Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Laeken (BEL)
4 tétel
2001. december 13.
"Iliescu elnök dec. 13-15 között Belgiumba tesz látogatást, ahol részt vesz az Európa Tanács Laekenben sorra kerülő találkozóján. Nov. 14-én Liegebe látogat, s találkozik a helyi hivatalosságokkal, majd előadást tart a város egyetemén. A Robert Collignon vallon parlamenti elnök által adott díszebéden a román államfőnek átadják a Perron dor kitüntetést. /Ion Iliescu Belgiumba látogat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 13./"
2001. december 14.
"Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase kormányfő részt vesznek az Európai Unió (EU) tagállamainak belgiumi Laekenben összehívott dec. 15-i csúcsértekezletén, amelynek témája az Unió bővítése lesz. Dec. 13-i számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung leszögezte: az Európai Bizottság továbbra is úgy ítéli meg, hogy Bulgáriának és Romániának nincs esélye bekerülni a EU-bővítés első körébe. Hubert Védrine korábbi fölvetése, miszerint mind a 12 tagjelöltet egyszerre kellene fölvenni az EU-ba, olyan várakozást keltett Szófiában és Bukarestben, hogy legalább nagyobb összegű Uniós segítségre számíthatnak. /Kevés az esély az Európai Uniós integrációra. Iliescu és Nastase a laekeni csúcson. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./"
2001. december 14.
"Románia és Magyarország külügyminiszterei dec. 13-án telefonon folytattak megbeszélést, megegyeztek abban, hogy Németh Zsolt magyar és Cristian Dobrescu román államtitkár megpróbálnak kompromisszumot találni a státustörvény alkalmazását illetően. A Mediafax diplomáciai forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy Orbán Viktor magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök között valószínűleg rövid találkozóra kerül sor a laekeni csúcsértekezleten. /Újabb Nastase-Orbán találkozó? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Orbán Viktor miniszterelnök dec. 7-én Adrian Nastase román kormányfőnek írt levelében két konkrét javaslatot tett a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román tárgyalások folytatására - nyilatkozta Horváth Gábor külügyi szóvivő dec. 13-án azzal kapcsolatban, hogy a román miniszterelnök dec. 12-i kijelentése szerint a román kormány a magyar féltől vár konkrét jelzéseket arra vonatkozóan, milyen formában folytatódjanak a tárgyalások a magyar kedvezménytörvényről. A magyar miniszterelnök levelét Martonyi János külügyminiszter adta át román partnerének, Mircea Geoanának dec. 7-én Brüsszelben. A magyar kormányfő levelében foglalt javaslatok a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román kétoldalú tárgyalások folytatására vagy a kisebbségi szakbizottság haladéktalan összehívását, vagy a két kormányfő személyes megbízottjának késedelem nélküli találkozóját kezdeményezték. A konkrét magyar javaslatok tükrében tehát a magyar fél várja a román partner konkrét válaszát, méghozzá nem a sajtó útján, hanem hivatalos formában - mondta Horváth Gábor. A magyar javaslatok már közel egy hete a román fél térfelén vannak, de válasz eddig semmilyen formában nem érkezett. /Budapest két dolgot is javasolt Bukarestnek- válasz sehol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./"
2001. december 17.
"Az EU tagországok állam- és kormányfői dec. 15-én elfogadták az Európa jövőjéről szóló laekeni nyilatkozatot, amely szerint az unió következő nagyobb szabású reformját egy konvent típusú testület fogja előkészíteni. A csúcstalálkozón 10 olyan jelölt országot neveztek meg, amelyek értékelésük szerint 2004-ben készen állhatnak az uniós csatlakozásra, Románia és Bulgária nincs közöttük. Az EU-tagországok állam- és kormányfői Valéry Giscard dEstaing volt francia köztársasági elnököt nevezték ki a konvent elnökévé. A testületnek két alelnöke is lesz, Giuliano Amato volt olasz és Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő. A több mint száztagú konvent munkáját a laekeni EU-csúcson született megállapodás értelmében 12 fős elnökség fogja irányítani. Meghívják a konventbe a tagjelölteket is, amelyek ugyanolyan összetételben képviseltethetik magukat, mint a tagországok, vagyis egy fővel a kormány, kettővel pedig a nemzeti parlament részéről. A konvent nem döntéshozó testületként fog működni, hanem választási lehetőségeket terjeszt a tagországok elé a reformok legfontosabb kérdéseiben. Az EU tagállamaiként vehetnek részt a 2004-es európai parlamenti választásokon, amennyiben a tárgyalások jelenlegi üteme változatlan marad: Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Ciprus állhat készen a csatlakozásra. /EU-csúcs Laekenben. Románia nincs a tíz esélyes tagjelölt között. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"