Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ludas (HUN)
10 tétel
2003. június 16.
"Az Európai Unióban a határokon átnyúló rendszerek újraegyesíthetik a Trianonban szétszakított országrészeket, ily módon enyhíthetik a magyarságot 83 évvel ezelőtt ért igazságtalanságot - mondta a magyarországi Heves megyei Ludas polgármestere jún. 15-én a Kárpát medencében található, Ludas nevű települések második találkozóján. A találkozón a Heves megyei, 800 lakosú község mellett az erdélyi Marosludas, illetve a vajdasági, Szabadkához közeli Ludas képviselői vettek részt. A 25 százalékban magyarok lakta, 13 ezer lakosú Marosludast képviselő Ballai Ágnes arról beszélt, hogy honfoglaláskor a magyarság egységes népcsoportot alkotott, amelynek bizonyítéka az összmagyarság által használt rovásírás. Mint mondta, az ebből kifejlődött kopjafa-motívumok ma is használatosak szerte a Kárpát-medencében, ami a nemzet egységét jelképezi. Aladics Tibor, az 1200 lakosú, többségében magyarok lakta vajdasági Ludas önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy a település lakossága az elmúlt 83 évben mindvégig megőrizte magyarságát. A Ludasok találkozója keretében táncegyüttesek, hagyományőrző zenekarok mutatták be műsorukat. /Az új magyar egységért. Ludas nevű helységek találkozója Heves megyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./"
2011. május 7.
Történetek gyermekekről, felnőtteknek
Gyűjteményesnek is nevezhető Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllőmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplők személye: gyerekekről szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnőtteknek. Nem válik itt külön – ahogy a valóságban sem – a gyermekek és felnőttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a “nagybetűs élet”, szereplői nemcsak tanúi, hanem elszenvedői is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhőtlen és boldog gyermekkorról, mégis – vagy talán pont ezért – jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.
A sajátos humor végigkíséri a szerző egész életművét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplői nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hősének az esernyője jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az eső, de jó védelmet jelent a pergőtűzben.
Ilyen pergőtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.
Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hősét. Ez a legény – félig még gyerek – 1956 reményteljes októberében kitűzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják… Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerűen bolondnak nevezik. Nagyon életszerű történet ez: ugyanebben az időben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bűne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérűre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak – pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán –, a fiatal nemzedékek keveset tudnak erről a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.
Bölöni Domokos úgymond üdítő kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az előző munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzőnk előző köteteit.
A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az előző kötet, ez is külsőleg is szép, tetszetős munka.
Gábor Attila
Népújság (Marosvásárhely)
Gyűjteményesnek is nevezhető Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllőmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplők személye: gyerekekről szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnőtteknek. Nem válik itt külön – ahogy a valóságban sem – a gyermekek és felnőttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a “nagybetűs élet”, szereplői nemcsak tanúi, hanem elszenvedői is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhőtlen és boldog gyermekkorról, mégis – vagy talán pont ezért – jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.
A sajátos humor végigkíséri a szerző egész életművét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplői nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hősének az esernyője jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az eső, de jó védelmet jelent a pergőtűzben.
Ilyen pergőtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.
Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hősét. Ez a legény – félig még gyerek – 1956 reményteljes októberében kitűzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják… Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerűen bolondnak nevezik. Nagyon életszerű történet ez: ugyanebben az időben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bűne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérűre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak – pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán –, a fiatal nemzedékek keveset tudnak erről a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.
Bölöni Domokos úgymond üdítő kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az előző munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzőnk előző köteteit.
A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az előző kötet, ez is külsőleg is szép, tetszetős munka.
Gábor Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 15.
Közösen gondolkodni közös jövőről
A pánikkeltés elsősorban a választások miatt van
Nemrég alakult meg Marosvásárhelyen a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT), amelynek elnökévé Péter Ferencet, Szováta polgármesterét választották.
– Mi a SZÖT lényege?
– Az RMDSZ egy belső szerve, akárcsak az Országos Önkormányzati Tanács vagy a megyei önkormányzati tanácsok. E kettő közé ékelődik a regionális önkormányzati tanács, amelynek gyakorlatilag ugyanazok a céljai, mint az előbbi kettőnek. Vagyis az önkormányzati érdekek képviselete. A SZÖT vezetői tagjai a Szövetségi Állandó Tanácsnak, így reméljük, az önkormányzati testületnek erőteljesebb befolyása lesz mind országos, mind európai uniós szinten. Elsősorban az önkormányzati elvekről van szó, amelyek segíteni tudnák az önkormányzatokat, de lehetne beszélni helyi autonómiáról is, és ezek mellett reméljük, nagyobb lesz a befolyásunk a jogalkotásra, a politikai döntésekre, s hogy így egy picit másként fognak nézni az önkormányzatokra, akár kormányszinten is.
– Ezzel van egy kis probléma. Mert például ha nem lesz magyar megyei tanácselnök, akkor Maros megye biztosan nem marad a Székelyföld része, s ki fogják vonni ebből a tanácsból. Ön is tudja, micsoda vihart kavart a tanács megalakulása a román politikumban, sőt a szórványban élő magyarok is úgy érzik, róluk megfeledkezik az RMDSZ.
– Szokják meg.
– Hogyhogy? És kik, a románok vagy a magyarok?
– Szerintem mindenki megszokja. Ne felejtsük el, hogy Marosszék Parajdon kezdődik, Szováta az első marosszéki település, Szováta és Parajd között van az udvarhelyszéki határ. Tehát Marosszék Szovátától Bándig tart. Ha azt vesszük, Maros megye magyarságának nagy része ezeken a marosszéki településeken lakik, Székelyföldből kihagyni Marosszéket bűn lenne, mert a székelyföldi határ nem szűnik meg Parajd és Szováta között.
Megértem, hogy Dicső, Ludas vagy Segesvár, Régen környékén is van magyarság. De azt is tudni kell, hogy Székelyföld nemcsak a magyarok érdekeit akarja védeni, hanem a románokét, a cigányokét és minden más nemzetiségét.
– Hogyan fogja erről meggyőzni például Al. Petru Frăteant vagy Ciprian Dobrét? Mindkettő a megyei tanács elnöki székére áhítozik. Ha nem lesz magyar tanácselnök, a románok biztosan nem fogják annyiban hagyni.
– Szerintem párbeszédet kell folytatni mindenkivel. Ez a hisztéria azért van, mert jövőre választások lesznek, és az az érdekük, hogy minél nagyobb cirkusz legyen ekörül. Még mindig jól eladható a kampányban. Valószínű most, a választások közeledtével mindegyik politikai párt ki fogja használni, de aki logikusan gondolkodik, annak nincs miért tiltakoznia ellene.
Ne úgy tegyük fel a kérdést, hogy mi lesz, ha nem lesz magyar tanácselnök. Olyan személyt kell indítsunk, aki meg tudja nyerni a választásokat, és abból induljunk ki, hogy Maros megyének továbbra is magyar tanácselnöke lesz. Ha meg nem úgy lesz, akkor más helyzet alakul ki, és akkor más stratégiára lesz szükség.
– Ezt a stratégiát előre ki kellene dolgozni, nem? Kell legyen, ahogy mondani szokás, egy A és egy B stratégia is. Nem lehet „majd akkor” elkezdeni gondolkodni.
– Abból indulok ki, hogy egykörös választás van, és majdnem lehetetlen, hogy ne nyerjük meg. Az a fontos, hogy a magyarság összefogjon és ne hatfelé szavazzon. Ha Maros megye magyarsága ugyanarra az emberre szavaz, lehetetlen, hogy a 38 százalékkal ne nyerjük meg a választásokat. Ebből kell kiindulni. Ne a B variánson gondolkozzunk, hanem tegyünk meg mindent, hogy az A variáns működjék. Ehhez pedig együtt kell működni a Székelyfölddel. Ha netalán másként történne, nem lesz nagy dolog, hogy létrehozzunk egy társulatot, egy társas formát a marosszéki településeknek. Ezt külön kell választani, mert sajnos minden román politikus önálló közigazgatási egységnek tekinti a Székelyföldet, holott nem erről van szó.
– Ugyanez a hisztéria a brüsszeli irodával is.
– Elsősorban arról szól, hogy közösen gondolkodunk egy közös jövőről.
Ha egy turista eljön Szovátára, az jó Maros megyének, jó az egész országnak. Érthetetlen számomra, hogy a brüsszeli iroda megnyitása, ami követendő példa kellene legyen más régiók számára, s óriási lehetőség a Székelyföldnek, egyes politikusokból hisztérikus reakciót váltott ki, bár kézenfekvő, hogy a székelyföldi románokat, németeket, cigányokat egyaránt fogja képviselni. Nem látják be, hogy bűn lenne, ha nem használnánk ki egy ilyen lehetőséget. Ezt kell felfogják a román politikusok is, pártállástól függetlenül.
– Hogyan próbálják meggyőzni őket, mert a jelek szerint nem igazán akarják felfogni azt, amit ön annyira kézenfekvőnek tart?
– Mondtam már, ez a pánikkeltés elsősorban a választások miatt van. Fontos hangsúlyozni, hogy az utóbbi évek turisztikai vásárain, ahol megjelentünk Székelyföld címszó alatt, akár Budapesten, akár Bukarestben, a Székelyföld standnak sokkal nagyobb volt a látogatottsága, mint a többieknek. Tehát azt jelenti, hogy Székelyföld jól eladható címszó. Akkor mi a gond? A Székelyföld címszó alatt kell a közös brandet kialakítani a többi településsel, mert ugyanaz az érdeke Maros, Hargita vagy Kovászna megyének. Fontos, hogy lobbizzunk az észak-erdélyi autópályáért, a marosvásárhelyi repülőtérért. Valószínű, egy másik régiónak nem a marosvásárhelyi repülőtér a legfontosabb, de ennek az önkormányzati regionális testületnek igen, s ezért lobbizik itthon és az ország határain kívül. Ha a prioritásokat tekintjük, bárki, aki logikusan gondolkozik és nem politikai hevület fűti, meg kell értse, hogy nem rossz dolog.
– Gyönyörű beszéd volt, kampányszövegnek is beillik. Azt beszélik, hogy megpályázza a megyei tanács elnöki tisztségét. Igaz, vagy esetleg a polgármesterséget kívánja folytatni?
– A jövő év még messze van. Hogy az elkövetkező évben milyen döntéseket hozok, arról egyelőre nem tudok semmit mondani. Egy dolog biztos, a szovátai polgármesteri székért indulni akarok.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
A pánikkeltés elsősorban a választások miatt van
Nemrég alakult meg Marosvásárhelyen a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT), amelynek elnökévé Péter Ferencet, Szováta polgármesterét választották.
– Mi a SZÖT lényege?
– Az RMDSZ egy belső szerve, akárcsak az Országos Önkormányzati Tanács vagy a megyei önkormányzati tanácsok. E kettő közé ékelődik a regionális önkormányzati tanács, amelynek gyakorlatilag ugyanazok a céljai, mint az előbbi kettőnek. Vagyis az önkormányzati érdekek képviselete. A SZÖT vezetői tagjai a Szövetségi Állandó Tanácsnak, így reméljük, az önkormányzati testületnek erőteljesebb befolyása lesz mind országos, mind európai uniós szinten. Elsősorban az önkormányzati elvekről van szó, amelyek segíteni tudnák az önkormányzatokat, de lehetne beszélni helyi autonómiáról is, és ezek mellett reméljük, nagyobb lesz a befolyásunk a jogalkotásra, a politikai döntésekre, s hogy így egy picit másként fognak nézni az önkormányzatokra, akár kormányszinten is.
– Ezzel van egy kis probléma. Mert például ha nem lesz magyar megyei tanácselnök, akkor Maros megye biztosan nem marad a Székelyföld része, s ki fogják vonni ebből a tanácsból. Ön is tudja, micsoda vihart kavart a tanács megalakulása a román politikumban, sőt a szórványban élő magyarok is úgy érzik, róluk megfeledkezik az RMDSZ.
– Szokják meg.
– Hogyhogy? És kik, a románok vagy a magyarok?
– Szerintem mindenki megszokja. Ne felejtsük el, hogy Marosszék Parajdon kezdődik, Szováta az első marosszéki település, Szováta és Parajd között van az udvarhelyszéki határ. Tehát Marosszék Szovátától Bándig tart. Ha azt vesszük, Maros megye magyarságának nagy része ezeken a marosszéki településeken lakik, Székelyföldből kihagyni Marosszéket bűn lenne, mert a székelyföldi határ nem szűnik meg Parajd és Szováta között.
Megértem, hogy Dicső, Ludas vagy Segesvár, Régen környékén is van magyarság. De azt is tudni kell, hogy Székelyföld nemcsak a magyarok érdekeit akarja védeni, hanem a románokét, a cigányokét és minden más nemzetiségét.
– Hogyan fogja erről meggyőzni például Al. Petru Frăteant vagy Ciprian Dobrét? Mindkettő a megyei tanács elnöki székére áhítozik. Ha nem lesz magyar tanácselnök, a románok biztosan nem fogják annyiban hagyni.
– Szerintem párbeszédet kell folytatni mindenkivel. Ez a hisztéria azért van, mert jövőre választások lesznek, és az az érdekük, hogy minél nagyobb cirkusz legyen ekörül. Még mindig jól eladható a kampányban. Valószínű most, a választások közeledtével mindegyik politikai párt ki fogja használni, de aki logikusan gondolkodik, annak nincs miért tiltakoznia ellene.
Ne úgy tegyük fel a kérdést, hogy mi lesz, ha nem lesz magyar tanácselnök. Olyan személyt kell indítsunk, aki meg tudja nyerni a választásokat, és abból induljunk ki, hogy Maros megyének továbbra is magyar tanácselnöke lesz. Ha meg nem úgy lesz, akkor más helyzet alakul ki, és akkor más stratégiára lesz szükség.
– Ezt a stratégiát előre ki kellene dolgozni, nem? Kell legyen, ahogy mondani szokás, egy A és egy B stratégia is. Nem lehet „majd akkor” elkezdeni gondolkodni.
– Abból indulok ki, hogy egykörös választás van, és majdnem lehetetlen, hogy ne nyerjük meg. Az a fontos, hogy a magyarság összefogjon és ne hatfelé szavazzon. Ha Maros megye magyarsága ugyanarra az emberre szavaz, lehetetlen, hogy a 38 százalékkal ne nyerjük meg a választásokat. Ebből kell kiindulni. Ne a B variánson gondolkozzunk, hanem tegyünk meg mindent, hogy az A variáns működjék. Ehhez pedig együtt kell működni a Székelyfölddel. Ha netalán másként történne, nem lesz nagy dolog, hogy létrehozzunk egy társulatot, egy társas formát a marosszéki településeknek. Ezt külön kell választani, mert sajnos minden román politikus önálló közigazgatási egységnek tekinti a Székelyföldet, holott nem erről van szó.
– Ugyanez a hisztéria a brüsszeli irodával is.
– Elsősorban arról szól, hogy közösen gondolkodunk egy közös jövőről.
Ha egy turista eljön Szovátára, az jó Maros megyének, jó az egész országnak. Érthetetlen számomra, hogy a brüsszeli iroda megnyitása, ami követendő példa kellene legyen más régiók számára, s óriási lehetőség a Székelyföldnek, egyes politikusokból hisztérikus reakciót váltott ki, bár kézenfekvő, hogy a székelyföldi románokat, németeket, cigányokat egyaránt fogja képviselni. Nem látják be, hogy bűn lenne, ha nem használnánk ki egy ilyen lehetőséget. Ezt kell felfogják a román politikusok is, pártállástól függetlenül.
– Hogyan próbálják meggyőzni őket, mert a jelek szerint nem igazán akarják felfogni azt, amit ön annyira kézenfekvőnek tart?
– Mondtam már, ez a pánikkeltés elsősorban a választások miatt van. Fontos hangsúlyozni, hogy az utóbbi évek turisztikai vásárain, ahol megjelentünk Székelyföld címszó alatt, akár Budapesten, akár Bukarestben, a Székelyföld standnak sokkal nagyobb volt a látogatottsága, mint a többieknek. Tehát azt jelenti, hogy Székelyföld jól eladható címszó. Akkor mi a gond? A Székelyföld címszó alatt kell a közös brandet kialakítani a többi településsel, mert ugyanaz az érdeke Maros, Hargita vagy Kovászna megyének. Fontos, hogy lobbizzunk az észak-erdélyi autópályáért, a marosvásárhelyi repülőtérért. Valószínű, egy másik régiónak nem a marosvásárhelyi repülőtér a legfontosabb, de ennek az önkormányzati regionális testületnek igen, s ezért lobbizik itthon és az ország határain kívül. Ha a prioritásokat tekintjük, bárki, aki logikusan gondolkozik és nem politikai hevület fűti, meg kell értse, hogy nem rossz dolog.
– Gyönyörű beszéd volt, kampányszövegnek is beillik. Azt beszélik, hogy megpályázza a megyei tanács elnöki tisztségét. Igaz, vagy esetleg a polgármesterséget kívánja folytatni?
– A jövő év még messze van. Hogy az elkövetkező évben milyen döntéseket hozok, arról egyelőre nem tudok semmit mondani. Egy dolog biztos, a szovátai polgármesteri székért indulni akarok.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 14.
Kastélynap Gernyeszegen
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 8.
Magyarbükkös és környéke
Az egykori gazdag faluból mára szegényebb lett
Magyarbükkös szegény község. Mindössze 850 lelket számlál, azaz ennyi a községközpont, Magyarózd, Gombostelke és Lándor lakossága együttvéve. A magyar előnevet viselő falvakban többnyire magyarok, Gombostelkén románok, Lándorban fele-fele arányban románok és romák élnek. A magyar falvakban a lakosság túlnyomó része idős, a fiatalok elköltöztek. Az a kevés fiatal, aki maradt, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik. Nyáron mindenki elmegy, külföldön keresnek szezonmunkát – mondta Mihály Ferencz polgármester abban az önkormányzati épületben, amely hajdanán a Kemény családé volt. Kemény János erdélyi fejedelem 1607-ben itt látta meg a napvilágot. Az épület már 1740-ben középületként, községházaként szerepelt a hivatalos iratokban. Az ingatlant nem igényelték vissza, a Kemények Bükkösről megfeledkeztek.
A községben folyó munkáról szólva a polgármester elmondta, hogy a tavalyi év végére felújítottak két kultúrházat, az ózdit és a gombostelkit, sikerült lekövezni a községi utakat s további három kilométer megyei úton végezték el a kövezést. Az aszfaltút csak Magyarbükkös központjáig tart, Ózdra köves úton lehet eljutni, annak ellenére, hogy a terv elkészült. Pénz viszont nincs hozzá.
Idén mind a négy faluban kialakítottak egy-egy játszóteret, amit a helyi költségvetésből finanszíroztak. Tervbe vették, hogy a régi bükkösi könyvtárat kultúrházzá alakítják, hiszen a jelenlegi, ami a kastélyban működik, nem felel meg a követelményeknek.
A birtoklevelek 70 százalékát kiosztották a községben. A közelmúltban 250 hektáron mérték fel a parcellákat, hogy további birtokleveleket oszthassanak ki. A mérést hektáronként száz lejért végzik, ami eléggé megterheli a költségvetést – számolt be a polgármester.
Négy-öt év múlva nem lesz aki konfirmáljon
Urbán Rudolf tiszteletes úr 2009-től szolgál a magyarbükkösi református egyházban. Pályafutása során megfordult Kebelében, Újszékelyen, a Bonus Pastor Alapítványnál is. Amikor a faluba került a gyülekezet 220 lelket számlált. Azóta a hívek száma 197-re csökkent, de valójában csak 150-160-an aktív tagok. Több mint fele ennek 60 év fölötti. – A fiatalok, általában a jó képességűek, elmennek tanulni, s többé nem jönnek vissza a faluba. Nincs amit csinálni itt, munka és megélhetőségi lehetőség nincs. A gyülekezeti életről elmondhatom, hogy vasárnap délelőttönként 40-50 ember jön el a templomba, főként idősek. A gyerekek vallásórára járnak, alkalmanként körülbelül 25-en. Kétévente tartunk konfirmációt, idén négy fiatal konfirmált. Úgy néz ki, hogy 4-5 év múlva nem lesz aki konfirmáljon. Három óvodásunk van. Tömbmagyar falvaink rohamosan leépülnek, a jelek szerint felére csökken a lakosság. Az a kevés fiatal, aki itt maradt, mert ragaszkodik a szülőföldjéhez, nehezen boldogul, a gazdálkodáson kívül semmilyen más lehetősége nincs. Próbáljuk felrázni a fiatalságot, rendezvényeken veszünk részt, például az Alsó-Maros menti egyházközségek közös ifjúsági istentiszteletein. A konfirmandusokkal Németországban voltunk – mondta a lelkész abban a gyülekezeti teremben, ahol az egyházi összejöveteleket szokták tartani. S miközben erről beszélünk, elővesz egy tablót, olyan fényképekkel, amelyeken nagyszámú csoportok láthatók. Mind bükkösiek, a felvételek a Hangya Szövetkezet 1933. évi ünnepségén készültek. Akkor, nyolcvan évvel ezelőtt még volt életerő a közösségben. Ha az elvándorlási folyamatot nem sikerül megállítani, a jelenlegi közösség is csak emlék marad.
Nyolc gyermek a magyar tagozaton
Bükkösön járva az iskolát sem kerülhettük el. Egy szép osztályterembe kopogtunk be, ahol éppen Balog Erzsébet igazgató tartott órát az V-VIII. osztályosoknak. Öt magyar gyermeknek. Annak az ötnek, akik még Magyarbükkösön maradtak. Ebből ketten ötödikesek, hárman hatodikosok. Hetedik és nyolcadik osztályos nincs. Ugyanez, sőt rosszabb a helyzet az elemi iskolában, ott csak három gyermek van. Egy elsős és két harmadik osztályos. A nyolcosztályos iskola tehát nyolc gyerekkel működik! Ha átlagot számolnak, osztályonként egy jönne ki!
Magyarózdon az elemibe 11 gyerek jár, van nulladik, második és harmadik osztályos. Az V-VIII.-ba szintén 11 gyerek jár, van ötödikes, hatodikos és nyolcadikos tanuló.
– Húsz gyermek ment el a magyarbükkösi iskolából, Ludasra ingáznak. A szülők úgy döntöttek, inkább ingáztatják a gyerekeket, holott itt az iskola. A folyamat évekkel ezelőtt megkezdődött, akkor is összevont osztályok működtek, az ötödikesek a hetedikesekkel és a hatodikosok a nyolcadikosokkal jártak. Jelenleg hat tanár tanít a községben. Úgy osztottuk be az órarendet, hogy egyik iskolából a másikba menve váltjuk egymást – mondta az igazgató.
Több mint húsz éve előfizetőnk
Magyarózdon Korodi Jolánhoz látogattunk el, aki túl a nyolcvanon, közelebb a kilencvenhez özvegyen él. Több mint húsz évig volt előfizetőnk és hűséges olvasónk. Bekopogtunk hozzá, az ágyról felkelve örömmel fogadott, pedig egyre nehezebb számára a mozgás, járni csak járókerettel tud. – Mindig szerettem olvasni, szeretem a Népújságot, mindig megrendeltük. Amióta a férjem meghalt, és én alig járok, elmaradt az újságrendelés. Az unokám, az Udvarhelyen élő Már István megígérte, három hónapra megrendeli nekem, mert tudja, hogy szeretek olvasni. Szokott hozni nekem a székelyföldi lapokból, de én inkább a helyi újsághoz ragaszkodom – mondta Jolán néni, akinek átadtunk a legfrissebb lapszámokból. Majd tisztáztuk, hogy unokája nem más, mint az Erdély-szerte híressé vált Székelygyümölcs projekt vezetője.
A Népújság jó egészséget és, lapszámjainkat olvasva, tartalmas időtöltést kíván!
120 szarvasmarha, 750 juh az ózdi farmon
A gyönyörű fekvésű települések lehangoló hírei – az öregedő lakosság, elnéptelenedő óvodák, iskolák – után olyan pozitívumot kerestünk, amely reményt adhat a jövőre nézve. Kisüzemekre, feldolgozóegységekre nem találtunk. Egy farmra látogattunk el, ahol hét embernek adnak munkát.
– Magyarózdon 2009-ben vásároltuk meg az állattenyésztési farmot két sógorommal, Gilyén Józseffel és Gilyén Istvánnal. A feleségem, Mihály Erzsébet Ildikó, a farm adminisztrátora. 120 szarvasmarhát és 750 juhot tartunk. A szarvasmarhából 62 fejős, a többi növendék vagy borjú. Napi 1200-1400 liter tejet termelünk, amit kétnaponta a Friesland tejfeldolgozó vállalat szállít el. A szarvasmarha-állomány többnyire Holstein fajtájú, de van körülbelül húsz erdélyi piros tarkánk is. A farmon hét alkalmazott dolgozik, de segédkeznek a Bonus Pastor terápiás otthon lakói is. A vállalkozáson belül 170 hektár szántót művelünk, emellett megdolgozzuk az alkalmazottak földjeit is. A termény nagy részét takarmányozásra használjuk. Juhaink a községi legelőn vannak. Magyarbükkösön három családnak van még nagyobb farmja, ők is húsz fölötti állatállománnyal gazdálkodnak. Gombostelkén egy gazdának van 30 fejőstehene – mondta Mihály Ferencz, aki agrármérnökként számolt be a farmon folyó munkáról, arról a vállalkozásról, amely több helybeli családnak ad megélhetést.
Még nem szedték le a kukoricát
Múlt héten, amikor a községben jártunk, esős, hideg, zord volt az időjárás. A kukoricatáblák szinte zölden szedetlenül maradtak. A mezőgazdasággal foglalkozók kétségbeesetten mondták el, hogy a gépek sem tudnak a földekre menni, annyira nedves minden.
Várták, hogy jóra forduljon az idő, ami be is következett, és így neki lehet fogni a kukoricaszedésnek. A termelők amiatt aggódnak, hogy nagyon visszaesett a kukorica felvásárlói ára, egy kilogramm kukoricáért csupán 40-50 banit fizetnek, holott tavaly 1 lejért lehetett értékesíteni. Ugyanez a helyzet a búzával is, amelynek kilójáért csupán 60 banit fizetnének, ennyiért azonban nem érdemes odaadni, hiszen így még a befektetett költség sem térül meg. Bíró Sándor alpolgármester a felvételen a kukoricatermést veszi számba.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Az egykori gazdag faluból mára szegényebb lett
Magyarbükkös szegény község. Mindössze 850 lelket számlál, azaz ennyi a községközpont, Magyarózd, Gombostelke és Lándor lakossága együttvéve. A magyar előnevet viselő falvakban többnyire magyarok, Gombostelkén románok, Lándorban fele-fele arányban románok és romák élnek. A magyar falvakban a lakosság túlnyomó része idős, a fiatalok elköltöztek. Az a kevés fiatal, aki maradt, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik. Nyáron mindenki elmegy, külföldön keresnek szezonmunkát – mondta Mihály Ferencz polgármester abban az önkormányzati épületben, amely hajdanán a Kemény családé volt. Kemény János erdélyi fejedelem 1607-ben itt látta meg a napvilágot. Az épület már 1740-ben középületként, községházaként szerepelt a hivatalos iratokban. Az ingatlant nem igényelték vissza, a Kemények Bükkösről megfeledkeztek.
A községben folyó munkáról szólva a polgármester elmondta, hogy a tavalyi év végére felújítottak két kultúrházat, az ózdit és a gombostelkit, sikerült lekövezni a községi utakat s további három kilométer megyei úton végezték el a kövezést. Az aszfaltút csak Magyarbükkös központjáig tart, Ózdra köves úton lehet eljutni, annak ellenére, hogy a terv elkészült. Pénz viszont nincs hozzá.
Idén mind a négy faluban kialakítottak egy-egy játszóteret, amit a helyi költségvetésből finanszíroztak. Tervbe vették, hogy a régi bükkösi könyvtárat kultúrházzá alakítják, hiszen a jelenlegi, ami a kastélyban működik, nem felel meg a követelményeknek.
A birtoklevelek 70 százalékát kiosztották a községben. A közelmúltban 250 hektáron mérték fel a parcellákat, hogy további birtokleveleket oszthassanak ki. A mérést hektáronként száz lejért végzik, ami eléggé megterheli a költségvetést – számolt be a polgármester.
Négy-öt év múlva nem lesz aki konfirmáljon
Urbán Rudolf tiszteletes úr 2009-től szolgál a magyarbükkösi református egyházban. Pályafutása során megfordult Kebelében, Újszékelyen, a Bonus Pastor Alapítványnál is. Amikor a faluba került a gyülekezet 220 lelket számlált. Azóta a hívek száma 197-re csökkent, de valójában csak 150-160-an aktív tagok. Több mint fele ennek 60 év fölötti. – A fiatalok, általában a jó képességűek, elmennek tanulni, s többé nem jönnek vissza a faluba. Nincs amit csinálni itt, munka és megélhetőségi lehetőség nincs. A gyülekezeti életről elmondhatom, hogy vasárnap délelőttönként 40-50 ember jön el a templomba, főként idősek. A gyerekek vallásórára járnak, alkalmanként körülbelül 25-en. Kétévente tartunk konfirmációt, idén négy fiatal konfirmált. Úgy néz ki, hogy 4-5 év múlva nem lesz aki konfirmáljon. Három óvodásunk van. Tömbmagyar falvaink rohamosan leépülnek, a jelek szerint felére csökken a lakosság. Az a kevés fiatal, aki itt maradt, mert ragaszkodik a szülőföldjéhez, nehezen boldogul, a gazdálkodáson kívül semmilyen más lehetősége nincs. Próbáljuk felrázni a fiatalságot, rendezvényeken veszünk részt, például az Alsó-Maros menti egyházközségek közös ifjúsági istentiszteletein. A konfirmandusokkal Németországban voltunk – mondta a lelkész abban a gyülekezeti teremben, ahol az egyházi összejöveteleket szokták tartani. S miközben erről beszélünk, elővesz egy tablót, olyan fényképekkel, amelyeken nagyszámú csoportok láthatók. Mind bükkösiek, a felvételek a Hangya Szövetkezet 1933. évi ünnepségén készültek. Akkor, nyolcvan évvel ezelőtt még volt életerő a közösségben. Ha az elvándorlási folyamatot nem sikerül megállítani, a jelenlegi közösség is csak emlék marad.
Nyolc gyermek a magyar tagozaton
Bükkösön járva az iskolát sem kerülhettük el. Egy szép osztályterembe kopogtunk be, ahol éppen Balog Erzsébet igazgató tartott órát az V-VIII. osztályosoknak. Öt magyar gyermeknek. Annak az ötnek, akik még Magyarbükkösön maradtak. Ebből ketten ötödikesek, hárman hatodikosok. Hetedik és nyolcadik osztályos nincs. Ugyanez, sőt rosszabb a helyzet az elemi iskolában, ott csak három gyermek van. Egy elsős és két harmadik osztályos. A nyolcosztályos iskola tehát nyolc gyerekkel működik! Ha átlagot számolnak, osztályonként egy jönne ki!
Magyarózdon az elemibe 11 gyerek jár, van nulladik, második és harmadik osztályos. Az V-VIII.-ba szintén 11 gyerek jár, van ötödikes, hatodikos és nyolcadikos tanuló.
– Húsz gyermek ment el a magyarbükkösi iskolából, Ludasra ingáznak. A szülők úgy döntöttek, inkább ingáztatják a gyerekeket, holott itt az iskola. A folyamat évekkel ezelőtt megkezdődött, akkor is összevont osztályok működtek, az ötödikesek a hetedikesekkel és a hatodikosok a nyolcadikosokkal jártak. Jelenleg hat tanár tanít a községben. Úgy osztottuk be az órarendet, hogy egyik iskolából a másikba menve váltjuk egymást – mondta az igazgató.
Több mint húsz éve előfizetőnk
Magyarózdon Korodi Jolánhoz látogattunk el, aki túl a nyolcvanon, közelebb a kilencvenhez özvegyen él. Több mint húsz évig volt előfizetőnk és hűséges olvasónk. Bekopogtunk hozzá, az ágyról felkelve örömmel fogadott, pedig egyre nehezebb számára a mozgás, járni csak járókerettel tud. – Mindig szerettem olvasni, szeretem a Népújságot, mindig megrendeltük. Amióta a férjem meghalt, és én alig járok, elmaradt az újságrendelés. Az unokám, az Udvarhelyen élő Már István megígérte, három hónapra megrendeli nekem, mert tudja, hogy szeretek olvasni. Szokott hozni nekem a székelyföldi lapokból, de én inkább a helyi újsághoz ragaszkodom – mondta Jolán néni, akinek átadtunk a legfrissebb lapszámokból. Majd tisztáztuk, hogy unokája nem más, mint az Erdély-szerte híressé vált Székelygyümölcs projekt vezetője.
A Népújság jó egészséget és, lapszámjainkat olvasva, tartalmas időtöltést kíván!
120 szarvasmarha, 750 juh az ózdi farmon
A gyönyörű fekvésű települések lehangoló hírei – az öregedő lakosság, elnéptelenedő óvodák, iskolák – után olyan pozitívumot kerestünk, amely reményt adhat a jövőre nézve. Kisüzemekre, feldolgozóegységekre nem találtunk. Egy farmra látogattunk el, ahol hét embernek adnak munkát.
– Magyarózdon 2009-ben vásároltuk meg az állattenyésztési farmot két sógorommal, Gilyén Józseffel és Gilyén Istvánnal. A feleségem, Mihály Erzsébet Ildikó, a farm adminisztrátora. 120 szarvasmarhát és 750 juhot tartunk. A szarvasmarhából 62 fejős, a többi növendék vagy borjú. Napi 1200-1400 liter tejet termelünk, amit kétnaponta a Friesland tejfeldolgozó vállalat szállít el. A szarvasmarha-állomány többnyire Holstein fajtájú, de van körülbelül húsz erdélyi piros tarkánk is. A farmon hét alkalmazott dolgozik, de segédkeznek a Bonus Pastor terápiás otthon lakói is. A vállalkozáson belül 170 hektár szántót művelünk, emellett megdolgozzuk az alkalmazottak földjeit is. A termény nagy részét takarmányozásra használjuk. Juhaink a községi legelőn vannak. Magyarbükkösön három családnak van még nagyobb farmja, ők is húsz fölötti állatállománnyal gazdálkodnak. Gombostelkén egy gazdának van 30 fejőstehene – mondta Mihály Ferencz, aki agrármérnökként számolt be a farmon folyó munkáról, arról a vállalkozásról, amely több helybeli családnak ad megélhetést.
Még nem szedték le a kukoricát
Múlt héten, amikor a községben jártunk, esős, hideg, zord volt az időjárás. A kukoricatáblák szinte zölden szedetlenül maradtak. A mezőgazdasággal foglalkozók kétségbeesetten mondták el, hogy a gépek sem tudnak a földekre menni, annyira nedves minden.
Várták, hogy jóra forduljon az idő, ami be is következett, és így neki lehet fogni a kukoricaszedésnek. A termelők amiatt aggódnak, hogy nagyon visszaesett a kukorica felvásárlói ára, egy kilogramm kukoricáért csupán 40-50 banit fizetnek, holott tavaly 1 lejért lehetett értékesíteni. Ugyanez a helyzet a búzával is, amelynek kilójáért csupán 60 banit fizetnének, ennyiért azonban nem érdemes odaadni, hiszen így még a befektetett költség sem térül meg. Bíró Sándor alpolgármester a felvételen a kukoricatermést veszi számba.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomon
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 10.
Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 9.
A megújulás lehetősége Marosbogáton
Római kori emlékek a templomban
Egy Kolozsvári születésű fiatal lelkipásztor szolgál három éve a marosbogáti református gyülekezetben. Orbán Miklós 2008-ban fejezte be teológiai tanulmányait, ezt követően Brassóban, majd a Kolozs megyei Széken volt segédlelkész.2013-ban került a Maros menti településre.
Nagy kihívás elé állította a kinevezés, elődjét ugyanis – mint ismeretes – a gyülekezet kérésére távolították el a faluból, a korábbi lelkész és a hívek között kialakult konfliktus pedig mAradandó nyomot hagyott a bogátiakban. Orbán Miklós úgy véli, talán két lelkész szolgálati idejébe is beletelik, mire a falubeliek visszanyerik bizalmukat az egyház iránt.
A 450 lelkes gyülekezetet főként az idősebb korosztály alkotja. A helybéli fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, idén pedig generációváltás történt, az iskolások is "kirepültek", így most már az ifi sem működik – tudtuk meg Orbán Miklóstól. A lelkész szerint az a legnagyobb gond, hogy nincs utánpótlás. Ezelőtt két évvel egyetlen gyermek sem született a faluban, idén ketten jöttek világra, és még egy családban várnak gyermeket. Az elmúlt években négyen-öten konfirmáltak, jövőben egy konfirmandus sem lesz. Az a három gyermek pedig, aki idén konfirmált, szintén elkerült a faluból, Radnótra, illetve Ludasra jár iskolába.
– Segédlelkészként az ifjúsági csoport irányítása is a feladataim közé tartozott. Itt, Bogáton is voltak ifiseim az első két évben, a rendszeres együttlétek mellett az Alsó-Maros menti ifjúsági találkozón, keresztény zenefesztiválon vettünk részt, a gyermekek vakációs bibliahetének megszervezésében, lebonyolításában is sokat segítettek a fiatalok. De tavaly már érezhető volt a változás – mondta a lelkipásztor, majd arról beszélt, hogy a helybéliek a távoli településeken ledolgozott évtizedek után rendszerint idős korukban jönnek vissza falujukba.
Amikor a marosbogáti templomra terelődött a szó, Orbán Miklós felelevenítette az 1200-as években részben már létező épület múltját. Elmondta, hogy eredetileg náddal fedett kéttornyú kis katolikus templom volt a bogáti. A falu a római korban katonai tábor helyszíne volt, a templom oltáránál fel is fedezhető egy, a római légió épületéből származó díszítés. Az évszázadok során sokat változott, egy ízben le is égett, majd jelentősen kibővült az épület, így számos építészeti stílust és érdekességet fedezhet fel rajta az értő szem. A lelkipásztor szerint alapos javításra, felújításra lenne szükség a templomban az épület történetét, értékét ismerő szakemberek irányításával, ez azonban rengeteg pénzbe kerülne. Egyelőre csak a halaszthatatlan munkálatokat végezték el, a harangkengyeleket javították meg, az egyik harang ugyanis majdnem rájuk szakadt, illetve az egyik padsort és a padlózatot szedték fel. Erre azért volt szükség, mivel a nem megfelelő szigetelés miatt a könnyező házigomba jelentős kárt tett a faburkolatban és a padokban. Így most a régi castrum téglái és a padlózat is láthatóvá vált.
– Turisztikai szempontból is a falu javára válna a templom felújítása – jegyezte meg Orbán Miklós.
A varrottasokkal díszített, szép, otthonos templomból kilépve az idei bibliahét is szóba került. A lelkész elújságolta, hogy éppen a látogatásunkat követő héten zajlanak majd a gyermekprogramok, amelyek a korábbi évekhez hasonlóan a bibliai történetek ismertetése és a közös éneklés mellett versenyek, játékok is színesítenek. Az együttlétekre nemcsak a falubeli gyermekeket várják, hanem azokat is, akik nyaralni jöttek a bogáti nagyszülőkhöz.
Népújság (Marosvásárhely)
Római kori emlékek a templomban
Egy Kolozsvári születésű fiatal lelkipásztor szolgál három éve a marosbogáti református gyülekezetben. Orbán Miklós 2008-ban fejezte be teológiai tanulmányait, ezt követően Brassóban, majd a Kolozs megyei Széken volt segédlelkész.2013-ban került a Maros menti településre.
Nagy kihívás elé állította a kinevezés, elődjét ugyanis – mint ismeretes – a gyülekezet kérésére távolították el a faluból, a korábbi lelkész és a hívek között kialakult konfliktus pedig mAradandó nyomot hagyott a bogátiakban. Orbán Miklós úgy véli, talán két lelkész szolgálati idejébe is beletelik, mire a falubeliek visszanyerik bizalmukat az egyház iránt.
A 450 lelkes gyülekezetet főként az idősebb korosztály alkotja. A helybéli fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, idén pedig generációváltás történt, az iskolások is "kirepültek", így most már az ifi sem működik – tudtuk meg Orbán Miklóstól. A lelkész szerint az a legnagyobb gond, hogy nincs utánpótlás. Ezelőtt két évvel egyetlen gyermek sem született a faluban, idén ketten jöttek világra, és még egy családban várnak gyermeket. Az elmúlt években négyen-öten konfirmáltak, jövőben egy konfirmandus sem lesz. Az a három gyermek pedig, aki idén konfirmált, szintén elkerült a faluból, Radnótra, illetve Ludasra jár iskolába.
– Segédlelkészként az ifjúsági csoport irányítása is a feladataim közé tartozott. Itt, Bogáton is voltak ifiseim az első két évben, a rendszeres együttlétek mellett az Alsó-Maros menti ifjúsági találkozón, keresztény zenefesztiválon vettünk részt, a gyermekek vakációs bibliahetének megszervezésében, lebonyolításában is sokat segítettek a fiatalok. De tavaly már érezhető volt a változás – mondta a lelkipásztor, majd arról beszélt, hogy a helybéliek a távoli településeken ledolgozott évtizedek után rendszerint idős korukban jönnek vissza falujukba.
Amikor a marosbogáti templomra terelődött a szó, Orbán Miklós felelevenítette az 1200-as években részben már létező épület múltját. Elmondta, hogy eredetileg náddal fedett kéttornyú kis katolikus templom volt a bogáti. A falu a római korban katonai tábor helyszíne volt, a templom oltáránál fel is fedezhető egy, a római légió épületéből származó díszítés. Az évszázadok során sokat változott, egy ízben le is égett, majd jelentősen kibővült az épület, így számos építészeti stílust és érdekességet fedezhet fel rajta az értő szem. A lelkipásztor szerint alapos javításra, felújításra lenne szükség a templomban az épület történetét, értékét ismerő szakemberek irányításával, ez azonban rengeteg pénzbe kerülne. Egyelőre csak a halaszthatatlan munkálatokat végezték el, a harangkengyeleket javították meg, az egyik harang ugyanis majdnem rájuk szakadt, illetve az egyik padsort és a padlózatot szedték fel. Erre azért volt szükség, mivel a nem megfelelő szigetelés miatt a könnyező házigomba jelentős kárt tett a faburkolatban és a padokban. Így most a régi castrum téglái és a padlózat is láthatóvá vált.
– Turisztikai szempontból is a falu javára válna a templom felújítása – jegyezte meg Orbán Miklós.
A varrottasokkal díszített, szép, otthonos templomból kilépve az idei bibliahét is szóba került. A lelkész elújságolta, hogy éppen a látogatásunkat követő héten zajlanak majd a gyermekprogramok, amelyek a korábbi évekhez hasonlóan a bibliai történetek ismertetése és a közös éneklés mellett versenyek, játékok is színesítenek. Az együttlétekre nemcsak a falubeli gyermekeket várják, hanem azokat is, akik nyaralni jöttek a bogáti nagyszülőkhöz.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 8.
Hová tűnt több mint ezerötszáz óvodás?
Míg öt évvel ezelőtt Maros megyében 7750 magyar óvodás volt, addig idén már csak 6069 magyar kicsit írattak be óvodába a szüleik. Főként a szórványtelepüléseken zártak be emiatt óvodák, de a megyeszékhely több intézményében is szűntek meg csoportok.
A teljes erdélyi magyarságra jellemző negatív demográfiai mutatók a magyar óvodai csoportok létére is kihatnak, ezzel együtt az erdélyi magyar oktatás alakulására is. Az előkészítő osztályok elindításával 2012-ben csökkent ugyan egy keveset az óvodások létszáma, mert a hatévesek átkerültek az iskolai rendszerbe, de a mutatók sokkal nagyobb változásról árulkodnak.
Haller Katalin Maros megyei magyar óvodákért felelős tanfelügyelő 2011 óta tölti be ezt a tisztséget. Elmondása szerint már csak az elmúlt öt évben is rohamosan csökken a magyar óvodások száma, és emiatt a magyar óvodai csoportok és óvónői állások száma is a megyében.
„Míg 2011-ben 7750 magyar óvodás, 399 magyar csoport és 494 óvónői állás szerepelt a rendszerben, addig 2016-ban már több mint 1500 gyerekkel kevesebbet, 6069 óvodást írattak be a szülők, és csupán 319 és fél magyar csoport indulhatott a megyében, illetve csak 400 óvónői állást tudtunk meghirdetni” – ismertette az adatokat Haller Katalin. Azt is megtudtuk tőle, hogy a német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent a megyében: 2011-ben 28 csoport volt, 2016-ban már csak 10 német csoport indult.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor még 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. Főként a vidéki szórványtelepüléseken szűntek meg óvodák az elmúlt években, az ott maradt gyerekek pedig kénytelenek több kilométert megtenni a következő falu óvodájáig.
Maros megyében főleg Dicsőszentmárton és Ludas környékén szűntek meg óvodák, illetve óvodai csoportok – tudtuk meg Haller Katalintól. Magyar óvodai csoport nem indulhatott az utóbbi években már Bölkényben, Ózdon, Andrásteleken sem, illetve Dicsőszentmártonban egy napközi és egy négy órás programmal működő csoport szűnt meg, Segesváron szintén, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, illetve Szovátán is szűntek meg óvónői posztok – tudtuk meg a tanfelügyelőtől.
Marosvásárhelyen nem működik óvoda már az Unirea Főgimnáziumban, de szűntek meg magyar csoportok a Cinege óvodában, a Méhecskében és a 9-es számú óvodában is – sorolta Haller Katalin, aki attól tart, hogy még több magyar csoportról kell lemondani, ha nem alakul ki egy egyensúly az óvodák között. A város néhány népszerűbb óvodájában ugyanis minden évben túljelentkezés van, míg máshol alig tudnak egy csoportra való kisgyereket összegyűjteni.
A közkedvelt óvodák között van a Fecske és a Stefánia óvoda, ahol több magyar kiscsoport is indulhat egy évben, ám sok lakótelepi óvodában alig gyűl össze a szükséges létszám, pedig ott is jó pedagógusok és jól felszerelt óvodák vannak. A legjobb megoldás az lenne, hogy ha beíratáskor túljelentkezéssel szembesül a szülő, akkor irányuljon más óvoda fele is – tanácsolja a szaktanfelügyelő.
Vidéken könnyebb összeírni az óvodába, iskolába készülő gyerekeket, mert ott legtöbb helyen csak egy intézmény van, ahova írathatják, de a városban ez mindig bonyolultabb, ezért is támogatja Haller Katalin a terepezést. Szerinte el kellene menni, és személyesen felmérni, hogy hány óvodáskorú gyerek van a környéken, mert sokan nem a lakhelyükhöz közeli óvodába íratják a kicsiket.
Legkésőbb januárban kell leadniuk az intézményeknek a beiskolázási tervet, amelyből kiderül majd, hogy jövőre hány csoport, illetve osztály indulna a megyében.
A népszámlálások után
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 magyar ajkú, 2002-ben 580 851 lakost számoltak össze, amelyből 228 275 magyar, míg a 2011-es népszámlálás során már az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
Míg öt évvel ezelőtt Maros megyében 7750 magyar óvodás volt, addig idén már csak 6069 magyar kicsit írattak be óvodába a szüleik. Főként a szórványtelepüléseken zártak be emiatt óvodák, de a megyeszékhely több intézményében is szűntek meg csoportok.
A teljes erdélyi magyarságra jellemző negatív demográfiai mutatók a magyar óvodai csoportok létére is kihatnak, ezzel együtt az erdélyi magyar oktatás alakulására is. Az előkészítő osztályok elindításával 2012-ben csökkent ugyan egy keveset az óvodások létszáma, mert a hatévesek átkerültek az iskolai rendszerbe, de a mutatók sokkal nagyobb változásról árulkodnak.
Haller Katalin Maros megyei magyar óvodákért felelős tanfelügyelő 2011 óta tölti be ezt a tisztséget. Elmondása szerint már csak az elmúlt öt évben is rohamosan csökken a magyar óvodások száma, és emiatt a magyar óvodai csoportok és óvónői állások száma is a megyében.
„Míg 2011-ben 7750 magyar óvodás, 399 magyar csoport és 494 óvónői állás szerepelt a rendszerben, addig 2016-ban már több mint 1500 gyerekkel kevesebbet, 6069 óvodást írattak be a szülők, és csupán 319 és fél magyar csoport indulhatott a megyében, illetve csak 400 óvónői állást tudtunk meghirdetni” – ismertette az adatokat Haller Katalin. Azt is megtudtuk tőle, hogy a német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent a megyében: 2011-ben 28 csoport volt, 2016-ban már csak 10 német csoport indult.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor még 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. Főként a vidéki szórványtelepüléseken szűntek meg óvodák az elmúlt években, az ott maradt gyerekek pedig kénytelenek több kilométert megtenni a következő falu óvodájáig.
Maros megyében főleg Dicsőszentmárton és Ludas környékén szűntek meg óvodák, illetve óvodai csoportok – tudtuk meg Haller Katalintól. Magyar óvodai csoport nem indulhatott az utóbbi években már Bölkényben, Ózdon, Andrásteleken sem, illetve Dicsőszentmártonban egy napközi és egy négy órás programmal működő csoport szűnt meg, Segesváron szintén, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, illetve Szovátán is szűntek meg óvónői posztok – tudtuk meg a tanfelügyelőtől.
Marosvásárhelyen nem működik óvoda már az Unirea Főgimnáziumban, de szűntek meg magyar csoportok a Cinege óvodában, a Méhecskében és a 9-es számú óvodában is – sorolta Haller Katalin, aki attól tart, hogy még több magyar csoportról kell lemondani, ha nem alakul ki egy egyensúly az óvodák között. A város néhány népszerűbb óvodájában ugyanis minden évben túljelentkezés van, míg máshol alig tudnak egy csoportra való kisgyereket összegyűjteni.
A közkedvelt óvodák között van a Fecske és a Stefánia óvoda, ahol több magyar kiscsoport is indulhat egy évben, ám sok lakótelepi óvodában alig gyűl össze a szükséges létszám, pedig ott is jó pedagógusok és jól felszerelt óvodák vannak. A legjobb megoldás az lenne, hogy ha beíratáskor túljelentkezéssel szembesül a szülő, akkor irányuljon más óvoda fele is – tanácsolja a szaktanfelügyelő.
Vidéken könnyebb összeírni az óvodába, iskolába készülő gyerekeket, mert ott legtöbb helyen csak egy intézmény van, ahova írathatják, de a városban ez mindig bonyolultabb, ezért is támogatja Haller Katalin a terepezést. Szerinte el kellene menni, és személyesen felmérni, hogy hány óvodáskorú gyerek van a környéken, mert sokan nem a lakhelyükhöz közeli óvodába íratják a kicsiket.
Legkésőbb januárban kell leadniuk az intézményeknek a beiskolázási tervet, amelyből kiderül majd, hogy jövőre hány csoport, illetve osztály indulna a megyében.
A népszámlálások után
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 magyar ajkú, 2002-ben 580 851 lakost számoltak össze, amelyből 228 275 magyar, míg a 2011-es népszámlálás során már az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
2017. október 25.
A hátrányos helyzetű térségeket érinti a legjobban az iskolaelhagyás
Az Európai Unió tagállamainak közös célkitűzése, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkentsék az iskolaelhagyások számát. Romániában ez az arány az elmúlt tíz évben magasabb lett: 2016-ban a tanulók 18,5 százaléka hagyta ott idejekorán az oktatási rendszert.
Iskolaelhagyások tekintetében az uniós átlag nem egészen 11 százalék. Annak érdekében, hogy ez az arány 10 százalék alá csökkenjen, az Európai Unió tagállamai a megelőzésre és a különféle motiváló tanulási módszerek terjesztésére fektetik a hangsúlyt, különösképpen a hátrányos helyzetű térségekben.
A korai iskolaelhagyások száma ugyanis aggasztó méreteket öltött az elmúlt időben néhány európai uniós országban, köztük Romániában is.
A középiskolai lemorzsolódásban érintettek ebből adódóan kevesebb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, mint képzettebb társaik, ez pedig az ország gazdaságát is befolyásolja.
Az Eurostat adatai szerint 2016-ban a korai iskolaelhagyások száma a legtöbb országban csökkent 2006-hoz képest, kivéve Csehországban, Szlovákiában és Romániában, ahol nőtt ez az arány. Romániában 2006-ban 17,9 százalékuk, 2016-ban pedig 18,5 százalékuk hagyta ott az oktatási rendszert.
Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 300 ezer fiatal „morzsolódik le” évente országszerte, 75 ezer közülük pedig dolgozni sem akar iskolaelhagyás után.
Maros megyében 1070 diák „lépett le” az oktatási rendszerből az elmúlt tanév során, a tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbben Dicsőszentmártonban. A tanfelügyelőség oktatási rendszerbe való visszailleszkedési programjainak eredményeként néhányan visszatérnek ugyan az iskolapadba, de elenyésző ez az arány.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség adatai arra is kitérnek, hogy megyeszinten hány diák vett részt a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont pszichopedagógiai tanácsadásain, illetve ezek közül hány diákot fenyeget az iskolaelhagyás veszélye. Az iskolai tanácsadók 338 olyan tanulóval beszélgettek, akiket komolyan fenyeget az iskolaelhagyás veszélye.
Az iskolai mediátorok, azaz a roma közösségekkel foglalkozó szakemberek által konzultált gyerekek közül Dicsőszentmártonban 57, Ludason 5, Marosvásárhelyen a hidegvölgyi közösségből 6, Mezőbándon 54 hagyta ott az iskolát az elmúlt tanévben – derül ki a tanfelügyelőség éves jelentéséből. Ebben többek között az oktatás minőségének elemzésére is kitérnek, amelyet a külső ellenőrzések, azaz a tanfelügyelőségi inspekciók szemszögéből vizsgáltak. Eszerint az oktatás minőségének negatív mutatói – például a különböző vizsgákon elért gyenge eredmények, a hiányzások, a szakoktatás gyakorlati nehézségei – a tankönyvhiány és a törvényhozásban előforduló változásokon kívül az iskolaelhagyásnak is köszönhetők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
Az Európai Unió tagállamainak közös célkitűzése, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkentsék az iskolaelhagyások számát. Romániában ez az arány az elmúlt tíz évben magasabb lett: 2016-ban a tanulók 18,5 százaléka hagyta ott idejekorán az oktatási rendszert.
Iskolaelhagyások tekintetében az uniós átlag nem egészen 11 százalék. Annak érdekében, hogy ez az arány 10 százalék alá csökkenjen, az Európai Unió tagállamai a megelőzésre és a különféle motiváló tanulási módszerek terjesztésére fektetik a hangsúlyt, különösképpen a hátrányos helyzetű térségekben.
A korai iskolaelhagyások száma ugyanis aggasztó méreteket öltött az elmúlt időben néhány európai uniós országban, köztük Romániában is.
A középiskolai lemorzsolódásban érintettek ebből adódóan kevesebb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, mint képzettebb társaik, ez pedig az ország gazdaságát is befolyásolja.
Az Eurostat adatai szerint 2016-ban a korai iskolaelhagyások száma a legtöbb országban csökkent 2006-hoz képest, kivéve Csehországban, Szlovákiában és Romániában, ahol nőtt ez az arány. Romániában 2006-ban 17,9 százalékuk, 2016-ban pedig 18,5 százalékuk hagyta ott az oktatási rendszert.
Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 300 ezer fiatal „morzsolódik le” évente országszerte, 75 ezer közülük pedig dolgozni sem akar iskolaelhagyás után.
Maros megyében 1070 diák „lépett le” az oktatási rendszerből az elmúlt tanév során, a tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbben Dicsőszentmártonban. A tanfelügyelőség oktatási rendszerbe való visszailleszkedési programjainak eredményeként néhányan visszatérnek ugyan az iskolapadba, de elenyésző ez az arány.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség adatai arra is kitérnek, hogy megyeszinten hány diák vett részt a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont pszichopedagógiai tanácsadásain, illetve ezek közül hány diákot fenyeget az iskolaelhagyás veszélye. Az iskolai tanácsadók 338 olyan tanulóval beszélgettek, akiket komolyan fenyeget az iskolaelhagyás veszélye.
Az iskolai mediátorok, azaz a roma közösségekkel foglalkozó szakemberek által konzultált gyerekek közül Dicsőszentmártonban 57, Ludason 5, Marosvásárhelyen a hidegvölgyi közösségből 6, Mezőbándon 54 hagyta ott az iskolát az elmúlt tanévben – derül ki a tanfelügyelőség éves jelentéséből. Ebben többek között az oktatás minőségének elemzésére is kitérnek, amelyet a külső ellenőrzések, azaz a tanfelügyelőségi inspekciók szemszögéből vizsgáltak. Eszerint az oktatás minőségének negatív mutatói – például a különböző vizsgákon elért gyenge eredmények, a hiányzások, a szakoktatás gyakorlati nehézségei – a tankönyvhiány és a törvényhozásban előforduló változásokon kívül az iskolaelhagyásnak is köszönhetők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro