Néptánctalálkozó Csernátonban
Tíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél.
Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot.
Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget.
A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Potápi: központi helyen áll a szórványkérdés
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
A nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát" képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony – mutatott rá az államtitkár, aki rögzítette: a szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában.
Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik. A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány Szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás – jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a „Szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabusz program támogatása" alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabusz program támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint. A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), Dési Civil Műhely, Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben.
A vajdasági régióban 199 millió forint, a felvidéki régióban pedig 30 millió forint összegben nyújtottak támogatást a szórványközpontok, oktatási intézmények és kollégiumok támogatására. A Técsői Református Líceum 17 millió, a Felső-Tisza Vidéki római katolikus óvodák 50 milliós támogatásban részesültek idén. Az említett programok a szórványrégiókban is nagy népszerűségnek örvendenek, a meghirdetett projektek különösen nagy segítséget jelentenek a szórványban élő magyar közösség megmaradásában – jelezte.
Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre. Céljuk, hogy segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket; erősítsék a szórványközösségek magyar azonosság-tudatát – mondta Potápi Árpád János. Jelezte: minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal ezt követően határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldjenek ki.
A program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki – jegyezte meg az államtitkár.
Potápi Árpád János felidézte: szeptember 28-án Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével; Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökével és Pánczél Károllyal, a nemzeti összetartozás bizottságának elnökével terjesztették javaslatukat az Országgyűlés elé azzal a céllal, hogy a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsa. A parlament a javaslatot november 3-án fogadta el.
A magyar szórvány napján, vasárnap a közmédia tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Duna, a Duna World és az M1 aktuális csatornán, emellett a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával. MTI
Erdély.ma

Potápi: fontos gazdasági eszközökkel is támogatni a megmaradást
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a magyar nemzetpolitikában, mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
Rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik.
A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás, jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik, és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint.
A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben. Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre.
Az államtitkár a szórványmagyarság megmaradását segítő programok fontosságát hangsúlyozta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián is. A Petőfi-program mellett kitért a Határtalanul programra, melynek keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország gazdasági eszközökkel is támogassa a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is. „Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben” – fogalmazott Potápi Árpád János.
A budapesti rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórványmagyarság képviselői, akik hagyományos termékeiket is bemutatták. A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemezték a szórványmagyarság helyzetét.
Egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán idén először tartották meg hivatalos formában a magyar szórvány napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezés Böjte Csaba ferences atyától származik, melyet az RMDSZ karolt fel, azt javasolva, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórványmagyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját. Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész Kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.
Krónika (Kolozsvár)

Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozó
"Ezt az ékszert viselni kell"
Több mint 550 táncos vette birtokba szombaton a Maros Művészegyüttes színpadát. A megye csaknem minden tájárólérkező gyermek- és felnőttegyüttesek sok éve búcsúztatják az évet a december végi Gyöngykoszorúk Gyöngyenéptánctalálkozón. A hagyományt az EMKE Maros megyei szervezete teremtette meg, kilenc éve pedig a művészegyüttes vállalta fel a rangos esemény megszervezését. Az idei táncos együttlét társszervezői a Maros megyei EMKE, illetve a Folk Dancing and Music Egyesület voltak. A részletekről Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetője számolt be.
– A kövesdombi termünk korlátozott befogdóképessége miatt a megye azon együtteseit, néptánccsoportjait hívjuk meg erre az együttlétre, akik év közben Gyöngykoszorú- találkozót vagy hasonló jellegű rendezvényt szerveznek. Ugyanakkor rendszerint újonnan alakult csoportokat is várunk, hiszen fontos, hogy a legfiatalabbak is a mi nagy családunkhoz tartozóknak érezzék magukat. Idén először a szórvány is képviseltetett, két Fehér megyei településről, Magyarlapádról és Miriszlóból jöttek táncosok. 19 néptánccsoport lépett színpadra, Kibédről, Nyárádszeredából, Marosludasról, Segesvárról, Marosfelfaluból, Vajdaszentiványról, Szabédről, Sóváradról, Erdőcsinádról, Holtmarosról, illetve Szentgericéről is érkeztek vendégek, a Bekecs és a Napsugár két csoporttal is megmutatkozott. Ugyanakkor a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar is örömöt szerzett muzsikájával. A gazdag műsor előtt az EMKE részéről Kilyén Ilka színművésznő köszöntötte a jelenlevőket, jómagam pedig arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Gyöngykoszorú egy olyan ékszer, amit viselni kell. Az első csoport színre lépése előtt Ötvös József lelkipásztor adta áldását a gyermek- és felnőtt táncosokra.
– Minden táncrend képviseltetett?
– Igen, sőt, idén gazdagabb is volt a repertoár, mint a korábbi években. Minden csoport valami olyasmit hozott, amivel színesebbé, gazdagabbá tette az együttlétet, talán nem is láttunk két, ugyanarról a tájegységről származó táncot. Örömmel vettem tudomásul, hogy a csoportok szakmai színvonala növekedett, illetve színpadi megjelenésükben is az autentikus értékeket hordozzák.
– Évértékelőnek is tekinthető ez a találkozó?
– Természetesen. A kövesdombi teremben zajlott műsor után a Kék Gyöngy vendéglőben közös vacsora, majd táncház következett. Ekkor alkalmunk volt a csoportvezetőkkel megbeszélni az év közben felmerült problémákat, megfogalmazni a szakmai igényeket. Készült egy felmérés, amelyből kiderül, hogy az elmúlt negyedszázadban több tízezer gyermek fordult meg ezen a rendezvényen. Büszke vagyok arra, hogy Maros megye számos településén táncolnak gyermekeink, és ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani a csoportvezetőknek, szakmai irányítóknak a fiatalokat önazonosságukban erősítő munkájukért.
A Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánc- találkozóval nem ért véget az év a Maros Művészegyüttesnél, ma (december 22-én, kedden) este 7 órakor a Karácsonyváró című előadásukra várják a kövesdombi székhelyre a néptánc-kedvelő közönséget. A felnőttjegy 12 lejbe, a gyermek- és nyugdíjasjegy 5 lejbe kerül.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélj magyarul, tanulj magyarul!
Anyanyelvfejlesztő tábor Magyarlapádon
Ezzel a címmel tartottak 2016 február 6. és 12. között anyanyelvfejlesztő tábort a Fehér megyei Magyarlapádon azon szórványból származó kisdiákok számára, akik a jövő tanévtől a helybeli bentlakók számát szaporítanák.
A tábor szerves részét képezi annak a több éves programnak, amelyet a Nagyenyed környéki szórványmagyarság megmaradása érdekében dolgozott ki az Ethnika Kulturális Alapítvány. A gyerekek nagy része hátrányos helyzetű, kis szórványtelepülésekről származik, ahol vagy nincs magyar tagozat, vagy megszűnőfélben van. A környék több évig tartó, néprajzi és demográfiai feltérképezése révén az alapítvány 30-nál több olyan gyereket azonosított, akik vegyes házasságból származnak és vannak olyanok is, akiknek mindkét szüleje magyar, de nincs a falujukban magyar tagozat, ezért román iskolába járnak. Mivel az alapítvány biztosítani igyekszik a 2017-es tanévtől a taníttatásukat és teljes ingyenes ellátásukat a szórványkollégiumban, a mostani interszemesztriális vakációban a diákok magyar nyelvtudását, olvasás- és íráskészségét próbálta felmérni és fejleszteni. Mint kiderült, a legnagyobb gond az, hogy szinte teljes egészében hiányzik ezeknél a gyerekeknél a velük egykorúakkal való kommunikációs lehetőség magyar nyelven, és  legtöbbször félnek magyarul megszólalni, nehogy „kikacagják” őket, ha tévednek.  Már kezdettől egyértelmű volt, hogy a hagyományos tanórák módszerei ebben az esetben nem hozzák a várt eredményt, ezért az önkéntes lapádi és enyedi pedagógusok alapvető kiindulási szempontja az alkalmazhatóság lett. Igyekeztek minél több szituatív kommunikációs játékot összeállítani a legalapvetőbb témák kapcsán, konkrét élethelyzetekre támaszkodva, amelyeket a gyerekek közvetlenül észlelnek és egyszerű mondatokkal ki tudnak fejezni. A szókincs- és beszédfejlesztés mellett játékos formában megtanították a magyar ábécét is, gyakoroltatták a helyesírást, a szép kiejtést és sok magyar gyerekfilmet, mesét nézegettek, beszéltek meg. A foglalkozásokat olyan tevékenységekkel egészítették ki, amelyek segítették feloldani kommunikációs gátlásaikat is: együtt éneklés (magyarlapádi népdalok), mondókák, mondák és legendák, mesejelenetek bemutatása, bábozás, labdajátékok, kenyér-és csörögesütés, babaöltöztetés valamint számos olyan csoportos tevékenység, ahol a gyerekeknek meg kellett szólalniuk ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak a játékba.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

„Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal!”
Mozgalmas márciusi rendezvények Fehér megyében
Egymást váltogatták márciusban a megemlékezések, ünnepségek, kulturális események, diákvetélkedők, mind jó alkalmak a szórványban élő magyarok találkozására, egymás viszontlátásának őszinte örömére.
Néptáncfesztivál Magyarpéterfalván
A Várhegy és az ezt körülölelő dombok közt meghúzódó hangulatos, rendezett kis falu, Magyarpéterfalva adott otthont a márciusi ünnepségsorozat legnagyobb rendezvényének, a III. Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű néptáncfesztiválnak, amelyet évenkénti helyszínváltoztatással szervez a Fehér megyei RMDSZ.
A megközelítőleg 600 lakosú Magyarpéterfalva egyike Fehér megye színmagyar településeinek, élenjáró példát szolgáltatva arra, hogyan lehet megőrizni identitásunkat a csupán néhány kilométerre fekvő Balázsfalva hatása ellenére. A március 12-i találkozó ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol, a szokásnak megfelelően, három lelkész hirdette az igét. Elsőnek a helybéli református lelkész, Makkai Dénes arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi események mögött meg kell látni Isten szabadító munkáját, hozzátéve, hogy a szabadság értékéért nemcsak küzdeni kell, hanem áldozatot is kell hozni érte. Kémenes Lóránt Zoltán tűri római katolikus plébános elsősorban adomáival igyekezett felhívni a hallgatóság figyelmét az összetartás fontosságára, és egy gyönyörű, 1848-ból származó imádsággal zárta igehirdetését. Csécs Márton torockói unitárius lelkipásztor lendületes, figyelemfelkeltő prédikációjában hasonló gondolatok rejtőztek: ahol a Mi helyett csak az Én saját érdekét látjuk, ott hazugság és ezzel együtt hanyatlás van, ezért jó volna, ha mi, magyarok, együtt terveznénk a jövőt és együtt javítanánk ki hibáinkat. A kultúrotthonban Csulák Péter konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindennapjainkban a szabadságunk megrendülését tapasztalhatjuk, hiszen nem titok, lehet törvényt betartani úgy is, hogy közben nem érvényesítünk jogokat; mindig akadnak olyan kiskapuk, amelyek megengedik a kivívott jogok megcsorbítását. Az elnök asszony megköszönte a szervezők, Csatlós Csaba , a magyarpéterfalvi ifjúság vezetője és Balázs Mária Magda tanítónő önzetlen segítségét a rendezvény megvalósításában.
Összesen 20 néptánccsoport lépett színpadra, a bethlenszentmiklósi Csigaszeműek, a csombordi Kis- és Nagy Pipacs, a felenyedi Malomkerék, a Felvinci Néptánccsoport, a gyulafehérvári Csürdöngölő, a magyarlapádi Rapó Hagyományőrző Néptánccsoport, a magyarpéterfalvi Kis- és Nagy Hanga, a Marosgombási Néptánccsoport, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium néptánccsoportja (Fügevirág), a Nagymedvési Néptánccsoport, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport Miriszlóról, a székelykocsárdi Zúgó Néptánccsoport, a Kis- és Nagy Szilas Torockóról illetve Torockószentgyörgyről és a vajasdi Margaréta. Három zenekar – a lapádi,a vajasdi és az enyedi Ficfa – húzta a talpalávalót, és a csoportvezetők oklevéllel való kitüntetését követően késő éjszakába nyúló táncházzal zárult a fesztivál.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„Kör, kör, ki játszik?”
Ismét együtt ünnepelt Fehér megye szórványmagyarsága
Minden olyan kulturális esemény, amelyen több település magyarsága találkozhat, ünnep a Fehér megyei szórvány számára. Ilyen volt Magyarlapádon a népi gyerekjátékok és versmondás óvodásoknak szánt megyei szintű vetélkedője, és Székelykocsárdon az a néptáncbemutató, amelyen neves anyaországi együttesek léptek fel.
„Játszani jó, együtt játszani még jobb!”– ezzel a gondolattal hívta meg vendégeit a magyarlapádi óvodába Székely-Bányai Andrea, a rendezvény ötletgazdája, felhívásának pedig 10 környékbeli csoport tett eleget. Szerdán, 2016. április 20-án Balázsfalva, Bethlenszentmiklós, Csombord, Gyulafehérvár, Magyarbece, Magyarpéterfalva, Miriszló, Nagyenyed, Nagymedvés és Torockószentgyörgy óvodásai gyűltek össze a felújított lapádi iskola egyik tágas termében, ahol Lőrincz Helga tanfelügyelő köszöntötte őket. „Jólesett, hogy nagyon sok kolléganő bekapcsolódott, a megye magyar óvodáinak körülbelül a fele megjelent ma nálunk”– vallotta a főszervező, aki kiemelte a rendezvény célkitűzéseit is. Ha már óvodás korban a gyerekek legalább évente egyszer találkoznak és egy délelőtt folyamán együtt játszanak, akkor könnyebben kialakulhat az egymásra való odafigyelés készsége, miközben az egészséges versenyszellem is megalapozódik, ami abból áll, hogy mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból azért, mert az a közösségemre is jó fényt vet. Ugyanakkor megszokják azt is, hogy az előadások alatt csendesek, fegyelmezettek legyenek, tiszteljék egymás munkáját.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

IX. Magyarlapádi tavaszi népi vigalom
A Maros- és Kis-Küküllő-mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba a környékről és az anyaországból egyaránt. Idén május 20. és 22. között rendezték meg az eseményt, immár kilencedik alkalommal. A jelentősebb tavaszi munkálatok közé ünnepként, „erőgyűjtésként” beiktatott program a megújulás, a jövőbe vetett remény, a természetszeretet, az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik. A közeli Várhegy legszebb tisztásán, a Hétágterén felhangzó eredeti népzene, a magaslaton népviseletben táncoló párok, a friss pörkölt illata, a híres lapádi bor és sajt általában feledhetetlen élményt biztosít mindenkinek. A résztvevők száma pedig évről évre nő: hozzávetőlegesen 100 helyi és környékbeli lakos valamint 70 magyarországi vendég vett részt, akikkel közös néptánc- és népdaloktatás valamint táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok kerültek megrendezésre. A program során a helyi, arany minősítéssel rendelkező Pirospántlikás zenekar, valamint Nyitrai Tamás (Junior Prima Primissima díjas prímás) zenekara biztosította a muzsikát. A helyi táncok hitelességéért a faluból és a környékről származó, a népművészet nagymesterei kitüntetéssel rendelkező személyek kezeskedtek. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja, akikkel immáron 13 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők szerint a program két jelentős, regionális hatású cél érdekében kerül megrendezésre. Egyik fő cél a helyiek számára a változatlan formában fennmaradt, élő hagyományok megőrzése és továbbadása a fiatalabb generációnak, a másik pedig a határon átnyúló kapcsolatok közvetlen formában történő megteremtése, azok ápolása a magyar identitástudat erősítése érdekében. A folytonosság szellemében összeállított programot évente sikerül új ötletekkel gyarapítani, az idén hangsúlyt fektettek a helytörténeti érdekességek, például a 13. századi református lapádi templom, a fugadi Bánffy-kastély, a Gizella királyné erdejének bemutatására. Az anyaországi vendégek különösen értékelték, hogy eredeti környezetben, népművészek, népi mesterek ismertették a falu hagyományait. Ezzel egyidőben szoros, a határon átnyúló kapcsolatok alakulnak ki, amelyek igen fontos szerepet játszanak a szórványvidéken élő lapádiak nemzettudatának erősítésében is.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Gyermekek a szórványból
Tábornyitó szentmisével kezdtek hétfőn, kedden métával, rákfocival folytatódott a program, szerdán Sepsiszentgyörgy történelmi nevezetességeit látogatták meg, délután a sugásfürdői kalandparkban próbálták ki a mászókákat, tegnap csapatjátékokban jeleskedtek a Máltai Szeretetszolgálat és a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által szervezett tábor lakói a Benedek-mezőn.
Kovács Zsuzsa már gyermekként közel került a szeretetszolgálathoz, nyolcadikos korától segítőként vett részt a rászoruló gyermekek táborában, később csoportvezetőként tevékenykedett, jelenleg ő a táborvezető. Védjegye a mosoly és a szeretet, amit a gyermekek – akik közül többen először vannak táborban – bőven meghálálnak. A Máltai Szeretetszolgálat közel tizenöt éve szervezi meg a nehéz sorsú családok gyermekeinek táborát, négy esztendeje a szórványból is érkeznek résztvevők a helyi önkormányzat támogatásával. Idén Szotyor testvértelepüléséről, a magyarországi Alsónánáról tízen jöttek Benedek-mezőre, a Küküllő menti Magyarlapádról pedig hatan, s a máltás önkéntesek révén harminc szépmezői és Sepsiszentgyörgyi gyermek kapott lehetőséget a táborozásra. A szervezők arra törekszenek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, tapasztalják meg a közösségi együttlétet, kapjanak szeretetet a családtól távol is, majd szép élményekkel térjenek haza. Testvérek is érkeztek, ahol nagy a szegénység, ott kell segíteni – vélik.
A szeretetszolgálat részéről nyolc csoportvezető és négy segítő önkénteskedik a táborban, ők szervezik a programokat, vigyáznak a gyermekek épségére, és segítenek a távolabbról érkező csoportok kísérői is. Ottlétünkkor Székely Róbert, a táborvezető jobbkeze, játékmester minden gyermeket nevén szólított, a vetélkedésből senki nem mAradhatott ki, a nyolc-tizenkét évesek nagy élvezettel követték utasításait. Többen megjegyezték: a tanár bácsi szigorú, de nagyon szeretjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb jubileumi tánctábor vendégszeretettel és nyíltsággal Magyarlapádon
A helyi Rapó Néptánccsoport megalakulásának 25. esztendejét ünnepelték
Miután tavaly a tábor gálaműsorán a híres Pirospántlikás Zenekar három évtizedre visszatekintő múltjára emlékeztek, idén a falu néptánccsoportjának megalapítását idézték fel. Az Ethnika Kulturális Alapítvány rendezvénye évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend határon innen és túl.
Mivel Magyarlapád kiemelt jelentőségű települése a Nagyenyed környéki szórványmagyarságnak, az Ethnika Kulturális Alapítvány számos kulturális programot igyekszik megvalósítani annak érdekében, hogy a helyi és a környékbeli magyarság identitását, nyelvét, hagyományait megőrizze. Ezek közé tartozik a 2016. július 10. és 17. között megrendezett XIX. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor is, amely évente ötszáznál több érdeklődőt vonz a faluba, a környékről és külföldről is.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Míg magyarul táncolunk
Közösségi élménnyé vált a csupán négy éve felújított csernátoni néptáncos találkozó: a csernátoni csonkatorony, az Ika vára alatt már nem csupán a magyar népi zene és tánc iránt érdeklődők gyűlnek össze, hanem a nagyfalu számos lakója ekkorra időzíti a hétvégi tokányos-flekkenes kiruccanást, amikor hallótávolságra a színpadtól a székely ember megéli a munkaszünet ritka pillanatait.
Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei épp az 1970-es évekig nyúlnak vissza: egész pontosan 1972-ben tartották a népi zene és tánc első ünnepét a felsőcsernátontól egy kőhajításnyira lévő várromnál, a rendezvény csodálatos módon túl is élte a kommunizmust, aztán a demokrácia első éveiben szép lassan kimúlt. Sok esztendőnek kellett eltelnie, míg a nagyközség kulturális mindenesének, az örökmozgó Ágoston Józsefnek eszébe jutott, mily sikeresek, mily közösségépítőek voltak az anno szervezett fesztiválok, s ha ő maga nem is vágott bele a felújításba, a fiatalokat sikerült megfertőznie: az Ika Ifjúsági Egyesület „ráharapott” a feldobott ötletre, és 2012-ben megszervezték az első újkori Ika-vári néptáncfesztivált. A fiatalok azonban nemcsak lelkesek, de ötletekkel sem állnak rosszul. Népi zene, népi tánc? Számos rendezvény a Kárpát-medenceében ezekre épít, Háromszéken sem éppenséggel új a kezdeményezés, hát a csernátoniak kitalálták: az Ika-vári néptáncfesztivál jellegzetessége a szórvánnyal való kapcsolatépítés legyen. Ennek jegyében hívták meg a hétvégi talákozóra Fehér megyéből Magyarlapád, Bákó megyeből Kóstelek magyar hagyományőrző társulatait, s hosszú távú tervük, hogy a szórvány-Székelyföldi kapcsolatépítésbe ne csupán az erdélyi szórványt, hanem a moldvai csángóságot is bevonják. A rendezvény amúgy folyamatos fejlődésen megy át. Idéntől kétnapos a fesztivál, első napja ugyan nem a nagyközönségnek szánt, de annál értékesebb: szombat a szakmai nap, amikor a szórványból érkezett társulatok és a csernátoni, illetve a környékbeli falvak együttesei közös táncünnepen vesznek részt, e hétvégén a népi táncról szóló dokumetumfilmet néztek meg, majd együtt táncoltak és énekeltek. Vasárnap istentiszteleten vettek részt, Felsőcsernáton református templomának ódon falai igencsak régen láttak ennyi népi viseletbe öltözött fiatalt. Aztán a déli harangszó már az Ika vára tövébe szólította az ünneplőket, ahol kézműves-tevékenységekkel, játszóházzal szórakozhattak fiatalok és idősebbek, de lehetett fürödni is, vagy egész egyszerűen csak beszélgetni, hiszen az sem mindennapos manapság, hogy ilyen dologidőben ráérjen az ember fia a szót szaporítani. Persze, megnyitója is volt a fesztiválnak, Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a rendezvény lényegét kiemelendő Kallós Zoltánt idézte: addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Fákó Alpár, a másik mindenes is szólt az egybegyűltekhez, miként Bölöni Dávid polgármester is, egyetlen kivételt kérve a hagyománytól: hogy ezúttal ne rontsa el az eső a tánctól derűssé válók jókedvét. Szőcs László tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően aztán színre léphettek a táncosok, előttük azonban még a Csernátoni Férfi Dalcsoport énekelt néhány kedvcsináló, gyönyörű nótát.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tánctábor Zabolán
Ötödik alkalommal szervezték meg Zabolán az immár hagyományos Népzene és Néptánc Tábort. A rendezvény számos szórakozási, tanulási lehetőséget biztosít a közel kétszáz résztvevőnek.
Idén a Maros és Küküllő menti folklórral ismerkedhetnek a táborozók, betekintést nyerhetnek a népi mesterségekbe is, érdekes előadásokon vehetnek részt. Már a tábor első napján több mint százan bejelentkeztek. Az ország határán kívülről is érkeztek, a Mikes család szórványból hívott meg gyerekeket, tanító papok kíséretével.
A tábor öt évvel ezelőtt indult, ötletgazdája Mikes Gergely. Mára partnerként csatlakozott az eseményhez a Gyöngyharmat táncegyüttes, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum is – tudtuk meg Pozsony Ferenc néprajzkutatótól, egyetemi tanártól, a múzeum alapítójától. A táncoktatást elismert szakemberek vezetik haladó, kezdő és gyerekcsoportokban. A népdaloktatást Nyitrai Marianna vállalta. A talpalávalót a messzi vidéken ismert szászcsávási és magyarlapádi zenekarok, Danhauser Pál és barátai, valamint Ábri Béla és muzsikusai biztosítják. A napi tevékenységet esténként táncház zárja, változó helyszínnel: a kultúrotthonban, a múzeum udvarán vagy a Mikes-kastély rendezvénytermében.
A múzeum ad helyet a gyerekfoglalkozásoknak, a tevékenységet a Csiporkázó Egyesület szervezi. Felkészült népművelők gyerekjátékokat, kézművességet tanítanak a kicsiknek. Tegnap a szövés fortélyait a barátosi Bartók Emese mutatta be, a népi bútorfestés titkaiba a Vargyasi Sütő István avatta be az érdeklődőket. Budau Ioan a gorzafalvi fazekasságba nyújtott betekintőt. Holnap kirándulni mennek a táborozók, szekerekkel utaznak a petőfalvi fürdőhöz. Bográcsolással, fürdéssel, tánccal, énekkel töltik majd a napot. Pénteken este a tábor gálaesttel és táncházzal ér véget a kultúrotthonban.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szórványkollégiumi épületet avattak Magyarlapádon
Felavatták a magyar kormány támogatásával felépült szórványkollégium új épületét szeptember 29-én, csütörtökön a Fehér megyei Magyarlapádon.
Az avatóünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szórványban élő magyarok támogatásának a szükségességéről beszélt. „Ha a szórványt feladjuk, a szórványosodás folyamata előbb utóbb a tömböt is eléri” – jelentette ki.
Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt hetekben az erdélyi szórványmagyarság számára több iskolát is avattak. Megjegyezte: az új létesítmények nem vonták el a magyar gyermekeket más intézményekből, hanem újakat vontak be a magyar nyelvű oktatási hálózatba. „A gyermekek, a fiatalok támogatásával a saját jövőnket támogatjuk. Ha magyarként nőnek fel, akkor tudunk a további ötven-száz évben a magyar nemzetben gondolkodni” – fogalmazott az államtitkár.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarlapádi létesítmény az erdélyi kollégiumi hálózatnak a része, amelyiket az elmúlt tíz évben azzal a céllal építettek ki, hogy valamennyi erdélyi magyar gyermek magyar nyelven tanulhasson. Hozzátette: a minőségi oktatás megteremtése a következő kihívás a közösség számára. Az RMDSZ elnöke példásnak tartotta a magyarlapádiak összefogását a kollégium felépítése ügyében. „Úgy kell építeni a közösségeinket, hogy legyen magyar jövő a következő évtizedekben, évszázadban is” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Sipos Ferenc, a kollégiumot felépítő Ethnika Alapítvány elnöke elmondta, Magyarlapádon azzal sikerült összefogni a közösséget, hogy két évtizede évről-évre megszervezik a helyi néptánctábort. Ezt az összefogást példázta, hogy az ünnepség végén közel harminc táncházzenész kezdett örömzenélésbe, és zenéjükre népviseletbe öltözött fiatalok perdültek táncra. A közös zenélésbe a helyi lelkész és az alapítványi elnök is bekapcsolódott.
Magyarlapádon 2014-ben kezdődött el a helyi református egyházközség és az Ethnica Alapítvány közös építkezése. A 2015-ös tanévre a református gyülekezeti terem fölé építettek emeletet, melyben kollégiumi szobákat hoztak létre 15 gyermek számára. A kollégiumba beköltöző gyermekek számára ingyenes szállást, étkezést, pedagógusi felügyeletet és délutáni programokat biztosítottak. A nemrég elkezdődött tanévben húsz gyermek lakik az új kollégiumban. Valamennyien a közelmúltban felújított magyarlapádi 1-8 osztályos iskolában tanulnak, majd a nyolcadik osztály elvégzése után a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytathatják magyar nyelvű tanulmányaikat.
A csütörtökön átadott új épület 24 diák elszállásolására alkalmas. A két kollégiumi épület felépítését 53 millió forinttal támogatta a magyar állam. Az Ethnika Alapítvány további 35 millió forintot más forrásokból gyűjtött össze.
MTI
Erdély.ma

Új orvosi szakkollégium Marosvásárhelyen
Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium névvel új intézmény nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyen, az Erdő utca 7B szám alatt. A Bod Péter Diakóniai Központ épületében létrejött egészségügyi szakkollégium célja hozzájárulni, elősegíteni a magyar szakemberek szülőföldön maradását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa által alapított marosvásárhelyi Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Református Nővérképző Főiskola diákjainak nyújt otthont, jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja.
Az intézmény lelkész-igazgatója, Les Zoltán az avatóünnepségen elmondta, a szakmai és lelki képzés alapja a 19. században élt Gecse Dániel példája lesz, aki életét, tudását és vagyonát is a közösség gyógyításának vetette alá. Dénes Loránd tanulmányi igazgató szerint szakmai vonalon a MOGYE három karának tanáraiból álló vegyes bizottság létrehozását, valamint tutor-mentor program elindítását is tervezik, utóbbiban a felsőbb évfolyamokon tanuló vagy már végzett hallgatók osztanák meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal. Ezenkívül belső konferencián, amolyan elő-TDK-n is bizonyíthatnának a bentlakók, és teret adnak a hallgatók önszerveződésének is. A MOGYE magyar tagozatának választott vezetője, Szabó Béla szerint a szakkollégium hungarikum, ahol az esélyegyenlőség, kibontakozás, szerveződés jegyében az alma mater mellett szakmai, értelmiségi közösség épül.
Mészáros János, a magyarországi egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. „Legyen példa Gecse Dániel élete, képviseljenek ugyanolyan értékeket, mint amilyeneket ő képviselt. Minél több Gecse Dániel vegyen részt a munkában a hivatástudat, a közösségszolgálat, az emberszeretet és az áldozatkészség jegyében, mert a segítség megtérül, és a most elvetett mag hozzon gazdag termést” – mondta.
A szamosújvári szórványkollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a magyarlapádi szórványkollégium létrehozása, illetve felújítása után a magyar kormány 477 millió forintos hozzájárulásával a magyarságot szolgáló intézménnyel gazdagodott Marosvásárhely is – ismertette Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos. „A kollégiumban lakó mintegy 100 diák kötődik a MOGYÉ-hoz, márpedig Magyarország támogatja az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés ügyét. A legjobb otthon élni. A magyarul tudó és gyógyító orvosok közösségünk aranytartalékai, az Erdélyből elvándorlók pedig dupla veszteséget jelentenek” – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla elmondta, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és hamarosan Sepsiszentgyörgyön is létesül szakkollégium, mert „a külföld pénzzel, anyagi javakkal kecsegtet, ehelyett mi a közösséget kínáljuk, mert szakmailag és emberileg itt találnak egymásra a fiatalok. Az orvos, a lelkipásztor és az értelmiségi mind a népet szolgálják, csak más-más eszközzel, de a fennmaradásért mindannyiunkra szükség van” – mondta.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 

Ötvenhatos rendezvénysorozat Kolozsváron
Az 1956-os magyar forradalmat és annak erdélyi, romániai vonatkozásait felidéző, 36 programot felölelő rendezvénysorozatot tartanak október 12. és november 21. között Kolozsváron – közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Az egyesület 22 szervezettel karöltve szervezi meg a rendezvénysorozatot, amely az 1956-os emlékév eseményei közé illeszkedik. Hangversenyeket, kiállításokat, történelmi előadásokat, könyvbemutatókat, középiskolai vetélkedőt, felolvasóestet, rendhagyó történelemórát, történettudományi konferenciát, színházi előadást és filmklubot is szerveznek a rendezvénysorozat részeként.
Szombaton az MTVA/MTI archívumában őrzött fotókból nyílik kiállítás, amely 56 felvételen idézi fel a forradalmat kiváltó szovjetesítést, a forradalmi eseményeket, az azokat követő retorziókat és Nagy Imre újratemetését.
Október 23-án a kolozsvári unitárius templomban tartanak ökumenikus istentiszteletet a forradalom évfordulója alkalmából, este a Kolozsvári Magyar Opera termében gálaelőadást tartanak, amelynek műsorán Beethoven Egmont nyitánya és Mozart Requiemje szerepel. Október 30-án Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad koncertet, amelyen először szólal meg Kolozsváron a Bogányi-zongora.
November 15-re várják kolozsvári pódiumbeszélgetésre Wittner Mária 1956-os halálraítéltet. Az '56-os rendezvénysorozat minden eseményére ingyenes a belépés, a helyszíneken az Ethnika Alapítvány által működtetett magyarlapádi szórványkollégium számára adományokat gyűjtenek. Krónika (Kolozsvár)

1956 emlékéve Kolozsváron
A hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében, Budapesten békés tüntetéssel kezdődött, majd az egész országra kiterjedő forradalmat, valamint annak erdélyi, illetve romániai vonatkozásait eleveníti fel Kolozsváron partnereivel a Kincses Kolozsvár Egyesület.
A 36 programot felölelő rendezvénysorozatot az egyesület 22 szervezettel karöltve szervezi meg. Hangversenyeket, kiállításokat, történelmi előadásokat, könyvbemutatókat, középiskolai vetélkedőt, felolvasóestet, rendhagyó történelemórát, történettudományi konferenciát, színházi előadást és filmklubot is tartanak. A rendezvénysorozatra ingyenes a belépés, a helyszíneken az Ethnika Alapítvány által működtetett magyarlapádi szórványkollégium számára adományokat gyűjtenek. Szabadság (Kolozsvár)

A romániai oktatás a magyar diákok szemével
A tanulók jogainak korlátozását, a közoktatás ingyenességének megkérdőjeleződését, a készségtantárgyak jeggyel történő osztályozását és a tanárok alulfizetettségét tartja a hazai oktatásügy legfontosabbnak tartott problémáinak a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége. Ezeket Hegedüs Csilla ügyvezető alelnökkel, az RMDSZ képviselőjelöltjével kommentáltattuk.
Sok romániai iskolában középkorinak nevezhető körülmények között folyik a tanítás – állítja a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz). A diákszervezetet arra kértük, sorolják fel a hazai oktatásügy általuk legfontosabbnak tartott problémáit.
A Maszolnak küldött lajstromuk szerint kifogásolják, hogy rengeteg iskola belső szabályzata felülír törvényeket, a diákok jogállásáról szóló miniszteri rendeletet, vagy éppen az alkotmányt. A Makosz szerint sok esetben olyan alapvető jogoktól megfosztják a tanulókat, mint a magántulajdonhoz való jog (telefonkészülékek elkobzása), vagy a szabad mozgáshoz való jog (az intézmény területének elhagyásának megtagadása).
A magyar középiskolások érdekvédelmi szervezete szerint a közoktatás ingyenessége sem adott teljes mértékben Romániában, bár ezen a téren az utóbbi időben tagadhatatlanul javultak az helyzet „Azonban könnyedén találhatunk olyan iskolát, amely arra kötelezi tanulóit, hogy önköltségből egyenruhát vásároljanak, ellenkező esetben gyakran az oktatáshoz való jogot is megvonják tőlük (megtagadva tőlük az intézménybe való belépést, ha nem hordják az előírt egyenruhát). Azon felül, hogy ez erkölcsileg elítélendő és kegyetlen, mélységesen alkotmányellenes is” – állapítja meg a diákszervezet.
A Makosz problémának tartja a román nyelv kisebbségek számára differenciáltan történő oktatásának hiányát. Szerintük a többségi társadalom és a kisebbségi etnikai közösségek is rengeteget veszítenek abból, hogy a lakosság jelentős részének komoly nehézségeket okoz a hivatalos nyelven történő mindennapi kommunikáció, a munkapiacra való belépés pedig jelentős részüknek közel teljesen ellehetetlenedett. A diákszervezet ugyanakkor emlékeztet, hogy az új tanterv már nagyobb hangsúlyt helyez a kommunikációra, de iskolai alkalmazása elhúzódik.
A magyar diákszervezet kontraproduktívnak tartja a készségtantárgyak jeggyel történő osztályozását. Ez az eljárás szerintük elsősorban azért helytelen, mert ezek a tantárgyak leginkább a gyermekek szorgalmuktól és odaadásuktól független, adottságfüggő készségeket mérnek fel. „Értelmetlen ilyen jellegű akadályokat görgetni a továbbtanulás elé” – írják.
Végezetül a Makosz a hazai oktatás problémájának nevezet tanárok bérezését is. „Köztudott, hogy a pedagógusok gyalázatosan alacsony bérekből kénytelenek élni, ami sokkal több puszta gazdasági problémánál. Be kell látnunk, hogy a tanárok társadalmunk alappillérei, munkájuk minősége évtizedekre meghatározhatja annak jövőjét, éppen ezért elengedhetetlen, hogy ez a bérezésükben is tükröződjön, egyedül ezzel állítható helyre e hivatás megbecsültsége” – fogalmaz a diákszervezet.
Hegedüs Csilla: a hangsúlyt most már a minőségre kellene helyezni
A Makosz problémalistájával a Hegedüs Csillát, az RMDSZ ügyvezető alelnökét szembesítettük, aki az „Örökségünk őre” program irányítójaként az elmúlt években közvetlenül a diákoktól is tudomást szerezhetett a gondjaikról, volt alkalma megismerni látásmódjukat, ha pedig sikerül bejutnia a parlamentbe – Kolozs megyei képviselőjelölt –, a törvényhozás szintjén segíthet is a problémáik megoldásában.
A politikus elöljáróban emlékeztetett: az elmúlt években sikerült megteremteni a magyar nyelvű oktatás feltételeit Erdélyben, óvodától a doktori iskoláig van lehetőség anyanyelven tanulni. Felidézte, az idén Szamosújváron és Magyarlapádon is alakult új szórványiskola, illetve Nagyenyeden befejeződött a Bethlen Gábor Kollégium felújítása.
„Tehát jó dolgok történnek, de azt hiszem most már itt az ideje annak, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzünk a magyar oktatás minőségére is”– jelentette ki Hegedüs Csilla. Hangsúlyozta, számára is a legfontosabb problémák közé tartozik a román nyelv differenciált oktatása vagy a pedagógusok fizetése, hiszen ezek is meghatározzák az oktatás minőségét. Szerinte a román nyelvet nem anyanyelvként kell oktatni, a kommunikációs gyakorlatokon kellene hogy legyen a hangsúly.
„A gyermekeink ne csak száz évvel íródott ezelőtt műveket olvassanak el. A Luceafărulból ma is passzusokat tudok kívülről, de az iskolában nem tanítottak meg arra, hogy hogyan kommunikáljak román nyelven, hogy a kedvenc példámmal éljek, hogyan kérjek Székelyföldön románul kenyere” – magyarázta a politikus, aki szerint szemléletváltásra lenne szükség az oktatásban.
Szemléletváltásra lenne szükség
Hegedüs Csilla úgy véli: mivel a világ is nagyon sokat változott, az oktatásnak is kellene idomulnia a digitális világ kihívásaihoz. Szerinte a szemléletváltás kulcsa, hogy kézzelfoghatóvá, gyakorlatiasabbá, élvezhetőbbé tegyék az iskolai tananyagot. Elmondta, hogy az Örökségünk őrei program kapcsán azt tapasztalta: a gyerekek hihetetlenül nyitottak az iskolán kívüli tevékenységekre, olyanokra, amiket ők töltenek meg tartalommal.
„Annyi fantáziával közelítették meg a kérdést, flash-mobot szerveztek, kisfilmet forgattak, Facebook-oldalakat működtettek, színdarabot írtak az illető műemlékről, tehát megszemélyesítették, emberközelivé tették a számunkra. Ezek a gyerekek hihetetlenül leterheltek, mégis óriási időt és energiát áldoztak erre a projektre, azért mert érdekelte őket, és azért mert élvezték” – részletezte Hegedüs Csilla.
Felvetésünkre a képviselőjelölt leszögezte: nem igaz az, hogy a mai gyerekeket nem érdekli az olvasás, és ezt a ma már egyetemista lánya példájából tudja. „Érdekli őket az olvasás, de mást arról, hogy mit olvassak, és csak utána alakult ki a saját ízlésem. A lányomnak és korosztályának sokkal hamarabb kialakult az ízlése” – fogalmazott a politikus.
maszol.ro

Szórványmédia-találkozó Nagyenyeden
Szórvány – média – nyelv témakörben szervezett tanácskozást a Magyar ÚjságírókRomániai Egyesülete (MÚRE) november 11-13 között Nagyenyeden, amelyen az országos és regionális média több képviselője is jelen volt. A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett rendezvényre második alkalommal került sor, tavaly Vajdahunyad és Déva volt a konferencia helyszíne.
A Magyar Szórvány Napja kapcsán létrejött találkozó érdekes tematikát kínált a résztvevőknek. Pénteken a Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet bemutatójával indult a konferencia, a kötet a MÚRE temesvári riporttáborában készült riportokat tartalmazza. Ezt követően az egyesület által szervezett riporteriskola keretében szerzett tapasztalatok, vélemények, benyomások számbavétele következett. A Családi média elnevezésű előadáson a média lehetséges szerepét körvonalazták a szórványban élő családokban.
Szombat délelőtt három közéleti szereplő előadását övezte érdeklődés. Elsőnek Hegedüs Csilla ismertette az immár mozgalommá alakult Örökségünk őrei kezdeményezést, amely a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési terv egyik sikere. A széleskörű konzultációval kidolgozott, a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel”, és négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság valamint sajtó. Bemutatójában Hegedüs Csilla a szórvány három legfontosabb kulcsaként az oktatást, a magyar napokat és az Örökségünk őrei programot nevezte meg. Az oktatás terén a dévai Téglás Gábor, a nagyenyedi Bethlen-kollégium és a magyarlapádi szórványközpont számítanak sikertörténetnek, a temesvári, hunyadi és dévai magyar napok pedig valósággal magyarrá változtatták a rendezvények ideje alatt az illető városokat. Az Örökségünk őreire a számadatok tükrében is reflektált Hegedüs Csilla: Erdély 8 megyéjében működik a program (kiemelkedően Fehér, Kolozs és Hunyad megyében), 20 iskola és diákszervezet kapcsolódott be ezidáig, mintegy 1000 diákkal, akik 80 műemléket fogadtak örökbe. Számtalan pozitív eredmény is kapcsolódik a tanulók kezdeményezéséhez, elég csak a kolozsvári New York szálló felújításának elkezdésére, vagy a dévaiak azon háromnyelvű szórólapjára gondolni, amilyent a megyei kulturális igazgatóságnak addig nem jutott eszébe megjelentetni. A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra is, hiszen ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás.
A szórványban megvalósítható sikeres programokról és lehetőségekről értekezett Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is, aki szerint a szórvány minden kétséget kizárólag megérdemli a média figyelmét, hiszen itt is rengeteg izgalmas téma akad. A szórványt nem szabad kikerülni, hiszen ha nem beszél róla a média, akkor gyakorlatilag mintha nem is létezne, azonban amikor alannyá válik, leggyakrabban lehangoló hiposztázisban jelenik meg. A népesség fogyatkozást nem szabad elkendőzni, azonban a borúlátó, vészjósló hangnem csak további elszigetelődést, lemondást sugall, holott számtalan pozitív példa is létezik az élniakarásra - és példaként a Hunyad megyei Lozsád 2020 tervet hozta fel az előadó. Lozsád ugyanis 2020-ban ünnepli a 700. évét annak, hogy okiratokban megemlítik a település létezését. Erre az alkalomra szeretnének a helybéliek és környékbeliek nagyszabású rendezvényeket szervezni, többek között felmerült bibliográfia, mongráfia elkészítése, vagy akár a MÚRE újabb riportkötete is szólhatna Lozsádról és lakóiról – vetette fel a témát az ötletgazda Winkler Gyula EP-képviselő.
Ezt követően sor került a Magyarul szórvány. És románul? című, Winkler Gyula képviselő által tavaly meghirdetett pályázat kiértékelésére, amelyet Szilágyi Aladárnak ítéltek oda az „etnosporă” szó javaslatáért. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat során (a szórvány kifejezésre kellett román megfelelőt találni) Szilágyi N. Sándor nyelvész felhívta a figyelmét a comunităţi dispersate/compactemár létező kifejezésekre, amelyeket szintén lehet használni. A képviselő nem utolsó sorban támogatásáról biztosította a szórványmédiát, munkacsoportjával a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat igyekeznek elkülöníteni, és felkarolnák azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják.
Rácz Éva, a MÚRE elnöke, aki egyben az esemény moderátora is volt, felajánlotta a szervezet segítségét abban, hogy a szociográfiai felmérésekkel párhuzamosan a média hasznos partner tud lenni, hiszen a szociológusok által végzett kutatásokat követően olyan riportokat, dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyek átadhatók a közmédiának. Továbbá azt is lényegesnek tartotta, hogy a kutatásba bekapcsolják az újságíró- és média szakos egyetemi hallgatókat is, akik tanáraik szakmai irányításával megismerhetik és bemutathatják a szórványt.
A média képviselői fokozott figyelemmel követték Borsos Orsolya Évának, az Országos Audióvizuális Tanács (CNA) tagjának A család és a média. Lehetséges módosítások az Audiovizuális kódexben című előadását. Kiderült, hogy új meghatározásokra lehet számítani a gyűlöletbeszéd, a fiatalok által elkövetett bűncselekmények rekonstrukciója, a diszkriminatív jellegű nemi sztereotípiák használata terén, és betiltanák a gyerekek szereplését az élelmiszer reklámokban. A sok új kitétel előreláthatóan parttalan értelmezéseknek ad majd lehetőséget.
Szombaton délután a résztvevők meglátogatták a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol Szőcs Ildikó igazgatónő beszélt arról a projektről, amelynek eredményeként felújították a közel négyszáz éves iskolát, Dél-Erdély magyarságának mindenkori bástyáját. A szombat esti és vasárnap délelőtti kerekasztal-beszélgetések témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épültek.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Kiemelt anyaországi figyelem a szórványközösségeknek
A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a szórvány napján a Magyarság Házában, Budapesten. A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a szórvány napján a Magyarság Házában, Budapesten.
Potápi Árpád János ünnepi beszédében rámutatott: az elmúlt években – többek között annak köszönhetően, hogy immáron az egész Kárpát-medencében egy külön napot szentelnek a számukra – másként gondolkodnak a szórványról. „Túlléptek azon a gondolkodásmódon, ami a szórványra veszteségként tekintett" – hangzott el.
Mint mondta, az anyaországnak kiemelkedő szerepet kell játszania a szórvány megőrzésében, de hisznek abban, hogy a szórvány revitalizációja csak a szórványból indulhat el. Közölte, minden támogatást megadnak hozzá, de nem ők akarják megmondani, hogy mire van szükség, az elképzeléseknek, a terveknek az ott élőktől kell származniuk.
Kitért arra is, hogy 2010-ben a kormány paradigmaváltást hajtott végre a szórványkérdésben. Kimondták, hogy minden magyar közösség egyenrangú, a magyar nemzet megtartásához minden tagjának megtartására van szükség. „A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek" – hangsúlyozta. Hozzátette: az elmúlt években soha nem látott összegeket mozgósítottak annak érdekében, hogy meg tudják tartani a szórványban élő magyarság védőbástyáit jelentő magyar szervezeteket és intézményeket.
Példaként említette az erdélyi és a vajdasági szórványkollégiumokat, a Felső-Tisza-vidéki óvodákat, a Zoboraljai Kulturális Központot, illetve a működő programokat, így a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot vagy a Magyar Nemzeti Tanács szórvány iskolabusz és beiskolázási programját. Több kiemelt fejlesztéshez is hozzájárultak az elmúlt időszakban: idén szeptemberben adták át Szamosújváron a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központot, a magyarlapádi szórványkollégium új és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét is.
„Megújult falak között kezdhették meg a tanévet a muzslyai Emmausz Kollégium diákjai is" – sorolta Potápi Árpád János, aki kitért arra is: a tervek szerint még az idén elkészül a viski magyar óvoda, folyamatban van a Técsői Református Líceum bővítése is. A magyar kormány támogatásával jön létre egy magyar közösségi ház és szórványkollégium Temesváron, valamint Nagybecskereken egy hasonló funkciójú épület a bánáti magyarság számára.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly elindították a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében immár második éve küldenek ki félszáz ösztöndíjast a szórványszervezetekhez. Idén öt új települést is sikerült bevonni a programba: Pozsonyt, Ungvárt, Türbét, Máramarosszigetet és Gyimesbükköt. „Biztató látni, hogy van eredménye a munkának: az ösztöndíjasok segítségével több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása" – jegyezte meg az államtitkár. Potápi Árpád János kitért arra is, hogy a tömbben élő külhoni magyarok kapcsolatainak erősítése a szórványban élő nemzettársaikkal létkérdés, hiszen a tömb védelmét a szórványvidékek biztosítják. Mint mondta, példaértékűnek tartja ebből a szempontból a Hargita és Kovászna megyeiek által indított Összetartozunk programot, amely a székelyföldi és a szórvány megyékben élő magyarokat köti össze. „Sok hasonló kezdeményezésre lenne szükség" – mutatott rá.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint a szórványban élők közül nagyon sokan nem szórványöntudattal élnek, ami biztató a jövőre nézve. Ugyanakkor probléma, hogy a szórványban egyre alacsonyabb arányban vesznek részt a választásokon – jegyezte meg, hozzátéve, az elmozdulás iránya a helyi „közösségcentrikus" önszerveződések lehetnek. A magyar Országgyűlés tavaly nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése napját a magyar szórvány napjává.
MTI

Csomakőröstől Nagyenyedig
Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre. 
Március 21. Kézbe kapom a Gáll Lajos futókör szervezőbizottságának felhívását, amely szerint Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve jelképes stafétafutást szervezünk Csomakőrös és Nagyenyed között, elvisszük a Csoma Sándor diófájáról vett faragott botot az enyedi kollégiumba. A staféta április 4-én az emlékünnepségről rajtol, majd néhány napos sepsiszentgyörgyi megszakítás után Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Dicsőszentmártonon és a közbeeső falvakon áthaladva, április 25-én délelőtt érkezik Nagyenyedre.
Április 4. Csomakőrösön megvásároltam a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kiadványát, amelynek 6. oldalán olvasom Fábián Ernő áttekintő vázlatát. Innen tudom meg, hogy a mi híres nyelvtudósunk, a tibetológia megalapozója 1784. márc. 27-én született, és április 4-én keresztelték meg. Vagyis keresztvíz alá tartásának napján hallgatjuk meg a meghívottak beszédeit, majd lassú futamodással indulunk Sepsiszentgyörgy felé.
Április 23. Sok izgalmas napot éltünk át, de a tervet betartva folytatjuk utunkat Székelykeresztúr irányába. Április 24. Ma reggel Csekefalva, Szentábrahám, Gagy következik, majd Hargita megyéből kilépve, a Kis-Küküllő mentén Kóródszentmárton, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva, Dicsőszentmárton.  Magyarlapád az utolsó előtti megálló a célállomástól. Kíváncsiak voltunk az elrománosodott Alsó-Fehér megye református magyarnak maradó falujára, amelynek frissen választott, fiatal férfiakból álló ,,vezetőtanácsa” estig várt ránk a községházán egy korsó borral. 
Április 25. Mintegy tíz kilométer után „dicsőségesen” megérkeztünk a Bethlen Gábor Kollégiumba, amelynek tágas udvara tele volt ünneplő vendéggel. Akkor zsebemben felejtettem az előre megfogalmazott köszöntőt, amely ekképpen hangzott volna: „Kőrösi Csoma Sándor falujából a Székelyföld meleg szeretetét, üdvözletét hozom tarsolyomban. Megérkeztünk abba a kollégiumba, ahová édesapja hozta 1799-ben, s amely »tápláló édesanya« volt 16 évig számára. Nem volt gondtalan séta a több mint 300 km leszaladása, de a fáradtságot már kipihentük, és kárpótlásul olyan élményekben volt részünk, amelyeket sem szóban, sem írásban nem tudunk kifejezni. Köszönjük a résztvevőknek, az enyedi ünnepség szervezőinek, hogy piciny küldöttségünk ebben a fogadtatásban részesülhetett. Köszönjük a lelkek és szívek mellénk állását, az utak szélén ránk várakozók mosolyát, integetését. (...) Most már kijelenthetem:  önként vállalt küldetésünket becsülettel teljesítettük. Tettük ezt az értünk is tevő nagyenyedi kollégiumért, Kőrösi Csoma Sándorért, jó hírnevéért!”
Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Játék legyen a tanulás” – Nagyenyeden tartotta vándorgyűlését az RMPSZ
A 25 éves Romániai Magyar Pedagógus Szövetség civil szervezetként vállalja fel a magyar nyelvű oktatás-nevelés szakmai támogatását. Ennek egyik legsikeresebb rendezvénye a vándorgyűlések sorozata, amely 2014-ben Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd Szatmárnémetiben (2015), Besztercén (2016), Nagybányán (2016), idén pedig Nagyenyeden (2017) tartották, de ebben az évben Temesváron is terveznek további folytatást. A kétnapos nagyenyedi vándorgyűlést a Bethlen Gábor Kollégiumban tartották. Bebizonyosodott, hogy a szívet melengető személyes találkozásokon túl a szakmába vágó előadások, párbeszédek, helyzetjelentések igen hasznosak, az önértékelés szempontjából is. Az összetartás, az egymásra figyelés és a spontánul kialakuló tapasztalatcsere áthatotta a tanácskozást. A különböző tevékenységeken 75-80 pedagógus fordult meg. Ők ma is a „nemzet napszámosai.”
BAKÓ BOTOND
Első nap: találkozás Fehér megyei pedagógusokkal
A találkozón az RMPSZ elnöke, Burus Siklódi Botond és az alelnökök tevékenyen irányították az eseményeket, őket segítette jelenlétével a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál. Jelen volt Demény Piroska, a BBTK tanára, a továbbképzés szakembere, továbbá a Partiumi Egyetem képviselője, a tanügyminisztérium államtitkári kabinetjének igazgatója, Nagy Éva.   A Fehér megyei pedagógusok szép számmal jelentek meg Magyarlapádról, Balázsfalváról, Gyulafehérvárról, Péterfalváról, Torockóról, Bethlenszentmiklósról és más helyekről. Olyan felújított iskolában fogadták az ideérkező kollégákat, amelynek manapság tájainkon kevés hasonmása akad. Sok volt tanítvány pedagógusként tért vissza, büszkén számoltak be eredményeikről. Román iskolában tanító pedagógusok is voltak, akik mindig magyar nyelvű továbbképzésekre jelentkeznek. Lászlófy Pál megjegyezte, hogy „kevés olyan bástyánk van, mint a Bethlen-kollégium, amit nagy gonddal kell megőrizni.” Szőcs Ildikó házigazda-igazgató a nagybányai ülésen ajánlotta fel az elnökségnek, hogy jöjjenek el Nagyenyedre is a vándorgyűléssel. Ugyancsak ő emlékeztetett arra, hogy a 90-es években az első nyári Bolyai Akadémia is a kollégiumban volt. A nemrég lebonyolított óvópedagógia továbbképzés is bizonyította, hogy a kollégium új, tetszetős külleme mögött megfelelő infrastruktúra is rendelkezésre áll egy nagyszabású pedagógus találkozóra.
A konferenciát az elnök Burus Siklódi Botond átfogó vetített képes előadással nyitotta meg, az RMPSZ történetéről. Előadásában olyan problémákat említett, mint a csökkenő gyermeklétszám és az ebből adódó helyzetek kezelése, a nagyrészt autonóm módon működő tanügyi rendszerünk megerősítése. Semmiféle párt vagy politikai érdeknek nem vethetjük alá gyermekeink sorsát. Az előadást élénk problémakezelő beszélgetések követték. Felmerült a magára hagyott szórvány iskolák sorsa, a kallódó magyar gyermekek összegyűjtése szórvány kollégiumokba. Pozitív példaként merült fel a magyarlapádi iskola, ahol szórványbennlakás épült és sikerült összefogást teremteni a Református Egyház, az iskola, a szülők, az Etnika Alapítvány és az önkormányzati vezetés között. Összegyűjtötték a magyar gyermekeket a környező vegyes lakosságú falvakból a lapádi iskolába, ahova autókkal minden héten behozzák és hétvégén hazaviszik őket. Anyagi támogatást kapnak internátusi és iskolai költségeikre. A délutáni közös tanulásra újabban a helybeli gyermekek is bejárnak. A 8. osztály elvégzése után a megegyezés szerint minden gyermek útja a Bethlen-kollégium valamelyik osztályába, akár szakmai képzésre is vezet. Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató szerint az óvodás gyermekek sorsára helyben kell megoldást találni, mert a szülők nem fogják őket néhány éves korukban iskolaközpontokba engedni. Fel kell használni a pozitív diszkrimináció elvét. Amennyiben szükséges, minden gyermekért harcolni kell. Székelyföldön előfordul, hogy 1-2 gyermekkel indítanak román nyelvű osztályt. Ezt a magyar szórványvidékeken is alkalmazni kell az anyanyelvi oktatásban.
Második nap: szakmai megbeszélés az Apafi-teremben
Az Apafi Mihály fejedelemről elnevezett előadóteremben vetített, tematizált előadások hangzottak el.
Szabadság (Kolozsvár)

Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el. 
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyenyedi és magyarlapádi polcotthon a könyvadományoknak
Több tonna könyv lelt új otthonra Nagyenyeden és Magyarlapádon azokból, amelyeket száz meg száz adományozó hozott a Kolozsvári Rádió stúdiójába és a Szabadság szerkesztőségéhez az elmúlt hetekben.
Kisebb autókaravánnal keltünk útra pénteken, kolozsvári rádiós és tévés kollégákkal együtt kézbesíteni a meséket, regényeket, tudományos okosságokat kínáló köteteket. Most már megtelnek a Magyarlapádi Szórványkollégium foghíjas könyvespolcai is, sőt újabbakra lesz szükség, hogy minden könyv elférjen…
Rohonyi D. Iván
Szabadság (Kolozsvár)

Kollégiumi polcokra költöztek a kolozsváriak könyvadományai
Nagyenyed és Magyarlapád diákjaihoz jutott több tonna könyv
Akár a hűvösben melengető ajándék tavaszi napsütés pénteken reggel, éppen olyan hétágra szikrázósan nevetős örömmel húzták, tologatták, hurcolták, pakolták a könyvekkel teli dobozokat a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének munkatársai a Donát úti stúdióból. A leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására hirdetett könyvgyűjtést a rádió – februárban aztán több ezer kötet gyűlt össze a Donát úton és a Szabadság szerkesztőségében. Sokan teljes könyvtárakat adtak át, sok háziolvasmány, szótár, meséskönyv, regény gyűlt, de értékes könyvritkaságokat is hoztak, mások a boltban vásárolt újdonatúj köteteket. A kommandói iskola könyvtára a sokfelé szervezett gyűjtéseknek köszönhetően mára olyan gazdag, hogy akár egy városi iskolának is dicsőségére válna, így a kolozsvári adományok nagyobb része – az adakozók vágya szerint – más gyerekekhez kerül. Száznál több doboz ment elsőként Nagyenyedre és Magyarlapádra.
Sajtósok, ha összetanakodnak
Rácz Éva rádiós szerkesztőt (a MÚRE elnökét) arról kérdeztem, hogyan jutott eszébe ez a könyvgyűjtősdi, s miért nem beszélte le magát róla azzal, hogy „ugyan, majd biztos valaki más gyűjteni fog, miért éppen nekem kellene”?
– Az ötlet akkor született, amikor megláttam a Bajai Könyvtár felhívását. S alatta a kérdést, hogy „Kolozsváron gyűjt valaki?” A kollégáknak, elsősorban Kristály Beának köszönhető, hogy nem beszéltem le magam. Mert első pillanatban azt mondtam, én beülök az autómba, s elviszem, ami összegyűl. Bea pedig azt mondta, ő kiáll a Főtérre két dobozzal. Persze, februárban. Aztán elgondolkodtam, hogy esetleg kellene engedély, ha nyilvános helyen gyűjtünk, mint kiderült, ez így is van. S közben tanakodtunk arról – már Ferencz Zsolttal hárman –, hogy jobb lenne zárt helyen gyűjteni. A következő „bűnös” Tibori Szabó Zoltán, aki azonnal igent mondott a kérésemre, hogy a Minerva házban kapjunk valahol menedéket a könyveknek. Azt hiszem, innen már nem volt menekvés. Aznap elkészült a felhívás, másnap a rádiószpot, aztán a mégjobb szpot, majd harmadnap az újabb változat, amibe már a Marosvásárhelyi Rádió is belekerült... S azon kaptuk magunkat, hogy 3 nap alatt 1200 kötetünk lett – mondja sajtós kollégám, aki pénteken reggel fél tízkor még a rádióban beszélt, és öt perc múlva velünk együtt dobozolt.
Egészen gyorsan kiderült, hogy a mikrobusz és a három személyautó korántsem lesz elég. Az ablakok szintjéig pakolt kisbusz már rogyadozott a súly alatt, és még legalább ugyanannyi doboz várakozott a lépcsőkön. És így lett „cégéres” a karavánunk: csatlakozott a rádió kék-fehér feliratával ellátott utánfutós autó. Igaz ugyan, hogy Enyed előtt már azon is kiütköztek az izzadságcseppek – szerencsére egyszerűen orvosolható – műszaki tünetei, de így már minden doboz eljuthatott oda, ahova szánták.
Nagyenyed: Megússzuk a matekórát!
Nagyenyeden már vártak: a Bethlen Gábor Kollégium 650 diákjából azonnal ott termett egy népes csapat, így mi, írott és rádiós, tévés sajtósok dobozcipelés helyett sorra faggathattuk a diákokat, az igazgatót, a könyvtárost. Aki még nem járt ott a nyár óta, és esetleg korábbi beszámolóinkat sem olvasta, azok kedvéért elmondom, hogy a nagyenyedi kollégium egy hatalmasan merész, többmillió eurós projekt keretében teljes felújításon esett át, minden egyes kőkockája, lépcsőfoka talán még az eredetinél is szebb finomsággal szépült meg, de még az udvarán minden egyes fűszál is újdonatúj. Az egész épület hangulata ma is ugyanolyan oxfordi, mint amilyennek a nyáron láttuk. A folyosók akkor még kopár falait a földszint egy részén a kollégium évszázadairól regélő egykori fekete-fehér fényképek borítják, letűnt korok és jövendőbeli generációk közötti kapocsként lakályossággá szelídítve a pazar épület komoly eleganciáját. Itt siettek libasorban az enyedi diákok a nagy doboz könyvekkel. Volt köztük, aki inkább afeletti örömében suhant súly alatt is centire a földtől, hogy megússza a matekórát (vagy inkább egy szekundát…?), de olyan is, aki nem bírta kivárni, míg minden doboz bekerül, és máris fellapozott egy kötetet.
A nagyenyedi kollégiumnak két könyvtára is van, a dokumentációs a levéltári, régebbi kiadványokat őrzi, a háziolvasmányok és ifjúsági irodalom az általános könyvtárban kölcsönözhető. 35 ezer könyv között mégis az utóbbiak vannak elnyűttebb állapotban, magyarán a kötelezőket már-már rongyosra olvasták, a jobb példányokra várakozni kell, és hát egy-egy osztály nagyjából egy időben olvasná ugyanazt a Jókait vagy Móriczot. Ide főleg ilyen könyveket válogattak a rádiósok az adományozottakból, de a mintegy 80 dobozba természetesen másféle kötetek is kerültek. Ercsey Etelka könyvtárosnak bőven lesz dolga a válogatással, kartotékolással, néha a diákok segítik. A könyvtárat egyébként nem csak a tanulók használhatják, főleg véndiákok, nyugdíjas pedagógusok szoktak visszajárni.
– Pár éve a könyvtár könyvadományokból gyarapodik, régóta nem volt pénzadomány, amit könyvvásárlásra fordíthatnánk. Legutóbb ezelőtt 4-5 évvel a tanfelügyelőségtől kaptunk e célra pénzt, abból háziolvasmányokat vettünk – mondja a könyvtáros, akitől azt is megtudjuk, hogy a kortárs irodalom ritka az adományokban. Rumini egy sincs például, Varró Dani sincs az enyedi könyvtárban –amely egyébként az ötvenes években alakult meg, mint kiderült, addig minden osztálynak saját külön könyvtára volt. Ercsey Etelka rengeteg rendezvényről mesél, amelyekkel a könyv, az olvasás felé próbálják csalogatni az ifjúságot: – Szeptemberben a népmese napjával kezdődnek rendezvényeink, október az iskolai könyvtárak hónapja, akkor különféle eseményeket szervezünk, amelyeknek valamilyen köze mindig van az olvasáshoz is, bekapcsolódtunk a felolvasómaratonba, tegnap Arany felolvasás volt a hetedikesekkel – sorolja, és megtudjuk, hogy könyvbazárt is szoktak szervezni, aki nagyon szeret olvasni és nincs lehetősége vásárolni, az ott juthat könyvekhez.
Közben kicsengetnek, diákokkal telik meg az udvar, a folyosók, készülnek a szombati Bethlen bálra, amely már sokéves újabbkori, és igen népszerű hagyománya a kollégiumnak: tulajdonképpen szalagavató, nagykorúsítás, a lányok menyasszonyi ruhában, a fiúk öltönyben társasági táncokkal mutatkoznak be. Indulunk Magyarlapádra.
Magyarlapád: Eddig könyvből volt hiány, most polcból
Az áthaladó közúti forgalom Nagyenyedet sem kíméli, itt még kerülőút sincs, mint például Kolozsváron. Pénteken két óra körül araszolgatunk a főúton, mígnem a vasútállomás irányába kanyarodunk, és innen már szabadon autózhatunk tíz kilométert a népzene szeretetéről, néptánctáboráról híres Magyarlapádig. A mintegy ezres lélekszámú református községben néhány éve jutottak a gyermeklétszám-apadás felismerésének arra a szintjére, amelynek eredményeképpen tavaly ősszel megnyitották a Magyarlapádi Szórványkollégiumot. Hét környékbeli faluból járnak ide a gyermekek, hétköznap húszan laknak a világos, macis ágyneműhuzatos (a rádiós kolléganőknek ez nagyon tetszett!) bentlakás külön fürdőszobás hálóiban, ebédlővel-konyhával felszerelt épületében. A lépcső mellett sötétzöld szekrény, a fapolcokon tiritarka házipapucsok sorakoznak gazdáik vasárnap esti visszatérésére várakozva. De ezt már mind később látjuk, előbb a papilak melletti gyülekezeti házba hordjuk a dobozokat, mintegy harmincat. Itt aztán igazán nagy szükség van rájuk, hiszen a könyvesszekrényeken legfeljebb három polcnyi kötet sorakozik, a bentlakásba csak néhány könyvet vittek át, ami pedig az iskolában van, azt a tanítók használják. Nos, a kolozsvári adományozóknak köszönhetően most már bizony azon kell törniük a fejüket, hogy újabb könyvespolcokat szerezzenek…
– Sohase képzeltük, hogy nem fog elférni a könyv. Az iskolának van könyvtára, ott a tanítónénik használják inkább, de azt szeretnénk, hogy a gyerekek kezébe, esténként is jusson könyv – magyarázza Sipos Margit, a szórványkollégium gondviselő tanára, ahogyan magát meghatározza, hiszen, mint mondja, igazgatni nem szereti az embereket, inkább a gondjukat viselné. A szórványkollégium délutáni iskolát is kínál a 0–6. osztályosoknak, akik délután háromtól ötig itt tanulnak. Sipos Margit szerint a lapádi iskolában összesen száznál több diák tanul, a közeli Magyarbecén is van 20-25 tanuló az elemiben. – Csökkent a létszám az előző évekhez képest, de most növekedési hullám következik, abból ítélve, hogy hány kismama sétál az utcán – állapítja meg nevető bizakodással, és kérdésemre elmondja, rajztanárra lenne szükségük és szakképzett pszichológusra, akihez a kollégiumi gyermekek a kérdéseikkel fordulhatnak. Visszakanyarodva a könyvekre…
– Vannak könyvszerető emberek a faluban. Nagyon szép dolognak látom, hogy azok, akik már ráérnek arra, hogy olvassanak, megtegyék. Én például a nagyanyámnak nem győztem hordani otthonról a szomszéd házba a könyveket, mert olyan gyorsan olvasta – mondja a gondviselő tanár, és következő mondatával ismét a szórványkollégiumnál tartunk: – Nagyon jó érzés nekünk is bejönni ide, valahogy úgy van, hogy már mindjárt jobban vágyunk ide, mint haza. Minden eseményt együtt ünnepelünk, szülinapokat, karácsonyt, a Mikulást együtt vártuk, otthon más, ott csak egy-két gyermek, de itt sokan vannak. Nagyon tudnak örvendeni mindennek, és mi tudunk örvendeni annak, amikor felénk szaladnak…
Reménykedjünk, hogy a kolozsvári adománykönyvekben is sok örömét leli majd magyarlapádi kollégista, nanók, apók, nyugdíjon innen és túl. A könyvosztogatásnak még koránt sincs vége: Kommandón kívül Zsobokra, majd Temesvárra is jut a dobozokból.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvek, ha elégnek
Hány kéz érintette ezeket a könyveket, amelyek most Nagyenyedre utaztak! Mennyi gondolat, emlék kelt szárnyra mialatt annyian kezükbe vették! Sóhaj, vágy, titkos remény.
Egyszer valaki megvásárolta. Száz éve, ötven éve. Magának, gyermekeinek, netán ajándékba. Megvette, mert arra vágyott. Megvette, mert valakinek szánta. Vagy mert azon a héten, abban a hónapban, azon a nyáron éppen ezt a magyar könyvet hozták a boltba. És vinni kell, mindegy, ki írta, mindegy, miről szól, a sorok között olvasni buta cenzúrán is átjutottak gyöngyszemek.
Vágyott sikerre jutó vagy elmaradt beteljesülések. Hogy ez lesz a kedvenc könyve, hogy ugyanolyan lélekhúrokat pendít a megajándékozottban, mint benned, hogy észrevesz tőle, s a szerelmed is ajándékotok lehet, vagy csak mert jobb ötleted nem volt, hát mit is vihettél volna neki. A legjobb barátnőnek a legjobb barátnőtől boldog születésnapot, 1960, ’70, karácsonyra 1980.
Most pont főzni kéne, és Manyika is meglátogat délután, a tiszta ruhát össze kell még kapkodnod, sütni is jó lenne, nem vallhatsz szégyent pont Manyika előtt, de könyveket gyűjtenek, hát te is. Nézegeted a könyveidet, és összeáll belőlük az élet. Az életed.
Emlékszel, ezt M.-től kaptad, három gyermeket szült a messzi tengerentúlon, aztán az egyik mégis hazajött. Azon a születésnapon mindenki Álarcosbált hozott, háromszor is megvolt, drága kincs, hányszor bújtál vele lecke helyett a lépcső alatti sufniba, most az utolsót odaadom, ugye nem bánod? Szeretni fogják ezek a gyerekek. Talán nekik is van sufnijuk. Vagy lombházikójuk, ahol összebújhatnak vele. Anya, apa, nevelő, tanár, könyvtáros, aki kezükbe adja, leglegebb barinő, akivel összesustorogva borzongva olvassák a kalandokat. Hát elviszem őket, el én, odaadom, az újság közelebb van, nem megyek ki a rádióig. Megígérték, hogy biztos gyerekekhez kerül, nem dobják ki. A nevemet is felírták, pedig mondtam, hogy nem fontos. Egy fiatalember a könyveket lajstromozta. Jól gondját viselik.
Az alagsori könyvtárban egymásnak adták a kilincset, zsákokkal jöttek, nagy bevásárlószatyrokkal, banánosdobozokkal vagy mosószeres barna kartonokkal, jó napot kívánok, ide kell hozni a könyveket, és már rakták is le, a történeteikkel együtt, a könyvfogadók kíváncsi mosolya felfakasztotta bennük. Még a kezével, szemével végigsimogat a borítón, az ezer kilométerekre élő vágyott gyermek, a jobb létre szenderült örök társ emlékén, és ma biztosan felhívja Erzsit, aki a könyvbe írt. Meg újraolvassa, újra bizony, most, hogy kezébe került. Azt nem hozta, attól nem tudott megválni.
Még a nagyüzletek keze is benne van a dologban, a kitett dobozokat gyűjtöttük onnan, és a sarki román zöldséges, akitől a műanyag- és kartonládákat elkértük, adták jószívvel, még bepakolni is segítettek. Aztán azokba kerültek a könyvek, és minden a rádióhoz. Aztán itt ezek a hang-sajtósok – hajnalban, éjszaka, mikor minden vágást megcsináltak és minden élő műsoruk lejárt is, egészen a következőig adódott szünetben… – újra megfogtak, megnéztek minden egyes könyvet, a szülinapost, a ballagásra kapottat, az angyalhozta meséket, és úgy osztották, hogy Kommandóra a leégettek helyett, Nagyenyedre a rongyosra olvasott háziolvasmányok helyett, Magyarlapádra az alig néhány tucatnyi könyv mellé, Zsobokra a gyermekotthonba, Temesvárra az új iskolába is jusson majd. Külön ládák, külön stószok, címkével feliratozva.
Aztán autóba, utánfutóba hordtuk, a ládák tetején levőkön megakadt a szemünk, betűztük a címet, fejjel lefelé, oldalvást. Nicsak, Nemtudomka Napvárosban nekünk is megvolt, emlékszel, Enikő, ez volt a kedvenc könyved, szétolvastuk, még sehol másnál nem láttam! A srácokkal olvastátok-e már? Pál utcai fiúk! Szétsírtuk a lelkünket, hogy írhatott ilyen kegyetlen gyönyörűséget ez a Molnár Ferenc, sose halt meg senkink addig, csak akkor nemecsekernőnk. És újraolvastuk, hátha most, hátha harmadszor, hátha tizedszer másképp lesz, pedig tudtuk, hogy dehogyis.
A kollégiumban egész osztálynyi enyedi diák hordja a dobozokat. És az a szőke copfos lány már ki is kapott egy könyvet az egyik kartonból, már lapoz, már olvas. Nagyon sokan nem fognak. A kötelezőket sem, vagy azokat pláné nem. A kortársakat is alig, hiszen ezekből nincs is: vásárlásra nem futja, az adományokból meg inkább klasszikusok kerülnek. Mégis, ha csak egyetlen egy gyermek esne újfent a könyvek boldog rabjává, általa is már oly sokan fogják felfedezni bennük a maguk égigérőfáját, hétfejűsárkányait, nemecsekernőit. Pont abban a könyvben, amit 1950-ben Rozál adott Mártikának, szeretettel. S azóta még olyan sokan szeretettel továbbadtak. És annyi örömet fakasztottak. Bennünk is, akik csak kapcsok, átadók vagyunk, és ezért is köszönet minden adományozónak.
Hát erre képes egy szörnyű tűz, valahol az isten háta mögötti faluban. Egyet, kettőt, aztán százakat, ezreket indít, ébreszt. Magyarokat is. Összefogás, közös cél, pedig ebben most nincs is ellenség, ami mindeneket összetartana mindenekfelett. Bárcsak így lehetnénk a békességek, a nemnagy szükségek, a láthatatlanul kis szelíd lángocskák perpatvaros, hej de sokszor csak holmi fülemülefüttyös hétköznapjain is…
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Földrajztanítás másként, avagy egy vetélkedő tanulságai
A Magyar Természettudományi Társulat a 2016–17-es iskolai évtől a XXV. Teleki Pál Földrajzi Vetélkedőt kiterjesztette az anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyar nyelvű iskolákra is, a 7. és 8. osztályosok számára. A megyei fordulók március 11-én voltak. Fehér megyében a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt a gazdája az eseménynek, amelyre öt iskola jelentkezett. A verseny meghirdetője és támogatója a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelynek megyei szervezete közös ebéddel vendégelte meg a versenyzőket. A Fehér megyei tapasztalatok sok mindenre rávilágítottak, ami tanítással és tanulással is kapcsolatos ezen a szakterületen.
Egy hátrányos helyzetű tantárgy Olyan tantárgy tematikájából versenyeztek a tanulók, amelyet a gyakorló tanárok joggal tartanak hátrányos helyzetűnek a rendszerint heti egyetlen óra miatt. Néha lehet két óra is a megszabott keretből, ha az iskola vezetősége úgy dönt. Például a 8. osztály általában két órában tanulja Románia földrajzát. A tanulók az 5–7. osztályokban ritkán és keveset foglalkoznak földrajzzal ahhoz, hogy a körülöttük zajló természeti-társadalmi folyamatokat mélyebben megértsék. A jövő nemzedék csak földrajzi gondolkodással ébredhet rá például a sokat emlegetett „fenntartható fejlődés” mozgató rugóira. Ezen kívül a mai világban az okos tájékozódás nélkül nehezen boldogulsz. A földrajz iránt mindig volt és mindig lesz érdeklődés, hiszen a turisztika jelentősége egyre nő. Igazi tudás és főleg készségek kialakítása azonban a kis óraszám miatt nem megoldható. A verseny lehetőséget teremtett az órán kívüli földrajztanulásra, amit az amúgy túlterhelt diákok szívesen és önkéntesen vállaltak. A földrajz áldatlan helyzetét az eredmények is igazolták.
Akiről a vetélkedőt elnevezték
Az előkészítők során szó esett gróf Teleki Pálról (1879–1941), a verseny névadójának életéről, a földrajztudományok terén kifejtett értékes szakírói tevékenységéről. Első munkája: A japán szigetek kartográfiájának története, amelyért jutalomdíjat kapott a párizsi földrajzi társaságtól. Akadémiai székfoglalója: A földrajzi gondolat története; másik fontos összegző munkája A gazdasági élet földrajzi alapjai. Az államtudományok doktora címet is elnyerte. Öntudatos, magyar tudós, aki több idegen nyelvet beszélt – a németet, a franciát és az angolt, de értette az olasz és a hollandus nyelvet, valamint a románt is. Elkészítette hazája néprajzi térképét. A magyar tudományos életben egyéni utakon járt, számos tudományos társulat tiszteletbeli tagja volt. 1920 után meghatározó politikusa volt Magyarországnak.
A verseny anyaga és eredményei A verseny Fehér megyei szakaszán önkéntes alapon 13 tanuló vett részt. A Bethlen-kollégiumból 3, a Gr. Majláth Gusztáv Károly Líceumból 5, a Magyarlapádi Általános Iskolából 3, a Torockói Sebes Pál Általános Iskolából 1, a Székelykocsárdi Általános Iskolából 1. Ők mindnyájan úttörők voltak, hiszen először vettek részt földrajzi vetélkedőn, és felkészítésük is sajátos volt. Az eredmények szerények, átlagban 30% körüliek, tehát a megadott feladatoknak átlagban egyharmadát teljesítették. Az érdekes feladatok a hazai tananyag szerint voltak elkészítve, de a vetélkedő eredeti magyar keretében. Eredmények: 7. osztály I. díj Sipos Bálint és Székely Bányai Eduárd, 29 pont (Magyarlapád); II. díj Király Alpár 24 p. (Torockó); III. díj Szakács Imelda (Székelykocsárd); 8. osztály I. díj Bárdi Olivér 34 p. (Nagyenyed); II. Bőjte Ádám 31 p. (Gyulafehérvár) III. Onisor Áron 30 p. (Nagyenyed). Felkészítő tanárok: Székely Erika (szervező), Bakó Irén, Bakó Botond ny. tanárok; Juhász Roland; Szekeres Ildikó.
Egy kis lámpás a végveszélyben A Teleki-vetélkedő Fehér megyei szakasza, de az eddigi tanári tapasztalat is igazolja, hogy új, hatékonyabb utakat kell keresni az oktató-nevelő munkában. Nemcsak a földrajz oktatása van lehetetlen helyzetben, hanem az összes egyórás tárgy. Az időbeliség ennek csak egyik vonzata. Brassai már nagyon rég megmondta: „keveset és jól”. Szerinte az ismétlés mellett ez a tanítás alapfeltétele. A 6. osztályos földrajz tankönyvben (a 8. o. versenyzők számára), egyetlen leckében (Németország 64 old.) kb. 60 fogalmat, megnevezést számoltam össze, amelyek közül egyesek már lehetnek ismertek, de többségük új. Vajon a tankönyvíró az életkori sajátosságokhoz szabta-e az elvárható tudást, vagy csak az oldalszámokat növelte felesleges információkkal? Többen a diákok közül szívesen elmesélik, hogy már jártak Írországban, Angliában, Olaszországban, vagy távolabbi helyeken is.
A tanárnak ma bekapcsolni, tudatosítani, rendszerezni és felhasználni kell az ismereteket. Tudnia kell, hogy mikor mennyit lehet, és mit érdemes. Kemény szelekcióra van szükség. Mindezt heti 50 perc alatt – egyetlen tanórán lehetetlen. Egy hét alatt a tanári munka a diák egyéb zsúfolt programja mellett elhalványodik. Az eredmény a felületes tudás. Persze mindig akadnak különleges érdeklődésű diákok. Aki tanít, a mai iskolában előbb-utóbb észreveszi, hogy elég nagy a gond. Sürgősen változtatni kellene, mert generációk esnek áldozatul a tunya, elavult kereteknek, a hibákkal tarkított, fordított, sokszor értelmezhetetlen tankönyvi szövegeknek.
Szinte azonnal meg lehetne tenni, hogy a heti egy órás tárgyakat félévig, de intenzíven, legalább két órában taníthassák minden osztályban. Csak órarendi kérdés, nem érinti a didaktikai normát, mert több egyórás tárgy van, amelyeket félévenként kombinálni lehetne. A rövidebb idejű intenzív tanulás hatékonyabb. A nyugati iskolákban csak ritkán hallottam heti egy óráról. Elgondolkodtató a kapcsolt tárgyak tanítása, például történelem–földrajz, a művészetekkel együtt. Ausztriában személyesen láttam példát erre. A versenyek sokat jelentenek, mert motiválják a tanulók egy kis hányadát, de nem kötelezőek. Aki nem jelentkezik, kimarad. Márpedig az egész osztályt előbbre kéne vinni, pozitív sikerélményekben részesíteni, hogy élvezze és megtanulja értékelni a tudást.
A Teleki Pál vetélkedő egy jó gondolatébresztő felmérés volt a földrajz oktatásában, népszerűsítésében. Mindenki emléklapot kapott, az elsők diplomát. Az egész csapat meglátogatta a kollégiumban a Benkő Ferenc alapította, majd Elekes Károly és Herepei Károly által 1848–49 után felújított Természettudományi Múzeumot. A vetélkedő egy kis lámpás a végveszélyben! Köszönet a szervezőknek! A Kárpát-medencei döntő 2017. május 12–13–14-én lesz Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, ahol írásbeli, terepgyakorlat és szóbeli feladatok szerepelnek majd.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Hamuban sült pogácsa a Napsugár gyermeklap
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk őrei Nagyenyeden - mindig izgalmas a verseny
Szinte forradalmi lázban állnak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium versengő csapatai pár nappal a nagy döntő előtt, a Fodor Elemér irányította 9. A osztályosok lapunkat is felkeresték projektjük népszerűsítése érdekében. A nagyenyedi sétatéri diákemlékművet örökbe fogadó csoport nevében Gáspár Bálint mutatta be kezdeményezésüket.
Egy előzetes kápolnadombi terepszemle után, amikor a történelmi vonatkozásokat is felelevenítették, az osztály elvállalta az emlékmű letisztítását a száraz levelektől és a portól, amit rövidesen meg is valósítottak. Ezután elkezdődhetett a dokumentációs és népszerűsítő munka, amelynek szakaszai és eredményei az általuk szerkesztett Nagyenyedi diákemlékmű facebook oldalon is aprólékosan nyomon követhetőek.
Régi, az iskola tanárai és diákjai által az emlékműhöz tett látogatásokat megörökítő fotókat gyűjtöttek, Molnár Orsolya pedig egy festményén is megörökítette a diákok emlékét. 2016. november 29-én adventi koszorút helyeztek a jelképes sírra, december 11-én képeslapokat, 18-án pedig emlékműves naptárakat osztogattak a Nagyenyedi Vártemplom kijáratánál, istentisztelet után. Néhány környékbeli magyar faluban, így Csombordon, Magyarlapádon, Székelykocsárdon és Torockón is bemutatásra került az emlékmű rövid története, szórólapokat, könyvjelzőket és naptárakat osztogattak. Szórólapjaik egyébként eljutottak az Egyesült Államokba, Olaszországba, Németországba, Spanyolországba, Magyarországra is, az ezt bemutató térképet is megosztották a közösségi oldalukon. Közben szelfi versenyt szerveztek, amelynek az volt a lényege, hogy március 5-ig bárki aki az emlékművel fényképet készített, majd az oldalukra feltöltötte, egy ingyenes Double Rise-bérletet nyerhetett. Március 10-én megszervezték az Emlékmű vidám nap nevű eseményt, ami arról szólt, hogy két résztvevő osztálynak az emlékművel kapcsolatos játékokat rendeztek, majd élő láncot alkotva átölelték az emlékművet.
Sok munka és fáradozás után, február 18-án elkészült a projekt legszembeötlőbb alkotása, az emlékművet ábrázoló makett, amelyet a kollégium bejáratánál helyeztek el. Molnár Orsolya, Karsai Noémi, Bárdi Lujza, Szabó Júlia, Papp Attila, Gáspár Bálint az osztályfőnökük, Fodor Elemér és Lőrincz Konrád lelkipásztor segítségével hozták létre a szép, méretarányos munkát. Az alkotáson ezt írja : „A Kollégium fiai a vérhullatás legmagasabb törvényének engedelmeskedtek. Mi is ennek teszünk eleget, hogy megőrizzük emléküket”-vallották büszkén a 9.A osztályosok, akiknek kitartó munkájukon túlmenően dicséret jár azért is, hogy egy olyan emlékmű örökbefogadása mellett döntöttek, amelynek üzenetét megértik és amelynek megóvásáért konkrét lépéseket tehetnek ezután is.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Újjáéled a szórványszínjátszó fesztivál Fehér megyében
„… legbelül ég a láng”
Demény Piroska kolozsvári egyetemi tanár kezdeményezését a nagyenyedi Bethlen-kollégium közössége és környéke sohasem felejti el: enyedi magyartanárként tizennyolc évvel ezelőtt kitalálta a szórványságban, a többségi nyelv szorításában élő diákok számára a diákszínjátszás fesztiváljait. Az írók ismerik igazán nyelvünk szépségeit, a tisztán kiejtett szavakat, a szófordulatokat, amit az olvasással és a színpadon lehet leginkább tetten érni. A szórványban különös jelentősége van a színjátszásnak, ahol együtt követhetjük a „mese kerekét”, a közönség pedig – miközben figyel a jelenetekre, a szereplőkre, a szép magyar szóra – akaratlanul is részese lesz anyanyelve gyakorlásának.
A nagyenyedi kollégium régi „függönyös” színpada sok szép emléket rejteget, a sikeres diákprodukciók mellett a hajdani tanári előadásokat is. Visszaemlékszünk a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor drámapedagógusok (a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében) nagyszerű szakmai segítségére, ami hozzátartozik a nagyenyedi diákszínjátszás újkori sikertörténetéhez. Akkor is játék, tehetség és fantázia kellett a jó eredményhez. A 11. fesztivál alkalmából Szőcs Ildikó igazgató köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát és örömét fejezte ki, hogy a „stafétaváltás ellenére is összehozták a találkozót” és igazi színházat teremtettek. (Korábban a Szabadság 2010. 06. 02-án számolt be róla.) A kollégiumi színjátszás töretlenül fejlődött egészen 2011-ig, amikor az épületfelújítás miatt hirtelen megszakadt, mert már nem lehetett elszállásolni a sokfelől érkező vendégeket. A megszakítás után egy közeli vidéki iskola, a Magyarlapádi Általános Iskola vállalta át és szervezi ma is a diákszínjátszást, sikeresen megoldva az ezzel járó problémákat.
Fesztivál két helyszínen
Közben a kollégiumban is újra fellángolt a színjátszó kedv, ezúttal egy gyökeresen átalakított, nyitott színpadon léphettek fel a műkedvelők. Megtudtuk és meggyőződtünk róla, hogy létezik eltökéltség és akarat a folytatásra. Így az idén váratlanul két helyszínen tartották meg Fehér megyében a diákszínjátszás fesztiválját, közös plakáton hirdetve a két, egymás utáni napon bemutatott műsort.
A felújítás első főszervezője Gábor Ella angol szakos tanárnő, aki szívesen vállalta a nem könnyű feladatot. Az igazgató üdvözlő szavai után hat előadást láthatott a főleg diákokból és egyelőre kevés felnőttből álló közönség. Horváth Piroska szavaival: „Létünknek színpadán csengettyű csilingel, előadás indul – vágyakhoz bilincsel, jelmezek színesek, arcunkon színes máz, tapsvihar lelkesít – legbelül ég a láz”.
A kollégiumi színpadon a nagyenyediek és az ilyefalviak is három-három darabot adtak elő. A közönség tapsviharral fejezte ki tetszését. Elsőnek a nagyenyedi vár őrei a Hinni a Fényben című igen látványos, hangulatos előadást mutatták be (felkészítő tanár: Fodor Elemér). Nem először léptek fel ezzel a sajátos hangulatú előadással, és ezúttal is sikert arattak. A Kis herceget az ilyefalvi Bicebóca színjátszó csoport adta elő (felkészítő tanár Henning Emese). A Márciusi ifjúság jelenet a nemrég ünnepelt március 15. emlékét idézte. A kitűnő produkció a kollégium 7.-es tanulóinak köszönhető (tanáruk Fodor Brigitta). A Virágot Angélának című színdarabot szintén az ilyefalviak mutatták be, A bolond falu című darab igazi bemutató volt, hiszen először került színre (Kovács Kinga tanár vezetésével). Végül az Az amerikai rokon című jelenetet az ilyefalvi Já(t)cint színjátszó csoport adta elő (tanáruk Henning Emese). Mindegyik bemutató élvezetes, szórakoztató, magas színvonalú volt.
A belső „láng” nem aludt ki Magyarlapádon sem. Aludtunk egyet a kollégiumi élményekre, és nézőként folytattuk a mindössze tíz kilométerre fekvő „lapádi nagyhegy” alatt. A lelkes és kitartó ilyefalviak ide is eljöttek, hogy bemutassák színjátszó tudásukat. Tanáruk, Henning Emese már tizenegy éve töretlen lelkesedéssel és türelemmel tanítgatja diákjait a színjátszás rejtelmeire. Elkísérte diákjait és a bemutatókat Szőcs Ildikó igazgató is végignézte.
A szervezést a helyi kultúr-életben jeleskedő óvó- és tanítónő Szilágyi Andrea, Székely Melinda, valamint Kovács András matematika- és Szabó Dániel testnevelőtanárok végezték. Szilágyi Andrea a lapádi fesztivál megnyitóján elmondta: a játék és a mese szebbé teszi életünket, játékkal ismerjük meg barátainkat. A lapádi fesztiválozást színesítette egy meghívott vendég, Demeter Ferenc bábjátékos színész, aki a János vitéz című bábjátékkal bűvölte el a lapádi tanulókat és a felnőtt közönséget. Ezután nyolc előadás következett, ahol a lapádiakon kívül a nagyenyediek, az ilyefalviak és a torockóiak is felléptek. Sorba színre került: A walesi bárdok(Lapád), A nagyenyedi két fűzfa (Nagyenyed), A kis herceg(Ilyefalva), Legyünk jók, de hogyan? (Torockó), Virágot Angélának(Ilyefalva), Bolond falu (Nagyenyed), Az amerikai rokon (Ilyefalva), A pletyka (Magyarlapád). Ez utóbbi kettő osztatlan sikert aratott különösen jól megjelenített, a közönség által is díjazott sajátos humorával.
A közösen elfogyasztott nagyszerű ebéd után rövid kiértékelőt tartottak. Demeter Ferenc jegyzeteiből sok minden kiderült: főleg dicséretek az igyekezetért, de megszívlelendő kritikák is, amelyek a továbblépést szolgálják. Végül a tanulókat kivétel nélkül oklevéllel és szép díszes, faragott emléktáblákkal jutalmazták.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

X. Magyarlapádi Tavaszi népi vigalom
A Maros és Kis-Küküllő mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba Erdélyből és az anyaországból egyaránt. A rossz idő ellenére is nagy sikert aratott a rendezvény.
Különleges majális, ahol „Dezsőnek meg kell halnia!”
Idén április 29. és május 1. között rendezték meg az eseményt, immár tizedik alkalommal, amely ezúttal is feledhetetlen élményt biztosított mindenkinek. A tavaszi vigadalom mindig a megújulás, a jövőbe vetett remény, a magyar–magyar kapcsolatok ápolása, a természetszeretet és az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik, ennélfogva Lapádon az Ígéret vagy Pünkösd havának jellegzetes tömegünnepe mindig több az egyszerű majálisozásnál. A tartalmas programnak köszönhetően a résztvevők száma évről évre nő: idén 100-nál is több helyi és környékbeli lakos, több erdélyi nagyváros fiatalja, valamint 75 magyarországi vendég vett részt. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja és muzsikusai, akikkel a falubeliek immáron 14 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők elégedettek lehetnek, hiszen soha ennyi résztvevője nem volt a rendezvénynek. A tavaszi vigadalom egyik sikere abban rejlik, hogy az érdeklődők, akik közül sokan viszszajáró vendégek, pontosan tudják, mire számíthatnak, hiszen a programot évente a folytonosság jegyében állítják össze. Előre lehet például tudni, hogy a Pirospántlikás zenekar húzza a talpalávalót, a fugadi Bánffykastély is rendkívül vonzó célpont, de nagy népszerűségnek örvend a hagyományos disznóvá- gás is, ahol pár éve valaki egyszer csak kitalálta a rendezvény szállóigéjét: „Dezsőnek – mármint a disznónak – meg kell halnia!”. A jubileumi majálison új ötletekkel is sikerült gyarapítani a háromnapos programot. A szokásos néptánc- és népdaloktatás, táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok, templomlátogatás, sajt- és borkóstolás mellett újabb„akciók” kerültek megrendezésre. A vendégek meglátogatták a helyi asztalosműhelyeket és rózsatermesztőket, ezáltal ötletekben gazdag tapasztalatcserére is sor kerülhetett. A helyszín is „színt váltott”, ugyanis az Ethnika Kulturális Alapítványnak sikerült fölépítenie a szórványkollégium udvarán egy új csűrt, mely autentikus környezetet biztosít a néptáncoktatáshoz, de az új létesítményt számtalan más alkalommal is kihasználhatják. Körülötte szép zöld övezetet alakí- tottak ki, erdélyi almafákkal ültették körbe, továbbá somot, szedret, málnát, mogyorót, egrest, ribizlit, diót, cseresznyét, körtét, hársfát ültettek. És persze a virágok sem hiányozhattak, a kerítés mellé orgona, az épület elé pedig piros és fehér színű rózsa került. Bárki, aki Magyarlapádon megfordul, érzé- kelheti, hogy itt – a legváltozatosabb eszközökkel és a legnagyobb szeretettel – a magyar jövőt építik.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)