Dr. Atzél Endre, a mindnyájunk által szeretett és tisztelt Atzél Bandi, Bandi bácsi december 7-én, 68 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, írta Gergely Istvánné. Neves történelmi családok sarjaként kora gyermekéveitől a menekülés, üldöztetés, kitelepítés, hátrányos megkülönböztetés jutott osztályrészéül, mégis egész életében az emberi és erkölcsi helytállás volt számára a legfőbb parancs. Tizenkilenc évesen, az 1956-os forradalomban való részvételéért, 14 év börtönbüntetést kapott, amelyből több mint 6 évet a legszigorúbb fegyintézetekben ténylegesen letöltött. A volt elítéltek mint megtörhetetlen, bátor, önfeláldozó társra emlékeznek rá. A diktatúra időszakában végzett lélek- és embermentő tevékenysége sokak csodálatát vívta ki: a menekülő, üldözött határon túli magyarok, románok, kelet-németek bújtatása, elszállásolása, esetenként külföldre csempészése, elesett öregek megsegítése, ápolása, és még sorolhatnánk. Tette mindezt sok évig egy Trabant nyergéből, biztos állás nélkül, elismerést, viszonzást nem várva. A Frater Juliánus Alapítvány Kuratóriumának elnök emeritusa, a Máltai Lovagrend tagja, szoros együttműködésben dolgozott a Johannita Lovagrend, a Transcar, a Pro Professione Alapítvány, a Segítő Jobb Alapítvány, több egyházi és számos külföldi jótékony szervezet tisztségviselőivel, egységeivel. Mindig a legelesettebbek, a legrászorulóbbak, a legelhagyottabbak voltak azok, akiket felkarolt: betegek, öregek, mozgássérültek, árvízkárosultak. Szállított sok ezer tonna élelmet, gyógyszert, ruhát, orvosi műszert, könyvet, főleg Moldovába, Erdélybe és Kárpátaljára. Éjt nappallá téve rótta az utakat, vitte-hozta a Kárpát-medencei mozgássérülteket, szervezte magyarországi és külföldi nyaraltatásukat, Lourdes-i zarándokútjaikat. Szerepe volt az erdélyi szórványkollégiumok létrehozásában, iskolai könyvtárak, bentlakások felszerelésében. Nemzetünk legelhagyottabb, legkiszolgáltatottabb töredékének, a csángóságnak megsegítése volt szíve számára a legfontosabb. 1992-ben döntő módon ő szervezte meg az ezer moldovai csángó magyarországi zarándokútját, hogy a pápalátogatáskor felmutathassák sajátos gondjaikat. Alapítványán keresztül megszámlálhatatlanul sok út, szállítmány, nyaraltatás, jótékony célú hangverseny, gyermekek taníttatása, ösztöndíjak, technikai felszerelések külföldi forrásból való előteremtése szolgálta az ügyet. Lakása, ideje és ereje korlátlanul kedves csángóinak rendelkezésére állt. A sok tízezer kilométer út, mint erős kötél, próbálta egybefogni a szétszakított nemzet részeit. Legendák övezték már életében. /Gergely Istvánné: Dr. Atzél Endre halálára (1936–2005). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

Egy tömbből faragott férfi volt Atzél Endre, mindenki Atzél Bandija, magyarságmentő missziója csúcsán sarkon fordult Teremtője szólítására. Halála mintha életét illusztrálná a feltétel nélküli önátadásban, a mindig Isten akaratára hagyatkozásban. A mindenkin minden áron segíteni készség ugrásra-kész állapotban tartotta – ő mindig ügyeletben volt, írta róla Dr. Gellérd Judit. Agyonhajszolta magát. Felkutatta a gyámoltalan, csendesen szenvedőket, akárcsak kultúrájukban sorvadásra ítélt közösségeket – a moldvai csángókat, a kárpátaljaiakat, és tartotta bennük nemcsak a lelket, de szállította a segélyt folyton-folyvást. Ki ne emlékezne az ezer csángóra, akiket Bandi II. János Pál pápa előtt 1991-ben Budapesten felsorakoztatott? Eszményien, hivatásszerűen volt ő Máltai Lovag. Atzél Endre Erdélyben, a Torda-Aranyos megyei Mezőzáhon született 1937-ben. Apja, báró Atzél Ede földbirtokos, agrármérnök volt és kora közismert politikusa. Édesanyja gróf Bethlen Beáta volt. Házasságukból nyolc gyermek született. Édesapját, a fegyverszüneti tárgyalások parlamenterét, előbb a nácik keresték halálra, majd a szovjetek vették üldözőbe és végül valószínűleg ők is végezték ki 1945-ben. Atzél Endre villamosipari technikumot végzett. Anyját takarítónőként alkalmazták egy gyárban. Az 1956-os forradalomban való részvételéért tizenkilenc évesen 14 évnyi börtönre ítélték. A volt elítéltek legbátrabb társuknak tartottak. 1956-os szerepéért a Köztársaság Hőse címet kapta meg. Az egyetemet levelező hallgatóként fejezte be, jogi diplomáját 1981-ben nyerte le. 1969 óta járta Erdélyt, majd 1990 után Moldvát is. Itt végezte lélek- és embermentő tevékenységét. Az évek során moldvai csángómagyarok ezrei fordultak meg lakásán, többjük szállóvendégként. A moldvai magyarok megsegítésére barátaival megalapította a Frater Julianus Alapítványt. Lourdes-ba évente vitte az erdélyi és moldvai mozgássérülteket vagy hozta a Kárpát-medence egyéb vidékeiről a mozgássérült és Down-kóros gyermekeket magyarországi és vidéki nyári üdültetésekre, miközben vitte, folyton vitte az eldugott falvakba a gyógyszereket, a gyógyászati segédeszközöket és ki tudja mi mindent. Utóbbi éveiben mindig Moldva, Kárpátalja és Bécs között száguldozott. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium munkatársaként szerepet vállalt szórványkollégiumok létrehozásában Erdély-szerte. Mádl Ferenc köztársasági elnök, Atzél Endre legendás munkásságát 2003-ban személyes kitüntetésével jutalmazta, 2004 decemberében pedig megkapta az erdélyiek Julianus-díját is. /Dr. Gellérd Judit: Radikális jóság – dr. Atzél Endre halálára. = Moldvai Magyarság (Csíkszereda), 2006. febr./

Első alkalommal szerveztek zarándoklatot a plébánosok február 11-e, a betegek világnapja alkalmából, a lourdes-i jelenések évfordulóján Csíksomlyóra. Tamás József püspök ünnepi szentmisét celebrált, melyre szervezett formában érkeztek a zarándokok a környékről és távolabbi településekről. /Takács Éva: Idősek, betegek zarándoklata Csíksomlyóra. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./