Antal Béla, Fehér megye kisebbségi tanfelügyelője számszerűsítette a megye magyar tanügyi helyzetét: iskolák és tagozatok száma 46, osztályok száma 140, a diákoké 2400, kiknek oktatásával-nevelésével 150 magyar tanerő foglalkozik naponta. Idén magyar óvodáscsoport indult Felsőújváron, valamint Kötő József államtitkár közbenjárására Csombordon is. Marosnagylakon viszont a szülők - engedve a helyi nyomásnak - a román tagozatra íratták be csemetéiket. Küküllőváron, a kevés magyar gyerek miatt heti négy órában zajlik a magyar nyelv és irodalom tanítása. Türben megszűnt az elemi osztályokban a magyar oktatás. Egy másik nehézség a szakképzett pedagógusok faluszerte tapasztalható hiánya. Az elemi iskolák hálózata a következőképpen fest: Marosújvár, Felsőújvár, Székelykocsárd, Felvinc, Marosdécse, Miriszló, Felenyed, Csombord, Marosgombás, Tövis, Magyarlapád, Magyarbece, Torockó, Torockószentgyörgy, Balázsfalva, Búzásbocsárd, Magyarpéterfalva, Bethlenszentmiklós, Küküllővár, Boldogfalva, Gyulafehérvár és Vajasd. V?VIII. osztályos magyar iskolák, illetve tagozatok működnek Marosújváron, Székelykocsárdon, Felvincen, Magyarlapádon, Magyarbecében, Torockón, Balázsfalván, Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és, természetesen, az enyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, mely a gimnázium mellett elemi, valamint líceumi osztályokat is működtet. Ugyanitt ősztől felsőfokú tanítóképző tagozattal bővül a magyar oktatás. /Fehér megye: magyar tanügy . = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

Negyedévenként jelenik meg a Küküllőszögi Magyar Lap Balázsfalván a helyi református és római katolikus egyházközségek, továbbá a helyi RMDSZ-szervezet gondozta kiadványa. Szerkeszti Karácsonyi István RMDSZ-elnök, megjelenését támogatja a Communitas Alapítvány. Az igényes kivitelezésű, fotókban gazdag lap mottója jelzi a kezdeményező és szerkesztő bizottság (Karácsonyi István, Németh Ferenc és Udvari Ibolya.) szándékát: “Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!!!” Ezt a hűséget igazolja a legfrissebb augusztus 26-án megjelent IV. szám anyaga is. A Műemlékeink című rovatban képekkel és rajzokkal illusztrálva mutatták be a tűri és magyarpéterfalvi református templomokat. Udvari Ibolya óvónő a könyvnek a nevelésben betöltött szerepéről és könyvtáralapító munkájukról írt. Ez a nagyszerű kezdeményezés követendő példa lehet más Fehér megyei települések számára is. /Józsa Miklós: Magyar lap Balázsfalván. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./

A Fehér megyei Tür nevű falucska egyike a számtalan olyan erdélyi településnek, ahol a magyar népességfogyás látványos. Tür és Magyarpéterfalva közigazgatásilag Balázsfalvához tartozik. Kémenes Lóránt római katolikus plébános elmondta, a falusiak jó részének magyar a neve, de a magyarul beszélők igencsak kevesen vannak, habár nem csak Tür, de Balázsfalva, Magyarpéterfalva és Karácsonyfalva is a plébániához tartozik. A római katolikus lélekszám hivatalos adatai szerint Türben 375, Balázsfalván 285, Péterfalván meg Karácsonyfalván 19-en vannak, ez összesen 679. Türben már régen nincs magyar iskola. Kémenes Lóránt plébános elvállalta a magyar nyelv és irodalom tanítását az V-VIII. osztályban, így lehetett megmenteni Balázsfalván az iskola magyar tagozatát. /Barabás Márti: A templom és az iskola. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./

Augusztus 17–22-e között Bethlenszentmiklóson a kultúrházban gyűltek össze a kistérség gyermekei – hat faluból, bibliahétre. 2007-ben négy helyiségből, a küküllővári, a küküllőboldogfalvi, a bethlenszentmiklósi és a magyarbényei gyermekek bibliaheteztek együtt, tavaly társult Magyarpéterfalva, idén pedig Balázsfalva is. Idén a gyermeklétszám elérte a 130-at a hat helységből. A gyermekek között a reformátusokon kívül voltak unitáriusok, s olyanok is kik már ortodoxok. Voltak magyarul helyesen beszélők, de voltak, akik törték a magyart, s olyanok, kik már csak értenek, de nem beszélnek magyarul. /Máté János, küküllővári ref. lelkész. : Közösségépítés a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

Magyar nyelvű rádióműsor Balázsfalván
Fogynak a magyarok az Erdély szívében lévő Balázsfalván is. Idén már nem indult magyar nyelvű első osztály, az összevont általános iskolában pedig alig néhány gyermek tanul anyanyelvén. Félő, hogy a balázsfalvi magyarok, lassan elfelejtenek magyarul.
Történelem leckéjét készíti a balázsfalvi Karácsonyi Noémi. Idén megszűnt a településen a magyar nyelvű iskola, ezért Noémi az 50 kilométerre levő Gyulafehérvárra jár iskolába. Naponta két órát utazik azért, hogy anyanyelvén tanulhasson. A tanítás után az iskolában várja meg édesapját, akivel együtt ingázik. A tízéves kislány nem panaszkodik, bár nyilván egyszerűbb lenne, ha szülővárosában tanulhatna. A vidéki szülők azonban inkább a helyi román iskolát választották, így a balázsfalvi magyar elemi osztályba nem jelentkeztek elegen. A magyar osztályt felszámolták.
„Könnyebb lenne, ha itt lenne. Itt volt harmadik osztályig, de megszűnt. Nagyon kevés a gyerek, sajnos faluról nem lehetett behozni, nem akartak ingázni a gyerekek, így megszűnt. A hátránya az, hogy az a két-három-négy gyermek, aki jönne és segítene az 5-8 osztálynak, az is csak román iskolába megy" – mondta Karácsonyi Hajnal, Noémi édesanyja.
„Mindazokért, akik most nincsenek itt, egy-egy gyertya égjen. Akik már eltávoztak közülünk, nem tudják elmondani, hogy milyen a pillanat, mielőtt utolsót sóhajtunk…" – A Halottak Napjáról beszél Lóri atya a balázsfalvi, román tulajdonban lévő rádió magyar adásában. Kétévi küzdelem után sikerült elindítania a heti húsz percben jelentkező magyar nyelvű műsort. A hatodik adásánál tartó műsor címével is üzen: az „Ébredés” a balázsfalvi magyarok öntudatra ébresztését is célul tűzte.
„Még van egy sokkhatás, még van, aki nem hiszi, hogy ez valóság. Néha én sem. Vannak már visszajelzéseink, vannak nénik, idős nénik, akik szinte szóról szóra idéznek a műsorból. Én olyankor csak libabőrös leszek, és lesütöm a szemem. Belül nagyon-nagyon örvendek" – mesélte Kémenes Lóránt. Bojtor Erzsike néni egyike azoknak, akik számára kedden délben megáll az élet. Az idős asszony nagyon szereti a magyar nyelvű műsort, azt mondja, Balázsfalván soha egyetlen rádiós műsorvezető sem beszélt az ő nyelvén.
„Örvendek, nagyon örvendek. És sírok, könnyekkel várom a magyar adást. Aztán ha szeretjük a nyelvet, akkor szeretjük ezt is. Szeretjük, ahogy imádkozunk a jó Istenhez és megyünk templomba" – meséli Erzsi néni.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint Balázsfalván, és a hozzá tartozó Tűrön és Magyarpéterfalván több mint 1500 magyar él. Az idősebbek még magyarnak vallják magukat, a fiatal családok többségében azonban már otthon is románul beszélnek. Anyanyelvüket csupán a templomban használhatják félelem nélkül.
„A templomi alkalmakkor 98 százalékban magyarul zajlik mind a szentmise, mind a liturgia. De az utcán már nem teszik. Miért? Talán félelemből, talán a besimulás könnyebb, ha azonnal átváltanak románra, ha valakivel találkoznak" – jegyezte meg a falu katolikus papja.
Egyébként Balázsfalván található az Apafi-kastély, ahol 1687. október 27-én Teleki Mihály és Lotaringiai Ferenc herceg aláírta azt az egyezséget, amely alapján Erdély Habsburg uralom alá került, ezzel vetettek véget az Erdélyi Fejedelemségnek. A kastély ma a román görög-katolikus egyház székháza. A városban ma semmi nem emlékeztet arra, hogy magyarok is éltek, magyarok is élnek ott. Éppen emiatt fontos, hogy minél több balázsfalvi magyarhoz eljusson az Ébredés, az öntudatra ébredés szele.
Csata Orsolya, Biró Levente
Duna Tv, TÉRkép, Erdély.ma

Vargyasi ifjak a szórványban
"Minden magyar felelős minden magyarért" – ez lehetne a mottója annak a rendezvénysorozatnak, amelyen a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (VADFIE) idén vett részt első alkalommal. Közelebb akarunk kerülni a szórványban élő magyarokhoz, és a magunk szerény eszközeivel szellemi, kulturális ajándékkal meglepni őket.
A II. Prücsöktánc játéknapot az Erdélyi Magyar Ifjak szórványért szakcsoportja szervezte a Rákóczi Alapítvány, a Magyar Nyelvért Alapítvány és a Szabó Imre Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Kovászna Megye Tanácsa és a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. Utunkat Kovászna Megye Tanácsa biztosította, enélkül nem juthattunk volna el Magyarpéterfalvára (Fehér megyébe). 2011. szeptember 24-én reggel a 600 lelkes kis magyar falu több mint 200 vendéget fogadott. Magyarpéterfalvára játszani, szórakozni jöttek a szórványtelepülések óvodásai és iskolásai: Balázsfalva, Tür, Küküllővár, Bethlenszentmiklós, Magyarbénye, Vajasd, Magyarlapád, Marosgombás és Felvinc. Az ünnepélyes megnyitón Makkai Dénes helyi lelkipásztor és Szakács Júlia főszervező köszöntötte a vendégeket, majd a művelődési ház udvarán interaktív közösségfejlesztő játékot szerveztek az EMI és az ODFIE ifjai. A 66 éve elhunyt Bartók Béla emlékére szervezett szavaló- és énekversenyen megcsillogtathatták tehetségüket a kis előadók. A program arcfestéssel, töklámpáskészítéssel, mesevetítéssel folytatódott, délután pedig Dániel Sándor csíkszeredai fazekasmesterrel korongozhattak az ügyes kezűek. A játéknap befejezéseként a marosvásárhelyi KRIKK zenekar adott koncertet, a vargyasi ifjak színjátszói pedig bemutatták A rátóti csikótojás című népmese színpadi változatát. A feldolgozást Farkas Emese tanítónő irányításával tanulta be László Gábor, Tánczos Oszkár, Gánya Ervin, Trinfa Zoltán és Farkas Sándor. A rendkívüli élményeket nyújtó szórványmisziós rendezvény után a vargyasi ifjak szilárdan elhatározták, hogy ezután is segítik ezt a hasznos, nemzetmentő munkát. Szeretnék, ha más települések fiataljai is bekapcsolódnának a mozgalomba. PÁLYER GYÖRGY SZABOLCS. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyenyed – Színi vándorlások az erdélyi szórványban
Egy nemesemberről és az ördögről
Mindössze egy-két plakát hirdette, hogy a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében szokatlan előadás készül, részleteket azonban senki sem tudott. Amikor egy kis várakozás után beléptünk, a nézőtér még üresen tátongott, de már ott volt a Duna Televízió kolozsvári stábja. A színpadon öt csinos lány – később megtudtuk, hogy színis főiskolai hallgatók – egy kupacban még elmélyülten sminkeltek. Fekete, testhez simuló kosztümjükhöz jól illett kifestett fehér arcuk. Pillanatnyilag úgy tűnt, hajdani farsangi időket idéznek fel, előadásuk folyamán azonban kiderült: ennél sokkal többről van szó.
A diákok Heltai Gáspár 99. fabulája alapján dramatizálták, vitték színre a nemesemberről és az ördögről szóló rövid történetet. A 16. századi, német anyanyelvűségből magyarra váltott (1536-ban tanult meg magyarul) író, nyomdaalapító, szerkesztő legmaradandóbb munkái éppen a fabulák. Ő maga a bevezetőben így jellemzi őket: „Mert noha a fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.” Tudjuk róla, azt is, hogy kiadványait jórészt maga írta, fordította és szerkesztette. Heltai az állatmeséktől eljutott a történeti jellegű novellisztikus ábrázolásig. Tanult nyelvén, következetes nyomdai helyesírással alkotta meg műveit. Vadas László rendező szerint a fabulák máig érvényes üzenetet hordoznak, amelyet az ifjú társulat modern eszközökkel, de korabeli játékstílussal adott elő. Véleménye szerint ők tulajdonképpen egy úgynevezett „moralitás játékot” mutattak be, amit kollegájával, a koreográfus Jakab Melindával együtt alkottak meg.
A társulat tagjai (Daróczi Noémi, Sebők Maya, Simó Emese, Sófalvi Krisztina, Udvari Kardos Tímea) ajándékként olyan látványos előadást produkáltak, hogy valósággal meglepték a képzős tanulókból, tanárokból és néhány városi látogatóból álló közönséget. A fiatalok azonnal érzékelték és értékelték a rövid előadás hatásos kifejezési módjait. Az előadók mind az öten kolozsvári egyetemisták, de négy különböző helyről érkeztek. Ketten Csíkszeredából, Kolozsvárról, Győrből (szintén erdélyi származású) és Budapestről, így igazi nemzeti csapatot alkotnak. Az előadáson a csapat összehangoltan, gyakorlottan szerepelt. Szavakkal és hatásos testmozdulatokkal egyaránt kifejezték Heltai gondolatait. A fabula Heltai „nyelvén” így kezdődik: „Egy kegyetlen és szegényekre megéhezett nemes ember, ki igen kegyetlenül nyomorgatja vala a szegény jobbágyokat, mind törvéntelen adóval, dolgoztatással és külemb színek alatt való sarcoltatásokkal és birságokkal annyéra, hogy teljességgel megnyomorodnak vala a szegény jobbágyok az ő kegyetlensége miatt.” A minden fabula után olvasható úgynevezett értelmezésben a 99. után ezt olvashatjuk: „inti e fabula az urakat, nemes népöket és kazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhöz. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része.”
A sikeres kollégiumi fellépés után tovább utaztak, többek között Felvincre, Magyarpéterfalvára, Dévára, Petrozsénybe. A három nap alatt összesen hét előadást tartanak a közép és dél-erdélyi szórványban. Az enyedi előadás másnapján már pozitív visszhangja volt a péterfalvi előadásnak. A színjátszók nemes erőfeszítése mindenképpen dicséretes cselekedet azokon a vidékeken, ahol az élő színházi előadás olyan ritka mostanában, mint a fehér holló.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarellenesség
Az erdélyi "magyar" és "székely" előnevű települések elrománosítása
Lista a "magyar" illetve "székely" előnevű erdélyi településekről, illetve azok románra való fordításáról. Az alábbi 81 településnév román változatában mindössze egyetlen egy esetben szerepel a "magyar" megnevezés, Magyarmezőtanya vagyis Valea Ungurului esetében, illetve Magyarléta nevében is szerepelt régebb Lita Ungurească , de a mostani neve már Liteni.
Nem csak népesség szempontjából kellette elrománosítsa a román hatalom Erdély városait, falvait, a helységnevekkel is muszáj volt kezdjenek valamit, igyekeztek úgy leforditani az alábbi helységek neveit, hogy nyoma se legyen annak, hogy az valaha is magyar volt. Továbbá az is szemet szúr, hogy sok esetben tükörfordítást alkalmaztak, vagyis a létező értelmes magyar szavakat román csengésű értelmetlen szóra változtatták, ilyen pl. Magyarforró Fărău fordítása, Magyarigen Ighiu, Magyarsolymos Soimus, Magyarkapus ami románul Căpusu Mare vagy Magyarzsákod románul Jacodu és meg lehetne folytatni a sort. Az alábbi lista is remekül bizonyítja a dákó-román elméletet s azt, hogy "Erdély román föld".
Székelyhíd románul Săcueni Magyarremete románul Remetea Magyarberéte románul Bretea Magyarborzás románul Bozies Magyardécse románul Ciresoaia Magyarnemegye románul Nimigea de Jos Székelyzsombor románul Jimbor Székelyderzs románul Dârjiu Magyarbece románul Beta Magyarbénye románul Biia Magyarcserged románul Cergău Mare Magyarcsesztve Cisteiu de Mures Magyarforró románul Fărău Magyarigen románul Ighiu Magyarlapád románul Lopadea Nouă Magyarpéterfalva románul Petrisat Magyarsolymos románul Soimus Magyarsülye románul Silea Magyarszentbenedek Sânbenedic Székelyföldvár románul Războieni-Cetate Székelykocsárd románul Lunca Muresului Magyarandrásfalva románul Andreeni Székelyandrásfalva románul Săcel Székelybetlenfalva románul Beclean Székelydálya románul Daia Székelyderzs románul Dârjiu Székelydobó románul Dobeni Székelyfancsal románul Fâncel Székelylengyelfalva románul Polonita Székelymagyaros románul Alunis Székelymuzsna románul Mujna Székelypálfalva románul Păuleni Székelyszenterzsébet románul Eliseni Székelyszentkirály románul Sâncrai Székelyszentlélek románul Bisericani Székelyszentmiklós románul Nicoleni Székelyvarság románul Varsag Magyarderzse románul Dârja Magyarfodorháza románul Fodora Magyarfráta románul Frata Magyargorbó románul Gârbău Magyargyerőmonostor románul Mănăstireni Magyarkályán románul Căianu Magyarkapus románul Căpusu Mare Magyarkiskapus románul Căpusu Mic Magyarköblös románul Cubleșu Somesan Magyarléta románul Liteni, korábban Lita Ungurească! Magyarlóna románul Luna de Sus Magyarnádas románul Nădăselu Magyarókereke románul Alunisu Magyaróság románul Pădureni Magyarpalatka románul Pălatca Magyarpete románul Petea Magyarpeterd románul Petrestii de Jos Magyarsárd románul Sardu Magyarszentpál románul Sânpaul Magyarszilvás románul Prunis Magyarszovát románul Suatu Magyarvalkó románul Văleni Magyarvista románul Vistea Székelytamásfalva románul Tamasfalău Magyarfülpös románul Filpisu Mare Magyarfelek románul Feleag Magyardellő románul Dileu Nou Magyarbükkös románul Bichis Magyarherepe románul Herepea Magyarkirályfalva románul Crăiesti Magyarmezőtanya románul Valea Ungurului ! Magyarpéterlaka románul: Petrilaca de Mures Magyarsáros románul Deleni, korábban Saros Magyarzsákod románul Jacodu, németül Ungarisch-Sacken Székelyabod románul Abud Székelybő románul Beu Székelycsóka románul Corbesti Székelykál románul Căluseri Székelysárd románul Sardu Nirajului Székelyszállás románul Sălasuri Székelytompa románul Tâmpa Székelyuraly románul Oroiu Székelyvaja románul Vălenii Székelyhidas románul Podeni, korábban Hidis
Magyarellenesség.blogspot.ro

Küküllőszög díszbe öltözött
700 éves Tür
A Fehér megyei, Balázsfalva melletti szórványtelepülésről, Türről nem sokat tudtak az Erdély-szerte még tömbben élő vagy az anyaországi magyarok. Neve az utóbbi években vált ismertté, s a köztudatban Kémenes Lóránt atya ottani jelenlétéhez kapcsolódik, aki plébánosként próbálja felrázni a magyarok hitét, identitástudatát, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz való hűségét és ragaszkodását. A település idén 700 éves, a helybeliek közül az atyán kívül senki sem gondolt arra, hogy ez olyan évforduló, amit legalább egy rendezvény keretében meg kellene említeni. Kezdeményezésére mégis méltó ünnepet, háromnapos gazdag rendezvénysorozatot szerveztek, amelyen nemcsak a helyi és küküllőszögi – balázsfalvi, magyarpéterfalvi, búzásbocsárdi, bethlenszentmiklósi, boldogfalvi, küküllővári –, hanem a szórványban élőket hitben és anyagiakban támogató magyarok – székelyföldiek, magyarországiak – is részt vettek. A türi ünnepségen száz marosvásárhelyi is jelen volt, akik főként az alsóvárosi református egyházközség tagjai, s akiket ez alkalommal is Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő mozgósított. "Erősítésként" indultak Türre, hiszen régi szálak – többszöri látogatások, közös istentiszteleti alkalmak, adománygyűjtés – fűzik őket Lóri atyához, s a harcot, amelyet az atya felvállalt, mindig is támogatták.
Ennyi magyar rég nem volt Türben!
A rendezvénysorozatot nem lehet elválasztani attól a küzdelemtől, amelyet Kémenes Lóránt Zoltán atya vív a türi magyarságért. Hat év küzdelmes munkája után sikerült felújítania a romos templomot és a parókiát, amelyek mostani pompájukban lenyűgözik a látogatót. Sikerült visszaperelnie a magyar iskola volt épületét, s a Magyar Házért fáradozik, amely az itteni elrománosodott magyarság ébresztésének és megmaradásának utolsó esélye lehet. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a magyar közösség nem tud szabadulni a kisebbségi komplexustól, az idős embereken kívül nem szólalnak meg magyarul. A gyerekek illedelmesen köszönnek, de a következő szót már románul ejtik. A nagymama hiába szól magyarul hozzájuk, nevetve elhallgattatják, s nem szólalnak meg. Román iskolába járnak, elszakadtak a magyar kultúrától. Ilyen körülmények között kell dolgoznia az atyának, akinek meggyőződése volt, hogy egy nagyszabású rendezvény egészséges büszkeséggel tölti el az ott lakó magyarokat. Ebben nem csalódott, hiszen a helybeliek mondták: nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar ember valaha is megfordul Türben! Annyit, mint Lóri atya, senki sem tett értünk! Imádkozik értünk, segít, a gyermekeknek beindította a magyar nyelv oktatását. Mindent vállal, ha kell, cserepet rak a templomtetőre, ha kell, villanyt szerel. Ilyen embert küldött nekünk az Úr! – mondták a türi asszonyok.
Nóta, magyar bál, fényképkiállítás
A rendezvények pénteken kezdődtek a Magyar Házban, ahol előadások hangzottak el, a közönség magyar nótákat hallhatott Gyárfás János, Szilágyi Sándor, Tóth Sámuel és cigányzenekara előadásában. Ekkor nyitották meg Kémenes Lóránt fényképkiállítását is, majd a Halhatatlan élet című színházi ősbemutató következett Kulcsár-Székely Attila színművész előadásában. Az új kultúrházban – amilyen elegánst Maros megyében nem látni! – nótázást, majd hajnalig tartó kosaras bált tartottak, az XYZ marosvásárhelyi zenekar húzta a talpalávalót.
Huszárok, kézműves- foglalkozások
Szombaton – amikor a vásárhelyiek is ott voltak – a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái járták körbe a település főutcáit. Tofán András mentéjét, zekéjét mindenki megcsodálta. Miközben a parókia udvarán gulyást főztek az asszonyok, a kultúrházban a gyermeksereg szórakozott. Mi is csodálkoztunk, milyen jó hangulatot teremtett a Folker sepsiszentgyörgyi együttes, táncházba hívta a gyermekeket, s nem csak. Élő zenére jókedvvel járta a táncot a balázsfalvi óvodásoktól kezdve a gyulafehérvári gimnazista diákokig mindenki. A marosvásárhelyiek is bekapcsolódtak, s egy-egy kis óvodással ropták a forgatóst. Az alsócsernátoni Csiporkázó játszóház "mesterei" kézműves- foglalkozáson tanították a gyerekeket. Kötelet, ostort fontak, szalmadíszeket, hengerzsinórt készítettek. A balázsfalvi Furus Jutka a mézeskalácskészítés csínját-bínját osztotta meg a gyermekekkel. Volt ruhabörze, könyvvásár, és íjászkodni is lehetett Török Lehellel.
Balázsfalvi óvodások, miskolciak meglepetése
Délután a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, Ilkei Loránd vargyasi népdalénekes szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikere mégis a kis balázsfalvi óvodásoknak volt, akik néptánccal lepték meg a közönséget. Itt tesszük hozzá, hogy Balázsfalván megszűnt az elemi oktatás, csak V–VIII. (összevont) osztályban tanulnak magyarul. Az óvoda beindítása ad reményt az elemi oktatás visszaállítására. Nagyon szépen táncolt a magyarpéterfalvi Hanga tánccsoport is.
A rendezvény a templomban a vargyasi unitárius Dávid Ferenc Egylet előadásával folytatódott, majd szentmise következett. A miskolci irodalmi kör Éltető haza című zenés-verses előadással mintegy megkoronázta a rendezvénysorozat második napját. Olyan magyarságtudatot ébresztő verseket, énekeket hoztak, amelyek könnyeket csaltak nemcsak az előadók, hanem a hallgatóság szemébe is. A miskolciak egyébként adományt is hoztak, melyet a Magyar Ház javára ajánlottak fel.
Az est borkóstolással és koncerttel, jó hangulatú bulival ért véget.
Tegnap, a rendezvények zárónapján, a szentmise után emléktáblát lepleztek le a plébániatemplomban, és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikarának koncertjét hallhatták az ünneplők.
Magyar állami kitüntetés Lóri atyának
Tür ünnepén Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánost is ünnepelhettük, amikor a Balázsfalva környéki magyarokért kitartó, odaadó és önzetlen munkájáért átvette a magyar állam magas kitüntetését, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője.
– Hogy itt lehetünk ennyien ezen a kitüntetésen, számunkra kitüntetés. Kémenes Lóránt Zoltánt szeretnénk megünnepelni ezzel, amiért annyit tett a magyarokért. Fáradságos utat vállalva sokan eljöttek, hogy megtiszteljék a türieket jelenlétükkel, programjaikkal – mondta Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője, majd ismertette dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének határozatát. Füzes Oszkár nagykövet büszke arra, hogy Lóri pap ismerőse és barátja lehet. Örül annak, hogy Balázsfalva környékének következő hétszáz esztendejét kezdték el ünnepelni. Amíg építkezünk, amíg magyar iskoláink és óvodáink vannak, addig nem csak fogyunk, hanem gyarapodunk. A történelem hullámzik, vannak közepes és rosszabb idősza-kok, ezeken túl vagyunk, most a jobb időszak következik – mondta Füzes Oszkár.
Kémenes Lóránt a kitüntetést átvéve elmondta, semmi mással nem dicsekszik, csak Jézus Krisztus keresztjével, az Arany Érdemkereszt számára további feladatot ad, és nem is keveset. Az aranykeresztbe pedig beleírja minden küküllőszögi magyar ember nevét!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Körtefa és diákszínpad Magyarlapádon
Szórványszínjátszó diáktalálkozó Magyarlapádon
Több évszázadra visszanyúló Fehér megyei hagyományt élesztgetnek a magyarlapádiak: már az 1600-as évekről felmaradt feljegyzések is emlegetik a színjátszást.
Aztán az 1990-es évek legvégén játékos kedvű tanulócsoportok vették birtokba a nagyenyedi kollégium színpadát, megteremtve egy évtizedes virágzó szokás alapjait. A mozgalom szorosan kötődött Demény Piroska nevéhez és személyiségéhez, így amikor a magyartanárnő Kolozsvárra költözött, a hagyomány magszakadt. Ezt a fonalat vették most fel a magyarlapádiak: hétvégén az iskolában nyolc diákcsoport mutatta be bolondos-komoly előadását. Azt remélik, a folytatás sem marad el. És hogy jön ide a körtefa?
Hét helységből nyolc általános iskolás csoport gyűlt össze Magyarlapádon, a diákszínjátszás mozgalmának újraindítása alkalmával. A helybelieken kívül Bethlenszentmiklósról Gyulafehérvárról, Magyarpéterfalváról, Nagyenyedről, Székelykocsárdról, Torockószentgyörgyről jöttek színjátszó diákok. Előadásán kívül Zorkóczy Zenóbia színművésznő ajándékot is hozott: egy körtefát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Szórványoktatási stratégiai megfontolások
Az elmúlt hetekben több erdélyi médiumban is egyoldalú elemzés tárgyát képezte a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége.
Nemzetstratégiai Kutatóintézet
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet valós szándékai ismeretének hiányában némely sajtóorgánumok érzelmi alapon pánikhangulatot keltenek, és próbálják félremagyarázni a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenységét és a szórványösztöndíj-program nemzeti ügyét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a szórványoktatással kapcsolatos elképzeléseit a Magyar gyermek – magyar iskolába mottó mentén fogalmazza meg, mely által a szórványban élő diákoknak a magyar nemzet részeként való megmaradását kívánja elősegíteni. Olyan mélyszórványban élő, magyar, VIII. osztályt végző diákok számára ajánl fel ösztöndíjat, akik azért kényszerülnek román nyelvű középiskolába, mert környezetükben, megyéjükben nincs magyar nyelvű, általuk választandó elméleti vagy szakoktatási irány.
A román nyelvű középiskolában való tanulás lehet, hogy néhány évig otthon tartja a gyermekeket, sok esetben viszont – és a tapasztalat ezt igazolja – az asszimiláció visszafordíthatatlan útjára sodorja a fiatalt, vegyes házasságokhoz vezet, ami a magyar nemzeti identitás gyengülését, megszűnését és perspektivikusan a magyar szórvány eltűnését eredményezheti. Mindezekért az erdélyi mélyszórványban élő magyarság megmaradásának alapvető feltétele az anyanyelven való tanulás, ennek hiánya jelentősen gyengíti a magyar kultúrkörben való megmaradását, kulturális értékeink megőrzését, a magyar nemzethez való tartozás közösségi, emocionális megélését.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által ajánlott ösztöndíjrendszer egyáltalán nem új keletű, és nem is egyedi. Mint ahogy az sem egyedi, hogy diákok más megye magyar oktatási intézményét választják továbbtanulásuk helyszíneként. Jelenleg Erdély több középiskolája más megyékből, sőt a Csángóföldről „toborozza" diákjait és ösztöndíj-programokat ajánl fel nekik. Ezért lehetetlen nem egyoldalúságot és kettős mércét látni abban a kritikában, amely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ez irányú tevékenységét elítéli, de szemet huny más intézmények hasonló gyakorlata felett.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet oktatási stratégiája a Kárpát-haza Fejlesztési Koncepcióba illeszkedik, amely a magyar szellemi létalap megerősítésére irányul, az önfenntartó vidék és a helyi, térségi gazdaság tudatos fejlesztését, megerősítését és intézményesülését szorgalmazza, aminek feltétele a versenyképes magyar tudástér és humánerőforrás megteremtése. Ez a célja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványprogramjainak is, hiszen az anyanyelven való tanulás identitásmegőrző jelentősége mellett az elsajátított ismeretek mélyebb és alaposabb tudást eredményeznek, növelve a diákok munkaerő-piaci versenyképességét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet tudatosan olyan magyar oktatási központokat választ ki, amelyek a nemzeti többleten túl lehetővé teszik a diákok alapos, anyanyelven történő szakmai képzését, növelve versenyképességüket, és megteremtve a szülőföldjükön való sikeres egyéni és szakmai boldogulás valós feltételeit.
A Magyar gyermek – magyar iskolába mintaprojekt keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a 2014–2015-ös tanévben a magyarpéterfalvi református gyülekezet segítségével küküllőszögi mélyszórványból származó diákoknak ajánlott fel ösztöndíjat. Az ösztöndíjban részesülő középiskolás diákok – saját képességeik és az általuk választott szakirány alapján – Székelyudvarhely különböző magyar tannyelvű oktatási intézményeiben tanulhatnak, ráadásul egyházi kollégiumi nevelésben is részesülnek.
Egy másik, Szórvány a szórványban című mintaprojekt keretében – az evangélikus püspökség együttműködésével – Négyfaluban Brassó és Szeben megyei szórványban élő diákok részesültek ösztöndíjban, ami megteremtette számukra a középiskolai rendszerben való megmaradás lehetőségét, és ezáltal magyar identitásuk megőrzését. Ezen szórványösztöndíj-programunk egyszerre próbálja megmenteni a kilencedik osztályt és a négyfalusi magyar középiskolát.
Mindezeken túl a Nemzetstratégiai Kutatóintézet identitáserősítő programokat és Gábor Áron előadás-sorozatot szervezett az erdélyi mélyszórványban élőknek Türben, Bethlenszentmiklóson, Magyarpéterfalván, Felvincen, Székelykocsárdon, Lupényban, Petrozsényben és Petrillán (Magyarlónya).
Közel százötven Zsil-völgyi és küküllőszögi gyermeknek, szülőnek és pedagógusnak tanulmányi utakat szervezett az ópusztaszeri nemzeti parkba. Ugyanakkor – a külhoni magyar pedagógusszövetségekkel kötött stratégiai megállapodások szellemében – a tömbmagyarságban és szórványban oktató pedagógusok és intézményvezetők szakmai továbbképzését biztosította több ízben is anyaországi oktatási konferenciák megszervezésével.
A végzett diákok további életpályájával kapcsolatban felmerülő kérdések, miszerint a diákok tanulmányaik után visszatérnek-e a szórványba, a tömbmagyarságban is ugyanúgy felmerülnek a fiatalok elvándorlása láttán. Pontosan ezért emeli ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Kárpát-haza gazdaságfejlesztési koncepciójában, hogy egy erős magyar nemzet nem képzelhető el erős, fejlődő és növekvő gazdaság nélkül, amely megteremti a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási stratégiáját komplexebb összefüggésben kell tehát értelmezni. A legnagyobb érték azonban a magyar gyermek, akinek joga van anyanyelvén tanulni, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni számára, hogy saját képességeinek és vágyainak megfelelő szakirányú oktatást válasszon.
Ez a cél hosszú távú gondolkodást és a jelenlegi szórványoktatási stratégiák integrált továbbgondolását, kibővítését jelenti. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet számos fórumon és stratégiai koncepciójában is megfogalmazta, hogy kiemelten fontosnak tartja a szórványkollégiumi rendszer fenntartását és megerősítését, de meggyőződése, hogy a szórványmagyarság léte a tömbmagyarság nélkül elképzelhetetlen, ami ugyanakkor fordítva is igaz.
Ezt támasztja alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Fejlesztési Műhelye – a Kárpát-haza Napló sorozat keretében – 2014-ben megjelentetett Szórványkollégiumok a Kárpát-medencében című kötet, amely egyedi kiadványként hiánypótló módon, együttesen mutatja be a nemzeti meg- és fennmaradás jelentős bástyáit.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a maga részéről továbbra is fő szempontjának tekinti, hogy a pedagógusok, a történelmi magyar egyházak, illetve a szórványban élő gyerekek szüleivel közösen alakítsa ki szórványoktatási stratégiáját. Érthető némelyek ezzel kapcsolatos aggodalma, amit párbeszéd útján fel lehet oldani, de nem vezet jó irányba a közvélemény félretájékoztatása.
A magyar gyermek jövője megérdemli a politikai érdekeket mellőző, őszinte párbeszédet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási kezdeményezése nem más, mint egy konkrét segítségnyújtás a szórványban élő, jobb sorsra érdemes magyar gyermekek irányába, kiegészítése a szórványkollégiumok nyújtotta oktatási kínálatnak. Nem magyar–magyar verseny, mint ahogy ezt egyesek értelmezni próbálják.
Az elmúlt huszonöt esztendő szórványügyben kifejtett tevékenységei nem mindig hozták a kívánt eredményt. Jól lemérhető ez az erdélyi magyar szórvány jelenlegi állapotán. Reméljük, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége más, tenni tudó és akaró intézményeket is arra bátorít, hogy az elkövetkezőkben is maradéktalanul felvállalják a szórvány gondjait, hogy azokra ne csoportérdekeket, hanem a közösséget szolgáló érdemi megoldások szülessenek.
dr. Puskás Attila
A szerző a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa
Krónika (Kolozsvár)

Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

In memoriam Lovász János lelkipásztor (1955. március 31.–2016. január 15. )
Gyülekezeti tagok, lelkésztársak, közeli és távoli családtagok, barátok, ismerősök megdöbbenve fogadták a hírt január 15-én, hogy a dévai református gyülekezet lelkipásztora visszaadta lelkét Teremtőjének.
Lovász János 1955. március 31-én született Lőrincrévén, szerető családban, elsőszülött fiúként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, szülei mindent megtettek, hogy továbbtanulhasson, így a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, majd érettségi után a Kolozsvári Református Teológián folytatta tanulmányait.
1979-ben frissen végzett teológusként megnősült, feleségül vette Búzás Ibolyát. Ez év októberében a bácsi református egyházközség lelkésze lesz.
A sors már házassága elején megpróbálta, mert elsőszülött gyermeküket 1980-ban az Úr magához szólította még születése perceiben. De nem csüggedt el, és Isten 1981-ben leánygyermekkel ajándékozta meg: megszületett Kinga, majd 1985-ben fia, Mátyás. A gyerekek nőttek, és mivel a szülők magyar iskolába szerették volna íratni őket, Lovász János lelkipásztor 1988-ban Magyarpéterfalvát választotta szolgálati helyül, ahol erre lehetőség adódott. Majd 1990 februárjában gyülekezeti meghívásra Déván vállalt szolgálatot, és családjával ide költözött.
26 éven át volt a dévai gyülekezet lelkipásztora. Szolgálati ideje alatt minden erejével azon munkálkodott, hogy a gyülekezetet építse, lelki és anyagi gyarapodását biztosítsa. Tisztában volt azzal is, hogy szórványban a lelkipásztor feladata túlmutat a lélekápoló munkán, magyarságmegtartó törekvéseinek eredményeképpen a református temetőben obeliszk áll az 1848-as forradalom hőseinek emlékére. Hosszú éveken keresztül volt beszolgáló lelkész Brádon, ahol a maroknyi református gyülekezetet megerősítve, összefogva felújította a templomot. Nem sajnálta a fáradtságot, kéthetente istentiszteletet tartott, lelki vigaszt nyújtott.
Arra törekedett, hogy az egyházaktól elkobzott ingatlanok visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz.
1991-ben családjával Hollandiába utazott, ahol először tapasztalta azt, mekkora megtartó ereje van a gyülekezet rendelkezésére álló közösségi térnek, így hazatérése után úgy döntött, hogy gyülekezetében is megvalósítja azt. 1996-ban a dévai gyülekezettel és holland segítséggel elkezdte a gyülekezeti ház építését, melyet 1999-ben fejeztek be, és a Melite Ház nevet kapta, utalva Málta régi nevére, ami annyit tesz: a szabadulás szigete. A gyülekezeti ház az évek során be is töltötte rendeltetését, teret adva a gyülekezet és a szórványközösség lélekápoló és kulturális rendezvényeinek.
Lovász János lelkipásztor minden igyekezetével azon volt, hogy e ház a közösség és a gyülekezet épülését szolgálja. Az építkezéssel párhuzamosan renováltatta a gyülekezeti ház udvarán álló harangozói lakást is.
A dévai református templom fennállásának 100. évfordulójára kifesttette a templomot, és szobrot állíttatott Tordai Sándor Andrásnak, Erdély első hitvalló református püspökének, aki Déván volt református lelkész. Törekvéseinek eredményeképpen a templom előtti teret a polgármesteri hivatal Tordai Sándor András térnek nevezte át.
Később teljesen felújíttatta a templom csatornarendszerét és a parókia tetőszerkezetét is.
2013-ban kitartó munkájának eredményeképpen a gyülekezet visszakapta a parókia elkobzott homlokzati részét, melyet felújíttatott, és azon munkálkodott, hogy a gyülekezet javára fordítsa. A felújítási munkálatok alatt Lovász János lelkipásztor egyik nagy álma is megvalósult: a parókia homlokzati részén, Salamon Ferenc irodalmár, történész emlékére 1892-ben elhelyezett emléktábla is napvilágra került,  melyet a kommunizmus idején kényszerültek befalazni.
Örömökben is gazdagon részeltette a jó Isten. Felnőtt gyermekei családot alapítottak, két unokája született, akiket nagyon szeretett.
Az elmúlt három évben egészségi állapota megromlott. Felajánlották neki a betegnyugdíjazás lehetőségét, de nem tudta elfogadni a gondolatát sem, hogy szeretett gyülekezetétől megváljon. Amíg ereje engedte, végezte a szolgálatot: tette, amire Isten elhívta. Minden erejével azon munkálkodott, hogy a templom tetőszerkezetét is felújíttassa, rézlemezekkel. Sajnos ezt a tervet már nem tudta megvalósítani.
Emlékét szeretettel őrzik a gyülekezeti tagok, felesége, gyermekei és családjaik, unokái, lelkésztársak, rokonok, barátok, ismerősök.
 Csatlós Erzsébet Zsófia. Nyugati Jelen (Arad)

„Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal!”
Mozgalmas márciusi rendezvények Fehér megyében
Egymást váltogatták márciusban a megemlékezések, ünnepségek, kulturális események, diákvetélkedők, mind jó alkalmak a szórványban élő magyarok találkozására, egymás viszontlátásának őszinte örömére.
Néptáncfesztivál Magyarpéterfalván
A Várhegy és az ezt körülölelő dombok közt meghúzódó hangulatos, rendezett kis falu, Magyarpéterfalva adott otthont a márciusi ünnepségsorozat legnagyobb rendezvényének, a III. Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű néptáncfesztiválnak, amelyet évenkénti helyszínváltoztatással szervez a Fehér megyei RMDSZ.
A megközelítőleg 600 lakosú Magyarpéterfalva egyike Fehér megye színmagyar településeinek, élenjáró példát szolgáltatva arra, hogyan lehet megőrizni identitásunkat a csupán néhány kilométerre fekvő Balázsfalva hatása ellenére. A március 12-i találkozó ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol, a szokásnak megfelelően, három lelkész hirdette az igét. Elsőnek a helybéli református lelkész, Makkai Dénes arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi események mögött meg kell látni Isten szabadító munkáját, hozzátéve, hogy a szabadság értékéért nemcsak küzdeni kell, hanem áldozatot is kell hozni érte. Kémenes Lóránt Zoltán tűri római katolikus plébános elsősorban adomáival igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét az összetartás fontosságára, és egy gyönyörű, 1848-ból származó imádsággal zárta igehirdetését. Csécs Márton torockói unitárius lelkipásztor lendületes, figyelemfelkeltő prédikációjában hasonló gondolatok rejtőztek: ahol a Mi helyett csak az Én saját érdekét látjuk, ott hazugság és ezzel együtt hanyatlás van, ezért jó volna, ha mi, magyarok, együtt terveznénk a jövőt és együtt javítanánk ki hibáinkat. A kultúrotthonban Csulák Péter konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindennapjainkban a szabadságunk megrendülését tapasztalhatjuk, hiszen nem titok, lehet törvényt betartani úgy is, hogy közben nem érvényesítünk jogokat; mindig akadnak olyan kiskapuk, amelyek megengedik a kivívott jogok megcsorbítását. Az elnök asszony megköszönte a szervezők, Csatlós Csaba , a magyarpéterfalvi ifjúság vezetője és Balázs Mária Magda tanítónő önzetlen segítségét a rendezvény megvalósításában.
Összesen 20 néptánccsoport lépett színpadra, a bethlenszentmiklósi Csigaszeműek, a csombordi Kis- és Nagy Pipacs, a felenyedi Malomkerék, a Felvinci Néptánccsoport, a gyulafehérvári Csürdöngölő, a magyarlapádi Rapó Hagyományőrző Néptánccsoport, a magyarpéterfalvi Kis- és Nagy Hanga, a Marosgombási Néptánccsoport, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium néptánccsoportja (Fügevirág), a Nagymedvési Néptánccsoport, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport Miriszlóról, a székelykocsárdi Zúgó Néptánccsoport, a Kis- és Nagy Szilas Torockóról illetve Torockószentgyörgyről és a vajasdi Margaréta. Három zenekar – a lapádi,a vajasdi és az enyedi Ficfa – húzta a talpalávalót, és a csoportvezetők oklevéllel való kitüntetését követően késő éjszakába nyúló táncházzal zárult a fesztivál.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„Kör, kör, ki játszik?”
Ismét együtt ünnepelt Fehér megye szórványmagyarsága
Minden olyan kulturális esemény, amelyen több település magyarsága találkozhat, ünnep a Fehér megyei szórvány számára. Ilyen volt Magyarlapádon a népi gyerekjátékok és versmondás óvodásoknak szánt megyei szintű vetélkedője, és Székelykocsárdon az a néptáncbemutató, amelyen neves anyaországi együttesek léptek fel.
„Játszani jó, együtt játszani még jobb!”– ezzel a gondolattal hívta meg vendégeit a magyarlapádi óvodába Székely-Bányai Andrea, a rendezvény ötletgazdája, felhívásának pedig 10 környékbeli csoport tett eleget. Szerdán, 2016. április 20-án Balázsfalva, Bethlenszentmiklós, Csombord, Gyulafehérvár, Magyarbece, Magyarpéterfalva, Miriszló, Nagyenyed, Nagymedvés és Torockószentgyörgy óvodásai gyűltek össze a felújított lapádi iskola egyik tágas termében, ahol Lőrincz Helga tanfelügyelő köszöntötte őket. „Jólesett, hogy nagyon sok kolléganő bekapcsolódott, a megye magyar óvodáinak körülbelül a fele megjelent ma nálunk”– vallotta a főszervező, aki kiemelte a rendezvény célkitűzéseit is. Ha már óvodás korban a gyerekek legalább évente egyszer találkoznak és egy délelőtt folyamán együtt játszanak, akkor könnyebben kialakulhat az egymásra való odafigyelés készsége, miközben az egészséges versenyszellem is megalapozódik, ami abból áll, hogy mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból azért, mert az a közösségemre is jó fényt vet. Ugyanakkor megszokják azt is, hogy az előadások alatt csendesek, fegyelmezettek legyenek, tiszteljék egymás munkáját.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarlapádon megőrizték a régi erdélyi tánctáborok zamatát
Jubileumi ünneplés új helyszínen, régi jó hangulatban
Az utóbbi évekbenben sorra követték egymást a jubileumok az erdélyi néptánc egyik fellegvárában, Magyarlapádon: tavalyelőtt a Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, tavaly a Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét idézték fel, idén pedig a 20. néptánctábor évfordulója szolgáltatott alkalmat a kivételes ünneplésre.
Sokan várták a 2017. július 9-16 között megrendezésre kerülő XX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábort, idén is 250 főre tehető az állandó táborozók létszáma, amelyet többszörösére szaporítanak a táncházba és a gálára ellátogató környékbeliek.
Jól bevált forgatókönyvet alkalmaznak
Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye egyre nagyobb népszerűségnek örvend, határon innen és túl, a siker titka pedig elsősorban abban rejlik, hogy a résztvevők pontosan előre tudják, hogy a lapádi táborban mire lehet számítani. Itt nem a látványos újdonságokkal, a nagy fesztiválokra jellemző káprázatos hatásokkal igyekeznek tömegeket megmozgatni, annál inkább az autentikusság megőrzésével és a színvonalas népdal-, néptánc- és hangszeroktatással. Résztvevőt is csak annyit fogadnak, amennyit „becsületesen meg lehet tanítani táncolni”, itt nem cél az, hogy a végletekig fokozzák a létszámot. A program nagy részét a táncpróbákra szánt idő teszi ki, ebből nem vágnak le tudományos előadások, szakmai konferenciák javára. A lapádi tábor napjainkban is híven őrzi a régi erdélyi tánctáborok zamatát, megvan hozzá a hamisíthatatlan falusi környezet, gasztronómia, vendégszeretet.
Az eddigi tapasztalatokra alapozva, idén is helyi népdalokat, népzenét, népi táncokat tanítottak, hangszeroktatás folyt kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Mindeközben népi gyermekjátékokat iktattak a programba, a népi kézműves tevékenységeket irányító pedagógusok, Szilágyi-Székely Melinda és Székely–Bányai Andrea pedig káprázatos ötletekkel és alkotásokkal leptek meg ezúttal is. A kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a Várhegyre tervezett kirándulás, viszont szerveztek sajt- és borkóstolást és meglátogatták a fugadi Bánffy-kastélyt és a lapádi árpád-kori református műemléktemplomot.
Nő a vendégcsoportok létszáma
A lapádi tábor jó híre egyre több távolabbi érdeklődőt és amatőr néptánccsoportot vonz a rendezvényre, az idén minden eddiginél több településről vettek részt, ami pozitív hatással van a magyar-magyar kapcsolatok ápolására és kiterjesztésére is.
A környékről Magyarbece, Csombord, Magyarpéterfalva, Torockó és Torockószentgyörgy néptáncosai jöttek el, a Mezőséget Bálványosváralja, a Székelyföldet Csernáton és Sepsiszentgyörgy képviselte. Külföldről elsősorban Magyarországról érkeztek vendégek, Maglódról és Budapestről, de ellátogattak a táborba Chicagóban élő lengyelek is. A szervezők mindannyiuknak lehetőséget teremtettek saját táncaik bemutatására: minden este a táncházat egy vendégcsoport fellépésével nyitották meg.
A táborban nagy hangsúlyt helyeznek a hangszeroktatásra is, hiszen ez döntően befolyásolja a néptánc fejlődését. Lapádi és vendég gyerekek és fiatalok híres helyi muzsikusoktól kaphattak kiképzést és meghívták a környék ismert adatközlő zenészeit is, többek között a legendás nagymedvési prímást, a 74 éves Türi Istvánt is. Végigzenélték továbbá a tábort budapesti és szászcsávási muzsikusok, akikkel a Pirospántlikás tagjai régi baráti kapcsolatokat ápolnak.
Van önkéntes utánpótlás, lesz folytatás
Az idei rendezvényről Sipos Ferenc, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke és egyben a Pirospántlikás Zenekar prímása így nyilatkozott: „ Nem könnyű röviden összefoglalni húsz esztendő emlékét, tapasztalatát, hiszen a sok munkához rengeteg kellemes, szép élmény fűződik, a nehézségeket általában elfelejtjük. Azt is nehéz lenne kiszámítani, hány emberrel kedveltettük meg a lapádi muzsikát, hányan tanultak meg nálunk táncolni és ezáltal hány fiatalnak jelöltünk ki egy sajátos értékrendet és életformát. A tábor huszadik jubileumán számomra az volt a legnagyobb meglepetés, hogy minden eddiginél több fiatal önkéntes állt mellénk, sőt nagyon tevékenyek voltak, nagyon hamar leosztódtak a feladatok, amit mindenki ügyesen teljesített is. Mindez azt a reményt villantja fel bennem, hogy a tábor megéri a soron következő tizes jubileumait, lesz ki továbbvigye kezdeményezésünket.”
Kultúrotthonból a focipályára
Idén új helyszínre kényszerült a rendezvény, éspedig a focipályára, ahol egy hatalmas, 210 négyzetméteres – igaz, tetszetős és UV-védett - sátrat húztak fel a szervezők, ami nem kevesebb, mint kétezer euró többletköltséget eredményezett, a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetően szerencsére nem kellett lefújni a rendezvényt. Az étkeztetést teljes egészében a szórványkollégiumban oldották meg, az ehhez tartozó szabadtéri csűrben pedig énektanítás folyt. A táncoktatáshoz szükséges helyszín biztosításához szerencsére besegített a Góbé fogadó is, így minden gördülékenyen zajlott.
A változás oka az eddig használt helyszín, a kultúrotthon felújítása, amelyre több éve vár a falu és amelynek munkálatait pár hete kezdték el. A munkálatokat a Vidéki Beruházások Finanszírozásának Ügynöksége (Agenția pentru Finanțarea Investițiilor Rurale) támogatja 1 millió 100 ezer euróval, ehhez közel 675 ezer euró önrész szükséges. A helyiek természetesen örülnek a felújításnak, hiszen a 40 évvel ezelőtt épült kultúrházon csak apró javításokat végeztek, azonban nem tévesztik szem előtt azt a tényt, hogy erre a beavatkozásra már több, mint tíz éve szükség lett volna, akkor talán nem vált volna a megye községközpontjainak egyik leginkább leromlott intézményévé. És számukra az sem mellékes, hogy ez az épület prioritást kellett volna élvezzen a község más, kisebb (hozzáteszem: nem magyar többségű) falvaiban levő kultúrházaival szemben, ahol ráadásul szinte teljesen hiányzik a művelődési élet.
Üröm az örömben: kérdőjelek a felújítás körül
Az már most látszik, hogy eléggé silány munkavégzés folyik: nem veszik például figyelembe az alagsor falnedvesedési problémáit. Ugyanakkor felmerülnek az esztétikai vonatkozások is, ugyanis egy, a hagyományápolásban érdekelt faluban nem mindegy, hogyan néz ki a művelődési háza. Mert az biztosra vehető, hogy a fali- és padlócsempézés nem elégíti ki az igényeket, és sokan a pár évvel ezelőtt történt „csúfítást” emlegetik, amikor egy sötétkék műanyag hullámlemez került hosszában az épület homlokzatára. Az ”imázskérdés” tekintetében semminemű lakossági konzultáció nem történt, sőt a helyszínen a szokásos látványtervet bemutató pannó helyett csak egy kis papír jelzi az ablakban, hogy építőtelepen járunk.
Minden bizonnyal Magyarlapád azon kevés, ha nem az egyetlen olyan település, ahol az egyház és a civil szféra összehasonlíthatatlanul többet tesz a falu fejlődéséért, mint maga az önkormányzat. Szabadság (Kolozsvár)