Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón – adja hírül Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n.
Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.
„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.
Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.
A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.
A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón.
Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.
„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.
Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.
A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.
A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A javaslatot elvetették – Nem a trikolórért választanak
Elutasította a képviselőház plenáris ülése azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyei tanácselnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, amennyiben nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja.
„Az RMDSZ többször is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet ezzel az aberrációval, hiszen a helyi választottakra vonatkozó jogszabály e téren történő módosítása központosító intézkedéseket vezetne be és zászlóőrző polgármestereket termelne ki”, tájékoztatott az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti törvényhozó azt követően, hogy tegnap a végszavazáson a plenáris ülés elutasította ezt a kezdeményezést.
Máté elmondta, hogy a választott tisztségben levő személyek mandátumának megvonása nem függhet össze a román nemzeti lobogó hivatalos intézményeken történő elhelyezésével. „Törvény írja elő, hogy melyek azok a hivatalos intézmények, ahová Románia zászlaját kell kihelyezni, viszont ha ezen intézményekről lelopják a zászlókat, akkor azt nem a polgármestereken kell számon kérni, és nem úgy, hogy választott mandátumukat elveszítik.
Ez ellentmond a demokratikus elveknek: egy választott tisztségviselő nem a zászlók kihelyezéséért kapott mandátumot, hanem a helyi közösség érdekének képviseletéért. A politikai legitimitás nem ezen múlik”, fogalmazott Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, és elmondta, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői ellenszavazták a kezdeményezést. Az ügyben a szenátus a döntő ház.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

A luxusnyugdíjat megszavazó magyar szenátorok listája
Az önkormányzati vezetőknek - polgármestereknek és helyetteseiknek, valamint megyei tanácselnököknek és helyetteseiknek - extra nyugdíjat szavazott meg a román szenátus. Nézze meg melyik magyar voksolt a törvényt mellett.
Az adevarul.ro a teljes listát közölte mind a 86 szenátorral, akik megszavazták hétfőn a vitatott törvényt.
Az RMDSZ-ből a Bihar megyei Biró Rozália, a Kovászna megyei Klárik László-Attila, a Hargita megyei Tánczos Barna és Verestóy Attila, a Szilágy megyei Végh Sándor, a Szatmár megyei Pataki Csaba, a Kolozs megyei László Attila szavazott extra nyugdíjat az önkormányzati vezetőknek.
A szégyentáblán a PSD, az UNPR, az ALDE, és az RMDSZ szenátorai szerepelnek, a nemzeti liberálisok kivonultak az ülésről. Mivel a szenátus volt a döntő ház, a törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
itthon.ma/erdelyorszag

Betlehemezés Szászfenesen – nyári üdülés a jutalom
Több Kolozs megyei iskola, így a Szászfenesi Gh. Şincai Általános Iskola tanulóinak egy csoportja is jelentkezett az Európai Magyar Ifjúságért Alapítvány által meghirdetett Székely kapuk – Zöld kapuk című pályázatra, amelynek célja elsősorban a magyarországi és az anyaország határain túli iskoláknak a népművészeti hagyományokkal, közösségi kultúrával, környezeti neveléssel, társadalomépítő és humanitárius tevékenységgel kapcsolatos együttműködésének elősegítése és támogatása.
Botár György, a fentebbi tanintézet technológia tanára már hetedik alkalommal vesz részt diákjaival a programban, több mint tíz gyerekkel. A részt vevő szászfenesi tanulók több helyen léptek fel betlehemes műsorukkal. Ezért jó eséllyel pályáznak az alapítvány fődíjára, vagyis az egyhetes nyári horvátországi kedvezményes árú üdülésre. A legkiemelkedőbb iskolák ugyanis elnyerhetik A közép-kelet-európai közösségi kultúra ápolásának és a környezettudatos közösségi élet társadalmi előmozdításának kiváló műhelye címet, amelyet minden évben a CEECD projektintézet adományoz. A program fődíjaként a legsikeresebben szereplő gyermekek és pedagógusok rendkívül kedvezményes tengerparti és magyarországi osztálykirándulásokat, jutalomtáborokat, üdüléseket nyernek. Idén mintegy 800 gyermek (és természetesen a kísérőpedagógus) vett részt tematikus jutalomüdülésen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Felavatták a székelykocsárdi Gróf Gálffy János közösségi házat
Székelykocsárd a Kolozs, Maros és Fehér megye határán található szórványvidék legismertebb települése, bár a faluban a magyarság aránya napjainkra 25-30 %-ra csökkent. A helyi magyar közösség megmaradása, identitásának megőrzése sokszorosan veszélyeztetett, de tudatos közösségépítő, különféle kulturális és hagyományőrző tevékenységek révén a negatív folyamatok megállíthatók. Ezt a feladatot igyekszik felvállalni a Cserevár Egyesület, a Magyar Ház működtetője, hiszen a faluban léteznek még olyan kulturális és humán erőforrások, amelyek az itteni magyar közösség támpilléreit képezik.
Az egykori aranyosszéki település gazdag múltból táplálkozik: három erdélyi fejedelem fordult meg a faluban, 1575-ben Báthory István, 1605-ben Bocskai István, 1662-ben pedig Apafi Mihály, aki nem csupán csatát vívott itt, hanem október 6-án Kocsárdról a Szilágyi-kastélyból (abból a régi kúriából, melyben az önéletrajzíró Gálffy János gróf született s mint Aranyosszék főkirálybirája lakott, s mely az ő kivégeztetésével jutott a Szilágyi család birtokába), adja ki azon rendeletét, mely szerint a Bethlen Gábor által alapított kollégiumot Nagyenyedre helyezi át. A Rákóczi vezette szabadságharc alatt is több csata színhelye volt a település, először 1704-ben Thoroczkay István kuruc vezér Kocsárdnál akadályozza meg Rabutint a Maroson való átkelésben, 1707-ben Pekri Lőrinc pedig Tiege osztrák generálist győzi le itt. 1848-ban Bethlen Gergely Kocsárd határában veri szét azt a vérengző móc hadat, mely előzőleg a szomszédos Nagylak magyarságát gyilkolta le.
Orbán Balázs is meglátogatta a települést „mely a közmíveltség zászlaját iránytadólag ragadta föl”, megemlítette korának „szellemi vivmányaiból eredő örvendetes jelenségeit”, elsősorban a falu református iskoláját, amelynek felépítésében egy helyi származású lelkész adományozásához „a kocsárdi birtokosság régalékból gyült 3000 frttal járult” és amelynek „itt a Székelyföld szélén, a magyar elem határvonalán igen nagy jelentősége van”.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra is Székelyföldön a legalacsonyabb az átlagbér
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó. 
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro

Szakoktatás magyar hátszéllel Marosvásárhelyen is 
Anyaországi segítséggel indítana magyar tannyelvű szakiskolai képzést a Marosvásárhelyi Református Kollégium a kolozsvári példát követve – jelentette be Benedek Zsolt igazgató, a Maros megyei tanfelügyelőség támogatásában azonban egyelőre nem lehetnek biztosak – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n.
Engedélyre várva
A tanintézet vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2016/2017-es tanévtől kezdődően indulnának a szakiskolai osztályok, az elképzelést egyébként a református egyházkerület és az RMDSZ Maros megyei szervezete is támogatja. Első lépésként az ipari parkban működő cégek képviselőivel találkoztak, tárgyaltak. 
„A helyszínen pozitívan válaszolt felkérésünkre a Hirschmann cég, amely gépkocsialkatrészeket, huzalokat gyárt. Szintén felkarolta a szakoktatás elindításának tervét a Lion Victoria autóforgalmazó és -szervizelő cég. Azt szeretnénk, ha az egyik osztály mechanika és autóbádogos profilú lenne. A másik szakosztályban pékeket és henteseket képeznének, a gyakorlati tudnivalók elsajátítása érdekében együttműködési szerződést kötöttünk a Timkó pékséggel, valamint a Petry és Tordai húsfeldolgozókkal” – tájékoztatott Benedek Zsolt.
A piac feltérképezése és az együttműködési szerződések megkötése után a kollégium vezetősége összeállította a szükséges iratokat, a beiskolázási tervbe beiktatta a két magyar nyelvű szakosztályt is. Benedek Zsolt igazgató elmondta, Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnökkel, majd a református püspökség tanügyi előadójával, Gál Sándorral is felkereste Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, segítségét kérve az osztályok beindításához.
„Január végéig kell szavaznia a megyei tanfelügyelőségnek erről. Ha beleegyeznek, akkor felterjesztik a beiskolázási tervet a minisztériumba, ott is jóvá kell hagyják, de ez általában gond nélkül szokott lezajlani. Kolozsváron semmilyen akadályt nem gördítettek a kollégiumi szakoktatás beindításakor, reméljük, itt sem fognak” – mondta Benedek Zsolt.
Új épület magyar állami támogatással
Amennyiben a tanfelügyelőség jóváhagyja a Marosvásárhelyi Református Kollégium beiskolázási tervét, megkezdődik a szakiskolai oktatásnak megfelelő központ kialakítása. A marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma erre a célra a volt November 7. negyedbeli, évtizedekig árvaházként működő, a vásárhelyiek által most „kék pléhfedelű épületként” ismert ingatlant ajánlotta fel.
„Kató Béla püspök biztosított minket, hogy amennyiben megvan az engedély, akkor magyar állami támogatással korszerű iskolaépületet hoznak létre, ahol a magyar gyermekek megfelelő szakoktatásban részesülhetnek” – mondta Benedek Zsolt, aki elismerte, hogy a gyerekeket oktató szakemberek biztosítása sem lesz egyszerű, de már e célból is elkezdték a tárgyalásokat. „Hiszünk abban, hogy az osztályokat sikerül beindítanunk, és a vidéki és városi magyar gyermekek anyanyelvükön, keresett szakmát tanulhatnak, amely megélhetésüket biztosítja majd” – tette hozzá.
Illés Ildikó: van elég szakiskolai osztály
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint jelenleg Maros megyében elegendő magyar szakiskolai osztály van, elsősorban ezeket kellene fenntartani. Megtudtuk, létezik egy bizottság, amely rendszeresen összeül és javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy milyen típusú szakképzést indítsanak a megyében. Ennek tagja többek között a munkaügyi igazgatóság képviselője is.
„Marosvásárhelyen megőriztük a szakiskolai képzést. A szakoktatásban régiséggel rendelkező iskolákban vannak magyar nyelvű szakosztályok is. Egyre kevesebb a gyermek, így elsősorban a már meglevő szakiskolai osztályokat kell megtölteni, nem újabbakat létrehozni” – mondta Illés Ildikó. Rámutatott: nem lehet a vásárhelyi helyzetet összehasonlítani a kolozsvárival, hiszen Kolozs megyében „évekkel ezelőtt megölték a szakiskolai oktatást, azért engedték meg az osztályok beindítását, de Maros megyében a szakiskolai oktatás folyamatos volt”.
Megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadja a református kollégium szakosztályokat is tartalmazó beiskolázási tervét. Illés Ildikó azt mondta, hogy az említett bizottság javaslatai alapján hamarosan dönt a szakosztályokról a tanfelügyelőség.
A vállalkozók támogatják a tervet
Nagy István, a marosvásárhelyi ipari park igazgatója már visszafogottabban nyilatkozik a Maros megyei szakiskolai oktatás állapotáról, s arra hívja fel a figyelmet, hogy akut szakemberhiány van a térségben. „A református kollégium kezdeményezését nagyon jónak tartom, s a már említett találkozón a cégek is jelezték, hogy hajlandóak áldozni a diákok képzésére. Romániában már van példa a duális oktatásra, arra, hogy cégekkel együttműködve oktatják a diákokat Brassóban, Nagyváradon, Kolozsváron, s nagy szükség lenne erre Marosvásárhelyen is” – összegzett Nagy István. Zilinszki Zoltán, a koronkai Lion Victoria vállalat képviselője elmondta, a cégnek már több szakiskolával van hasonló szerződése, de kevés eredménnyel.
„Jönnek a fiatalok hozzánk, de sajnos kevés olyan diákkal találkozunk, aki tanulni, dolgozni szeretne. Legtöbben ügynökök szeretnének lenni, nem akarnak kétkezi munkából megélni. Pedig szükség lenne jó szakemberekre, s nálunk sok mindent tanulhatnának, dolgozni is tudnának. Reméljük, hogy az egyház szárnya alatt működő szakiskolában komolyabban veszik a képzést, a diákok is jobban odaállnak a tanuláshoz, a gyakorlathoz” – mondta a szakember.
Amint arról beszámoltunk, 2014 őszén túljelentkezés miatt az eredetileg tervezett kettő helyett három osztállyal indult a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola a református kollégium keretében. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, vízgázszerelőket egy korszerűen felszerelt épületben oktatják, amelynek létrehozásához a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval járult hozzá – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Kolozsváron nem lesz EMNP–RMDSZ-koalíció
Hajlandó az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való párbeszédre az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, viszont nem kíván közös kolozsvári polgármesterjelöltet és városi/megyei tanácsosi listát indítani a rivális alakulattal. Mindez Csoma Botondnak, az RMDSZ megyei szervezete elnökének keddi közleményéből derül ki.
Egy nappal korábban az EMNP Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének vezetői felhívást intéztek az RMDSZ-hez annak érdekében, hogy közös polgármesterjelölttel és közös tanácsosi listával (városi és megyei szinten egyaránt) vegyenek részt az idei helyhatósági választáson. „A magyar szavazatok maximalizálásának, s ezáltal egy erősebb magyar képviseletnek előfeltétele kell legyen a kolozsvári magyar összefogás" – vélekedik Soós Sándor Kolozs megyei és Fancsali Ernő kolozsvári EMNP-elnök.
A két politikus párbeszédet kezdeményezett az összefogásról január 29-éig, amikor is az RMDSZ kolozsvári szervezetének választmánya dönt arról, ki indul a szövetség színeiben a kincses város polgármesteri székéért. Soósék előrebocsátották: ha a nevezett időpontig az RMDSZ nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra, akkor a néppárt kész lesz önálló listát és polgármester-jelöltet indítani Kolozsvárt.
Csakhogy hétfőn már eldőlt, hogy az RMDSZ minden bizonnyal a jelenlegi alpolgármestert, Horváth Annát indítja a polgármesteri tisztségért, miután egyedül ő jelentkezett jelöltnek. Az alakulat Kolozs megyei szervezetének elnöke kedden úgy vélekedett: Horváth döntése „garanciát jelent arra, hogy személyében Kolozsváron megvalósuljon a magyar összefogás".
Csoma Botond közleményében február közepére hívja megbeszélésre az EMNP Kolozs megyei képviselőit, vagyis gyakorlatilag lezárja a koalícióról és közös jelöltről kezdeményezett vitát. Az RMDSZ városi tanácsosi tisztségét is betöltő politikus négy témakörben egyeztetne a néppártosokkal: a magyar önkormányzati képviselet erősítését szolgáló mozgósítás lehetőségei; a beiskolázási számok tükrében felmerülő problémák és egy középtávú oktatási stratégia egyeztetése; az ifjúság itthon maradását célzó, helyi szinten megvalósítható közpolitikák, továbbá Kolozsvár történelmi belvárosa magántulajdonban lévő épületeinek szakszerű felújítására vonatkozó elképzelések.
A néppárt Kolozs megyei vezetői Csoma bejelentésére úgy reagáltak: bár készek lettek volna a megegyezésre annak érdekében, hogy ne csak az RMDSZ, hanem a teljes magyarság jelöltje induljon a választáson, sajnálattal tudomásul veszik az RMDSZ elzárkózását. Soós és Fancsali közölte: ha az RMDSZ által jelzett január 29-i időpontig nem változik a szövetség álláspontja, úgy az EMNP Kolozs megyei választmánya február 9-én dönt a kolozsvári néppártos polgármesterjelölt, valamint a városi és a megyei lista indításáról. „Célunk választóink és a teljes magyar közösség képviselete, valamint az önkormányzatbeli magyar képviselet megerősítése" – állapították meg a néppárti politikusok. Krónika (Kolozsvár)

Több előkészítő osztály, kevesebb kilencedik
Valentin Cuibus főtanfelügyelő tegnap bejelentette: a 2016/2017-es tanévben Kolozs megyében 261 előkészítő osztály fog működni 5950 gyerekkel, ez 3 osztállyal több, mint tavaly. A gyereklétszám Dés és Szamosújvár környékén nőtt, míg Kolozsváron csökkent. A főtanfelügyelő elmondta: a február végén kezdődő beiratkozás nem hoz jelentős változást, ami a kritériumokat illeti, így ismét megismétlődhet az a tavalyi helyzet, amikor a szülők ideiglenes tartózkodási engedélye („flotant”) – amelynek köszönhetően gyereküket belvárosi iskolába írathatták – egyben egy élelmiszerüzlet székhelye volt…
A jelenlegi nyolcadikosok száma viszont majdnem 200-zal kevesebb a tavalyinál – emiatt 196 helyett csak 187 kilencedik osztályt hirdetnek meg: 83 elméleti (46%), 81 technológiai (43,31%) és 23 másféle (művészeti, sport, tanítóképző stb.) kilencedik osztály lesz. Másfelől, megyeszerte több mint ötven esetben a tanügyi törvény által előírt minimális létszám (12 fő) alatt indítanak osztályt, ezek közül 34 magyar.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)

"Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem "
110 éve született Szabó T. Attila nyelvész, irodalomtörténész
Száztíz éve, 1906. január 12-én született Fehéregyházán dr. Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, levéltáros. A család az édesapa elvesztése után a Kolozs megyei Désre költözik. Iskoláit Désen és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi képesítést. Ezt követően a Maros megyei Kutyfalván vállalt helyettes lelkészi állást. Közben a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen elvégezte a magyar-angol szakot. Helyettes tanár a nagyenyedi Bethlen kollégiumban, később pedig a zilahi Wesselényi Miklós kollégiumban tanít. Alig 28 éves, amikor a debreceni Tisza István Tudományegyetemen megvédi doktori fokozatát.
1936-ban végleg visszaköltözik Kolozsvárra, ahol előbb az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltári kutatója (Kelemen Lajos mellett dolgozott), majd 1940-től a kolozsvári egyetem tanára. És ugyanebben az évben kinevezik a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1945-ben, amikor megalakul a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, ő lesz a nyelvtudományi tanszék vezetője. 1952-ben azonban távoznia kellett az egyetemről, és új megbízatást kapott: beosztották a román-magyar nagyszótár szerkesztőbizottságába, amely a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében készült.
1954–1971 között újból a Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Babes-Bolyai Egyetemen találjuk, ahol magyar nyelvtörténetet tanít.
Az 1940-es években elkezdődik az élő erdélyi nyelvészeti anyag kutatása, gyűjtése és egyeztetése, mely a későbbiekben Erdélyi magyar szótörténeti tár cím alatt jelent meg. Sajnos nem érhette meg a teljes névanyag kiadását. Halála előtt mintegy 650.000 adatot tartalmazó anyagot adott át a Széchényi Könyvtárnak.
Főbb művei: Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971), Nyelv és múlt (1972), Nép és nyelv (1980).
Az Erdélyi magyar szótörténeti tárból négy kötete jelent meg életében (1975-1984), a következő nyolc kötet (V- XII) 1993-2005 között látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában.
1987. március 3-án hunyt el Kolozsváron.
***
Dr. Szabó T. Attilával 1980-ban váltottam levelet, amikor – dr. Kós Károly néprajzkutató sugallatára – kezdtem gyűjteni és feldolgozni Vadasd és vidéke népi vadriasztási módszereit. Érdekelt Vadasd falu eredete, ezért levélben fordultam a nagynevű kutatóhoz, akinek nyelvészeti, helytörténeti és oklevéltári téren kifejtett tevékenységét jól ismertem könyvekből és a bukaresti televízió magyar adásából. (Többször hallottam megszólalni a nyelvészet, helytörténet, oklevélkutatás kérdéskörében.)
Megkeresésemre a következő kézzel írt levelet küldte alulírottnak.
Kolozsvár. 980. IX. 30.
Tisztelt Kolléga Úr!
Érdeklődő és tájékoztató soraira rögtönösen válaszolhatok, sajnos, csak nemleges értelemben. A Tár ezutáni köteteinek millión felüli cédulaanyagából jelenleg csak a K betűig van rendezett anyagom, és így éppen a vadászatra vonatkozó cédulák számomra elő nem keríthetők. Különben is, hogy éppen Vadasdra volna céduláimon éppen ilyen anyag, azt valószínűtlennek tartom.
Ami a Vadasd településnevet illeti, ez világosan a vad szó -s képzős és -d helynévképzős származéka, és eredetileg vadban gazdag helyet jelent. Ez a -d helynévképző van meg a vidék Bánd, Galambod, Vadad, Havad és Sóvárad nevében is.
Sajnálom, hogy nem tudtam más segítséget adni munkájában. Még meg kell azonban írnom, hogy 1973-ban Demeter Lajos tanító-kolléga eljuttatta hozzám Vadasd helyneveinek térképelt gyűjtését. Nem tudom, mi van a gyűjtővel. Dolgozik-e még? Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem és biztatásom a további munkára.
Szívélyes köszöntéssel
Szabó T. Attila
A boríték hátsó oldalán a feladó géppel írt, tégla alakú cetlire kivágott és felragasztott címe olvasható. Ugyanitt látható az erdőszentgyörgyi postahivatalban alkalmazott/ráütött postabélyegző is. A jól kivehető dátum: 1980. október 4., a levélkézbesítés időpontja.
A fenti levél Vadasdra vonatkozó részét mint forrásanyagot legelőször a Népismereti Dolgozatok 1983-ban megjelent Vadriasztás a marosszéki Vadasdon című dolgozatomban közöltem. Később többször, több helyen tettem említést a levélről, írásban és szóban is.
Természetesen a Havadon élő Demeter Lajos (1936–1997) tanítónak rövid időn belül átadtam dr. Szabó T. Attila üzenetét. Sajnos – mint helynév-anyaggyűjtő – már ő sem tudott segíteni a vadasdi helynevek kéziratos gyűjteményének előkerítésében. Mint mondta: a térkép és a lejegyzett anyag egyetlen példányban készült, melyet postán továbbított Szabó T. Attilának, anélkül, hogy másolatot tartott volna meg magának...
Dr. Szabó T. Attilával sosem találkoztam, kézzel írt levelét azonban a jeles magyarok nekem címzett, kötetre szaporodott leveleinek gyűjteményében őrzöm.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

108 állam polgárai Kolozs megyében
A Kolozs Megyei Bevándorlási Osztály 2015-ös tevékenységi mérlege szerint tavaly év végén 6758 külföldi állampolgárságú személy élt a megyében, akik a világ 108 országából érkeztek. Ez a szám valamivel magasabb, mint az egy évvel korábbi: akkor csak 6171 külföldit tartottak nyilván. A legtöbben Franciaországból (1098), Olaszországból (758), Németországból (534), Moldova Köztársaságból (454) és Magyarországról (292) érkeztek.
A mérleg szerint tavaly 142-en kérték tartózkodási engedély kibocsátását – de csak 121-et fogadtak el –, 72-en pedig munkavállalási engedély érdekében nyújtottak be kérvényt – 64-en kapták meg. 2650-en kérték az ideiglenes vagy végleges tartózkodási engedély meghosszabbítását, közülük 1171-en EU-tagállamból, 1479-en pedig  nem EU-tagállamból származtak. Szabadság (Kolozsvár)

A szamosújvári önkormányzat elfogadta a magyar iskola beindítását
A Kolozs megyei Szamosújvár önkormányzata csütörtöki ülésén elfogadta, hogy magyar iskola induljon a 2016/2017-es tanévtől – tájékoztatta az MTI-t Juhos Tamás önkormányzati képviselő, az iskolaalapító Téka Alapítvány alelnöke.
A döntés következtében a magyar állami támogatással felépített új iskolaépületbe költözhetnek a következő tanévtől a város három iskolájában szétszórt magyar osztályok. Juhos Tamás elmondta, az önkormányzati testület egyöntetű szavazással mondott igent a magyar iskola bekapcsolásáról a helyi oktatási hálózatba.
A döntés az önkormányzati testület január 18-i ülésének is a napirendjén szerepelt. Akkor azonban a 19 képviselő közül 10-en tartózkodtak a szavazásnál, így nem született meg a kedvező döntés. Korábban a helyi sajtóban azt sugalló információk jelentek meg, hogy a magyar osztályok kivonása a vegyes iskolákból veszélybe sodorná az egyik román intézményt, ennek ugyanis nem maradna már elég diákja.
MTI. Erdély.ma

Magyar görögkatolikusok Erdélyben
Nagyvárad - Az erdélyi magyar görögkatolikus közösségről szervezett konferenciát csütörtökön a váradi magyar görögkatolikus egyházközség és a Szent Teodóra Közösségi Központ a Szent László Líceumban.
Köszöntőjében Vadas Krisztián főszervező, a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség szervező lelkésze arra hívta fel a figyelmet, hogy több okból kifolyólag is Árpád-házi Szent Piroskát választották védőszentjükül: kötődik Váradhoz, hiszen Szent László lánya volt, keleti vonatkozása is van életének, ugyanis bizánci császárné volt, és magyar is volt. Az életéről Nagymihályi Géza művészettörténész tanulmánya alapján többek közt elmondta: mivel fiatalon elhagyta Magyarországot, kevés emléket hagyott maga után, és se kortársai, sem pedig az utókor különösképpen nem foglalkoztak vele. Moravcsik Gyula bizantinológus szerint 1088-ban született, és hét évesen árvaságra jutott. 15-16 éves korában ment Bizáncba, ahol felvette az Eiréné (Béke) nevet. 1105-ban házasságot kötött Joannész Komnénosz bizánci trónörökössel, 4 fiú- és 4 leánygyermekük született. A császári udvarban a keleti spiritualitás és a szakrális művészet meghatározónak bizonyult, a filozófiai alapok, a szakrális építészet, a liturgia és a teológiai módszertan együttesen érvényesült. Piroska nem volt rabja császárnéi hivatásának, lelkében szabadon követhette Krisztust. Életének utolsó évében letette a bíborpalástot, illetve a császári koronát, és szerzetessé lett Xené néven. Ennek jelentése az, hogy Idegen, vagyis valószínűsíthető, hogy élete alkonyán nyomatékosítani akarta azt, hogy ő valójában idegen földön, idegenként cselekedett élete során. A legmegbízhatóbb források szerint 1134-ben hunyt el, és először a Pankrátor templomegyüttes Szent Mihály templomába temették. Néhány évszázaddal később a török hadak a sírját feltúrták és megszentségtelenítették.
Romániai jelenlét
Ifj. Pallai Béla Szatmár megyei parókus lelkész a magyar görögkatolikusoknak a mostani értelemben vett romániai jelenlétéről értekezett. Hangsúlyozta: bár már a 17. században is épületek fatemplomaik, tehát léteztek, az igazi áttörést a 20. század hozta a számukra, amikor 1912 tavaszán az akkori pápa bullájában püspökséggé kanonizálta az egy hónappal korábban alapított magyar görögkatolikus egyházmegyét. Összesen 162 parókia tartozott hozzá, nem csak Szatmár, Bihar, Arad és Kolozs megyékben, hanem például 35 egyházközség a Székelyföldön működött. A románság természetesen ezt nem nézte jó szemmel, például 20 ezres tüntetést zajlott Gyulafehérváron Róma döntése ellen, a váradi püspököt pedig azzal vádolták, hogy a kormánynak pénzért adja el a plébániáit. Trianon után sem csitultak a kedélyek: problémát okozott például, hogy a püspök székhelye Debrecenben volt, ezért 1922-ben külhelynökség alakult Romániában, melyhez 75 parókia tartozott. Nicolea Bălan már ortodox érsekké avatásakor felvetette a két erdélyi román egyház egyesítésének gondolatát, és ezen szándékukról az ortodoxok azt ezt követő években se tettek le. Mint ismert, az 1948 és 1990 közötti évtizedek az illegalitás jegyében teltek, s csak a rendszerváltás után történt változás. A 2011-es népszámlálás fenntartással kezelendő adatai szerint a romániai népesség körülbelül 1 százalékát teszik ki napjainkban a görögkatolikusok több mint 160 ezres lélekszámukkal. Magyar egyházközségek működnek Szatmárnémetiben, Kökényesden, Nagypeleskén, Sárközújlakon, Adorjánban, Szárazbereken, Sándorhomokon, Sáron, Mikolán, Egriben, Lázáriban, Csedregen, Túrterebesen, Túrterebeshegyen, Nagykárolyban, Nagyváradon és az Érmelléken.
A rendezvény utolsó harmadában Kapin István kegyhelyigazgató mutatta be Máriapócsot úgy, mint Magyarország nemzeti kegyhelyét. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt.
Ciucur Losonczi Antonius

Aniszi Kálmán: Számvetés
Ezzel a beszélgetéssel köszöntjük Dr. Kozma Dezsőt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének nyugalmazott professzorát, ma is aktív irodalomtörténészt. Szerkesztőségünk jó egészséget, szellemiekben és lelkiekben is gazdag sok-sok alkotó esztendőt kíván – szeretettel!
– Bizonyos életkoron túl elérkezik a számvetés, az összegzés ideje. Nemrég töltötted be 80. életévedet. Ez a körülmény egyszerre jelöli ki beszélgetésünk irányát, szabja meg keretét és tartalmát.
Mondják: nem mindegy mikor és hova születünk. Te a Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén, az akkori Kolozs megyében láttad meg a napvilágot, ott teltek gyermekéveid, s csak ifjúkorban kerültél fel Kolozsvárra, belső Erdélybe, tanárként pedig rövid ideig Székelyföld levegőjét is szívtad. Ismered ezt a történelmi tájat is.
Beszélj, kérlek bevezetésként gyermekkorodról! Zilah közelségében érződött-e Ady nagysága, varázsa az iskolákban, értelmiségi körökben?
– Valóban nem mindegy, mikor és hova születünk. A gyermekkor színhelyei rendszerint személyiséget formálókká lesznek, búvópatakként elkísérnek egész életünkben. És miként egy költő vissza-visszatérő versmotívumai: az idő múlásával teljesebbé válnak. Egymással összefonódva élnek bennem is az egykori tapasztalataim, emlékeim – hol eleven valóságként, hol el-elmosódó hangulatként. Történelmi távlatból ítélkezve azonban nem lehet kétséges, hogy nemzedékünk változásoktól terhes, közösségi és egyéni sorsokat meghatározó korszakba született bele.
Én egy dimbes-dombos, magyar-román lakosságú faluban, az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén láttam meg a napvilágot. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly sztánai „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utakról, azok vonzásköréről lehet beszélni egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, ahol ritkán tűnt fel egy-egy autó, a Vlegyászáról érkező, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó szekér.
Gyermekfővel ebben a környezetben próbáltam eligazodni a mindennapokban. Az első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek, a református zsoltárok, a családja múltjára gyakran emlékező Édesanyám esti meséi jelentették. Egyfajta lelki ösztönzésnek éreztem azt is, amit az osztatlan iskola egyetlen tanítója értesítőmbe bevésett: „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. A továbbtanulás vágya ott szunnyadt bennem a világháborút követő fordulat után is. Azonban egy ideig csak magántanulóként, egyedül egy szál tanítóval nyílt erre lehetőség a könyvekben egyébként sem bővelkedő szűk világomban. Tanév végén a kolozsvári „számonkérő” vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán – Németh Lászlót parafrazálva – a szekerek velem is elindulhattak a következő szeptemberben Bánffyhunyadra.
A „méltóságteljes” (Kós Károly szavai), Adytól is megcsodált Kalotaszeg központjának számító Hunyad (mi csak így mondtuk) némiképp más volt, mint gyermekkorom környezete. Még sok mindent megőrzött a hegykoszorús Kalotaszegnek abból a korszakából, amely a vidék író-nagyasszonyának, a világhírű varrottasokat újraélesztő írónő, Gyarmathy Zsigáné lírai hangvételű történeteiben oly gyakran feltámad – ünnepi pillanatokban és a hétköznapok helyzeteiben. Az „élelmes, ügyes nép” úgy megy a hunyadi gazdához, mint haza, s „ha nincsenek otthon a háziak, az nem baj: tudnivaló hol áll eresz alá dugva a szoba kulcsa. A leveles kapuszárnyak úgyis tárva-nyitva állnak napestig” – olvasom egyik könyvében.
A közben sokat változó mezővárosban, szállásomra illett a „magán” kifejezés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni (csakhogy megélhessen) kénytelen volt „magánbentlakást” berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Itteni tanáraink nekem is, az akkor jó hírű kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem Morvay Pál református lelkész hunyadi magyar óráinak köszönhető ismereteimet, elsősorban a pontos fogalmazás igényét.
– Mikor kerültél Kolozsvárra? Mit jelentett számodra az új helyszín, Erdély szellemi központja?
– 1949 őszén. (Beleolvasok a történelemkönyvekbe: az előző évi tanügyi reform következményeként államosítják a felekezeti tanintézeteket.) Nem sokkal azelőtt megpakolt bivalyszekérrel mentünk át a hunyadi hegyen, most a Kolozsvár külön színfoltjának számító hóstáti lovas-fiáker vágtatott velünk, szüleimmel új szállásom, a Kolozsvári Kereskedelmi Fiú-Középiskola diákotthona felé.
S mert az itteni életformának megvolt az előírt rendje, mások voltak a napi tapasztalataink, mint a (jórészt) kolozsvári osztálytársainknak. A városba nem mehettünk ki akármikor, egy-egy színházi- vagy mozielőadás, focimeccs kivételes eseménynek számított, ezért mi, „bentlakók” a „külső világot” inkább heti „kimenőink” alkalmával kezdtük megismerni, magunkénak érezni. Számunkra nem egyik percről a másikra tárulkozott elénk az akkor még 118 000 lakosú „kincses” Kolozsvár, és ahogy ez gyakran lenni szokott: a városiak szemében falusiaknak tűnhettünk, a falunkban városiaknak. Lassan-lassan azonban kitágult körülöttem is a világ. Valahogy olyanképpen, ahogyan Reményik Sándor lírai képsoraiban megelevenedik:
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos,
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe...
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
Főterével, Mátyás király szobrával, iskoláival, templomaival, a patinás Farkas utcájával, a Házsongárdi temetővel nyitott könyv lett számomra a kőbe vésett város. És ebben nem kis része volt a magyar irodalmat és a német nyelvet igényes szigorral tanító tanárunknak, Kovács Endrének és az elmúlt korok eseményeit elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A sűrű matematikai, kémiai, könyvviteli, statisztikai, áruismereti órák társaságában a magyaróra és a történelemóra útjelző ikerpárokká váltak számomra. Olyannyira, hogy a kolozsvári iskolák egyik magyar irodalmi versenyén díjaztak. Nemcsak bővült körülöttem a világ, hanem más is lett, egyre többet láttam belőle és másképpen kezdtem látni. Addigi múltamat magammal hozva a lehetetlent nem ismerők elszántságával próbáltam elképzelni jövőmet.
– Érettségi után következett az egyetem. Voltak-e, ha igen, ki vagy kik voltak azok a mestereid, akikre szívesen, esetleg hálásan emlékezel?
– Érettségi után úgy éreztem, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem előttem is kitárta kapuit. Középiskolai eredményeim alapján felvételi nélkül bejuthattam volna a közgazdaságira vagy a jogra, én mégis a felvételi vizsgát igénylő Bölcsészettudományi Kart választottam. Így lett 1953 és 1958 között szellemi otthonom az akkor nyolcéves magyar egyetem.
Hogy ez a korszak a magyar nyelv és irodalom szakon mit kínált számunkra? Kiknek a segítségével? Kikre emlékszem hálásan? Valamilyen „értékskálára” azért sem vállalkozom, mert egykori tanáraimnak később egyetemi kollégája lettem, meg aztán azoknak is köszönettel tartozom, akik valamilyenképpen máig érvényes tudást közvetítettek. Tanáraim között voltak olyanok, akik több-kevesebb oktatói tapasztalattal és szakmabeli jártassággal rendelkeztek, és volt, aki akkor lépett katedrára. Egyébként is az utólagos „minősítések” gyakran lehetnek esetlegesek, későbbi élményekből is fakadóak. Ezért visszatekintve azt mondhatnám: engem inkább vonzottak irodalmunk, nyelvünk régebbi korszakai. A régi magyar irodalomnak, a reformáció és a reneszánsz művelődési teljesítményeinek a koreszmékre különösen érzékeny Szigeti József volt a gazdája; a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit, színjátszásunk kezdeteit Jancsó Elemér filológiai részletességgel keltette életre; a XIX. században Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő átéléssel; a magyar stílustörténet titkainak Szabédi László avatott részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte; a Nyugat-hozta megújhodásban Pataki Bálint, az erdélyi (romániai) magyar irodalomban a szerkesztőségek világából épp akkor érkező Sőni Pál próbáltak eligazítani; a világirodalmat Szabó György és Székely Erzsébet adta elő; Szabó T. Attila régi szavaink felett őrködött; Gálffy Mózes szabatos fogalmazásnak volt a híve; tájszavaink lelkes gyűjtője, Márton Gyula arra ügyelt, hogy egyetlen nyelvjárásról se feledkezzünk meg; a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma; a finnugor nyelvrokonainkkal Vámszer Márta, a magyarság történetével Csetri Elek óráin ismerkedtünk meg; irodalmi szemináriumainkat fiatal doktoranduszok, Dávid Gyula és Varró János vezették.
Ezzel a szellemi poggyásszal érkeztem Erdély egyik nagy múltú középiskolájába, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba. Életem újabb fordulópontjaként éltem meg az itteni fél évet, az első perctől éreztem, milyen megtisztelő egy ilyen iskolában az ismeretszerzésen túlmutató tantárgyat oktatni felsőbb osztályokban. És nyomban tegyem hozzá: a pályakezdők világot megváltani akarók lendületével. Lehet, hogy nem mindig a mai módszertani igények szerint. Például azzal, hogy az ismeretek ellenőrzéséhez „belépőként" hozzátartozott (ki sem merem mondani: kötelezően) egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
Foglalkozás és hivatástudat mind közelebb került bennem egymáshoz.
– Két nagy társadalmi konvulzió, esemény tanúja voltál. Elsőként az 56-os magyar forradalom és szabadságharcra gondolok, amelynek Erdélyben, Romániában is voltak drámai, sőt tragikus hullámverései is. Te hogy élted meg ezt az egyéni és közösségi traumát a mindennapokban?
– Évtizedek távlatából 1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat bizonyos szempontból tisztábban, jobban látjuk, mint akkor, a múló idő azonban nem homályosította el, milyen felmérhetetlen szabadságvággyal, kételyeket legyűrő bizakodással szorongtunk a rádió mellett, váltunk érzelmileg részeseivé a világfordító eseményeknek. „Egységből csoda született” – emlékezett vissza az idei évfordulón az akkor fiatal tanárunk, Dávid Gyula, aki 1956. november 1-én azért vitte el hallgatóit a Házsongárdi temetőbe, hogy virágokat helyezzenek el íróink sírjára. Tisztelgésünk (én a jövendőbeli feleségemmel voltam) azonban a forradalom tragikus pillanataiban jelképes megmozdulássá vált. Dávid Gyula hét évi börtönnel szenvedett meg érte, kollégánk, az akkor már verseivel jelentkező Páskándi Géza csaknem ennyit kapott, amiért az oktatás átszervezését javasolta, többek között azt is, hogy a marxizmus mellett másfajta világfelfogást is tanítsanak az egyetemen. Folytathatnám az egykori eseményekkel, a kíméletet nem ismerő következményekkel. Nem tudnám ebben a szűk keretben hitelesen újrateremteni mindazt, amit akkor átéltünk. Egyébként is visszaemlékezések, történelmi munkák egész sora tárja elénk '56 kolozsvári történéseit, az egyetemeken és a főiskolákon is korán elkezdődő széleskörű megtorlási hullámokat.
– Új és nagy kihívás volt felkerülni az egyetemre. Mostoha, sőt egyre mostohább társadalmi körülmények között kellett oktatói feladataidnak eleget tenned. Kiemelkedő szakmai teljesítményeket kellett felmutatni ahhoz, hogy az oktatói ranglétrán felfele buktassák az embert. Gondolom, Te se voltál kivételezett... Elmesélnéd röviden ilyetén élményeid egyikét-másikát? Hogyan lettél irodalomtörténész?
– Alig egy félévnyi székelyföldi tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra is: az utolsó heteit élő kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetem egyszerre öt gyakornoki állást hirdetett meg a két magyar tanszékre. Az Irodalomtörténeti Tanszéken a versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett, három kollégánk (Kósa Ferenc, Zsemlyei János, Vöő István) a Magyar Nyelvészeti Tanszékre jutott be ugyancsak gyakornoknak.
Az új helyzet a szó szoros értelmében „különös kihívást" jelentett. Afféle „mindenesként” irodalomtörténeti szemináriumok sokaságával bíztak meg, és volt időszak, amikor elméleti tárgyak, módszertani gyakorlatok is szerepeltek óráim között. Könnyű elképzelni, hogy ez a sokféleség, illetve a rendszeres könyvtárlátogatás mit jelentett egy pályakezdő (adminisztrációs teendőkkel is megterhelt) gyakornoknak, tanársegédnek. Azonban az sem kétséges, hogy ennek a sokféleségnek volt a „hozadéka”: különböző korszakok, műfajok, művek tüzetesebb megismerése az irodalomértésben és az irodalomoktatásban megkerülhetetlen összefüggések keresésére ösztönzött, késztetett. Későbbi irodalomtörténeti előadásaimnak, egyetemi kézikönyveimnek is javára vált ez a szerteágazó foglalatosság, és talán nem mertem volna vállalkozni három középiskolai tankönyv megírására sem a századokat átívelő irodalmi örökségünkről. Egyébként sem hiszek az időtől-tértől, történelmi körülményektől, az irodalmi, művelődési hagyományoktól, a nyelv változásaitól független szövegértés és irodalmi magyarázatok sikerében... „A művészi tetszés az ember lelkében nem olyan izolált és független jelenség, ahogyan sokan gondolják. Ellenkezőleg, nagyon sok mindentől függ, nagyon sok szálból tevődik össze, keletkezési feltételei vannak, mint mindennek a világon...” – kereste annak idején a műértés értelmét Reményik Sándor.
Miként lettem irodalomtörténész?
Talán nem tévedek, ha azt mondom: fokozatosan, „belső” és „külső” ösztönzéseknek köszönhetően. Mindig szerettem hallgatni régi történeteket, nézegetni megfakult fényképeket, megcsodálni régmúlt idők ránk maradt emlékeit, ritkaságait. (Talán ezért is bűvöl el Krúdy művészete.) Nem véletlenül felvételiztem a történelem szakra kiváló minősítéssel. S hogy mégis miért iratkoztam át alig néhány hét elteltével a magyar szakra? Nem nehéz elképzelni, miről szóltak (persze nem a tanárokon múlott) az 50-es évek elején az ilyen tantárgyat megalapozni kívánó „elméleti” bevezető órák. Elment a kedvem. Egyébként is a kor irodalmi, esztétikai elméleteihez nemigen juthattunk hozzá. A régebbi korok magyar irodalmának megismerése csak fokozta szellemi múltunk iránti kíváncsiságomat, vonzalmamat, hogy aztán a sok évi könyvtári, levéltári búvárkodás nyomán készülő doktori értekezésem (Irodalom a kolozsvári századvégen, 1970) már ennek az „elkötelezettségnek” a jegyében született meg. Ezzel párhuzamosan írtam a századforduló jeles erdélyi novellistájáról írott kismonográfiám. (Egy erdélyi novellista, Petelei István, 1969).
Így lettem a 70-es évektől az 1849-et követő fél évszázad magyar irodalmának előadója. A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Tompa, Gárdonyi, Vajda, Mikszáth – „a bőség zavara” okán tűntek próbatételnek, a század fordulóján jelentkező íróknak, költőknek – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Tömörkény István, Ambrus Zoltán, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – újrafelfedezése jelentett nagyobb gondot.
A megszokott kifejezéssel élve: eljegyeztem magam az irodalomtörténettel. Ekkor készültek el és láttak napvilágot addigi egyetemi előadásaimat összefoglaló munkáim. (Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978, litografált egyetemi jegyzet; Magyar irodalom a XIX. század második felében 1849-1905. Didaktikai és Pedagógiai K. Bukarest, 1980. egyetemi kézikönyv.)
– Beleszólt valaki abba, hogy mit és hogyan tanítsatok? Nekünk, a kívülállóknak úgy tűnt, hogy a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék a „béke szigete”. Valóban az volt?
– Számunkra és a román kollégák számára is egyértelmű volt, hogy egy nemzeti irodalom (egyetemes emberi értékek hordozójaként, kölcsönhatásban más nemzetek irodalmával) elválaszthatatlanul kapcsolódik a nemzet történetéhez, annak változásaihoz, s hogy egyúttal az önismeret egyik forrása, a nemzet-tudat alakítója. Ezért természetesen az egyetem nem írta elő, hogy mit tanítsunk magyar irodalomból, annak történetéből. Ezt a mi belső ügyünknek tekintették, a Tanszék döntötte el a tantárgyak arányát is. A tanév elején én állítottam össze előadásaim tematikáját, továbbítottuk a karnak, amelynek vezetőségével általában harmonikus volt a viszonyunk. Viszont benne élve egy társadalmi közegben, ismertük a lehetőségeket, eleve igyekeztünk úgy beszélni egy íróról, egy műről, hogy az ne adjon okot a félremagyarázásokra sem. Különösképpen az ún. „kényes kérdések” értelmezésekor. Az sem volt titok, hogy egy nyomtatásra szánt egyetemi jegyzetet tanszéki jóváhagyás után (akárcsak a többi könyvet) más, egyetemen kívüli intézmény is elolvasott. Bennünket és hallgatóinkat főleg a gyakran változó általános tanügyi rendelkezések érintettek: főleg az időnkénti túlzó létszámcsökkentés, az előléptetések megnehezítése, végzős hallgatóink kihelyezési módja. Ugyanakkor néha nem hiányoztak a tanszékünkön belüli feszültségek sem, például az irodalomtörténeti, illetve az elméleti tantárgyak aránya körül kialakuló viták alkalmával. Volt eset, hogy úgy éreztem, inkább divattantárgyak miatt szűkül folyamatosan az irodalomtörténeti órák száma.
– És '89-et, az első szabad lélegzetvételt hogyan élted meg? Bár az álmok sohasem válnak valóra a maguk szépségében, teljességében, de valami tán mégis kijegecesedett azóta?
– Se vége, se hossza nem lenne az erről szóló beszélgetésnek, ezért irodalmárként nem szeretnék negyedszázad után erről filozofálgatni. A szakmánál maradva, inkább néhány – közhelynek tűnő – mondattal felelnék kérdésedre.
Elsősorban az értelmezéseket és az arányokat gondoltam újra, és ennek megfelelően bővítettem a hallgatóknak szánt szakirodalmat. A saját kutatói munkámban és a tanárok továbbképzésében jobban érvényesülhetett az egyéni kezdeményezés, elérhetőbbé váltak az addig csak engedéllyel olvasható forrásmunkák, műhelyként kínálkoztak a magyarországi könyvtárak, levéltárak, illetve a nemzetközi tudományos ülésszakok. Személyesebbre fordítva a szót: 1994-ben neveztek ki professzornak, jóllehet már korábban „eleget tettem” az ehhez szükséges feltételeknek: még 1971-ben megszereztem a doktori (PhD) fokozatot, addig már 12 önálló kötetem, több mint kétszáz szakközleményem jelent meg. (Persze tudom, hogy abban az időben nem volt könnyű előrelépni azon a bizonyos „ranglétrán”, és a tanszékünk se siette el a felterjesztést – lehetséges, hogy csupán feledékenységből.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese lettem, 1997-ben doktorátusi szakirányító, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezt követően még tíz évig (2003-2013) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tanítottam magyar kultúrát és magyar irodalmat. Közben dékán is voltam.
Valószínű nem véletlen, hogy szakmai díjazásokban 1990 után részesültem. 1990: az MTA Ady-pályázata, Debrecen; 1990: Dicsérő Oklevél, Sepsiszentgyörgy, Országos elnök, Magyar Nyelv- és Irodalom Verseny; 1998: Pro Universitate et Sciencia, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 1999: Jubileumi Emlékplakett, a Kárpát-Medence Magyar Professzorainak 3. találkozója, Miskolc; 2000. Madách Imre Díj, Madách Irodalmi Társaság, Nógrád Megyei Önkormányzat; 2003: Oklevél, Pro Universitate et Sciencia, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 2007: Fehér Dániel emlékérem, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 2007. Gróf Mikó Imre Emléklap, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület; 2010: Szilágy megye kiváló személyiségei, Zilah, Elismerő diploma; 2012: Mikszáth-óra, a Mikszáth Kálmán Társaság díja; 2014: Pro Universitate Partium Díj, Nagyvárad.
A Magyar Tudományos Akadémia 2000-ben fogadott köztestületi tagjává, és ezekben az években vált rendszeressé jelenlétem más szakmai társaságokban, testületekben.
– Sok tanulmányod, húsznál több önálló köteted jelent meg az évek, évtizedek alatt. A klasszikusok mellett sok időt és energiát áldoztál olyan erdélyi írók köztudatba vitelére, akiket méltánytalanul elfeledtek, valahogyan háttérbe szorultak. Nem gondoltál akár egy önálló tanulmánykötet megjelentetésére is?
– A magyar klasszikusok előadásakor fontosnak tartottam nyomon követni egyik-másik életmű erdélyi utóéletét, közben megkíséreltem felkelteni az érdeklődést nemigen ismert (vagy elfeledett) erdélyi alkotók, „régi kolozsvári arcok” iránt. A róluk írott, mintegy félszáz rövid portré először a kolozsvári Szabadság című lapban látott napvilágot, majd ezek az írások Székelyudvarhelyen Erdélyi utakon (1997) címmel külön gyűjteményben is megjelentek. Nem mondtam le arról, hogy ezeket a szűkre szabott, inkább figyelemfelkeltőnek szánt portrékat kibővítsem, kiegészítsem a romániai magyar irodalomról megjelent írásaimmal.
– Nyolcvanadik születésnapodra a szegedi Madách Irodalmi Társaság egy nagyon szép ajándékkal lepett meg. Egy igen vaskos kötetet adott ki válogatott írásaidból, Irodalmunk útjain – Erdélyben címmel. Kérlek, beszélj erről a reprezentatív kitűnő válogatásról, amely, a középiskolai magyar irodalomtanárok, a magyar irodalom szakos hallgatók kézikönyve, mindennapi olvasmánya kellene, hogy legyen. Még jobb lenne, ha szélesebb körben, az olvasóközönség is hozzáférhetne...
– Most megjelent kötetem válogatás, fél évszázad alatt, változó körülmények között született írásaimból. Jórészt a XIX. század, illetve a századelő magyar irodalmából szeretnék ízelítőt nyújtani: klasszikusainkról, ritkábban emlegetett írókról, hírlapírókról, tudósokról, jeles oktatókról, közéleti személyiségekről, egykori erdélyi szellemi műhelyekről. A közlésmód is sokféle. Van köztük eddig fel nem tárt (vagy csak részben feltárt) területeket feltérképező tanulmány, esszé, műelemzés, irodalmi levelezés, alkalmi írás, szélesebb közönségnek szánt előadás. Mindezt – a lehetőségekhez mérten – tematikailag, helyenként egy alkotó több szempontú megközelítésével kíséreltem meg elérni. Az így kialakított témák egyfajta időrendjéről az összefoglaló fejezetek címei árulkodnak: I. Nagy idők vonzásában. A Petőfivel foglalkozó írásaim közül az örökség erdélyi kultuszának szenteltem nagyobb teret, az Arany-értelmezéseket hagyomány és megújhodás viszonyát vizsgáló tanulmány vezeti be, a Madách-fejezetek jórészt Madách főművének erdélyi értelmezéseire kívánják felhívni a figyelmet, az 1849-et követő évtized (Vörösmarty, Arany, Tompa, Vajda verseit) egy történelmi léthelyzet művészi megjelenítéseként idézem meg, Kemény és Jókai életműve a magyar próza útjának kétféle lehetőségeként kerül egymás mellé. Külön fejezetet szenteltem a kereszténység-élménynek mint művészi élményforrásnak, illetve a két Wesselényi irodalmi megjelenítésének a XIX. század magyar irodalmában.
II. Korok fordulóján. A századforduló megújhodó magyar irodalmából a költészetét ekkor kiteljesítő Vajda János, a mesélést és megfigyelést új módon eggyé fonó Mikszáth és az erdélyi kisváros ellobbanó lelkeit felfedező novellista, Petelei István mellett az új nemzedék egész sora jelenik meg. III. Régi erdélyi arcok. Ebben a fejezetben jórészt elfeledett nevekkel ismerkedhetünk. IV. Új század küszöbén. A szellemi örökségünket vállaló Adyt és a költészete körüli erdélyi vitákat, Kosztolányi, Tóth Árpád versvilágát, Krúdy, Török Gyula, Szabó Dezső és Tamási Áron prózájának egy-egy szeletét kíséreltem meg életre kelteni.
– Madách Imre, Az ember tragédiája méltatása kitüntetett szerepet kapott a kötetben. Közel áll hozzád a drámaíró gondolatvilága, a madáchi életszemlélet, létértelmezés?
– Azt is mondhatnám, vissza-visszatérő olvasmányaim közé tartoznak az emberi lét értelmét, az emberiség jövőjét fürkésző, kereső irodalmi alkotások. Leegyszerűsítve fogalmazhatnék úgy is: az irodalom és a filozófia határmezsgyéjén született művek. Ezért is le-leveszem könyvespolcomról Vörösmarty, Vajda János, Kosztolányi létértelmező verseit, Madách emberiségkölteményét. Persze egyetemi előadásaim és a Madách Irodalmi Társaság ülésszakai is arra késztettek, ösztönöznek, hogy újra és újra megbirkózzam Madách életművével.
– Az alkotó embernek mindig vannak tervei. Milyen feladatokkal, célokkal nézel a holnapok felé?
– Most épp azt tervezem, hogy a Madách ülésszakokon megtartott előadásaimat kibővítsem, szintén kötetet szeretnék összeállítani alig ismert erdélyi írókról, és régóta tervezem, hogy könyvet írok a korán elhunyt – Ady, Márai és Krúdy által is méltatott – Török Gyula prózájáról. Remélem, sikerül másokat is meggyőzni arról, hogy regényei, novellái új színt jelentettek a XX. század elején megújuló magyar irodalomban, és hogy a ma olvasója számára is művészi értékeket kínálnak. KAPU (Budapest)

MPP–RMDSZ: verseny és együttműködés is lesz
A Magyar Polgári Párt (MPP) versenyre és együttműködésre is készül az RMDSZ-szel a júniusi önkormányzati választásokon – tudatta hétfői közleményében a politikai alakulat.
A párt elnöksége a múlt hét végén tartott marosvásárhelyi bővített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját. A testület megállapította: az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerősíti az erdélyi magyar politikai pluralizmus tényét, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplője az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelős politikai magatartásról tesz bizonyságot.
„Verseny, ahol lehetséges, és együttműködés, ahol szükséges!" – fogalmazta meg az elvet az MPP bővített elnöksége. Hozzátette, Székelyföldön üdvös a politikai verseny fenntartása, Székelyföldön kívül az MPP „megállapodáspárti” minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet.
A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megye esetében a megyei választásokon közös magyar megyei lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, és ha ennek más jogi lehetősége nincs, az MPP úgy kezeli az RMDSZ listáját, mint összmagyar listát, a mandátumot szerzett polgáriak viszont az MPP-t képviselik majd a június 5-e után létrejövő testületekben. Ezen megyék esetében csak azokon a településeken száll versenybe az MPP, ahol a helyi arányok lehetővé teszik.
Az MPP bővített elnöksége megállapította, hogy a párt hét polgármestere jól teljesített a végéhez közeledő ciklus során, és a polgármesterek a megkezdett munka folytatására készülnek. A testület határozatot fogadott el a székely szabadság napja alkalmából március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás támogatásáról. Krónika (Kolozsvár)

Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése
A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. 
A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.
A szociális védőhálóra költik a legtöbbet
A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.
Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában 
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté.  Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.
A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.
A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.
Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.
A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.
Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.
Műemlékek felújítására is van pénz
A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megye, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.
Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.
Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.
Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.
Kőrössy Andrea, Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Horváth Anna száll versenybe Kolozsváron
Hivatalosan is Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje, miután a szövetség Kolozs megyei szervezetének állandó tanácsa és kolozsvári szervezetének választmánya egyhangúan elfogadta jelöltségét. 
„A mai döntéssel is annak a meggyőződésünknek kívánunk hangot adni, hogy Horváth Anna az elmúlt négy évben minden kolozsvári magyar alpolgármestere volt politikai opciótól és pártállástól függetlenül” – mondta a döntést követően Csoma Botond, aki az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását is kérte. 
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke csütörtökön találkozott az EMNP küldöttségével, az egyeztetésről pénteken közös sajtótájékoztatón számoltak be. Csoma Botond elmondta: a magyar közösség aránya miatt Horváth Anna jelöltsége valójában jelképes, a közösség mozgósítását szolgálja. Soós Sándor, az EMNP megyei elnöke kifejtette: pártja azt szerette volna elérni, hogy legalább Kolozs megyében koalícióban induljanak a magyar politikai alakulatok az önkormányzati választásokon. Ezért a választójogi törvény értelmezését kérték az Állandó Választási Hatóságtól a kisebbségi szervezetek koalíciós listán való indulásával kapcsolatosan, a hatóság válaszát február elejére várják.
Csoma Botond elmondta, bár ők is kíváncsiak az Állandó Választási Hatóság válaszára, szerinte kedvező döntés esetén is fennáll a veszély, hogy a Központi Választási Iroda felülbírálja a hatóság döntését. Hozzáfűzte, a szövetség jogászai szerint a megyei koalíció azt feltételezi, hogy minden településen koalícióban induljanak a pártok, az erre érvényes emelt bejutási küszöb azonban tíz településen veszélybe sodorná a magyar önkormányzati képviseletet.
A néppárt által emlegetett korábbi joggyakorlatra reagálva – miszerint a Német Demokrata Fórum indult koalícióban román pártokkal – kifejtette: nagyobb politikai súlya van egy magyar–magyar koalíciónak, mint ha a német kisebbség román pártokkal szövetkezik. Ezért attól tart, bármikor feljelenthetik az esetleges magyar koalíciót, a bíróság gyakorlata pedig azt mutatja, hogy a magyar közösséget érintő ügyekben ritkán hoznak kedvező ítéletet.
Soós Sándor Horváth Anna támogatása kapcsán kifejtette: ezt csak akkor tudják megtenni, ha az alpolgármester független vagy koalíciós jelöltként indulna. Ellenben amennyiben a néppárt jelöltjei mandátumot szereznek a kolozsvári tanácsban, támogatnák, hogy megőrizze alpolgármesteri tisztségét. Az elöljáró eddigi munkáját ugyanis elismerik. Csoma Botond kifejtette: Horváth Anna függetlenként való indítása azért rossz ötlet, mert akkor nem juthatna be az RMDSZ listáján a tanácsba, és alpolgármesterré sem választhatnák. Azt javasolta, válasszák szét a polgármesterjelöltről és a tanácsosi listáról való egyeztetést, utóbbit ugyanis az RMDSZ áprilisban kívánja véglegesíteni.
Az EMNP február 9-én dönt arról, hogy mely Kolozs megyei településeken indít polgármesterjelöltet, illetve önkormányzati képviselőjelölti listát.
Kiss Előd-Gergely . Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldön külön indulnak (Magyar Polgári Párt)
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége a múlt hét végén Marosvásárhelyen megtartott bővített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját – tudtuk meg Szigethy Kálmántól, az MPP kézdivásárhelyi elnökétől, aki azt is közölte, hogy  a párt álláspontja szerint az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerősíti az erdélyi magyar politikai pluralizmust, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplője az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelős politikai magatartásról tesz bizonyságot.
A Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyei választásokon közös magyar lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, ellenben a székelyföldi településeken, ahol nincs veszélyben a magyar képviselet, saját polgármesterjelölteket állítanak, és tanácsosi listán is külön indulnak.  A helyi elnökök azt a feladatot kapták, hogy február 15-éig írják össze a lehetséges jelölteket, a listát a párt országos tanácskozásán, február 29-én véglegesítik, majd nevesítik polgármesterjelöltjeiket. A párt jelenlegi hét, tisztségben lévő polgármestere újabb mandátumra pályázik – közölte, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy Kézdivásárhelyen indítanak-e saját jelöltet, vagy az RMDSZ-ét támogatják, csupán Gelence esetében lehet biztosra tudni, hogy Cseh Józsefet, a nagyközség MPP-s polgármesterét bíztatják újabb mandátum megszerzésére, de az elöljáró még nem döntötte el, indul-e vagy sem.
 Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak Soós személyére zsugorodott az összefogás?
Az országos vezetőség szintjén kialakult patthelyzet ellenére az Erdélyi Magyar Néppárt tartja magát az RMDSZ-nek tett ígéretéhez, miszerint a marosvásárhelyi magyarság közös jelöltjét, Soós Zoltánt támogatja a polgármester-választáson – nyilatkozta az alakulat Maros megyei új elnöke, Bereczki Ferenc.
Nem került veszélybe Soós Zoltán hárompárti támogatottsága azok után, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ, illetve a Néppárt országos vezetői nem tudtak megegyezni a közös listák felállításáról. Bereczki Ferenc, az EMNP Maros megyei új elnöke úgy véli, „egy korábbi egyezséget nem szabad felrúgni csak azért, mert országos szinten az RMDSZ elnöke elhatárolja magát az együttműködéstől”. 
A Kelemen–Szilágyi találkozó után Maros megyében Soós támogatásán túl szinte semmi jele nem maradt a két párt tavaly tervezett összefogásából. A közös jelölt neve is függetlenként kerül a szavazócédulára, nem a három magyar párt jelvénye alatt.
Brassai: nyitottak az RMDSZ listái
Hogy mi lesz a marosvásárhelyi lista esetében, Brassai Zsombor nem tudja, de mint mondja, erről nem a megyei, hanem a városi szervezetnek kell döntenie. „Nem engem, hanem Peti Andrást kell kérdezni” – hárított a megyei elnök. A városi szervezet vezetője korábban a Vásárhelyi Hírlapnak leszögezte, Marosvásárhelyen már csak azért sincs szükség közös listára, mert a magyarság matematikai esélyei lényegesen nagyobbak, ha a három párt külön-külön indul.
A megyei helyzetet illetően Brassai kijelentette, hogy az RMDSZ továbbra is nyitott a tárgyalás meg a két kispárt jelöltjei előtt.
EMNP: külön, ha nincs kivel összefogni
Arra a kérdésünkre, hogy a Kelemen–Szilágyi találkozó következtében az EMNP Maros megyei vezetői változtatnak-e a választási stratégián, Bereczki Ferenc szintén kérdéssel válaszolt: „Ha nincs kivel összefogni, nem kellene változtatni?” A megyei elnök hangsúlyozni kívánta, hogy a 2015-ös helyi egyezség értelmében a Néppárt továbbra is Soós Zoltánt támogatja a polgármesteri szék visszaszerzésére, azonban Marosvásárhelyen és a megye többi településén a párt saját listával jelentkezik.
Az RMDSZ-elnök kompromisszumos ajánlatát illetően, miszerint a néppárti jelölteknek is helyük lenne a szövetség listáin, Bereczki Ferenc úgy vélekedett, hogy az ő gerince nem engedi meg, hogy kollégáit arról győzködje, iratkozzanak fel az RMDSZ listáira.
MPP: összmagyar lista a tulipán jele alatt
A Magyar Polgári Párt Marosvásárhelyen a hétvégén összeült országos elnöksége ismételten leszögezte, hogy Székelyföldön nem csak adott, de üdvös is a politikai verseny fenntartása. Ezzel szemben Erdély többi részeiben az MPP-sek „megállapodás-pártiaknak” vallják magukat minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet. Ennek az elvnek a mentén vázolták a megyei elnökök azon települések névsorát, ahol a párt polgármesterjelöltet állít, illetve önálló listával méretkezik meg az önkormányzati választásokon. A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyék esetében a megyei önkormányzatok tekintetében közös magyar lista állítására törekedjenek az RMDSZ-szel.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Házkutatások a fél országban – Leszámolnának a famaffiával
Huszonnégy megyében és Bukarestben tartottak házkutatást szerdán, a faanyaggal való visszaélések ügyében a szálak Maros megyébe vezetnek.
A Maros megyei ügyészség irányítása alatt több mint 150 helyszínen tartottak házkutatást. A gyanúsítottak bűnbandába szerveződve adócsalást, okirat-hamisítást, sikkasztást követhettek el.
Az előzetes vizsgálatok szerint 2015 áprilisától 2016 januárjáig Maros, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megyei kereskedelmi társaságok ügyvezetői és más, hozzájuk kötődő személyek egy másik, Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusítottak faanyagot különleges elbírálás alá eső, másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységű cégeknek az ország 24 megyéjében.
A gyanú szerint ezzel egymillió euró értékű kárt okoztak az államnak. Az Országos Csendőrfelügyelőség tájékoztatása szerint január folyamán 1700 csendőr vett részt abban a 356 akcióban, amelyeket az erdészeti bűncselekmények megfékezésére szerveztek. Ugyanebben az időszakban több mint 1200 csendőrkatonát vontak be abba a közel félszáz ellenőrző akcióba, amelyeket az erdészeti igazgatóságok, erdőkerületek személyzetével közösen végeztek.
A két akciósorozat nyomán 64 bűncselekményre derítettek fényt, és mintegy 500 köbméter faanyagot foglaltak le. A bűncselekmények mellett szabálysértéseket, kihágásokat is felfedeztek a csendőrök és erdészek, ezekért 426 esetben róttak ki pénzbírságot összesen 264 400 lej értékben. Mint ismertes, tavaly júliusban lépett érvénybe a módosított és kibővített erdészeti törvény, amely illetékességgel ruházza fel a csendőrség tisztjeit és altisztjeit, hogy az erdészeti tárgyú bűncselekményeket megállapítsák, és ellenőrizzék a faanyagok szállítását.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)

Huszonhárom személyt állítottak elő a házkutatások után
Szerdán szinte a fél országot átfogóan, 24 megyében tartottak házkutatásokat a Maros megyei bűnügyi rendőrök faanyaggal kapcsolatos bűncselekmények ügyében. Összesen 156 helyszínen kutattak át cégirodákat, lakásokat és 23 személyt állítottak elő a megyei rendőrségen.
Amint a szerdai házkutatások tapasztalatait összegezték, az Országos Rendőr-főkapitányság lapunknak is eljuttatta a vizsgálatok eddigi eredményeit. Mint közölték, Maros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy és Botoşani megyékből 23 személyt állítottak elő a megyei rendőrségen, ahol kihallgatták őket.
Az előzetes vizsgálatok adatai szerint 2015 áprilisától 2016 januárjáig egy bűnözői csoport Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusított faanyagot különleges elbírálás alá eső másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységű cégeknek az ország 24 megyéjében. Az ilyen kereskedelmi tevékenységgel áruba bocsátott faanyag értékét figyelembe véve egymillió euró értékű kárt okoztak az államkaszának.
A vizsgálatok eddigi eredményei szerint az említett időszakban 300 fedezet nélküli fuvarlevelet állítottak ki a cég nevére, mintegy 10 ezer köbméter faanyag lefedésére.
Bakó Zoltán. Székelyhon.ro

Hírsaláta
RÁSZÁLLT A RENDŐRSÉG UDVARHELYRE. Átfogó akcióval válaszolt a Hargita megyei rendőrség a Székelyudvarhelyen két hete történt kocsmai verekedésre, illetve az azt követő, közbiztonságot követelő tüntetésre. A helyi uh.ro tudósítása szerint üzleteknél, a közúton és szórakozóhelyeken egyaránt vizsgálódtak. Péntek éjszaka maszkos csendőrök ellenőrizték a két héttel korábbi verekedés helyszínét, a Mokka kávézót, amely hétvégi éjszakákon megszokott bulihelyszín.
Éjjel két óra után a Kőkereszt téren sok fiatal álldogált, a rendőrök a szórakozóhelyen levők egy részét kiterelték a Mokka épületéből és udvaráról, több fiatalt igazoltattak – írja az uh.ro, amely egy furcsa, hatósági visszaélés gyanúját keltő incidensről is beszámol. A téren egy fiatalember fényképezte az akciót, az intézkedő szervek pedig elkérték a telefonját, és kitörölték belőle a képeket. A mintegy félórás igazoltatás során nem vettek őrizetbe senkit. A héten más gazdasági egységeket, cégeket, üzleteket is ellenőriztek a gazdasági rendőrök, péntek óta pedig látványos közúti ellenőrzés zajlik nemcsak a városban, hanem a környékén is. A sebességmérés mellett a sofőröket is ellenőrizték, igazoltatták. Az akciót az utóbbi hetek eseményei eredményezték – erősítette meg a portál számára Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője.
ORSZÁGOS RAZZIA FAÜGYBEN. Huszonhárom személyt állítottak elő Maros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy és Botoşani megyében a faanyaggal való visszaélések ügyében tartott házkutatások nyomán – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Az előzetes vizsgálatok szerint 2015 áprilisa és 2016 januárja között az említett megyékben bizonyos kereskedelmi társaságok ügyvezetői egy Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusítottak faanyagot különleges elbírálás alá eső másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységet folytató cégeknek az ország huszonnégy megyéjében. A törvénytelenség nyomán a bűnbanda egymillió eurós kárt okozott az államnak. A vizsgálatok eddigi eredményei szerint az említett időszakban 300 fedezet nélküli fuvarlevelet állítottak ki a cég nevére mintegy tízezer köbméter faanyag lefedésére. A Bukarest mellett huszonnégy megyére kiterjedő razziát szerdán tartották 156 helyszínen. (Krónika)
JÓTÉKONYSÁGI KINCSKERESÉS. Egy kolozsvári névtelen pénzt tartalmazó borítékokat helyez el Kolozsvár különböző pontjain, amelyekbe egy 50 vagy 100 lejes bankót tesz a pénz felhasználására vonatkozó utasítások mellett. A szerencsés megtalálónak az a dolga, hogy egy rászorulónak adja a talált összeg legalább felét, és ha úgy tartja a kedve, az adakozásról készült fotót posztolhatja az akció Facebook-oldalán. Hogy megkönnyítse a véletlen kincskeresők dolgát, az ismeretlen nyomravezető jeleket hagy az említett Facebook-oldalon, melynek neve Bani cu suflet (Pénzt lélekkel). A kolozsvári ismeretlen a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a saját pénzét osztogatja, és már többen jelentkeztek nála, hogy bekapcsolódnának az adakozási akcióba. Amint elmondta, az ötletet az Egyesült Államokból kölcsönözte, ahol egy San Franciscó-i milliomos kezdte el a névtelen adakozást, és a példa futótűzként terjedt el az egész országban. Vajon hogyan fog működni nálunk ez a jótékonysági kincskeresés? (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A letarolt Erdély
Erdélyben már az 1879-es magyar erdőtörvény pontosította az erdőgazdálkodás módjait, főleg a fa hasznosításának mikéntjét. Már akkor a fás területek kihasználását engedélyhez kötötték, s ez egy ütemterv szerint történt. Volt erdőfelügyelő és erdőgondnok, de mellettük ott találhattuk az erdőmérnököt, az erdőmestert, az erdőőrt és főerdőőrt, s végül az erdőszolgát, vagyis a csőszt. A jogszabály még azt is előírta, hogy erdőrendészeti áthágást követ el az is, aki a saját erdejét „kiírtja vagy tarra vágja”. 
Ennek ugyebár szinte száznegyven esztendeje, közelebb napjainkhoz egy öreg erdész mondotta nekem, „ésszel kell a fával bánni”. Na, ez nem történik manapság. Törvénytelenül vágják tonnaszámra a fát, legyen az bármilyen fajta. A Greenpeace egyik legutóbbi jelentése szerint az illegális favágók óránként 3 hektáron teszik a nullával egyenlővé az erdőt. Nem hivatalos statisztika szerint évente 2 millió köbméter fát rabolnak el, mintegy 52,1 millió euróval szegényítve mindannyiunkat. Nem beszélve arról, hogy a maguk után hagyott kopasz hegyoldalakon lerohanó víz, a megmozdult talaj ráadást hoz a kárra. Erdély három megyéjében (Fehér, Kolozs, Máramaros) a kitermelt fa 78 százalékát nem törvényesen vágták ki, de a többiben sem kicsi ez az arány. Valakik nagyon meggazdagodtak ezen…
Időről időre felszisszennek a hatóságok, tartanak egy nagy ellenőrzést, megszorongatnak néhány törvénysértőt – amiként a napokban is teszik –, aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba. Mert csak a maffialánc legalján lévőket szorongatják meg, a nagy rablókat nagyon ritkán bántják. Mert például, hiába tudja már ország–világ, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer igen csak benne van a tilos faüzletben, erről az illetékesek egy halvány kérdést sem tettek fel nekik. Sőt, hallom, hogy a technokrata kormányt már idegesíti az erdők kinyírásának leállítása. A híres-nevezetes korrupcióellenes ügyészség pedig félrenéz, ha külföldi cég lopja az eurómilliókat. 
Úgy elgondolkoztam azon, hogy jó lenne 2016-ban gyakorlatba alkalmazni a magyar 1879-es törvényt, ha már a sajátjukat nem tudják. De ezt az akkori szigorral. S nem ártana, mint a Verespatak esetében, egy kis polgári tiltakozás sem. 
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kolozs megyében saját jelölteket indít az EMNP
Kolozsváron és további húsz Kolozs megyei községben indít önkormányzati jelöltlistát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint nyolc polgármesterjelöltre – beleértve a kolozsvári jelöltet is – és a megyei listára is voksolhatnak majd a Néppárt támogatói – döntött választmányi ülésén az EMNP Kolozs megyei szervezete. Soós Sándor megyei elnök elmondta: számításaik szerint a megyében legalább megkétszerezi 2012-es eredményét a Néppárt.
A választmányi ülés résztvevői hangsúlyozták: a magyar szavazatok maximalizálása érdekében a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel való egyeztetésre. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke azonban attól tart, magyar képviseletet is veszélyeztethetnek az EMNP jelölései. A Maszol hírportálnak nyilatkozó Csoma sajnálatát fejezte ki, „hogy többrendbéli egyeztetés után is, amelyben az EMNP támogatását kértük az összefogás megvalósítására, úgy döntöttek, hogy külön indítanak polgármestert”. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a negatív kampányolást mellőzik egy magyar–magyar versenyben, mert ez a választókat távol tarthatná az urnáktól.  Kifejtette, Horváth Anna sokszor bebizonyította már, hogy nemcsak az RMDSZ, hanem minden magyar lakos polgármestere, számukra ezért garancia az ő személye. Mint mondta, továbbra is a közösség hangjának megerősítésén, hitének visszaszerzésén dolgoznak, ebben a munkában pedig mindazok támogatására számítanak, akik tennének otthonukért, Kolozsvárért. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Saját kolozsvári polgármesterjelöltet indítana az EMNP
Húsz Kolozs megyei községben lesz néppárti lista
Kolozsváron és további húsz községben indít jelöltlistát, nyolc településen pedig polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – döntötte el a Kolozs megyei szervezet.
Elnöke, Soós Sándor szerint legalább kétszer annyi szavazatra számítanak az idei önkormányzati választásokon, mint amennyit 2012-ben sikerült megszerezniük. A magyar szavazatok maximálása érdekében a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel – az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való egyeztetésre – áll közleményükben. Soós Sándor elmondta: március 5., az a határidő, ameddig tisztázni kellene a hogyan továbbot. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki, hogy a Néppárt saját kolozsvári jelölt indítása mellett döntött, úgy véli, hogy Horváth Anna személyének támogatásában megvalósulhatna a kolozsvári magyarok összefogása.
Sz. K. Szabadság (Kolozsvár)

Jogainkról fiataloknak
Három ügyvéd, egy gyakorló jogász, valamint több jogtanhallgató összefogása révén született meg az elsősorban fiataloknak szóló Jogi Kisokos című zsebkönyv, melyet szerda este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ez a 2014-ben létrehozott Jogaink Egyesület első kiadványa, egyelőre korlátozott példányban érhető el, de szerkezetét, tartalmát tekintve nagy érdeklődésre számíthat. A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Takács Kató Kata, a Hunyad megyei ügyvédi kamara tagja, a kiadvány egyik szerzője ismertette egyrészt az általános megfogalmazás szerint az erdélyi magyarság jogainak védelmével foglalkozó egyesület tevékenységét, másrészt a Jogi Kisokost. Mint kiderült, az önkéntes alapon működő kolozsvári székhelyű szervezet tevékenysége a kisebbségi létből fakadó jogok védelme mellett tulajdonképpen több lábon álló tájékoztató és jogsegélyszolgálatot is végez. Előadásaikkal igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz a jog, a törvényes rend világát – az iskolákban például interaktív szerepjátékok segítségével, pereket szimulálva, mesehősök büntetőjogi felelősségét vizsgálva –, illetve a nyári időszakban fesztiválokon külön sátort működtetnek, ahol a résztvevők kérdéseire igyekeznek válaszolni. Emellett az egyesület honlapján – a Jogaink.ro oldalon – online jogsegélyszolgálatot tartanak fent. Gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az érdekeltek hátrahagyják kérdéseiket a rendelkezésükre bocsátott felületen, majd választ kapnak az önkéntesektől – a már gyakorló ügyvédektől, valamint a szintén önkéntesként tevékenykedő jogtanhallgatóktól. Takács Kató Kata szerint, amennyiben olyan panasszal fordulnak hozzájuk, amely az illető etnikai hovatartozása miatti hátrányos megkülönböztetéshez, meghurcoltatásához köthető, akkor díjmentesen vállalják a jogi képviseletet is. Az egyesület céljai között szerepel a kiadványok szerkesztése. A Jogi Kisokos az első ilyen, megjelenését pályázati forrásokból fedezték. A kiadványt Takács Kató mellett Kis Júlia és Silye Attila kolozsvári ügyvéd, valamint Bitai Tünde jogász jegyzi. A százoldalas, tizenkét fejezetre tagolt zsebkönyvből egyelőre háromezer példányt nyomtattak, elsősorban Kolozs megyei tanintézetek kapják ezeket, de hamarosan elektronikus formában is elérhető lesz. Takács Kató Kata szerint igyekeztek, hogy a fiatalokra vonatkozó jogok és kötelezettségek ismertetése mellett útmutatóval is szolgáljanak, hogy jogsérelem esetén kihez fordulhatnak segítségért, milyen lépéseket kell megtenniük. Olyan gyakorlati tudnivalókkal is szolgálnak, hogy például milyen jogokkal élhetnek, amennyiben megbírságolják, esetleg letartóztatják, vagy más hatósági eljárás indul ellenük.  A fejezetek témakörök szerintiek, melyek a gyerekeket, fiatalokat érinthetik. Az alapjogokon kívül az egészségvédelem, a szexualitás, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség főbb jogi vonzatait taglalják. Külön fejezetek foglalkoznak a szabálysértésekkel, valamint a büntetőjogi felelősséggel, és mivel fiataloknak szól, az internethasználat és a szerzői jogok zárják a kiadványt.
Amint a bemutatón is elhangzott, olyan alapvető kérdésekre ad választ a zsebkönyv, mint például mikortól jogalany valaki, mi minősül kisebbségi jognak, milyen kortól felelős és miért a kiskorú, mit várhat el például az egészsége védelme szempontjából, diákként milyen specifikus előnyei vannak (így a vakációhoz való jog), tulajdont birtokolhat-e, örökölhet-e, illetve mit kezdhet a hagyatékkal és tulajdonával, szerződhet-e vagy sem. Emellett a 18 év alattiak munkavállalási lehetőségeit is tisztázza, amint azt is, hogy a szexuális élet milyen körülmények között lehet törvényes ezen korosztály esetében. Újságírói kérdésre válaszolva Takács Kató Kata elmondta: tankönyvként nem, de kiegészítőként el tudnák képzelni a zsebkönyv használatát az iskolákban. A szerzőknek ugyanakkor nincs lehetőségük oktatni, mivel az ügyvédi minőség összeegyeztethetetlen a közhivatalnokival, így a tanári pályával is.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közvita: speciális tankönyveken alapuló román nyelvtanítást szorgalmaz az RMDSZ
Adrian Curaj tanügyminiszterrel egyeztettek hétfőn az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai Bukarestben. A megbeszélésen a szövetség oktatási prioritásait, továbbá az eddig tapasztalt gondokat ismertették a tárcavezetővel. 
„A tanügyminisztérium által kezdeményezett közvita kiváló alkalom arra, hogy egy átfogó reformot és szemléletváltást készítsen elő a romániai oktatásban. Előbb azonban a hatályos törvényt kellene gyakorlatba ültetni, főként a jogszabály kisebbségekre vonatkozó előírásait. Elszomorító az, hogy a hazai tanügyi rendszer még mindig a mennyiség mellett dönt, a minőség rovására. Az RMDSZ ezért is szorgalmazza a kerettantervek újragondolását, hiszen az új tervezetek sem oldják meg az alapvető gondokat: a diákok továbbra is túlterheltek, zsúfolt az órarendjük. A törvény előírja, hogy a románt speciális módszertan alapján tanítsák a magyar gyermekeknek, ezért azt kérjük, hogy a minisztérium végezze el a munkát: legyen tankönyv a diákoknak középiskola végéig, hogy ezekhez az igényekhez igazítsák a felmérőket, vizsgákat és az érettségit is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Szabó Ödön: a tanárok elvesznek a papírmunkában
A találkozón Szabó Ödön, a képviselőház oktatási szakbizottságának tagja elmondta: Romániában erősíteni és védeni kell az anyanyelvű oktatást, de ezt csak úgy lehetséges, ha alkalmazzák a törvény erre vonatkozó pozitív előírásait. Hozzátette: fontos az, hogy a tanfelügyelőségeken, a vegyes tagozatú intézményekben a magyar tagozatért felelős tanfelügyelői, aligazgatói pozíciók erősödjenek. 
Nehéz egy többségi dominanciájú megyében a tanfelügyelőségben, iskolában helyt állni, hisz a tapasztalat az, hogy a többség a magyar tagozatokon kezdené a spórolást, katedra-összevonásokat - mondta a képviselő. Ugyanakkor mentesíteni kell az oktatási rendszert a bürokratizálás alól, hisz az nem lehet például, hogy egy kisebb iskolában már több a bizottság, mint a tanár - hangsúlyozta. - A pedagógusoktól annyi papírgyártást várnak el, hogy szinte többet dolgoznak azon, hogy megfeleljenek a bürokráciának, mint a diákok elvárásainak. 
„Tehermentesíteni kell az oktatást, levenni a diákok válláról a fölösleges terheket. Ezt a minisztérium által kezdeményezett közvitán elmondtuk, hangsúlyoztuk, konkrét javaslatokat is tettünk. Külön kiemeltük a román nyelv oktatására vonatkozó részeket is, és azt is nyomatékosítottuk, hogy ez egész sor szükséges változtatást igényel. Egyszerűen mást és másként kell tanítani, hiszen a magyar diákoknak a román nem anyanyelv, tehát nem is lehet ugyanaz az elvárás” – taglalta Szabó Ödön, majd ezt követően arra is rámutatott: az RMDSZ számára prioritás az állami intézményi keret kiszélesítése, bővítése. Ugyan a jelenlegi jogszabály ezt előírja, de nem történt megfelelő előrelépés. „A kisebbségi továbbképző központ létrehozása nem tűr további halogatást. Ezidáig egyetlen ilyen intézmény jött létre, az is nemzetközi megállapodás eredményeként. Ez a központ Medgyesen működik és a német kisebbséget szolgálja. Ígéretet kaptunk arra, hogy minél hamarabb meglesz a létrehozására vonatkozó miniszteri rendelet. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a törvényben szereplő kisebbségi oktatás kutatásával foglalkozó háttérintézménynek, osztálynak is létre kell jönnie, amelynek célja az oktatás minőségének vizsgálata és javítása lenne” – hangsúlyozta Szabó Ödön parlamenti képviselő. 
A szamosújvári iskola is szóba került
A találkozón Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője az oktatási területen dolgozó kisegítő személyzet szerepére hívta fel a figyelmet. Elmondta, megoldást kell találni arra, hogy az egészségügyi, a munkavédelmi, a tűzvédelmi és a közbiztonsági feladatok ellátására az iskola ne csak az oktatási törvények előírásainak feleljen meg, hanem ezeken a területeken hatályban levő törvényes előírásoknak is. Ehhez megfelelő finanszírozást kell biztosítani az iskoláknak a szakszemélyzet (nevelők, kazánfűtök, takarítószemélyzet stb.) alkalmazására - mondta a képviselő.
László Attila, a szövetség Kolozs megyei szenátora a megbeszélésen a szamosújvári magyar iskola helyzetére is kitért. Kifejtette, az iskola minden követelménynek megfelel annak érdekében, hogy szeptembertől megkezdhesse működését, csak a minisztériumi jóváhagyásra várnak. A szenátor arra kérte a minisztert, hogy emeljék meg a megyei személyzeti kvótát az újonnan alakult intézményekben.
Az RMDSZ és a miniszter között legutóbb decemberben volt egyeztetés, akkor a szövetség kérte az egyházi, illetve a magánoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozási rendeletek megalkotását. A tanügyminiszter az újbóli felvetésre elmondta, elfogadta az RMDSZ javaslatait, és ebben a kérdésben még a héten megszülethet a kormányülésen a szövetség által szorgalmazott döntés. maszol.ro

Téma a románoktatás – A szakminiszterrel egyeztettek az RMDSZ honatyái
Gyermekközpontú oktatást, illetve speciális tankönyvek alapján történő románnyelv-tanítást szorgalmaztak az RMDSZ honatyái az Andrei Curaj oktatási miniszterrel való hétfői találkozón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott, hogy a kerettanterv kapcsán kezdeményezett közvita kiváló alkalom arra, hogy átfogó reformot és szemléletváltást készítsen elő a romániai oktatásban, ehhez azonban előbb a hatályos törvényt kellene gyakorlatba ültetni, főként a jogszabály kisebbségekre vonatkozó előírásait.
„A törvény előírja, hogy a románt speciális módszertan alapján tanítsák a magyar gyermekeknek, ezért azt kérjük, hogy a minisztérium végezze el a munkát: legyen tankönyv a diákoknak középiskola végéig, hogy ezekhez az igényekhez igazítsák a felmérőket, vizsgákat és az érettségit is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ képviselőházi frakciótermében tartott találkozón Szabó Ödön, a képviselőház oktatási szakbizottságának tagja is a kisebbségi oktatás megoldandó problémáira hívta fel a tárcavezető figyelmét. Hangsúlyozta: Romániában erősíteni és védeni kell az anyanyelvű oktatást, ez azonban csak akkor lehetséges, ha alkalmazzák a törvény erre vonatkozó pozitív előírásait. Úgy vélte, fontos, hogy a tanfelügyelőségeken, a vegyes tagozatú intézményekben magyar tagozatért felelős tanfelügyelők, aligazgatók legyenek, hiszen az a tapasztalat, hogy a többség a kisebbségi tagozatokon kezdi a takarékoskodást, katedra-összevonást.
Rámutatott, hogy a szövetség szakemberei a kerettanterv közvitáján külön kiemelték a román nyelv oktatását, úgy vélve, itt egy sor változtatásra van szükség. „Egyszerűen mást és másként kell tanítani, hiszen a magyar diákoknak a román nem anyanyelv, tehát nem is lehet ugyanaz az elvárás” – taglalta Szabó Ödön. Arra is kitért, hogy az RMDSZ számára prioritás az állami intézményi keret bővítése, kiszélesítése. Ugyan a jelenlegi tanügyi törvény ezt előírja, azonban nem történt meg a szükséges előrelépés.
„A kisebbségi továbbképző központ létrehozása nem tűr további halogatást. Ezidáig egyetlen ilyen intézmény jött létre, az is nemzetközi megállapodás eredményeként, ez a központ Medgyesen működik, és a német kisebbséget szolgálja. Ígéretet kaptunk arra, hogy mihamarabb meglesz a létrehozására vonatkozó miniszteri rendelet” – emlékeztetett a képviselő, hozzátéve, hogy a kisebbségi oktatás kutatásával foglalkozó háttérintézményre is szükség van, amely az oktatás minőségének vizsgálatát és javítását szolgálná.
A találkozón Korodi Attila Hargita megyei képviselő a kisegítő személyzet szerepére hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy ehhez megfelelő finanszírozást kell biztosítani. László Attila Kolozs megyei szenátor a szamosújvári magyar iskola helyzetére tért ki, elmondva, már csak a minisztérium jóváhagyására van szükség a szeptemberi induláshoz.
Az RMDSZ honatyái és a tanügyminiszter legutóbb decemberben egyeztetett, előbbiek akkor az egyházi és magánoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozás megalkotását kérték. Andrei Curaj az újbóli felvetésre elmondta, elfogadta a javaslatot és a kérdésben még az eheti kormányülésen megszülethet a döntés. Krónika (Kolozsvár)