Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Katrosa (ROU)
20 tétel
1994. február 2.
A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődésügyi Egyesület, támogatva a Volt Hadifoglyok Szövetségének kezdeményezését, közvetít és közreműködik a második világháborúban a Kárpátokban és másutt elpusztult katonák, munkaszolgálatosok emlékműveinek tervezésében és kivitelezésében. Kérnek mindenkit, hogy az elesett katonák személyi adatait, csapattestük megnevezését, elhalálozási helyét és körülményeit, nemzetiségét és állampolgárságát juttassa el az egyesületnek. Az egyesület a Volt Hadifoglyok Szövetségével együtt az Úz völgyébe, Katrosába, a Bereck és Ojtoz közötti Mogyoróstetőre, a Nyergestetőre és a sepsiszentgyörgyi temetőbe kíván emlékművet, emlékoszlopot állítani. Az adományokat Sepsiszentgyörgyre, a Gábor Áron utcai székházba várják, adta hírül a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődésügyi Egyesület elnöke, Sylvester Lajos és titkára Kiss Jenő. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./
2008. május 13.
A Flagellum Dei – Isten ostorai nevet viselő motorosklub május 9-11-e között a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ katrosai szabadidőközpontjában szervezte meg az első székely hagyományőrző találkozót, melyen háromszáz hazai és magyarországi motoros vett részt. A klubot 2006-ban alapították háromszéki és Hargita megyei motorosok. Rancz Dezső, alias Szittya, a klub vezetője elmondta: első találkozójukon a helyi székely hagyományokra fektették a hangsúlyt. Most a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes mutatkozott be, majd esténként rockegyüttesek szórakoztatták a motorosokat. A találkozó ideje alatt a torjai Pethő Sándor a kopjafafaragás, az ugyancsak torjai Borbándi Barna pedig az íjászat rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket. Május 10-én a csíksomlyói búcsúra szerveztek motoroszarándoklatot. /Iochom István: A motorosok és a székely hagyományok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./
2012. június 26.
Péntektől IV. Székely Sziget!
A Székely Szigetet az önszerveződés, kultúrahordozás és hagyományőrzés jogos igénye hívta életre, hiszen lassan már Erdély magyar örökén is szembesülnünk kell a globalizáció ártalmaival.
A szabadosság, a közöny és a céltalanság hatalmas károkat okoz a magyar ifjúság lelki és szellemi kibontakozásában. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az egész Kárpát-hazát átölelő nemzeti szervezetként egyre több helyen építsünk ki olyan közösségi bázisokat, mint a Magyar Sziget fesztivál hagyományának megfelelő rendezvények.
Az erdélyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) rendezvénye, a Székely Sziget öntudatfejlesztő előadásait évről évre a lehető legváltozatosabb, igényes nemzeti programokkal bővítjük. Szeretnénk segíteni magyar nemzettársainknak, hogy végképp legyőzzük nemzetünk legfőbb ellenségeit: a lemondást és a közönyt, hogy ezredéves hagyományaink, történelmünk, zenei népdalkincsünk tiszta forrásából erőt merítve hittel, hűséggel és bátorsággal vállaljuk fel sorsunkat, önrendelkezésünket, hogy gyermekeinkre valóban egy szebb jövőt hagyhassunk.
A június 29-én kezdődő három napos rendezvény új helyszínre költözött, a Kézdivásárhely és Nyergestető között található Katrosába (Gábor Áron Szabadidőközpontba). Az új helyszín a Kászon völgyében, a Katrosa patak partján, a 11B országút mentén, festői környezetben található, amely ideális terepet nyújt az egyre növekvő Székely Szigetnek. Az idén is velünk lesznek a nemzeti rock nagyágyúi.
A Székely Szigeten először énekelhetjük együtt a Kárpátiával a „Hol vagytok székelyek”-et, csak itt énekeli Sziva Balázs a Romantikus Erőszakkal az „Előre mind székely srácok”-at. Nekünk zenélnek Erdély legjobb nemzeti zenekarai a Role és a Transylmania. Másodjára a Székely Szigeten a zúzósabb Titkolt Ellenállás, valamint a modern rock és a hagyományőrzés összeillesztői, a Palmetta. A gazdag fellépőlista ezzel még nem ért véget, hisz a Gábor Áron nagyszínpadon fellép még a veterán Waszlavik és az újonc kolozsvári Balhé zenekar.
A szórakozás mellett nem maradhatnak el a rendezvényünk gerincét meghatározó előadások, hagyományőrző kézműves tevékenységek, íjászat és harci bemutatók, a gyereksarok, borkóstolók, népdal, néptánc, rovás oktatás, és egyéb programok, amelyek értékhordozó, érték átadó jelleggel bírnak. Mindez verhetetlen, mondhatni jelképes összegért, napi 19,20 Lejért (1526 Forintért). Bővebb információkért látogasson el a Székely Sziget honlapjára, a www.szekelysziget.hu- ra. Erdély.ma
2012. június 27.
Csütörtöktől kezdődik!!! – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
Holnap, június 28-án nyitja meg kapuit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetének negyedik alkalommal tető alá hozott rendezvénye, a Székely Sziget. A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megtartandó, háromnapos fesztivál minden korosztály számára kínál szórakozási lehetőséget.
A tábornyitás csütörtökön 8 órakor lesz. Szőcs Zoltán, a HVIM elnöke elmondta: azért választották Katrosát helyszínül, mert a romos állapotban levő Fortyogóval ellentétben, az erdővel körülölelt táborhelynek, a mesés tájnak igazi székelyszigetes hangulata van.
A sátorozni vágyók már szerdán felköltözhetnek a táborba. A napi jegy ára idén is jutányos, mindössze 19,20 lej vagy 1526 forint. A két összeg egyben „kódolt” üzenet is, az első a trianoni békeszerződés aláírásának évszámát, a másik a mohácsi csatáét rejti. Három napra 50 lejt kell fizetni, a szülői kísérettel érkező, 12 éven aluli gyerekek számára ingyenes a belépés. A sátorhely, a parkolás, a zuhanyzók használata, a programok látogatása ingyenes. A trianoni diktátum által elszakított területekről (Délvidék, Felvidék, Őrvidék, Muravidék és Kárpátalja) érkező magyarok díjmentesen léphetnek a táborba.
Csütörtökön a Gábor Áron-sátorban Szabó Ottó faszobrász, Táskai Margó, a Magyar Nemzeti Gárda országos szervezője, valamint Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium alapítója tart előadást. A rovássátorban a három nap alatt rovásírást sajátíthatnak el az érdeklődők. A gyereksarokban kézműves-foglalkozás és filmvetítés lesz. A harcmezőn ki lehet próbálni az íjászatot, és jurtaállítás is lesz.
20 órától a Kárpátia zenekar lép színpadra, őket István Ildikó népdalénekes és a csíkszeredai Role követi. Pénteken újabb előadások hangzanak el: Salamon Ferenc nyugalmazott tanár, Orbán Ferenc 88 éves volt leventekatona, Kádár Gyula történész, Tyirityán Zsolt, a betyársereg szóvivője és Seprődi József minősített bortermelő, borkóstoló részéről. A kiállítósátorban Bene Zoltán és Bíró Attila régiséggyűjtők hadtörténeti kiállítását, I. és II. világháborús tárgyi emlékeit lehet megtekinteni. A túrázni vágyók 10 órakor esztena-látogatáson is részt vehetnek, ahol orda-, sajt- és túrókóstolás is lesz. Este fellép a kolozsvári Balhé, a magyarországi Palmetta és a Titkolt Ellenállás.
Szombaton 10 órától ismét túrázással indul a nap, egy II. világháborús bunkert látogatnak meg, és leleplezik a 907-es pozsonyi csata emlékére állított emlékplakettet. 11 órakor ökumenikus istentisztelet következik. Szőcs hozzáfűzte: itt meglepetéssel készülnek, amelyről azért nem árulnak el többet, hogy a hatóságok nehogy megakadályozzák az akciót. Az előadók sorát Kovács-Nemes László históriás nyitja, majd Toroczkai László HVIM-elnök, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő értekezik a nemzeti ellenállásról. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, országgyűlési képviselő pedig a Több frontos küzdelem a székely önrendelkezésért címmel tart előadást. Este Bajna-, Transylmania- és Romantikus Erőszak-koncertek zárják a fesztivált. Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2012. augusztus 11.
Háromezer résztvevőt várnak (Székölykök Gyermekfesztivál a Katrosában)
Tegnap délután kezdődött és vasárnap estig tart a katrosai Evita táborban a Székölykök Gyermekfesztivál, melyet idén A nagy játék – gyermekfesztivál az egész családnak jelszóval szerveztek meg.
Ezen a hétvégén kicsik és nagyok kipróbálhatják magukat a kézműves-foglalkozásokban, a népi játékokban vagy főzésben egyaránt. A rendezvénynek tavaly nagy sikere volt, mintegy ezerötszázan fordultak meg a táborban, idén háromezer résztvevőre számítanak. Tegnap már több százan, felnőttek és gyermekek vettek részt a megnyitó után elkezdődött tevékenységeken. A kézdivásárhelyi Next Egyesület és a Whokiqui csapat által második alkalomal szervezett rendezvény ötlete Gáspár Csongor fejéből pattant ki a magyarországi Györköcök Fesztivál mintájára. A katrosai Evita táborban a szervezők többnyire önerőből, valamint támogatók által felajánlott termékekből valósították meg a székelyföldi gyermekek hétvégéjét. A táborban példás rend uralkodik, a sátrak és jurták is helyükre kerültek, és mindenhol eligazító táblák láthatók. Tegnap délután a kézművesek egy része, a patkolókovács, a szövőnő, a fafaragó már élőben mutatta be „tudományát”.
A fesztivál legfontosabb tevékenysége a játék lesz, azok sokasága, kézműves-tevékenységek, kézművesvásár, koncertek, táncház, bábelőadás, mesemondás várja a látogatókat. Mivel a fesztivál az egész családnak szól, a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a foglalkozásokat, hogy minden családtag megtalálja a kedvére valót, s a három nap alatt lesz baba-, illetve felnőttmegőrző is. Végig jelen lesz Ribizli bohóc, aki nemcsak énekel, hanem érdekes játékokkal, mesékkel szórakoztatja a kisgyermekeket. Ma elkészítik a Székölykök nagy családi fotóját is, melyre minden résztvevő felkerül, majd tábortűz és gyermekkoncertek lesznek. Gáspár Csongor főszervező elmondta: az idei rendezvény sokkal gazdagabb, mint az előző évi, több a koncert, és a műhelyek száma is sokkal több. A különlegességet az újrahasznosítható hulladékokból készült ruhák jelentik, és a résztvevők az üvegfújás rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek. Ma másodszor látják vendégül a MeseHetest, a vasárnap esti fellépő a népszerű Folker lesz. A fesztivál vasárnap 19 órakor ér véget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 3.
A II. bécsi döntésre emlékeztek Katrosában
A Kézdiszéki Székely Tanács (KSZT) csütörtök délután a Katrosában, a Kászon vize és a Bellő-patak közötti 906 méter magas Bellő-tetőn mintegy harminc érdeklődő jelenlétében a hetvenkét évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a Belvedere-palotában aláírt II. bécsi döntésre emlékezett. A szervezet több alkalommal tartott már hasonló rendezvényt a Bellő-tetőn, de a II. bécsi döntésre első alkalommal emlékeztek. Az eseményen a Történelmi Vitézi Rend és az ozsdolai Láros Közbirtokosság is képviseltette magát.
Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették, a futó- és lövészárkok, betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók. A tetőn, a megemlékezés színhelyén kettős cserefakereszt látható közvetlenül az egykori parancsnoki bunker közelében, melyen márványtáblába vésve az Örök dicsőség a hős székely határvadásznak felirat olvasható. A katrosai erődöt a 24/2-es székely határvadász század védte azzal a feladattal, hogy megakadályozza az ellenséges erők továbbjutását a Kászon völgyén. Ütközetre itt nem került sor, Románia időközben átállt a szövetségesek oldalára, ezért az itt állomásozó csapatokat a bekerítés fenyegette. 1944. szeptember 9-én az erődszázad a Bellő-tetőn felépített védelmi vonalat megsemmisítette és visszavonult.
Az ünnepségen Bíró Levente tanító, a KSZT elnöke elmondta: a II. bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet – a Székelyföldet is beleértve – kapott vissza, és mintegy két és fél millió lakos tért vissza az anyaországhoz.
Sajnos, a kis magyar világ csupán négy évig tartott, de ez is nagyon fontos volt, hiszen a magyarság visszanyerte jövőbe vetett hitét. Ma azzal kell szembesülnünk, hogy kevéske közösségi jogainkat, javainkat is veszély fenyegeti – hangsúlyozta az elnök. Arról is szólt, hogy most is kegyetlen háború dúl ellenünk, nem fegyverekkel, hanem a törvényt kijátszva, fondorlatos eszközökkel próbálják elvenni tőlünk azt, ami a miénk. Konkrét példaként a Mikó-ügyet említette, felszólítva a jelenlevőket, hogy Sepsiszentgyörgyön vegyenek részt az Igazság-napi tüntetésen.
Történelmi visszatekintésében Bakk Dávid László, miután idézett Horthy Miklós kormányzó 1940-es kolozsvári beszédéből és a II. bécsi döntés jegyzőkönyvéből, a gyöngyösi honvédek 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulását leíró idős polgárok visszaemlékezéseiből olvasott fel részleteket. A hetvenéves Bodó Imre ny. főesperes, kézdiszárazpataki plébános a második bécsi döntéshez és az azt követő kicsi magyar világhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit elevenítette fel. Az ünnepségen Fejér Ameli Lilla Kiss Jenő 1958-ban írt, Folyók című versét szavalta el, illetve egy magyar népdalt adott elő, Sebestyén Rita pedig saját költeményét olvasta fel. A megemlékezés koszorúzással, a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
3szek.ro
Erdély.ma
2013. július 1.
Székely sziget családi nap
Elsősorban azért, mert a katrosai táborhelyet nem vehették bérbe, másodsorban a hatóságok állandó zaklatása miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete idén lemondott az V. Székely sziget megszervezéséről, s helyette – úgymond kárpótlásként – Székely sziget családi napot tartottak szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A látogatók a nap folyamán megtekinthették a két lemhényi régiséggyűjtő, Bene Zoltán és Bíró Attila hadtörténeti kiállítását, helyi termelők portékáiból válogathattak, részt vehettek rovásírás-oktatáson, míg a kicsiknek a gyereksarokban kézműves-foglalkozásokat szerveztek. A Határőrség rádióműsor élő adásban hangzott el Szőcs Zoltán, Tóth Bálint, Kiss Zsófia, Szőcs Csongor és Bartos Géza szerkesztésében, majd ifj. Tompó László budapesti irodalomtörténész Székely sors Nyirő József műveiben címmel tartott előadást, Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a nemzeti ellenállásról beszélt. A zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes után a Kárpátia, majd a Romantikus Erőszak nemzetirock-együttes csapott a húrok közé. Napközben a vártnál kevesebben fordultak meg a rendezvény helyszínén, ám estére megtelt rockzenerajongókkal a sportcsarnok.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 2.
Emlékkereszt a magyar világnak
Katrosában, az egykori erődrendszer északi részén, a laktanya századpontjának helyén leplezték le szombaton a keresztet, amellyel a 24. Székely Határvadász Zászlóalj elesettjeinek állítottak emléket.
A megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács szervezte, a több szimbólumot tartalmazó fakeresztet Szabó Ottó faragta. Az ünnepségen András Zoltán kászonaltízi polgármester hangsúlyozta, a ma emberének feladata is az, amiért egykor a katonák életüket adták: a székely nemzet megtartása.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: "Hetvenhárom évvel ezelőtt kezdődött itt el Székelyföldön egy új világ, a kis magyar világ, 1940. augusztus 30-án hozták meg a 2. bécsi döntést, és másnap kezdték el újraszervezni Székelyföldön az életüket az emberek. Szeptember 5. és 13. között pedig egyenként tért vissza Magyarországhoz a Székelyföld szinte minden települése.(...) Ma már olyan utakat kell keresnünk, mely illeszkedik az Európai Unió 28 országából 11 országban gyakorolt területi és kulturális autonómia valamelyik formájához. Ki kell azt mondani, hogy mi itt Székelyföldön azt akarjuk, ami az Európai Unió többi országában sok népcsoportnak jár: területi autonómiát."
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kifejtette, nemcsak a múltra, hanem a jelenre is gondolunk, hiszen ma fegyverek nélkül, de ugyanazzal az elszántsággal kell küzdeni, hadrendbe állni, mint egykor tették a katonák. Kérte a jelenlevőket, vegyenek részt az október 27-én sorra kerülő nagy menetelésen.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 5.
Tisztelgés a hős védők előtt
A 24. Székely Határvadász Zászlóaljra emlékeztek
Augusztus 31-én, a Székely Nemzeti Tanács szervezésében megtartott eseményen leplezték le azt a keresztet, melyet a 24. Székely Határvadász Zászlóalj elesettjei tiszteletére állítottak. Az egykori erődrendszer északi részén, a valamikori laktanya századpontjának a helyén, a csodálatos szépségű Katrosában emlékeztek az egybegyűltek azokra a hősökre, akik a végsőkig küzdöttek az ellenséggel szemben.
A Szabó Ottó által faragott, több szimbólumot is tartalmazó fakeresztnél tartott ünnepségen András Zoltán kászonaltízi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve, hogy a mai nap a megemlékezésről szól, felidézve a múltat, az elesett határvadászokat, akik életüket adták a haza védelméért. Az elöljáró beszédében párhuzamot vont az egykori katonák tettei és a mai ember feladata között, amely nem más, mint a székely nemzet megtartása. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Napra pontosan hetvenhárom évvel ezelőtt kezdődött itt el Székelyföldön egy új világ, a kis magyar világ, hiszen 1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, és másnap már kezdték el újraszervezni Székelyföldön az életüket az emberek. Szeptember 5. és 13. között pedig egyenként tért vissza Magyarországhoz Székelyföld szinte minden települése. Új remény, jövőbe vetett hit, új élet kezdődött. Az akkor tapasztalt összefogás és egység erőt adott a következő nemzedéknek arra, hogy van remény egy saját szájunk íze szerint alakítható világ kivitelezésére. Ma már olyan utakat kell keresnünk, mely illeszkedik az Európai Unió 28 tagországának 11 államában gyakorolt területi és kulturális autonómia valamelyik formájához. Ki kell azt mondani, hogy mi itt, Székelyföldön azt akarjuk, ami az Európai Unió többi országában sok népcsoportnak jár: területi autonómiát.”
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ünnepi gondolataiban kifejtette, ma fegyverek nélkül, de ugyanazzal az elszántsággal kell küzdeni, hadrendbe állni, mint egykor tették a katonák. Felhívta a figyelmet, és a jelenlévők tevékeny részvételét kérte az október 27-ei Nagy Menetelésen. Szima Csaba, a kézdivásárhelyi Székely Nemzeti Tanács alelnöke az egykori történelmi eseményeket ismertette. A keresztet a jelenlévő háromszéki és kászoni római katolikus plébánosok és esperesek áldották meg, amelyet rövid kulturális műsor követett, majd a magyar és székely himnusz eléneklésével ért véget az ünnepi esemény.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. augusztus 7.
Székölykök a Katrosában
Immár negyedszer szervezik meg holnaptól vasárnapig a Katrosában Erdély egyetlen kimondottan családoknak szóló fesztiválját, a Székölyköket. Gáspár Csongor és Szabó Melinda főszervező házaspár és lelkes önkéntes csapatuk már építi a hercegek birodalmát a katrosai Evita központban. A szervezők a herceGhurca névre keresztelt programról és a várható különlegességekről sajtótájékoztatón számoltak be.
A szervezők elmondták: úgy válogatták a fellépőket, előadókat, hogy több korosztályt is megszólítsanak, ugyanakkor sátorozásra bátorítják a részt vevő családokat. Az elmúlt években szerzett jó hírnévnek köszönhetően sikerült gazdag műsort összeállítani, és olyan helyzetek is adódtak, amikor az előadók választották ki a fesztivált, eltekintettek az őket megillető magas tiszteletdíjtól, és kevesebb összegért is vállalták a fellépést. A hercegbirodalom létrejöttét idén hatvan önkéntes segíti, akik az építkezési munkálatokon túl műhelyeket és játékokat vezetnek. A három nap programjából kiemeltek néhányat: itt lesz a budapesti Mikropódium Családi Bábszínház és a magyarországi Tűzmadár tűzzsonglőr csapat, napközben pedig foglalkozást tartanak a gyermekeknek. Új műsorral lép fel a Mesehetes, ők visszatérő vendégek, mert töretlen sikernek örvendenek, fellép a Mini-Snaps és zenél a baróti Kelekótya is. A fesztivál egyik érdekessége, hogy ezúttal a napközben folyamatosan működő táncházban a zágoni tizenéves testvérek, Dezső Attila, Dezső István és Dezső László zenészek húzzák a talpalávalót. Pénteken a Scholastic fellépését követően Haraiék eredeti népdalestet tartanak, ezután közös éneklésre buzdítják a táborozókat. Ugyancsak nekik szól szombaton a Black Betty-koncert, amely a jelen levő zenészek közreműködésével nagy közös zenéléssé alakul át. Idén a műhelymunkákban való részvétel feltétele, hogy a gyermekek utazó hercegekként és hercegkisasszonyokként különböző mesebeli próbákat álljanak ki, ezáltal segítve a bajba jutott kézműves hercegpárokat. A nagy herceGhurca változatos tevékenységeknek ad otthont, többek közt lesz teakészítő műhely, melyet a Demmers Teaház működtet, első ízben vesz részt a Tanulók Háza repülőmodellező csapata, a Tega Rt. újrahasznosító műhellyel rukkol elő. A felnőttek kikapcsolódását színesíti a könyvsarok, a bábkészítés, a varróműhely, különböző kozmetikai krémeket készíthetnek, lesznek előadások, családi csillagnézés. Hogy a kulturált hangulatot és a sátorozók nyugalmát biztosítsák, 22 óra után már csak karszalaggal rendelkezők léphetnek be a tábor területére. A rendezvény programjai elsősorban az 5–14 éves gyermekeknek szólnak, de babamegőrző is működik. Legalább ugyanolyan fontos szerep hárul a szülőkre, hiszen a fent felsorolt értékek családi rendszerbe való beépítése, továbbadása az ő feladatuk – így válik valódi családi fesztivállá a Székölykök. Idéntől a szülőmegőrzőben is állandó programokat kínálnak: a kézművesműhelyektől az előadásokig. Aki meg díjmentesen szeretne részt venni a fesztiválon, csupán annyit kell tennie, hogy beküld egy fotót hercegnek, hercegnőnek öltözött, kifestett arcú gyermekéről, és ingyenes családi belépőt nyerhet a negyedik Székölykök fesztiválra. A fesztivál szervezője a kézdivásárhelyi Next Egyesület, társszervező a Kovászna Megyei Művészeti és Népiskola.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 13.
Gyertyagyújtással emlékeztek a motorosok
Nagy tömeg gyűlt össze szerda kora este Kézdiszentléleken, ahol motorosok és „civilek” gyújtottak gyertyát a vasárnap este balesetben elhunyt Sebestyén Attila emlékére, valamint a segítségére siető, ám brutálisan megvert társa gyógyulásáért.
Az akciót a Csíkszeredában hétfő este, több motorosklub tagja részvételével tartott gyűlés után a Facebookon népszerűsítették, majd az esemény napján hangosbemondóval egy autó járt körbe Kézdiszentléleken, valamint Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket.
A motorosok Csíkszeredában, illetve Kézdivásárhelyen gyűltek össze, majd onnan indultak a hat órakor kezdett megemlékezésre. Szovátáról korábban mintegy huszonöten indultak el, Székelyudvarhelyen csatlakozott hozzájuk további huszonöt motoros. Fenyéden, a Székelyudvarhely utáni első községben a rendőrség a kétkerekűekből álló konvoj tagjait félreállíttatta, megmotozta és ellenőrizte. Hasonlóképpen jártak el a Sepsiszentgyörgyről érkező motorosokkal: őket Rétynél igazoltatták.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro
2014. augusztus 28.
Székely Sziget Erdővidéken
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) az idei Székely Szigetet augusztus 28–30. között tartja meg az erdővidéki Setétpatakon – tudtuk meg Szőcs Zoltán főszervezőtől, a szervezet erdélyi elnökétől. Mint mondta, volt már Székely Sziget Fortyogón és a Katrosában, tavaly pedig a hatósági nyomás miatt be kellett vinniük a rendezvényt a kézdivásárhelyi sportcsarnokba.
Ezért úgy döntöttek, átviszik a háromnapos rendezvényt Erdővidékre: a Setétpatak Panzió biztosít számukra helyet magánterületen. Így nem merülhet fel az eddigi probléma, hogy közterületen szervezik, ahol másnak is beleszólási joga lehet. A program az eddigi évekhez viszonyítva annyiban változik – mondotta Szőcs Zoltán –, hogy elmaradnak a nagy koncertek, inkább családias rendezvényeket terveznek. Az íjászat- és baranta-bemutató idén sem marad el, és néptánc is lesz. Fontos tudnivaló: a sziget idén ingyenes.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 1.
Megemlékezés Katrosában
Az utókor nem felejti el azokat a névtelen hősöket, akik a magyar haza védelmében életüket áldozták a katrosai völgyzárban, a Nyírponkon. A hetven évvel ezelőtti eseményekre, a kézdivásárhelyi 24-es Székely Határőr Zászlóalj bátor hőseire és a második bécsi döntésre emlékeztek szombaton a katrosai kettős keresztnél a Kézdiszéki Székely Tanács és a Hargita megyei Kászon község önkormányzata szervezésében.
A megemlékezésen a két székely megyéből mintegy százötvenen vettek részt. A hegyre vonulók élén nagyméretű magyar és székely zászlókkal kézdiszentléleki hagyományőrző lovasok haladtak. A rendezvényt a négy, korhű egyenruhát viselő kakastollas soproni 21-es Székely Határvadász hagyományőrző jelenléte tette emlékezetessé. A kettős keresztnél a kézdiszentléleki Sebestyén Rita tanuló Székely a Golgotán című, saját versét szavalta el. Imát mondott az elesettekért Krizbai Imre baróti református lelkipásztor és Bodó Imre kézdiszázarpataki római katolikus plébános, ny. főesperes, rövid beszédet mondott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke és a marosvásárhelyi Kisgyörgy Levente, a Jobbik volt székelyföldi képviselőjelöltje. A megemlékezés koszorúzással, himnuszaink eléneklésével és bográcsolással ért véget.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
A Kászonok székely falvai
Ha Katrosát elhagyjuk, a felújított műút mentén helységtábla adja tudtunkra, hogy a történelmi Csík, a Kászonok területén járunk, Hargita megyei szomszédaink földjén. Székely testvéreink sem nemzetiségükben, sem val­lásukban, de talán népszokásaikban és nyelvjárásukban sem különböznek lényegesen a Szentföldön élő háromszéki székelyektől. Kászon-székkel a Répát-tetőtől  (1456 m) délre eső területünkön szomszédosak vagyunk.
 E vidék minden települése (Kászonújfalu, Kászonaltíz és Feltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva) a nagykászoni (kászonaltízi) önkormányzat közigazgatása alá tartozik, s többé-kevésbé összefüggő településrendszert képez. Kevés a humuszban gazdag szántóterület, a földek jobbára kaszálók és legelők, ősidők óta az állattartás és az erdőgazdálkodás a fő megélhetési lehetőség. Buzgó római katolikus népe ragaszkodik népi és vallási hagyományaihoz. Barangolásunkat a kászonújfalusi helyi érdekű Sóskút-fürdőnél kezdtük, ahol megtudtuk: magánterületen járunk, s oda az a Mátyás György és családja állított emléket 2004-ben, aki a helyet a Kászonok népének ajánlotta fel kikapcsolódás, pihenés, ivókúrás gyógykezelés céljára. Ka­lákamozgalommal és összefogással-együttműködéssel, a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával építkeztek itt. A gyógyforrás vize sós és szódabikarbonátos lúgos kémhatású, kénhidrogént is tartalmaz, és javallatai szerint a gyomor-bélbántalmakra jó, de hasz­nálható szemvízként, bőrbetegségekre is. A festői vidéken fekvő üdülőtelepet, a magyarországi Pagony Táj- és Kertépítészeti Kft. tervei alapján megújult építményeket kikezdte az idő, s hozzáláttak azok rendbetételéhez. A Nyerges-tető felé tartó műút mentén fekvő Kászonújfalu rövid históriáját a helybeli iskolában képek és dokumentumok segítségével bárki megismerheti, s ha egész Kászonországra óhajt írott-képes kitekintést, kezébe veheti András Ignác altízi központi iskolaigazgatónak a kolozsvári Verbum Kiadónál megjelent adatgazdag helytörténeti kiadványait.
A csíkkászoniakat gyakran látni a felső-háromszéki búcsúkon, a kászonújfalusi zenekar pedig számos háromszéki falunap és rendezvény vendége. Kászonújfaluval történelmi szálak is összekötnek. Iskolája felvette a bélafalvi születésű Tuzson János honvédőrnagy, a Nyerges-tető hősének nevét. Koszti István igazgatótól azt is megtudtuk, hogy itt született a Kőrösi Csoma Sándorról szóló regény (Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete) szerzője, dr. Debreczy Sándor (1907–1978) író és egyetemi tanár, ugyanis édesapja itt teljesített annak idején rendőri szolgálatot. A XX. század első felében figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtett ki a kézdivásárhelyi gimnázium jeles tanára, Sylvester Ferenc, akinek szintén ebben a faluban ringatták bölcsőjét. Kászon község közművesítése felől is érdeklődtünk. Folyamatban a községi szennyvízhálózat kiépítése – tájékoztatott Pinti István önkormányzati alkalmazott, és elmondta, hogy Jakabfalván és Újfaluban már befejezték a munkálatokat, következnek a rákötések. Megkezdték az altíz–feltízi szakaszt, amelynek az impéri része is elkészült. Az egész rendszer átadását 2016-ra tervezik. Kászon-vidék kiváló ásványvizeit régebben palackozták. A források mentésére és felújítására jobbára csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. Pályázattal és helyi összefogással megújult a Fehérszéki Szent István-forrás, s a kászonjakabfalvi régi Salutaris, később Kászon Gyöngye néven forgalmazott palackozó területén és az egykori Jakabfalvi- vagy Kászon-fürdőnél az újtusnádi borvízpalackozó tulajdonosa, Kurkó Gyárfás felújíttatta a Kós Károly által tervezett Pán-, azaz Boldizsár-gyógyforrás kútházának épületét, s dolgoznak a borvízkút korszerűsítésén is. Kászon-vidék műemlék épületeinek, templomainak ismertetésére nem vállalkozhatunk, ezek, a falumúzeumnak is helyet adó Balási-kúriával egyetemben mind vendégforgalmi érdekességek, a helyi épített örökség értékes részei. A látnivalók közé tartozik a Natura 2000-es területen a Kicsiromlásmező országos védettségű övezet, ahol olyan védett növényfajok élnek, mint a boldog­asszony papucsa, a fűzlevelű gyöngyvessző, a tőzegáfonya, a kék csatavirág, amelyek öreg Európa sok más területén rég kihaltak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 12.
A Don-kanyarban elesett honvédekre emlékeztek a Katrosában
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 18.
Székely kenyér és szabadság
Egy kis sepsiszéki település nagy ünnepe
Öntudaterősítő és a maga nemében egyedi eseményt, a Pityókás Házikenyér Napját ülték az elmúlt hétvégén Kálnokon, melyen a tikkasztó hőség ellenére is jelen volt a kis háromszéki település apraja-nagyja, hogy együtt adjon hálát a Jóistennek a mindennapiért, valamint közösen örüljön, lakomázzon és vigadjon. Ez alkalomból sor került a Székelyföldet körbe vágtázó lovas staféta ünnepélyes váltására is.
A helybéli fúvószenekar kíséretével kanyarodott ki a hatalmas székely zászlót méltóságteljesen hordozó huszárokból, valamint nemzetiszínű szalaggal körbefont házikenyereket és búzakoszorút vivő székely ruhás lányokból álló menet a helyi pékség udvaráról a művelődési ház felé. Itt már a falu népe és a vendégek kíváncsisággal vegyes türelmetlenséggel vártak rájuk, megérkezésük után pedig együtt énekelték a székely himnuszt, melynek akkordjaira a hősök emlékműve mellett állított rúdra felvonták a székely zászlót.
Versmondás könnyek közt
A nemzeti hovatartozás megvallásának e szívszorongatóan felemelő percei után Kisgyörgy Sándor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki a jelen nehézségein a közösséget átsegítő hit és önbizalom, valamint a táplálékunkat biztosító kenyér tiszteletének fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. A kenyérnek a székely és magyar ember életében betöltött fontos szerepét a szólásmondásainkban, népmeséinkben és mondáinkban való sűrű jelenléte is bizonyítja, hívta fel a jelenlévők figyelmét a kálnoki pityókás kenyeret sütő vállalkozás nevében felszólaló Nagy Mihály, aki a meghatottság könnyeivel küszködve olvasta fel a társával, Recsenyédi Bélával közösen megfogalmazott gondolatokat.
A kálnoki székely pityókás kenyér előtti, bensőséges hangulatú tisztelgés záróakkordjaként Recsenyédi Hanna elszavalta Pataki Edit Áldott kenyér című versét, majd Bács János nyugalmazott református, illetve Szabó Adél unitárius lelkipásztor közös imával végződő fohásza és áldása következett. Az ünnepség a művelődési ház kertjében folytatódott, melynek kapujában székely ruhás és kokárdás asszonyok jóféle köményes pálinkával és ropogós házikenyérrel fogadták a közönséget.
Népünnepéllyé terebélyesedett
A továbbiakban gondos kezek által felhúzott sátrak árnyékából lehetett követni a változatos műsorszámokat, miközben a szervezők jóvoltából az étvágyát és szomját is kedvére oldhatta bárki. A színpadon és a gyepen eközben mezőségi és cigány táncok, székely és csángó népdalok, humoros jelenetek, fúvószene és szavalatok követték egymást, de Recsenyédi Hanna, Attila és Hunor, valamint Molnár Hilda jóvoltából egy-egy gyalogos és lovas íjász bemutatót is végigizgult a nagyérdemű, miközben dr. Kádár László állatorvos nagy szakértelemről tanúskodó magyarázatát hallgatva a lovaglás és íjászat történetébe is betekintést nyert.
A délután egyik fénypontját kétségkívül a Székely lovasok a Székelyföldért elnevezésű váltó éppen soros lovasainak percre pontos megérkezése jelentette. Hatalmas taps fogadta a vágta és tűző nap együttes hatásától csatakos paripákat, és az őket hetykén megülő, szintén verítékes, de mosolygó legényeket. Ők azok ugyanis, akik egy lelkes és bátor csapat tagjaiként száguldanak végig ezen a nyáron is szülőföldünk határán, hogy tettükkel és a szélben csattogó, magasra tartott székely lobogóval bizonyítsák a létünket tagadó bukaresti hatalomnak, hogy mi akaratuk ellenére is még vagyunk, és lenni akarunk a jövőben is.
Székely staféta
„Mi, székely lovasok, ezen a módon juttatjuk kifejezésre szabadságvágyunkat és az ebből fakadó autonómia-igényünket” – fogalmazott Jakab Kevend, a háromszéki útszakasz megszervezője és ezúttal a staféta szerepét is betöltő lobogó egyik hordozója, aki Költő Zsomborral együtt Szárazajtától a zalánpataki szénégetőig továbbította azt. Miután átadták nekik, a váltó soron következő tagjai, Szucsu Attila és Veress Szilárd a polgármester elé járultak a székely lobogóval, hogy az érintett települések elöljáróihoz hasonlóan arra ráköthesse a Kálnokot jelképező szalagot, majd elvágtattak Árkos irányába.
Az esti órákban Gábor Áron kökösi emlékhelyén láttuk viszont szél tépte nemzeti ereklyénket, ahol meghajtották a székely szabadsághős emléke előtt, majd tovább ügettek vele a béldi híd felé. Amint megtudtuk, az éjszaka folyamán Felsőháromszéken volt ugyan némi késés, de azt a Török Albert által vezetett Kassai Lovas Íjász Iskola tagjainak köszönhetően a megye Katrosa felőli határáig sikerült behozni, így az őket felváltó csíki lovasok idejében érkezhettek meg Csíksomlyóra, majd az egyben végállomást is jelentő kiindulópontra, Csíkcsicsóba.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 11.
Nyeregben érzi magát Diacon
„Együttműködőbb”, magyar nemzetiségű igazgatóra cserélnék a megyei és sepsiszentgyörgyi vezetők – állítja Mircea Diacon legutóbbi közleményében.
A fogyasztóvédelmi hivatal magyarellenes megnyilvánulásairól és túlkapásairól ismert igazgatója szerint „Tamás és Antal urak” (Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – szerk. megj.) „a magyar sajtó nyomására” léptek fel ellene, és valóban erőfeszítéseket tesznek a leváltására: több panaszt is benyújtottak a nép ügyvédjénél, a fogyasztóvédelmi központ irányításánál, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a kormánynál, a parlamentnél stb. Diacon leszögezi: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal főfelügyelő-helyettese közhivatalnok, tisztségét versenyvizsgával foglalta el, és nem alárendeltje sem a megyei tanácsnak, sem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak; hatásköre törvényesen megszabott, főként ellenőrzésekre korlátozódik, amelyeket az érvényes szabályok és előírások szerint lát el. A fogyasztóvédelmi igazgató megemlíti, hogy augusztus folyamán ellenőrzéseket végeztek az Uzonkafürdőn, Katrosán, Csomakőrösön, Csernátonban, Zabolán és Árkoson szervezett táborokban, és mindegyikben találtak (a szállásra, az étkezésre és a szükséges engedélyekre vonatkozó) rendellenességeket, ezért bírságokat róttak ki, és tanácsadásban részesítették a rendezvényekért felelős személyeket. A közlemény megemlíti, hogy Csomakőrösön az egyik szervező (egy megyei tanácstag) megígérte, hogy büntetés esetén ugyanúgy Bukarestbe fogják „előléptetni”, mint Codrin Munteanu volt prefektust. Az augusztusi táborellenőrzések során 14 „gazdasági egységet” látogattak meg, ebből 11-ben akadt hiba, és 9-ben büntettek is a különböző kihágások miatt, összesen 24 ezer lej értékben. Ezek nagyrészt formai mulasztások. Mircea Diacon közleménye legalább egy helyen csúsztat: az árkosi táborban nem bírságoltak, még ellenőrzési joguk is kérdéses, mert magánrendezvénye volt az unitárius egyháznak, amely nem sorolható a gazdasági egységek közé. A leváltására irányuló kezdeményezésekről Antal Árpád polgármester nem nyilatkozott, csak annyit jegyzett meg: mindenki számára egyértelművé vált, hogy Diacon provokálni akar, ezt jelezték is felsőbb szinten, de valakiknek érdeke a provokálás.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 6.
Zajlik az Incitato
Az elemek és a ló kapcsolata Múlt szombaton a Tóth család katrosai házában tartott ismerkedő-esttel rajtolt az idei Incitato művésztábor, ami idén a 24. kiadásához érkezett. A tábor idei témája a ló és az elemek, így olyan munkák születnek, amelyek e nemes állat kapcsolatát mutatják be a földdel, levegővel, vízzel és tűzzel.
Az idei táborba a néhai Tóth Ferenc örökségét továbbvivő Tóth Ildikó és testvérei 26 erdélyi és magyarországi képzőművészt hívtak meg, és tovább éltetve az előző években útjára indított kezdeményezést, a kiforrott alkotók mellett palántákat is bevonzottak az Art Campbe. Így a Kézdivásárhelyi Bimbó Botond, Gábor Balázs és Máthé Balázs, illetve a zabolai Németh Orsolya tanulhat a mesterektől.
A táborban idén Deák M. Ria és Deák Barna (Kovászna), Koszta Ervin és Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Sárosi Csaba, Vetró András, Vetró-Bodoni Zuzsa, Erőss Sándor és Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Ábrahám Jakab és Imola, Csutak Levente, Dimény András és Vetró B. S. András (Brassó), Forró Ágnes (Kolozsvár), Miholcsa József (Marossárpatak), Orth István (Szeben), Tomos Tünde (Négyfalu), Zavaczki Walter Levente (Székelyudvarhely), Zantus Géza, Kovács Imre és Kristó Róbert (Csíkszereda), Bajkó Attila (Temesvár), Gonda Zoltán (Debrecen), Palásti Erzsébet (Budapest) és Vincze László (Sáránd) alkotnak.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 7.
5. életmódtábor a Katrosában
Közel 30 gyerek tanult az egészségközpontúságról
A mozgáshiányos, tartósítókkal, zsírokkal és cukorral telített életmód ma már tudatos válaszra talált: világszerte nő azok száma, akik tervezett fogyasztói magatartással, az egészség megőrzését célzó rendszeres edzéssel az egészségközpontú életmódot választják.
Háromszéken ennek a mozgalomnak egyik alappillére a káros életmódnak legkiszolgáltatottabb korosztályt célzó életmódtábor, amely idén június 27. és július 3. között ötödik alkalommal zajlott a Katrosában, ezúttal 27, IV. osztályos tanuló részvételével. A gyermekek kiválasztása a háziorvosok és az iskolák közreműködésével történt.
A szakemberek szerint már azért is szükség van életmódtáborokra, mert a gyermekkor meghatározó életszakasz, 16 éves korig majdnem minden megtanulható, ami a helyes életvezetéshez szükséges.
A szervezők meggyőződéssel vallják, hogy a gyermekkorban megtapasztalt élmények, a környezet, a pajtások lényegesen befolyásolták személyiségfejlődésüket. Egy bonyolult világban, ahol szabványok szabályozzák a tudományos táplálkozást, a korai fejlesztést, a kommunikáció módozatait, sok az élelem, a játék, túlzsúfolódnak a legtágasabb lakások is, az életterünket uralja a TV, számítógép, okostelefon, jó elvonulni vakációkban a természetbe, ugyanis az eszményi környezet a játékhoz.
A tábort az Evita egyesület hozta létre, a rendezvény fő támogatója pedig Kovászna Megye Tanácsa. A programot a megye gyermekgyógyászai állították össze dr. Tarczali Mária vezetésével, aki minden évben önkéntes felnőttekből, gyermekorvosokból, dietetikus nővérekből, tanárokból választja ki a kicsikkel egy héten át foglalkozó csoportot.
Sikerült kialakítani az életkornak megfelelő napi programot, a fő hangsúly a rendszeres, egészséges táplálkozásra és mozgásra irányult. A dietetikus nővérek: Bokor Beáta és Sebestyén Enikő vezették az étkezést, a Gábor Áron Szakközépiskola egészséges és ízletes fogásaiból. Pap Enikő színes csoportos foglalkozásokat tartott, amelyek fő témája a környezettudatos viselkedés volt. Pap Eszter Edinával zumbát táncolhattak a gyerekek, a kézműves tevékenységet Bencze Emőke szervezte meg. Zenés-játékos foglalkozásokat Miklós Csilla tartott, Finna István igen tartalmas túrát szervezett a résztvevőknek, Tarczali Tibor reggeli frissítő tornái, a métajáték és nem utolsósorban jó hangulatú élménybeszámolói, humora segített összerázni a csapatot.
Az életmódtábornak nemcsak az egészséges életszemlélet kialakításában van szerepe, vonta le a következtetéseket a táborzáró ünnepségen Gábor Rezső, az Evita egyesület elnöke, hiszen megtanítja a résztvevőket szeretni az egyszerűt, ami szebbé és jobbá varázsolhatja magát a gyermekkort.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 2.
„A barátság hozott minket ide”
IX. Csillagösvény Motorostalálkozó és Székely Hagyományőrző Tábor
A címben szereplő választ kaptam, amikor magyarországi motorosoktól kérdeztem, miért tettek meg sok száz kilométert azért, hogy a Katrosában tölthessék a hétvégét, a Flagellum Dei MC által már kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen. A szórakozás és kikapcsolódás mellett különben a barátság és kölcsönös tisztelet volt a Csillagösvény tábor két fő ismérve: sokan ismerősként köszöntötték egymást, akik pedig esetleg első alkalommal jöttek el, barátként távozhattak a két nap elteltével.
Ha valakinek téves előítélete lenne a motorosok marconaságáról, igencsak meglepődött volna, ha látja, mennyi apróság volt jelen, a pár hónapostól a tipegőn át az ovisig, kisiskolásig mindenféle korú gyerek megfordult ott.
A nagyobbacskák saját mini motraikon száguldoztak körbe (szigorúan megfelelő védőöltözékben!), az ennél is nagyobbak, tizenévesek pedig már aktív résztvevőként színpadra is álltak, három zenekar a soraikból került ki.
Erdélytől Skandináviáig
Akadtak résztvevők az egész országból, magyar és román motorosklubokból egyaránt, továbbá Magyarországról, Szlovéniából, egy vendég egyenesen a messzi Skandináviából érkezett.
– A közönséggel teljes mértékben elégedettek vagyunk, patikatisztaságot találunk minden sátor körül, nem történt semmiféle rendbontás, zavargás. A viszonylagos jó idő ellenére azonban kevesen voltunk, ami feltehetőleg a nyári fesztiválok, zenés rendezvények nagy számának tudható be, de ugyanolyan mértékben a pénztelenségnek és az érdektelenségnek is – vélekedett Rancz Dezső, a szervező Flagellum Dei MC képviseletében. Ez azonban nyilvánvalóan nem szegi a klub kedvét, jövőre is megszervezik a rendezvényt.
A program összeállításában figyeltek arra, hogy a gyerekek számára is akadjon koruknak megfelelő elfoglaltság, Hubbes Kinga a Caritast képviselve szombaton kézműves- és alkotósarkot rendezett be számukra. Sőt, a kicsiknek ingyen fagyival és csokival is kedveskedtek! A tábor hagyományőrző jellegét igazolandó, legnépszerűbbnek az íjászverseny bizonyult, melyet négy kategóriában hirdettek meg: gyerek, női, vadászreflex és hagyományos; mindhárom kategória első három helyezettjét díjazták, a gyerekeknél két harmadik díjat osztottak.
Legnépszerűbb versenyszám az íjászkodás volt
Az elmúlt években megszokott, szórakoztató jellegű erő- és ügyességi versenyek sajnos elmAradtak, mivel a szombatot bő kétórás eső vágta félbe, amit nagyon sokan nem is bántak, hiszen kellemesen enyhült a kánikula, újult erővel lehetett az esti koncertekre készülni.
Dübörgött a rockzene
Végig jó hangulat uralkodott, a pénteket a Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi és berecki diákokból álló, ígéretes Hyper Taboo robbantotta be, amit a Sepsiszentgyörgyi Domination követett a színpadon, majd a sokéves múltra visszatekintő, szászrégeni Black Diamond zárta a sort.
Szombaton is fiatal, mondhatni gyerekzenekar indította a koncertek sorát, a kovásznai Pince Band, amelynek saját száma is elnyerte a közönség tetszését, a nap fénypontját azonban – érthető módon – a Flagellum együttes jelentette, amelynek pörgős számai a legtöbb embert csalták a színpad elé, a kis Rancz Ilka „beugró énekes” pedig mindenkit levett a lábáról. Utolsóként a népszerű Nightwish számait feldolgozó New Proscenium csapott a húrok közé, lezárva a rendezvény koncertjeinek sorát.
A két nap alatt ugyancsak kevés pihenőt engedélyeztek a gyönyörű lovak gondozóinak, akiket megállás nélkül ostromoltak a gyerekek – és nem csak –, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák a lovaglást, szintén sokan voltak kíváncsiak a helyszínen felállított jurta szerkezetére. Kézműves árusok kínálták portékájukat, volt például fa- és csontfaragó, az egyik standnál pedig még ingyenes arcfestést is kérhettek a kicsik.
Összegezve, aki ott volt, biztosan jó élményekkel tért haza, hiszen pozitív hangulatú rendezvényt sikerült tető alá hozni, ahol egyaránt lehetett bulizni, pihenni, tartalmas időt tölteni családdal, barátokkal.
A szervezők köszönik a támogatóknak, hogy felkarolták a tábort: Tex Kft., Trans ABS, I.T.P. Váncsa, Nemo Autóstrand, Bene Levente, Brooklyn Kft., Mi-Tu-Ház Kft.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)