Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kádár (ROU)
3 tétel
2005. május 17.
Temes megyében, Végváron tartalmas iskolanapokat szerveztek. Peres Ibolya, az iskola igazgatója elmondta, számára az iskola, a hivatás jelenti a legtöbbet az életben. A környékről Kádár, Buziás, Sipet, Ötvösd, Gátalja, a határon túlról Röszke iskolai küldöttsége érkezett meg. Idén Csákról, a Caritas árvaház gyermekei is megtapasztalhatták Végvár nagyközösség vendégszeretetét. Kézművesség, logikai játékok, újságszerkesztés, helytörténeti vetélkedő, sport, kirándulás – változatos volt a program. Az Ismerjük meg szülőfalunkat verseny megmozgatta a falut. /Sipos Erzsébet: Visszhangos iskolanapok. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./
2011. április 29.
Levélbontó – Honvéd, mindhalálig
Ha már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot.
Nem szabad elhalasztani a lehetőséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb időszaka az 1940–44 közötti volt az egész huszadik századból.
Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más, mint a náci-román ölelés története.
Tudnotok kell, hogy azzal kezdődött életem, hogy erőszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestől, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erősebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ a falu szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról.
A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, főleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni 30 kilométert, mert más piaci lehetőség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk, azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak.
Így aztán elhagytam szülőfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek.
Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka című katonadalt énekeltük, mindig haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett.
A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni, én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem, nem mertem bemenni a szülőházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstől. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jólesett, amikor megkaptam azt a kis kárpótlást.
Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas években a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve.
Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad, magyarságodért minden nehézséget legyőztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveidben, sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülőföldről.
Isten malmai lassan őrölnek Fiam! Itt az idő! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi, békés vadvirágos magyar temetőben.
(Az írás az erdely.ma honlap által meghirdetett, Nyolcvan évesen visszakapni a magyar állampolgárságot című pályázatra érkezett.)
Tóth István, egy magyar honvéd fia 
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 24.
XVI. Végvári Falunapok és Testvértelepülések Találkozója
„Megérdemlik ezt a háromnapos ünnepet!”
Az elmúlt hét végén 16. alkalommal szervezték meg a Végvári Falunapok és Testvértelepülések Találkozója háromnapos rendezvénysorozatot, amelynek a kedvezőtlen időjárás ellenére több száz résztvevője volt. A falunapok alkalmából sikeresen bemutatkozott az újraalakult, helyi fiatalokból verbuválódott Végvári Torna Club (VTC) futballcsapat és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiatal csapata.
Péntek este a magyarországi Farkas-Jenser Balázs, valamint Varga Feri és Balassy Betty koncertjeivel rajtolt a háromnapos rendezvénysorozat a végvári piactéren. A végvári fiatalok a szakadó esőben is kitartottak és kiválóan szórakoztak a koncerteken, majd DJ Mark Nova szabadtéri diszkójában. Velük tartottak a röszkei (Magyarország) néptánccsoport fiataljai is, akiket Csáki Károly végvári polgármester külön meghívott a szabadtéri koncertekre és ők lelkesen válaszoltak a meghívásra.
Szombat reggel a futballpályán esős időben került sor az idén eltávozott G. Szabó Mihály végvári sportember emlékére megszervezett labdarúgó kupa mérkőzéseire. A mini focibajnokságot a Végvári Torna Club (VTC) futballcsapat nyerte, a Június 1 Vállalat, Vukova és Nitzkyfalva csapatait megelőzve.
Délután a Pataki Árpád tűzoltó parancsnok vezette Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiataljai tartottak látványos bemutatót Végvár főutcáján, nagy közönségsikert aratva. A végvári fiatal tűzoltók nemrég egy megyei bajnokságon harmadik helyezést értek el.
A hagyományos bográcsfőző versenyre az esős idő miatt idén csak nyolc csapat nevezett be. A Márki Antal (Röszke) főszakács vezette csapat bográcsában disznópörkölt, Szabó Szabolcs bográcsában marhagulyás, Cs. Nagy Áronéban borjúpaprikás, míg Tóth Béla bográcsában „szilaj bikából” főzött marhapörkölt rotyogott. Két bográcsban főzte a marha- illetve sertéspörköltet az Álmosdi Lászlóné főszakács vezette szeged-kiskundorozsmai csapat. Szőke Csaba és Horváth Tibor bográcsában szintén illatos marhapörkölt rotyogott. A kilencedik méretes üstben versenyen kívül főzték a végváriak a sertéspörköltet a vendégek számára. A főzőverseny résztvevőit és a Falunapok közönségét a végvári Szarvas Lajos nótacsokorral ajándékozta meg.
A Kele Sándor vezetésével megszervezett nemzetközi bográcsfőző verseny eredményhirdetésére az esti műsor keretében került sor. A szakértő zsűri a szeged-kiskundorozsmai Álmosdi család főztjét nyilvánította győztesnek. Álmosdi Lászlóné főszakácsot az a megtiszteltetés érte, hogy jövőre a Falunapok alkalmából ő főzheti a bográcsost a végvári vendégeknek (mintegy 100 személynek!). A bográcsfőző verseny második helyét Tóth Béla (Végvárért Alapítvány), a harmadikat G. Szabó László (Végvár) érdemelte ki.
A Végvári Falunapok háromnapos rendezvénysorozatának csúcspontja volt a hagyományos felvonulás és a szombat esti kulturális műsor. A főutcán zajló felvonulás résztvevőit a falu apraja-nagyja nagy tapssal köszöntötte. A felvonulók a temesvári Elin fúvószenekar zenéjének ritmusára meneteltek, nem hiányoztak a sorból az Önkéntes Tűzoltók, a VTC labdarúgói és a népviseletbe öltözött végvári néptáncosok sem.
A piactéren egybegyűlt nagyszámú közönséget Csáki Károly polgármester és Horváth Béla röszkei alpolgármester köszöntötték. „Bármilyen szűkös a költségvetésünk, a Falunapok megszervezéséről nem mondhatunk le, hiszen a végváriak megérdemlik ezt a háromnapos rendezvénysorozatot!”, mondta a végvári polgármester, aki megköszönte a szervezőknek áldozatos munkájukat és a támogatóknak az önzetlen segítséget.
A Păștean Erika iskolaigazgató konferálásával lezajlott ünnepi műsor keretében fellépett az Elin fúvószenekar, majd a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptánccsoportok fergeteges lőrincrévi és marossárpataki táncokat adtak elő, vastapsot aratva. A legkisebbek Rece – Fice tánccsoportja dél-alföldi táncokkal örvendeztette meg a közönséget, akárcsak a röszkei Ezüstfás néptánccsoport, amely dél-alföldi és nyírségi táncával aratott elismerést. A röszkei Farkas Csamangó Norbert kalotaszegi legényes szólója virtuóz teljesítmény volt! A közönség kedvencei voltak a Kiscsillagok és Holdfény moderntánc csoportok, amelyek látványos műsorral örvendeztették meg a közönséget. A változatos műsorból a helybéli Tóth Izabela jóvoltából nem hiányoztak a népszerű pop-rock slágerek sem. Befejezésül a temesváriak és az aradiak kedvencei, Éder Enikő és Borsos Pál, valamint Kiss Attila mutatták be tartásos, rendkívül színvonalas zenés műsorukat, amelyből nem hiányoztak a közkedvelt Tetem-tangó, a megzenésített versek és a saját szerzemények sem. Az est a végvári éjszakába nyúló sikeres utcabállal zárult, a talpalávalót a 4+2 Asszinkron zenekar szolgáltatta.
„Van összetartás Végváron”
Csáki Károly végvári polgármester a Nyugati Jelennek elmondta: a helyi civil szervezetek minden évben besegítenek a Falunapok szervezésébe. „A Riveto Egyesület, a Végvárért Alapítvány, a Pro Community Ifjúsági Egyesület, a Református Egyház, a kisgazdák, de magánszemélyek is anyagi eszközökkel vagy termékekkel járulnak hozzá a Falunapok sikeréhez – nyilatkozta lapunknak Csáki Károly. – Az a fontos, hogy van összetartás Végváron! Akkor is meg tudnánk szervezni a Falunapokat, ha az önkormányzat nem tudna besegíteni, ennek csak örülni tudok. Van a végvári civil szervezetekben akarat és lelkesedés, támogatnak bennünket minden alkalommal, bármilyen rendezvényünk van!”
Azt is megtudtuk: sikerült a Végvár községhez tartozó két román falu, Sipet és Kádár lakosságát is bevonni a Falunapok rendezvényeibe. „Pénteken a fiatalok számára szerveztünk pop-rock koncerteket, arra is eljöttek a román fiatalok. Szombaton megtartjuk a hagyományos rendezvényeinket, bográcsfőzéssel, sportvetélkedőkkel, felvonulással, kulturális műsorral, vasárnap este pedig román zene szól Végvár főterén, így mindenkit kielégítünk. Jönnek is a kádáriak, sipetiek, sőt a berényiek is jönnek a szomszéd faluból! Tavaly vasárnap nagyobb közönségünk volt, mint szombaton, a románság is rájött, hogy komolyabban megszervezzük a falunapokat, és szívesen vesznek részt a rendezvényeinken.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáki Károly polgármester.
„Hazaérkeztünk Végvárra!”
„A testvér az testvér, a szó szoros értelmében. Mindig úgy jövök Végvárra, mintha a testvéreimhez jönnék. A Végvár táblánál a feleségemnek mindig mondom: hazaérkeztünk! És ezt szívemből mondom, úgy is érzem! – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Horváth Béla, Röszke testvértelepülés alpolgármestere. A röszkeiek és a végváriak kölcsönösen részt vesznek egymás Falunapján. „Amikor nálunk indultak a Falunapok, meghívtuk a testvértelepüléseinket is, köztük a végváriakat is. Azután náluk is beindult ez a kezdeményezés, és minden alkalommal örömmel jövünk ide, eleinte mi adtuk át a tapasztalatainkat, most már mi is tanulunk a végváriaktól!” – mondta Horváth Béla. A két település közötti kapcsolat kulturális szinten, a néptáncmozgalom kapcsán erősödött meg. A röszkeiek a kezdetektől fogva, önzetlenül elvállalták a szegedi táncoktatók Végvárra szállítását és ez a mai napig működik. „Most újítani szeretnék, hiszen Röszkén a sportkörnek is elnöke vagyok – tette hozzá Horváth Béla. – Örömmel értesültem róla, hogy újból beindult a labdarúgás Végváron, amelynek nagy múltja volt, de időközben megszűnt. Most jelképesen 11 futball-labdát hoztam ajándékba az egyesületnek. Úgy képzelem el ezt az együttműködést, hogy oda-vissza alapon barátságos mérkőzéseket játszhatnánk, akár a Falunapok alkalmából. A labdarúgásban fontos a harmadik félidő is, meccs után egy birkapörkölt, egy-két sör mellett jó hangulatban elbeszélgethetnénk a végvári focistákkal”. Horváth Béla lapunk olvasóinak azt is elmondta: személyesen 15. alkalommal vesz részt a Végvári Falunapokon, és olyan családdal hozta itt össze a Jóisten, hogy rendes testvéreivel nincs olyan jó kapcsolata, mint ezzel a végvári családdal, a közösséggel. „Szívesen jövök ide, itt jól érzem magam, kikapcsolódok, mások itt az emberek – mondta a röszkei alpolgármester – úgy érzem, hogy otthon Magyarországon könnyű magyarnak lenni, aki itt magyar, az a MAGYAR!”
A XVI. Végvári Falunapok vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel és a vendégek búcsúztatásával folytatódott. Az esti utcabálon Anculia-Kiss Nicoleta és Atty szórakoztatták a községbeli fiatalokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)