"Böjte Csaba ferences szerzetes, aki összeszedi és segítőtársaival gondozza az utcagyerekeket, az árvagyerekeket, megdöbbentő esetek sorával mutatta be a Dévától huszonnyolc kilométerre levő Kismuncselen, az elhagyott bánya mellett szörnyű nyomorban élőket. A bányát bezárták, sokan elköltöztek, vagy harmincan-negyvenen még ott laknak. Mariska néninek nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra. Szomszédasszonyának a rák az orrát teljesen leette. Annamáriának nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Férje ostorral veri őt is, akár az állatokat. Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek egy kimondhatatlanul koszos házban. Végignézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt. Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett. Végül belehalt abba a karcolásba, amelyet máshol hamar rendbehoztak volna. Egy tizenhárom gyermekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson. A nyomor, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket. Nem dühöngeni kell mindezeket hallva. Előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt, int mindenkit Böjte Csaba. A sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Ha fentről rád hull a tiszta és szent fény, "te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress." "Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a világon." " ... nem csak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek." /Böjte Csaba: Hol van Nicaragua? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 27./"