A Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség, a Kölcsey Kör és az EMKE nov. 20-án és 21-én kilencedik alkalommal rendezi meg az Ifjú szívekben élek Kárpát-medencei vetélkedőt és érmindszenti zarándoklatot. A rendezvényről Muzsnay Árpád számolt be a Szatmári Friss Újság hasábjain. A vetélkedőre eddig 17 csapat jelezte részvételi szándékát. Szatmárról a Kölcsey Ferenc Kollégium, a Református Gimnázium és a Hám János Szemináriumi Líceum, valamint a Nagykárolyi Hepaj csapata vesz részt a vetélkedőn. Magyarországról a budapestiek, a debreceniek, a hajdúnánásiak, a nyíregyháziak és a sátoraljaújhelyiek, Jugoszláviából a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csapata, Erdélyből a kolozsváriak, a marosvásárhelyiek, a nagyváradiak, a nagybányaiak és a kézdivásárhelyiek mutatják be műsorukat. Bár készültek, az árvíz miatt mégsem vesznek részt a kárpátaljaiak. A zsűriben olyan személyiségek lesznek mint: Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok új elnöke, Indig Ottó, az Ady Társaság elnöke, Porkoláb Albert tanár, Kovács Ferenc rendező, Tóth-Páll Miklós színművész és Görbe István tanár. Nov. 21-én elzarándokolnak az érmindszenti Ady Múzeumhoz és szoborhoz. Az eseményt . Kányádi Sándor verseiből összeállított műsor zárja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

Margittán nov. 21-én emlékeztek Ady Endrére, születésének 122. évfordulója alkalmából. A rendezvény vendége volt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, továbbá Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke, valamint Rákóczi Lajos parlamenti képviselő. Isten megsegített bennünket, s most itt vagyunk együtt örülni, együtt ünnepelni Margitta magyarságával - fejtette ki beszédében Dudás Károly. A margittai középiskolások és a Szabadka melletti kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület rövid műsorral idézte a költőóriás emlékét. /Ady Endrére emlékeztek. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 23./

"Tíz éve látogatnak el Ady Endre szülőhelyére magyar iskolások. A Szatmárnémetiben tartott irodalmi vetélkedőn "Ti vagytok az örökség / A jutalom / Ti vagytok a dalom..." Ady-sorokat kellett értelmezni. Öt ország - Jugoszlávia, Szlovákia, Ukrajna, Románia és Magyarország - területéről érkezett 22 esszészerűen megírt dolgozat érkezett. A pályázatokat két neves irodalomtörténész, egyetemi tanár, Láng Gusztáv és N. Pál József értékelte. A vetélkedő a beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium csapatának győzelmével végződött. A második helyen a kishegyesi (Jugoszlávia) Petőfi Sándor Művelődési Egylet és a szatmárnémeti Református Líceum osztozkodott. Harmadik a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kéttagú csapata. A kolozsvári brassaisták nyolcadikok lettek. - Érmindszenten, a szülőház udvarán, az idén is nagy tömeg gyűlt össze. Beszédet mondott többek között Fazakas László költő, margittai lelkipásztor, Kósáné Kovács Magda tanárnő, magyar ország-gyűlési képviselő, Cseh Áron, kolozsvári magyar konzul és Markó Béla költő, az RMDSZ elnöke. Az ünnepségen átadták Ady Endre helyreállított szülőházát. /S. Muzsnay Magda: Ady Endre a harmadik évezred küszöbén. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./"

"Aug. 25-én tartották meg Balánbányán az ötödik alkalommal megszervezett Botorka Nemzetközi Néptánc-fesztivál gálaműsorát. Az egy hétig tartó Balánbányai Városnapok zárórendezvényének is számító előadáson nyolc néptáncegyüttes mintegy 250 gyerekkel vett részt. A háromnapos néptánc-fesztivál során minden este táncházat tartottak. A néptáncfesztivált szervező Botorka Művelődési Egyesület elnöke, Mihály Csaba elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt létrehozott egyesület a rendezvénnyel több célt kíván megvalósítani. A gálaműsort a helyi Ördögborda néptánc-együttes fellépése nyitotta meg. A szászcsávási hagyományőrzők küküllőmenti, a székelyudvarhelyi Kékiringó tagjai pedig udvarhelyszéki, küküllőmenti és kalotaszegi táncokat mutattak be. A sárospataki Csodaköszörű szatmári és bodrogközi, a vajdasági kishegyesi Gézengúzok somogyi, a csíkszentdomokosi Elevenek és a balánbányai Prücskök pedig felcsíki táncrendeket adtak elő. /Szüszer-Nagy Róbert: V. Botorka néptáncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./"

Amikor az Országgyűlés elfogadta a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényt, akkor 80 éves adósságot törlesztett a határon túli magyar közösségekkel szemben - mondta Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke márc. 7-én Budapesten, amikor vajdasági kérelmezőknek átnyújtotta a magyar igazolványokat. Szabó Tibor köszöntő beszédében szólt arról, hogy a kedvezménytörvény - ha nem is ad elégtételt - erősíti a hitet, amely a nehéz időkben segített a határon túl élőknek magyarságuk megtartásában. A vajdasági magyarok közül elsők közt Varmuzsa Róbert (Kishegyes), Kiss Antal református esperes és neje, Kiss Mária (Ómoravica), Pásztor Béla és felesége, Pásztor Ilona, valamint négy gyermekük (Zenta) és Bús Ottó (Szabadka) vette át a magyar igazolványt a Határon Túli Magyarok Hivatalában szervezett ünnepségen. /Magyarigazolvány vajdasági családoknak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./

"A Szegeden élő dr. Besenyi Sándor filozófus, a határon túli magyar tanárok, önkormányzati képviselők, civil szervezeti vezetők számára 13 éve rendszeresen megszervezett Értelmiség nyári egyetem igazgatója, a Dél-magyarországi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke fáradhatatlan szervezőként járja a Kárpát-medencét. Nemrég a hazai magyar civil szervezetek kolozsvári fórumán is jelen volt. Dr. Besenyi Sándor részt vesz magyar-magyar és szomszédsági, nemzetközi konferenciákon hol Temesváron, Kolozsváron, hol Újvidéken, Szabadkán, vagy éppen Kishegyesen, Csongrádon, hol Szegeden vagy Budapesten. A konferenciákon megállapították, hogy fontos történelmi változások történnek a térségben. Mindennapi magyarországi politikai csatározásaink közben figyelni kellene a közép és kelet-európai térség változó körülményeire. Az európai integráció fokozatosan intézményesül a térségben. A történések, változások új társadalmi-gazdasági és tulajdoni kereteket és e keretek között új politikai koordináta- és normarendszert hoznak létre a térség államaiban is. Besenyi szerint fokozatosan lehetővé válik, hogy az etnikai kisebbségek nemzeti identitásuk megélésében, egyéni és közösségi jogaik érvényesítésében ne elszigetelten gondolják át mozgásterüket, lehetőségeiket, problémáikat. Feloldható a nemzetállami elzárkózás, a nemzeti kisebbségek jogi, politikai, gazdasági, kulturális kisemmizése és elszigeteltsége. Mód nyílik, hogy összekapaszkodjanak az eddig merev falakkal és tiltásokkal, nemzetállami erőszakszervezetekkel elválasztott anyaországi és a nemzeti kisebbségi közösségek. Magyarországon a nyomtatott sajtó igen kevés figyelmet fordít a határokon túli magyarság bemutatására. Magyarország diplomáciája sem kezeli méltó módon a civil szervezetek térségi stabilizációt erősítő szerepét. Az autonómia kérdését ki kellene emelni a többségi nemzetállam kontra etnikai kisebbségi területi -közigazgatási autonómia egymásnak feleselő és veselkedő dualitásából. A magyarság civil önszerveződései, a civil szféra törvényes lehetőségeket biztosít valamennyi szomszédos országban a települési, szakterületi és a speciális polgári kezdeményezések széles skálája számára a szabad önszerveződésre. A magyar történelmi egyházak kiemelkedő szerepet töltenek be a magyar kisebbségi társadalmak és közösségek összefogásában. /Máthé Éva: Új történelmi konstelláció, új koordináta- és normarendszer. "Dunának, Oltnak egy a hangja". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./"

"Tíz esztendeje szervez tábort a határon túli magyarok számára a paksi művelődési központ. Évről évre érkeznek a Pakstól pár kilométernyire levő cseresznyéspusztai táborba a diákok a felvidéki Galántáról, a vajdsági Kishegyesről, a kárpátaljai Viskről, a Bánságból és Erdélyből. A bánságiakat Temesvár, az erdélyieket Marosvásárhely, Kézdivásárhely, megyénkből Lupény és Vulkán képviselte. Anyanyelvi, újságírói, versmondó, népzenei, történelmi kiscsoportokat alkotva dolgoztak, előadásokat hallgattak, kirándultak Kiskunmajsára, ahol Pongrácz Gergely, a Corvin-köz egykori parancsnoka mutatta be egyedülálló 56-os magánmúzeumát. A táborozás utolsó napján közös műsorral léptek fel a katolikus Szentlélek templomban, amelyet Makovecz Imre tervezett. /Farkas Éva: Lupényi diákok Cseresznyéspusztán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 13./"

A határon túli magyar írók és irodalmárok számára első alkalommal meghirdetett ösztöndíjpályázat nyerteseinek járó emléklapot jún. 29-én adta át Schneider Márta, a kulturális tárca helyettes államtitkára Budapesten. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az ösztöndíjjal a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak kíván támogatást nyújtani a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremteni a magas színvonalú alkotótevékenységhez – mondta a helyettes államtitkár. A Székely János költészeti és drámaíró ösztöndíjban évente hat személy részesülhet; felét a pályázat elbírálásakor a 30. életévüket még be nem töltött alkotók kapják. Elnyerte az ösztöndíjat Orbán János Dénes kolozsvári, Csehy Zoltán dunaszerdahelyi, Balla D. Károly ungvári, Danyi Zoltán zentai, Polgár Anikó dunaszerdahelyi és Hatházi András Attila kolozsvári alkotó. A Gion Nándor nevét viselő prózaírói ösztöndíjban évente négyen részesülhetnek. Az ösztöndíjak 50 százaléka a pályázat elbírálásakor a 30. életévüket be nem töltött írókat illeti meg. A támogatást Lovas Ildikó szabadkai, Láng Zsolt és Nagy Koppány Zsolt marosvásárhelyi, valamint Szakmány György omoravicai (Vajdaság) író kapta. A Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjban az 1990-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére nyerhető el támogatás. Évente négy kritikusi ösztöndíjat ítélnek oda. A Schöpflin Aladár kritikusi ösztöndíjat T. Szabó Levente kolozsvári, Németh Zoltán ipolybalogi (Felvidék), Szerbhorváth György kishegyesi (Vajdaság) és Selyem Zsuzsa kolozsvári pályázó nyerte el. Az ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarabíró Benedek Elek- ösztöndíjat szintén négy személynek ítélik oda. A támogatást Fekete Vince kézdivásárhelyi, Berniczky Éva ungvári, Beszédes István zentai és Z. Németh István csicsói (Felvidék) alkotó kapta. A tíz hónapra szóló ösztöndíj összege havonta bruttó 60 ezer forint. A kuratórium elnöke Ilia Mihály irodalomtörténész, tagjai között van például Kalász Márton (Magyar Írószövetség), C. Tóth János (Határon Túli Magyarok Hivatala), Hodossy Gyula (Szlovákiai Magyar Írók Társasága), Szálinger Balázs (Erdélyi Magyar Írók Ligája), valamint a kulturális tárca képviselői. A Csángó Kultúráért díjat az idén Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke vehette át. Pozsony Ferenc 1991-től tanártársaival és diákjaival rendszeres alapkutatásokat végzett a moldvai csángóság körében, ezáltal Kolozsvárott a Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában megteremtette a legnagyobb csángó archívumot. Tavaly hozta létre a zabolai Csángó Múzeumot. A csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért tavaly egy finn asszony, Tytti Isohookana-Asunmaa vehette át a Csángó Kultúráért díjat. /Határon túli irodalmi ösztöndíjak átadása. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./

Részeredmények szerint a Demokrata Párt (DS) nyerte a vajdasági parlamenti választást, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tíz képviselői helyet szerzett a vajdasági parlamentben, míg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egyet. Intő jel, hogy a szerbiai helyhatósági választáson Újvidéken kívül számos más vajdasági magyarlakta városban, így Temerinben, Kikindán, Verbászon, Kúlán és Szenttamáson győzött a Seselj-párt jelöltje. A VMSZ-nek eddig hét polgármestere volt, s a választás után marad négy: Szabadkán, Zentán, Topolyán és Kishegyesen. Kasza József szerint pártja, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. Ágoston András, a VMDP elnöke szerint viszont a VMSZ nagyon rosszul szerepelt. /A DS győzött a vajdasági parlamenti választásokon, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 6./

Május 20-án egy sugárzóan tehetséges húszéves lány a nézők szavazatainak köszönhetően megnyert egy televíziós vetélkedőt. Lesz berendezett lakása, új autója, elkészül egy lemez a dalaival. A győztes, Rúzsa Magdolna vízummal jött Magyarországra. Ha a TV2 egy esztendővel ezelőtt nem dönt úgy, hogy a Megasztár elnevezésű zenei tehetségkutató műsorába engedi jelentkezni a határon túl élő magyarokat is, a mostani győztes csak egy tévénéző lett volna a sok közül. Egy munkanélküli szülésznő, aki a reklámszünetben talán elábrándozik azon, hogy milyen is lehet tizenkétezer ember előtt énekelni. A vajdasági, kishegyesi lány nagy fölénnyel győzött. Végre normálisan működtek a dolgok, mert most Gyurcsány Ferenc nem mondta, hogy határon túli magyarként Magdi elveszi az anyaországi énekesek elől a (nyeremény) lakást-autót, és azt sem hirdették óriásplakáton, hogy ha rá szavaznak, húszezer szerb dalnok özönlik majd Magyarországra. Most nincs kampányidőszak, ezért Gyurcsány Ferenc most megtapsolta a határon túli magyart. Rúzsa Magdolna (média)történelmet írt Magyarországon. És vajon hány hozzá hasonló zenei talentum ült szombat este sóvárogva a képernyők előtt szerte a Kárpát-medencében csak azért, mert ők nem hallottak idejében a lehetőségről, vagy éppen nem volt pénzük útlevélre-vonatjegyre, amivel felutazhattak volna Budapestre? És hány jobb sorsra érdemes tehetség kallódik el más művészeti ágakban, a sportban, a tudományban csak azért, mert a történelem és a körülmények így alakultak a világnak ezen a szegletén? Ősztől egy másik területen is változik a világ: a magyar jégkorongbajnokságban elindul a Csíkszeredai Sportklub együttese. /Lukács Csaba: Rúzsa Magdi büszkesége. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 22./

Civil kurázsi – Kulturált jövő 2009–2010 – Összefoglaló
A Kráter Műhely Egyesület 2009 őszétől 2010 májusáig lezajlott rendezvénysorozata a Kárpát-medencei magyar civil kezdeményezések fokozottabb együttműködését szolgálta. Az öt, filmvetítéssel egybekötött határon túli találkozón felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és bácskai-bánáti civil szervezetek képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetést a KME delegációja.
Turcsány Péter író, a KME elnöke a rendezvényeket bevezető előadásaiban a civil világ és az állam lehetséges új kapcsolatait vázolta fel. Minden esetben hangsúlyozta a szervezett formájú civil együttműködések, a közös fellépések és állásfoglalások jelentőségét.
A felvidéki úton (érsekújvári és ipolysági találkozó) a Kárpát-koszorú – Csángóföldtől Őrvidékig című, Csontos Jánossal közös kötetet jegyző Mihály Zoltán fotóművész is jelen volt. Diavetítéssel egybekötött előadását komoly beszélgetés követte. Emelte a hangulatot Elmer István a Lépcsők c. kötet szerzőjének felolvasással egybekötött előadása. A mindenkori keresztény értelmiség kálváriajárása példamutató lehet a felvidéki nemzetrész magyar kisebbsége számára is.
Az ipolysági találkozón a résztvevők és a rendezők nagy örömére szolgált Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke problémafeltáró és közös civil cselekvésekre buzdító előadása. Példának hozta fel a komáromi székhelyű Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás tevékenységét, mely mára komoly közéleti és mozgósító erővel bír. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke a magyar–magyar, magyar–szlovák, ill. a magyar és uniós kapcsolatok lehetőségeiről beszélt.
A kárpát medencei civil körkép című film levetítése a résztvevők véleménye szerint – nemcsak itt, hanem a további fórumokon is – jelentős példával szolgál(t) a jövőben alakuló civil szervezetek számára is, és segíti a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés programját.
Rendezvénysorozatunk harmadik állomása alkalma szándékosan egy kárpátaljai kis magyar falu művelődési otthonába vezetett. Iskolások, fiatalok és turisztikai szakértők voltak a közönség soraiban. Az itteni összefogást jól tükrözi a helyi civil és a régiós turisztikai szervezetek együttműködése, melynek egyik motorja Szuhán András, Bene polgármestere.
A régiós sajtó erőteljesen van jelen e többnemzetiségű táj civil közösségeinek hétköznapjaiban. A beszélgetés után a résztvevők kiemelték a civil szervezetek munkahelyteremtő és kultúramegtartó jelentőségét is.
A negyedik út a patinás Kolozsváron, a Farkas utcai Református Kollégium dísztermébe vezetett. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője és Székely Árpád, a kollégium igazgatója fogadta az ide „tékozló fiúként” hazalátogató Kovács Attila Zoltánt, a Kráter főszerkesztőjét, és Turcsány Pétert, az ismert Wass Albert-kutatót. A filmvetítés kapcsán a szervezők megállapodtak abban, hogy október elején megismételt nagyszabású rendezvényre hívják össze az egyetemváros ifjúságát és civil szervezeteit. Külön öröm számunkra, hogy programunkkal szinte egy időben ülésezett és hozta meg határozatát a Kárpát-medencei Civil Egyeztető Fórum. Az alapító szervezetekhez a KME – mint aki másfél évtizede foglalkozik hasonló tevékenységekkel – örömmel csatlakozott.
Csak emlékeztetőül: 2007. szeptember 21-én több magyar civil szervezet tisztségviselőivel közösen a KME vezetése megállapodott a Kárpát-medencei Civil Együttműködési Lánc (KCEL) létrehozásában és működtetésében.
Ezt a kezdeményezésünket sajnálatosan nem követte igazi megvalósulás; nem az aktivitás hiányzott, hanem a kellő pályázati feltételek biztosítása, melyek révén működtetni lehetett volna ezt a fórumot. A tervezett elektronikus portál kialakításáról természetesen a jövőben sem mondunk le. 
Zentai rendezvényünk társszervezője a „Ci-Fi” Civil Központ volt, mely Zsoldos Ferenc irányításával a tájegység legkiválóbb előadóit hívta meg fórumunkra: Dr. Hódi Sándor, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet igazgatója, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója és Horváth László, a kishegyesi Dombos Fest főszervezője voltak az est vendégei.
Ezen a beszélgetésen már előtérbe került az összegző, zárókonferencia témája is. Az előadókat és az érdeklődő közönséget egyformán foglalkoztatta, vajon rombolja-e a személyiséget a névtelen kommentek világa, vagy éppen közösségteremtő hatásukat kellene-e kiemelni; mennyire veheti át az internet más adathordozók, hírközlők szerepét, milyen az internetes nyelv hatása az anyanyelvre, és milyen változást hozhat a műveltségben. Mindentudóvá lesz az internetező vagy elbutul? Hogyan segítheti az oktatást a világháló?
Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója hangsúlyozta a bácskai tanárgenerációk és fiatalok szép együttműködését és közös munkáját a délvidéki magyar folyóirat- és könyvkultúra elektronikus feldolgozása terén. Horváth László az épített kultúra további megmentését sürgette, a civil összefogás és civil lehetőségek megmutatásával.
Dr. Hódi Sándor nagyszabású előadásban, mintegy az e-galaxis kultúrájának „apostolaként” szólalt fel, mely különböző fordításportálok és -programok lehetőségével képes egyenrangúvá tenni magyar anyanyelvi kultúránkat a világ nagyobb lélekszámú nemzeteinek kultúráival. Gondként említette, hogy a kisebb települések sávszélesség-problémák miatt nehezen tudnak csatlakozni a világhálóra.
Gruik Ibolya a zentai Magyar Szó munkatársa az e-galaxis oktatásban és tájékoztatásban betöltött szerepét nyomatékosította, hiszen nagy lehetőség, hogy a kultúrában is naprakész társai lehetünk a Kárpát-medencében többfelé szakítva, sőt egyes helyeken jelentős szórványban élő magyaroknak.
Fórumsorozatunk Pomázon megrendezett zárókonferenciája kapta a legszélesebb körű nyilvánosságot, ezt kísérte a legnagyobb érdeklődés. A tanácskozás összefoglalóját és az elhangzott előadásokat külön írásokban tettük közzé.
A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által támogatott rendezvénysorozat betöltötte hivatását. Körútjaink és konferenciáink a civil szférában több, együtt megoldandó kérdésre hívták fel a figyelmet. Szerencsés volt az időpont választása is, mert a magyar Országgyűlés nemzetépítő és nemzetegyesítő szándéka párhuzamba került a civil világ fokozottabb közéleti jelenlétének és együttes fellépésének szándékával.
A munka folytatódik: a PoLíSz-ban közzétett beszámolók és írások a jövőben is képesek az elindított folyamatot továbbgenerálni; erre a KME szervezőgárdája, honlapunk és társszervezeteink is készen állnak.
A rendezvénysorozatról összesen 34 médiamegjelenés adott hírt, 35 különböző sajtóorgánumban. Ezek közül a legtöbb anyag az interneten látott napvilágot (29 db), ezt követte 2 televíziós, illetve 4 írott sajtóbeli megjelenés. Egy alkalommal a Katolikus Rádió is beszámolt a rendezvényről, összegzéséről.
Köszönettel tartozunk azoknak a civileknek és munkatársaknak, akik munkájukkal segítették a fórumsorozat megvalósulását:
Csemadok Érsekújvári Alapszervezete (Szlovákia)
Honti Corvin Kör – Polgári Társulás (Szlovákia)
Bene Alapítvány (Ukrajna)
Diaszpóra Alapítvány (Kolozsvár)
Művelődés Egyesület (Kolozsvár)
„Ci-Fi” Civil Központ (Szerbia)
Pest Megyei Ifjúságért Egyesület (Pomáz)
Hitünk szerint ma már nem kell „civil kurázsi” a civil együttműködéshez, de nemzetünk és társadalmunk gondjai egyként igénylik a civil leleményességet, az együttműködést, a közös kiállást – s ha kell, a közös kurázsit is.
Pomáz, 2010. május 31.
(Kráter Press)
Polísz (Budapest)

Vajdasági képeslap
Bizakodó hangulat
Arad – Csóré Róberttel, a vajdasági Kishegyes község polgármesterével a Simonyifalvi napok rendezvényén sikerül elbeszélgetnünk, miután aláírták a hármas együttműködési szerződést Simonyifalva, Kishegyes és a Békés megyei Békésszentandrás között.
– Úgy tudom, ön a járásnak a polgármestere.
– Valóban Kishegyes község járásközpont is 5500 lakossal, amelyik 3 települést ölel fel, mintegy 13 500 lelket számlálva.
– Azt is hallottam, hogy önöknél most munkanélküliségi gondok vannak.
– Igen, a gazdasági világválságot most egy szerbiai válság is tetőzi, ami valószínűleg tovább fog húzódni, mint a környező országokban. A belső válságok, mint a koszovói vagy a politikai bizonytalanság a befektetőket is elriasztják. Ami azt jelenti, az elmúlt két évben nem volt jelentkező az újonnan épült ipari parkunkba. Most azonban mutatkozik egy bizonyos átmeneti érdeklődés, ezért a következő néhány hónapban elválik, lesz-e valamilyen pozitív hatása, vagy csak az információszerzés fázisában marad.
– Valós, avagy csak látszat-autonómiának tekinti a Vajdaságban megszületett közigazgatási rendszert?
– A kettő közé helyezném, de azon dolgozunk, hogy a jelenlegi egy valós autonómiává fejlődjék. A valós autonómia ugyanis a jogok mellett pénzügyi keretet is feltételez, ami még nem működik, mivel a kormány folyamatosan figyelmen kívül hagyja az alkotmányban szavatolt 7%-ot. Vagyis azt az összeget, ami a Vajdaságot a szerbiai költségvetésből megilletné. Ebből kifolyólag adódnak a tartománynak, illetve kormányának a legnagyobb gondjai. Reméljük azonban, hogy az év végéig ez meg fog oldódni.
– Mivel Szerbia kiszolgáltatta a háborús bűnöseit, úgy tűnik, megnyílt az út az EU jelöltlistára…
– A tagjelöltségről tudni kell, hogy nálunk jövő májusban választások lesznek minden szinten, ezért a kormánynak addig meg kell tennie a tagjelöltséghez szükséges lépéseket. Hogy mikor lehetünk EU-tag, az más kérdés, szerintem igen hosszú folyamat lesz. A válságból ugyanis nemcsak Európa, hanem az egész világ megtanulhatta: nem olyan egyszerű újabb államokat felvenni, ezért számunkra a kritériumok sokkal keményebbek lesznek, mint az előttünk csatlakozóknak voltak.
– Számolnak-e azzal, hogy az uniós tagsággal a helyi ipar megsemmisülhet azáltal, hogy a nyugatiak olcsón felvásárolják a vállalatokat, majd bezárják őket, hogy a saját termékeiknek biztosítsák a piacot?
– Volt alkalmunk figyelemmel kísérni a magyarországi csatlakozás következményeit, különböző lépéseit. Attól félek, hogy a pozitív mellett olyan negatív következményei is lesznek a csatlakozásnak, hogy Szerbiának még olyan mértékben sem sikerül majd megtartania a saját iparát, mint Magyarországnak, illetve Romániának. Ugyanakkor abban is bízom, hogy a szerbiai, másfajta gondolkodásmód pozitív eredményeket is fog szülni a kissé elhúzódó csatlakozási folyamatban.
– A vajdasági magyarság jogai maradéktalanul érvényesülnek-e vagy még ezen a területen is sok a tennivaló?
– A Vajdasági Magyar Szövetség folyamatosan küzd a vele partnerségben lévő magyar pártokkal az európainak minősülő jogok szerbiai megvalósulásáért. Jelenleg a vajdasági magyarság jogok tekintetében, az erdélyi, illetve felvidéki magyarsághoz képest sokkal többet tudott elérni. Reméljük, mindezeket sikerül megtartanunk, hosszú távon maradandóvá tennünk. Reméljük, ehhez a gyümölcsöző hármas együttműködés is hozzájárul.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Répás: a külhoni magyar civil szervezetekkel közösen lehet csak sikeres a jogvédelem
A külhoni magyar civil szervezetekkel együttműködve lehet csak sikeres jogvédelmet megvalósítani - erről Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár beszélt szombaton a X. Vajdasági Nyári Szabadegyetemen tartott előadása után az MTI-nek.
A politikus emlékeztetett, hogy a közelmúltban létrejött a kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány, amely ezt a tevékenységet hivatott segíteni.
Ugyanakkor - folytatta - a jogvédelem a külhoni magyar civil szervezetekkel együttműködve lehet csak sikeres, csak akkor, ha "egyszerre és egy irányba mozdulunk."
Szerdától vasárnapig tart a közéleti témákkal foglalkozó és kulturális programokat kínáló X. Vajdasági Szabadegyetem a délvidéki Kishegyes (Mali Idos) melletti Kátai tanyán.
Répás Zsuzsanna szombaton tartott előadásában beszámolt a nemzetpolitika elmúlt két évéről, az új kormányzati struktúráról. Kifejtette: a nemzetpolitika az őt megillető helyére került, kiemelték háttérbe szorított helyzetéből.
Szólt továbbá a szabadegyetemen résztvevő fiatalok előtt az oktatási intézmények kiemelt támogatásáról, valamint a külhoni magyar óvodák éve programról, amely érintette a Vajdaságot is. A programot idén indították és e célra összesen százmillió forintot különítettek el a költségvetésben.
A helyettes államtitkár nagyon fontosnak tartja a nyári szabadegyetemeket, egy olyan lehetőségnek a találkozásra, a fiatalok közötti párbeszédre, amit nem szabad kihagyni. A vajdasági rendezvényre a Kárpát-medence minden régiójából érkeztek fiatalok - jegyezte meg.
MTI

17 ezren utazhatnak a Határtalanul programban
A Határtalanul tanulmányi kirándulás programban mintegy 14 ezer tanuló látogat határon túli magyar közösségekhez, és a cserekapcsolat keretében hazánkba is több ezer külhoni fiatal érkezik. A Kőrösi Csoma Sándor program 47 ösztöndíjasa távoli magyar diaszpórákban végez kulturális szervezőmunkát, illetve tanít a helyi magyar közösségekben. A programok célja a kapcsolat és a kommunikáció erősítése a külhoni és a hazai magyarság között. Répás Zsuzsanna, a KIM nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Rádió Orientben hangsúlyozta, a hazánkról kialakult hiteles képért a médiánál is többet tehetnek a világban élő magyarok.
A költségvetésből határon túli célokra kiszabott 15 milliárd számos pályázat megvalósítását teszi lehetővé, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, a hosszú távú működést biztosító támogatásokra fektetik a hangsúlyt, elsősorban az oktatás területére koncentrálják a forrásokat. Tavaly az óvodák éve volt, idén a külhoni magyar kisiskolásokat célzó program keretében szólítják meg a határon túli magyar szülőket. „Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy nem csak a nemzeti identitás továbbörökítése szempontjából fontos magyar nyelvű iskola választása, hanem a gyermek egyéni fejlődése szempontjából is” – mondta el Répás Zsuzsanna. A Kárpát-medence 22 helyszínét érintő körúton népszerűsítette a programot a helyettes államtitkár, mintegy 5000 diák, szülő és pedagógus számára. A program célja az oktatás révén a közösség megerősítése is. 2011-ben a Magyar Állandó Értekezlet megállapította, élő magyar közösségek magyar intézmények mellett működnek.
Alacsony a magyar kivándorlás a régióban
A Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként többnyire a szomszédos országokban működő kisebbségi vegyesbizottságokkal tárgyal, de fontosnak tartja a helyi magyar szervezetekkel való kapcsolatot. „Sosem egy kétoldalú kapcsolatnak kell elképzelni, hanem egy háromoldalú viszonynak.” Az államközi tárgyalások előtt mindig meghallgatják a helyi közösség vezetőit, milyen problémát kell a tárgyalóasztalhoz vinni. „Fontos, hogy a nemzetpolitika harmóniában legyen a szomszédságpolitikával” – tette hozzá a helyettes államtitkár.
2011 óta 470 ezren kaptak magyar állampolgárságot egyszerűsített honosítási eljárásban, közülük 400 ezren már letették az állampolgársági esküt. Az év végére ez a szám eléri a félmilliót a KIM helyettes államtitkára szerint. Egy nemrég készült felmérés szerint régiós összehasonlításban is alacsony a magyar kivándorlás, régiónkban egyedül Csehországot hagyják el kevesebben.
17 ezren utazhatnak a Határtalanul programban
Az idén meghirdetett Határtalanul tanulmányi kirándulás program 500 milliós forrásából több mint 17 ezer diák utazását finanszírozza. Mintegy 14 ezer tanuló látogat határon túli magyar közösségekhez, cserekapcsolat keretében pedig hazánkba is érkeznek külhoni magyar fiatalok. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a mai generáció a média és az oktatás révén tájékozódhat a határainkon túli magyarok kulturális és politikai helyzetéről, de ez nem jelent személyes tapasztalatot. „Ki kell vinni őket ezekhez a közösségekhez.” Az osztálykirándulás élménye a gyerekeken keresztül az egész családé, a szülőké és nagyszülőké is. A nemzeti identitás kérdésében hazánk sok szempontból rosszabbul áll, mint a szomszédos országok magyarjai, így a személyes találkozás és kapcsolatfelvétel erősítheti az összetartozás érzését, csakúgy mint az együttgondolkodásnak terepet adó ifjúsági találkozók. Idén júliusban kárpátaljai Felsőszinevéren, a vajdasági Kishegyesen és erdélyi Tusnádon szerveznek szabadegyetemet.
Tavares: a diaszpóraszervezetek kiálltak hazánk mellett
Népszámlálási adatok alapján tudjuk, a szomszédos országokban kb. 2,5-3 millió magyar él, a diaszpórában az Amerikai Egyesült Államok és Kanada rendelkezik a legnagyobb magyar közösséggel. A Kőrösi Csoma Sándor program 47 ösztöndíjasának feladata, hogy elsősorban a tengerentúli közösségek kulturális életében aktív szervezőmunkával vegyenek részt. A nemzetpolitika a diaszpóraszervezetek kérésére néptánctanárok, könyvtárosok és magyartanárok cserkészvezetők munkája révén igyekszik megszólítani a diaszpóra közösségét, amely elsősorban az egyház és a cserkészet köré szerveződik.
A magyar alkotmányosság leépüléséről szóló Tavares-jelentés kapcsán Répás Zsuzsanna elmondta, a diaszpóraszervezetek kiálltak hazánk mellett, a svájci magyar szervezetek például aláírásgyűjtéssel szerveztek tiltakozó akciót. hazánkról kialakult hiteles képért a médiánál is többet tehetnek a világban élő magyarok. „Minden diaszpórában élő magyar ember egy nagykövet” – mondta a helyettes államtitkár.
OrientPress.hu

Aradi vértanúk – A külhoni magyarok számos településen tartottak megemlékezéseket
A központi megemlékezések mellett számos más helyen is tartottak a külhoni magyarok rendezvényeket vasárnap, az aradi vértanúk emléknapján.
Erdélyben, Székelyudvarhelyen a helyi polgármesteri hivatal szervezésében a Vasszékely szobránál helyeztek el koszorúkat. Sepsiszentgyörgyön a helyi polgármesteri hivatal és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál emlékeztek az 1849-ben kivégzettekre. Marosvásárhelyen a postaréti Székely Vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést az RMDSZ szervezésében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is megemlékezéseket szervezett Erdély több városában. Marosvásárhelyen emlékműsor volt a Deus Providebit Házban, ahol kiállítás nyílt az október 6. alkalmából meghirdetett gyermekrajz-versenyre beérkezett rajzokból. Szatmárnémetiben történelmi előadást és versműsort tartottak, majd a résztvevők megkoszorúzták Kossuth Lajos emléksírját, Petőfi Sándor szobrát és Gonzeczky Jenő mártír emléktábláját.
Csíkszeredában a városháza dísztermében tartottak megemlékezést. Brassóban a település közkedvelt turisztikai látványosságának számító Cenken idézték fel a szabadságharc hőseinek a tetteit, és ebből az alkalomból hagyományos túrát is tartottak. Zilahon a református templom kertjében koszorúzták meg az 1848-49-es obeliszket.
Az aradi vértanúk tiszteletére tartott rendezvények a Vajdaságban már szombaton megkezdődtek.
Kishegyesen a forradalom utolsó győztes csatájára emlékeztek, amely 1849. július 14-én volt az akkori Kishegyes-Szeghegy-Feketehegy háromszögben. Nagybecskereken hangversennyel és koszorúzással rótta le tiszteletét a helyi magyarság Lázár Vilmos, a település szülötte előtt.
Zomborban, az egykori Bács-Bodrog megye központjában Schweidel József emléke előtt rótták le tiszteletüket a vajdasági magyarság képviselői. A helyi Szent Rókus temetőben számos szabadságharcos honvédet temettek el, néhány évtizeddel ezelőtt azonban ezeket a sírokat megsemmisítették. Az egykori katonák most közös sírban fekszenek, az emléküket őrző obeliszket koszorúzták meg a helyiek.
Adán Damjanich János emlékművénél rendeztek koszorúzási ünnepséget az aradi vértanúk emlékére, ahol beszédet mondott Tarnai Richárd, a KDNP országgyűlési képviselője.
Csehországban a magyarok Görgey Artúr, az 1848-49-es magyar szabadságharc hadseregparancsnoka prágai emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek meg az aradi vértanúkról.
A megemlékezést, amelyen a résztvevők meghallgatták a 13 aradi vértanú történetét, az Együttélés politikai mozgalom magyar nemzeti tagozata kezdeményezte, és több helyi magyar szervezet is csatlakozott hozzá.
Görgey emléktáblája arra emlékeztet, hogy a szabadságharc hadvezére 1845-1848 között a prágai egyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat, s a városban nősült meg.
MTI
Erdély.ma

Továbblépni
A magyar nemzetpolitika utóbbi négy évének gyakorlatát folytatni kell, az esetleges változtatásokat pedig nem azért kell megtenni, mert bizonyos pozíciókba új emberek kerültek, hanem azért, mert a külhoni magyar közösségek igénye túlmutat az eddigieken – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi képviselőház elnöke a XII. Vajdasági Szabadegyetem utolsó napján, tegnap az észak-bácskai Kishegyesen.
A magyar nemzetpolitika négy éve és a vajdasági magyar politikai érdekképviselet című kerekasztal-beszélgetésen Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért korábban felelős helyettes államtitkár – a nemzetpolitika utóbbi huszonöt évét ismertetve – azt mondta: a rendszerváltás után a magyar állam számára természetessé vált, hogy foglalkozik a külhoni magyarsággal, a kormányváltások viszont hullámzást idéztek elő a nemzetpolitikában, ami megingatta a külhoni magyarok bizalmát. Hozzátette: a nemzetpolitika célja az, hogy a külhoni magyaroknak legyen élhető jövőjük a szülőföldjükön.
Pásztor István ehhez kapcsolódóan kifejtette: számára az újfajta nemzetpolitika igazi kérdése az, hogy a magyar kormány támogatáspolitikája megmarad-e az eddigi gyakorlatnál – annál, hogy főleg az oktatási és művelődési kezdeményezéseket támogatja –, vagy továbblépnek. Hozzáfűzte: ő az utóbbinak a híve, és szerinte sok más határon túli közösség is így gondolkodik. Mint fogalmazott, a nemzetpolitikát a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, valamint az egészségügyi és a szociális kérdések szempontjából kellene továbbfejleszteni. Erre kitapintható igény van. Számunkra az lenne hihetetlenül fontos, ha meg tudnánk állapodni abban, hogy a támogatáspolitikát ebbe az irányba tudnánk kimozdítani – mondta Pásztor István. A politikus szerint a nemzet akkor erős, ha Magyarország erős, a nemzetrészek pedig tekintélyesek, mivel össze vagyunk kapcsolva egymással, a többi magyar közösség sikere a mi sikerünk is. A pártelnök hozzátette: „Nekünk nagyon fontos, hogy Magyarországon milyen kormány van, hogy milyen a Fidesszel a kapcsolat, de a feladatokat nekünk magunknak kell elvégeznünk. De bátrabbak vagyunk, ha tudjuk, hogy olyan magyar kormány van mögöttünk, amely támogat bennünket. Ugyanúgy kell képviselnünk az érdekeinket, ahogy eddig is tettük. Számomra az igazi kérdés pillanatnyilag az, hogy számíthatunk-e arra a fajta anyaországi támogatásra, amelyet az utóbbi négy évben tapasztaltunk, vagy sem, és akik a magyar kormány határon túli politikáját képviselik, elfogadják-e azt, amit mi csinálunk, vagy nemzetárulásnak tartják azt.” Répás Zsuzsanna szerint ahhoz, hogy a külhoni magyaroknak élhető jövőjük és jövőképük legyen a szülőföldjükön, a magyar intézményeket kell támogatni, mert a közösségek az intézmények köré szerveződnek. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a határon túli magyar közösségek gyarapodjanak. Szerinte az utóbbi négy év magyar nemzetpolitikája a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtésével teljesedett ki, illetve érte el eddigi csúcspontját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag