Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. október 10.
"Markó Béla kijelentette, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén nem fogja javasolni az SZDP-vel kötött együttműködési megállapodás felbontását, noha az RMDSZ képviselői sérelmezik, hogy a Szabadság-szoborral kapcsolatos kérdés rendezetlen maradt. Az elnök ugyanakkor Adrian Paunescut bírálta nacionalista retorikája miatt. Az RMDSZ elnöke szerint Paunescu megsértette a magyar közösséget az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatos kommentárjaival, amikor "gyilkosoknak" nevezte a magyar hősöket. "Elutasítjuk, hogy Adrian Paunescu adjon leckét nekünk és ő döntse el, mi a jó és a rossz. Elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt kultúrpolitikáját Adrian Paunescu úr irányítsa, aki folyamatosan támad bennünket és uszít ellenünk", fogalmazott Markó. Az RMDSZ elnöke elmondta, a kérdést felvetette az SZDP képviselőivel tartott megbeszéléseken, és Adrian Nastase kormányfővel is tárgyalt erről. /Nem bontják fel a protokollumot. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"A Szövetségi Képviselők Tanácsa tájékoztatást hallgat meg az alkotmánymódosítással kapcsolatos népszavazás előkészületeiről - áll az RMDSZ sajtószolgálata által szétküldött elektronikus levélben, mely az SZKT okt. 11-i ülésének a tervezett napirendjét tartalmazza. A napirend kidolgozóiban talán nem is tudatosult, mennyire beszédes ez a megfogalmazás.Javában folyik a kampány, az RMDSZ hirdetésekkel, plakátokkal próbálja meggyőzni az erdélyi magyarságot arról, hogy a változások az érdekét szolgálják. Az RMDSZ vezető politikusai csupán a román parlamentnek kívánják a törvényhozói szerepet. Saját kisparlamentjükkel, az SZKT-vel szemben azonban védik hatalmukat. Gondosan vigyáznak arra, hogy e testület nehogy érdemi vitákat folytasson. Az SZKT, az RMDSZ törvényhozása soha nem vitatta meg, mit kellene bevinni az alaptörvénybe, milyen minimális feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy vállalható legyen a módosítás. Ebben SZKT is ludas. 2002 májusában azt szavazta meg, hogy fel se olvassák az RMDSZ alkotmánymódosító csomagját. Szavazatával elfogadta az Operatív Tanács alkotmánymódosításról hozott határozatát. /Gazda Árpád: Kotyvasztott igen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Fodor Imrét a Székely Nemzeti Tanács székelyföldi autonómiát hirdető plakátjai miatt fogta vallatóra a hatóság. Felvonult a csendőrség, a rendőrség, az ügyészség, az ügyeletes televíziós stábok is meglepő fürgeséggel teremtek az incidens helyszínén. Fodor Imre cáfolta, hogy Erdőszentgyörgyön plakátot és szórólapot osztogatott volna, s az ezzel kapcsolatos híreszteléseket csúsztatásnak nevezte. Mint elmondta, szabad napot kért, és Szovátára indult. Az erdőszentgyörgyi parkolóban megállt, hogy a csomagtartóban elrendezze a szóróanyagot, amikor odament egy csendőr, és azt kérte, hogy mutassa meg a személygépkocsijában levő plakátokat, megjegyezve, hogy tudja, miről van szó, és már értesítette a rendőröket is. Amikor Fodor Imre bemutatkozott, a csendőr azt mondta, hogy fölösleges, mert azt is tudja, hogy kiről van szó. Rövidesen megjelent két rendőr is, és bekísérték az erdőszentgyörgyi rendőrségre, ahol meg kellett várnia, amíg a Marosvásárhelyen működő táblabíróságról Stefanescu Marius ügyész, valamint a megyei rendőrség parancsnok- helyettese a helyszínre ért. Nyilatkozatot akartak íratni vele, de mivel erre nem volt hajlandó, jegyzőkönyv készült, amelyben úgy szerepelnek az események, ahogy megtörténtek, lefordították a plakát és szórólap szövegét román nyelvre, valamint azt is rögzítették, hogy honnan származik a szóróanyag. Az ügyész végül közölte Fodor Imrével, hogy nincs szó kihágásról, és bűntényről sem. Az alpolgármester hozzátette, hogy meglepő gyorsasággal érkeztek a helyszínre a román nyelvű sajtó képviselői, és véleménye szerint az egész akciónak a megfélemlítés volt a célja. /(bodolai - mózes): Fodor Imrét bekísérték. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./ Ovidiu Natea Maros megyei prefektus elmondta: az illetékes hatóságokra bízza az ügy megoldását, Dorin Florea polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy Fodor Imre problémáját csak nyugtatószerekkel lehet megoldani. Az Erdélyi Nemzeti Tanács Ügyvivő Testülete közleménye szerint Szilágyi Zsolt soros elnök aggasztónak tartja azokat a jeleket, amelyek a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának előestéjén a román hatalmi körökből és az RMDSZ csúcsvezetősége részéről érkeznek. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unióba igyekvő Romániában súlyosan megsértik az emberi jogokat és a gyülekezés szabadságát. Azok, akik részt vesznek a Nemzeti Tanács helyi szervezeteinek megalakításában, nem tesznek mást, mint alkotmányos, demokratikus jogaikat gyakorolják. A testület tiltakozik a megfélemlítés minden formája ellen, áll a közleményben. /Őrizetbe vették Marosvásárhely alpolgármesterét. Tiltakozik az Erdélyi Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./ A 74 plakátból 73-at visszaadtak, egyet elkértek tanulmányozás céljából - mesélte el Fodor Imre. Marosvásárhely alpolgármestere nevetségesnek nevezte a híresztelést, miszerint éppen plakátolás közben "csípték" volna el. A rendőr nem tudott válaszolni az újságíró kérdésre, hogy mivel gyanúsítható Fodor Imre. "Én csak annyit tudok, hogy a plakátok valamiféle térképet tartalmaznak, amiről azt beszélik, hogy a Székelyföldet ábrázolja" - mondta a rendőr, aki elárulta: csendőrkollégáit már egy nappal korábban arra figyelmeztették Vásárhelyről, hogy amennyiben "furcsa plakátokat" találnak, azonnal értesítsék a megyei parancsnokságot. Egy Ciprian Airineiként bemutatkozó csendőr volt, aki "felfedezte a plakátokat", de nem nyilatkozott az újságíró előtt. A SZNT népszerűsítő plakátjainak Marosvásárhelyen is meg kellett volna jelenniük. Ennek érdekében éppen Fodor Imre fizette ki még a plakátolási illetéket, de alig két órával később Dorin Florea polgármester telefonon értesítette, hogy menjen a pénzéért, mert visszavonta az engedélyt. "Szerintem nálunk csak azért fújják fel ennyire ezt az ügyet, hogy megfélemlítsék a magyar közösséget" - mondta Fodor Imre. Marosludasi társa, Andrássy Árpád szerint Fodor erdőszentgyörgyi "lefülelése" kitervelt akció volt. "Csak én és a szentgyörgyi Molnár József tudtunk arról, hogy Fodor Imre kiviszi a plakátokat. Az alpolgármester szerdán este tőlem kérte el a Molnár otthoni telefonszámát. Meggyőződésem, hogy beszélgetésünket lehallgatták, különben mivel lenne magyarázható, hogy amint leparkolt, a plakátok felől érdeklődő csendőr jelent meg az autó mellett?" - vélte Andrássy. /Szucher Ervin: Fodor Imrét bekísérték a rendőrőrsre. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Megtéveszti a magyar közösséget a Székely Nemzeti Tanács, jelentette ki tegnap Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Markó nem tartja jónak az SZNT megalakítását, szerinte a kezdeményezők azt a látszatot akarják kelteni, hogy ezáltal megvalósul a székelyek autonómiája. "Erről szó sincs, a tanácsnak nem lesz semmiféle hatásköre, csupán az RMDSZ alternatívája kíván lenni" - vélte a szövetségi elnök. /Markó Béla: megtévesztő az SZNT. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete Területi Küldöttek Tanácsának Állandó Bizottsága a csíki RMDSZ-elnökök és RMDSZ-listán megválasztott polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok figyelmébe ajánlja okt. 9-i ülésén elfogadott állásfoglalását. Ebben felkérik a "címzetteket", hogy ne jelöljenek helyi SZNT-küldötteket mindaddig, amíg érvényes SZKT-, illetve TKT-döntésekre nem kerül sor ez ügyben. "Ezen álláspontunkkal megerősítjük a Ráduly Róbert Kálmán területi RMDSZ-elnök 2003. október 6-án megfogalmazott levelét, miszerint RMDSZ helyi vagy területi, esetleg országos álláspontjának kialakulásáig tartsák magukat távol a Székely Nemzeti Tanács alakulási folyamatától" - olvasható az állásfoglalásban. /Állásfoglalás a Székely Nemzeti Tanács ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Az Erdélyi Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága elemezte az alkotmány felekezeti oktatásra vonatkozó módosító paragrafusát, amelynek elfogadásáról október 19-én népszavazás dönt. Előrelépés, hogy az állami és magán oktatási szféra mellett megjelenítik a felekezeti oktatást is. Azonban ezt negatívan ellensúlyozza, hogy csupán az állami oktatás ingyenességéről van szó egy másik részen. A Tanügyi Bizottság ezért a felekezeti oktatás létjogosultságának e formában való alkotmányba iktatását elégtelennek tartja, és továbbra sem látja biztosítottnak a felekezeti oktatás kérdésének megnyugtató rendezését. /Látszólagos oktatási esélyegyenlőség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"A televízióban Puiu Hasotti liberális (PNL) politikus kijelentette, hogy "a 13 tábornok aradi szobrának Magyarországon a helye..." El lehetne kissé gondolkozni, hogy mi mindent "kellene" tovavinni Erdély egész területéről mindabból, ami a hajdani "Nagyra" emlékeztet (csak itt Kolozsváron például a román Nemzeti Színház épületét, a Babes-Bolyai Egyetem épületét, az Egyetemi Könyvár épületét, a Klinikák épületétnek sorát, Mátyás király születési házát és főtéri szobrát, a Farkas utcából Sárkányölő Szent György szobrát s ugyanonnan mindjárt a református templomot stb.), írta Szabó Gyula . Az emlékművet Aradon kellene hagyni. Ha mégis "muszáj" lenne Magyarországra tenni át a "helyét" a szoborműnek, végső soron az is megoldható egy "egyszerű" határkiigazítással: átcsatolják Párizsban, a csatolások "szokott helyén" Aradot Magyarországhoz, és azzal a "szokványos tollvonással" az időközben felállított Szabadság-szobor "készen" ott lesz Magyarországon. /Szabó Gyula: Legjobb román ötlet a "botránykő"-szoborra nézve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint Romániában a polgármesterek nem támadhatják meg a helyi tanácsok határozatait. Ez azt jelenti, hogy Gheorghe Funar kolozsvári polgármester a helyi közigazgatás működésének akadályozására alkalmas eszköz nélkül maradt. Funar rendszeresen megtámadta a közigazgatási bíróságokon a tanácsi határozatokat, amivel megbénította a helyi közigazgatás működését. 2002. májusa óta minden tanácsi határozatot megtámadott a közigazgatási bíróságon. /Borbély Tamás: Csökken a polgármester hatásköre. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Szabó Csaba újságíró megkérte egyik kollégáját, hogy egy cikk erejéig szálljon be az egyik szórványakcióba, időnként be kell segíti közmagyar ügyekben egymásnak. A pályatárs azt mondta, hogy őt nem érdekli semmi szórvány, semmi közmagyar ügy, azaz csak akkor érdekli, ha azért megfizetik. Ha mindenki azt mondaná, hogy közmagyar ügyekben nem dolgozunk ingyen, akkor szép csendesen leépülne az a fél-földalatti szórványmentő hálózat. Az is igaz viszont, hogy ezt a fél-földalatti hálózatot el kellene tartania a társadalomnak. Azokat, akik bizonyított módon tevékenykednek a szórvány, vagy a közösségépítés, kapcsolatfejlesztés terén. /Szabó Csaba: Ingyenmunka turul változatra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Válságos helyzetbe került kisgyermekes anyákon kíván segíteni a néhány hét múlva megnyíló otthon létesítésével a sepsiszentgyörgyi Talita Kumi Egyesület. Háromszéken nyolcszáz gyermeket hagytak el szüleik az utóbbi tizenhárom évben. A Talita Kumi Egyesület legújabb kezdeményezése azt a jelenséget igyekszik visszaszorítani, hogy a válságos helyzetbe került anyák lemondjanak gyermekükről. A városi tanács vállalta az ingatlan bérleti díjának kifizetését. A Talita Kumi vezetője, Vidor Alíz közölte, tíz anyának és gyermekének tudnak majd otthont biztosítani. Igyekeznek munkalehetőséget biztosítani az anyukáknak: a Máltai Szeretetszolgálat kötő- és varrógépet adományozott az intézménynek. Vidor Alíz hangsúlyozta, az új otthont helyi összefogásból hozták létre. Ügyvédek és orvosok egy-egy csoportja havonta juttatja el az egyesülethez anyagi támogatását, de többen mosógépet is adományoztak. /Farkas Réka: Helyi összefogásból jöhetett létre a hiánypótló intézmény. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 10.
"Gazdag programmal kezdték az új évadot a romániai magyar színházak, azonban a tervek megvalósítását az anyagi gondok gátolják. Kovács Levente, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának vezetője emlékeztetett arra, hogy a színház költségvetését nem a román művelődésügyi minisztérium, hanem a Maros megyei tanács és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal biztosítja. A megyei hatóságok azonban még nem rendelkeznek a színházvezetéshez szükséges tapasztalattal, emellett a költségvetés egyötödének megfelelő, nemrégiben a helyi tanács által jóváhagyott támogatás folyósításával is gondok voltak. Magyarországi támogatások nélkül az utóbbi négy évben egyetlen darabot sem vihettek volna színre. A helyi költségvetés csak a fizetéseket és az épület állagának megőrzését képes biztosítani. "Nem tisztességes, hogy egy kéttagozatos - román és magyar - színház keretében a magyar társulat csak a magyarországi támogatásoknak köszönhetően létezhet, míg a román társulat költségeit teljes mértékben a helyi költségvetésből fedezik" - mondta a társulatvezető. A kolozsvári Magyar Opera legnagyobb gondját a nagymértékű kivándorlás jelenti, ami akár az intézmény megszűnésével is járhat. Simon Gábor igazgató szerint 1950-től kezdve több mint száz művész hagyta el a kolozsvári művészeti intézményeket. Ennek az a fő oka, hogy a művészek Kolozsváron rendkívül rosszul keresnek. A Csíki Játékszín éppen az anyagi gondok miatt főleg "befogadó" színházként működik, nincs annyi pénze, hogy csak önálló produkciókat készítsen. Így az idei évad három nagy előadásából egy, a három gyermekelőadásból pedig kettő vendégelőadás. A művészek bérét és a produkciós költségek egy részét a helyi önkormányzat biztosítja. Emellett a színház vezetése infrastruktúra-fejlesztésre, illetve egy-egy produkcióra szóló pályázat útján próbál pénzeket előteremteni. A pályázatok többségét a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, az Illyés Közalapítványtól, illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól nyerték. A Tomcsa Sándor Színház fenntartója Székelyudvarhely önkormányzata, költségeinek fedezéséhez azonban más anyagi támogatókra is rászorul. Itt is elsősorban a magyarországi források jelentik a mentőövet. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház számára is kevés a megyei tanács által adott pénz. A magyarországi támogatásból fedezhető a vendégrendezők honoráriuma, a díszlet- és jelmezköltségekhez szükséges összegekhez különböző pályázatok útján jutnak. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is csak "vegetálni" tudna a helyi önkormányzat pénzéből. Az idei ötvenedik évfordulóra azonban a megyei tanács külön keretet szavazott meg az intézmény számára. Ebből a színház szeretné felújítani a stúdióját, felújítani és bővíteni tervezi néhány helyiségét, így az öltözőt is. /Garzó Ferenc: Romániai magyar színházak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 10./"
2003. október 10.
"A Madách Irodalmi Társaság szept. 26-án és 27-én tartotta tizenegyedik szimpóziumát. A Balassagyarmat melletti Szügy művelődési házában Andor Csaba elnök nyitotta meg a rendezvényt. Az elnök beszámolt a Társaság éves tevékenységéről, és közölte, az idén első ízben nem kaptak kormánytámogatást. Asztalos Lajos elemezte Neuschloss Károly Marcel, a chilei egyetem tanára által föltehetően az 1940-es, 1950-es években spanyolra ültetett Tragédia-változatot. A megjelentek Balassagyarmaton részt vettek a költő szobránál tartott koszorúzási ünnepségen. Több előadás hangzott el, köztük Kozma Dezsőé (Kolozsvár) A Madách-kultusz kezdetei Erdélyben címmel. Másnap a szimpózium résztvevői a felvidéki Alsósztregovára utaztak és megtekintették a Madách Imre szülőházában berendezett emlékmúzeumot. A szimpózium munkálatai az épületben Madách Tanulmányi Nap címen folytatódtak. Az egyik előadó, Bíró Béla (Sepsiszentgyörgy) Gnosztikus gondolatok a Tragédiában címen beszélt. /Asztalos Lajos: XI. Madách Szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 11.
"Magyar Bálint magyar oktatási miniszter négynapos erdélyi körútra indult. Az önálló karok létrehozására vonatkozó fogadókészség nem teljes, ezért nehéz az előrelépés ebben az ügyben - jelentette ki Magyar Bálint magyar oktatási miniszter okt. 10-én Kolozsváron, Andrei Margával, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorával folytatott megbeszélés után. A találkozón Andrei Marga vázolta az önálló magyar karok létrehozása körül kialakult bonyolult politikai és szakmai helyzetet, és felvetette egy új, társadalomtudomány fakultás létrehozásának lehetőségét, mivel - véleménye szerint - sokkal könnyebb egy új kar létrehozása, mint a meglévők megosztása. Magyar Bálint kifejtette, a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás csak abban az esetben tud megélni a Magyarországról érkezett állami támogatással, ha az valódi versenyhelyzetben minőségi oktatást tud nyújtani. A magyar kormány az anyaország határain túli magyar nyelven oktatók támogatása és a romániai magyar közoktatás megőrzése érdekében ütemezett kollégiumi program, illetve a romániai magyar oktatási informatikai fejlesztés területén tervez jelentős előrelépést elérni. A miniszter bejelentette, hogy a határon túli politikában újdonságként jövő év szeptemberétől átlagosan 10 ezer forint értékű ösztöndíjjal tervezik támogatni a magyar nyelven tanító oktatókat. Ezzel szeretnék ösztönözni a felsőoktatási rendszerben oktatókat arra, hogy magyar nyelvű kurzusokat indítsanak, magyar nyelven tanuló diákokat - beleértve a nem magyar nemzetiségűeket is - toborozzanak. A kollégiumi program keretében minden évben egy-egy kollégium átadását tervezik, a szórványterületen élő romániai magyarság iskoláink megmaradása érdekében. Emellett a magyar kormány a magyarországi oktatási fejlesztési programhoz kapcsolva Romániában is olyan technikai fejlesztéseket tervez támogatni, amelynek révén a legeldugottabb romániai magyar nyelvű iskolában is hozzáférhetővé válik a magyarországi diákok által elérhető tananyag. Magyar Bálint szerint a magánegyetem szakmai felügyeletének a magyar miniszterelnöki hivataltól az oktatási tárcához kellene átkerülnie. /Borbély Tamás: Nehéz az előrelépés a magyar karok ügyében. Kolozsváron Magyar Bálint oktatási miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Ma még senki sem tudja, hányan veszik maguknak a bátorságot, hogy vasárnap részt vegyenek a helyi nemzeti tanácsok alakuló ülésén, első felvonásán ama civil kezdeményezésnek, amelyből a Székely Nemzeti Tanácsnak kellene kinőnie magát, írta Csinta Samu. Történelmi pillanatnak lehet nevezni. A gyűléseket népszerűsítő anyagok terjesztése során tapasztalható volt a megfélemlítés. Az okt. 12-i, vasárnapi gyűlések történelemformáló eseményeknek minősülnek. A székelyföldi autonómiatörekvések érvényesítését célzó SZNT ugyanis jó ügyet képvisel. /Csinta Samu: Az álmodás joga. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Traian Basescu, a Demokrata Párt elnöke közölte, a demokrata-liberális koalíció kormányra kerülése esetén potenciális partnerként tekint az RMDSZ-re. "Ennek érdekében azonban az érdekvédelmi szövetség vezetőinek ki kell verniük a fejükből a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozását, valamint a marosvásárhelyi iskolák etnikai alapon történő szétválasztásának gondolatát" - hangsúlyozta. /Rostás Szabolcs: Számít az RMDSZ-re. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Okt. 10-én tartották az udvarhelyszéki RMDSZ küldöttgyűlését, melyen megfosztották Farkas Csabát alelnöki tisztségétől. A testület azzal indokolta döntését, hogy Farkas funkciója összeegyeztethetlen a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének ügyvivői tisztségével. Farkas Csaba székelykeresztúri RMDSZ-elnök, a helyi szervezet megerősítette őt elnöki tisztségében. Verestóy Attila szenátor bűnösöknek nevezte azokat, akik azt tanácsolják a választóknak, szavazzanak nemmel a referendumon. /Zilahi Imre: Leváltották Farkas Csaba alelnököt. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Megalapozatlannak tartja Varga Attila Szatmár megyei képviselő az Erdélyi Református Egyházkerület oktatásügyi bizottsága kételyeit az alkotmánymódosító törvénytervezet biztosította felekezeti oktatás kapcsán. Az RMDSZ álláspontja szerint az alkotmányos garancia teszi lehetővé majd, hogy az oktatási törvény többé ne kérdőjelezze meg a felekezeti oktatás létjogosultságát és fejlesztését. Az Erdélyi Református Egyházkerület oktatásügyi bizottságának közleménye szerint az alkotmánymódosító törvénytervezet csak látszólag teremti meg a három - állami, magán és felekezeti - oktatási forma esélyegyenlőségét, mivel kizárólag az állami oktatás finanszírozását tekinti állami feladatnak. Varga Attila a Szabadság kérdésére elmondta, hogy itt nem az oktatás ingyenességéről van szó, hanem arról, hogy akarnak-e az egyházak felekezeti oktatást vagy sem, hiszen a szövetség a felekezeti oktatásért mint különálló intézményi formáért küzdött. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének közleménye szerint az alkotmányos garancia teszi lehetővé majd, hogy az oktatási törvény többé ne kérdőjelezze meg a felekezeti oktatás létjogosultságát és fejlesztését. /(borbély): Megalapozatlan egyházi kételyek. Csak az új alkotmány alapján bővülhet a felekezeti oktatás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Önkormányzati konferenciát szervezett okt. 9-én Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban a Fehér megyei RMDSZ. A két napirendi pont az alkotmánymódosítás illetve az önkormányzati választások, pontosabban a jelöltállítás alapelvei voltak. Dr. Brendus Gyula és Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke kudarcnak ítélte az aradi Szabadság-szobor ügyét. Kiemelték: eljött az idő szakítópróbára bírni a kormánypárttal kötött protokollumot és kérni ennek felbontását. Az új alkotmány előnyeit és az "igen" szavazat szükségességét Varga Attila parlamenti képviselő ecsetelte. /Damó István Péter: Önkormányzati konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Okt. 2-4. között a magyarországi Csengeren Alma Napokat rendeztek, ahova tíz erdélyi megye (Arad, Bihar, Fehér, Hargita, Maros, Kolozs, Kovászna, Szilágy és Temes) gazdálkodóit és gazdaszervezeteinek képviselőit is meghívták. A legnépesebb küldöttség Marosvásárhely és Kolozsvár környékéről indult. A találkozón részt vett dr. Németh Imre magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is, aki a jelen és jövő mezőgazdaságáról szólt az EU-s követelmények tükrében. Dr. Solymosi József miniszteri főtanácsos a határon átnyúló agrárkapcsolatokról értekezett. A jelenlévők közül többen is elemezték a határon túli magyar és a magyarországi gazdasági kapcsolatok eddigi eredményeit, illetve hiányosságait. Elhangzott, hogy az EU-ba történő belépés során nagy segítséget jelenthet a magyar tapasztalatok átvétele, testvértelepülési kapcsolatok létesítése, és főleg azoknak gazdasági tartalommal történő feltöltése. /Barazsuly Emil: Határokon átnyúló almatermesztési együttműködés. A terveket valóra kellene váltani. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Okt. 10-én ünnepélyes keretek között felavatták Kolozsváron az Unitárius Kollégium új leánybentlakását, amely elsősorban teológus hallgatóknak nyújt otthont az egyetemi tanév ideje alatt. Dr. Szabó Árpád püspök elmondta: történelmi pillanatnak tartotta 2001. szept. 13-át, amikor a középiskolások bentlakása megépült, a teológiai hallgatók számára tervezettet pedig egyenesen álomnak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a 36 egyetemista lánynak a bentlakást elősegítették. Jelen volt a fő támogató Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnöke, König Sándor is. /Szabó Csaba: Felavatták az unitárius lánybentlakást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"1943. márciusában Besztercére telepítettek a Székelyföld különböző falvaiból 32 magyar családot. 1945-ben már szinte mindenkinek új háza volt Besztercén és családonként 10-10 hektár földje. 1945-ben a magukra maradt, csak magyarul tudó székelyek sorsa rosszra fordult. Sorra megfosztották őket földjeiktől. A kommunista időben lassan bontogatni kezdte az állam ezeket a házakat, és voltak olyanok, akik ebbe belepusztultak. A közösség mai napig megtartotta vallását, szokásait, és a 89-es fordulat után földjeiket is visszakapták. Legtöbbjük azonban eladta, mert elöregedett a földművességhez. A puszta föld lassan kezd benépesedni és már nemcsak hétvégén. Besztercén már 60 éve él egy kis székely közösség. /Bencze Anna: Feltámadt a székely vitéz-telep. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Ötvenedik születésnapját ünnepli a szatmári magyar színtársulat. Soós Angéla színésznő emlékezett legszebb éveire. Az első években valóságos társadalmi esemény volt egy-egy agyar előadás, találkozások, megbeszélések színtere. Az előadás pedig nem ért véget a színpadon, a színészeket a vendéglőben várták. Egy-egy darabból száz-százötven előadást is tartottak, persze a turnékkal együtt, mégis gyakran került ki a pénztár ablakára a "minden jegy elkelt" felirat. Pedig akkor hétszáz férőhely volt, több mint most. Kiváló rendezők dolgoztak itt, Harag György, Kovács Ferenc, Taub János, Tompa Miklós, Szabó József vagy Farkas István. Csodálatos díszletek, kosztümök, színpadképek születtek, volt, hogy a közönség külön megtapsolt egy-egy, különlegesen jól sikerült díszletet. Az akkori színtársulatból Szatmárnémetiben már csak ő és Diószeghy Iván van jelen. Kolozsváron Elekes Emma, Csíky András, Boér Ferenc, Krasznay Paula. Vándor András Magyarországra települt ki. Manapság általános jelenség, hogy a kiemelkedő tehetségek többsége már a pálya első néhány évében elmegy. /Báthory Éva: Ötvenéves a szatmári magyar színtársulat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 11./"
2003. október 11.
"A nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület, a helyi RMDSZ illetve belvárosi római katolikus plébánia rendezésében okt. 11-én helyezik el az egykori ferencrendi tanintézet falára az iskolaalapító Bilinszky Lajosnak emléket állító táblát. Az arcplakett alatt három nyelven olvasható a pápai prelátus, magyar pedagógus és a tanintézet-alapító Bilinszky rövid életrajza. Az ingatlant - amelyben jelenleg két állami líceum működik - nemrégiben kapta vissza a római katolikus egyház, így az emlékjel-állítás többszörösen is szimbolikus a nagyszebeni magyarság számára. - Jelképek egész sorát tudhatjuk magunk mellett itt, az egykori ferencrendi tanintézet környékén - mondta Szombatfalvi Török Ferenc szebeni RMDSZ-elnök -, hiszen az ingatlan közelében van a nemrégiben újrakeresztelt, és most Petőfi Sándor nevét viselő park illetve sétány is. A tábla ugyanannak a Ioan Candea-nak a munkája, aki a jelenleg Bolyán álló, augusztusban avatott Bolyai János mellszobrot is készítette. Az emléktábla-avatás költségeit a római katolikus egyház állja. /Bilinszky-emléktáblát avatnak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora /sz. Bukarest,1922. dec. 20./ dési zsidó család második gyermekeként született. A második világháború végén a nagybányai munkaszolgálatos századból menekülve szovjet fogságba esett, majd miután onnan is sikerült megszöknie, Németországba távozott. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg, de az Egyesült Államokban fejezte be, politikatudományi doktorátussal, 1952-ben. 1956-tól a New York-i City University-n az összehasonlító politikatudomány tanáraként dolgozott, innen vonult nyugdíjba 1992-ben. Azóta professzor emeritusként az egyetem keretében működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója. Braham professzort világszerte a holokauszt egyik neves tudósaként, a magyar holokauszt egyik fő szakértőjeként ismerik. A magyar és a román zsidó holokausztról több mint hetven könyvet írt, szerkesztett. Szeptember utolsó és október első napjaiban Braham professzor Erdélyben járt. Tibori Szabó Zoltán készített vele interjút. Románia vezetői kijelentették, hogy készek szembenézni a múlttal, készek bevezetni a holokauszt oktatását a középiskolák és a felsőoktatási intézmények tanrendjébe, de ennek nyoma még nem látható. Magyarországon a holokausztot már tanítják az iskolákban. Nem sok olyan ország van a volt szovjet blokkban, amely Magyarországhoz hasonlóan külön napot jelölt ki - április 16-ikát - a holokausztra történő megemlékezésre. A magyar kormányzat nem csupán a volt Páva utcai zsinagógában létrehozandó Holokauszt Múzeum felállítását támogatja, hanem azt a nemzetközi tudományos konferenciát is, amelyet jövő év áprilisában, a holokauszt 60. évfordulóján, Molnár Judit egyetemi tanár és kollégái, a Magyar Auschwitz Alapítvány közreműködésével szerveznek Budapesten. Magyarországon ma már sok holokauszttal kapcsolatos könyv jelenik meg. Braham kiadtam néhány évvel ezelőtt az 1984 és 2000 között ebben a témakörben megjelent könyvek és tanulmányok bibliográfiáját. Az ott szereplő 1500 cím túlnyomó része Magyarországon látott napvilágot, magyarul és más nyelveken. A bukaresti Hasefer Kiadó nemsokára megjelenteti Braham professzor A népirtás politikája című könyvének rövidített változatának román kiadását. Az eredeti kétkötetes kiadást a budapesti Belvárosi Kiadó 1997-ben jelentette meg, ennek rövidített, ugyancsak magyar nyelvű, mintegy 250 oldalas változatát pedig a szintén budapesti Új Mandátum Kiadó készítette el az idén. Utóbbit azzal a céllal adták ki, hogy a magyar középiskolákban és felsőbb oktatási intézményekben tankönyvként használhassák. Ennek a kötetnek a román nyelvű változatát Politica genocidului címen szintén ki fogják adni. A professzor másik terve többkötetes munka, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, amelyet több mint húsz kollégája közreműködésével készít. A munka az 1941-es népszámlálást alapul véve, a korabeli vármegyék szintjén vizsgálja a zsidóság sorsát. Ezen vármegyék közül néhány ma már nem Magyarországhoz tartozik, hanem az utódállamokban található. Így az egykori észak-erdélyi vármegyék Romániához tartoznak, a felvidékiek Szlovákiában, illetve Ukrajnában vannak, Bácska pedig Szerbia és Montenegro része. Az enciklopédián kívül két másik, egy magyar és egy angol nyelvű köteten is dolgozik. A magyar a Tanulmányok a holokausztról sorozat harmadik kötete, amelyben az egyik tanulmány Csík vármegye zsidóságának történetét mutatja be. A másik, az angol nyelvű, szintén a magyarországi holokauszttal foglalkozik - Studies on the Holocaust in Hungary címmel. /Tibori Szabó Zoltán: Demokráciát nem lehet hazugságokra építeni. Beszélgetés Randolph L. Braham érdemes professzorral, a holokauszt-kutatás jeles tudósával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"Okt. 10-én Kolozsváron, a Korunk Galériában megnyílt Kabán József fotóművész tárlata: a 35-40 éves pályafutás alatt termett portrék, életképek, pillanatképek stb. A mestert hetvenedik születésnapja alkalmából a házigazda, Kántor Lajos főszerkesztő köszöntötte. Az eseményen közreműködött Albert Júlia színművésznő és a Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Botár Gerő, Olimpiu Moldovan, Török Béla). /Ö. I. B.: Kabán József fotóművész köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 11.
"A Vetés és Aratás című evangéliumi folyóirat negyedévenként lát napvilágot. Egerben szerkesztik, de újabban Kolozsvárott nyomják a Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában. Mindenkinek költségmentesen megküldik, aki azt írásban kéri. A terjesztés mehet a lelkészi hivatalokon keresztül, de családokhoz is eljuttatják. A protestáns vallásos evangéliumi irodalmi és bibliatudományi népszerűsítő lap minden száma nemzetközi anyagból áll össze. A kis elbeszélések, vallásos versek mellett a bibliaföldrajz, bibliai állattan, növénytan, ásványtan, az énekes oldal, a gyermekoldal, elődeink története, az igemagyarázat jellemző a kiadványra. /(Makay): Vetés és Aratás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./"
2003. október 11.
"Bertha Zoltán első kötetében (A szellem jelzőfényei, 1988 egy-egy Tamási- és Bodor Ádám-tanulmány, Weöres- és Szilágyi Domokos-elemzés, Utassy József- és Nádas Péter-kritika sorakozott, illetve a tegnapi és mai avantgárdról vagy a transzszilvanizmusról cikkezett a szerző. Egy korábbi irodalomtörténeti összefoglalóban, mint társszerző (A hetvenes évek romániai magyar irodalma, 1983) az erdélyi első Forrás-nemzedék jeles tagjairól készített portrésorozatot, s egyikükről nemsokára monográfiát (Bálint Tibor, 1990), később viszont Sütő András életútját és -művét dolgozta fel monografikus tanulmányban (1995). Berha Zoltánnak az utóbbi évtizedben közreadott irodalomkritikai tanulmánykötetei (Gond és mű, 1994; Sorstükör, 2001) a kritikus kitartó következetességét szemléltetik, hiszen újabb és újabb tanulmányokban tér vissza - többek között - Tamási Áron, Sütő András, Bálint Tibor, Szilágyi Domokos művéhez, illetve a transzszilvanizmus és az avantgárd, valamint a posztmodern kérdéséhez, újabb vizsgálódásaiban Németh László és Illyés Gyula életművének a központba állítását jelenti. Ez a nyitás főként új kötetében /Sorsbeszéd. Pomáz, Kráter Műhely Egyesület, 2003/ követhető nyomon, ebben Kós Károlyról, Áprily Lajosról, Reményik Sándorról, Wass Albertről, Kányádi Sándorról találhatók elemzések. A szerző s megfogalmazta bevezetőjében alaptörekvését: "Modernség és nemzeti kulturális megmaradás, létveszélyek és egzisztenciális-etikai törekvések kontextusában (is) megfaggatni az olyan szellemóriások sorsirodalmi példa-életműveiből sugárzó üzeneteket, mint amilyen Németh László, Illyés Gyula, Kós Károly vagy Tamási Áron volt, a figyelmet ébren tartani Áprily Lajostól, Reményik Sándortól Wass Albertig, Sütő Andrástól, Kányádi Sándortól Szilágyi Domokosig, Bálint Tiborig, Sánta Ferencig és tovább - olyanok írásművészete iránt, akik korvalóság és gondtapasztalás feszültségei közepette is a szellem örökérvényű jelzőfényeivel irányíthatnak bennünket. Akik magyarság és minőség szintézisének kívánalmával, a "sajátosság méltóságának" ihlető erejével késztetnek lelkiismereti önvizsgálatra, Kárpát-medencei, nemzeti önismeretre, Trianon utáni magyarságtudat-fenntartásra és univerzális világlátásra."/Borcsa János: Az irodalomkritikus kritikus választásai és vállalásai. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 12.
"Évnyitó Veni Sancte szentmisével megkezdődött a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola új tanéve. Oláh Zoltán új rektor megköszönte Peter Jäger volt rektor, a filozófia és a filozófiatörténet tanára három évi tevékenységét. A 2003/2004-es tanévre összesen 97 diák iratkozott be, ebből 88 tartózkodik a szemináriumban (első éven tehát 13, másodéven 17, harmadéven 15, negyedéven 10, ötödéven 15, hatodéven 18 hallgató), 9 pedig pasztorális gyakorlati éven van. A 97 diákból 61 a gyulafehérvári főegyházmegyéből, 13 a temesvári egyházmegyéből, 17 a szatmáriból, 6 a váradiból érkezett az új tanévre. /Kicsi István: Közösségben az evangelizációért. Tanévnyitó a gyulafehérvári teológián. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 12./"
2003. október 12.
"Révész-képzési előkészítőre került sor a kolozsvári Mozgássérültek Szent Kamill Szociális Otthonában. A tanfolyam szervezőjeként Fikó Csaba, a Hargita megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke hangsúlyozta: akkor nevezhetik eredményesnek a képzést, ha a révészekről mindenhol tudomást szereznek, és egy újonnan sérült esetén tudni fogják a hozzátartozók is, hol találnak számára elsősorban lelki támaszt. A képzésre Magyarországról, Szatmárról, Nagyváradról, Székelyudvarhelyről, valamint Csíkszeredából érkeztek a résztvevők. Az egyik előadó, a maga is kerekesszékben ülő Renner Erzsébet, világított rá a Magyarországon már jól működő révésztevékenységre. A révészek nem a túlpartra viszi át a sérültet, hanem onnan hozzák vissza. Hiszen ha valakit baleset ér vagy betegség folytán maradandó sérülést szenved, automatikusan átkerül a túlpartra. Onnan kell őket visszahozni: segíteni, hogy visszailleszkedjenek a családjukba, a társadalomba. /Antal Ildikó: Vissza a túlpartról. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 12./"
2003. október 12.
"Kolozsváron, a Manréza Lelkigyakorlatos Központban tartotta 14. közgyűlését a Romániai Női Szerzetesrendek Elöljáróinak Konferenciája szept. 30-okt. 3. között. A választások eredményeként a következő három évben a Romániai Női Szerzetesrendek Elöljárói Konferenciájának elnöke Fülöp Magdolna, a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója lett. Általános titkárrá Homa Ildikó szociális testvért választották újra. /Új női szerzeteselöljárók Romániában. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 12./"