Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kisbecskerek (ROU)
5 tétel
1999. július 21.
Július 16-án Csanádon találkoztak a Csanád-Kiszombor határátkelő megnyitásában érdekelt üzletemberek képviselői. Viorel Coifan megyei tanácselnök elmondta, hogy a határátkelő 3 millió eurós finanszírozást kap egy Phare CBC program keretében, ebből a román félnek 1,2 millió jut. Arra figyelmeztetett, hogy a határátkelő megnyitása után a teherszállító kamionok áthaladása negatív hatással lesz az útmenti települések (Kisbecskerek, Sándorháza, Lovrin, Nagyszentmiklós, Csanád) lakóinak életére. A határátkelő 2000-ben már működőképes lesz. /Döntő előrelépés határátkelő ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2006. október 21.
1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./
2008. október 23.
A magyar október Romániát is megrengette. A legnagyobb és legszervezettebb rokonszenv-megnyilvánulás a románság részéről a temesvári műegyetemen történt. Temesváron az egyetemi ifjúság gyűléseken és tüntetéseken fejezte ki szolidaritását a budapesti eseményekkel. A temesvári események leghitelesebb krónikása, Teodor Stanca, a diáktüntetések egyik szervezőjének emlékiratai alapján a következő történt. 1956. október 27-én Temesváron az egyetemi diákcsoportok bojkottálták azokat a gyűléseket, amelyen a Román Kommunista Párt körlevelét olvasták fel, amely ellenforradalomnak tüntette fel a magyarországi eseményeket. Október 28-29-én a temesvári műszaki egyetem diákjai koordináló csoportot alakítottak a kommunista rendszer megbuktatására irányuló megmozdulások szervezésére. A csoport eldöntötte, hogy másnapra, október 30-ra gyűlésre hívják a műszaki egyetemre a város diákságát és párbeszédet kezdeményeznek a felsőoktatási intézmények vezetőivel és a bukaresti pártvezetés Bánságban tartózkodó képviselőivel. A diákok nagygyűlésén mintegy 2000-en gyűltek össze, diákok, tanárok, polgárok. Megjelentek a megyéért felelős központi bizottsági tagok, Petre Lupu és Ilie Verdet is. A felszólaló diákok órákon át vádolták a kommunista rendszert és a szovjet megszállást, pontokba szedték követeléseiket. A személyi kultusz felszámolása, a szovjet csapatok kivonása, sajtó- és szólásszabadság biztosítása is szerepelt a diákság „12 pontjában. ” A gyűlés résztvevői „Szabadságot akarunk!”, „Ki az oroszokkal az országból!” jelszavakat skandálták. A Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság egységei körülzárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak, a többieket teherautókkal egy katonai táborba vitték Kisbecskerekre. Másnap, 31-én tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. A mintegy 800-1000 résztvevőt teherautókon ugyancsak elvitték. A diákotthonokat feldúlták, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a brutális megtorlás. A kisbecskereki táborban folytak a kihallgatások. Hét diákot és egy tanársegédet állítottak bíróság elé, 23 diák tárgyalása decemberben zajlott. A 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott. Családjaik nem tudtak a bebörtönzöttek hollétéről, arról sem, hogy a fiatalokat megkínozták. A hivatalos adatok szerint 868 diákot tartóztattak le, az emlékezők szerint 48 óra leforgása alatt háromezrüket vitték a kisbecskereki táborba, 232 társukat kitették az egyetemről. A megtorlás ezzel nem ért véget, a letartóztatások, bebörtönzések, az egyetemről való eltávolítások 1957-1958-ban is folytatódtak. Olykor csapatosdit játszó vagy „röpcédulázó” tizenéves iskolások estek áldozatul a hatalom buzgó őreinek, mint az alig 14 éves Oberten János, a későbbi író. Két márványtábla emlékezteti a temesváriakat az 1956. október 30-31-i diákmegmozdulásokra. /Szekernyés Irén: Diákmegmozdulások 1956-ban Temesváron. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./
2012. február 4.
Lesújtó népszámlálási eredmények Temes megyében
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma
2014. október 23.
A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben)
„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.”
(Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában)
„1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.) De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus).
A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta.
A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt!
Megmozdul a román diákság
A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt.
A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta.
A kolozsvári egyetemisták szervezkednek
Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudományegyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé.
Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.*
A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé.
(folytatjuk)
* A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.”
(Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában)
„1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.) De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus).
A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta.
A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt!
Megmozdul a román diákság
A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt.
A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta.
A kolozsvári egyetemisták szervezkednek
Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudományegyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé.
Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.*
A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé.
(folytatjuk)
* A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)