Aurel Agache 1989 előtt Háromszék - különösen Kézdivásárhely - réme volt. Törvénytelen kivizsgálásokat indított, ezekből anyagi hasznot húzott. 1989. dec. 22-én a népharag áldozata lett. Hasonló esetek történtek Bukarestben, Nagyszebenben, Kudzsiron, de nem indítottak bűnvádi eljárást. Kézdivásárhelyen viszont az üggyel időnként előhozakodtak, ismertette a helyzetet Tamás Sándor képviselő. Adrian Casuneanu, Agache özvegyének ügyvédje, Nicolae Iorga ügyvéd, a Nagy Románia Párt Brassó megyei elnöke és Petre Turlea egységpárti képviselő igyekeztek az ügynek politikai színezetet adni. Kézdivásárhelyen nagy felháborodást keltett az ügy. Volt olyan ugyanis, akit Agache addig veretett, amíg leszakadt a mája, beszélik, hogy nőket erőszakolt meg, emberek tucatját nyomorította meg. Agachét mindezek ellenére post mortem hősnek nyilvánították és ezredesnek léptették elő. Az Agache meggyilkolásában vétkesnek kikiáltott hat ember közül egy időközbe autóbalesetben elhunyt, kettő - egyikük román nemzetiségű - ismeretlen helyen tartózkodik, egy súlyos baleset következtében ágyhoz kötött, a megmaradó két ember védekezhet majd szabadlábon az ügyben. Frunda György, aki a védőügyvéd szerepét vállalta el, kifejtette, hogy 1989. dec. 22-én Kézdivásárhelyen több milicista volt, de egyiknek sem esett bántódása, csak Agachénak. Frunda számára érthetetlen, hogy a demokratikus koalíció idején indított nyomozást a Kovászna Megyei Ügyészség és azt le is zárta. Az ügyész nem vette figyelembe a Nemzeti Megmentési Front 1990. jan. 4-én kiadott amnesztiarendeletét. Hiányos vádiratot terjesztett az ügyészség a bíróság elé. A vádló ügyvédei kérték az ügy áthelyezését, mondván, a helyi lakosság nyomást gyakorol a bíróságra, ezért a tárgyalást Bukarestbe helyezték át. A vádlottak nehezen találtak ügyvédeket, akik korábban hajlandók voltak erre, visszaléptek. Egyedül Fazekas F. Csilla - néhai dr. Fazekas Miklós RMDSZ-szenátor és alkotmánybíró lánya - tartott ki mellettük. Az ügyvédnőre nyomást gyakoroltak, de ő bátran kitartott. A sepsiszentgyörgyi magyar ügyvédek nem álltak ki a vádlottak mellett. /Béres Katalin: Kézdivásárhelyi milicista halála. = Brassói Lapok (Brassó), okt. 16-22./

Júl. 9-e óta Erdély különböző részein hatalmas esőzések, viharok voltak. Temes, Bihar, Fehér megyében, de még a moldvai Suceava megyében is komoly károkat okozott az ítéletidő. A júl. 9-i esőzés következtében a Fehér megyei Kudzsirban több mint 1500 gazdaság elázott, tíznél több ház összeomlott. - A Sebes Körös oly mértékben öntött ki Barátkánál (Bratca), hogy leállt a vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között. - A Hunyad megyei Malomvíz településen júl. 12-én az esőzések következtében földcsuszamlás történt: a retyezáti vízműépítő vállalat munkásszállásán az első becslések szerint kilenc halott és sok sebesült van. - Kolozs megyében Aranykúton 1300 hektár termőföldet öntött el az árvíz. A Magyarnagykapushoz tartozó falvak mindegyikét - Kiskapus, Gyerővásárhely, Pányik, Gesztrágy, Egerbegy, Bánffydongó, Gyerőfidongó, Bölcsest - kisebb-nagyobb mértékben érintette az ítéletidő. Egész folyamszakaszán kiöntött a Nádas. Kolozsváron, a Kerekdombon súlyos károkat okozott a Nádas patak szintjének nagy mértékű megnövekedése. Több mint 38 házat árasztott el a víz, pincéket, kerteket. - A filmraktárba is rengeteg víz került, milliókat érő filmek áztak el. /Viharkárok Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

"Az USA bukaresti nagykövete, James Rosapepe bejelentette: újabb tizennégy romániai települést jelöltek ki arra, hogy új munkahelyek teremtésében amerikai segélyben részesüljenek. Eddig huszonegy ilyen település volt, amelyekben sok, a privatizáció és a ráfizetéses állami vállalatok bezárása nyomán munkanélküliekké vált személyt juttattak munkalehetőséghez. A 14 település közül erdélyi a következő: Petrilla (Hunyad), Karánsebes (Krassó-Szörény), Óradna (Beszterce-Naszód), Borsabánya (Máramaros), Kézdivásárhely (Kovászna), Kudzsír (Szeben). A DEL-program keretében előzőleg támogatásban részesült települések közül erdélyiek: Brad (Hunyad), Nagydisznód (Szeben), Alsóvisó (Máramaros), Marzsina (Temes), Nagyenyed (Fehér), Szászváros (Hunyad), Székelyudvarhely (Hargita) és Egeres (Kolozs). /DEL-program: Újabb 14 település kap USA-segélyt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./"

"Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban július 11. és 20. között rendezték meg a középiskolai diákok nyári újságíró táborát. A kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, botosani-i, konstancai, ploiesti-i, galaci, kudzsiri és adjudi X-XI. osztályos részvevők, a Független Újságíró Központ jóvoltából, angol nyelven ismerkedtek az újságírószakma alapjaival. A Brassai Sámuel Líceum a tábor rendelkezésére bocsátotta informatikai laboratóriumát és az internet elérhetőséget. A részvevők különböző szerkesztőségekbe látogattak el, és tanulmányi kirándulást tettek Máramarosba. /Véget ért a licista újságírótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./"

"Ápr. 25-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai, valamint Műszaki Tudományok szakosztálya Kerpely Antal Emléknapot rendezett Kolozsváron. Dr. Kozma Erzsébet (Dunaújvárosi Történeti Klub) Kerpely Antal életéről szóló előadásában az 1837-ben Kürtösön született jeles személyiségről megállapította, hogy pályafutása példaértékű a tehetség és szorgalom, a kedvezőtlen körülmények közötti megoldáskeresés tekintetében. A vasolvasztó mérnök nevéhez fűződik a Vajdahunyadi Kohászati Üzemek, a Piski és Vajdahunyad közötti drótkötélpálya, a kudzsiri fémipari üzem megalapítása, és más fémipari létesítmények fejlesztése, számos szabadalom, kísérlet. /Ördög I. Béla: Kerpely Antalra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./"

"Létezik ugyan határidő, amelyben az RMDSZ megállapodott a kormánnyal a Szabadság-szobor (újra) felállításának mindkét felet kielégítő megoldásra, Fodor Sándor kéri az RMDSZ vezetőit, ne tegyenek úgy, mintha bíznának a kormány ígéreteiben. A kormány az ígéretét Magyarország kormánya irányában sem tartotta be. Ion Iliescu elnök az 1989-es fordulat után azzal állt elő, hogy óvakodjunk az önbíráskodástól - kiváltképp, a nemzeti kisebbségek-lakta vidékeken. Az egész országban történtek atrocitások. A legbestiálisabb Kudzsiron, ahol levágták a foglyul ejtett rendőr- vagy "szekus" parancsnok nemi szervét, nyársra húzták és megsüttették a szerencsétlennel, majd megetették vele - utána pedig agyonverték. Felelősségre azonban csak magyarokat vontak a "forradalom" során elkövetett atrocitásokért. Fodor Sándor kéri az RMDSZ vezetőit, ne menjenek bele "Szabadság park" létesítésébe, ahol egyéb szobrok mellett felállítanák a Szabadság emlékművet is. Ezt ugyanis - igencsak rövid idő alatt - megcsonkítanák, meggyaláznák, és végül el is tüntetnék helyéről. Mert Romániában, valójában csak a románoknak lehetnek szabadsághőseik. Petőfi arcképét is lekalapálták hősi halála színhelyén Fehéregyháza és Héjjasfalva között, a kőből faragott emlékműről. A Szabadság-szobor maradjon rács mögött, a templom udvarán, és jelképéül annak a szabadságnak, amelyikben a magyarok élnek Romániában, amelyet "csak országunknak mondhatunk - hazánknak nem." /Fodor Sándor: Szakítópróba. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./"

Fehér megye területén a kormányhatározat értelmében három újabb vasútvonalat /Alkenyér-Kudzsir, Gyulafehérvár-Zalatna és Balázsfalva-Parajd/ fenyeget a felszámolás veszélye. Ez a döntés csak nehezíti az érintett városok és egyéb helységek siralmas gazdasági, szociális állapotát. Négy évvel ezelőtt az Erdélyi Érchegységet átszelő Torda-Abrudbánya vasútszakaszt szüntették meg. /Három vasútvonal végnapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./

December 4-én Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Ház 21 gyermeknek volt vendéglátó otthona. Olyan gyermekeknek, akik ritkán hallanak magyar szót, hiszen településükön nincs magyar iskola vagy óvoda, mi több, a templomban és a családban is sokszor felemás nyelven beszélnek. Kudzsirról, Bényéről, Szépmezőről és Marosnagylakról érkeztek, akikhez két házigazda szerepet betöltő nagyenyedi gyerek csatlakozott. A bemutatkozás után játék és ismerkedés következett. Kudzsiron, a csaknem Nagyenyed nagyságú városban, a római katolikus templom hívei is nagyrészt románul beszélnek. Kérték a Duna TV bevezetését a kábeltévé-társaságtól, de ezt még nem sikerült elérniük. Marosnagylakon a református egyház visszakapta a régi iskolát, ahol Ladányi Sándor lelkész segítségével óvodát vagy iskolát nyithatnak. A templomba 25 magyar református gyermek jár bibliaórára, az egyedüli magyar nyelvű foglalkozásra. Magyar együttes, kulturális program évtizedek óta nincs ezekben a helységekben. /Bakó Botond: Nagyenyedi Mikulás a mélyszórványnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

Házifeladattal küldte haza Merkel Berlinből Pontát
A német gazdaság számára fontos, hogy Romániában érvényesüljenek a jogállamiság elvei, és harcoljanak a korrupció ellen - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben a román miniszterelnökkel folytatott megbeszélése előtt.
Angela Merkel munkavacsorán fogadta Victor Pontát, személyében 2006 óta az első román kormányfőt, aki hivatalos látogatást tett a német fővárosban. A megbeszélés előtti sajtónyilatkozatában a kancellár kiemelte, hogy a német-román gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek kiaknázásához szükség van a jogállamiságra, az átláthatóságra és az igazságszolgáltatás hatékonyságának biztosítására.
Victor Ponta hangsúlyozta: az utóbbi évek gazdasági és politikai válsága után Románia helyzete megszilárdult, és az ország erre a stabilitásra építve továbbra is Németország stratégiai partnere kíván lenni. A stabil és erős Románia fontos partner lehet Németország és az Európai Unió számára a közösség keleti határának mentén - mondta a román kormányfő, hozzátéve, a kormány kedvező és kiszámítható feltételeket teremt a működőtőke-befektetések ösztönzéséhez.
Victor Ponta kétnapos németországi látogatása első napján részt vett a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank romániai befektetési lehetőségekkel foglalkozó fórumán, amelyen hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra fejlesztése a legnagyobb kihívás Romániában, a legnagyobb gond pedig az, hogy az ország kevés uniós támogatást tud lehívni.
Ugyanakkor az államháztartási hiány és a munkanélküliség alacsony, a munkaerő jól képzett, a gazdaság növekedik, a politikai helyzet stabil, az ország földrajzi fekvése pedig kedvező, hiszen olyan feltörekvő piacokhoz lehet könnyen hozzáférni, mint például Oroszország vagy Törökország - tette hozzá. Kiemelte: a bukaresti vezetés vállalkozásbarát politikát követ, személyes célja pedig az, hogy a leginkább vállalkozásbarát szociáldemokrata politikus legyen Európában.
Ponta kedden Stuttgartban, Baden-Württemberg tartomány fővárosában megbeszélést folytat Winfried Kretschmannal, a tartomány zöldpárti miniszterelnökével, és látogatást tesz a Daimler központjában, ahol egyeztet a cég új romániai beruházásáról. A járműgyártó konszern áprilisban jelentette be, hogy 300 millió eurós beruházást hajt végre Kudzsirban és Szászsebesen, ahol ötfokozatú automata sebességváltókat és úgynevezett kettős tengelykapcsolós sebességváltókat gyártanak majd az új Mercedes-Benz modellekhez.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfőn interjút közölt Victor Pontával. A politikus a konzervatív lapnak adott interjúban egyebek között hangsúlyozta, hogy a Traian Basescu államfővel folytatott hatalmi harc mindkettőjük számára vereség volt és ártott az országnak, de a leckét is megtanulták mindketten, és megállapodást kötöttek az együttműködéséről, ami kiszámíthatóságot és stabilitást ad a politikai rendszernek.
Azzal a Németországban széles körben elterjedt aggodalommal kapcsolatban, hogy 2014 elejétől a munkavállalási korlátozások feloldása miatt bevándorlási hullám várható Romániából, Ponta elmondta: felmérések szerint nem várható nagyobb szabású vándormozgalom. A kivándorló románok inkább Spanyolországba és Olaszországba költöznek, mert az ottani környezet jobban hasonlít a kultúrájukhoz, a legtöbb román pedig, aki Németországba akart menni, már elment, és keményen dolgozik és fizeti az adót az új lakhelyén.
Arra a felvetésre, hogy a német aggodalmak szerint a romániaihoz képest bőkezű szociális juttatások miatt jelentős számú romániai cigány bevándorlására lehet számítani, Victor Ponta azt mondta, hogy a hosszú távú megoldás a romák romániai integrációja, amihez pénzügyi támogatás és 10-15 évre előretekintő stratégia szükséges.
Maszol.ro

A négy fal között felvállalt identitás
Már csak nevükben számítanak magyarnak azok az Árpád-kori Marosújvár környéki falvak, melyek földrajzilag egy karnyújtásnyira fekszenek Maros megyétől, azonban a betelepítések, az elszigeteltség, az elvándorlás, a kiöregedés és a nemzeti önazonosság feladása következtében a teljes beolvadást jelentő szakadék szélére sodródtak.
Miután a hatalom bő hatvan éve felszámolta az anyanyelvű oktatást, a kultúra és a hagyományőrzés fokozatosan elsorvadt magától, a református egyház maradt az egyetlen és egyben utolsó kapocs az elrománosodott Szárazvám-völgyi eldugott falvak elöregedett magyar lakói és nemzeti identitásuk között.
„Ki ünnepelje meg március tizenötödikét, mert mi nem, hisz el vagyunk foglalva. De mi is volt akkor? Tényleg nem még tudom pontosan, mi történt akkor” – így hangzik a válasz, amikor az egykori Alsó-Fehér vármegyéhez tartozó Magyarsülyében a ’48-as forradalom kitörésének megünnepléséről Mihály Máriát kérdezzük.
Pár másodperces gondolkodás után a rendkívül kedves vendéglátónk, az egyházi gondnokfeleség észbe kap. „Ja persze, akkor volt a revoluţia din patrușopt, igen. Tudja, én nem még szeretem, ha a magyarországiak idedugják az orrukat, mert mi jól megvagyunk egymással, magyarok, románok, így vegyesen. A mi falunkban béke van” – jegyzi meg. A sülyei béke ára
A Fehér megyei Magyarsülye már hosszú idők óta vegyes falunak számít. A reformáció idején a római katolikusok felvették, és a mai napig megőrizték Kálvin vallását. A 17. századi háborúskodások során a település magyar lakossága megcsappant, így román jobbágyokat telepítettek be a településre. Már a trianoni döntés előtt is Sülyében több mint kétszer annyi román élt, mint magyar.
A közigazgatásilag Magyarforróhoz tartozó falut a központban felállított kereszttől balra, azaz Felszegen a románok, a kegyhelytől jobbra, Alszegen a magyarok lakják. Az idősek emlékezete szerint hajdanán még mindkét nemzetiség a saját anyanyelvén tanulhatott. Ma már bő fél évszázada annak, hogy a rendszer felszámolta a magyar iskolát.
A faluban nincsenek és nem is voltak etnikai gondok, állítja Mihály Mária néni, az emberek kölcsönösen tisztelik egymást. Csakhogy mindez a magyar nyelv háttérbe szorulása árán történik, hisz mára nem csak az iskola falai közül némult el az anyanyelv, de a családi házakban is egyre inkább elhalkul.
„A mi fiunk is román lányt vett el feleségül, így az unokák egymás közt már nem is beszélik a nyelvünket. Tőlünk tanulnak, úgy ahogy, magyarul. Hiába reformátusok, a második osztályos csibész már azzal állt elő, hogy ő nem fog konfirmálni. Pedig a menyünk rendes asszony, vele magyarul beszélünk és ő románul válaszol” – süti le a tekintetét Mária néni férje, Sándor bácsi, az egyház gondnoka.
Felesége bele-belekever mondandójába egy-egy vai de capu’ nostru-t, de egyébként szépen és ízesen beszéli a magyar nyelvet. A Szárazvám völgyében a vegyes házasságok és az elkorcsosodott nyelv már régóta megszokottá váltak; a szülők egyáltalán annak is örülnek, ha felcseperedett gyermekük a faluban marad. Bár a Maros megyei Dicsőszentmárton alig tizennégy kilométerre fekszik, a szinte járhatatlan út miatt, az ifjak leginkább a másik irányt választják, és Fehér megye központjában, a jóval távolabbi Gyulafehérváron keresik a boldogulásukat.
Visszatelepedésekre senki nem emlékszik ’89-től errefele. Így hát nem csoda, hogy a valamikor komoly gazdasággal rendelkező faluban egyre több a parlagon heverő föld és a megüresedett ház. Csupán Mihályék környéken négy-öt gazdátlanul hagyott házat számolunk össze, s mint a gondnokék mondják, ugyanez jellemző a felszegi részre is. A három évvel ezelőtt leaszfaltozott út, mely összekapcsolja Magyarsülyét a környező kisvárosok, Marosújvár, Nagyenyed vagy Marosludas civilizációjával, még egyetlen befektetőt sem vonzott a faluba, ahol jobbára csak a három kocsma számít komolyabb vállalkozásnak.
Bár félreeső, dombos vidék turisztikai potenciált is rejt magában, a térség egyetlen szálláshellyel vagy benzinkúttal nem rendelkezik. „Bezzeg a mi időnkben, amikor a gyümölcsös még gyümölcsös volt, és nem elbokrosodott, beerdősödött terület, mint manapság, és létezett egy állami gazdaság, még más vidékekről is jöttek a faluba szüretelők. A sülyei alma és a szilva olyan ízletes volt, hogy szinte kizárólag csak külföldre küldték” – eleveníti fel a több mint százhektáros gyümölcsös dicső múltját Mihály Sándor.
A hetvenedik életéve felé közeledő egyházi gondnok szerint a református gyülekezet is a faluval együtt zsugorodott össze: a hívek száma a ’89-es fordulat utáni közel hatvanról harminchatra csökkent. Katolikusok nincsenek a faluban, a magyarok számát négy Jehova-tanú család gyarapítja. Gondot jelent, hogy sem magyar újságot nem hoz a postás Sülyébe, igaz, nem valamiféle hátrányos megkülönböztetés, hanem az érdektelenség miatt, de a Marosvásárhelyi Rádió hullámai sem „csapnak el” idáig. „Ha valamit meg akarunk hallgatni a rádióban, be kell ülnünk a fiam kocsijába, mert ott még lehet fogni Vásárhelyt, de bent, a házban már nem” – mondja Mária néni.
Néhány évvel ezelőtt a második világháborúban, a falu egyik domboldalán, az oroszokkal vívott harcban elesett négy ismeretlen magyar kiskatonának állítottak emléket. A műemléktemplom kertjében elhelyezett márványlapra a magyar felirat belül, a román – az utca felől is jól láthatóan – kívül került. „Nem munkahelyekre, lakókra lenne szükség”
Hasonló a helyzet egy faluval odébb, a szintén vegyessé vált Magyarszentbenedeken. A faluban, amely a Szent Benedek tiszteletére emelt templomáról kapta a nevét, kevesebb mint ötven híve maradt a mindkét településen szolgáló Pál Attila tiszteletesnek. A reformátusokon kívül hat unitárius él a településen, ők egy csodálatos, 14. századi templommal és a havonta egyszer, Bethlenszentmiklósról beszolgáló pappal rendelkeznek.
Milikéknek, Pali bácsinak, a hetvenöt éves egyházi gondnoknak és feleségének, Irénke néninek a három fia közül kettő a megye túlsó szegletébe, Kudzsirra költözött, a lányuk pedig Gyulafehérváron él. A közelben csak a legkisebb fiú, Miklós él, ő a húsz kilométerre lévő Marosújvárról látogat időnként haza. Mind a négyen román párt választottak maguknak, és az öt unoka közül egyik sem beszéli nagyszülei nyelvét.
„Az egyik, Andráska, amíg kicsi volt, még tudogatott magyarul, beszélt is velünk, de amióta Kolozsvárra került román iskolába, azt a kicsit is elfelejtette, amit tudott” – vonja meg beletörődően a vállát az idős gazda, aki a faluban maradt mind az öt testvérével együtt még anyanyelvén tanulhatott az azóta rég felszámolt szentbenedeki magyar iskolában.
Ha csodával határos módon a jelenlegi hatalom újra is indítaná a kommunisták által bezárt iskolát, már nem lenne ki megtöltse azt. Akárcsak Magyarsülyéből, a fiatalok innen is elmentek, őseik házaiba pedig az enyészet költözött és a portákra lakat került. A faluban már az afféle hírek sem lelkesítenek senkit, miszerint egy befektető a határban melegházat létesítene. „Itt nem csak munkahelyekre van szükség, hanem lakókra. Hiába alkalmaznának embereket oda, mert nincs kit” – állítja Irénke néni. „Kihűlt” Magyarforró
A legtragikusabb demográfiai helyzetet a községközpont festi. Magyarforrón, ahol a múlt század elején még hatvan magyar lakost jegyeztek, ma már csak egyetlen szál embert tartanak számon. Mivel benősült a faluba, ő is csak jövevénynek számít. Apja még a szomszédos magyarszentbenedeki református egyház presbitere volt, de ő már ortodoxnak tartja magát. Gyermekei „természetszerűen” nem tudnak magyarul.
Nemzeti ünnep helyett nőnapozás
Hogy kit terhel a felelősség a majdhogynem csángósorsra jutott faluközösségekért? A kérdés nem csak hogy bonyolult, de rendkívül összetett is. Sok jót a jövőtől sem lehet várni, hisz az idő egyértelműen nem a szórványnak dolgozik. Annál is inkább, mivel még csak négyévente egyszer sem lehet meggyőzni a helyieket, hogy szavazzanak a magyar érdekképviseletre, mert más párt úgysem vállalja fel az ügyüket.
„Valamikor három RMDSZ-es volt a forrói tanácsban, aztán maradtunk ketten. Most csak én vagyok egyedül” – mondja Székely István, aki egyben a szövetség helyi elnöke is. Mint mondja, a választásokon nem az jelent gondot, hogy rohamosan fogy a magyarság, hanem az, hogy a közösség legalább fele átszavaz a román pártokra. „Főleg a fiatalok, meg azok, akik nemigen gondolkodnak” – állítja.
Rendkívül szomorúnak tartja, hogy a nagy interetnikai béke közepette sokan szégyellik a magyarságukat. De mit tesz az RMDSZ Magyarforró község falvainak magyarságáért? A farsang alatt legalább egy bált szervezetek? – fordítjuk meg a kérdést. „Nincs kinek és nincs kivel” – jön az egyhangú válasz. Székely nem is emlékszik, mikor volt utoljára bál vagy egyéb farsangi mulatság a környékbeli falvakban. Talán a múlt rendszerben, mondja, hisz mostanság legfeljebb diszkót szerveznek.
Valamikor a szomszédos Nagymedvés ifjai a télen betanult színdarabbal örvendeztették meg a környékbeli vegyes falvak magyarságát. Aztán kihaltak a darabokat betanító lelkes pedagógusok, felnőttek az egykori műkedvelő színjátszó, helyükbe pedig nem nőtt utánpótlás.
Magyarszentbenedeken a kántálás szokása is kihalt, pedig arra még mindenki emlékszik, hogy nem is olyan régen, a szent ünnepek alkalmával csengett a falu. Március tizenötödike? – tesszük fel a kérdést, pedig jól ismerjük a választ. Esetleg a szomszédos, színmagyar Nagymedvésen. De a tavaly ott is elmaradt. „Az emberek szégyellik. Itt mi inkább március nyolcadikát ünnepeljük” – pontosít az RMDSZ-képviselő.
A lelket tartó egyház
Ma már csak a református egyház tartja a magyar lelket a dombok közt elrejtett falvak lakóiban. Pedig az utóbbi évtizedben jóformán egyik településen sem kereszteltek magyar gyereket. Benedeken már jó tíz éve nem tartottak senkit keresztvíz alá, Sülyében pedig kilenc esztendeje annak, hogy egy nagyobbacska fiúcskával a lelkész elé állt a család.
„Emlékezetes esemény volt, hisz egyszer csak odalépett hozzám a keresztanya, és közölte, hogy elszökött a gyerek. Mondtam, semmi baj, legfeljebb énekelünk addig, amíg előkerül” – tarkítja az gyülekezet szomorú történetét egy kis vidám betéttel Pál Attila. A tiszteletesnek hamar eltűnik a mosoly az arcáról, és ismét komolyra fordítja. „Húzzuk addig, amíg tudjuk és az Atya megengedi. Aztán lakatot teszünk a templom ajtajára” – mondja ki a kegyetlen szentenciát.
Egyáltalán nem túlzott borúlátását a helyiek is osztják. Amikor falujuk jövőjéről kérdezem, a két egyházi gondnok kétféleképpen fejti ki az amúgy szinte azonos véleményét. „A mi falunk pusztulásra van ítélve” – véli Magyarsülyéről Mihály Sándor. A szentbenedeki Milik Pál is úgy látja, hogy „ki mint sózza, úgy eszi”. A Szárazvám völgyének egykori magyar falvaiban maholnap kóstolóban sem jut – sózott vagy sótlan – nemzeti eledel az ünnepi asztalhoz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Román katonák gyilkolták le a zsidókat a popricani erdőben
A katonai ügyészség egy közlemúltban lezárt vizsgálata hetven év óta első ízben igazolta a román hadsereg egyes alakulatainak felelősségét a romániai holokausztban - jelentette be szerdán Alexandru Florian, a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet igazgatója.
A Iași megyei Popricani területén az intézet 2010-ben kezdte meg egy erdőben felfedezett közös sír feltárását, amely 1941-ben kivégzett zsidók holttesteit tartalmazza. A közös sírban, a 36 csontváz mellett a román hadsereg által használt, Medgyesen és Kudzsiron gyártott lövedékeket és töltényhüvelyeket is találtak. Az esetet a román katonai ügyészség is kivizsgálta.
Az ügyet vádemelési javaslat nélkül zárták le, arra hivatkozva, hogy a felelősöket már korábban elítélték, de a vádhatóság által kiállított dokumentum első ízben ismeri el, hogy román katonák nemzetiségük miatt öltek meg civil zsidókat Romániában - mutatott rá az intézményvezető. maszol/MTI

A „meghatározó szerepet játszott” forradalmároknak jár pótlék
Egy kedden jóváhagyott kormányhatározat szerint csak nyolc város – Bukarest, Temesvár, Lugos, Karánsebes, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben és Kudzsír – 1989-es forradalmárjainak jár pótlék, akik „meghatározó szerepet játszottak” a román forradalom győzelmében.
A kormányhatározat szerint ezek azok a városok, ahol 1989. december 22-én déli 12 óra előtt a forradalmárok szembeszálltak a diktatúra elnyomó gépezetével, ahol halottak, sebesültek és letartóztatások voltak. A katonai ügyészség nyilvántartásai szerint az 1989. december 16–22. időszakban csak ezekben a városokban voltak áldozatai a forradalomnak.
A határozat szerint azok a forradalmárok, akik ezekben a városokban december 22. előtt, életüket kockáztatva harcoltak a diktatúra ellen, megkapják a „meghatározó szerepet játszott harcos” címet. Ezeknek a forradalmároknak pénzügyi juttatás jár. A más városokbeli forradalmárok az ügyészségtől kapott igazoló dokumentumok alapján kaphatnak pótlékot vagy óvást nyújthatnak be az e célból létrehozott parlamenti vizsgálóbizottsághoz.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)