Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lisieux (FRA)
3 tétel
2006. október 2.
Október 1-jén a lisieux-i Kis Szent Terézről elnevezett kármelita kolostort szentelt fel Marosszentgyörgy tófalvi határában dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári érsek. Életcélként az imádságot megnevező női szerzetesrend, a sarutlan karmeliták Erdélybe telepítése régi terve a Gyulafehérvári Főegyházmegyének, Jakubinyi György érseknek, aki ilyen értelemben vette fel a kapcsolatot a pécsi karmelita nővérekkel, akik vállalták a feladatot. Az alapkövet 2005 februárjában áldotta meg Jean Claude Perisset apostoli nuncius, az érsek és Tamás József segédpüspök. A munkálatok ezután kezdődtek meg. A kolostorban helyet kapnak: a kápolna, a közösségi terem, ebédlő, konyha, a nővérek cellái, gyertyakészítő és könyvkötő műhely, a varroda és a vendégfogadásra alkalmas helyiségek. Az építkezés költségét németországi és svájci segélyszervezetektől és érsekségektől, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferenciától, a magyarországi Miniszterelnöki Hivataltól, a romániai Kultuszminisztériumtól, egyházi elöljáróktól és a hívektől sikerült összegyűjteni. Dr. Jakubinyi György érsek kijelentette: a karmelita kolostor építésével Márton Áron püspök álma vált valóra. /Mezey Sarolta: Felszentelték a marosszentgyörgyi Kármel kolostort. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./
2006. október 15.
A Lisieux-i Kis Szent Terézről nevezett Kármel kolostor megáldása alkalmából Barth Ottó ismertette létesítésének történetét. A kármeliták Erdélybe telepítése régi terve a Gyulafehérvári Főegyházmegyének, főleg Jakubinyi György érseknek. A pécsi kármelita nővérek áttelepültek Magyarszékre. 2004 szeptemberétől kezdtek pályázni az anyagi fedezet megszerzésére. Az alapkő ünnepélyes megáldása 2005. február 11-én volt. /Barth Ottó pénzügyi igazgató: Felépült a kármelita kolostor. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 15./
2010. szeptember 28.
Harminc éve halt meg Márton Áron
Isten Szolgája, megboldogult Márton Áron püspök halálának a harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29-én, a gyulafehérvári székesegyház búcsúünnepén, főegyházmegyénk védőszentje főünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveink kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.
Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten Szolgája, Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzőkkel illették, Illyés Gyula „emberkatedrális”-nak nevezte, s folytathatnám... Visszagondolva harminc évvel ezelőtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.
Márton Áron püspök börtönből szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. „Huber atya” értesített minket a lehetőségről, hogy a búcsúzó, nagybeteg Főpásztor áldását adja a Hittudományi Főiskola és Papnevelde tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a „Jó Atyánkért esdeklünk” kezdetű, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektől fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig. Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az ősz Püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy időrendbe szedjük gondolatainkat. Ezeket a mondatokat a nagy Püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomtatni, a 100. születésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben. (Kolozsvár 1996. 57.)
Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten Szolgája, Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védőszentje, Szent Mihály főünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Őt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe (Ma: FVR = Ferences Világi Rend), az Assisi Szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepődtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-ből.
Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a kedves híveknek arról, hogy hogyan áll az ő boldoggá avatásának 1980. október 4. ügye. Nagy püspökünk halála után, a kommunista időben nem lehetett szentté avatásra gondolni. A ’89-es változásokat követően azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök úr perét indította be. Főtisztelendő Szőke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai főesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzőkönyvezést, a felterjesztendő iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhető, hogy II. János Pál pápa 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per beindítását. Ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten Szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiót a Szenttéavatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanú pereket veszik előre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök úr székhelyén halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy az idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövőre, július 3-án pedig Szatmáron Scheffler János vértanú püspököt. A romániai tizenkét katolikus egyházmegyéből tíz egyházmegye tizennégy pert indított be, ebből tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvallóé.
Az idén februárban püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt XVI. Benedek pápánál. A Szenttéavatási Kongregáció ekkor kivételt tett Isten Szolgája Márton Áron hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiót. Ennek alapján a Kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten Szolgája Márton Áron valóban hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet erényeit. Döntésüket a Szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a pápa elismeri, hogy Isten Szolgája, Márton Áron hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor Tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettől függetlenül, a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.
A csoda imameghallgatásban áll. Többnyire csodás gyógyulásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten Szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét orvosi igazolás kell, hogy a gyógyulást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyűjteményt. Pozitív véleményüket a Szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitűzi a boldoggá avatás időpontját az illetékes megyéspüspökkel egyetértésben.
Szeretnék egy félreértést tisztázni: a boldoggá és szentté avatás pénzbe kerül. Ez érthető is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez a foglalkozásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és főállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldog-jelölt közbenjárására, ha meg akarja őt dicsőíteni. Ezért kérem a kedves híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük:
Istenünk, te ÁRON püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.
Ezt az imát naponta mondjuk el. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.
Dr. JAKUBINYI GYÖRGY érsek. Szabadság (Kolozsvár)
Isten Szolgája, megboldogult Márton Áron püspök halálának a harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29-én, a gyulafehérvári székesegyház búcsúünnepén, főegyházmegyénk védőszentje főünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveink kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.
Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten Szolgája, Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzőkkel illették, Illyés Gyula „emberkatedrális”-nak nevezte, s folytathatnám... Visszagondolva harminc évvel ezelőtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.
Márton Áron püspök börtönből szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. „Huber atya” értesített minket a lehetőségről, hogy a búcsúzó, nagybeteg Főpásztor áldását adja a Hittudományi Főiskola és Papnevelde tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a „Jó Atyánkért esdeklünk” kezdetű, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektől fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig. Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az ősz Püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy időrendbe szedjük gondolatainkat. Ezeket a mondatokat a nagy Püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomtatni, a 100. születésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben. (Kolozsvár 1996. 57.)
Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten Szolgája, Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védőszentje, Szent Mihály főünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Őt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe (Ma: FVR = Ferences Világi Rend), az Assisi Szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepődtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-ből.
Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a kedves híveknek arról, hogy hogyan áll az ő boldoggá avatásának 1980. október 4. ügye. Nagy püspökünk halála után, a kommunista időben nem lehetett szentté avatásra gondolni. A ’89-es változásokat követően azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök úr perét indította be. Főtisztelendő Szőke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai főesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzőkönyvezést, a felterjesztendő iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhető, hogy II. János Pál pápa 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per beindítását. Ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten Szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiót a Szenttéavatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanú pereket veszik előre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök úr székhelyén halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy az idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövőre, július 3-án pedig Szatmáron Scheffler János vértanú püspököt. A romániai tizenkét katolikus egyházmegyéből tíz egyházmegye tizennégy pert indított be, ebből tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvallóé.
Az idén februárban püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt XVI. Benedek pápánál. A Szenttéavatási Kongregáció ekkor kivételt tett Isten Szolgája Márton Áron hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiót. Ennek alapján a Kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten Szolgája Márton Áron valóban hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet erényeit. Döntésüket a Szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a pápa elismeri, hogy Isten Szolgája, Márton Áron hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor Tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettől függetlenül, a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.
A csoda imameghallgatásban áll. Többnyire csodás gyógyulásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten Szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét orvosi igazolás kell, hogy a gyógyulást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyűjteményt. Pozitív véleményüket a Szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitűzi a boldoggá avatás időpontját az illetékes megyéspüspökkel egyetértésben.
Szeretnék egy félreértést tisztázni: a boldoggá és szentté avatás pénzbe kerül. Ez érthető is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez a foglalkozásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és főállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldog-jelölt közbenjárására, ha meg akarja őt dicsőíteni. Ezért kérem a kedves híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük:
Istenünk, te ÁRON püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.
Ezt az imát naponta mondjuk el. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.
Dr. JAKUBINYI GYÖRGY érsek. Szabadság (Kolozsvár)