A Romániai Magyar Szó sorra bemutatja az RMDSZ megválasztott képviselőit, akik nyilatkoznak a feladatokról. Dr. Podhradszky László /sz. Kőszeg, 1920. márc. 2./ képviselő, ny. jogtanácsos Kolozsváron él, 35 éven át jogtanácsosa volt az Igazságnak /a Szabadság elődjének/, az evangélikus egyház egyetemes felügyelője. Első feladat a jogállamiság megteremtése, a második a magyar tanügyi problémák megoldása a kisebbségi egyházak iskolahálózatának visszaadásával. A harmadik a szociális kérdéssel való foglalkozás. A parlamenti erősviszonyoknak kell tükröznie a helyi képviseletnek. A kisebbségnek kollektív jogot kell biztosítani. A parlamentben képviselni kell a magyar kisebbségi egyházak gondjait és képviselni kell kidolgozandó statútumukat. /Kik képviselnek minket? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

Szept. 17-én elhunyt dr. Podhradszky László /Kolozsvár/ volt parlamenti képviselő, nyugalmazott ügyvéd és főiskolai tanár, a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyház felügyelője. Az elhunytat szept. 24-én helyezik örök nyugalomra a Házsongárdi temető lutheránus részlegében. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./ Dr. Podhradszky László /Kőszeg, 1920. márc. 2. - Kolozsvár, 1998. szept. 17./ 1990-1993 között parlamenti képviselő volt.

Kőszegen, a Fesztivál a határon elnevezésű rendezvénysorozaton Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke szept. 4-én kifejtette: abban a pillanatban, ahogy szabadon fejlődni engedik a magyar kisebbségeket, olyan értékek termelésére lesznek képesek, amelyek hasznára válnak annak a nemzetnek is, amelyek országában élnek. Duray Miklós hangsúlyozta: a magyar nemzet országhatároktól függetlenül egységes egész. Ezért fontos, hogy az anyaország jelenlegi kormánya először emelte kormányprogram szintjére a határon túl élő magyarság ügyét. Duray Miklós elmondta: pártja nem szavazta meg a Szlovákiában elfogadott nyelvtörvényt, és továbbra sem ért vele egyet. Ennek ellenére nem kívánnak kilépni a kormánykoalícióból. Németh Zsolt politikai államtitkár is előadást tartott. A kormány nemzetpolitikájáról szólva kiemelte: célunk úgy segíteni a határon túl élő magyarságot, hogy az szülőföldjén maradhasson. Magyarország érdeke az, hogy valamennyi szomszédos ország európai integrációját elősegítse. Kérdésre válaszolva Duray Miklós és Németh Zsolt is elvetette, hogy a kettős állampolgárság jelentené a határon túli magyarság számára az egyedüli megoldást. /Fesztivál a határon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

Nyolcvan év elteltével vajon eljött-e az ideje annak, hogy hideg fejjel végezzünk számvetést, beszéljünk Trianonról? Egyáltalán lehetséges-e ezt a történelmi eseményt érzelemmentesen végiggondolni nekünk, magyaroknak? Ezekre a kérdésekre kerestek választ Kőszegen, a Fesztivál a határon rendezvénysorozaton a téma iránt érdeklődő résztvevők. A közös gondolkodásban Bárdi Nándor, Romsics Ignác, Zeidler Miklós történészek és Pál József irodalomtörténész, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára voltak a fiatalok segítségére. Trianont évtizedek múltán is nehéz érzelmek nélkül szemlélni, de a történészeknek és politikusoknak valószínűleg nincs más választása, hiszen a máig érezhető feszültségek feloldása csak a történelmi folyamatok, ok-okozati viszonyok megértésén keresztül lehetséges - hangzott el a fórumon. /Trianon és a megbocsátás. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

"A Magyar Gyermekek Világtalálkozóját tartják - immár 9. alkalommal - a magyarországi Győr-Moson-Sopron megyei Csáfordjánosfán. A táborba nemcsak a környező országokból, hanem még a tengerentúlról is érkeznek fiatalok, akik szeretnék jobban megismerni Magyarországot, a magyar történelem nevezetes emlékeit. A táborhelyet Kator Lajosné adta a Forráshely Alapítványnak és az ugyanezt a nevet viselő egyesületnek a kezelésébe. Egy-egy turnusban mintegy 100 gyerek vendégeskedik Csáfordjánosfán, innét járják autóbusszal a környező nevezetes településeket. Kirándulnak Sopronba, Kőszegre, Pannonhalmára, a táborhelyi foglalkozásokon pedig történelemmel, irodalommal, zenével, népszokásokkal ismerkednek. /Magyar Gyerekek Világtalálkozója. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"

"A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának II. éves növendékei, két színpadi produkcióval vettek részt a közelmúltban harmadik alkalommal Kőszegen megrendezett Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági, kulturális fesztiválon és közéleti fórumon. /Vendégszereplésen, meghívásra. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./"

Toró T. Tibor parlamenti képviselő beszédében utalt arra, hogy a vegyes lakosú Zsombolyán a magyarság Kaba Gábor személyében képes volt a saját soraiból polgármestert állítani a város élére. Petőfi szobrot állítottak a város szívében, a főutcán. Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke és Elekes Botond, Magyarország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője is beszélt az ünnepségen. Küldöttséggel képviseltette magát Keszthely, Kőszeg, Kapuvár, Sajószentpéter, Tatabánya, Kiskőrös, Jászberény, Hajdúböszörmény, Kiskunmajsa, Budapestről a XVI. és XVII. kerület, Apátfalva, Szeged. A közönség tapssal köszöntötte Soltész Teophilt, a szobor alkotóját. /Sipos János: "Zsombolya népe a jól végzett munka örömével ünnepelhet" Petőfi szobor a költők sétányán. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

"Aug. 22-én Kőszegen, a Fesztivál a határon elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke arról szólt, hogy a kedvezménytörvénnyel az előző kormányzatnak sikerült jogi kapcsolatot teremtenie a határon túli magyarok és az anyaország között, ezért az több mint kedvezménytörvény. Szavai szerint fontos, hogy az iskoláztatási és nevelési támogatást továbbra is a határon túl élő, a törvény szerint legalább kétgyermekes magyar nemzetiségű családok közvetlenül kapják meg. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke szerint a Magyar Állandó Értekezleten tapasztalható volt, hogy a Medgyessy-kormány még nem tudott szakítani azzal a "folklorisztikus nemzetpolitikai felfogással", amely a rendszerváltás előtt volt jellemző. Felhívta a figyelmet arra, hogy ami a határon túli magyarsággal történik, az Magyarország jövőjét is közvetlenül befolyásolja. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta: az ottani magyarság sorsfordító ponton van, amikor eldőlhet, hogy teljesen asszimilálódik-e, vagy megmaradhat szülőföldjén életképes nemzeti kisebbségnek. Kiemelte: ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség életképes legyen, legalább 150-200 ezer főt kell számlálnia. Toró T. Tibor, az RMDSZ országos elnökségének tagja elmondta: az erdélyi magyarok 14 százaléka, 270 ezer személy igényelte eddig a magyarigazolványt, a kormányváltással azonban ez a folyamat megtört. /Végre kell hajtani a kedvezménytörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"

II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 300. évfordulója alkalmából történelmi tanácskozás kezdődött ápr. 29-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvényt – amelynek fő szervezője az EMKE, az EME, a Fehér megyei és Nagykárolyi RMDSZ és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör – Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke nyitotta meg, jelezve, hogy az Élő Rákóczi tanácskozásra ilyen nagy számban jöttek el hazai és külföldi szaktekintélyek. Az első előadó Magyari András egyetemi tanár volt. Őt Köpeczi Béla akadémikus, egyetemi tanár követte. Bariska István kőszegi főlevéltáros, Zachar József budapesti egyetemi tanár, Czigány István, Csetri Elek akadémikust és Varga J. János tudományos kutató tartott még előadást. Másnap Gyulafehérvárra, a 300 évvel ezelőtti fejedelemválasztás helyszínére látogatnak az illusztris vendégek. A rendezvény máj. 1-jén, a nagymajtényi síkon, illetve Nagykárolyban ér véget. /Szabó Csaba: Történelmi szaktanácskozás Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

Harminc éve, 1978. január 6-án érkezett vissza Magyarországra a Szent Korona. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban „az amerikai nép képviseletében” a magyar népnek. A koronát és a koronázási ereklyéket a második világháború idején, 1944 októberében a budai Várban elásták a koronaőrök. A balul sikerült kiugrási kísérlet után a hatalomra került nyilasok vezetője, Szálasi kiásatta és a koronára tette le esküjét. Az előrenyomuló szovjet csapatok elől a koronát Veszprémbe, Kőszegre, aztán Velembe szállították, majd 1945. március 27-én a koronaőrök Ausztriába menekítették. A Szent Koronát, a jogart és az országalmát végül május elején a Salzburg melletti Mattsee közelében, egy hordóban, a kardot egy ládában rejtették el. Az őrök amerikai fogságba esésük után elárulták a rejtekhelyet, ahonnan a tárgyak épségben kerültek elő. Az Egyesült Államokba szállított kincseket az amerikai vezetés már a hetvenes évek elejétől latolgatta, hogy visszaadja Magyarországnak. 1977-re Magyarország és az Egyesült Államok viszonya jelentősen javult. Jimmy Carter elnök 1977 végén megszületett döntése nagy vitát váltott ki, ellenezték a kongresszusban és tiltakozott a magyar emigráció egy része is. Végül a Szent Koronát nem az akkori rendszernek, hanem a magyar népnek adta vissza „az amerikai népet” képviselő Cyrus Vance külügyminiszter és azt is kikötötték, hogy a koronaékszereket nyilvánosan állítsák ki. A Szent Koronát a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Az Országgyűlés által 1999. december 21-én elfogadott törvény értelmében 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába került, a nagyközönség itt is folyamatosan megtekintheti. A koronázási palást továbbra is a Nemzeti Múzeumban látható. /30 éve érkezett vissza Magyarországra a Szent Korona. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./

Kőszegen 59 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Tornay Endre András zetelaki születésű, Ferenczy-díjas, Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek emlékét több, Háromszéken elhelyezett alkotása, köztük a köpeci 1848–49-es emlékmű és a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok elé nemrég visszahelyezett térplasztikai alkotás (fotó) őrzi. /Sylvester Lajos: Tornay Endre szobrászművész halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

Meghalt Tornay Endre szobrászművész /Zetelaka, 1949. júl. 21. – Kőszeg, 2008. ápr. 7./ Zetelakán a család tizenharmadik gyermekeként született meg, a legkisebb gyermek vált a leghíresebbé. 1973-ban a kolozsvári egyetem szobrászati karán kitűnő eredménnyel államvizsgázott. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd 1976-ban Balassagyarmatra költözött, később családjával Kőszegen telepedett le. A kilencvenes években Munkácsy-díjjal tüntették ki. /Bocskay Vince: A szobrászt Tornay Endrének hívták. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./ Kőszegen 59 éves korában, súlyos betegségben elhunyt Tornay Endre András zetelaki születésű, Ferenczy-díjas, Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek emlékét több, Háromszéken elhelyezett alkotása, köztük a köpeci 1848–49-es emlékmű és a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok elé nemrég visszahelyezett térplasztikai alkotás őrzi, emberi tartása sokak számára példakép marad. /Sylvester Lajos: Tornay Endre szobrászművész halálára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./

Hitélet – Evangélikus-Lutheránus Egyetemes Lelkészértekezlet Kolozsváron
„A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” témával, magyarországi részvevőkkel zajlott Kolozsváron az Egyetemes Lelkészértekezlet, amely csütörtökön ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a meghívottak részére az idei és a 2012-es Szélrózsa Ifjúsági Találkozóról, az ifjúsági munkáról, műemlék templomok és bútorzat restaurálásáról hangzottak el előadások.
Gáncs Péter magyarországi püspök: Merjünk cselekedni
„Számunkra minden istentisztelet ünnep, amikor elhelyezzük a lelki követ az épülő lelki templom falán. Az istentiszteletek alkalmával a betérők koldusként érkeznek, ám van esély arra, hogy megajándékozottként távozzanak.” – mondta a megnyitón Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Igehirdetésében Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hangsúlyozta, hogy a magyar nem veszteségre ítélt nép, merjünk cselekedni, majd arról értekezett, hogy a mai ember életének centruma üres, amelyet bármilyen pótlék betölthet, ám életünk centruma Jézus Krisztus kell hogy legyen.
Kalit Eszter kolozsvári lelkészjelölt az ifjúságot célzó, és Magyarországon már eredményes Szélrózsa-mozgalom erdélyi hatásairól szólt.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja fiatal közösségnek nevezte az evangélikus egyházat, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a lelki vár megerősítése mellett a műemlékek, a várak megőrzése is fontos. „A lelki várvédelem összefonódik váraink, közösségeink védelmével. Legfontosabb erősségünk most a szolidaritás, ám ehhez a közösség vezetői, így az egyháziak segítségére is szükség van” mondta a konzul.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a demográfiai mutatókat ismertette: tavaly Kolozsváron 2600 gyerek született, ebből 370 magyar nemzetiségű. Értesülései szerint az új tanévben csak 229 magyar elsős van, tehát az elöregedés, a gyermektelenség visszatérő gondot jelent. Ilyen körülmények közepette csak üdvözölni lehet a Szélrózsa-mozgalomhoz hasonlók elindítását Erdélyben.
Az istentiszteleten közreműködött Horváth Zoltán (orgona), Jánosi Renáta (hegedű) és Mányoki Mária (ének).
Nagy-Hintós Diana
Ifjúsági fesztivál – Erdélyben is Szélrózsa?
A tökéletes lelkészről szóló ironikus írással köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente szervezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóját ismertető előadás előtt, figyelmeztetve: építenünk és épülnünk kell folyamatosan. Gáncs Péter püspök kifejtette: a Szélrózsa találkozók áldása nem csak az együtt töltött három napban érezhető és mérhető.
Smidéliusz Gábor lelkész, Szélrózsa atya a Bayern München stadionhoz hasonlította a Szélrózsát: az a közös a kettőben, hogy a játékszabályok mellett mindkettő felfelé (is) nyit, felfelé is figyel. A találkozók egyik legfőbb célja bevonni az olyan fiatalokat is, akiknek egyáltalán nincs vagy csak kevés közük van egy élő hitű közösséghez. A rendezvények nagyrészt szabadtéren zajlanak, az ilyen terek ugyanis sokkal többet megengednek, több lehetőséget biztosítanak, mint egy templom. Hangsúlyozta a szervezői csoportok munkájának fontosságát, a szervezőcsapat folyamatos megújulásának jelentőségét. A fesztivál programjából a különféle tevékenységek – előadások, istentiszteletek, reggeli áhítatok, filmklub, tömegsport, ökológia, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedés, Szélrózsa-óvoda, színházi előadások, több színpadon zajló koncertek – mellett említette a Perem sátort, amely a más programot nem találókat fogadja, az éjszakai mély beszélgetésekre lehetőséget adó Nikodémusok óráját, a civil szervezeteket, mozgalmakat, egyházi csoportokat bemutató Lehetőségek piacát.
Simon Ilona lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) elnöke és Domokos Jenő ifjúsági lelkész beszámolt arról, hogy míg 2000-ben Debrecenben a Szélrózsa találkozón mindössze 17 erdélyi fiatal vett részt, addig 2008-ban Kőszegre, majd 2010-ben Szarvasra három busszal indultak Erdélyből a fiatalok.
Az egyre növekedő lelkesedés láttán a szervezők a 2010-es találkozó előtt vezetőképzőt szerveztek, az erdélyieket is bevonták a fesztiválszervezésbe. Simon Ilona elmondta: nagy öröm volt számára, hogy a fiatalok egymásnak reklámozták a 2010-es találkozót, és olyanok is sokan eljöttek, akik nem tartoztak az ifibe, de kíváncsiságból részt akartak venni a Szélrózsán.
A 2012-es Szélrózsa találkozóra az eredeti tervek szerint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházzal együtt készülnek. Felvetődött önálló erdélyi Szélrózsa találkozó szervezésének ötlete 2013-ban, ahol a Magyarországról érkezőket is szívesen látnák. Helyszínként felmerült Sepsiszentgyörgy, ám döntés nem született.
Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, mintegy 800 részvevővel, a 2000-es debreceni találkozó óta 1700–2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegre már csaknem háromezren mentek el. A találkozót az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, Szarvason.
Butyka Anna
Guttmann Szabolcs: Ki kell nyitni a templomokat
A jó szándék mellett sok esetben hozzá nem értés, tájékozatlanság vezérli azokat, akik műemléképületeket, régi bútorzatot restauráltatnának, így a végeredmény sokszor elszomorító, végzetesen destruktív is lehet. A lelkészértekezlet szervezői ezért tartották fontosnak meghívni Guttmann Szabolcs műépítészt, aki közel egy évtizedig Nagyszeben műépítésze volt, hogy a jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozzák a restaurálási munkálatok minőségére való odafigyelés fontosságát.
A restaurálás, az értékek feltárásának legnagyobb akadálya a pénzhiány és a tulajdonviszonyok. Németországból sok segítség érkezett az evangélikus-lutheránus gyülekezetek restauráló kezdeményezéseinek támogatására, Nagyszebenben például mintegy 700 ezer eurót fektettek be kb. 150 épület restaurálásába. Guttmann Szabolcs röviden ecsetelte azt a hosszadalmas folyamatot, amely 2000-től napjainkig oda vezetett, hogy Nagyszeben főterén megint a templom a hangsúly.
A műemléképületek falain látható légkondicionáló berendezések, a műanyag nyílászárók a leglátványosabb semmibevételét jelzik mindannak az értéknek, amit egy-egy város teremt – vélekedik a szakember, szerencsés példaként említve a kolozsvári Báthory-líceum esetét, amely műanyag nyílászárókra és csempézett ablakpárkányokra kapott költségvetési támogatást, ám a munkálatok előtt az iskolaigazgató műépítész véleményét kérte. Így kevesebb ablakszem cseréjére futotta ugyan, ám sikerült megőrizni az épület jellegzetességét oly módon, hogy a beavatkozás ne tegye tönkre az iskolában nevelkedő következő generációk mentalitását sem. A sikerek között említette Guttmann Szabolcs az előadás helyszínéül szolgáló Reményik-galériát is: „van egy pince, amely úgy él, mint egy galéria”.
Az utóbbi évek talán legvitatottabb kolozsvári témája is terítékre került: a főtér. Mint mondta: a tér arra van, hogy ott emberek összegyűljenek. Említette azt a mintegy száz éve elindult folyamatot, amely zöldövezeteket alakított ki a városok terein, és ahol szerinte „mindenki meglehet a maga padján, de a közösségi élet megszűnik”. 2010-ben kiderül, hogy ez a tér négynapos magyar kultúrát tud befogadni, és szembesülünk azzal: de jó tágas ez a tér, kár volt annyit civakodni az ügyben.
Az előadó szólt a gyulafehérvári római katolikus püspöki rezidencia kapcsán kialakult feszültségről, amelyet a XX. századi tendencia szerint újabb és nagyobb ortodox székesegyházzal kellett tromfolni. A hajdani erődített várost lerombolta az urbanista törekvés, nagy nyitást alakítva ki az ortodox templom felé. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a városvezetést arról: érdemes újra kiásni az ortodox templom előtti várárkokat, feltárva a csillag alakú erődített rendszert, az út pedig a hajdani várkapu alatt halad, a két templom közé.
A szakember hangsúlyozta: a restaurálási munkálatoknál figyelembe kell venni a természetes helyi folyamatokat (víz felszivárgása, elpárolgása stb.), így kell megválasztani a restaurálás módját, az anyagokat. Ajánlotta a gyógyvakolatot és a szilikátos festéket. Fontos megőrizni a templomnak a környezetével azonos jellegét. Guttmann Szabolcs többször hangsúlyozta: ki kell nyitni a templomokat, és meg kell mutatni értékeinket.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)

Evangélikus lelkészértekezletet tartottak Kolozsváron
Magyarországi mintára Erdélyben is megszervezné a Szélrózsa ifjúsági találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hangzott el az elmúlt hétvégén Kolozsváron tartott munkaévkezdő lelkészértekezleten. Az itteni Szélrózsa a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon tartanák az egyházi napokat, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen látogatnák egymást ezeken az alkalmakon – tájékoztatta lapunkat Fehér Attila főtanácsos.
A találkozón Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke, valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa-találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt. A lelkészértekezlet támogatta a fesztivál erdélyi megszervezésére irányuló tervet, az első erdélyi Szélrózsa-találkozót 2013 nyarán Sepsiszentgyörgyön szervezik meg.
A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig című lelkészértekezlet nyitó istentiszteletén Adorjáni Dezső püspök meghívására Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke prédikált, és az erdélyi egyházi elöljáróval együtt úrvacsorát osztott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és László Attila kolozsvári alpolgármester köszöntötte a gyülekezetet, valamint a lelkészi kart. Az értekezletet Adorjáni Dezső püspök nyitotta meg, majd Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc magyarországi országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól.. Krónika (Kolozsvár)

Tranzit - Nem szabad a népszámlálási adatokból nemzethalált vizionálni
Nem szabad a népszámlálási adatokból "nemzethalált vizionálni", bár kétségtelen, hogy a statisztikák szerint Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is fogy a magyar, egyre kevesebben vállalják magyar identitásukat, vallják magukat magyar nemzetiségűnek - hangoztatta Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkár-helyettese csütörtökön a "Tranzit - Fesztivál a határon" közéleti találkozó előadójaként Kőszegen.
Abban a népszámlálási kampányban, amelyet tavaly folytattak Romániában, az RMDSZ megpróbált a negatívumok helyett tudatosan azokra a pozitív folyamatokra fókuszálni és ráerősíteni, amelyek az erdélyi magyarság körében fellelhetők - mondta.
Kolozsvár főterén vasárnap a tűzijáték előtt 18 ezren énekelték a magyar himnuszt, a magyar közösség érezhetően magára talál, miközben a statisztikák szerint Kolozsváron a népszámlálás adatai szerint a korábbi 60 ezerrel szemben csupán csak 53 ezren vallották magukat magyarnak - fűzte hozzá.
Badis Róbert szociológus, a vajdasági Identitás Kisebbségkutató Műhely munkatársa szerint viszont attól függetlenül, hogy magára talál egy közösség, nagyon is számít a számaránya. Szerbiában egyre több az olyan település, ahol a kisebbség létszáma miatt egyszerűen már nem alakul ki a magyar öntudat, alig tarthatók az identitást meghatározó hagyományok - fogalmazott.
Gyurgyík László szociológus, a felvidéki Selye János Egyetem oktatója szerint a szlovákiai magyarság szempontjából a magyarság számának alakulása meghatározó, hiszen tíz éve 520 ezer magyart számoltak össze, az volt a kérdés, hogy félmillió alá csökken-e a számuk. A kisebbség létszáma Szlovákiában azért is lényeges, mert köztudott, hogy egy-egy településen vagy közigazgatási egységben a 20 százalékos arány megszabja a nyelvhasználati lehetőségeket, és befolyásolja a kultúrára szánt támogatásokat is - tette hozzá.
Székely István elmondta: a 2002-es népszámlálási adatok alapján a romániai magyarok száma 1 millió 431 ezer, ami az ország lakosságának 6 százaléka. A 2011-es ideiglenes népszámlálás alapján a romániai magyarok száma 1 millió 237 ezer fő, az ország lakosságának 6,5 százaléka, vagyis ezek szerint a fogyás 194 ezer fő.
Badis Róbert közölte: a Vajdaságban 2002-ben 209 ezer magyart számoltak össze, becslések szerint a népesség évente háromezerrel csökken, a migráció és az asszimiláció miatt további évi ezerötszáz fő a veszteség, ha tehát ezt összeadjuk, évente 4500, tíz év alatt 45 ezer emberrel csökken a magyarok száma.
Gyurgyík László elmondta: Szlovákiában 2001-ben 520 ezer magyart számoltak össze, az azt megelőző évtizedben 47 ezer fős volt a fogyás. A legutóbbi népszámláláskor 458 ezer magyart mutattak ki, tehát tíz év alatt a statisztika szerint 65 ezer fős volt a fogyás, de a válaszadók 7 százalékának ismeretlen maradt a nemzetiségi hovatartozása.
MTI

In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékplakett Erdőszentgyörgyön
Az erdélyi Történelmi Vitézi Rend szervezésében került sor Erdőszentgyörgy városában vitéz Kiss János altábornagy emléktáblájának a leleplezésére.
Kiss János egyszerű székely szülők gyermeke. 1883. március 24-én a marostordai Erdőszentgyörgyön született. A kassai katonai reáliskola után kiváló minősítéssel végezte el a nagyszebeni hadapródiskolát. 1902-ben hadnagyként kezdte meg szolgálatát a monarchia hadseregében. Mint hivatalos katonatiszt az első világháború előtti években a császári és királyi 11. önálló vadászzászlóalj tisztje volt. Évekig Kőszegen állomásozott; az első világháború végén súlyosan megsebesült, lábsebe élete végéig kínozta, és nagy önfegyelemre szoktatta. 1919-ben barátságot kötött Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A két háború között a magyar királyi honvédség egyik legfényesebb előmenetelű csapattisztje volt. Ezredesként a soproni gyalogezred parancsnoka lett. Tábornokká, altábornaggyá léptették elő. Ez katonai karrierjének a csúcsát jelentette. 1939-ben nyugdíjazását kérte, mert ellenezte a németbarát politikát. 1944 novemberében Bajcsy- Zsilinszky Endre tanácsára elvállalta a magyar katonai ellenállás megszervezését, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága irányítását, és gyakorlati tervet dolgozott ki a főváros megmentése érdekében. A nyilas kormányzat azonban árulás folytán a szervezkedők soraiba férkőzött. Kiss Jánost letartóztatták, a Margit körúti fegyházban több napig tartó kegyetlen vallatás után a nyilas rögtönítélő bíróság kötél általi halálra ítélte; 1944. december 8-án kivégezték. Végakarata szerint a kőszegi temetőben nyugszik.
Kiss János meghúzódhatott volna kőszegi visszavonultságában mint nyugdíjas tiszt, aki nem értett egyet a nyilasok politikájával; ő azonban tudatosan kockáztatta és feláldozta életét hazájáért és hazája jövőjéért. A fegyveres antifasiszta harc vértanúja lett, az aradi mártírok katonautóda.
Köszönetet mondunk a helyi református egyház lelkészének, Gáspár Györgynek és a presbitérium tagjainak, akik engedélyezték az emlékplakett elhelyezését a Tanácsterem falára.
Az emlékplakett leleplezésében részt vettek: vitéz Hunyadi László főkapitány, a koronaőrök, vitéz Lázár Elemér országos törzskapitány, vitéz Kocsis László törzskapitány, a vitézi székek székkapitányai, hadnagyai és vitézei, valamint az erdőszentgyörgyi gyülekezet tagjai.
Az ünnepélyt megtisztelte jelenlétével őexcellenciája Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja és felesége is.
A helybeliek büszkék lehetnek városuk szülöttjére, akiről Magyarországon utcák, iskolák vannak elnevezve valamint szobra is áll a budai várban.
Vitéz Bíró István szék- kapitány, vitéz Császár Levente
Népújság (Marosvásárhely)

Angyalok a Mezőségen
Szálljatok le, szálljatok le, betlehemi angyalok!
Zörgessetek ma este be minden kicsi ablakon.
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos ünnepet!
Angyaljárás ideje van, és közöttünk is járnak angyalok, akik bezörgetnek az ablakon. Pedig gyermekkorunk vége felé rájöhettünk, nem is angyalok díszítik fel a karácsonyfát, nem is ők járnak nálunk temérdek finomsággal, várva-várt ajándékkal. Pár évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, mégiscsak léteznek angyalok, ha nem is szárnyalnak, de két lábon járva, több száz kilométeren át gépkocsit vezetve érkeznek, bezörgetnek az ablakon, hogy mosolyt, melegséget, szeretetet vigyenek az otthonokba. Második éve népes angyalhad kelt útra, hogy a mezőségi falvak, az elhagyatott tanyák lakóit keressék fel, örömet, meglepetést, melegséget vigyenek a házakba. Oda, ahol idős, magukra hagyatott emberek laknak, vagy oda, ahol az elszigeteltség tengerében gyerekek élnek, s családjuk kínkeserves áldozatok révén próbálja magyarnak nevelni őket.
Mindenki kap, miközben ad
A mezőségi angyalok Magyarországról érkeztek, többek között Kőszegről, Debrecenből, Érdről, Szombathelyről, Budapestről, Kecskemétről, Tolna megyéből, a Duna-kanyarból. Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány a tavalyi szeretetszolgálat mély benyomásain felbuzdulva idén is nagyszabású gyűjtést szervezett.
– Tavaly mohikánként törtem az utat, idén mindenki velem akart jönni. Azért választottuk a Mezőséget – mondta Bálint László, az alapítvány képviselője – , mert ezt a tájegységet, az itteni embereket méltánytalanul elfelejtik, pedig a Mezőség sokat adott a magyar kultúrának. Kevesen figyelnek arra, hogy itt is élnek magyar emberek, hogy itt is vannak rászorulók. A Székelyfölddel ellentétben ezzel a tájegységgel nem igazán foglalkoznak. Tavaly olyan emberekkel találkoztunk, akiknek húsz éve nem nyitotta be senki a kapuját azért, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekik! Mi ajándékot, szeretetet hozunk és szeretetet kapunk. Az alapítvány felhívására hihetetlenül nagy lelkesedéssel álltak mellénk az emberek, akik idejüket, pénzüket, energiájukat nem sajnálták. Tizennégy önkéntes jött el a Mezőségre, hét autóval érkeztünk, 3 kisbusszal és 4 combi személyautóval. Tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, tésztát, tisztítószereket, édességeket, játékokat, könyveket, ruhaneműt, pokrócokat, téli holmit hoztunk. Ha összeadjuk, az adományok értéke körülbelül 3 millió forint fölött van. Idén négyszer annyian adakoztak, mint tavaly, talán azért, mert akik tavaly itt jártak, elmondták, milyen lelkülettel fogadták őket itt. Úgy értékeljük, hogy egy évben egyszer szükség van egy olyan gesztusra, ami megérinti az embereket. Arra gondoltam, hogy hátha elérjük, hogy emberi kapcsolatok, családi barátságok alakulnak ki. Ha ez sikerül, akkor az angyalok teljesítették missziójukat. Sokan elmentünk Erdélyből, itt hagytuk szüleinket, nagyszüleinket. Legalább ilyenkor jöjjünk haza, gondoljunk rájuk, gondoljunk az egyedül, szerény körülmények között élő emberekre – mondta Bálint László, miközben az önkéntesek több száz csomagot állítottak össze a mezőbergenyei diakóniai ház termeiben, ahová alig lehetett belépni a nagy sürgés- forgástól, a sok ajándéktól.
A csomagokat mezőségi települések – Mezőmadaras, Mezőzáh, Mezőméhes, Báld, Nagysármás, Kissármás, Uzdiszentpéter, Aranylábú Tuson, Nagyölyves, Mezőörményes, Pusztakamarás, Feketelak, Melegföldvár, Szarvaskend, Esztény, Veresegyháza, Szászzsombor, Kisfülpös – lelkészeinek közreműködésével juttatják el a címzettekhez, általában névre szóló levél és jókívánságok kíséretében, amelyet az adományozók írtak.
– Az angyaljárás során nemcsak a mezőségiek kapnak ajándékot, hanem mi is, hiszen lélekben feltöltődve térünk haza. Kimondhatatlan, hogy milyen őszinteséggel, tisztasággal lehet emberekkel beszélgetni, hogy mennyire megőrizték tartásukat ezek az emberek! Célunk, hogy felrobbantsuk a fásultságot, a közönyt, és segítsünk embertársainkon azzal, hogy feléjük fordulunk, hogy kezet nyújtunk nekik, és boldog karácsonyt kívánunk nekik! – tette hozzá Bálint László.
Levél Tatáról
Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítványhoz nemcsak adományok, hanem kérések és vallomások is érkeznek. Íme egy a sok ezer lehetséges közül, melyet levélben fogalmaztak meg, s melyben sűrítve ott van a mezőségi sors.
"Tisztelt Alapítvány! Tegnap a Kossuth rádióban könnyes szemmel hallgattam a kezdeményezésükről – Angyalok a Mezőségen.
Eszembe jutott a 88 éves Tatám, aki egy gyönyörű kis tanyán, szegényesen lakik egyedül Ludas és Maroskece között a hegyekben. Mindennap gondolok rá. Sajnos tavaly váratlanul meghalt a nagybátyám, aki vele volt, s pár éve váratlanul anyukám, s a nagymamám is. Azóta igen megromlott az egészségi állapota, de rendíthetetlenül tart állatokat, s műveli a kis földjét, hogy meg tudjon élni. Két nagynéném s egy nagybátyám rendszeresen látogatja őt, de így is nagyrészt egyedül van. Nekem ő a példaképem! Soha nem láttam még embert, akiben ennyi erő volt, sosem adja fel! Nemrégiben azt mondták az orvosok, hogy nem tudni hány napja van még hátra, gyenge a szíve. A nagynénémék, hogy segítsenek rajta, eladták a lovát, hogy kevesebb munkája legyen, s pénzt a Tatámnak adták… A Tatám vett rajta egy lovat… Sosem adja fel!!!
Tavasszal született kisbabánk, autónk sajnos nincs, s nehézkes a közlekedés, így idén, s talán még jövőre sem tudom meglátogatni.
Biztosan sokan fordulnak Önökhöz ilyen kéréssel, s feltételezem, nem is mindegyik kivitelezhető, de nagyon szívesen küldenék neki Önökkel egy kis csomagot süteményekkel, kaláccsal, s egy fényképpel a dédunokájáról – amennyiben megoldható. Kisgyermekkorom óta az az álmom, hogy egyszer elmenjek a nagyszüleimhez karácsonykor. S ha nem is mehetnék el, de a Tatám megkapná a neki szánt ajándékomat, nagyon boldog lennék. Minden évben küldök karácsonykor s máskor is kis csomagot a Tatámnak, de a posta nem mindig ér oda. Elmondhatatlanul nagy öröm lenne számomra, ha a Gerendkeresztúrhoz tartozó Györgyedbe el tudnák vinni a Tatámnak szánt csomagot. Várom pozitív visszajelzésüket!
Amennyiben nem megoldható, akkor a honlapjukon megadott számlaszámon támogatom az Önök gyönyörű kezdeményezését, hogy sok magányos idős s szegény sorsú kisgyermek örvendhessen!
Üdvözlettel, Fóris Anna"
Az alapítvány angyalai szombaton keltek útra a mezőbergenyei diakóniai központtól, ahol a helyi lelkész, Domahidi Béla valamint a gyülekezet vendégszeretetét élvezték, és keresték fel a györgyedi nagytatát, a hozzá hasonló helyzetben lévő számtalan sorstársát és a mezőségi gyerekeket.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Menekülés, kitelepítés, lakosságcsere
A Magyar Tudományos Akadémia tagját DR. ROMSICS IGNÁC történészt a két világháború után diktált határváltozások néhány kevésbé ismert aspektusáról kérdezte Szilágyi Aladár.
1920 februárjában Lloyd George kezdeményezésére Londonban tárgyaltak a török békeszerződésről, ugyanakkor ő megkísérelt vitát nyitni a magyar békeszerződés felett is. Maradt-e ennek a javaslatnak nyoma?
Olyan mértékben van nyoma, hogy a jegyzőkönyvek, amelyek erről szólnak, elolvashatók. Tanulmányozhatók angolul a Documents on British Policy megfelelő kötetében, magyarul az én trianoni békeszerződésről írott könyvem függelékében. Apponyi Albert 1920. januári beszédének és a magyar delegáció jegyzékeinek a hatására
Lloyd George és még néhányan úgy látták, a határ menti magyar területeket, ahol magyar többség élt abban az időben, nem szabadna Magyarországtól elcsatolni, mert ezzel egy újabb nagy konfliktusnak az alapját fogják megteremteni.
Tehát nem a történelmi Magyarország mellett érvelt, hanem azt javasolta, hogy a határ menti területek, konkrétan Csallóköz, Ipolyság, Beregszász és környéke, a Partium, Bácska és a Drávaszög ne kerüljenek el Magyarországtól. Továbbá, hogy a Székelyföldre is találjanak valamilyen megoldást. Lloyd George-nak ezt a javaslatát – aki még akkor miniszterelnök volt – támogatták az olaszok is. A franciák azonban ellenezték, és nem támogatták a területszerzésben érdekelt szomszédos államok, a későbbi kisantant sem. Az Egyesült Államok ekkor már nem szólt bele az ügyekbe, egyéb okok miatt már 1919-ben kivonult a békekonferenciáról, csak megfigyelőként volt jelen. Ha Lloyd George elég erős ahhoz, hogy az álláspontját brit kormánypolitikává tegye, akkor olasz támogatással meg lehetett volna valósítani, a franciákkal szemben. Csakhogy az angol diplomácia ebben a kérdésben sem volt egységes. A külügyminiszter, lord Curzon és a stábja eredményesen működött annak érdekében, hogy Lloyd George-nak ne legyen elegendő támogatása a brit belső politikában, így végül a kormányfőnek ezt a javaslatát – ami kétszer is előkerül 1920 tavaszán – a saját külügyminisztere torpedózta meg a franciákkal karöltve.
A franciák körében is voltak bizonytalansági tényezők, hiszen Alexandre Millerand miniszterelnök és Maurice Paléologue, akik a francia külpolitikát irányították, foglalkoztak egy olyan ötlettel, hogy netán Magyarországgal, mint központtal, kialakítsanak egy közép-kelet-európai tömböt. Ezzel mi volt a helyzet?
Valóban volt egy Paléologue-hoz köthető magyarbarát elgondolás. Ez fenntartásokkal fogadta Magyarország jelentős meggyengítését. Ám ez egy kisebbségi álláspont volt. Mindenesetre kétségtelen, hogy 1920 tavaszán – ugyanabban az időszakban, amikor Londonban a diplomaták tárgyalnak az esetleges magyar határmódosításokról – francia üzletemberek is kapcsolatba kerülnek magyar politikusokkal, és a békedelegáció képviselőivel arról cserélnek eszmét, miként lehetne Magyarországot a francia gazdasági behatolás központjává tenni. A magyar küldöttek késznek mutatkoztak jelentős gazdasági koncessziókra, ám csak olyan feltétellel, hogy a trianoni határvonalat érdemben módosítják Magyarország javára.
Tudtommal, konkrét javaslatokkal is éltek.
Valóban tettek konkrét javaslatokat, a térképet is ismerjük. Ez nagyjából ugyanaz volt, amit Lloyd George is javasolt, vagyis a határ menti magyar területek. Illetve annál egy kicsit több, mert például Kelet-Szlovákiában és Kárpátalján is népszavazást kértek, abban a reményben, hogy az ottani lakosság többsége Magyarországhoz kíván tartozni. Tehát a franciák is rendelkeztek egy alternatív elképzeléssel, de a londoni tárgyalásokon, ahol Lloyd George kifejtette álláspontját, a francia külügyi vezértitkár, Philippe Berthelot folyamatosan ellenezte ezt. És Berthelot jelentései nap, mint nap odakerültek főnökei, Millerand és Paléologue asztalára. Utóbbiak tehát tudták, hogy az az álláspont, amit Berthelot Londonban képviselő, nem azonos azzal, amit ők a magyarokkal el akarnak hitetni. Ennek alapján joggal merült fel néhány akkori magyar politikus fejében, hogy a franciák az egészet csak azért találták ki, hogy „megkönnyítsék” a magyaroknak a békeszerződés aláírását. Vagyis „átrázták” őket.
Egy abszurd döntésről is beszélgessünk. Ausztria négyezer négyzetkilométert megkapott Magyarország területéből, holott ugyanannak a vesztes politikai entitásnak, az Osztrák-Magyar Monarchiának a része volt. Az egyik vesztestől a másik kapott területet… Ez hogy volt lehetséges?
A nyugat-magyarországi sávot eredendően a csehek, illetve a dél-szlávok kérték egy ott kialakítandó szláv korridor érdekében. Az elgondolás három változatát ismerjük. A maximális változat szerint a Balaton-felvidék is részét képezte volna. A békekonferenciához beterjesztett változat szerényebb volt, de ez is magában foglalta az egész Nyugat-Dunántúlt. Kérésüket azzal indokolták, hogy közvetlen kijáratot biztosítsanak a csehszlovákoknak az Adriai tengerre, vasúton és közutakon egyaránt, részben pedig azzal, hogy stratégiai okokból elválasszák egymástól az osztrákokat és a magyarokat, hogy adott esetben ne tudjanak közös katonai akciókat kezdeményezni. A korridor ötletét a nagyhatalmak végül elvetették. Belátták, ez olyan mértékben sértené a békekonferencia által fennen hirdetett etnikai elvet, hogy lehetetlen lenne legitimálni. 1919 nyarán pedig az új osztrák állam terjesztett be egy olyan javaslatot, hogy a szláv korridor kialakítása helyett a Sopron-Kőszeg-Szentgotthárd sávban lévő területet, ahol a lakosság többsége német anyanyelvű volt, csatolják Ausztriához. Ennek érdekében több érvet hoztak fel, például Bécs élelmiszer-ellátásának fontosságát vagy a bolsevizmus elterjedésének a megakadályozását. Ezt a sávot, amelyben Sopron is benne volt, végül a békekonferencia 1919 nyarán Ausztriának ítéli. Ám 1921-ben, hogy amikor ratifikálták a békeszerződést, és Magyarország át kellett volna adnia ezt a sávot Ausztriának, a magyar kormány olyan diplomáciai akcióba kezdett, ami oda vezetett, hogy Sopronban és környékén népszavazást rendeztek. Bár Sopronban a német anyanyelvűek voltak többségben, a népszavazás Magyarország javára dőlt el.
Részletezzük a szlovák-magyar ügyeket is. Edvard Benes Londonban, már 1942-ben igényelte, hogy győzelem esetén meg akarnak szabadulni a magyar nemzetiségű lakosságtól, tehát mindez az érintetteket nem érintette váratlanul, ugye?
A két világháború közötti Csehszlovákia a többi közép-kelet-európai államhoz képest viszonylag toleráns volt a nemzetiségi kérdést illetően. A területi autonómiát nem adta meg sem a szudétanémeteknek, sem a magyaroknak, Kárpátaljának is csak részben. Mindenesetre a térség legdemokratikusabb állama volt, s leginkább mutatott fel olyan modellt, ami több nemzetiség együttélésére szolgált. Ez a modell 1938-39-ben összeomlott. Kiderült, hogy a csehszlovák államnak a németek is, a magyarok is, a ruszinok is illojális polgárai, sőt ha alkalom adódik, akkor arra törekednek, hogy dezintegrálják az államot. A szlovákok sem kapták meg azt a föderatív státuszt, amit megígértek nekik. Ezért 1938-tól a szlovákok is önálló állam igényével jelentkeztek. Benes és a környezete számára mindez egy olyan frusztráló tapasztalat volt, hogy már a háború alatt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy több nemzet együttélése egy államon belül nem kívánatos. Kárpátalja már 1945 elején a Szovjetunióhoz kerül, tehát az ukránok és a ruszinok ebből a szempontból nem játszottak szerepet. A szövetséges hatalmak a több mint hárommillió német kitelepítéséhez hozzájárultak. Ezzel egy időben a potsdami konferenciához Prága benyújtott egy olyan igényt is, amely 400 ezer magyar egyoldalú kitelepítéséről szólt. A magyarok száma ezen a területen – Kárpátalja nélkül – mintegy 600 ezerre volt becsülhető.
A maradóknak azt kínálták fel, hogy szlovakizáljanak. Vagyis, úgy számoltak, hogy ha néhány tízezren fölveszik a csehszlovák állampolgárságot, és megtagadják a magyarságukat, 400 ezret pedig kitelepítenek, akkor megszűnik a „magyar veszély”.
A szövetséges hatalmak azonban nem járulnak hozzá, hogy Benes ugyanúgy bánjon a magyarokkal, mint a németekkel. Ezért merült fel 1945 őszén, hogy inkább legyen lakosságcsere. Vagyis a magyarországi szlovákok menjenek át Csehszlovákiába, az ottani magyarok pedig Magyarországra. A probléma abból adódott, hogy a magyarországi szlovákok száma nagyságrenddel volt kevesebb, mint a szlovákiai magyaroké. A szlovákok mindig azt hajtogatták, hogy a magyar statisztikák hamisak, valójában sokkal több a szlovák Magyarországon. De amikor elkezdték itt a toborzást, kiderült, hogy maximum 60-70 ezer szlovák az, aki át akar települni. Végül ezen az alapon zajlott le a szervezett lakosságcsere: a szlovákok is, a magyarok is magukkal vihették az ingóságaikat, a föld és az ingatlan maradt. Persze, ezt megelőzően legalább tízezer ember csak batyuval menekült át Magyarországra. Mert azokat, akik exponálták magukat az 1938 és 1944 közötti a magyar uralom alatt, azoknak menekülniük kellett. Sőt, voltak belső deportálások is, a Szudéta-vidékre 40-50 ezer magyart telepítettek ki. A cél az volt, hogy a határ menti, összefüggő magyar etnikai állományt fellazítsák, ha nem is tudják teljesen eltűntetni. Annak ellenére, hogy a lakosságcsere beindult, Benes 1946-ban a békekonferenciára újból benyújtott egy kérést. Mivel belátta, hogy a lakosságcsere révén csak a magyarok 10-15%-tól fog tudni megszabadulni, 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését igényelte. Erre a magyar kormány azt válaszolta, ha a határ menti sávot megkapják, az összes magyart oda lehet telepíteni. Terület nélkül azonban nem fogadják a kitelepítendőket. A Szovjetunió ezúttal is támogatta Benes elgondolását, a nyugati szövetségesek – főleg Amerika – azonban nem. Ennek köszönhető, hogy Szlovákiában a határ mentén ma is jelentős magyar kisebbség él.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Podhradszky László emlékére
Idén márciusban lenne 95 esztendős az erdélyi magyarság egyik ismert személyisége, dr. Podhradszky László. Születésének évfordulója jó alkalom arra, hogy röviden felidézzük életútját.
Podhradszky László 1920. március 2-án látta meg a napvilágot a Vas vármegyei Kőszegen. Édesapja, nemespodhragyi Podhradszky Dezső főhadnagy akkoriban a kőszegi katonai alreáliskola tanára, édesanyja pedig Turi Jolán volt. A család fiuk születése után két évvel, 1922-ben áttelepült a románok által megszállt Erdélybe – a családfő szászsebesi, felesége pedig kolozsvári születésű volt. Elemi iskolai oktatásban tehát már a kolozsvári német anyanyelvű evangélikus iskolában részesült. Ez után következett a kolozsvári református kollégium. A sikeres érettségi után, 1938-ban a kolozsvári I. Ferdinand Király Tudományegyetem (korábban, illetve 1940 és 1945 között Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem) jogi karára iratkozott be, ahol 1943-ban állam- és jogtudományi doktorátust szerzett.
Merényi-Metzger Gábor
/Interneten a cikkeknek csak egy része olvasható./
Dr. Podhradszky László /Kőszeg, 1920. márc. 2. - Kolozsvár, 1998. szept. 18./ 1990-1993 között parlamenti képviselő volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Életjelek az orosz fogságból
1944. augusztus 23-án bekövetkezett az, amiről a Magyar Honvédség vezérkara már május óta számos beérkezett információk alapján tudomást szerzett: a készülő román kiugrás a szövetségi rendszerből.
Délután 16 órakor I. Mihály román király parancsára letartóztatták Antonescu marsallt. Az uralkodó bejelentette Románia kiválását a tengely szövetségi rendszerből és átállását az antifasiszta koalíció oldalára. Ennek hírére a Magyar Honvédség vezérkara elrendelte Székelyföld és Észak-Erdély határainak katonai biztosítását. Ez azt jelentette, hogy a rendelkezésre álló csapatoknak mindenütt meg kellett szállni a határt és le kellett zárni a Kárpátok átjáróit. Jómagam Marosvásárhelyt a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága keretében teljesítettem katonai szolgálatot, mint a besztercei 33-as székely honvéd határvadász zászlóalj átvezényelt honvédje. A vezérkar sürgősségi rendelettel parancsot adott a Székely Határvédelmi Erők parancsnokságának, hogy székhelyét gyorsan helyezze át Csíkszeredába, és onnan vezényelje az egész székely határvédelmi frontvonalat, kezdve Sepsiszentgyörgytől a Radnai hágókig.
Az erdélyi „hadak útjától” kezdve, majdnem Magyarország utolsó talpalatnyi földjének elestéig szolgáltam a frontot a visszavonuló maradék Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága keretében, a megmaradt székely határvadász zászlóaljak egységeivel együtt. Kőszegnél maradtam le és onnan az éj leple alatt lóháton visszavágtattam Szombathelyig, ott volt még annyi időm, hogy a szép honvéd ruhámat levessem és elrejtsem. Előtte megcsókoltam a parolinját és könnyes szemmel így búcsúztam tőle: „Isten veled mindörökre, székely határvadász honvéd egyenruhám”, s ezzel beöltöztem a szerzett civil ruhába, így estem orosz fogságba számtalan volt erdélyi honvéd bajtársammal Szombathelyen. Aztán az ottani nagy hadifogoly gyűjtőtáborban levő több ezernyi hadifogollyal, vegyesen az utcán összefogdosott civilekkel, gyalogosan és erős orosz fegyveres kísérettel megindítottak Székesfehérvár felé. Amikor többnapos gyalogolás után odaérkeztünk, ott nem fogadtak be a hadifogoly gyűjtőtáborba, mert kiütött a tífusz. Következésképpen a budapesti lovassági kaszárnyába hajtottak gyalogosan, ahol több ezernyi hadifogoly, civil és fogságba esett honvéd volt összezsúfolva. Egy pár napi pihenést követően, miután minden valamire való értékből kifosztottak, megkezdődött a marhavagonokba a bevagonírozás. Amint a kaszárnya kapuján kivonultunk százas csoportokban, egy tizenegy tagú hadifoglyokból álló zenekar ezzel a dallal búcsúztatott: „Hiába menekülsz, hiába futsz, sorsod elől futni, menekülni úgysem tudsz...”
Kolozsi Gergely István
Szabadság (Kolozsvár)