A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Érmellék legnagyobb hagyományokkal rendelkező magyar középfokú oktatási intézménye. Szálka volt már a Ceausescu-rendszerben is, akkor nyolcosztályos iskolává visszaminősítették. 1989 után a tanfelügyelőség mondvacsinált ürügyekkel sorra leváltotta az iskola vezetőit és megkísérelte a líceumot egy apróbb településre, Kágyára áthelyezni. A szülők aláírásgyűjtési akcióval tiltakoztak ez ellen. Végül a tanfelügyelőségnek sikerült olyan vezetőséget találni, Kisded Emma igazgató és Fándy Viorica aligazgató személyében, akik segítkeztek az iskola elsorvasztásában. Végül a tanfelügyelőség febr. 5-i hatállyal a líceumot a kágyai mezőgazdasági szakiskolába helyezte át. Az RMDSZ székelyhídi szervezete aláírásgyűjtést kezdett az iskola megmaradásáért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./

A következő tanévben Bihar megyében magyar tannyelvű kilencedik osztályok indulnak Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában, a Mihai Eminescuban, a Iosif Vulcan Tanítóképzőben /egy pedagógiai/, a Szent László és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban. Nagyváradon a szaklíceumi osztályok indulnak magyar tagozaton: a Partenie Cosma Kereskedelmi Iskolacsoportban, a Mihai Viteazulban, az Andrei Sagunában és a Művészeti Líceumban. Érmihályfalván a Mezőgazdasági Líceumban, Margittán az Octavian Goga Líceumban, Kágyán a mezőgazdasági iskolában, Székelyhídon a Petőfi Sándor Gimnáziumban és Nagyszalontán a líceumban. Újdonság, hogy szeptembertől esti tagozaton magyar nyelven is tanulhatnak az érdeklődők. - Egy kisegítő iskolai magyar tannyelvű első osztály is indul, ide csak súlyosan értelmi fogyatékos gyermekeket vehetnek fel. /Magyar tannyelvű osztályok Bihar megyében. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 9./

"A középiskolai helyek csak augusztusban, a pót-képességvizsga után telnek be Bihar megyében. Magyar tannyelvű osztályokba 160 kilencedikest várnak még - tájékoztatott Miklós Mihály megyei főtanfelügyelő-helyettes. A Szent László Gimnáziumban /Nagyvárad/ 15 betöltetlen hely maradt, a vidéki iskolákban is bőven vannak még hasonló osztályok: Érmihályfalván, Margittán, Székelyhídon, Nagyszalontán, a kágyai szakiskolában egyaránt. /(Balla Tünde): Tanulókat várnak még a bihari iskolák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"

Kilenc érmelléki RMDSZ-szervezet elnöke írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elé terjesztették, hogy megalakítanák az Érmelléki Területi RMDSZ Szervezetet. Az önállósulni kívánók ápr. 4-én Margittán ismertették elképzeléseiket. Úgy vélik, a Bihar megyei RMDSZ szervezet nem foglalkozott kellőképpen az Érmellék gondjaival, noha itt él tömbben a bihari magyarság. Kovács Zoltán és a megjelent kezdeményezők hangsúlyozták, az új szervezet nem valami ellen irányul, hanem a térség tömbmagyarságának érdekvédelmét kívánja szolgálni. A szándéknyilatkozatot elfogadta a székelyhídi, az érolaszi, a hegyközszentmiklósi, a csokalyi, a kágyai, az érmihályfalvi, az értarcsai, a margittai és széplaki helyi RMDSZ választmánya. Az új szervezet nem az RMDSZ ellen alakul, az országos szövetség keretében kíván működni, egyenrangú félként tárgyalni a megyével. /Simon Judit: Az SZKT térfelén a labda. Bejelentették elszakadási szándékukat az érmellékiek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

"Dr. Vekov Károly képviselő interpellációt intézett az egészségügy-miniszterhez, amelyben arra kért választ, hogy mikor szándékozik kifizetni a minisztérium a gyógyszertárakkal szembeni adósságot. A lakosság ártatlanul szenved a minisztérium tehetetlensége miatt. Márciustól nem jutottak ingyenes vagy ártérített gyógyszerhez a gyermekek, öregek, terhes nők és gyermekágyas anyák, továbbá a krónikus betegségben szenvedők, a rákbetegek, háborús veteránok, egykori politikai üldözöttek, fogyatékosok és mások. /Interpelláció Daniela Bartos egészségügy-miniszterhez. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./"

Gellért Gyula református lelkész, az érmelléki egyházmegye esperese nem volt otthon Diószegen, éppen Székelyhídon tartott vizitációt. Tudatosítani kellene a hívekben, hogy az egyház felvirágoztatása önmagunk létezésének a feltétele is egyben, hangsúlyozta. Nagyon fontos a diakóniai munka, az öregek, nagycsaládosok segítése. Az elmúlt évben éppen a diószegi gyülekezet volt a legaktívabb. A templomsisakot átfestették, befejezték a diakóniai otthon felújítását. A temetőt kitisztították, ebben Gellért Gyula is részt vett. Kágyán megmagasították a református templom falait, új tetőszerkezetet raktak, az év folyamán várható a munkálatok befejezése. Albison le kellett verni a vakolatot, hogy a további nedvesedést megakadályozzák. Asszonyvásárán ravatalozó építésébe fogtak, csakúgy mint Hegyközszentmiklóson és Mihályfalván. Csokalyon felépítették a missziós központot, ugyanakkor a templombelső is megújult. Érábrányon zsidelytető került a templomra, Érkeserűn felújították a gyülekezeti házat, Jankafalván paplakot építettek. Újsemlyénben eddig nem volt templom, a hívek most építik, falai már állnak. Nagy esemény volt tavaly a Bocskai-szobor állítása Szentjobbon. Minden évben megrendezik az ifjúsági és a felnőtt kórusok találkozóját, de nem marad el a vers- és prózamondó verseny sem. /D. Mészáros Elek: Sikeres évet zárt az érmelléki egyházmegye. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 17./

Hivatali visszaélés és a közérdek megsértésének gyanújával indított vizsgálatot Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök ellen a nagyváradi ügyészség. Értesülések szerint az elmúlt év végén Kiss Sándor Koncsek Zitával, a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjével közösen igényelt és kapott a Fogyatékkal Élőkért Felelős Országos Hatóságtól 2,5 millió lejt a kágyai Integrációs és Terápiás Foglalkoztatási Központ felújítására. Az ügyészségi szóvivő szerint mindkét érintett tudott arról, hogy a kágyai intézménynek jelenleg otthont adó ingatlant visszakérték az egykori tulajdonos, gróf Pongrácz Jenő leszármazottjai. Azzal is vádolják Kisst, hogy a Magyarországon élő grófi leszármazottakat, Pongrácz Károlyt és Pongrácz Vilmost segítette a visszaszolgáltatásban. Kiss Sándor elmondta: semmiféle értesítést nem kaptak az ügyészségi eljárásról, ellenben a Bihoreanul román lapban megjelent cikk nyomán alakítottak egy bizottságot, amelynek célja az ügy kivizsgálása. A közigazgatásilag Székelyhídhoz tartozó kágyai intézményben 55 felnőttkorú árvát és fogyatékkal élő fiatalt gondoznak. Koncsek Zita szerint politikai lejáratási kampányról van szó. Ilie Bolojan Bihar megyei prefektus elfogadhatatlannak tartja Kiss Sándor eljárását. /Gergely Gizella: Tatarozták az örökséget. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./

Hivatali visszaélés gyanúja miatt ügyészségi nyomozás indítását kéri a Bihar megyei rendőrség Koncsek Vadnai Zita, a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője ellen, a kágyai kastély felújítása kapcsán. Hivatali visszaélés, illetve visszaélésben való bűnrészesség, hamisítás és arra való felbujtás miatt kért ügyészségi nyomozást a rendőrség. Azt feltételezik, hogy az érintettek tudtak arról, hogy egy Bihar megyei ingatlant visszaigényeltek, ennek ellenére közpénzt fektettek a felújításába. Koncsek Vadnai Zita az újságokból értesült a rendőrségi nyomozás lezárultáról, de sem erről, sem az ügyészségi nyomozás kezdeményezéséről nem kapott semmilyen értesítést. „Személy szerint semmi törvényelleneset nem tettem, sőt büszke vagyok rá, hogy azt az épületet felújítottuk. Ha nem ezt tettük volna, akkor 56, szellemileg sérült vagy súlyosan sérült fiatalnak nem lenne biztosítva az ellátása” nyilatkozta Koncsek Vadnai Zita. /Fried Noémi Lujza: Törvénytelen tatarozás? = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

A 103 éve született Számadó Ernőre emlékeztek
Bihar megye – Az elmúlt hét végén tartották meg Érkeserűben a Számadó Ernő költő, író nevét viselő negyedik szavaló, illetve harmadik mesemondóversenyt. A kétnapos eseményen összesen 12 település képviseltette magát.
A Budapesten született, de a második világháború után érkeserűivé lett Számadó Ernő (1907–1983) emlékét először a 2006-os falunapon idézték meg a helyi iskolában összeállított irodalmi műsorral. Születése 100. évfordulóján tartották meg az első, nevét viselő szavalóversenyt, majd a következő évtől már mesemondóversenyt is rendeznek. Idén tehát már a negyedik „kiadásához” érkezett a versemondás, harmadikhoz a mesemondás versenye.
Számadó versek, mesék
Az idei rendezvény kezdetén, pénteken Faur–Kiss Angéla, a Kiskereki iskolához tartozó helyi tanintézmény irányító tanára, szervező köszöntötte a megjelenteket, majd a ma Érmihályfalván tanár Boros József emlékezett a költő Számadó Ernőre, kivel pályája kezdetén, még mint keserűi pedagógus került ismeretségbe. A szavalóversenyen három település – Érkeserű, Érbogyoszló és Hegyközszentmiklós – iskoláinak V.–VIII. osztályos diákjai vettek részt, két korcsoportban, összesen 17–en, és egy szabadon választott mellett kötelezően egy Számadó–verset kellett elmondjanak. A verseny szünetében látogatható volt a vendéglátó iskolában berendezett Számadó Ernő–emlékszoba is.
Megmaradásáért kűzdő lápvilág
Szombaton délelőtt Szkirkánics Edina a meseíró Számadó Ernőre emlékezett, majd sor került a mesemondóversenyre, melyre Albis, Éradony, Székelyhíd, Margitta, Kiskereki, Nagykágya, Asszonyvására, Hegyközszentmiklós, Érolaszi, Érkeserű és Értarcsa iskoláinak összesen 52 kisdiákja készült egy–egy magyar népmesével. Míg a zsűri döntést hozott, Nyéki Enikő református kántor irányításával karácsonyra „hangoló” dalokat lehetett énekelni, vagy éppen tanulni, Hengye Erika tanítónő pedig előadást tartott az egykori érmelléki lápvilágról, mely lecsapolása után – főleg a mostanihoz hasonló esős időben – is kűzd megmaradásáért, közreműködött az Érkeserűi Népdalkör. A témához kapcsolódott Gavrucza Tibor székelyhídi lelkésznek Az érmelléki táj a múltban című előadása, illetve Kósa Erzsébet és Nyéki Sándor jelenléte, akik még művelik az ősi gyékény– és kosárfonás mesterségét. A díjátadás után Nyiri Sándor polgármester is köszöntötte a verseny résztvevőit, illetve köszönetet mondott a szervezőknek, továbbá átadta az iskola új névtábláját, mely a régi ütött–kopott helyére került. Vasárnap, születése 103. évfordulója alkalmából, a keserűi temetőben megkoszorúzták Számadó Ernő sírját. erdon.ro

Újévi huszárportya Szentjobb és Nagykágya között
Bihar megye – A szentjobbi, bihardiószegi és debreceni hagyományörző huszárok idén is megtartották már szokásossá vált újévi portyájukat. Január másodikán, vasárnap Szentjobb–Nagykágya–Szentjobb volt a „hivatalos” útvonal.
Aki vonattal utazik át Nagykágyán, az tulajdonképpen alig lát valamit a megállóhelytől kilométernyi távolságban lévő faluból. Az autós már átszeli a település egy részét, de téved, ha azt hiszi, mindent látott. Az érmelléki falu nagyrésze az országút által kerülgetett domb túloldalán bújik meg, és az elmúlt vasárnap festők vásznára illő arcát mutatta a havas, dimbes–dombos utcákkal, füstölgő kéményekkel. Menjen csak mindig a villanypóznák mellett, akkor biztosan odatalál, mondta egy megkérdezett, akit Nagy István faluszéli picéjéről kérdeztem. Ott pihentek meg ugyanis az idei huszárportya résztvevői.
Havas tájon
Tavaly nagy sárban gázoltak a hagyományörző huszárok, és nem is mentek messzire, Szentjobb „körzetében” maradtak. Hát nem szebb most, a havas táj? – tette fel a kérdést Zatykó István, Berettyócsohaj polgármestere, aki, mint a Szentjobbi Hagyományörző Huszáregyesület vezetője, már harmadik éve szervezte meg az újévi portyát. A kérdésre – miért Kágyára? – elmondta: szeretnék az egész régiót „felölelni”, feltérképezni, így a korábban bejárt Érköbölkút, Hegyközszentmiklós után most közeledtek a határhoz, és személyes ismeretség vezette őket a vendéglátást vállaló Nagy Istvánhoz. A program reggel 9 órára hirdetett gyülekezővel kezdődött, majd reggeli, és programegyeztetés után 11–kor indultak a Nyulas erdőn át Nagykágyára. A havas mezőn, lefagyott földutakon mintegy egy órát vett igénybe a hét kilométer megtétele a lovasoknak, a kísérő szekereknek. A portyán 10–10 huszár képviselte a szentjobbiakat és a diószegieket, 5 a Hajdú–Bihar megyei Lovas és Huszárhagyományörző Közhasznú Egyesületet.
Programegyeztetés
A Bihardiószegi Gróf Széchenyi István Huszárszázad indulása előtt Gellért Gyula helyi tiszteletes arról szólt, hogy „a portya több, mint gondolnánk: a hagyományörzés mellett barátkozás, a közösség gyakorlása, lovassport, kikapcsolódás”. Széchenyit idézte, aki azért imádkozott, hogy legyőzhesse földi gyengéit, és a korábbi esprese azt kívánta a huszároknak, hogy „minden jóban erősödjenek”. A debreceni huszároknak nem sikerült lószállító alkalmatosságot szerezni, így ők most lovaik nélkül vettek részt a portyán, tudtuk meg vezetőjüktől, Szoboszlai Endrétől. Ez azonban nem azt jelentette, hogy nem pattantak fel a kollégák lovaira, ha tehették. A potyán megbeszélték, miként is alakul ez évi programjuk. A lovassport egészéről lévén szó, jelen volt Érköbölkútról Rákóczi Lajos tanár is, a fogathajtás „képviseletében”. Pontos időpontokat még nem szögeztek le, de az már biztosnak látszik, hogy április közepén egy Partiumi Huszárportya keretében műemlékavatásra kerül sor Köbölkúton, és ugyancsak az első félévben még a Hortobágyon is lesz egy túra.
A hely szelleme
Kágyán Nagy István és segítői várták ebéddel a huszárokat. A vendéglátótól megtudtuk: a híres diószegi szőlősdomboktól egy puskalövésnyire ugyancsak egy hajdani szőlész, Nagy Gábor pincéjénél voltunk. Az egykori gazda a múlt század elején 120 hektáron szőlészkedett, illetve elismert oltványtelepet működtetett. Az egykori birtok visszakapott „maradványán”, pár hektáron gazdálkodnak az utódok – egyikük a házigazda, és a Kisrózsa dülőben található pince – mely 1904–ben épült és 82 méter hosszú – is ennek része. Az ebéd után nyergeltek a huszárok, és Zatykó István vezényszavára indultak vissza Szentjobbra, ahol még megkoszorúzták a 2007–es Szent Imre Emléktúra befejeztével, annak emlékére állított kopjafát. A huszárok idei, év eleji találkozója vacsorával zárult. erdon.ro

Nagyrészt beteltek a helyek
A szakiskolai helyekre vonatkozó első számítógépes elosztás már lezajlott, a líceumi helyek első elosztása július 15-én lesz. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettest kérdeztük a részletekről.
Tavalyhoz képest újdonság, hogy bevezették a kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai képzést, s ezeknek a helyeknek az elektronikus elosztása a líceumi helyekétől külön zajlik, az első elosztás már megvolt, tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettestől. A tíz Bihar megyei magyar tannyelvű szakiskolai kilencedik osztály nagyrészt betelt: a Mihai Viteazul iskolán belül működő magyar tagozatos szakácsképző osztályban már nincsenek helyek, a mihályfalvi három szakiskolai osztály összes helyét elfoglalták, az Andrei Şaguna két magyar osztályának is teljes a létszáma.
Szakmát akarnak
A borsi iskola magyar szakosztályába szintén szép számmal jelentkeztek, de ott még akadnak helyek, akárcsak Szalontán, illetve a kágyai két szakosztályban. Azok, akik meggondolják magukat és mégis líceumban szeretnének továbbtanulni, megtehetik, hogy a líceumi helyek elosztására jelentkeznek, azonban ebben az esetben le kell mondaniuk a szakiskolai helyükről, tette hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Az, hogy már az első évben betelt a legtöbb magyar tannyelvű szakiskolai hely, azt bizonyítja, hogy a nyolcadikot végzettek egy jelentős része inkább szakmát akar tanulni, minthogy érettségi és egyetem felé orientálódjon – és esetleg ne találjon állást. Ez egy új tendencia, hiszen még nem is olyan rég szinte mindenki egyetemet akart végezni. Kéry Hajnal azt is hozzátette: megvan a lehetőség arra, hogy minden magyar tagozatra járó diák kilencediktől is magyar tagozaton folytassa tanulmányait.
Elosztás
Ami pedig a líceumi helyek elosztását illeti: tegnap zárul le az az ötnapos időszak, melynek folyamán a jelentkezők és a szülők ellenőrizhették a számítógépbe betáplált jelentkezési adatokat, ma a tanintézetek a megyei adatbázisba töltik fel ezeket, holnap pedig a megyei adatbázist az Országos Felvételi Központ felé továbbítják. A következő napokban zajlik az adatok országos ellenőrzése, s legkésőbb július 15-ig szervezik meg a helyek első számítógépes elosztását. Az első elosztás eredményeit július 16-án teszik közzé, s július 17 és 25 között az érintett nyolcadikot végzetteknek fel kell iratkozniuk azokba a tanintézetekbe, ahová felvételt nyertek.
Neumann Andrea, erdon.ro

Emlék az utókornak: Egy honvéd visszaemlékezései
Családi dokumentumok rendezgetése közben került elő egyik székelyhídi olvasónk üknagyapjának az első világháborúról, illetve az azt követő évekről írt visszaemlékezése, melyet, mint kordokumentumot adunk közre.
Tatai István székelyhídi olvasónktól kaptuk az alább több részben olvasható, megszerkesztett kéziratot, melynek aktualitást ad, hogy nemrégiben volt az első világháború kitörésének 100. évfordulója. A szöveg szerzője olvasónk üknagyapja, Farkas Gábor (1877–1949) építőmester és kőműves, az első világégés részese volt, mint a debreceni 39. gyalogos ezred katonája, és ennek „köszönhetően” bejárta fél Európát, harcolt a piavei fronton, és Doberdónál is, majd szerencsésen hazatért. A visszaemlékezés régi fotók és családi dokumentumok rendezgetése közben került elő. Olvasónk joggal fogalmaz úgy, hogy igazi kincsre bukkant, hiszen a papírra vetett szöveg a hozzá tartozó fotókkal kiegészítve valóságos kordokumentumnak nevezhető: hogyan látta a háborút egy katona a lövészárokból, és hogyan a háború utáni éveket. Hogy valóban így van, arról most győződjenek meg olvasóink is, íme Farkas Gábor visszaemlékezése.
„Engem is besoroztak…”
Születtem 1877. hatódik hó 10-én, Székelyhídon. Édesapám Farkas Gábor (született Székelyhídon), édesanyám Nyéki Erzsébet (született Váncsodon, Magyarországon). Két és fél évig voltam nyomdász tanonc, de láttam, ez a szakma nem nekem való, ezért kőműves tanonc lettem 4 és fél évre. A segédi idő alatt dolgoztam többek közt Nagyváradon, Érkeserűben, Szatmáron, Nagykőrösön, Kecskeméten, Budapesten. Amikor hazatértem, apám látta, hogy megkomolyodtam, és mivel egyedül nem élhettem, hát megnősültem, Hatházi Julianna lett a hites feleségem. Kőműves iparosként építettem az Érmellékem többek között az asszonyvásári leányiskolát, a székelyhídi pala, később papírgyárat, a nagykágyai malmot. Miután kitört a háború, a Duna és a Tisza közét már elfoglalták a szerbek, az oroszok a Kárpátokat, engem is besoroztak, kiképzésre elvitek Jaromérba (Csehországba), 6 heti kiképzésre. Onnan kerültem Königgratzba (középkori magyar neve Királyvárad), ott volt a harctéri kiképzés, akkor voltam 37 éves. Később 4 hétig voltam, 1916. januárjában a doberdói fennsík lövészárkaiban, melyek közönséges árkok voltak, az ellenség felőli oldalon földdel megrakott zsákokkal egy méterrel megmagasítva.
Méterekre az ellenségtől
A zsákok között vaslemez volt, az azokon volt lyukakon dughatta ki a katona a puskája csövét. Az ároktól egy méterre volt a drótakadálynak nevezett tövises drót, de csupán 20 méterre volt az ellenség is. A tisztek pince alakú, kősziklába vájt üregben voltak, onnan osztották parancsaikat. A katonák az említett árkokban kellett legyenek 10 napig és 10 éjszakán át, az ennivalót éjszaka vitték nekik, már amikor lehetett. Csendesebb időben, amikor nem volt támadás, az 500 emberből 15 – 20 halt meg naponta. Éjszakánként, hogy az ellenséget meglessük, világító rakétát kellett kilőnünk, de sok volt a gránát és repesz, ami az emberek életét könnyen kioltotta. Az életüket vesztett bajtársakat a szanitécek hajnalonként szedték össze, és vitték 2 kilométernyi távolságra, ahol koporsó nélkül, saját ruháikban temették el őket. A sebesülteknek a szanitéc gyorssegélyt nyújtott.
Sok magyar nyugszik olasz földben
A 10 keserves nap eltelte után, hajnali időben érkezett el a váltás ideje, a mi, 39. számú ezredünket a 41. számú váltotta. Nagyjából 10 kilométeres távolságban voltak a deszkából épült pihenő barakkok, egybe 100 ember fért be. Ezeket az építményeket az ellenség, leginkább repülőről, rendszeresen szétverte. Ez a barakktábor egy kis falura hasonlított, a katonák még kis templomokat is építettek deszkából. Volt idő körülnézni a környéken. Doberdó éghajlata meleg, megterem a citrom, a narancs, a füge, a babér, a gesztenye, a rozmaring. A talaj köves egyik helyen, a másikon a burján akár 60 centisre is megnő, a kopárságban semmi nem terem. Egy idő után megbetegedtem, legyengültem, ezért kórházba vittek előbb San Daniele-be, ahonnan másfél hónap után Budapestre kerültem 2 hónapra. Átkértem magam Debrecenbe, ahol újabb 4 hónapig lábadoztam, majd áthelyeztek Érmihályfalvára újabb 5 hónapra. Ekkor már Románia is hadban állt, katonái bevonultak Kolozsvárra. nem sokáig voltak ott, a németek és a magyarok visszaverték őket Bukarestig.
Négy nap, négy éjjel
Ez idő tájt már Mihályfalván nem lehetett maradni, vissza kellet menni az ezredhez. Ott, ahol már korábban voltam, az üdülőbe (San Danielle – szerk.megj.) készítettem egy konyhát épülettel együtt, ahol 500 embernek főztek. Innen beosztottak a menetszázadba, 4 nap és 4 éjjel mentünk vonattal, míg az olasz tengerparthoz értünk, Doberdóhoz közel. Ekkor már az olaszokat Coneglián túl, a Piavé partjánál állították meg a magyar és német hadtestek. A tengerparton kiszálltunk, gyalog mentünk Conegliáig. Szép város volt nagyon, gyárak raktárak, vasúti nagy épületek. Az olaszok, mikor visszavonultak, felgyújtották, az állomást szétlőtték, ebben a nagy városban nem maradt 20 családnál több, a többiek elmenekültek. Mi egy kastélyban szálltunk meg, melynek a kertjéből lett az elhunytjaink temetője: a Piavénél meghalt embereinket ott temettük el. Engem, mint mesterembert, beosztottak a temetkezéshez, tiszteknek csináltan koporsót, közlegényeknek keresztet. Itt kevés ideig voltam, újra beteg lettem, kórházba szállítottak, de csak olasz területen, mivel senki beteget az országunkba vissza nem hoztak, ott volt az üdülőnk is, nagyon sok magyar nyugszik az olasz földön.
Nehéz helyzetben
Innen áthelyeztek a divíziós asztalos műhelybe itt már nagyon jó dolgom volt, 10 napra kaptunk 30 olasz lírát, az volt a lénungunk (fizetésünk). A magyarok1908. májusában átkeltek a Piavén, 14 nap és éjjel egyformán tűz alá voltunk véve. Zita királynénk, az olasz király leánya, árulást tett, a folyó vizét előbb elzáratta, majd, mikor felgyűlt, megengedtette – embereink közül sokan az ágyútűzben haltak meg, mások vízbe fúltak. A mieink kimerültek, nehéz helyzetükben feladták a frontot, a hátralevő emberek pedig fellázadtak: 1918. október 10-én reggel egy jeladásra mindenki felvette a holmiját, fegyverét azzal, hogy nem megy senki a frontra, e helyet védje meg a cseh, mi csak Magyarországot védjük, nem kell nekünk az olasz föld.
Következett Székelyhíd, hazaértem
A tisztek, nem bírván a legénységgel, arra hivatkoztak, hogy „fiúk, messze van Magyarország!” Nem baj, megyünk gyalog is, volt a válasz. A honvédek minden magyart összeszedtek, a fegyvert otthagyták, és elmentek. Október 20-án este jött a parancs, hogy a civilektől hozzunk szekeret, jószágot. Összeszedtünk 25 szekeret, megraktuk élelemmel, a szegény emberektől az utolsó jószágokat is elhoztuk, azok nem győzték siratni. Elindultunk, reggel hallottuk a robbanásokat: a mi embereink amit nem tudtak elhozni, azt felgyújtották. Az országútra érve láttuk, hogy mindenfelől jönnek az emberek a frontról, alig fértek, az égen olasz repülők szálltak. Az utolsó olaszországi falunál, a Plocken hágónál jártunk, amikor újabb parancs jött: fegyvert elégetni! Másnap reggelre elértük Ausztria első faluját, Kötschach-Mauthent. A parancs szerint semmihez nem volt szabad nyúlni, aki azt megszegi, egyből hadbíróság elé viszik. Ekkor már nagy hatalmuk volt a civileknek.
Ismét változás
Meneteltünk tovább, majd Maltambergben szálltunk vonatra, ahol 14 nap utazás után a csehek mindent elszedtek, élelmet, felesleg ruhákat. Pécsre érve jött a parancs: le a sapkát, rózsával. Vártak bennünket, húzták, hogy „Kossuth Lajos azt üzente…”, teával és kaláccsal kínáltak. Innen tovább utaztunk Budapestre, Debrecenbe, végül következett Székelyhíd. Hazaértem! Aztán jött ismét a változás, a kommunisták az egész országban Kun Béla és Lenin nevében kormányoztak. Ezek sok embert eltetettek láb alól, Pesten a Dunába lökték, akik ellenük voltak. Kezdett minden hivatal románná alakulni. 1930-ban elmentem Bukarestbe munkára, 3 hét után tovább Dömbovicára, ahol 6 hónapig voltam egy nagy cementgyárban, és 32 ezrest kerestem. Ó-Románia egy része, Brassótól Szinajáig nagyon sziklás sok erdőséggel, sok forrása van, aztán nagy síkság következik. Ugyanabban az évben, november elsején jöttem haza. Decemberben a székelyhídi papírgyárban robbanás történt, négyen meg is haltak.
„Román idő”
Szüleim sírkövét 1931. januárjában készítettem el, február 16-án meghalt feleségem, Hatházi Julianna. Április hónapban újra nősültem, Bóné Juliannát vettem el. Édes fiam, ifj. Farkas Gábor 1932. április 20-án született meg. A népnek 1939-ig tűrhető volt az élete. Ez ideig 2 minisztert is lelőttek, és most már sűrűsödnek a vészjelek: az olaszok elfoglalták Szicíliát, a németek Ausztriát, az oroszok Lengyelország egy részét, és Finnországot 1939. december 1-én. A “román idő” alatt a közigazgatás román volt, 1939-ben készült el Székelyhídon a katolikus kápolnából egy román templom, ami mostanig sincs bepucolva. E napig 21 éve a román uralomnak…
Rencz Csaba
erdon.ro

Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kopácsi-vetélkedő a magyar reformáció bölcsőjében
Öt egyházmegye tizennégy csapata vett részt az V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőn, amit ez alkalommal a Reformáció Emlékéve keretén belül szerveztek meg. Az ifjúsági találkozóra más gyülekezetből is csatlakoztak. A régiekről tanultak, történelemből írtak és remélhetőleg a történelmet írják mindazok, akik részt vettek.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a gazdag programmal tarkított ifjúsági nap. Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa nyitotta meg az alkalmat áhítatával, melyben Gedeonról szólt, aki kilépett a csűrből, a közönyből, a félelemből és hitte, hogy Istennel együtt győzni fog. Kovács Sándor esperes is köszöntötte az ifjakat, bátorítva őket, hiszen már azzal nyertek, hogy jelentkeztek a vetélkedőre.
A versenyzők ezután megkapták az ötven kérdést tartalmazó feladatlapokat, amit Fórizs Enikő magyartanárnő állított össze. Öt egyházmegyéből tizennégy négy tagú csapat mérte össze erejét egyháztörténetből, Arad megyétől Szatmárig. Az aradi egyházmegyéből Kispereg, Pécska és Szentleányfalva, a bihari egyházmegyéből Nagyvárad- Velence és Jákóhodos, az érmellékiből Jankafalva és Nagykágya, a szilágysomlyóiból Szilágyborzás és Kraszna, a szatmáriból pedig Pusztadaróc (2 csapattal), Mikola, Szárazberek és a házigazda Erdőd. A csapatversenyen kívül egy egyéni feladatot is kaptak, melyben megadott címek alapján esszét/ fogalmazást/ jegyzetet írhattak. Egyébként idén is, a fontosabb évfordulókhoz kötötték a tananyagot a szervezők. 450 éve íródott a Második Helvét Hitvallás, a Református Egyház egyik alapirata. Viszonylag kerek évfordulója van idén a Szatmárnémeti Nemzeti Zsinatnak, 370 éve történt. Kerek fél évezrede született Drágffy Gáspár, a reformációt az első között befogadó főúr, ezért a Drágffy-családdal is megismerkedhetnek azok, aki felkészültek a vetélkedőre.
A megszépült erdődi református templomban ifjúsági istentisztelettel folytatták az együttlétet, melyben Kurta Szabolcs érendrédi lelkipásztor hirdetett Igét. A prédikátor egyháztörténeti szempontból kétszeresen is kötődik az erdődi református gyülekezethez. Egyrészt volt dobrai lelkészként tevékenyen részt vett a gyülekezeti szövetség (Erdőd-Dobra-Magyargéres-Szatmárhegy-Kismajtény) létrehozásában, másrészt érendrédi lelkipásztorként utóda annak a prédikátornak, aki a gyülekezet elüldözése miatt kényszerült elmenni Érendrédre 1769-ben. Az ifjúsági nap igei mottója alapján szolgált: "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden." (2Kor 5,17) Az igehirdető az állandóan változó világban a soha el nem múló dolgokra hívta fel a figyelmet: Isten élő szavára a Tőle kapott bölcsességre. Ez az, ami Kopácsiék és Petőfiék idejében is megtartó erő volt, de jelentkezhetett minden kor fiataljainak szívében. Ha valaki saját magáról mondja, hogy bölcs, az hazudik, akiről mások mondják, arról valószínű, elhihetjük - mondta a predikátor. Ősz Sándor Előd kolozsvári egyháztörténész Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítótól és az egyháztörténeti kutatás fortélyairól tartott lendületes és érdekfeszítő előadást. A Bízz Band és az Erdődi Dicsőítő Csapat hangulatos koncertje mutatta meg, hogy lehet az Istent felszabadulva és örömmel dicsérni.
Ezután került sor az eredményhirdetésre. Az első díj Érmellékre, a jankafalvaikhoz került, akik a lehetséges 100 pontból 97-et értek el. Második lett a mikolai csapat Szatmárból (95), a harmadik pedig a szilágysági Kraszna (90,5). Az esszéíró egyéni díjat Magyar István nyerte Mikolából, második a nagykágyai Horvát Irénke, harmadik pedig Komori Viktória Szentleányfalváról. Mindkét kategóriában a győztesek Buzogány Dezső teológiai professzor díját is átvehették a rengeteg más jutalom mellett.
Az eredményhirdetést követően Titoktalanított világ címmel színvonalas, tanulságos, épületes, üzenet-teljes, humorral tarkított előadást tartott a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csapata. Kása Melinda és Kása Zsolt néptánc-tanítással vezette le az együttlétet.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Reformáció Emlékbizottság által támogatta. A projekt címe: Erdőd, a magyar reformáció bölcsője. A bölcső előremutat, reményt sugároz, általában, az életről beszél. Ami Erdődön volt, az a szépen szóló jelen és jövő, tehetséges fiatalokkal. Lelki szemekkel lehetett látni azt is, hogy a református templom előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia össze is mosolyogtak, több mint száz magyar fiatalt láttak, értelmet és bölcsességet. A régiek elmúltak, semmiképpen sem értelmetlenül.
szatmar.ro

Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro

Kevesebb gyerek, kevesebb osztály
A romániai magyar közoktatásban mintegy tízezer gyerek kezdheti el ősszel az előkészítő osztályt. Míg az elemi képzésben nincs lényeges csökkenés, a kilencedikbe iratkozók Erdély-szerte kevesebb osztály közül választhatnak. Csökken az elméleti osztályok száma, és több lesz a szaklíceumi és a szakiskolai választék. Erdélyi körképben mutatjuk be a magyar oktatás helyzetét. 
A romániai iskolák január 11-ig, azaz múlt szerdáig mutathatták be a tanfelügyelőségeknek a következő tanévre elképzelt beiskolázási tervüket. A tanügy-minisztérium hagyja jóvá vagy csökkenti a kért osztálylétszámot. Összeállításunkban arra keressük a választ, mi várható a romániai magyar közoktatásban, hogyan alakul a reál, a humán és a szaklíceumi, szakiskolai osztályok száma, illetve mennyire súlyos a diáklétszám-csökkenés.
Hargita megyében: többen keresik a szakiskolákat
„Az ezredforduló utáni években a magyar gyerekek beiskolázását sokkal drasztikusabban érintette a létszámapadás, mint napjainkban. Létszámnövekedés továbbra sincs, de a közoktatásban tanuló gyerekek száma mostanra legalább stagnál. Az adhat okot némi bizakodásra, hogy a vidéki óvodákban javulást észleltünk, hiszen egy-egy csoportba ma már többen járnak, mint néhány évvel ezelőtt” – nyilatkozta lapunknak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. 2017-ben tehát nem számolnak drasztikus csökkenéssel, de megyei szinten mind elemiben, mind középiskolákban pár osztállyal kevesebb fog indulni. A következő tanévtől vélhetően nagyobb lesz a kereslet szakiskolákra, mint az elmúlt időszakban. A főtanfelügyelő által pozitívnak ítélt jelenség azt mutatja, hogy egyre több fiatal ébred rá: jobb az, ha egy megbízható és keresett szakmát választ, mintha elméleti líceumban leérettségizne anélkül, hogy tudná, hogyan tovább.
A fiatalok körében a megyében elsősorban az autószerelő és a pincérképző osztályok örvendenek nagyobb népszerűségnek. A szakiskolai képzés iránt mutatkozó érdeklődés a szülői ösztönzésnek és a vállalkozói szféra hangsúlyosabb támogatásának köszönhető. A szülők lassan rájönnek: gyermeküknek nem feltétlenül az elméleti képzés a legjobb. A vállalkozók egyre inkább támogatják és felkarolják a fiatalokat, akik egy-egy szakma birtokában ma már könnyen el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Görbe Péter a tavalyi Hargita megyei érettségi eredményekről szólva elmondta: itt is egyértelmű javulás tapasztalható, hiszen a megyei szint meghaladta az országos átlagot. Ez annak tudható be, hogy a felkészületlenek közül egyre többen meg sem próbálják letenni a záróvizsgát. Aki viszont belevág az érettségibe, az arra törekszik, hogy minél jobb eredményt érjen el – fogalmazott a szakember.
Maros megye: szakadék az elitiskolák és a szakképzés között
„A megyei közoktatásban 27 év alatt a felére csökkent a magyar gyermekek létszáma, ugyanakkor az elmúlt néhány évben kezd beállni egy folyamatosság, hiszen nincs kiugróan sok vagy feltűnően kevés tanuló egy-egy évfolyamon. A 2017–2018-as tanévtől enyhén csökkenni fog a líceumi magyar osztályok száma, de még mindig jobban állunk, mint román társaink, akik évről évre kevesebb osztályt tudnak indítani a nagyobb arányban csökkenő gyereklétszám miatt” – mondta lapunknak Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Maros megyében egyértelműen a reál és a humán líceumi képzés örvend népszerűségnek, a szakiskolákkal szemben ma is nagy a fenntartás. A takaréklángon működő megyei szakmunkásképzés gondjai elsősorban a szülői felfogásban keresendőek. Illés Ildikó szerint a legtöbb szülő túl sokat vár el gyermekétől, aki képtelen megfelelni a követelményeknek. A szülők elismerik, hogy szükség van szakiskolát végzettekre, de saját gyerekeiknek mégsem ilyen jövőt szánnak. A szakiskolai osztályok nehezen telnek meg: az érdeklődés hiánya miatt Dicsőszentmártonban például már nem is tudnak új magyar osztályt indítani, de Szászrégenben is csak egy fél osztályt töltöttek meg a diákok, így ennek a jövője is kérdéses.
A fiatalok a divatos, felkapott líceumokban szeretnének továbbtanulni, amelyeknek jó híre van. Ezt a trendet támogatják az érettségi eredmények is: az elitiskolák nagyon jól szerepelnek, diákjaik kiemelkedő eredményeket érnek el. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ez az út mindenki számára járható. A szaklíceumok gyengébb érettségi eredményei azzal is magyarázhatóak, hogy az itt végzők – akik nem akarnak egyetemre menni – nem igénylik az érettségi diplomát, hiszen egy-egy szakma birtokában érettségi nélkül is el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Komolyan veszik Kolozs megyében a szakmunkásképzést
A gyereklétszám-apadás Kolozs megyét sem kíméli. Török-Gyurkó Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes konkrét adatokat említ: két évvel ezelőtt a megyében 612 magyar diák kezdte el a nyolcadik osztályt, számuk azonban idénre százzal apadt, jelenleg 507 nyolcadikost tartanak számon. Az új tanévben tehát tovább fognak csökkenni a magyar kilencedik osztályok. Öröm az ürömben, hogy a következő tanévtől mintegy 22–23 magyar diákkal lesznek többen a megye magyar nyelvű 8. osztályaiban.
A mintegy háromosztálynyi csökkenés átrendezi a magyar líceumi oktatást, de a karcsúsításra azért is szükség van, hogy nagyobb esélyt adjanak a szaklíceumi és a szakiskolai osztályoknak.
Török-Gyurkó Zoltán szerint országszerte komoly gondokat okoz a szakmunkáshiány, és ezt elsősorban a vállalkozók és cégeik érzik meg. A tanfelügyelőség az utóbbi években egyre komolyabban veszi a szakmunkásképzést, ezért folyamatosan tartja a kapcsolatot vállalkozókkal, üzletemberekkel, akik ajánlatokkal segítik a szakmai oktatás bővülését.
„Ez a kapcsolat egyre jobban működik: a vállalkozók javaslatai alapján új osztályokat indítunk, a cégvezetők pedig munkahelyet biztosítanak a fiataloknak az iskola elvégzése után. Ez azt jelenti, hogy évről évre erősítjük a szakiskolai és a szaklíceumi képzést. Ezzel párhuzamosan viszont csökkentenünk kell az elméleti osztályok számát” – nyilatkozta lapunknak Török-Gyurkó Zoltán.
Török pozitív fordulatot lát a szakmai képzés terén, hiszen az elmúlt két évben aránylag sokan jelentkeztek szaklíceumokba. Ez többek között annak az eredménye, hogy több iskolában átszervezték a szakosztályok működését: a különböző irányultságú diákok az elméleti alaptantárgyakat együtt tanulják, a szaktantárgyakat pedig külön-külön, és ezzel nőtt az oktatás minősége és hatékonysága. Kolozs megyében jól beváltak a vegyes szakiskolai, szaklíceumi osztályok: a diákok fele például villanyszerelőnek, a másik fele pedig fodrásznak tanul, de a közös tantárgyakat együtt tanulják. Ez a fajta szakoktatás a megyében már évek óta eredményes, hiszen van iskola, ahol a diákok fele autószerelő, a másik fele autóbádogos lesz. A magyar diákok körében azonban a szakoktatás még mindig nem olyan népszerű, mint a román gyerekeknél: a magyar diákoknak több mint a fele választja kilencediktől az elméleti oktatást. Az érettségin jó eredményt elérő diákok közül pedig szinte senki nem akar szakmunkás lenni.
„A megyében jó a líceumi oktatás színvonala, én mégis a szakiskolák előretörésében látom az igazán pozitív eredményt. Azt tartom jónak, ha egy diák olyan szakmát választ, amit szeret. Sokkal több ilyen szakemberre lenne szükség országszerte” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes.
Nem csökken a Bihar megyei osztályok száma
Bihar megye azon kevés erdélyi megyék közé tartozik, ahol az idei tanévben nem csappan meg a magyar osztályok száma. Vad Márta, az Ady Endre Líceum igazgatója szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az iskolák között nagyon jó az együttműködés, így közös erőfeszítéssel az enyhe gyereklétszám-csökkenés ellenére is maradhat a tavalyi beiskolázási terv. Az Adyban az előző évekhez hasonlóan idén is nagy az érdeklődés a két matematika-informatika és a két biológia-kémia osztály iránt. Az igazgatónő szerint a szakiskolai képzés iránt is nő az érdeklődés, hiszen Borson, Kágyán és Nagyváradon egyaránt jó szakiskolai, szaklíceumi osztályok működnek. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a szakmát tanuló diákok szerződéses keretben a szomszédos magyarországi településeken is gyakorlatozhatnak, ahol köztudottan nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre” – magyarázza a nagyváradi tanárnő. A szakiskolai képzés minőségének javulása a szülőket is érdekeltebbé tette a diákok választásában, így csökkent a reál és a humán szakok iránti túljelentkezés, és többen iratkoznak szakmunkásképző osztályokba.
Leépülőben az erdélyi magyar szórvány
„Szórványvidéken tíz év alatt a harmadára csökkenhet a gyerekszám. Példaként egy Arad megyei települést mondok, ahol 2006-ban még 20 óvodás volt, ma már mindössze hat. Ez a folyamat viszonylag lassú, de régiónként enyhén változó, egyenletes csökkenést jelent. A hiedelmekkel ellentétben ezeket a folyamatokat alig lehet befolyásolni, viszont a következményeivel számolni kell, a hatásait pedig kezelni” – fogalmazott lapunknak Magyari Tivadar szociológus, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke. Egyes erdélyi megyékben évente egy-két magyar osztállyal indul kevesebb az elemiben és a középiskolákban egyaránt. Jelenleg nehéz előrelátni a létszámok alakulását, részben azért, mert nem lehet pontosan tudni, hogy a kisiskolás korú gyermekek közül hányan nem bizonyulnak iskolaérettnek, hányan nem jártak óvodába vagy hányat iratnak a szülők román anyanyelvű osztályba. Erdélyben legalább 130 olyan kistelepülés van, ahol 3–4 éven belül gyermekhiány miatt megszűnik az oktatás. Ezekben a falvakban már most mindössze 2–3 gyermek születik évente.
Az oktatási szakember szerint inkább a szakoktatás irányába próbálnak nyitni, de az elmúlt 10–15 évben kialakult tanügyi szerkezethez képest számottevő változás nem várható, így az erőforrásokat ehhez igyekeznek igazítani. Ma a legtöbb önálló erdélyi magyar középiskolában évi rendszerességgel két kilencedik osztály indul – általában kétféle profilt kínálva. Közben az elmúlt években a szakiskolák iránt is egyre nagyobb az igény, hiszen ebben az oktatási keretben több száz olyan magyar fiatal tanulhat, akik amúgy sem iratkoztak volna középiskolába. Ők szakmát tanulnak, nem akarnak tehát sem érettségit, sem egyetemi oklevelet. Magyari szerint nagy gond, hogy a Székelyföldet leszámítva alig maradt magyar nyelvű szakiskolai képzés Erdélyben. A magyar nyelvű szakiskolásoknak mintegy fele most is román nyelven tanul. Nehezíti a képzést, hogy mind tankönyvekből, mind szakoktatókból még mindig kevés van.
Tavaly javultak az erdélyi magyar végzős diákok érettségi eredményei, ami ugyanakkor a középiskolai képzés megerősödését jelenti. Ez a fajta líceumi oktatás tehát továbbra is igen vonzó az erdélyi magyar gyerekek számára: egyértelmű, hogy a jobb képességű diákokat a jó líceumok csábítják.
Tizenkétezer tanerős magyar oktatás
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke statisztikákkal szemlélteti a romániai magyar közoktatás nem túl rózsás helyzetét. A 2016–2017-es tanévben megközelítőleg 600 magyar tannyelvű első osztály és 245 magyar tagozatos kilencedik osztály indult Romániában. Míg az előkészítő osztályok esetében nincs drasztikus csökkenés – tavaly ősszel mintegy tízezer magyar gyerek indult iskolába –, az ötödik és kilencedik osztályosok létszáma egyre kevesebb: a 2016-os tanévkezdéskor mintegy hatezer magyar tanuló kezdte meg a kilencedik osztályt beleértve a szakiskolai osztályokat is. A tömbmagyar megyékben – a Székelyföldön, illetve a Partiumban is – magyar tagozaton iskolánként még mindig több osztály telik meg, ugyanakkor egyre több az úgynevezett egyiskolás megye: a diákok Temes, Arad, Beszterce, Máramaros és Hunyad megyében már csak egyetlen iskolában tanulhatnak magyar nyelven a középfokú oktatásban.
„Az egyetlen vonzóerőt továbbra is a minőségi oktatást nyújtó magyar iskola jelenti, ahol kitűnő a felszerelés és megfelelően felkészültek a tanárok. Ezek az iskolák azonban csak úgy maradhatnak fenn, ha a magyar szülők ragaszkodnak gyerekeik magyar tannyelven történő oktatásához” – fogalmazott Burus.
A romániai magyar oktatásban jelenleg mintegy 12 ezer tanár tanít, miközben a tanerő egyre jelentősebb része a nyugdíjkorhatárhoz közelít. A humán tantárgyak oktatói köre az utóbbi években felfrissült fiatal tanárokkal, a matematikát, fizikát, informatikát, kémiát végzettek nagyobb része azonban nem a tanári állást választja, hanem a jövedelmezőbb kutatási munkát, vagy cégeknél helyezkedik el. Burus szerint az is gond, hogy a pedagógusi hivatás nem kap elegendő társadalmi elismerést. „Ha kevés a fizetés és a szakmai megbecsülés, akkor alacsony a motiváltság a főoktatásban tanulók esetében, hogy tanárnak álljanak. Ez azonban nemcsak a magyar tagozatok problémája, hanem az egész országé”.
Az iskolaválasztás szempontjából továbbra is vezetnek a reál és a humán tagozatok, miközben az utóbbi két évben lassan növekedni kezdett a szaklíceumi és szakiskolai osztályok száma. Ennek a bővülésnek igazából az szab gátat, hogy a szülők többsége továbbra sem akarja szaklíceumba vagy szakiskolába íratni gyerekét – fogalmazott lapunknak Burus-Siklódi Botond.
Elégedett a kolozsvári Báthory líceum közössége„Az elmúlt évtizedekben kialakult egy helytelen felfogás: szülők és diákok egyaránt az elméleti osztályokban látnak lehetőséget, holott jelenleg éppen fordítva áll a helyzet. Ha az elméleti osztály elvégzése után egy diák nem folytatja tanulmányait, akkor vajmi keveset ér az érettségi diplomájával ” – véli Tímár Ágnes, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatónője. Az iskolában már negyedik éve működik egy kiadványszerkesztői szaklíceumi osztály, amelynek diákjai a számítógépes szöveg- és képfeldolgozás gyakorlatát sajátítják el. A középiskola elvégzésével olyan oklevelet kapnak, amelyet jól tudnak majd hasznosítani a munkaerőpiacon, de egyetemen is folytathatják tanulmányaikat. Az eddigi gyengébb érdeklődés ellenére az igazgatónő bízik abban, hogy az osztályt továbbra is eredményesen tudják működtetni.Az elméleti osztályok utánpótlásával nincs gondjuk, hiszen a diákok versenyeznek a bejutásért. „A diákok körében végzett felmérés megnyugtatta a Báthory vezetőségét, ugyanis legtöbben azt nyilatkozták, hogy nem csalódtak az iskola által nyújtott feltételekben, és jól érzik magukat nálunk. Örömmel mutatjuk be az iskola által elért eredményeket, ezekkel a reális információkkal igyekszünk csalogatni az új tanulókat” – fogalmazott a tanintézmény vezetője, aki fontosnak tartja, hogy több diák is jelezte: a számítógépes kiadványszerkesztői diploma mellett szeretnék megszerezni a könyvkötői diplomát is. Tímár Ágnes már felvette a kapcsolatot kolozsvári kiadókkal és nyomdákkal, hogy ebbe az irányba is tudjanak nyitni, így kettős képesítést adnának a szaklíceumi osztályt elvégzők számára.
Nem magyar gond az iskolaigazgatói kinevezés Országos viszonylatban a magyar iskolákban kisebb gondot okozott az igazgatók versenyvizsgája után kialakult helyzet, mint a többségi, román iskolákban. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke szerint Hargita megyében például kevesebb, mint húsz iskolában nem sikerült betölteni az igazgatói állást, így azokban az oktatási intézményekben továbbra is ideiglenes igazgató lesz. Az újabb, várhatóan az idén nyáron tartandó versenyvizsgákig a régi igazgatók a helyükön maradhatnak, illetve azok is vezetők lehetnek, akik az ősszel sikertelenül vizsgáztak. A politikus szerint ez azzal magyarázható, hogy a versenyvizsgára jelentkező tanároknak már eleve meg kellett felelniük bizonyos feltételeknek. Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő szerint az üresen maradt igazgatói helyeket átmenetileg olyan személyek foglalhatták el, akiket a tanügyi testület javasolt és részesei az oktatásmenedzsmentnek. 
Szatmári Bence, Kádár Hanga 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)