"Tamás József római-katolikus segédpüspököt dr. Jakubinyi György érsek szentelte fel márc. 1-jén Csíksomlyón, melyen Markó Béla szövetségi elnök és dr. Kötő József oktatás-, művelődés- és egyházügyi alelnök is részt vett. Tamás József egyházjogilag teljes jogú püspök lett, beosztása szerint segédpüspök. A jelenlegi érseket, dr. Jakubinyi Györgyöt szintén Csíksomlyón szentelték püspökké 1991. ápr. 29-én. Jakubinyi érsek elmondta, hogy munkamegosztás miatt van szükség két püspökre, Tamás József segédpüspök székhelye Csíkszeredában lesz. A püspökszentelésre a romániai 18 püspökből 14 jött el, de jelen voltak a magyar történelmi egyházak püspökei /Csiha Kálmán, Tőkés László református, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, Szabó Árpád unitárius püspök/, az ortodox egyház főpásztora, Magyarországról négy püspök, Kárpátaljáról Majnek Antal római katolikus püspök, Ausztriából a linzi katolikus püspök vett részt a szertartáson. Az ünnepi szentmise végén felcsendült a magyarság régi himnusza, a Boldogasszony anyánk. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./Dr. Tamás József /sz. Madéfalva, 1944. nov. 12./ a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanára."

A Caritas szeretetszolgálat május 20-án ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját Csíksomlyóban, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. Erdei István, Csíkszereda alpolgármestere Pro Urbe díjjal tüntette ki a Caritas megalakulását kezdeményező dr. Vencser Lászlót, Szász Jánost, a segélyszervezet gyulafehérvári igazgatóját és Fridrich Meyrhofert, a linzi Caritas gazdasági igazgatóját. /Hátsekné Kovács Kinga: A jótékonyság díjazottjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./

A múlt héten a linzi Caritas vendégei voltak a Csibész Alapítvány meghívottai. A fiatalok számára jutalomút volt az egyhetes üdülés. /Parászka Boróka: Csibészek Ausztriában. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 12./

"Megjelent Rab János biológus Népi növényismeret a Gyergyói-medencében /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve. Rab János az etnogeobotanikának elnevezett elemzési módszert német nyelven is ismertette és közölte (Linz, 1994). A szerző az 1970-es évek végén kezdett érdeklődni a népi növényismeret - az etnobotanika - iránt. Gyűjtésének részleteit a Gyógyszerészet, a Népismereti Dolgozatok, valamint a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények hasábjain közölte. 1993-ban Pécsen megvédett doktori értekezése is ebben a témában született: Etnobotanikai vizsgálatok Gyergyóban. A szerző most megjelent, Népi növényismeret a Gyergyói-medencében című könyve csaknem húsz év kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye. A földrajzi táj és a Gyergyói-medence népi növényismeretének részletes leírását - a vadon termő és termesztett növények lelőhelyei, társulásai, étkezési kultúrában, állattartásban, dísznövényként és gyógynövényként való hasznosításuk - átfogó adattár egészíti ki. /Kozma Mária: Pallas-Akadémia sarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"

Gyergyószentmiklóson a Szent Erzsébet Öregotthonban máj. 29-én kezdődik az a képzés, amely során 20 súlyos mozgássérült fiatal számítógépes könyvelést, illetve számítógépes programozást tanulhat. A programot a Mozgássérültek Hargita Megyei Szövetsége, a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltsége, a Soros Oktatási Központszervezte. A program keretében már ezelőtt két évvel a linzi Caritas jóvoltából 36 súlyos mozgássérült fiatalt juttattak számítógéphez. Ahhoz, hogy a részt vevő fiatalok otthon dolgozhassanak, az érvényben lévő törvényeken is változtatni kellene. A 102/1999-es törvény értelmében, ha a súlyos fogyatékos munkaviszonyba kerül, azonnal elveszíti a fogyatékosoknak járó segélyt. /Forró-Erős Gyöngyi: Képzés mozgássérült fiataloknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 28./

Falunapokat tartottak jún. 7-9-e között Gyergyóditróban. Felavatták a dél- tiroli egyházi segítséggel, a linzi Kelet-Európát segítő szervezet, illetve a Hortobágyi László nyugalmazott bécsi plébános adományából újjávarázsolt épületet. Gaál Alajos kanonok, főesperes megáldotta a nyugdíjasok klubját. Bemutatták Garda Dezső Gyergyóditró a históriában című, a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadó és Nyomda által gondozott könyvét. A ditrói napok Gaál András festészeti tárlatával kezdődtek és a Jézus Szent Szíve-templom vasárnapi búcsújával értek véget. /Bajna György: Falunapok ajándékkal. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 10./

"Internetes fórumon tarthatják egymással a kapcsolatot a világban szétszóródott magyarok a MON, MagyarOnline.net (www.magyaronline.net) interneten. A honlap szerkesztői maguk is külföldön élő magyarok. A fiókszerkesztőségek Bostonban, Buenos Airesben, Berlinben, Linzben, Los Angelesben, Majna-Frankfurtban, Montrealban, New Yorkban, Seattle-ben, Linzben és Los Angelesben vannak. Sok millió olyan született magyar él a világban szétszórva, aki mindenáron magyar akar maradni. A Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szövetsége naponta küzd az életben maradásért - támogatás, nyilvánosság hiányában. A Kazahsztánban élő magyarok kis diaszpórába tömörülve próbálják életben tartani a magyar nyelvet. - Az Argentin Magyar Intézmények Szövetsége, a Bosznia-hercegovinai Magyar Polgári Egyesület, a bostoni Bartók Béla Magyar Iskola vagy a kanadai Magyar Krónika is példái a mintegy ezer, hagyományőrző kezdeményezésnek. Az ilyen vállalkozások összefogására alakult a MON, az első Kárpát-medencén kívüli internetes fórum. A MON Fórumán is megvitatott cikkek nagy visszhangot keltenek. Magyarországi és külföldi lapok is rendszeresen átvesznek, idéznek ezekből a véleményekből. A "Mit jelent magyarnak lenni?" pályázatra szép számban neveztek, és örvendetesen sok díjat ajánlottak föl a győzteseknek. Már hetven magyar szervezet a tagja a MagyarOnline.net-nek. Rendszeresen beszámolnak az általuk vezetett közösségek munkájáról. A Szervezeti Ismertető országok szerint tartalmaz információkat a Finnországi Magyarok Egyesületéről, a párizsi Magyar Katolikus Misszióról vagy a Svédországi Magyar Ifjak Társaságáról és a többiekről. Külföldi magyar kezdeményezés a MON Baráti Közösség kéthetente megjelenő hírlevele is, amely e-mail útján tudósít a világ számos pontján történt magyar vonatkozású eseményről, felhívásokról, friss hírekről. A hírlevélre bárki feliratkozhat a http://groups.yahoo.com/group/magyaronlinenet/ oldalon, vagy a MagyarOnline.net szerkesztőségének címén. /A világ magyarságáról egy MONdatban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./"

"Szemináriumi formában 1753 óta, azaz 250 éve folyik papképzés Gyulafehérváron. Okt. 23-ától a Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő háromnapos ünnepségsorozattal emlékezett. A rektora, Oláh Zoltán Legyetek hálásak című előadásával kezdődött az emlékezés. Dr. Márton József teológiatanár a gyulafehérvári papnevelő intézet történetéről szólva egyebek között a 70-es, 80-as, 90-es és 2000-es évek restauráló munkáiról beszélt. Dr. Vencser László (Linz-Bécs) elmondta: a nehéz gazdasági körülmények között az intézmény képes volt önmagát fenntartani és ma, amikor az osztrák, német egyházak is anyagi gondokkal küzdenek, egy alapítvány létrejötte itt is üdvös lenne. A Pázmány Péter katolikus egyetem rektor-helyettese a két intézmény közötti kapcsolat fontosságát hangsúlyozta. A három nap alatt még Tamás József püspök A szolgálat lelkisége, dr. Vencser László A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért, dr. Tempfli Imre tanár (Königstein) pedig Papság a 21. század számára című előadásai hangzanak el. /N. T.: 250 éves a gyulafehérvári papnevelde. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./"

"Okt. 23-a és 25-e között kerül sor Gyulafehérváron a Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet 250. születésnapja alkalmából rendezett megemlékezés-sorozatra Oláh Zoltán, a főiskola rektora kiemelte, két és fél évszázadon át ez volt az erdélyi, majd gyulafehérvári egyházmegye és jó ötven év óta a határ menti egyházmegyék számára is a katolikus papképzés műhelye. Az ünnepi rendezvények sorát Jakubinyi György érsek nyitotta meg, emlékeztetve az alapítók és a papnevelde ügyét szívükön viselők elévülhetetlen érdemeire. Okt. 24-én a Linzben élő Vencser László, a felső-ausztriai Idegennyelvű Lelkészségek Szakosztályának vezetője, egykori gyulafehérvári teológiai tanár előadásában felvetette: hozzanak létre alapítványt a Szeminárium fenntartására. Tempfli Imre egyháztörténész, a königsteini (Németország) Kirche in Not segélyszervezet romániai ügyekért felelős igazgatója a 21. századelő papi eszményeit vette számba. A megemlékezéseket a kispapok nótaestje és versműsora egészítette ki. /Jakabffy Tamás: "A megtestesült Bölcsesség" oltalmában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./"

Birtók József, a csíkszeredai Státus Könyvkiadó igazgatója újságolta: eljutottak a századik könyvig. A Státus tíz évvel ezelőtt Ferencz Imre Gyalogszekér című verseskönyvével indult. Birtók József 1980-ban kezdett dolgozni a Hargita szerkesztőségében. 1983 augusztusában a Mikes honismereti kerékpártúra vezetőjeként nacionalista bűnökkel gyanúsították, ezért egy vállalathoz helyeztek át, esztergályosnak. Itt dolgozott 1990-ig, azután a Romániai Magyar Szó munkatársa lett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát. Azért választotta a vallásszociológiát, mert meggyőződése, hogy szükség van a hit és a társadalom összefüggéseit értő (szak)emberekre. Bitrók 1995 őszén megvált a Romániai Magyar Szótól és a Szövetség, az RMDSZ folyóirata főszerkesztője lett, majd az 1996-os választások után megvált a laptól. 1997–98-ban a Pro Democratia Egyesületnél dolgozott. 1999-ben döntött úgy, hogy megpróbál megélni a könyvkiadásból. Addig a Státus Kiadó tulajdonképpen egy számítógépet jelentett az íróasztalán. 1999-ben megvették az első nyomdagépet és elkészült 11 saját kiadványuk. Közte olyanok, mint a nagysikerű Kuláksors, Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban vagy a Gegő Elek-reprint a Moldvai magyarokról. Bérmunkában, másoknak is készítettek kiadványokat Kolozsvárról, Brassóból, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Stockholmból és Németországból. A kiadó lassan csíkszeredai értelmiségi műhely lett. Ebbe a műhelybe beletartozik a szegedi Vincze Gábor, a szatmári Bura László, a Linzben élő Vencser László, a csíki-bécsi-budapesti jezsuita András Imre, a már budapesti Beke György vagy Kalmár János, a kolozsvári András Szilárd által vezetett matematikus-csoport, továbbá Garda Dezső képviselő. A kiadó célja az igényesen és tudományos megalapozással megírt művek megjelentetése. Első sorozatuk 1997-ben indult, éppen a Hargita Népe segítségével. A Történetek a fogságból című gyűjtemény indította a Szemtanú könyvek című sorozatukat. Itt jelent meg a Kuláksors is. Boros Ernő faluról falura bejárta Szatmár településeit, s dokumentarista igényességgel 700 oldalban rögzítette a svábok emlékezéseit a „málenkij robot”-ra Volt minekünk jó életünk, van most nekünk jaj címmel. Buzás László könyve, A szekuritáté karmai között című emlékezése iránt egy év alatt nem csökkent az érdeklődés. Fontos szerepet kapnak kiadványaik között a reprintek. A csíksomlyói ferences kolostor kincsei című sorozatuk létrejöttében a legtöbbet Muckenhaupt Erzsébetnek köszönhetik. Gregorius Coelius Pannonius magyarázatai Szent Ágoston regulájához latinul és magyarul 1537-ben jelentek meg Velencében. A XIX. században egy példányt ismertek a világon, a XX. században azt hitték, elveszett. Reprint kiadását a világ minden részéről keresik. Restitutio sorozatukban vannak reprintek (pl. Veszely–Imets–Kovács: Utazás Moldva–Oláhhonban – 1868), de feldolgozások is (pl. Erdélyi Iskola – laptörténet, antológia, repertórium). A Státus-tanulmányok sorozat első kötete Vécsey Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában című tanulmánykötete volt. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal tudták átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. Hamarosan minden könyvüknek elkészítik a digitális változatát is. Szegedi munkatársuk, Vincze Gábor történész kétévente egy-egy új forráskiadással jelentkezik. A Státus Kiadó eddigi száz könyvéből mindössze 12 készült magyarországi támogatással (is). /Ferencz Imre: A Státus száz könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./

Jubileumi ünnepséget ült szeptember 24-én a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház és a zsögödfürdői Caritábor, 25-én pedig a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon. A Gyulafehérvári Caritas-szervezet e három intézménye fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte. A Gyulafehérvári Caritas munkatársai és partnerei, római katolikus egyházi és világi személyek adtak hálát az intézmények eltelt tízesztendős múltjáért. A szellemi munka otthonaként 1990-ben létrejött Jakab Antal Tanulmányi Ház születésnapi ünnepségén Vencser László professzor, akkori Caritas-igazgató, ma a linzi egyházmegye Idegennyelvű Lelkészségek Szakosztályának vezetője beteljesült víziónak nevezte a tanulmányi ház születését. A baráti hangulatú ünnepségen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes néptáncosai biztosították az ünnepi műsort, a zsögödfürdői Caritáborban pedig az Árvácska együttes csángó és gyerekdalokból összeállított műsora szórakoztatta a jelenlévőket. Csató Miklós, a Caritábor intézményvezetője a játszótér felújítását és még több gyermektábor megvalósítását tűzte ki célul ünnepi beszédében. /Antal Ildikó: Ünneplőben a Caritas intézményei. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./

Varga Gabriella Vencser László kanonokról írt Itthon és otthon. Vencser László 60 éve /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2008/ című interjúkötetét mutatták be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban. Az Új Katedra című pedagógiai folyóiratot szerkesztő Varga Gabriella 2007-ben találkozott a gyergyóditrói születésű Vencser Lászlóval, ekkor született a gondolat, hogy interaktív beszélgető regényt írjon a Linzben élő kanonokról és annak nem mindennapi életéről. A könyv valójában dokumentum, szépirodalmi igénnyel megírt legújabb kori történelem. /Bartos Lóránt: Könyv a kanonok hatvan évéről. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./

Távol a családtól
Karácsonykor a felnőttből újra előbújik a hétköznapi forgatagban mellőzött gyermek-énünk, újra fontos lesz a fenyőfa és a frissen sütött kalács lakást betöltő illata, a szeretettel készített, körültekintő gondoskodással megvásárolt ajándék, a család közelsége, vágyjuk a meghittséget, a holnapra jó reménnyel gondolunk. Az élet viszont néha keresztülhúzza számításainkat, elszakít szeretteinktől; csak lélekben lehetünk egyek családtagjainkkal, csak gondolatban ölelhetjük meg kedveseinket, az ünnepi vacsora ízét csak régmúlt emlékekből idézhetjük fel. Két ember – az 1956-os forradalom egyik baróti meghurcoltja és a világégés poklát megjáró hadfi – története bizonyítja: kis csodák az embertelenség közepette is léteznek, és Krisztus születése napján olykor a kevés is elég, hogy ünnep legyen szívünkben.
A konstancai gondoskodás
Oláh János szinte még gyermekfejjel, tizenévesen lett rendszerellenes összeesküvő, s ítélték tíz év nehéz börtönre – ebből öt esztendőt és tíz hónapot le is töltött. Hogy mi volt a vétke? A brassói Steagul Roşu Szakiskola tanulója volt, amikor a mai Áprily Lajos Főgimnázium diákjai által alakított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) tagjai megkeresték őket, s mivel szimpatizált az anyaországi forradalmárokkal, s hitte, hogy az erdélyi magyarság érdekében közös erővel tenni lehet, hát csatlakozott hozzájuk. A fiatalok körében nagy érdeklődést váltottak ki akcióik – 1957-ben Fehéregyházán Petőfi Sándort huszonketten ünnepelték! –, ám mégsem ezek miatt buktak le: egy, a katolikus papoknak írt levelüket a címzettek provokációnak tekintették, s jelentették a Securitaténak. A hetvenhét vádlottat három rendben ítélték el. A marosvásárhelyi vizsgálati fogság ideje alatt hat hónapig a Securitate emberei vallatták, majd az ítélethirdetést követően a brăila-nagyszigeti Salcea, Grădina, Stoeneşti, végül Szamosújvár lett életének állomása, amíg 1964. június 22-én amnesztiával szabadult.
A salceai munkatáborban végzett gátépítés meglett embernek sem lett volna könnyű, nemhogy egy tizenkilenc évesnek, de bírni kellett, mint ahogy később a csatornakészítést vagy a kemény mezőgazdasági munkát is. Az is megesett, hogy a barakkokban ötszázan laktak, az intimitást meg az jelentette, hogy az emeletes ágyak alsó részén néhányan összekuporodtak, s kicsit hosszabb ideig csendben beszélgettek. Nehezen, körülményesen, de nem volt lehetetlen, hogy a húsvétot és a karácsonyt, ha röviden is, de megtartsák. Az őrök sokkal jobban odafigyeltek az értelmiségre – számos tanár, ügyvéd, orvos, lelkész és rengeteg egyetemista volt körükben, elég, ha csak a jövendőbeli református püspököt, Csiha Kálmánt vagy Páskándi Géza írót említjük – és a szektásoknak bélyegzett szombatistákra vagy jehovistákra. A munkássorból kikerült elítéltek parányival nagyobb szabadságot élveztek. Odahívtak egy-egy lelkészt vagy egykori teológiai hallgatót, aki igét mondott, összekulcsolták kezüket, s néhány percig közösen imádkoztak, majd hazagondoltak szüleikre és szeretteikre. Ritkán kisebb ünnepi ebédet is fogyaszthattak: a kezdeti szigort 1960–61-ben enyhítették, csomagot fogadhattak családjuktól, a kis csoportok kiadósabb, finomabb ételhez jutottak.
Grădinai fogva tartása idején, 1960 őszén hastífusz ütötte fel a fejét, amitől az elvtársak megijedtek, s a betegeket – köztük Oláh Jánost is – a konstancai kórház egy átrendezett osztályára vitték, így a karácsony és az újév is ott érte. Minden másabb, emberségesebb volt, mint amit az előző években tapasztaltak, ezért még a mások által megvetett kórházi kosztot is kiadósabbnak, élvezhetőbbnek érezték. A legtöbbet mégis az alkalmazottak embersége jelentette. Oláh János valóságos tündérként tekintett az egyik nővérkére, Sandára, aki hol ezzel, hol azzal kedveskedett neki. Karácsony estéjén egy narancsot és egy egész tábla csokit csúsztatott párnája alá.... Csak azért-e, mert megesett a szíve a legyengült betegen, együttérzésből, mert egy hozzátartozóját neki is mondvacsinált indokkal lecsukták, netalán, mert tetszett neki a fiatal legény – ez sosem derült ki, hiszen a hivatalos ügyintézésen kívül nem érintkezhettek. A kedvesség, az önzetlenség így is sokat számított a székely fogva tartottnak: visszaadta reményét, hogy vannak még jó emberek.
Szökés karácsonykor
Balogh Antal önkéntesnek jelentkezett, 1941-ben tizenkilenc éves fejjel rukkolt be a 27-es gyalogdandár székelyudvarhelyi határvadász zászlóaljhoz. A kiképzést követően 1942-ben az 59-es portyázó határőrökhöz került, Felsőrákoson teljesített szolgálatot, majd egy évre rá Kolozsvárra a 9. Hadtest parancsnokságához rendelték, ahol a magyarországi származású Benedek Elek hadbiztos-százados mellett látott el feladatokat, többek közt sofőrje is volt. – Egyszer egy reggeli kihallgatást követően szólt, hogy maradjak hátra. Amikor bementem irodájába, az asztal mellett állt, kezében egy-két papírral, hosszabb ideig nem szól semmit, csak nézett, nézett. „Tóni fiam, megjött a leszerelési papírod, de a SAS-behívód is. Kapsz öt nap szabadságot, hazamehetsz elbúcsúzni a szüleidtől, majd indulunk a frontra” – mondta. Nem telt el sok idő, már szovjet földön jártunk, karácsonykor és újévkor onnan küldtem levelezőlapot kedvesemnek. Januárban úgy befagyott a Don vize, hogy 12-én az oroszok könnyűszerrel átkelhettek rajta, s porig zúztak minket – meséli az egykori honvéd.
A visszavonulás nehéz volt, sok veszteséggel járt, amikor Németország területére, Linz-Leobenbe értek, ahol az oroszok elfogták őket. Hat hónapig a legkülönfélébb munkát kellett végezniük, a körülmények pedig igencsak keservesek voltak: egy kolhozistálló méretű épületbe ezerhétszázukat zsúfolták be, az étel pedig inkább állatnak, mintsem embernek való volt. Valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább – ötlött fel egyre többször Balogh Antalban. A karácsonyi ünnepek jó alkalomnak ígérkeztek, hiszen hideg is volt, az oroszok, ha tehették, a Jézuska születése napját itallal köszöntötték, kisebb volt az esélye, hogy észreveszik, esetleg üldözni fogják, ha szökéssel próbálkozna. Karácsony másod-, harmadnapjának estéjén odaszólt a mellette fekvő bajtársának: „Látod azt a kicsi ablakot? Na, én azon kimászom, megpróbálok átjutni a vashídon, s átmenni az amerikaiakhoz. Te, ha akarsz, velem jössz, de én mentem. Kicsi volt az ablak, de le voltunk fogyva, szinte gond nélkül jutottunk át, majd kúszva, araszolgatva közelítettünk a töltés felé. Láttuk a kuckójába behúzódott őrszemet – talán ő is minket, de nem mozdult –, majd elértük a hidat. Még jobban féltünk, nehogy most, nehogy éppen akkor jöjjenek utánunk, amikor a szabadulás kapujában vagyunk. Nem jöttek, el voltak foglalva magukkal. Az amerikaiak jól fogadtak, az éjjelt ott töltöttük, reggel meg bevittek a körzetükbe, ahol nagy nehezen előkerítettek egy magyar származású tisztet, aki biztosított arról, hogy jó sorsunk lesz. Az is volt, sokáig élveztük »karácsonyi ajándékunk«, talán május volt már, amikor eljöhettünk onnan” – idézi a közel hét évtizede történteket a néhány éve vitéznek avatott egykori honvéd. Az azóta eltelt időben számtalan emlékezetes családi ünnepet élt meg Balogh Antal, ám a legszebbek közt idézi fel a szabadulását lehetővé tevő karácsonyt: enélkül talán semmi sem lett volna abból, amit azóta megteremtett a levelezőlapjait váró – azóta végleg eltávozott – egykori leánykával.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait
Ötödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.
A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.
Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.
Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.
Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.
A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.
Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei
2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke.
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa.
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes.
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.
Dobos László. Székelyhon.ro

V. Székelyföld Napok
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Születésnapi beszélgetés dr. Vencser Lászlóval – Távol, és mégis közel
Hetven évet töltött június 17-én a gyergyóditrói születésű dr. Ven-cser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház létrehozója, az Ausztriai Idegennyelvű Lelkészségek országos igazgatója. Születésnapját szülőfalujában rokonaival, barátaival, paptársakkal ünnepelte – egy közösség ünnepelt. A beszélgetés Gyergyószentmiklóson készült kétlakiságról, szabadságról, az eltelt évtizedekről és jövőbeni tervekről.
– Több mint húsz kötet szerzőjeként, illetve társszerzőjeként már többször nyilatkozott életéről, elmeneteléről és folytonos hazatéréseiről, a szülőföld iránti ragaszkodásáról, így elsőként én is erről kérdezem: végül is hol él?
– Amikor elmentem két püspök közötti megegyezés alapján, nem éppen zavartalan háttérrel, úgy gondoltam, nem fogok elszakadni a szülőföldtől, és minden lehetőséget kihasználok, hogy ott is, itt is éljek. Hála Istennek, az elmúlt 26 évemnek legalább a felét itthon töltöttem, tehát én most is ilyen kettős területen élek, vagy talán még több területen a munkám révén. Ami a Sapientiát illeti, az indulásakor volt olyan elképzelés, hogy hozzunk létre egy morális vagy etikai intézetet és a programba bevettek keresztény etikai előadásokat. Két évig tartottam kurzusokat tömbösítve, és abban az időben a Jakab Antal Tanulmányi Házat is igazgattam. Két hetet Ausztriában dolgoztam és két hetet itthon. Ebben már volt gyakorlatom, mert 1996–1997 között pénzügyi igazgató is voltam az egyházmegyében, a linzi munkám mellett, és akkor is egy hónapot itt, egy hónapot ott tartózkodtam. Aztán a Sapientián nem sikerült a tervezett intézetet beindítani, és saját kezdeményezésemből azt a munkát megszüntettem. Most, ha itthon vagyok, abban a házban lakom, ahol a szüleim éltek. A csíksomlyói tanulmányi háznál sincs már beosztásom, de továbbra is nagyon érdekel, ami ott történik, és amikor tudom, meglátogatom.
– Talán a tanulmányi ház sem tanulmányi ház már, hiszen legalább két másik nevet is viselt azóta…
– Most már, hála Istennek, visszavette Jakab Antal nevét, és nemcsak tanulmányi ház, hanem zarándokház is. Ennek pályázati szempontból volt jelentősége. Igaz, korábban volt olyan időszaka az intézménynek, amikor a Jakab Antal nevet is eltörölték, de most már ismét az eredeti elképzelések szerint működik.
– A Jakab Antal Tanulmányi Ház az ön alapítása, ahogy a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon is. Úgy működik a Szent Erzsébet, ahogy elképzelték?
– A Szent Erzsébet Öregotthont a gyulafehérvári Caritas szervezettel közösen álmodtuk meg, és most 20 év után is úgy működik, ahogy elképzeltük. Ott nem voltak kritikus időszakok, a Szent Erzsébet Öregotthonnak ma is az a Magyari Vencel az igazgatója, aki elindította, és az a csapat irányítja ma is. A tanulmányi háznál egyetlen személy van az első csapatból, ugyanis váltakoztak az igazgatók, és mindegyik igazgató néhány embert elbocsátott és újakat hozott. Ez megérződött a működésén is. Úgy hiszem, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon országos szinten, de talán nemzetközi szinten is mintaintézmény.
– Azt nyilatkozta többször is, hogy a gyulafehérvári tanári éveket tartja az egyik legszebb időszaknak az életében. Miért?
– Fiatalon, huszonnyolc évesen lettem tanár a teológián. Akkoriban nagyon sok diák volt az intézetben, 110-120 volt a létszám 1975-ben, és még magasabb, 170 körüli a 80-as években. Értettem a diákok nyelvén, és ők is értettek engem. Rengeteg munka volt, a tanítást kiegészítette a tízéves rektorhelyettesi, gazdasági tevékenység. Javítgattunk, próbáltuk modernizálni az épületeket, hogy a szeminaristák jól érezzék magukat. Mindenre jó visszajelzést kaptunk az elöljáróktól is, Jakab Antal püspöknek mindig volt egy jó szava. Ezért voltak nekem a fehérvári évek nagyon szépek. Mi, akik Rómából hazajöttünk – az érsek úr és még egy kolléga –, magunkkal hoztuk a II. Vatikáni Zsinat szellemét. Ez is szolgálat, hogy megpróbáljuk közelebb vinni a hallgatókhoz az úgynevezett mély, hitbeli tanításokat, és ennek megfelelően adni elő. Sikerült szemináriumokat szervezni, dialógus alakult ki diák és tanár között, vitatkoztunk teológiai témákról anélkül, hogy bármi tabu lett volna.
– Jakubinyi érsek úrral egyszerre tanultak Rómában?
– Egyszerre tanultunk, de ő egy évvel korábban visszajött, mert a szentírástudomány tanára meghalt ’73-ban, és ezért ’74-ben, mikor befejezte a két licenciátust, vissza kellett jönnie. Négy évet voltunk együtt kint, és amíg én Gyulafehérváron voltam, addig együtt tanítottunk.
– Gondolom, hogy amikor Önöket Rómába küldték, már a püspökségnek szándékai voltak Önökkel.
– Az volt a szándék, hogy a teológiára legyen tanári utánpótlás. Jakubinyi Györgyöt például azzal a feladattal küldték ki, hogy visszatérve átvegye a szentírástudomány oktatását. Hármunknak pedig azt mondták, hogy majd, amikor befejezzük az alapképzést, választhatunk, miben szeretnénk elmélyülni. Én a licenciátusi fokozat megszerzését követően az erkölcsteológiát választottam.
– Azt nyilatkozta valahol, hogy szabónak készült gyerekkorában…
– Ennek a hátterében az áll, hogy a szomszéd kis utcában lakott egy szabó, akihez sokat jártam, és láttam, hogy hogyan dolgozik. S én akkor azt mondtam, hogy leérettségizek, s megyek szabónak. Minden gyerekben vannak hasonló vágyak, amelyek később vagy megmaradnak, vagy megváltoznak.
– Néhány évvel ezelőtt Hargita Megyéért díjat kapott, és a laudációban elhangzott, hogy nem önként hagyta el Erdélyt, elöljárója ragaszkodott ahhoz, hogy külföldre távozzon. Több helyen olvastam, hogy ez két püspökségnek volt a megállapodása. Miért éppen Ön volt az a személy, akinek mennie kellett?
– A politikai változást követően nagy teher hárult ránk, jöttek a segélyszállítmányok, éjjel-nappal dolgoztunk. Amikor Jakab püspök megalapította az egyházmegyei Caritas szervezetet, kinevezett engem igazgatónak. Amikor az ember ennyire leterhelt, állandóan rohangál, és keveset alszik, könnyen keletkezik feszültség akár a felettesekkel is. Ez vezetett oda, hogy az akkori főpásztorral, Bálint Lajos püspökkel közös megegyezés alapján a linzi megbízatást választottam.
– Azóta változott az egyházi elöljáró – nem volt szó arról soha, hogy teljesen visszajöjjön?
– Visszajöttem „félig”, amikor pénzügyi igazgató voltam, amikor Jakubinyi érsek lett az egyházmegye főpásztora, és felkért ennek a feladatnak az ellátására. Egy ideig párhuzamosan végeztem linzi és gyulafehérvári munkámat, aztán két év múlva a gyulafehérvári érsek választás elé állított, hogy vagy visszajövök végleg, vagy felment a pénzügyi igazgatói tisztség alól. Amikor megkérdeztem, hogy végleges visszatérésem esetén a pénzügyi igazgatói megbízatás öt évének lejárta után milyen további feladattal fog megbízni, nem kaptam erre konkrét választ. Ezzel a bizonytalansággal nem tudtam vállalni a végleges visszatérést.
– Ez a kettős lét nagyon nehéz lehet, de ad az embernek egyféle szabadságot is, nem?
– Nagyon sok esetben sikerült külföldről hazafelé segítségeket közvetítenem, legutóbb például az atyhai templom leégése után a linzi kelet-európai segélyalap volt az első, amelyik húszezer eurót átutalt a templom újjáépítésére. Ha nem lennék Linzben, ez nagy valószínűséggel nem történt volna meg. A kettős lét valóban ad mozgásszabadságot, ugyanakkor nagyon sok energiát igényel. Helyt kell állni az ausztriai munkahelyeken – Linzben és Bécsben az idegen nyelvű pasztoráció igazgatásában, valamint a linzi plébániai besegítői szolgálatban –, és mindeközben megtalálni az itthoni működés lehetőségeit. Ez a szervezőmunka mellett sok utazással jár, de örömmel vállalom, mert nekem is szükségem van erre lelkileg, és azt is jó látni, hogy az itthoniak is szívesen fogadják Erdélyben végzett tevékenységemet. Igyekszem a diaszpórában élő magyarok között is jelen lenni, ahol honfitársaim várják a bátorítást, a lelki feltöltődés segítését, a szellemi táplálékot.
– Ön az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója. Úgy tudom, ha katolikus migránsok érkeznek oda, akkor Önökhöz tartoznak. Érkeznek-e, találkozik-e velük?
– Érkeznek keresztények is Szíriából, Irak területéről, Egyiptomból, de nem olyan létszámban, mint a muszlimok. Vannak plébániáink, ahol saját papjaik látják el ezen közösségek lelki gondozását. 2015–2016-ban ezeknek a csoportoknak a tagjai azt mesélték, hogy a keresztények először belső migrációba mennek, tehát Irak területéről is kurd területekre, ahol nincs háború, vagy elindulnak Amerika felé, de Európa irányába egyre kevesebben jönnek közülük. Jelenleg nagyon sok afgán, perzsa és szír szeretne kereszténységre áttérni. Elég bonyolult kérdés, mert aki bejelentkezik a katekézisre, ami egy-két évig tart, azt már nem lehet a befogadó országból kiutasítani, mert otthon emiatt üldözhetik, éppen emiatt olyan is van, hogy valaki csak érdekből akar keresztény lenni. Így növekszik ugyan a keresztény közösség, de nem jelentős mértékben.
– 2006-ban Gyergyóditróban a Hargita Megyéért díj átvételekor volt három kívánsága. Elsőként az erdélyi magyar politikai erők egyezségre jutását, illetve közös érdekképviselet felvállalását óhajtotta. Azt is kívánta, hogy a ditrói kéttornyú templomot újítsák fel 2011-ig. Ez megvalósult, ha késve is, 2013-ra. A harmadik kívánsága pedig az volt, hogy 2009-ben a Gyulafehérvári Egyházmegyét nevezzék el Gyulafehérvár–Csíksomlyó vagy Gyulafehérvár–Csíkszereda Egyházmegyének. Miért tartaná Ön ezt jónak?
– Gyulafehérvárt nem szabad feladni, ellenben az érsekség híveinek nyolcvan százaléka Csíksomlyó sugarában, körülbelül száz kilométeren belül él. Továbbá Csíksomlyó lelki központ, és ennek, hogy az egyházmegye megnevezése kettős névvel történjen, hogy nagy zarándokhelyek vagy városok nevét hozzácsatolják egy-egy egyházmegye nevéhez, van hagyománya a világban. Ilyen az Esztergom–Budapesti Egyházmegye, Kalocsa–Kecskeméti Egyházmegye, és így tovább. Ezzel egyházi szempontból is felértékelődne Csíksomlyó, Székelyföld. Annak idején beszéltem személyesen Gyulafehérvár érsekével is, elküldtem javaslatomat a papi tanácsnak is, de sajnos nem szavazták meg azt. Szerintem jobb lenne Csíkszeredában a segédpüspöki iroda helyett egy vikáriátust, vagyis helynökséget működtetni, ahol időnként az egyházmegye érseke is tartózkodhatna.
– Említette, hogy még nem nyugdíjas. Ez mit jelent?
– Ausztriában, mivel nagyon kevés a pap, az egyházmegyék szabályozzák a nyugdíjazási korhatárt. Eddig az állami törvényeknek megfelelően hatvanöt évesen nyugállományba lehetett vonulni, néhány éve azonban egy új szabályozás úgy rendelkezik, hogy csak hetvenévesen lehet a nyugdíjba vonulást kérelmezni (hatvanöt évesen csak orvosi papírral). Ekkor a püspök és az illetékes bizottság dönti el, hogy engedélyezi-e a nyugdíjba vonulást vagy sem. Én vállaltam még négy évet: hármat Bécsben, négyet Linzben. Ha Isten éltet, szeretném egészen addig végezni ezt a munkát, amíg ötvenéves pap leszek és harminc éve lesz annak, hogy Ausztriában élek, vagyis 2021-ig. Hogy azután mit fogok csinálni? Besegítek még Linzben, mert kevés a pap. Terveim szerint többet leszek itthon. Ha bírom még, konferenciákat szervezek, könyvbemutatókat tartok, azt végzem majd, amit most is a hivatalaim mellett.
– Mi tartozik hozzá még a hetvenedik születésnapi ünnepléshez?
– A linzi osztrák közösségemben lesz egy kis születésnapi ünneplés július 9-én, szeptember 16-án Bécsben és október 1-jén Linzben bemutatjuk az alkalomra megjelent két könyvet, és ezzel lezárom a hetvenedik születésnapomhoz kapcsolódó nagyon szép és lélekemelő események sorozatát.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)