"Az oktatási minisztérium okt. 15-étől vizsgálatot indított Kovászna és Hargita megyében a Magyarországról behozott tankönyvek ügyében - jelentette be Liliana Preoteasa, a minisztérium általános és középiskolákkal foglalkozó igazgatóságának vezetője. Elmondta: a vizsgálat azt követően indult, hogy a román központi sajtó jelezte, hogy Kovászna megye egyes iskoláiban Magyarországról behozott történelem tankönyvekből oktatnak. Tájékoztatása szerint a minisztérium számos vizsgálóbizottságot küldött ki a helyszínre. A vizsgálat első eredményeit a jövő héten teszik közzé. A Curentul okt. 16-i számában nagy elégedettséggel számolt be arról, hogy az illetékes hatóságok milyen gyorsan léptek. Ezen felbuzdulva terjedelmes riportot közölt arról, hogy a Kőrösfeketetó őszi kirakodóvásárán Magyarországról érkezett személyek Nagy-Magyarországot ábrázoló térképeket árusítottak. /Vizsgálat a magyar tankönyvek ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./ A kormányfői vizitet követő helyi vizsgálat megállapította, hogy valóban vannak magyarországi adományokból származó tankönyvek, könyvek és térképek a magyar nyelvű iskolák könyvtáraiban, s ezeket kisegítő eszközként használják. - A határon túli magyar iskolák, diákok és tanárok csak a helyi minisztériumok által engedélyezett hivatalos tankönyveket használhatják - reagált Sió László, a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára arra a hírre, miszerint a román szaktárca vizsgálatot indít Kovászna és Hargita megyében a Magyarországról behozott tankönyvek ügyében. Sió László az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: az Oktatási Minisztérium csak és kizárólag abban az esetben támogatja magyarországi tankönyvek vásárlását, ha ezt az adott állam jogszabályai megengedik, például Szlovénia, Horvátország magyarjainak. Ugyanakkor megjegyezte: kiegészítő segédeszközként sok helyen használnak magyarországi tankönyveket is, és nincs olyan szabályozás, amely kimondaná: nem lehet elővenni ezeket a kiadványokat tanórákon vagy a könyvtárakban. /Folytatódik a "boszorkányüldözés". Vizsgálóbizottságok magyar tankönyvek nyomában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./"

"Félsikernek számítanak az elmúlt hétvégén Hargita megyében lebonyolított időközi helyhatósági választások. Az öt településből két helyen kell megismételni a szavazást, mert a részvételi arány nem érte el az ötven százalék plusz egyet. Maroshévízen sem sikerült polgármestert választani, mert a lakosság 41,49 százalék járult az urnák elé, így érvénytelen volt a szavazás. Érvénytelen volt a polgármester-választás Csíkmadarason is, ahol ugyan egyetlen jelölt szállt versenybe, az RMDSZ-es Miklós Géza, de csak 471 érvényes szavazat volt, s 909-nek kellett volna lennie, hogy meglegyen a szükséges arány. Miklós Gézának újra meg kell méretkeznie jövő vasárnap saját magával. Csíkkozmáson Bodó Dávid megszerezte a szükséges szavatot. Csíkszentsimonban az RMDSZ-es Fábián László lett a polgármester. A Kolozs megyei Feketetón meg kell ismételni választást. A Máramaros megyei Izasajón sem sikerült polgármestert választani. A település a nyáron vált le Rozália községtől. /Rédai Attila: Félsiker a vasárnapi választásokon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./"

A feketetói vásáron okt. 8-án már állt a sátortábor, és még okt. 10-én is csak üggyel-bajjal zajlott a forgalom az E60-as úton a Kolozsvár és Nagyvárad között fekvő faluban. Magyarországiak is eljöttek a vásárra. A nyolcvanas években a feketetói esemény legfőbb vonzerejét képező népviselet-, varrottas- és szőtteskínálat mára igencsak megcsappant. Jelen voltak viszont a korondiak. A vásár legnagyobb részében azonban az „oroszpiac” foglalt helyet, ahol műbőr kabátokból és kétes minőségű pulóverekből bőségesen válogathatott az érdeklődő. (Rostás-Péter Emese): Feketetó új színekben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./

A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelték a hatodik Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón. Az rendezvény délelőtti programjai elsősorban gyermekeknek szóltak, délután pedig felnőtt táncoktatással, a Kriza János Néprajzi Társaság könyvbemutatóival, nemez- és fotókiállítással folytatódott a program. Az esti gálaműsoron fellépett a Zurboló, a Szarkaláb, a Kaláka és a szegedi Cuháré néptáncegyüttes is. Az Ördögtérgye pedig a Feketetó – a feketetói vásár táncban és énekben című műsorát mutatta be. Néprajzi egyetemi jegyzetek címmel Gazda Klára, Szikszai Mária, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc könyveit mutatták be. Ezt követően az Ördögtérgye Néptáncegyüttes tíz év nemezterméséből szervezett kiállítást és vásárt. Henics Tamás bécsi fotóművész Falu szélén, táncház mélyén című fotókiállítását is délután nyitották meg. Kallós Zoltán néprajzkutató és Lengyel „Türei” László is népdalokat énekelt. /Tízéves születésnapját ünnepelte az Ördögtérgye. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

A kettősség jegyében
Szeptember 12-én tölti 95. életévét dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapító tanárainak egyike. Kezemben a megadott címmel a Kovács András név láttán elbizonytalanodom, majd kiderül, hogy a 80 éven át viselt Endréből akkor lett András, amikor románból visszafordították magyarra a nevét. Ez nem zavarja, hiszen királyi névről van szó – mondja a humor kedvéért, ami elegánsan szövi át mondatait.
A szeptemberi kora délután fényében a nappali szoba berendezése – az időt kongató nagy faliórával, a csergén levő varrottas párnákkal, s a polcokon sorakozó jól ismert könyvekkel az otthonosság hangulatával vesz körül. A kétféle névből kiindulva a beszélgetés során kibomlik, hogy egész életére jellemző volt a kettősség. Két nevet visel, irataiban két születési hely neve szerepel, két fiút nevelt fel, s "ezermesterként" a mérnöki szakma vonzásában egyetemi oktatóként dolgozott. Feleségét és egyik fiát elveszítette, s bár nagyon megritkultak az ismerősök is körülötte, amíg lehet, szeretné a függetlenségét megőrizni.
Életrajzi adatainak ismertében a kettős születési helyről és iskoláiról kérdezem.
– Konkolyfalván születtem 1918. szeptember 12-én. Színtiszta román falu Désen túl, a Szamos mellett, Nagyilondával átellenben. Románul Negreni-nek hívják, s mivel a Bánffyhunyad melletti Körösfeketetóval azonos a neve, amikor magyarra fordították, a névtárból ez utóbbi tekintélyesebb település nevét írták be. Konkolyfalvára úgy kerültünk, hogy bánffyhunyadi édesapámat körjegyzőként egyik helyről a másikra "dobálták". Kolozs és Szilágy után kerültünk Szolnok-Doboka megyébe, ahol tíz évet töltöttünk. Rezsimváltozáskor a magyar párt felszólította a tisztviselőket, hogy ne tegyenek esküt az új államhatalomra, de apám a hét gyerekkel nem maradhatott állás nélkül. Egy másik kicsi faluba, Drágavilmára helyezték, ahol három község jegyzői teendőit látta el.
Elemi iskoláimat Bánffyhunyadon végeztem, ahol a nagyanyám és nénéim laktak, majd a kolozsvári Református Kollégiumban érettségiztem.
– Miért választotta a kémiát, ami akkoriban még nem tartozott a "divatos" tantárgyak közé?
– Világéletemben gépészmérnök akartam lenni, de érettségi után nem volt anyagi lehetőségem, hogy Temesváron vagy Bukarestben tanuljak. Hogy ne veszítsek évet, 1936-ban beiratkoztam a kolozsvári Ferdinánd Egyetem matematika-fizika és kémia szakára. Amikor rájöttem, hogy nem áll fényes jövő előttem, mivel a hat erdélyi református kollégium reálszakos tanárai mind fiatalok, átiratkoztam az ipari kémia szakra. Ott szerves és szervetlen kémiát tanultam, abban reménykedve, hogy egy laboratóriumban állást találok. 1940-ben a Kolozsvári Egyetem magyar kormánybiztosa felajánlotta a dékáni titkárság vezetését a Ferenc József Tudományegyetem Matematika-természettudományi Karán. Azzal a megjegyzéssel vállaltam el, hogy nem szeretnék az asztalhoz vagy a székhez ragadni, amire azt válaszolta, hogy várjam meg az új évet, s ha valamelyik kémia tanszéken megürül egy állás, oda helyeznek. A szerves kémiai tanszék csábított, ahol dr. Vargha László szegedi egyetemi tanár lett az intézetvezető. Irányításával 1944-ben doktoráltam, s a hadkiegészítőnél csak erre vártak, mert rögtön küldték a behívót, hiába kaptam az egyetemtől a tanársegédi fokozatot.
– Mennyi időt töltött a katonaságnál?
– Két évet katonáskodtam Szatmárnémetiben, Pilisvörösváron, Tasnádon, majd az úgynevezett fronton, a Radnai-havasokban. Bár vegyiharc-századnál szolgáltam, a vegyi fegyverek bevetésére szerencsére nem került sor.
A szíriai helyzet kapcsán naponta hallunk a vegyi fegyverekről, mikor, hol kezdődött a történetük?
– Az első világháborúban már klórgázzal, majd yperittel gyilkolták az embereket. Ez utóbbi kémiai nevén diklór-dietil-szulfid, besorolása hólyaghúzó harci gáz, amelyet 1917-ban használtak a németek először a szövetséges erők ellen, s Ypres belga városról kapta a nevét. Az iperit idegméreg, maró hatása a bőrt, a tüdőt, a szöveteket teszi tönkre. Bepermetezték a területet, s az elpárolgó folyadékot a szél hátán szállíttatták az ellenség állásaira. Ez egy kicsit kétélű dolog, mert ha megfordul a szél, akkor saját maguknak ártanak. Rengeteg harci gáz létezik, vannak gázállapotú, cseppfolyós és szilárd anyagok is.
– A második világháborúban kinek volt vegyi fegyvere?
– Mindkét félnek, csakhogy az 1925-ös genfi egyezmény alapján már nem vetették be.
– Szíriában is hasonlót használtak?
– A szaringázt gyanítják, ami a veszélyes ideggázak közé tartozik. Mindenesetre rendkívül csúnya mindeniknek a hatása.
– Említette a professzor úr, hogy a katonaságot a fogság követte.
– Négy évig voltam munkaszolgálatos az egykori "paradicsomnak" tartott Szovjetunióban. Javarészt ipari létesítmények melletti beszállító üzemeknél dolgoztunk, fakitermelésben, vegyi gyár segédmunkásaként. Miközben a harcsafűrészt húztam a fakitermelő regimentnél, híre ment, hogy egy őrnek megjavítottam az óráját, s attól kezdve a táborparancsnok egy helyiséget adott, hogy műhelyt rendezzek be, ahol órákat kellett javítanom.
– Hol, mikor tanulta meg az órásmesterséget?
– Gyermekkoromban nem egy órát tettem tönkre, amíg érteni kezdtem hozzá.
Egyébként ez volt az első feketemunkám, de csak addig tartott, amíg átcsoportosítottak egyik táborból a másikba azzal a kecsegtető ígérettel, hogy hazaengednek. Ami valójában azt jelentette, hogy legalább egy évet újabb táborban töltünk. Ennek a vezetője kinevezte magát rádióamatőrnek, s rádiójavítást vállalt civileknek. Amikor kiderült, hogy én is rádióamatőr voltam, ezt a feketemunkát is át kellett vennem. Mivel a parancsnok az európai rádiókhoz nemigen értett, a hadizsákmányként szerzett készülékek javítása reám hárult. Volt egy garázsa is a tábornak, s mivel hivatalosan nem foglalkozhattam rádiójavítással, a garázs személyzetébe soroltak be, ami arra volt jó, hogy kitanultam a motorszerelést.
– Az elmondottak szerint tanulságos volt a fogságban töltött idő.
– Valóban, hiszen megtanultam az orosz nyelvet is. Nagy segítségemre volt, hogy a cirill betűket már itthonról ismertem. Drágavilmán, ahol csak a mi voltunk magyarok, értelmiségiként összebarátkoztunk az egyik ortodox pappal, aki édesapám halála után meghívott egy szünidőre. A vasárnapi misén a kántor melletti megtisztelő széken hallgattam végig a szertartást. A jó falusi kántor a szentkönyvet olvasva az ujjával követte a sorokat, én pedig a szavak és az írott jelek közötti kapcsolatot figyelve ismertem meg a cirill betűket. Egy szlovákul is beszélő felvidéki magyar fogolytársam az orosz nyelvtan elsajátításában segített. Egy napon, amikor a vegyi üzemben végzett munkától kifekélyesedett kezem miatt orvosi engedéllyel a táborban maradhattam, annak politikai irányítója rájött, hogy elég jól gagyogok oroszul. Kiderült, hogy olvasni is tudok, s azt a feladatot kaptam, hogy a híreket fordítsam magyarra és románra a fogolytársaimnak. Kezdetben leírtam, majd első látásra fordítottam, s ettől kezdve tolmács lettem.
– Hogyan ért véget a fogság?
– 1948-ban kerültem haza, s rögtön jelentkeztem a Bolyai Egyetem vezetőségénél, de mivel a következő tanév tanszemélyzetét már kijelölték, nem tudtak felvenni. Decemberig reményt vesztve Kolozsvárt töltöttem az időt. A Bolyai Egyetem magyar orvosi kara már Marosvásárhelyen működött. Amikor az adminisztráció szempontjából is függetlenedett, voltak tanárok, akik nem vállalták a költözést, így megürült néhány állás az orvosi karon. Az orvosi kémia előadótanáraként jöttem Marosvásárhelyre. Az 1948–49-es tanév egy félévből állt. Decemberben érkeztem, januárban kezdődtek meg az előadások, s a félév végéig kellett befejezni a tananyagot. Első évben orvosi kémiát a másodikban biokémiát tanítottam.
– Miben különböznek?
– Az orvosi kémia az általános szervetlen és szerves kémiai alapismeretek elmélyítése a középiskolainál magasabb szinten. Bővebben tárgyalta az élettel kapcsolatos vegyületeket, mint például a fehérjéket, főleg az enzimeket, s a biokémia bevezetését jelentette. Marosvásárhelyen nagy segítségemre volt Obál Ferenc, az élettan professzora, akivel baráti viszonyba kerültünk, s a későbbiekben is jól együttműködtünk. A tantárgyat oktató magyarországi egyetemi tanár szerződését az 1949-es félév végén felbontották. Mivel a nyári szesszió után sok diák maradt az őszi pótvizsgára, amikor szabadságra készültem, hogy megnősüljek, Csőgör Lajos rektor azzal örvendeztetett meg, hogy ősszel én kell vizsgáztassam a másodéveseket biokémiából. A szünidő a biokémia tanulásával telt el, majd szerencsésen lezajlottak az őszi vizsgák, s attól kezdve a biokémia előadásokat is én tartottam. Nemsokára csak a biokémia maradt a tantervben, s a rektor a kolozsvári kémiai kar legjobbjai közül öt fiatal végzettet hozott tanszemélyzetnek, akik a későbbiekben nagy segítségemre voltak.
– Nem könnyű tantárgy a biokémia (életvegytan), az orvostanhallgatók egy része tart is tőle. Az átlagember pedig el sem tudja képzelni, hogy milyen sok vegyi folyamat történik a szervezetünkben.
– Az élő szervezet működése és felépítése nem egyszerű. A szervezetünkben zajló vegyi folyamatokat úgy lehet megérteni, ha összefüggéseiben vizsgáljuk azokat, mert nagyon szigorú logika alapján működnek. Bizonyos anyagok vegyi szerkezete pontosan megszabja a szerepüket a szervezetben, és azt is, hogy milyen változásokat szenvedhetnek. A szerkezet és a funkció között szoros az összefüggés.
– Ezek szerint a professzor úr a legbonyolultabb "gép" működését tanította.
– Ha nem adatott meg, hogy az egyszerű gépekkel foglalkozzam!
– Hol van a biokémia és biofizika közötti határ?
– Egy kémiai reakció energiaváltozással jár, az energia pedig fizikai fogalom, amelynek hatására rengetegfajta átalakulás, akár a molekulák alakváltozása is bekövetkezik.
– Az egyetem történetéről készült könyvben olvastam, hogy annak idején változatos témákban folytattak kutatásokat, mint például az anyagcsere és szabályozása, a belgyógyászati betegségek közötti összefüggés, ideg-biokémiai vizsgálatok, a máj toxikus károsodásával összefüggő fehérje- anyagcserezavarok, véralvadás….
– Próbáltunk a felszerelés, a műszerek, s a rendelkezésünkre álló vegyi anyagok biztosította lehetőségek keretén belül, sőt néha egy kicsit talán azon túl is valamit felmutatni. Nem mondom azt, hogy fontos dolgokat fedeztünk fel, de igyekeztünk.
– Szeretnék egy kérdéssel visszatérni a kezdetekre. Kovács Endre professzort a gyógyszerészeti kar alapító tanáraként is számon tartják.
– Az első évben külön felkérésre gyógyszerészeti szerves kémiát tanítottam a gyógyszerészhallgatóknak. Egy pár évre megszakadt a kapcsolatom a gyógyszerészeti karral, majd 1953-ban nem éppen hivatalos kifejezéssel élve a "nyakamba sózták" a dékáni teendőket. Ez nem volt lélekemelő feladat, s ebben a minőségemben 1956-ig tagja voltam az intézet vezetőségének is.
– Ami akkoriban elsősorban pártutasításra történt.
– Rengeteg időt elvesztegettünk fölösleges dolgokkal is. Magamtól mondtam le, s utána következtek a szomorú események, a kizárások, megfenyítések…
– Azt a korszakot nem volt könnyű átvészelni anélkül, hogy ne kényszerüljön kellemetlen helyzetbe az ember.
– Valóban nem.
– Aztán következtek a hatvanas évek.
– Az 1960–61-es tanévben Moghioros és Rautu elvtársak jelenlétében tanszemélyzeti plenáris ülés helyszíne volt a Kultúrpalota. Akkor kezdődött el az egyetem jellegének a megváltoztatása.
– A professzor meddig vezette a biokémia tanszéket?
– 1983-ig, a nyugdíjazásomig. Időközben a gyógyszerészeti karon még tanítottam a biokémiát.
– A karról szóló könyvben olvastam, hogy fontos szerepe volt az egyetemi műhelyekben folyó munka irányításában is.
– A gépek iránti vonzódásom ismerve Andrásovszky rektor bízott meg a finommechanikai műhely szakmai vezetésével. A már meglévő laboratóriumi berendezések javítása mellett a tanszemélyzet részéről igényelt kivitelezhető műszerek megépítésére kellett fordítani azt a felszerelést, amivel a finom- és fenntartó mechanikai műhely rendelkezett. A finommechanikai műhelyben nagyon hozzáértő, rátermett csapat gyűlt össze, s kezdetben komolyabb megvalósításokra is lehetőségünk nyílt, de később fokozatosan lecserélődtek, s a működésünk egyre inkább beszűkült.
– Ezt a szerepet meddig töltötte be?
– Gyakorlatilag a nyugdíjazásomig.
– Akkoriban is kényszer hatására kellett távoznia egy professzornak?
– Megelőztem a kényszert, talán megérezve, hogy családi problémám lesz. Ugyanabban az évben feleségem, Balázs Magda szemész főorvos megbetegedett, s nagyon nehéz három év után 63 éves korában elhunyt.
– Az egyetemi feladatok mellett maradt-e idő valamilyen hobbira?
– Rádiótechnikával, erősítők, vevőkészülékek tervezésével, kivitelezésével foglalkoztam.
– Ha visszagondol, melyek voltak a legszebb évek?
– Egész életemben éreztem, hogy nem a fő foglalkozásom, amire a legtöbb adottságom, tehetségem van. Ezt próbáltam pótolni a hobbival, ami csak részben sikerült.
– Ha most kezdené, mit tenne másképpen?
– Nem is tudom. Ma már a mérnökség is nagyon megváltozott, s mint minden tevékenység, a pénz hatalmának van kiszolgáltatva. Hogy melyik évet tudnám kiemelni? Mindeniknek megvolt a böjtje is. Sokszor rángattak ide-oda, voltam képviselő, de jó ideológus nem vált belőlem soha.
– A professzor úr diszkréten szellemes, kiváló beszélgetőpartner. Nem illik megkérdezni, de 95 évesen ezt a formát hogyan lehet megőrizni?
– Csak neveket ne kérdezzen!
– Azt tartják, hogy idővel egyre bölcsebbé válunk.
– Az ember bizonyos dolgokat kellemetlen tapasztalatai alapján próbál korrigálni. A nagyobb megértést, türelmet, elnézést jelentő bölcsesség alapját ilyen tapasztalatok képezik.
– Mi a kedvenc időtöltése?
– A szépirodalom és a klasszikus zene. Mostanában Anatole France novelláit olvasom, Bach, Beethoven s Verdi egyes műveit hallgatom szívesen.
– Derűs, boldog születésnapot kívánok, s köszönöm az élményt!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Körösfeketetói vásár
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Körösfeketetón Románia egyik legnagyobb kirakodóvásárát. A több napos rendezvényen rengeteg érdeklődő fordult meg.
Idén nem kedvezett az időjárás mindazoknak, akik időt szakítottak arra, hogy a Kolozs megyei Feketetóra látogassanak október második hétvégéjén. Talán a szombat volt az a nap, amikor nem esett az eső és az érdeklődők bejárhatták a vásár területét. A csütörtöktől hétfőig tartó eseményen rengeteg hazai árus és az ország minden sarkából összesereglett vásárló, nézelődő vett részt. Persze külföldiekből sem volt hiány, a parkolókban mindenütt magyarországi buszok, kisautók jelezték azt, hogy az anyaországban is nagy híre van Feketetónak. A Királyhágót elhagyva, Feketetóra érve észlelhettük azt, hogy a vásár jó alkalmat nyújt a helybélieknek arra is, hogy a parkolási díjakból egy kis haszonra tegyenek szert. Az út mellett levő porták ajtajai nyitva álltak várva a parkolni akarókat, de parkolóhelyeket rendeztek be az E 60-as főút melletti legelőkön, földparcellákon is, ahol 10 lej ellenében lehetett parkolóhelyhez jutni.
A kirakodóvásár több hektáros területén szinte minden kapható volt. Új és régi dolgok, a porcelánbabától egészen a pálinkafőző kazánig, enni -és innivaló, ruházati cikkek, dísztárgyak, szerszámok stb. Szombaton, a jó időt kihasználva, sokan kilátogattak, szinte alig lehetett haladni a vásárban. Az árusok közötti sétányokon lépésről -lépésre jutott előbbre az ember, megállni, szétnézni is elég nehézkes volt. A Sebes-Körösön átívelő hidakon az autók miatt sokszor percekig megrekedt a tömeg és az emberek ilyenkor a híd magasságából tekinthették meg a vásárt. Idén is több népviseletet, fazekastárgyakat, régi idők emlékeit felidéző dolgokat kínált a piac. Györgyfalvi, inaktelki, széki, kalotaszegi asszonyok kínálták portékáikat. Valaki meg is kérdezte tőlük. Néni, miért adják el ezeket a szép ruhákat? Azért, mert sok van belőle, no meg azért mert már mi sem hordjuk a hagyományos népviseletünket, jött az alig hallható válasz. Az árusok az árakat szinte jobban tudták forintban mint lejben, ami talán arra (is)utal, hogy a vásárlók nagyobb része az anyaországi turisták közül került ki.
erdon.ro

A feketetói vásárt valóban látni kell!
Október második hétvégéjén rendezték meg Körösfeketetón Erdély, vagy talán egész Kelet-Közép-Európa legnagyobb kirakodóvásárát. A több napos rendezvényen rengeteg érdeklődő fordult meg. Idén kedvezett az időjárás is mindazoknak, akik kilátogattak a vásárba.
A Nagyvárad-Kolozsvár országút mellett, a Királyhágótól tizenöt kilométerre, a csütörtöktől hétfőig tartó eseményen rengeteg hazai árus és az ország minden sarkából összesereglett vásárló, nézelődő vett részt. Persze külföldiekből sem volt hiány, a parkolókban mindenütt magyarországi buszok, kisautók jelezték azt, hogy az anyaországban is nagy híre van Feketetónak. Mert Feketetó tényleg az a hely, ahol mindent lehet kapni. Az általában mindig zsúfolt E 60-as műúton szombaton a nagy forgalom miatt még nehezebben lehetett közlekedni a vásárba igyekvő autók miatt. Feketetóra érve észlelhettük, hogy a vásár jó alkalmat nyújt a helybélieknek arra is, hogy a parkolási díjakból egy kis haszonra tegyenek szert. Az út mellett levő porták, udvarok ajtajai ugyanis nyitva álltak, várva a beállni akarókat, de parkolóhelyeket rendeztek be az E 60-as főút melletti legelőkön, földparcellákon is, ahol 10 lej ellenében lehetett parkolóhelyhez jutni. Cserébe a pénzszedő ember figyel a kocsira is.
Régi és új
A vásár területére a belépő ára csekély 1 lej. A négy nap alatt megforduló több tízezer embertől és a rengeteg árustól így is sok hasznot húzhat az önkormányzat. Hihetetlen mennyiségű árus árul itt hihetetlen mennyiségű kacatot és néhány valódi kincset. Viszont miután az ember körbesétálja a több négyzetkilométeres alapterületű vásárt, arra a következtetésre jut, hogy Feketetót valóban látni kell. Mert sokkal több, mint egy egyszerű piac. A Sebes-Körös két partján a piac több kilométer hosszan húzódik, gyönyörű dombokkal a háttérben. Akármilyen összevisszák is az árusok és a portékáik által alkotott alkalmi utcák, mégsem érzi az ember az említett két piac néha nyomasztó labirintushangulatát, inkább azt, hogy kinn van a szabadban. Mintha túrázna, ahová az ember kedvenc kutyáját is magával viheti, csak az ösvényeket nem virágok és bokrok szegélyezték, hanem a világ összes kacatja, régi és új áruja. A kirakodóvásár több hektáros területén szinte minden kapható. Új és régi dolgok, a porcelánbabától egészen a pálinkafőző kazánig, enni- és innivaló, ruházati cikkek, dísztárgyak, szerszámok stb.
Kincsekre lelhetünk
Szombaton, a jó időt kihasználva rengetegen látogattak ki, szinte alig lehetett haladni a vásárban. Az árusok közötti sétányokon lépésről-lépésre jutott előbbre az ember, megállni, szétnézni is elég nehézkes volt. A Sebes-Körösön átívelő vaskorlátos fahídon az autók miatt sokszor percekig megrekedt a tömeg, és az emberek ilyenkor a híd magasságából tekinthették meg a vásárt. Idén is népviseleteket, fazekastárgyakat, régi idők emlékeit felidéző dolgokat kínált a vásár. Györgyfalvi, inaktelki, széki, kalotaszegi asszonyok kínálták portékáikat, népviseleti darabjaikat. Aki szeret kincset keresni, Feketetónál aligha talál jobb terepet. Minden árucikk alku tárgya, de minél turistásabb a vevő, annál kisebb valószínűséggel köti meg az évszázad üzletét. A vásárban bőven lehet hallani magyar szót, és a legtöbb árus, aki akár csak halványan is el tudta képzelni azt, hogy tényleg vásárolni akarunk valamit, ráérősen mesélt a portékájáról, legyen az teafű, havasi méz, üst, pálinkafőző, katonasisak, kés vagy monarchiás hadikitüntetés. Külön színfoltot jelentenek a nagy kalapos férfiak, a gábor cigányok és a tarka ruhás cigány nők. A sorok között kéregetők nyújtják kezeiket a vásárlók felé, a vásár területén több helyen a Jehova tanúi osztogatják a szórólapjaikat. Feketetó tényleg az a hely, ahol mindent lehet kapni. Mintha Erdély és Románia elmúlt több száz évének zaklatott története lenne kiöntve a fűre. Láttam faragott székely bútorokat és román ikonokat, használt központi fűtésű kazánt, kalotaszegi hímzéseket, porcelán csecsebecséket, szőlőprést és használt fúrógépfejeket. A komolyabb árusok egyetlen árucikkre specializálódtak – festmény, réztárgyak, cipő, ruha –, de rengeteg standon az „amit össze tudtunk szedni” volt az egyetlen rendezőelv. Volt, aki az asztalra állva kiabálta, hogy nála minden portéka öt lej, embertársa tőle húsz méterre hangszóróból ordította el az üzenetét a vásárlók felé.
Ételkülönlegességek
A kötelező erdélyi vásári ételen, a miccsen (mititei) kívül olyan különlegességeket is árultak az ételsorokon, mint a pacalleves, túrós puliszka, sült kolbász. Kellemes színfoltjai voltak a vásárnak a Székről, illetve a Mérából érkezett vendéglősök, akik csárdát állítottak fel. Náluk töltött káposztától a bundáskenyéren keresztül egészen a zsíroskenyérig, az erdélyi Csiki söröktől, a különféle pálinkákon keresztül egészen a forralt borig mindent kapott a megéhezett vendég. A kétszáz éve rendszeressé vált, hatalmas zsibvásárból mára turisztikai attrakció is lett, és olyan látogatók is felkeresik, akik igazából semmit nem akarnak venni, csak kíváncsiak. Mert a gyűjtőszenvedély bárkit elkap(hat). Hasas János erdon.ro