"Vicsek Károly Kórógyról készített dokumentumfilmet "A földet nem bírják elvinni..." címmel. A jugoszláviai magyarlakta faluból 1991. szept. 29-én kellett váratlanul elmenekülni a lakosságnak, azóta különböző táborokban élnek, illetve Eszéken, Vinkovcin és reménykednek a visszatérésükben. Akkor, 1991-ben minden házat kiraboltak, minden mozdíthatót elvittek. Az egyik volt kórógyi, Bencze Sándor pontos kimutatást vezet arról, hogy mi lett a falubeliekkel, kit merre vezérelt a sors, ki halt meg, ki lett öngyilkos. /Magyar zó (Újvidék), szept. 29./ Kórógy és Szentlászló két Árpád-kori település, mindvégig megmaradt magyar falunak a horvát falvak között. Őrizték a régi kultúrát, a régi szokásokat. 1991-ben elűzték őket szülőföldjükről."

"Továbbra is bizonytalan a két kelet-szlavóniai magyar falu, Szentlászló és Kórógy jövője. A szomszédos falvakban gőzerővel folyik az újjáépítés, Szentlászló azonban még romokban van. A horvát hatóság képviselői ígéretet tettek arra, hogy ősszel megkezdik az aknamentesítést, felbecsülik a falu házait ért kárt, majd megkezdik a segélyek folyósítását. /Magyar Nemzet, szept. 6./"

A kormány mindent megtesz azért, hogy az 1998-as országgyűlési választásoktól kezdődően a magyarországi kisebbségek számára lehetővé váljon a parlamenti képviselet. Ennek érdekében a kabinet felerősíti a parlamenti pártok közötti megbeszéléseket. Minderről Horn Gyula miniszterelnök szólt szerdán, a Parlamentben, amikor átadta a már hagyományosnak számító "Kisebbségekért"-díjakat. A kormány által alapított elismerést minden évben - immár harmadik alkalommal - az ugyancsak három éve megünnepelt Kisebbségi Naphoz, december 18-ához kapcsolódóan vehetik át a Magyarországon, illetve határainkon túl élő kitüntetettek. A kormány a díjjal azon személyeket és szervezeteket jutalmazza, akik, illetve amelyek tevékenységükkel elősegítik a kisebbségek identitásának megőrzését és a kisebbségek többségi társadalommal való harmonikus együttélését. A miniszterelnök ünnepi beszédében a demokrácia mércéjének nevezte, hogy a többség egy országban milyen viszonyulást mutat a kisebbségek iránt. Megítélése szerint egyben az európaiság mércéjét is jelenti, mennyiben ismerik el a kisebbségek jogait és mit tesznek azok érvényesülése érdekében. Horn Gyula ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kölcsönös tolerancia mindannyiunkra érvényes, a többségre és a kisebbségekre egyaránt. Kijelentette: a kormány változatlanul arra törekszik, hogy a pozitív diszkrimináció elvét érvényesítse a kisebbségi kérdésekben.A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyi bunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért. /Magyar Nemzet, dec. 18./

"Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke a következő felhívást adta közre a horvátországi Szentlászló újjáépítéséért: Január 15-én Horvátország keleti részeit, Dél-Baranyát és a Szerémséget elhagyták a békefenntartó csapatok. Az ENSZ-erők kivonulását követő napon Horvátország szuverenitása kiteljesedésének napján Szentlászlóra utaztunk. Szentlászló a balkáni háborús pusztítás gyász-szimbólumává vált: mind a 472 házát és valamennyi középületét lerombolták. Tragédiájának története jelenkori történelmünk alig ismert, kíméletlen kegyetlenségű szelete. A hét évvel ezelőtti rombolás túlélői ma építésre gyülekeznek. "Falunkat felépítjük - segítséggel vagy anélkül!" - mondták Szentlászlótól Kórógyig és Harasztiig. Én azt mondom, hogyha már tétlenül és szó nélkül kellett ezen árpádkori falvak pusztulását végignéznünk - akkor most, amikor eljött a szabadulásuk napja és megadatott újjáépítésük lehetősége - most nem hagyhatjuk őket újból magukra. Felhívással fordulok tehát elsősorban minden erdélyi magyar emberhez és köztestülethez: fogjunk össze és építsük fel közösen Szentlászlót! Elsődleges kötelességünk ez nekünk erdélyieknek, mert helytörténészek tanulmányai és a helybeli emberek neve egyaránt arról árulkodik, hogy gyepűvédő székelyek e falvak lakói. Másodsorban a világ magyarjaihoz fordulok ugyanazzal a felhívással: építsük fel Szentlászlót! Ehhez a felhíváshoz csatlakoztak az erdélyi egyházfők,a következő nyilatkozat kibocsátásával: Alulírottak, az erdélyi történelmi magyar keresztény egyházak elöljárói, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága felhívását követve elhatároztuk, hogy a balkáni háborúban elpusztult Árpád-kori település, Szentlászló felépítésében tevőlegesen részt veszünk. E falut négy napig tartó ostromgyűrűbe fogta és ellene nehéztüzérséget vetett be az agresszor. Ez a nemtelen támadás sem tudta elpusztítani a faluvédő férfiakat, akik kitörtek az ostromgyűrűből és megmenekültek. Ma, hét év múltán szeretnénk e települést újraépíteni. Vállaljuk, hogy híveink között gyűjtést szervezünk Szentlászló megsegítésére és felépítjük a háborúban szétlőtt templomot. Ugyanakkor felhívással fordulunk minden erdélyi magyar emberhez - bárhol éljen a világon, kövesse példánkat az adakozásban. Dr. Jakubinyi György római katolikus érsek, Gyulafehérvár, Tempfli József római katolikus megyés püspök, Nagyvárad, Reizer Pál római katolikus püspök, Szatmárnémeti, dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Kolozsvár, dr. Csiha Kálmán erdélyi református püspök, Kolozsvár, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Kolozsvár, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Kolozsvár. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"

"A délszláv háború sújtotta horvátországi magyar települések újjászületését támogató emlékülést tartott máj. 17-én Pécsett és Kórógyon a Magyarok Világszövetsége. A háború romjain és lelki roncsain továbbélő magyarok segítése a magyar-magyar szolidaritás és együvé tartozás új korszakát nyithatja meg, amelyben ha nem is az országot, de a nemzetet gyarapíthatjuk - hangsúlyozta Pécsett mondott beszédében Csoóri Sándor. Az MVSZ elnöke arra figyelmeztetett, hogy Trianon hatása ma hasonló veszedelmes jelen idejű fenyegetést jelent, mint a csernobili katasztrófa, ezért a térségben folyó "csendes nemzeti sterilizáció", megállítását szorgalmazta. Az emlékülés nyilatkozatát Bárdy László, az MVSZ országos választmányának pécsi tagja olvasta fel. A dokumentum arra szólít fel mindenkit, hogy ne engedjék szítani a gyűlölködést, ne hagyják, hogy a jogos nemzeti érzést bárki az együttélő nemzetek szembeállítására használja. A nyilatkozat szorgalmazza, hogy az immár kettős kötődésű horvátországi magyar menekültek kapjanak magyar állampolgárságot is. - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Pasza Árpád és a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Csörgits József a háború elől elmenekült magyarok sorsáról szólva visszatelepülésük támogatását sürgette, és köszönetet mondtak az anyaország által nyújtott eddigi segítségért. - A kelet-szlavóniai Kórógy polgármestere, Kel József elmondta, hogy a faluban ma 52 magyar család 127 tagja él az egykori hétszázból, de élni akarásukat jelzi, hogy tavaly ősszel felszántották és bevetették 1377 hektár földjük nyolcvan százalékát. A horvát kormány támogatásával negyven ház épül fel az idén, de a 430 éves magyar iskola és a művelődési ház újjáépítéséhez a világ magyarságának segítségét is kéri az Árpád-kori település népe. /Magyar falvak újjászületéséért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./"

1995 decemberében ért véget a Duna Televízió mind ez ideig legnagyobb szabású jótékonysági akciója a Könyvet-könyvért Kárpátaljára elnevezésű kezdeményezés, melynek keretében a Duna Televízió nézőitől több mint 100 ezer könyvet gyűjtöttünk össze. Ezzel az akcióval a leghátrányosabb helyzetű magyar közösségeknek kívántak segíteni, s mintegy 90 iskolát, 54 óvodát szereltünk fel komplett könyvtárral. A könyveket beküldők között - stílusosan - frissen megjelent könyveket sorsoltunk ki. Ennek az akciónak a sikere adta az alapot egy hasonló gyűjtés megszervezéséhez. Ezúttal a kárpátaljai művelődési intézmények mellett erdélyi, vajdasági és dél- baranyai (Horvátország) könyvtárak, iskolák könyvállományának bővítése a cél. Külön hangsúlyt kap két lerombolt dél-baranyai falu, Szentlászló és Kórógy most épülő, illetve újjáépülő könyvtárának felszerelése. Az elképzelések szerint ezúttal a gyűjtés kétközpontú lesz: a Duna Televízión kívül Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala is fogadja a könyvadományokat. Az akció sikeres lebonyolításához jelentős segítséget ígért a Pro Hungaris Alapítvány (rendszerezés és számítógépes feldolgozás), de a munkát támogatja a szegedi Arc Film (kreatív munkák), az MTV szegedi stúdiója (helyi reklámok), a Magyar Posta Budapesti Postacsomag Üzeme (szállítás) is. Azokkal a határon túli szervezetekkel, amelyek fogadják az adományokat és gondoskodnak majd a szétosztásról, a Duna Televízió együttműködési megállapodást köt. Az akció része a Duna Televízió évek óta folyó karitatív munkájának, melynek keretében a könyveken kívül gyógyszerekkel, orvosi felszerelésekkel segítette a határon túli magyar szervezetek munkáját. Az önzetlen adakozás mellett kimondatlan célja e munkának a nézőkkel való kapcsolat elmélyítése. /Szeptember végén - ismét könyvakció a Duna Televízióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

Orbán Viktor miniszterelnök jan. 30-án Fiuméban Kövér László tárca nélküli miniszter és Járai Zsigmond pénzügyminiszter kíséretében találkozott Zeljko Luzavec közlekedési miniszterrel, Milivoj Brozina megyei főispánnal, Slavko Linic fiumei polgármesterrel, a kikötői hatóság képviselővel. . A találkozó után Orbán Viktor sajtónyilatkozatban emelte ki: a magyar küldöttség azért érkezett Fiuméba, mert tartós gazdasági együttműködést keres. Háromnapos horvátországi látogatásának befejezésekor Orbán Viktor felkereste a háborúban súlyos károkat szenvedett magyarlakta Kórógyot és Szentlászlót, valamint Kopácsot. A magyar kormány külön pénzalapot hoz létre a délszláv háborúban szétrombolt horvátországi magyar települések újjáépítésének támogatására - jelentette be jan. 31-én a magyar kormányfő Kopácson. Vigasztalan kép alakul ki a látogatóban az e térségben található települések végigjárásakor, mondta. Úgy döntöttünk, Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkárral is konzultálva, jelentette ki, hogy létrehozunk egy újjáépítési alapot a magyar költségvetésben, amelyet a Határon Túli Magyarok Hivatala kezel majd. Ebben az alapban költségvetési forrásokat gyűjtünk, valamint azoknak a magyar vállalatoknak a felajánlásait, amelyek eddig is - nem szervezett módon - segítették a horvátországi magyarokat. Ebből az alapból az év végig két templomot, a kórógyit és valószínűleg a kopácsi református templomot fogják rendbe hozni. Ezenkívül ugyancsak ebből az alapból fogják biztosítani két olyan középület felújítását, amely többfunkciójú, tehát iskola, óvoda, művelődési ház működhet benne - hangsúlyozta a miniszterelnök. /Orbán Viktor jelenlétet és támogatást ígért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

A Duna Televízió által tavaly ősszel meghirdetett könyvgyűjtési akció során 1060 adományozó hozzávetőlegesen 180 ezer kötetet juttatott el a gyűjtőhelyekre. A könyveket a Szeptember végén címmel közzétett felhívásnak megfelelően a vajdasági, bánáti és erdélyi szórványfalvakba szállíttatják el. Az adományoknak köszönhetően teljes alapkönyvtárat állíthatnak össze két lerombolt szlavóniai falu, Kórógy és Szentlászló épülő művelődési háza számára. Az összegyűlt könyvek csaknem felét magánszemélyek, másik részét könyvkiadók és intézmények, főképpen iskolák ajánlották fel. A Duna Televízió összesen 1,2 millió forint értékben adományozott lexikonokat és szótárakat. A kötetek feldolgozását, osztályozását a Pro Hungaris alapítvány végzi, amely várhatóan április végére fejezi be munkáját. A mostani akcióban kétszer annyi kiadvány gyűlt össze, mint 1995-ben, amikor a kárpátaljai iskolák megsegítését kezdeményezte a Duna Televízió. /Lezárult a Duna TV könyvgyűjtési akciója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./

A Duna Televízió 1998 őszén Szeptember végén címmel hirdette meg újabb könyvakcióját. A felhívásra 1060 nézőtől közel 200 ezer könyv érkezett be. Az adomány számítógépes feldolgozását, tematikus rendezését, illetve az egyes könyvtárak közötti arányos felosztását a Pro Hungaris Alapítvány vállalta el. A munka befejeződött, s az összegyűjtött könyveket a vajdasági és az erdélyi szórványfalvakba juttatják el a szervezők. Kiemelt figyelmet fordítanak az elosztáskor a kárpátaljai árvíz során kárt szenvedett falvak könyvtárainak pótlására, ugyanakkor teljes könyvtárat kap a két lerombolt szlavóniai falu, Kórógy és Szentlászló. Az Erdélybe irányuló adományok elosztását a kolozsvári székhelyű Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány vállalta. Az alapítvány illetékeseitől megtudtuk, hogy a Duna Televízióhoz és az alapítványhoz Erdélyből beérkezett kérések elbírálása folyamatban van, s nemsokára gazdára talál a régióba irányított mintegy 40 ezer kötet. Ma délelőtt a budapesti Horvát Klubban adják át a szervezők az adományokat a megbízott szervezetek vezetőinek. /Könyvadományok. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./

Máj. 29-én a horvátországi Kórógyon rendezte meg a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) és a Horvátországi Magyar Kisebbségi Tanácsok Országos Koordinációja (HMKTOK) a magyar kultúra hete keretében "A magyarság jövője" című kerekasztal beszélgetést. A rendezvényen részt vett Magyarországról Heizer Antal (az Etnikai és Kisebbségi Hivatal elnöke) és Pósa Krisztián (Határon Túli Magyarok Hivatala), Horvátországból Kel József (a HMKTOK elnöke), Juhász Sándor (a MESZ elnöke), Szlovéniából Tomka György (a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke), és a horvátországi egyesületek képviselői. Az RMDSZ-t Kötő József ügyvezető alelnök képviselte. A tanácskozás keretében megvitatták Magyarország, Szlovákia és Szlovénia Európa Uniós csatlakozása, Románia és Horvátország integrációs erőfeszítései nyomán kialakult új helyzetben a kárpát-medencei magyar közösség tennivalóit saját országukban és Európában, hogy megvalósuljon a közösségi önkormányzat. /Tanácskozás a magyarság jövőjéről. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

„Vernének meg a vajdasági Szabadkán. Mosnák alá az utcámat az erdélyi Verespatakon. Nyomorognék csak a kárpátaljai Tiszaújhelyen. Döntenék le nagyszüleim síremlékét Újvidéken. Rombolnák le a házunkat a szlavóniai Szentlászlón. Törnék derékba templomunkat Kórógyon. Bármelyikünk születhetett volna a határon túl, kisebbségben. Méltatlannak érzem ezt a vitát a kettős állampolgárságról, szégyellem, hogy e nemes ügy nemtelen belpolitikai perpatvar áldozatául esett.” – írta Szaniszló Ferenc. A kormánykoalíció arra buzdít, hogy a polgár ne éljen a véleménynyilvánítás jogával. Siratják a határon túli magyarokat, mert az állampolgársággal állítólag ott hagynák szülőföldjüket.       Kevesebb mint félmillió emberről van szó: a kárpátaljai és a délvidéki magyarokról, akik még nagyon sokáig nem lesznek uniós polgárok, írta Szaniszló. „Ha ez teher, akkor is vállalni kell. Mindig is vendégszerető állam voltunk: befogadtuk, letelepítettük a pogromok miatt hozzánk menekülő zsidókat. Polgárjogot, honpolgárságot nyertek. Hazát adtunk a nyomor elől kóborló cigányságnak. Trianon idején a menekülő magyarság lelt otthonra a megvert, megcsonkított országban. Nem volt mindez könnyű teher, de nemzeti, emberi, keresztényi kötelezettség. A második világháború után a Szlovákiából elüldözött magyarok nyertek itt menedéket. Manapság Kína boldogulásra vágyó lakói jönnek hozzánk. Miért éppen a magyarokkal tennénk kivételt? Vajon Németország hátat fordított az üldözött, nyomorgó sváboknak, erdélyi szászoknak, volgai németeknek, az NDK-soknak? És Izrael fönnmaradhatott volna, ha nem fogadja tárt karokkal a bevándorlókat?”     /Szaniszló Ferenc: A krokodilkönny nehezen szárad föl. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

Testvértelepülések találkozója
A kórógyi Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület tagjai kétnapos Testvértelepülési találkozón vettek részt a magyarországi Cserháthalápon április 16-17-én.
A találkozón Bácskossuthfalva(SRB), Érolaszi(RO), Vlahova Lhota(CZ), Dolinka-Inám(SK), Kórógy(HR) és Cserháthaláp (HU) községek képviselői testvértelepülési megállapodást írtak alá. Szombat délután egy bográcsos főzőversenyre került sor, amelyen a benevezett hét versenyző közül a kórógyi csapat a második helyezést érte el. A vasárnap szentmisével vette kezdetét, majd egy kultúrműsor keretében került sor a testvértelepülések bemutatkozására. Az Ady Endre MME félórás műsorában Cerin Szilvia énekelt kórógyi népdalokat, és a menyecske tánccsoport mutatkozott be néptáncokkal. A következő találkozó házigazdája más település lesz. A testvértelepülések találkozójának célja támogatni a határon túli magyarokat a vallás, az oktatás, a sport és művelődés terén. A testvértelepülések találkozója remek alkalom volt arra, hogy a határon túli magyarok találkozzanak, ismerkedjenek és tapasztalatokat cseréljenek egymással. A közeljövőben a találkozó házigazdája Kórógy lesz.
MLJ
smu-mesz.hr