Titkosszolgák a határon
Románia ismét bekeményít: miközben karnyújtásnyira vagyunk a schengeni határ feloldásától, az elfogadás előtt álló földtörvényben a titkosszolgálatokra bíznák a határ menti földek adásvételének felügyeletét. Szakemberekkel folytatott beszélgetésünkből kiderül: nincs új a Nap alatt, a hasonló román praktikák Trianon utánig nyúlnak vissza.
A törvénytervezetben semmiféle előírás nem szól arról, hogy a hazai vagy külföldi földvásárlónak milyen speciális feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne találják gyanúsnak. A nagyváradi képviselő szerint ilyen előírásokat a legsötétebb kommunista rendszerben sem foglaltak törvénybe, ez minden demokratikus országban alkotmányellenesnek minősülne. Az államelnök által újratárgyalásra visszaküldött törvényben a kitétel nem képezi felülvizsgálat tárgyát, a következő hetekben elfogadandó végleges változatban minden bizonnyal benne marad a titkosszolgálati megkötés.
A 2007-es EU-csatlakozáskor Románia hétéves felkészülési időt kapott arra, hogy 2014. január elsejétől megnyissa földpiacát az uniós állampolgárok előtt. Tavaly a román kormány újabb halasztást kért, amit Brüsszel elutasított, azzal a kiegészítéssel, hogy az új jogszabályba az unió többi országaiban működő feltételeket is belefoglalhatja. A leggyakoribb feltétel a megfelelő mezőgazdasági képesítés, azaz lehetőleg szakmai befektetőkhöz kerüljön a földtulajdon- és a földhasználati jog.
Cseke Attila szerint más lehetőségek is adódnak a földvásárlók megrostálására, Románia azonban senki más által nem alkalmazott megszorítást vezetett be. „Miközben immár a negyedik esztendeje harcolunk a brüsszeli törvénykezés szerint is jogtalan schengeni határ feloldásáért, az országhatárok mentén – a titkosszolgálatok vadászterületeként – 20 kilométeres szélességben belső határzárat hoznánk létre. Ez ellehetetlenítené az itteni földtulajdonosok életét” – állítja Cseke.
„Szent” elrománosítás
A Trianon utáni Románia Erdély-politikáját ismerő szakemberek számára a román kormány döntése nem véletlenszerű. Annak a sorozatnak a szerves része, amely a múlt század húszas-harmincas éveiben elsősorban a színromán falvaknak a magyar határ térségébe való betelepítésével kezdődött. Ugyanezt a politikát most modern köntösbe burkolva a titkosszolgálatok révén akarják tökélyre vinni. A rendelkezésnek hosszabb távon egyetlen célja lehet: kihúzni a még szép számban jelen levő határ menti magyar földtulajdonosok talpa alól a birtokokat, és azt román tulajdonosoknak játszani át.
A Partiumi Keresztény Egyetemen gazdasági és regionális földrajzot oktató Szilágyi Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt érmihályfalvi önkormányzati képviselője szerint az elmúlt száz évben mind a határ menti zónák, mind pedig a beljebb fekvő erdélyi régiók az elrománosítás hosszú távú koncepciójának estek áldozatul. Trianon után azonnal nekiláttak a határ menti régiók nemzetiségi összetételének megváltoztatásához. E hullám első áldozata Szatmár megye. „Bukarest számára nagyon kedvezőtlen volt a régió nemzetiségi összetétele: nem voltak ortodox románok, csak görög katolikusok, a megye többségét pedig magyarok lakták. A harmincas években kezdődött el a masszív ortodox román lakosság betelepítése ahatársávba.”
A szakember térképen mutatja a tucatnyi új román települést: Scărișoara Nouă, Horea, Viișoara, Marna, Ianculești (Szentjánosmajor), Urziceni Pădure, Lucăceni, Dacia, Paulian, Traian, Decebal, Drăgușeni, Mesteacăn, Dumbrava. Többségüknek nincs sem magyar neve, sem magyar lakója. A betelepítés nem állt meg a határszélen, hanem a megye belső területeire is jutott néhány új ortodox telep, sőt magyar falvak kültelkein is létrehoztak román telepeket, például Mikolán. A „zöldmezős beruházásban” létrehozott román falvakban azonnal ortodox templomokat emeltek a határ menti sávban. A masszív betelepítést Bihar megye csak azért kerülhette el, mert ott jobb volt a románság aránya, miután az országhatár levágta róla a magyarok lakta alföldet. Ide is jutott azonban néhány román falu mutatóba, mint Avram Iancu vagy Mihai Bravu. A határ menti „egészséges” arányok kialakítását célozta az a harmincas évekbeli törvény is, amely kimondta, hogy népszámláláskor a görög katolikus és az izraelita vallású magyarok csakis románnak vallhatják magukat.
Elrabolt beruházások
A kommunizmus éveiben az elrománosítás más taktikát követett. Amíg a királyi Románia román falvak formájában fektetett be tetemes összegeket a régióba, az ország új kommunista urai a befektetéseket elvitték Erdély belső zónáiba, a határszélre évtizedeken át alig jutott pénz. Az új vidékfejlesztési anomáliákat példázandó Szilágyi Ferenc a határ menti Érmihályfalvát említi, amely a környék legjelentősebb településeként hosszú ideig városi rangot sem kaphatott. Helyette a fele annyi lakossággal rendelkező Margittát nevezték ki rajonközpontnak, ide építettek kórházat, bíróságot, adminisztratív központot. Ugyanez történt az ötvenezres lakosú Szatmárnémetivel: tartományi központnak az akkor 15 ezres lélekszámú Nagybányát jelölték ki, amelyet néhány évtized alatt felduzzasztottak 150 ezerre. Mindeközben Szatmárnémeti lakossága csupán megduplázódott az 1968-as megyeszékhellyé történő előléptetése utáni időszakban.
„A közhiedelemmel ellentétben Erdély partiumi határsávja az egyik legszegényebb vidék. A két-három nagyvárost leszámítva a környékre jelentősebb ipart nem telepítettek, az emberek a mezőgazdaságból éltek, ahogy tudtak.” Szilágyi szerint az elmúlt évtizedek hátrányos megkülönböztetésének következményei ma is érződnek a településeken. Az egyetlen adottság, a jó minőségű termőföld, a legtöbb helyen néhány család kezében összpontosul. A gyenge minőségű homok parlagon hever, a kiváló minőségű fekete földek kisebb-nagyobb agrárüzemek, mezőgazdasági társulások formájában kerültek szakemberek felügyelete alá. Jellemző módon színmagyar falvakban is a nagyobb parcellákba összegyűjtött termőföldeket fele-fele arányban dolgozzák magyar és román agrárvállalkozók, a román falvakban azonban elvétve sem találni magyar agrárvállalkozót. Jó minőségű földet szinte lehetetlen vásárolni a környéken, ma még senki nem adja el.
Élet Schengen után
„Ha sikerül feloldani a schengeni határzárat, az olyan hatással lesz a határ menti településekre, sőt, Belső-Erdélyre is, mint a 2007-es EU-s csatlakozás” – magyarázza Cseke Attila. A román-magyar határ szabad átjárhatósága óriási lendületet adhat a határ mindkét oldalán fekvő településeknek. Elképesztően demagóg vélemények is elhangzanak román kormánypárti politikusok részéről, hogy mi megvagyunk Schengen nélkül miközben megfeledkeznek arról: a határ szabad átjárhatósága esetén például bármilyen romlandó áru legalább fél nappal hamarabb eljuthatna az európai célállomásokra.
„A kistelepülés halála, ha zsáktelepülés. A román-magyar határ közelében több tucat ilyen falu létezik, amelyet Trianonban elvágtak az érvényesülés lehetőségétől” – magyarázza Szilágyi Ferenc. A szakember szerint a mintegy száz éves kényszerpihenő után a régi rendszer visszaállítása vélhetően nem megy majd egyik napról a másikra, főleg, ha a határ menti erdélyi városok nem válnak igazából kétnyelvűvé. Szatmárnémeti például képes lenne becsatornázni a határtól száz kilométerre levő Nyíregyháza és Szatmár közötti magyar települések jó részét, hiszen sok magyarországinak könnyebb lenne itt bevásárolni, és az itteni szolgáltatásokat igénybe venni. „Ha viszont ezekben a városokban leordítják a fejét, mert magyarul beszél, minden maradhat a régiben.” Az államnak csak úthálózatról, infrastruktúráról kellene gondoskodnia, a többit kialakítja magának az élet. Csak éppen engedjék!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Újabb jogszabály, mely a magyarok ellen fordítható
Klaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. Magyar szempontból még örvendhetnénk is, hogy ezentúl tilos lesz a vasgárda eszmeiségét terjeszteni és jelvényeit népszerűsíteni, de maradjunk inkább az azon alapelveknél, melyeket a liberalizmusnak egy boldogabb korszakában fogalmaztak meg, midőn eme eszmerendszer nem vált még a emberi jogi fundamentalisták, deviancia-pártoló megélhetési jogvédők martalékává. S ezen elvek között is tartsuk tiszteletben az egyik legfontosabbat, a szólásszabadságot.
Abban a jogi dilemmában, hogy meddig terjed a szólásszabadság határa, hogy mikor fontosabb mások szólásszabadság-gyakorlása által sértett embereket védeni, mint egy elvont liberális eszmének áldozni, a józan ész által leginkább támogatott, legelfogadhatóbb szabályozás ama bizonyos, az Egyesült Államoknak egy kevésbé farizeus és hazug korszakában elfogadott „világos és jelenvaló” veszély elve.
Az elvet első ízben 1919-ben fogalmazta meg Oliver Wendell Holmes, Jr. a Legfelsőbb Bíróság tagja a testület nevében. (Az elhíresült ügyben egyébként egy szocialista agitátort ítéltek volna el a kémkedési törvény alapján, aki a háborús sorozás ellen lázítónak mondott röplapokat terjesztett.) A híres megfogalmazás így hangzott: „A kérdés minden esetben az, hogy a használt szavak vajon olyan körülmények közepette kerültek-e nyilvánosságra, és olyan jellegűek-e, hogy jelentős károk világos és jelenvaló („clear and present”) veszélyét idézik elő.”
Ezt az elvet a holokauszt tagadásról szóló törvények súlyosan sértik, s ami még rosszabb, a legtöbb ilyen jellegű törvény kiragad egy eseménysort, a zsidók második világháborús üldöztetését és csak annak tagadását rendeli büntetni, ezzel a többi ember fölé emelve egy etnikumot. Ráadásul e jogszabályok sok esetben meg sem határozzák, hogy mi a holokauszt.
A szóban forgó román törvény legalább annyiban következetes, hogy definiálja holokauszt fogalmát, más kérdés, hogy ezt nem teszi kellő precizitással. Ugyanakkor beépítettek a román jogszabályba egy sor gumiparagrafust, ahhoz hogy lényegében bárkit be lehessen perelni, aki nem tetszik a rendszernek. Példának okáért bárki börtönbe zárható az, aki rasszista, fasiszta, legionárius vagy xenofób eszméket terjeszt. Xenofób azaz idegengyűlölő.
Ismerve a magyar balliberális sajtóorgánumok sajátos szóértelmezését, mely képes idegengyűlöletnek és uszításnak nevezni azt, ha a magyar kormány óriásplakátokon jelzi, hogy Magyarországon az idegen állampolgároknak tiszteletben kell tartani a magyar kultúrát és a törvényeket, nem csodálkozhatunk, ha például xenofób, még konkrétabban románellenes (hiszen a magyarhoz képest a román kétségkívül „idegen”) kijelentésnek veszi a rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság, ha például román történelmi „hősök” (Horea, Avram Iancu, Axente Sever) népirtásáról ejtünk szót.
Az új jogszabály törvényi alapot adhat a magyar kultúra ápolóinak üldözésére is, hiszen egy apró csúsztatással példának okáért a törvény hatálya alá tartozóak ítélhetik az 1945 utáni, a bírósági eljárást megcsúfoló kommunista vendettának, a „népbírósági perek” özönének áldozataira – például Imrédy Bélára, Bárdossy Lászlóra, Jány Gusztávra - való emlékezést. Nem szólva Wass Albertről és Nyirő Józsefről. Wass Albertnek a fő bűne az volt, hogy egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a román történelemhamisítást, hogy Erdély ügyét a nemzetközi közösség ügyévé tegye. Ezért zaklatják azokat, akik szobrot állítanak neki vagy az emlékét ápolják. Most eme justizmordok kaptak még egy hivatkozási alapot.
Ehhez képest a legionárius szimbólumok használatának tiltása csekély és egyébként elvszerűtlen öröm.
Semmiféle szimbólumot nem lenne szabad államilag betiltani.
Nem az állam kell sújtsa azt, aki vörös csillagot vagy horogkeresztet hord, hanem a közmegvetés. Mindenkinek emberi joga van olyan eszmerendszert vallani, amilyen akar és olyan jelvényeket hordani, ami hozzá közel áll mindaddig, amíg ezzel nem okoz közvetlen, jelenvaló veszélyt másokra nézve.
E következetes emberi jogi elvet tiporja lábbal a minap elfogadott és kihirdetett jogszabály.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma