Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kölpény (ROU)
4 tétel
2005. február 19.
Február 18-án Marosvásárhelyen román-magyar mezőgazdasági szakkönyv- és folyóirat-kiállítást nyitottak meg. A kétnapos rendezvény szervezője a marosvásárhelyi Lyra Kiadó volt. Káli Király István – a rendezvény kezdeményezője – bemutatta a magyarországi meghívott kiadókat, valamint a magyarországi vendégeket. A könyvkiállítás kapcsán az EU- csatlakozás gondjai a mezőgazdaságban témakörrel konferenciát tartottak romániai és magyarországi szakemberek részvételével. A mezőgazdasági könyvnapok február 19-én a vámosgálfalvi Borház termékbemutatójával és a kölpényi szőlészeti farm borkóstolójával zárul. /(kilyén): Mezőgazdasági könyv- és folyóirat-kiállítás. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./
2006. december 6.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem az új tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Killyéni András-Péter /sz. 1979/ Kolozsvárt szerzett oklevelet a Műszaki Egyetemen. A MOL romániai adatbázis kezelő mérnöke, a Református Kollégium oktatója. Kutatási területe a kolozsvári sportélet története. A pályázatra A kolozsvári sportélet életrajzi gyűjteménye című összefoglaló munkáját nyújtotta be. Murádin János Kristóf /sz. 1980/ a BBTE történelem-filozófia karán szerzett oklevelet, jelenleg ugyanitt a doktori iskola hallgatója. A pályázatra Ercsey Gyula Farkasok árnyékában. Kolozsváriak a Gulágon című emlékiratát nyújtotta be, melyet sajtó alá rendezett, előszóval és jegyzetekkel látott el. Simon Zsolt /sz. 1975/ a BBTE történelem szakán szerzett egyetemi oklevelet, jelenleg az ELTE medievisztikai doktori programjának hallgatója, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa. Tanulmányokat, recenziókat publikált. A pályázatra a Századok című szakfolyóiratban 2006-ban megjelent, A baricsi és kölpényi harmincadok a 16. század elején tanulmányát nyújtotta be. Sófalvi András /sz. 1973/ az ELTE történelemtudományi karán végzett, jelenleg ugyanezen egyetem doktori programjának hallgatója, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa. Sóvidék a középkorban. Fejezetek a székelység középkori történelméből című összegző munkája a Haáz Rezső Múzeum kiadásában jelent meg 2005-ben. Forrásfeltáró, feldolgozó, a tudományosság elvárásait következetesen érvényesítő munkájáért az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának Debüt-díját 2006-ban Simon Zsolt kapja. /Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya: Az EME Debüt-díj első kiosztása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./
2015. szeptember 7.
Éltükben látta nagyjainkat, hozzájuk igyekszik
Elment Pali bácsi, Pali bátyánk – s ez nem amolyan urambátyámos cifrálkodás, valóban bátyánknak tudhattuk, ha literatúráról volt szó, tudása, tapasztalatai okán –, Nagy Pál irodalomkritikus, -történész és szerkesztő, közel kilencvenkét esztendő dolgos-munkás hétköznapjai után, egy olyan élet után, amelyben azt végezhette, amit tanult és szeretett – az írott szó szolgálatát.
A Mezőségről, Kölpényből indult, akárcsak szeretve tisztelt elődei, Wass Albert és Sütő András – utóbbinál három évvel korábban – innen jutott el a vásárhelyi Kollégiumba, hogy kolozsvári egyetemi kitérő után szenvedélyének, az írott szó művészetének szolgálhasson itt, Vásárhelyütt, s így lett, ha nem is született mégis tősgyökeres vásárhelyivé. Szerencsésnek mondotta magát, mert Móriczot, Tamásit, Moltert személyesen ismerhette, mert személyes ismerőse volt az erdélyi irodalom jelentős személyiségeinek, s mert soha nem volt ideje unatkozni.
Tollát mindig a becsület, a szerénység és a megértés vezette ha műbírálatot írt, soha a személyeskedő indulat, az alkotó ember iránti tisztelet jellemezte, akár az irodalom elismert nagyjairól, akár szárnyait bontogató ifjoncról volt szó. Fél évvel ezelőtt, amikor a 91. okán kis házi ünnepségen köszöntöttük a Bach-pincében, elsőnek érkezett. Mert nem illik – mondotta akkor nekem – a barátokat megvárakoztatni. Elhittem neki és megtanultam – nem illik a barátokat megvárakoztatni. Mert ő már csak tudta, annyi év és annyi barát után.
Nem volt sértődő, haragvó természet, nyugodt megértéssel tekintett el az emberi gyarlóságok fölött. Temetői viráglopásokról írtunk egyszer, s mert illusztrálni kellett a cikket, elment hát a fotósunk a református sírkertbe képet készíteni. Pali bácsi volt akkor, pillanatnyilag az egyetlen temetőlátogató, a kolléga nem ismerte, bekerült hát a képbe – hogy legyen ember is rajta –, anélkül, hogy észrevettük volna. A megjelenés másnapján kaptunk tőle egy (mű)felháborodott levelet, amelyben elmagyarázta, hogy ő nem temetői virágtolvaj, hanem tisztességben megőszült irodalmár, következésképpen tegyünk közzé helyesbítést. Tettünk. Aztán azon a kilencvenegyediken rákérdeztem, elégedett volt-e a helyesbítéssel, mire nevetve kérdezte – ugyan már, hát nem ismered a viccet? Akkor világosodtam meg, mint Buddha, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna leközölni azt a helyesbítést.
A pinceborozóban tartott ünnepségen adták át neki utolsó könyvének, az Emlékek otthona: tegnapi színház címűnek – akkor még reméltük, hogy nem utolsó – egy nyomdai példányát, annyira örült neki, hogy azonnal beletemetkezett, s hiába emeltük a poharat egészségére, ő a magáét érintetlenül hagyta legalább egy órán keresztül – kritikushoz méltó nagy élvezettel olvasta a saját munkáját, mindenről és mindenkiről megfeledkezve.
Megadatott neki az isteni kegy, hogy azt tegye, amit szeretett, amit tanult, s azt úgy, hogy neki is, de mindenkinek öröme teljék benne. A jól végzett munka megnyugtató tudatáéval szenderült át a nemlétbe, olyan csendesen, halkan, szerényen, mint ahogyan élt. Végső búcsúztatása csütörtökön lesz, a virágokkal teli református sírkertben, délután három órakor.
Bakó Zoltán |
Nagy Pál /Mezőkölpény, 1924. jan. 24. – Marosvásárhely, 2015. szept. 4.
Székelyhon.ro
Elment Pali bácsi, Pali bátyánk – s ez nem amolyan urambátyámos cifrálkodás, valóban bátyánknak tudhattuk, ha literatúráról volt szó, tudása, tapasztalatai okán –, Nagy Pál irodalomkritikus, -történész és szerkesztő, közel kilencvenkét esztendő dolgos-munkás hétköznapjai után, egy olyan élet után, amelyben azt végezhette, amit tanult és szeretett – az írott szó szolgálatát.
A Mezőségről, Kölpényből indult, akárcsak szeretve tisztelt elődei, Wass Albert és Sütő András – utóbbinál három évvel korábban – innen jutott el a vásárhelyi Kollégiumba, hogy kolozsvári egyetemi kitérő után szenvedélyének, az írott szó művészetének szolgálhasson itt, Vásárhelyütt, s így lett, ha nem is született mégis tősgyökeres vásárhelyivé. Szerencsésnek mondotta magát, mert Móriczot, Tamásit, Moltert személyesen ismerhette, mert személyes ismerőse volt az erdélyi irodalom jelentős személyiségeinek, s mert soha nem volt ideje unatkozni.
Tollát mindig a becsület, a szerénység és a megértés vezette ha műbírálatot írt, soha a személyeskedő indulat, az alkotó ember iránti tisztelet jellemezte, akár az irodalom elismert nagyjairól, akár szárnyait bontogató ifjoncról volt szó. Fél évvel ezelőtt, amikor a 91. okán kis házi ünnepségen köszöntöttük a Bach-pincében, elsőnek érkezett. Mert nem illik – mondotta akkor nekem – a barátokat megvárakoztatni. Elhittem neki és megtanultam – nem illik a barátokat megvárakoztatni. Mert ő már csak tudta, annyi év és annyi barát után.
Nem volt sértődő, haragvó természet, nyugodt megértéssel tekintett el az emberi gyarlóságok fölött. Temetői viráglopásokról írtunk egyszer, s mert illusztrálni kellett a cikket, elment hát a fotósunk a református sírkertbe képet készíteni. Pali bácsi volt akkor, pillanatnyilag az egyetlen temetőlátogató, a kolléga nem ismerte, bekerült hát a képbe – hogy legyen ember is rajta –, anélkül, hogy észrevettük volna. A megjelenés másnapján kaptunk tőle egy (mű)felháborodott levelet, amelyben elmagyarázta, hogy ő nem temetői virágtolvaj, hanem tisztességben megőszült irodalmár, következésképpen tegyünk közzé helyesbítést. Tettünk. Aztán azon a kilencvenegyediken rákérdeztem, elégedett volt-e a helyesbítéssel, mire nevetve kérdezte – ugyan már, hát nem ismered a viccet? Akkor világosodtam meg, mint Buddha, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna leközölni azt a helyesbítést.
A pinceborozóban tartott ünnepségen adták át neki utolsó könyvének, az Emlékek otthona: tegnapi színház címűnek – akkor még reméltük, hogy nem utolsó – egy nyomdai példányát, annyira örült neki, hogy azonnal beletemetkezett, s hiába emeltük a poharat egészségére, ő a magáét érintetlenül hagyta legalább egy órán keresztül – kritikushoz méltó nagy élvezettel olvasta a saját munkáját, mindenről és mindenkiről megfeledkezve.
Megadatott neki az isteni kegy, hogy azt tegye, amit szeretett, amit tanult, s azt úgy, hogy neki is, de mindenkinek öröme teljék benne. A jól végzett munka megnyugtató tudatáéval szenderült át a nemlétbe, olyan csendesen, halkan, szerényen, mint ahogyan élt. Végső búcsúztatása csütörtökön lesz, a virágokkal teli református sírkertben, délután három órakor.
Bakó Zoltán |
Nagy Pál /Mezőkölpény, 1924. jan. 24. – Marosvásárhely, 2015. szept. 4.
Székelyhon.ro
2016. december 14.
Szép termekben kevés gyermek
A csávási diákokat felszippantja a város
Két éve világbanki támogatásból kívül-belül újjászületett a mezőcsávási iskola, a legtöbb helybéli szülő mégis továbbra is a városban taníttatja gyermekét. Vásárhely közel van, az ottani népszerűbb tanintézetek pedig felszippantják a diákokat – mondta Bordeanu Minerva igazgató. Az intézményvezetőtől megtudtuk, hogy két autóbusznyi, azaz 60 gyermek ingázik a községből a városba. Mezőcsáváson a magyar tagozaton összesen 127 gyermek tanul. A községközpontban idén hét magyar tagozatos gyermek kezdte az előkészítőt, ők a hat negyedikessel tanulnak együtt. A 16 elsősnek külön osztálya van, a nyolc másodikos ugyanennyi h a rma d i k o s s a l osztozik termen és pedagóguson. Az ötödikesek 25-en, a hatodikosok 23- an, a hetedikesek 20-an, a nyolcadikosok 13-an vannak. Szabédon 82 magyar tagozatos diák tanul, az előkészítő az első és a negyedik osztállyal, a második a harmadik osztállyal, az ötödik a hatodikkal, a hetedik a nyolcadikkal összevonva működik. Kölpényben, Mezőfelében és Galambodon csak alsó tagozat van, mindhá- rom faluban előkészítőtől negyedikig egy-egy osztállyal. Felében egy adventista magániskola is van, több magyar szülő oda járatja a gyerekét. Az igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy a tanárok 90 százaléka Vásárhelyről ingázik. Mivel a községbeli tanintézetekben sok az otthoni támogatást nélkülöző, nehéz sorsú gyerek, nagy szükség lenne egy segédtanítóra, a diáklétszám alapján meghatározott állások száma miatt azonban erre nincs lehetőség. A nehézségek ellenére azonban a csávási pedagógusok mindent megtesznek tanítványaik fejlődése érdekében. Ebben az időszakban a felső tagozatosok éppen a közös karácsonyi műsorra készülnek – tette hozzá az intézményvezető.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)
A csávási diákokat felszippantja a város
Két éve világbanki támogatásból kívül-belül újjászületett a mezőcsávási iskola, a legtöbb helybéli szülő mégis továbbra is a városban taníttatja gyermekét. Vásárhely közel van, az ottani népszerűbb tanintézetek pedig felszippantják a diákokat – mondta Bordeanu Minerva igazgató. Az intézményvezetőtől megtudtuk, hogy két autóbusznyi, azaz 60 gyermek ingázik a községből a városba. Mezőcsáváson a magyar tagozaton összesen 127 gyermek tanul. A községközpontban idén hét magyar tagozatos gyermek kezdte az előkészítőt, ők a hat negyedikessel tanulnak együtt. A 16 elsősnek külön osztálya van, a nyolc másodikos ugyanennyi h a rma d i k o s s a l osztozik termen és pedagóguson. Az ötödikesek 25-en, a hatodikosok 23- an, a hetedikesek 20-an, a nyolcadikosok 13-an vannak. Szabédon 82 magyar tagozatos diák tanul, az előkészítő az első és a negyedik osztállyal, a második a harmadik osztállyal, az ötödik a hatodikkal, a hetedik a nyolcadikkal összevonva működik. Kölpényben, Mezőfelében és Galambodon csak alsó tagozat van, mindhá- rom faluban előkészítőtől negyedikig egy-egy osztállyal. Felében egy adventista magániskola is van, több magyar szülő oda járatja a gyerekét. Az igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy a tanárok 90 százaléka Vásárhelyről ingázik. Mivel a községbeli tanintézetekben sok az otthoni támogatást nélkülöző, nehéz sorsú gyerek, nagy szükség lenne egy segédtanítóra, a diáklétszám alapján meghatározott állások száma miatt azonban erre nincs lehetőség. A nehézségek ellenére azonban a csávási pedagógusok mindent megtesznek tanítványaik fejlődése érdekében. Ebben az időszakban a felső tagozatosok éppen a közös karácsonyi műsorra készülnek – tette hozzá az intézményvezető.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)