Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jóka (SVK)
2 tétel
2000. szeptember 9.
A háromhetes Kárpát-medencei turnét megelőzően a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, András Mihály és a turnét szervező Magyar Kollégium elnöke, Romhányi András szept. 5-én Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. A szeptember 7-27. között sorra kerülő művészkörút helyszínei: Horvátország, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Ez a maga nemében egyedülálló, az egész Kárpát-medencei magyarságot érintő kezdeményezés a Magyar Millennium jegyében - népművészeti produkciók révén - a magyar nemzet kulturális egységét jelképezi. A turné során minden helyszínen megkoszorúznak egy olyan emlékhelyet, amely a magyarságtudatot erősíti. Szeptember 12-én Budapesten a Hősök Terén, 13-án pedig Kárpátalján a Vereckei hágónál koszorúznak. Szeptember 8-án Erdélyben az aradi vesztőhelyen, 10-én a Vajdaságban a Zentai csata Emlékművénél és Bajmokon az Ártatlan Áldozatok Emlékművénél. Szlovákiában a Felvidéken szeptember 15-18. között megkoszorúzzák Királyhelmecen a Petőfi-szobrot, útban Jóka felé Galántán a Kodály-szobrot és Szepsiben Lackó Máté emléktábláját, Veszprémben 19-én az István és Gizella-szobrot, 20-án Pécsen Janus Pannonius szobrát, 22-én a horvátországi Csúzán a Kossuth-domborművet. Szlovéniában Dobronakra mennek, a Muravidéken szeptember 23-án a Millenniumi Szobor avatásán vesznek részt. /Guther M. Ilona: Forduló a Kárpát- medencében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
2007. július 17.
Megkezdődött a XIV. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor Gyergyószárhegyen a több száz éves iskolából átalakított korszerű alkotóközpontban. Idén 27 pályázó tölthet tíz napot a táborban. A felvidéki Jókától a moldvai Frumószáig érkeztek gyermekek a táborba. Borsos Géza, az alapítvány elnöke törekvéseiket ismertette. Hangsúlyozta, hogy minden táborozás a nemzeti érzés nevelését is szolgálta. /Bajna György: XIV. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./