Brassó megyében az RMDSZ vezetősége jan. 20-ra hívta össze a megye 72 - RMDSZ-listákon megválasztott - tisztviselőjét. "Az RMDSZ célja az, hogy a földek és erdők mielőbb visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz. Ez annál inkább szükséges, mert az ellenzéki RTDP hatalomra jutása esetén a törvény módosítására készül. Közismert, hogy Brassó megye szinte minden magyarlakta helységének lakóit érinti valamilyen módon a törvény. Megemlíthetjük Alsórákos, Székelyzsombor, Ürmös, Nagyhalmágy, Nagymoha, Bodola, Keresztvár, Tatrang, Zajzon stb. községeket, falvakat." - jelentette ki Madaras Lázár, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, országos RMDSZ-önkormányzati alelnök. Értékelni fogják az RMDSZ által megválasztott önkormányzati tisztségviselők munkáját. - Azokban a községekben és városokban, ahol a magyar lakosság száma nem éri el az 50%-ot, az értékelő közgyűlés átalakul jelöltállító közgyűléssé. Ekkor mutatkoznak be az új jelöltek is. Ott, ahol a magyarok többen vannak (Apáca, Alsórákos) urnás vagy házhoz szállított szavazócédulás választást tartanak. /RMDSZ-tájékoztató. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 28./

A szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezések:- Csíkszeredában márc. 14-én tartották Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepségét a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Kiss Ernő, az iskola igazgatója beszédében elmondta: tíz évvel azután, hogy az iskola felvette a költő nevét, a városvezetés és a támogatók segítségével sikerült szobrot állítani Petőfinek. Jelen voltak a magyarországi testvériskolák küldöttségei, valamint a támogató intézmények képviselői. Az ünnepségen köszöntötték a mellszobor alkotóit: Ercsei Ferenc és Nagy Ödön csíkszeredai képzőművészeket. Dr. Csedő Csaba István polgármester ünnepi beszédét követően leleplezték a mellszobrot, majd Koncsag László római katolikus plébános, Hegyi István református és Simén Domokos unitárius lelkészek áldották meg a költő szobrát. /Orbán Ferenc: Szoboravató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./ Csíkszeredában márc. 15-én az ünneplők Gál Sándor szobra előtt gyülekeztek, többen székely ruhában érkeztek. Dr. Csedő Csaba polgármester köszöntötte a csíkszeredaiakat, majd az ünneplők Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobraihoz vonultak, ahol Mugur Isarescu kormányfőnek március 15-e alkalmából a magyarsághoz intézett üzenetét olvasta fel Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét ismertette Dézsi Zoltán prefektus. A határoktól szétszaggatott 15 millió magyar szíve együtt dobban ezen a napon - mondta a polgármester. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Kovács Attila: Helytállásra buzdítottak az ünnepen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- A helyi szokásokhoz híven lovas huszárok és a környező falvak népviseletbe öltözött lakosainak felvonulásával kezdődött Kézdivásárhelyen a negyvennyolcas szabadságharcra emlékező, mintegy tízezres tömeget vonzó ünnepség. Ünnepi beszédében Markó Béla szövetségi elnök az itthonmaradás szükségességét hangsúlyozta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16. -1681. sz./ Kézdivásárhelyen külön színfoltot jelentett a felvidéki hét huszár felvonulása. A 15. székely határőr gyalogezred gelencei hagyományőrző csoportjának meghívására érkeztek a céhes városba. A gelenceiek kapcsolata a felvidéki hagyományőrzőkkel immár két éve tart, 1998-ban és 1999-ben a felvidéki tavaszi hadjárat-emléktúra alkalmával a gelenceiek jártak Felvidéken. Kurucz Lajos, az 1. felvidéki huszárbandérium huszárkapitánya elmondta: a nagy távolság miatt Kézdivásárhelyre a lovakat nem tudták elhozni. A huszárok 15-én délután Gelencén is felvonultak. /(Iochom): Felvidéki huszárok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./- Gyergyószárhegyen a fúvószenekar már 14-én 48-as indulókkal hirdette az ünnepet. A cserkészek és az RMDSZ 14-e délutánján megkoszorúzták Both Ferenc és Gurzó Lajos 48-as honvédtisztek sírjait a helyi temetőben. 15-én délelőtt 10-től ünnepi szentmisét tartottak, majd ünnepi megemlékezést a hősök emlékoszlopánál, amely során a helyi RMDSZ a magyarság ezeréves múltjának felvállalása jelképeként emléktáblát avatott fel az emlékoszlop keleti oldalán a következő felirattal: MAGYAR MILLENNIUM "Jézus áldd meg Erdély földjét." Az Úr 2000. évében a szárhegyi RMDSZ. /Millenniumi emléktábla Gyergyószárhegyen = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a március 15-i ünnepi megemlékezés. A magyar történelmi egyházak vezetői /Dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Csiha Kálmán református püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Mikes Sámuel baptista főlelkész mondtak beszédet, továbbá Tőkés László püspök figyelmeztetett: az elmúlt évszázadban Pozsony és Kolozsvár a magyar élet szélére sodródott. "Kelj fel, és világosodjál, Kolozsvár! Ne lankadjatok, ne csüggedjetek, keljetek fel és járjatok. Ezen az úton legyen egy igen fontos állomás: az Úr születésének 2000. esztendejében megünnepelt március 15." Ezután Kónya-Hamar Sándor képviselő mondott ünnepi beszédet. "Erdély múltja jelenti az ország jövőjét, ezért az egykori és még létező Erdély-modellt történelmileg, társadalmilag, de politikailag is restaurálni kellene. Szerkezeti, vallási, kulturális, intézményi és civil síkon egyaránt." Az ünneplő gyülekezet a Biasini szálló elé vonult, ahol további beszédekre és koszorúzásra került sor. /Papp Annamária: Emlékezés március 15-re. Ne engedjük szabadságunkat korlátozni. Több ezren ünnepeltek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Gheorghe Funar polgármester szokásához híven márc. 15-én különböző rendezvényeket szervezett "magyarok által 1848-ban meggyilkolt románok" tiszteletére. - Gheorghe Funar felszólította az RMDSZ képviselőit, mutassák fel a városházától kapott engedélyt. A rendezvény szervezői azzal érveltek, hogy nem volt szükség engedélyre, hiszen megemlékező összejövetelről és nem utcai tüntetésről van szó. Miután a polgármester kérésére a rendőrök nem voltak hajlandók eloszlatni a tömeget, Gheorghe Funar távozott a helyszínről. /A polgármester igyekezett megzavarni a meghitt ünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./- Nagyváradon a Rulikowski temető névadó hősének sírja előtt kezdődött az emlékezés. A Szent László téren a borsi csoport bemutatja tánctudását. A tömeg megérkezett Szacsvay Imre szobrához. A mártír jegyző szobra előtt cserkészek álltak vigyázzban. A koszorúzás után a több száz fős tömeg a Petőfi-szoborhoz vonult, majd a székesegyházba. Zsúfolásig megtelt a bazilika. Tempfli József megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket, beszéde után Csűry István református generális direktor, majd dr. Csapó I. József szólt az egybegyűltekhez. /Hol március emléke él, Petőfi visszatér. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./- Székelyudvarhelyen márc. 15-én lovasok vonultak fel a város utcáin, majd a Himnusz éneklésével kezdődött az ünnepség. Nemzeti imánkat énekelte a több, mint tízezres tömeg. A megemlékezés fénypontja a Vasszékely szobrának, Szabó János szobrászművész alkotásának felavatása volt. A Vasszékely újra otthonra lel a székely anyavárosban - hangsúlyozta Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Dr. Deutsch Tamás, a magyar kormány ifjúsági és sportminisztere Orbán Viktor magyar kormányfő jókívánságait tolmácsolta az ünneplőknek. "A nemzetpolitikai célkitűzéseink legnagyobbika újra az unió. Igen, az Európai Unió. És az autonómia. A határon túl élő magyar testvéreink autonómiája" - mondta. Ezután Eckstein-Kovács Péter miniszter szólt az egybegyűltekhez. /Sarány István: Újból helyére került a Vasszékely. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- Márc. 14-én kezdődtek Aradon, az aradi vértanúk és a félig kiszabadult Szabadság-szobor városának nemzeti ünnepi rendezvényei. Tokay György RMDSZ-képviselő a még rácsok mögött lévő, de félig már kiszabadított Vértanú-szoborcsoport monumentális alakjai között elhelyezett emelvényen mondta el beszédét. Vajon kitől őrizték ezeket a szobrokat és azt a gondolatot, amit ez a szobor kifejez, tette fel a kérdést. /Tegnap a templomudvarban, ma délután a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 15./- Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a magyar szabadságharc emlékére ünnepi előadást rendezett. Felléptek helyi (Brassói Magyar Dalárda, Búzavirág, Márk Attila daltulajdonos) és környékbeli műkedvelő együttesek, előadók (a szecselevárosi Kéknefelejcs, a pürkereci gyerek-boricások, a Keresztvári Kórus, tatrangi műkedvelők). A négyfalusi RMDSZ márc. 12-én megkoszorúzta a tömösi emlékművet, , melyet tavaly ismeretlenek festékkel bemázoltak. /(Tóásó Áron Zoltán): Március Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Sarmaságon, a nagy bányászközségben márc. 12-én, vasárnap a református templomban az ökumenikus istentiszteletet követően az alkalomhoz illő műsort tartott a helybeli ifjúság, majd az 1848-as emlékművet koszorúzták meg /Sarmasági megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Temesváron márc. 12-én a Milleniumi templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg a szabadságharc évfordulójáról. A szentmise végén Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott rövid emlékbeszédet. /A magyar lélek feltámadásának ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./ Márc. 15-én Temesvár megfogyatkozott magyarsága a szabadfalui Petőfi-emlékműhöz zarándokolt, ahol Somogyi Attila egyetemista méltatta a másfélszáz év előtti eseményt. Szabó Dezsővel valljuk, hogy magyarként, fiatalként felelősek vagyunk minden magyar lélekért, hangzott el beszédében. Szővérdfi Szép Zoltán, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke feltette a kérdést: Teszünk-e valamit azért, hogy gyermekeink, unokáink magyar iskolába, magyar színházba, magyar templomba járjanak? Mert igenis kell nekünk magyar egyetem, Magyar Ház, ragaszkodunk ahhoz, hogy egyéni és közösségi jogainkat tiszteletben tartsák /Sipos János: Felelősséggel tartozunk a '48-as hősök emlékének. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 16./

Brassóban a lakosságnak több mint fele nem élt szavazati jogával, két hét múlva ezért újra az urnákhoz kell járulnunk. A jelenlegi polgármester, Ion Ghise, a liberálisok jelöltje a listaelső 40,89% -kal, a negyedik Nádudvary György lett 5,5%-kal. A városi tanácsban az SZDRP-nek kilenc, a NLP-nak nyolc, a SZRP-nak három, az RMDSZ-nek, a DP-nak és a NRP-nak három-három, míg a DK-nak két tanácsosa lesz. A tanácsban az RMDSZ-t Nádudvary György, Nedeczky László és Zakariás Károly képviselik. Brassó megyében RMDSZ tanácsosok lesznek Keresztváron (3), Szásztyúkoson (3), Tatrangon (6), Sárkányon (2), Ürmösön (3), Homoródon (3), Olthévízen (5), Höltövényen (3), Kacán (2), Alsórákoson (7), Apácán (6). Első fordulóból győzött Ürmösön a DP-s Gál Julianna, aki eddig is polgármester volt. Alsórákoson és Apácán második forduló lesz. Apácán Bölöni Gyula RMDSZ-jelölt a Roma párti Dragannal fog versengeni a polgármesteri székért, Alsórákoson az RMDSZ-es Gáspár Tamás pedig az SZDRP-s Kozocseával. /(Tóásó Áron Zoltán): Választási eredmények. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

"Júl. 15-én tartották Brassóban az RMDSZ Megyei Képviselők Tanácsának soros ülését. Gábor István dr., az MKT elnöke nyitotta meg a tanácskozást. Fetykó Zoltán ügyvezető elnök elmondta, hogy az 1996-os választásokhoz képest idén az RMDSZ tanácsosokat veszített, de alpolgármestereket nem. Apácán és Alsórákoson van magyar polgármester (Bölöni Gyula, illetve Gáspár Tamás személyében), alpolgármesterek Tatrangon, Apácán, Rákoson, Keresztváron, Szásztyúkoson és idéntől Négyfaluban is. Idén mintegy 10 000 szavazattal kevesebbet kapott a Brassó megyei RMDSZ a helyhatósági választásokon, mint 1996-ban. Nádudvary György kérésére felolvasták azt a beadványt, amelyben az aláírók kérik a helyi felsőbbvezetőség, valamint a tanácsosok azonnali lemondását. Madaras Lázár vélekedése szerint ez az irat bizonyítja, hogy a brassói RMDSZ-be, ha burkoltan is, de be kíván törni a Reform Tömörülés. A gyűlésen vita volt, végül egyetértettek Kovács Csaba Tibor képviselővel, hogy"egységben az erő", a szennyest ildomosabb egyelőre félretenni és a közelgő őszi választásokra kell összpontosítani. /(Tóásó Áron Zoltán): Brassói mérleg, választások után. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./"

Alig néhány nap van hátra a közigazgatási törvény márc. 7-ére megszabott határidejéig: eddig az időpontig minden településen, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező a két-, esetenként többnyelvű helységnévtáblák, intézményneveket jelző feliratok felszerelése.A Szilágy megyei tanács alelnöke, Fekete Szabó András szerint a megyei tanácsnál bárki fordulhat magyarul is a hivatalokhoz, hiszen minden jelentős osztályon van magyar szakember. Zilahon azért nincs magyar helységnévtábla, mert a város lakosságának alig valamivel több, mint 20 százaléka magyar ajkú, de az adminisztratív szempontból hozzátartozó falvakkal együtt már a kritikus 20 százalék alá esik az arány. A Máramarosi RMDSZ területi elnöke, Ludescher István elmondta, a régióban kilenc település esik a jogszabály hatálya alá, ezek többségében nem okoz gondot a törvény alkalmazása, hasonló a helyzet a történelmi Máramaros három településén is. Kolozs megye legtöbb olyan településén, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, a napokban kiteszik, vagy már megrendelték a magyar nyelvű helységnévtáblákat – nyilatkozta Bitay Levente, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Magyarszováton létezett magyar nyelvű helységnévtábla, azonban a helyi rendőrfőnök akkor megbírságolta emiatt az önkormányzatot. Aranyosegerbegyen a polgármester nem akar magyar anyanyelvűeket alkalmazni a hivatalba. Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere nem ismeri el az 1992-es népszámlálás eredményeit, így továbbra is megtagadja a helyi közigazgatási törvény alkalmazását. A kolozsvári helyzeten csak a kormány segíthetne. Háromszéken nem okoz jelentős gondot a közigazgatási törvény alkalmazása, a tanácsülések többsége is tavaly nyár óta két nyelven zajlik. Furcsa kivétel Sepsiszentgyörgy, ahol a városi tanács három román nemzetiségű képviselője visszautasította a fülhallgatók használatát. Albert Álmos polgármester törvényesnek ítéli a fordítógép használatát. Kovásznán a román feliratok okoznak gondot. A Kovászna megyei önkormányzat március végéig fejezi be a megyei utak mentén található táblák kétnyelvűsítését. Maros megyében, Makfalva községben már decemberben elkészültek és felkerültek a középületekre a kétnyelvű táblák. A hivatalban mindkét nyelven beszélnek, az ügyeit intéző személy igényének megfelelően. A Marosvécséhez tartozó magyarlakta településeken még az ősz folyamán kitették a román és magyar nyelvű táblákat a falvak bejárataihoz is, akárcsak a közintézmények homlokzataira. Szászrégenben most szerelik fel a kétnyelvű táblákat.Arad megyében a táblák többsége már a helyén van Zimándköz esetében előfordult, hogy a nappal kitett táblát másnapra ismeretlen tettesek összefirkálták. Szatmár megye 84 helységében haladja meg a magyar nemzetiségű lakosok számaránya a 20 százalékot. A legtöbb polgármester már megrendelte a két- vagy többnyelvű helységnévtáblákat, ezek gyártása, illetve kihelyezése folyamatban van. Nagykárolyban és Tasnádon már hosszabb ideje ki vannak téve a többnyelvű helységnévtáblák. Nem készültek kimutatások arról, mekkora a magyar nemzetiségű alkalmazottak aránya a helyi közigazgatásban. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere szerint a köztisztviselők nagy hányada beszéli a magyar nyelvet.Brassó megyében – tájékoztatott Kovács Attila megyei RMDSZ elnök - a kétnyelvű táblát már a régi közigazgatási törvény értelmében kitették Alsórákoson (60,2%) és Apácán (51%). A falu magyar nevét jelző tábla áll Ürmös (30,7%) és Tatrang (40%) bejáratánál is. Legutóbb, az idén Négyfalu (27%) peremére tették ki a kétnyelvű táblákat. Sok helységben viszont megvan a szükséges 20% százalék, mégsem került még ki a táblára a helység magyar neve. Ilyen helyzetben van Bodola (27,9%), Kaca (32,4%), Keresztvár (30,5%), Kőhalom (22,5), Olthévíz (32%), Sárkány (20,3%), Szászhalom (33,6%) és a földvári meg a botfalusi gyártelep. Bodolán a polgármesteri hivatal titkára, aki az ortodox pap felesége, kiírta a titkárság ajtajára, hogy »Itt nem lehet magyarul beszélni«. Az RMDS kivizsgálta az ügyet. Végül levették a titkárság ajtajáról a táblát. Temes megye megközelítőleg negyven vegyes lakosságú települése közül egyelőre még egyikben sincs két- vagy többnyelvű helységnévtábla. Székelyudvarhelyzínmagyar vidék. A színmagyar települések vezetői már évekkel ezelőtt gondoskodtak róla, hogy a faluvégi tábla ne csak az állam nyelvén adja a látogató tudomására, hova érkezett. Beszterce-Naszód Hunyad megye: hat település van, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, ezek közül csupán Lozsádon fogadja kétnyelvű helynévtábla az arra járókat. A többi öt település Csernakeresztúr, Rákosd, Alpestes és Hosdát, illetve Sztrigyszentgyörgy – elöljárói már megrendelték a kétnyelvű táblákat. Marosvásárhelynek kilenc bejárata van, ám ezek közül csak háromnál olvasható a helység megnevezése három nyelven; ezek sem felelnek meg a törvény előírásainak, mert a magyar és német nyelvű megnevezés más színnel és kisebb formájú betűkkel hirdeti a város nevét, mint a román nyelvű. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal bejáratánál kétnyelvű táblák vannak kifüggesztve, a prefektúra és a megyei önkormányzat palotáján viszont csak román nyelvű feliratok ékeskednek.Maroshévíz: megrendelték a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek remélhetőleg a jövő héten meg is érkeznek. Maroshévíz magyar lakosságának aránya 29 százalék. A városban nincsenek feltüntetve a magyar intézménynevek a közigazgatási törvény hatálya alá eső épületeken, és az önkormányzat határozatait is csak román nyelven teszik közzé. Csíkszereda: az önkormányzati hatáskörű hivataloknál kétnyelvű a feliratozás, néhány minisztériumi alárendeltségű intézménynél még mindig csak egy nyelven van feltüntetve a megnevezés. Szemet szúrnak továbbá az országos főutak mentén elhelyezett egyes helységnévtáblák is.Balánbánya a csíki régió egyetlen olyan települése, ahol a magyarság kisebbségben van. A hozzávetőlegesen 30 százalékban magyarok által lakott bányaváros bejáratánál már régóta van kétnyelvű helységnévtábla, az intézmények, iskolák, a polgármesteri hivatal elnevezéseit már magyarul is feltüntették. Az önkormányzat belső dokumentumai román nyelvűek, de képviselőtestületi-határozat született arról, hogy ezeket szükség esetén lefordítják az erre kijelölt személyek, a tanácsi határozatokat már eddig is két nyelven tették közzé. Az utcanévtáblák legnagyobb része is kétnyelvű. /Rövidesen lejár a közigazgatási törvény által előírt határidő. Kötelezőek lesznek a kétnyelvű feliratok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

A Brassó megyei RMDSZ múlt heti sajtótájékoztatóján Szakál András tudatta a megjelentekkel, hogy a négyfalusi kétnyelvű tábla lefestéséhez hasonló magyarellenes jelenségeket más településekről is jeleztek. Keresztváron is összekenték a település határában álló kétnyelvű táblát, ugyanígy Barcaújfaluban is. A helyi közigazgatási törvény március óta hatályba lépett, sok helységben mégsem szerepelnek az intézményeken (községháza, művelődési ház, orvosi rendelő stb.) magyar feliratok. Markó Gábor alelnök az ürmösi föld és erdőügy kapcsán kijelentette: "A helyzet nagyon súlyos, egy mindent uraló maffia van ott, élén a polgármester asszonnyal." /(Tóásó Áron Zoltán): Maffia itt, maffia ott... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

Zsigmond Géza tiszteletes rejtélyes eltűnéséről nem sikerült megtudnia semmit Bölöni Domokosnak. Zsigmond Géza Dányánban volt tiszteletes, gyülekezete apró volt. Később Keresztvár lelkésze lett, Alsórákoson élt. Alsórákoson most Bereczki László a lelkész, felesége az egyik szervezője a kulturális műsoroknak. Minden évben megtartják a Szabadság-napi műsort, amikor a jobbágyfelszabadításra emlékeznek. Az ökuménia jegyében egyetlen nagy karban énekeltek katolikus, unitárius, református ifjak és kevésbé ifjak, eljöttek a fogarasi, kőhalmi, olthévízi és marosvásárhelyi kórusok is. Ott volt Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, hithű római katolikus ember is. /Bölöni Domokos: Szabadság Napja, virradó remény. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Baróton a református templomban a kórustalálkozót. Krizbai Imre lelkipásztor a zsugorodó közösség számára oly fontos összetartozás jelképét látta a 240 dalos kedvű ember egymásra találásában. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke Barót és Erdővidék egyik legrangosabb művelődési eseményeként említette a baróti Zathureczky Gyula Kórus által szervezett találkozót. Fellépett a marosludasi Református Vegyes Kar, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Kórus, a négyfalusi vegyes kórus, a baróti Rozmaring Kórus, a Brassói Magyar Dalárda, a Felsőrákosi Unitárius Dalkör, a Keresztvári Férfidalkör, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a fogarasi és a kőhalmi egyesített kórus, a baróti Raksányi Anna Gyermekdalkör és a Magyarországról érkező szabadegyházi Petrence citeraegyüttes. /(hecser): Kórustalálkozó Baróton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

Legalább 19 polgármesteri tisztséget sikerült az első fordulóban megszereznie az RMDSZ-nek a román többségű erdélyi megyékben a helyhatósági választáson. Kolozs megyében az RMDSZ jelöltje Kalotaszentkirályon, Bálványosváralján, Búzában és Magyarszováton nyerte meg első körből a polgármester-választást. A szövetség polgármesterjelöltje ugyanakkor Mócson, Vajdakamaráson, Tordaszentmihályon, Várfalván, Tordaszentlászlón, Körösfőn, Magyargorbón és Kisbácsban mérkőzhet meg a június 15-i második fordulóban. Szintén a második fordulóban dől el, hogy ki lesz a polgármester Széken, ahol két független magyar jelölt pályázik a tisztségre. Az MPP a kincses városban a szavazatok 1,4, a megyein pedig 1,6 százalékát gyűjtötte be. A polgári párt Széken három, Tordaszentlászlón két, Bánffyhunyadon, Magyarnagykapuson, Szászfenesen és Magyarszováton pedig egy-egy tanácsosi mandátumot szerzett. Arad megyében az RMDSZ-nek sikerült megőriznie eddigi három polgármesteri székét, Kisiratoson, Micskén és Nagyperegen. A második fordulóban esélyesként indul a zimándi polgármesterjelölt. „Három településen, Tőzmiskén, Nagyszintyén és Pécskán egy-egy tanácsosi helyet veszítettünk el amiatt, hogy a Magyar Polgári Párt is indított jelölteket, miközben nekik egyetlen helyet sem sikerült megszerezniük” – fogalmazott Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Aradon szintén eggyel kevesebb önkormányzati képviselőt sikerült bejuttatniuk: az eddigi három helyett csak két RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot. Beszterce-Naszód megyében nem sikerült első körben megőrizni az árpástói polgármesteri széket, a többségében magyarok lakta településen a jelenlegi elöljáró egy román nemzetiségű független jelölttel méretkezik majd meg a második fordulóban. A besztercei városi önkormányzatba sikerült bejutnia az RMDSZ-nek, így mindössze egy tanácsos képviseli ezentúl a város magyarságát. A korábbi két megyei önkormányzati képviselői helyet elveszítette az RMDSZ. A Magyar Polgári Pártnak csupán Árpástón sikerült egyetlen jelöltet bejuttatnia a tanácsba. Brassó megyében Ürmös polgármesteri székét sikerült az RMDSZ-nek első fordulóból megszereznie, második fordulóban pedig további négy jelöltjük méretkezik meg Apácán, Alsórákoson, Keresztváron és Tatrangban. Brassóban két tanácsos képviseli majd a magyarságot a helyi önkormányzatban. Fehér megyében sikerült megőriznie az RMDSZ-nek a torockói polgármesteri széket, ám még nem lehet tudni, hogy önkormányzati képviselőit sikerül-e bejuttatniuk a megyei tanácsba. Szilágy megyében kilenc RMDSZ-es polgármesterjelölt került ki győztesen már az első fordulóból: Krasznán, Varsolcon, Szilágyperecsenben, Bagoson, Kémerben, Kárásztelkén, Sarmaságon, Debrenben, valamint Szilágysámsonban vezeti a továbbiakban is szövetségi elöljáró a települést. A második fordulóban pedig további kilenc RMDSZ-es jelöltnek adatott meg a lehetőség, hogy megméretkezzen a polgármesteri székért. Az MPP 11 településen indított jelöltet a helyi tanácsokban, és 6 helységben pályázott a polgármesteri tisztségre. Ebből egyelőre kilenc helyi önkormányzati képviselői helyet tudhatnak magukénak. Temes megyében egyelőre csupán az újszentesi polgármesteri széket sikerült megőriznie az RMDSZ-nek, viszont eséllyel indul a második fordulóban a zsombolyai, igazfalvi és újvári jelölt egyaránt. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie két helyet a temesvári önkormányzatban. /Bálint B. Eszter: Kudarcok és sikerek a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

Sylvester Lajost Keresztvárra invitálták könyvbemutatóra. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azért gondolt őrá, mert a könyv szerzője, Fekete Lajos a 27. Székely Honvéd Gyalogezredben teljesített frontszolgálatot, s a 90-es éveiben járó, hatvan esztendeje Keresztváron élő férfi egyik koronatanúja és résztvevője a 2. világháború sokáig elhallgatott eseményeinek. Sylvester Lajos publicisztikában, könyvben, filmben is többször körbejárta ezt a témát. Keresztvár – az egykori Nyén, 1903 óta viseli mai nevét – Brassó megyei nagyközség. Háromszék megyétől 1926-ban csatolták Brassó megyéhez. 1900-ban 1434 magyar és 1030 román, 195 cigány lakosa volt, 2002-ben 3710 lakosából 2750 román és 956 a magyarok száma. Fekete Lajos ezredírnokként a fronton nyomon követte az ezred életének minden mozzanatát, köztük az 1944 őszi összeomlást is. Dalból van a lelkem című emlékező könyvének ezek az emlékei a legizgalmasabbak. Annak ellenére, hogy Fekete Lajos dalszerzői, karmesteri életútja az egész könyvet átszövi, a legmaradandóbb élményei a katonaélethez kötődnek. Fekete Lajos könyve nem jutott volna nyomdafestékhez, ha Bartha Albert, a szerző régi barátja, a Brassói Lapok volt szerkesztője fel nem fedezi a kézirat irodalmi mércét is ütő kvalitásait. /Sylvester Lajos: Nótás kedvű Fekete Lajos a templomban dedikál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./

Március 29-én Sepsiszentgyörgy szemerjai református gyülekezetéhez látogatott a keresztvári református gyülekezet férfikórusa és nőszövetségi küldöttsége, Kiss Zoltán lelkész vezetésével. A lelkész kitért a székelymagyar közösség legégetőbb kérdéseire, a széthúzásra, gyermektelenségre, az anyanyelv lassú elvesztésére, a közösség fogyatkozására, majd felhívta figyelmet arra, hogy nem sopánkodni kell, hanem mindenki éljen úgy, hogy abból a közösség számára előrehaladás származzék. A férfikórusban régi kántoruk, Dobai László 93 évével, valamint jelenlegi kántoruk és karnagyuk, Fekete Lajos 91 évével tette felejthetetlenné a szereplést. Mintegy ötszáz református lélekből álló gyülekezetük munkával, összefogással halad előre. A templomi előadást Fekete Lajos 88 éves korában írt, Dalból van a lelkem című könyvének bemutatása követte, kiadta a Keresztvári Református Egyházközség 2008-ban. A szerző örökmozgó, nyughatatlan ember, foglalkozására nézve tanító, de kántor, zeneszerző, versfaragó, prózaíró, kórusszervező és -vezető, gazdálkodó is. A könyv a 27. Honvéd Székely Gyalogezred történetével kezdődik, de amolyan életrajzi regény dióhéjban. /Botos Ferenc ny. tanár: Lecke a végekről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 3./

Brassó megye: kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számítanak
Két egyformán fontos célközönsége van az RMDSZ népszámlálási identitás-kampányának: a válaszadó és a kérdezőbiztos – jelentette ki Brassóban, a magyar kérdezőbiztosok tájékoztatására szervezett találkozón Markó Attila államtitkár, az Országos Népszámlálási Bizottság tagja. Az államtitkár szerint jelentős előrelépés, hogy 2011-ben többnyelvű a népszámlálási kampány: magyar nyelvű űrlap, plakát, kézikönyv, rádió- és tévéreklám is készült állami költségvetésből. A brassói tájékoztatón Markó Attila arra is emlékeztetett, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya 20% fölötti a kérdezőbiztosoknál magyar nyelvű űrlap is kell legyen, ezt igényelhetik a válaszadók. A magyar kérdezőbiztosok számára pedig magyar nyelvű kézikönyv is készült, amelyből könnyebben megérthetik a munkájukban fontos, románul nehezebben érthető szakkifejezéseket. Az államtitkár szerint a népszámlálási eredmények kedvezőbbek lesznek a magyarság szempontjából, hiszen a migráció alacsonyabb, mint a többségi lakosság körében.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke kevésbé kedvező népszámlálási eredményekre számít a megyében. Amint elmondta, 1992 és 2002 között tízezerrel kevesebb magyart jegyeztek Brassó megyében, a népességfogyás pedig jelentősen kihat a nyelvi, az oktatási és a kulturális jogokra. „Miközben a szórványban népességfogyásról, a romániai magyar politikai palettán pártszaporulatról számolhatunk be” – tette hozzá Kovács Attila, aki továbbá azt is elmondta, négy településre összpontosít majd a megyei szervezet identitáskampánya: Négyfalura, Kőhalomra, Bodolára és Keresztvárra. Ezeken a településeken a magyarság számaránya 20%-hoz közelít.
Ambrus Károly brassói alprefektus szerint szórványban a magyar kérdezőbiztosok jelentik azt a plusz biztonságot, hogy az adatösszeírás a valóságot tükrözi majd a magyar közösségről. „Fontos számunkra, hogy ezt a felelősséget kellőképpen átérezzék, felkészült személyek végezzék az adatösszeírást” – mondta az alprefektus, aki az összeírás technikai részleteire is kitért a brassói tájékoztatón.
A találkozón felmerült a vegyes házasságok kérdése is. Ennek kapcsán Madaras Lázár demográfiai szakértő elmondta, Dániában létezik az a gyakorlat, hogy a házastársak megegyezése alapján a gyerekek egy részét egyik szülő, másik részét a másik szülő nemzetisége és vallása alapján jegyeztetik be. „Nyugat-Európában ez egy bevett gyakorlat. Persze, erről a kérdésről a szülőknek közösen kell döntést hozniuk” – tette hozzá a szakértő.
Az RMDSZ Brassó megyei szervezete október 3-án Négyfaluban, október 4-én pedig Kőhalomban szervez regionális tájékoztatást a magyar kérdezőbiztosoknak. (hírszerk.) Transindex.ro

Szoborral tisztelgett Kovászna Gazdáné Olosz Ella emléke előtt
"Gazdáné Olosz Ella egyetemes értékeket teremtett, és lázas munkával eltöltött évei során úgy ötvözte a hagyományt a modernnel, az ősi technikákat a korszerű kifejezés eszközeivel, hogy gyökeresen átértelmezte ezek viszonyát, és teljesen új, félreismerhetetlen formanyelvet teremtett. Egy új világot" – hangzott el szeptember 8-án, vasárnap Kovásznán, a textilművész, néprajzkutató egykori lakhelyén.
A fürdőváros egyik legforgalmasabb részén avatták fel Gazdáné Olosz Ella szobrát, Vargha Mihály szobrászművész alkotását. Az 1993-ban elhunyt művész egykori lakóhelyén szervezett avatóünnepséget megemlékezés és Gazdáné Olosz Ella munkáinak méltatása követte. A mellszobor kivitelezését a kovásznai és a háromszéki önkormányzat támogatta, de a művész családja és több magánszemély is hozzájárult. Az avató a 16. Kovásznai Városnapok rendezvénysorozat része volt.
Az eseményen a betegsége miatt távolmaradó Szakolczai Lajos irodalomtörténész és művészetkritikus méltatását Darvas László színművész olvasta fel, beszédet mondott Petre Străchinaru művelődésszervező és Thiesz János, Kovászna polgármestere. "Gazdáné Olosz Ella a maga módján legújabb kori Kőrösi Csoma Sándorunk volt, azzal a különbséggel, hogy ő visszatért Kovásznára, s a magával hozott kincset itt dolgozta fel. Keleti és nyugati utazásai során felismerte, hogy mi magyarok legalább annyira tartozunk Kelethez, mint amennyire a Nyugathoz kötődünk" – méltatta a textilművész munkásságát Tibori Szabó Zoltán újságíró.
Gazda József művészeti író, Gazdáné Olosz Ella férje emléklapot nyújtott át mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez. Az 1937-ben a Brassó megyei Keresztváron született Gazdáné Olosz Ella haláláig Kovásznán élt és alkotott. Több alkalommal tett tanulmányutat Nyugat-Európába és a Közel- és Közép-Keletre, hogy minél alaposabban megismerkedhessen az emberiség egyetemes kultúrájával. Művészi célja a népi szövés és a "magas művészet" kategóriájába tartozó gobelin szintézisének megteremtése volt, illetve a paraszti és a polgári tradíció közelítése mellett hidat építeni az ősi és a modern, valamint a keleti és nyugati törekvések között. Mindezt úgy igyekezett megvalósítani, hogy fonalait természetes növényi és ásványi festékekkel maga színezte, ezekből pedig saját kezűleg szőtte szőnyegeit.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A román betörés – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején – (5.)
A megszállás
Az 1916-os év második felének eseményeiről, a román megszállás történetéről, a városigazgatás elrománosításáról, a pusztítás mértékéről elsősorban a már említett polgármesteri jelentés alapján vizsgálódhatunk. Minthogy Bálint Dénes polgármester is elmenekült, személyes élményei az otthon történtekről nem lehettek, csupán mások elbeszélése alapján rekonstruálhatta a város idegen megszállás alatti életének mindennapjait.
Az otthon maradt lakosság társadalmi, szociális állapota szerint három csoportba sorolható: legtöbben idősek, beteg emberek, akik nem vállalhatták az igen fáradságos és hosszú utazást, a többiek kötelességtudatból (orvosok, ápolók, tanítók), míg mások tulajdonuk védelmében maradtak otthon. A harmadik kategória különböző deklasszálódott (csőcselék) elemből állt, kik nincstelenségük okán úgy érezték, nincs féltenivalójuk a megszállóktól. Ez a réteg a megszállókkal és a szomszédos települések román lakosságával együtt leginkább tehető felelőssé a rablásokért, fosztogatásokért.
A román csapatok 1916. augusztus 28-án éjjel törtek be Háromszék területére. Több irányból jöttek, az Ojtozi- és a Bodzai-szoros felől egyaránt. A Tatár-szorosnál, Kisbotánál, a Musa-telepen lévő, mindössze 40 fős őrséget fogságba ejtették, Bodzakraszna-telepet felgyújtották.
Az ellenség Sepsiszentgyörgyöt 1916. szeptember 2-án délelőtt fél tizenegykor harc nélkül szállta meg. Lovas csapatokkal érkeztek Mironescu százados parancsnoksága alatt. A kórház személyzete fogadta az érkezőket, és háborús szabályoknak megfelelően hadi célokra felajánlotta az intézmény szolgálatait, ugyanakkor a békés polgári lakosság testi és vagyoni oltalmát kérte. Mironescu válaszában hangoztatta, hogy a civilizáció nevében jöttek, nem pedig lopni, rabolni és gyilkolni, s hogy katonai küldetésüket teljesíthessék, felhívta a lakosság figyelmét, éljenek nyugodtan ugyanúgy, mint eddig tették. Megnyugtatta a lakosságot, hogy amennyiben a katonaságot nem inzultálják, nem fogja őket bántódás érni.
A polgármester értékelése alapján Mironescu kijelentését a városban történt sajnálatos események megcáfolták. Szeptember 3-án a megszállók hirdetményt tettek közzé Sepsiszentgyörgy igazgatására nézve. A vagyonbiztonság felügyeletével Császár Lajost és Sikó Bélát bízták meg, aki a katonai parancsnokságnak tartozott engedelmességgel. A rend megszilárdítása érdekében a lakosság szabad mozgását szabályozták. Tilos volt a várost elhagyni, a postához, vasúthoz, gyárakhoz közelíteni. Este 8 óra után mindenkit letartóztathattak, aki az utcán járkált.
A katonaság és a lakosság közötti kapcsolatra jellemző, hogy azokkal, akik az új hatalommal együttműködtek, és segítségére voltak, jól bántak, sőt, a rablott holmiból is részesítették őket. Ellenben a vagyonukat védelmező és a katonaságnak szolgálatot nem teljesítő egyénekkel szemben brutálisan jártak el, kínozták, ütötték, verték őket. A városi tanács tagjai közül senki sem maradt otthon. A polgármester Szilágyi György fogyasztási adókezelőnek a városháza kulcsát átadta és megbízta a város érdekeinek képviseletével. A bevonuló román hatalom nem tartotta tiszteletben a megbízatást, hanem a hirdetmény értelmében Császár Lajost polgármester-helyettesnek, Sikó Bélát rendőrkapitány-helyettesnek nevezte ki. Szeptember 20-án Alemann Ilarie keresztvári tanítót ültették a polgármesteri székbe. Szeptember 29-én Guimon Györgyöt rendőrkapitánnyá tették. Dr. Barabás Sándort városi orvosnak, Kovács Ferencet útbiztosnak, Sikó Lajost írnoknak, Botos Istvánt és Serester Gyulát városi szolgának nevezték ki. Megszervezték az éjszakai őrséget is.
Szabad rablás, fosztogatás
A polgármesteri jelentés kitér a rendfenntartás és a vagyonvédelem, a megszállók által többször is hangoztatott, de be nem tartott ígéretére, nyugtázva a szomorú valóságot, azt a soha nem pótolható veszteséget, amit az elmenekült lakosság elszenvedett nem csak a katonaság, de a környékről (Előpatakról, Árapatakról, Hidvégről) beözönlő román lakosság részéről is. Mindezt csak tetézte az otthon maradt nincstelen csőcselék fosztogatása. A szabad rablás áldozatául esett csaknem minden üzlet és a családok otthon hagyott vagyontárgyai: ágynemű, ruhanemű, élelmiszer, szemes termés, a sertés- és baromfiállomány tetemes része.
Az alispáni értékelő a helyi románság és a bevonuló csapatok közötti együttműködést emelte ki. A megszállók által rendezett örömünnepélyeken közösen ültek diadalt. A helyi románok részt vettek az elmenekültek javainak kifosztásában, segédkeztek a középületek, gyárak, gabonaraktárak feltörésében. A román papok és tanítók pedig a lopásokban és a fosztogatásokban élen jártak. A közösségi emlékezés jelképei sem maradtak érintetlenül. A köpeci ‘48-as honvédemlékoszlopot meggyalázták, összetörték. A hadsereg éreztette hatalmi pozícióját és Nagy-Románia eljövetelét hirdette. Kijelentették, hogy Erdély az övék, a magyar uralomnak ezzel vége. A magyar feliratokat lefestették. A román megszállás alatt két tűzeset történt Sepsiszentgyörgyön: a Vasút utcában Incze Béla háza hamvadt el, a Neumann-tagban pedig a ház, a csűr és szalma esett a tűz martalékául. A hatóság egy halálos kimenetelű erőszakcselekményről szerzett tudomást: egy 70 éven felüli asszonyt, Klosz Józsefné Császár Teréziát két román katona gyilkolta meg. Túszokat tartottak fogságban, de az ellenség menekülésszerű visszavonulásakor ezeknek sikerült megszökniük. Gocsman Györgyné lányával és Poenár Silvester a román katonasággal együtt távozott a városból. Oláh János, Daragics Ilyés és Csatlós Mihály helybeli lakost mint hajcsárokat az ellenség magával vitte. A polgármesteri hivatal irattára és berendezési tárgyai sértetlenül maradtak, de az írógépeket és egyéb apróságokat elvitték. Az anyakönyvek, kataszteri birtokívek nem károsultak. A számadásokat és a városi pénztár tartalmát meneküléskor magukkal vitték. A gyárak közül a szeszgyárak, a likőr- és rumgyár berendezései jórészt épen maradtak. Az italgyárak késztermékeit azonban teljes mértékben elfogyasztották, vagy használhatatlanná tették.
A Kuppferstich-féle gyár szesztartályát felgyújtották, a piactéri épületek nagy szerencséjére azonban az nem robbant fel. A szövőgyárból a kész termékek nagy részét a román betörés előtt elszállították, a megmaradt részt a románok vitték el. A berendezés sértetlenül vészelte át a megszállást. A malmokból a szíjakat vitték el. Az Első Székely Műmalom R. T. szerkezetét teljesen széthordták, alkatrészei szanaszét hevertek az udvaron. A dohánygyárból a hirtelen távozás miatt csak hat-hét vagon dohányt tudtak elszállítani a román megszállók.
A közintézmények, mint a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Mikó Kollégium, a tanítóképző, a polgári iskolák, a női ipari iskola, az elemi iskola, a kórház csak kisebb károkat szenvedett. A rablás és fosztogatás már szeptember 5-én megkezdődött, s a románok kivonulásáig tartott, és leginkább a magánlakásokat érintette. Közben a városba ellenőrzésre érkező tisztek intézkedései következtében szünetelt ugyan a pusztítás, mihelyt azonban a magas rangú katonák távoztak, az itteni tisztek vezetésével folytatódott a fosztogatás. Sepsiszentgyörgy a közeli, előpataki, árapataki és hidvégi románok rablásaitól szenvedett leginkább, az ottaniak annyira mohón és gátlástalan módon fosztogattak, hogy ezt még a katonák is megsokallták, és kiűzték őket a városból.
Cserey Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdő mellett estvéledtem
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Kovásznán született, abban az évben, amikor Észak-Erdély – rövid időre bár – visszakerült az anyaországhoz.
– Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai végigélték a második világháború éveitől kezdve a 20. század kelet-európai történéseit, a vörös diktatúrát, a tradicionális társadalmi szerkezet és életforma szétzilálódását, az 1989-es fordulatot és a nyomában kibontakozó lehetőségeket. Édesapám a Brassó megyei Keresztváron volt közmegbecsülésnek örvendő felekezeti kántortanító. Szüleim a második bécsi döntés hírére hazaköltöztek Kovásznára, hiszen országhatár választotta volna el mindkettőjüket háromszéki szüleiktől, rokonaiktól. Így születtem Kovásznán 1940 decemberében. Családom és tágabb környezetem – a székely nagyközség – életvitele döntő módon meghatározta életszemléletem alakulását. Gyermekéveim idején még működtek a hagyományos társadalmi-gazdasági struktúrák, még a polgárosultabb Kovászna élete is a rendtartó székely faluközösség normáihoz igazodott. Beleszülettem egy olyan közösségbe, melynek élete és tevékenysége a tradíciók mentén szerveződött. Ennek alapvető jellemzője az önellátásra való berendezkedés volt. Csak ritkán és indokolt esetben fordultak specialistához, a ház és a gazdaság minden más ügyes-bajos dolgát a családtagok oldották meg, a természet adta és a megtermelt javakat az utolsó morzsáig hasznosították. A falusi értelmiségiek életvitele kisebb-nagyobb mértékben különbözött ugyan a paraszti társadalom hagyományos normáitól, de alapvetően azt is az önellátó tradicionális társadalom elvárásai igazgatták. Az én családom esetében már csak azért is hangsúlyos szerepet kapott az önellátás és a takarékosság elve, mert egyetlen tanítói fizetésből kellett megélnie az öttagú családnak. Olyan családban nőttem fel, ahol a könyv szeretete mellett a kétkezi munkának is becsülete volt, és hangsúlyos szerep jutott neki. Édesapám értett földműves ősei mesterségéhez csakúgy, mint az asztalosmunkához, foglalkozott gyümölcs- és rózsanemesítéssel, az önkéntes tűzoltótestület parancsnokaként pedig részt vett a tűzoltás veszélyes munkájában. Édesanyám a háztartás vezetése, a kert gondozása, a szövés-varrás mellett mindenféle kézimunkához értett. Különösen kedvelte és tökélyre vitte a csipkeverést, melynek Kovászna környékén egyedüli művelője volt. Ilyen szülők mellett tanultam meg, hogy a munka nemcsak a létfenntartás biztosítéka, de örömforrás is lehet. Kovásznai iskolás éveim furcsa kettősségben, mondhatnám úgy is, állandó "vigyázzállásban" teltek. Külön kellett választanom az otthoni diskurzust az iskolaitól, figyelnem arra, hogy mit lehet elmondani az iskolában és miről tanácsos hallgatni. Édesapám állását veszélyeztette volna bármilyen elszólásom. Akkoriban, a kiélezett osztályharc idején, a tanítók csak egy kicsivel voltak "jobbak", elfogadhatóbbak a papoknál és a kulákoknál. Csak azért tűrték meg őket, mert nagy volt a tanerőhiány – egyáltalán, az értelmiségiek hiánya.
– Sepsiszentgyörgyön járta ki a középiskolát, amely akkor még 10 osztályos volt. Mit jelentett a nagy múltú iskolában tanulni az '50-es évek derekán, Sztálin halála után, az ’56-os események idején?
– Szüleim a sepsiszentgyörgyi leánylíceumba írattak be. Szigorú házirendet tartó bentlakásba kerültem, csupa falusi lány közé. A zömében Háromszékről összesereglett gyerekek kiváló bizonyítói voltak annak, hogy még egy olyan kis területen is, mint amilyen Háromszék, hányféle árnyalata lehetséges a nyelvjárásnak, a szokásoknak. De ott tapasztalhattam meg a kiélezett osztályharc gyerekekre kiterjesztett súlyos kardcsapásait is. Csendes, jó magaviseletű, jó képességű és szorgalmas lányokat távolítottak el az iskolából származásuk vagy szüleik társadalmi helyzete miatt. Voltak közöttünk olyanok, akiket örökbe adtak kuláknak vagy osztályidegennek nyilvánított szüleik azért, hogy gyermeküket más néven beírathassák a középiskolába. Mégis jó volt tágasabb gyermekközösségben élni, megtanulni alkalmazkodni szabályokhoz, tanulótársakhoz, tanári elvárásokhoz.
– Magyar nyelv és irodalom szakot választott a kolozsvári Bolyai Egyetemen, amely közben ’59-ben egyesült a Babessel. Milyen emlékeket őriz az egyetemről, a tanárokról, évfolyamtársairól, az "egyesülésről"?
– Vegyes érzelmek és emlékek társulnak egyetemi éveimhez. 1958 őszén jutottam be az egyetemre, az első szemesztert a Bolyain végeztük. E félév tele volt lidércnyomásos történésekkel: egymást érték az éjszakába nyúló kari gyűlések, melyeken az '56-os magyar forradalom eseményeivel "kompro-mittálódott" diákokat zárták ki az egyetemről, tanársegédeket távolítottak el a tanszékről, aztán valamennyit perbe fogták, és súlyos fogházbüntetéseket szabtak ki rájuk. Nyomott hangulat uralkodott a karon. Féltek a tanárok, féltek a diákok, s ez a félelem és rossz hangulat csak fokozódott a második félévben, mikor bekövetkezett a két kolozsvári egyetem "egyesítése", ami a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem felszámolását jelentette. Kötelező módon betereltek arra a nagygyűlésre, amelyen Szabédi László professzornak, aki korábban az egyesítés ellen szólt, nyilvános "önkritikát" kellett gyakorolnia, s aki ezek után öngyilkos lett. És láttam felsőbb éves magyar diákokat, akiket kivezényeltek a pódiumra, hogy "lelkesen" kérjék a két egyetem egyesítését. Ilyen légkörben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Tanáraink az erdélyi tudományosság nagynevű professzorai voltak: Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Antal Árpád, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Virgil Vatasianu, akiktől sokat lehetett tanulni – ámbár azt is hozzá kell tennem, hogy nem föltétlenül szaktudományukból. A nyelvészet például nem vonzott különösebben, de Szabó T. Attilától nagyon sokat tanultam: emberi és tudósi magatartása, alázata, ahogyan egyszemélyes intézményként kitartóan folytatta levéltári kutatásait, előadásainak, írásainak nyelvi kimunkáltsága, szabatossága és eleganciája példaként állt és áll mind a mai napig előttem. Virgil Vatasianut, a művészettörténet professzorát is emberi magatartása, kulturáltsága, hatalmas tudása, toleranciája miatt tartottam meg jó emlékezetemben. Román nyelvű előadásait együtt hallgattuk a román filológusokkal, de jó előre közölte velünk, hogy nála tetszés szerint öt nyelven – románul, magyarul, németül, franciául vagy olaszul – lehet vizsgázni, nem az számít, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem a felkészültség. Igen sokat köszönhetek Antal Árpádnak, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzorának, a reformkor kiváló kutatójának. Részben neki tulajdonítható, hogy érdeklődésem a népköltészet felé fordult. Harmadéves koromban osztotta ki a feladatot, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak szemináriumi dolgozatot. E dolgozat elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a szájhagyományozó költészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam.
– Hogyan történt az egyetem utáni kihelyezés?
– A dékánátus kifüggesztette azoknak a helységeknek a nevét, amelyekben a magyartanári állás megüresedett. Városi hely nem volt, falvak között válogathattunk. Nagyon nehezemre esett megválni Kolozsvártól, holott tudtam, hogy semmi esélyem nincs az ott maradásra. A vizsgaeredmények sorrendje szerint elsőnek választhattam. Akkor derült ki, hogy a vásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke frissen végzett diplomást keres gyakornoki állás betöltésére. Helyzeti előnyömet kihasználva így kerültem Marosvásárhelyre.
– Pedagógusi munkakörét rövidesen kutatói állásra cserélte: 1967. január elsején átment a Román Akadémia Társadalomtudományi Központjának fiókjához.
– A ’60-as évek közepe táján felbukkantak olyan hangok, hogy a Pedagógiai Főiskola beiskolázási kereteit szűkíteni fogják, és ez a tanszemélyzet számának csökkentését is jelentette. Tudtam, ha a tanszékről valakit elbocsátanak, az én leszek, a legutolsónak érkezett, legfiatalabb és legkisebb rangú munkatárs. Kocziány László figyelmeztetett, hogy az akadémiai kutatóintézet hamarosan meghirdet egy kutatói állást, ha gondolom, pályázzam meg. Vegyes intézmény volt nyelvi tekintetben és a szakmai megoszlás szempontjából is. Főleg történészek dolgoztak benne, néhány szociológus, két irodalomtörténész, én a folklórkutatásra szakosodtam. Néhány évig folkloristaként dolgoztam, és magyarul írtam az intézeti munkáimat. Ekkor készítettem elő kiadásra a magyar-gyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének/kutatásának dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A ’70-es évek közepe táján valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, s ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, román nyelven írtam meg az éves penzumot. A népköltészet már csak "úri passzió"-ként kapott helyet az életemben.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, hogy felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, mely egy Kádár Kata-balladát mutatott be. Túlzás volna azt mondani, hogy ez volt a szakmai belépőm, de észrevették, hiszen egy ritka, jobbára már csak régi gyűjtésekből ismert klasszikus népballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt Romániában, Magyarországon. Szakmai fórumokon, irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban méltatták a kötetet, mely egyetlen kalotaszegi falu akkori folklórtudását mutatta be.
– Hogyan alakult pályája a könyv megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, mely mára már könyvritkaságnak számít, elismerő és lelkes fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában sikerült csatolni Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Rádöbbentem, hogy nem folytathatom a terepmunkát, holott a legsürgetőbb folklorisztikai feladatnak tekintettem a szájhagyományban még fellelhető költészet darabjainak összegyűjtését. Olyan szakterületet kellett keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel műszaki felszerelést. Mivel a kutatóintézetben sajtó- és irodalomtörténeti munkák kerültek terítékre, érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada- katalógushoz is. Menet közben alakult ki és állandósult a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, kijegyeztem magamnak minden olyan adatot, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Évek múltával így hatalmas adatanyag gyűlt össze észrevétlenül, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de az is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Rájöttem, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírrra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói. A források vallatása révén fogalmazódott meg a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek nagy szerepe van a kutatásban, nem kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is.
– Munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság, s mint aktív tag, annak szinte mindegyik eseményén jelen van.
– A fordulatig keveset publikáltam, jóllehet folyamatosan dolgoztam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy egy sor tanulmány megírására nem kerülhetett sor, mert a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy a határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályba ütközött. A félbemaradt anyaggyűjtésekből csak félmunkák születhettek volna. Hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkenthetett volna, mely biztos hátteréül kínálkozhatott volna a tudományos műhelymunkának. Ezt hozta el 1990. Újraéledtek régi tudományos és közművelődési egyesületeink, újak születtek, melyek intézményes keretet és közlési lehetőséget biztosítottak a tudományok legkülönbözőbb ágait művelő, addig magányosan dolgozó kutatóknak. A ’90-es években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik megszületésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mely intézményes hátterével, kutatói ösztöndíj biztosításával támogatta munkámat. Azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság. Ennek a társaságnak köszönhetem nagyon sok írásom születését. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Négy kötetem kiadásának gondját- baját vállalta magára a Kriza Társaság, azt hiszem, nem kell külön magyarázat ahhoz, hogy mit köszönhetek neki.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzgyűjtő tevékenységével és életével, amely gazdagabbá és teljesebbé tette a Kriza-életművet. Milyen anyag állt az ön rendelkezésére?
– Kriza János életével és tevékenységével egyetlen vonatkozásban foglalkoztam: törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat, jóllehet közel nyolcszáz oldalas könyv lett belőle.
– Több műfajban több kötete jelent meg az elmúlt 50 év során.
– Köteteim többségéről már esett szó, itt csak azokat említem, amelyek kimaradtak. 2003-ban jelent meg a Mentor Kiadónál válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként. Van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben, Brassóban, a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül (297–452. lap).
– Min dolgozik jelenleg?
– Nyugdíjas éveimben irgalmatlanul feszes munkatempóban igyekszem lezárni megkezdett kutatásaimat, közreadni tudományos eredményeimet, hogy ne maradjon utánam feldolgozatlan anyag. 2009-ben hagyta el a nyomdát a Szabó Sámuel-kötet, ugyancsak 2009-ben jelent meg a Ne mondd, anyám, főd átkának című kötet, mely egy szabédi napszámosasszony 1895-96-ban rögzített ballada- és dalrepertoárját öleli fel. Ezt követte 2011-ben a Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából című tanulmánykötet, majd 2013-ban a Vadrózsák második kötete. Idén jelenik meg Kanyaró Ferenc kolozsvári tanár és tanítványainak 19. század végi – 20. század eleji, négyszáz darabot meghaladó ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban.
– Díjak, elismerések…
– A Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja – 2007. Az Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékérme és oklevele – 2010. EMKE Bányai János-díj – 2010.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Izmosodó magyar érdekképviselet
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – Míg a helyi tanácsokban nem mindenhol sikerült megőriznie képviseletét, a megyei önkormányzatokban azonos, vagy az eddiginél nagyobb súllyal vág neki az újabb választási ciklusnak az RMDSZ.
A részeredmények szerint a szövetség 2281 helyi, illetve 93 megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Magyar Polgári Párt (MPP) 158 helyi és 6 megyei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 207 helyi és 6 megyei, míg az EMNP–MPP-koalíció 33 helyi tanácsi helyet mondhat magáénak.
A nagy arányban magyarlakta partiumi megyékben a vasárnapi voksolást követően nem változott jelentősen a helyzet. Míg a négy évvel ezelőttinél jóval gyengébb eredmények miatt Nagyváradon elveszített két tanácsosi mandátumot az RMDSZ, a Bihar megyei önkormányzatban sikerült megőriznie az eddigi hét tanácsosi helyet. Mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és vezetője, Ilie Bolojan váradi polgármester bejelentette, hogy kétharmados többségével egyedül kormányozná a megyeszékhelyt, Huszár István alpolgármesteri széke inogni látszik. Megyei szinten azonban a PNL rászorulhat a szövetség támogatására, a 17 mandátum az egyszerű többséghez sem elég. A testületben a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 tanácsossal van jelen.
Szatmár megyében a megyeszékhelyhez hasonlóan a megyei tanácsban is nő az RMDSZ-es önkormányzati képviselők száma, a jelenlegi 12 helyett 13-an ülnek a frakcióban, mely a testület legnagyobb csoportja. A részleges eredmények szerint a PSD 9, a PNL 7, az ALDE 4 mandátumot mondhat magáénak.
Többen képviselik a szövetséget a Kolozs megyei önkormányzatban is, ahol a korábbi öt tanácsos helyett a következő négy évben heten alkotják az RMDSZ-frakciót. A lista hatodik helyezettje Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke, aki a két párt közötti együttműködés révén szerzett mandátumot. A PNL 18, a PSD 12 mandátummal büszkélkedhet.
Kolozsváron szintén növelte súlyát a szövetség, és a korábbi négy helyett immár öt képviselője van, és 274 szavazat hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez. Ennek hiányában a töredékszavazatok visszaosztásakor a PNL-nek jutott egy újabb mandátum, így 17 tanácsosa van, míg a PSD öt tanácsossal van jelen a testületben. Soós Sándor megyei elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppárt eredményei is jobbak. Míg eddig 7 községben 11 tanácsosuk volt, a vasárnapi voksolás eredményeként 11 községben 15 képviselőjük lát munkához. Körösfőn 4, Bánffyhunyadon 2, Egresen, Ördöngösfüzesen, Bálványosváralján, Gorbóban, Nagyesküllőn, Kolozson, Tordaszentlászlón, Magyarkapuson és Széken egy tanácsosi mandátumot szereztek.
Máramaros megyében az RMDSZ két tanácsossal van jelen a megyei önkormányzatban, és akárcsak eddig, két önkormányzati képviselőt küld a nagybányai tanácsba is, miután 283 szavazata hiányzott a harmadik mandátum megszerzéséhez. Máramarosszigeten is két magyar jutott be a tanácsba. Koltón, Sülelmeden és Erzsébetbányán 3, Felsőbányán 2, Szinérváralján, Misztótfaluban, Magyarláposon, Égerháton és Kővárremetén 1 tanácsost juttatott be a szövetség. Hosszúmezőn a polgármesteri szék mellett 5 tanácsosi helyet is szerzett az RMDSZ, az MPP-nek és az EMNP-nek 1–1 képviselője van.
Beszterce-Naszód megyében 16 településen 26 tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek. Besztercén, Magyarnemegyén, Felőrben, Apanagyfaluban, Mezőköbölkúton, Mezőörményesen, Tekében, Galacfalván, Nagysajóban, Sajónagyfaluban és Sajóudvarhelyen egy Bethlenben, Szentmátéban, Kékesen, Rettegen két tanácsos lett. Árpástón a polgármesteri tisztség megőrzése mellett hét tanácsosa van az RMDSZ-nek. A megyei önkormányzatba azonban ezúttal sem sikerült bejutni.
Akárcsak Szeben megyében, ahol ellenben eggyel több helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak a szövetség, hét településen 8-an képviselik a magyarságot. Medgyesen két, Balázstelkén, Bürkösön, Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Vízaknán és Küküllőalmáson egy-egy RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot, utóbbi községben 19 szavazat hiányzott a másodikhoz.
Brassó megyében is erősödött a magyar képviselet, a megyei tanácsba az eddigi kettő helyett három képviselőt sikerült bejuttatni, míg Brassóban sikerült megtartani a két tanácsosi helyet. Kovács Attila megyei elnök szerint Ürmösön, Alsórákoson és Apácán megőrizték a polgármesteri széket, míg Tatrangon száz vokson múlt, hogy nem lett magyar elöljáró. Itt egy másik magyar jelölt is indult függetlenként, aki 129 szavazatot kapott. A tanácsosi lista alakulása is a magyar–magyar versenyen múlott: az RMDSZ-nek 16 voks hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez, a független magyar tanácsosjelölt 80-at kapott.
A megyei elnök sikerként értékelte, hogy olyan szórványtelepüléseken is sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, mint Halmágy és Botfalu, míg Kőhalomban egy helyett két tanácsosuk lett. Bodolán 27 év után három helyett négy magyar tanácsos tevékenykedhet a testületben. A magyarlakta települések közül Höltövény, Kóbor, Krizba, Kaca, Zsiberk, Homoród, Olthévíz, Szásztyúkos és Keresztvár tanácsában van magyar képviselő.
Temes megyében 33 helyi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek a következő négy évben, ebből kettő Temesváron, 3 pedig Zsombolyán. Halász Ferenc megyei elnök szerint Lugoson 13 szavazat hiányzott az egy mandátum elnyeréséhez, míg Dettán hiába érték el a küszöböt, nem jutottak be a tanácsba, ezért mindkét helységben kérték a szavazatok újraszámlálását. Igazfalván a polgármesteri szék mellett 2 tanácsosa lesz a szövetségnek, Végváron 4 segíti a magyar elöljáró munkáját. Óteleken, Újszentesen 3, Bálincon, Bégamonostoron, Kastélyon, Máriaföldén, Újváron 2, Gyéren, Fényen, Nagycsanádon, Tolvádon, Törökszákoson 1. Újmosnicán egy magyar tanácsos van, de utóbbi településen akár a második mandátum is meglehet, mondta a megyei elnök.
Krónika (Kolozsvár)

A szórványmagyarság peremén
Első alkalommal kaptak ajándék tanfelszerelés-csomagot Brassó megyei, vidéken magyarul tanuló kisdiákok. A program célja odafigyelni a szórványmagyarság peremén élő gyermekekre és a program által bátorítani a családokat, hogy a magyar anyanyelvű oktatást válasszák számukra. Minden gyermek korosztályának megfelelően összeállított csomagot kapott, többek közt tornazsákot, órarendet, ceruzákat, színes ceruzákat, írószereket, radírt, hegyezőt, kézimunka-felszerelést, rajzfelszerelést és többfajta füzetet, összesen körülbelül 21 terméket. Alsórákoson 41, Apácán 37, Barcaújfaluban 33, Darócon 26, Datkon 12, Kacán 11, Keresztváron 51, Kőhalomban 33, Krizbán 9, Nagymohán 19, Olthévízen 29, Székelyzsomboron 29, Tatrangban 16, Ürmösön 22, Zernyesten 7 diák, Fogarason 30, Halmágyon 5 gyerek vehette át az iskolakezdési csomagot. A program szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, főtámogató az RMDSZ. (RMDSZ-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)