Június 30-án zárult Aradon az ötödik Apáczai anyanyelvi tábor, amelyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Arad megyei szervezete olyan gyerekek számára szervez, akik nem vehetnek részt lakóhelyükön magyar nyelvű közoktatásban. Az idei táborba 19 tanuló hét helységből (Borosjenő, Fazekasvarsánd, Lippa, Pankota, Simánd, Szapáryliget és Vinga) érkezett. /(Kiss): V. Apáczai anyanyelvi tábor. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 1./

November 22-én Lippán a római katolikus parókia hittantermében tartotta soros ülését a helybeli Olvasókör, amelyen a nemrég elhunyt Sütő András életútját és munkásságát foglalták össze, tájékoztatott Czernák Ferenc, az Olvasókör elnöke. /K. K.: Sütő Andrásra emlékeztek Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24./

December 14-én a helybeli katolikus plébánia hittantermében tartotta ülését a Lippai Olvasókör. /(b): Karácsonyi hangulat a Lippai Olvasókörben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 15./

Dr. Pálfi Sándor, az Aradi Alma Mater Alapítvány elnöke az elmúlt évben az Arad megyei magyar nyelvű oktatás támogatása terén végzett munkájukat összegezte. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is folyamatosan támogatták a Csiky Gergely Iskolacsoportban folyó anyanyelvű oktatást, az ott zajló rendezvényeket, a bentlakási nevelőmunkát. Megszervezték a VII. és VIII. osztályos diákoknak a Márki Sándor-versenyt; tevékenyen részt vettek a III. és IV. osztályosok Kis nyelvész és Kis matematikus versenyében. Tevékenységünket kiterjesztették a szórványoktatás támogatására is. Lelkes oktatók közreműködésével Lippán, Dezsőházán, Németszentpéteren is sikerült fakultatív magyar nyelvű oktatást beindítaniuk. Olyan helyeken, ahol a tanulók kis létszáma miatt a helybeli oktatási intézményben hivatalosan nem lett volna lehetséges. Támogatták továbbá a Sofronyán, Simándon zajló hivatalos fakultatív oktatás utazási költségeit. Az Aradi Alma Mater Alapítványt támogatja a Kölni és a Budapesti Alma Mater. A Wieser Alapot dr. Wieser Györgyi irányítja és pénzeli. Az Alap jelentősen hozzájárult az évente sorra kerülő Wieser Tibor Atlétikai Verseny, valamint a Márki Sándor-verseny költségeihez. Hathatós támogatást kapnak még a Communitas Alapítványtól, valamint a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. A havonta megjelenő Szövétnek kulturális szemle kiadási költségeit a Wieser Alap és a Kölni Alma Mater fedezi. Az Aradi Alma Mater Alapítvány tavaly kiadta Réhon Józsefnek Fábián Györgyről szóló megemlékező kötetét. /Balta János: Tovább bővíteni a kört. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 11./

Január 17-én Lippán a katolikus plébánia hittantermében megtartotta újév utáni első ülését a helybeli irodalmi kör. A szépszámú résztvevő előtt ismertették a tavaly ősszel elhunyt költő, Faludy György életpályáját, munkásságát. /(b): Faludy Györgyről Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./

Lippán az olvasókör február 14-én tartott ülésén Regéczy Szabina Perle mutatta be legújabb kötetét /Üzenet egy más világból/ és verseiből olvasott fel. /Sikeres bemutatkozás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

Március 14-én tartotta Lippán márciusi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör a katolikus plébánia hittantermében. Czernák Ferenc az 1848-as eseményekhez fűződő költeményeket szavalt. A szabadságharc eseményeit Tornáczky Dénes ismertette. /(b): Olvasóköri ülés volt Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Az Aradi Alma Mater Alapítvány közvetítésével az Arad megyei szórványtelepüléseken működő magyar nyelvű fakultatív oktatást a budapesti Márton Áron Szakközépiskola, továbbá a németországi magánszemélyek részesítik anyagi támogatásban. Ujj Ágnes magyartanár, a megyében levő fakultatív oktatás koordinátora eljött Sofronyára, a tanszercsomag átadására. Sofronyán 9 elemis korú tanulóval, az anyanyelvéhez meghatóan ragaszkodó lelkes csapattal Nagy Anikó, idén végzett magyar-néprajz szakos tanár foglalkozik. Sok szabadidejét feláldozza azért, hogy az elemis kisdiákokat is bevezesse az anyanyelv szépségeibe. Tanszercsomagot eddig Simándra, Pankotára, Lippára, Németszentpéterre és Dezsőházára vittek, hátra van még Borosjenő, ahol 36 diák vesz részt az anyanyelvű fakultatív oktatásban. /(balta): Megható vallomások az anyanyelvről. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./

Nem első alkalommal hívott meg avatott előadót, versmondót kulturális rendezvényére a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja. Az április 14-én tartott irodalmi összejövetel mégis rendhagyónak számított, mert a meghívott előadók mellett, teljesen spontánul, a közönség soraiból is felcsaphattak versmondónak egyesek. Az irodalmi délutánon négy költő életével és munkásságával ismerkedhetett a közönség. Telegdy Gyöngyvér tanárnő bemutatta a mindinkább feledésbe vesző Tompa Mihályt, a még ismerősként csengő Arany Jánost, a kevésbé ismert Dsida Jenőt, valamint az édesapja meg a féltestvére révén a temesvári közönséghez közel álló József Attilát. A felsorolt költők életének ismertetését Czernák Ferenc, a meghívott lippai vendég, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör tagja versekkel tette emlékezetessé. A rendezőt, Béres Margit ny. tanítónőt, a Nyugdíjas Klub elnökét áldozatos munkájáért méltán illette elismerés a megjelentek részéről. /(S.): Szép magyar versek, avatott előadásban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./

Április 18-án Arad megyében, Lippán a római katolikus parókia hittantermében tartotta soros ülését a Degré Alajos Olvasókör. Bevezetőben Tornátzky Dénes a költészet napja alkalmából tartott előadást József Attila életéről, irodalmi munkásságáról. /(b): A költészet napjára emlékeztek Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 20./

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata során a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumnak otthont adó épület visszakerült a temesvári római katolikus püspökség tulajdonába. A telekkönyvezést követően márciusban a tanintézet vezetősége és a püspökség aláírhatta a 30 évre szóló bérleti szerződést, amely szeptemberben, az új tanév megkezdésekor lép életbe. A két fél most már csupán a városi polgármesteri hivatal beleegyezésére vár. Az egyházmegye területén több mint harminc visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működik iskola, óvoda. Többel sikerült bérleti szerződést kötni, tájékoztatott Böcskei László általános helynök. Van olyan épület, amelyet csak részben kaptak vissza, illetve több olyan eset is létezik, ahol a püspökség kezdeményezései a település vezetősége vagy a bérlő elzárkózásába, közömbösségébe ütközött. Ilyen például a lippai iskola esete; a média több ízben is szétkürtölte a helyi hatóságok kifogásait, de ők az ingatlan jogos tulajdonosával – a püspökséggel – nem vették fel a kapcsolatot. /S. E. : Újabb megegyezés született. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

A rendszerváltás előtti, majd utáni magyar-román történészi tanácskozások, összejövetelek révén nem születtek tudományosan is használható eredmények. Ezt próbálta kiküszöbölni az évek óta Arad megyében ásatásokat végző dr. Adrian Andrei Rusu, a kolozsvári Régészeti és Történelmi Intézet történésze, aki azt javasolta: szigorúan körülírt tematikájú tudományos ülésszakok rendezésével – amelyek anyagát kötetbe is lehet rendezni – sokkal hatékonyabb munkát lehetne végezni. Így került sor 2005. október 21–23-án Lippán A XIII. század a románok lakta területeken című tudományos ülésszakra. A résztvevők – köztük Serban Papacostea, a romániai középkorkutatás vezető személyisége, valamint több tanítványa a bukaresti Nicolae Iorga Intézetből, Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa és Szakács Béla Zsolt, a budapesti Közép-Európai Egyetem kutatója, a Pázmány Péter Római Katolikus Egyetem tanára – egy varázslatos századba vetették magukat – állította az ötletgazda Rusu professzor, az ülésszak anyagát összefoglaló kötet /Secolul al XIII-lea pe meleagurile locuite de catre Romani/ április 20-án történt bemutatóján. A bemutatón megjelent Roos Márton temesvári római katolikus megyés püspök is. Az aradi példa követőkre talált, a lippaihoz hasonló, jól körülhatárolt témakörű történésztanácskozásra a jövő héten Besztercén kerül sor. /(Kiss): Román és magyar kutatók a XIII. századról. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

A Tihany melletti Zamárdiból két irányba induló, és a Kárpát-medence magyarságát felkeresve a csíksomlyói búcsúra érkező csoport déli ága május 3-án Kisiratosra érkezett. A felkeresett települések neveit tartalmazó szalagokkal ékesített jelvényt hozták magukkal. Az érkezőket a kisiratosi csárdától feldíszített hintóval ünnepi menet kísérte a templomba, ahol a vendéglátók részéről Almási Vince polgármester köszöntötte az érkezőket. Zilahi András kisiratosi plébános a csíksomlyói Szűzanya áldását kérte a közel 200 résztvevőre, mindazokra, akik fáradságot nem kímélve hordják körbe a feltámadás, a remény jelét a magyarság körében. Ünnepélyesen a jelvényre kötötték a kisiratosiak szalagját. Kisiratosról elindultak a felszalagozott jelvénnyel, hogy Kürtös, Gyorok, Máriaradna és Lippa katolikus templomainak az érintésével Dévára érkezzenek, ahol a Szent Ferenc kolostorban átadják azt a helybeli katolikus híveknek, akik azt Gyulafehérvárig viszik tovább. /A csíksomlyói feltámadási jelvény Arad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./

Szeptember 28-án Lippán a helybeli Degrée Alajos Olvasókör megtartotta évadnyitó ülését. Czernák Ferenc Arany János és Szombati-Szabó István őszi témájú verseiből szavalt, Simó Luca Petőfi Sándor, ugyancsak ősszel kapcsolatos verseiből olvasott fel. /(b): Évadnyitó ülés volt Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./

November 13-án, 70. születésnapján az RMDSZ Arad megyei székházának nagytermében A világ, ahogyan én látom címmel tartotta szavalóestjét Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör fő szervezője, mindenese, Illyés Gyula, Anavi Ádám, Wass Albert, Reményik Sándor, Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály és Sajó Sándor magyarságtudattól átitatott hangvételű költeményeit szólaltatta meg. /(b): Rendhagyó születésnap Czernák Ferenccel. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./

December 19-én tartotta a lippai katolikus plébánia hittantermében decemberi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Czernák Ferenc Márai Sándor, Ady Endre és Szombati Szabó István karácsonyi hangulatú költeményeiből szavalt. /(b): Olvasóköri ülés Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

A közösségszervezői, a nemzetmentő és -védő tevékenység jegyében tartották meg február 29-én Lugoson a református templomban a temesvári egyházmegye idei első presbiteri konferenciáját. Pataki Károly egyházmegyei főgondnok elmondta, hogy évente két-három alkalommal tartják meg a konferenciát. A mostanin Czernák Ferenc Lajos lippai RMDSZ-elnök, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör tagja tartott előadást „A világ, ahogy én látom – prózában és versben” címmel. /Pataky Lehel Zsolt: Presbiteri konferencia Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./

Április 23-án Lippán a katolikus parókia hittantermében megtartotta áprilisi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Czernák Ferenc Ady Endre és József Attila költeményeiből szavalt. /Balta János: Adyt, József Attilát idézték Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./

Lippán Ioan Micle, a PNG-CD polgármesterjelöltje (volt helyi rendőrfőnök) busszal vitte szavazni a romákat, akiket voksolás után élelmiszeres csomagokkal jutalmazott. Szintén Lippán egy cég autójával vittek romákat szavazni, sőt elmagyarázták nekik, hogy hova tegyék a pecséteket. /Sólya R. Emília: Választási incidensek. Busszal vitték a romákat szavazni. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 2./

A múlt hét végén a Csongrád megyei Csanádpalotán vendégeskedett a lippai önkormányzat küldöttsége. A határ menti település falunapjain a két polgármester, együttműködési egyezményt írt alá: a baráti kapcsolatokat a közművelődés, oktatás és a szociális téren alakítják ki és fejlesztik. Pataky Lehel Zsolt: Barátságot sző Lippa és Csanádpalota. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 20./

Roos Márton temesvári megyéspüspök október 11-én megáldotta a nemrégiben felújított lippai templomot, amelyet Andó Attila helyi plébános irányításával a temesvári püspökség, valamint a hívek jelentős anyagi támogatásával tataroztak. /(SE): Megáldották a lippai templomot. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 19./

Május 7-én Kisiratoson várta a község vezetősége és lakossága a Mezőkovácsházáról érkező feltámadási jelvényt, amelyet 40 ember hozott Bakos István polgármesterrel az élen. Az érkezők és a fogadók, nemzeti viseletbe öltözött lányok felvezetésével, zsoltárokat énekelve végigvonultak a főutcán, majd betértek a májusi ájtatosságra, illetve a jelvény fogadására hívekkel megtelt templomba. Bircsik Csaba, egy mezőkovácsházi civilszervezet elnöke a feltámadási jelvényt átadta Almási Vince kisiratosi polgármesternek. Beszédeikben a magyarság összetartozását jelképező feltámadási jelvényből kiindulva a két település között kialakult igen jó kapcsolatokat ecsetelték. Miután a kisratosiak rákötötték a maguk szalagját a jelvényre, Zilahy András plébános áldást mondott a résztvevőkre. Másnap a kisiratosiak egy kisbusszal indultak útnak a feltámadási jelvénnyel, a kürtösi, zsúfolásig megtelt katolikus templomban tartottak rövid stációt, majd Aradra, a Mosóczy-telepi katolikus templomhoz érkeztek. Kalapis Damján plébános köszöntötte az érkezőket, majd együtt fohászkodtak. Almási Vince, a kisiratosiak nevében a Zamárdiból, illetve Tihanyból elindult két feltámadási jelvény szimbolikus jelentőségéről beszélt, amelyek különböző irányba haladva átölelik a Kárpát-medence magyarságát. Farkas Viktória felolvasta a Mosóczy-telepiek szalagjának a szövegét, azt rákötötte a jelvényre. A jelvényszállító csoport megállt még a gyoroki, majd a lippai katolikus templomoknál, délután a dévai Szent Ferenc Alapítvány kápolnájában megtartott ünnepélyes szertartáson a jelvényt átadta a vendéglátóknak, akik Gyulafehérvár érintésével hordozzák azt tovább Csíksomlyó felé. /Balta János: Arad megyében a feltámadási jelvény. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 9./

Június 17-én tartotta Lippán a katolikus parókia hittantermében évadzáró ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az alkalomból Bokor Ella bemutatta Ég és föld között címmel kiadott új verseskötetét. Ezután DVD-ről megtekintették az újszentesi katolikus templomban virágvasárnap előadott passiójátékot. /Balta János: Évadzáró ülés volt Lippán. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./

A köztudatban élő négy magyar néprajzi tájegység mellett egy ötödiket is bemutatnak, mint új tudományos felfedezést a Regionális néprajzi kutatások a Kárpát- medencében című tudományos ülésen, amelyet az MTA Nyelv- és Irodalomtudo- mányok Osztálya közösen rendez az MTA Debreceni Egyetemen működő Néprajzi Kutatócsoportjával november 10-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Borsos Balázs, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a Magyar kulturális régiók a Kárpát-medencében című előadásában 16 év kutatási eredményét összegzi. A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjainak új szempontú, statisztikai feldolgozását végezte el számítógép segítségével. Az elemzésből kiderült, hogy a négy tájegységen (Dunántúl, Észak /Felföld/, Alföld és Erdély-Moldva) kívül kimutatható egy ötödik is, mégpedig a Lippa-Nagyvárad-Debrecen-Miskolc vonal, a nyelvhatár és Erdély nyugati határa által bezárt területen. A kulturális régiók meghatározása segíthet abban, hogy az Európai Unió régiókat előtérbe helyező irányelveire figyelve, a döntéshozók a régiós határokat a kulturális tagolódás figyelembevételével húzzák meg. Borsos Balázs csak a magyar etnikumot vizsgálta, megjegyezte, hogy a szomszédos országok közül csak a magyarok készítettek néprajzi atlasz alapján statisztikai és csoportelemzést a kulturális régiókról. Néprajzi atlaszok ugyanakkor készülnek a szomszédos országokban is, az ötkötetesre tervezett román kiadványból eddig három kötet jelent meg, és Szlovákiában is elkészült egy sokoldalú és gazdag anyagú atlasz. Az ülésen többek között Bartha Elek a vallási régiók néprajzi értelmezéséről, míg Fejős Zoltán a Hagyományos tájak és régiók néprajzi átértékelődéről értekezik. /Öt magyar néprajzi tájegység. Tudományos ülés a Kárpát-medence néprajzi kutatásairól. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szórványkonferencia Temesvárott
A rendezvény utolsó hozzászólója, a dél-erdélyi Lippán élő Szebán Ferenc szerint nemzeti és nem nemzetközi volt a kétnapos temesvári konferencia. Lássuk be, volt igazság abban, amit mondott, bár ez alkalommal inkább örülhetünk, hogy több országból jöttek előadók.
És annak is, hogy jobb későn, mint soha. Május 13-án ugyanis ennek a jegyében kezdte mondandóját a konferencia első határon túlról érkezett vendége, Répás Zsuzsanna államtitkár, aki szerint: „2010 óta a magyar kormány számára kiemelten fontos a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek.” Ezért alakította meg a közelmúltban a magyar kormány a MÁÉRT két új albizottságát, amelyek egyike a Kárpát-medencei szórványközösségekkel, míg a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik. Az államtitkár asszony azt is elmondta, hogy a Kárpát-medencei szórvány albizottság elnökévé, a mostani rendezvény főszervezőjét, Bodó Barnát nevezték ki, akinek a legfőbb feladata e stratégia kidolgozása.
A Szórvány Alapítvány létrehozójaként ismert Bodó Barna a „Szórvány és nemzetépítés” nevet adta a rendezvénynek, amelyen Répás Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: cél az is, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem képesek legyenek önállóan is működő közösségekké válni.
A konferencia első napján, Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a Miskolci Egyetemen tanító Biczó Gábor kultúrantropológus az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit sorolta, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet együtt úgy, hogy egyik a másikat nem asszimilálja, aminek döntő jelentősége lehet a szórványstratégia kidolgozásakor. A Selye János Egyetem oktatója, Gyurgyík László szociológus a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát demográfiai térképekkel és statisztikai adatokkal tette érzékletessé. Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának szórványszakértője arról beszélt, hogy nemcsak az anyaország, hanem a külhoni magyarság körében is szükséges a szemléletváltás, mivel a szórvány visszaszorulása – az ő tapasztalatai szerint – a gyakorlatban a szomszéd népek terjeszkedését és a szórvány asszimilálását jelenti, ami szerinte „borzasztó”. A délvidéki Csorba Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a Tisza völgyében és a Vajdaság északi részén tömbben élő magyarság – néhány települést leszámítva – napjainkra szórványhelyzetbe került. Sürgősen tenni kellene valamit ennek a folyamatnak a fékezésére – mutatott rá az újvidéki egyetem oktatója.
Bodó Barna előadásában a szórvány fogalom értelmezésére vállalkozott, ugyanis az eltérő és nem eléggé pontos értelmezések szinte lehetetlenné teszik a szórványokról való értő és a helyzetet értelmező nyilvános beszédet. A szórvány a kulturális nemzet határa – a Kárpát-medencében egyetlen nemzet esetében sem esik egybe a kulturális és a politikai nemzet határa – ezért a szórványért vállalandó felelősség a nemzet egészéért való fellépés. A nemzetszemlélet jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az a mód, ahogyan az anyaország viszonyul szórványaihoz, az illető ország nemzetpolitikájának a függvénye: jelentős eltérések mutatkoznak például a német, a román illetve a magyar nemzetpolitika között. A románok ugyanis például a román állam 1859-es létrejötte óta mindig is erőteljesen a területre koncentrálnak, míg a magyarok szemlélete közösségelvű. Hangsúlyozta, hogy a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között, míg a magyarok – igen, akiknek megközelítésmódja eltér az őket körülvevő, többi nemzetétől, így a románokétól is.
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója, Balogh Balázs kalotaszegi munkáját az amerikai asszimiláció-kutatásokkal vetette össze. Az általa vezetett szekció-beszélgetésben az RMDSZ szakértője, az egyébként szórványközösségben felnőtt Székely István a kollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta kulcsjelentőségűnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a nagyvárosi, konkrétan a temesvári szórványban élő Toró T. Tibor szerint a szórványstratégiát konszenzusos alapon lehet kidolgozni, hiszen annak a nemzetstratégia részének is kell lennie, ez pedig csak akkor tud kellő hatékonyságú lenni, ha minden politikai irányzat támogatását bírja, és nem képezi pártpolitikai csatározások tárgyát. Közös feladat a nagyvárosi szórványmagyarság identitásának védelme. Temes megye ötvenezres lakosságának a fele például néhány településen szétszórva él, míg a másik fele Temesváron. Azokról, akik nem Temesváron laknak, pontosan tudják, hogy milyen körülmények között élnek, de „a megyeszékhelyen élő embereknek csupán az egyharmada „látható”, a többiek „rejtőzködő magyarok”. Vannak közöttük olyanok, akik magyarul már nem is beszélnek, viszont a népszámlálások alkalmával – ennek ellenére – mégis magyarnak vallják magukat. Ezek megtalálása és megszólítása komoly feladat” – fogalmazott Toró.
„Miközben a szórványtelepülések identitásuk fenntartásához több forrást igényelnének, a Vajdaságba irányuló támogatások nagyobbik része az utolsó két évtizedben a többségi területekre érkezett.” Legalábbis a délvidéki Zsoldos Ferencnek ilyen tapasztalata volt, amikor a Magyarországról érkező támogatások szerkezetét vizsgálta. „Az egyetlen kivételt talán az Apáczai Közalapítvány támogatásai jelentették” – hangzott el.
A konferencia következő, szombati napján az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója, Csete Örs mutatta be a vendégeket. A Szegedi Egyetemen tanító Barna Gábor antropológus a szomszédos országok római katolikus egyházaiban, illetve azok intézményeiben elfoglalt magyar pozíciókat és az ebből következő tanulságokat ismertette. Romániában – a Bánságban is – a katolikus egyházban a magyar hívek többséget alkotnak, míg Szlovákiában kisebbséget, s ennek megfelelően más és más ezeknek az intézményeknek a politikája és magyar érdekérvényesítő képessége is.
Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a felvidéki Zoboralja szórványosodásáról tartott előadást. Erdei Ildikó temesvári pszichológus különböző szintű kétnyelvűség-vizsgálatainak eredményét ismertette. Előadásából kiderül annak az oka is például, hogy miként lehetséges, hogy Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában a gyerekek egymással a szünetben románul beszélgetnek. „Fel kell hívni a tanárok figyelmét arra, hogy ne bánjanak ilyenkor a magyar diákokkal gorombán akkor sem, ha a gyerekek nem beszélnek tökéletesen magyarul, mert ezzel elriaszthatják őket” – hangzott el. Horváth Zsófia, a Sapientia Marosvásárhelyen lakó pszichológus előadója az erdélyi magyar fiatalok én-képéről tartott előadásában elmondta, hogy a városi és a falusi diákok között fedezhető fel éles határ. A szamosújvári Balázs-Bécsi Attila azt foglalta össze, hogy a Kallós és a Téka Alapítványnak a mezőségi szórványban hogy sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvű oktatást biztosítani. A Téka Alapítvány elnöke azt is elmondta: az is nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki a részét a két intézmény működtetéséből. „Projektekből próbálunk eltartani központokat, pedig a működtetés állandó forrásokat igényelne!” – fogalmazott Balázs-Bécsi. Csűry István református püspök az egyház szórványgondozó munkája során tapasztaltakat ismertette. A székelyföldi származású, de tíz éve immár a moldvai Bákóban tevékenykedő Hegyeli Attila kiemelte, mekkora a jelentősége annak, hogy a divatnak köszönhetően Csángóföld a közérdeklődés tárgyává vált, ami jelentős mértékben könnyíti munkájukat. Szerinte egyébként a szórványra a magyar kormány nem „áldoz”, hanem befektet, hiszen hatványozottan megtérül az erre fordított pénz. Gecse Gézát, a Magyar Rádió szerkesztőjét Bodó Barna az Aspektus vitaestek szervezőjeként mutatta be, aki elmondta, hogy – a siker érdekében – szórványügyben nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak meggyőzésére is szükség van. Ebben teljesen egyetért Csete Örssel, de a téma kommunikációjának a fontosságát nem lehet elég erőteljesen hangsúlyozni. A brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc a szórványstratégiába beépítendő kulcsfogalmakat, a szórvány fogalmának pozitív értelmezéseit keresték.
A kétnapos rendezvény után arra a következtetésre lehetett jutni, hogy nemcsak a politikusoknak, hanem mindenkinek mentalitást (vagy legalábbis aspektust) kellene váltania ahhoz, hogy a szórványt ne úgy tekintsük, mint amit elsősorban támogatni kell, hanem olyan kikerülhetetlen léthelyzetnek, amely a politikai és a kulturális nemzethatár közötti különbségből fakad – és ha eltűnik, az azt jelentené, hogy az anyaország határain túli magyarok felszívódtak, beolvadtak. A nemzet érdeke tehát a szórvány megtartása – és immár alkotmányos tétel a felelősségvállalás.
Toró T. Tibor ennél optimistábban fogalmazott, hiszen ő – a szó jó értelmében vett – offenzívát is elképzelhetőnek tartotta, vagyis azt például, ha a munkába bevonni nem is tudjuk, de legalább tudjunk arról, hogy kik a magyarok nemcsak Temesváron, hanem másutt is a Kárpát-medencében, mert ennek a tudásnak a birtokában lehetőségünk lesz arra, hogy a folyamatokat – ha megfordítani nem is sikerül teljes mértékben, de legalább – megállítsuk.
Erdély.ma

Az Aradi Magyar Napok megnyitója
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Politikai vitát szült Nyirő József újratemetése
Nyirő József hamvainak politikamentes újratemetését kéri a magyar Országgyűlés elnökétől Bunta Levente. Székelyudvarhely polgármestere a Kövér Lászlóhoz címzett levélben közölte, hogy álláspontja szerint az emigrációban elhunyt erdélyi író hamvait a magyar állam segítségével, de a székelyek szervezésében, „politikamentesen” kellene újratemetni. Bunta Levente levelében az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlés hivatalának pénteki közleményére válaszolt.
Ebben a hivatal közölte: a polgármester nem támogatta a Márton Áron térre május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, melyet az újratemetés helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
A júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeként újabb polgármesteri mandátumért induló Bunta „zavart keltőnek” találta a Kövér László országgyűlési elnök nevében eljáró Fráter Olivér székelyudvarhelyi tevékenységét. Szerinte Fráter Olivér Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének a politikai érdekeit és nézeteit képviseli. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez megkérdőjelezi, vajon „méltón tudják-e teljesíteni Nyirő végakaratát”, és az eljárás kapcsán a „kegyeletsértés veszélyét” említette.
Nem lesz szükség engedélyre
Mint arról beszámoltunk, a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség a közelmúltban kérte Nyirő József sírjának feltárását, ezt követte az író hamvainak Budapestre szállítása. Bunta Levente levelében kifejtette, teljes mértékben támogatja és üdvözli a magyar Országgyűlés elhatározását, amellyel teljesítik az író végakaratát, hogy hamvait hazahozzák. Ugyanakkor úgy vélte, hogy mindez „nem jelentheti különféle pártok politikai, választási kampányának programját”.
A polgármester azzal a kéréssel fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy őrizzék meg az esemény politikamentességét. „Kérjük, tartsák tiszteletben azt, hogy Nyirő József a székelyeké, a Székelyföldé. A Székelyföld pedig a mienk, székelyeké!” – fogalmazott levelében Bunta. Az Országgyűlés hivatala ugyanakkor kifejtette, noha az elöljáró nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterület-használati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt, „oly módon, hogy engedélyköteles közterület-használatra nem lesz szükség”.
Fráter Olivér, a magyar Országgyűlés hivatalának képviselője, Nyirő József újratemetésének koordinátora és Bunta Levente pénteken tárgyalt az író hamvainak újratemetése ügyében, de a találkozó eredménytelennek bizonyult. Fráter a Magyar Polgári Párt székhelyén tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, sajnálattal vették tudomásul, hogy bár a polgármester korábban biztosította a rendezvény támogatásáról, a Székelyudvarhelyért Alapítvány kérésére nem adta meg az engedélyt a közterület használatára.
„Nyirő József újratemetése kapcsán valamennyi érintett romániai polgármesteri hivatal és polgármester részéről kifogástalan, gyors és minden tekintetben konstruktív hozzáállást tapasztaltunk, beleértve az Arad megyei Lippa község román nemzetiségű polgármesterét is” – fejtette ki a megbízott főszervező.
„Nyirő a székelyeké!”
Bunta Levente ezzel szemben kifejtette, a továbbiakban is támogatják a rendezvényt, azonban szerinte a szervezők nem vettek figyelembe néhány dolgot. „Nehezteltük, hogy kampányidőszakban szervezik meg ezt a szertartást, ráadásul egy olyan civil szervezettel együttműködve, melynek a hitelessége kérdéses. Nem vagyunk mi köpönyegforgatók, még azt sem tettük szóvá, hogy az író rokonai beleegyeztek, vagy sem az újrahantolásba. Mi a szabályokat betartottuk, és előre jeleztük, hogy a Patkóban elkezdődhetnek a városszépítő munkálatok – lehet, hogy felszedik a kockaköveket.
A pünkösdi ünnepség során tapasztalható forgalmas közlekedés miatt inkább a Szent Miklós-plébánia előtti téren rendezzék meg a búcsúünnepséget” – nyilatkozta Bunta. Hozzátette, a városvezetés azt javasolta, hogy a magyarországi szervezők a Székelyföld határánál adják át a hamvakat egy székely küldöttségnek, és a továbbiakban ez bonyolítsa le a szertartást. Nyirő József hamvai pünkösd vasárnapján a Boldogasszony-zarándokvonattal érkeznek Csíkszeredába. A szerelvény Romániába beérve megáll az Arad megyei Máriaradna településen, majd Gyergyószentmiklóson is állomásozik, Csíkszeredában pedig várja a díszkíséret, ahonnan Székelyudvarhelyre viszik a maradványokat.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Turténettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Krónika (Kolozsvár)

Előzetes népszámlálási adatok Arad megyéből (III.)
A 2011-es népszámlálás stabil lakossága és gazdaságai
A népszámlálás előzetes adatai szerint Arad megye lakossága 409 072 fő, ebből a megyeközpontban és a városokban 223 351, a községekben 185 721 lakos él. Közülük 197 216 a férfi, 211 858 a nő.
A lakosság gazdaságainak (háztartásainak) száma 150 698, az egy gazdaságra jutó lakosok száma 2,70. A háromnál valamivel több lakos/háztartás arányt a megye alig tucatnyi községe éri el, a 4 lakos/háztartás átlag pedig sehol nem fordul elő.
A megyeközpont lakossága 147 922 fő, ebből 69 861 a férfi, 78 061 a nő. Egy háztartásban átlag 2,40 fő él.
A nők száma minden közigazgatási egységben (város, község) meghaladja a férfiakét.
A megye városainak lakossága az alábbiak szerint alakult a tavalyi népszámláláskor:
Borosjenő 9078
Borossebes 5831
Kisjenő 7577
Kürtös 6849
Lippa 9648
Nagylak 7185
Pankota 6651
Pécska 11 885
Szentana 10 725.
Mint látható, Arad megyének – a megyeközponton kívül – mindössze két olyan városa van, amelynek lakossága (kevéssel) meghaladja a 10 ezer főt.
A községek közül egyetlen egy éri el a tízezres lakosságot: Vladimirescu (10 076), amely, mint ismeretes, már majdnem összenőtt Araddal. A második legnépesebb község Világos (7613), aztán következik négy „ötezres” – Vinga 5828, Ternova 5681, Mácsa 5449, Székesút 5252 lakossal, négy „négyezres” – Újzimánd 4476, Sikula 4231, Zabrány (Temeshidegkút) 4140, Ópálos 4008 lakossal.
A többi község négyezernél kevesebb lakosú, a legkevesebben Sistarovácon (326), Igneşti-en (669), valamint Menyházán és Sikulán (884 fő) élnek.
Magyar anyanyelvűek a megyében
Azok a lakosok, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallják Arad megyében a 2011. évi népszámláláskor, 37 207-en vannak, közülük 22 597-en a megyeközpontban és a városokban, 14 610-en községeekben élnek.
Legnagyobb a számuk Arad municípiumban: 15 463. A második legnagyobb magyar közösség a pécskai (Tornyával, 3353), következik Kisjenő (Erdőheggyel, 1776), Újzimánd (Zimándközzel, 1610), Nagyszintye (Ágyával, 1524), Kisiratos (1474), Tőzmiske (Simonyifalvával, Vadásszal, 1312), Nagyzerind (Feketegyarmattal, 1208), Vinga (Majláttal, 1118), Nagyiratos (1085), Sofronya (Szentpállal, 830), Nagypereg (Kispereggel, 738), Fazekasvarsánd (564), Gyorok (553), Borosjenő (535), Pankota (485) stb.
Arad megyében egyébként mindössze 10 olyan közigazgatási egység (város, község) van, amelyben senki nem vallotta magát magyarnak, a többiben legalább 3 lakos vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Érdekes adat, hogy a ma már magát német anyanyelvűnek valló 2433 személy a megye 40 közigazgatási egységében él – 1642 a városokban, 791 a községekben.
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Nagyenyed/Fehér – Ötödik alkalommal rendezték meg Nagyenyeden a Magyar Kulturális Napokat, idén, november 9–11-én. Pénteken, november 9-én 16 órakor volt az ünnepélyes megnyitó a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban, ahol Kováts Krisztián, a Fehér Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Király László és Józsa Miklós ny. magyartanárok Áprily Lajos életét és munkásságát méltatták. Király László tanár úr előadásából a jelenlévők nagyok sok érdekességet tudhattak meg: Nagyenyed, a Kollégium nagy hatással voltak Áprilyra és költészetére. Józsa Miklós tanár úr röviden bemutatta Áprily életrajzát és az enyedi éveket.
Ezek után Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek a „Magasra száll az ember dallama” című versösszeállítással tisztelegtek Áprily Lajos emléke előtt.
Szombat délelőtt, Lőrincrévén, a református gyülekezet termében, a helyi születésű Karsai Zsigmond néptáncos, népdalénekes, festőművész emlékkiállítását lehetett megtekinteni. Este a nagyenyedi LUK étteremben szüreti bált rendeztek meg. Itt bemutatták a Fehér Megyei RMDSZ jelöltjeit a december 9-i parlamenti választásokra:
Tóth Csaba Kálmán az 1-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje. 1952. június 2-án a Kovászna megyei Nyújtódon született. Tanulmányait a Csombordi Mezőgazdasági Líceum, borászati szakán, majd a Gyulafehérvári Egyetemen végezte. A Gyulafehérvári RMDSZ elnöke, s jelenleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdatisztje.
Szabó Dániel (2-es számú egyéni választókerület) 1983. május 22-én született Magyarlapádon. Tanulmányait a Bethlen Gábor Kollégiumban, és Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Egyetem testnevelés és sportszakán végezte. A MIÉRT országos elnökségi tagja, Fehér Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a Magyarlapádi Ifjúsági szervezet elnöke. Jelenleg Torockón és Magyarlapádon tanít.
Kováts Krisztián (3-as választókerület) 1964. július 31-én született Lippán. Tanulmányait a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban kezdte, majd 3 felsőfokú oklevelet szerez: a Kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen matematika tanári, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem erdő- és vadgazdálkodási szakán mérnöki, majd Gyulafehérváron a jogi oklevelet szerez. Jelenleg az Állami Birtokok Ügynöksége Fehér Megyei Területi Kirendeltségének igazgatója és a Fehér Megyei RMDSZ elnöke.
·Kerekes György (4-es számú választókerület) 1974. november 19-én született Nagyenyeden. A Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, majd a Temesvári Közgazdasági Egyetemen szerez diplomát. Jelenleg a nagyenyedi polgármester tanácsosa.
Szűcs Attila (5-ös választókerület) 1975. szeptember 28-án született Topánfanván. Tanulmányait az abrudbányai HCC elméleti középiskolában végezte, majd Aradon az ékszerész mesterséget sajátította el. Jelenleg az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület idegenvezetője, nemzetközi turisztikai ügynök.
 Kopentz Lóránd-Márton  az 1-es választókerület szenátorjelöltje. 1976. augusztus 27-én született Kolozsváron. Tanulmányait az aranyosbányai elméleti középiskolában kezdte, majd Aradon szerez orvosi diplomát. Elvégezte a Nagyváradi Egyetem Orvostudományi és Gyógyszerészeti Karát, gyógyszerész szakosítással. Jelenleg egy gyógyszertár adminisztrátora és egyetlen részvényese, s az Abrudbányai RMDSZ elnöke.
 Pálosy János (2-es választókerület) 1957. június 21-én született, Marosvásárhelyen. Tanulmányait Marosújváron és Marosvásárhelyen végzi, majd a Brassói Műszaki Egyetem Gépészeti szakán gépjármű gépészmérnöki oklevelet szerez. Jelenleg Marosvásárhelyen a ROMBELT KFT technikai igazgatója és a Marosújvári RMDSZ elnöke.
Vasárnap 11 órai kezdettel Marosgombáson falunapot ünnepeltek. Igét hirdetett Sikó Levente helybeli református lelkipásztor, majd sor került a Székely Mihály-emléktábla avatására. Délután a Magyar Kulturális Napok befejezéseként a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban életmű kiállítás volt Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából. Megnyitó beszédet mondott Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész, az ünnepelt tanári pályáját méltatta volt pályatársa, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Érsek Attila
Nyugati Jelen (Arad)