A Vámosgálfalvához tartozó Küküllőpócsfalván van a legkisebb református gyülekezet. Pócsfalván 83 család él, ebből 53 magyar. Itt szolgál 1997 óta Keszegh József lelkész. A falu református templomát 1907-ben építették, ennek ellenére XVII. századból származó orgonája van. Erdély egyik legrégebbi orgonájának felújítására svájciak gyűjtést szerveznek. A helyi gyülekezet a templom teljes felújítását tűzte ki célul. Az eddigi felújítást önerőből, közmunkával végezték. /Simon Virág: Szemben egymással. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 20./

Küküllőpócsfalva majdnem százéves református temploma megtelt karácsonykor. A templomban egyforma fehér ruhácskákban, a Szivárvány játszóház tíz kicsi tagja mutatkozott be rövid kis műsorával. A játszóház 2005 áprilisától működik, minden vasárnap, nagy sikere van a gyermekek körében. /Schuster Klára, Küküllőpócsfalva: Szivárvány játszóház Küküllőpócsfalván. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 10./

Vámosgálfalva lakossága 2004-ben másodszorra is Végh Józsefet választotta polgármesternek. Végh József elmondta, hogy községszinten 70%-ban sikerült kiadni a birtokleveleket. Szőkefalván, szülőfalujában mindenkit jogtulajdonba helyeztek. Küküllőpócsfalván a megművelt területeket jogtulajdonba helyezték. Szőkefalván és Vámosgálfalván vezetékes vizet használ 724 család. Önerőből sikerült emésztőgödröket is kialakítani. Küküllőpócsfalván tervezik a víz bevezetését önerőből. Reméli, hogy a tervezett csatornahálózatot is megvalósítják a következő években. Vámosgálfalván hozzákezdtek a kultúrotthon felújításához. Erdőalját a kommunista rendszerben el akarták tüntetni a térképről. Érdekes módon az innen elszármazottak kezdenek visszatelepülni. Jelenleg 67-en laknak Erdőalján, és ami biztató: iskolát igényeltek. Mivel a régi iskolát széthordták, vásároltak egy háromszobás házat, átalakították, az ősszel már kilenc gyerek járt az I-IV. osztályba. Jövőben már 12 tanuló lesz. Tervezik az óvoda létrehozását is. A polgármester azon van, hogy Szőkefalva visszakapja a nevét. A település jelenleg úgy szerepel, mint Vámosgálfalva egyik utcája, megszámozva 1-től 425-ig. Négy temploma, négy lelkésze és 1300 lakosa van, de hivatalosan nincs neve. Kerekes Károly képviselő segítségével próbálkoztak visszanyerni a falu elnevezését. Fontosnak tartják a turizmust. Szőkefalván van a Kolping-épület, ahol 140 személyt tudnak elszállásolni. /Kilyén Attila: Vámosgálfalvi vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

Félévenként tartalmas néprajzi kiadvány jelenik meg, a Kútfő. Kiadja a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Főszerkesztője Burus János magyartanár. A szerkesztőbizottságban négy tanár és nyolc diák van. A Kútfő teret ad a szórványterületekről származó kutatásoknak, dolgozatoknak is, Küküllőpócsfalvától Külsőrekecsinig. Nem csupán diákok gyűjtését közli, hanem úgyszólván minden korosztályt felvonultat. Burus János a hatvanas éveit tapossa, szívén viseli szülőfaluja, Pipe sorsát. Pipe híres szülötte Gyulai Zoltán /1887-1968/ tudós, fizikai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1998-ban, halála 30. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a tudós tiszteletére a szülőfalu templomának előterében. Szövege: „Pipén született a nemzetközi hírű fizikus professzor, GYULAI ZOLTÁN (1887-l968), aki Kolozsvár, Szeged, Göttingen, Debrecen és Budapest egyetemein működött. E táblát emlékezésül helyezte el 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia, az Unitárius Egyház, a Babes-Bolyai Tudományegyetem. ” Pipe – mint sok tucatnyi más erdélyi kistelepülés – haldoklik, az utolsókat rúgja. Jó volna összefogni, utat javíttatni, s belakatolás helyett belakatni ezt a pompás tájat. /Bölöni Domokos: Az embert elviszi az esze. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./

Megújult hajlékban imádkoznak a küküllőpócsfalvi reformátusok
Ünnepelt tegnap a küküllőpócsfalvi, száz lelket számláló református gyülekezet, ugyanis hajdúszoboszolói jótevőknek, valamint a Művelődésügyi Minisztériumnak köszönhetően megújult az 1907-ben épült templom, amely Erdély legrégebbi orgonáját őrzi. A felújítási munkálatok befejeztét tegnap egy tízfős hajdúszoboszlói küldöttség jelenlétében hálaadó istentisztelettel ünnepelték.
Keszeg József küküllőpócsfalvi református lelkész elmondta, a templomuk 1907-ben épült, nagyobb méretű felújítási munkálatokat utoljára 1988-ban végeztek. A száz hívő lelket számláló kis gyülekezet lelkipásztora pár évvel ezelőtt Magyarországon, Hajdúszoboszlón találkozott dr. Vincze Ferenccel, az ottani önkormányzat jegyzőjével, aki különös érzékenységet tanúsított Erdély iránt, és miután értesült, hogy a küküllőpócsfalvi templomban őrzik Erdély legrégebbi, 1693-ból származó orgonáját, felvállalta, hogy Hajdúszoboszló önkormányzata és az ottani üzletemberek anyagilag támogatják a Vámosgálfalvához tartozó település református közösségét abban, hogy felújítsák a templomukat. Gyűjtést szerveztek, többek között a pócsfalvi orgona hangjával készült egy CD, amelyet Hajdúszoboszlón meg lehetett vásárolni és ezáltal támogatni a nemes célt.
– 2012-ben elkezdtük a külső felújítási munkálatokat, és a hajdúszoboszlói barátainak a hozzájárulásával ezt 70 százalékban elvégeztük, viszont elmaradt a torony tatarozása. Frunda György, a miniszterelnök tanácsadója közbenjárásának köszönhetően erre is sikerült pénzt szereznünk a Művelődésügyi Minisztériumtól. A teljes beruházás közel nyolcvanezer lejbe került – tudtuk meg a lelkipásztortól, aki arról is beszámolt, hogy nemrég, 2011-ben az orgonát is sikerült felújítani, ebben a Romgaz vállalat vállalt oroszlánrészt.
Ezúttal sem érkeztek üres kézzel a magyarországi jótevők
A küküllőpócsfalvi református közösséget immár három éve rendszeresen támogató Hajdúszoboszlóról a vasárnapi hálaadó istentiszteletre tízfős küldöttség érkezett, Takács Tamás vezető lelkipásztorral az élen, aki igét hirdetett eme ünnepi alkalommal. A küldöttség egyik tagja, Csapláros László ajándékkal kedveskedett a pócsfalvi református egyháznak, egy értékes festménnyel, amely a helybéli templomot ábrázolja. Keszeg József szerint a szép ajándék a felújított templomban, a szószékhez közel kap majd helyet. A szép gesztus mellett a hajdúszoboszlóiak látogatásának másik oka, hogy újabb pénzadományt is hoztak, amit a pócsfalvi egyháznak visszaszolgáltatott felekezeti iskola romos épületének a javítására fognak fordítani. A vasárnapi ünnepségen a házigazdák emléklapokkal köszönték meg mindazoknak a segítséget, akik a helyi református közösséget a templom, illetve az orgona felújításában támogatták, hiszen nélkülük, önerőből nem sikerült volna.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Népújság (Marosvásárhely)

Seprődi János – 140
Száznegyven évvel ezelőtt, 1874. augusztus 15- én született Seprődi János, a Székelyföld első népzenei falumonográfiájának megírója, zenetörténész és zenekritikus, a kolozsvári református főgimnázium volt tanára, az egyházi énekeskönyv megújításának nagy előharcosa. Sokoldalú munkásságának szép összefoglalása volt a Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése impozáns munka, amely 1974-ben látott napvilágot Benkő András gondozásában. A bevezető tanulmány megírásában Almási István és Lakatos István is részt vett.
Seprődi kivételes tehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott. Tanítója, a kibédi népmeséket gyűjtő Ősz János (1863-1941) mindent elkövetett, hogy okos tanítványa tovább tanulhasson. Székelyudvarhelyen érettségizik, a kolozsvári egyetemen szerez latin-magyar szakos tanári diplomát, s a város szellemi életének munkása marad 1923. március 6-ig, haláláig. Negyvenkilenc évet élt.
Az alábbiakban néhány olyan mondarészletet, visszaemlékezést közlünk, amelyek emberközelbe hozzák Seprődi János alakját. Talán sikerül érzékeltetnünk a szülőföld, a család, a gyermekek iránti szeretet nagyszerűségét, a munka mindenek fölötti jótékonyságát az emberi életre.
Seprődi a népdallal már kicsi korában megismerkedett. Nagy Sándorné Seprődi Sára (János húga) így emlékezett vissza 82 éves korában: "édesanyám s édesapám is jó énekes volt, amikor végeztek a munkával, édesapám csak letelepedett az ágy szélére, s elkiáltotta magát:
– Na, álljon elé az én bandám, s énekeljünk!
Köréje gyűltünk gyermekekül, s énekeltünk, sokszor csak énekből állt az egész este. Még úgy is volt, hogy az útról kezdték dobálni a cserepeket, hogy hát miféle zenebona van nálunk."
Külön mondaszövegek maradtak fenn Seprődi és Ősz János baráti viszonyáról. Seprődi unokaöccse, a ma már közel kilencvenéves Seprődi József mondta volt el: "Ez az Ősz János aztán Pócsfalván vásárolt bátyámnak 25 ár szőlőst. Finom oltott szőlő, nemes szőlő termett rajta (…) Szüretkor levonult az egész kibédi rokonság, a gyermekeket is kellett vigyék, családostól mentek. A vonattal történt az utazás. Vidám szüretek voltak."
Nos, eme vidám szüretekről számolt be – jóval szélesebb ívben – K. Seprődi Anna, a nagy tudós lánya, a Seprődi János – az ember (1874–1923) munkájában, amely kéziratban maradt. Az anyag megküldését a Budapesten élő Seprődi Sándor Jánosnak köszönöm.
"Ekkor már másodszor jártunk »ott-hon«, Kibéden. A maga módján: mind! Egy kupét töltöttünk meg, nagy feltűnést keltve. Az első állomás Udvarhely volt anyai rokonoknál. Onnan szekéren, kocsin, ahogy jött, először a Hargitán- Gyergyón át, másodízben a parajdi sóhegyek mellett ereszkedtünk le Kibédre (…) Lássuk, honnan eredtünk, kik vagyunk. És milyen a nép, amelyből származunk.
Persze, csak egy-két hétig éltünk a »család nyakán«, hiszen ők sem bírták volna anyagiakban. A végső cél Pócsfalva volt, ahol – szőlőit nyesegetve – (apánk) testileg-lelkileg megpihenhetett. Ősz János minden terhet levett róla. Az iskola nagy termének padjaira deszkákat fektetett, megrakta ágyneművel. Ott hancúroztunk esténként, s nappal is a Küküllő partjain az ő hasonló számú és korú gyermekhadával.
1916-ban voltunk ott utoljára családostól. Az akkori hazajövetelt is a maga módján, egyszerűen, pánik nélkül oldotta meg. Talán a maga gyermekkori vándorlásaira gondolt, mikor úgy határozott, nagyobb gyermekeivel gyalog teszi meg az utat Kolozsvárig, mert hisz a dugig telt vonatokra nem remélhette feltenni kilenctagú családját (ez utalás a háborús viszonyokra).
Összeállt egy szomszéd falusi »meg- lódult« családdal, melynek magasra tornyozott két ökrös, két tehenes szekerére feltette a kisebbeket, anyánkat – a féléves legkisebbel – egy kilencvenes nagymama mellé a bakra, s azzal elindult. Hat napig »ballagtunk« a négy állat nyomában az országút szélén, míg mellettünk elzúgott a rémülettől megbolydult népáradat, anélkül, hogy bármi félelem közel ért volna hozzánk. Apánk derűje, bizakodása, humorizálása csak amolyan kirándulásnak érzékeltette velünk a nem is könnyű vállalkozást. Mikor pedig leereszkedtünk egy hét múlva a tordai hágón (=Torda- hágón), »hazaérve«, megvásárolta a két tehenet a tovább menőktől, istállóvá alakította az egyik fásszínt, s attól kezdve éveken át hallott (= hallatszott) a szelíd tehénbőgés, szállt az újszerű szénaillat – mély megbotránkozására a Farkas utcai »úri« népeknek. A szükséges széna egy részét maga kaszálta le a Brétfüben, minket megtanított »takarni« – melyet a tanári fizetés pótlására adott át a tanároknak a Kollégium. Így legalább a tejet nem szűköltük az elkövetkező nehéz időkben. A falut (Pócsfalvát) azonban már nem látogathattuk többé tömegesen. Csak az ment le szüretre, akire szükség volt. Legtöbbször anyánk. Aki később ebből a szőlőcskéből rendezte el Apánk sírját."
A közölt mondarészleteket a következő két Ráduly-kötetből vettem: Őseink turulmadara. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. V. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2010. A monda címe: Seprődi találkozása a népdallal (22-23. old.). Csombod vára tündérei. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. VI. A monda címe: Seprődi János vidám szüretei. Sajtó alatt.
Ráduly János, Népújság (Marosvásárhely)