Egy gyülekezet felejthetetlen napja
Felejthetetlen nap egy gyülekezet életében amikor újannon épült templomukat szentelik fel hálaadó istentisztelet keretében. Az elmúlt vasárnap a Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet két településén is templomot szentelt, melyen jelen volt az egyházkerület püspöke, Csűry István is.
A nem mindennapi esemény első momemtuma Oláhszentmiklóson kezdődött, ahol a hálaadó ünnepi istentisztelet a 90. zsoltár, valamint az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű énekkel kezdődött. Ft. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az ünnepi eseményen jelen volt a helyi ortodox, illetve baptista gyülekezet egy része a lelkipásztoraikkal együtt. Megtisztelte az egyházi eseményt jelenlétével Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is. A püspöki igehirdetést követően Farkas Zsolt a toldinagyfalui gyülekezet lelkipásztora köszöntőjében arról beszélt, hogy elvárásokon felüli volt az, ahogy a helyi román többség fogadta a gyülekezetet. „Sok szeretetet kaptunk a szomszédok és a faluközösség részéről”, hangzott el. Az igehirdetés után a vendégek köszöntői következtek. Az ortodox lelkipásztor kihangsúlyozta, hogy azért is nyitott az ortodox közösség, mert a reformátusok nem elhalászni szeretnénk az ő hiveiket, hanem gondozni a településen élő gyülekezeti tagjaikat. A baptista lelkész arról beszélt, hogy mindegy milyen is az felekezet a lényeg, hogy Isten országát építsük. Szabó Ödön beszédében hangsúlyozta a szórványgondozás fontosságát és azt, hogy mindenki felelős a közösségért. Az istentiszteleti ünnepség keretében szolgált a gyülekezet ifjúsága, de a baptista kórus is. Az egyházi esemény úrvacsoraosztással zárult. Ezt követően a jelenlévők nagy része a másik templom, a köröstarjáni szentelésére sietett.
Köröstarjánban 
Köröstarjánban pontban a déli órában kezdődött a hálaadó istentisztelet, melynek keretében itt is felszentelték a rekordidő alatt felépült református templomat. Az istentisztelet ideje alatt a templom előtt több tízen tartózkodtak, számukra már nem volt hely a kicsi, de rendkívűlien csinos, takaros templomban, a „kint ragadtak” legtöbben helybeliek voltak. A házigazdák székeket, padokat helyeztek el, egy hangszóró segítségével ők is követhették mindazt, ami az egyházi szertartáson történt.
A zsúfolásig megtelt templomban a hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét. Prédikációjának alapgondolatait Pál apostol első levele Timóteushoz, első fejezetének 14–17 verséből merítette: „De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme (…)”, szólt többek között az ige. Prédikációjában nagyra értékelte azt az esemény mely vasárnap a gyülekezet életében zajlott: „Két templomot is birtokukba vehetett, ez a szórvány gyülekezet, egyiket néhány órával ezelőtt Oláhszentmiklóson, a másikat most itt Köröstarjánban”. Szinte a semmiből építettek két templomot, mondta a püspök. Azt is nagyra értékelte, hogy mindkét helyen a települések életében oly fontos eseményen nem csak reformátusok, de más felekezeti tagok, más nemzetiségűek is részt vettek. „Mily csodálatos Isten szeretete, ő mutatja az utat amit járnunk kell, hit és szeretet, ez kell kísérjen bennünket. Két templomot is szenteltünk, amit Isten dícsőségéből teszünk”– hangzott el. Csűry István nagyra értékelte a gyülekezet lelkipásztorának Farkas Zsoltnak, a gyülekezet és a két település lakosainak munkáját, akiknek köszönhetően „felavatjuk, felszenteljük a templomokat, megköszönjük azoknak, akik támogatták, hogy ezek az álmok, melyek valakinek a kezdeményezésére megszülettek, a valóságban is helyet kaptak. De a templomot nem elég megépíteni, élettel is meg kell tölteni”– zárta beszédét a püspök, majd Isten áldását kérte a templomra, a gyülekezetre.
A gyülekezet hajlék
Farkas Zsolt a gyülekezet lelkipásztora nagy szeretettel köszöntött mindenkit, akik jelen voltak az ünnepi hálaadó istentiszteleten. Külön köszönte meg Csűry István püspök szolgálatát. De köszöntötte a jelenlévő római katolikus lelkészt Barbuti Pétert, Szabó Ödönt, a község elöljáróit, Ioan Pasca polgármestert, Rézik László alpolgármestert, a Hollandiából érkezett küldöttség tagjait, akik nélkül – fogalmazott a lelkész – nehezen készült volna el az Isten háza. Majd ismertette a templomépítés történetét, méltatva a gyülekezeti tagokat, a falu lakosságát, mindenkit, aki hozzájárult, hogy a gyülekezet hajléka megépüljön.
Szabó Ödön az RMDSZ ügyvezető elnöke, megyei tanácsos arról beszélt, hogy a templom olyan mint egy lámpás, mindig világít, mutatja az utat. „Ez a templom, no meg a másik is úgy született, hogy a Teremtő is így akarta” –, elismeréssel szólt mindazokról, akik ezt megvalósították, és azokról, akik oda álltak a gyülekezet mellé és segítettek, mondta többek között az ügyvezető.
Köszöntötte a gyülekezetet Barbuti Péter, köröstarjáni római katolikus plébános, Ioan Pasca Körösgyéres (Köröstarján közigazgatásilag ide tartozik), Rézik László alpogármester. De szólt a gyülekezethez a hollandiai Nijkerk város képviselője, aki nem kis meglepetésre magyarul olvasta fel köszöntőjét. Az istentisztelet keretében a fiatalok és a Tálentum zenekar is szolgált, mely itt is úrvacsoraosztással zárult a hálaadó istentisztelet.
Soli Deo Gloria!
Dérer Ferenc
erdon.ro

A szórvány a nemzet bőre
A tenkei Művelődési és Honismereti Kör kapta az idén a Bihar megyei RMDSZ szervezet által alapított Zsisku János Bihari Szórvány Díját.
A díjátadóra szerda este került sor az RMDSZ nagyváradi székházában, ahol a kör képviselői mellett jelen volt Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke és Grim András a megyei szervezet szórvánnyal foglalkozó alelnöke. Grim András elöljáróban lapunknak elmondta, az immár második bihari szórványprogram záró eseménye a Zsisku János díj átadása. A program keretében zajlott le augusztus 15-én a tarjáni szórványkönyvtár átadása, augusztus 22-én a Dél-bihari regionális fórum, augusztus 29-én a Belényes-medencei regionális fórum, szeptember 5-én pedig a Sebes-Körös völgyi regionális fórum. Emellett létrejött Diófáson az RMDSZ körzet, Mezőtelkiben sikerült beindítani a magyar nyelvű tagozatot 1-4 osztályban, illetve folytatódott a könyvgyűjtési akciót, melynek keretében mintegy ezer könyvet sikerült összegyűjteni, ezek egy része Tenkére a másik része pedig Oláhszentmiklósra és Tarjánba kerül majd.
A tömb is lehet szórvány
A rövid díjátadó ünnepségen Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a Zsisku János díjjal nem személyeket, hanem egy közösséget díjaz, így kapta a tavaly a magyarkakucsi református egyházközösség a díjat, az idén pedig a tenkei Művelődési és Honismereti Kör. Arra szeretnénk ezzel biztatni, hogy a magyarok közösségként jelenjenek meg, mert szórványban nem sokat jelent, hogy egy személy teljesít valamit, szórványban azt kell díjazni, ha valakik össze tudnak állni magyar közösséggé. 2009 óta van szórványügyi alelnökünk, és ennek is köszönhetően elértük azt, hogy olyan helyeken tudtuk önkormányzati mandátumokhoz juttatni közösségeket, ahol 1990 óta soha nem volt képviselője a magyarságnak, ilyen település például Nagyürögd vagy Diófás. Ez azt jelenti, hogy ha nem esetlegesen, hanem programszerűen foglalkozunk a szórvánnyal, akkor ennek van eredménye” – fogalmazott Szabó Ödön, aki a továbbiakben elmondta: „A szórvány olyan a nemzet számára, mint a testnek a bőr: nagyon értékes, ez adja a lényegünket, és ez találkozik először a külvilág viszontagságaival. Ha ezt nem fogadja el a tömb, a test maga, akkor nem biztos, hogy képes lesz belenézni a tükörbe. A kisebbségben lévő szervezeteknek azért kell a szórvánnyal foglalkozniuk, mert előbb-utóbb maguk is szórvánnyá válhatnak. Nem biztos, hogy akkor, amikor a gyantai templomot felépítették, arra készültek elődeink, hogy abban vasárnaponként negyven-ötven ember fog részt venni.” A díjat a kör nevében Berke Sándor tenkei református tiszteletes vette át, aki beszédében hangsúlyozta, hogy sikerülhet megakadályozni, sőt visszafordítani a szórványosodás folyamatát, amennyiben a magyarok magyarságukat élményként élik meg.
Pap István
erdon.ro

In Memoriam Németh László (†2016)
Rég történt, de ma is elevenen él bennem a kép, ahogy többedmagával „villámlátogatást” tett nálam. Röviden üdvözölt és néhány udvariassági gesztus után, míg én a többiekkel csevegtem, ő a könyvespolcomat böngészte.
Leemelt egy könyvet, majd magától értetődő természetességgel közölte, hogy neki az kell. S nehogy félreértés essék, hozzátette: te majd veszel magadnak másikat. Hajlandó vagyok sok mindenről lemondani, de a könyveimről nem! Mégsem tiltakoztam a furcsa „könyvkölcsönzés” ellen. Valami azt súgta, itt többről van szó. Noha egyértelműen látszott, hogy ismeri már, nem elolvasni akarja, egyszerűen csak maga mellett tudni, a közelében, karnyújtásnyira, hogy bármikor elérhesse, ha szükség lenne rá. Úgy szorította magához, mintha valaki el akarná venni tőle. Pascal Gondolatainak egyik kiadásáról volt szó és ekkoriban még nem tudtam, milyen sokat jelent ez számára.
Évekkel később a Posticum padlásszobájában két alacsony fotelba süppedünk. Már betegeskedett. Örömmel vette, ha meglátogatták. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk, sőt vitatkoztunk. Aktuális politikai helyzetről, az egyházról, filozófiai kérdésekről és nem utolsósorban könyvekről, épp aktuális olvasmányainkról. Sok kedvence volt, de valahogy mindig Pascalra terelődött a szó. Ilyenkor nagy nehezen felállt, odacsoszogott a könyvespolchoz és leemelt egy régi kötésű könyvet. Nem, nem azt, amelyet tőlem „kölcsönzött” (soha nem kérdeztem később, mi lett a könyv sorsa). Pascal gondolataiból összeállított szöveggyűjtemény volt. A lapjai sárgák, egy-egy oldalakon szinte minden sor ceruzával aláhúzva, lapozgatott és kereste a megfelelő idézetet. Noha szinte már kívülről tudta, mégis szerette pontosan idézni: „Mert végre is mi az ember a természetben? Semmi a végtelenséghez, minden a semmihez viszonyítva, közép a semmi és a minden között”. Tudtam, hogy ezúttal hosszabbra nyúlik a látogatás. Felolvasott egy-egy részt, elmerengett és sokáig hallgattunk, pedig szeretett beszélni. És az egyik kedvenc része: „Nádszál az ember…; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal”.
Nem beszélt róla, miért ennyire fontos neki ez a francia gondolkodó, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha a közös „pascali” tapasztalatban keressük a választ. Ateistaként, az öngyilkosság gondolatát fontolgatta, amikor neki is hasonló megtérés-élményben volt része, mit Pascalnak 1654-ben. Ismerjük a híres szavakat: „Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” Akár az ő megtérésének dokumentuma is lehetne, s ahogy Pascal e szöveget ruhájának bélésébe varrva hordta haláláig, ő Pascalt hordta magával, talán mert életének erre a fordulópontjára emlékeztette. Az ő alaptapasztalata is ugyanabban a meggyőződésből gyökerezett: „Minden ember szívében van egy Isten alkotta űr, amelyet semmilyen teremtett dolog nem képes betölteni…” Ehhez tartotta magát – olykor gyötrelmes kételyek és megszenvedett kétségek „sötét éjszakái” közepette is – élete végéig.
Most megroppant a gondolkodó nádszál, s az Abszolút Igazság, amelyet fiatalkora óta olyan szenvedélyesen keresett és Jézus Krisztusban talált meg, fellebbenti a fátylat minden kétségéről. „Jézus haláltusája a világ végéig tart – hogyan alhatnánk alatta? ” – figyelmeztet Pascal. Igen, mi még nem aludhatunk, de te, kedves Laci, nyugodjál békében!
Bruncsák István
Magyar Kurír
Elhunyt Németh László
A Nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy augusztus 4-én, csütörtökön Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Németh László földi mAradványait augusztus 9-én 10.00 órakor ravatalozzák fel a Nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a Nagyváradi Rulikowski temetőbe kísérik, és ott helyezik örök nyugalomra.
Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
erdon.ro

Az igazságot és Istent kereste
Keresztény hívők sokasága, paptestvérei és családtagjai vettek végső búcsút tegnap délben Németh László atyától, aki a váradi magyar élet egyik ismert és népszerű papi alakja volt.
Németh László augusztus 4-én, 72 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek, a temetési szertartást a váradi Szent László templomban tartották, a gyászmisét Böcskei László római katolikus megyéspüspök celebrálta.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Harmincnégy esztendőn át szolgált papként, közvetlen, karizmatikus személyisége miatt nem csupán a katolikusok , de más felekezetek papjai és hívei is szívesen keresték társaságát.
A gyászmisét celebráló főpásztor búcsúztatójában szólt az elhunyt lelkész közismert igazságkereséséről, rámutatva arra, hogy ez az igazságkeresés tulajdonképpen Isten állandó keresése, a hit folyamatos megélése volt Németh László atya életében. Papként élt és papként halt meg, végrendeletében meghagyta, milyen temetést szeretne saját magának, s kívánságait a püspök és a papi közösség megpróbálta mAradéktalanul betartani. Németh atya a végrendeletében nem mulasztotta el azt sem, hogy (mintegy az utolsó szó jogán) bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket élete során, akarva vagy akaratlanul megbántott. Végakaratának megfelelően temetési szertartásán szót kapott a fokulista közösség képviselője is, a messiási zsidók váradi vezetője, és a felravatalozott koporsó mellett a Szent Pál Közösség is elénekelt néhány egyházi dalt, melyeket az elhunyt atya életében is szeretett hallgatni. A szertartás végén a zsúfolásig megtelt templomban hívek százai imádkoztak közösen az eltávozott atya lelki üdvéért, könnyes szemmel emlékezve annak papi, emberi ténykedéseire.
Németh László atyát a Nagyváradi Rulikovszki temetőben, a Kapucinusok Sírkertjében helyezték végső nyugalomra tegnap délután.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)