Jan. 5-én kezdődtek Sepsiszentgyörgyön a Nemhivatásos Színjátszók Nemzetközi Találkozója, melyet először rendeztek meg. Nagy Attila mérnök, a Romániai Nemhivatásos Színjátszók Egyesületének az elnöke, a Condordia Amatőr Színjátszó Társulat vezetője üdvözölte a megjelenteket. Felléptek angliai, bukaresti, magyarországi együttesek, továbbá a szlovákiai, lévai magyar együttes, a Garamvölgyi Színpad Tamási Énekes madarával. Sombori Sándor sepsiszentgyörgyi író emlékeztetett: kétszáz éves az erdélyi magyar színjátszás, 1792-ben alakult meg Kolozsvárott az első magyar társulat. Hét napig tartott a rendezvény. Az erdélyi fellépő társulatok: a HAHOTA /Marosvásárhely/, a LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör /Nagybánya/, MIKES KELEMEN Gimnázium színjátszó csoportja /Sepsiszentgyörgy/, MŰVELŐDÉSI HÁZ színjátszó csoportja /Brassó/, PERISZKÓP Népszínház /Arad/, RANDEVÚ /Kolozsvár/, UTCAI AMATŐR Színjátszó Társaság /Székelyudvarhely/, BODOR PÉTER /Erdőszentgyörgy/ és a CONDORDIA Amatőr Színjátszó Társulat /Sepsiszentgyörgy/. /Farkas E. Zoltán: Condordia-napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./

Tőkés László püspök Duray Miklós erdélyi látogatását viszonozva szept. 6-án szlovákiai körútra érkezett. Látogatását Komáromban kezdte, majd Pozsonyban a Csemadok székházában találkozott a pozsonyi magyarokkal. Útjának további állomásai: szept. 7-én Léva, Rimaszombat, szept. 8-án Királyhelmec, Kassa /találkozás Mikó Jenő szlovákiai református püspökkel/, szept. 9-én az Ung-vidék, majd búcsúebéd Királyhelmecen. Tőkés Lászlót körútján Duray Miklós elkíséri. /Szabad Újság (Pozsony), szept. 7./

"Tizenkét év alatt tizenkét szlovákiai településen szűnt meg a magyarok hivatalos érintkezésben érvényesíthető anyanyelvhasználati joga. A Szlovákiában hatályos törvény értelmében a nemzetiségek minden olyan településen érintkezhetnek anyanyelvükön a helyi hivatalokkal, ahol a lélekszámuk eléri a húsz százalékot. Szlovákiában 1991-ben 512 olyan települést tartottak számon, ahol a kisebbségek nyelvhasználati joga ennek értelmében érvényesíthető. A statisztikai hivatal adatai alapján most "felfrissítették" az ide sorolható települések jegyzékét. Ebből kiderült: a magyar nyelvhasználatra jogosító népességstatisztikai arányok tizenkét községben húsz százalék alá estek vissza, ezen túl már csak kereken félezer helységben érvényesíthetők. Ilyen település például a Léva melletti Garamkálna (Kalná nad/Hronom) és Tild (Telince), a Gömörben fekvő Bellény (Belín), a közvetlenül Párkány melletti Ebed (Obid) és a honti kisközség, Leszenye (Lesenice) is. Ezzel szemben 68-ról 91-re emelkedett azon községek száma, ahol ugyanennyi idő alatt az ott élő ruszin kisebbség nyelvhasználati jogot szerzett. /(Keszeli Ferenc / MTI): Szlovákiai magyar nyelvhasználat tizenkét községgel kevesebben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./"

A jubileumi Rákóczi Évek (2003 – 2011.) keretében vettek részt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) képviselői márc. 28-án a szlovákiai Borsiban – Rákóczi szülőhelyén – rendezett ünnepségen. A megelőző napokban, márc. 26–27-én, a Kárpátaljai Magyar Református Egyház szervezésében, Nagydobronyban ülésezett a Magyar Református Egyházak Egyetemes Zsinata. Az emlékünnepélyt követő napon, márc. 29-én pedig a szlovákiai református egyház és a királyhágómelléki egyházkerület vezető képviselői tartottak kerületközi tanácskozást a felvidéki Deregnyőn. A résztvevők hangsúlyozták, Európa új határainak más-más oldalára kerülve, az eddigieknél is fontosabb az összmagyar református kapcsolatok ápolása mind egymás között, mind a többi, hasonló helyzetbe került magyar református közösséggel Nnyilatkozatuk kiemelte, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a KREK kölcsönös szolidaritással emeli fel szavát létveszélybe sodródott iskoláik, nevezetesen a Lévai Református Gimnázium és a Zilahi Református Wesselényi Kollégium védelmében, az illetékes hatóságokkal szemben. /Kapcsolatépítés Rákóczi szellemében. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./

Az utóbbi hetekben szinte napi rendszerességgel megrongálják a lévai magyar általános iskola épületét ― panaszolta Andruska Csilla, az iskola igazgatója. A szlovákiai magyar iskola és a hozzá tartozó épületek rongálói egyértelműen magyarellenes indítékokat tanúsító nyomokat hagynak maguk után. A Juhász Gyula nevét viselő magyar általános iskola a közelmúltban költözött az épületbe, amelyet azóta számos támadás ért. A főépület és melléképületek ablakait ismeretlenek kőzáporral bezúzzák, az iskolakert virágait már többször leperzselték, és a hét végén az épületbe is behatoltak, ahol szándékos gyújtogatás nyomait látni. Az épület falára festékszóróval felírt Fuuj Hungary a magyarellenességet bizonyítja. A magyarellenes indulatokat szító Ján Slota vezette kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt kezében levő építési és vidékfejlesztési tárca eddig közel kétszáz iskolának juttatott pályázati úton felújításokra szánt pénzeket. Ebből csak egyetlen magyar oktatási intézménynek jutott egy kisebb tétel. A szaktárca vezetője, Marian Janousek tagadta, hogy a pályázatok elbírálásánál diszkrimináció érvényesülne. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a kormányfőnek, Robert Ficónak címzett nyílt levélben hozza nyilvánosságra a megkülönböztetés ellen szóló tiltakozását, melyben jelzi: ha nem tesznek rendet, az MKP közvetlenül Brüsszelben tesz panaszt a tűrhetetlen megkülönböztetés miatt. /Vandálok kövekkel ostromolják a lévai magyar iskolát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./

A Léván 1948-ban született Grendel Lajos író, publicista, esszéista, a pozsonyi Kalligram Kiadó egyik alapítója a Várad folyóirat Törzsasztal-estjeinek következő, évadzáró meghívottja. A május 29-én tartandó találkozó vendége Pozsonyban él, a pozsonyi, illetve prágai egyetemen tanít. A kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alakjaként tartják számon, egy-egy regényének, novellás- vagy esszékötetének megjelenése mindig esemény. Művei a szlovák nyelven kívül angol, francia, olasz, német és lengyel fordításban is megjelentek. Számos elismerés mellett József Attila- és Kossuth-díjas. A Hazám, Abszurdisztán című válogatott esszéket és publicisztikákat tartalmazó kötetében a közép-kelet-európai kisebbségi létformát elemezte. /Felvidéki író a Törzsasztalnál. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

Felvidéki Szolidaritás Napja
A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok melletti szolidaritásvállalás jegyében március 4-én megtartották a Felvidéki Szolidaritás Napját.
A Nagyvárad-Olaszi református templomban megtartott szolidaritás napot a szlovák kormány kettős állampolgárságot büntető gyakorlatával szembeni fellépés és a szlovák állampolgárságtól jogtalanul megfosztott felvidéki magyar állampolgárok melletti szolidaritásvállalás jegyében rendezték meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Állampolgárok Klubja és Tőkés László Központi EP-irodájának szervezésében. Ez alkalommal igét hirdetett Kassai Gyula lévai református lelkész, akit szintén töröltek a szlovákiai lakcímnyilvántartásból, miután hivatalosan is bejelentette és vállalta magyar állampolgárságát. Kassai Gyula lelkipásztor Ézsaiás könyvéből választott igerészre építette prédikációját: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs. 40, 2). Elmondta, hogy az ige a magyar nemzetre is érvényes, amely Istenben bízva képes új hazát építeni. „A magyarság életében a XX. század a bűn és a gyalázat százada volt. Annyi ítélet és vád érte, amit nehéz volt kibírni, főleg az anyaországtól elszakított területeken”-mondta el a lelkipásztor, majd hozzátette, hogy a magyarok sorsa Isten akarata, de csak rajta keresztül szabadulhatnak meg. „Erdélyi testvéreink kiállása mellettünk vigasztalás. Építsük közösen az utat, vegyük az Ő kezéből a próbákat, mert ha ezt tesszük megmarad a népünk. Vállaljuk identitásunkat egyénileg és kollektíven is”-fűzte hozzá Kassai Gyula. Az istentisztelet után többek között felszólaltak a szlovák állampolgárságukat elvesztő magyarok is: Fehér István, Gubík László, és Dolník Erzsébet.
Rossz törvény
Kassai Gyula lévai református lelkipásztor igehirdetése után Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy Trianon óta a magyarságnak mindig félnie kellett, annak ellenére, hogy Felvidéken és Erdélyben is a magyarok otthon vannak, és szülőföldjükön szeretnének boldogulni. Hozzátette: „nem mi költöztünk, hanem a határok, mi itthon vagyunk, még ha az állampolgárág, az utcanevek változnak is”. Fehér István felvidéki tanár elmondta, hogy az állampolgárságot elvi kérdésként fogta fel. „Tudtam milyen következményekkel jár, ha felveszem a magyar állampolgárságot, és fel is vállaltam. Nem szabad félnünk, élnünk kell a lehetőséggel, hogy újra a törvény szerint is magyarok legyünk”-fűzte hozzá. Gubík László jogász hallgató jogi szempontból közelíttette meg a törvényt ami lehetővé tette, hogy elvegyék tőlük az állampolgárságot, és amely törvény a szlovák alkotmánynak is ellentmond. „Törvénytelen módon jártak el, hiszen csak azt kaptam vissza, ami a történelem szerencsésebb alakulásával jogosan megilletne”-zárta beszédét Gubík. Dolník Erzsébet volt parlamenti képviselő leszögezte, hogy a nyolc magyar állampolgárságát a szlovák kormány előtt is felvállaló személy nem mártír akart lenni, hanem példa társaiknak. Elmondta, hogy „minden ember feladatot kap, a mi generációnk feladata az, hogy túléljük és megoldást találjunk arra a helyzetre ami az egész Kárpát-medence magyarságát érinti. A joggal amellyel nem élünk, olyan mintha nem is lenne.” Nemes Csaba a magyar kormány Egyházügyi Államtitkárság politikai főtanácsosa beszédében aláhúzta, hogy a magyar nemzeti kormánynak fontos az, hogy a Békéscsabán élő szlovákok, a Gyulán élő románok jól érezzék magukat, de az még fontosabb, hogy a Léván, Rimaszombaton vagy Nagyváradon élő magyarok is jól érezzék magukat. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a négy szlovák állampolgárságát elvesztő magyarokhoz intézte szavait: „Rendkívüli tiszteletet érdemelnek ők, hiszen példát mutatnak nemzettársaiknak. Ha azt akarjuk, hogy ezer év múlva is legyenek magyarok, ilyen példamutatásra van szükség.”
Tettekre van szükség
Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök és az Emberi Méltóság Tanácsának egyik alelnöke kifejtette: „Az igazság és a jogtalanság valóban sok sebet ejt az emberekben, de ugyanakkor egybe tereli a nemzetet. Mai együttlétünk is üzenetet hordozó jel: egybetartozunk és lélekben ezt az egységet megvédhetjük”. A vendégek beszédei után Fábián Enikő színművésznő előadásában Sütő András Maradok, másként nem tehetek! Című Sinkovits Imréhez írott levelét hallgathatták meg a jelenlevők. Ezt követően Tőkés László tartotta meg beszédét. Elmondta: „Tettekre van szükség. Ne csak prédikáljunk és szavaljunk, hanem cselekedjünk is. Vegyük fel a magyar állampolgárságot minél többen. Ezért hívtuk össze ezt a mai alkalmat is, hogy szolidaritást vállaljunk. Álljunk ki egymás mellett, fogjunk össze egymás érdekében”. Továbbá kitért a jövő héten tartandó szlovákiai parlamenti választásokra is, kijelentette, hogy imádkozni fognak azért, hogy a magyar koalíció pártja is helyet kapjon a szlovák parlamentben. Tőkés László felolvasta a március 4-én kibocsátott Szolidaritási Nyilatkozatot, amelyet az állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidéki magyarok védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Tőkés László Erdély tiszteletbeli polgárává fogadta a négy felvidéki meghívottat, valamint Tamás Ilonkát és Boldoghy Olivért.
Eredmények
Az eseményt követő sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán elmondta, hogy több esetben is Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak, e mellett minden érintettnek azt tanácsolták, hogy igényeljenek kártérítést. Az első eredményt elérték, hiszen a száz éves Tamás Ilonkát és leányát levélben értesítette a szlovák kormány, hogy visszakapják társadalombiztosításukat. Dolník Erzsébet hozzátette, hogy a perek megnyerésével nem csak egyéni sikereket akarnak elérni, hanem a törvény hatályosságát szeretnék megszüntetni, valamint azt elérni, hogy minden érintett kapja vissza többek között szlovák állampolgárságát, szavazati jogát, társadalombiztosítási jogosítványát és lakcímét.
Szolidaritási Nyilatkozat
„… A hazai és a nemzetközi nyilvánossághoz fordulva, határozottan kiállunk a Szlovákia lakosságának közel 10%-át kitevő, őshonos magyarság emberi méltóságának és alapvető emberi jogainak a védelmében, és visszautasítjuk azt, a kisebbségi közösségi jogaikat is durván sértő diszkriminációt, amely nem csupán az egyetemesen elfogadott európai értékrenddel, hanem a visegrádi együttműködés alapelveivel is szöges ellentétben áll. Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani! Mindezek tudatában felhívással fordulunk egész Kárpát-medencei magyarságunkhoz, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő felvidéki magyar nemzeti közösségünk védelmében útjára indított, ezen folyamodványunkhoz. Szlovákia Kormányához, politikai vezetőihez és a szlovák közvéleményhez eljuttatandó közös nyilatkozatunkban ezúton – is – követeljük a szlovák állampolgárság haladék nélküli visszaadását mindazoknak, akiket önkényes egyoldalúsággal megfosztottak ettől. Aláírásunkkal és összefogásunkkal ugyanehhez kérjük a nemzetek Európájának – az Európai Uniónak – a segítségét és támogatását.”- részlet a Szolidaritási Nyilatkozatból.
erdon.ro

Állampolgárságuktól megfosztott felvidékieket láttak vendégül Nagyváradon
Biztosan a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok javára dönt majd a strasbourgi Emberjogi Bíróság, hiszen a szlovák állampolgársági törvény több ponton is sérti az emberi jogokat – mondta el tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki ugyanakkor a szlovák állam józanságában is bízik a törvény viszszavonását illetően. Elmondta, a szlovák kormány levélben értesítette a 99 éves Ilonka nénit, akit tavaly megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart, hogy ismét részesülhet ingyenes társadalombiztosításban Szlovákiában.
A nyugalmazott tanítónő az elsők között volt, akitől egy szlovák törvény nyomán elvették állampolgárságát. Ügye azóta a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé került – rajta kívül több felvidéki magyar is a nemzetközi jogvédő fórumhoz fordul hamarosan. Lomnici Zoltán, illetve négy, szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar Tőkés László meghívására érkezett tegnap Nagyváradra a Felvidéki Szolidaritás Napja elnevezésű rendezvényre, amelyre a nagyvárad-olaszi református templomban került sor.
Bíznak a szlovák állam józanságában
Lomnici Zoltán az istentisztelet után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a strasbourgi Emberjogi Bíróságtól négy dolgot kérnek a panaszosok. Az első az önkényesen elvett állampolgárság, a másik az állandó lakcím, a harmadik pedig a szlovákiai szavazati jog visszaadása – a negyedik, a társadalombiztosításban való részesülés ismételt megadása már megoldódni látszik, legalábbis Tamás Ilonka néni esetében, amely akár precedensként is szolgálhat a további panaszokra nézve. Lomnici azt mondja, minden panaszos pénzbeli, egyénenként változó összegű kártérítést is követel a szlovák államtól az okozott kárért.
A jogvédő bízik benne, hogy a szlovák állam józanul közelít majd a kérésekhez, már csak azért is, mert a számos, magyar állampolgárságot felvevő felvidéki 7–15 ezer eurós kártérítéseinek megfizetése komoly terhet róhat az államkasszára, amennyiben mindannyiuk esetében a jogfosztottak javára dönt Strasbourg – ami valószínű, tekintve, hogy emberi jogaik hat ponton sérültek – magyarázta Lomnici Zoltán.
Vissza kell vonni a törvényt
Az emberjogi pereknél is magasabbra teszi a mércét Dolnik Erzsébet volt szlovákiai parlamenti képviselő, aki viszont azt vallja, hogy nemcsak az egyéni eseteket kell elbírálni, így a jogsértettek egy részén segíteni, hanem a szlovák állampolgársági törvény hatályosságát kell megszüntetni. A politikus azt reméli, hogy a közelgő választások után olyan politikai légkör alakulhat ki az országban, amely ezt akár lehetővé is teszi, annál is inkább, mert a törvény a szlovák alkotmánnyal is ellenkezik – mondta el a szintén jelen lévő, születéssel szerzett állampolgárságától megfosztott Gubík László felvidéki jogászhallgató.
Hozzátette: a magyar állampolgárságot is felvevő felvidéki magyarok legtöbbje érthető okokból be sem jelenti, hogy immár kettős állampolgársággal rendelkezik, hiszen jól tudja, mi lesz ennek a következménye. Fehér István felvidéki tanár azt mondja, társaival együtt biztosan elmennek majd szavazni a jövő heti parlamenti választáson, ám abban is biztos, hogy a hatóságok nem fogják engedni, hogy az urnákhoz járuljanak. A Felvidéken már mintegy kétszáz magyar vesztette el szlovák állampolgárságát amiatt, hogy felvette a magyart.
„Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak!”
A várad-olaszi református templom vasárnap délelőtti istentiszteletén a felvidéki Léváról érkezett Kassai Gyula lelkipásztor hirdette az igét. A lelkész a babiloni fogsághoz hasonlította azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a magyar nemzetnek ki kell állnia, ám kijelentette: az ige bíztat, és már az is Isten szeretetét jelzi, hogy Nagyváradon együtt lehetnek a velük szolidaritást vállaló partiumi testvérekkel. Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke köszöntőjében a felvidéki vendégek példamutató helytállását hangsúlyozta, akik sorra fel is szólaltak a gyülekezet előtt néhány mondat erejéig. A magyar kormány biztatását hozta Nemes Csaba, az egyházügyi államtitkárság politikai főtanácsadója. „Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak, számos millió” – fogalmazott. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök az Istenben való hit fontosságára hívta fel a figyelmet.
Erdély tiszteletbeli polgárai
Az istentisztelet után Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a szolidaritásról, mielőtt jelképesen átadott volna egy-egy tiszteletbeli erdélyi polgári címet jelentő oklevelet a felvidéki vendégnek. Tőkés elmondta: többekkel együtt levelet írt a szlovák kormánynak, amelyben azt kéri, hogy Tamás Ilonka néni közelgő századik születésnapja alkalmából, mintegy ajándékképpen kaphassa vissza elvett szlovák állampolgárságát.
A volt püspök azt a szolidaritási nyilatkozatot is felolvasta a gyülekezetnek, amelyhez a következő időszakban bárki csatlakozhat, és amelyben felvidéki magyar nemzettársaikkal vállalnak közösséget az aláírók. „Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani!” – áll a nyilatkozatban.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A református oktatási intézményvezetők nyilatkozata
A Református Középiskolák XVII. Nemzetközi Konferenciáján, amelyet Léván (Szlovákia) július 8–11. között tartottak, a református tanintézmények képviselői döbbenettel szereztek tudomást a sepsiszentgyörgyi református kollégium épületei ügyében hozott visszaállamosítási bírósági határozatról.
A nyolc egyházkerületből érkezett 37 református oktatási intézmény képviselői tiltakoznak a nyilvánvalóan alaptalan és igazságtalan döntés ellen. Jogorvoslatot kérnek az illetékes román szervektől, felhíva a figyelmüket a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekre és az üggyel kapcsolatos egyértelmű dokumentumokra. Jelenlévők tisztelettel fordulnak az ügyben tenni tudó magyar és nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, és felhívják figyelmüket az ügyre és ennek beláthatatlan következményeire. Arra kérik őket, hogy támogassák a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyét, és akadályozzák meg a román állam igazságtalan visszaállamosítási kísérletét.
Léva, 2012. július 11.
Aláírók:
Szegedi Kis István Református Gimnázium (Békés), Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium (Budapest), Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Csurgó), Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Halásztelek), Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium (Hódmezővásárhely), Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár), karcagi Nagykun Református Gimnázium, Kecskeméti Református Gimnázium, Református Kollégium (Kézdivásárhely), Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kolozsvári Református Kollégium, Czeglédi Péter Református Gimnázium (Léva), marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Református Kollégium, Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Mezőtúr), Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc), Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium (Nagyecsed), Bethlen Gábor Nagyenyedi Református Kollégium, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon (Nagykőrös), Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Nagyvárad), Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája, Péterfalvi Református Líceum, Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Szatmárnémeti Református Gimnázium, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium (Székelyudvarhely), Szentendrei Református Gimnázium, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és Diákotthona, Tatai Református Gimnázium, Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma (Tiszakécske), Zilahi Református Gimnázium.

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program
Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program, a fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Jelezték: ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küldenek külhonba, s bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.
Az összegzésben felidézték, hogy tavaly augusztusban 50 fiatal utazott ki az egykori monarchia területén élő magyar közösségekhez. Az ösztöndíjasok feladata az volt, hogy közösségteremtő, anyanyelvápoló, hagyományőrző tevékenységükkel támogassák az őket fogadó helyi magyar szervezeteket, egyházakat, oktatási intézményeket. Munkájuk, egyben a Petőfi Sándor-program célja az volt, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát, csökkentsék, jó esetben megállítsák az asszimilálódást.
A fiataloknak a kilenc hónap alatt részt vettek nemzeti ünnepekhez-, naptári évhez kapcsolódó események megszervezésében. Mint írták, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.
A magyar oktatási intézmények, egyházak mindennapjait segítették az ösztöndíjasok Léván, Medgyesen, Déván, Zsobokon, kezdeményezésükre szerveztek kórustalálkozót a Felvidéken és Délvidéken egyaránt. Fogarason pedig első alkalommal tartottak magyar napokat.
A szervezési, oktatási feladatokon túl az ösztöndíjasok segítettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, honlapjaik kezelésében és pályázatok írásában egyaránt.
A programnak köszönhetően 2015 novemberében Kárpát-medence szerte megünnepelték a Magyar Szórvány Napját, 2016 májusában pedig a Magyar Táncház Napját az egész Kárpát-medencében.
A program honlapján az indulás óta közzétett több mint 600 hír, tudósítás, 240 fotó- és képgaléria segítségével az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették az ösztöndíjasok munkáját, és képet kaphattak a szórványban élő magyarság mindennapjairól és ünnepeiről - olvasható az államtitkárság összegzésében.
A program 2016 szeptemberétől folytatódik. A pályázat már lezajlott, a 294 jelentkezőből kiválasztott 50 ösztöndíjas között 18 külhoni származású, egy pedig a diaszpórában született. Az idei évben a korábbiak mellett új helyszínek is bekerültek a programba, így Gyimesbükkre, Türbe, Máramarosszigetre, Pozsonyba és Ungvárra is küld fiatalokat az államtitkárság - közölték.
maszol.ro

Lendületet adott az emlékév
Áron püspök születésének 120. évfordulóján, augusztus 28-án dr. Jakubinyi György, a Főegyházmegye érseke mond szentmisét Csíkszentdomokoson, de az emlékezéssorozat már augusztus 23-án egy diáktáborral megkezdődik, majd augusztus 27-én konferenciával folytatódik. A Márton Áron Emlékévről és a szülőfaluban tervezett megemlékezésekről Lázár Csillát, a Márton Áron Múzeum vezetőjét kérdeztük.
Néhány hónappal ezelőtt, a Márton Áron Emlékév kezdetekor kissé fenntartásokkal nyilatkozott, úgy ítélve, hogy talán elsietett a bejelentés, sok még az ismeretlen tényező. Hogy látja most, az emlékév teljében?
– A fenntartásom az emlékév meghirdetése és a programok megkezdése közötti idő rövidségével volt kapcsolatos. Most is úgy gondolom, hogy lett volna még néhány fontos dolog (például egy forrásgyűjtemény kiadása a CNSAS-nál levő megfigyelési anyagból), amit idén nem sikerült megvalósítani. De háládatlanság volna a részünkről ezektől el nem tekinteni, és el nem ismerni, hogy az emlékévnek vannak nagyon szép eredményei. Megvalósult jó néhány fontos projekt, amely forráshiány miatt évek óta csak tervként létezett, illetve hátszelet és nagyobb nyilvánosságot kapott néhány további, az emlékév előttről való kezdeményezés is. Ezek egyike Márton Áron első idegen nyelvű rövid életrajzának kiadása egyszerre két nyelven is: olaszul és angolul. A Virt László által írt, nemcsak életrajzi tényeket, de a püspök eszméit, tanításait is összefoglaló, gazdagon illusztrált, szép kivitelű könyvecske Rómaban jelent meg egy, a boldoggá és szentté avatásra várók életét bemutató sorozatban. Az én szerepem az angol nyelvű változat szerkesztése volt. Az olaszországi megjelenés elsősorban a terjesztés miatt előnyös, de a magas költségek miatt csak az emlékévben válhatott valósággá. Az emlékév lendületet adott annak a vándortárlatnak is, amely a domokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült és még tavaly elindult Budapestről, azóta a Kárpát-medence számos szegletébe, és a Hagyományőrzési Forrásközpontnak, illetve Hargita megye Tanácsának köszönhetően több megyénkbeli településre is eljutott. Szintén a domokosi múzeumban található anyag frissítéséből szerkesztettünk Tóth Lászlóval közösen egy szabadtéri plakátkiállítást, amely Csíkszeredában, a Szabadság téri szobor avatásakor volt először látható. Azóta román és angol fordítása is készült, megjárta Krakkót, Nagyváradot, Torockót, Tusnádfürdőt, és jelenleg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-templom előtt látható. Az idén ötödik alkalommal megrendezett augusztusi Márton Áron-konferencia is része az emlékév eseménysorozatának, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően nagyon távolról, Miskolcról, de még Léváról és Ungvárról is jönnek fiatalok részt venni. A többi eseményt én is az emlékév honlapján és közösségi oldalain követem, és ezek alapján úgy látom, hogy egy ilyen emlékév nem feltétlen csak az egyes események mélysége, hanem azok „szélessége” miatt is fontos. A krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra például több száz fiatal jutott el az emlékév égisze alatt, és selfizett Márton Áron portréjával díszített pólóban a közösségi médiában. Vagyis az emlékévben egészen biztosan hatványozottan megnőtt azok száma, akik életükben először hallottak Márton Áron püspökről. Hogy ezek közül hány emberben indult el mélyebb érdeklődés, és pláné hány emberben „fogant meg” a püspök jóra intő szava, azt nyilván senki sem fogja tudni lemérni.
– A középiskolás diákoknak szervezett társadalomtudományi tábor teljesen új eleme a Csíkszentdomokosi rendezvényeknek. Mi a célja?
– Tavaly, a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tartott diákvetélkedőn született meg az ötlet, hogy ezeket a fiatalokat nem is versenyeztetni kéne, hanem együttműködésre bírni. Alighanem Áron püspök is örülne ennek. Egy ilyen tábornak „természetes” helyszíne Csíkszentdomokos, szakmai bázisa pedig az a lelkes fiatal történészekből, szociológusokból és pedagógusokból álló csoport, akik Márton Áron iránti tiszteletből és a fiatalok iránti bizalomból elvállalták a műhelyek vezetését. Örvendetes, hogy vannak fiatal tudósok, akik nemcsak komoly tudományos munkát végeznek, de nem sajnálják a fáradságot, és eljönnek tizenévesekkel dolgozni, mert átérzik a következő generáció iránti felelősséget. Azt hiszem, ebben a példaértékű magatartásban is ott van „Márton Áron szelleme”. A program összeállításakor arra figyeltünk, hogy lehetőleg több tudományágba is betekintést kapjanak a fiatalok: levéltári kutatás, oral history, drámapedagógia, művészettörténet, kultúrdiplomácia, ilyenformán néhány lehetséges jövőképet is felvillantunk a humán érdeklődésű fiatalok számára. Huszonöt diák nevezett a táborra, és – a jelentkezésük indoklása alapján – mindannyian őszinte érdeklődésből jönnek, nem tanári „lasszóval” (a tábort eleve az iskolaév letelte után hirdettük meg) és nem is „megasztár-koncertek” „műcsalijával” hozzuk őket Domokosra.
– Nagyon érdekesnek tűnik a jövő szombati konferencia programja is…
– Idén is zömében történész-kutatókat hívtunk, olyanokat, akik újszerű megközelítésben, vagy eddig feltáratlan források alapján gazdagítják tudásunkat Márton Áron püspök jelentőségéről. Emellett, mint minden évben, idén is várjuk a posztulátort, aki a szentté avatási eljárásról és az eljárás szempontjából sem mellékes Márton Áron-tiszteletről fog beszélni. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a Márton Áron-kultusz eseményei (szobrok, előadások, kiadványok stb.), Mons. Kovács Gergelynek várhatólag sok fontos közlendője lesz a „Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását” című előadásban. Marton József nagyprépost előadása a Márton Áron-hagyaték legújabban kiadott köteteihez is kapcsolódik. Virt László előadásának címe „Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára)”, és Márton Áron püspök helyzetét a magyarországi katolikus egyházrész, benne Mindszenty József helyzetével összevetve fogja tárgyalni. Ozsváth Judit a Domokos Pál Péter-hagyatékra alapozva fog beszélni arról, hogyan találkozik a néprajzkutató és az ambíciós Kolozsvári pap népnevelési szándéka. Kiemelném továbbá Izsák Anikó előadását, aki nemrég elkészült a két háború közötti katolikus lap, az Erdélyi Tudósító „társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemle” repertóriumával, és ennek kapcsán sokat megtudott a fiatal Márton Áron és a korabeli Kolozsvári értelmiség kapcsolatáról, de mindegyik előadás érdekfeszítőnek ígérkezik. A hétvégi rendezvényeinkre mintegy 200 vendégre számítunk – jelen lesz Jakubinyi György érsek és Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is –, de számunkra mind jeles vendég az, akit a Márton Áron püspök iránti tisztelet hoz Csíkszentdomokosra.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Bethlenfalvay Gábor visszatért a romokból feltámadt régi villába
Székelyudvarhely 18–19. századi történelmében meghatározó szerepe volt a bethlenfalvi Haberstumpf családnak, főként az építészként sikeres karriert befutott Haberstumpf Károlynak. A Haáz Rezső Múzeumnak ma otthont adó épület egykor családi villája volt. Oda járt nyaralni unokája, Bethlenfalvay Gábor, aki múlt hét végén felkereste gyermekkora helyszínét.
– Milyen volt akkor Székelyudvarhely és a villa?
– Bethlenfalván végződött Székelyudvarhely, a házunk előtt volt egy tábla, és ez volt az első szám. Az út göröngyös, kavicsos volt, akkoriban autók nem igazán jártak. A házunk előtt szép fás park volt, ahol virágok és lepkék voltak, a ház mögött pedig egy hatalmas kert, tele almafákkal. A gyümölcsös mögött rét volt, nem voltak tömbházak, nem volt iskola, ott kezdődött a természet. Gyerekekként a réten fogtuk a lepkéket. A ház mögött egy hintóház is volt, mi gyerekek ott olvastunk, hiszen akkoriban már nem voltak lovak, a hintó még megvolt, de már nem használtuk. A ház mellett volt egy tyúkudvar is, a nagyanyám, Haberstumpfné Szabó Anna az erkélyről etette a tyúkokat, valószínűleg nagyapám korában az sem volt. Azt hiszem, amikor nagyapám, Haberstumpf Károly megépítette a házat, jól alakult az építészkarrierje, de amikor véget ért a magyar világ, az a konjunktúra is megszűnt. A nagyanyám tovább vezette a házat, de mivel nagyapám hét évvel a születésem előtt, 1927-ben meghalt, nem ismertem őt. Nagyanyám szigorú volt, féltékeny volt az édesanyámra, nem értették meg egymást. De megtanultam tőle puliszkát készíteni, éspedig a régi módon. Miután kikevertük, kiborítottuk, cérnával vágtuk fel, jó sok tejföllel és juhtúróval ettük. Ilyen emlékfoszlányok maradtak meg. Mi a felvidéki Léván éltünk, nyaralni jöttünk ide 1941-ben, 1942-ben és 1943-ban, ám 1944-ben már nem, mert akkor a román hadsereg átállt a Szovjetunióhoz. Miután a nagyanyám 1947-ben meghalt, és '48-ban államosították a házat, minden kincs elveszett, ami a házban volt, a családi okmányok, a régi fegyvergyűjtemény. A rokonok zetelakiak voltak, hiszen nagyanyám onnan származott, de akkoriban Zetelaka messze volt Bethlenfalvától, a göröngyös úton szekérrel, kocsival vagy gyalog egynapos út volt. Ahogy zetelaki rokonaim mesélték, nem volt semmilyen esély megmenteni a tárgyakat a házból.
– Ön utoljára tízévesen járt a házban, amikor az még a családi tulajdonban volt. Hogyan látja most?
– Még láttam, mielőtt eladtuk volna, 2011-ben látogattuk meg utoljára, akkor bementünk, már teljesen elhanyagolt, piszkos terület volt, próbáltunk bemenni az ajtón, amikor hirtelen beállított egy cigány, aki megkérdezte, be akarunk-e menni, mert neki van kulcsa. Be is mentünk, hajléktalanok voltak beköltözve, és egy család is volt, akik a pincében főztek, mindent megtöltöttek füsttel. A villa egy rom volt. Megtudakoltuk, hogy több száz ezer euróba került volna helyreállítani, de annyi pénzünk nem volt, így az egyetlen megoldás számunkra az maradt, hogy a város átveszi. Most feltámasztották a romokból, és öröm volt megint látni. Az egyetlen része a háznak, ami felismerhetően olyan volt, mint régen, az a pince.
– Mi az, ami változott az épületen?
– Nem csak azért más, mert most múzeummá alakították, hiszen már előtte új falakat építettek, a nagy külső tornác be van építve, és az is felismerhetetlen, ahol akkor a konyha volt. Az emeleten volt édesapám és a világháborúban elesett két nagybátyám birodalma, de most már az is felismerhetetlen. Most a múzeumigazgató irodája van ott, én egy kör alakú térre emlékszem, ahonnan három fülke nyílt ki, ott volt a három fiú ágya. Ahol a nagy almáskert volt, most tömbházak vannak... Talán jobb nem visszamenni. Az emlék kőbe van vésve, és amikor látod a jelent, valahogy nem illeszkedik össze.
Veres Réka / liget.ro

A magyar szórvány napja lesz szerdán a közmédiában
A szórványban élő magyarságot mutatja be sokszínű műsorokkal november 15-én a közmédia, a tematikus napon a Duna World mellett a Duna, az M1, az M5, valamint a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával.
A tematikus nap műsorai felölelik az összes érintett külhoni régiót – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek.
Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételek a műkedvelő színjátszástól és a pásztornaptól kezdve a gömöri népviseleten és a Petőfi-programon át a csángó iskolákkal is megismertetik az érdeklődőket.
A főszerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szórvány napja alkalmából exkluzív interjút ad a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az interjút a közmédia több csatornáján is megtekintheti, meghallgathatja majd a közönség.
Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2015 november elején nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik, a közmédia pedig már ezt megelőzően is tematikus adással foglalkozott a szórványmagyarsággal – hangsúlyozta.
A műsorfolyamban rövid bejátszásokban mutatnak be a szórványterületeken található településeket és olyan embereket, kezdeményezéseket, amelyek a magyarság megmaradását segítik.
Megismerkedhetnek a tévénézők a szórványban élők szokásaival, jellegzetes ételeikkel, zenéikkel, táncaikkal, viseletükkel. A műsor készítői kiemelt figyelmet szentelnek a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élő közösségeknek, bemutatják, hogyan boldogulnak Csángóföldön, de ellátogatnak Kárpátalja vagy a Felvidék eldugott szegleteibe és megismertetik a nézőket azokkal az emberekkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetnek a helyi magyar közösségek.
A nézők megismerhetik többek között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványmagyarsággal foglalkozó programját, a lendvai Király Ferenc szobrászművészt, a Gyertyánligeten élő Páduai Szent Antal Karitász vezetőjét, a Romániai Falugondnokok Szövetségét és egy aknaszlatinai nyugdíjas sóbányászt. A stábok ellátogatnak egyebek mellett Zalatnára, Lévára, Viskre, Selmecbányára, Lábnyikra és Dobronakra is.
A tematikus nap két műsorvezetője Gál Emese és Kozári Réka lesz.
A közmédia harmadik alkalommal szentel tematikus napot a szórvány magyarságnak, idén a Pesti Vigadóból jelentkezve. (MTI)

Kultúrmisszió (A Pro Musica felvidéki turnéja)
A tavaly Délvidéken indított Kárpát-medencei kultúrmisszió folytatásaként november elején a Felvidékre látogatott a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus.
Kassa, Pered, Csata, Léva, Komárom, na meg a vidék lelki-szellemi központja, Esztergom voltak a hat koncertre és sok-sok találkozásra alkalmat adó turné állomásai – számolt be lapunknak Bancea Gábor elnök és Kelemen Alpár titkár. A Sipos Zoltán által vezetett együttes ugyanis felismerte azt a lehetőséget, ami – az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségeknek a felkeresésében rejlik. Ami lelki és szellemi feltöltődést jelent mind a meglátogatott és minőségi kórusmuzsikával megajándékozott közösségeknek, mind a kórusnak. A kultúrmisszió tehát oda-vissza működik – fogalmazták meg a kórus képviselői, akik már most tervezik, sőt, szervezik a jövő évben esedékes kárpátaljai turnét. A kórus egyébként a Kodály Zoltán és Orbán György műveiből – a Kodály-év és a Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Orbán György születésének hetvenedik évfordulója kapcsán – összeállított műsorát vitte, s ennek nem is lehetett jobb fogadó közege, mint a felvidéki kis magyar közösségek. A turné szervezése azonban – amit Kelemen Alpár vállalt magára – így sokkal nehezebb, hiszen nem szervezőirodák, ügynökségek állnak mögötte, mint a fesztiválok esetében, hanem meg kellett találni azokat az elkötelezett embereket, akik a kis közösségek tevékeny szervezői, az identitás megőrzése érdekében cselekszenek. A Pro Musica felvidéki turnéjának főszervezője így a csatai Okos Csaba lett, aki a Sólyom Gyermekei Közösségi Társulás révén, együttműködve a peredi, lévai, kassai és komáromi hasonló szervezőkkel, egyesületekkel nem csupán a fellépési lehetőségeket, hanem a vidékkel, a közösségekkel való találkozásokat és a tartalmas szórakozás körülményeit is megteremtette. A kórus tagjai így ismerhették meg – Balassa Zoltán helytörténész, újságíró segítségével – Kassa legfontosabb magyar vonatkozású emlékhelyeit, így látogathatták meg Lévát, Komáromot, így kerülhetett sor a peredi közös éneklésre, ahol a Kárpát-medence magyar népdalait egy pohár bor mellett énekelve alakult ki a lelki közösség a helyi férfi- és női kar, valamint a sepsiszentgyörgyi együttes tagjai között. És a kórus így adhatta elő műsorát az esztergomi bazilikában, a kassai Márai-házban, a komáromi Szent András-templomban és a csatai modern templomban (ahol a legjobb volt az akusztika), a lévai Reviczky Társulás magyar házában, valamint a peredi kultúrotthonban. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)