Szétszóródott hagyatékok (Olosz Katalin feledésbe merült balladagyűjteményt tárt napvilágra)
Olosz Katalin a Háromszékben (2016. január 30.) megjelent nyilatkozatában a Kriza János gyűjtötte Vadrózsák második kötetének kiadásáról közölte: „Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszórt hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét.” E „törlesztés” eredménye 770 oldalas kötet.
„Hogy a népkultúra terméke az egész nemzet felbecsülhetetlen értéke, egyre világosabban érzi mindenki... Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van, inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem.” Kodály Zoltán
Korábban, 2009-ben hasonló „törlesztést” vállalt magára, amikor Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár irányításával a diákok által lejegyzett népköltészeti alkotások „szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel” 776 oldalon megjelentette. És nemrég mutatták be Kolozsváron 2015-ös keltezéssel megjelent újabb „törlesztését”, amelyben 930 oldalon adja közre Kanyaró Ferenc Kolozsvári tanár diákjainak gyűjteményét a „szétszóródott” hagyatékból*. Nem véletlenül utaltunk a kötetek oldalszámaira, hisz ez a 2476 oldalt kitevő, már feledésbe merült gyűjteménysor bizonysága annak, hogy mily nagy méretű népi érték felkutatására, összegyűjtésére, tanulmánnyal ellátására és jegyzetek készítésére vállalkozott Olosz Katalin. Példamutatása olyan szempontból is jelentős, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe egyetlen értékünket sem, időt és munkát kell áldoznunk azokra a népköltészeti hagyatékokra, amelyeket elődeink alkottak, nemzedékről nemzedékre őriztek, s amelyeket szorgalmas gyűjtők már lejegyeztek, hogy közösségünk által is ismertté válhassanak. Csupán azt nehezményeztük, hogy ennyi idő elteltével Olosz Katalinon kívül senki nem vállalkozott e hagyatékok felkutatására. Olosz Katalin pedig valóságos oknyomozással derítette ki a kéziratok hollétét. Nem egyszer utazott Marosvásárhelyről Kolozsvárra, Budapestre, hogy könyvtárakban, levél- és kézirattárakban rátaláljon az említett hagyatékokra. A most közzétett kötet egy Kolozsvári tanár és tanítványai több mint száz esztendővel ezelőtti közös munkájának eredménye. A népköltészet gyűjtésének ez a formája – társadalmi gyűjtés – is már a 19. században bizonyos hagyományra épült. 1864-ben Arany János folyóiratában, a Koszorúban (Második évfolyam, II. félév, 527. old. Vegyes.) arról írtak: „…az erdélyi gyűjtők évek óta ezt gyakorolják, s hogy milyen sikerrel, hatalmasan tanúsítják gyűjteményeik. Így gyűjté Kriza János a »Vadrózsák« egy nagy részét, így Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár a nála kéziratban levő sok mesét, dalt s néhány balladát s a még kéziratban levő egész gyűjteményt…” Bebizonyosodott, hogy a diákok és más segítők közreműködésével nagy területen lehetséges a népköltészet összegyűjtése. Kanyaró Ferenc tanítványai Háromszéken, Udvarhelyen át Kolozsvártól, Tordától Kalotaszegig, Szilágyságig, Szatmárig gyűjtötték a népköltészeti alkotásokat. Legtöbbet Székelyországban. Olosz Katalin kutatásai nélkül csupán annyit tudtunk Kanyaró Ferencről, hogy Kolozsvári tanár volt, néhány balladát gyűjtött, s azokat rangos folyóiratokban megjelentette. Bár Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái című V. kötetében azt is közölte, hogy 200-nál több balladát gyűjtött össze, mégis még a 970-es években is bizonyos kifogásokkal írtak róla, sőt, a Magyar Néprajzi Lexikonban nevét meg sem említették. Olosz Katalin kutatásai nyomán derült ki, hogy nagy mennyiségű népköltészetet jegyeztek le a Kolozsvári diákok, hogy a gyűjteménynek csak egyik részét képezik a népballadák és epikus énekek, de ez a rész 421 alkotást jelent.
Olosz Katalin bevezető tanulmányában részletesen bemutatja Kanyaró Ferenc életútját, irodalom- és egyháztörténeti, valamint lexikonszerkesztési munkásságát, de figyelmét elsősorban a népköltészetet gyűjtő tanár módszerére, eredményeire, gyűjteménye viszontagságaira, majd a hagyaték értékeire fordította. A szenvedélyes népköltészeti gyűjtő életében alig két-három tucat alkotás látott nyomdafestéket, a többi évszázadot meghaladóan lappangott kéziratként. Megállapította azt is, hogy Kanyaró Ferenc munkásságával a magyar folklór legnagyobbjai közé emelkedett. Elméleti kérdések tisztázásával a modern folklorisztika úttörőjévé vált a 19. század végén és a 20. század elején. Kutatói erénye, hogy felfigyelt a változatok jelentőségére is, amellyel az idő és tér követését, a népballadák elterjedését és egy részének pontos keletkezési idejét is meg tudta állapítani. Jegyzeteiben vizsgálta a népballadák múltját, a klasszikus balladák jelentőségét. Kanyaró Ferenc első ízben állított össze olyan gyűjteményt, amely kimondottan népballadákat tartalmazott. Címe: Székely népballadák és románcok. Tervezte, hogy a Kolozsváron tanuló diákokkal együtt e kötettel köszöntik Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét. Nem rajta múlott a köszöntés elmAradása.
Olosz Katalin a Háromszék megyei alkotásokat külön is vizsgálta. Innen a diákok 74 szöveget jegyeztek le. Ezeket korábban egyik tanulmányában is bemutatta (Acta Siculica 2008, 581–599). Ebben végigköveti a Háromszéki balladakutatás történetét – egészen a századfordulóig –, majd külön is felsorolja a gyűjtési helyeket, a balladák számát – jegyzetekkel együtt. Az említett 74 változatról a kötetből megtudhatjuk, hogy 12 ballada csupán Háromszék jelöléssel szerepel, 62-nek pedig pontos lelőhelyét is felsorolja: Sepsikőröspatak 22, Sepsiszentgyörgy 10, Kálnok 7, Árkos 5, Laborfalva 4, Uzon 4, Bölön 4, Bükszád 2, Mikóújfalu, Nagyajta, Zágon, Kézdivásárhely egy-egy balladával szerepel. Amikor Kanyaró Ferenc gyűjteményének jelentőségét említjük, ki kell térnünk a klasszikus balladákra, hisz általuk tovább bővültek a nagy értékű balladák változatai. A gyűjteményben megtalálhatjuk a Kőmíves Kelemenné, Kádár Kata, Sárighasú kígyó, a Zsivány felesége, a Barcsai, Molnár Anna stb. változatait. Ezenkívül a Kálnoki Zsófika azért is külön figyelmet érdemel, mert a szabédi diák által lejegyzett ballada egyedüli híres alkotás az egész magyar folklórban, változata mindmáig sehonnan nem került elő, márpedig nélküle szegényebb lenne a székely, a magyar népköltészet. Nagy érdeme Kanyaró Ferencnek, hogy felfigyelt az új stílusú, helyi, sirató, baleset- és búcsúztató balladákra is, amelyek a 20. században különösen elterjedtek. És e kötet arra is támpontot jelenthet, hogy a 20. század elején keletkezett balladákat mennyiben őrizték meg akár száz év múltával is. Olosz Katalin mentő, feltáró, közreadó munkáját bizonyára megkerülhetetlenül értékelik a magyar folklór kutatásában. Annyit ez alkalommal is meg kell jegyeznünk, hogy a kovásznai illetőségű, 1957-ben Sepsiszentgyörgyön érettségizett néprajzkutató eddigi munkásságával nevét örökre beírta a magyar népköltészeti kutatók legjobbjai közé.
Ismertetőnket Olosz Katalinnak a Háromszékben megjelent nyilatkozatával kezdtük. Zárásként ismét onnan idézünk: „Nem leszek »munkanélküli« a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.”
Albert Ernő
*Kanyaró Ferenc: Erdélyi népballadák és epikus énekek 1892–1905. Sajtó alá rendezte: Olosz Katalin
/Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma

Ötödször az értékszüret jegyében (Őszi sokadalom Kézdivásárhelyen)
Kánikulában zajlott a hétvégén Kézdivásárhelyen az értékszüret jegyében ötödik alkalommal megszervezett Őszi sokadalom, és ha napközben a nagy meleg miatt elég kevesen jelentek meg a Gábor Áron téren, tegnap este már rekordszámú érdeklődő fordult meg itt és a sokadalom többi tizenhárom helyszínén. A szervezők idén a színpadi programokra is ráerősítettek, nem mennyiségben, hanem minőségben. Minden edddiginél több helyi zenekar kapott fellépési lehetőséget. Idén újdonságnak számított a sportcsarnok előtti tegnapi őszi vásár, amelyet a Helyi Fejlesztési és Kulturális Egyesület szervezett, ahol hagyományos román termékeket, zöldséget és gyümölcsöt lehetett napközben vásárolni, továbbá az ökörsütés és a népzenei műsor sem mAradt el. A sokadalom elsősegély-ellátásáról a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a megyei Vöröskereszt gondoskodott. A négynapos rendezvény tegnap este több ezer rajongó jelenlétében Omega-koncerttel ért véget, illetve két helyszínre tűzijátékot terveztek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ácsolt és festett ládák a Palócföldről
Az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében szombat délben került sor a Kocsira, ládám, hegyibe, párnám... – Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről című vándorkiállítás megnyitójára. A tárlat anyagát az egri Dobó István Vármúzeum bocsátotta a Kézdivásárhelyi múzeum rendelkezésére.
Kovászna megye Tanácsa és Heves Megye Közgyűlése évek óta kapcsolatban áll, aminek eredményeként 2010-ben az egriek meghívták a Kézdivásárhelyieket a Jó ruhában járni, kelni című viselettörténeti kiállítással. Öt év után a Dobó István Vármúzeum munkatársai viszonzásként a saját gyűjteményükben található ácsolt és festett palócföldi ládákat hozták el Kézdivásárhelyre. A kiállításon látható ládák és a nagy méretű pannók bemutatják az ácsoltszekrény-specialisták, háziiparosok és a „virágos asztalosok” által készített ládák kutatástörténetét, készítéstechnikáját, díszítését, területi elterjedését, használatát és jelenkori tovább élését. A tárlat házigazdája Dimény Attila múzeumvezető volt, a kiállítást Bujdosóné Pap Györgyi, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese és a kiállítás kurátora, Császi Irén néprajkutató, muzeológus mutatta be. Az utóbbi ismertetőjét Dimény Erika, a Céhtörténeti Múzeum munkatársa tolmácsolta. A megnyitón közreműködött Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulója, aki az alkalomhoz illő népdalokat énekelt. A kiállítás szeptember 25-ig látogatható, és ez idő alatt múzeumpedagógiai tevékenységeket is szerveznek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lezárták a Háromszéki értéktárpályázatot
Szakmai konferencia keretében zárták le a hétvégén Háromszék tárgyi és szellemi örökségét összegyűjtő Kovászna megyei értéktárpályázatot.
A pénteki rendezvényen elhangzott: a Kovászna megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ egy Zala testvérmegyével közös pályázat útján, 2016 májusában hozta létre a Kovászna megyei értéktárat és megyei értéktárbizottságot. A bizottság összesíti a települési és tájegységi értéktárak adatait, és arról is dönt, hogy mi kerül be a megyei értéktárba, illetve ajánlásokat küld a Székelyföldi, valamint az erdélyi értéktáraknak, javaslatokat fogalmaz meg a kiemelt megyei értékek népszerűsítésére, támogatására.
Az értéktárbizottság lajstromában eddig a kürtőskalács és a mikóújfalusi rakott ág, a kovásznai Benedek Géza Szívkórház, a kovásznai rehabilitációs módszer, Kézdivásárhely történelmi főtere, a kisbaconi vízimalom, az Illés napi juhászlakodalom, a Székely Nemzeti Múzeum, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület, turizmus és vendéglátás címszó alatt pedig A kenyér útja nevű projekt szerepel. A lista tovább bővíthető, javaslatokat a www.repertorium.ro honlapon várnak.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a konferencián utalt a kürtőskalács és a pálinka kapcsán a magyarországi és az erdélyi termelők között kialakult nézeteltérésekre, és leszögezte, az ilyen programok lényege, hogy lebontják az adminisztratív határokat. Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, a hungarikumok nemcsak a nemzeti kulturális identitáserősítő tartalmakat, hanem a gazdasági megerősödést és felemelkedést is szolgálják a turizmuson, vagy a helyi közösségek megerősödésén keresztül
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Régi bibliák világa
Különleges színfoltja volt az idei Kézdivásárhelyi Őszi sokadalomnak a Márton Áron téren berendezett Hitélet sátor, ahol a keresztény tevékenységeket folytató civil szervezetek – a Manna Keresztyén Egyesület, a Rebeka Missziós Központ és a Bonus Pastor Alapítvány – mutatkoztak be.
Erdély nagy püspökének szobra közelében Istent dicsőítő zene fogadta a sokadalom ideje alatt arra látogatókat, egy standon az ingyen elvihető könyvek és hanghordozók mellett különböző méretű magyar, héber, görög és német nyelvű régi bibliákat lehetett fellapozni, tanulmányozni. A civil szervezetek munkatársai elbeszélgettek az érdeklődőkkel. Azok számára, akik elcsendesedésre vágytak, imasátort állítottak fel. A kezdeményezők olyan embereket akartak megszólítani, akik nem járnak templomba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi sírköveket mentettek
Különösebb hírverés és avatási ceremónia nélkül mentettek meg a pusztulástól és állítottak fel hét régi sírkövet a Kézdivásárhelyi római katolikus temető ravatalozóháza előtti tér jobb oldalán az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Kézdivásárhelyi tagjai által 2015 mindenszentek napján felavatott első világháborús honvédek emlékparcellájával párhuzamosan – tudtuk meg Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes tájékoztatójából.
A hét régi sírkövet a helybeli Rotary Klub segítségével mentette meg a Kézdivásárhelyi-kantai Szentháromság-plébánia. A sírkövek megfelelő sorba helyezését és a szükséges környezet kialakításának tervét szakember bevonásával maguk a klubtagok végezték. A sírköveket nemcsak szakszerűen állították fel, hanem felirataikat is megtisztították. A hét sírkövön az alábbi nevek olvashatóak: Hoffmann Antal (1816–1865) 1848-as honvéd hadnagy, Fodor Imre és neje családi sírhalma (1914), Viliko János és testvére, Viliko Mária (1866), Antal Ferenc (1808), Lakatos János és nője, Szabo Anna (1875), a Jancsó család (1873), valamint id. Hanzel János és családjának nyughelye (1881).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ácsolt ládák Palócföldről
„Kocsira ládám, hegyibe párnám”
A Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom programsorozatának részeként nyílt meg vasárnap délben az Incze László Céhtörténeti Múzeumban a „Kocsira ládám, hegyibe párnám...” Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.
Az egri Dobó István Vármúzeum anyagát időszaki vándorkiállítás formájában már számos településen megtekinthették az érdeklődők, de amint Bujdosné dr. Pap Györgyi, az egri múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott a megnyitón: nem állítanak fel sorrendet, minden helyszín „első” a maga jogán.
Dr. Dimény Attila, a házigazda intézmény igazgatója az egri vármúzeummal évek óta fennálló kapcsolatot vázolta, és kifejtette: remélik, az továbbra is eredményes, gyümölcsöző mArad. Császi Irén néprajzkutató, muzeológus szakmai ismertetőjét Dimény Erika muzeológus tolmácsolta, a megnyitónak Dimény Kata, a Molnár Józsiás Iskola VI. osztályos tanulójának éneke adott ünnepi keretet.
A kiállítóterem falait végig beborítják az igényes grafikai kivitelezésű, óriási pannók, amelyek gazdag szöveges információ és képek révén adnak rálátást a területre. Az átfogó anyag elsősorban a Palócföldre fókuszál, ám az ácsmesterség, faragászat iránt érdeklődők, a néprajzban elmélyülni kívánók, illetve laikusok számára is érdekes és tanulságos módon közelíti meg a témát. Láthatunk restaurált, eredeti ládákat, a készítésükhöz egykor használt eszközöket, szerszámokat, és mert a ládák egyik funkciója a menyasszony hozományának tárolása volt, fotóösszeállítást is egykori palóc esküvőről stb.
A kiállítás szeptember 25-ig látogatható a múzeum emeleti nagytermében.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első világháború Erdélyben

A „SZÉKELY TERRORIZMUS” ÉS A ROMÁN „DEEP STATE”
„Tavaly december 1-jén majd’ minden román tévécsatorna a nap híreként futtatta, hogy Kézdivásárhelyen letartóztattak egy „terroristát”, és lelepleztek egy szélsőséges magyar szervezetet, amely a román nemzeti ünnepre tervezett elkövetni terrorista jellegű támadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kézdivásárhelyi képviselőjéről, Beke Istvánról van szó, aki ellen a román titkosszolgálat, a SRI közreműködésével fogalmazódott meg a „terrorizmus” vádja, lényegében egyetlen kiindulópont, néhány lehallgatott telefonbeszélgetés alapján. Ezekben a mozgalom tagjai arról ötleteltek – olykor csúfondáros felhangokkal, mert sejtették, hogy lehallgatják őket –, milyen hatása lehetne a december elsejei, odavezényelt felvonulókra, ha petárdával felrobbantanának egy szemeteskukát. Újra kirajzolódott a román közvélemény két pólusa, ami a már megszokott – kialakult értelmezői pozícióknak megfelelő – módon nyilvánult meg. Egyrészt megjelent az a többség, amelyet ismét „felháborított” az „úgynevezett” székelyek „arroganciája” és „örökös békétlensége”, „románellenessége”; másrészt megszólalt az a „semleges” és „szkeptikus” véleményformáló csoport, amely a történtekben csupán a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság) és a SRI ( Román Hírszerző Szolgálat) machinációit látja. Utóbbiak óvatosan azt javasolták, várjuk meg a nyomozás eredményét: ha majd az arra jogosultak, azaz a hatóságok megállapítják a „tényeket” a maguk semleges tisztaságában, az majd alkalmas lesz rá, hogy eloszlasson minden gyanút. Csakhogy a későbbi Székelyföldi tüntetések – amelyeket a központi hatóságok egyszerűen negligáltak (a SRI kivételével) – súlyos dologra mutattak rá: a helyi közvélemény (a „HarKov” világa, ahogy a román médiumok Hargita és Kovászna megyét külön, egzotikus társadalomként megnevezik) nem bízik a hatóságok semleges működésében. Az azóta tartó és folytatódó tüntetések, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen ezt az endemikus bizalmatlanságot tükrözik, miközben a román közvélemény mindezt a „terrorizmus támogatásaként” értelmezi …”
Bakk Miklós
Élet és Irodalom

Nem engedik egyházi területre a székely zászlót (Kézdivásárhely)
A Kézdivásárhelyi református egyház nem engedélyezi a székely zászlók kitűzését a Kolonics-szobor melletti területén, az egyházi tulajdonban lévő terület helyett magánterületet javasol a lobogók elhelyezésére – közölte lapunkkal Péter János, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke. Miután jogerős és visszavonhatatlan ítélettel a román igazságszolgáltatás másodszor is levetette Kézdivásárhelyen a székely zászlókat – először a Gábor Áron-szobortól, majd az egykori hadapródiskola előtti hősi emlékmű mellől –, Péter János, az SZNT alelnöke augusztus 7-én beadvánnyal fordult a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség Lelkészi Hivatalához, azt kérve, hogy engedélyezzék a zászlók felvonását a Kolonics-szobor két oldalán, a református egyház területén. A lelkészi hivatal augusztus 30-án keltezett válaszát Péter János tegnap kapta meg postán. A Beder Imre lelkipásztor és Dakó Károly főgondnok által aláírt hivatalos válaszból kiderül: „2016. június 12-én, jóval az Önök írásos kérése előtt szóbeli megkeresésre a presbitérium meghatározta, hogy a december 1. óta különös figyelemmel kísért és beperelt városvezetés zászlóüggyel kapcsolatos megalázását nem óhajtja magára venni, ugyanis csak idő kérdése, hogy az egyházközséget és vezetőit is, mint intézményt, mikor kezdik támadni és perelni ilyen ügyben. Templombelsőnkben vannak nemzeti zászlók, a külső oszlop- és zászlóelhelyezést ezért inkább nem egyházi, hanem magánterületre javasolnánk”. Péter János csalódottan nyilatkozta lapunknak, mindezek után megfontolja, hogy még mAradjon-e vagy sem református vallása mellett. „Nagyon szomorú, hogy a székely nép akaratát és szimbólumát egyes vezetők csak formaságokban hordozzák. Mi a harcunkat folytatni fogjuk, míg célunkat el nem érjük” – mondotta az SZNT alelnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató a képtárban
1916 a világi ember szemszögéből
Pénteken a Kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét.
A kiadvány megjelenését támogató Hegedűs Ferenc kultúrmecénás házigazdaként köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd Józsa Irén magyartanár Székely János A vesztesek című versét szavalta el.
Az első világháború 1916-os, kézdiszéki eseményeit bemutató könyvet Farkas Ferenc történelemtanár méltatta, hangsúlyozva, hogy a fotókkal és térképekkel gazdagon illusztrált kötet részletes és valós képet nyújt a hátország történéseiről, az emberi sorsok alakulásáról. A szerző az első részben Kézdivásárhely és Kézdiszék mindennapjait illusztrálja az első világháború „talán legfontosabb évében”, a második fejezet a román támadással és annak következményeivel foglalkozik, míg a harmadik rész a román haderő kiszorításáról szól.
Tóth László a könyv megírásának indítékairól beszélt, kifejtve, „emlékezni kell azokra, akik hősként áldozták életüket, vagy kényszer hatására hagyták el szülőföldjüket, távol hunytak el, esetleg nem térhettek vissza.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közösségápolás Uzonban
Tíz éve sikeres és bensőségessé vált baráti kapcsolatot tart fenn az uzoni református gyülekezet és egyházközsége a Pest megyei Mendével. Nem testvérgyülekezeti, hanem örökölt polgári kapcsolatot ápolnak: a mendeiekkel való találkozás minden esztendőben várt esemény. Most az uzoniakra került a sor, akiket már családi szálak kötnek a Budapesti Ferihegyhez és a savanyú káposztájáról híres Vecséshez közeli Mende lakóihoz. A négyezres lélekszámú település a Gödöllői-dombság lankáin terül el.
„Az egymás hite általi lelki épülés érdekében tartjuk fenn a kapcsolatot, amelyhez szorosan kötődik a bennünket körülvevő világ megismerése, megmutatása, hiszen jól tudjuk, közel fél évszázad pergett le azóta, hogy ilyen utazásra és találkozókra nem engedtek alkalmat – magyarázta a jeles találkozó hozadékát az uzoniak református lelkipásztora, Ungvári Barna András. – A mendeiek is ezt tették, bemutatták a település tágabb környékét, ami már azért is fontos, mert megismerkedhettünk Ópusztaszerrel, az 1896-ban az ezeréves ünnepségek tiszteletére megépített hét történelmi millenniumi emlékhely egyikével. Magyarhonban ünnepeltük meg augusztus 20-át, emlékezetes módon, ugyanis a helybeli plébános társaságában a festői Mátraszentimrén vettünk részt ünnepi szentmisén, ahol mi is elvégeztük a magunk módján az újkenyér megáldását, újzsengét ünnepeltünk a Duna–Tisza közén. Megéltük a kapcsolatok erősödésének örömét, átadtuk mAradandó ajándékunkat, egy olyan fotóalbumot, amely a két közösség évtizedes kapcsolatát örökíti meg.”
Mende vidékén két vár romjai is megtalálhatók. Az elsőt a Kr. e. 13 században élő bronzkori nép építette, a helybeliek Leányvárnak nevezik. A másikat már az Árpád-korban emelték, ez a mendeiek szerint a Lányvár. A török hódoltság idején a régi települések elpusztultak (romjaikat feltárták), a kipusztult magyarság helyébe a többségükben evangélikus hitben élő felvidékiek telepedtek. Az uzoniak itthon is megtartották az újkenyér ünnepét, amely hagyományosan a családok, rokonok, az ismerős közösségek ünnepe. Ekkor került sor a 10, 25, 50 éve házasságot kötöttek találkozójára is. Szeretettel fogadták körükben Szentgyörgyi Zsombor Mihály nyugalmazott Kézdivásárhelyi lelkipásztort, aki a szomszédos Bikfalván telepedett le, ő mondta az ünnepi úrvacsorai ágendát. Látogatásunk idején zajlott az uzoni vakációs bibliahét utolsó előtti napja. Népes gyereksereg töltötte együtt a közösségépítő, eseményekben gazdag hetet. Öröm volt látni, hogy a lelkipásztor vezetésével Nagy Hajnalka, Kovács-Ungvári Noémi vallástanár és a fiatalok mekkora hozzáértéssel szervezték-bonyolították a rendezvényt, amely immáron szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel ért véget. Itt a gyerekek a szülők jelenlétében tettek tanúbizonyságot mindarról, amivel egy hét alatt lelkiekben-szellemiekben gazdagodtak, s megköszönték a támogatóknak, hogy mindennap jutott számukra falnivaló, édesség.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitűzték az első tárgyalás időpontját (Székelyföldi terrorvád)
Szeptember 20-án kezdődik a Bukaresti táblabíróságon a terrorizmussal vádolt Kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán pere. Beke István Attilát 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le azzal a váddal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a Gábor Áron téren a román nemzeti ünnepre szervezett december 1-jei katonai parádén.
Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen májusban emelt vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság. Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Az alapfokú tárgyalás akár hónapokig is elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy két-három tárgyalás után megszületik a nem végleges ítélet. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken szeptember 13-án döntenek a házi őrizet meghosszabbításáról.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összeállt az RMDSZ-es jelöltlista (Parlamenti választások)
Megújuló csapattal, fiatalokkal és szakpolitikusokkal gazdagított jelöltlistával indul a Háromszéki RMDSZ az őszi parlamenti választásokon. A jelentkezés tegnap délben zárult, és a megyei állandó bizottság döntött a helyek elosztásának elvéről is. Azt már biztosan tudni, hogy a képviselőlistát Benkő Erika vezeti, második helyen szerepel Márton Árpád, a harmadik pedig az MPP jelöltjéé. A szenátori lista első helyét Fejér László Ödön foglalja el, a másodikat Miklós Zoltán. A végső szót a szeptember 15-ére összehívott megyei küldöttgyűlés mondja ki, de az első (befutónak tekintett) helyeknél változás már nem valószínű.
A két lista tíz (hat képviselői és négy szenátori) helyére tízen jelentkeztek, és mivel egy helyet felajánlottak a Magyar Polgári Pártnak, vitát elsősorban a nevek rangsorolása váltott ki. Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki elnöke az állandó tanács ülése után hangsúlyozta, a Háromszéki jelöltek 80 százaléka új, többségük nem az RMDSZ-ben töltött be valamilyen tisztséget, hanem szakmájukban tettek le az átlagosnál többet az asztalra. Elmondta azt is, az MPP-nek a képviselői lista harmadik helyét ajánlották fel, erre a párt nevesítheti jelöltjét, az RMDSZ nem szól bele, de a választási törvény kitétele miatt kötelezően be kell iratkoznia a szövetségbe. Tamás felsorolta jelöltjeiket, a már említetteken kívül a képviselői listán kap helyet Pál-Szilágyi Zoltán baróti mérnök vagy Könczei Csaba megyei mezőgazdasági igazgató (a küldöttgyűlés dönti el, melyiküknek szavaz bizalmat), Dezső Csongor Kézdivásárhelyi ügyvéd, Oltyán Csongor az ifjúsági szervezet képviseletében, a szenátori lista harmadik helyét Makkai Péter árkosi református lelkipásztor foglalja el, a negyediket Sütő Mária Rita Kézdivásárhelyi logopédus.
Antal Árpád, a Sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke megköszönte Klárik László és Markó Attila parlamenti munkáját, elmondta, Klárik nem kívánta folytatni politikusi pályáját, az akadémiai szférában tevékenykedik a továbbiakban, de szaktudásával segíti az RMDSZ munkáját, Markó Attila pedig nem indulhat, mert „elüldözték az országból”.
A megyeközponti szervezet három jelöltet nevesített: Benkő Erikát, Miklós Zoltánt és Makkai Pétert, ők azok, akik értékeikkel, elveikkel legnagyobb mértékben azonosulnak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyikük sem pártpolitikus, mindhárman szakemberek, több területet is lefednek, a nemzetpolitikát, külpolitikát, gazdaságpolitikát és a szociálpolitikát is, nem csak a Sepsiszentgyörgyieket képviselik majd a parlamentben, hanem az egész erdélyi magyar közösséget. „Versenyképes tudással, felkészültséggel rendelkeznek, elkötelezettek nemzetpolitikai céljaink mellett, törekednek a párbeszédre, és bár nem voltak előtérben, az elmúlt években is csapatunkat erősítették” – indokolta döntésüket Antal Árpád.
A három Sepsiszentgyörgyi RMDSZ által delegált jelölt tegnap a sajtó előtt is bemutatkozott röviden. Benkő Erika politológus, tíz éve a közéletben dolgozik politikai és külpolitikai tanácsadóként, megalapítása óta vezeti a Mikó Imre Jogvédő Szolgálatot, tagja a megyei tanácsnak. A nyelvi jogok, az etnikai diszkrimináció kérdéseiben tett szert olyan tapasztalatokra, melyeket képviselőként is hasznosítani tudna, de külpolitikai kapcsolatait is kamatoztathatja. „A jelenlegi geopolitikai helyzetben közösségünk számára rendkívül fontos, hogy hangsúlyosan képviseljük problémáit, közvetítsük politikai célkitűzéseit” – fogalmazott. Tapasztalata, hogy nem elegendő jelentéseket írni, nagyon fontosak a személyes kapcsolatok, és rendkívül büszke arra, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat jelentése szinte szóról szóra bekerült az Amerikai Egyesült Államok Romániáról szóló emberjogi jelentésébe. Célkitűzésként említette az erdélyi magyarság anyanyelvhasználatának törvény általi szabályozását, akadályt legtöbb esetben a pénzhiány jelent, és ezt a román államnak kellene átvállalnia. Szigorúbb szabályozás szükséges az egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd megfékezésére, de végre rendezni kellene a románnyelv-oktatás kérdését is – sorolta a legsürgetőbb teendőket. Miklós Zoltán közgazdász, a CEC Bank helyi kirendeltségének vezetője, kilenc éve tagja a Sepsiszentgyörgyi tanácsnak, alapítója a Pro Regio Siculorum Egyesületnek és igazgatótanácsi elnöke a Sepsi Sic sportegyesületnek. „Eddigi munkám során arra törekedtem, hogy gazdagítsuk és fejlesszük közösségünket, hogy itthon jól érezhessük magunkat” – mondotta, majd kitért arra, Székelyföld erős, meg tudna élni saját lábán is, hisz sok pénzt fizet a központi költségvetésbe, sokat tudott lehívni pályázatok útján, és jók a foglalkoztatási mutatói. Legfontosabb célkitűzéseként említette a fenntartható fejlődés biztosítását, és felsorolt több, orvoslásra váró problémát is: a pénzügyi autonómia biztosítását, a minimálbér fokozatos emelését, a devizahitelek lejhitelre való átalakítását, az országos lakáspolitika módosítását, a sportfinanszírozás kérdésének rendezését. Makkai Péter egy hasonlattal kezdte bemutatkozását, nem a frissen készülő kád hosszabb dongáit kell levágni, hanem a rövidebbet meghosszabbítani úgy, hogy minél több cefre férjen a kádba. Jelen pillanatban a szociális szféra a legrövidebb donga, sok mindent sikerült elérni az elmúlt 25 évben, de az elesettek, a hátrányos helyzetűek, idősek, fogyatékkal élők sorsán kevéssé javítottak. „Addig lehet ezt a közösséget megtölteni élettel, amíg ez a legrövidebb donga él. Ebben vállaltam felelősséget, és úgy érzem, ebben tudok szolgálatára lenni nem is annyira az RMDSZ-nek, mint a Székelyföldi közösségnek” – fejtette ki. Lelkészi mivoltát nem kívánja félretenni, de úgy érzi, „Isten áldásával ezt a munkát előrébb tudják mozdítani, hogy a Székelyföldi közösség számára ne könnyebb, de boldogabb legyen” – fogalmazott. „Ezt a boldogságot úgy tudjuk megtalálni, ha egymás kezét megfogjuk, újragondoljuk azokat a társadalmi szöveteket, amelyek szép lassan szétmállottak körülöttünk. A politikumot kell közelebb vinni az emberek valós problémáihoz, én ezen szeretnék dolgozni” – hangsúlyozta a szenátori lista harmadik helyén szereplő Makkai Péter lelkész.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pécskai iskolanap, 2016
Rangos tanévnyitó, külföldi szereplőkkel
Ha a 2016–2017-es tanév olyanra sikeredne, mint a vasárnapi megnyitó a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában, akkor biztosan minden nagyon rendben lenne.
De hogyhogy vasárnap, kérdezhetné a kedves olvasó, amikor az új tanév csak tegnap, hétfőn kezdődött, hivatalosan, országszerte?
Nos, Pécskán is tegnap mentek először iskolába a magyar nebulók, de már nem „bajlódtak” a tanévnyitási ünnepséggel, minthogy azon már egy nappal korábban túlestek: egyenesen a dolgok sűrűjébe vágtak. Hétfőn ugyanis aligha lett volna alkalmas az idő arra, hogy a szülőket, nagyszülőket, más érdeklődőket összehozzák egy hosszabb lélegzetű (bocsássuk előre: egészen színvonalas) rendezvényre, így hát a vasárnapot választották, eléggé rendkívüli módon.
Bacsilla Eszter iskolaigazgatótól azt kérdeztem: hogy csinálták? A műsor hazai, azaz pécskai résztvevői számára ugyanis a fellépés előtt feltétlenül próbalehetőséget kell biztosítani (hogy a külföldiek hogy csinálják, az legyen az ő titkuk), hisz próba nélkül (talán rosszul tudom?) egy vérbeli profi se vágna bele több hónapos szünet után egy előadásba, hát még egy általános iskolás gyermek. A próbákat tehát még vakációs időkben kellett megejteni. Megtették: Tót Edit, Bella Hajnal Annamária, Nagy Izabella, Simó Attila, Zabán Anikó, Chira Ildikó tanítók, Köles Katalin, Bella Ibolya Rozália tanárok tanítványai tisztességes produkciókkal álltak a „széles nagyközönség” elé, hiszen az iskolanap nyilvános ünnepség volt, amire minden pécskai, úgymond, hivatalos volt.
A rendezők minden eshetőségre felkészültek: a szeptemberi idei nyár előrejelzései dacára jókora sátrat állítottak fel a 2-es (magyar, egykori líceum) iskola udvarán, s mit ad a sors: egy adott pillanatban, úgy délután 6 körül, szemerkélni kezdett (majd szerencsére elállt) az eső. Minthogy azonban a fellépők is fedett színpadon produkálhatták magukat, az iskolanyitó ünnepség sikere pillanatra se került veszélybe.
E sorok írója már kismillió, mindenféle szintű-rangú előadást látott, és, tisztesség ne essék szólván, sokszor csak szolgálati kötelességből számol(t) be az eseményekről. Vasárnap délután azonban, Pécskán, néhányszor, igazi élményben volt része: élvezte – a bemutatók korának megfelelően – a kisiskolások (elemi, I– IV. osztályosok) produkcióit, a felsősök (V–VIII. osztályosok) előadását, de különösen a magyarországi mezőkovácsházai Rezonance fúvósegyüttes, a mezőtúri Mazsorett-csoport, a szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport fellépését, amelyek némi példával szolgálhatnak ahhoz, hogy hol kezdődik a színvonal.
A kétségtelenül minden szempontból sikeres pécskai tanévnyitó délután „slusszpoénját” a sztárvendég László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének (immár második pécskai) fellépése jelentette. A romániai, k Kézdivásárhelyi születésű, nagyon rokonszenves és tehetséges 19 éves fiatalember, aki jelenleg Magyarországon, zenei intézményben tanul tovább, a jelek szerint majdnem végleg elveszett számunkra, romániai magyarok számára.
Jámbor Béla
Nyugati Jelen (Arad)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közös gondolkodás és cselekvés Háromszéken
Szeptember 12-én, hétfőn Kézdivásárhelyen és Kovásznán mutatkoztak be és számoltak be terveikről az RMDSZ kézdiszéki, valamint Orbaiszék által támogatott képviselő- és szenátorjelöltjei.
Fejér László képviselő ezúttal szenátorjelöltként újrázna, míg ketten – Sütő Mária Rita és Dezső Csongor Attila – szintén képviselői, illetve szenátori listára kerülnek, és aktívan részt vesznek a kijelölt célok teljesítésében. Erdővidék-, Orbai-, és Sepsiszék képviselő-jelöltjeiként Márton Árpád és Könczei Csaba, az ifjúsági szférából pedig Oltean Csongor vállalkozott arra, hogy a Háromszékiek érdekeit képviselje.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy megyei csapattal indulnak neki a választásoknak. „Az emberek többsége nem szereti a politikát, de a tapasztalat azt mutatja, ha nem veszünk részt benne, kedvezőtlenül alakulnak a minket érintő ügyek. Nagy fejetlenség van az országban, a bekövetkezni látszó régiósítás pedig csak ront a helyzeten, érintve Kézdivásárhelyt is.”
Sütő Mária Rita fejlesztőpedagógus, a Pro Pectus Egyesület vezetője munkája során többször találkozott szociális kérdésekkel. Fogyatékkal élők számára alakítottak ki támogatói csoportot, tulajdonképpen ez a lépés sarkallta arra, hogy részt vegyen a választások megmérettetésén. „Ezekkel a kérdésekkel, amelyekkel munkám során találkoztam, törvényhozóként sokkal hatékonyabban tudnék cselekedni, mint eddig.”
A négy évig megyei tanácsosként dolgozó Dezső Csongor Attila ügyvéd bevallása szerint szakmája révén rálátást nyer azokra a problémákra, amelyekkel az emberek nap mint nap küszködnek. „Kitartok amellett, hogy az RMDSZ által kitűzött célokat és megvalósításokat véghez vigyem, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy elmenjenek szavazni. Nem engedhetjük meg, hogy helyettünk döntsenek.”
A szenátori tisztségre jelölt Fejér László Ödönnek sokat köszönhetnek a felsőHáromszéki gazdák, hiszen többek között az ő közbenjárása révén alakult meg a Kézdi Lacto Coop szövetkezet, de a Kézdivásárhelyi Minorita kolostor felújítása, a helyi Böjte Csaba segítő társaság, valamint az ipari park létrehozása is az ő érdeme. „Továbbra is a vállalkozók és gazdák érdekeit szeretném képviselni. Az elmúlt négy évben a parlamentben a hatalomért harcoltak a pártok, amiből nem sok jó alakult ki. Ki merem jelenteni, hogy a legaktívabb, legfegyelmezettebb és legrelevánsabb törvényeket előterjesztő politikai alakulat az RMDSZ volt. Örülök, hogy itt szerezhettem tapasztalatot és dolgozhattam.” A képviselő meglátása szerint tovább kell folytatni a Háromszéki emberekben elindult közgondolkodást, amely eredményekhez vezet.
A Kovásznán tartott sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „az elmúlt nyolc évben tisztességes, organikus együttműködés volt a Szövetségen belül a helyi, megyei és országos képviselet között. Továbbra is az egységre törekszünk, fejlesztési és együttműködési kérdésekben egyaránt és az elkövetkezőkben is egyformán kezeljük a megye öt régióját. Nem az a fontos, hogy az adott térségnek van-e ottani lakcímmel rendelkező jelöltje, a legfontosabb a jó ügyek megtalálása és az egészséges együttműködés.” Az elnök hozzátette, szakpolitikai kampányra készülnek Háromszéken, hiszen az emberek azt várják el, hogy kiemelten foglalkozzanak a szociális-, mezőgazdasági-, egészségügyi- és gazdasági-, illetve munkahelyteremtési kérdésekkel.
„Márton Árpád képviselő évek óta bizonyítja rátermettségét a magyar közösség érdekeinek az érvényesítésében, hiszem azt, hogy Könczei Csaba mezőgazdasági szakember tenni tud a gazdák érdekeiért, ugyanakkor Oltean Csongor is sikerre tudná vinni a fiatalok érdekeit a román parlamentben” – fogalmazott Gyerő József, Kovászna polgármestere. Úgy látja, hogy a következő években meg kell találniuk azokat a fiatal, kompetens személyeket a közvetlen közösségükben, akik képviselni tudják a helyiek érdekeit, hiszen ez alkalommal nincs orbaiszéki személy a jelöltek között.
Kis József, az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének elnöke szintén támogatásáról biztosította a jelölteket annak ellenére, hogy Orbaiszéknek a fordulat után nem volt képviselete. Meglátása szerint erre hangsúlyosan oda kell figyelni, hiszen a térség több mint 50 százalékban más pártból tevődik össze. „Szükség van tehát a közös együttműködésre és támogatásra helyi, megyei és országos szinten egyaránt.”
Az Erdővidék, Orbaiszék és Sepsiszék által támogatott Márton Árpád ’90-től dolgozik a parlamentben, a Szövetségen belül elengedhetetlen a munkája. „Megtanultam, hogy hogyan működik a parlament, figyelem, hogy mi hogyan zajlik, milyen törvények érkeznek be. Most már igyekszem csak pár területet követni, hagyván például a pénzügyi kérdéseket a közgazdászoknak, ezért a művelődés terén, emberjogi-, nyelvhasználati- és jogi kérdésekben képviselem elsősorban a Szövetség álláspontját.” Az egyik kitűzött célja, hogy a Charta szerinti anyanyelvhasználatot törvénybe iktassák, az erre vonatkozó törvénytervezeteket már benyújtották, illetve hogy módosítsák az ártatlanság vélelméről szóló törvényeket, mindezt azért, hogy az igazságszolgáltatást ne lehessen politikai leszámolás vagy nemzeti közösségek megfélemlítése céljából használni. A képviselő továbbra is igyekszik jó kapcsolatot ápolni a helyi szervezetekkel, hiszen nincs olyan község, ahol ne nyújtott volna kézzel fogható segítséget az elmúlt években munkája révén.
Könczei Csaba hat éve vezeti a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot. „Arra törekszem, hogy a Háromszéki mezőgazdasági termelőknek olyan biztonságot teremtsünk, ahol jókedvvel, biztonságban végezhetik munkájukat. Ezt szeretném folytatni magasabb szinten.” A Sepsiszék, Orbaiszék és Erdővidék képviselői tisztségéért induló szakember meglátása szerint azonos hangsúllyal kell kezelni a nagy lehetőségeket rejtő vidékfejlesztési és mezőgazdasági kérdéseket, és kellőképpen fel kell készülniük a 2020-as támogatási ciklusra. Nem egységes nemzeti vidékfejlesztési tervben, hanem régiókra leosztottakban kell gondolkozni, amely hatékonyabbá teszi a pályázási lehetőségeket is.
Kovászna megyében a fiatalok eddig is nagy szerepet vállaltak a választások idején. Most még hangsúlyosabban hallatják hangjukat az ifjúsági képviselőjelölt, Oltean Csongor által. A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke szerint az elmúlt 8 évben példaértékű együttműködés zajlott az RMDSZ megyei szervezete és az ifjúsági szervezetek között. „Háromszéken az összefogás, a szakmaiság és a nők mellett a fiatalok is megkapták a helyüket. A következő három hónapban konkrét programcsomag kidolgozásán tevékenykedünk a fiatalokkal, amely hangsúlyosan foglalkozik a szakoktatás kérdésével, valamint a 18. életévüket betöltött árva gyerekek munka-elhelyezési és lakhatási lehetőségeivel, illetve konkrét javaslatokat teszünk a részidős munkaprogramok kialakítására, amely a két éves szülési szabadság után munkába állt anyákra vonatkozna. A hónap folyamán online fórumot hozunk létre, amelyre várjuk a fiatalok javaslatait. Írjuk együtt a fiatalok programját.”
maszol.ro

Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)
Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott.
Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető.
Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket.
Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább.
A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték.
Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdiszentkereszten készült a Csíkszeredai emlékmű
Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa, címzetes esperese kezdeményezésére négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak a közelmúltban a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között. Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Az obeliszken az Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! idézet és 104 világháborús hős neve olvasható, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze. Azt kevesen tudják, hogy Bagos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján az emlékmű Kézdiszentkereszten készült Pap Emil kőfaragó műhelyében a Laub-bányából kifejtett sárgás színű homokkőből.
A kézdiszentkereszti Pap család több nemzedék óta foglalkozik kőfaragással. A Medgyesen született Pap Károly Olaszországban tanulta a mesterséget, ezért ma is többen Kézdiszentkereszten taliánként emlegetik a kőfaragó Pap családot. Pap Károly és testvére, Viktor Kézdiszentléleken telepedett le, onnan költöztek Kézdiszentkeresztre az 1900-as évek elején. Pap Károly a Kézdivásárhelyi Vigadó építésében is részt vett. Pap Károlynak huszonegy gyermeke született, de csak tizennégyen érték meg a felnőttkort. Egyik fiának, Pap Dezsőnek kilenc utódja született, egyikük Pap Sándor. A Csíkszeredai obeliszk készítője Pap Károly dédunokája, Sándor fia, a negyvenéves Emil, aki beleszületett a kőfaragásba, kicsi korában már elkezdte a mesterség elsajátítását, hetedikes korában édesapja már kisebb feladatokat is rábízott. A Pap dinasztia munkái fellelhetők a környék összes temetőjében, de kőkerítéseket és emlékműveket is készítettek.
Pap Emil elmondta: Darvas-Kozma József plébános kereste meg az obeliszk tervezőjével, és kérték fel, hogy vállalja el egy első és második világháborús emlékmű elkészítését. Kezdetben idegenkedett az ötlettől, mert a munka határidőhöz volt kötve, de a második találkozás után igent mondott, azóta is élete nagy kihívásának tekinti. A legnagyobb kőtömb, a legalsó, egy tonnás, a többi darabonként 500 kilós, a teljes obeliszk összsúlya közel hét tonna. Elkészítése több hónapot vett igénybe, a több mint kétezer betű és évszám kézzel történő bevésése jó két hétig tartott. Az írásban László Attila és László István segítette. A kézdiszentkereszti kő a mester véleménye szerint időtálló, hiszen a Laub-bányából kifejtett és a Laub testvérek által készített első világháborús emlékművek is abból készültek és egytől-egyik épek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ: rangsorolták a Háromszéki jelölteket
Közel háromszáz küldött döntött az RMDSZ Háromszéki szenátor- és képviselőjelöltjeinek rangsoráról.
A szövetség területi szervezetének szeptember 15-i Kézdivásárhelyi küldöttgyűlésén a 282 küldött döntése eredményeként Háromszék szenátorjelöltjei Fejér László, Miklós Zoltán, Makkai Péter és Sütő Mária Rita. Képviselőjelöltek Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza-József ( MPP), Könczei Csaba, Dezső Csongor és Olteán Csongor – tájékoztatnak az RMDSZ hírlevelében.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a gyűlésen elmondta, az idei önkormányzati választások jó eredményeit megerősítheti vagy gyengítheti a parlamenti választások kimenetele. „A mi esetünkben a szavazásnak van egy nagyon fontos üzenete. Közösségünk a választási részvétellel mutatja meg erejét, azt, hogy létezik, hogy a fontos pillanatokban képes összefogni. Tetszik vagy sem, a politikában csak az számít, hogy a képviseletnek van-e ereje vagy nincs” – idézik az elnököt a hírlevélben.
A szövetségi elnök kijelentette, azok a jelöltek, akik 2016-ban az RMDSZ színeiben indulnak, szolgálatra jelentkeztek, a közjót akarják szolgálni. Az RMDSZ-t pedig a legerősebb eszköznek tekintik ebben a szolgálatban. Ezt az eszközt használni kell, de a cél az, amit az emberek döntenek el, amit a közösség célként határoz meg.
Kelemen Hunor kiemelte ugyanakkor a Háromszéki szervezet példamutató szerepvállalását, ami a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési megállapodásra vonatkozik.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének elnöke szerint „Erdélyben nem vagyunk olyan fényűző helyzetben, hogy egymás torkának essünk. Eddig sem volt könnyű, az elmúlt huszonöt, száz vagy ezer évben, ezután sem lesz könnyebb. Egy biztos: másként lesz nehezebb.” Szerinte a parlamenti választások nagy tétje, hogy felszámolják-e a magyar községeket, a városokat visszaminősítik-e, és az, hogy a Székelyföldi megyéket beolvasztják-e egy megamegyébe, vagy pedig eredményesen tudunk Székelyföld jövője érdekében erőt felmutatni.
Székelyhon.ro

Remekelt Székelyföld az Örökségünk mozgalomban
Még nincs egy éve, hogy egy dal segítségével szólította meg az Örökségünk mozgalom a világ magyarságát, és ezreket vontak be Bécstől Kézdivásárhelyig, Kanadától Új-Zélandig egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Tervük az volt, hogy határoktól, távolságtól függetlenül buzdítsák a magyarokat, énekeljék a paksi Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, mindezt rögzítsék és juttassák el a mozgalom honlapjára. A beérkezett videókból áll össze hamarosan az új, közösségi klip.
2016. augusztus 31-én éjfélkor lejárt az Örökségünk klippályázat második fordulójának határideje, és az elmúlt napokban össze is ült az Örökségünk mozgalomra beküldött klipek elbírálására létrejött zsűri, melynek összetétele: Szabó Stefánia torontói főkonzul, Kalocsai Andrea, az MTVA kiemelt szerkesztő-műsorvezetője, Kovács Antal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, Iochom Zsolt, a Székelyhon.ro hírportál videóriportere, Papp Gyula zenész és Gyulai István dalszerző.
Több mint száz videó megtekintése után a zsűri meghozta döntését. A „legjobb produkció” díját megosztva kapta két Székelyföldi, Háromszéki település: Gelence és a Kézdivásárhelyi Step by Step Egyesület.
A „legkreatívabb videó” címet a mosonmagyaróvári Ujhelyi Imre Általános Iskola nyerte el, míg a „legjobb zenei feldolgozás” elismerést a nyíregyházi Folkfusion Band zenekar érdemelte ki. Jutalmuk 100–100 ezer forintos ajándék. A zsűri különdíjjal ismerte el a CS.Í.T. zenekar és az Ausztráliai Napsugár Kórus munkáját, illetve a lévai, a huszti, a szabadkai és az írországi produkciót.
Kelemen Évát, a legjobb produkció díjat elnyerő Step by Step Egyesület elnökét kérdeztük klipjük születéséről. „Megkérdeztem Datki Gyöngyikét, akinek a kislányát tanítottam, hogy tudnának-e nekem segíteni a klip elkészítésében, lévén, hogy ők fotóznak, gondoltam értenek a videózáshoz is. Ők ezt nagyon komolyan vették, és a felkérés nagyon motiválta is őket. Látván lelkesedésüket egy idő után szabad kezet adtam nekik a forgatókönyvet, helyszíneket illetően. A forgatáson több generációs volt tanítványaim vettek részt, akiket az időt és pénzt nem kímélő szülők kísértek el mindenhova” – elevenítette fel Kelemen Éva.
A klipben szereplő gyerekek mellé időközben még többen is csatlakoztak, akik számára megindító a dal: Kocsis Róbert (gitár és ének), Veres Hunor (hegedű) valamint Baróthi Johanna (ének), tovább emelve a klip színvonalát.
„Szívügyemnek tekintem az Örökségünk mozgalmat és nem csak azért, mert az erdélyi nagykövete vagyok, hanem azért, mert a születése is olyan helyhez kötődik, Cseresznyés-pusztához, amely a Kézdivásárhelyi középiskolások egyik törzshelye is. Mint tanító kötelességemnek és feladatomnak érzem a magyarságtudat erősítését, a hagyományaink megőrzését, csodálatos anyanyelvünk elsajátítását, tanítását és továbbadását, hisz nyelvében él a nemzet” – hangsúlyozta Kelemen Éva tanítónő.
Az egyesületnek egy másik nagyon szép kezdeményezése volt, amikor az összmagyarság ünnepén, több mint háromszáz szülő és a gyerek megkülönböztető Örökségünk feliratos kendővel, a dalt énekelve zarándokolt fel a Csíksomlyói Nyeregbe. Erről felvételek az októberi klipbemutatón, a közösségi klipben lesznek láthatóak – tudtuk meg az Örökségünk mozgalom erdélyi nagykövetétől.
„Külön öröm volt számunka, hogy a gelenceiekkel közösen nyertük a díjat, ugyanis mindkét videoklip az értéket különböző módon mutatja be és úgy tűnik ezt eljutott a zsűrihez is. A videoklipünket a magyar nemzeti ünnepen, augusztus 20-án hoztuk nyilvánosságra, és alig három hét alatt mintegy 150 000-en tekintették meg a közösségi oldalon” – mondta el érdeklődésünkre Kelemen Éva.
Aki nem készült el mostanáig saját klipjével, az se csüggedjen, hamarosan új pályázatot hirdetnek a szervezők, és továbbra is várják majd a videókat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Az egypártrendszer visszatérése
Az RMDSZ győztesen került ki az ellenzékével vívott bő tízéves csatározásból – ez ma már vitathatatlan tény, és az is, hogy az erdélyi magyar pluralizmus kiépítésének kísérlete megbukott. Megengedheti-e magának egy kisebbségbe szorult népcsoport a többpártrendszer luxusát? Erről zajlott a vita az elmúlt két és fél évtizedben, és az már szinte törvényszerű, hogy a csúcson lévők – saját pozícióikat is erősítendő – amellett kardoskodtak, hogy ez csak veszteségekhez vezet, gyengít, csökkenti az érdekérvényesítés esélyeit. Arról már kevésbé szólt a fáma, hogy elsősorban saját hatalmukat féltették.
1989 után szűk tíz év elegendő volt, hogy lássuk, hová vezet az egypártrendszer, miként alakul át egy demokratikus, tömegeket vonzó és megmozgató, sokszínű szövetség más véleményeket kirekesztő, néhányak által uralt, sokszor önös érdekek által vezérelt párttá. Elkerülhetetlenné vált a szakadás, a belülről változást elérni nem tudó ellenzék külső ellenféllé alakulása, és ahogy erőt tudtak felmutatni – 2008-ban –, az RMDSZ-nek sem volt más választása, elkezdett demokratikusabbá válni, előkerültek az eredeti célkitűzések, esélyt kaptak új emberek. Olyan arcot igyekezett ölteni, amilyent ekkor már nyilvánvalóan elvártak tőle szavazói. 2012-re az eredmény is megmutatkozott, ismét bírta az erdélyi magyar választók 80 százalékának támogatását, az időközben két pártra szakadt, belső válságoktól felőrölt ellenzéke pedig mind gyengébbé vált. Mára egyiküket beszippantotta a nagy párt, másikuk népszerűsége mélypontján, teljes tehetetlenségben vergődik.
Most, hogy az RMDSZ megkötötte paktumát az MPP-vel, ismét teljhatalmúnak érezheti önmagát, és már mutatkoznak is az egypártrendszer áldatlanságának jelei. Háttérbe szorultak fontos célkitűzések, az autonómiastatútum benyújtása például újra nem időszerű, a román kormány által a magyarság számára kiutalt milliók elosztásánál már a látszatot sem próbálják őrizni, kizárólag híveiknek, elkötelezett támogatóknak juttatnak a pénzből, ismét kirakat-küldöttgyűléseket tartanak, amelyeken a szavazatoknak nincs tétje, mindenki előre tudja, az eredmény az elnökség akarata szerint alakul (lásd Kézdivásárhely a minap). És ami még súlyosabb: újra előkerültek a mindenbe beleszólás reflexei, legutóbb éppen az iskolaigazgatók versenyvizsgája kapcsán.
Tíz évvel ezelőtt felvillant egy szép álom: az erdélyi magyar társadalom is képes a demokratikus berendezkedésre, több párttal, választási lehetőséggel, amelyek tudnak tárgyalni, együtt fellépni a közösség érdekében. Mindez mára megbukott. Idő kérdése csupán, mikorra tűnik el ismét minden szín, más hang az újra egyeduralkodóvá vált szövetségből. Ellenzékükkel vívott tízéves harcuk sikere azonban az erdélyi magyarság kudarca, hisz belső demokrácia nélkül jogaink érvényesítése, kiharcolása is hiú ábránd mArad.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

25 ezer aláírást gyűjtenek
Tíz százalékát az MPP-re bízzák
Az RMDSZ holnap Háromszéken is megkezdi a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogatói aláírások összegyűjtését, tájékoztatott Tamás Sándor, a Háromszéki szervezet elnöke. Az RMDSZ hírlevele szerint országos szinten a cél legkevesebb 200 ezer aláírás, amelyet várhatóan október 10-én adnak le, és iktatnak.
Tamás Sándor érdeklődésünkre elmondta, a Háromszéki szervezet 25 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és ennek tíz százalékát szövetségeseikre, az MPP-re bízzák. A területi elnök kifejtette, hogy egyfelől az RMDSZ-székházakban gyűjtik majd az aláírásokat, másfelől vidéken a szövetség tisztségviselői és a polgármesterek, de a városokban az utcára is kiköltöznek. Ugyanakkor az önkéntesek és fiatalok támogatására is számítanak az aláírásgyűjtési akcióban.
Mint korábban beszámoltunk, az RMDSZ megyei küldöttgyűlése csütörtökön titkos szavazással döntött a végleges képviselő- és szenátorjelölt-listáról. A széki szervezetek javaslatai alapján a képviselőjelölti listát Benkő Erika megyei tanácsos vezeti, őt Márton Árpád képviselő és az MPP jelöltje, Kulcsár-Terza József megyei elnök követi. A negyedik helyre a küldöttgyűlés titkos szavazata értelmében a Sepsiszentgyörgyi Könczei Csaba mezőgazdasági igazgató került, a névsort Dezső Csongor Kézdivásárhelyi ügyvéd és Oltean Csongor, az ifjúsági szervezet elnöke zárja.
A szenátorjelöltek a rangsor szerint: a Kézdivásárhelyi Fejér László képviselő, Miklós Zoltán Sepsiszentgyörgyi tanácsos, Makkai Péter református lelkész és Sütő Mária Rita Kézdivásárhelyi logopédus. A parlamenti választásokat december 11-én rendezik.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sokan lerótták tiszteletüket
Vinczeffy Lászlót köszöntötték
Csütörtökön este szűknek bizonyult a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum mindazok befogadására, akik a hetvenedik életévét betöltő Vinczeffy László megyeszékhelyi festőművész, szobrász, restaurátor munkáiból rendezett kiállítás megnyitóján részvétellel rótták le tiszteletüket az alkotó előtt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagságát is magáénak mondható mester a bejáratnál fogadta a köszöntésére érkezők népes és rangos táborát.
Elsőként az eseménynek otthont biztosító és a szervezésében is résztvevő intézmény vezetője, Vargha Mihály szólt a szépszámú közönséghez, meleg szavakkal méltatván a munka és képzőművésztársat.
A Munkácsy-díjas képzőművészt a helyszínen, valamint a tárlat katalógusában egyaránt bemutató és méltató Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésztől megtudhattuk, hogy Vinczeffy László 1946-ban született a Korondhoz közeli Atyhán. Nem örvendhetett azonban sokáig a festői környezetben fekvő szülőfalujának, mert katonatiszti múlttal rendelkező édesapjára a kulák bélyeget is rásütötte, és üldözőbe vette a román kommunista rendszer. Ennek következtében már gyermekfejjel Zernyestre, majd a Constanţa megyei Sibioarába került, de a vesszőfutásnak ezzel még mindig nem szakadt vége. Etéd, Szováta, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Bukarest voltak hányattatásuk következő állomásai.
A már zsenge korában megmutatkozó rajztehetségére Kusztos Endre figyelt fel, és segítette ennek kibontakoztatásában. A Marosvásárhelyi művészeti középiskolába is szintén az ő tanácsára került, ahol Barabás István, Piskolti Gábor és Nagy Pál tanítványa volt. Életútja innen a Kolozsvári rajztanárképző főiskolára vezetett, majd ennek elvégzése után egy évtizeden át (1970–1979) Zágonban rajzot oktatott, miközben folyamatosan csiszolta és pallérozta Istentől kapott tehetségét. Első egyéni kiállítására a Kézdivásárhelyi múzeumban került sor1973-ban.
1979-től a Székely Nemzeti Múzeum képrestaurátora lett, és ebben a minőségében a képtár jelentős 19. századi anyagából többek között a Barabás Miklós-gyűjtemény festményeit is restaurálta.
Az ecsetje alatt megszületett alkotásairól az ünnepi tárlat létrehozásában szintén szerepet vállaló Vécsi Nagy Zoltán a továbbiakban így nyilatkozott: „Vinczeffy képeit nézve, faggatva, önkéntelenül is olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, amelyek vizuális hagyományaink lényegét érintik, és talán nem véletlenül éppen az ő rendhagyó művészi világa által születnek meg. Hiszen úgy érezzük, hogy festményeinek – annak ellenére, hogy elvontak, nonfiguratívak – szoros kapcsolatuk mArad az idevalósi emberek által közvetlenül érzékelhető, kitapintható környező világgal.”
Végezetül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria szintén jelen lévő tudományos főigazgató helyettese is nagy gonddal kötötte csokorba, és nyújtotta át a jelenlévőknek irodalmi művekbe illő nyelvezeten megfogalmazott gondolatait.
Császár Katalin és tanítványa, Péter Ervin a – szűk egy hónapon át megtekinthető – kiállítás megnyitóján felcsendülő fuvolajátéka nagymértékben hozzájárult az emelkedett légkör megteremtéséhez.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nem létező Székelyföld és a gyűlöletpolitika
„Besszarábia a Romániáé, a Székelyföld pedig nem létezik!” – hangzott el talán milliomodszor, ezúttal Diaconu úr szájából abból az alkalomból, hogy az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti nagykövete az ugyancsak nem létező székely zászlóval fotózkodott Sepsiszentgyörgyön. S most zeng a magasság, szárnyal a hisztérikus felháborodás a demokrácia megsértéséért, a román belügyekbe való beavatkozásért a Bukaresti nagyok ajkáról.
Megáll az ész! Íme, most – hála ostobaságuknak – a világ színe elé is kikerülhet, hogy a hivatalos román álláspont szerint – mely a gyűlöletet választotta politikája alapjául – egy több ezer éves nép, a székelység nem létezik. És ennek a több ezer éves népnek a földje – a Székelyföld – ugyanúgy nem létezik. Egyetlen román „gyártású” térképre sem íratik fel, s amikor jó évtizeddel ezelőtt politikusaink egy választás előtt – mert nekik is csak választások előtt van effélére merszük – kitették a Székelyföld-táblát, azt a hatóságok azonnal eltávolították Háromszék megye bejáratától. És mintegy fél évvel ezelőtt jött a hír, hogy a bíróság elutasította a Székelyföld Turizmusáért Egyesület bejegyzését is ugyanezzel a „nyomós” indokkal, hogy Székelyföld nem létezik. S ami nincs, annak turizmusa sem lehet.
De nem létező a nyelvünk sem Romániában. Semmiféle státussal nem rendelkezik. Oly nagy megtiszteltetésről számoltak be jó pár évvel ezelőtt az RMDSZ hírcsatornái, óriási vívmányt értek el: bírósági tárgyaláson jogunk van tolmácsot kérni. Jómagam is tanúskodtam Kézdivásárhelyen olyan tárgyaláson, ahol bírók, ügyész, fel- és alperes, tanúk, mindenki magyar volt – és az ország bölcs törvényei szerint át- és visszaforgatták a nyelvünket ott, a jognak asztalánál. Akkor arra gondoltam, ha történetesen a Zöld foki-szigeten lennék, ott is biztosítaná nekem a „jog”, hogy az anyanyelvemen mondjam el a mondandómat, s kötelesek lennének erre tolmácsot kinevezni. Na de itthon? Nem vívmány ez, ami itt történik, hanem önfeladás. Ott, a jognak asztalánál, amelynél nincs helye a nyelvünknek. A közel 700 ezer, mindenféle jogból kirekesztett, „nem létező” székely lakta nem létező földön ennek a 700 ezernek a nyelve sem létezik hivatalosan. Ha a helyi önkormányzatokhoz fordulunk vagy bármilyen hivatalossághoz – közjegyzőhöz, ügyvédhez, városgazdálkodási vállalathoz –, még a településünk nevét sem írják le magyarul. Kovásznán például annyira él „az ország szelleme”, hogy a gyermekek „jogvédelmének” biztosításával megbízott gyámhivatal vezetője nem tud kommunikálni a rábízott gyermekekkel, mert nem ismeri, nem kell ismernie ama gyermekek nyelvét. Ugyancsak velem történt: Magyarországra kellett egy közjegyzővel hitelesített nyilatkozatot vinnem. Gépbe mondtam a magyarnak született közjegyző előtt magyar nyelven a nyilatkozatomat, s nagy meglepetésemre közölte velem: holnapig lefordíttatják, akkor jöhetek az okirat után. De félreértett, mert Magyarországra kell, tehát nem kell lefordítani. Nem úgy van az – így a válasz –, mert ő csak román nyelven adhat ki hivatalos iratot, magyar nyelven csak akkor, ha azt fordítói jogosítvánnyal rendelkező személy „átültette” magyarra. Nesze neked, józanság, nesze neked, egyenjogúság, nesze neked, zseb! Egy magyar nyelvű hivatalos papír Romániában háromszorosába kerül a magyar nyelvűnek, mert ugye a román „alap” az egyszeres, a fordítás, az még egyszeres, s a fordítás hitelesítése a háromszoros költség! Még örüljünk, hogy a közjegyző úr fordítási díj nélkül is hajlandó volt első fokon lefordítani románra, amit magyarul mondtunk el neki! Törvényerőre emelt ostobaság, törvényerőre emelt gyűlölet. Gyűlölet tárgyai a szimbólumaid. Zászlód, címered. Még az emlékeid is, hogy Népiskola vagy Községháza. Ítéletek születnek ellenük. A prefektusok – a gyűlöletpolitika szolgálatos megbízottjai – végzik a feladatukat. Eltávolíttatják a zászlóidat, az emlékeidet. S erre megvan a „törvényesség” intézményrendszere, mely összeül, és meghozza döntését.
Hát igen. Így élünk Romániában. Ahol a „kisebbségi jogokat” példaértékűen oldják meg.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne legyenek csalódottak!
Összefoghat Erdővidék, Olt mente és Orbaiszék
Erdővidéken élő választott képviselői a román törvényhozásnak ismereteink szerint legutoljára a két világháború között voltak, éspedig két ügyvéd, dr. Ferenczy Géza és dr. Fábián László.
Az idén decemberben esedékes parlamenti választásokon jelöltette volna magát Pál-Szilágyi Zoltán mérnök is, aki jelenleg a baróti városi tanácsban az RMDSZ-frakció vezetője, ám a nemrég Kézdivásárhelyen megtartott rangsoroló gyűlésen ehhez nem sikerült megfelelő számú voksot szereznie: a Háromszéki képviselőjelöltek közül a negyedik lett volna, de csak 47 szavazatot kapott a 265 érvényesből. A helyet Könczei Csaba Sepsiszentgyörgyi agrármérnök szerezte meg.
Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki szervezetének elnöke szerint emiatt legfeljebb érzelmileg érezhetik magukat csalódottnak az erdővidékiek, hiszen végső soron a parlamenti munka során nem mérvadó az, hogy ki honnan származik. Ám mégis megjegyezte, a jövő feladata lesz az, hogy Háromszék régiói közül Erdővidék, a Felső-Olt mente és Orbaiszék „kitermelje”, kinevelje azt a minőségű embert, aki össze tudja majd fogni ezen vidékeket a hasonló megmérettetéseken (a mostani jelöltek gyakorlatilag mind Sepsiszentgyörgyiek vagy Kézdivásárhelyiek – szerk.). Ugyanakkor kifejtette, a gyűlésen jelenlevő erdővidékiek továbbra is támogatásukról biztosították Márton Árpádot, aki eddig is képviselte Erdővidéket, Baróton irodája is található.
– Sokan fintorognak emiatt, de az az igazság, hogy Márton Árpád az egyedüli ember a román parlamentben, aki mellesleg azt is tudja, sok kollégájával ellentétben, hogy ott mi történik. Nagy tapasztalata van, nem csak a képviselőházban, de a szenátusban is, ő egy két lábon járó törvénytár, akire nem csak az erdővidéki, de az egész romániai magyarság alapozhat – részletezte.
Még a rangsoroló gyűlés előtt, a Háromszéki RMDSZ által kiadott közleményben Pál-Szilágyi Zoltán úgy fogalmazott, amennyiben bejutna a parlamentbe, elsődleges céljának Erdővidék gazdaságának a „holtpontról” való kimozdítását tekintené. Váncza ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, Erdővidék, de más vidékek számára is az lenne most a legfontosabb, hogy az RMDSZ ott legyen a decemberben vélhetően megalakuló új román kormányban, hiszen egy államtitkár például – olyan kérdésekben, mint munkahelyek létrehozása vagy infrastrukturális fejlesztések – ténylegesen sokkal többet tehet egy adott vidékért, mint egy parlamenti képviselő vagy szenátor.
Váncza azt is megjegyezte, hogy az erdővidékiek az utóbbi években nem panaszkodhattak a fejlesztésekre, a megyevezetés is megértette, hogy a hátrányos helyzet miatt, melyben leledzett, ennek a vidéknek nagyobb lépésekben kell fejlődnie. Így utak újultak meg, felépülhetett az apácai híd. De ígéretes az elkövetkező időszak is: megvannak már a tervei annak a nagyszabású infrastrukturális beruházásnak, mely szerint Málnástól Baróton át Szászmagyarósig, illetve a Hagymás-tetőtől Vargyason át Barótig korszerű műút épülne, a települések között külön fejlesztésekkel. Ezen beruházás részeként újulna meg Baróton is az Olasztelekről jövő főút a központig, majd onnan tovább a Kossuth utca is Ágostonfalva irányába.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Merre tovább, Kézdivásárhely?
A céhes hagyatékot ma is őrzik, ápolják és határozottan kiállnak a székely szimbólumok mellett. Kézdivásárhely az utóbbi években sokat fejlődött, a várt színvonal elérése azonban még messze van. Riportunkban a továbblépés esélyeit latolgatjuk.
Sepsiszentgyörgytől északkeleti irányba haladva, 30 kilométer után a Fekete-ügy lapályához érkezünk, oda, ahol Gábor Áron ágyúit öntötték. A patinás, macskaköves utcák, a szinte mesélő udvarterek a nagyobbrészt barokk és klasszicista épületek népi ihletésű homlokzati díszítéseivel olyan érzést keltenek a látogatóban, mintha mézeskalácsvárosba érkezett volna. Pláne, ha a főtéren az 1907-ben felhúzott, kétemeletes szecessziós alkotmány előtt halad el.
„A semmiből teremtett mindent Háromszék Párizsa” – írja Orbán Balázs az évszázadok óta székely városként működő településről, amely Luxemburgi Zsigmond király idejében, 1427-ben kapta meg vásári jogát. Az akkor még Thorya Wására néven ismert, később, 1562-től Kézdivásárhelyként fejlődő város története a bronzkorig nyúlik vissza, a 19. század közepe táján pedig területén római kori leleteket találtak. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában olyan településként említi, amelynek helyén egykor a Praetoria Augusta nevű római város állt.
Ma a település arculatát a Közép-Európában egyedi, hetvenkét udvartér teszi jellegzetessé, azaz a főteret övező, keskeny, sikátorszerű utcává alakult udvarok. Ezeket a megkopott utcákat járta a Bereckben született, de Kézdivásárhelyen ágyút öntő Gábor Áron tüzérőrnagy és segédje, Turóczy Mózes, Benkő Dániel mezőgazdasági szakíró, Bányai János geológus vagy járja Fekete Vince költő.
Vargák és céhek városa
Orbán Balázs leginkább a helyi lakosság hazafiasságáról és nemzetvédelmi talpraesettségéről ír. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Székelyföld védelmében Kézdivásárhely vezető szerepet töltött be: Gábor Áron parancsára Turóczy Mózes 64 ágyút öntetett a városban. A harcok és a tűzvészek az évszázadok során az egykori Kézdiszék központjaként működő települést is megtépázták, az urbánus fejlődés megszakadásához azonban ez kevésnek bizonyult, ugyanis később Háromszék egyik legjelentősebb városává nőtte ki magát. A Brassót Moldvával összekötő Ojtozi-szorosi kereskedelmi útvonal mentén fekvő helység a 16. és 18. század között Erdély egyik legfontosabb kézműves és kereskedelmi központjává alakult, céhipara híressé tette a környéken. Kázdivásárhelyt gyakran emlegetik manapság is a vargák és a céhek városaként.
Alacsony bérezésű munkahelyek
A múltból a jelenbe a város polgármestere, Bokor Tibor próbál átvezetni. Az örökség megtartása, megóvása az ő vállára is nehezedik. Ezelőtt három évvel kezdték el a Kézdivásárhely névjegyeiként is felfogható udvarterek felújítását, azonban a munkálatok nehézkesen haladnak. Az udvarterek mellett számos más történelmi épület is felújításra vár, és összességében az egész főtérre ráférne a munkáskéz. Egy szép kinézetű városban azonban meg is kell élni valamiből: Bokor Tibor egyik legnagyobb sikerének a közelmúltban létesített két ipari parkot tartja, bár megjegyzi, a csekély román állami és EU-s támogatás miatt a város önkormányzatának 50 százalékban kellett hozzájárulnia a terv kivitelezéséhez. Egy Székelyföldi város sportolói számára mégis a korcsolyapálya az egyik legfontosabb létesítmény, de erre egyelőre még várni kell, ugyanis a fedett jégpálya építése jövő év márciusára fejeződik be.
Kézdivásárhelyen, akárcsak a legtöbb Székelyföldi településen a legnagyobb gond az alacsony fizetés. Azt tartják, aki Kézdivásárhelyen vagy környékén dolgozni akar, az biztosan talál munkát a nadrágok völgyének nevezett városkában, ahol az országszerte ismert nadrágok készülnek. A textilipari vállalkozásoknak köszönhetően sikerült ugyan visszaszorítani a munkanélküliséget, az alkalmazottak többsége azonban jóval az országos átlag alatti, alacsony bérekre panaszkodik. A polgármester szerint a nemrég elkészült ipari parkokba igyekeznek olyan vállalatokat – főleg nehézgépipari cégeket – bevonni, ahol a bérek színvonala is magasabb lenne.
Néhány agrárvállalkozó kivételével a szebb időket megért mezőgazdaság az emberek többsége számára már nem tényező. A mezőgazdaság jó esetben is csak kiegészítő tevékenység olyan családoknak, akik a településen vagy annak környékén kisebb-nagyobb földterületekkel rendelkeznek.
Együttműködést szorgalmaz a Néppárt
Nem fest túl jó képet az RMDSZ-es városvezetésről az Erdélyi Magyar Néppárt helyi önkormányzati képviselője és a párt országos alelnöke, Taierling Johann. Az ellenzéki politikus szerint a legnagyobb gond a fiatalok tömeges kivándorlása. „Ha valamit tenni akar a városvezetés az érdekükben, akkor azt sürgősen el kell kezdenie. Ehhez jól fizető munkahelyek kellenek. Az ipari parkba mindenekelőtt olyan cégekre van szükség, amelyek hajlandók fejleszteni, és olyan munkahelyeket teremtenek, amelyek otthonmAradásra bírhatják a helyi és a környékbeli fiatalokat” – fogalmaz a tanácsos. Ehhez azonban olyan döntések szükségesek, amelyek a közérdeket, és nem egy szűk gazdasági réteg előnyeit támogatják – véli. A városvezetés jelenleg 120 állás megteremtését célozta meg, valójában azonban több száz jól fizetett munkahelyre volna szükség ahhoz, hogy a fiatalokat itthon lehessen tartani. A néppárti képviselő szerint az ipari park benépesítésében pártjának szakemberei is támogatják a polgármestert, de együttműködés mégsincs, ezt ugyanis az RMDSZ-es polgármester folyamatosan elutasította.
Pezsgő kultúra és turistaözön
Ha valami igazán jól működik Kézdivásárhelyen, az a kulturális élet. A Vigadó Művelődési Egyesület míves homlokzatú épülete mindig zajos az egymást váltó kulturális rendezvényektől. A 2009-ben indult Városi Színház előadásain kívül az impozáns épület könyvbemutatóknak, zenés és táncos esteknek, fotókiállításnak, költői-írói felolvasó esteknek, filmvetítéseknek és interaktív gyermekműsoroknak ad helyet. Az egyesület elnökétől, Lung László Zsolttól megtudtuk, alkalmanként kétnyelvű programokat is biztosítanak a helyi román lakosság számára. A könnyűzene és folklórdallamok mellett rendszerint operett- és opera-előadások is felkerülnek egy-egy kulturális évad repertoárjára.
„Az Őszi Sokadalomra már közel 16 éve gyűlnek össze a város és a környék lakói” – mondotta lapunknak Ménessy Kinga főszervező, a Polgármesteri Hivatal szóvivője. Kézdivásárhely céhes múltjának okán a koncerteken és kulturális programokon kívül a hagyományos termékek vásárára fektetik a hangsúlyt minden év augusztusában. A kézműves termékek és finomságok végeláthatatlan serege, a történelmet szinte mesélő látnivalók a környék borvizeivel is vonzzák a turistákat, idén augusztus végéig már több mint 130 ezren látogatták meg a települést. Idéntől a frissen kaput nyitott turisztikai iroda is hozzájárul az idegenforgalom fellendüléséhez.
Nem adják fel a zászlóügyet
Az elmúlt két esztendőben a céhes város a magyarság elégedetlenségétől volt hangos, miután a folyamatosan cserélődő megyei prefektusok újra és újra levétették a középületekre kitűzött székely zászlót. „A román tévécsatornák által gerjesztett feszültség teljesen ellentmond a tényeknek, hiszen a román és magyar városlakók egymás közt békés kapcsolatot ápolnak” – mondta a polgármester, aki a bizonyíték híján revizionista merényletkísérlettel vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak ügyét is túlzásnak tartja. A több mint húszezer lakost számláló városnak ma 6,2 százaléka román, akiknek mind a Vigadóban, mind az Őszi Sokadalom és a hagyományos termékvásárok során helyet, illetve programokat biztosítanak.
Bokor Tibor szerint békés együttélésről akkor beszélhetünk, ha mindkét nemzet kölcsönösen tiszteli egymás történelmi szimbólumait. „Belefáradtam a peres ügyek huzavonájába, így, ha a végszükség úgy hozza, magánterületek bevonásával, de mindenképpen kitűzik a székely zászlókat” – magyarázza a polgármester. Azt viszont ő sem érti, hogy számtalan más romániai településtől eltérően Kézdivásárhely miért nem tűzheti ki saját városi lobogóját annak ellenére sem, hogy ezt a helyi önkormányzat törvényesen megszavazta.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)