Balog Zoltán: a magyar kormánynak kárpótlást kell adnia a marosvásárhelyi áldozatoknak
Balog Zoltán fideszes képviselő szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak.
Balog erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén kitért arra: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük".
A politikus hangsúlyozta: meg kell írni, közzé kell tenni és meg kell értetni mindenkivel, hogy évszázadokon keresztül volt, és ma is van békés egymás mellett élés Erdélyben, ahol "mindig volt szeretet és tolerancia a nemzetiségek között."
Balog Zoltán arról is szólt hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán".
A rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: magyar szeparatizmussal és polgárháborús veszéllyel fenyegetett 1990 elején a hivatalos román állami vezetés, ami figyelemelterelő hadművelet volt arról, hogy a pártállam és a titkosszolgálat átmenthesse hatalmát.
A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát – folytatta.
A főigazgató arról is beszélt, hogy az erdélyi cigányok segítettek ekkor a magyaroknak, ekkor skandálták azt az azóta már szállóigévé vált mondatot, hogy "Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A pogrom során három embert szándékosan halálra gázoltak, a gyilkosok megbízói ismertek, de azóta sem kérték őket számon - hangsúlyozta.
A magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk.
Tőkés László európai uniós képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is.
Felhívta arra a figyelmet, hogy ez a taktika most is érvényes, ennek alátámasztására felhozta azt az egyébként kudarcba fulladt kísérletet, melynek során bukaresti romákat akartak volna elhozni Csíkszeredára, hogy tüntessenek az ottani székely magyarok ellen.
1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként".
A politikus azt mondta: Bajnai Gordon ígéretet tett arra, hogy "utánanéz a jóvátétel lehetőségeinek" a marosvásárhelyi vérengzés kapcsán, ennek végrehajtása azonban a volt püspök véleménye szerint a román kormányon múlik.
Beszédében egyoldalúnak nevezte a holokauszttagadásról szóló, kedden Sólyom László államfő által aláírt törvényt, mert szerinte - noha "a zsidóság fájdalmára is oda kell figyelni" - más típusú üldöztetés tagadását is büntetni kellene.
Kincses Előd, az 1990-ban működött Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében".
Az ünnepi alkalmon a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda a díjakat. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Aki lefestette Petőfit és Bem tábornokot
Egy verseskötet elején levő ajánlás indította arra a csíkszeredai Nagy Gyöngyvért, hogy utánanézzen, ki is a kötet szerzője. Mint kiderült, az üknagymamája testvéreként számon tartott Mezei József nem is annyira költőként, hanem festőként jeleskedett.
„Édesanyám kapott ajándékba édesapámtól egy kis verseskötetet, mely Mezei József magánkiadásában jelent meg 1870-ben, s melyet a költő ajándékozott a lánytestvérének, az én ükanyámnak, amit ajánlósorai is igazolnak: Murin Andrásné, született Mezei Mária kedves húgomnak, emlékül Mezei József, 1870. Utánanéztem interneten, hogy ki ez a Mezei József költő, de nem találtam róla semmit, aztán, ahogy kezdtem olvasgatni a verseit, felfigyeltem azokra a sorokra, hogy »hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, elpártoltál-e tőlem hűtlenül?«. Akkor jöttem rá, hogy ő festő volt, és ez alapján kezdtem keresni” – elevenítette fel a két évvel ezelőtt kezdődő kutatás első lépéseit Nagy Gyöngyvér.
Akkor még nem tudta biztosan, hogy az ő rokona azonos-e a festő Mezeivel. Kutatni kezdett hát, levéltáraknak, plébániáknak, muzeológusoknak írt, helytörténészekkel vette fel a kapcsolatot. Minél jobban beleásta magát a témába, annál több ösztönzést kapott arra, hogy folytassa a kutatást.
„Fontosnak tartottam, hogy az anyakönyvét meglássam. Mivel Kislétán született, írtam a nyíregyházi római katolikus egyházmegyének, hogy keresem az anyakönyvi nyilvántartását, azt a választ kaptam, hogy keresték, de a környező falvakban sem találják. Végül Pócspetriben találtuk meg egy véletlen folytán. A festőművész utolsó éveit Budafokon élte, egy ottani helytörténésszel, Bartos Mihállyal is felvettem a kapcsolatot, aki több esetben is segítségemre volt a kutatásban, tőle kaptam meg Mezei József gyászjelentőjét. Ő mindvégig biztatott és hasznos tanácsokkal látott el” – mesélte Nagy, aki aztán a festő több képét is felkutatta, valamint a Vasárnapi Újságban a visszaemlékezéseit is megtalálta.
Az akkor mérnökként dolgozó Mezei 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Szatmáron, akit még abban az évben meg is festett. Barátságukról több feljegyzésben is olvashatunk. 1880-ban a Vasárnapi Újság közli a képet, olvasói visszajelzések szerint Petőfinek ez az egyik leghitelesebb portréja. Mezei a szabadságharcban tüzértisztként harcol Bem tábornok csapatában. Petőfi és a tisztikar biztatására Bem tábornokot is meg akarja festeni, ám a tábornokot nem lehetett rávenni. A tábornok portréját 1860-ban, emlékezetből festi meg, melyet 1867-ben sokszorosítanak, ezeket a reprodukciókat eladták és a befolyt összeggel az akkor már vak festőt segítették pártolói.
„Nagyon termékeny festő volt, a forradalom után, az ötvenes évek elején kezdett festegetni. Nagybányán rendelést kapott, a máramarosszigeti templom főoltárképe az ő festménye, Csomaközön négy oltárképe van. Orbán Balázzsal bejárta Székelyföldet és együtt fényképeztek, a Székelyföld leírása első három kötetében találhatók a fotói. Szembetegsége gátolta meg, hogy a későbbiekben Orbán Balázzsal dolgozzon. Ekkor még látott, Péczeli Ignác professzor kezelte, aki Kodály Zoltán feleségének volt a dédapja. Sok ilyen érdekes dolgot találtam, ismerte Arany Jánost, Szendrey Júliát például. Tíz éven keresztül Jókai nagynénjének lakásában lakott. Sok-sok örömmel járt ez a kutatás, és azt hiszem, ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem” – véli Nagy Gyöngyvér.
A kutatásról és Mezei Józsefről bővebben május 6-án tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében délután 18 órától Nagy Gyöngyvér Mezei József megtalálása címmel tart előadást a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.
Mezei Józsefről
Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán. Gimnáziumi tanulmányait az 1830-as évek elején kezdte Máramarosszigeten, később Szatmárnémetiben folytatta. Ekkor már arcképeket is készített. A fővárosban tanult tovább, 1846-ban mérnöki vizsgát tett, és visszatért Szatmárnémetibe. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Rá egy évre Itáliába ment tanulmányútra, majd 1848-ban részt vett a szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban Bem tábornok seregében volt tüzértiszt.
1850-ben Pesten tanulmányozta a festészetet, '51-ben pedig megfestette egyetlen önarcképét, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható. 1852-ben Nagybányán megnősült, Pestre költözött, oltárképeket kezdett festeni. 1861-ben meghalt egyetlen kislánya nyolcéves korában. 1862-ben kiújult a szembetegsége, 1863-ban készítette el az utolsó ismert festményét, a nagybányai Szentháromság-templom nagyméretű főoltárképét. Utolsó éveit Budafokon töltötte, 1882. szeptember 8-án halt meg, a Kerepesi temetőben temették el.
Péter Beáta
Székelyhon.ro