Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ püspök az egyház egyik vértanúja. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán végzett, pappá szentelték, Rómában folytatta tanulmányait, megszerezte a hittudományok doktora címet. 1940-től Kolozsváron, az egyetemen egyházjogot adott elő, 1942-ben szatmári megyéspüspöknek nevezték ki. 1948-ban az állam hivatalosan betiltotta Scheffler János püspöki működését. 1950-ben Kőrösbányát jelölték ki a püspöknek kényszerlakhelyül, majd 1952 márciusában letartóztatták, Jilavára vitték és ebben a börtönben halt meg 1952. dec. 6-án. /Jakabffy Tamás (Sipos Ferenc adatközlése alapján): Emlékeztető Scheffler János püspökre. = Keresztény Szó (Kolozsvár), dec. 23./

A Szentszék elfogadta dr. Schefler János püspök szentté avatási perének megindítását. Szabó János érseki helynök felvázolta életútját. Schefler János Kálmándon született, 1887-ben. Tanulmányait követőn jogból és teológiából doktorált. 1942-ben szentelték a szatmári egyházmegye püspökévé. 1950-ben Kőrösbányára száműzték, 1951-ben letartóztatták, 1952-ben vértanúhalált halt hitéért a börtönben. Egész élete szolgálat volt. Elítélte a veszedelmes ideológiákat, a hitlerizmust és a kommunizmust. Síkra szállt a zsidók deportálása ellen. Elhurcolása előtt a körleveleiben a kommunizmus közeledő veszélyére figyelmeztetett. 1951-ben valutaüzérkedés és hazaárulás koholt vádjával ítélték el. /Szabó János: A hitéért vállalta a vértanúhalált. = Keresztény Szó (Kolozsvár), febr./

A katolikus lelkiségi lap, a Lélek Szava /Budapest/ 1993. máj. 5-i száma közölt részletet Scholtz Klára nővér Nagyváradi emlékeim című művéből egy részletet. Ebben a szerző emlékezett a vértanú püspökről, dr. Scheffler Jánosról /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./, akit letartóztattak és a jilavai börtönbe vittek. Amikor a püspök érezte, hogy már nem sokáig bírja, akkor megkérte zárkatársát, Nimburger kolozsvári cipőnagykereskedőt, hogy amikor haldoklik, imádkozza felette a Miatyánkot és a bánat-imát. "Így szeretnék jutni az Örök Bíró elé" – mondta. A püspök dec. 6-án meghalt zárkatársa, zsidó rabtársa karjaiban. Nimburger egy jobb érzésű őrt megkért, figyelje meg, hová temetik a püspököt. A zárkatárs Nimburger szabadulása után Szatmárra sietett és mindent elmondott az ottani papoknak, egyben később saját költségén elhozatta a püspök hamvait, hogy a szatmári székesegyházba temessék el. Elmondta, hogy élete legmeghatóbb idejének tartja, amit a börtönben töltött, ott megtért. Püspök fogolytársa vezette be őt a hit titkaiba. Nimburger egész családjával katolikus lett. /Hadrava Nándor tb. kanonok, Nagyvárad: Vértanú püspökünk utolsó napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

"Ápr. 2-án a Magyar Televízióban sugárzott Tanúságtevők című filmben olyan személyiségek szólaltak meg, akik dr. Scheffler János /1887-1952/ szatmári püspök tanítványai voltak, köztük Reizer János szatmári püspök és dr. Bura László, a megindított boldoggáavatási per történész szakértője. A mártír püspök Kálmánd faluból indult el, a szülőfalu mély hite is sokat adott neki. Scheffler János koncepciós per áldozata lett, a börtönben halt meg, elutasította, hogy a rendszer által szorgalmazott pápa nélküli katolikus egyház feje legyen. /Máriás József: Tanúságtevők dr. Scheffler János mártír püspökről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 4./"

Újra felelevenedett a régi szokás: Csárda, Csalános, Csomaköz, Mezőfény, Kaplony, Kálmánd, Mezőpetri, Szaniszló és Mezőterem hívei 40 tonna búzát adományoztak a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának. A gyűjtést Kühn Pál kaplonyi plébános szervezte meg. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 1./

Szatmárnémetiben a római katolikus püspökség Pasztorációs és Ifjúsági Központjának új neve: Scheffler János Lelkipásztori Központ. Ebben a központban lelkigyakorlatokat szerveznek, azonkívül szeminárium jellegű találkozókat, katolikus felnőttképző szemináriumot vezetnek és egyéb programot is rendeznek. /Vasárnap (Kolozsvár), aug. 2./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ vértanú püspök börtönben halt meg.

"Szatmár az a régi egyházmegye, amelyet leginkább sújtott a XX. század. Négy ország területére szaggatta szét az egyházközségeket Trianon és a második világháborút követő újabb osztozkodás. Ma Románia, Magyarország, Ukrajna és Szlovákia osztozik a hajdani szatmári plébániákon. A felvidéki részek a Kassai Főegyházmegyébe, a magyarországiak a debrecen-nyíregyháziba, Kárpátalja önálló egyházmegye felé tart, s Szatmárnémeti központtal ma is létezik a romániai területeken a Szatmári Egyházmegye. A szatmári közös történelemtudat, közös sors újraéledőben van. Ezt bizonyítják az évente megismétlődő Scheffler-megemlékezések, melyekre legutóbb 1997 decemberében Fehérgyarmaton került sor, Reizer Pál /Szatmárnémeti/ és Bosák Nándor /Debrecen/ püspökök részvételével, s a most nyáron megrendezett első "nemzetközi" szatmári kispaptalálkozó is. Scheffler János vértanú püspök volt az utolsó olyan szatmári püspök, aki a teljes egyházmegye lelkipásztorkodásáért felelt, nehéz időkben, a második világháború idején. A hős lelkű főpásztor román börtönben halt meg. A szatmárnémeti székesegyház kriptájában levő sírja, az egyházmegye másik nagy püspökéhez, Hám Jánoshoz hasonlóan határokat átívelő zarándokhellyé vált már sok esztendővel ezelőtt. - A magyarországi szatmári papok és kispapok rendszeresen meghívást kapnak szatmárnémeti papszentelésekre, és viszont. A kispapok idén júliusban a Tisza és a Túr találkozásánál verték fel sátraikat. Reizer Pál püspök vezetésével érkeztek a kispapok. Majnek Antal munkácsi püspök is jött volna néhány papjával, de az utolsó napon ellopták az autóját. Jövőre Erdélyben vernek sátrat a szatmári kispapok, de akkor már kárpátaljaiakkal és felvidékiekkel kiegészülve. /Szerdahelyi Csongor: Szatmár keresi egymást. = Új Ember (Budapest), aug. 23./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ "

Szept. 18-án Kaplonyban Reizer Pál római katolikus püspök felszentelte az új kápolnát. Az alapkövét 1997. május 4-én helyezték el. /Reizer Pál püspök megáldotta az új kaplonyi templomot. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 20./ Kaplonyban a templomszentelés nagy esemény volt az itt élő 2800 lélekszámú római katolikus közösség számára. Reizer Pál püspök felszentelhette a 350 férőhelyes új templomot. Kühn Pál plébános elmondta, hogy híveinek több mint 90 %-a látogatja a templomot rendszeresen. Az elöregedés nem tapasztalható, a fiatalok maradnak. Ebben az évben 24 keresztelés volt és 20 elhalálozás. Bíznak abban, hogy Kaplony soha nem jut Krasznasándorfalva, Homoród, Színfalu, Barlafalu, Szakasz és más falvak sorsára, ahol üresen maradtak a templomok, egy hónapban egyszer tartanak szentmisét, melyen 5-6 ember vesz részt. Kiürültek ezek a falvak, illetve feltöltődtek románokkal, romákkal. A közeli Kálmánd községben az elöregedés látható, ugyanúgy Petriben vagy Nagydengelegen. /Templomot szenteltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szeptember 29./

Szept. 17-én a helybeli szabadtéri színpadon rendezték meg a X. Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált. Mészáros Lőrinc iskolaigazgató megnyitóbeszéde után került sor Bogdán János helyi református lelkipásztor rövid istentiszteletére. Ezt követően Sipos András polgármester köszöntötte a vendégeket és külön méltatta Sipos László, a bogdándi nemzetiségi néptánctalálkozó megálmodójának és szervezőjének érdemeit. A rendezvényen fellépett a bogdándi idős Rozsmalint, a kaplonyi fúvószenekar, a bükkaljai táncokat bemutató Cununita néptáncegyüttes, a kálmándi német, a magyarcsaholyi magyar, a korondi cigány, a szoldobágyi román néptáncegyüttes, s mellettük a bogdándi, szintén Rozsmalint elnevezésű gyermekegyüttes. /X. Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./

"Stephan Lang (holland nyelven közlő) hollandiai író beszélt életéről: Kálmándon született 1945. augusztus 16-án. Negyedik osztályos koráig ott járt, aztán hetedikig Börvelyben. Az inasiskola következett Nagykárolyban, ahol kiváló tanáraik. A kálmándi-börvelyi-nagykárolyi múltról az idén januárban megjelent De mollenjager (A vakondokvadász) című második regényében írtam. A három egymás mellett lévő falu, a református Börvely, az ortodox, román Lucaceni, valamint a katolikus-svábos Kálmánd elsősorban bécsi döntés utáni történetét írta meg benne. A Hollandiában megjelent kritikák szerint a könyv hiteles, és nem csak Erdélyre, de egész Közép-Európára általánosítva nagyon reprezentatív. Az író Nagykárolyból elkerült Nagybányára, az ércbányában dolgozott, majd elvitték katonának. Politikai okok miatt börtönbe zárták. Végül 1973-ban feliratkozott egy háromnapos budapesti kirándulásra, ahonnan nem tért vissza. Magyarországról Jugoszláviába szökött, onnan a holland nagykövetség segítségével Hollandiába jutottam, ahol élt egy nagynénje. Első De Transsylvanische bruiloft (Az erdélyi menyegző) című, önéletrajzi jellegű könyve életének erről a fejezetéről szól. A könyvben beszámolt arról a csalódásról, hogy Hollandiában 1974-ben, különösen az értelmiségiek, nem hitték el, hogy Romániában létezik politikai üldöztetés. A berlini fal ledöntéséig Hollandiában, de egész Nyugaton, az értelmiség baloldali volt. /Boros Ernő: Két holland könyv - rólunk. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./"

Az Otthonom, Szatmár megye helytörténeti sorozat tizennegyedik kötete dr. Tempfli Imre: Dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai /Szent–Györgyi Albert Társaság, Szatmárnémeti/ A helytörténeti könyvek sorában ez az első egyháztörténeti munka. 2002. márc. 26–án hatvan éve annak, hogy XII. Pius pápa püspökké nevezte ki dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének tanárát. /Csirák Csaba: Az Otthonom, Szatmár megye könyvsorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 21./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ az egyház vértanúja, bebörtönözték, a börtönben halt meg.

Megjelent egy könyv az Ecsedi-lápról. Végh Balázs Béla, a szatmári tanítóképző főiskola tanára, a könyv egyik szerzője emlékeztetett: Az egykori láp peremén született Ady, Móricz, Kaffka, Krúdy szinte egyszerre emeli be a lápot a század eleji magyar irodalomba. Az ismert nagykárolyi régész, dr. Németi János az Ecsedi-láp vidékének településtörténetét rajzolta meg. Az élő falvak (Kaplony, Kálmánd, Börvely, Domahida, Kismajtény, Nagyecsed, Vállaj, Mérk) után képet adott az elpusztult településekről, nevesen Tagyról, Kozárdról, Szentmártonról, Bobáldról és Ebesfalváról. Karácsonyi Károly az Ecsedi- láp kialakulásáról és lecsapolásáról értekezett. Napirenden van a láp rehabilitációja, egy részének visszaállítása. Mára egyértelműen kiderült, hogy a száz évvel ezelőtti lecsapolással nem csak nyert (elsősorban termőföldet), de sokat vesztett is a vidék. /Sike Lajos: Lápi könyv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

"Harminckét település története címet viseli az Otthonom Szatmár megye /Szent-Györgyi Albert Társaság és EMKE, Szatmárnémeti/ helytörténeti sorozat 16. kötete. Merli Rezső, a kötet szerzője. /A települések: Alsóhomoród, Barlafalu, Csanálos, Csomaköz, Erdőd, Józsefháza, Gilvács, Kaplony, Kálmánd, Kigye, Kisdengeleg, Krasznabéltek, Krasznasándorfalu, Krasznaterebes, Királydaróc, Mérk, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly, Nagymadarász, Nagymajtény, Nagyszokond, Nántű, Szakasz, Szaniszló, Szinfalu, Tasnád, Tasnádszántó, Túrterebes, Vállaj, Zajta./ A településekből három Magyarország területére esik (Vállaj, Mérk, Zajta), egy pedig, Kigye története már csak mementó lehet. A könyv tartalmazza az egyes helységekből deportáltak névsorát is. /Az Otthonom, Szatmár megye sorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"

"Az idei népszámlálás alkalmával az akkor Kaplony községhez tartozott két településen az alábbi eredmény született. Kaplony 3160 lakosából románnak 90-en, magyarnak 2861-en, cigánynak 100-an, németnek 56-on, svábnak 42-en mondták magukat. 80-an a románt, 3062-en a magyart, 8-an a németet vallják anyanyelvüknek. Vallási hovatartozás szerint a településen 46 ortodox, 2803 római katolikus, 40 görög katolikus, 261 református él. Kálmándon 1418 lelket írtak össze. 72-en románnak, 922-en magyarnak, 56-an cigánynak, 87-en németnek, 249-en svábnak vallották magukat. Anyanyelv szerinti megoszlás: 61 román, 1298 magyar, 27 német, 2 sváb. Vallási felekezetek szerinti megoszlás: 40 ortodox, 1304 római katolikus, 7 görög katolikus, 37 református. Okt. 10. óta Kaplony és Kálmánd különvált, jelenleg mindkét település egyben községközpont is. Azóta Máncz Dezső kaplonyi és Balogh Sándor kinevezett kálmándi polgármester szinte naponta feljárnak Szatmárnémetibe formaságokat intézni. A két falu elválása békében, barátságban történik. /Barátokként válnak el. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 30./"

"Stephan Lang (Láng István) 1945-ben Kálmándon született. Politikai okok miatt bebörtönözték. 1974-ben Hollandiába emigrált, ahol holland nyelven közlő író lett. Erdélyi menyegző című könyve jelenleg folytatásokban olvasható a Szatmári Friss Újságban. "A kálmándi hollandus" előbb Szatmárnémetiben, majd Nagykárolyban a Pont Kiadónál nemrég magyar fordításban is megjelent, A vakondvadász című könyvének bemutatója alkalmából találkozott olvasóival. A vakondvadász regény, fikció. Egyik fejezete három egymás melletti (egy katolikus, egy református, és egy román) falu második bécsi döntés utáni történetéről szól. 1940-ben a református falu lakói hazakergetik a román falu Trianon után kolonistákként a vidékre érkezett lakóit, baltával főbe ütnek egy román özvegyasszonyt. Egy nagykárolyi barátja megjegyezte, valójában 1940-ben Lucaceniben csak egy idős néni halt meg szívroham következtében. A vakondvadász egy másik fejezetében a földvári haláltáborról írt. Erről a témáról Mindennap eljött a halál címmel nemrég Boros Ernő jelentetett meg nívós munkát, nagyon részletes dokumentumkönyvet. /Kinál György: Találkozók a "kálmándi hollandussal". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ "

"Több mint száz fiatal vándorolt el Kálmándról az utóbbi tíz-egynéhány évben. Baracsi Béla iskolaigazgató elmondása szerint amikor 28 évvel ezelőtt a településre került, 247 diákkal rendelkezett a tanintézmény, míg ma összesen 102 gyerek jár a kálmándi általánosba - az osztályok létszáma 11-14 közötti. Az elmúlt héten négy embert temettek a faluban. /(fi): Kálmánd: Négy temetés egyetlen héten. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 3./"

"Dec. 7-én Szatmárnémetiben, a székesegyházban megemlékező szentmise volt dr. Scheffler János püspök vértanú halálának 50. évfordulója alkalmából. Scheffler püspököt /sz. Kálmánd, 1887. okt. 29./ a kommunista hatóságok 1950 májusában szállították kényszerlakhelyre Kőrösbányára, mert visszautasította, hogy vezetője legyen a román hatóságok által ösztönzött, Rómától független "hazafias" katolikus egyháznak. majd 1952 márciusában a zsilavai börtönbe zárták, ahol 1952. dec. 6-án meghalt. A Szatmári Egyházmegye a kommunista diktatúra végén, 1990-ben indította el a boldoggáavatási eljárást, amely Rómában már végső fázisához érkezett. Huszonöt tanút hallgattak meg, összegyűjtötték a vértanú püspök életére és tevékenységére vonatkozó adatokat. A mintegy 500 oldalas dokumentumot - amely a jelölt életéről valló tanúk nyilatkozatai mellett dr. Scheffler János kritikai életrajzát, nyomtatásban megjelent műveinek listáját is tartalmazza - 1996-ban adták át a Vatikán Szenttéavatási Kongregációjának - egyidőben a Márton Áron püspök boldoggá avatását kezdeményező előzetes vizsgálati anyagokkal. A dokumentumokat Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Reizer Pál szatmárnémeti püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, valamint Szőke János páter, a két ügy posztulátora adta át a vatikáni illetékeseknek. /Scheffler püspök emlékére. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 13./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./"

Közismert, hogy a régi rendszerben a vegyes lakosságú területeken rendszerint a színtiszta magyar települések kárára hozták létre a közigazgatási egységeket, még akkor is, ha ezek nagyobbak voltak, mint a községközpontnak kijelölt román vagy vegyes lakosságú falvak. Így került Szatmár megyében Egri Batizhoz, Csomaköz Szaniszlóhoz, Kökényesd Halmihoz, Tamásváralja Batarcshoz, Józsefháza Aranyosmeggyeshez vagy Gencs Érkáváshoz. Megfogyatkozott lakosságuk miatt már nem mindegyik élhet a különválás lehetőségével, de néhánynak már sikerült elérni az önállósulást szentesítő sikeres népszavazást. Sőt Kálmánd már esztendeje elvált Kaplonytól, s a közelgő helyhatósági választás után, immár saját önkormányzattal és polgármesterrel jogilag is önálló lesz Egri, Kökényesd és Csomaköz. Rövidesen. négy új magyar község jelenik meg Szatmár megye térképén, olyan községek, amelyek tanácsülésein (érvényes román törvény szerint) magyarul beszélhetnek. Az ötödik Avasújváros lehet, de ott más a helyzete. Hozzá annak idején egy nagyobb lélekszámú román települést csatoltak, a ráksai polgármester nem segíti faluja önállósulását. Nemrég a megyei román lapban arról írt, hogy Avasújvárosban nagyszabású etnikai konfliktus van kibontakozóban, mert az újvárosi magyarok el akarnak válni a ráksai románoktól. Másnap Szabó István megyei elnök válaszolt a lapban, hogy nincs szó semmiféle etnikai ellentétről, erről maga is tudna, hisz ott lakik. Most azonban kiderült, hogy a ráksaiak is a váláshoz szükséges népszavazás mellett döntöttek. /(Sike Lajos): Négy új magyar község és az ötödik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

Lemondott Szatmár megyei prefektusi hivataláról Gheorghe Ciocan. Elhatározását azzal indokolta a sajtónak, hogy pártja, a kormánypárt őt jelöli a megyei önkormányzat tanácsosi listájának első helyén, a választás után őt ajánlják megyei tanácselnöknek. Helyébe Riedl Rudolf alprefektust nevezték ki megyefőnöknek. Riedl Rudolf 1996 és 2000 között már volt kormánybiztos. Mostani első ténykedése az volt, hogy kihirdette a választási körzeteket. E szerint a megyének 63 körzete van. A három új magyar község, Egri, Csomaköz és Kálmánd is körzeti központ lett. /(Sike Lajos): Ismét Riedl Rudolf a megyefőnök! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

A négy évvel ezelőttinél jobb eredményt ért el az RMDSZ Szatmár megyei szinten is, hiszen 13 személyt /Szabó István, Csehi Árpád, Kovács Máté, Kaiser Stefan, Draveczky Károly, Kramer Csilla, Visnyai Csaba, Günthner Tibor, Véron András, Tóga István, Marginean Horn Éva, Muzsnay Árpád, Gábor József/ delegálhat a 33 főből összetevődő Szatmár Megyei Tanácsba. Szabó István maradhat a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Szatmár megyében a magyar falvakban is jól szerepeltek az RMDSZ–es jelöltek. Az első fordulóban dr. Incze Lajos (Halmi), Koczán Levente (Túrterebes), Szabó Elek (Egri), Dobos István (Mikola), Balogh Sándor (Kálmánd), Pap József (Szatmárhegy), Nagy József (Pálfalva), Svegler Albert (Csanálos), Balogh Ferenc (Hadad), Gaman Mihály (Pusztadaróc), Sárpataki János (Börvely), Domokos Sándor (Kolcs) nyert az RMDSZ jelöltjei közül, míg a Német Demokrata Fórum első körben befutó polgármesterjelöltjei Fezer Gábor (Mezőterem), Nagy Mária (Mezőpetri), Heinrich Mihály (Mezőfény) és Löchli Mihály (Csomaköz). /Simon Levente: Tizenhárom megyei tanácsosa lesz az RMDSZ–nek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./

Brassai Zsombor cikkének /Földcsuszamlás avagy banánhéj, Krónika, aug. 13./ végén az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökének nevezte magát. Brassai Zsombor azonban nem elnöke az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének, hanem a Maros megyei szervezet dr. Kelemen Atilla által kinevezett ügyvezető elnöke. Fizetett alkalmazott, munkáltatója Kelemen Atilla. Az írás így a munkaadó előtt tett tiszteletkör. Az RMDSZ valójában nem Kelemen Atillának köszönheti a 13-12 arányú fölényét a helyi tanácsban, hanem Doru Opriscannak, aki független tanácsosként jóval több szavazatot szerzett a szükségesnél és a román választási törvény értelmében, a töredékszavazatok visszaosztásánál, az RMDSZ-nek is jutottak román voksok. A marosvásárhelyi kudarcot nem lehet a demográfiai helyzettel magyarázni, mivel a választójoggal rendelkező korcsoportban Marosvásárhelyen a magyarság még mindig 53 százalékot képvisel, csak a teljes népesség szintjén csökkent le aránya a népszámlálás adatai szerint 47,5 százalékra. Román elemzők szerint a magyarság 20 százaléka szavazott Dorin Floreára, s ezért nyerhetett már az első fordulóban. Floreát 48 556-on, Kelement mindössze 34 625-en választották. Fel kellene tenni a kérdést, hány magyar szavazót riasztottak dr. Kelemen Atillának a kampány idején tett Tőkés Lászlót támadó vagy az MPSZ-t (Magyar Polgári Szövetséget) hídon dübörgő egérnek nevező nyilatkozatai. Azt is meg kellene kérdezni, miért zárkózott el az RMDSZ a marosvásárhelyi előválasztások megrendezésétől? Markó Béla, az RMDSZ 1993-ban megválasztott szövetségi elnöke örömmel nyugtázta már az 1996-os helyhatósági választásokon: „Az RMDSZ országos eredményei összességükben felülmúlták az 1992-es szintet, ami a lakosság változatlan bizalmát tükrözi.” (RMDSZ Tájékoztató, 1996. június 5.) Majd 2000-ben ismét az urnák elé járultak, és Markó az MTI-nek adott nyilatkozatában így értékelt: „Az RMDSZ Erdély-szerte jobban szerepelt a mostani helyhatósági választáson, mint 1996-ban.” (Népújság, 2000. június 20.) Végül a 2004-es értékelés, Markó Béla szavaival: „A Központi Választási Iroda végleges adatai szerint az RMDSZ jobb eredménnyel került ki a helyhatósági választások első fordulójából, mint 2000-ben.” (RMDSZ Tájékoztató, 2004. június 17.) A második forduló eredményeinek ismeretében már azt is kijelentette: „A mi értelmezésünkben pedig ez egyfajta bizalmi szavazás is volt, és ily módon megerősített bizalommal, sokkal optimistábban nézhetünk az őszi parlamenti választások elé.” (RMDSZ Tájékoztató, 2004. június 22.) Összefoglalva: az RMDSZ elnökének meglátása szerint a romániai magyarságnak az RMDSZ iránti bizalma 1992-től folyamatosan és rendíthetetlenül növekedett, és nincs ok attól tartani, hogy ez a töretlen felfelé ívelés a jövőben változna. Izsák Balázs az RMDSZ-re leadott szavazatokat táblázatba foglalta. A számok az RMDSZ szavazóbázisának folyamatos sorvadását mutatják. Az RMDSZ-vezetés 8 éve nem meri a nyilvánosság előtt vállalni a kapott szavazatok számának értékelését. Hogyan növekedhetett a megszerzett polgármesteri székek száma? A kérdésre a választ, a 2000 után önállóvá lett községeknél kell keresni. 2000-ben 2957 polgármestert választottak Romániában, míg 2004-ben 3137-et. 2000 óta lett önálló község Csedreg, Csíkkozmás, Csíkmadaras, Egri, Kálmánd, Kibéd, Koltó, Kökényesd, csak egynéhány a 22 új községből, amelyek az RMDSZ-nek a győzedelmes pluszokat hozták. Ugyanakkor hiba egy kategóriába sorolni egy nagyváros és egy kis település polgármesteri székét. Marosvásárhelyen 2000-ben a polgármester-választást eldöntő, második fordulóban 94 034-en vettek részt a választási névjegyzéken szereplő 137 642-ből. 2004-ben pedig 86 875-en a 133 667-ből. Dorin Florea pedig körülbelül 1000 szavazattal kapott többet, mint 2000-ben. A magyarság tömeges távolmaradása kimutatható. /Izsák Balázs: Mitől hiteles egy közösség? = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

Scheffler János néhai szatmári megyés püspök szobrát avatják fel dec. 4-én szülőfalujában, a Szatmár megyei Kálmánd községben. Schönberger Jenő, a vértanú püspök utóda szenteli fel az emlékművet, majd dec. 6-án Szatmárnémetiben, a székesegyházban ünnepi szentmisén emlékeznek meg Scheffler Jánosról. A szentmisén a hívek a jilavai fegyházban elhunyt püspök mihamarabbi boldoggá avatásáért imádkoznak, majd Bura László szatmárnémeti tanár mutatja be Scheffler Jánosról szóló könyvét. /Szobor a vértanú püspöknek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./ 31/ Erdélynek is megvannak a maga reneszánsz emberei. Takács Gábor fogtechnikusként elvégezte el a közgazdasági egyetemet, közben szinte magántanulóként látogatta a kolozsvári Gy. Szabó Béla és a szintén erdélyi származású szentendrei mester, Barcsay Jenő műtermét, aki a világ valamennyi rangos művészeti akadémiáján tankönyvnek számító Művészeti anatómiát megalkotta. S miután első grafikai munkái megjelentek a kiállításokon, művészeti írásai jelentek meg az Igazság /a Szabadság előde/, az Utunk /a Helikon előde/, a Korunk és más lapok hasábjain. Azóta már három művészeti könyv szerzője. Takács Gábor íróportréi, portrékompozíciói mellett a műemléki, városképi, építészeti motívumok megörökítője is. /Banner Zoltán: Egy művész életútjának felén... = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./

Ötvenkét esztendeje, 1952. december 6-án halt vértanú halált a zsilavai börtönben Scheffler János, a szatmári római katolikus egyházmegye püspöke. Rá emlékezve, dec. 5-én, vasárnap szülőfalujában, a Nagykároly melletti Kálmándon felavatták mellszobrát. Szatmárnémetiben, az ünnepi megemlékezésen Schönberger Jenő püspök elevenítette fel nagy elődje életét. Scheffler Jánost nem sokkal letartóztatása előtt kinevezték győri püspöknek, amit nem fogadott el, mert együtt akart maradni szenvedő népével. A szentmise után dr. Bura László bemutatta Scheffler Jánosról írt könyvét. Az első évek kutatási nehézségei miatt először csak egy kisebb könyvet tudott összeállítani /Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul. Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja (Római Katolikus Püspökség, Szatmárnémeti, Agape Nyomda, Újvidék, 1991)/. Azután tovább kutatott, megkezdte a püspök boldoggá avatásához szükséges dokumentumok összegyűjtését. A mostani könyv összeállításában nagy segítség volt számára a fennmaradt napló, s a püspök köteteket kitevő sok kézirata, a különböző levelek, beszédek, tanulmányok, igemagyarázatok. /(Sike Lajos): Bemutatták a Scheffler János vértanú püspökről készült könyvet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

Dr. Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. –Jilava, 1952. dec. 6./ Rómában tanult, egyházjogbó1 és teológiábó1 doktorált. A nagyváradi és a kolozsvári egyetemen teológiát tanított. 1942-ben nevezte ki a pápa a szatmári római katolikus egyházmegye püspökévé és a nagyváradi egyházmegye apostoli kormányzójává. Kormányzása idején 14 új plébániát alapított. Az egyházüldözés idején 1948-ban egy kormányrendelet megszüntette főpásztori működését. Két évvel később Kőrösbányára internálták, 1952 márciusában pedig a Bukarest melletti Jilavára vitték. Az ottani börtönben halt vértanúhalált. Reizer PáI püspök 1995-ben kezdeményezte Scheffler János püspök boldoggá avatását. Szülőfalujában, Kálmándon most szobrot állíttattak a tiszteletére. Az életnagyságú szobrot Vida Zoltán budapesti szobrászművész készítette. A püspök szoboralakja magához öleli a keresztre feszített Jézus szobrát, jobb kezét áldásra emeli. Schönberger Jenő püspök szentelte meg a szobrot december 5-én. Ez alkalommal dr. Bura László bemutatta Köztünk élt – Scheffler János Szatmár vértanú püspöke című új könyvét. /Nagy Karolina: Szatmár mártír főpásztorára emlékeztek. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 26./

Június 12-én, vasárnap Kálmándon a település Amerikából hazalátogatott legnevesebb fia felavatta azt a róla és feleségéről „Dr. dr. Joseph és dr. Traute Solomayer Lelkipásztori és Közösségi Ház”-nak elnevezett létesítményt, melynek költségei nagyobb részét ő, kisebb részben a helyi tanács fedezte. Solomayer 1922-ben látta meg a napvilágot Kálmándon, Szolomayer József földműves gyermekeként. 1941-ben sikerrel felvételizett a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvosi fakultására. Közbeszólt a háború, és tanulmányait Ausztriában fejezte be, orvosi pályáját itt kezdte. 1951-ben Amerikába költözött, Clevelandben telepedett le. Magas tisztségeket töltött be, a rákkutatással kapcsolatos tudományos felfedezéséért nemzetközi elismerésben részesült, szakkönyveket publikált. Jelentős vagyonra tett szert. Azt tartja, hogy „akinek a jó Isten sokat adott, annak kötelessége abból másoknak is juttatni”, ezért szülőfaluja, Kálmánd lakosaival a messzi távolból is törődik. A közelmúltban vagyona jelentős részét végrendeletileg „a kálmándi iskolára, óvodára, egyházra stb. általában a kálmándi népre” hagyta. Egy svájci bankban helyezett el egy nagyobb összeget, annak eldöntését pedig, hogy az évente esedékes kamatot mire költsék, helyi lakosokból összeállított kuratóriumra bízta. /Boros Ernő: Világhírű amerikai vendég és avatóünnepség Kálmándon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

December 6-án, Scheffler János püspök halálának évfordulóján, szentmise lesz a vértanú püspök boldoggá avatásáért. Scheffler püspök állt a szatmári egyházmegye élén a második világháború idején. A háború utáni vallás- és egyházüldözés következtében 1948-ban egy kormányrendelet felfüggesztette főpásztori működésében. Két évvel később az államhatalom a Hunyad megyei Kőrösbányára, kényszerlakhelyre vitte a püspököt, 1952 márciusában pedig bebörtönözték. Scheffler püspök a börtönben halt vértanúhalált 1952. december 6-án. Tavaly december 5-én szülőfalujában, Kálmándon, szobrot állítottak a vértanú püspök tiszteletére. /(Melan Karolina): Megemlékezés Scheffler János püspökről. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 4./

Tizenegyedjére tartották meg a Szatmár Megyei Sváb Deportáltak Találkozóját január 28-án. A rendezvény fő helyszíne Kálmánd volt, ahol a tavaly ősszel emeltek emlékművet a településről 1945. január elején elhurcolt 230 helybeli személy emlékére. Az emlékezésen Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök celebrált szentmisét a 4700 Szatmár megyei sváb deportált emlékére. A püspök beszédében kiemelte: a deportálás keserű éveit még ma is rengeteg Szatmár megyei család emlegeti fájdalommal, főleg annak a 800 embernek a hozzátartozói, akik jeltelen sírban, a volt Szovjetunióban alusszák örök álmukat. Szolomájer Sándor kálmándi születésű plébános a kálmándi plébánia Historia Domusát idézte, a géppuskás őrök által elhurcolt emberek templomi énekeket dalolva vonultak ki a faluból. – Mi, Szatmár megyei svábok ragaszkodunk hitünkhöz, hagyományainkhoz, de ezzel együtt magunkba fogadtuk a magyar kultúrát. Hatvanegy évvel a deportálás után itt van az ideje, hogy nyíltan felvállaljuk: szeretnünk kell magunkban a magyart, és törekednünk kell egyúttal arra, hogy megőrizzük a sváb értékeket – jelentette ki. A mise után megkoszorúzták az ősszel felavatott deportáltak emlékművét. Slachter István, az emlékmű megvalósításában oroszlánrészt vállaló egykori deportált elmondta: a megpróbáltatások nem értek véget a munkatáborokból való szabadulással, hiszen a hazatértek egy részét az itthon maradtak azzal vádolták meg, hogy háborús bűnösök, ezért elhurcolták őket. /Fodor István: A sváb deportáltakra emlékeztek Kálmándon. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 30./

Legutóbbi kálmándi tanácsülés egyik központi témája az volt, milyen mértékű költségvetési támogatásra számíthatnak ebben az évben a községben tevékenykedő kulturális csoportok. A testület most is támogatni kívánja a római katolikus egyházat: a felekezet ezúttal 4000 új lejt kapott. A nemrég újjáalakult fúvószenekar 5000 lejt hangszervásárlásra, valamint kiszállásokra, a kultúrcsoport 3000 lejt. Az önkormányzat nemrég 10 rend magyar néptáncruhát vásárolt a tánccsoport számára. /Támogatás helyi egyesületeknek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 20./