Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. november 19.
Csengő vers Lujzikalagorban
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 14.
Trunkon jártunk a IV. Tánc és Hujjogató Találkozón
Negyedik alkalommal szerveztek Tánc és Hujjogató Találkozót június 11-én, szombaton a Bákó megyei Trunkon. A Bákótól 15 km-re, a Szeret folyó partján fekvő csángó településen több környező csángó faluból érkeztek hagyományőrző csoportok a rendezvényre. Délelőtt gyerekfoglalkozásokat tartottak (kézművesség, furulyaoktatás, moldvai táncok oktatása, hujjogatás oktatás), majd a közös ebéd után az általános iskolások mutathatták be tánc- és hujjogató tudásukat a hatalmas sátorban felállított színpadon. Este a felnőtteké volt a terep, a közös vacsora után ők léptek színpadra (ezt sajnos már nem várhattuk meg). A trunki hagyományőrző csoport, a trunki magyar oktatás (Botezatu Franciska tanító néni), a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Dobozi Róbert falugazda által szervezett rendezvényen a következő településekről érkeztek csoportok: Forrófalva, Buda, Diószén, Diószeg, Lészped, Dumbravén, Gajdár, Külsőrekecsin, Lábnyik, Somoska, Pusztina, Rácsila, Pokolpatak, Nagypatak, Lujzikalagor, Magyarfalu, Máriafalva, Klézse. A helyi hagyományőrző csoport mellett fellépett még a Csángó Továbbtanulók közössége is. Néhány gyerek betegsége miatt a frumószaiak ezúttal „igazoltan” hiányoztak, Máthé Krisztával és Neagu Adriánnal viszont nagy öröm volt találkozni. Köszönettel tartozom László Juditnak, az ő segítségével vehettem részt a rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
Negyedik alkalommal szerveztek Tánc és Hujjogató Találkozót június 11-én, szombaton a Bákó megyei Trunkon. A Bákótól 15 km-re, a Szeret folyó partján fekvő csángó településen több környező csángó faluból érkeztek hagyományőrző csoportok a rendezvényre. Délelőtt gyerekfoglalkozásokat tartottak (kézművesség, furulyaoktatás, moldvai táncok oktatása, hujjogatás oktatás), majd a közös ebéd után az általános iskolások mutathatták be tánc- és hujjogató tudásukat a hatalmas sátorban felállított színpadon. Este a felnőtteké volt a terep, a közös vacsora után ők léptek színpadra (ezt sajnos már nem várhattuk meg). A trunki hagyományőrző csoport, a trunki magyar oktatás (Botezatu Franciska tanító néni), a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Dobozi Róbert falugazda által szervezett rendezvényen a következő településekről érkeztek csoportok: Forrófalva, Buda, Diószén, Diószeg, Lészped, Dumbravén, Gajdár, Külsőrekecsin, Lábnyik, Somoska, Pusztina, Rácsila, Pokolpatak, Nagypatak, Lujzikalagor, Magyarfalu, Máriafalva, Klézse. A helyi hagyományőrző csoport mellett fellépett még a Csángó Továbbtanulók közössége is. Néhány gyerek betegsége miatt a frumószaiak ezúttal „igazoltan” hiányoztak, Máthé Krisztával és Neagu Adriánnal viszont nagy öröm volt találkozni. Köszönettel tartozom László Juditnak, az ő segítségével vehettem részt a rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 14.
Moldvai Tánctábor a Bákó megyei Lábnyikon
Július 31. és augusztus 6. között gyermekeket és felnőtteket egyaránt tánctáborba várnak a Bákó megyei Lábnyikra. Az egyik legkeletibb magyarlakta falu egy héten át kikapcsolódási és tanulási lehetőséget nyújt a moldvai csángó táncok, népdalok, a moldvai muzsika iránt érdeklőknek.
Az esti táncházakban a táborozók együtt mulathatnak a moldvai falvakból érkező adatközlőkkel, hagyományőrzőkkel, gyakorolhatják a napközben tanult lépéseket.
A programok között szerepel a néptánc- és népdaloktatás, igény szerinti népzeneoktatás, kézműves foglalkozás gyermekek számára, illetve hagyományos moldvai varrástechnika-oktatás, szövésoktatás. A meghívott zenészek névsorát gazdagítja Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Klézse), Kovács Krisztián (Pusztina/Magyarország), Roman Stefan (Parava), Benke Ágoston Félix (Somoska/Magyarország), Draskóczy Lídia (Magyarország), Ségercz Ferenc (Sepsiszentgyörgy), illetve Csibi Szabolcs (Sepsiszentgyörgy).
A tábor költsége felnőtteknek 180 RON vagy 13 000 HUF, 10–14 év közötti gyermekeknek 100 RON vagy 7 500 HUF, 10 év alatt pedig ingyenes a részvétel. A hozzájárulás magában foglalja az ellátást, az oktatási díjat és a tábor rendezvényein való részvételt. A helyek függvényében a szervezők ingyenes szállást biztosítanak a Lábnyiki Táborközpontban és a Magyar Ház tetőterében, de családoknál is elszállásolnak 20 RON/fő/éjszaka áron.
Jelentkezésért, további részletekért a 0040-724411310-es telefonszámon hétköznap 9–18 óra között, valamint a moldva.kontakt@gmail.com e-mail címen érdeklődhetnek.
Pogár László,
a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke
Erdély.ma
Július 31. és augusztus 6. között gyermekeket és felnőtteket egyaránt tánctáborba várnak a Bákó megyei Lábnyikra. Az egyik legkeletibb magyarlakta falu egy héten át kikapcsolódási és tanulási lehetőséget nyújt a moldvai csángó táncok, népdalok, a moldvai muzsika iránt érdeklőknek.
Az esti táncházakban a táborozók együtt mulathatnak a moldvai falvakból érkező adatközlőkkel, hagyományőrzőkkel, gyakorolhatják a napközben tanult lépéseket.
A programok között szerepel a néptánc- és népdaloktatás, igény szerinti népzeneoktatás, kézműves foglalkozás gyermekek számára, illetve hagyományos moldvai varrástechnika-oktatás, szövésoktatás. A meghívott zenészek névsorát gazdagítja Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Klézse), Kovács Krisztián (Pusztina/Magyarország), Roman Stefan (Parava), Benke Ágoston Félix (Somoska/Magyarország), Draskóczy Lídia (Magyarország), Ségercz Ferenc (Sepsiszentgyörgy), illetve Csibi Szabolcs (Sepsiszentgyörgy).
A tábor költsége felnőtteknek 180 RON vagy 13 000 HUF, 10–14 év közötti gyermekeknek 100 RON vagy 7 500 HUF, 10 év alatt pedig ingyenes a részvétel. A hozzájárulás magában foglalja az ellátást, az oktatási díjat és a tábor rendezvényein való részvételt. A helyek függvényében a szervezők ingyenes szállást biztosítanak a Lábnyiki Táborközpontban és a Magyar Ház tetőterében, de családoknál is elszállásolnak 20 RON/fő/éjszaka áron.
Jelentkezésért, további részletekért a 0040-724411310-es telefonszámon hétköznap 9–18 óra között, valamint a moldva.kontakt@gmail.com e-mail címen érdeklődhetnek.
Pogár László,
a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke
Erdély.ma
2016. augusztus 2.
Gyere tanítani Moldvába!
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) versenyvizsgát hirdet a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program megüresedett (Csík falu, Lábnyik, Pusztina, Rácsila) pedagógusi állásaira mindazok számára, akik a 2016/2017-es iskolai évben szeretnének tanítani, oktató és nevelő képességeiket a gyakorlatban kipróbálni.
Jelentkezhetnek: 1. Magyar tanítók (tanítóképzőt, tanítóképző főiskolát végzettek)
2. Szakképzett magyartanárok, néprajzosok
3. Más szakképesítésű pedagógusok
4. Olyan fiatalok, akik szeretnének gyermekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani. GYERE TE IS A KÁRPÁTOK KELETI OLDALÁRA, A moldvai CSÁNGÓKHOZ TANÍTANI! A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban mindig szükség van megfelelő szakképesítéssel rendelkező pedagógusokra! A rendszeres havi fizetés és étkezési jegyek mellett, minden oktató a lakhatósági feltételeit biztosító, külön juttatásban részesül (házbér, villany-, víz-, gáz- és telefonszámla megtérítése). Havi bér + étkezési jegyek + 700,00 RON (+ állami iskolában megtartott órák díja) A programról:
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban tanuló gyermekek román tannyelvű iskolákban tanulnak. Az otthonról hozott magyar szókincsük a legrégebbi magyar dialektus szavait őrzik. A programban dolgozó kollégák a magyar nyelv írása és olvasása mellett igyekeznek minden hiányosságot pótolni, melyet a román állami oktatási rendszer hagy ezekben a közösségekben. Az oktatás intézményesített formában, de nem mindig az iskolában zajlik (iskolán kívüli foglalkozásoknak nevezik ezeket). Az érdeklődők információkat kaphatnak a hagyományőrzők, tanítók, oktatók és foglalkozásvezetők eddigi munkájáról, feladatairól, eredményeikről, sikereikről a www.csango.rmpsz.ro honlapon. Ugyaninnen tölthetik le a versenyvizsgához szükséges beiratkozási/jelentkezési formanyomtatványt is.
A jelentkezéshez szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, europass CV szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyi igazolvány másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székhelyén (Csíkszereda, Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen beadni, vagy elküldeni szkennelt formában a titkarsag@rmpsz.ro, illetve amattilat@yahoo.com e-mail címre, legkésőbb augusztus 18-ig (csütörtök). Magyar nyelvvizsgára és meghallgatásra, valamint eredményhirdetésre augusztus 19-én (péntek) kerül sor, délelőtt 10:00 órai kezdéssel az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában (Taploca utca 20. szám) a Concordia teremben.
VÁRJUK A PROGRAM IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ PEDAGÓGUSOK JELENTKEZÉSÉT!
Erdély.ma
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) versenyvizsgát hirdet a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program megüresedett (Csík falu, Lábnyik, Pusztina, Rácsila) pedagógusi állásaira mindazok számára, akik a 2016/2017-es iskolai évben szeretnének tanítani, oktató és nevelő képességeiket a gyakorlatban kipróbálni.
Jelentkezhetnek: 1. Magyar tanítók (tanítóképzőt, tanítóképző főiskolát végzettek)
2. Szakképzett magyartanárok, néprajzosok
3. Más szakképesítésű pedagógusok
4. Olyan fiatalok, akik szeretnének gyermekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani. GYERE TE IS A KÁRPÁTOK KELETI OLDALÁRA, A moldvai CSÁNGÓKHOZ TANÍTANI! A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban mindig szükség van megfelelő szakképesítéssel rendelkező pedagógusokra! A rendszeres havi fizetés és étkezési jegyek mellett, minden oktató a lakhatósági feltételeit biztosító, külön juttatásban részesül (házbér, villany-, víz-, gáz- és telefonszámla megtérítése). Havi bér + étkezési jegyek + 700,00 RON (+ állami iskolában megtartott órák díja) A programról:
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban tanuló gyermekek román tannyelvű iskolákban tanulnak. Az otthonról hozott magyar szókincsük a legrégebbi magyar dialektus szavait őrzik. A programban dolgozó kollégák a magyar nyelv írása és olvasása mellett igyekeznek minden hiányosságot pótolni, melyet a román állami oktatási rendszer hagy ezekben a közösségekben. Az oktatás intézményesített formában, de nem mindig az iskolában zajlik (iskolán kívüli foglalkozásoknak nevezik ezeket). Az érdeklődők információkat kaphatnak a hagyományőrzők, tanítók, oktatók és foglalkozásvezetők eddigi munkájáról, feladatairól, eredményeikről, sikereikről a www.csango.rmpsz.ro honlapon. Ugyaninnen tölthetik le a versenyvizsgához szükséges beiratkozási/jelentkezési formanyomtatványt is.
A jelentkezéshez szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, europass CV szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyi igazolvány másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székhelyén (Csíkszereda, Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen beadni, vagy elküldeni szkennelt formában a titkarsag@rmpsz.ro, illetve amattilat@yahoo.com e-mail címre, legkésőbb augusztus 18-ig (csütörtök). Magyar nyelvvizsgára és meghallgatásra, valamint eredményhirdetésre augusztus 19-én (péntek) kerül sor, délelőtt 10:00 órai kezdéssel az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában (Taploca utca 20. szám) a Concordia teremben.
VÁRJUK A PROGRAM IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ PEDAGÓGUSOK JELENTKEZÉSÉT!
Erdély.ma
2017. április 21.
Csángó gyerekek csaltak könnyet a gyergyószentmiklósi nyugdíjasok szemébe
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
2017. július 8.
Lassítanák a nyelvváltást: kiterjesztenék a csángó oktatást
A kisgyerekeket is bevonná moldvai oktatási programjába a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, hogy a lurkók még a szótárrobbanás előtt, első nyelvként sajátíthassák el a magyart. A csángóföldi pedagógusok szerint a program szélesebb alapokra helyezése lassíthatná a nyelvváltás folyamatát.
Óvodáskorú, sőt annál kisebb gyerekekre is kiterjesztené a Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A kisebbek számára idén kísérleti jelleggel három Bákó megyei településen beindított iskolán kívüli foglalkozásokat a 2017/2018-as tanévtől újabb helységekre terjesztenék ki, így érve el, hogy a kicsik még a szótárrobbanás előtti időszakban (1,5-2 éves korban, amikor a gyerek szókincse nagyon hirtelen megnövekszik) találkozzanak, ismerkedjenek a magyar nyelvvel – mondta el a Krónika kérdésére Márton Attila programfelelős.
A magyar kormány támogatásával fenntartott csángóföldi oktatási program koordinátora elmondta, jelenleg 29 Bákó megyei közösségben zajlik a magyar nyelv oktatása, legtöbb helyen hivatalos, iskolai keretek között, csupán az oneşti-i útvonalon, Újfalu, Szőlőhegy, Szitás és Bahána településen korlátozódtak iskolán kívüli tevékenységekre.
Márton Attila kifejtette, a legtöbb településen már régóta jelen vannak oktatóik, élvezik a közösség bizalmát, így a jövőben az a céljuk, hogy elmozduljanak az óvodáskorú, vagy ennél is kisebb gyerekek irányába.
„Ez lenne igazából a jó alaphelyzet, akkor a gyerekek már egy egészséges kétnyelvű környezetben kezdenének el beszélni” – indokolta a döntést a programfelelős, elmondva, hogy a tervek szerint oktatóik napi két-három órát foglalkoznának a másfél évesnél idősebb, de még nem iskoláskorú gyerekekkel. „Az lenne az ideális, ha még a szótárrobbanás előtt naponta olyan környezetben tartózkodnának, ahol magyarul beszélnek velük: így a magyar nem lenne egy utólagos, felvett második nyelv számukra” – indokolta az új célkitűzést Márton Attila.
Elmondta, a kisebb gyerekek oktatási programba való bevonására már a júniusban befejeződött 2016/2017-es tanévben is kísérletet tettek, Magyarfaluban, Pusztinán és Lészpeden foglalkoztak kisgyerekekkel is oktatóik, és a következő tanévben újabb helységekben vezetnék be az újítást. „Reméljük, hogy jövőre több oktatási helyszín lesz, ahol az oktatónak lesz ideje és energiája, hogy a kisebb gyerekekre is figyeljen” – jelentette ki Márton Attila, aki szerint az apróságokkal iskolán kívüli tevékenységek keretében foglalkoznának a pedagógusok.
Folyamatos a nyelvváltás
A kezdeményezést, hogy minél fiatalabb korban kezdjék el a magyar nyelv oktatását a Csángóföldön, Petres László is hasznosnak tartja, aki nyolcadik éve tanítja magyarra a csángó gyerekeket Lujzikalagorban. Minél kisebb korban kezdenek el magyarórára járni a gyerekek, annál inkább kötődni fognak ehhez a későbbiekben, mondta a pedagógus, de az esetleges buktatókra is felhívta a figyelmet.
Kifejtette, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) alkalmazottjaként maga is foglalkozik óvodáskorúakkal, négy-ötéves tanítványai maguktól, többnyire nagyobb testvéreikkel kezdtek el magyarórára járni. „Az elsők között voltam a programban, aki óvodáskorú gyerekeket is befogadott, de nincs lehetőség arra, hogy összeszedjem őket és csak velük foglalkozzak” – magyarázta.
A nyelvváltás folyamata – amikor a magyar helyett románul kezdenek beszélni, vagy párhuzamosan használják mindkét nyelvet a csángók – mindenik faluban megfigyelhető, egyes helyeken előrehaladott, máshol kevésbé előrehaladott formában. Nagy eltérések lehetnek a települések között, van, ahol jó a nyelvállapot, nemcsak az idősek ismerik és beszélik anyanyelvi szinten a magyart, hanem a 20-30 évesek is használják, mondta Petres Lészpedet, Pusztinát, Klézsét, Külsőrekecsint, Dumbravént, Magyarfalut, Lábnyikot említve példaként. „És vannak falvak, ahol a fiatal korosztály ért, de már nem nagyon beszél, és olyanok is, ahol annyira kevéssé tudnak már magyarul, hogy nem vállalják fel, még szüleik, rokonságuk előtt sem” – magyarázta Petres László.
Elveszőben az organikus csángó világ
Lujzikalagor például öntudatos, nagy hagyományokkal rendelkező település, ahol a 90-es évek elején történt a nyelvváltás, amikor az óvodába, iskolába járó gyerekek már második nyelvként hozták otthonról a magyart. „A jó nyelvállapotú falvak többségében most zajlik ez a folyamat, és ha az oktatási programnak lenne egy szélesebb alapja, ki tudna teljesedni egy napközi- és óvoda programban, az sokat segítene abban, hogy ha nem is áll meg, legalább lelassuljon” – magyarázta a csángóföldi pedagógus.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
A kisgyerekeket is bevonná moldvai oktatási programjába a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, hogy a lurkók még a szótárrobbanás előtt, első nyelvként sajátíthassák el a magyart. A csángóföldi pedagógusok szerint a program szélesebb alapokra helyezése lassíthatná a nyelvváltás folyamatát.
Óvodáskorú, sőt annál kisebb gyerekekre is kiterjesztené a Moldvai Csángó Magyar Oktatási Programot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A kisebbek számára idén kísérleti jelleggel három Bákó megyei településen beindított iskolán kívüli foglalkozásokat a 2017/2018-as tanévtől újabb helységekre terjesztenék ki, így érve el, hogy a kicsik még a szótárrobbanás előtti időszakban (1,5-2 éves korban, amikor a gyerek szókincse nagyon hirtelen megnövekszik) találkozzanak, ismerkedjenek a magyar nyelvvel – mondta el a Krónika kérdésére Márton Attila programfelelős.
A magyar kormány támogatásával fenntartott csángóföldi oktatási program koordinátora elmondta, jelenleg 29 Bákó megyei közösségben zajlik a magyar nyelv oktatása, legtöbb helyen hivatalos, iskolai keretek között, csupán az oneşti-i útvonalon, Újfalu, Szőlőhegy, Szitás és Bahána településen korlátozódtak iskolán kívüli tevékenységekre.
Márton Attila kifejtette, a legtöbb településen már régóta jelen vannak oktatóik, élvezik a közösség bizalmát, így a jövőben az a céljuk, hogy elmozduljanak az óvodáskorú, vagy ennél is kisebb gyerekek irányába.
„Ez lenne igazából a jó alaphelyzet, akkor a gyerekek már egy egészséges kétnyelvű környezetben kezdenének el beszélni” – indokolta a döntést a programfelelős, elmondva, hogy a tervek szerint oktatóik napi két-három órát foglalkoznának a másfél évesnél idősebb, de még nem iskoláskorú gyerekekkel. „Az lenne az ideális, ha még a szótárrobbanás előtt naponta olyan környezetben tartózkodnának, ahol magyarul beszélnek velük: így a magyar nem lenne egy utólagos, felvett második nyelv számukra” – indokolta az új célkitűzést Márton Attila.
Elmondta, a kisebb gyerekek oktatási programba való bevonására már a júniusban befejeződött 2016/2017-es tanévben is kísérletet tettek, Magyarfaluban, Pusztinán és Lészpeden foglalkoztak kisgyerekekkel is oktatóik, és a következő tanévben újabb helységekben vezetnék be az újítást. „Reméljük, hogy jövőre több oktatási helyszín lesz, ahol az oktatónak lesz ideje és energiája, hogy a kisebb gyerekekre is figyeljen” – jelentette ki Márton Attila, aki szerint az apróságokkal iskolán kívüli tevékenységek keretében foglalkoznának a pedagógusok.
Folyamatos a nyelvváltás
A kezdeményezést, hogy minél fiatalabb korban kezdjék el a magyar nyelv oktatását a Csángóföldön, Petres László is hasznosnak tartja, aki nyolcadik éve tanítja magyarra a csángó gyerekeket Lujzikalagorban. Minél kisebb korban kezdenek el magyarórára járni a gyerekek, annál inkább kötődni fognak ehhez a későbbiekben, mondta a pedagógus, de az esetleges buktatókra is felhívta a figyelmet.
Kifejtette, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) alkalmazottjaként maga is foglalkozik óvodáskorúakkal, négy-ötéves tanítványai maguktól, többnyire nagyobb testvéreikkel kezdtek el magyarórára járni. „Az elsők között voltam a programban, aki óvodáskorú gyerekeket is befogadott, de nincs lehetőség arra, hogy összeszedjem őket és csak velük foglalkozzak” – magyarázta.
A nyelvváltás folyamata – amikor a magyar helyett románul kezdenek beszélni, vagy párhuzamosan használják mindkét nyelvet a csángók – mindenik faluban megfigyelhető, egyes helyeken előrehaladott, máshol kevésbé előrehaladott formában. Nagy eltérések lehetnek a települések között, van, ahol jó a nyelvállapot, nemcsak az idősek ismerik és beszélik anyanyelvi szinten a magyart, hanem a 20-30 évesek is használják, mondta Petres Lészpedet, Pusztinát, Klézsét, Külsőrekecsint, Dumbravént, Magyarfalut, Lábnyikot említve példaként. „És vannak falvak, ahol a fiatal korosztály ért, de már nem nagyon beszél, és olyanok is, ahol annyira kevéssé tudnak már magyarul, hogy nem vállalják fel, még szüleik, rokonságuk előtt sem” – magyarázta Petres László.
Elveszőben az organikus csángó világ
Lujzikalagor például öntudatos, nagy hagyományokkal rendelkező település, ahol a 90-es évek elején történt a nyelvváltás, amikor az óvodába, iskolába járó gyerekek már második nyelvként hozták otthonról a magyart. „A jó nyelvállapotú falvak többségében most zajlik ez a folyamat, és ha az oktatási programnak lenne egy szélesebb alapja, ki tudna teljesedni egy napközi- és óvoda programban, az sokat segítene abban, hogy ha nem is áll meg, legalább lelassuljon” – magyarázta a csángóföldi pedagógus.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 3.
Református sziget a szász tenger kellős-közepén
Templommentő misszió a szomszédban
Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.
No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.”
Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit.
Moldvából Kóborra
Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte.
„Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.”
Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.”
Székelyek az ostromban
A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében.
Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá.
Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet.
A misszió nagy célja
„Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…”
Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők…
„Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.”
A világon egyetlen Kóbor van
Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.”
Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos.
„Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.”
Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt:
Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290
Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Templommentő misszió a szomszédban
Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.
No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.”
Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit.
Moldvából Kóborra
Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte.
„Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.”
Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.”
Székelyek az ostromban
A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében.
Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá.
Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet.
A misszió nagy célja
„Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…”
Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők…
„Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.”
A világon egyetlen Kóbor van
Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.”
Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos.
„Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.”
Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt:
Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290
Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. november 12.
A magyar szórvány napja lesz szerdán a közmédiában
A szórványban élő magyarságot mutatja be sokszínű műsorokkal november 15-én a közmédia, a tematikus napon a Duna World mellett a Duna, az M1, az M5, valamint a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával.
A tematikus nap műsorai felölelik az összes érintett külhoni régiót – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek.
Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételek a műkedvelő színjátszástól és a pásztornaptól kezdve a gömöri népviseleten és a Petőfi-programon át a csángó iskolákkal is megismertetik az érdeklődőket.
A főszerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szórvány napja alkalmából exkluzív interjút ad a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az interjút a közmédia több csatornáján is megtekintheti, meghallgathatja majd a közönség.
Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2015 november elején nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik, a közmédia pedig már ezt megelőzően is tematikus adással foglalkozott a szórványmagyarsággal – hangsúlyozta.
A műsorfolyamban rövid bejátszásokban mutatnak be a szórványterületeken található településeket és olyan embereket, kezdeményezéseket, amelyek a magyarság megmaradását segítik.
Megismerkedhetnek a tévénézők a szórványban élők szokásaival, jellegzetes ételeikkel, zenéikkel, táncaikkal, viseletükkel. A műsor készítői kiemelt figyelmet szentelnek a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élő közösségeknek, bemutatják, hogyan boldogulnak Csángóföldön, de ellátogatnak Kárpátalja vagy a Felvidék eldugott szegleteibe és megismertetik a nézőket azokkal az emberekkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetnek a helyi magyar közösségek.
A nézők megismerhetik többek között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványmagyarsággal foglalkozó programját, a lendvai Király Ferenc szobrászművészt, a Gyertyánligeten élő Páduai Szent Antal Karitász vezetőjét, a Romániai Falugondnokok Szövetségét és egy aknaszlatinai nyugdíjas sóbányászt. A stábok ellátogatnak egyebek mellett Zalatnára, Lévára, Viskre, Selmecbányára, Lábnyikra és Dobronakra is.
A tematikus nap két műsorvezetője Gál Emese és Kozári Réka lesz.
A közmédia harmadik alkalommal szentel tematikus napot a szórvány magyarságnak, idén a Pesti Vigadóból jelentkezve. (MTI)
A szórványban élő magyarságot mutatja be sokszínű műsorokkal november 15-én a közmédia, a tematikus napon a Duna World mellett a Duna, az M1, az M5, valamint a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával.
A tematikus nap műsorai felölelik az összes érintett külhoni régiót – mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek.
Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a burgenlandi és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételek a műkedvelő színjátszástól és a pásztornaptól kezdve a gömöri népviseleten és a Petőfi-programon át a csángó iskolákkal is megismertetik az érdeklődőket.
A főszerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szórvány napja alkalmából exkluzív interjút ad a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az interjút a közmédia több csatornáján is megtekintheti, meghallgathatja majd a közönség.
Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés 2015 november elején nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik, a közmédia pedig már ezt megelőzően is tematikus adással foglalkozott a szórványmagyarsággal – hangsúlyozta.
A műsorfolyamban rövid bejátszásokban mutatnak be a szórványterületeken található településeket és olyan embereket, kezdeményezéseket, amelyek a magyarság megmaradását segítik.
Megismerkedhetnek a tévénézők a szórványban élők szokásaival, jellegzetes ételeikkel, zenéikkel, táncaikkal, viseletükkel. A műsor készítői kiemelt figyelmet szentelnek a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élő közösségeknek, bemutatják, hogyan boldogulnak Csángóföldön, de ellátogatnak Kárpátalja vagy a Felvidék eldugott szegleteibe és megismertetik a nézőket azokkal az emberekkel is, akiknek nagyon sokat köszönhetnek a helyi magyar közösségek.
A nézők megismerhetik többek között a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványmagyarsággal foglalkozó programját, a lendvai Király Ferenc szobrászművészt, a Gyertyánligeten élő Páduai Szent Antal Karitász vezetőjét, a Romániai Falugondnokok Szövetségét és egy aknaszlatinai nyugdíjas sóbányászt. A stábok ellátogatnak egyebek mellett Zalatnára, Lévára, Viskre, Selmecbányára, Lábnyikra és Dobronakra is.
A tematikus nap két műsorvezetője Gál Emese és Kozári Réka lesz.
A közmédia harmadik alkalommal szentel tematikus napot a szórvány magyarságnak, idén a Pesti Vigadóból jelentkezve. (MTI)