Okt. 29-én ért véget Nyírbátorban a Kárpát-medencében élő magyarság harmadik közoktatási fóruma. A konferencia befejezéseként állásfoglalást írtak alá. Fontosnak tartják, hogy a jól bevált támogatási rendszerek fennmaradjanak. /Kelet-Magyarország (Nyíregyháza), okt. 31./ A rendezvényt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd Dobos Krisztina, képviselőtársa szólt a magyar közoktatás helyzetéről. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium feladatvállalásai a határon túli magyar közoktatás helyzetéről című előadásában Töttösy Istvánné elemezte az elmúlt négy évet, majd utóda, Egyed Albert, az MKM osztályvezetője ismertette a tárca koncepcióját. Biztosította a fórumot, hogy az Etnikai és Nemzetiségi Főosztály folytatni kívánja a határon túli magyar oktatási intézmények támogatását, de helyesebbnek látják ezt egy közalapítványi rendszer segítségével megoldani. A kiadott állásfoglalásban értékelték az elmúlt négy év minisztériumi segítségét, és azt, hogy a döntésekbe bevonták őket. A Magyarok Világszövetsége indítványozta a Magyar Pedagógusok Társasága létrehozását, a fórum pedig javasolta, hogy a pedagógusszövetségek képviselői vegyenek ebben részt. /Új Szó (Pozsony), nov. 29./

"A magyar kormány által február 9-10-én Budapestre összehívott Magyarország 2000, a sikeres nyugati magyarok konferenciáján a kisebbségi magyarságot utódországokként egyetlen személyiség képviselte. A romániai magyarság részéről Verestóy Attila szenátort hívták meg a kétnapos tanácskozásra. A második napon szekcióülések voltak. Verestóy Attila elmondta: nagy megértéssel fogadták javaslatát, hogy Kelet-Magyarország és Nyugat-Románia gondjai közel azonosak. Ezért indokolt volna annak a koncepciónak a kidolgozása, amely ezen régiók együttes gazdasági fellendítését szolgálná. Tehát erdélyi befektetéseket szorgalmazott, tette hozzá a lap munkatársa. Andrew Sarlos kanadai üzletember azt szeretné, ha Magyarország semleges maradna, Charles Gati amerikai politológus ennek a fordítottját szorgalmazza: Magyarország mielőbb legyen NATO-tag. Méray Tibor a hat éve bezárt párizsi Magyar Ház mielőbbi újranyitását szorgalmazta. Habsburg Ottó derűlátó Magyarország jövőjét illetően, azt kérte a magyar néptől, hogy szorítsa háttérbe a "hungaropesszimizmust". Soros György a magyar gazdaság helyzetének javulását a kormány programjának sikerességével hozta összefüggésbe. - Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy ezt a konferenciát korábban kellett volna megtartani. A tanácskozás akkor lesz eredményes, ha ez a párbeszéd, ez az együttműködés intézményesül. Ezt tehát legalább évente egyszer meg kellene szervezni. Milyen területeken tudnák segíteni a résztvevők Magyarországot? Az első terület a korszerűsítés. Magyarországnak a piacgazdaságra való átállásában nagyon komoly külföldi tapasztalatokat tudnak elmondani. A második terület: a műszaki vívmányok, teljesítmények minél előbb elérhetők és adaptálhatók legyenek Magyarország számára is. A harmadik: a szokásjog. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb gondja, hogy nem léteznek ezek a szokásjogra vonatkozó évszázados beidegződések. A negyedik dolog, hogy segítsék a Magyarország-kép alakítását a világban, lobbyzzanak Magyarországért. "Itt nemcsak az országképre gondolok, hanem a nemzetképre is." Az ötödik elem: segítsék a határon túli magyarság ügyét. "Próbálják meg egy nemzetpropaganda jegyében érzékeltetni, hogy itt nem államközi konfliktusokról van szó, hanem Szlovákián, Románián és Jugoszlávián belüli demokratikus és emberi jogi hiányosságokról, a kisebbségek jogainak nem megfelelő szavatolásáról." /Tibori Szabó Zoltán: Magyarország 2000. Nyugati magyarok kéznyújtása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./"

Ferenczi István /Kolozsvár/ régész, nyugalmazott egyetemi tanár Budapesten tartott előadást A nagyfejedelemség-kori kelet-magyarországi határvédelem kérdései címmel ápr. 23-án, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület havonta Budapesten rendezett előadásai keretében. Ferenczi kifejtette, hogy a magyar fejedelmek korában a keleti végek tájékán védelmi vonal épült ki töltésekkel, földvárakkal Nagybánya környékétől Brassóig, először a besenyő betörések elhárítására. 1091-től, Szent László király uralkodásának utolsó és Kálmán királyságának első éveiben kővárakkal is megerősítették a védelmi vonalakat. Ferenczi felsorolta a honfoglaló magyarok eddig feltárt erdélyi temetőit: Déva, Szászváros, Székelyderzs, Marosgombás, Gyulafehérvár /3 temető 3-400 sírral/, Kolozsvár /3 temető/, Kolozsmonostor és Várfalva. /Ferenczi professzor kitart elmélete mellett. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./

Megjelent meg a Szatmári Múzeum Kiadó legújabb kötete Középkori egyházi építészet Erdélyben címmel, Kiss Imola és Szőcs Péter Levente szerkesztésében. A sorozatot 1995-ben Karácsonyi Károly Szatmár megye növényvilágát bemutató könyve vezette be. A Tanulmányok és közlemények című időszakos kiadványon kívül a múzeum munkatársainak a gondozásában eddig több mint tíz komolyabb igényű összeállítás jelent meg, elsősorban történelmi tematikával. A legújabb kötet szerkesztői elmondták, hogy a válogatás alapjául az a nemzetközi tudományos tanácskozás szolgált, amelyet 1998 decemberében tartottak, a múzeum szervezésében, a középkori erdélyi és kelet-magyarországi egyházi építészetről. /[Ágopcsa Marianna] (ágopcsa): Múzeumi kiadvány a középkori erdélyi egyházi építészetről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 21./

A gazdasági kapcsolatok fejlesztését célzó háromoldalú megállapodást írtak alá nemrég magyar, román és német gazdasági szakemberek Debrecenben. Az egyezmény alapján a németországi Rajna-Pfalz tartomány segítségével dolgozzák ki kelet-magyarországi és nyugat-romániai megyék azokat a programjaikat, amelyek segítségével európai uniós gazdasági és pénzügyi támogatáshoz kívánnak jutni. A magyar és a román partnerek három-három, egyenként minimum hárommillió euró támogatást igénylő pályázatot dolgoznak ki a vízgazdálkodás, az élelmiszer-feldolgozás és a logisztikai szolgáltatások kiépítésének terén. /Magyar-román-német gazdasági megállapodás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Tizenöt Bihar megyei résztvevője volt a debreceni Civil Akadémiának, amely az együttműködés és partnerség jegyében zajlott. Szervezője a Kelet-Magyarországért Közösségszolgálat Alapítvány, amely ernyőszervezete a Magyarország keleti régiójában működő alapítványoknak, egyesületeknek. Az akadémia civil szervezetek egymás közti eszmecseréjét tette lehetővé. Az előadók pályázati lehetőségeket, kistérségi fejlesztési programot, az adományozók keresésének pszichológiáját, hasznos web-oldalakat ismertettek. /Balla Tünde: Civil Akadémia Debrecenben. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 27./

A földvári fogolytáborba (1944. szept. - 1945. júl.) nem csak környékbelieket zártak be, internáltak, a már akkor haláltábornak nevezett helyre észak-erdélyi, sőt kelet-magyarországi ártatlan magyarokat is. Észak-Erdély területére, a szovjet foglalást követően, visszatelepedett a román adminisztráció, jegyzőség, csendőrség, s az őket megelőző félkatonai szervezetek, melyek ártatlan magyarokat végeztek ki (Szárazajta, Szentdomokos), kényszerítve a lakosságot, hogy azt végignézze. A román csendőrök a környék minden megyéjéből vittek el, és zsúfoltak a földvári fogolytáborba ártatlanokat. A rabok embertelen körülmények között, étlen, szomjan küzdöttek életükért. Az egészségügyi ellátás hiánya, fertőző betegségek (tífusz), a fagy, vagy erőszakos halál végzett velük. A tábor két temetőjébe temették őket, kezdetben egy halottat egy sírba, aztán 20-25 hullát dobáltak egymásra. A földvári tábor áldozatai emlékére emeltek emlékművet, amelyet Ioan Cioca földvári polgármester irányításával jún. 24-én ledöntöttek. - Így, Európa felé - értékelte a történteket a lap. /Kiegészítés a lerombolt emlékműről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ A ledöntésről: Boros Ernő: Halottgyalázás Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

A magyar kormány meghívására június végén a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Hannoverben, a magyar pavilonban a világ magyarságát képviselte. Az együttes tagjai az elmúlt hét végén tértek haza a világkiállításról, ahol nagy sikert arattak. András Mihály, a együttes művészeti vezetője nyilatkozott a hannoveri útról. A magyar nemzet kultúrájában egységes, államhatárainktól függetlenül Ezért képviselték a magyar nemzetet, hiszen műsoruk a kárpát-medencei magyarok népi kultúráját tükrözte. Hannoveri magyar családok szállásolták el őket. - Fellépéseiken majdnem minden alkalommal a külföldiek is beálltak a táncba. Azt mondták a táncukról, hogy óriási benne az életerő, hiteles, mert létező népi kultúra. /Daczó Dénes: Beszélgetés András Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./ A hannoveri világkiállításon való fellépés után az együttes tagjai is érezhetik, érdemes itt dolgozni, állapította meg András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója. A világ felfigyelt az együttesre. Az együttes fellépett Bábolnán és Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek III. Világtalálkozóján. - Az idei esztendő rengeteg fellépési lehetőséget jelent az együttesnek. Idén is megrendezik például a Prímások Találkozóját, augusztusban Kelet-Magyarországon vendégszerepnek, október 2-án fellépünk Budapesten, a Nemzeti Színházban Tímár Sándor koreográfus születésnapi gálaműsorán. Október 13-14-én ünneplik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes harmincadik születésnapját. Még idén fellépnek az anyaország határain túli nagyobb magyar településeken, hét országot érint ez a turné. Elkíséri őket a Duna TV és az MTV1 stábja. /Szatmári László: Beszélgetés András Mihállyal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatójával. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./

Nagyváradon szervezte meg az Albin Alapítvány a debreceni Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvánnyal együttműködve a Civil Akadémia az önszerveződésért elnevezésű kétnapos szakmai fórumot az Élő Falu című programsorozaton belül. A program témái között voltak: a kormányzati és a civil szektor közötti kapcsolat, a két határ menti megye - Bihar és Hajdú-Bihar - bemutatása. Szakemberek jöttek el a találkozóra Bukarestből, Székelyföldről és Magyarországról. Pete István mezőgazdasági államtitkár ismertette a SAPARD-programot. /A közösség a vidékért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 17./

"Ferenczi István már nem érhette meg utolsó régészeti tanulmányának megjelenését /Adatok a nagyfejedelemség kori kelet-magyarországi védelmi rendszer ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2000/. A nyomdai előkészítést, javításokat is a két lelkes és a mestert tisztelő szerkesztő, M. Hubbes Éva és Ferenczi Géza végezte. Előrehaladott kora ellenére Ferenczi István alapos, korrekt, helytálló munkát végzett. Témája az a védelmi rendszer, mely a honfoglalás időpontjától a rendi Magyar Királyság kialakulása közötti, több mint egy évszázadot felölelő időszakban alakult ki. A bemutatást a Szamos-völgyi erősségek leírásával kezdte, és a közép-erdélyi Brassó-földvárral fejezte be. Több olyan földvárat, melyeknek a románok ősromán eredetet tulajdonítottak, Ferenczi magyar építésűnek nevez (pl. Borválaszút a Szilágyságban). A szerző több évtizedes régészeti tapasztalataira alapozva hozzáértően szólt hozzá a honfoglalás, a letelepedés, a kalandozások, államszervezés kérdéseihez. Egyik értékelője, dr. Tóth István így foglalta össze a szerző sorsát, munkásságát: "Ferenczi István székelynek született a Román Királyságban. Magyar katonaként esett angol hadifogságba, ahonnan a Román Népköztársaságba tért vissza. Átélte a Ceausescu-diktatúrát és Kolozsvár nevének Cluj-Napocára való változtatását. Megalapították, majd felszámolták mellette a Bolyai Tudományegyetemet, ahol tanított. Megszűnt mellette az évszázados múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, melynek újjászervezéséért az elmúlt években oly sokat tett. És miközben mellette (és fölötte) megváltoztak az államok, államformák és rezsimek, ő mindeközben egyetlen hazát szolgált: az évezredek óta népek menedékéül szolgáló, kultúrát teremtő, szigorú helytállásra nevelő Erdélyt." /Zsidó Ferenc: Régi magyar védelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./"

"Pécsi Ferenc parlamenti képviselő szívén viseli a régiós fejlesztés kérdését. Kifejtette, hogy a Partium gazdasági fejlődése messze elmarad a lehetőségektől, különösen azoktól az előnyöktől, amelyek helyzetéből, az ország nyugati kapujaként adódik. Igaz, a nyugati befektetők óvatosan közelednek Románia felé, az elmúlt tíz évben alig több, mint ötmilliárd dollárt ruháztak be az országba. A román-határ mentén azonban valamivel nagyobb a bizalom, főleg a német cégek részéről. Temes megye Bukarest után a második-harmadik helyet foglalja el a külföldi beruházások tekintetében, de Bihar és Arad megyében is mind több a befektetés. - Az EU regionális politikája eredményeként Kelet-Magyarország igen komoly támogatásban részesül. Komolyabb szerep hárul a következő években az eurorégiós együttműködésre a Kárpátok Eurorégió és a Duna-Tisza-Körös-Maros Eurorégió keretében. Pécsi szerint a Kárpátok Eurorégió túl nagy területet foglal magába. A kisebb régiók sikeresebben pályázhatnak. Pécsi szorgalmazta, hogy az önkormányzatok építsenek ki minél szorosabb együttműködést a szomszédos magyar önkormányzatokkal, amelyek lehetővé tehetik Magyarország EU-tagságából fakadó előnyök minél jobb kihasználását. /Sike Lajos: Még mindig bátortalan a határ menti együttműködés! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"

"Üzletember-találkozóval nyílt meg az első, háromnapos Duna-Körös-Maros-Tisza (DMTK) Eurorégiós Vásár. A kiállítást a kelet-magyarországi cégek uralták. /Háromnapos Eurorégiós Vásár Temesváron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./"

"Diósgyőrben zajlott le jún. 6-10. között az V. Északkelet-magyarországi Nemzetközi Folklórfesztivál, számos magyarországi és határon túli magyar néptáncegyüttes részvételével. Erdélyt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes képviselte, immár második alkalommal. /Székelyek tánca a diósgyőri várban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./"

A magyarországi Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) képviselői szerint a magyar–román egyetértési megállapodás megkötésekor az Orbán-kormány nem vette figyelembe a kelet-magyarországi településeken élők szempontjait. - A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) szerint a kedvezménytörvényt a legfontosabb pontjain módosítani kell, az így feleslegessé váló magyar–román egyetértési nyilatkozatról pedig a magyar miniszterelnök aláírását vissza kell vonni. Pokorni Zoltán, a Fidesz — Magyar Polgári Párt elnöke szerint az egyetértési nyilatkozat felfüggesztése egyet jelentene a kedvezménytörvény Romániában való felfüggesztésével. Ez feszültségekkel teli állapotokat alakítana ki, ami a romániai magyarellenes erők érdekeit szolgálná — szögezte le. A határon túli magyar szervezetek vezetőinek nyilatkozataival szemben az MSZP sajnálatos módon ellentéteket igyekszik szítani a magyarországi munkavállalók és a határon túli magyarok között — fogalmazott. /Magyarországi pártok a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./

Bihar és a magyarországi Hajdú- Bihar megye közti kistérségi együttműködésben és kapcsolattartásban nélkülözhetetlen a közlekedés javítása, az utak építése. A két szomszédos határ menti megye önkormányzati vezetői fogalmazták ezt meg múlt hét végén Berettyóújfaluban azon az egynapos értekezleten, amelynek főtémája az úthálózat bővítése, pontosabban a kelet-magyarországi gyorsforgalmi utak, autósztrádák kiépítése volt. Autósztrádák ügyében rendszeresen tárgyal egy román és egy magyar kormányközi tagbizottság. A két hasonló múltú és rangú város, Debrecen és Nagyvárad számos területen együttműködhet, a gazdasági partnerkapcsolatok is erősödhetnek, vélte a debreceni polgármester. /(Balla Tünde): Szállításügyi lobbi Hajdú-Bihar és Bihar között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

"Medgyessy Péter miniszterelnök júl. 10-én hivatalában fogadta Budapesten az erdélyi Partium magyarságának képviselőit. A találkozón az RMDSZ partiumi szervezeteinek vezetői, köztük a román parlament szenátorai és képviselői, megyei és önkormányzati tisztségviselői vettek részt. Nagy jelentőségű eseménynek nevezték, hogy az anyaország miniszterelnöke - kisebbségbe kerülésük óta először - hivatalában fogadta a térségben élők küldötteit, lehetőséget biztosítva számukra közvetlen véleménycserére és együttgondolkodásra. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a küldöttség tagjai a régió magyarságának helyzetét ismertetve azokról a tervekről és elképzelésekről szóltak, melyek a Partium gazdasági és társadalmi megerősödésének esélyeit hivatottak növelni. Szóba került a kelet-magyarországi és a partiumi térséget összekötő közutak, vasutak és határátkelők fejlesztése. A kormányfő felhívta a figyelmet azokra a lehetőségekre, melyek a Corvinus Befektetési Társaságnál, illetve más, a szomszédos országokban történő befektetések és beruházások támogatását segítő intézmények révén rendelkezésre állnak. Áttekintették a régió jelentős műemlékeivel kapcsolatos teendőket - áll a közleményben - és megállapodtak arról, hogy ezekről közös középtávú intézkedési terv készül a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakbizottsága számára. /(Guther M. Ilona): Medgyessy Péter találkozója a partiumi magyarság képviselőivel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./"

"Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./"

"1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.) "

"A Kolozsváron összesereglett Kelet-Magyarországnak "különböző vallású és fajú népei" a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján kijelentették: Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, s az egységes és csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelentette továbbá a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetve annak 1918. december 18-án megalakult választott központi Kormányzótanácsot (Ellenzék, 1918. december 20.). Két nappal később, december 24-én a román királyi csapatok megszállták Kolozsvárt, ahol dr. Haller Gusztáv polgármester fogadta őket. Kolozsvár megszállását követően Neculcea tábornok kilenc pontot tartalmazó rendeletet tett közzé: minden hivatal mellé tiszteket rendelt, a fegyvereket három nap alatt be kellett szolgáltatni, estétől hajnalig tilos volt az utcán járni, háromnál többen nappal sem járhattak együtt, a színházak folytathatták működésüket, továbbá Budapest felé utazni csak katonai engedéllyel lehetett, minden sajtótermék cenzúra alá esett, a sorozásra vonatkozó híreket alaptalanoknak tekintették, akik nem rendelkeztek Kolozsváron állandó lakhellyel, három nap alatt kötelesek voltak elhagyni a várost (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., Kolozsvár, 1930). Erdély fővárosának megszállása után a szövetséges hatalmak gyakorlatilag egész Erdélyt a román hadsereg kezére adták. 1919. január 8-án a szász népszervezet bővített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: "a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldását ehhez a felelősségteljes lépéshez, melyet megtenni kötelességüknek érezték". (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930.) A gyenge szótöbbséggel hozott határozat azonban hamarosan válságba sodorta az erdélyi szászokat, amelynek legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban tiltakozott Erdély elszakítása ellen, leszögezvén, hogy a szász nép túlnyomó többsége nem azonosítja magát a medgyesi határozattal, és Erdélyt továbbra is Magyarországhoz tartozónak tekinti (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). A tenniakarók a Wilson-féle önrendelkezés elv alapján köztársaságokat alapítottak: Udvarhely megyében a volt alispán, dr. Paál Árpád vezetésével, Kalotaszegen pedig Kós Károly író, építész irányításával alakultak köztársaságok (Sas Péter: Az erdélyi magyarság politikai szervezkedése. Kézirat). Ugyanakkor 1919. január 14-én dr. Grandpierre Emil főispán, dr. Papp József ügyvédi kamarai elnök, dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár, dr. Kertész Jenő ügyvéd, br. Jósika János birtokos és Jordáky Lajos nyomdász Nagyszebenbe utaztak, hogy tárgyalásokat folytassanak a román Kormányzótanáccsal. Azt javasolták Maniunak: a közigazgatás Erdély magyar területein legyen magyar, a románokon román, a vegyeseken vegyes, a tisztviselőktől pedig ne követeljenek esküt, hanem elégedjenek meg fogadalommal. A tanács azonban hallani sem akart a kezdeményezésről, és amikor a javaslattevők visszatértek Kolozsvárra, Apáthy Istvánt már börtönben találták (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941). "

Ápr. 28-án Hármashatár címmel 16 oldalas magyar nyelvű újság jelent meg az egymással szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megyében, valamint Kárpátalján szerdán – tájékoztatta Marik Sándor, a lap nyíregyházi főszerkesztője az MTI-t. A 80 ezer példányban nyomtatott újságot ingyen kapták meg a Nyíregyházán kiadott Kelet-Magyarország, a Szatmárnémetiben készített Szatmári Friss Újság, illetve az Ungváron nyomtatott Kárpáti Igaz Szó előfizetői – közölte az újságíró. A Hármashatár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés támogatásával jelent meg Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából. A lapban megjelent cikkek harmada ennek megfelelően az EU-tagsággal foglalkozik, külön kitérve arra, hogyan változhat a közös határ mentén fekvő magyar-román-ukrán megyék gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolata a jövőben. A Hármashatár kéthavonta fog megjelenni a három ország területén, és olvasható lesz az interneten is. A lapot nyíregyházi, szatmárnémeti és ungvári újságírók írják. /Hármashatár. Közös lap a szomszédos magyar–román–ukrán megyékben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

Erdély más megyéi mellett Szatmár is kivette a részét abból a kampányból, amellyel IGEN szavazatra buzdítják az anyaországi magyarokat. A nagyszalontai Bocskai Szövetség kezdeményezte akcióban Kovászna, Maros és Kolozs megye településeinek nevezetességei mellett immár három Szatmár megyei város látványosságairól is készült képeslap, ezt a következő napokban fogják terjeszteni magyarországi városokban. A Tasnád, Nagykároly és Szatmárnémeti építészeti és műemlék–látványosságaiból összeállított képeslap–triót nagyrészt ifjúsági szervezetek fogják eljuttatni a magyarországi otthonokba, vagy nyomják majd az utcán sétálók kezébe. A magyarországi önkéntes képeslaposztó–munka nagy részét az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) tagjai végzik majd, a Szatmár megyei képeslapok kinyomtatásával a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) kezdeményezésére kezdtek el foglalkozni. Komsa József, az MVSZ küldötte felkérésére Ilyés Gyula, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke a Kelet–Magyarország című napilapban közzétett, az RMDSZ megyei szervezete nevében igennel való szavazásra fogja kérni az anyaországiakat. /Princz Csaba: Szatmári képeslapok a december 5–i IGEN–ért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 23./

Vásárhelyi Tóth Éva, Sopron egyik szellemi mindenese, a háromszéki–kelet-magyarországi kapcsolatok és históriai hagyományok újrateremtője és ápolója adta hírül, hogy Sopron városában elhunyt Szabó Béla mikóújfalusi származású festőművész. Szabó Béla tanár, festőművész 1950-ben született, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát, több egyéni és kollektív kiállításon vett részt Magyarországon, Romániában és Olaszországban. 1996-ban Civita Fidelissima ’75 Sopron díjjal jutalmazták, elnyerte a soproni Horváth–Lukács Galéria díját (1997), 2002-ben Sopron önkormányzatának díjával tüntették ki. Szabó Béla az Erdélyi fejedelmek arcképcsarnoka, Kolozsváron 2004-ben kiadott könyv társszerzője. /(sylvester): Elhunyt Szabó Béla festőművész. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 15./

A Szatmár Megyei Múzeum munkatársai is részt vesznek a kelet-magyarországi autópálya nyomvonalának régészeti feltárásában. Az egyik szakember közülük Szőcs Péter Levente, aki a múlt évben Nyíregyháza alatt, Oros határában különleges leletet talált. Egy eredeti, félköríves hun nyereg felhajtható oldallapjainak halpikkely-mintával díszített aranylemezeit ásta ki. Találtak már ilyet máshol is (világviszonylatban két tucatnyit tartanak számon), de ebben az övezetben ez az első. Újabb tárgyi bizonyíték a hunok kárpát-medencei jelenlétéről, vagy akár arról, hogy „közük” van a magyarokhoz. Néhány napja Szőcs Péter Levente a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója, 30 éves. A történész-régész 1997-ben végzett a Babes-Bolyai Egyetemen, s azóta a múzeumnál dolgozik. A régészeten belül szakterülete a középkori kerámia-edények Erdélyben, ebben a témakörben doktorál a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Aligazgatóként a múzeumban található gyűjtemények nyilvántartásáért, feldolgozásáért és a velük kapcsolatos publikálásáért felel a jövőben. /(Sike Lajos): Nyerő lett a régész-történész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

Székelyföldi körútra indul a Nagyvárad Táncegyüttes Boszorkánytánc című produkciójával. A Nagyváradi Állami Filharmónia keretében három éve alakult hivatásos magyar népi tánccsoport Biharban, Szatmárban és Kelet-Magyarországon is többfelé sikerrel mutatta be táncjátékát, mely az Erdélyben ma is élő boszorkánykultuszból merített témát. A táncjáték koreográfus-rendezője László Csaba, a székelykeresztúri „Pipacsok” Néptáncegyüttes vezetője, a dramaturg Zsidó Ferenc, a táncjáték muzsikáját pedig a vajdasági Csalóka zenekar válogatta össze. /(Lakatos Balla Tünde): Országos körúton a Boszorkánytánc. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./

Egyre több külföldi befektető jelenik meg nemcsak a központi, bukaresti napilapok, hanem a vidéki, főleg erdélyi kiadványok piacán is. A Vorarlsbergben székelő Eugen Rus tulajdonában levő Inform Media-csoport jogelődjei révén már majdnem másfél évtizede van jelen Romániában, öt évvel ezelőtt vásárolta első romániai napilapjait: a nagyváradi Bihari Naplót és Jurnal Bihoreant. A három nagy példányszámú kelet-magyarországi napilapot (Hajdú-Bihari Napló, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország) kiadó sajtóvállalat fokozatosan terjeszkedve mostanra elérte, hogy hat napilapot birtokoljon, amelyek együttesen auditált terjesztett példányszáma meghaladja a 84 ezret. A két nagyváradi napilapon kívül az Inform Media egy magyar nyelvű (Szatmári Friss Újság) és három román napilapot jelentet meg. A Krónika napilapnál is megváltozott a tulajdonosi szerkezet, a Krónika Kiadóvállalat többségi részvényeit birtokló magyarországi Hungarom Médiában lépett színre új tulajdonos. A Krónika az Épszer-Vegyépszer-birodalmat irányító kolozsvári származású magyarországi üzletember, Nagy Elek – Méhes György író fia – érdekeltségévé vált. A Krónika egyelőre nem adott felvilágosítást, a kiadóvállalat vezetését elvállaló Kovács Ferenc azt közölte: amint a folyamatban levő átalakulások lezárulnak, sajtóértekezleten válaszolnak majd a kérdésekre. /Átalakulóban az erdélyi napilappiac. A kolozsvári Krónika tulajdonosi szerkezetében is változás ment végbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának 5. évfordulója alkalmából november 15-én ünnepi ülést tartanak Kolozsváron. Ezt készítette elő a november 12-i rendezvény az arad-belvárosi református egyházközség imatermében, amelyen az EMNT aradi szimpatizánsai találkozhattak egymással, és meghallgathattak egy előadást a történelmi Magyarország széteséséről. A rendezvény szervezője Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője volt. Elmondta, hogy az EMNT a kitűzött célokból a következőket valósította meg: „Egyrészt az erdélyi magyarság autonómia-statútumainak a megfogalmazását, amit az EMNT képviselői benyújtottak a román parlamentnek. Másrészt olyan konferenciák szervezését, amelyen nemzetközi tekintélyű szakemberek beszéltek az autonómiáról, és adtak útmutatást az erdélyi magyarság számára, hogy miként küzdhet az önrendelkezéséért. ”Az EMNT nem jogi szervezet, nincs bejegyezve, így eszközei szűkösek. Ezek egyikének a nyilvánosság erejét tartotta Borbély, egy másik fontos eszköznek meg azt nevezte, hogy a tanács elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő, méghozzá a legaktívabbak egyike. A találkozón Vincze Gábor történész, a Hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum egyháztörténeti referense tartott előadást Erdély és Kelet-Magyarország elvesztése történelmi szükségszerűség, vagy történelmi baleset? címmel. Kifejtette: „Arra hívtam fel a figyelmet, hogy nem fátum volt, hogy a történelmi Magyarország megszűnt létezni 1919–1920-ban, hanem megnevezhető emberek sorozatos hibái, bűnös nemtörődömsége, hazaárulása miatt keletkezett az a folyamat, ami Trianonhoz vezetett. A marxista történetírás azt sulykolta belénk, hogy a történelmi Magyarország szétesése szükségszerű volt, hiszen a Monarchia a népek, nemzetiségek börtöne volt, és a szabadságvágyó nemzetek el akartak szakadni. Ez nem igaz! Ha balesetnek tekintjük, hogy valakit belelöknek egy gödörbe, amiben kezét-lábát töri, akkor baleset volt Erdély és Kelet-Magyarország elvesztése. De inkább tudatos bűncselekménynek nevezem, amit Magyarországgal elkövettek 1919–20-ban. ” /Pataki Zoltán: Ötéves az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./

Jóval alacsonyabb áron lehet a határ menti településeken, Magyarországon házat venni, ezért a válság ellenére még mindig sok romániai lakos költözik át. Legtöbbjük azonban visszajár Romániába dolgozni, ugyanis Kelet-Magyarországon nincs munkalehetőség. Növekszik a romániai beköltözők száma, de nincs feszültség a helyi lakosok és a jövevények között. A csengeri „Szatmári utcából” (amely arról kapta nevét, hogy mutatós családi házai többségét már megvették a szatmáriak: orvosok, mérnökök, tanárok, közgazdászok) naponta tömegek járnak vissza a városba, ahol a munkanélküliség a gazdasági világválság hatására sem emelkedett öt százalék fölé. /Sike Lajos: Visszajárnak az áttelepülők. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

Kilencvenöt esztendeje indultak Erdély elfoglalására a román csapatok
forrás: Magyar Nemzet
A hadüzenet hivatalos átadása előtt, 1916 augusztusának végén keltek át a Kárpátok hágóin a magyar határra felvonult 1., 2. és 4. román hadsereg csapatai. A mintegy 440 ezer fős román haderő a tíz nappal korábban aláírt bukaresti szerződés értelmében – mely Romániának ígérte Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot – a Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elfoglalására indult. Míg az Al-Dunánál álló 3. román hadsereg a bolgár határon védekezett.
Románia az első világháború kitörésekor a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Bukarest hadba lépésének árát kívánta így felsrófolni, és abban bízott, hogy antantgyőzelem esetén megkaparinthatja Kelet-Magyarország Tiszáig terjedő részét, míg a központi hatalmak sikerei esetén az akkor orosz kézben lévő Besszarábiával gyarapodhat.
A formálisan a központi hatalmakkal szövetséges Románia alig leplezett területi törekvései arra intették Tisza István magyar miniszterelnököt, hogy az 1914. júliusi válság idején fenntartásokkal fogadja a Szerbia elleni katonai akció tervét. Álláspontját a magyar kormány feje csak akkor módosította, amikor Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök ígéretet tett Erdély védelmére.
Tisza István az első pillanattól számolt a román területi követelésekkel, ezért ellenezte 1914 végén, hogy az olasz semlegességet területi engedményekkel vásárolja meg a Monarchia, mert úgy vélte, ilyen lépés veszélyes precedenst teremtene Bukarest számára. Az óvatosságot Románia és Olaszország szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Ráadásul Bukarest október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben Szentpétervár elismerte Románia jogát, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó azon területeket annektálja, „amelyen románok is laknak”.
Ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1914 őszén tovább szélesítette a román nyelvhasználat lehetőségét a közoktatásban és a közigazgatásban. Tette ezt annak ellenére, hogy Tisza tudta: „Románia nem azért fordul el tőlünk, mert az erdélyi románoknak rossz a sorsuk, hanem mert Erdély birtokára áhítozik.” Ami annyit jelentett, hogy az erdélyi magyar határ csak addig van biztonságban, amíg a Monarchia elég erősnek tűnik ahhoz, hogy elrettentsen egy román támadást.
A Schlieffen-terven alapuló eredeti német hadműveleti elgondolás, mely a Franciaország feletti győzelmet követően a nyugatról átdobott csapatokkal kívánta stabilizálni a keleti frontot, és megsegíteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, már 1914. szeptember elején megbukott a marne-i csatában. 1914 őszén a keleti fronton harcoló Paul von Hindenburg vezette német egységek képesek voltak ugyan megállítani a sokszoros túlerőben lévő cári csapatokat, Oroszország végleges meggyengítésére azonban kevésnek bizonyultak. Amíg a német szárazföldi erők új vezérkari főnöke, Erich von Falkenhayn tábornok továbbra is nyugaton igyekezett kivívni a döntést, addig Hindenburg és vezérkari főnöke, Erich Ludendorff már 1914 őszétől javasolta a hadműveletek súlypontjának keletre helyezését.
Véleményük szerint a gyenge hadiiparú, antantszövetségeseitől elszigetelt Oroszország legyőzése egyszerűbb. Ellentétben a nyugati fronttal, keleten végig megmaradt a mozgó háború, így a németek érvényesíteni tudták katonáik jobb kiképzettségét. Ráadásul az első háborús év végére világossá vált: a Monarchia rászorul Németország katonai segítségére. Végül Falkenhayn álláspontja győzött, így a központi hatalmak 1915-ben csak visszaszorították az orosz egységeket, Szentpétervárt nem sikerült különbékére kényszeríteniük.
Az 1916 júniusában a keleti fronton megindított Bruszilov-offenzíva sikerei láttán Bukarest úgy vélte, elérkezett a kedvező időpont a hadba lépésre. A románok döntését megkönnyítette, hogy feltételezhették: a verduni és a somme-i harcok nyugaton lekötik a német egységeket, így azok képtelenek lesznek megerősíteni a keleten állomásozó csapataikat. A Monarchia erőit megosztotta az olasz fronton a 6. isonzói csata, ahol az osztrák–magyar egységek 1916. augusztus 8-án kénytelenek voltak feladni Görzöt.
Ilyen előzményeket követően kötötte meg az antant és Románia augusztus 17-én a bukaresti titkos szerződést, melyben a román kormány vállalta, hogy legkésőbb augusztus 28-ig hadat üzen a központi hatalmaknak, és támadást indít Magyarország ellen. A bukaresti vezetés vállalta azt is, hogy a koalíciós háború időtartama alatt nem köt különbékét. A hadüzenetért cserébe Romániának felajánlották egész Kelet-Magyarországot. (Az már későbbi konfliktusok magvát rejtette magában, hogy Romániának ígérték az egy esztendővel korábban Szerbiának is felkínált Bánságot.)
A Monarchia jól működő hírszerzésének figyelmét nem kerülte el, hogy Románia június végétől titokban mozgósított. A budapesti kormány a Bruszilov-offenzíva első sikereit követően számolt a román támadással, amit Tisza István 1916. július 7-i, Ferenc Józsefnek címzett memoranduma is jelzett. Ebben a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, az adott helyzetben az Erdély elleni román támadást „a legbiztosabbnak kell tartani”. S Erdély – akár ideiglenes – elvesztése a Monarchia nagyhatalmi státusának végét jelentené.
Tisza felhívta az uralkodó figyelmét arra, hogy azonnal fel kell készülni Kelet-Magyarország védelmére. Felszólította a közös hadvezetést, hogy az ellenlépésekről rögvest kezdjen tárgyalásokat a szövetségesekkel. Tisza István a román haderő lekötésében számolt Németország mellett Bulgáriával, a dunai, illetve a dobrudzsai ellentámadásokon túl elképzelhetőnek tartotta bolgár csapatok felvonultatását a Kárpátokban. A magyar miniszterelnök alig két héttel később, július 22-én újabb emlékiratban fejtegette Erdély esetleges elvesztésének várható politikai következményeit. Úgy vélte, ez igen kedvezőtlenül hatna az ottani román értelmiség magatartására, gazdasági szempontból pedig főként a petrozsényi szénbányák és a határ menti területek állatállományának elvesztése okozna súlyos károkat.
Tovább bonyolította a magyarországi belpolitikai helyzetet, hogy 1916. augusztus 23-án az Andrássy Gyula és Apponyi Albert vezette mérsékelt ellenzék kijelentette, nem kívánják a Tisza-kormánnyal vállalni a külpolitikai felelősséget, követelték a delegációk összehívását, hogy személyesen vitázhassanak a közös külügyminiszterrel. Egyúttal bejelentették a háború kezdetekor meghirdetett pártközi béke végét, valamint hogy a kormány szigorú ellenőrzésére törekednek. A radikális függetlenségiek – alig 20 képviselővel – még július közepén Károlyi Mihály vezetésével új pártot alapítottak. Ezen alakulat külpolitikai analfabetizmusról tanúskodó programját többek között a Németországgal kötött szövetség felmondása, az antanthatalmakkal kötendő annexiómentes különbéke képezte.
A Monarchia saját erő híján csak minimális, elsősorban a többi frontszakaszról pihentetés céljából kivont erőket, mintegy 34 000 katonát és alig 76 löveget tudott a román támadás előtt Erdélyben összpontosítani. Ezeket az egységeket az augusztus 17-én megalakított, a nagyszebeni születésű Arthur Arz tábornok vezette 1. osztrák–magyar hadseregben egyesítették. A román betörés után két nappal II. Vilmos császár leváltotta vezérkari főnökét, Erich von Falkenhayn tábornokot, és helyére a keleten már bizonyított Paul von Hindenburgot nevezte ki, aki helyetteseként magával vitte főszállásmesteri címmel Erich Ludendorffot. Az új német vezérkari főnök a számos más szorongatott frontszakasz ellenére legsürgősebb feladatának Erdély visszafoglalását és a román hadsereg szétverését tekintette. Ezért a felmentett Falkenhaynt kinevezte az Erdélyben felállított 9. német hadsereg élére, és a birodalom mozgósítható tartalékait azonnal Magyarországra irányította.
A mintegy 600 kilométeres frontszakaszon megkezdett augusztus 27-i román támadás viszonylag lassan haladt. Annak ellenére is, hogy a hágókon beszivárgó román csapatok nem ütköztek ellenállásba, hiszen csak néhány határőr és vasutas állta útjukat. A román előnyomulást az óvatosságon túl a világos hadászati elgondolás és a súlypontképzés hiánya jellemezte, s már az első napokban súlyos fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás.
A román egységek az elfoglalt települések legtöbbjében túszokat szedtek, hogy így kényszerítsék ki anyagi követeléseik teljesítését. A megszállók viselkedése elidegenítette az erdélyi románság többségét, csak a kisajátítandó vagyonra áhítozó nacionalista értelmiség kemény magja, főként a pópák és a tanítók láttak „felszabadítókat” a bevonuló csapatokban. Ők többnyire a menekülő román csapatokkal közösen október közepéig elhagyták az országot. Nem véletlen ugyanakkor, hogy az ország belseje felé hömpölygő menekültáradatban – mely jelentősen akadályozta az osztrák–magyar és német erősítések beérkezését – a német mellett éppen román szót lehetett leggyakrabban hallani.
Szeptember közepéig az Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak a román egységek. Az 1. osztrák–magyar hadsereg eredményes halogató harcai eddigre szinte megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit. Az első ellencsapás szeptember elején a dobrudzsai fronton érte Bukarestet, ahol a Mackensen tábornok vezette német–bolgár–török erők Tutrakannál szétverték az ott állomásozó 3. román hadsereget. Ezzel megakadályozták, hogy a Bukarest közelében állomásozó két hadosztálynyi román tartalékot Erdélybe küldjék.
A központi hatalmak ellentámadását az Erdély déli részén felvonuló 9. német hadsereg kezdte meg, mely a szeptember 26–29-e közötti nagyszebeni csatában gyakorlatilag szétverte a Vöröstorony-szoroson benyomuló 1. román hadsereg egységeit. Az addig lassan mozgó román csapatok gyors menekülésre fogták a dolgot. A Barcaság felé visszavonuló 2. román hadsereg egységeit a Persányi-hágó közelében sikerült utolérniük az őket üldöző német csapatoknak, majd október 5-én és 6-án szétszórniuk.
A másnap megkezdett brassói ütközetben alig két nap alatt kiszorították a románokat Dél-Erdélyből. Az október elején ellentámadásba lendülő 1. osztrák–magyar hadsereg alig egy hét alatt megtisztította a Székelyföldet, ezzel október közepére véget értek a magyarországi a harcok.
Megállapítható, hogy az Erdély felszabadításáért harcoló osztrák–magyar és német csapatok teljesítménye minden tekintetben felülmúlta ellenfeléét. Külön említést érdemelnek tiszteletet parancsoló teljesítményükért és bátorságukért a magyarországi feltöltésű alakulatok, közülük is kiemelendő a 82-es székelyudvarhelyi hősiessége.
Keresztes Lajos
Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2. tortenelemportal.hu