Kevés irodalmi lap büszkélkedhet azzal, hogy egy hónap alatt 14 helyszínen tart bemutatkozót. Az Irodalmi Jelen /Arad/ számos magyarországi településre látogatott el, a közönség mindenhol örömmel fogadta a lap munkatársait. Március 29-én Szolnokon mutatkozott be Böszörményi Zoltán főszerkesztő, Nagyálmos Ildikó, Orbán János Dénes és Szőcs Géza. Kisújszálláson az Arany János Városi Könyvtárban még aznap várták a szerzőket. Március 30-án Debrecenben a Benedek Elek Városi Könyvtár adott helyet a rendezvénynek, aznap Berettyóújfalu következett. Március 31-én a Nyíregyházi Főiskolán, másnap Mátészalkán, a könyvtárban léptek a közönség elé. A 2001-ben alakult Irodalmi Jelenben eddig több mint 250 szerző közölte írásait, s több mint fél éve nem a Nyugati Jelen mellékleteként, hanem különálló irodalmi lapként jelenik meg, a 15 ezer példányból Magyarországon 5 ezer kerül a standokra. /(NI): Sikeres turnézárás Észak-Magyarországon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./

Hétszázan ropták a táncot (Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó)
Szombaton a zord időjárás miatt nem a szokásos helyen, a perkői nyeregben levő kőszínpadon, hanem a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg a nyolcadik Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozót, melyen huszonnégy csoport mintegy hétszáz tagja ropta déltől estig a táncot. Első alkalommal vett részt a seregszemlén a budapesti Babszem Táncegyüttes, a kisújszállási Karakas Ifjúsági Néptáncegyüttes és a Garaguly Gyermek Néptánccsoport, a székelykeresztúri Mákvirág Néptánccsoport, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoport és a sepsiszentgyörgyi Rügyek Néptánccsoport.
A rendezvény nyitóprogramjaként Orbán Ferenc állatokról szóló népi gyermekdalokat tartalmazó, Nagy az Istenke állatkerje című lemezét mutatta be zenésztársak és Benkő Éva közreműködésével. Esik az eső, ázik a Perkő – e szavakkal nyitotta meg Balogh Tibor polgármester a rangos rendezvényt, és elmondta: nagy öröm, hogy a község adhat helyet évente e jeles eseménynek. Köszönetet mondott a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársainak és mindazoknak, akik a szervezésben segítettek. A megnyitó után sorra lépett színpadra a huszonnégy csoport, kalocsai, mezőségi, kalotaszegi, szilágysági, udvarhelyszéki, sóvidéki, széki, felcsíki, moldvai, Küküllő menti, erdővidéki és szatmári táncokkal arattak megérdemelt sikert. A tánccsoportok fellépésével párhuzamosan az Apor István-iskola folyosóján kézműves-tevékenység – babakészítés, nemezelés, bútorfestés és gyöngyfűzés – zajlott. A művelődési ház előcsarnokában népi mesterek és kézművesek állították ki eladásra szánt tárgyaikat. Virág Endre néptáncoktató, a rendezvény főszervezője összefoglalóként elmondta: a fesztivál elsősorban a gyermekeknek és nem a nagyközönségnek szól, és nem az a legfontosabb, hogy az ifjak megtanuljanak profi szinten táncolni, hanem az, hogy bekerüljenek egy jó közösségbe, és továbbvigyék a hagyományt, s ugyanakkor közösségépítő jellege is van.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

XVIII. Szent Mihály Napok
Idén is, szeptember utolsó hétvégéjén, mint ahogy ez már hagyományossá vált, a hétfalusi csángó közösség legnagyobb éves rendezvénysorozata zajlott le, a Szent Mihály Napok, a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal és a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub (HMIK) közös szervezésében.
A hivatalos péntek esti megnyitót már egész héten zajló programok előzték meg, teke-bajnokság, 66-os kártyajáték, szerdán, szeptember 24-én pedig az Osonó Színházműhely – Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását tekinthették meg a négyfalusiak, előadás melyet kötetlen beszélgetés követett a színtársulat színészeivel, mely, akárcsak az előadás rendkívűli népszerűségnek örvendett a közönség körében. A péntek esti hivatalos megnyitó rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Rustik zenekar biztosította a jó hangulatot, ezt előzte meg a komollói nőszövetség amatőr színjátszócsoportjának három felvonásos vígjátéka. Az egybegyűlteket Géczi Gellért alpolgármester, és Bálint Anikó HMIK alelnök köszöntötte. A szombati programot a gyerekeknek szánt kézműves foglalkozások nyitották meg, ugyancsak szombaton zajlottak le a sportrendezvények, a focikupa, melyet Apáca csapata nyert meg, az asztali tenisz, illetve csocsó bajnokság. A Barcasági Csángó Alapítvány udvarán felállított színpadon fellépett Zajzoni Rab István Középiskola báb- és színjátszó csoportja, A George Moroianu Középiskola színjátszócsoportja, melyet a kolozsvári Váróterem Projekt előadása követett. Rendhagyó módon az idén borkóstoló is volt, Balla Géza pincészeteből kóstolhattak ménesi borokat az érdeklődők, és nagy sikernek örvendett Magdó István fényképész kiállítása is, melyet a hétvégén többszáz érdeklődő látogatott meg. Sor kerűlt Hochbauer Gyula tanár úr „Itt: Karáncsonyok Között” című könyvének a bemutatására is, a szombat délután folyamán pedig gyerektáncházon is részt vehettek a rendezvénysorozat legífjabb látogatói. A koncertek sorozatát a HMIK band nyitotta meg a nagyszínpadon, őket követték a magyaroszági Ocho Macho együttes, mely reggae stílúsú számaival elvarázsolta a hideg ellenére is a makacsul kitartó közönséget. Az estét a borkertben lezajló élőzenés mulatság zárta. A vasárnapi programot az négyfalusi református templomban megszervezett Ökumenikus Istentisztelet nyitotta meg, melyet megelőzően a templomkertben felállított sátorban a gyulafehérvári Caritas otthongondozói központ munkatársai biztosítottak ingyenes egészségügyi felmérést az érdeklődők számára. Ezidő alatt a háromfalusiak Zajzoni Rab István költőre emlékeztek, és koszorúzták meg a temetőben levő síremlékét, utána pedig indult a hagyományos szekeres felvonulás, mely az idén is, mint mindig Négyfalu két végéről és Háromfaluból hozta a néptáncosokat, érdeklődőket a városközpontban megszervezett ünnepélyes pillanatra, utána pedig a Csángó Alapítvány udvarán megszervezett szabadtéri majálisra, ahol már javában készűlt a hagyományos csángó pityóka-tokány, és kézműves vásár várta az érdeklődőket. A rendezvény kezdetén köszöntötte a jelenlevőket Géczi Gellért alpolgármester, Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó megye prefektusa, illetve Nagy István, Négyfalu testvértelepülésének, Kisújszállásnak önkormányzati képviselője. Következtek a néptáncok, majd a szentegyházi Kartal együttes, és a csíkszeredai Role együttes szórakoztatta a közönséget. Nem maradt el a városon keresztülhaladó töklámpás-felvonulás sem. Azt est záróakkordjait a Takáts Tamás Blues Band együttes zeneszámai hangoztatták, zakatolt a vonat, és a jelenlevők pedig többször is „pocsolyába léptek” mégcsak képzeletben is, amikor a szervezők Takáts Tamással közösen énekelték el a színpadon a „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm” nagysikerű slágerét, ezzel egyúttal zárva is a sikeres rendezvénysorozatot. A szervezőcsapat nevében köszönetet érdemel minden lelkes résztvevő, aki jelenlétével színesebbé, csodálatosabbá tette a rendezvénysorozatot, nem utolsó sorban köszönet jár az önkénteseknek és a támogatóknak is, akik nélkűl e sikeres rendezvénysorozat nem válhatott volna valóvá.
erdon.ro

Ezerszáz gyermek ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
A Kolompos együttes A pünkösdi királykisasszony című mesejátéka indította szombaton a Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. A tizedik találkozón a perkői nyeregben található kőszínpadon rekordszámú, közel ezerszáz gyermek és fiatal lépett fel. A rendezvény lehetőséget kívánt teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, arra, hogy a résztvevők megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A jubileumi találkozón összesen negyven együttes lépett fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Visszatérő vendégcsapatok voltak Kisújszállásról, és egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is eljött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi táncos seregszemlére. Háromszéket huszonegy együttes, tánccsoport képviselte, amelyek többek között moldvai, Nyárád menti, szatmári, Küküllő menti, szilágysági, bukovinai, felcsíki, mezőségi és erdővidéki táncokat mutattak be. Fellépett a magyarországi Kolompos Együttes és a Téka zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidéki kalapács című előadásával.
A két nap négy részre osztott gálaelőadásait Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének adjunktusa, táncpedagógus értékelte, szakmai tanácsokat adott az együttesvezetőknek, ugyanakkor elemezte és összehasonlította az erdélyi és a magyarországi gyerek- és ifjúsági táncoktatást. A programból nem hiányoztak a háromszéki civil szervezetek által biztosított népi játékok és kézműves-foglalkozások, volt szalmafonó, arcfestő, nemezlabda-készítő, angyalkakészítés, gyöngyözés, drót ékszerek, népi hangszer készítése, hajgumi filcből és számos „népi olimpiás” vetélkedő. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén is felállította környezettudatos standját. Vásári árusokból sem volt hiány, a lacikonyhák telt házzal üzemeltek. Mindkét nap tábortűz melletti táncházzal ért véget, a talpalávalót a budapesti Téka zenekar és a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar biztosította. A szervezők a Bertis cég munkatársai által készített babgulyással kínálták meg a fellépőket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fel kellene nőnünk Arany Jánoshoz – Szilágyi Márton irodalomtörténész az életműről és annak kutatásáról
A kolozsvári bölcsészkaron mutatták be elsőként Szilágyi Mártonnak, az ELTE tanárának, elismert irodalomtörténésznek, Arany-kutatónak a Kalligram Kiadónál megjelent, „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját. Szilágyi Márton a csütörtöki bemutatót megelőzően a Krónikának többek között elmondta: másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk.
– „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című monográfiáját elsőként a kolozsvári bölcsészkaron ismerhette meg a közönség. Milyen tekintetben hoz újat a kötet, amely a költő születésének bicentenáriuma apropóján szervezett emlékévben látott napvilágot?
– Az volt a célom, hogy olyan műelemző könyvet próbáljak írni, amely elsősorban Arany epikus és lírai műveire koncentrál, műelemzések sorozatából épül föl, és nemcsak a szakma, de a nagyközönség számára is érdekes lehet. A szerkezet is ezt tükrözi:
az elején egy fejezet Arany társadalmi státusváltozásait próbálja áttekinteni: nem az életrajzot újramondani, hanem azt, hogy miképpen jutott el a nemzeti költői státuszig. Utána műelemzések következnek, az első felében az epikus művekről, a másodikban az úgynevezett kisebb költeményekről. A kötet újdonságát az adja, hogy olyan szövegekről is igyekeztem beszélni, amikről nem szokás az Arany-életmű kapcsán. Külön fejezetben foglalkoztam A dévaványai juhbehajtás című művel, amit sokáig nem tekintettek Aranyénak. A szöveg, ami voltaképpen egy falucsúfoló, feltehetően Kisújszálláson keletkezett, ahol az 1830-as években Arany tanítóként működött.
„Azért jelentős ez a szöveg, mert ha figyelembe vesszük, akkor másként kezdődik az Arany-életmű, mint ahogy eddig tudtuk, vagyis nem az első Arany-szövegnek tekintett Az elveszett alkotmánnyal, hanem jóval korábban és más műfajjal.
– „Mi vagyok én? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál” – ez a rövidke Arany-szöveg ihlette a kötet címét?
– Ez is. Arany maga ezt az élete végén írott kis szöveget nem tekintette önállóan publikálható versnek. Azért fontos, hogy ez a kötet címadója, mert egy másik Arany-szöveghez vezet el: „S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék”. Számomra az volt érdekes, hogy miként lehet ezt a két sort egymásra vetíteni. Amikor Arany élete végén megírja fájdalmas kis szövegét, voltaképpen visszautal arra a korábbi sorra, amely költői indulásában fontos szerepet játszott, a Petőfi episztoláját megválaszoló saját versére. A Mi vagyok én? kérdésre adott két válasz pedig gyökeresen eltérő: először az, hogy „egy népi sarjadék”, élete végén pedig, hogy „Senki Pál”.
– Petőfiről szóló tanulmánykötetet is szerkesztett nemrég, amelynek címe a költő „Ki vagyok én? Nem mondom meg” verssora. Tekinthető a két cím a Petőfiről és Aranyról szóló kötetek egyfajta felelgetős játékának?
– Nyilván. Amikor Arany fölteszi ezt a kérdést, hogy „Mi vagyok én?”, ott van a fülében Petőfinek ez a verse, hiszen nagyon alaposan ismerte életművét és magát a költőt is, így a kérdés egyfajta Petőfi-allúzió is. Engem az eltérés izgatott: az Arany által megfogalmazott mindkét önképnek megvan a maga hitele és poétikai következménye, de ifjúkorában ez morális, származásbeli kérdés, élete vége felé pedig egzisztenciális számvetés.
A Petőfi-tanulmánykötetet egyébként 2014-ben szerkesztettem, apropója az volt, hogy megnyílt egy újrarendezett Petőfi-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol felkértek, hogy legyek a szakmai forgatókönyv összeállítója, aztán a múzeum szeretett volna egy tanulmánykötetet. Szép és érdekes feladat volt, hogy több évtized után újabb, Petőfiről szóló tanulmánykötetet kellett összeállítani, mert ez utoljára az 1970–80-as években volt divat.
– Arany esetében ez hogyan alakult, főként az emlékévnek köszönhetően lendült fel szóló kiadványok megjelentetése, munkásságának kutatása?
– Nem önmagában az emlékévnek, hanem annak, hogy volt néhány szakember, aki idejekorán számot vetett azzal, hogy közeleg a bicentenárium, amit megfelelően elő kell készíteni. Az Arany-életmű kritikai kiadását Korompay H. János indította újra, aki az Akadémia irodalomtudományi intézetében dolgozik. Egy kötet már megjelent: Hász-Fehér Katalin rendezte sajtó alá Arany lapszéli jegyzeteit a Nagyszalontán található hagyatékból. Az évfordulóra két tanulmánykötet is kitalált, az egyik Arany és a világirodalom kapcsolatáról szól, a Cieger András szerkesztette másik kötet Arany életművének művelődéstörténeti olvasatait tekinti át, és mindkettő fontos kiadvány.
Komoly eredmény, hogy rengeteg szerzőt sikerült meggyőzni, hogy Arannyal foglalkozzon, így a kutatás nem áll rosszul. Jelentősek az évforduló alkalmával napvilágot látott tematikus folyóiratszámok, sok anyag gyűlik föl.
Ez azért is lényeges, mert azt hihetjük, hogy mindent tudunk már róla, de most derül ki, hogy mennyi mindent nem, és mennyi mindent kell még elvégezni.
– Visszatérve a kritikai kiadásra, miért is van szükség rá?
– Ideje rendet teremteni Arany életművében, merthogy nincsen rend, a kritikai kiadásban pedig minden művel el kellene számolni. Az 1950-es években, a kritikai kiadás indulásakor épp a legfontosabb rész, az első 5-6 kötet előkészítése nem történt kellően átgondolt formában. Az is fontos, hogy Vojnovich Gézának, aki akkor sajtó alá rendezte a műveket, nem volt lehetősége, hogy például Nagyszalontán kutatásokat folytasson, most viszont mód van erre. Lehetőség nyílik arra is, hogy a Magyarországon őrzött kézirathagyatékhoz hozzávegyük azt, amit Erdélyben őriznek. Például a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, amelyet hosszú évtizedek óta nem háborgatott senki, holott kiemelt jelentőségű. Kéziratos kötet, amelybe a költő bemásolta az 1856-os Kisebb költemények anyagát. Olyan szöveg, ami homlokegyenest más lehetőségeket ad a kritikai kiadásnak.
– És mikorra készülhet el az új kritikai kiadás?
– A távlatokat azzal jelezném, hogy az 1950-es években indult el a kritikai kiadás, és hivatalosan 1-2 éve fejeződött be. A helyzet azóta kicsit romlott, mert a számítógépes és nyomdai feltételek ugyan javultak, de a bevonható szakemberek száma csökkent. Ebből a szempontból nem biztos, hogy kevesebb idővel kell számolni, de most már remélni lehet, hogy néhány éven belül kézbe vehető, asztalra tehető kötetek születnek. A feladatok ki vannak osztva, az én reszortom Arany költői életművének 1850-ig terjedő legelső időszaka. Olyan kötetek is várhatók, mint például Arany kéziratos dalgyűjteményének kiadása: egyrészt a költő is szerzett dallamokat, másrészt le is jegyzett meglévőket. Az elképzelés az, hogy hangzóvá teszik, Csörsz Rumen István előadóművész a teljes dallamokat eljátssza, így majd felvételről meg is lehet ezeket hallgatni a kiadás kiegészítéseként.
– Kutatják az Arany család mesegyűjteményét is, készül a kritikai kiadás. Mesélne erről?
– Tulajdonképpen két fiatal néprajzos, Gulyás Judit és Domokos Mariann dolgozik azon, hogy megjelenjen kritikai kiadásban az Arany László-féle népmesegyűjtemény. Bizonyítani lehet, hogy Arany László a meséket édesanyjától és nővérétől, Juliskától gyűjtötte. Ilyenformán a családi meseanyag válik megragadhatóvá, ami annál is érdekesebb, mert van egy olyan Arany-mese, ami ebből a hagyományból nő ki, a Rózsa és Ibolya, a költő ezt feltételezések szerint a felesége révén ismerte.
Arany és a folklór kapcsolata egyébként rendkívül sokrétű.
Ha az ember belemélyed az életművébe, szinte beleszédül, hogy milyen hihetetlen világirodalmi, populáris irodalmi, népköltészeti és magyar irodalmi kapcsolatrendszer sejlik föl, ezeknek a bontogatása is a kritikai kiadás feladata.
– Az Arany-emlékév keretében rengeteg kezdeményezést indítottak, sokszor elhangzik, hogy a rendkívül gazdag életművel rendelkező költő voltaképpen a kortársunk. Ön, aki kortárs irodalommal is behatóan foglalkozik, miként látja ezt?
– Nem Aranyt tiszteljük meg azzal, ha azt mondjuk, hogy kortársunk, inkább nekünk kellene felnőnünk hozzá. Életműve mérhetetlenül gazdag hagyományt jelent, amit meg kéne érteni, be kéne építeni a mindennapjainkba, mi lennénk ezáltal gazdagabbak. Szintén fontos, hogy a magyar irodalomban ő az, akinek a legdúsabb a hatása és legszerteágazóbb a kapcsolatrendszere.
Az évforduló alkalmával az Országos Széchenyi Könyvtár rendezett egy kiállítást, amely az Aranyra később reflektáló magyar irodalmi alkotásokból áll. Megható, hogy Aranytól alkatilag gyökeresen különböző költők nyilatkozataiból arra következtetni, hogy úgy érezték: számukra Aranytól indul el valamiképpen az irodalmi időszámítás. Ilyen például Petri György is, vagy Orbán Ottó, aki azt írta, hogy „ha emberi alakban akarom magam elé képzelni az istent, az csak olyan lehet, mint az öreg Arany János” – és mondja ezt egy vallástalan költő.
Aranyban minden nemzedék és minden alkotó újra és újra fölfedez valamit, ami máshol nem található meg az irodalomban, és ez a folyamat jelenleg se állt meg. Tehát az évfordulónak a szépirodalmi hozadéka azt mutatja, hogy rendkívül erős ösztönzést jelent Arany, roppant gazdag az életmű, rengeteg réteget meg lehet benne találni. Például egyre erősebben látszik a játékos rögtönzéseiből, alkalmi verseiből kibomló költészetének hatása, amely rendkívül dinamikus.
Arany persze kortársunk, mint ahogy minden klasszikus a kortársunk voltaképpen, és mi vagyunk megtisztelve, hogyha ez az életmű kortársként fogad el bennünket.
Az emlékév hozadékairól szólva: egy ilyen kezdeményezés mindig emlékezetpolitikai esemény is, és az minősíti, ami utána fennmarad. Ha sikerül egy emlékévet arra fordítanunk, hogy szövegkiadások, értelmezések, tanulmányok, monográfiák szülessenek, amelyek kijelölik a majdani kutatás irányait, és a későbbiekben is felhasználhatók, akkor azt mondhatjuk, hogy elérte célját. Úgy látom, hogy az Arany-év sok ilyen anyagot fölhalmoz, és ilyenformán nem lesz vége a naptári év elmúltával.
– Vendégtanárként oktat idén a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán 18–19. századi irodalmat. Mi a benyomása, a hallgatók miként viszonyulnak az Arany-életműhöz?
– Nem állunk rosszul, az életmű képes érdeklődést kelteni, de meg kell találni a módját, hogy elevenné, megszólíthatóvá tegyük az anyagot. Az nem működik, ha közhelyeket mond az ember, illetve megpróbál olyan frázisokkal élni, amikkel az elmúlt évtizedekben Aranyt illették. Meg kell találni a kérdésirányt, ami az egészet izgalmassá teszi, és Aranynál még inkább meg lehet találni, mint más 19. századi alkotók, mondjuk Vörösmarty esetében.
Egyébként a korszak szakirodalma szempontjából sok minden még szövegszinten sincsen elrendezve, nincs befejezve a Vörösmarty-életmű kritikai kiadása, a Petőfi-életmű legújabb kritikai kiadása, Jókaié sincs. Sok a teendőnk még, és ez közös felelőssége a magyarországi és erdélyi szakmának egyaránt. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)