Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. március 6.
A múlt évben több településről jelezték: falufüzet, kismonográfia, prospektus készül róluk. Köztük szerepel Kilyén, Kökös, Hatolyka, Gelence, Málnás, Ozsdola, Páké, Bodok, Uzon, Csomakőrös. Háromszék 122 vidéki településeiből a falvak alig egyötödének van önálló nyomtatott falufüzete, kismonográfiája. Alsó-Háromszéken és az Oltfejben nyomtatott vagy sokszorosított falufüzettel-szórólappal büszkélkedhet Árkos, Sepsikőröspatak, Zalán (egyház), Réty (iskola), Mikóújfalu (katolikus egyház), Illyefalva, Sepsimagyarós, Étfalvazoltán, Szentivánlaborfalva. Felső-Háromszéken és Orbaiszéken Zabolának, Kiskászonnak (búcsújárók háza), Bitának (a Háromszékben megjelent sorozat), Futásfalvának, Berecknek, Papolcnak, Barátosnak, Torjának van átfogóbb falufüzete. Erdővidéken és Székföldjén kiadványok vannak Uzonkafürdőről, Erdőfüléről, Vargyasról, Bölönből, Köpecről (Gáspár József-féle falutörténet), Hidvégről. Több településről készült históriás írás, de anyagiak hiánya miatt ezeket nem adták ki. Ezek közé sorolható Bardoc (Fazakas Mihály kézirata), Nagybacon (néhai tanító kézirata), Szárazajta (Mihály Gábor ny. tanító kézirata), Magyarhermány (néhai Máthé János teljes falumonográfiája), Angyalos (néhai tiszteletes Bartha Sándor kézirata), Aldoboly (Deák József ny. lelkipásztor kézirata), Sepsiszentkirály (Kovács Sándor volt református lelkész falutörténete), Kálnok (a múlt századi Unitárius Közlönyben), Nagyborosnyó (néhai református tiszteletes Nagy Lajos falumonográfiája) és Szárazpatak (Márton Emil ny. tanító falutörténete). A sor azokkal az elfekvő kéziratokkal bővítő, amelyeket vidéki értelmiségiek, tanítók, lelkészek készítettek, de polcokon, fiókok mélyén várják, hogy a maiak kiegészítsék az azóta történt eseményekkel, irodalmi jegyzettel, térképekkel, fényképfelvételekkel, és megfogalmazzák azt is, hogy mit vár az illető település a jövőben, főleg a községgazdálkodás, falufejlesztés, közművesítés, infrastruktúra tekintetében. /(kgyz): Nyomtatványok Háromszék és Erdővidék falvairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./
2004. július 12.
Erősdön első alkalommal tartottak falutalálkozót. Bár Székföldje csak szomszédja a történelmi Székelyföldnek, ifjak és gyermekek, de még felnőttek is székely ruhában fogadták az érkezőket. A református templomban leleplezték és megáldották Erősd negyvennyolcas és világháborús hőseinek emlékművet. A festett emléktábla Benkő Erzsébet munkája. Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója a falu híres régészeti leleteiről, Kisgyörgy Zoltán pedig Erősd értékesíthető idegenforgalmi értékeiről beszélt. Az ünnepségen a nap folyamán felléptek a kilyéni, a bölöni és a helybeli táncosok. /Első falutalálkozó Erősdön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./
2004. november 10.
Nov. 9-én Sepsiszentgyörgyön ünnepélyesen felavatták Magyarország bukaresti Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézményét. A Kovászna Megyei Könyvtár épületében berendezett iroda egyfajta szellemi „alapkőletételén” Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Vas Lajos, a magyar szaktárca politikai államtitkára elmondta: jelenleg a kultúra felértékelődésének vagyunk tanúi. Markó Béla RMDSZ-elnök úgy értékelte: a magyar és a román kormány közös erőfeszítéseit jelzi mind a kilyéni unitárius műemlék-templom restaurálásának befejezése, mind a bukaresti magyar kulturális képviselet fiókjának megnyitása. Markó hozzátette: a kivándorlás aggasztó jelenségét nem lehet olyanszerű korlátozó intézkedésekkel orvosolni, mint a magyarországi kormányzó pártok legutóbbi döntése, melynek révén arra ösztönzik az anyaországiakat, hogy „nem”-mel szavazzanak a kettős állampolgárság ügyében. Az ünnepségen – amelyen jelen volt Terényi János, bukaresti magyar nagykövet, illetve Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője is. A bukaresti Kulturális Központ igazgatója, Beke Mihály András elmondta: a fiókintézmény feladata a magyar-magyar szellemi kapcsolatok gazdagítása olyan vidékeken, amelyek kulturálisan nem önellátók (szemben például Kolozsvárral és Marosvásárhellyel). /(Szonda Szabolcs): A magyar-magyar kulturális kapcsolaterősítés jegyében is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
2006. április 13.
A kilyéni református gyülekezet 350 lelket számlál. Az eltelt évtizedek megviselték a templom mellé épített harangtornyot, és a lelkészi lak is szűkösnek bizonyult. Elsőként a papi lakást bővítették, vendégszobákat alakítottak ki a tetőtérben. A holland testvérgyülekezettől rendszeresen idelátogató vendégeket a jövőben jó körülmények között tudják elszállásolni. A munkálatokban a testvérgyülekezet segített, de a hívek is adományoztak. Következik a harangtorony javítása. Kilyénben élénk a református egyházi élet. A nőszövetség háziszőttes futószőnyegeket készített a templom számára. A fiatalok tánccsoportot alakítottak. Kórusa van az egyháznak, s az IKE-csoport alkalmanként hallatja hangját. /Csak összefogással sikerül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./
2007. február 9.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke bejelentette, hogy Ékes József és Gruber Attila fideszes képviselő február 16-18-a között Sepsiszentgyörgyön lesz, megfigyelőként részt vesz a Sepsiszentgyörgy vidékén a Székelyföld területi autonómiája kapcsán szervezendő belső, nem hivatalos népszavazáson. A nem hivatalos népszavazás február 10-én kezdődik Sepsiszék hat településén: Árkoson, Kálnokon, Sepsibodokon, Sepsikőröspatakon, Oltszemen és Málnásfürdőn. Február 11-én Kilyénben, Szotyorban, Uzonban és Bikfalván lesznek jelen az önkéntesek a mozgóurnákkal. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./
2007. június 13.
Nagyon régen nem ültek annyian Magyarigen református templomában, mint a Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia alkalmával. Szakemberek, politikusok, érdeklődők népes tábora vitatta meg az épített örökség szomorú állapotát, a Fehér megyei település templomában. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója nyitotta meg a konferenciát. Gudor Botond helyi református lelkész a körülményekhez képest szépen rendbe hozott templomban fogadta a vendégeket Erdély legkisebb gyülekezetében, ahol a lelkipásztor és családja nagyobb számot tesz ki, mint a gyülekezet tagjai, akiknek száma az évek során négyre csökkent. A lelkész beszélt a település és a templom történetéről, Bod Péter valamikori lelkipásztor testamentumáról, a települést ért tragédiákról (parasztlázadás 1784-ben, pestis-járvány 1813-14-ben, szabadságharc: 1848-49-ben), az öt magyar temetőről, a maradék lakosság elvándorlásáról. A falu története kapcsolódik a mindenkori erdélyi fejedelmek történetéhez, sorsa azonban az átlagosnál tragikusabb. Ma már az a kérdés, mi lesz a jövőben a későbarokk stílusban épült, gyönyörű templom sorsa hívek nélkül. Istvánfi Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott professzora vette át a szót, aki jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi műemlékvédelemhez. Mihály Ferenc restaurátor sok képpel illusztrált előadása főleg a Kárpát-medencei templomok farészeinek restaurálásáról, valamint a színrestaurálásról szólt. Daróczi Miklós az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó, 1990–2004 közötti templom felújítási munkálatokról értekezett, 53 műemléktemplomban történtek kisebb-nagyobb beavatkozások. Márton Jutka a római katolikus templomok ingó és ingatlan örökségét ismertette. Paskucz Szathmáry Viola elmondta: 52 unitárius műemléktemplom van, amelyek felújításai között igazi sikertörténetek is akadnak, például a kilyéni vagy a kolozsvári templom esetében. Káldi Gyula összegezte a kárpátaljai és felvidéki helyzetet. Diószegi László szerint a közeljövő semmi jóval nem kecsegtet, hiszen a Teleki László és hasonló alapítványokat a magyar kormány megszünteti. Nincs garancia arra, hogy a megkezdett munka folytatódik. Ők most az alapítvány megmentéséért dolgoznak. A megoldást a független civil alapítványok létrehozása jelentené. Rögtön be is mutatták az Ágoston Sándor nevű alapítványt. Az újságíróknak Gaál Alajos katolikus esperes mutatta be a helybéli, nemsokára 200 éves, felújítás alatt álló római katolikus plébániát, amelynek 10 híve közül öt magyar. Jelenleg Magyarigennek összesen 14 magyar lakosa van. /Bakó Botond: Megújuló örökség – nemzetközi műemlékvédő konferencia. Magyarigen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2008. január 26.
Jánó Mihály művészettörténész legújabb könyvéről /Huszka József székelyföldi falképmásolatai/ úgy beszélt: lehetne ,,egy elképzelt és elmaradt kiállítás katalógusa”. Én optimista vagyok, remélem, az általa megálmodott tárlat nem marad el végképp. Huszka Józsefnek a középkori falképfestészet terén végzett értékmentése felmérhetetlen: az utókor az ő rajzaiból ismerheti meg, hogyan néztek ki belülről a templomok. Olyan színvonalú és történetileg is jelentős középkori falképeket tárt fel, amelyek teljesen ismeretlenek voltak, és gyakorlatilag Székelyföld középkori festészetének az üres lapjait írták be. Az általa feltárt templomi falfestmények nagy része már elpusztult, a templomokat átépítették. A meszelés alól az utóbbi években tárják fel a falképeket Kilyénben, Csíkmenaságon, Sepsikőröspatakon. A homoródszentmártoni templom elpusztult, az erdőfüleit újraépítették, a sepsibesenyőit lebontották, a maksait átépítették, de azért néhány megmaradt. 1882-ben talált meg hét templomban falképeket. Gyakorlatilag Európa az ő rajzaiból ismerhette meg, hogy milyen középkori festészet volt a történelmi Magyarország területén, így a Székelyföldön is. Az egyetlen sajátos magyar téma a középkori falfestészetben a Szent László-legenda. A középkori magyar művészeti emlékek az ország központi részén elpusztultak a török hódoltság idején. Székelyföldön és Felvidéken maradtak meg nagyobb számban Szent László-falképciklusok. /Váry O. Péter: Egy elképzelt és elmaradt kiállítás széljegyzetei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./
2008. október 24.
Tíz évig tartó engedélyeztetés, pénzszerzés, építkezés után október 23-án átadták a kilyéni Székely–Pótsa-kúriát, amelyben fogyatékkal élő gyermekek és ifjak napközi otthona és bentlakásos fejlesztőközpontja kezdi meg működését. A közel fele-fele arányban holland alapítványok, másrészről a román gyermekvédelmi ügynökség által finanszírozta a munkálatokat. Kovászna megyében közel hatszáz fogyatékkal élő gyermeket tartanak nyilván, legalább felének olyan típusú fejlesztő terápiára lenne szüksége, mely túllépi az óvoda, illetve a speciális iskola kereteit, de jelenleg csupán töredékük számára akad hely a meglévő néhány rehabilitációs csoportban. /Átadták a kilyéni Székely–Pótsa-kúriát (Szociális szolgáltatás és műemlékvédelem egy fedél alatt) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./
2009. április 22.
A régi református temetőt ismét használatba szeretné venni Kilyénben az egyház, ezért összegyűjtik a tulajdonos nélküli, elhagyott sírköveket. A kikerülő díszes, faragott sírköveket a templom előterében álló Czakó- és Szilágyi-sírbolt, Szilágyi Sámuel negyvennyolcas ezredes sírkövénél rakják sorba. /(Kgy. Z.): Múltmentés Kilyénben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./
2009. október 22.
Wass Albert élete és elhivatottsága című jótékonysági előadáson gyűjt október 24-én a sepsiszentgyörgyi és a kilyéni rehabilitációs központ számára a nemrég bejegyzett Életfa Családsegítő Egyesület, melyet szociális szférában dolgozók egy csoportja hozott létre azzal a céllal, hogy segítse a szociálisan hátrányos helyzetű, illetve sérült gyermekeket és családokat. Első akciójuk során nemrég huszonkét gyermeket ajándékoztak meg ruhacsomaggal, de a segélyezésen kívül tervezik tanácsadás beindítását, táborok szervezését, a kisjövedelmű családokban nevelkedő tehetséges gyermekek továbbtanulásának segítését. A fiatal szervezet azt a Turcsány Péter írót, a Wass Albert-könyveket megjelentető budapesti Kráter Kiadó vezetőjét hívta meg első nyilvános rendezvényére, aki pályafutása első éveiben tanárként hátrányos helyzetű gyermekeknek, állami gondozottaknak szervezett irodalmi kört. /(fekete): Segítenek, mert sok a rászoruló. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./
2009. november 2.
Pályázati kiírást készít elő a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a kilyéni, szotyori lakosoknak: akik a főút mentén laknak, ha portájukhoz székely kaput állítanak, ezerlejes városi támogatásban részesülhetnek – jelentette be Antal Árpád polgármester. Döntő érvként azt hozta fel, a városba érkezőknek vagy az ezen az útvonalon átutazóknak látniuk kell, hogy más, sajátos építészeti hagyományokkal rendelkező régióba érkeztek. Jelenleg Kilyénben egyetlen gyalogkapu, Szotyorban a református templomra és a templomkertre nyíló kiskapu őrzi a régi székelyföldi hagyományokat. /Váry O. Péter: Székely kaput az országút mentén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. február 20.
A Kolozsvári Történelmi Társulat felhívása
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. április 22.
Huszártoborzóra készülnek
Június 6–7-én lesz a VI. háromszéki huszártoborzó. Ezúttal Sepsiszék déli részét járják be a lovasok. A szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a főtámogató Kovászna Megyei Tanács szerdán tartott eseménybeharangozó sajtótájékoztatót.
A huszárok Uzonban szállnak meg, onnan szombat reggel 9-kor indulnak, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, majd Uzonban, onnan Kökösbe mennek, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot. A vasárnapi toborzás Sepsiszentkirályban kezdődik, Kilyénben folytatódik, végül bevonulnak Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely határőr huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábas Ház előtt tartják a toborzót.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ifj. Kádár László huszár őrnaggyal tárgyaltak a hagyományőrző mozgalmak támogatási lehetőségeiről. Feltételül szabta az egész megyét lefedő rendezvények szervezését. A megyeháza ugyanakkor hagyományőrző egyenruhák beszerzését támogatja, és székelyruha-programot is indított. Meghonosították a huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát, melyet újabban Torján tartanak, legutóbb 170 résztvevővel. A huszártoborzót 2010-ben indították, és mindig más útvonalat jártak be.
Ifj. Kádár László huszár őrnagy ismertette a háromszéki huszármozgalom kezdeteit és fejlődését. A tavalyi toborzón összesen 150 hagyományőrző, közöttük 80 huszár vett részt. Jakab Kevend István huszárkapitány a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület történetéről szólt. Sala Zsolt tüzér főhadnagy elmondta, az egyesületen belül három éve megalapította a tüzér zászlóaljat, mely egyedüli Erdélyben. Idáig négy ágyúmakettet, két röppentyűt és tíz fapuskát készített.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Június 6–7-én lesz a VI. háromszéki huszártoborzó. Ezúttal Sepsiszék déli részét járják be a lovasok. A szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a főtámogató Kovászna Megyei Tanács szerdán tartott eseménybeharangozó sajtótájékoztatót.
A huszárok Uzonban szállnak meg, onnan szombat reggel 9-kor indulnak, toboroznak Lisznyóban, Bikfalván, majd Uzonban, onnan Kökösbe mennek, következik Szotyor és Illyefalva, ahol huszárbállal zárják a napot. A vasárnapi toborzás Sepsiszentkirályban kezdődik, Kilyénben folytatódik, végül bevonulnak Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely határőr huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábas Ház előtt tartják a toborzót.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ifj. Kádár László huszár őrnaggyal tárgyaltak a hagyományőrző mozgalmak támogatási lehetőségeiről. Feltételül szabta az egész megyét lefedő rendezvények szervezését. A megyeháza ugyanakkor hagyományőrző egyenruhák beszerzését támogatja, és székelyruha-programot is indított. Meghonosították a huszárok szakmai találkozóját, a Huszárakadémiát, melyet újabban Torján tartanak, legutóbb 170 résztvevővel. A huszártoborzót 2010-ben indították, és mindig más útvonalat jártak be.
Ifj. Kádár László huszár őrnagy ismertette a háromszéki huszármozgalom kezdeteit és fejlődését. A tavalyi toborzón összesen 150 hagyományőrző, közöttük 80 huszár vett részt. Jakab Kevend István huszárkapitány a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület történetéről szólt. Sala Zsolt tüzér főhadnagy elmondta, az egyesületen belül három éve megalapította a tüzér zászlóaljat, mely egyedüli Erdélyben. Idáig négy ágyúmakettet, két röppentyűt és tíz fapuskát készített.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 16.
A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 8.
Még mindig vonzó az egyenruha (Huszártoborzó hatodjára)
Nem veszít patinájából az immár hagyományos Háromszéki huszártoborzó, amelyet sepsiszéki településeken szerveztek a hétvégén. A huszárokat, honvédeket mindenhol ünneppel fogadták, a hagyományos huszárbált Illyefalván tartották szombat este.
Rezesbanda hirdette idén is a híres magyar könnyűlovasok érkezését Lisznyótól Uzonig, aztán Kilyénen keresztül Illyefalváig, majd vasárnap Sepsiszentgyörgy központjáig, a Lábas Házig. Nyolcvan lovas, kísérőkkel együtt kétszáz résztvevő vonult faluról falura, hadba hívva az ifjakat az 1849-es hagyományoknak megfelelően. A hazai huszárokat idén újból támogatták az anyaországiak, első ízben csatlakoztak a Magyar Királyi Koronaőrség tagjai, de jelen voltak a Szolnoki Huszárok, a Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj is. Az erdélyi hagyományőrzők is kitettek magukért, hiszen a szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület mellett a Szovátai Huszárok, az erdőszentgyörgyi Württemberg Sándor Huszárezred, a Szentgyeházi Huszárok, a Csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a gelencei 15. Határőr Gyalogezred képviselői is lóra pattantak, akárcsak a háromszéki Szilaj Hagyományőrző Egyesület, illetve a vargyasi Gyertyánfy Ferenc Huszárcsapat tagjai. „Mindenhol örömmel fogadnak, könnyező idősek, vigyázban álló, katonaviselt férfiak, fiatalok követik a Perkő Táncegyüttes által megelevenített toborzást. Ennek egyik oka az lehet, hogy minden évben más vidéket keresünk fel” – részletezte megkeresésünkre Jakab Kevend huszárkapitány. A fiatal hagyományőrző úgy véli, érdemes folytatni a toborzást, hiszen minden alkalommal sikerül élményt csempészni a települések lakóinak életébe. „Ezekért az érzelmekért megéri, fáradtság, akadályok ellenére, sőt, most Sepsiszentgyörgyön valós toborzást tartottunk, hiszen a közönség soraiból sikerült verbuválnunk egy új tagot huszárcsapatunkba” – magyarázta. A huszárbál jelentette idén is a toborzó csúcspontját, ezúttal Illyefalva volt a helyszín. Zenész, huszár, honvéd, tüzér és persze kísérőik egyaránt kivették részüket, hajnalig szólt a muzsika a parkban és a kultúrotthonban. „Egy mulasztást sajnos be kell vallanunk: a nagy forgatagban elmaradt a huszáravató, de ezt mindenképp pótoljuk” – tette hozzá Jakab Kevend.
A toborzás utolsó, sepsiszentgyörgyi állomásán a Lábas Ház előtt több százan várták a kétszázadnyi „katonaság” bevonulását, illetve változó lelkesedéssel hallgatták végig a felhívást és a frissen berukkolt huszárok, honvédek eskütételét. A szintén lovon érkező Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke is szólt a megjelentekhez, röviden felidézve a huszárhagyományok felélesztésének történetét, és megállapította, hogy ennek a kezdeményezésnek köszönhetően Háromszék az elmúlt években az élvonalba került e magyar katonaemlék megőrzését illetően. Jakab Kevend is megerősítette: a lovak iránti érdeklődés megugrásával a huszár hagyományőrzés jövője is egyre biztatóbb. „Az erkölcsi tartást, fegyelmet is közvetítjük, ezért a toborzások továbbra sem maradnak el, sőt, már az utánpótlás is gyakorol” – összegzett a kapitány.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem veszít patinájából az immár hagyományos Háromszéki huszártoborzó, amelyet sepsiszéki településeken szerveztek a hétvégén. A huszárokat, honvédeket mindenhol ünneppel fogadták, a hagyományos huszárbált Illyefalván tartották szombat este.
Rezesbanda hirdette idén is a híres magyar könnyűlovasok érkezését Lisznyótól Uzonig, aztán Kilyénen keresztül Illyefalváig, majd vasárnap Sepsiszentgyörgy központjáig, a Lábas Házig. Nyolcvan lovas, kísérőkkel együtt kétszáz résztvevő vonult faluról falura, hadba hívva az ifjakat az 1849-es hagyományoknak megfelelően. A hazai huszárokat idén újból támogatták az anyaországiak, első ízben csatlakoztak a Magyar Királyi Koronaőrség tagjai, de jelen voltak a Szolnoki Huszárok, a Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj is. Az erdélyi hagyományőrzők is kitettek magukért, hiszen a szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület mellett a Szovátai Huszárok, az erdőszentgyörgyi Württemberg Sándor Huszárezred, a Szentgyeházi Huszárok, a Csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a gelencei 15. Határőr Gyalogezred képviselői is lóra pattantak, akárcsak a háromszéki Szilaj Hagyományőrző Egyesület, illetve a vargyasi Gyertyánfy Ferenc Huszárcsapat tagjai. „Mindenhol örömmel fogadnak, könnyező idősek, vigyázban álló, katonaviselt férfiak, fiatalok követik a Perkő Táncegyüttes által megelevenített toborzást. Ennek egyik oka az lehet, hogy minden évben más vidéket keresünk fel” – részletezte megkeresésünkre Jakab Kevend huszárkapitány. A fiatal hagyományőrző úgy véli, érdemes folytatni a toborzást, hiszen minden alkalommal sikerül élményt csempészni a települések lakóinak életébe. „Ezekért az érzelmekért megéri, fáradtság, akadályok ellenére, sőt, most Sepsiszentgyörgyön valós toborzást tartottunk, hiszen a közönség soraiból sikerült verbuválnunk egy új tagot huszárcsapatunkba” – magyarázta. A huszárbál jelentette idén is a toborzó csúcspontját, ezúttal Illyefalva volt a helyszín. Zenész, huszár, honvéd, tüzér és persze kísérőik egyaránt kivették részüket, hajnalig szólt a muzsika a parkban és a kultúrotthonban. „Egy mulasztást sajnos be kell vallanunk: a nagy forgatagban elmaradt a huszáravató, de ezt mindenképp pótoljuk” – tette hozzá Jakab Kevend.
A toborzás utolsó, sepsiszentgyörgyi állomásán a Lábas Ház előtt több százan várták a kétszázadnyi „katonaság” bevonulását, illetve változó lelkesedéssel hallgatták végig a felhívást és a frissen berukkolt huszárok, honvédek eskütételét. A szintén lovon érkező Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke is szólt a megjelentekhez, röviden felidézve a huszárhagyományok felélesztésének történetét, és megállapította, hogy ennek a kezdeményezésnek köszönhetően Háromszék az elmúlt években az élvonalba került e magyar katonaemlék megőrzését illetően. Jakab Kevend is megerősítette: a lovak iránti érdeklődés megugrásával a huszár hagyományőrzés jövője is egyre biztatóbb. „Az erkölcsi tartást, fegyelmet is közvetítjük, ezért a toborzások továbbra sem maradnak el, sőt, már az utánpótlás is gyakorol” – összegzett a kapitány.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 18.
Himnuszperes névadás (Unitárius közösségi házat avatnak)
Véletlenszerű egybeesés, a sors fintora, vagy a történelem ismétli magát: mintegy évszázada, a megnagyobbodott Románia igen zsenge korában is himnuszperről számolt be a háromszéki sajtó, szintúgy, mint napjainkban. A kettő közötti kapcsolat József Lajos (1871–1938) személye. A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség egykori lelkipásztoráról, espereséről nevezi el korábbi imaházából kialakított unitárius közösségi házát, melyet vasárnap avatnak Bálint-Benczédi Ferenc püspök jelenlétében.
Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész példaképének tekinti az elődöt, hisz lelkipásztori és vallástanári tevékenysége mellett aktív közéleti szerepet is vállalt. A most Sepsiszentgyörgyön zajló himnuszper kapcsán felhívta a figyelmet a párhuzamra: József Lajost és társait perbe fogták, mivel a trianoni (béke)szerződést követően, 1920. június 12–13-án ünnepélyesen fogadták az amerikai unitárius küldöttséget, és elénekelték a magyar himnuszt. A Székely Nép helyi lap jelentette: „a Himnusz eléneklése miatt több érthetetlen letartóztatás történt. Igen rossz szolgálatot teljesít a rendőrség önmaga ellen az ilyen ok nélküli zaklatással. Nem éppen román érdek, ha Amerikában is megismerik a »közszabadságot, amely alatt a székelység nyög«”.
A mai Sepsiszentgyörgyön azért folyik a per, mert tavaly a trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot, mely a bírósághoz fordult a büntetés eltörléséért. Alapfokon nyert is, ám a kormány megbízottja fellebbezett. A héten zajlott a tárgyalás, jövő hétre várható az ítélet.
Az unitárius közösségi ház névadójáról az unoka, József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész szolgált adatokkal. József Lajost 1894-ben avatták pappá, Kilyénben kezdte meg szolgálatát. 1905-ben átköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol 1888 óta működött a kilyéni egyházközség leányegyháza. Új szolgálati helyén legfőbb feladataként a templomépítést tűzte maga elé. 1916-ban sikerül a mai telket a rajta lévő épületekkel megvásárolnia. A kedvezőtlen körülmények miatt csak imaházat és lelkészi lakást sikerül berendeznie 1927-ben. Közben 1910-ben esperessé választották, a tisztséget 1927-ig töltötte be, 1938-ban bekövetkezett haláláig tiszteletbeli esperesi címet viselt. 1894 és 1937 között vallástanárként is tevékenykedett. Jelentős közéleti tevékenysége is. 1912-ben a konzervatív párt városi választásán hat évre elnökké választották. 1922 júniusában megalakította a Magyar Szövetség helyi alakulatát, melyet a román kormány még az év októberében betiltott. 1924-ben megválasztották az Erdélyi Magyar Párt Sepsi kerületi tagozatának elnökévé.
Az amerikai küldöttség fogadása és a himnusz eléneklése miatt 1920-ban József Lajost és társait perbe fogták. Az akkori ünnepségről a Székely Nép számolt be: „A magyarság ez impozáns részvétele a testvéregyház ünnepén felejthetetlen emlékül fog szolgálni az amerikaiaknak is, jelezve, hogy itt, a délkeleti Kárpátok ölén élő nép töretlen erővel áll ősi hagyományai, a teljes vallásszabadság, a liberális megértés és másfél évezredes kultúrája mellett. Elmondhatják küldőiknek, hogy ez a nép – jöjjön bármi is, életerejének múltjában gyökerező energiájánál fogva – mindig híven meg fogja őrizni a maga külön fajiságát, hagyományait és kultúráját”. A perbe fogottak meghurcolása két év múlva ért véget, a nagyszebeni hadbíróság felmentette őket. Védőbeszédében dr. Benedek János kifejtette, Romániának hűséges állampolgárai, de magyarok akarnak maradni.
Vasárnap az egykori meghurcoltról elnevezett József Lajos Unitárius Közösségi Házat avatunk. Kedden várható az ítélet a mostani himnuszperben. Reméljük, a történelem ez alkalommal is ismétli magát, és kedvező döntés születik. Nem teszünk egyebet, csak magyarként akarunk élni Romániában. Szolgáltassanak igazságot!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Véletlenszerű egybeesés, a sors fintora, vagy a történelem ismétli magát: mintegy évszázada, a megnagyobbodott Románia igen zsenge korában is himnuszperről számolt be a háromszéki sajtó, szintúgy, mint napjainkban. A kettő közötti kapcsolat József Lajos (1871–1938) személye. A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség egykori lelkipásztoráról, espereséről nevezi el korábbi imaházából kialakított unitárius közösségi házát, melyet vasárnap avatnak Bálint-Benczédi Ferenc püspök jelenlétében.
Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész példaképének tekinti az elődöt, hisz lelkipásztori és vallástanári tevékenysége mellett aktív közéleti szerepet is vállalt. A most Sepsiszentgyörgyön zajló himnuszper kapcsán felhívta a figyelmet a párhuzamra: József Lajost és társait perbe fogták, mivel a trianoni (béke)szerződést követően, 1920. június 12–13-án ünnepélyesen fogadták az amerikai unitárius küldöttséget, és elénekelték a magyar himnuszt. A Székely Nép helyi lap jelentette: „a Himnusz eléneklése miatt több érthetetlen letartóztatás történt. Igen rossz szolgálatot teljesít a rendőrség önmaga ellen az ilyen ok nélküli zaklatással. Nem éppen román érdek, ha Amerikában is megismerik a »közszabadságot, amely alatt a székelység nyög«”.
A mai Sepsiszentgyörgyön azért folyik a per, mert tavaly a trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot, mely a bírósághoz fordult a büntetés eltörléséért. Alapfokon nyert is, ám a kormány megbízottja fellebbezett. A héten zajlott a tárgyalás, jövő hétre várható az ítélet.
Az unitárius közösségi ház névadójáról az unoka, József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész szolgált adatokkal. József Lajost 1894-ben avatták pappá, Kilyénben kezdte meg szolgálatát. 1905-ben átköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol 1888 óta működött a kilyéni egyházközség leányegyháza. Új szolgálati helyén legfőbb feladataként a templomépítést tűzte maga elé. 1916-ban sikerül a mai telket a rajta lévő épületekkel megvásárolnia. A kedvezőtlen körülmények miatt csak imaházat és lelkészi lakást sikerül berendeznie 1927-ben. Közben 1910-ben esperessé választották, a tisztséget 1927-ig töltötte be, 1938-ban bekövetkezett haláláig tiszteletbeli esperesi címet viselt. 1894 és 1937 között vallástanárként is tevékenykedett. Jelentős közéleti tevékenysége is. 1912-ben a konzervatív párt városi választásán hat évre elnökké választották. 1922 júniusában megalakította a Magyar Szövetség helyi alakulatát, melyet a román kormány még az év októberében betiltott. 1924-ben megválasztották az Erdélyi Magyar Párt Sepsi kerületi tagozatának elnökévé.
Az amerikai küldöttség fogadása és a himnusz eléneklése miatt 1920-ban József Lajost és társait perbe fogták. Az akkori ünnepségről a Székely Nép számolt be: „A magyarság ez impozáns részvétele a testvéregyház ünnepén felejthetetlen emlékül fog szolgálni az amerikaiaknak is, jelezve, hogy itt, a délkeleti Kárpátok ölén élő nép töretlen erővel áll ősi hagyományai, a teljes vallásszabadság, a liberális megértés és másfél évezredes kultúrája mellett. Elmondhatják küldőiknek, hogy ez a nép – jöjjön bármi is, életerejének múltjában gyökerező energiájánál fogva – mindig híven meg fogja őrizni a maga külön fajiságát, hagyományait és kultúráját”. A perbe fogottak meghurcolása két év múlva ért véget, a nagyszebeni hadbíróság felmentette őket. Védőbeszédében dr. Benedek János kifejtette, Romániának hűséges állampolgárai, de magyarok akarnak maradni.
Vasárnap az egykori meghurcoltról elnevezett József Lajos Unitárius Közösségi Házat avatunk. Kedden várható az ítélet a mostani himnuszperben. Reméljük, a történelem ez alkalommal is ismétli magát, és kedvező döntés születik. Nem teszünk egyebet, csak magyarként akarunk élni Romániában. Szolgáltassanak igazságot!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 1.
A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak. Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak. Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 2.
Fűtéstámogatás templomoknak
Egységesen 17 ezer lejt kapnak a sepsiszentgyörgyi templomok a helyi önkormányzattól fűtéstámogatásként. A 14 városi istenházának összesen 238 ezer lejt szavazott meg a helyi tanács, vita nem volt, de az SZDP-s Rodica Pârvan szóvá tette, hogy a kilyénit kifelejtették a listáról.
Kilyénben három templom is van (a XIII. századi műemlék unitárius, az 1728-ban épült református és a nemrég elkészült ortodox), de a törvény változása miatt tűzifát (a csatolt falvakban erre van szükség) csak saját alárendeltségében levő intézményeinek (iskoláknak, művelődési házaknak) adhat az önkormányzat, ezért más megoldást keresnek arra, hogy a kilyéni és szotyori gyülekezetek se fázzanak az istentiszteleten. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egységesen 17 ezer lejt kapnak a sepsiszentgyörgyi templomok a helyi önkormányzattól fűtéstámogatásként. A 14 városi istenházának összesen 238 ezer lejt szavazott meg a helyi tanács, vita nem volt, de az SZDP-s Rodica Pârvan szóvá tette, hogy a kilyénit kifelejtették a listáról.
Kilyénben három templom is van (a XIII. századi műemlék unitárius, az 1728-ban épült református és a nemrég elkészült ortodox), de a törvény változása miatt tűzifát (a csatolt falvakban erre van szükség) csak saját alárendeltségében levő intézményeinek (iskoláknak, művelődési házaknak) adhat az önkormányzat, ezért más megoldást keresnek arra, hogy a kilyéni és szotyori gyülekezetek se fázzanak az istentiszteleten. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 11.
Élmények, kincsek, királyi gála (Mesekunyhó-vetélkedő)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 13.
Bemutatták az EMKE marosszéki kitüntettjeit
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, költő, Fekete Pál szobrász és egyben székelyvéckei polgármester, Veress Kálmán táncoktató részesült elismerésben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által az erdélyi közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen.
„Nem minden nap adatik meg, hogy köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik időt, energiát áldozva a közjóért tevékenykednek, akik eddigi életművükkel a közösséget szolgálták” – fogalmazott Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke, rámutatva, hogy milyen gazdag a szókincsünk az elmarasztalásra, míg a hálát azzal az egy szóval tudjuk kifejezni, hogy „köszönöm”.
Április 12. nyolc éve az erdélyi közművelődés napja, ugyanis 1885-ben Kolozsváron ezen a napon alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az Erdélyi Múzeum Egyesületet követően a második legrégebbi civil szervezet Erdélyben – ismertette a nap jelentőségét Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Kilyén Ilka elmondta, hosszú volt a lista, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete díjazásra az országos egyesület vezetősége elé terjesztett, ugyanis aktív művelődési élet folyik Marosvásárhelyen és Maros megyében, és jelentős azok száma, akik szervezői tevékenységükkel, a közművelődés érdekében tett fáradozásaikkal, eredményeikkel megérdemlik az elismerést.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost laudációját Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere mondta el. Kifejtette, 26 éve ismeri a pap-költőt, és felsorolta azokat az érdemeit, amiért szeretik, elismerik, tisztelik a községbeliek, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok egyaránt, de még az ortodoxok is. Olyan közösségépítő, értékteremtő tevékenységet folytat, amelyre még nem volt példa. A szentgyörgyi plébánián nincs is olyan hét, hogy ne legyen valamilyen művelődési esemény. Baricz Lajos erre azt válaszolta, hogy „dolgunk ebben a világban jónak lenni, és jót cselekedni”.
A következő kitüntetettet, Fekete Pált, Székelyvécke polgármesterét Ábrám Noémi méltatta, felsorolva mindazt, amit az elöljáró tett közösségéért. A korábban a marosvásárhelyi állatkert karbantartójaként dolgozó Fekete Pál 36 évesen kezdett el szobrászkodni, majd szülőfalujának régi, pusztulásra ítélt házait felújítani. A falu polgármesterének választotta 2008-ban, azóta rendezte a falu arculatát, székelykaput állított a bejáratnál, kilátót építtetett a falu fölé, falumúzeumot alapított, megépítette a kálváriát, úgy, hogy a tizennégy stáció tizennégy megmentett bejárati kiskapu, majd egy kápolnával „koronázta” meg az egészet.
Veress Kálmán néptáncoktató több mint ötven néptánccsoport megalapítója, a 25 éve működő Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója, és létrehozója. Ötletekkel teli, lendületes és fáradhatatlan oktató ma is – hangzott el Ambrus Emese méltatásában.
Az EMKE-rendezvényen fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes, valamint a Fagyöngy citeraegyüttes.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, költő, Fekete Pál szobrász és egyben székelyvéckei polgármester, Veress Kálmán táncoktató részesült elismerésben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által az erdélyi közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen.
„Nem minden nap adatik meg, hogy köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik időt, energiát áldozva a közjóért tevékenykednek, akik eddigi életművükkel a közösséget szolgálták” – fogalmazott Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke, rámutatva, hogy milyen gazdag a szókincsünk az elmarasztalásra, míg a hálát azzal az egy szóval tudjuk kifejezni, hogy „köszönöm”.
Április 12. nyolc éve az erdélyi közművelődés napja, ugyanis 1885-ben Kolozsváron ezen a napon alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az Erdélyi Múzeum Egyesületet követően a második legrégebbi civil szervezet Erdélyben – ismertette a nap jelentőségét Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Kilyén Ilka elmondta, hosszú volt a lista, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete díjazásra az országos egyesület vezetősége elé terjesztett, ugyanis aktív művelődési élet folyik Marosvásárhelyen és Maros megyében, és jelentős azok száma, akik szervezői tevékenységükkel, a közművelődés érdekében tett fáradozásaikkal, eredményeikkel megérdemlik az elismerést.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost laudációját Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere mondta el. Kifejtette, 26 éve ismeri a pap-költőt, és felsorolta azokat az érdemeit, amiért szeretik, elismerik, tisztelik a községbeliek, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok egyaránt, de még az ortodoxok is. Olyan közösségépítő, értékteremtő tevékenységet folytat, amelyre még nem volt példa. A szentgyörgyi plébánián nincs is olyan hét, hogy ne legyen valamilyen művelődési esemény. Baricz Lajos erre azt válaszolta, hogy „dolgunk ebben a világban jónak lenni, és jót cselekedni”.
A következő kitüntetettet, Fekete Pált, Székelyvécke polgármesterét Ábrám Noémi méltatta, felsorolva mindazt, amit az elöljáró tett közösségéért. A korábban a marosvásárhelyi állatkert karbantartójaként dolgozó Fekete Pál 36 évesen kezdett el szobrászkodni, majd szülőfalujának régi, pusztulásra ítélt házait felújítani. A falu polgármesterének választotta 2008-ban, azóta rendezte a falu arculatát, székelykaput állított a bejáratnál, kilátót építtetett a falu fölé, falumúzeumot alapított, megépítette a kálváriát, úgy, hogy a tizennégy stáció tizennégy megmentett bejárati kiskapu, majd egy kápolnával „koronázta” meg az egészet.
Veress Kálmán néptáncoktató több mint ötven néptánccsoport megalapítója, a 25 éve működő Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója, és létrehozója. Ötletekkel teli, lendületes és fáradhatatlan oktató ma is – hangzott el Ambrus Emese méltatásában.
Az EMKE-rendezvényen fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes, valamint a Fagyöngy citeraegyüttes.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2016. május 2.
Összetartozást hirdető kórustalálkozó
Harmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak találkozóját. Tizennégy kórus mutatkozott be Gyergyóújfaluban.
Szombaton délelőtt szentmisével kezdődött a Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó az újfalvi templomban, majd sorra léptek a hallgatóság elé a körzet énekkarai. Szárhegy, Tekerőpatak, Csomafalva, Alfalu, Kilyénfalva, Remete, Ditró, Újfalu, Tölgyes, Maroshévíz, Borszék kórusai mellett Gyergyószentmiklósról a Szent Miklós, a Szent István, illetve az örmény katolikus plébánia kórusai vettek részt az eseményen.
„Színvonalas volt a kórusok szereplése, az énekkarok jól felkészültek, mindegyiken érződik a munka” – összegzett Bíró Zsolt karnagy. A szentmiklósi örmény plébánia énekkarának vezetőjeként mondta el, nagyon sok próba előzi meg a fellépéseket, amelyek – templomi kórusokról lévén szó – általában heti gyakorisággal vannak.
A szombati rendezvényen vélhetően minden résztvevő megérezhette az összhangzást, közös tevékenységük révén pedig bizonyára az összetartozást is. Ehhez a szervező Tankó Géza újfalvi plébános és Molnár Sándor kántor, karvezető külön alkalmat is biztosított, az ebéd mellett beszélgetésre is alkalmat teremtve a mintegy 350 résztvevőnek.
A Kájoni János Kórustalálkozó vándorzászlaja egy évig az újfalvi egyházkórusnál marad, jövőben a 31. találkozót szervező kilyénfalvi énekkarhoz kerül.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Harmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak találkozóját. Tizennégy kórus mutatkozott be Gyergyóújfaluban.
Szombaton délelőtt szentmisével kezdődött a Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó az újfalvi templomban, majd sorra léptek a hallgatóság elé a körzet énekkarai. Szárhegy, Tekerőpatak, Csomafalva, Alfalu, Kilyénfalva, Remete, Ditró, Újfalu, Tölgyes, Maroshévíz, Borszék kórusai mellett Gyergyószentmiklósról a Szent Miklós, a Szent István, illetve az örmény katolikus plébánia kórusai vettek részt az eseményen.
„Színvonalas volt a kórusok szereplése, az énekkarok jól felkészültek, mindegyiken érződik a munka” – összegzett Bíró Zsolt karnagy. A szentmiklósi örmény plébánia énekkarának vezetőjeként mondta el, nagyon sok próba előzi meg a fellépéseket, amelyek – templomi kórusokról lévén szó – általában heti gyakorisággal vannak.
A szombati rendezvényen vélhetően minden résztvevő megérezhette az összhangzást, közös tevékenységük révén pedig bizonyára az összetartozást is. Ehhez a szervező Tankó Géza újfalvi plébános és Molnár Sándor kántor, karvezető külön alkalmat is biztosított, az ebéd mellett beszélgetésre is alkalmat teremtve a mintegy 350 résztvevőnek.
A Kájoni János Kórustalálkozó vándorzászlaja egy évig az újfalvi egyházkórusnál marad, jövőben a 31. találkozót szervező kilyénfalvi énekkarhoz kerül.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2016. június 6.
A segítőtárs vallomása
Király Károly igazságáról
Érdekes könyv, nehéz lesz letenni, mert azt a kort idézi fel, amely az ifjúságunkat jelentette, de sok-sok fájdalom iskapcsolódik a tartalmához – jellemezte Király Ibolya Emlék-repeszek című könyvét Nagy Miklós Kund művészeti író, aki május 30-án a marosvásárhelyi Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönségnek mutatta be a szerzőt és kötetét, amelynek alcíme – Király Károly igazsága – a könyv tartalmára utal.
Az emlékrepeszekből, naplójegyzetekből, titkosszolgálati jelentéstöredékekből, levelekből álló kötet ugyanis arról szól, hogy "a romániai magyar kisebbség jogfosztottsága ellen szavát felemelő, egykor magas rangú román pártállami vezető" hogyan küzdött meg a "mindenható hatalommal" közel két évtizeden át. Az a Király Károly, aki egykor a legkiváltságosabbak közé tartozott, "milyen veszélyekkel teli időket élt át" az 1970-es évek kezdetétől a rendszerváltásig "a magyar közösség érdekében folytatott tevékenysége miatt". Továbbá arról is, hogy a román pártvezetőkhöz címzett és a nemzetközi sajtóban közölt leveleinek hatását milyen kegyetlenül szenvedte meg nemcsak ő és családja, hanem testvérei, közeli barátai, segítőtársai is – mondta könyvismertetőjében Virág György, aki Király Károly munkatársa volt egykor.
Majd hozzátette: Marosvásárhelyen sokkal könnyebb és mégis sokkal nehezebb a dolga, mert a hallgatóság nagy része jól tudja, hogy mit jelentett Király Károly a magyar közösségnek. "De éppen itt, Marosvásárhelyen és általában Erdélyben élnek azok is, akik mindent elkövettek azért, hogy Király Károlyt 1990 után kiszorítsák a közéletből. Nemtelen módszerekkel, igazságának tagadásával, gáncsoskodva, vádaskodva" – hangsúlyozta.
"Ki hiszi el, mennyi feszültség, mindennapi félsz, zavaros sötét medrében sodort a piszkos áradat… Magam sem tudom, miképpen lehet, hogy nem roppantunk össze mindnyájan, akiket megnyomorított a terror mázsás köve, és sodort az ár, a retteneté? Akkor nem roppantunk össze, csupán azóta is egyfolytában »összeroppant állapotban« leledzünk!" – idézte a szerző gondolatait, érzéseit a bemutatón felolvasott szövegében Kilyén László színművész.
Ezért menekült valamennyi testvér Magyarországra, de befogadásukat azok a titkosszolgálati "kapcsolatok" akadályozták a leginkább, akik idejében áttelepedve a határon túl folytatták "áldásos" tevékenységüket – mondta a könyv méltatója.
Király Ibolya emlékrepeszei, amelyek a családtagjait érintették a legmélyebben, sokakat fognak sérteni, bár munkája nem számonkérés, nem magyarázkodás és mentegetőzésnek sem tekinthető – tette hozzá Virág György.
A szerző éveken át elhessegette a gondolatot, hogy az átélt történéseket megírja, bár folyamatosan megküzdött a mellkasát mázsás súlyként próbára tevő emlékekkel. Egy nap az éjjeliszekrényéből ölébe ömlő "rakás papír, dosszié" láttán határozta el: a rég eltemetettnek hitt emlékeket papírra veti, hogy másokkal is megossza a csak általa ismert és személyesen átélt "lélekdidergéseket". Bármennyire is fájdalmas volt újra felidézni a múltat, testvére mellett az emlékrepeszek egyedüli őrzőjeként nem hagyhatta, hogy a feledés homálya elnyelje azokat.
"Írni… akkor érdemes, ha az embernek olyan mondanivalója van, amit csak ő tud közölni" – erősítette meg a méltatásban elhangzottakat Király Ibolya, aki időnként szorgalmasan vezetett, máskor hosszú időre abbahagyott naplóját egészítette ki emlékeivel. Idézett a titkosszolgálati jelentésekből, de nem azokra helyezve a hangsúlyt, részleteket vett át bátyjának Nyílt kártyákkal című két kötetéből (1995, 2011). Az emlékezés szabta írásfolyamban leleplezi azokat, akik Király Károlyt elárulták, a szekuritáté szolgálatába szegődött vagy kényszerített volt ismerősöket, munkatársakat, a hatalmi gépezetet, amely mindent megtett, hogy Király Károlyt elszigetelje, és fizikai megsemmisítésével is próbálkozott. Cáfolja azt a híresztelést, miszerint a leveleket nem bátyja írta volna, hisz minden írást, amit neki diktált vagy eljutott hozzá, öntudatlanul is megőrzött, s némelyiknek a fényképét is közli tikosszolgálati jelentések fotója mellett. Ugyanakkor szeretettel ír azokról, akik kitartottak bátyja mellett, volt munkatársai és egyszerű emberek támogatták, segítették harcát a legnehezebb években is, köztük magyarok és románok, marosvásárhelyiek vagy Karánsebes lakói, ahova Király Károlyt egy időre száműzték. A zárófejezetben azoknak a neves személyiségeknek a véleményét olvashatjuk, akik értékelték azt, hogy az erdélyi magyar kisebbség jogfosztását felismerve Király Károlynak 1972-ben volt ereje lemondani KB-tagsági, VB- póttagsági, az Államtanács alelnöki és a nagy nemzetgyűlésbeli tagságáról, amit a kommunista hatalom vezető testületeiben levő magyarok közül egyik sem tett meg. Harcos szembenállásán túl, az 1989 decemberében a diktatúra megdöntését követelő tömeg élére állt, és elveihez ragaszkodva a Nemzeti Megmentési Front és a Szenátus alelnöki tisztségéről is lemondott, ezáltal utasítva el 1991 őszén a legantidemokratikusabb alkotmányt, amely Romániát egységes nemzetállamnak nyilvánította – olvasható a kötet zárszavában.
Király Ibolya könyve, amelyben bátyja küzdelme mellett saját és gyermekei életének eseményeiről is beszámol, kordokumentum. Műfajilag nehéz besorolni, hisz montázsszerűen foglalja magában az átélt és elszenvedett élmények közé ékelt dokumentumokat, hogy összefonódjon benne a mikro- és makrotörténelem, a soha meg nem talált igazi haza iránti sóvárgás, "a száműzetés földjévé vált szülőföld" emléke, ahogy a grenoble-i egyetemen írt diplomadolgozatában Erdélyt jellemezte.
A köszöneten kívül, amellyel sok embernek tartozik, azoknak ajánlja a könyvet, akik megszenvedték a bemutatott korszakot, akiket meghurcoltak, megkínoztak, életüket tönkretették, s akikkel igazságtalanul bánnak ma is – szólt a közönséghez a szerző. Király Ibolya bátyja kérésére említette meg Kincses Előd ügyvéd nevét, aki a mai napig következetesen folytatja a küzdelmet a romániai magyarság jogaiért. Bár Király Károly nem óhajtott üzenni, de a kötet megjelenését támogató Kerényi Györgynek írt levelében arra biztatta a választókat, hogy menjenek el minél többen, és adják le szavazatukat saját belátásuk szerint.
A könyvbemutatón egykori osztályfőnökét, Király Ibolyát Hána László köszöntötte egy gitárkísértettel előadott megzenésített verssel.
A kötet megjelenését a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, az Antológia Kiadó, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Alap támogatta. A RETÖRKI-sorozatban megjelent kötet előszavát Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke írta. A bemutatón részt vett dr. Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, miniszterelnöki megbízott is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Király Károly igazságáról
Érdekes könyv, nehéz lesz letenni, mert azt a kort idézi fel, amely az ifjúságunkat jelentette, de sok-sok fájdalom iskapcsolódik a tartalmához – jellemezte Király Ibolya Emlék-repeszek című könyvét Nagy Miklós Kund művészeti író, aki május 30-án a marosvásárhelyi Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönségnek mutatta be a szerzőt és kötetét, amelynek alcíme – Király Károly igazsága – a könyv tartalmára utal.
Az emlékrepeszekből, naplójegyzetekből, titkosszolgálati jelentéstöredékekből, levelekből álló kötet ugyanis arról szól, hogy "a romániai magyar kisebbség jogfosztottsága ellen szavát felemelő, egykor magas rangú román pártállami vezető" hogyan küzdött meg a "mindenható hatalommal" közel két évtizeden át. Az a Király Károly, aki egykor a legkiváltságosabbak közé tartozott, "milyen veszélyekkel teli időket élt át" az 1970-es évek kezdetétől a rendszerváltásig "a magyar közösség érdekében folytatott tevékenysége miatt". Továbbá arról is, hogy a román pártvezetőkhöz címzett és a nemzetközi sajtóban közölt leveleinek hatását milyen kegyetlenül szenvedte meg nemcsak ő és családja, hanem testvérei, közeli barátai, segítőtársai is – mondta könyvismertetőjében Virág György, aki Király Károly munkatársa volt egykor.
Majd hozzátette: Marosvásárhelyen sokkal könnyebb és mégis sokkal nehezebb a dolga, mert a hallgatóság nagy része jól tudja, hogy mit jelentett Király Károly a magyar közösségnek. "De éppen itt, Marosvásárhelyen és általában Erdélyben élnek azok is, akik mindent elkövettek azért, hogy Király Károlyt 1990 után kiszorítsák a közéletből. Nemtelen módszerekkel, igazságának tagadásával, gáncsoskodva, vádaskodva" – hangsúlyozta.
"Ki hiszi el, mennyi feszültség, mindennapi félsz, zavaros sötét medrében sodort a piszkos áradat… Magam sem tudom, miképpen lehet, hogy nem roppantunk össze mindnyájan, akiket megnyomorított a terror mázsás köve, és sodort az ár, a retteneté? Akkor nem roppantunk össze, csupán azóta is egyfolytában »összeroppant állapotban« leledzünk!" – idézte a szerző gondolatait, érzéseit a bemutatón felolvasott szövegében Kilyén László színművész.
Ezért menekült valamennyi testvér Magyarországra, de befogadásukat azok a titkosszolgálati "kapcsolatok" akadályozták a leginkább, akik idejében áttelepedve a határon túl folytatták "áldásos" tevékenységüket – mondta a könyv méltatója.
Király Ibolya emlékrepeszei, amelyek a családtagjait érintették a legmélyebben, sokakat fognak sérteni, bár munkája nem számonkérés, nem magyarázkodás és mentegetőzésnek sem tekinthető – tette hozzá Virág György.
A szerző éveken át elhessegette a gondolatot, hogy az átélt történéseket megírja, bár folyamatosan megküzdött a mellkasát mázsás súlyként próbára tevő emlékekkel. Egy nap az éjjeliszekrényéből ölébe ömlő "rakás papír, dosszié" láttán határozta el: a rég eltemetettnek hitt emlékeket papírra veti, hogy másokkal is megossza a csak általa ismert és személyesen átélt "lélekdidergéseket". Bármennyire is fájdalmas volt újra felidézni a múltat, testvére mellett az emlékrepeszek egyedüli őrzőjeként nem hagyhatta, hogy a feledés homálya elnyelje azokat.
"Írni… akkor érdemes, ha az embernek olyan mondanivalója van, amit csak ő tud közölni" – erősítette meg a méltatásban elhangzottakat Király Ibolya, aki időnként szorgalmasan vezetett, máskor hosszú időre abbahagyott naplóját egészítette ki emlékeivel. Idézett a titkosszolgálati jelentésekből, de nem azokra helyezve a hangsúlyt, részleteket vett át bátyjának Nyílt kártyákkal című két kötetéből (1995, 2011). Az emlékezés szabta írásfolyamban leleplezi azokat, akik Király Károlyt elárulták, a szekuritáté szolgálatába szegődött vagy kényszerített volt ismerősöket, munkatársakat, a hatalmi gépezetet, amely mindent megtett, hogy Király Károlyt elszigetelje, és fizikai megsemmisítésével is próbálkozott. Cáfolja azt a híresztelést, miszerint a leveleket nem bátyja írta volna, hisz minden írást, amit neki diktált vagy eljutott hozzá, öntudatlanul is megőrzött, s némelyiknek a fényképét is közli tikosszolgálati jelentések fotója mellett. Ugyanakkor szeretettel ír azokról, akik kitartottak bátyja mellett, volt munkatársai és egyszerű emberek támogatták, segítették harcát a legnehezebb években is, köztük magyarok és románok, marosvásárhelyiek vagy Karánsebes lakói, ahova Király Károlyt egy időre száműzték. A zárófejezetben azoknak a neves személyiségeknek a véleményét olvashatjuk, akik értékelték azt, hogy az erdélyi magyar kisebbség jogfosztását felismerve Király Károlynak 1972-ben volt ereje lemondani KB-tagsági, VB- póttagsági, az Államtanács alelnöki és a nagy nemzetgyűlésbeli tagságáról, amit a kommunista hatalom vezető testületeiben levő magyarok közül egyik sem tett meg. Harcos szembenállásán túl, az 1989 decemberében a diktatúra megdöntését követelő tömeg élére állt, és elveihez ragaszkodva a Nemzeti Megmentési Front és a Szenátus alelnöki tisztségéről is lemondott, ezáltal utasítva el 1991 őszén a legantidemokratikusabb alkotmányt, amely Romániát egységes nemzetállamnak nyilvánította – olvasható a kötet zárszavában.
Király Ibolya könyve, amelyben bátyja küzdelme mellett saját és gyermekei életének eseményeiről is beszámol, kordokumentum. Műfajilag nehéz besorolni, hisz montázsszerűen foglalja magában az átélt és elszenvedett élmények közé ékelt dokumentumokat, hogy összefonódjon benne a mikro- és makrotörténelem, a soha meg nem talált igazi haza iránti sóvárgás, "a száműzetés földjévé vált szülőföld" emléke, ahogy a grenoble-i egyetemen írt diplomadolgozatában Erdélyt jellemezte.
A köszöneten kívül, amellyel sok embernek tartozik, azoknak ajánlja a könyvet, akik megszenvedték a bemutatott korszakot, akiket meghurcoltak, megkínoztak, életüket tönkretették, s akikkel igazságtalanul bánnak ma is – szólt a közönséghez a szerző. Király Ibolya bátyja kérésére említette meg Kincses Előd ügyvéd nevét, aki a mai napig következetesen folytatja a küzdelmet a romániai magyarság jogaiért. Bár Király Károly nem óhajtott üzenni, de a kötet megjelenését támogató Kerényi Györgynek írt levelében arra biztatta a választókat, hogy menjenek el minél többen, és adják le szavazatukat saját belátásuk szerint.
A könyvbemutatón egykori osztályfőnökét, Király Ibolyát Hána László köszöntötte egy gitárkísértettel előadott megzenésített verssel.
A kötet megjelenését a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, az Antológia Kiadó, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Alap támogatta. A RETÖRKI-sorozatban megjelent kötet előszavát Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör alapító elnöke írta. A bemutatón részt vett dr. Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, miniszterelnöki megbízott is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 16.
Négyfalu negyedikje: Hosszúfalu
A ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között.
Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg.
Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt.
Kötődések határok nélkül
Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások.
Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak.
Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter.
A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli.
Volt egyszer egy iskola
A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása.
Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között.
Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg.
Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt.
Kötődések határok nélkül
Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások.
Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak.
Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter.
A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli.
Volt egyszer egy iskola
A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása.
Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 16.
Építkezni csak hittel lehet
Hálaadás, emlékezés és könyvbemutató
Létrejöttének 35., temploma felszentelésének 20. évfordulóján, vasárnap ünnepi istentiszteleten rótta le kegyeletét, és könyvbemutatóval tisztelgett az elődök emléke előtt a Sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezet.
Ugyanakkor lelkipásztoruk, nt. Püski Lajos vezetésével a velük testvérkapcsolatokat ápoló Nagyerdei Református Gyülekezet küldöttsége is tiszteletét tette e rendkívüli eseményen, és dallal köszöntötte a jelenlévőket. Az evangélium üzenetét a templomépítő nt. Pap Sándor 2004-ben történt nyugdíjba vonulása óta itt szolgálatot teljesítő fia, Pap Attila tiszteletes olvasta fel, és Istenhez is ő fohászkodott. Utána a debreceni testvérgyülekezet lelkipásztora, nt. Püski Lajos emelkedett szóra.
Igehirdetésében kiemelte, nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben birodalmak összeomlásának, valamint országok eltűnésének és születésének lehettünk, és lehetünk majd a tanúi az elkövetkezőkben is. Az Úr ugyanis megelégelvén a gyarló ember önmagát isteníteni akaró törekvéseit, ismét kimondta, amit már az özönvízkor is: elég, eddig, nem tovább! Ilyenkor azonban olyan gyökereket szaggató változásoknak is ki vagyunk téve, mint az elvándorlás, mely a szülőföld, család, haza és netalán még az ősi hit, valamint a nemzet elhagyásával is járhat. És ha mindez bekövetkezik, mi értelme lesz majd az életünknek? Hogyan fogunk megmAradni? Éppen ezért, hogy az önfeladást elkerülhessük, kell egy hely, ahol összegyűlhetünk, ahol együtt és közösen ápolhatjuk gyökereinket, gyakorolhatjuk hitünket, ahol töltekezhetünk. Ez a hely pedig a templom, így illesse örök tisztelet és hála annak építőit – fogalmazott.
Az istentisztelet részeként mutatta be és méltatta Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor dr. Kinda Eleonóra A Sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközség története című könyvét is.
Ez alkalomból megfogalmazott véleménye szerint a múlt rögzítésén és az emlékállításon túl a még nyomdafesték-illatú kötet legnagyobb erénye, hogy a benne szereplő száraz adatokat sikerült olvasmányosan és érdekfeszítően felsorolni, összekötni. Elolvasása közben többek között megtudhatjuk, hogy 1850-ben a város 2032 fős lakosságából 89,8% magyar, 0,5% román, 1,4% német, 5,2% zsidó, 2,6% roma, 0,3% más nemzetiségű volt. Felekezeti feloszlás szerint pedig 1403 református, 453 görög katolikus, 347 római katolikus, 56 izraelita, 29 unitárius és 14 evangélikus.
A belvárosi (Olt utcai) református gyülekezet 1980. október 1-jén kezdte meg önálló működését Fábián Levente kilyéni lelkipásztor irányításával. Az 1981. március 22-én tartott gyűlésen viszont már Pap Sándor harasztkeréki tiszteletest választották meg lelkipásztornak, és augusztus 16-án be is iktatták tisztségébe. Ő volt az, aki töretlen hitének köszönhetően az új gyülekezetet még a kommunizmusban is közösséggé tudta kovácsolni, majd annak bukása után templomot építtetett. Nem véletlen tehát, hogy amint a szerző az utószóban meg is fogalmazta, e könyvvel neki szeretne emléket állítani, mint ahogy az sem, hogy az istentisztelet végeztével megkoszorúzták a templom bejárata mellett a tiszteletére állított kopjafát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Hálaadás, emlékezés és könyvbemutató
Létrejöttének 35., temploma felszentelésének 20. évfordulóján, vasárnap ünnepi istentiszteleten rótta le kegyeletét, és könyvbemutatóval tisztelgett az elődök emléke előtt a Sepsiszentgyörgyi belvárosi református gyülekezet.
Ugyanakkor lelkipásztoruk, nt. Püski Lajos vezetésével a velük testvérkapcsolatokat ápoló Nagyerdei Református Gyülekezet küldöttsége is tiszteletét tette e rendkívüli eseményen, és dallal köszöntötte a jelenlévőket. Az evangélium üzenetét a templomépítő nt. Pap Sándor 2004-ben történt nyugdíjba vonulása óta itt szolgálatot teljesítő fia, Pap Attila tiszteletes olvasta fel, és Istenhez is ő fohászkodott. Utána a debreceni testvérgyülekezet lelkipásztora, nt. Püski Lajos emelkedett szóra.
Igehirdetésében kiemelte, nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben birodalmak összeomlásának, valamint országok eltűnésének és születésének lehettünk, és lehetünk majd a tanúi az elkövetkezőkben is. Az Úr ugyanis megelégelvén a gyarló ember önmagát isteníteni akaró törekvéseit, ismét kimondta, amit már az özönvízkor is: elég, eddig, nem tovább! Ilyenkor azonban olyan gyökereket szaggató változásoknak is ki vagyunk téve, mint az elvándorlás, mely a szülőföld, család, haza és netalán még az ősi hit, valamint a nemzet elhagyásával is járhat. És ha mindez bekövetkezik, mi értelme lesz majd az életünknek? Hogyan fogunk megmAradni? Éppen ezért, hogy az önfeladást elkerülhessük, kell egy hely, ahol összegyűlhetünk, ahol együtt és közösen ápolhatjuk gyökereinket, gyakorolhatjuk hitünket, ahol töltekezhetünk. Ez a hely pedig a templom, így illesse örök tisztelet és hála annak építőit – fogalmazott.
Az istentisztelet részeként mutatta be és méltatta Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor dr. Kinda Eleonóra A Sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközség története című könyvét is.
Ez alkalomból megfogalmazott véleménye szerint a múlt rögzítésén és az emlékállításon túl a még nyomdafesték-illatú kötet legnagyobb erénye, hogy a benne szereplő száraz adatokat sikerült olvasmányosan és érdekfeszítően felsorolni, összekötni. Elolvasása közben többek között megtudhatjuk, hogy 1850-ben a város 2032 fős lakosságából 89,8% magyar, 0,5% román, 1,4% német, 5,2% zsidó, 2,6% roma, 0,3% más nemzetiségű volt. Felekezeti feloszlás szerint pedig 1403 református, 453 görög katolikus, 347 római katolikus, 56 izraelita, 29 unitárius és 14 evangélikus.
A belvárosi (Olt utcai) református gyülekezet 1980. október 1-jén kezdte meg önálló működését Fábián Levente kilyéni lelkipásztor irányításával. Az 1981. március 22-én tartott gyűlésen viszont már Pap Sándor harasztkeréki tiszteletest választották meg lelkipásztornak, és augusztus 16-án be is iktatták tisztségébe. Ő volt az, aki töretlen hitének köszönhetően az új gyülekezetet még a kommunizmusban is közösséggé tudta kovácsolni, majd annak bukása után templomot építtetett. Nem véletlen tehát, hogy amint a szerző az utószóban meg is fogalmazta, e könyvvel neki szeretne emléket állítani, mint ahogy az sem, hogy az istentisztelet végeztével megkoszorúzták a templom bejárata mellett a tiszteletére állított kopjafát.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 13.
A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 19.
A közös éneklés ereje (Kórustalálkozó)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 2.
Árapatak kettős ünnepe
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 31.
Ellopták a székely zászlót Kilyénből
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont nagy méretű székely zászló – tájékoztatta lapunkat Nagy Gábor Levente.
Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője a megyeszékhely csatolt településének református lelkészével együtt tegnap a rendőrségen is jelentette az esetet.
Mint ismert, a székely zászló felvonását a polgári alakulat kezdeményezte még tavaly, ők adományozták azt, és fel is vonták a templom előtt, senkit nem zavart. A vasárnapi istentisztelet alatt is ott volt a jelkép, hiányát hétfőn észlelték. Nagy méretű zászlóról van szó, nem lehetett csak úgy „leszedni”, eltávolításához fel kellett szerelkeznie az elkövető(k)nek, az acéldrótot előbb el kellett vágni – a nyilvánvalóan szándékos akció nyomai láthatók. Bár nem biztos, hogy köze van az esethez, a helybeli lelkész gyanúsnak talált tegnap este egy templom körül fényképező férfit, aki végül beült egy bukaresti, ideiglenes rendszámú fekete autóba és elhajtott. Úgy látszik, ha már másként nem tudják levetetni a székely zászlót, valakik attól sem riadnak vissza, hogy ellopják – kommentálta az esetet Nagy Gábor Levente. Az MPP-s politikus ugyanakkor leszögezte: hétvégére, pünkösdre új zászlót helyeznek majd el a templom előtt. Ha pedig eltávolíttatják, ellopják, helyette tízet vonnak fel – fűzte hozzá.
3szek.ro; Erdély.ma
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka eltűnt a kilyéni református templom előtt felvont nagy méretű székely zászló – tájékoztatta lapunkat Nagy Gábor Levente.
Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője a megyeszékhely csatolt településének református lelkészével együtt tegnap a rendőrségen is jelentette az esetet.
Mint ismert, a székely zászló felvonását a polgári alakulat kezdeményezte még tavaly, ők adományozták azt, és fel is vonták a templom előtt, senkit nem zavart. A vasárnapi istentisztelet alatt is ott volt a jelkép, hiányát hétfőn észlelték. Nagy méretű zászlóról van szó, nem lehetett csak úgy „leszedni”, eltávolításához fel kellett szerelkeznie az elkövető(k)nek, az acéldrótot előbb el kellett vágni – a nyilvánvalóan szándékos akció nyomai láthatók. Bár nem biztos, hogy köze van az esethez, a helybeli lelkész gyanúsnak talált tegnap este egy templom körül fényképező férfit, aki végül beült egy bukaresti, ideiglenes rendszámú fekete autóba és elhajtott. Úgy látszik, ha már másként nem tudják levetetni a székely zászlót, valakik attól sem riadnak vissza, hogy ellopják – kommentálta az esetet Nagy Gábor Levente. Az MPP-s politikus ugyanakkor leszögezte: hétvégére, pünkösdre új zászlót helyeznek majd el a templom előtt. Ha pedig eltávolíttatják, ellopják, helyette tízet vonnak fel – fűzte hozzá.
3szek.ro; Erdély.ma