Népviseletes fiatalok fogadták Mákófalván a kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület meghívottjait, akik az egyesület évi számadására gyűltek össze. A közgyűlést megelőzően László Miklós fényképkiállítását Kudor István, az egyesület alelnöke nyitotta meg. A népművészeti kiállítás elmaradhatatlan része volt a rendezvénysorozatnak. Az egyesület beszámolóját Kovács Pali Ferenc, az egyesület elnöke olvasta fel. /Vas Géza: Mákófalva – Bokrétás számadás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

Tragikus sors jutott Herepei Jánosnak /Kolozsvár, 1891. okt. 11. – Szeged, 1970. okt. 30./. Magyart, történelmet, régészetet hallgatott a kolozsvári tudományegyetemen. Az iskolateremtő Pósta Béla professzor irányításával kezdett régészettel és a numizmatikával foglalkozni. Azután jött az impériumváltás, az egyetemet elfoglalta a román hatalom. Herepeit a kolozsvári Minerva Műintézet Rt., a magyar egyházak alapította nyomdaipari vállalat alkalmazta könyvelőnek 1925-ben. Ettől kezdve a hivatali munka mellett csak szabadidejében élhetett a kutatásnak. Jelen volt a lapok, folyóiratok hasábjain kis adatközlésekkel, néha egy-egy dolgozattal. Fáradhatatlanul gyűjtött: hol a temetőben sírköveket másolt le, hol a levéltárban vagy valamelyik könyvtárban jegyzett ki adatokat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőrévé, egykori iskolája, a Református Kollégium levéltárosává választotta. Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Herepei János voltak az erdélyi múlt legkövetkezetesebb feltárói. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1938. február 1-jétől igazgatónak hívta Herepeit. A második bécsi döntés 1940 őszén új feladatok elé állította: intézménye a Magyar Nemzeti Múzeum része lett, s megbízták egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézet létrehozásával. 1944 őszén parancs jött Budapestről, hogy a múzeum legértékesebb kincseit ládákba csomagolva el kell menekíteni. A ládák 1945. március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében porrá égtek. A hatóságok felmentették Herepeit a felelősség alól, de sokan szemére hányták a parancs szolgai teljesítését, s az önvád is kínozta. Nem mert visszatérni Romániába. A Tolna megyei Bonyhádon létesült Székely Múzeum élére nevezték ki. Az államosítás után ezt beolvasztották a szekszárdi múzeumba. 1950-ben Herepei nyugdíjaztatta magát. 1957-től felfedezték őt a szegedi egyetem magyar tanszékének munkatársai, s 1961-ben Szegedre beköltözhetett. Lehetőséget kapott tanulmányainak sajtó alá rendezésére. Adattár főcímmel három tekintélyes kötete (1965, 1966, 1971) jelent meg közel kétezer oldalon a szegediek kiadásában. A harmadik kötet közzétételét már nem érhette meg. Tekintélyes kötetet kitevő, átfogó munkája a Bonyhádon véglegesített: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Ez kéziratban maradt, majd az Akadémiai Kiadó 1988-ban vállalta kiadását. Ebben a munkájában Herepei Kolozsvár sírkertjének 1750-ig terjedő történetét dolgozta fel, a kötet lényegében közel kétszáz év várostörténetét is felöleli. Sas Péter budapesti történész kutató kézbe vette a Herepei-hagyatékot, s abból minden közölhető anyagot kötetekbe gyűjtött, sajtó alá bocsátott. A kolozsvári Művelődés folyóirat kiadója, mindenek előtt Szabó Zsolt főszerkesztő ezt a sorozatot felvállalta, egymás után jelentette meg a köteteket. A 2001-ben indult sorozat a hatodik kötettel a végéhez érkezett. A most megjelent kötet /Herepei János: Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár, 2008./ adat- és okmánytárakat tartalmaz, a kutatóknak, szakembereknek jelent kincset, ugyanis sok esetben ma már pótolhatatlanok, mert az akkori források elpusztultak vagy éppen lappanganak. /Gaal György: Az utolsó Herepei kötet. = Helikon (Kolozsvár), ápr. 10./ Előzmény: A Sas Péter által korábban sajtó alá rendezett Herepei-munkák Herepei János: A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2001. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2002. Herepei János: Kolozsvár történeti helyrajza. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János A kolozsvári színház és színészet történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2005.

Gyökeres szemlélet- és módszerváltásra van szükség a kisebbségpolitikában, nyilatkozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) május 1-jén Csíkszeredán tartott autonómiakonferenciáján Tőkés László, aki szerint ezért nagyon fontos a hazai kisebbségi érdekvédelmi szervezetek egysége, az összefogás az RMDSZ-szel. Az EP-képviselő jelentős lépésnek tartja, hogy az RMDSZ elkezdett autonómiáról és kollektív jogokról beszélni – hangzott el a Működő Autonómiák Európában – Magyar autonómia-törekvések Erdélyben című nemzetközi konferencián. Tőkés szerint nemcsak a székelység autonómiájában kellene gondolkodni, hanem az észak-erdélyi régió magyarok lakta területeinek (Érmellék, Kalotaszeg, Szatmár-Bihar megye) hasonló önrendelkezését is fontosnak tartja. A püspök elítéli a hagymakupolás honfoglalást, s bár elismerte, hogy konkrét bizonyítékai nincsenek, ismét felvetette annak lehetőségét, hogy titkos hivatalos politika létezik a Székelyföld moldvai románokkal történő betelepítésére. Tőkés László számadatokkal mutatta be, milyen mértékben változott Erdély etnikai térképe, hogyan csökkent a magyarok aránya, főként a városokban. Úgy vélte: hagyományos kisebbségvédelmi eszközökkel nem tartóztatható fel ez a folyamat. A református püspök szerint ezért szemlélet- és módszerváltásra van szükség a kisebbségpolitikában. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke szerint az erdélyi magyarság erős európai parlamenti képviselete kulcsfontosságú lehet az autonómia ügye szempontjából. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke az unió kisebbségpolitikájáról szólt, majd Iria Bernadette De Epalza EP-kabinetvezető a baszk autonómiát mutatta be a hallgatóságnak. Bakk Miklós politológus az integrált erdélyi magyar autonómiatörekvésekről beszélt. /Tőkés: autonómiát Kalotaszegnek is! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./ Az erdélyi magyarság számára nem vezet célra a kijárásos politika, ehelyett intézményes, törvényekben rögzített jogok rendszerét kell kialakítani, ezek között az autonómia-rendszer kiépítése a legfontosabb – szögezte le Tőkés László a konferencián. Becsey Zsolt fideszes EP-képviselő, a csíkszeredai rendezvény társszervezését ellátó Héthatár Önkormányzati Szövetség elnöke beszédében kiemelte: az Unió egyik legfőbb célja, hogy felzárkóztassa az újonnan csatlakozó államokat. /Jánossy Alíz: Autonómia és legitimitás – konferencia Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./

„Sorsdöntő választás előtt állunk, hiszen több olyan tényező van, amely az elkövetkező időszakban nagymértékben befolyásolja majd a sorsunkat” – nyilatkozta a közelgő EP-választás kapcsán László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Kolozsvár alpolgármestere. Mint fogalmazott, a magyarság elveszítette azokat az eszközöket, amelyeket a kormányzati jelenlét biztosított, ezt a befolyásolási és lobbi lehetőséget szeretnénk létrehozni Brüsszelben egy erős magyar képviselet által. Elmondta, hogy Winkler Gyulával bejárták Kalotaszeget és az Aranyosmentét. Mindenhol örültek az emberek annak, hogy a közösségen belül megszűnt a nézeteltérés. /P. A. M. : László Attila: az emberek örülnek az összefogásnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Kuszálik Péter kioktatta Tőkés Lászlót, hogy helytelen a püspök megfogalmazása: „figyelmeztessük erdélyi közösségünket: nem csupán Székelyföld mint „Erdély mozdonya” területi autonómiájáról kell beszélnünk, hanem – említette a történelmi példát – a „Kalotaszegi köztársaságról” is, de ugyanúgy küzdenünk kell Szilágyság, Partium, ezen belül Érmellék, valamint más, tömbmagyar vidékek önrendelkezéséért is. Mindezt úgy, hogy a szórványt is óvón védjük. ” Kuszálik Péter elmagyarázta, mit értett Kós Károly kalotaszegi köztársaságon, majd jött Tőkés László kioktatása: nem álmodozni kell, hanem tanulni (akár elődeink elvetélt ötleteiből is), dolgozni és építkezni. /Kuszálik Péter: Három pont … A kalotaszegi példával… = Népújság (Marosvásárhely), máj. 21./

Az állami intézmények magyar tisztségviselőinek tömeges leváltása ellen tartottak tiltakozó felvonulást és gyűlést több ezer résztvevővel június 3-án Marosvásárhelyen. A megmozdulás az RMDSZ–EMNT európai parlamenti jelöltjeinek kampányzáró rendezvénye is egyben. A tüntetésen nagy számban képviseltette magát a két szomszédos székely megye, Hargita és Kovászna. „Erdélyt nem lehet visszaadni, ugyanis Erdély a románok és a magyarok közös tulajdona, tehát a magyaroknak is megvan benne a maguk része” – mondta beszédében Markó Béla szövetségi elnök. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke állást foglalt a „nacionálkommunizmussal” és a román asszimilációs politikával szemben. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság csatlakozik az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezéséhez a műemlékek román, magyar, német, angol és francia nyelvű, valamint a helységnévtáblák román, magyar és német nyelvű feliratozását illetően. /Tiltakozó felvonulás és kampányzáró. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./ Sokan vagyunk, Háromszék, Csíkszék, Kalotaszeg, Partium, Bánság, Máramaros, Arad, Kolozs, Maros, Dél-Erdély is itt van, de ez csak egy töredéke annak, ahányan vagyunk – mondta Markó Béla a tiltakozó nagygyűlésen. Népviseletbe öltözött csángók, fúvószenekarral érkező háromszékiek, sok-sok magasba emelt, román, magyar, angol és német nyelvű tiltakozó transzparens is volt. „Erdélyért évszázadok alatt megküzdöttünk, nem adhatjuk oda, ami minket illet. Nem adhatjuk a múltunkat, a nagyjainkat, költőinket, tudósainkat” – mondta Tőkés László. Június elsejétől Csíkszéken is elindult az aláírásgyűjtés a magyar intézményvezetők leváltása ellen. /Antal Erika: „Erdély jogos jussunk” Több ezren vettek részt az RMDSZ–EMNT vásárhelyi kampányzáróján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. Markó, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké. „Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó. Tőkés László a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait látta az intézményvezetők eltávolításában. A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott kiáltvány: Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát. 3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát. 4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze. 5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket. 6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben. 7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében. 8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket. Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2009. június 3./Szucher Ervin: Kampányzáró tüntetés Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

Az 1848–49-es szabadságharcban a Rákóczi Szabadcsapat élén életét áldozó Vasvári Pálra emlékeztek július 4-5-én Kőrösfőn. A kalotaszegi település a harmadik állomása annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében Vasvári emlékét elevenítik fel. A kétnapos találkozóra Kőrösfő testvértelepüléseiről érkeztek vendégek. Volt kopjafa-koszorúzás, emléktábla-avató, fáklyás felvonulás és tábortűz. Az idei Vasvári-díjat Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő vehette át. A településre érkező vendégek közül már többen részt vettek a Vasvári Pálra emlékező rendezvénysorozat előző két állomásán, Pestszentimrén és Tiszavasváriban szervezett programokon. Június 28-án a pestszentimrei Református Egyházközség kertjében helyezték el az új kopjafát, amelyet a kerület Kőrösfőtől kapott ajándékba. Július 2-án Tiszavasváriban történelmi előadásokat tartottak, illetve bemutatták Péntek László Bölcsőtől a csatatérig című kötetét. A rendezvénysorozat következő állomása Nyírvasvári lesz. Körösfőn Péntek László alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Megérkeztek az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) által szervezett IX. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra résztvevői is. A kilencedik alkalommal megszervezett túra résztvevői számára – az eddigi évekhez hasonlóan – az EKE munkatársai idén is előadást tartottak Vasvári Pál életéről. Péntek László Bölcsőtől a csatatérig című könyve 2001-ben, jelent meg először, a térképeket, illetve az elmúlt nyolc év alatt előkerült dokumentumokat is tartalmazó, idén megjelent bővített munkát pedig a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület adta ki. Július 5-én, vasárnap a Vasvári Pál Emlékháznál Hegyesi Márton Vasvári-kutató tiszteletére emléktáblát avattak. /Ferencz Zsolt: Nemzetközi rendezvénysorozat Vasvári Pál halálának 160. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

Nyáron a fiatalok egy része a kikapcsolódás színhelyéül a népszerű táborokat és fesztiválokat választja – a Félsziget Fesztivált, a szejkefürdői Rockmaratont vagy az éppen aktuális EU-tábort –, akiknek viszont a néptánc, népzene, kézműves elfoglaltságok jelentik az igazi szórakozást, azok is megtalálhatják a kedvükre való lehetőségeket. Július 12-19-e között lesz a XI. Marosszéki Népzene és Néptánctábor Jobbágytelkén. Július 19-26-a között két tábor is zajlik, a XII. Magyarlapádi Néptánctábor és a Kézműves Alkotótábor. Az előbbi helyszíne a Fehér megyei Magyarlapád, a másiknak a Kolozs megyei Válaszút. Szintén Válaszúton kerül sor a XVIII. Mezőségi Népzene és Néptánctáborra /augusztus 9-16./ között. A XIX. Nemzetközi Kalotaszegi Népzene és Néptánctábor augusztus 2. és 9. között zajlik Kalotaszentkirályon. Augusztus 9-17-e között lesz a VI. Nemzetközi Szászcsávási Népzene és Néptánctábor. A IV. Buzai Táncháztáborra augusztus 11-16-a között kerül sor a Kolozs megyei Buza településen. /Kőrössy Andrea: Nyári táborok a népzene és néptánc kedvelőinek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

A fafaragással, bútorfestéssel, varrással, hímzéssel, népviseletkészítéssel és egyéb népi mesterségekkel foglalkozó kalotaszegieket tömörítő Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület július 19-25-e között hatodik alkalommal várta Zsobokon a fafaragás, Mákófalván a bútorfestés iránt érdeklődőket, augusztus 2-7. között pedig először rendeznek varró-hímző tábort Magyarkapuson. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület 2004-ben Mákófalván szervezett először bútorfestő- és fafaragó tábort. /Hatodik fafaragó tábor Zsobokon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

A csángó magyarok kulturális értékeinek, életének és hagyományainak megismertetésére vállalkozik az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő háromnapos jászberényi csángó fesztivál augusztus 7. és 9. között. Idén öt faluból hívtak moldvai, három faluból gyimesi hagyományőrzőket, emellett a Mezőségről, Csíkból, Kalotaszegről, Székelyföldről és a Küküllő-mentéről is várnak zenekarokat, valamint Franciaországból, Görögországból, Szlovéniából és Venezuelából népi együtteseket. A „Csángóföld képekben, filmen, élőben” program részeként csángó magyarokkal folytatott beszélgetés révén ismerkedhetnek meg a látogatók a Csángóföldön, élők mindennapjaival, kultúrájával. A fesztiválhoz kapcsolódik még három tábor és a III. Magyar–Magyar Konferencia is, amelynek témája a felcsíki székelység múltja, jelene és jövője lesz. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Hamarosan csángó fesztivál. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./

Zsoboktól a vasútállomás félóra gyaloglásnyira van, a település mégis Kalotaszeg szíve-lelke, amely a maga zártságában érintetlenül megőrizte kincseit, színes népviseletét, népi építészetét, s amelynek népe vendégszeretetével, kedvességével halmozza el a távolról érkezőt – hangsúlyozta a magyarországi vendég, a pápai irodalomtanár, Katona Györgyné, Veress Zsuzsa, aki festőművész férjét kísérte el a faluban immár 14. alkalommal megrendezett képzőművészeti alkotótáborba. Az alkotótábor az Essig művészházaspár ötletéből, szervezőkészségéből született meg a tábor. Jöttek már művészek Svájcból, Ausztriából és Svédországból is. A kiállítást megnyitó tanárnő frappánsan megjegyezte: valóságos magyar–magyar csúcstalálkozó zajlott Zsobokon, hiszen a bennszülötteken kívül magyarországiak – többen Erdélyből áttelepültek – valamint, idén először, felvidékiek is tarkították a tábor összetételét, Kassáról érkezett Fecsó Yvett és Fecsó Szilárd. Kolozsvárt a leghűségesebb táborlakók Bordy Margit és Tompos Opra Ágota valamint a szervező Essig Klára képviselte. A festészeti-grafikai táborral párhuzamosan Essig József szervezőkészségének köszönhetően a fotósok is hódolhattak Zsobokon szenvedélyüknek, dokumentum- és művészfotókon, sajátos kompozíciókon örökítve meg a 2009-es állapotokat, hangulatokat. /Németh Júlia: Magyar–magyar csúcstalálkozó Zsobokon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

Minőségi néptánc- és hangszeroktatás, kalotaszegi népdalok, jó hangulat jellemezte idén is a tizenkilencedik alkalommal megszervezett Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctábort. Az első tábort 1991-ben 120 résztvevővel kezdték, a következő évek során 700–800-ra duzzadt a néptánctábor „lakóinak” száma. Idén lehetőség nyílt arra, hogy egy újabb helyszínen, az iskola nemrég elkészült tornatermében is oktathassanak. Három csoport alakult a tábor elején: kezdő, középhaladó és haladó. Kalotaszentkirályra, az ezer lelkes községbe 800 táborozó érkezett, mutatott rá Németh Attila, az Archívum Kulturális Alapítvány alapítótagja, táborszervező A néptánctáborban Tötszegi Tekla néprajzkutató előadást tartott a mérai népviselet alakulásáról. Szép Gyula szerint négyévente tapasztalható egy generációváltás, de jellemző, hogy a táborba szívesen visszajárnak. A néptánctábor önfenntartó: a begyűlt táborozási díjakból fedezik az egyhetes rendezvény költségeit, de a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram is támogatta őket. /Dézsi Ildikó: Egy híján húsz… – kalotaszegi néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Első alkalommal szervezett hímzőtábort augusztus 2–7-e között a népi mesterségekkel foglalkozó kalotaszegieket tömörítő Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület. A résztvevők Magyarkapuson egymástól sajátíthatták el a hímzés mesterségének különböző. „A Bokréta Kulturális Egyesület aktív tagjai – Kalotaszeg fafaragói, hímzői, bútorfestői, pártakészítői, bujkakészítői és kőfaragói – állandó jelleggel arra törekednek, hogy népművészeti értékeinket, hagyományainkat továbbörökítsék” – állt a magyarkapusi Művelődési Ház épületén elhelyezett plakáton. /Ferencz Zsolt: Hímzőtábor Magyarkapuson. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Az erdélyi református templomok dekorálása és templomi használati tárgyak készítése terén stílusteremtő Umling asztalos-festő dinasztia munkáiból készült kiállítás nyílt a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Az Umling család több mint negyven templomot díszített Kalotaszegen és a Mezőségen. /Sipos M. Zoltán: Az Umling-dinasztia tárlata. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kalotaszegi Református Egyházmegye eszmei támogatásával a Kálvin-év tiszteletére szervezett időszakos kiállítás második állomáshelye Kézdivásárhely, ahol augusztus 28-án a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt az Umling festő-asztalos család hagyatéka című egyház- és művelődéstörténeti kiállítás, mely a XVIII. századi kalotaszegi templombelsők festett faberendezéseit mutatja be. /(Iochom): Az Umling festő-asztalos család öröksége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötete felfedezteti velünk környezetünk, világunk észrevétlen vagy részleteit. A kutatás első szakaszában, 1999-2000-ben gyűjtött adatokat már hiába keresték később, amikor 2005-ben lehetőség nyílt a folytatásra: sok házat lebontottak. A kötet felvételeiből Guttmann Szabolcs építész bemutatásával nyílt kiállítás a Bonchidai Kastélynapokon. A vándorkiállítás nagy méretű képeit legközelebb szeptemberben Budapesten állítják ki, majd tíz kalotaszegi településen. Készül Furu Árpád következő kötete Udvarhelyszékről, a szerző tervezi még a méltatlanul mellőzött Aranyosszék bemutatását. A kastélynapokon bemutatták Zamoráné Cseh Márta és Barabás Enikő A székely–magyar rovás ABC-s könyv című könyvét. /K. E. : Könyvbemutatók és kiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

Az elmúlt héten Budapesten a Polgárok Házában a mákói amatőr színjátszókör mutatkozott be. A rendezvény célja Nádasmente népművészetének egy töredékét, a lakodalom ősi hagyományát bemutatni. A főműsort megelőzően kalotaszegi népművészeti tárgyakból Szalai Erzsébet szervezett kiállítást. Kovács Pali Ferenc, a lakodalmi néphagyomány színpadra vitelének megálmodója, rendezője már több tíz éve foglalkozik a helyi fiatal színjátszókkal. A műsor végén a mulatság következett, amit Pillich Balázs, a Szarkaláb táncegyüttes vezető koreográfusának szólótánca indított. /Tötszegi Orsolya: Kalotaszegi lakodalmas Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Kolozs megyébe is elérkezett Kelemen Hunor kampánykaravánja. Az RMDSZ államfőjelöltje Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót, majd a nap folyamán a kalotaszegi falvakba látogatott el. Kelemen Hunor innen Fehér és Szeben megyébe megy kampányolni. Kelemen Hunor a kampány elkezdése óta nagyon sok helyen megfordult, a Székelyföldtől kezdve egészen Bákóig. Mindenfelé reménytelenséget és kiábrándultságot tapasztalt, az emberek politikai és gazdasági stabilitásra vágynak. Kelemen Hunor kiemelte a kulturális, személyi és területi autonómia-törekvések fontosságát. /P. A. M. : Kelemen: Az emberek stabilitásra vágynak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

Kalotaszegi önépítkezés, kolozsvári ódon házak, a tudomány szolgálatába állított élet, második világháborús fogolytábor, a magyar és a lengyel nemzet sorsközössége – egyebek mellett ilyen témákban kínál olvasnivalót a kolozsvári Művelődés folyóirat októberi száma. A lap az 1989-es rendszerváltozás utáni erdélyi újraépítés egyik példájaként a magyarvistai református gyülekezet kulturális központját, a Kalotavárat építő igyekezetét mutatja be, Gáspár Attila a szeptemberben Budapesten lezajlott XIV. Kárpát-medencei napokról számol be. Bakó Botond a 70. életévét betöltött Tóthfalussyné dr. Veress Éva biológus, kutató, feltaláló, egyetemi tanár, Takács Gábor pedig Barcsay Jenő tanár és festőművész életpályáját mutatja be. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

November 11-én mutatták be Nagybányán a Teleki Magyar Házban Simon Ilona Meselélektani párhuzamok című kötetét, amelyik a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatának (Fehér Holló) harmadik „gyermekeként” látott napvilágot. A szerző a Fiatal Fórum és a Kalotaszeg című lapok szerkesztőjeként, illetve munkatársaként vált ismertté. /Muszka-Pál Anna óvónő: Meselélektani párhuzamok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 12./

Már csak képek és hangfelvételek tanúskodnak a legnevesebb kalotaszegi táncosok és muzsikusok páratlan tehetségéről, de emléküket őrzi az utókor. Ezt teszi a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is: a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadásával november 13-án kezdődött népzene- és néptánctalálkozó, melyet Fodor Sándor Netti (1922–2004) és Berki Ferenc Árus emlékének szentelnek. A kolozsváriak Könczei Csongor koreográfiájában bemutatott Portré című összeállítása emléket állít erdélyi cigánymuzsikusoknak, a Postakert (Könczei Árpád és Csongor koreográfiája) a hatvanas, hetvenes évek kolozsvári Postakertjét idézte, mely akkoriban a városba szolgáló széki fiatalok találkozóhelye volt. November 14-én szakmai előadásokon elevenítik fel említett két kalotaszegi adatközlő zenei és táncos hagyatékát, erre az alkalomra DVD-t állítottak össze gyűjtésükből, majd fellépnek a hagyományőrző együttesek. /Fekete Réka: Az emlékőrzés jegyében gyűltek össze (XXI. népzene- s néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

Ünnep az évente megszervezett sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozó. Idén Kalotaszegé, a kalotaszegi táncosoké és muzsikusoké volt a főszerep. A házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Százlábúak (gyermekegyüttes) színpadán a hatvan- és hetvenéves hagyományőrzők, adatközlők és a néptáncot, népzenét kedvelő gyermek- és ifjúsági együttesek egyaránt otthonosan mozogtak. /Ünnep a javából (XXI. Népzene- és Néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./

A nagy sikerű Sztánai Füzetek című sorozatban (Művelődés – Szentimrei Alapítvány) jelent meg Fekete Károly Hatvan év Kalotaszegen. Válogatott írások (1947–2007), Művelődés – Szentimrei Alapítvány, Sztánai füzetek 7. Kolozsvár, Sztána, 2009.) című könyve. Fekete Károly a romániai pedagógus-társadalom ama, mai Kós Károlya, aki több mint hat évtizeden keresztül előbb a kolozsvári Igazság, majd később a Szabadság külső munkatársaként-újságírójaként, a Kolozsvári Rádió magyar adásainak a helyi tudósítójaként Kalotaszeg kiváló tollú krónikás-nagymestere volt. A kötet törzsanyagát Fekete Károly művelődésszervezői és pedagógiai tevékenységét föltérképező írások, valamint a szerző különböző sajtóorgánumokban (Kalotaszeg, Igazság/Szabadság, A Hét, Faclia, Szemfüles, Művelődés) megjelent írásainak reprezentatív cikkbibliográfiája (1966–2000) egészíti ki. /Bréda Ferenc: Kortárs krónika az örök Kalotaszegről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

„A hetvenes évek elején, amikor a diktatúra meghirdette ama keserű emlékű kultúrforradalmat, a kultúrarombolás pártprogramját – kolozsvári magyar zeneművész- és tanár- kiválóságok egy csoportja kivételes kultúraépítő kezdeményezéssel válaszolt a kihívásra. Elkezdtek falura járni. Megszűnt kórusokat teremtettek újra Kalotaszegen és újakat alapítottak. Kottaolvasásra kezdték tanítani a földművelő népet,” írta dr. László Ferenc zenetudós az 1993-ban megjelent Kalotaszegi népdalfeldolgozások kórusgyűjtemény előszavában. Mindennek kezdeményezője Jagamas János, a kiváló népzenetudós és népzenekutató volt, aki Mérát választotta a maga és a főiskolai tanítványai számára missziós helyül. Tanártársai: Márkos Albert a körösfői kórust, Szalay Miklós a mákófalvit támogatta. Tanítványaik: Vermesy Péter Vistára, Buzás Pál Bikalra, Orbán György Györgyfalvára jártak ki rendszeresen tanítani. Ezen hat kiváló zenész közül már csak ketten élnek és tanítanak: Buzás Pál zongoraművész Kolozsváron és Orbán György zeneszerző Budapesten. Elkezdett munkájuk eredményes volt, a kórusok ma is hallatják hangjukat az énekkari találkozókon. A Romániai Magyar Dalosszövetség meghirdette a Mérában megtartott kalotaszegi ifjak népdaléneklési versenyét. November 15-én zajlott le a verseny. /Guttman Mihály: ”Jagamas János” kalotaszegi ifjúsági népdaléneklési verseny. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

A csíkzsögödi Harom Néptánccsoport előadja az Adok-kapok (székely és kalotaszegi módra) című táncos színművet december 25-én Csíkzsögödön a kultúrotthonban és 26-án a fitódi művelődési házban. A fitódi előadást hajnalig tartó bál követi. /Néptáncelőadás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./

Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiát kér az Érmellék
Székelyföldi mintára a partiumi-érmelléki régióban is beszélni kell az autonómia kérdéseiről és sajátos jogállásáról, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vasárnap Érmihályfalván megszervezi az Érmelléki Autonómia Fórumot – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök és Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke.
A Bartók Béla Művelődési Házban tartott eseményen jelen lesz Tőkés László európai parlamenti képviselő is. „Kilencven évvel Trianon után az EMNT meghirdette gyógyítási programját és ennek a történelmi tettnek lesz a nyitánya ez a fórum” – hangsúlyozta Török Sándor. Hozzátette: autonóm régiót szeretnének létrehozni, melynek megvalósításához az Érmelléki Autonómia Fórum lesz az első lépés.
„Ez nem csak az EMNT ügye, nem pártállás kérdése, ez mindenki számára fontos, aki magyar érzületű” – mondta el Török. Szerinte egyforma teher mellett egyforma jogok járnak mindenkinek, ezen autonómia semmilyen negatív hatást nem jelentene a lakosságra nézve, a magyarság megmaradását segítené.
Toró T. Tibor, a szervezet országos alelnöke elmondta: az autonómia és a megvalósításához szükséges kérdések felvetését az EMNT Bihar megyei szervezete kezdeményezte, hangsúlyozva, hogy a székelyföldi törekvések mintájára a Partiumban is hasonló kellene. A kezdeményezők célja megerősíteni és tudatosítani az érmelléki emberekben az autonómiához való jogot, az önrendelkezés iránti igényt.
A kezdeményezéshez csatlakozott a Szatmár és Szilágy megyei EMNT-vezetés is. Egy interregionális tervet alakítanának ki, mely közös politikai, kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiát jelentene, így „saját lábon állna” a régió.
„Ezen a vidéken igen nagy arányban laknak magyarok s az autonómia folyamata beilleszthető lenne a decentralizációs folyamatokba. A nyelvi jogok kiterjesztése is megvalósítható lenne, különös tekintettel arra, hogy ez már Európa-szerte elterjedt gyakorlat” – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen elmondták, egy emberekhez közel álló programot szeretnének, melyhez az EMNT adná a keretet.
A szervezet azt tervezi, hogy a soron következő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon kéri a kezdeményezéshez az RMDSZ támogatását is. Több oldalról kell „megtámadni” a problémát, hogy az autonómia valósággá váljon – hangsúlyozták. Az EMNT-s vezetők szerint igen fontos az egyezségkötés az RMDSZ-szel és az MPP-vel, hogy a magyar–magyar önös érdekek ne írják felül a közös érdeket.
A körülbelül 90-100 ezer lakosságot számláló Érmellék Székelyföld és Kalotaszeg mellett Erdély „legmagyarabb” kistérségének számít.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Felavatták a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot – „Az Erdélyben élők közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége”
Bensőséges, szinte családias hangulatban avatták fel tegnap Válaszúton a Kallós-kúriában a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot, amely több ezer értékes népművészeti tárgyat tartalmaz Kallós Zoltán magángyűjteményéből. A háromszintes (alagsor, földszint és tetőtér) épületben szakkönyvtár és multimédiás terem is áll az érdeklődők részére. A tetőtérben időszakos kiállításokat terveznek, a földszinten raktárhelyiségeket és restauráló műhelyt alakítanak ki. A befektetés összértéke meghaladja a 100 000 eurót. Az eseményen felszólalt Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, Kelemen Hunor művelődési miniszter, Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke, Andrásfalvy Bertalan, Magyarország volt művelődési minisztere. Kallós Zoltán, az alapítvány névadója a rá jellemző szerénységgel állt régi álmának megvalósulása előtt, és csak a sajtó ösztökélésére mondott pár szót.
A szemerkélő eső ellenére legalább száz ember gyűlt össze tegnap délben Válaszúton a Kallós-kúria előtt, ahol megnyitották a Kallós Zoltán Múzeumot és Népművészeti Központot. A Muzsikás együttes tovább fokozta a jó hangulatot ízes népi muzsikájával.
„Ez az a hely, ahol az álmok valóra váltak. Mi hittünk eme álmok tisztaságában, és ez a hit erőt adott. A Kallós Zoltán Alapítvány modell értékű abból a szempontból, hogyan kell a közösség jövőjét építeni” – kezdte beszédét Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke, majd köszönetet mondott Kallós Zoltánnak mindazért, amit a szórványmagyarságért tett.
„Újabb mérföldkövet jelent számunkra a mai nap. Az alapítvány 1992-es létesítésétől őrizzük a népi kultúrát – ez volt ugyanis Kallós Zoltán első célkitűzése. A Mezőség és Erdély tele van értékekkel, amelyeket tovább kell adnunk a fiataloknak” – magyarázta Balázs-Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az itt tanuló 83 gyerek a Mezőség 25 településéről érkezett, s hogy a válaszúti szórvány oktatási központ volt az, amely hozzájárul a Mezőség megtartásához.
„Olyan esemény a mai, amely egyúttal Kallós Zoltán egész életét is összefoglalja. Zoli bácsi élete a szolgálat jegyében telt el: rengeteg tárgyi és szellemi értéket őrzött meg” – hangsúlyozta Kelemen Hunor művelődési miniszter, majd visszaemlékezett kezdő egyetemista éveire, amikor megismerte Kallós Zoltánt.
„A szépség költözött ide be most, amelyet meg kell mutatni másnak, hogy megismerjék és befogadják. A szépség az, ami hidat épít, megváltja a világot és megbecsüléshez vezet” – mondta Andrásfalvy Bertalan volt művelődési miniszter, néprajzkutató.
Füleki Renáta és Szabó Renáta válaszúti lányok népdalokat énekeltek, majd Szép Gyula felolvasta ama intézmények és személyek nevét, akik támogatták az alapítványt.
„Régi vágyam teljesült a múzeum megnyitásával. A gyűjteményben főleg Kolozs megyei, pontosabban mezőségi tárgyak találhatóak. A múlt század negyvenes éveiben folytak errefele néprajzi kutatások, de a kommunizmusban már nem: a kutatók elkerülték a Mezőséget. Nem csak magyar, hanem szász és román néprajzi anyag is megtalálható. Az Erdélyben együtt élő népek közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége” – nyilatkozta a sajtónak Kallós Zoltán.
Alapítványi forrásoktól megtudtuk: mindazok, akik már most meg szeretnék tekinteni a múzeumot, azok az alapítvány honlapján – www.kallos.org.ro – vagy e-mail címén – kallosalapitvany@kallos.org.ro – tájékozódhatnak a nyitva tartást illetően.
Két évvel ezelőtt a Kallós Zoltán Alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy Kallós Zoltán fáradhatatlan munkájának eredményét érdemes közzétenni. Ma több ezer tárgy tekinthető meg a mezőségi, kalotaszegi és erdélyi száz hagyományos népi kultúrát bemutató termekben. Még rendszerezés alatt állnak Kallós Zoltán hangzó gyűjtései és fényképei. Az utóbbi két évben végzett munkálatok értéke kevéssel haladta meg a százezer eurót. Az összeg 40 százalékát pályázatokból, 40 százalékát cégek és magánszemélyek adományából sikerült fedezni. A fennmaradó 20 százalék a Kallós Zoltán Alapítvány saját hozzájárulása – tudtuk meg az eseményen kiadott sajtóanyagból.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

Második bécsi döntés és a magyar bűnök (Hetven éve)
Bárki bármit mondhat, az 1938 és 1941 közötti években Magyarország területi gyarapodása igazságos jellegűnek tekinthető, mind történelmi, mind etnikai szempontból. Ennek keretében megegyezéses alapon került sor arra a második bécsi döntésre is, amely az 1920-as trianoni diktátum által Romániához csatolt magyar területek 42 százalékát Magyarországnak ítélte.
A visszakerült terület Erdély szegényebb, de magyar többségű régiója volt, míg az altalajkincsekben és iparban gazdagabb Dél-Erdély Románia fennhatósága alatt maradt, mivel az a régió román többségű volt. A bécsi döntés egyértelműen tekintettel volt az etnikai összetételre, bár itt-ott, a határvonalon lehetett volna még magyar településeket — így például Kalotaszeg déli részét—Magyarországhoz kapcsolni. Mivel az új határ útvonalakat és vasútvonalakat is átvágott, így például Székelyföld és Kolozsvár között, ráfért volna némi módosítás, azonban erre nem volt lehetőség, mert e határvonalat egy német—olasz döntőbíróság húzta, és elfogadására, tiszteletben tartására mindkét ország kormánya kötelezettséget vállalt. E határrendezéssel kapcsolatban elfogadható Róna Andrásnak, Teleki Pál közeli munkatársának véleménye: ,,A döntés Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak ismeretében, a »felező igazság« elvére épült.”
A döntés jellege
Ha az első világháborút lezáró békediktátum alkalmával az önrendelkezés szellemében jártak volna el, akkor bizonyára nem került volna sor a területi revíziókra. Ha valóban igazságos lett volna a trianoni diktátum (1920), akkor engedélyezte volna a népszavazást az elcsatolásra ítélt területeken. A trianoni igazságtalanságra a legjobb példa Székelyföld helyzete, amelynek népét nem kérdezték meg, hogy az önrendelkezési jog alapján akar-e román uralom alá kerülni. A több mint félmilliós székelymagyar népet, amelynek számaránya a történelmi Székelyföldön jóval nyolcvan százalék fölött volt, megillette volna a független államalapítás joga. Ha elfogultság nélkül mérlegeljük e kérdést, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez számukra indokoltabb lett volna, mint az enyhe román többségű (53,8 százalékarányú) Erdélynek Romániához való csatolása.
Ha a nagyhatalmak a történelmi igazságosság szellemét követik, és arra (is) gondolnak, hogy az igazságtalan békediktátum újabb háború forrása lehet, az utódállamokat széles körű autonómiák biztosítására kellett volna kötelezniük az uralmuk alá hajtott népcsoportok egyenjogúságának garantálása végett. A területi önkormányzatok létrehozására lett volna lehetőség Erdélyben, mert itt is találunk túlnyomóan román és túlnyomóan magyar többségű régiókat. A románok lakta Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megyéből román, a székely megyékből magyar autonóm tartományt lehetett volna szervezni, míg a vegyesen lakott területeken vegyes nyelvű közigazgatási régiókat. Románia azonban a becsületes nemzetiségpolitika helyett az erőszakos beolvasztás, románosítás politikáját alkalmazta, kikényszerítve a magyar kormányzatok területi revízió melletti elkötelezettségét.
Az első bécsi döntés alkalmával, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz a 87 százalékban magyarlakta felvidéki határsáv, majd 1939-ben a többségében ruszin- és magyarlakta Kárpátalja, 1941 tavaszán Délvidék magyar többségű területei, a Duna-Tisza köze. Észak-Erdély magyar többségű területei, köztük Székelyföld, a történelmi Magyarország egyik legmagyarabb régiója a második bécsi döntés után, 1940. augusztus 30-án egyesült Magyarországgal. Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy 1938 és 1941 között Magyarország nem idegen területeket szállt meg, hanem saját ezeréves nemzeti területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat, és ez enyhítette Trianon igazságtalanságát. E területek visszakövetelése jogos és igazságos jellegű volt.
Horthy Miklós
Nem szabad elítélni Magyarország politikai vezetését, valamint a hat nyelvet kitűnően beszélő Nagybányai Horthy Miklós kormányzót, amiért az igazságtalan trianoni békediktátum semmissé nyilvánítását, felülvizsgálatát követelte. Ennek lényege az volt, hogy békés úton állítsák helyre a történelmi magyar állam területi egységét, és ha ez nem lehetséges, akkor szerezzék vissza a túlnyomórészt magyarlakta területeket.
Horthy Miklós kormányzót a magyar többségű területek felszabadításáért illik még ma is lefasisztázni és ,,lovas tengerésznek” csúfolni. A kommunista csőcseléknek és az utódállamok politikai elitjének a kormányzót lejárató propagandája annyira sikeresnek tekinthető, hogy Szent István napján e sorok írója azzal szembesült, Horthy nevének hallatán még Székelyföldön is elhalkul a magyar emberek beszéde. Érdekes, hogy ez egy kirándulás szervezése idején történt, és szó sem volt politikáról, csak egy megjegyzésről, arról, hogy a Horthy-időben készült el a Sepsiszentgyörgyöt Erdővidékkel összekötő (Középajtán átvezető) megyei út, mivel az 1940-es új határ elvágta az Előpatak irányába haladó, Észak-Erdéllyel összekapcsoló útvonalat.
Megdöbbentő, hogy az átlag magyar ember alig hallott arról, Horthy az Osztrák―Magyar Monarchia győztes tengernagya volt. Kevesen tudják azt is, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje, olyan régi vágású, konzervatív politikus volt, aki talpig becsületes úriemberként szolgálta hazáját és népét. Horthy kormányzó az 1918-as összeomlás utáni káoszban talán az egyetlen olyan magyar politikus és katona, aki meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén az erőforrásaitól és területének 71,5 százalékától megfosztott Csonka-Magyarország újjászervezhette gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Tér hiányában csak egyetlen példát említek, éspedig azt, hogy a háború után néhány évvel a magyar pengő Kelet-Európa legstabilabb pénzévé vált.
Mivel vádolható Horthy Miklós, hogy nevének hallatára még ma is sokan megremegnek? Már említettem, a legfőbb bűne a magyar többségű régiók visszaszerzése volt, ezért illik a tudatlanságban nevelt magyar embereknek szidalmazni őt. A magyar területek visszaszerzését sokan azért tartják hibának, mert ezzel magyarázzák Magyarország háborúba sodródását, a zsidóság egy részének a kiirtását, a háborús magyar veszteségeket, a nemzetiségek elnyomását. Nos, az alábbiakban mindezekre igyekszünk választ adni.
Holokauszt
Amíg a magyar társadalom közgondolkodásában a holokauszt közismert, addig a román társadalom alig vesz tudomást róla, mivel a román népben nem alakították ki ,,a bűnös nemzet” érzését. Magyarországon a holokauszt kérdését legtöbbször az európai összefüggés-rendszerből kirángatva ismertették, azt sugallták, hogy a magyar népet nagyobb felelősség terheli, mint másokat. A magyar médiában ritkán mondták el, hogy a zsidóság kiirtása majdnem egész Európában kiterjedt. A magyar zsidóság szenvedésének ecsetelésekor nem hangsúlyozták kellőképp, hogy deportálásukra 1944. március 19-e után került sor, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot, és azt a németek által ellenőrzött bábkormány vezette. Még mindig vannak olyanok, akik a zsidóság sorsáért Horthyt hibáztatják.
Amíg ,,a magyar bűnöket”, a zsidóság tekintélyes részének deportálását a magyarság fejére olvassák, addig Romániában a népesség jelentékeny része még ma is úgy tudja, hogy Ion Antonescu marsall, a román állam háború alatti diktátora nemzeti hős és a zsidók megmentője volt. Mindezt akkor, amikor a zsidók mészárlása Romániában, és nem Németországban kezdődött. Romániában a szuverén román állam hadserege senkitől nem kényszerítve, Antonescu marsall parancsára mészárolta le az észak-bukovinai és transznisztriai zsidók többségét, majd a szovjet hadi sikerek hatására megszervezték kitelepítésüket. Annak ellenére, hogy az 1946 és 1948 között Bukarestben megjelent, Matatias Carp által írt dokumentumkiadvány dátumhoz, településhez kötötten tárgyalja a román holokausztot, a román nép nem szembesült a történelmi tényekkel, mert e kiadványok már a megjelenés után hozzáférhetetlenné váltak. ,,Példányait megsemmisítették, a kommunista rezsim korifeusai még attól sem riadtak vissza ― írja Takács Ferenc ―, hogy ügynökeikkel ellopassák a könyvet a világ nagy könyvtáraiból.” Ennek ismeretében érthető, hogy a háborús bűnös Antonescu tiszteletére az 1990-es években miért avattak szobrokat, miért neveztek el utcákat, tereket, intézményeket.
Az utóbbi évtizedben ― nemzetközi nyomásra ― némileg változott a helyzet, a román politikai vezetés arra kényszerült, hogy mérsékelje az egyre erősödő Antonescu-kultuszt, és elfogadja a román holokauszt tényét. Románia végül 2003-ban kénytelen volt vizsgálóbizottságot felállítani a holokauszt körülményeinek feltárására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetésével működő bizottság megállapította, hogy a háború alatt az akkori Románia területén 270 000 román és ukrán zsidó vesztette életét. Bár Bukarestben holokausztemlékművet is felállítottak 2009 októberében, mégis úgy tűnik, még mindig átszövi a közgondolkodást az, hogy a magyarok gyilkolták halomra a zsidókat, míg a románok megmentették őket.
E sorok írója is reméli, hogy soha többet nem fog megismétlődni népek, népcsoportok kiirtása, bántalmazása csak azért, mert más a kultúrájuk, vallásuk és nyelvük. A történelmi múltat el kell fogadni úgy, ahogy volt, és tudni kell: nincsen bűnös nemzet, de van bűnös állampolitika, és voltak bűnös személyek is. Horthy, akit a németek szintén deportáltak, sokáig védelmet biztosított a magyarországi zsidóságnak, és tulajdonképp nevéhez a zsidók százezreinek a megmentése fűződik.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)