelence, Bibarcfalva, Bögöz, Székelydálya, Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Csíkmenaság, Csíkmindszent, Csíkszentmihály), azok képviselőinek mintegy fele vett részt a keddi eseményen.
Kömény Kamilla Székelyhon.ro

„Három nap, ami rólunk szól”
Az idén is nagy sikere volt a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napoknak, mondták el a szervezők. Egyúttal átadták a Belényesújlakra tervezett szobor makettjét a helybéliek képviselőinek.
Az immár ötödik éve megrendezett, háromnapos rendezvény részleteiről Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezésért felelő ügyvezető alelnöke, Balog Lóránd László, a belényesújlaki RMDSZ elnöke és helyi tanácsosa, valamint Grim András, a megyei RMDSZ szórványügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke számolt be. A szeptember elején megszervezett háromnapos rendezvény Belényesújlakon, néptáncfesztivállal kezdődött, melyen évről évre egyre többen vesznek részt – az idén több mint háromszázan. A néptánc- és népdalegyüttesek a település központjától a focipályáig vonultak, a fellépések a pálya melletti színpadon zajlottak. Immár harmadik alkalommal a debreceni Hajdú táncegyüttes is részt vett, népdal- és néptánc előadások követték egymást, egyre többen jöttek ki, nagyon jó volt a hangulat. Amint Borsi Lóránt elmondta, a rendezvényt a Bihar megyei RMDSZ szervezi a történelmi egyházakkal és a helyi civil szervezetekkel, de nem valósulhatna meg, ha a helyiek nem támogatnák. „Ha szorgos kezek nem biztosítanák a szervezés hátterét, nem jöhetne létre” – hangsúlyozta ki. Az első nap során mintegy négyszáz embert vendégeltek meg – szereplőket és résztvevőket egyaránt – bográcsgulyással, kaláccsal, üdítővel.
Családi nap
Míg az első napot a hagyományőrzésnek szentelték, a második nap szokás szerint családi nap volt, mely ezúttal Köröstárkányon zajlott. Itt bográcsgulyás főző verseny is volt, sok gyerekprogrammal készültek – például felfújható ugróvárral, gyermekeknek szóló előadásokkkal, de különféle koncertek, mulatós előadások is voltak. Az est fénypontja a Sipos F. Tamás által alapított Exotic együttes fellépése volt. Ezen a napon nyolcszáz körüli volt a megvendégeltek száma, de valójában sokkal többen látogattak el egyik vagy másik rendezvényre, mondta el Balog Lóránd László.
A harmadik nap hagyományszerűen az elcsendesedésé, az egyházi jellegű találkozóké és az idén sem volt ez másként. A köröstárkányi templomban harangszentelés zajlott: Csűry István püspök tartott istentiszteletet, majd megszentelte az új harangot. A régi harang ugyanis megrepedt, s bár kijavították, már nem lehetett visszahelyezni eredeti helyére, így helyi összefogással új harang készült. Amint a helyi református tiszteletes, Sebestyán László Ede kiemelte, a helyi baptista gyülekezet, valamint a testvérgyülekezet is gyűjtést szervezett a református templom harangjára. Az istentiszteletet ökumenikus kórustalálkozó követte, majd ünnepélyes keretek között átadták a református egyházközség felújított épületét, mely egy közösségi térként működik mostantól a köröstárkányi magyarság számára.
Díjátadás
Grim András elmondta: a rendezvénysorozaton belül, vasárnap este hetedik alkalommal adták át a Zsisku János Szórványdíjat, ezúttal Beregi János mezőtelegdi borásznak, kitartó emberségéért, és a magyarság hathatós érdekvédelméért, majd a Debreceni hajdú Táncegyüttes előadásával zárult a rendezvénysorozat. A díjat a Bihar megyei RMDSZ alapította olyan intézmények, személyek, személyiségek számára, akik maradandót alkottak a Bihar megyei szórványmagyarság megmaradásáért.
A háromnapos kezdeményezés az idén is nagyon jól sikerült, a lelkesedést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például szombaton estére ugyan elromlott az idő, de a koncert után mintegy háromszázan ott maradtak, hegedű szólt, nótákat énekeltek hajnali háromig a szervezők által felállított hatalmas sátrakban. Összesen három-négyezer résztvevő fordulhatott meg, állandóan váltották egymást, valójában úgy is gondolták ki a rendezvényt, hogy mindenki találja meg a magának valót. „Három nap, ami rólunk szól – ez nagyon fontos a térségben lakó magyarok számára” – hangsúlyozta ki Borsi Lóránt.
Szobrok
A szervezők évről évre fel szoktak állítani egy-egy szobrot is a térségben. Belényesen Petőfi Sándor, Köröstárkányon Bartók Béla szobrát állították fel, Várasfenesen IV. Béla Király szobrát fogják felavatni, a mű már elkészült, azonban a talapzat elkészítése, a helyszín megállapítása, valamint az engedélyek megszerzése még hátravan, de terveik szerint még az idén állni fog, Magyarremetére pedig Szent László szobrát tervezik, a makettet már átadták a helybéliek képviselőinek. Belényesújlakron II. Rákóczi Ferenc szobrát fogják felállítani, a makettet szerdán a megyei RMDSZ képviselői átadták Petrucz János Zoltán belényesújlaki református tiszteletesnek, valamint Balog Lóránd Lászlónak. A szobrot, akárcsak az eddigieket, Deák Árpád szobrászművész fogja elkészíteni.
Neumann Andrea / erdon.ro

Az áldozatokra emlékeztek vasárnap Gyantán
Vasárnap délelőtt emlékeztek Gyantán, az 1944 szeptember 24-én történt vérengzésekre, amikor 49 helyi ártatlan civil lakos esett a bosszú áldozatául. A megemlékezés a református templomban tartott istentisztelettel vette kezdetét, majd megkoszorúzták a templom melletti emlékművet.
Az elmúlt években többször is alkalmam volt Gyantán megfordulni, a legtöbb esetben valamiképpen ezek a látogatások kapcsolódtak a 73 évvel ezelőtti, a második világháború idején történt vérengzésekre, melynek 49 ártatlan gyantai civil-polgár eset áldozatul. Az idén a megemlékezésre szeptember 24-én vasárnap került sor, mely megemlékező istentisztelettel vette kezdetét, igét hirdetett Farkas Zsolt lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa. A méretében az egyik Bihar megyei legnagyobb templomában, helybeli hívek mellett, többen is érkeztek más településekről, de ezek mind gyantai gyökerekkel rendelkeznek, néhány az egykori áldozatok leszármazottai is jelen voltak. Az egyházi szertartást megtisztelte jelenlétével, Szabó Ödön parlamenti képviselő is, a sajtósok is szép számban voltak jelen. Az istentiszteleten Farkas Zsolt lelkész, egy nagyon is az eseményhez kapcsolódó bibliai igerészt választott a Zsoltárok könyve 49. részéből a 16 verse volt prédikációjának alapgondolata:„Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem” – szólt Isten igéje.
„ Nem véletlen az, hogy ma amikor Gyanta református népe összegyűlt a templomba, hogy a 49 áldozatnak emléke előtt adózzon, hogy éppen a 49. zsoltárt választottam prédikációm alapgondolatát. Amikor a 49. Zsoltárt elolvastam nagyon megdöbbentet engem, ennek a zsoltárnak a mondanivalója. Hiszen mindaz amiről ma beszélni lehet, sőt amiről ma itt beszélni kell az benne van ebben a zsoltárban. Éppen azért a mai nap hallgassuk a 49. zsoltár igéjét, mivel az Isten egy nagyon fontos üzenetet akar eljuttatni hozzánk, a mai napon Isteni üzenet nélkül nem mehetünk ki ebből a templomból. Nem mehettünk ki azért mert vágyakozik az ember lelke, hogy az isteni szót meghallja, vágyakozik arra, hogy emberi vigasztalás legyen az, számunkra. A földi igazságtalanság, nagy méreteket tud elérni, a zsoltár nem akarja megszépíteni, hanem kimondja az igazságtalanságot. A hatalmasok azt hiszik, ha pénzük van és erejük van, akkor mindent meglehet tenni hiszen annak nincsenek számukra következmények, nem kell félni semmitől, senkitől. Sokszor el kell fogadjuk, hogy tönkreteszik az országot, a világot és tehetetlenül figyeljük az eseményeket, egyszerűen nincs mit tegyünk. De mit lehetne nekünk tenni? Tette fel a kérdést a lelkész. Ilyenkor megszólal az ige és üzenetet hordoz és olyan energiával tölt meg bennünket és rávesz arra bennünket, hogy miként kell cselekednünk (…)” – mondta többek között a lelkipásztor.
Irmagja se maradjon!
A továbbiakban Soós József Tamás helyi református lelkész köszönte meg a tanácsos szolgálatát, köszöntötte a gyülekezetet, Szabó Ödön parlamenti képviselőt és a sajtó jelenlévő képviselőit. Majd egy jegyzőkönyvet olvasott fel, mely 1944 december 29-én a gyantai református egyházközség presbitériumának által tartott tanácskozás, az egyházközség problémáit tartalmazta, melyet Boros Ferenc akkori református lelkipásztor állított össze. Ezt követően Boros Zoltán újságíró, mutatta be Gábor Ferenc köröstárkányi lakos újabb kötettét: Irmagja se maradjon! címmel, mely a gyantai áldozatoknak állít emléket, és amelyet később a kultúrházban dedikált a szerző. A továbbiakban harangzúgás közepette négy helybeli fiatal a templomban felolvasta az áldozatok neveit. Ugyancsak ők mutattak be rövid megemlékező műsort az áldozatok tiszteletére. Az templomi események után a gyülekezet a templomkertbe vonult, ahol az áldozatok emlékére 2009-ben emelt emlékművet koszorúzták meg. Itt szólt a megjelentekhez Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. „Nem lehet meghatódás nélkül itt állni, akkor amikor megemlékezzünk arról, ami Gyantán történt 1944-ben. Annyi elhallgatott idő után, amely elhallgatás nemcsak a mi közösségünkre volt jellemző, hanem mind a mai napig a román közösség részére is jellemző, erről az ügyről. A csend az elhallgatás mindkét közösségnél megvolt, egyiknél még megvan, de más alapra épült. Az elhallgatás, a nem beszélünk róla a mi közösségünknek a megfélelmítés volt az oka, évtizedeken keresztül. A másik oldalról nagy valószínűség szerint a szégyen, az hogy az a cselekedet mely itt Gyantán, de előtt Magyarremetén is megtörtént az első világháború után Köröstárkányban és Kisnyégerfalván, nem egy dicsőséges harci cselekedett volt, ezt nem lehet beírni a hadi naplóba.
Meg kell törni
De mind a két csendet meg kell törni egy adott momentumban, a két közösségnek ezt fel kell tudnia dolgozni. Azzal, hogy a magyar közösség bátran megemlékezik és kihozza a közösségi térre gyászát, és ezáltal feldolgozza a jó úton halad” – mondta többek között a képviselő. Ezt követően koszorúkat helyeztek el az emlékműnél, majd nemzeti imánk a himnusz eléneklésével ért véget a gyantai megemlékezés.
Dérer Ferenc / erdon.ro

A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro

Elhallgatott történelem
A Fekete-Körös-völgyi magyarirtásokról, őszintén
Kevesen tudják, hogy az első és a második világháború végén, a román félkatonai és katonai alakulatok Belényes környékén, a Fekete-Körös völgyében található magyarlakta falvak népén töltötték ki bosszújukat és tucatszámra mészárolták le az ártatlan, fegyvertelen magyar embereket. A Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Magyarremete és Gyanta népét ért súlyos atrocitásokat a tárkányi születésű Gábor Ferenc eleveníti fel hiánypótló könyveiben, amelyeknek bemutatójára december 8-án került sor az Új Ezredév Református Központban.
A szerzőt Vetési Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezetének képviselője mutatta be a hallgatóságnak, hangsúlyozva, hogy a Fekete-Körös menti magyarellenes atrocitások mély, nehezen gyógyuló sebeket ejtettek a helyi magyarság lelkében, és ezek a könyvek segítik feldolgozni a történelemkönyvek által elhallgatott eseményeket. A köröstárkányi születésű Gábor Ferenc maga mutatta be a magyar és a román történészek által egyaránt elhallgatott tragikus eseményeket hitelesen, a falubeliek tanúvallomásai alapján összeállított hiánypótló könyveit. Hogyan születtek meg ezek a könyvek? Gábor Ferenc a nagyapjától tudott az 1919 húsvétján (még a trianoni döntés előtt) történt köröstárkányi vérengzésekről, amelynek 91 ártatlan magyar ember esett áldozatául. Egy köztéri emlékmű állítását kezdeményezte Köröstárkányban az 1990-es évek végén, amely az első olyan erdélyi emlékmű, amely románok által elkövetett atrocitások áldozatainak állít emléket. Ahogy gyűltek az akkori áldozatok nevei, mindegyik név mellé egy-egy történet is kerekedett, ezekből a tanúvallomásokból, történetekből állt össze az első kötet „Életem viharának emlékére” címmel. Közben az emlékműállítás engedélyeztetése „Gábor úr, maga tudja, kiknek állít emléket ezzel az emlékművel?” – kérdezte a főtanácsos úr. „Én tudom – válaszolta Gábor Ferenc –, és tudja meg, hogy én nem vállalok közösséget azokkal a magyarokkal, akik gyilkoltak valahol, valamikor, de ha Ön azokkal a román gyilkosokkal közösséget vállal, akik köröstárkányban gyilkoltak ártatlan magyar embereket, akkor ne írja alá ezt az engedélyt.” A főtanácsos végül aláírta, és meglett a magyarellenes atrocitások áldozatainak első köztéri emlékműve!
„Kétszáznégy árva gyermek maradt a 91 kivégzett magyar ember után – mondta Gábor Ferenc –, a vérengzést elkövető románok teljesen kirabolták a falut, elvitték a jószágokat, a munkaeszközöket, még az ablakokat is kiszedték a házakból. Egy hét után az életben maradottak visszajöttek Köröstárkányra megsiratni és eltemetni a halottaikat. Ami ezután történt, az a mai napig viszonyítási alap, példa és fogózkodó a számunkra: akik életben maradtak és elveszítették mindenüket, azok nem menekültek el külföldre, hanem saját erőből újrateremtették a magyar életet Köröstárkányban! Minden nagypénteken a falu központjában épült emlékműnél megemlékezünk a tárkányi mártírokról és a hősökről, de ugyanakkor megemlékezünk azokról az emberekről is, akik élve maradtak, és újra tudták teremteni a magyar életet az 1920 után következett román világban.”
A köröstárkányi atrocitásokat leíró könyv megjelenése után kiderült, hogy 1919-ben a szomszédos Kisnyégerfalván is öltek meg magyar embereket, ebből született meg a „Mert magyar vagy” című könyv. De a sorozatnak folytatódnia kellett, mert a második világháború után, 1944 szeptember 23-án az ősi magyar településen, Magyarremetén volt magyarirtás, másnap pedig Gyanta faluban, ezeknek az eseményeknek állít emléket az „Isten se akarja..” és az „Írmagja se maradjon” című kötet. „Sokan kérdezték, hogy nem féltem-e, amikor megjelentettem ezeket a könyveket. Sajnos, bennünket arra tanítottak, hogy féljünk, de ha mindenki félne közülünk, akkor végünk van, menthetetlenül eltűnünk, beolvadunk” – mondta Gábor Ferenc, aki azt fájlalja, hogy sem a magyar, sem a román történészek nem reagáltak ezekre a kötetekre, továbbra is hallgatnak a Fekete-Körös völgyében történt magyarellenes atrocitásokról.
A jól sikerült, gondolatébresztő könyvbemutató után a szerző dedikálta köteteit temesvári olvasóinak. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)