A Homoródmente egyik kicsi faluja Lokod, ahol 1995-ben megalakult a Lokodi Ifjúsági Alapítvány Helyi Ifjúsági Faluja, ami szemre valóban valamiféle falu a faluban, lényege szerint pedig a gyerekotthonból kinövő és a felnőtt társadalomba belenövő fiatalok otthona, munkahelye, megélhetése. A közösségi épületet május derekán avatták fel, kicsi faluban a még kisebbet, s a ház neve: Wenterf-ház. Egyébként az ifjúsági falu tizenkét épületből áll, és a németországi egyházi közösségek segítették. /Kicsi faluban még kisebb. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg idén a homoródszentmártoni alkotótábort. Az idei tábor helyszíne - az eddigiektől eltérően - Lókod. Eredetileg harminc művészt vártak a szervezők Erdélyből, Magyarországról, Szlovákiából és Németországból. /Művésztábor Lókodon. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

A Székelyudvarhelyhez közeli Lókodon jól haladnak az öregotthon építésével. Egy svájci házaspár /Gyarmathy György nyugdíjas professzor és felesége, Catherine Amerd / a lókodi öregotthon alapítója és támogatója. Gyarmathy György elmondta, hogy a hetvenes évek óta többé-kevésbé rendszeresen jött Erdélybe. A svájciak nagyon is szívükön viselték az erdélyi magyaroknak, főleg az erdélyi protestánsoknak a sorsát. A katolikusokét is. És gyakran ránk bíztak valami segélyt, amit aztán itt jó célra kellett fordítani. Sok segélyakció folyik, az övék a lókodi öregotthon. - Lókod kihalófélben levő falu, harminc lakója van. A fiatalok a városba költöztek. Új, huszonnégy személyes öregotthont építettek. 97-ben kezdődött az építkezés. Jelenleg már tizenöt öreg él az otthonban. /Oláh István: Mire megvénülünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

" Dr. Kardalus János Utcatér-díszítés a Homoródok mentén /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve az asztalosok, famegmunkálók kézikönyvévé válhat, hiszen bemutatja az összes olyan motívumokat, amelyek ismeretesek a Kis- és a Nagyhomoród mentén, de gyakorlatilag az egész Székelyföldön is. A Kis- és Nagyhomoród mentén lévő települések: Szentegyháza, Lövéte, Homoródalmás, Karácsonyfalva, Oklánd, Homoródújfalu, Székelyzsombor, Kápolnásfalu, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Recsenyéd, Városfalva, Lókod, Remete, Kénos, Bágy, Jánosfalva építészetének jellegzetes épületei a csonka nyeregtetővel épült házak, amelyeknek utcára néző oromfalain vakolatdíszek láthatók. "Akárcsak 1995-ben Budapesten megjelent kötetében, A székely festett bútorokban, a szerző nemcsak a kijelölt tájegység anyagának összegyűjtésére, hanem a kompozíciót alkotó elemek leírására, a tájegységben való megnevezésre és a díszítés alkotta kommunikációs rendszer magyarázására is vállalkozik" - írta a könyv előszavában Mihály Zita múzeológus-építész. /Fülöp D. Dénes: Homoródmenti formaleltár. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 10./"

"Erdélyi viszonylatban is hiánypótló vállalkozásba kezdett a Balla Zoltán által vezetett Humán Reform Alapítvány, amikor két éve beindította bábosképző tanfolyamát. A kirulyfürdői és a homoródfürdői találkozók után idén Lókodban találkoztak a résztvevők. A résztvevők a baróti Cimbora Napköziből, a székelyudvarhelyi Napsugár Napköziből, a csíkszeredai Tanulók Klubjából, Lövétéről, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Közművelődési Egyesület Habakuk bábcsoportjától, a szászrégeni Művelődési Ház Csim-Bumm bábcsoportjától, valamint Sepsiszentgyörgyről és Homoródszentpéterről érkeztek. A tanfolyamon bábcsoportvezetői-képzés, darabelemzés, előadás-előkészítés, bábtervezés, díszlet- és kelléktervezés, illetve -készítés, koncepcióalakítás, előadás megszervezése és tervezése, zene alkalmazása szerepelt a programban. A tanfolyam vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozatának vezetője-rendezője, a Romániai Bábos Céh alelnöke szerint nagy szükség van erre a tanulási formára, mert a profi bábszínjátszás jelenleg mélyponton áll, színészképzés pedig nem is létezik. A Humán Reform Alapítvány által indított kurzus az egyetlen rendszeres képzés, ezenkívül még Kolozsváron oktatnak időszakonként. Létezik ugyan Székelyföldi Bábos Egyesület, az alapítvánnyal közösen bábszíndarab-írói pályázatot is hirdetett, ám a beérkezett művek nem feleltek meg az elvárásoknak. /Forrai Tibor: Bábosok tanfolyama Lókodban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"

Lokodon az ökumenikus öregotthon 1992-ben létesült, tíz rászoruló idős ember volt a lakója. Később egy erről a vidékről elszármazott, Svájcban élő lelkes ember, Gyarmathy György és felesége, Katalin közbenjárására, svájciak támogatásával megépült a korszerű öregek otthona. A kétszintes épületben azóta 24 idős ember talált otthonra. A német támogatást élvező Lokodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) lebontásra ítélt telkes házakat vásárolt meg, s helyrehozták a házakat. Ezzel az elnéptelenedő, kiöregedő vidék fiatalítása történt. Az idetelepült ifjak az építkezésben és a gazdálkodásban igyekeznek elfoglaltságot találni maguknak. Megépült az étterem, az iroda, a felső szinten pedig szövőműhelyek kaptak helyet, ahol a hároméves időszakra itt-tartózkodó árvaházi fiatalok ismerkedhetnek meg a szakmával. Felújították a régi kultúrházat és az iskola épületét. A németek jóvoltából komoly gépparkkal rendelkeznek, állatokat tartanak, földet művelnek. /Kristó Tibor: Ha ide jut az ember... (Életképek egy öregotthonból). = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

"A múzeum épülete biztosított otthont Székelykeresztúron június 23-án a Domus tízéves évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat megnyitójának. Szőcs Pál, a Domus Egyesület elnöke ismertetőt tartott az egyesület eddigi tevékenységéről és további céljairól. A polgári egyesületekkel szervezett találkozót közös cél hozta össze: segíteni a rászorulókon. A következő szervezetek mutatkoztak be: Budvár Szociális Központ - Székelyudvarhely, Szinfo - Székelyudvarhely, Pro Kindergarten - Székelykeresztúr, Hart for Romania - Anglia, Zsebike - Székelyudvarhely, Eutikus Egyesület - Kányád, Humán Reform - Székelyudvarhely, Ház a Holnapért - Székelykeresztúr, L. I. A. - Lókod, Forrás - Marosvásárhely, Domus Egyesület - Székelykeresztúr. A találkozón megvitatták a hátrányos helyzetű, fogyatékos fiatalok problémáit; a leányanyák helyzetét; a "családi házakból" kikerülő fiatalok lakásproblémáinak megoldását; földterületek bérlését a fiatalok számára. Június 27-én a keresztúri Domus vezetősége találkozott a németországi társegyesület, valamint a társulni szándékozó angliai tömörülés képviselőivel. Este kezdődött a Pipacsok néptáncegyüttes műsora. /S. D.: Segíteni a rászorulókon! Tízéves a keresztúri Domus Egyesület. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./"

A székelykeresztúri Domus Egyesület, a szentegyházi Gellért Alapítvány, a lókodi LIA Alapítvány és a székelyudvarhelyi Wolter Alapítvány közös állásfoglalást adott ki a Hargita Népe 2005. február 12-i számában megjelent, Nem mindenki elégedett a Csibész Alapítvánnyal című cikkel kapcsolatosan. A csíkszeredai Csibész Alapítvány a gyermekotthonokból kikerült fiatalok felkarolásával szerzett széles körű elismerést. A fiatalok közül sokan nem tudnak munkát keresni, figyelmetlenek, koncentrációs képességük nagyon alacsony, pénzüket nem tudják beosztani, írás-olvasással kapcsolatos nehézségeik vannak. Mindezek ellenére mégis tény, hogy Csibész Alapítvány azokkal kezdett törődni, akikkel eddig senki sem törődött /Csibész Alapítvány – mi lenne, ha nem lenne? = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 24./

Lókodon a szeretetotthonban bemutatkozott a homoródszentmártoni Györffy Tibor Nyugdíjas Klub, valamint a klub keretében működő Sóvirág műkedvelő csoport. Az otthon lakóit Csíki Rudolf, a klub vezetője köszöntötte. Az est második felében a szeretetotthon lakói léptek a közönség elé verssel, muzsikával. Végül az otthon lakóit virággal és süteménnyel lepték meg a Sóvirág műkedvelő csoport tagjai. /Fekete B. Zoltán: Kulturális műsor az öregotthon lakóinak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 20./

Tíz évvel ezelőtt jött létre az Unitárcoop Alapítvány, amelyet a Marosvásárhelyi Unitárius Egyházközség és három magánszemély alapított azzal céllal, bekapcsolódjanak a fogyatkozó és öregedő közösségek támogatásába. Az elmúlt években támogatást nyújtottak tanuló fiataloknak, sokgyermekes családoknak, rendezvényeknek stb. Többek között: helyi és országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Szabédi Napok, fehéregyházi millenniumi templom, unitárius kórustalálkozó, a szentgericei egyházközség Tiboldi Alapítványa, lokodi öregek háza, hidegvölgyi tűzkárosult cigány családok, marosszentkirályi Szent István-szobor, Szeret-Klézse Csángó Alapítvány stb. A keresztelői betétkönyv-adományozás a Maros Egyházkör keretében ma már hagyományos segélyezésnek számít. 2000. szeptember 18. nevezetes dátum az alapítvány életében: létrejött az Unitárius Gondozó Szolgálat, amely mint autonóm részleg fejti ki tevékenységét, különös tekintettel a többnyire magára maradt, kisnyugdíjból élő, otthonát ritkán elhagyó, önmagát nehezen vagy egyáltalán ellátni nem tudó idős emberek otthoni gondozására illetve segélyezésére. /Szabó László: Tízéves az UNITÁRCOOP Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

Értelmi fogyatékosoknak épült otthont avattak a Székelyudvarhely melletti Bikafalván. A tíz személy ellátását biztosító intézményt a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) hozta létre, a 200 ezer eurós beruházás költségeinek zömét németországi és svájci adományok biztosították, a Fogyatékkal Élő Személyek Országos Hatósága (ANPH) 45 ezer euróval járult hozzá az építkezéshez. A LIA 1995 óta foglalkozik árva, szociálisan hátrányos és értelmi fogyatékos gyerekek gondozásával. Első lépésként a Homoródszentmártonhoz tartozó Lókodban hoztak létre kollégiumi rendszerben működő tanműhelyeket, ahol az árvaházi gondozásból kinőtt, 18 évesnél idősebb fiataloknak biztosítanak lehetőséget szakmák elsajátítására, segítenek a munkahelykeresésben. 1999-től épültek ki a LIA gyermekházai a Homoród menti falvakban, amelyek elemi és általános iskolás korú árva gyerekeknek biztosítanak otthont. Az ellátórendszer harmadik eleme a Bikafalván most felavatott otthon, ahol azoknak a 18 évnél idősebb, értelmi fogyatékos fiataloknak biztosítanak otthont, akik „kinőttek” már a kiskorúak házaiból, de nem képesek önmaguk eltartására. /Kovács Csaba: Kórház helyett otthont. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

Június 17-én megnyílt a két hétig tartó 31. Homoródszentmártoni Képzőművészeti Tábor. A művészek idén a Homoródszentmárton községhez tartozó Lókod faluban létrehozott Lókodi Ifjúsági Alapítvány épületében lesznek elszállásolva. A táborban 15 hazai és magyarországi képzőművész vesz részt. Valamennyi képzőművész három munkát adományoz a tábornak az ott készült alkotásaiból, kettő közülük az állandó képtárat fogja gazdagítani, a harmadikat pedig a tábort támogatóknak ajándékozzák. /Bágyi Bencze Jakab: Homoródi alkotóműhely. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

Lókodban szeptember 27-én felavatták az unitárius templom nagyobbik harangját, amelyet Silye Jánosné Balázs Lídia készíttetett. Az 1911-ben – a Lókodi Közbirtokosság hozzájárulásával – felépített templomban dr. Szabó Árpád püspök felszentelte és megáldotta a Silye Ferenc lövétei harangöntő mester műhelyében készült emlékharangot. A tízfős helybéli gyülekezet tagjain kívül az elszármazottak is hazatértek. /Lázár Emese: Új harang Lókodban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./

Egyház- és iskolaépítő püspökként tartják számon a leköszönő Szabó Árpád erdélyi unitárius püspököt. Senkinek sem szabad elkallódnia, ebből indult ki, amikor végigjárta az Egyesült Államokat, hogy az iskolákhoz, a tervek megvalósításához pénzt gyűjtsön. Szabó Árpád /sz. Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15./ vegyészmérnök szeretett volna lenni, végül mégis a teológiára ment. 1957-ben szerzett lelkészi oklevelet. 1958–65-ig Kiss Elek püspök titkára, 1965–76-ig kolozsvári lelkész, közben 1968-tól teológiai óraadó, 1976-tól egyetemi tanár. 1977–78-ban a chicagói Meadville-Lombard Teológiai Főiskolán tanult. 1990–94-ig a kolozsvári teológiai intézet rektora. 1996 januárjától főjegyzője, 1996. július végétől megbízott, 1996. december 13-ától pedig 30. megválasztott püspöke az erdélyi unitárius egyháznak. Ő volt az első, akit az 1996-ban módosított alaptörvény szerint meghatározott időre választottak püspökké. Azelőtt életfogytiglan választottak püspököt. 1989 az újrakezdés volt az unitáriusoknak is, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön és Fehéregyházán építettek templomot, Nyárádszeredában most épül egy templom. Aztán épületeket vásároltak Nagyváradon, Csíkszeredában, Kőhalomban, ezeket átalakították templommá. Az udvarhelyszéki Lókodon ötven férőhelyes öregotthont hoztak létre. Az egyház célja, hogy iskolaépületeit úgy használja ki, ahogyan az építők eltervezték. Kolozsváron és Székelykeresztúron is tárgyaltak a világi iskolák vezetőivel, és Szabó Árpád felajánlotta: próbáljanak egyesülni. A gyermeklétszám csökken, ez komoly gondot okoz, valósággal kihúzzák egymás kezéből a gyermekeket. Az az iskola lesz életképes, amelyik minőségi oktatást tud biztosítani. Keresztúron megállapodtak, hogy a két iskola egyesülni fog, és kidolgozták az unitárius felekezeti oktatás középtávú stratégiáját, amelynek egyik fontos elve: egy épület, egy iskola. Hosszú távon a vita okafogyottá válik, mert nem lesz elég gyermek. A restitúció vontatottan valósul meg. Visszakapták az unitárius püspökség épületét, a székelykeresztúri iskolákat, és visszakapták, de még nem vehették át a régi kolozsvári kollégium épületét, amelyben ma a Victor Babes Iskolacsoport működik. – A nagyvárosi gyülekezetekből kisebb egyházközségeket hoztak létre. /Benkő Levente: Senkinek sem szabad elkallódnia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

Víz alatt Csíkszereda több része
Embereket kellett kimenekíteni, házak kerültek víz alá, és száznál is több portát öntött el az ár augusztus 1-jén, vasárnap, amikor egy gyors felhőszakadás következtében több patak áradt meg és lépett ki medréből. Csíkszereda több részén az úton hömpölygött és a házak ablakáig ért a víz, a hatóságok ráadásul újabb esőzésekre, és emiatt megnövekvő vízszintre figyelmeztetnek.
Nem tartott sokáig a nyári öröm: két nap meleg után vasárnap egy gyors felhőszakadás következtében újból több Hargita megyei település házai kerültek víz alá. Csíkzsögödben, Csobotfalván, Mindszenten, Csíkszentléleken és Lókodon összesen száznál is több háztartást öntött el az ár, az egyszerre több helyről riasztott katasztrófavédelmiseknek embereket és háziállatokat kellett kimenekíteniük.
„Egy héttel ezelőtt, amikor még kiöntött a patak, azt mondtuk, harminc éve nem volt ilyen magas. Most azt kell mondanom, soha nem volt ilyen nagy a vízszint” – mutat a hömpölygő Fitód-patakára az egyik lakó, akinek udvarában térdig ér a víz. A máskor nyugodt kis patak ezúttal nemcsak megközelítette a meder szélét, hanem át is lépte azt, így egyes udvarokon másfél méteres víz folyt végig, 20 házat és 40 portát öntött el. Amint azt a katasztrófavédelem ügyeletese lapunknak elmondta, négy idős embert és két gyereket kellett kimenteni, a víz kiszivattyúzását azonban mindaddig nem tudták elkezdeni, amíg nem apadt a vízszint – vasárnap este ráadásul a további esőzések miatt újabb hidrológiai figyelmeztetés lépett érvénybe. Csobotfalván az elmúlt néhány nap alatt immár harmadszor pusztított a megáradt Somlyó-pataka. Az úton folyt a víz, még a tűzoltóautó is alig tudott végighaladni rajta. Itt 60 háztartás és 10 ház került víz alá. Szentléleken 30 udvart öntött el az ár, Csíkpálfalván villám csapott egy fába, amely egy elektromos vezetéket leszakítva egy autóra borult, Csíkszereda központjában egy méretes faág szakadt le, az alatta parkoló furgon azonban tartotta mindaddig, amíg a katasztrófavédelem munkatársai elhárították a veszélyt. Hargita Népe (Csíkszereda)

„Két perc alatt béjött a tenger a házba”
Felhőszakadás okozott özönvízszerű áradást szombaton este Udvarhelyszéken. Több mint tíz települést árasztott el a hegyekből lezúduló víztömeg és a megáradt Nagy-Homoród, a tegnap délutáni legfrissebb információink szerint 600 fölötti az érintett porták száma, és több száz hektárnyi az elöntött mezőgazdasági területeké. Több mint húsz település maradt villanyáram nélkül.
Ócfalva, Felsőboldogfalva, Patakfalva, Sándorfalva, Árvátfalva, Lókod, Telekfalva, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Recsenyéd, Városfalva: települések, amelyeket nem kíméltek az égiek. Szombaton a késő délutáni órákban bekövetkezett felhőszakadást követően a Felsőboldogfalvára és a hozzá tartozó falvakra a domboldalakról elemi erővel zúdult le az útjából mindent elsodró vízáradat.
„Földindulás volt itt” – emlékszik vissza Sándor József, Felsőboldogfalva polgármestere, aki szerint a településeket egy óra alatt elárasztó víz a 2005-ös árhoz mérhető rombolást végzett. Felsőboldogfalván 101, Ócfalván 31, Patakfalván 28, Telekfalván 23, Árvátfalván és Sándorfalván 1-1 háztartást tett tönkre az áradás – sorolja a szomorú statisztikát az elöljáró, majd hozzáteszi, a mentést már az éjszakai órákban elkezdték – a lakókkal közösen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók és az önkéntesek, de „ezt a hatalmas kárt kézi erővel nem lehet helyrehozni”.
A ’70-es árvíz leányálom volt
Rosszabbul jártak a Homoródszentmárton községhez tartozó falvak. A rájuk szakadó áradatot az este tíz órakor medréből kilépő Nagy-Homoród tetőzte. Homoródszentmárton irányába tegnap délelőtt ugyan lehetett már közlekedni, az úttesten felgyülemlett törmelék, az elmosott kertek, a felgyűrt aszfalt és a vízátfolyások lehangoló látványa azonban megerősítette a romokat takarító emberek állítását: a ’70-es árvíz ehhez képest leányálom volt.
„Hatvanesztendős vagyok, de én ilyet még életemben nem láttam, pedig idevaló vagyok. Valósággal hömpölygött a derékig érő víz” – meséli Homoródszentmártonban Ilonka Margit, aki előbb a mély és több helyen beszakadt patak martját, majd a víz mosta és iszaptól bűzlő ősház portáját mutatja – itt éppen a pincébe befolyt vizet igyekeznek kiszivattyúzni a segítőkész szomszédok. Harangszó, a nyári melegben gőzölgő iszapos víz és hordalék orrfacsaró szaga, a pincékből a vizet szivattyúzó pumpák zúgása, letarolt kertek, a régi csűrre alig emlékeztető romhalmaz, a menthetőt még menteni próbáló lakosok – ez a látvány fogad Homoródszentpálon.
A negyven éve Galacon élő, idős édesanyjához látogatóba hazaérkezett Apostoli Erzsébet szülőházának udvarát és a csűrt, valamint a kertet elmosta az ár, csupán a ház előtti villanyoszlopon a gólyafészek maradt sértetlenül. „Azt hittem, hogy itt van a világ vége, a végén már csak vetettem a keresztet és fohászkodtam a Jóistenhez, hogy mentsen meg minket” – meséli a még mindig a történések hatása alatt álló asszony. „Eddig soha nem hallott hangon vonyítottak a kutyák, bőgtek a tehenek és rikácsoltak a tyúkok, aztán jött a víz. Én ilyen rettenetes, pokoli dübörgést soha nem hallottam még… Két perc alatt béjött a tenger a házba, a csűr ajtaját hátravetette, és ami benne volt, a szekeret, a gabonát, építőanyagot, mindent, de mindent elvitt. A lovat és a borjút kimentettük, de a tyúkok mind odavesztek. Villany sem volt, koromsötétben tapogatóztunk” – meséli, hozzátéve, az mentette meg az életüket, hogy a kert mellett folyó Nagy-Homoród csak később áradt meg.
A traktort, mint pelyhet sodorta el
A 18-as házszám alatt lakó nyolcvanesztendős Bató Zsuzsánna néni és lánya, Bak Katalin utolsó percben menekült meg a több méter magasan hömpölygő víz elől, de a pincelakásban, Zsuzsánna néni egykori varróműhelyében minden odaveszett. „Azt mondják meg, hogy mikor lesz villany, hogy haladni is tudjunk?” – ezzel a kérdéssel fogadnak a homokzsákokkal elbarikádozott házaik előtt ügyködő városfalviak, akiknek házait idén harmadik alkalommal árasztotta el a víz. „Valójában négyszer jött már reánk a víz” – magyarázza Sarka Dénes városfalvi tanácsos, aki szerint a szombati áradás 70–100 épületet érintett és 200 hektár körüli mezőgazdasági területet árasztott el. A víz erejéről annyit: a Templom utca 132-es házszám alatt lakó Szabó Béla portája előtt álló traktort tulajdonosa szerint úgy sodorta el a víz több mint negyven métert, „mint egy pillét”.
„Ez a nyár, úgy látszik, már csak ilyen. Egyik felén befejezzük, a másik felén kezdjük elölről” – állapítja meg az éppen a faluban terepszemléző Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke. Mint hozzáteszi, a károk mértéke egyelőre ismeretlen, a településeken a kárelhárítás az éjszaka folyamán már elkezdődött, így remélhetően – ha nem jön újabb égszakadás – hamarosan újra helyreáll a rend.
Nem okozott a 2005-ös árvízhez hasonló tragédiát, de kilépett a medréből, és Malomfalván 20, Farkaslakán negyven ház pincéjét árasztotta el a Fehér-Nyikó. Az éppen Magyarországon tartózkodó Albert Mátyás polgármester telefonon adott hangot a katasztrófavédelemmel kapcsolatos felháborodásának. „Ne küldjön nekünk SMS-t, se levelet az ISU (a katasztrófavédelem – szerk. megj.) akkor, amikor a fejünk felett már ott a baj. Az utolsó percben indulnak meg mindig. A veszélyt mi is jól látjuk, érezzük is, nem szóbeli ígérgetés, felelősségre vonás és fenyegetés kell, hanem a patakok medrének rendbetételéhez megfelelő gépek, üzemanyag és emberek, akiket mozgósítani tud a hivatal” – mondja Albert, aki szerint baj esetén az önkormányzatok és a polgármesterek keze az anyagi és a humán erőforrás hiányában meg van kötve.
Lázár Emese. Hargita Népe (Csíkszereda)

Számos tanintézetet zárnak be a gyerekhiány miatt Erdély-szerte
Bár az új tanügyi törvénytervezetben szereplő fejkvótarendszer még nem lépett érvénybe, a gyerekhiány miatt már a 2010–2011-es tanévtől számos iskolát kell megszüntetni, és osztályokat kell összevonni. Ez a magyar tannyelvű oktatásra vonatkozóan is elkerülhetetlen, bár a megyei tanfelügyelőségek magyar szakemberei saját bevallásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb tanintézetre kerüljön lakat. Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat.
Kovászna megyében két elemi iskolát és egy óvodát kénytelenek bezárni a gyerekhiány miatt. Bár az alapelv szerint minden településen kellene működnie elemi iskolának és óvodának, ha nincs elég gyerek, ez nem tartható – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő. Így szeptembertől már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfűzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola.
Keresztély Irma emlékeztetett: a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat zártak be. A megmaradt gyerekeket iskolabusszal szállították a községközpontba vagy a legközelebbi település iskolájába-óvodájába. Azóta sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, de a gyereklétszám csökkenése miatt idén elkerülhetetlenné vált újabb iskolák felszámolása, magyarázta a főtanfelügyelő, aki szerint a fejkvótarendszer bevezetésével további iskolák, óvodák bezárására lehet számítani.
Beiskolázási kampány zajlik
Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat, mondta. Kovászna megyében a napokban az iskolaigazgatók és osztályfőnökök otthonukban keresik fel azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik osztály befejezése után nem akarják folytatni tanulmányaikat. A pedagógusok megpróbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. A megyében 92 diáknak kell pótvizsgáznia, és 111 nyolcadik osztályt végzett tanulót nem zártak le, ők vélhetően nem akarják folytatni tanulmányaikat. Ha ezek a gyerekek nem iratkoznak be kilencedikbe, négy osztályt nem tudnak megalakítani. A megyében a beiskolázási tervben 70 kilencedik osztály szerepel, de nem sikerült valamennyit betölteni. Tizenötben húszfősnél kisebb a létszám. Baróton, a Baróti Szabó Dávid-iskolában két kilencedik osztályt terveztek, ám ezekbe mindössze két-két diák iratkozott be.
Hargita megyében kilenc vidéki iskolát kell megszüntetni az új tanévtől, a gyerekek a községközpontokba ingáznak majd. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint alaposan megvizsgálták mindenik tanintézet helyzetét, mielőtt a bezárásukról döntöttek volna. Zömében eldugott településekről van szó, ahol kevés a gyerek, és mostohák a körülmények a tanintézetekben, tette hozzá. Mint mondta, Székelymagyaroson, Bágyon és Lókodon óvodákat zárnak be, míg Csehétfalván, Medeséren, Hágótőn, Récefalván, Keményfalván és Bükkhavaspatakán az iskolákra került lakat. A főtanfelügyelő szerint az ezekben dolgozó pedagógusok más tanintézetekben folytatják majd pályafutásukat. Mint mondta, ahol a szülőket kellőképpen informálták a folyamatról, ott elfogadták a helyzetet, máshol azonban ellenezték a tanintézetek bezárását.
Hiányoznak az iskolabuszok
Az iskola-összevonások Maros megyében is elkerülhetetlenek. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint ősztől 25 tanintézetet zárnak be gyerekhiány miatt. Főleg a kis települések iskoláira és óvodáira kerül lakat, ahol már az előző években is összevont osztályok működtek minimális létszámmal. Ami a magyar tagozatot illeti, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, egyetlen kis faluban sem bolygatják az elemi oktatást, az általános iskolákban viszont kénytelenek néhány osztályt felszámolni. Bár még nem született végleges döntés, egyre inkább úgy tűnik, hogy szeptember 15-étől többek között a bözödi, gerendkeresztúri és kerelői gyerekeknek kell ingázniuk. Helyzetüket azonban tovább bonyolítja az iskolabuszok hiánya.
„A minisztériumból ígéretet kaptunk kisbuszokra, azonban nem tudni, hogy ezek megérkeznek három héten belül, vagy sem” – nyilatkozta Illés. Hozzátette, bár szeptember 15. rohamosan közeleg, az új tanévet illetően még nagyon sok a kérdőjel. Maros megyében a 2010/11-es tanévben 239 önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola működik majd, a többi 636 valamelyik központi intézmény része.
Magyar és román iskolaközpontok alakulnak
Szatmárnémetiben tizenkét magyar osztályt érint a tanintézetek összevonása – nyilatkozta lapunknak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A megyeközpontban a Batizi úton található 13-as számú általános iskolát, illetve a Dariu Pop-iskola diákjait érinti az intézkedés. Az előbbiből nyolc, míg az utóbbiból három magyar tannyelvű osztályt kénytelenek átköltöztetni egy másik tanintézetbe. Ezek többsége minimális, tízgyermekes létszámmal működött, ezért is volt szükség az iskolák összevonásra, fejtette ki Kónya. Az összevonás eredményeképpen legfeljebb 500 méterrel kell majd nagyobb távot megtenniük a tanulóknak – tette hozzá. Megyei szinten 40 magyar kisdiáknak szűnt meg eddigi iskolája. Ők iskolabusszal négy-öt kilométert fognak utazni naponta, hogy iskolába járhassanak, magyarázta Kónya.
A gyakorlat szerint vidéken külön román és magyar nyelvű iskolaközpontokat alakítanak ki. Szamoskrassón például magyar nyelven folyik az oktatás, ide a helyieken kívül három környező településről érkeznek diákok, míg a szomszédos Nagykolcsra a román nyelven tanuló gyerekek járnak – magyarázta Kónya. Ugyanez a helyzet Szatmárpálfalva és a szomszédos Ombod esetében is, az előbbiben román, míg az utóbbiban magyar tannyelvű iskola működik, mondta Kónya, hozzátéve, hogy ezekben az osztályokban többnyire szimultán oktatás folyik majd.
Megússzák a tavalyi iskolabezárásokkal
Máramaros megyében idén nem szűnnek meg magyar osztályok. Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő szerint azonban, ha életbe lép a minimum 15 fős osztályok működtetését előíró rendelet, a megyében komoly gondok lesznek a magyar osztályokkal, hiszen ezekben alig tanul több tíz diáknál. Felsőbányán idén tíz diákkal indul első osztály, Szinérváralján pedig nyolc tanuló kezdheti el a negyedik osztályt. Mindkét esetben minisztériumi engedély szükséges az osztályok elindításához, amit valószínűleg meg is kapnak. Tavaly egyébként 7 százalékkal csökkent a magyar osztályok száma Máramaros megyében, közölte sajnálattal a tanfelügyelő. Idén viszont örömre ad okot, hogy Égerháton például, ahol már évek óta egy négy diákból álló összevont osztályt tartanak fenn, ötfős lesz a létszám, nyilatkozta a magyar szakos tanfelügyelő.
Bihar megyében egyelőre még zajlik az összesítés, és csak péntekre derül ki, hogy hány román és magyar osztályt érint az iskola-öszszevonás, tudtuk meg Elena Bacter tanfelügyelőségi szóvivőtől. Kedvezőtlen demográfiai folyamat. Szilágy megyében 37 tanintézetben nem lesz oktatás az új tanévtől, szintén az egyre csökkenő gyereklétszám miatt. 13 óvodát, 19 elemi és öt általános iskolát zárnak be, közölte Ioan Abrudan főtanfelügyelő, aki szerint a lépésnek semmi köze a pedagógusok elbocsátásához, ez a demográfiai folyamat eredménye.
Az említett tanintézetekben ugyanis nincs meg a működtetéshez szükséges minimális létszám, óvodákban négy, iskolai osztályok esetében tíz gyerek. Ugyanakkor 15 tanintézetnek megszűnik a jogi személyisége, más iskolák vezetősége alá kerülnek. Az iskolafelszámolás a magyar nyelvű oktatást is érinti. Márkus László, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő lapunknak elmondta, három érintett elemi iskolában vannak magyar osztályok is, illetve három általános iskolát szerveznek át az új tanévtől. A felszámolandó boroszlói iskola diákjai Panitba fognak ingázni, illetve két tanintézet elveszíti önállóságát, az erkedi Kusalyhoz, a szilágyzoványi Ipphez fog tartozni.
Egyre nehezebb magyar osztályokat indítani Hunyad megyében is. Mint Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, a megyében nem szűnnek meg magyar iskolák – hiszen vidéken már nincs is magyar tagozat –, azonban osztályokat kénytelenek összevonni. A dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban például eddig két-két magyar osztály működött, hiszen a városi gyerekek mellett a Böjte Csaba ferences atya által felkarolt árva gyerekek is itt tanulnak. Azonban az alacsony létszám miatt a második osztályt kénytelenek összevonni, és örülnek, hogy nagy munka árán a 3., illetve 4. osztályokat sikerült megmenteni, mondta a tanfelügyelő-helyettes. Örvendetes azonban, hogy kilencedik osztályban mind a turizmus, mind a matematika-informatika szakon van elegendő diák. Lupényban és Vajdahunyadon azonban csak egy-egy ötödik osztály indul magyar tagozaton, tette hozzá Máté Márta. Krónika (Kolozsvár)

Új könyv a két Homoród mentéről
Mihály János: Gyalogosan a két Homoród mentén. Útirajz 2009–2010. Kiadó: Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Székelyudvarhely, 2010 (208. oldal, kb. 215 színes képpel)
Mihály János történész 2009 nyarának elején indult Homoród menti túrájára, amellyel Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkésznek, szónoknak illetve Székelyhoni utazás a két Homoród mellett című ismert munkájának kívánt emléket állítani. A tervezett útvonal magába foglalta mindazokat a Hargita megyei településeket (Lókod, Bágy, Ége, Székely-dálya, Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál, Recsenyéd, Homoródszentmárton, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Gyepes, Homoródremete, Kénos, Homoródfürdő, Kápolnásfalu, Szentegyháza, Lövéte, Homoródalmás, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd, Homoródújfalu és Jánosfalva), amelyekről leírást találunk Jánosfalvi feljegyzéseiben. Mihály János gyaloglata során elkészítette a maga látleleteit, a saját útirajzát, amely az előző években, folytatásban az Udvarhelyi Híradó hasábjain volt olvasható. Az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont jóvoltából a nagy sikerű útirajz 2010 végén könyv formájában is megjelent. Első bemutatójára a II. székelyföldi napok keretében került sor 2011. június 5-én, a szerző szülőfalujában, Lövétén. Azóta több helyszínen (Homoródalmás, Homoródszentmárton, Szentegyháza, Városfalva, Brassó) is bemutatták a kötetet, legutóbb a magyar kultúra napja rendezvénysorozat keretében Székelyudvarhelyen. A könyvet többek közt Oláh Sándor, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának alapító tagja és munkatársa, a két Homoród mentének kiváló kutatója is méltatta, aki így ír a szerzőről és művéről a könyv előszavában: “Amikor Mihály János a Jánosfalvi Sándor István nyomdokain bejárt tájon a múltra vonatkozó, folytonosságot, állandóságot sugalló bizonyítékokat elénk tárja, amikor az emlékezet változatos kellékeit – templomok, harangok, sírkövek, világháborús emlékművek feliratait, katonai összeírások, kéziratos könyvek adatait, régészeti leletek tárgyait, vagy a táj természeti értékeit – leltározza, akkor a múlt megőrzésének eszközeit teszi elénk. Könyvét elolvasva úgy vélem, hogy hosszú évek szívós, kitartó munkájával nekünk – akik a két Homoród mentéhez akár múltunkkal kötődünk, akár mint saját mindennapi világunkat éljük és lakjuk e tájat – Mihály János különleges, pótolhatatlan emlékezet-emberünk, akire nagy szükségünk van, ha tudni akarjuk, mit nem szabad elfelejtenünk. Nemcsak emlékezetünk elevenen tartásában, a jövőnket illető várakozásainkban is. A sokat hivatkozott Pierre Nora szavaival: “mivel a jövő mindig izgat bennünket, szükségünk van az emlékezetre: az emlékekben keressük a jövőre utaló jeleket.”
Mihály János történész könyvét Hargita Megye Tanácsa, a Bolyai téri unitárius egyházközség valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében Marosvásárhelyen is bemutatják február 2-án délután 5 órától a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A kötetet és a szerzőt Simó Sándor, a székelyudvarhelyi unitárius egyházkör esperese ismerteti az érdeklődő közönséggel.
P. Buzogány Árpád, Székelyudvarhely
Népújság (Marosvásárhely)

Kincsek után gyalogszerrel
Mihály János könyvbemutatója
Két évvel ezelőtt egy csöves hátizsákkal és egy “kutyaijesztő” fokossal indult útnak Jánosfalvi Sándor István néhai unitárius lelkipásztor nyomán Mihály János lövétei származású történész. Barangolásából hiánypótló – Nagy László unitárius lelkész, főjegyző szavaival élve “nemcsak szép, de jó” – könyv született Gyalogosan a két Homoród mentén címmel.
A kiadványt múlt csütörtökön délután mutatták be Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermét zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Homoród menti falvakat nem földrajzi sorrendjük, hanem az egykori lelkész életútjának állomásai szerint Lókodtól az Isten völgyének nevezett Jánosfalváig olvasóközelbe hozó – nemcsak a történész, de a néphez közel álló alkotó szemszögéből láttató – munkát Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese méltatta. Az átfogó, egy-egy település érdekességeire, gondjaira külön is kitérő ismertető után a szerző mesélt a kiadvány megszületéséről.
– Ez a könyv 30 évvel ezelőtt kezdődött Marosvásárhelyen. Itt, a képzőművészeti iskola diákjaként jöttem rá arra, hogy ha egyszer lesz belőlem valaki, akkor csakis történész lesz, és nem képzőművész. Sokat üldögéltem a dokumentációs teremben, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros adta itt kezembe az érdeklődési körömhöz kapcsolódó első könyveket. Akkor álmodni sem mertem volna, hogy évtizedek múlva majd együtt dolgozunk – emlékezett vissza életútja meghatározó mozzanatára Mihály János, akinek “szakképzése” tulajdonképpen jóval korábban, még a mezőn kezdődött.
– Első történelemtanárom a nagyapám volt, takarás közben előszedte a Tolnai lexikont, abból tanítgatott. Aztán a marosvásárhelyi diákévek alatt kialakult egy dac is bennem, történelmi irányultságomat ugyanis sokan nem értékelték, anyaggyűjtéseim sem mentek zökkenőmentesen, gyakori vendég voltam a közeli utcában (sz. m.: a rendőrségen).
Mihály János Marosvásárhelyről Kolozsvárra került, majd a budapesti Károli Gáspár Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Nem maradt odaát, öt éven keresztül a lövétei iskola diákjainak adta tovább a határon túl szerzett tudást – ez volt eddigi élete legnagyobb élménye –, majd a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont megalakulásakor megpályázta a felajánlott kutatói állást, azóta ott dolgozik. Homoród menti vándorútjára 2009-ben, 130 évvel Jánosfalvi Sándor István halála után indult.
– Az volt a célom, hogy felébresszem a nagyközönség érdeklődését ez iránt a periférikus tájegység iránt. Ezt a könyvet nagyon sokan írtuk, minden elődöm, deákok, tanítók munkája benne van. Katonai térképek szerint, járatlan ösvényeken barangoltam be ezt a vidéket, gyakran haladtam el esztenák mellett, ahol a kutyák gondoskodtak arról, hogy hamarabb érjek a következő településre. Jó volt megtapasztalni, hogy a globalizáció nem kerítette hatalmába a Székelyföldet, él még a székely vendégszeretet. Bármerre jártam, mindenhol kaptam szállást, ételt. Ugyanakkor arra is rájöttem, milyen rengeteg kincset, páratlan, feldolgozatlan dokumentumot rejtenek az itteni levéltárak. Ha pedig az ember ráteszi a kezét egy templom oldalára, az szinte rezonál. Ezekből az élményekből, értékekből szerettem volna átadni valamit az olvasóknak, leróni egy kis részt egy nagy adósságból – tette hozzá Mihály János, majd készségesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A publikum soraiban volt a szerző egykori osztályfőnöke is, aki elmondta, nagyon büszke a kommunista diákévek idegen, hideg környezetéből messzire jutott, gyökereihez ösztönösen visszatérő tanítványára, ugyanakkor szomorú, mert – a távolban szerzett tudást hazahozó – Mihály István példáját kevés értelmiségi követi, és mert gazdasági lehetőségek hiányában az utóbbi évtizedekben “Erdélyből hiányzik egy generáció”.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az öregkor nem idillikus állapot
A bágyi dombok alatt csend üli meg a tájat. A mozdulatlanságban a fák csupasz ágaira ráfagyott a dér, de a kémények szürkés füstje életet sejtet. Az öregotthon lakói bentről kémlelik a fehérséget, a nappaliban halkan beszélgetnek, s amikor megérkezik a tiszteletes, mosoly szalad át az arcokon. Szükségük van társaságra, s örömmel fogadják az idegent is.
Tavaly ünnepelték a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon fennállásának huszadik évfordulóját. Az intézmény napjainkban negyvenöt idős embernek ad otthont. Vezetője, Zakariás Klára számos sürgős feladata ellenére készségesen fogad irodájában, ahol arra kérem, beszéljen a kezdetek kezdetéről.
A Jakab Lajos Alapítványt 1991-ben jegyezték be, és egy évvel később az öregotthon is megkezdte működését a paplak épületében. 1997-ben már tizenegy lakója volt a három szobának, az igény azt mutatta, hogy szükség van egy újabb épületre, amelyet fel is építettek 2000-re svájci és német szervezetek támogatásával. Itt már huszonnégy személyt tudtak elszállásolni, de a várólistán nagyon sokan szerepeltek, ezért ismét hozzátoldottak az épülethez, és 2007 májusában az új szárnyat is átadták rendeltetésének, így az otthon 45 férőhelyes lett. Az idősek nagy része környékbeli, de van néhány lakó távolabbi vidékről is, sőt egy idős hölgy egyenesen Floridából került Lókodba.
Klára éppen egy 2010-es uniós pályázat felújításán dolgozik, amelyről már kezdtek lemondani, hiszen benyújtása után három évig csend volt, most értesítették, hogy nagyon gyorsan aktualizálják és ismét nyújtsák be. Ebből az épület egyik régi szárnyát újították volna fel, de mivel arra már sor került, újabb kiegészítéseket kellett eszközölniük. „Eddig minden építkezés és nagyobb befektetés külföldi, javarészt egy svájci család, Gyarmati György és felesége összegyűjtött adományából valósult meg. Ezenkívül állami támogatást is kapunk, személyenként 250 lejt, amelyet a 34-es törvény alapján minden alapítvány igényelhet. Nyolc személy után a működési költségek felét az unitárius egyház fedezi, a másik felét még mindig a svájciak adják, a lakók többsége pedig a teljes költséget fizeti” – mondja a ház vezetője.
Karácsonyra hangolva
A karácsony mindenki lelkét megérinti. Az idősek is nyitottabbak a barátság, a közeledés, az elfogadás felé. Szenteste a karácsonyfa körül gyűlnek össze a ház lakói, Tódor Csaba tiszteletes és felesége minden évben elhozza a szentpáli iskolásokat, akik ünnepi műsorral kedveskednek. Az öregek is az alkalomhoz illő dalokat énekelnek, verseket szavalnak, együtt töltik a karácsonyestét. „Van, aki a szobájában is díszít fenyőágat, és jobban átérzi, megéli az ünnepet. Sokukban kettős érzés él a karácsonnyal kapcsolatosan: egyrészt az öröm, a béke, a szeretet ünnepe, másrészt pedig a szeretteik hiánya kerekedik felül. Szerencsére többségük elégedett helyzetével. Van, akinek éppen az öregotthon jelenti azt a biztonságot, ahonnan semmi pénzért nem menne el” – véli az unitárius lelkész.
Ugyanaz van itt is, mint a kinti világban, csak más körülmények közé helyezve – teszi hozzá Klára. Bár itt az álarcok egy idő után lehullnak, hiszen kint ha nem tetszik valaki, elkerüljük. Bent kisebb a tér, nem lehet elkerülni a találkozást. A tudomány, a pszichológia, az összes elmélet megbukik itt, sokan kísérleteztek már mindenfélével, és egyedül az emberség az, ami szükségeltetik. Aki emberségből megbukik, nincs mit keresnie az otthonban – vélik a vezetők.
Közösségben jobb, mint egyedül
A kilencvenéves Rózsika néni másfél éve lakója az otthonnak. Idős kora ellenére törődik magával, szép ruhákat vesz fel minden reggel, és hosszú, divatos nyakláncot hord. Élete nagy részét Csíkszeredában töltötte, kilenc testvére volt, egyetlen fiát, aki családjával Ausztriában él, egyedül nevelte. „Hozzáadtak egy olyan férfihoz, aki összepaktált a cigányokkal, alig tudtam tőlük megszabadulni. Felneveltem a gyerekemet, iskoláztattam, majd megnősült, és elment az országból. De gondoskodik rólam, ő rendez mai napig” – törnek felszínre az emlékfoszlányok.
Erzsébetnek három gyereke van, és Déván laktak harminc évet. Férje lókodi születésű volt, nyugdíjas korukra hazajöttek a faluba. „Egy alkalommal elhatároztuk az urammal, hogy amelyik marad, bejön az öregotthonba. Ezelőtt két évvel a férjem meghalt, s én egyedül maradtam. A bennvaló fent van a falu végén, rossz a világ, jobbnak láttam ideköltözni. Nagyon jól bánnak itt velünk, vannak barátaink, a tiszteletes úr mindig jön és foglalkozik velünk. Összetartás van, és jól érezzük magunkat, de az sem mellékes, hogy nagyon jól főznek. Közösségben lenni jobb, mint egyedül” – mondja Erzsébet, aki nagyon elégedett az otthonnal.
„2007-ben lettem beteg, lebénult az egyik felem egy pillanat alatt, aztán a leányomnál voltam egy évet s hét hónapot. Egy darabig gondozónő járt hozzám, de aztán beteg lett, a fiataloknak pedig munkába kellett menni, magamat nem tudtam rendezni. Huszonegy éve vagyok egyedül, innen, a hegyen túlról, Homoródalmásról származom” – szól közbe Emma néni, akit gyerekei, unokái minden hónapban meglátogatnak. „Azt sem mondhatom, hogy ide betettek engem, nem törődnek velem és itt nem jó. Nagyon meg vagyok elégedve mindennel. Jártam haza születésnapkor, de a korosztályom szinte mind kihalt már a szomszédságból, az se lenne, aki látogasson” – mondja az almási asszony.
„Engemet a fiam hozott ide Korondról, mert az uram hét esztendeje meghalt, s egyedül voltam. Másztam, mint a béka, fel nem tudtam állni, amikor a tűzre kellett tenni, pedig a menyem is, a fiam is gondoskodott rólam. Azt mondta a fiam, hogy hagyja el édesanyám, mert én olyan helyre viszem magát, ahol gondoskodnak magáról, naponta háromszor adnak enni, meg is fürösztik, szombaton, vasárnap meg is kávéztatják. El is hozott ide, de amikor jöttek látogatóba, azt mondták, otthon úgy mocskolják őket, hogy nem szégyellik magukat, hogy öregotthonba tettek engem. Mondtam, ne törődjetek semmivel, mert én nagyon jól érzem itt magam, haza se mennék, még látogatóba se. Nem vagyok kíváncsi a rágalmazókra” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Margit néni. A lánya is el akarta vinni Egerbe, de oda sem ment.
Zsuzsanna nénit szobájában keresem fel, komfortos foteljéből, amelyet Floridából hozott magával, éppen tévét néz. „Nagyváradról mentünk ki a fiammal Amerikába, mert az apja már ott volt. Ott végezte a fiam az egyetemet, és belgyógyász orvosként dolgozik. Pár év múlva, ha nyugdíjba megy, ő is haza akar jönni székely feleségével” – mondja a nyugdíjas óvónő, aki honvágya miatt települt vissza.
Többnyire a magatehetetlenek kerülnek az otthonba
Az időskor nem egy idillikus állapot, nem olyan, mint ahogyan az amerikai filmekben bemutatják – mondja Tódor Csaba unitárius lelkész, aki ideje java részét az öregotthon lakóival tölti. A reggeli és ebéd között naponta különböző foglalkozásokat végeznek azokkal, akiknek egészségi, azaz mentális és fizikai állapota megengedi, a leépült, súlyos betegekre az ápolók vigyáznak. Sajnos utóbbiak vannak többen, hiszen főleg a magatehetetlen időseket bízzák az otthon alkalmazottainak gondozására. A betegeket a szentmártoni családorvos látja el, napközben állandó felügyeletet biztosítanak az egészségügyi asszisztensek.
„Mi csak abban a ritmusban tudunk foglalkozni az itt lakókkal, amit ők igényelnek. Ez nem egy rehabilitációs központ vagy egy tíznapos szanatóriumi kezelés, melynek során látványos eredményeket lehet felmutatni. Igaz, volt olyan esetünk is, hogy annyira felépült egyik lakónk, hogy hazament.” A tiszteletes úgy véli, nagyon sokat jelent az időseknek, ha látogatják őket, kimozdítják a monotóniából. Gyakran jönnek a székelyudvarhelyi református kollégium önkéntes diákjai, akik műsorukkal mindig vidám hangulatot teremtenek.
Az időseket már nem lehet nevelni, alakítani, úgy kell elfogadni őket, amilyenek. Ez nem egy nagy család, hanem különböző emberek vannak egy helyen. Nyolcvanéves korban már nem nagyon megy az alkalmazkodás, de barátságok azért kialakulnak – véli Tódor Csaba.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

A vidék gondjairól – tanácskozás Homoródjánosfalván
Idén a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Homoródjánosfalvi Közbirtokosság Homoródjánosfalvára hirdette meg a két Homoród-mentén levő unitárius egyházközségek gondnokai, közbirtokossági elnökei és polgármesterei találkozóját. A szakmai kerekasztalra 2015. február 21-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődően került sor. Ha nem is jelent meg minden érintett, a találkozónak bőven volt hozadéka, hiszen olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyek menet közben is felmerülhetnek a településeken, és így, ha az illetékesek ismerik a másutt gyakorolt megoldásokat, akkor hatékonyabban tudják azokat saját hatáskörükben alkalmazni. Ezen a környéken számos olyan gond van, amely nemcsak egy-egy kisebb közösségre, hanem a vidék több falujára is érvényes. Az ilyen tapasztalatcserék – túl azon, hogy ötletbörzeként működnek – a haladás katalizátorai is lehetnek, ha az érintettek az esztendő folyamán mindvégig tartják egymással a kapcsolatot és hozzájárulnak az ígéretes kezdeményezések támogatásához, a közben jelentkező problémák elhárításához. Kétségtelen, hogy e három Hargita megyei – Homoródalmás, Homoródszentmárton, Oklánd – és egy Brassó megyei község – Kaca – nem tartozik a legfejlettebb székelyföldi régiók közé. A mai napig sincsenek megfelelő minőségű utak, az infrastrukturális fejlesztések terén nem történt meg minden, ami elvárható lehetne a 21. század elején ahhoz, hogy megfelelőek legyenek az életkörülmények. A lakosság elöregedőben, nem biztosított a generációk utánpótlása, s ráadásul a mezőgazdaság sem jelent olyan erős vonzerőt, hogy abban tartósan, életvitelszerűen próbáljanak megélni a felnövekvő generációk. A természeti és az épített örökség azonban jelentős, komoly kihasználatlan erőforrások vannak, amelyeket csak konszenzussal, a rendelkezésre álló lehetőségek igénybevételével, megfelelő tőke bevonásával, pályázatok készítésével lehet megőrizni és hasznosítani. A mostani találkozón három napirendi pontba sűrítették a szervezők a kérdéseket.
Az épített örökség értéke felbecsülhetetlen
Gyöngyössy János mérnök úr az általa végzett faluképvédelemről, a hagyományos parasztházak felmérési munkálatairól, a környéken lévő templomerődök rekonstrukciós rajzairól beszélt, illetve felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy eddigi életművének egyfajta keresztmetszetét – erődtemplomokról készült rajzait, a két Homoród-mentén élt és élő nemesi családok általa megrajzolt címereit és erdélyi fejedelmek portréit – két hónapon át lehet megtekinteni a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. E munkák azért is fontosak, mert jelentős részük ehhez ehhez a vidékhez kötődik, hiszen diákkora óta járja a falvakat, s immár maga is életvitelszerűen, két évtizede él Homoródkeményfalván. Igen értékes grafikusi munkásságával Gyöngyössy jelentősen hozzájárult a települések építészeti örökségének népszerűsítéséhez, részben a konzerváláshoz, hiszen maga is kiválóan megőrzött házak tulajdonosa. Az örökség megóvása egyelőre azonban a figyelemfelkeltés és a tudatosítás szintjén tart. Előadásának végén üdítően hatott az általa létrehozott székely kártya bemutatása.
Sokan találkozhattak már az új köntösben bemutatkozó hagyományos magyar kártya helyi változatával, amelynek lapjain nem a Schiller-dráma hősei szerepelnek, hanem székely, erdélyi és magyar személyiségek, akik akár példaképekként szolgálhatnak bárki számára.
Az Élő Székelyföld Füzetek sorozata is Gyöngyössy rajzaira és a helyi népi motívumokra épül. A füzetek kiadója beszámolt az elmúlt egy évben történt megvalósításokról, a távlati és közelebbi tervekről. Idén folytatni kívánják az Oroszhegy és Korond községben elkezdett munkát, tárgyalnak Kányád és Siménfalva, illetve a két Homoród-mentén elhelyezkedő települések vezetőivel, az idegenforgalom területén, illetve a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozókkal és az egyházakkal. Újabban pedig elkezdték a Székelyudvarhelyről szóló kiadvány szerkesztését is.
Ha nem is megy egyik napról a másikra, de kis lépésekben létre lehet hozni egy egységessel arculattal, összetéveszthetetlen formai jegyekkel rendelkező kiadványsorozatot, amely – túl azon, hogy helyben szolgálja a közösségeket – Góbé Szellemi Termékként hírét viszi a Székelyföldnek. Ezek a füzetek nem csupán alkalmi kiadványok, hanem a lokálpatriotizmus, a közösségi szellem gerjesztői is kívánnak lenni, olyan eszközök, amelyek valamelyest megmozgatják és tettekre sarkallják a helyieket és az elszármazottakat egyaránt.
Az öregotthon átlépi az ismert intézményi kereteket
A továbbiakban Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör képviseletében a szervező, Simó Sándor esperes köszöntötte a Lókodi Kiss Rozália Ökuménikus Öregotthon igazgatónőjét, Zakariás Klára asszonyt, aki egyrészt azért érkezett a megbeszélésre, hogy bemutassa az általa vezetett intézményt és szóljon azokról az újdonságokról, amelyeket az utóbbi hetekben vezettek be, de kitért arra is, hogy bár időseket gondoznak, egy viszonylag kicsi, a maga módján különleges és zárt intézmény az övék, amely azonban mégiscsak gazdasági tényezőt képvisel. Az öregotthon pillanatnyilag 45 személyt lát el – ekkora a névleges és jóváhagyott kapacítása –, és 17 főből álló személyzettel dolgozik. Az igazgató-asszony elmondta, hogy bár unitárius kezdeményezés jóvoltából alakult meg 1991-ben a Jakab Lajos Alapítvány, majd az öregotthon (1992), de fejlesztéséhez már szükség volt külföldi és hazai civilszervezetek és önkéntesek segítségére.
– A lókodi unitárius parókián, illetve annak telkén jött létre az otthon, de a Magyar Unitárius Egyház hozzájárulása mégis jóval szerényebb, mint a Svájcból (protestáns és katolikus szervezetektől), Németországból és Hollandiából érkezett támogatások – mondotta Zakariás Klára –, ezért is ökuménikus az intézmény, illetve abból eredően, hogy felekezetre való tekintet nélkül fogadjuk és végezzük az idősek ellátását. Az állam előírja ugyan a normatívákat, szabványokat és szabályokat kényszerít ránk, anélkül azonban, hogy arányosan növelné az egy főre jutó támogatást. Az ellátás jelentős részét így maguk a gondozottak, vagy hozzátartozóik finanszírozzák, az alapítványi és az állami hozzájárulás viszonylag szerény.
Az idősek nincsenek annyira »divatban«, hogy kellő és elvárható figyelmet fordítson rájuk az állam.” Az igazgató asszony előadásából kiderült, hogy az otthon kilépett az intézmény falai közül. Az utóbbi hetekben igény mutatkozott Homoródszentmárton község bizonyos falvaiban, Homoródalmáson és – a Brassó megyében levő – Homoróddarócon ebéd kiszállítására. Az öregotthon adminisztrációjának megvan ehhez a jogosultsága és a kapacitása. Jelenleg is bővítik a szolgáltatást. Egy ebéd 8 lejes térítés ellenében jut el az igénylőkhöz, amelyet 1-3 lejes szállítási költséggel kell kiegészíteniük az előfizetőknek, attól függően, hogy mekkora távolságra laknak Lókodtól. Ez még csak a kezdet, hiszen olyan egészségi állapotú személyeket, családokat segítenek így, akik egyébként önellátók. Nem kizárt, hogy az önkormányzatokkal, a helyi karitatív szervezetekkel együttműködve másfajta szolgáltatásokat is kezdeményeznek a közeljövőben. Együtt kell gondolkodni a közelben lakókkal, a hivatalokkal és a testvér-egyházakkal is, hiszen a cél közös: segíteni, szolgálni kell az embereket. Mindenképp megszívlelendő Zakariás Klára igazgatóasszony ajánlata, amelyet a helyi termelőknek tett.
Pillanatnyilag az öregotthon tejjel, tejtermékekkel, hússal, zöldséggel való ellátása a nagy- és kiskereskedelmi hálózatból történik. A 2013-as esztendőben 115 663 lejt költöttek élelmiszerekre. Ha jelentkeznének megfelelő jogosítvánnyal rendelkező termelők, akkor ennek az összegnek jelentős része a községben, vagy a közeli településeken maradhatna.
Témák az „egyebek” közt is bőven mutatkoznak
A harmadik napirendi pontban az egybegyűltek az „egyebek” címszó mögött a legkülönbözőbb kérdésekkel foglalkoztak. Simó Sándor esperes úr rávilágított arra, hogy a lókodi unitárius egyházközség létét köszönheti az öregotthonnak, ha nem létezne ez az intézmény és a mögötte működő Jakab Lajos Alapítvány, akkor a faluban levő egyházi épületeik ma talán romosak és üresek lennének. „Az egyházközségnek alig van néhány helyben lakó, eredetileg is lókodi adófizető híve. Csakis az itt gondozottaknak, a személyzetnek és a hozzátartozóknak köszönhető, hogy az unitárius hitélet fennmaradt.
El kell gondolkodnunk, hogy mit vállalunk fel, hogy miképpen hasznosítjuk erőforrásainkat, hiszen fel sem mérhető, hogy egy-egy kisebb intézménynek milyen hatása lehet a közösségre, mint ahogyan azt sem, hogy milyen következményekkel jár, ha valami kézzel fogható, rendelkezésre álló lehetőséget nem használunk ki. Az unitárius egyháznak, illetve a többi felekezeteknek is vannak ezen a vidéken értékes épületei és jelentős földterületei. – Nyitottak vagyunk bármilyen kezdeményezés előtt – mondotta az esperes –, akár a falugondnoki szolgálatot is tudnánk bővíteni, akár lehetőségeket biztosíthatunk olyan keresztény és keresztyén értékrendet valló családoknak, akik itt képzelik el a jövőjüket, akik a mezőgazdaságból és a helyi szolgáltatások végzéséből kívánnak megélni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen elhivatottságú emberekkel telik meg a környék. Itt dolgozni kell. Tudnunk kell, hogy vannak-e olyan fiataljaink, akik szeretnének itt munkát vállalni, vannak-e olyan családok, amelyek ráéreznek arra, hogy értéke van a falusi életformának.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben
„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” - írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. Homoródszentmárton község ad otthont 2015. április 16–23. között sorban a XXXI. Orbán Balázs nevét viselő dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez a helyi polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsa támogatásával. Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2005 májusában járták be fotográfusok ezt a vidéket.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
Állattartás szempontjából Szentpál a község első faluja. Egy-egy településen, Gyepesben és Remetén, ahol a népesség száma megcsappant, a szántóterületekből csak a belterülethez közeli parcellák vannak megművelve, mert a termést a vadak úgyis elpusztítják. Az utóbbi településeken jelentős hagyománya volt a kőiparnak. Mindkét településen több kőfaragó tevékenykedett, aki elsősorban épületkövet, malomkövet, kőlépcsőket készített. Szentmártonban és falvaiban a XIX. század folyamán a lakószobák elengedhetetlen dísze volt a festett bútor (az 1800-as évek elején híres bútorfestő volt a vidéken abásfalvi Balázs Mózes). Bágy a két világháború között helyben készített csergéjéről volt híres. Az itt sorjázó falvak hagyományos építkezése hasonlít a szász településekéhez.
Magas kőfallal körbezárt portákat elsősorban Homoródkeményfalván, Abásfalván és a községközpontban láthatunk. A fotótáborok mindenkori küldetése a huszonegyedik század eleji, gyorsan változó Udvarhelyszék hagyományos életformájának, tájainak minőségi dokumentálása, „vizuális értékmentése” a fotográfia eszközeinek segítségével. A részt vevő fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) a jelenkor ízlésvilágát és vívmányait is rögzítik.
A község nagyságára és területi kiterjedtségére való tekintettel a szervezők ezt a tábort is, 2009 óta a jól bevált módszer szerint, kétrészesre tervezték, amelynek második felvonása ez év október 16–23. között lenne.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro

Mankót kérő öregotthonok
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre. „Csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás” – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre, ugyanis nagyon kevés az ilyen jellegű állami intézmény.
Az Economica.net kormányforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly 900 idős személy várt arra, hogy helyet kaphasson valamelyik állami otthonban. Ráadásul Hargita, Prahova és Gorj megyében egyetlen ilyen intézmény sem működik, az idős személyek csupán az egyházi és civil szervezetek által működtetett otthonokba kérhetik felvételüket.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint 2014-ben 2,35 millió 70 év feletti személy élt Romániában, közülük 10 600 öregotthonban. A munkaügyi minisztérium tájékoztatójából kiderül, hogy tavaly 246 öregotthon működött az országban, ezek közül 105 volt állami, összesen 7019 férőhellyel. Azonban jóval több ilyen intézményre lenne igény, derül ki a statisztikából, ugyanis 900 személy volt várólistán.
A gazdasági portál beszámolója szerint az állami öregotthonok zöme a helyi költségvetésből kapja a támogatást, ehhez járul hozzá a lakók által befizetett összeg. Az államkasszából csak szükség esetén utalnak ki pénzt számukra, amikor a helyi büdzsé szűkösnek bizonyul. Tavaly például a működésükhöz szükséges pénzkeret 64 százalékát biztosították a helyi költségvetésből, 25 százalékát a lakók által befizetett díjból, és csupán 7 százalékát állami támogatásból, derül ki a minisztérium adataiból.
Hiányolt állami támogatás
A Hargita megyei öregotthonokat civil szervezetek és egyházak hozták létre, tartják fenn. Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Székelyudvarhelyen és Lókodon működik öregotthon, illetve Maroshévízen is létesített az önkormányzat egy pályázat részeként szociális központot, amelyben egy kisebb kapacitású öregotthon is helyet kapott.
„Legnagyobb problémájuk ezeknek az otthonoknak, hogy nem részesülnek megfelelő állami finanszírozásban, pályázhatnak ugyan egy minimális összegre, 250 lejre, de ez az ellátási költségnek az egytizede. Ezekbe az otthonokba csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás" – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Elmondta, a megyei önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni öregotthon létrehozására, és a fenntartási költségekre sem lenne biztosítva a kormánytámogatás. Ez volt az ok, amiért a régi öregotthonok fogyatékkal élőket ellátó központokká alakultak, mivel ezek részesülnek az áfa-visszaosztásból támogatásban.
Kolozs megyében egyházi és állami tulajdonban is vannak öregotthonok, mondta a Krónikának Vákár István, a megyei tanács alelnöke. „Hogy ez elég-e vagy sem, az kérdés. Az egyházi intézmények esetében úgy tudom, amellett hogy az idősek befizetik a nyugdíjukat, még a hozzátartozóiknak is fizetni kell. Az állami tulajdonú öregotthonok hátrányos helyzetűeket fogadnak be, itt nincs, amit elvenni, az állam állja a költségeket" – magyarázta az elöljáró.
Önerőből gazdálkodnak
A Caritas Catolica által működtetett várad-rogériuszi idősek otthonát irányító Nagy Andrea szerint jelenleg két szabad helyük van az amúgy 34 személy befogadására alkalmas intézményben – a másik nagyváradi létesítmény, a Szent Márton Idősek Otthona 33 férőhelyes. Tapasztalata szerint van érdeklődés, de a túljelentkezés nem gyakori. Az áraik ugyanis nem alacsonyak, a kétágyas szobákért havi 1600 lejt, az egyágyasakért legkevesebb 1800 lejt kell fizetniük azoknak, akiknek a szociális háttere nem teszi lehetővé a kedvezményes ellátást. „Egyre kevesebb a külföldi támogatás, ezért kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a fenntartást" – magyarázta az illetékes. Rámutatott, most először tudtak megpályázni minisztériumi támogatást, de az elnyert összeg csak minimálisan fedezi a költségeket.
Az viszont megállapítható, hogy Bihar megyében egyre több az idősek otthona és ezek a magas árak ellenére is egyre népszerűbbek. „Nagyobb az érdeklődés, mint 5–10 évvel ezelőtt. A hozzátartozóknak egyre kevesebb ideje van vagy külföldön dolgoznak. Ez a leghumánusabb és legbiztonságosabb megoldás az idősek elhelyezésére" – ecsetelte Nagy. Elmondta, vannak olyan nyugdíjasok is az otthonban, akik már nyugati minta szerint, a társaság miatt, a magány egyensúlyozása végett költöztek be. „Igyekszünk programokat szervezni számukra. A lakók társaságba járnak, érkeznek hozzájuk látogatók, römipartikat tartanak" – mesélte.
Tervezgetnek Makfalván
A Maros megyei Makfalván külföldi pályázati források lehívásával tervez öregotthont létesíteni az önkormányzat és a református egyház. Az otthon építéséhez az egyház ajánlott fel egy egyhektáros területet a falu szélén, és a felépítendő létesítmény is az egyház tulajdonát képezné, működését pedig egy egyesületre vagy alapítványra bíznák, mesélte Vass Imre, a község ügyvezető polgármestere. Elmondta, sok idős van a községben és a környező településeken, akiknek hozzátartozóik messze laknak, így az otthonba költöznének.
Barabás Hajnal, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 

Életfa Tábor a Madarasi Hargitán: kukujzafüggőség, csillagvadászat
Algyógyon két éve, Lókodon a tavaly, idén pedig a Madarasi Hargitán volt „magas szintű élményben” részük azoknak a gyerekeknek és kísérőiknek, akik részt vettek az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett táborban. A Madarasi Menedékház szolgált a „családos tábor menedékéül” augusztus 1. és 5. között, és az öt nap feledhetetlen élményeiről az Életfa Tábor honlapján vezetett blog és fényképek tanúskodnak. Ezekből a bejegyzésekből válogattunk részleteket.
A tinédzser medvebocs
Az út zökkenőmentessége és az úton kószáló medve-tinédzser jó reménnyel töltötte el hétfő délután a Madarasi Menedékházba érkező táborozókat. Ugyan sokat vártunk (de csakis a mi naivitásunk miatt, hisz kérhettük volna) a vacsorára, a délután nagyon jól telt mindenki számára. Az esti ismerkedés hangulatát megadta az a három kis gyertyaláng, ami a megszakításokkal teli áramszünet alatt világított rendületlenül. A szomszédos hegyen csücsülő felhő ugyanis úgy döntött, hogy a Madarasi Menedékháznál akarja kitombolni magát. Függetlenül a kint zajló égiháborútól, a négy fal között felnőttek gyermekek elleni küzdelme folyt, az utóbbiak győzelmével… Az éjjel egy része csillagvadászattal telt el, amíg meg nem jöttek fehérvári tábortársaink. Még egy pillantás az égre, csomaghordozás, a dinnye beszállítása a házba, majd vissza a kocsiba, majd megint a házba, aztán megint a kocsiba, aztán kitudja mi lett a dinnyével…
Vörös cipellő
Egész Erdéllyel ellentétben mi itt, fent a csúcs közelében, verőfényes napsütésre ébredtünk. Viszont nem fürödhettünk sokáig a nap fényében, a reggeli után következő agyagozás már szemerkélő eső társaságában folyt. Dánél Sándor fazekasmesterrel egy képzeletbeli utazásra indultunk, ahol végignéztük egy agyagedény fejlődését, a születéstől a doktori disszertációig. Ezek után két csoportra oszolva hol agyagoztunk, hol pedig társasoztunk. Persze, egy gyerekek miatt mozgó asztalon kicsit nehéz marokkózni…
Kerekes Ákos
Szabadság (Kolozsvár)

Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll. 
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro