Márc. 19-én a rendőrség házkutatást tartott - névtelen feljelentés alapján - Tordaszentlászlón Szőke Zoltán református lelkész, Boldizsár Zeyk Imre helyi RMDSZ-elnök, valamint Magyarlétán Barta Lajos református lelkésznél, továbbá mindkét helyen a református templomban. Segélyszállítmányok hűtlen kezelésével vádolták a névtelen feljelentők a felsoroltakat. A házkutatás eredménytelenül végződött, nem találtak semmit, ezt jegyzőkönyvbe is vették. /Makkay József: Templomszentségtelenítés ? balkáni módra. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Az RMDSZ Kolozs megyei választmánya tiltakozott a Tordaszentlászlón és Magyarlétán márc. 19-én történt házkutatások és a templomok megszentségtelenítése ellen. /Makkay József: Házkutatások nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./ Az RMDSZ Országos Elnöksége márc. 21-én írásban tiltakozott a hatósági túlkapás, a templomok megszentségtelenítése, az RMDSZ-vezetők zaklatása ellen. /Tiltakozás = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./

A Református Egyházak Világszövetsége Theodor Stolojan miniszterelnökhöz írt, márc. 30-án kelt levelében tiltakozott a Tordaszentlászlón és Magyarlétán templomokban és lelkészlakásokban végrehajtott házkutatások miatt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 30./

A Romániai Magyar Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete jún. 11-én ülésezett Nagyváradon. Románia vezetőihez, a Vatikánhoz, az ENSZ-hez, az Európa Tanácshoz, az EBEÉ-hez intézett felhívásukban megállapították, hogy a tanügyi törvénytervezet kisebbség- és egyházellenes. Az utóbbi időben megszaporodtak a visszaélések, törvénytelenségek és bűncselekmények, melyeknek nyilvánvaló célja nyomást gyakorolni a kisebbségekre. 1992. márc. 19-én etnikai-vallási célzatú házkutatásokat tartottak Tordaszentlászlón és Magyarlétán, majd Szatmárnémeti központi református templomát és a római katolikus püspöki palotát több rendben ismeretlenek megrongálták. Brutális terror-támadás érte a belényesi RMDSZ-székház egyik alkalmazottját. A kolozsvári és nagybányai szélsőséges nacionalista polgármesterek alkotmányellenesen betiltották a kétnyelvű táblákat, Temesváron egy fasiszta hátterű kiadóvállalat kisajátította a volt Magyar Házat. Nagyváradon nacionalista-kommunista bírói kollektíva megfosztotta a református püspökséget saját székházától. Kolozsváron saját üzlethelyiségek rendelkezési jogának gyakorlásában akadályozza a polgármester a magyar, illetve egyházi intézményeket. 1990. márc. 25-én a bélbori katolikus kápolnát ismeretlenek felgyújtották és porig égették, a zabolai templom szintén gyújtogatás tárgya volt. Pál Sándor gyergyóhodosi katolikus papot helybéli románok súlyosan megverték és halálosan megfenyegették. Az egyházak felemelik szavukat a bemutatott jogtipró gyakorlat ellen és a nemzetközi közvéleményhez fordulnak. Tiltakoznak az ellen, hogy a zsidók százezreit halálba küldő Ion Antonescuról utcát neveztek el Nagyváradon. A román parlamentben nyíltan elhangzott olyan indítvány, hogy a magyarok deportálására internáló táborokat kell nyitni. /Egyházaink felemelik szavukat = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./ Kiadott Állásfoglalásukban felemelik szavukat a vajdasági magyarság érdekében, akiket végveszély fenyeget: diszkrimináció, erőszak, pusztulás vagy szülőföldjükről való elűzés az osztályrészük. /Állásfoglalás./

Magyarléta színmagyar település, ahol csak négyosztályos magyar iskola van, a következő évtől választhatnak, vagy a közelebbi román faluban, Havasasszonyfalván vagy a távolabbi színmagyar Tordaszentlászlón. Boldizsár Ibolya, tordaszentlászlói iskolaigazgató elmondta, hogy ebben a tanévben már egyetlen magyarlétai magyar gyermek sem érkezett a magyar iskolába, mindegyik román iskolában folytatja a tanulást. Annak ellenére, hogy mikrobuszt is beszereztek, hogy a magyarlétai tanulókat vigye Tordaszentlászlóba és vissza. Az újságíró, Szabó Csaba érdeklődni kezdett a szülőknél és a gyermekeknél. A román iskolában egy tantárggyal, a magyarral kevesebb van, ott nem olyan szigorúak, minden barátja román iskolába jár, ne maradjon ő se ki ebből... hangzottak a válaszok. A román tagozatra járóknak tantárgyként oktathatnák a magyar nyelvet, de ettől az évtől kezdve a szülők ezt sem igényelték. /Szabó Csaba: A Magyarléta-jelenség nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

"A romániai magyar társadalomnak tudnia kell, hogy van például egy színmagyar Magyarléta község, ahonnan egyetlen magyar gyermek sem akar ötödiktől a szomszédos Tordaszentlászlón magyarul tanulni, akkor sem, ha mikrobusz viszi őket iskolába.Ezeknek az adatoknak a birtokában kell szórványprogramot összeállítani. - Sajnos azoknak az embereknek a nevét, akik a közösség megmaradásáért eredményesen harcoltak, nem nagyon kapja fel a sajtó. /Szabó Csaba: Szórvány és szélmalom. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./"

"Bárdos Attila, Tordaszentlászló polgármestere még júniusban elrendelte a kétnyelvű táblák kifüggesztését. Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint Bárdos Attila helyesen járt el. Amikor kifüggesztették a kétnyelvű táblákat, a kolozsvári román sajtó hevesen támadta őket. /Kétnyelvű feliratok Tordaszentlászlón, Magyarfenesen és Magyarlétán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ "

Erdélyszerte megtörténik az, ami Tordaszentlászlón: ismeretlenek eltüntetik a magyar helynévtáblákat. Ez történt Magyarlétán is. A rendőrség nyomoz az ügyben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./

Ápr. 11-én Tordaszentlászló határában Tamás Gebe András polgármester saját kezűleg szerelte fel a szabványoknak megfelelő új kétnyelvű helységnévtáblákat. Magyarfenesen és Magyarlétán csak a jövő héten függesztik ki a három héttel ezelőtt megrendelt táblákat. 1998-ig körülbelül ötször kellett táblát cserélniük a községvezetőknek, mert lemázolták vagy eltávolították a táblákat. A polgármester szerint nem a falubeliek rongálják a feliratokat, magasabb szintről irányították a tetteseket. /(borbély): Szabványos helységnévtáblák Tordaszentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 13./

"A Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ szerte a magyarlakta területeken Kossuth ünnepségeket szervezett. Október 13-án a Kossuth Lajos-ünnepséget Magyarvalkón az MVSZ együtt szervezte meg a helyi református egyházközséggel. Jelen volt a magyar közélet számos személyisége, többek között Patrubány Miklós az MVSZ elnöke, Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Mátis Jenő, a Kolozs megyei képviselők tanácsának elnöke is. Leleplezték a Kossuth-emléktáblát, melyet Pécsi L. Dániel /Budapest/ heraldikus tervezett. Ünnepi beszédét mondott Kónya-Hamar Sándor és Patrubány Miklós. Patrubány Miklós és Okos Márton átadta a Kossuth emlékzászlókat, szám szerint tizenegyet. Bodonkút, Gyalu, Inaktelke, Kajántó, Kőrösfő, Kalotaszentkirály, Györgyfalva, Magyargyerőmonostor, Magyarléta, Magyarvalkó képviselői, illetve a kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társasága vehették át a lobogókat. /Valkai Krisztina: Kossuth-megemlékezés Magyarvalkón. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"

"Kevés a családorvos Tordaszentlászlón, azonban az építkezési engedélyek kibocsátását szabályozó törvény miatt idén egyetlen engedélyt sem bocsátottak ki. Az építkezési engedélyeket egy bizottság adhatja ki. A bizottságot a helyi tanácsnak kellene fizetnie, s mivel erre nincs pénz, nincs bizottság sem. Az iskolabusz reggel kétszer fordul Magyarfenesen, majd Kisfenesről, Románlétáról Hesdátra viszi a diákokat, végül Magyarlétáról szállítja a gyerekeket Tordaszentlászlóra, a községközponti iskolába. Ily módon viszont a magyarlétai gyerekek minden reggel tíz percet késnek /K. E.: Tíz percet késnek a magyarlétai diákok. Idén egyetlen építkezési engedélyt sem adtak ki. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

"Jún. 1-jén, vasárnap Tordaszentlászlón összesen tíz Szentlászló nevű település elöljárója gyűlt össze. Magyarországiak voltak, ketten pedig erdélyiek: a székelyföldi Nyárádszentlászlóról érkezett Kiss Mihály unitárius lelkész, illetve Tordaszentlászló polgármestere. Ez már a nyolcadik találkozó volt. Mindegyik községi elöljáró ismertette települését. Egyed Ákos professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Szent László királyról beszélt. Ezt követően Beder Tibor, a Magyarok Világszövetsége részéről mondott köszöntőt. Boldizsár Zejk Imre /Tordaszentlászló/ Tordaszentlászló és vidéke címmel tartott előadást. Tamás Gebe András polgármester részletesen bemutatta a község életét. Elmondta: Tordaszentlászló községhez hét falu tartozik - Magyarfenes, Magyarléta, Kisfenes, Hesdát, Románléta, Sztolna és Rákos. A lakosság nemzeti összetétele: 51% magyar, 49% román és roma. A nyolc falunak jelenleg csupán egyetlen háziorvosa van, akinek 3000 lakost kell ellátnia. Hét faluban I-IV. osztályos iskola működik, míg Kisfenesen és Hesdáton I-VIII. osztályos románul és Szentlászlón magyar nyelven. Iskolabusz szállítja naponta a gyermekeket a szentlászlói iskolába. A magyar lakosság zöme református, kevés római katolikus él Magyarfenesen. Jól működik a fúvószenekar és a kórus. Van színjátszó- és tánccsoport is, teleházuk az első volt Kolozs megyében. 1990 óta minden évben Szent László-napi kórustalálkozót szerveznek. Nyárádszentlászlón 136 unitárius és 28 református lakik. A gazdálkodók átlag életkora közel 60 év. /Barazsuly Emil: Szentlászló nevű települések elöljáróinak találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./"

Kőműves Márton 70 éves gazdálkodó és László Gyula a két községi tanácsos. Ketten képviselik Magyarléta falu érdekeit Tordaszentlászlón. Magyarléta szántóterületének mintegy 55%-át vetik be, a többi parlagon marad. Ennél is nagyobb az állattenyésztés problémája. Az utóbbi években eltűntek Létáról a juhok és a kecskék. Magyarlétán 480 lakos él. Kevés a munkalehetőség a faluban. Máté István helyi református lelkész nyilvántartásában 421 református szerepel. A magyar iskolások nagy része Kisbányán tanul románul, ahelyett hogy a tordaszentlászlói iskolába járnának, ahol anyanyelvükön folytathatnák tanulmányukat. /Barazsuly Emil: Gyenge gazdálkodói esélyek Magyarlétán. Román osztályban tanulnak a magyar gyerekek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

Legalább négy Kolozs megyei község iskolájában szűnik meg a magyar személyek által betöltött igazgatói tisztség a fejkvóta-rendszer bevezetése miatt – tájékoztatott Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes. Minden bizonnyal elveszíti önálló tanintézményi státusát az aranyosgerendi, visai, györgyfalvi és vajdakamarási iskola. A nem elegendő gyerekkel rendelkező iskolákat a községi tanintézményhez csatolják. A falusi iskola igazgatói tisztsége ezáltal megszűnik, az intézmény irányításáért pedig egy helyben megválasztott személy felel majd, aki azonban sem igazgatói, sem aligazgatói státussal nem rendelkezik. A megyében léteznek még olyan községek, ahol általános iskola felső és alsó tagozata egyaránt működik, de nincs 200 magyar gyermek. Szerencsésebb helyzet van Tordaszentlászló községben, ahol három faluban – Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarléta – működő iskolába járó gyerekek száma meghaladja a 200-at. /(borbély): Igazgatói állások szűnnek meg. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

Tordaszentlászló 1090 lakosából 1992-ben 1046 magyar, 31 betelepült román és 13 betelepült roma. A lakosság túlnyomó része /929 fő/ református. Községi szinten 2002-ben a 8 faluban 4446 lakos élt, közülük 2274 fő magyar, 2097 román, 72 cigány és 3 fő más nemzetiségű. Vallási megoszlás szerint: 2041 magyar református, 152 magyar római katolikus, 16 magyar unitárius, 1 magyar görög katolikus, 1082 román ortodox, 93 román görög katolikus és 283 fő más vallású vagy ateista. Tordaszentlászló község nemzetiségi megoszlása a 2002-es népszámlálás tükrében 52%-ban magyar, 48%-ban pedig román és cigány. Tordaszentlászlón immár 400 éven át magyar nyelven folytatják a gyermekek tanulmányaikat. Sőt, az 1989. előtti években, egész Kolozs megyében a román iskoláztatástól független magyar nyelvű óvodai, elemi és gimnáziumi oktatás egyedül csak Tordaszentlászlón maradt meg, magyar óvodai és elemi oktatás pedig Magyarfenesen és Magyarlétán. S mindez támadások és vádaskodások ellenére. 1989 után kétszer is megpróbálták elrománosítani az anyanyelvű iskolákat. Mindkét esetben az RMDSZ szervei léptek közbe. Személy szerint az RMDSZ helyi polgármestere Tamás Gebe András, Boldizsár Zeyk Zoltán és Enyedi János, megyei és országos szinten pedig Kónya-Hamar Sándor akkori megyei RMDSZ-elnök és parlamenti képviselők, valamint dr. Kötő József közoktatási államtitkár. A fiatalok döntő többsége érettségivel rendelkezik, 10–15 százalékuk egyetemet vagy főiskolát végez. 1888-tól dalárdák és kórusok, 1988-tól női kar vállalja zenei anyanyelv szolgálatát. 1898-tól folyamatosan színtársulat, Olvasó Egylet, három magyar iskolai könyvtár, 1948-tól községi könyvtár, 1934-től Tűzoltó Testület és Fúvószenekar volt, 1989 után furulya-együttes és fejlett táncház-mozgalom van. 1967 óta létesült közadakozásból falumúzeum, 1996-tól a Kalotaszegi Tájház és Múzeum van, a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület védnökségével. Ha összeszámolnák a ma élő, a faluból elszármazottakat, Tordaszentlászló lakossága jelenleg meghaladná az 1600 lelket. Tordaszentlászló tehát a többi nemzettesteknek is juttatott utódpótló magyar népességet. Jelen van a magyar többségű etnikai viszonyokat tudatosan megváltoztató törekvés is. A 2002-es népszámlálásnál például a Tordaszentlászlón működő 104 ágyas tüdőszanatórium betegeit állandó helyi lakosnak tüntették fel, annak ellenére, hogy ez törvénytelen. Ezt csak az RMDSZ-es polgármester és az RMDSZ-es megyei tanácsi alelnök, Kerekes Sándor közbelépésével lehetett orvosolni. Tordaszentlászló községnek mind a mai napig magyar polgármestere van, s a községi tanács tagjainak többsége is magyar nemzetiségű RMDSZ-es tanácsos. Az azóta elhunyt dr. Podhrádszky László szenátor interpellált Boldizsár Zeyk Imre, a falu református lelkésze ellen annak lakásában, illetve református templomban a marosvásárhelyi véres események évfordulóján, 1992-ben, Blaga ezredes vezetésével végrehajtott házkutatás és zaklatás ellen, és védelmükben szót emelt a nemzetközi fórumokon is. Annak ellenére, hogy 1990. március 15-től kezdődően szinte mindegyik ünnepen a fejük felett helikopterek köröznek, éppen az RMDSZ, az egyházközség és a Thamó Gyula Közművelődési Egyesület együttműködésével megünnepelik a nemzeti ünnepeket, megfelelő helyet és alkalmat teremtenek a Kárpát-medencei magyar kórusok Szent László-napi találkozóira és zarándoklatára, a Szent László nevét viselő települések találkozóira, idén pedig a falunapokra. 1992-ben, Szent László király halálának 800. évfordulója alkalmából a királynak mellszobrot, az egész magyarságnak pedig újabb emlék- és kegyeleti helyet teremtettek. A millecentenárium alkalmából pedig 1996-ban az Illyés Közalapítvány támogatásával Kalotaszegi Tájházat és Múzeumot avattak, amely felvállalta egész Kalotaszeg néprajzi, népköltési, hely- és művelődéstörténeti anyagának folyamatos gyűjtését, feldolgozását és népszerűsítését. /Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke: Erdély színes bokrétájában. Tordaszentlászló a IV. falunap után. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Tordaszentlászló és környéke művelődési életének szervezője a 75 éves Boldizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanár, közíró, népművelő. A Bolyai Tudományegyetemen végzett 1954-ben. A Mezőség közepébe, Buzába kapott igazgató-tanári kinevezést, később innen kérésre egy másik mezőségi nagyközségbe, Kolozsra került. Előbb a magyar tannyelvű iskola tanára, röviddel utána igazgatója, később pedig a román iskolával összevont magyar tagozat aligazgatója volt. Állandó harcba álltak a román tagozat pártaktivista igazgatójával, mert jobbak voltak az eredmények a magyar tagozaton, mint a románon. Boldizsár Zeyk Imre megszervezte a Szülők iskolája elnevezésű felnőttképzést. 1955 márciusában Kolozsvár rajoni magyar tannyelvű iskolák igazgatói tartották gyűlésüket, amikor bevonultak a román igazgatók, követelték, hogy román nyelven tartsák a gyűlést. Ezzel megszűntek a magyar nyelvű értekezletek. Végül 1961-ben visszatérhetett családjával szülőfalujába, Tordaszentlászlóra. Boldizsár Zeyk Imre akkor tapasztalhatta, hogy teljesen fellazultak a közösségformáló és megtartó közművelődési hagyományok, ezért nagy munkába kezdett. Újraalapította az 1940–1944 között elpusztított iskolai és falusi könyvtárakat mind Tordaszentlászlón, Magyarfenesen és Magyarlétán, mind pedig a hozzájuk tartozó öt román faluban. Újraindítottam megfelelő szakemberek bevonásával a kalotaszegi kézimunka oktatását. tanítványai bevonva elkezdte a kalotaszegi falvak szellemi és tárgyi néprajzának gyűjtését, a szellemi néprajzi anyag rögzítését, tárolását és feldolgozását valamint bemutatását. Boldizsár Zeyk Imre falumúzeumot hozott létre, 1995-től pedig azt Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeummá fejlesztette. A magyar iskolai hagyományoknak megfelelően visszaállította az Iskolaszéket, az iskola nem hivatalos, de hatékony szervét. /Buzás Pál: Születésnapi köszöntő. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. november-december/ Emlékeztető: A hatóságok is figyeltek rá:1992. március 19-én a rendőrség házkutatást tartott – névtelen feljelentés alapján – Tordaszentlászlón Szőke Zoltán református lelkész, Boldizsár Zeyk Imre helyi RMDSZ-elnök, valamint Magyarlétán Barta Lajos református lelkésznél, továbbá mindkét helyen a református templomban. Segélyszállítmányok hűtlen kezelésével vádolták a névtelen feljelentők a felsoroltakat. A házkutatás eredménytelenül végződött, nem találtak semmit, ezt jegyzőkönyvbe is vették. /Makkay József: Templomszentségtelenítés – balkáni módra. = Szabadság (Kolozsvár), 1992. márc. 20./

Megalakult a Magyar Polgári Párt (MPP) tordaszentlászlói szervezete, Bárdos Csaba, lett az elnök. A magyarfenesi Bárdost két alelnök segíti a szervezésben: László Kőműves Béla Tordaszenlászlóról és Boros János Magyarlétáról. Az európarlamenti választások alkalmával Tordaszentlászló községben az RMDSZ-lista 410 szavazatot kapott, Tőkés László független jelöltre pedig 450-en voksoltak. /Sz. K. : Megalakult az MPP tordaszentlászlói szervezete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Konzultáció - félidőben
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
Az RMDSZ főtitkárságán már megkezdődött az erdélyi magyar közösség gondjainak és elvárásainak feltérképezésére indított Erdélyi Konzultáció nevű felmérés adatainak feldolgozása – tudtuk meg Kovács Péter főtitkártól. Több területi szervezet kérésére az adatgyűjtés július első felére tervezett határidejét kitolták augusztusra.
„Nem is az volt a célunk, hogy a határidőt betartsuk, hanem, hogy minél több emberhez eljuthassanak a kérdőíveink” – mondta Kovács. Az RMDSZ korábban 250 ezer kérdőívet nyomtatott, melyeket a magyarság számarányának megfelelő arányban osztott szét területi szervezetei közt.
Kovács Péternek jelenleg nincs kimutatása arról, hogy a kérdezőbiztosoknak eddig hány személyhez sikerült eljutniuk. Tájékoztatása szerint az adatok digitalizált formában, folyamatosan érkeznek a főtitkárságra, a válaszok kódolása is már megtörtént. Hozzátette, reményeik szerint az adatok feldolgozása után, várhatóan szeptemberben már világos képet kapnak arról, hogy melyek az erdélyi magyarság legfontosabb gondjai és az RMDSZ-szel szembeni elvárásai.
Pluszkérdőívek Magyarlétára
Kolozs megyében a leosztott 17 ezer kérdőív fele jutott eddig el a címzettekhez – tudtuk meg Máté András Leventétől, az RMDSZ-szervezet elnökétől. „Azt szeretnénk, ha minden olyan településre eljutnának ezek az ívek, ahol legalább egy magyar család él. Eddigi tapasztalataink szerint az emberek többsége szívesen válaszol a kérdésekre. Egy részük további kitartásra buzdítja az RMDSZ politikusait, többen bírálják is a munkájukat” – tájékoztatott a politikus.
Mint megtudtuk, a Tordaszentlászló községhez tartozó Magyarléta településre érkező 100 darab kérdőív kevésnek bizonyult, itt a kérdezőbiztosoknak további 15-20 darab ívet kellett igényelniük.
Bihar megyei részében mintegy 20 ezer emberhez szeretnének eljutni a kérdőívekkel – mondta el az ÚMSZ-nek Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. Eddig hatezer személyt kérdeztek meg a felmérés során, a fogadtatás mindenhol pozitív volt. A munkát július végére szeretné befejezni a megyei szervezet.
Maros megyében több mint negyvenezer ívet osztottak szét – tudtuk meg a Maros megyei szervezet ügyvezető elnökétől. Brassai Zsombor tájékoztatása szerint a konzultáció a vége felé tart. A felmérésben a helyi tanácsosok vagy a helybéli választmány tagjai segédkeznek úgy, hogy elviszik a címzetthez a kérdőívet, majd néhány nap múlva utánamennek.
„Mindenki maga tölti ki, csak abban az esetben segítenek, ha nem tudja az illető kitöltetni, azért, hogy ne legyen befolyásolás. Az eddigi tapasztalatok szerint az emberek nagyon kedvezően fogadták azt a lehetőséget, hogy elmondhatják a véleményüket, akár jót, akár rosszat a településük jövőjével kapcsolatosan” – mondta az ügyvezető elnök. Szerinte eddig az derült ki a konzultációból, hogy az emberek többségének rossz ugyan a közérzete, vannak kifogásolni valók az RMDSZ-szel szemben, ám nagy többségük továbbra is az RMDSZ-ben látja a politikai érdekképviselet valós esélyét.
Kovászna megyében 10 ezer emberhez szeretnék eljuttatni a kérdőíveket. Tischler Ferenc, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az eddig megkeresett háromszékiek rendkívül pozitívan fogadták a szövetség képviselőit. „Üdvözlendőnek tartják, hogy az RMDSZ ennyire közvetlenül keresi fel támogatóit, és kéri ki azok véleményét” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint a felmérés Sepsiszentgyörgyön kiegészül a „Városi konzultációval”, amely ugyanarra a kérdéskörre épül, kiegészülve más helyi jellegű kérdésekkel is. „Az eddigi válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek többsége az ivóvíz- és csatornarendszer, az úthálózat, illetve a vidéki kultúrházak fejlesztését tartja prioritásnak” – mondta az ügyvezető elnök.
Udvarhelyen nehezebben halad
Udvarhelyszéken 12 500 háztartásba szeretnének eljutni a kérdőívvel a helyi RMDSZ-es tanácsosok, városi elnökségi tagok, körzeti elnökök és önkéntesek. Eddig a tervezett háztartások valamivel több, mint egyharmadához sikerült csupán eljutni.
„Sajnos nagyon kevés önkéntes segédkezett a felmérésben, így az eddig meglátogatott székelyudvarhelyi családok száma alig haladja meg a négyezret” – tájékoztatta lapunkat Fehér István, a székelyudvarhelyi városi szervezet elnöke. Mint mondta, a legnagyobb csalódást a postaládákban hagyott ívek iránti érdektelenség okozta, mert csak 2 százalékban juttatták vissza a válaszokat a címzettek.
Csíkszéken 12 ezer családhoz szeretnének eljutni, ám itt is lassan haladnak a felméréssel. A csíkszeredai városi RMDSZ-irodánál érdeklődve megtudtuk, a már kitöltött kérdőívekből kiderül, hogy Csíkszereda lakóit az utak állapota, a romák helyzete, a munkahelyek kérdése, a parkosítás, játszóterek és a kóbor kutyák helyzete foglalkoztatja leginkább.
Tamás Mónika, az Erdélyi Konzultáció gyergyói koordinátora lapunknak elmondta: Gyergyószéken jó ütemben halad a felmérés, eddig közel hatezer családot kerestek fel. A gyergyószentmiklósiak általában a szegénységet, a munkanélküliséget, az utak állapotát, a por és szennyeződés jelenlétét, valamint a víz- és csatornahálózat elavultságát említették problémaként. Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyar dal és a falu ünnepe
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) június 30-án rendezte meg Tordaszentlászlón a XIII. Szent László-napi kórustalálkozót. A református templomban megtartott reggeli istentiszteleten Sikó Csabáné Győrfi Piroska kolozsi lelkipásztor hirdetett igét. Majd a kórusok kivonultak a templomkertbe, ahol a helyi fúvószenekar eljátszotta a székely himnuszt. Az ünnepi beszédek után az énekkarok koszorút helyezhettek el a templomkertben ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobornál. A Tóth Guttman Emese dalosszövetségi elnök által vezényelt közös éneklés után az énekkarok végigjárták a községközpontot, majd a helyi kultúrotthonban 19 énekkar lépett fel.
Gyönyörű napos idő fogadta a XXIII. Szent László-napi kórustalálkozó résztvevőit Tordaszentlászlón, június 30-án. Sikó Csabáné Győrfi Piroska vendég lelkipásztor igehirdeté- sének középpontjában a 147. zsoltár állt. – Ajándék minden olyan nap, amelyet Isten házában kezdhetünk őt dicsérve énekkel és imával – mondta a lelkipásztor. Balázs Attila helybéli református pap is arra kérte a jelenlevő kórustagokat, hogy azon a napon is Istent dicsőítsék énekükkel. Szőke Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) helyi elnöke azt kívánta: a dalostestvérek énekléskor érezzék az Istentől kapott szeretetet, amely összeköt és megerősít.
Az istentisztelet után a jelenlevők a templomkertbe ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobor köré gyűltek. A Gombár Levente által dirigált helyi fúvószenekar játéka után Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő beszédében azt kívánta: a kórusok énekét hassa át a szeretet és az egység. Ezt követően Gebe Szilárd Arany János-verset szavalt.
Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök beszédében Kodály Zoltánt idézte, miszerint újjáépítéskor mindig ragaszkodjunk hagyományainkhoz. – Kisebbségi létünkben gyakran kell újjáépíteni a nemzetet, identitásunkat. Ezért számunkra létkérdés a hagyományok megőrzése, tiszteletben tartása. A közös éneklés csodákat művel – figyelmeztetett Dáné, majd csodának nevezte azt, hogy Tordaszentlászlón már huszonharmadik alkalommal szervezik meg a kórustalálkozót.
Boldizsár-Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a falu névadóját 820 évvel ezelőtt, 1112. június 27-én avatta szentté III. Celestin pápa. Szent László mellszobrát (Sánta Csaba alkotását) pedig pontosan húsz évvel ezelőtt, 1992. júniusában avatták fel a templomkertben.
Ünnep van tehát, a magyar dal és a falu ünnepe. A kórustalálkozó alkalmával egy napra a magyar nyelvterület 19 kórusa áll a szép magyar ének, zenei anyanyelvünk, továbbá a nemzeti és az egyetemes kultúra szolgálatában – hangsúlyozta Boldizsár-Zeyk Imre, majd köszönetet mondott Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarléta polgárainak azért, hogy az elkövetkező négy esztendőben is magyar polgármestere és alpolgámestere lesz a községnek, amelynek tanácsában megmaradt a magyar többség.
Tóth-Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke dirigálásával a kórusok előadták a Szózatot, majd a hagyományhoz hűen végigjárták a falut, ezt követően pedig a helyi művelődési házban léptek fel.
Először a házigazda énekkar lépett színpadra (karnagy: Balázs Ágnes), majd a tordai Magyar Dalkör (karnagy: Balázs Győző Balázs), a székelykeresztúri református egyházközség énekkara (karnagy: Kis Vilmos), a nagyenyedi református egyház vegyeskara (karnagy: Basa Annamária), a nagyenyedi egyházmegye lelkészkórusa (karnagy: Fórika Éva), a buzásbesenyői és kerelőszentpáli vegyeskar (karnagy: Szakács Zoltán), az Alla Breve székelyudvarhelyi vegyeskar (karnagy: Kovács László, zongorán kísért Tifán Etelka), az aranyosegerbegyi gyermekkar (karnagy: Balázs Győző Balázs), a magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), a marosújvári vegyeskar (karnagy: Fórika Éva), a nagybányai óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy-Dali Emese), a székelykocsárdi Kochárda nőikar (karnagy: Basa Annamária), a magyarlapádi református egyházközség kórusa (karnagy: Borbándi András), a kolozsvári Bethlen Gábor Református Földész dalkör (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), az aranyosegerbegyi Árvalányhaj vegyeskar (karnagy: Balázs Győző Balázs), Kolozsvár-Alsóvárosi református vegyeskar (karnagy: Bak Éva és Adorjáni Júlia Katalin), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a koltói kamarakórus és a nagybányai Teleki Magyar Ház kórusa (karnagy: Fülöp Gábor).
A kórusok repertoárján főleg XX. századi magyar (erdélyi és anyaországi) szerzők vallásos és világi tárgyú művei szerepeltek, de hallottunk az egyetemes zeneirodalom alkotóinak kórusaiból és a könnyűzene műfajához közel álló ismertebb darabokat is.
A több mint öt órán át tartó kórushangverseny után Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke beszédében Kodályt idézte: – Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképp élni. Eképpen elmondhatjuk, hogy nem éltünk hiába. Örömmel tölt el az, hogy 23 év után is minden évben új kórusok jönnek el erre a találkozóra – mondta.
Szőke Zoltán, EMKE-elnöki minőségében a színpadra szólította a fellépő énekkarok karmestereit és zászlótartóit, akiknek emléklapot, zászlószalagot és Szenczi Molnár Albertet ábrázoló emlékplakettet (Suba László tordai szobrász alkotása) adott át.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kalotaszeg, 1890 és 2013
Rácsodálkozásban, felfedezésekben, de még sok mosolyban is lehet részünk, ha fellapozzuk a Kalotaszeg kulturális közéleti folyóirat legújabb, ámde a 120 évvel ezelőtti kezdetekről regélő legrégebbi számainak antológiáját. Talán nem véletlen, hogy Buzás Pál éppen az 1890–91-ben megjelent folyóiratokat hagyta sorozata végére: az már mindannyiunk számára csak leírásokból, olvasmányokból megelevenedő világot jelent, amelynek az összefüggéseit is úgy kell megfejteni, felkutatni. Mert ahogyan egy napilap egy napig, egy havilap egy hónapig él – és mégsincs ez egészen így: a 19. századi Kalotaszeg antológiában közölt írások is egy szép egésszé illeszkednek össze, hangulatos miliőjét idézve fel egy általunk nem ismert világnak, több mint 120 évvel ezelőtti valóságokat kerek történetekké kovácsolva össze.
Az akkor virágkorát élő, ma már nyomaiban sem fellelhető Jegenyefürdő bérlője, Herrmann Antal néprajzkutató ötlete nyomán Kalotaszeg nagyasszonyával, Gyarmathy Zsigánéval együtt indították útjára a Kalotaszeg című lapot 1890-ben. Az antológiában foglalt írások részletes képet kínálnak a lap alapításáról, a pezsgő jegenyei fürdőéletről, a kalotaszegi gazdasági életről, mezőgazdaságról, oktatásról, de komoly néprajzi tanulmányokat és gyűjtéseket is olvashatunk, amelyek a néprajzkutatás hajnalán születtek, továbbá értékes irodalmi alkotások is megjelentek a lapban. Különleges élmény szembesülni azzal, hogyan éltek egy évszázaddal ezelőtt, hogyan gondolkodtak a kalotaszegiek, mi foglalkoztatta őket, hogyan alakultak a közügyeik. A kishírek közül efféléket tallózott a szerkesztő: Agyonrúgta a ló, A hunyadi Katalin-vásár, A járásbíróságnál nincs semmiféle váróterem, A korcsolyasport, Nyolclábú malac. Bármilyen furcsán hangozzék, de még egész sor újdonsággal is szolgálhat az ilyen ódon cikkek gyűjteménye: nem sokan tudják ma már, hogy Zsobokon márványgyár létezett, Jegenyében messze földön híres fürdő és etnográfusstelep, Bánffyhunyadon szikvízgyár.
Néhány „ínyencség” a tartalomjegyzékből: A Párbaj, A jegenyefürdői színház búcsúelőadása, Kulturális viszonyok Bánffyhunyadon, Körösfő új földeket kap, Meddig terjed Kalotaszeg?, Kalotaszegi szerelmi varázslás, Újesztendei köszöntők Kalotaszegen, A kedves meny, Hogyan csaptak be engem először, A bánffyhunyadi kórház.
Nem véletlen, hogy a Kalotaszeg legújabb, 2013-as tavaszi száma is hírt ad ezen antológia megjelenéséről, és kiválóan illeszkedik az alkalomhoz a sorokból is egyértelműen „halkszavú”, szerény zenész-íróember, Buzás Pál rövid önéletrajzi írása Éneklő életéről. Sorozatban újraközlik dr. Wlislocki Henrik néprajzkutató 1890-es cikkét Az újszülött a kalotaszegi néphitben címmel, a Kalotaszeg falvait bemutató sorozatban ezúttal Magyarléta van terítéken, továbbá ismertetik Fekete Károly A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen című kötetét, annak márciusi bánffyhunyadi bemutatója kapcsán.
K. E.
Kalotaszeg kulturális közéleti folyóirat Antológia (1890-1891) Szerkesztette Búzás Pál /Művelődés, Kolozsvár, 2012/
Szabadság (Kolozsvár).

Magyarellenesség
Az erdélyi "magyar" és "székely" előnevű települések elrománosítása
Lista a "magyar" illetve "székely" előnevű erdélyi településekről, illetve azok románra való fordításáról. Az alábbi 81 településnév román változatában mindössze egyetlen egy esetben szerepel a "magyar" megnevezés, Magyarmezőtanya vagyis Valea Ungurului esetében, illetve Magyarléta nevében is szerepelt régebb Lita Ungurească , de a mostani neve már Liteni.
Nem csak népesség szempontjából kellette elrománosítsa a román hatalom Erdély városait, falvait, a helységnevekkel is muszáj volt kezdjenek valamit, igyekeztek úgy leforditani az alábbi helységek neveit, hogy nyoma se legyen annak, hogy az valaha is magyar volt. Továbbá az is szemet szúr, hogy sok esetben tükörfordítást alkalmaztak, vagyis a létező értelmes magyar szavakat román csengésű értelmetlen szóra változtatták, ilyen pl. Magyarforró Fărău fordítása, Magyarigen Ighiu, Magyarsolymos Soimus, Magyarkapus ami románul Căpusu Mare vagy Magyarzsákod románul Jacodu és meg lehetne folytatni a sort. Az alábbi lista is remekül bizonyítja a dákó-román elméletet s azt, hogy "Erdély román föld".
Székelyhíd románul Săcueni Magyarremete románul Remetea Magyarberéte románul Bretea Magyarborzás románul Bozies Magyardécse románul Ciresoaia Magyarnemegye románul Nimigea de Jos Székelyzsombor románul Jimbor Székelyderzs románul Dârjiu Magyarbece románul Beta Magyarbénye románul Biia Magyarcserged románul Cergău Mare Magyarcsesztve Cisteiu de Mures Magyarforró románul Fărău Magyarigen románul Ighiu Magyarlapád románul Lopadea Nouă Magyarpéterfalva románul Petrisat Magyarsolymos románul Soimus Magyarsülye románul Silea Magyarszentbenedek Sânbenedic Székelyföldvár románul Războieni-Cetate Székelykocsárd románul Lunca Muresului Magyarandrásfalva románul Andreeni Székelyandrásfalva románul Săcel Székelybetlenfalva románul Beclean Székelydálya románul Daia Székelyderzs románul Dârjiu Székelydobó románul Dobeni Székelyfancsal románul Fâncel Székelylengyelfalva románul Polonita Székelymagyaros románul Alunis Székelymuzsna románul Mujna Székelypálfalva románul Păuleni Székelyszenterzsébet románul Eliseni Székelyszentkirály románul Sâncrai Székelyszentlélek románul Bisericani Székelyszentmiklós románul Nicoleni Székelyvarság románul Varsag Magyarderzse románul Dârja Magyarfodorháza románul Fodora Magyarfráta románul Frata Magyargorbó románul Gârbău Magyargyerőmonostor románul Mănăstireni Magyarkályán románul Căianu Magyarkapus románul Căpusu Mare Magyarkiskapus románul Căpusu Mic Magyarköblös románul Cubleșu Somesan Magyarléta románul Liteni, korábban Lita Ungurească! Magyarlóna románul Luna de Sus Magyarnádas románul Nădăselu Magyarókereke románul Alunisu Magyaróság románul Pădureni Magyarpalatka románul Pălatca Magyarpete románul Petea Magyarpeterd románul Petrestii de Jos Magyarsárd románul Sardu Magyarszentpál románul Sânpaul Magyarszilvás románul Prunis Magyarszovát románul Suatu Magyarvalkó románul Văleni Magyarvista románul Vistea Székelytamásfalva románul Tamasfalău Magyarfülpös románul Filpisu Mare Magyarfelek románul Feleag Magyardellő románul Dileu Nou Magyarbükkös románul Bichis Magyarherepe románul Herepea Magyarkirályfalva románul Crăiesti Magyarmezőtanya románul Valea Ungurului ! Magyarpéterlaka románul: Petrilaca de Mures Magyarsáros románul Deleni, korábban Saros Magyarzsákod románul Jacodu, németül Ungarisch-Sacken Székelyabod románul Abud Székelybő románul Beu Székelycsóka románul Corbesti Székelykál románul Căluseri Székelysárd románul Sardu Nirajului Székelyszállás románul Sălasuri Székelytompa románul Tâmpa Székelyuraly románul Oroiu Székelyvaja románul Vălenii Székelyhidas románul Podeni, korábban Hidis
Magyarellenesség.blogspot.ro

Mócvidéki magyar örökség
A Kalotaszeg és a Mócvidék határán levő falvakban Máté István református szórványlelkésszel tett látogatásunk meggyőzött: a mócvidéki magyarság eltűnése összetett folyamat, amely ott is a végéhez közeledik, ahol ötven éve még a lakosság fele magyar volt. Közben olyan magyar emberekkel is találkoztam, akik szeretik a mócokat. A múlt begyógyíthatatlannak tűnő sebeire, úgy tűnik, gyógyírt talált a történelem.
Alsójára és Járavize Kalotaszeg délkeleti peremvidéke és egyben a Mócvidékről immár végérvényesen kiszoruló magyar nyelvterület határa is. Verespatakot leszámítva a többi mócvidéki városban – Topánfalván, Abrudbányán, Brádon, Aranyosbányán és Zalatnán – ma már mutatóban is alig akad magyar. Verespatak és Jára története annyiban közös, hogy jó száz évvel ezelőtt a magyarság részaránya az összlakosság fele volt, mára azonban az öt százalékot sem éri el. Az „eredendő bűn”, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc idején elharapódzott mészárlás nemcsak a mócvidéki városokból űzte el a magyarságot, hanem a Mócvidék peremvidékéről is. Ilyen szempontból Alsójára szerencsés kivétel, hiszen a forradalom után itt még talpra tudott állni a magyarság: néhány jeles történelmi magyar családnak köszönhetően a román impériumváltás utáni évtizedekben is jelentős erőt képviselt.
Vigasztalásélmény
Miközben Máté István református szórványlelkésszel araszolgatunk úttalan utakon Járavize felé – ahol parányi gyülekezete várja alkalmi istentiszteletre –, kiderül: az Alsójárával szomszédos községközpont, Járavize négy-öt magyarja Alsójárába jár istentiszteletre. A festői környezetben meghúzódó, erdőkitermelésből élő, 650 lelkes községközpontban mindig is kevés magyar élt, a harmincas évekbeli 40 magyarhoz képest azonban a mostani hat idős ember annyira kevés, hogy a lelkigondozásukat vállaló három felekezet, az unitárius, a római-katolikus és a református egyház lelkészei jó ideje már nem járnak ki a faluba. Ha időnként mégis ellátogat hozzájuk egy-egy lelkész, az ökumenizmus szellemében mind a négy-öt ember összegyűl közös imára és istentiszteletre valamelyikük lakásán.
„Nem tematizálom a szórványhelyzetet, mert amúgy is nyilvánvaló. Igehirdetéseimben, lelkészi munkámban nem szoktam erről szót ejteni, hogy ne keserítsem őket még inkább. Úgy próbálok velük beszélni, mintha minden rendben volna, pedig hát lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy itt már nincs folytatás” – magyarázza a Magyarlétáról beszolgáló lelkész. Szerinte azért is nehéz szórványlelkésznek lenni, mert nincs sikerélménye az embernek. Vigasztalásélményről lehet szó, amikor a hívekkel közösen tartják egymásban a lelket. Az állandó fogyással, az anyagi és lelki gondokkal való szembesülés visszahat a lelkészi munkára, Máté mégis úgy látja, hogy a nagy gyülekezetben való szolgálatához sokszor a szórványgyülekezetből gyűjti az erőt. „Egy aprócska gyülekezet, amely a vesztét érzi, minden egyházi alkalommal sokkal jobban él, mint a nagy gyülekezetek.”
Kocsmából kivert bozgorozó
A házi istentisztelet után megismerkedem a móc tengerben élő néhány magyar emberrel. Kiderül, mindannyian Alsójárából kerültek ide. A Sándor és a Boros család férfitagjai kaptak itt munkát még a hatvanas években az erdőkitermelő vállalatnál, az átlagosnál jobb fizetés és egyéb kedvezmények miatt pedig itt ragadtak. Az őket követő pedagógusfeleségeknek sok választásuk nem volt, mindketten román iskolában tanítottak egész életükben.
Ritkán hallottam magyar embert ilyen szépen beszélni a mócokról, mint őket. Sándor Julianna tanítónő és Boros Ibolya romántanárnő szerint az elmúlt évtizedekben annyi szeretet kaptak ezektől az egyszerű emberektől, hogy az minden egyébért kárpótolta őket. Sándor Ferenc arról mesél, egyszer fordult elő, hogy egy falubelije részegen a kocsmában elkezdte bozgorozni, mire a többi móc az ő védelmében nekiesett a férfinak, s kitették a szűrét. Gyerekeik román iskolába jártak ugyan, de a szülők szerint a családban ma is a magyar az élő nyelv. Boros Ibolya öt unokája rendre érkezik nyári vakációra hozzájuk, az éppen itt tartózkodó kolozsvári kislány, Andi olyan szépen beszél magyarul, mint a nagyanyja. A három lányból az egyik románhoz, a másik szászhoz, a harmadik magyarhoz ment férjhez, a vegyes házasságokból származó gyerekek magyar tudására leginkább mégis a román tengerben élő nagyszülők vigyáznak. „Nincs hová mennünk. Egy időben eljátszottunk a gondolattal, hogy nyugdíjas éveinkre leköltöznénk Alsójárába, de már ott is kihaltak a barátok, ismerősök, rokonok. Hetvenévesen megmaradunk az utolsó magyar mohikánoknak Járavizén” – mondja a 48 éve itt élő Boros Ibolya.
Ortodoxszá lett magyarok
Az abszolút kisebbségi létbe belenyugodott parányi magyar közösséget hátrahagyva indulunk Alsójárába. A 13 faluból álló község központjáról Boldizsár Zeyk Imre tordaszentlászlói nyugalmazott tanár, helytörténész azt írja, hogy még a harmincas években is nagyjából ugyanannyi magyart élt itt, mint román, azaz 900 lélek. Kolozsvár és Torda után Alsójárában alakult meg az 1700-as években Erdély harmadik unitárius gyülekezete, a következő évszázadokban ez maradt a legerősebb helyi történelmi magyar egyház, utána következik a római katolikus és a számbelileg legkisebb református gyülekezet.
A két világháború közötti magyar életerő még a kommunizmus kezdeti évtizedeiben is megmaradt, a szomszédos macskási bányába a hetvenes évek végétől történt masszív moldvai betelepítés azonban teljesen átrendezte a lakosság számarányát. A nyolcvanas évek elején szűnt meg az I-IV. osztályos magyar oktatás, ez pedig megpecsételte az itteni magyarság jövőjét. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint mintegy 90 magyar ember él Alsójárában, az 1800 lelket számláló községközpont lakosságának mintegy 5 százaléka.
A központ három magyar temploma és a lerobbant egykori magyar kúriák azonban más múltról regélnek. Olyan múltról, amelyet a jelek szerint a község mai vezetése szeretne elfelejteni. A református gondnokné, Boros Ibolya szerint a magyar egyházak kérvényeit hosszú évek óta figyelemre sem méltatja a polgármesteri hivatal, pedig nem nagy összeget, 500, legfeljebb 1000 lejt szoktak évi rendszerességgel kérni. Ma már esély sincs arra, hogy magyar képviselő jusson be a helyi önkormányzatba. „Az igazi baj, hogy sok magyar nem vállalja a magyarságát. A fiatalabbak teljesen beolvadtak, vegyes házasságok nyomán átkeresztelkedtek ortodoxnak. Néhány magyart leszámítva teljesen feladtuk a gyökereinket” – panaszkodik. A 42 éves asszony egy vegyeskereskedésben elárusító a központban, s mint mondja, rendszeresen rászól azokra a magyarokra, akik már vele sem akarnak magyarul beszélni.
Hadak útján
Máté István arról beszél, hogy ünnepek idején a 26 tagú helyi református gyülekezetnek valamennyi tagja eljön istentiszteletre, sőt, a más vidékről hazatértekkel együtt még többen is. Aki magyarnak vallja magát, őrzi magyarságát, azokkal van baj, akik rég lemondtak gyökereikről. Pedig valamikor a falu románsága is folyékonyan beszélt magyarul, a vegyes lakosságú falvaknak ez a sajátossága Alsójárára is érvényes volt.
A hetvenes évek elejétől megüresedő papilakban még fiatalon, négy gyerekkel, özvegyen meghúzódó papfeleség, Boros Ilona maga is megjárta a hadak útját. Miután férje 43 évesen hunyt el egy mezőségi faluban, az egyházi felsővezetés jóváhagyásával költözhetett haza szülőfaluja üresen álló papilakába. Az addig több faluban óvónőként dolgozó Boros Ilona a szászfenesi csirkevágóhíd munkásaként nevelte gyerekeit. Mint mondja, azon szerencsés kivételek közé tartozik, akiknek gyerekei itthon vagy a környéken maradtak, és megőrizték magyarságukat. Az öröm így sem felhőtlen, mert egyik unokája házasság révén tért át az ortodox vallásra. Boros Ilona ezt idős fejjel is képtelen elfogadni.
1848 áldozatai
Kívülről szemlélem a történelmi magyar egyházak templomait. A református templomba ugyan bekísérne a felújítás alatt álló papilak lakója, Boros Ilona, de kiderül: a zár nagyon nehezen nyílik, ki kellene cserélni. A lelkész azon gondolkodik, hogy a tágas egyházi porta egyik terméből hozzon össze gyülekezeti házat, azt mégis lehetne télen fűteni, a maroknyi embernek ez jobban megfelelne, mint a sokkal nagyobb közösségre tervezett templom. A szomszédos unitárius templom cintermében még megpillanthatom azt a porló műemléket, amelyet az 1800-as évek végén emelt a helyi magyar közösség az 1848-as móc mészárlások emlékére. A későbbi román hatalom figyelmét valamiért elkerülte, így nem jutott a hasonló magyar műemlékek sorsára. Bordizsár Zeyk Imre adatai alapán az 1849. januári mészárlásnak 60 alsójárai magyar esett áldozatul. A helytörténész szerint Simion Balint verespataki ortodox lelkész „hada” kirabolta a falu magyar részét, a házakat földig égette, és akinek nem sikerült elmenekülnie, lemészárolták. A pusztítás hírére néhány nap múlva megérkező tordai magyar csapatok Balint hátramaradt embereit mészárolták le, és felégették a falu román részét. A szabadságharc utáni években egész Alsójárát újra kellett építeni.
A magyar és a román közösség egymás mellett élése mégis fátylat borított a múltra: a többi mócvidéki településektől eltérően – Alsójára magyar közössége zömében helyben maradt. A három magyar templom és a romokban heverő két főúri kastély – a Kemény bárók és a Teleki grófok öröksége – egy letűnt kor mementói, amelynek cserépdarabjait – akárcsak az egykoron híres alsójárai fazekasság örökségét – immár nincs, aki összerakja.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar honvédek a közösségi emlékezetben
Mintegy 2500 hősi halott és több ezer sebesült a 70 éve lezajlott tordai csata magyar veszteségeinek mérlege. A második világháború legnagyobb magyar hadműveletének történései – képünkön a csatában odaveszett két erdélyi honvéd a frontra indulás előtt – ma is élénken élnek a környező falvak emlékezetében. Az újjáéledő erdélyi hadisír-gondozás felidézi a múltat.
Az Aranyosszékre vezető műúton közelítünk Boldizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanárral, kalotaszegi helytörténésszel a Kisbányai szorosba. Hetven évvel ezelőtt, 1944. szeptember 5-én ezen az útvonalon hatolt be Dél-Erdélybe a 2. királyi honvéd hadsereg. A Kolozsvárról és Gyalu irányából érkező több tízezres had Magyarlónánál lépte át az Észak-Erdélyt Dél-Erdélytől elválasztó román–magyar határt. A II. bécsi döntés alkalmával Romániához csatolt négy legdélibb kalotaszegi magyar falut – Magyarfenest, Tordaszentlászlót, Magyarlétát és Alsójárát – felszabadítva, a honvédség az Aranyos völgyén ereszkedett le az aranyosszéki magyar falvakba, a Maros vonaláig. Ekkor került magyar fennhatóság alá Torda is.
Az 1944. szeptember 13. és október 8-a között lezajlott tordai csata első helyszínén, a Kisbányai szorosban állunk meg. A helytörténész nemcsak történelemkönyvekből és levéltári adatokból ismeri a 70 évvel ezelőtti eseményeket, hanem tizenéves fejjel maga is átélte azokat. Pontosít, amikor arról beszél, hogy a magyar honvédség első ütközetére, illetve emberveszteségeire nem a híressé vált tordai csata kitörésének dátumán, azaz szeptember közepén került sor, hanem legalább egy héttel korábban, szeptember 5-én, illetve 6-án, amikor báró Aczél Ede vezetésével magyar előcsapat érkezett Magyarfenesre és Tordaszentlászlóra. A magyar falvak lakossága kitörő örömmel fogadta őket, hiszen a Romániához csatolt, határ menti falvakban a román vasgárdistákból verbuválódott helyhatóság minden elképzelhető módon terrorizálta a magyarságot. Az 1940 és 1944 közötti négy év a dél-erdélyi magyarság legnehezebb időszaka volt Trianon után. Ezt változtatta pokollá az 1944. augusztus 23-i román átállás. Az aggastyánok kivételével minden férfit kényszermunkára hajtottak el Románia különböző vidékeire, az otthon maradt tizenéves gyerekeket erdőkitermelésre, és a fa elszállítására fogták a megmaradt családi fogatokkal. A határmenti falvakban igen szigorú kijárási tilalmat vezettek be, és aki ezt megszegte, az súlyos retorziókat szenvedett.
„Szeptember 4-én, éjszaka arra ébredtünk, hogy megbolydult az 1940-ben Tordaszentlászlóra telepített önkormányzat, határőrség, csendőrség és a posta román alkalmazotti gárdája. Ki biciklin, ki taligán, ki a magyar gazdáktól elkötött lovakkal, marhákkal és szekerekkel menekült, amikor hírét vették, hogy bejönnek a magyar csapatok. Pár óra alatt – igaz, csak rövid időre, de – vége lett a négy éves terrornak” – magyarázza Boldizsár Zeyk Imre.
Orvtámadás a szorosban
Később derült ki, hogy a magyar falvakból elfutott, zömében román vasgárdisták – családjaikat Tordára vagy más, biztonságosnak ítélt helyre menekítve – állig felfegyverkezett partizáncsoportokban, lesben várták a magyar csapatokat. A másnap délután megérkező előcsapat katonáinak többsége a Tordaszentlászlótól mintegy 10 km-re fekvő, szűk Kisbányai szorosban a rájuk zúduló golyózáportól esett el.
A szorosból kifele tartva, egy út menti kis tisztáson állunk meg. Boldizsár a főútról letérő mellékútra mutat, arra a kis útkereszteződésre, amely alatt tömegsír található: itt hantolták el a harcokban elesett magyar katonákat. Az egy hónapig tartó magyar felségterületet október derekán már szovjet csapatok vették uralmuk alá, a vidék mozgó front áldozata lett, a tömegsír jeltelen helyként maradt meg a közösségi emlékezetben.
A tordai csatában elesett honvédek sírjainak felkutatásával foglalkozó Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, az idén januárban elhunyt Pataki József Boldizsár Zeyk Imrével többször is járt a helyszínen, de a román önkormányzattal nem sikerült megegyezni a tömegsír megjelölésében. Az itt nyugvó honvédek azonosítása, és esetleges exhumálása immár a közeljövő feladata.
Az előcsapat tragikus sorsa után a vidéket átfésülő magyar hadsereg a vasgárdisták kis részét tudta csak elfogni. Többségük a magyar csapatok egy hónap múlva történő visszavonulása után vette ismét birtokba a völgy magyar falvait, aminek kis híján tragikus vége lett. Boldizsár így emlékezik: „Két hétig tartott itt a front. A magyar falvakat elfoglaló román csapatok október 18-án kiparancsolták a pincékben megbúvó asszonyokat és gyerekeket, és egy átalvetőnyi holmival vagy jobb esetben egy-egy marhafogattal indították útnak őket Alsójára fele. Magyarfenes azért menekült meg, mert románul Vlahanak hívják, és a más vidékről érkezett román katonákat a név megtévesztette. Tordaszentlászló és Magyarléta megmaradt magyar lakossága hosszú sorokban elindult felfele a völgyön: Alsójárában a felfegyverkezett vasgárdista fészekalj várta őket. Tömegmészárlás lett volna, ha időközben nem érkezik meg egy szovjet járőr csapat. Mivel az orosz parancsnokság részéről semmilyen lakossági kiürítés nem volt elrendelve, az orosz katonák rögtön átlátták a helyzetet, és a vasgárdistákat a helyszínen letartóztatták. A falvakba visszaparancsolt magyarság így menekült meg.
A Kiserdő újratemetett katonái
Tordaszentlászlón meglátogatjuk a kiserdei honvédtemetőt, ahol a faluban 1944 őszén berendezett magyar hadikórház elhunyt sebesültjei nyugszanak. Tordaszentlászlóra kerültek a tordai csata különböző helyszínein – Csürülye, Kékbükk, Peterd, Tordai hasadék, illetve Hagymás – megsebesült magyar és német katonái, közülük 21 honvédet az egykori tüdőszanatórium parkjában temettek el. 1946-ban Boldizsár Zeyk Imrét más helybéli tizenévesekkel kivezényelték, hogy a két évvel azelőtt eltemetett katonák maradványait ássák ki. Egyházi szertartás szerint mind a 21 honvédet újratemették a szanatórium kiserdei temetőjében. Az erdélyi honvédtemetők ötvenes évekbeli közös sorsa következett Tordaszentlászlón is: a szomszédos román falu, Kisfenes erdésze buldózerrel egyengette el a sírhantokat, és helyükbe fenyőt ültetett. 2004-ben sikerült a tordaszentlászlói magyar önkormányzatnak az egykori honvédsírok helyét megtisztítani, és fekete márványtáblába vésetni minden elhantolt katona nevét. Alig egy kilométerrel odébb, Kisfenes bejáratánál tömegsírban fekszik több tíz magyar, román és szovjet katona. Az önkormányzat által emelt emlékoszlopra románul, magyarul, oroszul és németül vésették be az emléktáblákat, a többségi „tolerancia” azonban csak a románt tűrte meg: a felavatás után néhány héttel csak a román nyelvű tábla maradt, ismeretlen tettesek a többit lefeszítették.
Boldizsár szerint a román falvakban – ahol az önkormányzat, de gyakran a lakosság sem partner a számukra idegen, elhunyt katonák iránti kegyeletben –, nehéz megjelölni a jeltelen honvédsírokat. Példaként a színromán lakosságú Pusztaszentkirály esetét említi: itt 1944 októberében keresett menedéket a falu egyik gazdátlan szénapadlásán az a magyar katonaraj, amely a Tordai hasadék védelmével volt megbízva, de leszakadt a visszavonuló magyar hadseregtől. Reggelre vasgárdisták vették körbe a csűrt, a magyar katonákat lefegyverezték, és egy szalmakazal köré felsorakoztatva összekötötték a kezüket, majd rájuk gyújtották a szalmakazlat. A mintegy húsz honvéd megmaradt csontjait a falu hídja mellé földelték el jeltelen tömegsírban. A korabeli időkben is példátlan kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosság híre a faluban dolgozó tordaszentlászlói építőmunkások révén derült ki. Boldizsár Zeyk Imre felkereste a helyszínt, és a budapesti Honvédelmi Minisztériummal folytatott levelezése során derült ki az eltűnt katonák kiléte. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság számára a pusztaszentkirályi tömegsír megjelölése is a következő időszak egyik nagy kihívása.
Tordán már hiába is keresném az erdélyi honvédsírok feltárásának és gondozásának nagy öregjét, a mindig életerősnek és fiatalnak látszó Pataki Józsefet. Az idén januárban 83 éves korában elhunyt, a magyar állam által többször kitüntetett aranyosszéki származású egyesületi elnök maga is olyan családból érkezett, ahol gyerekkorában megtapasztalta a poklok poklát: édesapját, a várfalvai unitárius lelkészt gyerekei és felesége szeme láttára lőtték agyon az orosz katonák, majd holttestét megcsúfolva, végighurcolták a falun, mintegy ízelítőt nyújtva abból a „felszabadításból”, amit a Szovjetunió hozott Erdélybe. Az üveggyári technikusként, atlétaedzőként és fafaragóként dolgozó tordai férfi a rendszerváltás után RMDSZ-elnök és önkormányzati képviselő volt a tordai helyi tanácsban. Ő akadt rá az unitárius egyházközség levéltárában a tordai csatában elesett katonák egy részének nevére és rangjára, akiket közvetlenül a front elvonulása után a város magyar lakossága ásott ki négy tömegsírból, és Torda magyar temetőjébe helyezte őket örök nyugalomra. A kommunizmus évtizedeiben csak sejtések voltak az egykori honvéd sírkert pontos helyéről. A rendszerváltás után – amint a temető visszakerült a három történelmi magyar egyház tulajdonába – letakarították a jeltelen honvédsírokat, és elkezdődhetett a tervezgetés.
Józsa Lajos tordai unitárius lelkésszel megyünk ki a belvároshoz közeli magyar temetőbe. Pataki József honvédsírgondozói öröksége most az ő vállán nyugszik. Ő ismerte legjobban az egykori elnök munkáját, törekvését, nyilvántartásait, így ennek folytatását rátestálták.
A kilencvenes évek elején rendbe tett sírkert mai formáját a kétezres évek elején nyerte el. „Pataki József kapcsolatba lépett a budapesti Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó irodájával, egyeztette a nyilvántartásunkban szereplő elhunyt katonák lajstromát, és ezzel kezdetét vette az a több, mint 15 éves erdélyi hadisírgondozó munkássága, amelynek során mintegy hatvan észak-erdélyi helyszínen sikerült megjelölni a magyar hősök sírját” – összegzi dióhéjban Pataki József kiemelkedő munkásságának történetét Józsa Lajos. A tordai honvéd sírkert mai kialakítása a támfalba bevésett 221 magyar, 15 szovjet és 14 német katona nevével és rangjával a tordai csata 60 éves évfordulójára, 2004-ben készült el. A gyászszertartással egybekötött eseményre számos magyarországi és a világ különböző részeire elszármazott hozzátartozó jött el, akik közül többen is pénzadománnyal támogatták a sírkert kialakítását. A front elvonulása után elhantolt 249 katona nyughelye nemrég egészült ki a 250. honvéddel, akinek maradványaira a szindi bányában bukkantak. Pataki József annak idején a Duna tévének adott interjúban mesélte el, hogy Bialkó János honvéd rokonai is eljöttek a tordai temetésre, többek között egykori menyasszonya, aki arról érdeklődött, nem találták-e meg volt vőlegénye személyes dolgai között pecsétgyűrűjét? A kolozsvári polgárőrség által feltárt és a temetésre átadott magyar katona sírjából előkerült személyes dolgait átadták a magyarországi hozzátartozóknak.
Málenkij robot: fele nem tért haza
A tordai papilakban vendéglátómmal számítógépen vesszük számba a mintegy 60 helyen kialakított honvéd sírkertek lajstromát. Van, ahol csupán néhány elesett katona hantjához kellett jelet tenni, de van, ahol tömegsírok márványlapjai hirdetik a mészárlás emlékeit. Nagyenyeden az oroszok 234 magyar hadifoglyot öltek meg: az áldozatok emlékére 2007-ben avattak emlékművet. Eddig összesen 2471 elhunyt magyar katonát sikerült azonosítani Kolozs, Fehér, Maros, Szilágy és Bihar megyében. Kolozsváron például 251 honvéd nyugszik a Házsongárdi temetőben, Aranyosegerbegyen 60, Alsó- és Felsőszentmihályon 70, Bonchidán 109, Detrehemtelepen 60, Gyulafehérváron 65, és a sort hosszan lehetne folytatni. Józsa Lajos arról is beszél, hogy színromán településen is sikerült emlékművet avatni. Az aranyosszéki Székelyhidason egyedi jelenségnek lehettek tanúi: egy idős román tanítónő hosszú évek óta gondozza 12 magyar honvéd sírját a falu temetőjében. Ő vezette oda a tordai hagyományőrzőket, és az elkészült emlékművet a helyi görög katolikus pappal közösen avatta fel a tordai unitárius lelkész. A kérdésre, hogy a román tanítónő miért gondozta magyar katonák sírját, azt válaszolta: bátyja román katonaként a Tátrában hunyt el, és abban reménykedett, hogy a messzi távolban valaki az ő sírját is gondozza.
A beazonosított Torda környéki sírokban a tordai csata különböző helyszínein történő hadműveletekben elhunyt honvédek nyugszanak, de a visszavonuló magyar hadsereg későbbi veszteségei is előkerülnek Erdély különböző helyszínein. A tordai csata vesztesége nagyobb volt, mint amennyi elhunyt katonát sikerült az elmúlt 15 évben a környéken beazonosítani. A 2008-ban megkötött magyar–román hadisír-gondozási egyezménynek meg kellett volna könnyítenie a folyamatot, valójában mégsem tapasztalható lényegi elmozdulás az egyezmény előtti időszakhoz képest. A román Honvédelmi Minisztérium hadisír-gondozással foglalkozó főosztályának honlapja számos orosz, német vagy más nemzetiségű, államilag fenntartott temetőről tájékoztat, de a felsorolásban egyetlen magyar temető sem szerepel. Többek között ezt is meg szerettük volna kérdezni a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadisír-gondozási Irodájának vezetőjétől, de az előzetes egyeztetés ellenére az interjútól mégis elzárkózott. Így a hivatalos magyarországi álláspont hiányában csak találgatni tudjuk, hogy milyen jövő vár az erdélyi magyar hadisír-gondozásra. A Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság lelkes önkénteseinek, illetve az Erdély-szerte fellelhető magyar önkéntesek munkájának köszönhetően további többszáz erdélyi honvédsír vár beazonosításra.
Tordán újabb nagyszabású megemlékezéssel készülnek október 4-én a tordai csata 70 éves évfordulójára. A malenkij robotra elhurcolt 417, és ebből 204 elhunyt tordai és Torda környéki magyar férfi emlékére avatnak önerőből egy új emlékművet a temető előterében.
A tordai csata története
„1944. augusztus 23-án Románia kivált a tengelyhatalmak közül, és megpróbált kapcsolatot teremteni a szovjet hadvezetéssel, aminek áldozata lett a hadszíntéren küzdő román haderő egy része. Magyarországon a kiválás nem merült fel olyan fajsúlyosan, mint Romániában, ezért a magyar politikai és katonai vezetés már augusztus végén Erdély katonai védelmének megszervezésében ügyködött. Tisztában voltak azzal, hogy a szovjet csapatok dél-erdélyi feltartóztatása nélkül Észak-Erdélyt lehetetlen megvédeni” – magyarázza Nagy József székelyföldi hadtörténész a tordai csata előzményeit.
Az Árpád-vonal kiépítése csak a Keleti Kárpátok területére vonatkozott, ezért a déli hágók védelmének szükségessége elengedhetetlenné vált. A németek többször is ígéretet tettek a haderő jelentős átcsoportosítására, de ez nem történt meg, ezért a magyar politikai vezetés elhatározta, hogy a honvédség önállóan valósítja meg. Az erdélyi 9. hadtestparancsnokság átszervezésével, és a 2. honvéd hadtest Erdélybe irányításával április 29-én Dálnoki Veress Lajos parancsnoksága alatt ismét létrehozták a 2. királyi honvéd hadsereget.
A szovjet vörös hadsereg szeptember 13-ra bevonul Dél-Erdélybe, és ez megpecsételi a dél-erdélyi magyar katonai tervek kivitelezését. A magyar hadsereg visszavonul a Maros, illetve az Aranyos vonalára. A szeptember 13-án harckocsikból álló orosz támadás Aranyos-parti, véres küzdelembe torkolt, a tordai csata három szakaszban október 8-ig tartott.
A harci események a Tordát övező régióban zajlottak, de Marosvásárhely irányában, a Maros vonalán és a Gyalui havasokban is harcok dúltak. „Először két hídfő volt: Tordánál a nagyváradi 25. gyalogezred és Aranyosegerbegynél a 26. kolozsvári gyalogezred. Szeptember 22-ig, a csata első szakaszában, a túlsúlyban levő szovjet haderő – a fokozatosan felzárkózó, újjászervezett román haderővel közösen – próbált teret nyerni. Ekkor még betöréseiket a magyar ellentámadás fel tudta számolni. Legtöbbször a 2. királyi páncélos hadosztály mentett magyar életet. Szeptember 19-én bontakozott ki a legjelentősebb magyar ellentámadás a Sósfürdő és a Szentjános völgyében. Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyaloghadosztály 25. gyalogezredének és Torda városának katonai parancsnoka a tordai Sósfürdő temetőben, közel szülei sírjához esett el, mert egy tapodtat sem akart hátrálni szülővárosa védelmében” – fogalmaz Nagy József.
A 2. szakaszban, szeptember 22. és 30. között különböző völgyekben hullámzottak a harcok. Szeptember 23-án a 23. német páncélos hadosztály ellentámadása emelhető ki: ez felszabadítja Aranyosegerbegyet, majd 24-én a Gyalui havasokban is egy erősebb harc bontakozik ki. A harmadik szakasz szeptember 30-a után kezdődik, és lényegében az október 8-i teljes visszavonulásig tart. A magyar hadsereg október 4-én üríti ki Tordát. Sikák László, a 26. gyalogezred egyik parancsnoka felügyeli a kiürítést, és zászlóalja utolsóként, már túl későn hagyja el a várost: az orosz túlerővel szemben folytatott harcban a hátvéd magyar katonák kétharmada elesik. Az október 8-i visszavonulással kezdődik Észak-Erdély kiürítése. A hadtörténész szerint a sokszoros szovjet túlerő ellenére a tordai csata a magyar királyi honvédség legnagyobb önállóan tervezett és vezetett hadművelete volt a 2. világháborúban. A tordai csata akadályozta meg azt, hogy a szovjet csapatok előre törhessenek Nagyvárad-Debrecen irányba. A magyar hadsereg egy hónapig tartóztatta fel az orosz csapatokat, amíg a magyar haderő, és a teljes magyar közigazgatás elhagyhatta Észak-Erdélyt.
A Torda környéki harcok magyar veszteségeiről pontos kimutatások nincsenek: becslések szerint tízezerre tehető a sebesült, az eltűnt és a meghalt katonák száma, és összesen mintegy 2500 honvéd vesztette életét.
Makkay József , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A létai Géczy-vár
Géczy János bizonyoson megérdemelte a gyalui uradalmat. Kardját és a hazáért való emberségét maga Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország nagy királya jutalmazta. Kapta jutalomként Léta várát is a környező falvakkal együtt. Az is igaz, hogy a vár erősen magán viselte a magyar s erdélyi történelem nyomát.
– Mert ugye tova 120 esztendővel ezelőtt még a törököket hatalmasan veregető Hunyadi János is megkapta, aztán adományozta Jakcs Mihály vajdának és örököseinek a gyönyörű birtokot s Léta várát. De mihez kezdek én ezzel a rommal most? – így tűnődött Géczy János nagyúr fenn a félig rom vár megmaradt tornyának tövében, elnézve Kolozsvár s a havasok felé. – Én azt nem méricskélem, mennyit s mekkorát kapok Báthorytól s mástól, de hát a rom, az rom, még akkor is, ha az ország gyönyörű erdős völgykatlanában áll, középen, éppenséggel a mindeneket kormányzó Isten tenyerén.
Balassi Menyhért uram nyolc esztendővel ezelőtt elítélhető módon ellenkezett János Zsigmond fejedelemmel. Nem való az. Az ellenségeskedésnek az leve az eredménye, hogy amikor a fejedelem ostromolni kezdte Léta várát, a mély pincékben raktározott lőporos hordók felrobbantak. Sosem lehetett bizonyítani valóságoson, hogy János Zsigmond fizetett embere cselekedte-e a gonoszságot. Elég annyi, hogy rommá leve a vár jobb része. Most immár az enyém ez az egész világ, s a közepében a vár maradéka.
Géczy János nagyúr azonban a maradéknak is akart hagyni valamit, ha már mindent nem is, mert abba egyre-másra belészólt hun a tatár, hun a török, leginkább az osztrák. Építkezni kezdett, s a keze alatt felnőtt a vár, amelyben laknia is adatott vitézeivel s gyönyörű feleségével. Székelyföldről szegődött építőmestereket, mert a famunkához náluk jobban nem értett senki.
– Tudja, Sebeő uram, sosem találkoztam ilyen építőkkel. Ezek nem pallják el a bért, a bort megisszák forma, de reggel a pálinkát, azt igen. Néztem, meg se moccan a képük, ahogy magukhoz veszik, aztán nem is esznek, hanem falnak. Este tűz mellett énekelnek, keseregnek, mintha mindegyik külön-külön magának. De amit elvégeznek, arra még egy püspök is keresztet vethet. Mert az meg van csinálva.
Megszerette a székelyeket Géczy János. Azok se ellenkeztek véle ottlétük idején. De amikor marasztalta őket véglegesen, csak csóválták a fejüket, hogy az nem lehetséges, mert otthon a falu, a család s a Hargita.
Akkor azonban maga Géczy János sem gondolta, hogy lészen még találkozása ám, s a maga várában, ugyanvalóst székely teremtéssel. Úgy adódott, hogy Kolozsváron jártában a híres csizmadiamesterhez, Csutka István vargához riasztotta két katonáját, szegődjenek húsz pár csizmát a várőrség számára. S küldte az övét is mutatóba. Neki is két párat.
Mentek s jöttek a küldöttek, mondván, Csutka István fővarga üzeni, hogy azt a lábat látni kell, s megmérni, punktum. Géczy nagyúr hát elment maga a vargákhoz, csudát is látott Kolozsvárt, mert olyan műhelyt még soha. Hát megszegődtek, s abban maradtak, hogy az úré hamarább, de a húsz másik pár hat hét múlva, május első hetében készen, maga Csutka István főmester szállítja Létába, a várba.
Úgy is lett. Ám a kolozsvári szállítmánnyal ment a fővarga Csutka István felesége is, született csíktusnádi Beke Borcsa ifjúasszony, kinek szépsége híres volt már Székelyföldön is, akkor éppen Kolozsvárt is. Géczy nagyúr maga fogadta, szemlélte a szállítmányt nagy elégedettséggel. S mivel így volt, szívesen indítványozta, költenék el együtt a vár udvarán a délebédet. Azzal megcsippentette a varga ragyogó szépségű feleségének orcáját.
– Géczy uramnak szüksége van-e mind a tíz ujjára? – volt arra a válasz asszonyi szóval.
– Bizony igen, mert nyolc, kilenc ujjal nem lehet kardot forgatni.
– Már csak azért, mert én székely voltam s vagyok Kolozsvárt is, hát vagyon nálam bicska, nem is kacor...
Géczy uram értett a szóból, s kacagott, valami mentséget is kért. A rangos ebédasztalnál, s immár a jó bor mellett tréfára terelte a bocsánatkérést, azt is mondván, hogy cserélnének-e feleséget a nagymester Csutka Istvánnal.
– Hát hiszen két falu ráadással s az én Borcsám távollétében... De azt az asszonyt látni kell.
– Maga Kolozsváron is azt mondta: azt a lábat látni kell. Éppen jön az én párom, itt né.
A vár népe csodájára járt annak az ebédnek s a két gyönyörű fiatal asszonynak. A Géczy-vár ismét rom, de él a két szépség a krónikákban. Valaki tán újból fölépíti azt a gyönyörű várat a maradékból.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Nagy Alpár: az észak-erdélyi magyarság 70 éve a négy év „kicsi magyar világ” erőforrásából él z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából az Agnus Rádió interjúsorozatot indított, amelyben egyrészt szakemberek vázolják az akkori történelmi és egyházi helyzetet, másrészt idős embereket szólaltatnak meg, akik annak idején gyerekként átélték az akkori időszakot. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük ezeknek az interjúknak a szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat második interjújában Nagy Alpár lelkipásztor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának egyetemi adjunktusa ismerteti a református egyház helyzetét a II. bécsi döntés utáni időszakban. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
Meglepetés volt
Azt tudni kell, hogy a bécsi döntés elég váratlanul jött. Nem számítottak rá! Bár a visszaemlékezések szerint sejtették, hogy valami történik, mert mindenki feszülten figyelte a korábban lezajlott Turnu Severin-i tárgyalásokat, és sejtették, hogy ha nem békés, akkor hadi úton, de határrevízió fog történni. Arra nem számított senki, hogy egyik napról a másikra kihirdetik, hogy Erdély egy része Magyarországhoz fog tartozni. Wass Albert Jönnek című könyvének bevezetőjében is írja, hogy kalapot kell lengetni azok előtt, akik kimaradtak ebből. A kormányzó a szeptember 6-i bevonulás alkalmából Kolozsváron tartott beszédében is mondja, hogy szeretettel gondolunk azokra, akik most nem tértek vissza a magyar hazához, és imádkozunk és dolgozunk értük. Az egyik meglepetés az volt, hogy ilyen hirtelen jött a bécsi döntés, és a másik, hogy színmagyar területek nem kerültek vissza Magyarországhoz. Sok helyen inkább logisztikai mint etnikai szempontokat követett a Belvedere palotában meghúzott új határ.
Meglepő és csüggesztő volt például, hogy Nagyenyed és környéke nem kerül vissza, és csüggesztő volt a tordaszentlászlói völgy lakói számára, mert Magyarfenes, Tordaszentlászló, Magyarléta, mind színmagyar falvak voltak, de a községet alkotó román falvak miatt a község szintjén a románság többségben volt, ezért ez a rész nem került vissza itt, közvetlenül Kolozsvár szomszédságában. Érthetetlen, hogy miért nem került vissza Györgyfalva például, illetve Kolozsvártól keletre, délkeletre húzódó rész Ajtonnyal, Patával.
Kiürülnek dél-erdélyi gyülekezetek
Meglepetésként érte a döntés az egyházat is. Augusztus 29-én volt igazgatótanácsi gyűlés, egy nappal a bécsi döntés kihirdetése előtt. A jegyzőkönyvekben semmi nem utal arra, hogy valaki is szólt volna, hogy itt valami történni fog, aztán másnap kihirdetik a bécsi döntést. Vásárhelyi János püspök elmondása szerint azt az éjszakát álmatlanul, forgolódva töltötte, és Teleki Pál miniszterelnök éjféli beszéde volt az, ami megadta neki is az irányvonalat. Teleki Pál azt mondta, hogy most az első magyar feladat a kötelesség teljesítése. Mindenki keljen fel és végezze a munkáját úgy, mintha semmi sem történt volna. Akkor Vásárhelyi végiggondolta, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Nagyon bonyolult volt egy kettészakadt egyházkerület kérdését megoldani.
A két ország törvénykezése különbözött. A román kultusztörvény kimondta, hogy más ország területéről egyházat irányítani Romániában nem lehet. Ezzel próbálták kizárni a római katolikus egyház vatikáni irányítását. Másrészt pontosan a református egyházzal kapcsolatban akarták kizárni azt, hogy bármilyen módon kapcsolódjon a magyarországi református testéhez. Ezt Vásárhelyi püspök jól tudta. Azt is jól tudta, hogy a püspöknek hűségesküt kell tenni a román királynak. De a bécsi döntés kimondta, hogy elveszti a román állampolgárságát azzal, hogy a magyar állampolgárság javára optál. Azt is tudta, hogy magyar állampolgárként nem lehet püspöke a Romániában maradt, magyar reformátusoknak.
Tudni kell, hogy az optálás miatt masszív migráció indul Dél-Erdélyből északra.
Elmennek azok, akik észak-erdélyi származásúak voltak, de Dél-Erdélyben dolgoztak.
A székely bányászok a Zsil völgyéből, a székely munkások Brassóból, Bukarestből mind visszatérnek a Magyarországhoz csatolt területekre. Viszont a nem földhöz kötődő réteg is távozik, például a kereskedők, az iparosok, a hivatalnokok, a gyári munkások vagy a vasútnál dolgozók. Ezeknek egyik része is elmegy, főleg azért, mert a bécsi döntés miatti bosszúból a román hatóságok a magyarokkal szemben numerus clausust vezetnek be (korlátozzák a magyar alkalmazottak számát), illetve ezeket az embereket elbocsátják. Egész gyülekezetek ürülnek ki, csak két példát mondanék: Konstanca mindössze 30 lélekkel marad a bécsi döntés után, a lelkésze is távozik, illetve Petrila-Lónyaytelepen a 600 lélekből a bécsi döntés után mindössze ötven marad. Várható volt az is, hogy a gyülekezetekkel együtt a lelkészek is mennek, hisz ők is pontosan a nem földhöz kötött réteghez tartoztak. Volt a lelkészi karnak egy bizonyos szűk rétege, aki küldetésként vállalta a Dél-Erdélyben való helytállást, de nagy részük legszívesebben eltávozott volna. Most ezt meg kellett állítani.
Azt is meg kellett állítani, hogy a nyáj szétszéledjen, teljes káosz lett volna. Vásárhelyi püspök úgy gondolta, hogy ideiglenes intézőbizottságot nevez ki Dél-Erdélyben. Egyetlenegy Dél-Erdélyben maradt lelkész volt, aki igazgatótanácsi tag is volt, Nagy Ferenc, a gyulafehérvári egyházmegye esperese, tövisi lelkész. Őt bízza meg azzal, hogy hozzon létre ideiglenes intézőbizottságot addig, amíg megszerveződik a végleges egyház.
Szabadság (Kolozsvár)