Májusban a Nyárád menti kórustalálkozón 14 magyar dalárda állt színpadra. Birtalan József marosvásárhelyi zeneszerző, a magyar kórusmozgalom lelkes pártfogója elmondta, hogy 14 év után volt utoljára kórustalálkozó a Nyárád mentén. Nagy Ferenc jobbágyfalvi zenetanár jelezte, hogy újraindítaná a rendezvényt, ezt helyesléssel fogadták. A kórustalálkozón jelen volt a szászcsávási kórus is. Szászcsáváson 150éve létezik kórus és jelenlegi is szinte minden lakos tagja a kórusnak. Birtalan József is indított kórust. Közzétett felhívására sokan jelentkeztek. Fejér Elemér marosvásárhelyi zenetanár februárban felhívásában javasolta az Erdélyi Magyar Dalosszövetség megalakítását. Úgy látja, hogy az újraalakítandó EMKE vállalhatná a szövetség vezetését. Fejér Elemér hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a kórusvezetők képzésére. /Máthé Éva: Újra az EMKÉ-ben? = Valóság (Bukarest), jún. 29./

1969. novemberében tartották meg az első Nyárádmenti Kórustalálkozót Somosdon. A találkozók 1972-ig voltak rendszeresek, majd abbamaradtak. 1990 májusában tartották meg a jobbágyfalviak felhívására a IX. Nyárádmenti Kórustalálkozót. Időközben magyarországi kórusok is eljöttek egy-egy találkozóra. 1991-ben tíz énekkar képviselői megalakították a Nyárádmenti Kórusszövetséget, majd 1992-ben Karácsonyfalván, Ákosfalván és Nyárádszeredán megrendezték az első Országos Magyar Kórustalálkozót, több mint 50 énekkar részvételével. 1994-ben Szovátán került sor a Testvértelepülések Nemzetközi Kórustalálkozójára, melynek védnökségét a Magyarok Világszövetsége vállalta magára, Magyarországról 13 kórus érkezett. 1995-ben, a XIV. Nyárádmenti Kórustalálkozó keretében a népdalkutató Bartók Bélára emlékeztek, foglalta össze tevékenységüket Nagy Ferenc karnagy, a kórusszövetség elnöke. /Zene Szó (Budapest), jún./

Zsibó fennállásának 790. évfordulójáról emlékeztek meg dec. 9-én. Az érdeklődő közönség Egyed Ákos előadásából ismerhette meg a település történetét. A jobbágyfelszabadító Wesselényi Miklós élete szorosan kötődik Zsibóhoz. A reformkor nagyjai sorra megfordultak Wesselényinél, Zsibón. /RMDSZ, dec. 13./

"A Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletek első színjátszó találkozójukat szervezték meg Nagyajtán aug. 29-31-e között. Felléptek a vendéglátókon kívül Homoródalmás, Ürmös, Küküllődombó, Szentegyháza, Marosvásárhely, Dakt, Fiatfalva, Jobbágyfalva, Fogaras, Olthévíz, Gagy ifjú színjátszói. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./"

"Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében aug. 3-5. között Küküllődombón immár ötödik alkalommal rendezték meg az unitárius ifjúsági egyletek színjátszó seregszemléjét. Az idei mottó: Érted - Világ. Közel 350 fiatal töltött három napot Küküllődombón Erdély mintegy 16 településéről, és Brassótól Csíkszeredáig, Lupénytól Nagybányáig jöttek olyan csoportok is, amelyek csak megfigyelőként vettek részt. Nyitottak és szabadelvűek, felekezetre való tekintet nélkül mindenki itt lehet, reformátusok, baptisták és katolikusok, hirdették. A versenyben részt vettek a jobbágyfalvi, homoródalmási, várfalvi, aranyosrákosi, fiatfalvi, dicsőszentmártoni, bethlenszentmiklósi színjátszó csoportok, úgyszintén a budapesti UNIK, a székelykeresztúri, marosvásárhelyi és a nagyajtai DFIE, a kolozsvári UK, versenyen kívül a környékbeli és más tájakról érkezett fiatal színjátszó csoportok. /(lokodi): Érted - Világ. V. ODFIE Színjátszó Találkozó Küküllődombón. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./"

"Újraszervezték a több mint száz éves hagyományra visszatekintő jobbágyfalvi dalárdát. A dal- és az új néptánccsoportnak Csíkfalva községi szinten 50 műkedvelő tagja van. Táncoktató Balog Pál, a Hargita Néptáncegyüttes volt tagja. /Újraindult a jobbágyfalvi dalárda. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./ "

Hagyományos mesterségeket tanítanak a Maros megyei Jobbágyfalván megszervezendő kézművestáborokban. A nyárádszeredai székhelyű Nyárádmente Kistérségi Fejlesztési Iroda vezetője, Gligor Róbert László munkatársaival együtt már évek óta azon munkálkodik, hogy a régió gazdasági megerősödését elősegítő tevékenységeket indítson útjára. Szász Csaba Levente Jobbágyfalván beindítja a vendégfogadás-üdültetés gyakorlatát. /Bakó Zoltán: Kézművestáborokat szerveznek Jobbágyfalván. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./

Szász Csaba Levente jobbágyfalvi fiatalember házát átalakította vendégfogadóvá, hogy kézművestábort szervezzenek. Az ötletet felkarolta a Nyárád menti kistérségi fejlesztési társulás is. Óvodások és általános iskolások vettek részt a táborban, amely egy hetet tartott. A táborban a fiúk faragni, rajzolni tanultak, a lányok szőttek és mézeskalács-készítéssel is próbálkoztak. /-vagy-: Nyárád menti kézművestábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./

Szept. 18-19-én, a falu első írásos említésének 590. évfordulója alkalmából először szervezték meg a Jobbágyfalvi Napokat. Zöldségkiállítást tekinthettek meg a jelenlévők. A vetélkedő után a nyárádszentmártoni ifjúsági egylet tagjaival az ifjúsági kérdésekről, gondokról beszélgettek a vendégek. Szentgerice, Nyárádszereda, Jobbágyfalva néptáncegyüttesei szórakoztatták a jelenlévőket. A Jobbágyfalvi Napok szüreti bállal zárultak. /(kilyén): Jobbágyfalvi Napok – 2004. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

Élő kapcsolat van Maros megye községei, városai és a moldvai csángó falvak lakói között. 1990 óta 1381 gyermek vett részt Maros megyei településen szervezett nyári tanulótáborban. Érdemes kiemelni a régeni római katolikus plébániát, az erdőcsinádi Szucsáki Alapítványt, a maroskeresztúri és marosszentgyörgyi római katolikus plébániákat, ahol hosszú évek során 40-50 gyermek vesz részt a nyári táborokban. De volt tábor Jobbágyfalván, Bonyhán, Backamadarason, Mezőpanitban, Erdőszentgyörgyön, Nyárádmagyaróson, Márkodon, Selyében, Deményházán, Csittszentiványon és Holtmaroson. Marosvásárhelyi orvosok nem egy esetben ingyen kezelték a Moldvából érkezetteket. Sok család és szervezet adományozott könyveket a hazatérő gyermekeknek, illetve a Klézse-Szeret Alapítvány könyvtárának. Az emlékezetes árvíz alkalmával több teherautó élelmet, ruhát stb. vittek a károsult csángómagyar és más nemzetiségű moldvaiaknak. /Czellecz Jenő, a csángóbizottság nevében: Maros megye 15 éve felkarolja a csángóügyet. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./

Jobbágyfalván július 10-én avatják az információs központot. Pályázatot nyújtottak be Magyarországra, az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz, teleház és információs központ létesítésére. /(nagy a.): Tündér Ilona Nap Jobbágyfalván. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./

Csíkfalván Balogh István polgármester elmondta, hogy a választáskor az infrastruktúra fejlesztése mellett súlyt helyezett az emberek közötti kapcsolatokra. Az együttműködés eredményességét bizonyítja a néptánccsoport és kórus létrehozása. A 22 tagú kórus tagjai fiatal családosok, a helyi ünnepségeken népdalfeldolgozásokat adnak elő. Nyárádszentmárton művelődési otthonának a tetőzete vált veszélyessé, új gerendákra van szükség. A helyi költségvetésből 300 millió lejt fordítanak erre a célra. A búzaházi kultúrház javítása is fontos, még nem érkezett meg a pénz, így a munkálatokat nem tudták elkezdeni. Csíkfalván új épületet emelnek, amelynek egyik szárnya polgármesteri hivatal lesz, a másikban a művelődési otthon kap helyet, s itt lesz a községi könyvtár is. Vadadon elemi iskola és óvoda működik. Pályázatot nyújtottak be, hogy Csíkfalván tornatermet építsenek. A községben soha nem volt tornaterem. Az új létesítmény az iskola udvarán lesz. Gligor Róbert László 2004. szeptember elsejétől a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal pályázati felelőse, s a Községi Hírlevél egyszemélyes szerkesztősége. A négyoldalas lapocska kéthavonta jelenik meg, eddig négy szám látott napvilágot, amely magyar nyelven tartalmazza a közérdekű információkat. Jobbágyfalván épül az új óvoda, 2-3 év múlva lesz kész. /Nagy Annamária: Csíkfalvi vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./

Szeptember 17-19-e között rendezték meg a Csíkfalvi Napokat. A községközpontban felavatták az első és a második világháborúban elesett hősöknek emelt emlékoszlopot, ugyanott székely kaput is emeltek. Jobbágyfalván terménykiállítás volt, a kultúrotthonban pedig fotókiállítás. A fényképek a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem kommunikáció szakos tanulóinak nyári gyakorlatán készültek, témájuk a falu világa. Nagy érdeklődés volt a kakas-pörkölt főzőverseny iránt. Fellépett a Bocskai dalkör, a jobbágyfalvi hagyományőrző néptánccsoport, a szentháromsági Tüzes és a nyárádszeredai Bekecs néptánc-együttes is. Egy szász hagyományt idézve, a fiatalok kakaslövőversenyen vettek részt. Szüreti bállal zárultak a Csíkfalvi Napok. /Vajda György: Csíkfalvi Napok. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./

„Mi vagyunk Szatmár megye egyetlen önellátó, senki által nem támogatott, de ugyanakkor senkinek nem is tartozó kulturális intézménye” – jelentette ki Szatmárnémetiben Gyüre Lajos, a Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója. Ez a ritka kivétel. Az épület fenntartásához a pénz részben a művelődési ház által szervezett tizenegyféle szakmai tanfolyam látogatottságából folyik be. A Maros megyei Csíkfalva községhez tartozó Búzaháza falu kultúrháza elhanyagolt intézmény. Három éve sorozatosan pályáztak, de nem jutottak pénzhez, nyilatkozta Balogh István csíkfalvi polgármester. A községhez tartozó többi kultúrház mind hasonló cipőben jár: Vadad, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Csíkfalva községközpont. Hargita megyében a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza az egyedüli művelődési ház, amely saját bevételeiből fedezi költségeit. A megyében működő közel 125 intézményt a helyi költségvetésekből tartják fenn. /Nullszaldós kultúrház és erdélyi romkörkép. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./

Második alkalommal rendezték meg a Jobbágyfalvi Napokat. Dr. Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette, ez a falu a közösségépítés példaképe lehet, hiszen a falunapokon mindenki megmozdult. Az ünnepet búza-, illetve újkenyér-szentelőnek is szánták, ezért a rendezvényt ökumenikus istentisztelet előzte. Néptáncosok, népdalénekesek, modern táncosok, színészek vették birtokba a színpadot. Felléptek a csíkfalvi általános iskola diákjai, a nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, backamadarasi hagyományőrző csoportok, valamint a Napsugár néptáncegyüttes, később pedig a nyárádszeredai általános iskola lányai modern táncot mutattak be, a Tamacisza társulata a gyerekeket szórakoztatta, az erdőszentgyörgyi általános iskola amatőr színjátszó csoportja is szerepelt. Kocsis Róbert, a megyei tanács európai integrációs irodájának munkatársa, az EU és a fiatalok kapcsolatáról tartott előadást, elsősorban az önszerveződést, a civil kezdeményezést ösztönözve. A csíkfalvi kultúrotthonban Sándor János hármasfalusi faragó, Tóth Ferenc és felesége Nyárádgálfalváról faragott tárgyakat. /Vajda György: Újkenyér-szentelőtől a szüreti bálig. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 18./

Felavatták a 7. belföldi „zöldutat”. A római korban Erdély sóbányái látták el a birodalmat az akkor igen értékes ásványi kinccsel. Orbán Balázs Székelyföld leírása című művében is említést tesz erről az útról, amely a Bekecs alatt haladt. Ennek a hozzávetőleges vonalán jelölte ki a Fókusz Öko Központ együttműködő partnereivel a só útját, amelyet december 12-én Jobbágyfalván és Mikházán avattak fel. A só útja az ország hetedik tematikus zöldútja. Az elsőt Hargita megyében jelölték ki a borvíz útja néven, ezt követte a Máramaros öröksége, a fenyő, az arany, a mészkő, a Túr folyó útja. A Zöldút (Greenway) mozgalom az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Nyugat-Európa országaiból indult el, célja egy régió természeti és kulturális örökségének értékesítése a fenntartható fejlődés elvei szerint. A só útja Marosszentgyörgynél kezdődik, a Nyárád és Küküllő mente vízválasztó gerincein, valamint a Bekecs alatt halad Parajdig (jelzése: sárga csík). Hajdú Zoltán, az út kidolgozását kezdeményező Fókusz Öko Központ vezetője elmondta, mindamellett, hogy az út turisztikai programkínálat lehet a nyárádmentieknek, azt reméli, ennek kiaknázása az egész itt lakó közösséget megmozgatja majd. /(vajda): Séta a történelmi só útján. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./

Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

Az 1956. októberi magyar forradalomra emlékezve a medgyesi Kolping Egyesületben Harai Pál nyugalmazott plébános, volt börtönviselt pap a diktatúra börtöneiben elhunyt papokról tartott rövid előadást. A gyulafehérvári főegyházmegye közel száz börtönviselt és meghurcolt papja közül már csak néhányan élnek. Az egyházmegye papságának közel egyharmada ilyen vagy olyan formában szenvedő alanya volt a kommunista rendszernek. Harai Pál a gyulafehérvári főegyházmegye börtönökben elhunyt papjait sorolta fel: 1. Dr. Boga Alajos abban az időben az egyházmegyét vezette. 1950. május 10-én tartóztatták le. Ítélete ismeretlen. Több mint négyévi rabság után a máramarosi börtönben hunyt el 1954. szeptember 14-én. Sírja a szegények temetőjében ismeretlen. 2. Sándor Imre kanonok vette át az egyházmegye vezetését 1950. május 10-én. 1951. március 10-én őt is letartóztatták. Az ő ítélete is ismeretlen. 1956. február 4(5)-én halt meg a Ramnicu Sarat-i börtönben. A hírek szerint megfagyott. Sírja ismeretlen. 3. Dr. Maczalik Simon Győző titokban felszentelt püspök csak néhány hónapig vezethette az egyházmegyét. 1951. augusztus 24-én a zsilavai börtönbe került bírói ítélet nélkül. Kétévi raboskodás után 1953. augusztus 17-én halt meg a börtönben. 1966-ban kiásták holttestét és a gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el. 4. Gajdátsy Árpád Bélát, a teológia rektorát Sándor Imre püspöki helynökkel egy napon tartóztatták le 1951. március 10-én. Gajdátsyt kémkedés és hazaárulás vádjával 25 év kényszermunkára ítélte a bukaresti hadbíróság. A nagyenyedi börtönben halt meg 1952. szeptember 14-én. Sírja ismeretlen. 5. Fekete János kézdi-orbai főesperest 1950 májusában tartóztatták le. Brassóban, Ghenceán és Targu-Jiuban volt bezárva. 1952. március 25-én halt meg a börtönben. Halála után több mint egy hónappal sikerült a holttestét az egyik bukaresti klinikáról kilopni és Gelencére hazaszállítani. Amikor a Szekuritáté ezt megtudta, nem szállították vissza, de sürgősen el kellett temetni. 6. Ábrahám Árpád altorjai plébánost 1957-ben tartóztatták le a Szoboszlay-per vádlottjaként Temesváron. Halálra ítélték, 1958. október 11-én tíz másik vádlottal, köztük Szoboszlay Aladár temesvári egyházmegyés pappal együtt kivégezték. Sírja ismeretlen. 7. Ambrus Györgyöt 1956. március 18-án tartóztatták le. Hat év börtönre ítélték. Peripraván, a Duna Chilia-ágán, a börtönhajón halt meg 1960. február 18(?)-án. Szemtanúk szerint megfagyott, holtteste napokig a hajó fedélzetén volt. Sírhelye ismeretlen. 8. Pálfi János jobbágyfalvi plébánost 1958-ban, 84 éves korában tartóztatták le és gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. A marosvásárhelyi börtönben halt meg 1958. november 6(?)-án. Sírja ismeretlen. 9. Bokor Sándor erzsébetbányai plébános 1972. június 5-én gyanús körülmények között eltűnt. Egyesek szerint halálának politikai háttere is van. Kolozsváron temették. /Papp Judit: A kommunizmus vértanú papjai. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./ Megjegyzés: csak a gyulafehérvári főegyházmegye papjait sorolta fel. A többi erdélyi egyházmegyének is vannak börtönben elhunyt papjai, így például dr. Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 21. – Nagyenyed, 1953. okt. 2./ püspök, Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. – Jilava, 1952. dec. 6./ szatmári megyéspüspök.

Zsugorodó anyanyelvi oktatás
Kevesebb óvodai csoport, első és ötödik osztály
Búzásbesenyő, Mezőcsávás, Balavásár, Ernye, Mikháza, Sóvárad, Jobbágyfalva szerepel a vidéki települések között, de Szászrégent és a megyeközpontot is érinti a leépítés. A tanfelügyelő szerint a címzetes állással rendelkező óvónők nem maradnak munka nélkül, vala- mennyiüket el tudják helyezni.
21 olyan község van megyénkben, ahol átlagosan hat gyerek jár az osztatlan I-IV. osztályba. Ezeket az osztályokat sikerült megmenteni, s a jövő tanévtől is működhetnek – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes, Marosvásárhelyen viszont az első osztályos gyerekek számát elosztják 25-tel, és a hányadosnak megfelelő számú osztályt hagy jóvá a tanfelügyelőség. Ezek az osztályok azokban az iskolákban indulhatnak, ahova a legtöbb gyerek iratkozik. Új alternatív első osztályok nem lesznek a jövő tanévtől. A szeptemberben induló ötödik osztályok esetében 30-cal osztják a gyerekek számát, így több általános iskolában megszűnnek a párhuzamos osztályok.
b. gy. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Zarándokok megyénkben
Tematikus gyalogösvény
Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.
Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet- Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.
A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Nyárádselye – Sóvárad útvonalon.
Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kiöntött a Nyárád
Hét hektár víz alatt
Az utóbbi napok esőzései miatt megnőtt a patakok, folyók vízszintje, a tegnap a Nagy-Küküllő Segesvár környékén, a Kis-Küküllő Balavásár, Marosludas, a Nyárád pedig Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött el egy héthektáros megművelt mezőgazdasági területet, Ákosfalva környékén elérte az árvízkészültségi szintet.
A tegnap Nagy Zsigmondot, Nyárádszereda jegyzőjét a város és a Jobbágyfalva határában lévő vízgyűjtőtónál értük el. Elmondta, a vízszint magas. A vízgyűjtő közvetlen közelében, a jobbágyfalvi határban mintegy 20 hektáros, a vízgyűjtőtóhoz tartozó terület van víz alatt, de ennek alig 10%-a művelt, mivel a jogtulajdonviszonyt a mai napig sem sikerült rendezni. A környező területeket nem fenyegeti árvíz.
Turbák Zoltán, Backamadaras polgármestere szerint kedden éjszaka a Kicsi utca környékén raktak homokzsákokat a Nyárád partjára, a folyó vize lefelé, Backamadaras – Nyárádszentbenedek határában öntött ki a mederből, egy olyan szakaszon, ahol nincs gát építve. Héthektáros, bevetett mezőgazdasági terület került víz alá, szerencsére egyetlen magángazdaságot sem ért el a víz.
Ugyancsak a tegnap Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere a kora délutáni órákban tájékoztatott, hogy a települést az ákosfalvi patak fenyegette, de a helyi tűzoltóegység a benzinkút körül, a patak Nyárádba ömlésénél szivattyúkkal pumpálta a vizet, a helyi katasztrófavédelmi egység alkalmazottai, a közösségi rendőrség, és önkéntesek Ákosfalva határában a Nyárád gátját 100 méteren homokzsákokkal erősítették meg.
Iszlai Tibor, Dózsa György polgármesterének tájékoztatója szerint a község településeit nem fenyegeti árvíz, a Nyárád szabályozási munkálatainak most mutatkozott meg a jótékony hatása. Nagyteremiben minden évben kiöntött a patak, a tavaly kiszélesítették a medrét, így az esőzések nem okoztak gondot. Teremiújfaluban is megnőtt a patak szintje, de még nem érte el az árvízkészültségi szintet.
(kilyén)
Népújság (Marosvásárhely)

Amikor eljött a mesélés ideje...- Cseke Gábor olvasónaplója
Próbálom magamban eldönteni, miként is olvassam Gagyi József legújabb könyvét (Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam. Beszélgetések Balogh Pállal. Emberek – életek sorozat, 1. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012): tudományos munkaként? irodalomként? vagy egyszerűen csak olvasmányként, mert hogy terjedelmessége (közel 400 lap) ellenére erősen jól olvastatja magát. Hogy is ne: egy sokat tapasztalt, érdekes személyiségű, öntörvényűen gondolkodó, röghöz kötöttségében is nyitott falusi ember mesél benne életéről, falujáról, családjáról, gondolatairól, álmairól és megvalósításairól, kételyeiről, hitéről... És még mennyi mindenről, ami egyszer valamiképpen emberközelbe került vele.
Hiába a szerzői konfesszió a könyv élén, alapvetően úgy érzem, maga a szerző is tanácstalan műve definiálását illetően. Nem tudja pontosan, hová is tegye - s mindenekelőtt azért, mert nem az lett belőle, amit kezdetben elképzelt, amikor a megíráshoz szükséges első beszélgetést sikerült nyélbe ütni.
Szándékok és eredmények: bármilyen sikerült alkotásnál is ritka, hogy tökéletesen fedjék egymást. Ez nem minősítés, viszont ténykérdés. Az írónak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy tervbe vett, elképzelt művét alkotás közben annak sajátos, belső logikája szerint alakítsa, s ha a helyzet megkívánja, akár módosítson is eredeti elképzelésén, választott eszközein.
Gagyi József részletekbe menően, a higgadtan vizsgálódó társadalomtudós rigorózusságával rögzíti a könyv keletkezéstörténetét, a menet közben végrehajtott, pillanat szülte korrekciók indoklását. Pedig nem lehet azt állítani, hogy alanya kiválasztásakor ne lett volna eléggé körültekintő: az ismerkedéstől a kapacitálásig hosszú hónapok teltek el, s Gagyi igazából csak akkor tudott meggyőződni választása helyességéről, amikor nagy sokára - valahára - beindultak a tervezett beszélgetések.
Már maga ez a pillanat megrázó történethez kötődik; Gagyi József hűvösen, távolságtartóan írja le, de a tényanyag kellően drámai: Balogh Pál tulajdonképpen akkor hajlandó nekikezdeni életútja felidézésének, amikor nincs más kiútja - egy orvosi műhiba folytán mindkét lábára lebénul, s az addigi dolgos, a munka megszállottjaként élő idős embernek nem marad egyéb elfoglaltsága, mint vendége előtt szerre elszámolni az emlékeivel. És akkor meg is teszi ugyan, de mindvégig csak a maga módján. A szerző pedig - kényszerűségből - ehhez igazítja riporteri státusát: képtelen célirányosan kérdezni, hagyja a beszélőt érvényesülni, gondolatai nyomán csapongani, csak nagy néha, egy-egy félig éber, utaló, már-már mellékes apropóval terelné vissza Pali bácsit a fősodorhoz; mikor sikerül, mikor nem. De ez mind nem baj, már nem az, mert Gagyi József a kényszerből szükségszerűséget kovácsolt magának, hiszen úgy is tudta: a beszélgetés megszerkesztésének végső kulcsa mindenképpen az ő kezében marad; ami nem azt jelenti, hogy azt és úgy ír majd meg a sok-sok találkozás során elmondott élettörténetből, ahogy és ami neki tetszik. Ez a könyv egy pillanatra sem kívánt pusztán ürügy vagy csak egyszerű kiindulópont lenni egy önálló alkotói konstrukcióhoz. Hű krónikának, tanúságnak megfelelően minden ízében a pontosságot, a hitelességet, a teljességet, a mélységet célozza meg.
Gagyi József, sejtésem szerint, a különös élettapasztalatnak megjelenítési formát adva, mindvégig egyik lábáról a másikra áll, és végül maga sem tudja eldönteni, hogy melyik minőségét vállalja fel elsődlegesen: a társadalomtudósét, vagy az íróét. Igaz, hogy íróként már jó ideje háttérbe vonult, és bár gyakori közlései, rendszeresen megjelenő újabb és újabb könyvei nincsenek híjával a szépírói kvalitásoknak, helyenként maguk az írói módszerek is ki-kiütköznek a részletekben, mégis elsősorban tudományos munkáknak tekinthetők. Azzá teszi őket a szerző fő igyekezete, hogy írásainak szemlélete mindenben megfeleljen a szakszerűség követelményeinek.
Ez a kettősség most igen pregnánsan kidomborodik Balogh Pál élettörténetében: az a Gagyi József, aki megírta A krízis éve 1949-et, az Örökített székelykapuk-at, a Földbontók, földfosztók, gyarapodók-at, a Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetébőlt, az Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk-et, e monografikus ölelésű, jelentős tanulmánygyűjteményeket, és aki didaktikai munkájában is a tudományos ihletettség híve, a nyolcvan esztendős, a Csíkfalva községhez tartozó jobbágyfalvi parasztember életvallomása előtt váratlanul elbizonytalanodik. Azt nem állíthatom, hogy oda dobja a lovak közé a gyeplőt, de azzal, hogy az életrajzi prospekciónak még csak eleje van, és azon túl csak egy bizonytalanba vesző, sok-sok további kérdőjelt generáló "végtelen vége", Gagyi József számomra azt sugallja, hogy valamiért elodázza a végső döntést: nem zárja le Balogh Pál vallomását, addig feszíti a húrt, ameddig lehet, ameddig úgy érezheti, hogy beszélgetőtársa kimerítette a lelkileg-szellemileg egy életen át magába gyűjtött életbölcsesség hozamát.
"2011 októberében, egy évvel a beszélgetések elkezdése után, az addig lejegyzett anyagból kezdtem el dolgozni ezen az első összeállításon. Ez a rögzített beszélgetések mintegy kétharmadának az anyagából készült. Nem szeretném és nem lehet lezárni a beszélgetések sorozatát mindaddig, amíg erre újra és újra lehetőség adódik: mindkét beszélgető fél jónak látja, hogy beszélgessenek, és erre keresik az alkalmat. Tehát újabb és újabb hangfelvételek készülnek, és az első összeállítás után egy második, harmadik elkészítését is lehetségesnek látom. Ez egyben egy kiváló, a szakértő kifogásokat elhárító mentő körülmény is: ez a munka nincs még befejezve, sőt, nem is látni a végét - nem lehet egy lezárt kutatás első feldolgozásaként tekinteni rá, nem lehet ekként értékelni. Ez is indokolja, hogy a szöveget, ezt a könyvet inkább irodalmi feldolgozásnak, irodalmi biográfiának vagy az egyéni sorson keresztül a társadalmi változásokat bemutató szociográfiának tekintsük, akként kezeljük."
A fenti idézet elemző magyarázatnak tűnik, de annál jóval több: a köztes helyzet tudatos felvállalása. Gagyi József tisztán látja, hogy a sorstól rárótt feladatnak tesz eleget ezzel a könyvvel - továbbá az esetleges folytatásokkal -, hogy minden szempontból kimerje annak a kútnak a vizét, amely immár adakozóan kínálja magát. Ameddig kínálhatja... Az a tény, hogy Balogh Pál esetében véglegesen eljött a mesélés ideje, a jobbágyfalviak elismert ceremóniamestere adottságait - jól fogalmazó-szintetizáló készségét - ezúttal a tanúság szolgálatába állítja; felmondott életével egyúttal hitet téve amellett is, hogy miként zajlott az elmúlt század utolsó két harmadában faluközösségének élete, miként alakult a sorsa.
A gyakorlatilag magyar (rajtuk kívül kis számban romák lakják) többségű faluban érdekes módon jelentkezett - s némileg jelentkezik ma is - kisebbség—többség viszonya: mindenekelőtt vallási alapon. A falu lakossága ugyanis az unitárius, a katolikus, református és ortodox templomok kisugárzása között oszlik meg. Érdekes, egyúttal hiteles emlékei vannak az együttélésről Pali bácsinak: szerinte az emberek közti "meg nem értés–megértés" dolgában nagy szerepet játszanak a vallási vezetők. Egy jobbágyfalvi, egykori katolikus pap példájával illusztrálja, hogy az ellenségeskedés nem is annyira az ördög, mint az ember műve:
"Az a plébános úr nagyon fogta az ő híveit. Volt olyan szegény család, hogy például voltak bizony olyan szegény esztendők, hogy nem volt tavaszon, nyáron búzájuk. A katolikus egyháznak sok földje volt, sok búza, amit kapott. S volt úgy, hogy úgy adott egy más felekezetű szegény asszonynak, ha átáll katolikusnak.
Érti? Ennyire.
A hívei pogányoknak hívták a reformátusokat s az unitáriusokat. Voltak azok az idős asszonyok, annyira bemagoltatták velük a katolicizmust - ugye, ott a sok szobor, Mária-szobor, Antal-szobor, kicsi Anti s nagy Anti, annyi szobor van, hogy csak addig láttak. Sokszor húsvétban két öntözés volt. A legények ittak, mulattak, reformátusok, unitáriusok külön. A népházunk ott volt, ahol a reformátusoknak, unitáriusoknak volt a templomuk, ott künn pedig a katolikusoknak. Mikor összetalálkozott az az ifjúság, akkor összeverekedtek.
...Volt, hogy bicsokra kerültek, elvágták egymást, s ilyesmi. Például volt olyan, hogy katolikus leányhoz ha ment az unitárius, képes volt az apja, hogy letiltsa.
Mind süketek voltak.
Aztán jött egy tanító, Kis Jóska a katolikusoknak, az megváltoztatta; azután már megtörött a jég. Kezdett színdarabokat tanítani, összehívta a katolikusokat is, a reformátusokat, unitáriusokat; a fiataloknak, akik odavalók voltak, tanított színdarabot, dalárdát, sportolást szervezett; kivette a papoknak a kezéből az ifjúságot, ügyes tanító bácsi volt...
Aztán kinyílt az esze a népnek, tágult. De most is azt mondom, sokat csinál a papság. Most is inkább a népnek, ha kihirdeti, hogy március tizenötödikére vagy más ünnepre vagy egy megemlékezésre gyűljenek össze, többet ér, mint ha egy faluból a legelső osztályú szónok vagy tekintélyes ember szólna. Persze, ha olyan a pap, s a hívek, hogy elismerik a papnak a tevékenységét."
Jó példaként említi a halottak napi ökumenikus összefogást, amikor is a felekezetek papjai mind jelen vannak, közösen rendezik az emlékezést, de a veszélyt is látja: ha a vezetőik ennek ellenére nem fognak igazán össze, "érzékenykednek" egymással szemben, akkor ismét csak eltávolodnak egymástól a felekezetek.
A tolerancia, a faluközösség életéhez viszonyuló empátia nem csak vallási téren meghatározó – hangzik tovább a tanulság. Balogh Pál emlékei ismételten rávilágítanak, hogy akár a kollektivista szellemű évtizedekben, akár a rendszerváltás után a közösségi érdekek mentén következetesen gondolkozók jelentették a jobbágyfalviak számára az igazi tekintélyt. Ezért volt népszerű Pali bácsi is minden időkben: mind a népi demokráciában, mind a Ceausescu utáni többpárti rendszerben. Az ő igazodását elsősorban az igazságosság, a méltányosság szempontjai határozták meg - ha közmunkáról, ha földosztásról, ha húsvéti hagyományszervezésről vagy temetési búcsúztatásról volt szó. Igen jellemzőnek érzem a rendszerváltás előtti évtizedek kisebbségi helyzetére nézve azt a fajta "kettős könyvelést", amit a legalsóbb szinteken a helyi vezetők - nem kimondottan önvédelmi szándékból - szinte kötelezően és a lakosság megelégedésére végeztek, s amelynek jeleiről az emlékező lépten-nyomon beszámol.
A falusi húsvéti öntözés hagyományára emlékezve, Balogh Pál az alábbi érdekes tanúsággal szolgál:
"Sok szép dolog volt, na, szép dolog volt. Most azon csodálkozom, húsvéti közös öntözés se volt mióta. Tamás, ugye, a sok fiatalt hazaengedte húsvétra. Ő volt pedig a Nirajul elnöke, és akkor nem végeztük el az öntözést egy nap, mert nagy volt a falu, csak két nap. Első nap egyik felét jártuk el, s másodnapján a másik felét. Gondoltuk, nem lesz fiatalság, mert kell menjenek munkába. Hát az egész fiatalság ott volt. Az egész fiatalság.
Egyszer lemegyek Szeredába, ott volt a Huszár vendéglő, elmegyek be, igyak meg egy üveg sört, melegem volt. Bemegyek, hát ahogy visszanézek, látom, ott van Tamás, a Nirajul elnöke valakivel, valami ismerősével, nem ismertem. Köszönök. Azt mondja: „Balogh bácsi, jöjjön, foglaljon helyet!" Ha már odamentem, vittem egy-egy üveg sört, leültünk, s beszélgettünk. Akkor vettem észre, hogy valami párttitkár volt a városból kijőve.
S mondom neki (éppen húsvét után volt): „Erősen jó volt, a fiatalok milyen sokan eljöttek." Akkor mondta annak a másiknak: „Az a helyzet, hogy falun vannak, s ez régi hagyomány, sokan vannak, hiába tiltom el, hiába fogom őket, hogy jöjjenek be dolgozni. Vagy elszöknek, vagy elmennek egy-két házhoz öntözni, s úgy jönnek be részegen. Ott vannak a gépek, egyiknek levágja a karját, másiknak más baja esik. Baleset. Ez hiányzik? Nem hiányzik. S azt mondtam nekik: »Elengedlek, de akkor szombaton kipótoljátok.« S azt mondták: »Kipótoljuk.« Meg volt oldva a munka."
Úgyhogy nagyon ügyes volt Tamás. Aztán megdicsértem. Mondom: „Na, ezt nem gondoltam, elvtárs, hogy maga így meg tudja a fiatalságot győzni, hát itt volt az egész fiatalság." Szóval innét nagyon sokan dolgoztak a Nirajulban. S mind itt voltak az öntözőbe', ha itt volt nálunk öntözés.
... Csak azért kellett fogadalmat tenni, hogy a rendet fenntartjuk. Nem lesz verekedés, valamilyen összetűzések, vagy rongálás, vita, ehhez hasonló. Azt se szabták meg, hogy hova megyünk, azt se, hogy mit éneklünk, azt se, hogy ki muzsikál nekünk, azt se, hogy meddig tart, semmit. Mert a rendőrségnek is örökké tettünk fenyőfát. Az állatorvosnak tettünk fenyőt... Az orvosnak tettünk fenyőfát. A néptanácselnöknek tettünk fenyőfát. Ezek mind elvárták, üzenték, hogy, mikor öntözünk, menjünk fel hozzájuk."
A Balogh Pál-félék (és bár ritka jószág volt szülőföldjén, de azért távolról sem volt egyedül!) láthatóan elvetették a dogmatikus gondolkodás gyakorlatát: mindent úgy intéztek, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen; vagy ne legyen túl rossz. A felülről érkezett társadalmi sokkokat igyekeztek mindenféle trükkel, áttétellel enyhíteni, s ha lehetett, akár semlegesíteni is. (Ahogy Pali bácsi több ízben is megjegyzi, beszélgetés közben: "Annak ellenére, hogy a hetvenes években nagy kollektív volt, olyan öntözéseket lefacsartunk, uram, hogy... Nem úgy, mint most. Most szabad... [A karácsonyt.] Nem tiltották egyáltalán, esetleg az volt a baj, ha a pap amolyant prédikált, és valaki elárulta.") A legpregnánsabban viszont az a hitvallás fejezi ki Pali bácsi nyitott gondolkodását, ahogyan a vallásfelekezetek sokféleségéhez örök életében viszonyult:
"Sokszor elmondtam a katolikus plébánosnak is, a szeredainak, mikor vacsorát adtunk volt nekik; ökumenikus istentisztelet volt, ő tartotta, s én fogadtam itt vacsorával. Mondom: „Né, plébános úr, nekem van egy meglátásom: én szeretem az én vallásomat, s tisztelem a másét, egyszer szegezzük le. A másik, hogy imádkozzuk a Mi Atyánkot, pontosan maguk is úgy mondják, mint mi, maguk is úgy tanítják, a plébános úr is, mint a mi papunk. A prédikációt felfogás szerint mondják; a Bibliából veszik ki az alappillért, kit milyen talentummal az Isten felruházott, olyan talentummal adja át a híveknek, hogy művelje a lelkivilágukat. A híveknek a lelkivilága olyan, mint egy szántóterület." Ha jól megművelik azt a földet, bármit vetnek belé, megterem. A pap is megműveli a lelkivilágát a hívő embernek, aki odajár. Ahogy hirdeti, az Istent bármilyen formában prédikálja, az a talaj beveszi, mert meg van művelve. ... Az egyhívőket nem bírom, mert ők magukat kiemelik, s senki se jó, csak ők. Nem látják be azt, hogy ember hiba nélkül nincs, a bűn bocsánat nélkül nem bocsátható meg. Azt hiszik, hogy ők nem vétkeztek..."
A mindent kizáró kérkedés, a fundamentalista gondolkodás eredendően idegen a jobbágyfalvi közösségtől, amennyiben jó irányban befolyásolják őket. Ezért a mindenkori hatóságok, vezetők szerepe akár meghatározó is lehet; és bár Balogh Pál nem nevezhető kimondottan a falu egykori vezető emberének, a jobbágyfalviak életében mégis olyan kulcsfeladatokat látott el, amik meghatározóak voltak a helybeliek életére: volt földmérő bizottsági tag, falusi őrszolgálatot végzett, a futballcsapatban játszott, a színjátszó körben a hősszerelmes szerepeket nagy megjelenítő erővel ábrázolta, a húsvéti ünnepségsorozat "királyi" pálcáját viselte, volt unitárius gondnok, két ízben a helyi tanácsnak is tagja. Pedig lényegében ő sem különbözött a többi jobbágyfalvi embertől - ugyanúgy megitta a magáét, s ha úgy adódott, mértékkel a közöshöz is hozzányúlt, hiszen az a "miénk", megadta a királynak azt, ami a királyé, de nem élősködött a közösségen, nem volt demagóg.
Egy, a könyv piacra kerülését megelőző olvasótalálkozón Gagyi József a jelenlévőknek elmondta volt, hogy még a kezdet kezdetén, amikor a falu életéről életszerűen referálni tudó alanyokkal próbálkozott, szóba került egy közlékeny hivatalnok is, aki huzamosabb időn át felülről, a falu vezetésének szintjéről látta és ismerte a társadalmi mozgásokat, az események miértjét és mikéntjét. A szerző végül mégis Pali bácsi mellett kötött ki, mert a másik túlságosan gyakran és szeszélyesen cenzúrázta saját magát, korábban elmondott szavait részben megmásította, megszűrte, a tükörben látszó képet tartotta fontosnak az eredeti tanulságnál. Magam is úgy érzem, hogy egy következetesen szerepjátszó, minden kurzushoz igazodó ember torz és hiányos rajzát adhatta volna faluja mindennapjainak, túl sok energiát pazarolt volna az önigazolásra és az önfényezésre. Jó, hogy ez Balogh Pál esetében nem következett be.
A könyv hőséül - aki egyben a történet alfája és omegája - szolgáló Balogh Pálról keresve se találhatni jobb (ön)jellemzést, mint amit a könyv hátlapja kiemelten közvetít:
"Nekem olyan természetem volt, hogy én örökké szerettem menni, szerettem dolgozni, én szerettem viccelődni, én szerettem leülni valakivel meginni egy pohár bort, nem annyit, hogy ittas legyek, hanem amellett elbeszélgetni. Elmenni a templomba, elmenni gyűlésbe, ide-oda. Ez volt nekem, itt találtam fel magamat. Én, mikor kimentem a mezőre, itthon elrendeztem holmit, senki olyan boldog nem volt, mint én. Magamnak beosztottam a munkát, ha elfáradtam, leültem, mikor megpihentem, folytattam tovább. Ha akartam, fütyöltem, ha akartam, dúdolászgattam."
Az utolsó, általam kiemelt mondat is szerencsésen sűríti magába Pali bácsi szabadságszeretetét. Kár, hogy címként már lekörözte volt egy nem kevésbé remek román film (Când vreau să fluier, fluier - Amikor fütyölni akarok, fütyölök / rendező: Florin Şerban), amely így már-már szállóigévé vált, mire Balogh Pál története – a maga hasonló vétetésű címével - napvilágot látott.
Csíkszereda, 2013. február 17.
Gagyi József kommentárja:
Kísérletképpen összeállítottam ezt a könyvet...
Igaza van Cseke Gábornak, köszönöm neki a lényeget megragadó megfogalmazást: eljött a mesélés ideje, de még nem érkezett el a megírás ideje.
És mégis jelezni kell, jelezni kellett könyvvé szerkesztett történetekkel, hogy mi az, amiről szó szót követ, immár évek óra, amiről két ember sokat és jókedvvel beszélget, és ami egy családi—emberi sors, egy falu, egy korszak valóságába enged belelátni.
Igen egyszerű helyzet az, ami újabb és újabb rögzített beszélgetéseket eredményez: hetente-kéthetente, pihenésképpen kilátogatok a Nyárád-menti Jobbágyfalvára, ahol már vár Pali bácsi (de mostanában a feleségével, Vilma nénivel is egyre többet beszélgetünk, csak azokat nem rögzítem - még...). Régebb telefonáltam: hogy van Pali bácsi, nem zavarok? Aztán lebeszéltek erről: a tanár úr ne mind telefonáljon, hanem jöjjön, mert nem zavar. Ha kismértékben is (bár ki tudja?) része lettem az életüknek. Akár, talán, mint a szomszéd utcabeliek, a még élő kortársak: ha arra járnak és van idejük, akkor benéznek, elbeszélgetnek. Mert sok a közös emlék, amelyik újra és újra megosztva él tovább, és mert kiszámíthatatlan, hogy ez még meddig lehetséges, hiszen nem tudni, kit mikor szólítanak el ebből a földi árnyékvilágból.
És kísérletképpen, bár nem érkezett még el a megírás ideje, összeállítottam ezt a könyvet. Utána elvittem a megszerkesztett kéziratot Pali bácsinak, nézze meg, egyetért-e azzal, ami belekerült. Nem nézte meg, és egyetértett. Megnézte viszont a leánya, unokája, és húzásokat javasoltak. Ami meg is történt. Meg fényképeket készítettek, úgy ahogy illik: Pali bácsi ünnepibe felöltözve, a kerekes székébe felültetve, kalappal a fején. Ez a kép került a könyv hátlapjára.
Majd a kinyomtatott példányt is elvittem Pali bácsinak, és megkértem, hogy a könyvvásári bemutatóra üzenjen. Meg is tette, a bemutatón be is játszottam, és ide illesztem, érvként: míg ezek a mesék születnek, addig talán fontosabb, hogy ezeket összegyűjtsem.
Pali bácsi, ha van egy ilyen könyv, és összegyűlnek, hogy a könyvet, úgy ahogy egy gyerek amikor megszületik, megünnepeljék, ennek a neve könyvbemutató, ha Pali bácsi ott volna, mit mondana, miért kell ezt a könyvet megbecsülni, elolvasni?
„Ugye, az én felfogásom szerint, ez egy valóságos történet. Nem innét-amonnat kapott véleményekből alakították ki, fűszerezve, ezt a könyvet, hogy tetszedjék valakinek vagy valami, hanem valóságos, amit leéltem, gyerekkoromtól, mostanáig, az van benne. Úgy hogy ehhez se tenni, s elvenni, esetleg ami helytelen gondolkodás, nem találnak a mondatok, egy szakember igenis meg tudja állapítani, hogy ezt anuláljuk, mert nem jön ki jól."
Pali bácsi mit gondol, ebben a könyvben olyan, hogy tíz év múlva, ötven év múlva is érdekes lesz, van-e?
„Hát hogyne volna. Ugye a mai fiatal nem, esetleg az olyan típusúak, amelyikek szeretik ezt a, hogy is mondják, életgyakorlatot, hogy egy életkorban mi megy végig, egy falusi embernek, mert átlagban az, arról szól, egy életen keresztül, hol kezdi meg, hol végzi, s ha megkezdi, mind ragaszkodik, hogy mi következett, úgy vágyik utána, s azért jön, hogy olvassa el, hogy lássa meg a végeredményt a gondolkozásban. Ez olyan, mind volt nálunk egy pap, Kecskésnek, aki Vásárhelyen van, az apja, esperes, annak az apja, szépen prédikált erősen. S mondom, tiszteletes úr, pénztáros voltam, maga olyan szépen prédikál, akinek füle volt az hallhatta, s maga mért csak annyira prédikál? S tudja mit mondok, Pali bácsi, a prédikációt akkor kell megszakítani, mikor a nép legjobban óhajtja, hogy még, még, még. Mert akkor következőleg várja a folytatást. Soha nem felejtem el. S valahol igazat mondott."
Szóval azt mondja, hogy lesz még egy könyv, kell folytatni ezt?
„Nem, arra mondtam, hogy aki ezt olvassa, s így folytatódik, hogy gyerekkoromtól milyen voltam, satöbbi, várja, hogy ennek milyen lesz a végeredménye. Így gondolom el. Hát mindenesetre köszönettel vagyok a tanár úrnak ilyen értelemben, mert ugye habár az élet tovaszállt, de ez megmarad. Ez megmarad. Aztán aki akarja, olvassa, hanem pedig megtörténhetik, hogy olyan polcra kerül, hogy a por belepi, megsemmisül, mert minden a végtelenig nem tart."
Pali bácsi, a mérleg hogy áll, elégedett azzal, amit az életben sikerült elérni?
„Elégedett vagyok. A legjobban annak örvendek, hogy jókeddvel csináltam mindent. Volt amikor el voltam szontyolodva valamiért, de hála Istennek állatkárom nem volt, hogy megsemmisüljön állatom s el kelljen temetni, egy-egy borjú esetleg úgy született, az csekély volt, és a másik helyzet az, hogy örvendtem, ha kimentem a határra, hogy a verejtékem után milyen jó termés mutatkozik.
Boldog voltam.
A másik boldogság az volt, hogy a gyerekek, négy gyerek volt, jól viselkedtek. Nem hoztak szégyent, hogy jött az iskolából, s halljam, hogy ilyen volt a leányod, s olyan volt a fiad. Ez örökké csak dicsőség, mert semmit róluk soha nem hallottam. Se a tanárjaiktól, akik tanították, sem pedig a népektől, hogy úgy viselkedtek az úton, ne köszöntek volna, vagy ehhez hasonló."
Pali bácsi, a piros csuporral mi a helyzet? Az hozzájárult a boldogságához?
„Hát hozzájárult a piros csupor, mert ez volt az alaptermészetem, hogy sokat dolgoztam, inni nem szoktam, de minden reggel azzal a piros csuporral kelletett. Egészséges voltam, felkeltem, enni dobtam az állatoknak, valami kórét bétettem nyáron, mondjuk egy villa takarmányt vagy két villával, akkor lementem a pincébe, ügyesen megszívtam a slaggal a kicsi csészét, bémentem a konyhába, megittam, na estéről maradott valami mártalék, ez az, a kenyeret megmártottam, befaltam, kimentem az állatokhoz s én bé nem jöttem addig, amíg nem itattam. Pucolgattam őket, megmostam a farkukat, figyelgettem, ha kidobják a takarmányt, dobjam vissza. Ott találtam fel magamat.
A disznóknak, na voltak disznók, azoknak zöldet dobtam, s kukoricát tettem, csak annyit, hogy nehogy kiverjék, annyit tettem csak, s azután még töltöttem, ne vesztegessenek.
Ez volt nekem a természetem.
Kimentem a határra, oda vittem, mondtam magának, vizet nem sokat vittem. Mondtam magának, töltöttem belé egy kétlitres flakonba egy ennyi bort (mutatja: egynegyedig), s azt meg vízzel, s odakint elástam a földbe vagy egy árnyékos helyre, s nekem az elég volt egy napra. Mikor megszomjaztam ittam, a szomjamat is oltottam, viszont a kedvem is jött. Aztán akkor még ment a menet, itt ott fütyölgettek, énekelgettek, aztán én is belekapcsolódtam egymagamban, s jobban vágott a kasza. Mert ha valamit jókeddvel csinálsz, eredményesebb a munka, mint ha valaki sír s úgy kapál, az már nem munka. Úgy hogy én ezért hálás vagyok a Jóistennek, a szép családomért, úgy hogy boldog vagyok, ilyen értelemben, akármikor jön a vég, tudom hogy így hagytam hátra. Veszekedés vagy kellemetlenség a családban nem volt, hogy minket kacagjon valaki, hogy így éltük az életet, veszekedtünk vagy ehhez hasonló, hogy hallják a szánkat, átkozódás s ilyesmi nem volt. S ez pedig sokat tesz, hogy ilyen volt ez a nyolcvankét év, jelen pillanatban.
Aztán hogy még mennyi van hátra, a Jóisten tudja.
Már nem tud olyan kellemes lenni, csak annak örvendek, hogy az eszem megvan, hogy ha kell valami, akkor tudok kérni, vagy ha valami olyan van megmondani, nem mint az aki nem tud semmit mondani. Mint ahogy mondtam magának, az a szentmártoni ember, akinek a hangszála elment, szerencsétlennek, elgondolom, milyen bánatos lehet annak az élete, mind egy csutkó, hogy se menni, se beszélni.
A Jóisten mindenkit őrözzön meg.
Nekem olyan jutott, kereszt, hogy elviselhető, s el kéne viselni, ha a nehezebb volna, el kellene viselni. Mert az Isten az embert megteremtette, s mikor megteremtette, abban a helyben már a kicsi keresztet a vállára tette. S aztán ahogy fejlődött, úgy a kereszt is nőtt utána. S azért tisztelem az erdőt, sok mondja, hogy erdő, s vágom, s ilyen érték, olyan érték, úgy meg kellene becsülni. Az tiszta levegőt ad, aki sétál benne, feltalálja magát, azt hiszi, mennyországban van. És a másik, hogy meleget ad télen, bölcsőt ad, amiben ringassák az embert, s koporsót is ad. Úgy hogy értékes az erdő, az én felfogásom szerint. Úgy hogy tudom, a természet; a vadrózsáról is sok azt mondja, ilyen rózsa, s a nadrágomhoz ragad, s megszúrja a kezemet.
Hát olyan helyt fogja meg, hogy ne szúrja meg.
Pálcai bácsinak, akiről mondtam, hogy kibontotta a karikákat, hogy nem ilyent kell fiam csinálni, hogy az őz keresztül bújik rajta, neki volt egy szőlője, ahol Csaba Leventének, s azon felül Robinak van a kicsi ház, na azon túl, abban a homlokban van egy ház. Na ott volt ennek a Pálcai bácsinak nyolcszáz tő szőlője. De finom fajta szőlője. Körbe bé volt kerítve folyó rózsafával!
Az milyen gyönyörű volt!
Egyik mikor elvirágzott, virágzott a másik. Az tavasztól késő őszig, amíg hóharmat lett, az tiszta virág volt.
Aztán hordták a takarmányt be onnét a hegyről, úgy mondjuk Orotvány, ott ahol Lórándnak van az istálló, az magánterület volt, hozták be a takarmányt, s az a rózsafa ahogy kihajlott, a takarmányt persze húzta le, ha szélyesre rakta a szekeret. Aztán sok ember ütötte villával, hogy a fene egye meg, aki oda ültette, hogy mennyi takarmányt lehúzott, s így s úgy, s a másik azt mondta, rakd keskenyre a szekeret, azt ne üsd meg, mert az a boldogság!
S aki ültette, azt a Jóisten éltesse sokáig, hogy ültessen máskor is.
Rakd keskenyebbre a szekeret, hogy ne húzza le a takarmányt!
Szépen be kellett fogja a száját, s hallgasson. S igaza volt!"
Csíkszereda, 2013. február 18.
Maszol.ro,

Unitárius ifjúsági konferencia a sokféleségről
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2013. augusztus 23-25. között a Jobbágyfalva (Marosszék) melletti Tündér Ilona völgyében szervezte meg a XXXVII. Unitárius Ifjúsági Konferenciát.
A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 150 fiatal vett részt. A konferencia a következő programrészekből állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek. A konferencia záró mozzanataként kopjafára helyezett emléktáblát avattak.
Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Molnár Imola nagyváradi segédlelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte Rácz Norbert kolozsvári lelkésznek, az ODFIE korábbi elnökének előadása Változó ifjúság, változó vallás? címmel. Fóris-Ferenczi Rita De anyu! című kötetének zenés könyvbemutatója után az első napot a kolozsvári Whisperblast együttes koncertje zárta.
A szombati előadások párhuzamosan zajlottak és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Gergely Edó (Kolozsvár) relaxációs gyakorlatokat tanított, Pál Tünde (Árkos) pszichológus a párkapcsolatokról tartott előadást, Ravasz Gergő (Korond) a fazekas mesterséget mutatta be, Soós Lehel (Brassó) pedig az íjászatot. Tófalvi Tamás székelyudvarhelyi ifjúsági lelkész a fiatalos vallásosságról beszélt.
A szombat délutáni egylettörténeti vetélkedőn öt csapat mérte össze tudását, majd rövid szünet után újra négy program közül lehetett választani. Székely Kinga Réka homoródszentpéteri lelkész vezetett imára hívta a résztvevőket, Mátyás Zita (Szőkefalva) kézműves tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Palkó Zalán Koppány (Székelykeresztúr) és Gergely Noémi (Székelyudvarhely) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. Negyedik választható tevékenységként Élő könyvtárat szerveztek, ami lehetővé tette, hogy a konferenciázó ifjak különböző meghívottakkal kötetlenül beszélgessenek a szakterületük sajátosságairól és személyes tapasztalataikról. Az Élő könyvtár meghívottjai voltak Rácz Norbert és Tófalvi Tamás lelkészek, Kecskés Béla (Székelyudvarhely) orvos, Tollas Vanda (Marosvásárhely) bábszínész és Szabó László (Kolozsvár).
A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Székely Kinga Réka, a Magyar Unitárius Egyház hitéleti és missziói előadótanácsosa tartotta. Ezt követően a templom melletti kopjafán ünnepélyesen elhelyezték a konferencia emléktábláját. Délután került sor Az Év Egylete című vetélkedő döntőjére, amelyen az egyletes fiatalok kreativitását és tudását tették próbára. Az összetett műfajú verseny első díját a székelykeresztúri egylet nyerte el, a másodikat a korondi ifjak, a harmadikat pedig a homoródszentpáli egyletesek. Este az eredményhirdetés és az oklevelek kiosztása után a Szomszédnéni Produkciós Iroda lépett fel. A rendezvényt lampion-eregetéssel zárták.
Maszol.ro

Elhunyt Borbély Gábor ny. főesperes-plébános
Életének 83. évében szeptember 28-án, szombaton visszatért teremtőjéhez Borbély Gábor, apostoli protonotárius, kanonok, ny. főesperes-plébános.
Búcsúztatása hétfőn 14 órakor nagygalambfalvi Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolna udvarán szentmisével kezdődik, majd utolsó földi útjára kísérik a helyi régi temetőben található családi sírkertbe.
1930. november 20-án született Nagygalambfalván. A székelyudvarhelyi katolikus főgimnáziumban tanult, majd a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta. Ekkor Márton Áron püspök már börtönben volt és első tanulmányi év után a teológiát betiltották, a kispapokat munkaszolgálatra vitték. A főpásztor szabadulása után a papnövendékek is visszatérhettek Gyulafehérvárra. A székesegyházban 1957. április 28-án szentelte fel Áron püspök.
Papi szolgálatát segédlelkészként Jobbágyfalván kezdte, majd Brassóba került. 1965. március elsején megvonta az állam lelkipásztori működésének engedélyét, a különböző plébániákra szóló kinevezését is visszautasította. 1966 októberétől Kézdivásárhelyen majd Altorján szolgálta urát és a rábízottakat. 1979-től nyugalomba vonulásáig Csíkszereda római katolikusainak volt a lelki atyja, ugyanakkor ellátta a kerület főesperesi feladatait is.
2000-től hőn szeretett szülőfalujában élt, de a pihenés éveit is tevékenyen töltötte. Bölcsőhelyét úgy is szolgálta, hogy látható jeleket hagyott: magánlakásból saját költségén hozta létre és rendezte be az Árpád-házi Szent Erzsébet-kápolnát, haranglábat állíttatott, harangot öntetett. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntette a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttatott.
Felejthetetlen prédikáció közül kiemelkedik a 440. csíksomlyói búcsún /2007-ben/ elhangzott beszéde: az édesanyákért és a gyermeket várókért akkor együtt imádkozott vele a világ magyarsága.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Bukovinai székelyek és a zene hatalma
Csíkfalvi kulturális nap
Szombaton a testvértelepülések küldöttei és a vendégkórusok részvételével kulturális napot szerveztek Csíkfalván. A rendezvényen testvértelepülési szerződést írtak alá a magyarországi kakasdiakkal, átadták a Pro Csíkfalva-díjakat és érdemokleveleket és sor került a jobbágyfalvi férfikar névadó ünnepségére. Nagy Ferenc karnagy tiszteletére emlékoszlopot avattak és dr. Székely Mihály munkásságának elismeréseként emléktáblát lepleztek le az orvosi rendelő homlokzatán.
Az ünnepség az általános iskola előtt felállított emlékoszlop leleplezésével kezdődött. Nagy Ferenc karnagy közösségszervező tevékenységének méltatása után került le a lepel az ősi motívumokkal díszített oszlopról. Szakács- Mátyási Endre alkotó úgy álmodta meg az emlékművet, hogy az szemléltesse Nagy Ferenc konok hitvallását: zene nélkül, magyar zene nélkül élni lehet, de nem érdemes. Az oszlop öt csiszolatlan sziklából emelkedik ki, jelképezve az ötfelé szakadt nemzetrészeket, azokat kovácsoltvasból készült kottarészlet köti össze. Az oszlopot tartó vasgyűrűn a csodaszarvas, a fehér ló és magyaros virágmotívum látható. A kopjamotívumokból építkezve az alkotó a nagy tudású székely kitartó, küzdő jellemét ábrázolta. Az oszlop tetején levő griffmadár, amely a mindenhatóhoz való kötődést jelképezi, csőrében karmesteri pálcát tart. Mintegy jelképezve a zene egyetemes hatalmát.
Az iskola tornatermében folytatódott az ünnepség. Itt került sor a magyarországi Kakasd településsel megkötött szerződés aláírására. Ebben a felek arra vállalkoztak, hogy településeik fejlesztése érdekében együttműködnek. Közvetlen gazdasági kapcsolatot építenek ki, termékbemutatókat, szakmai konferenciákat tartanak. Az idegenforgalom fellendítéséért közös pályázatokat készítenek. A kapcsolatépítés részesei lesznek a fiatalok, az egyházi és civil szervezetek is. Kakasd településen nagyszámú bukovinai székely él. A küldöttség felszólalói hangsúlyozták ennek az erdélyi kötődésnek a jelentőségét is. A csíkfalviakat köszöntötték a Dabas, illetve a felvidéki Deáki képviselői is.
A jobbágyfalvi férfikar névadását követően leleplezték a dr. Székely Mihály munkásságának szentelt emléktáblát. Este szüreti bált tartottak Nyárádszentmártonban.
(k)
Népújság (Marosvásárhely)

A mesterség választotta őt
Könyv és gyertya-díjjal tüntették ki az RMDSZ március 15-ei gáláján a csíkfalvi Kilyén Domokost. 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, ezután édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét váltotta fel. Kisebb megszakítással 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település vezetője. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székelykapukat farag, citerákat készít Domi bácsi, akivel ezúttal a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Kilyén Domokos szerint a kitüntetés az egész község érdeme– Hogyan fogadta a kitüntetés hírét?
– Meglepett, nem is gondoltam rá, hogy valamikor még megemlékeznek az idősekről is. Szép gesztus a kezdeményezők részéről.
– Mit jelent önnek ez a díj?
– Úgy érzem, nem az én egyedüli érdemem, a községből mind a kétezer lakos megérdemelné ezt a kitüntetést a magyarság ápolásáért. A gyertyás tüntetés is azért szerveződött 1990-ben, hogy nemzeti jogainkat értelmesen, művelten követeljük. Mert ha hallgatunk, mindenki azt hiszi, hogy beleegyeztünk sorsunkba, hogy elfelejtettük magyarságunkat.
– Mit üzenne ezzel a kitüntetéssel másoknak?
– Nemzeti azonosságunk, magyarságunk ápolásában rendkívül nagy érdemük van az egyszerű falusi embereknek. Ha ők nem ápolnák drága anyanyelvünket, ha nem tanítanák már egészen kiskoruktól unokáikat a népdalra, nótára (...) Nem magyarkodni kell és a mellünket verni, hanem úgy tenni csendesen, ahogyan évszázadokon át őseink ápolták a kultúrát, nyelvünket. Ez példaértékű, és nagyon sajnálom, hogy az ifjúság egészen más vonalra terelődött, nem szeretik már a népdalt, a néptáncaink a színpadra szorultak fel, a báljainkat a diszkók helyettesítik.
– Mióta készít hangszereket, és hová kerültek ezek?
– Amikor befejeztük a nyárádszentmártoni kultúrotthon építését, 1971-ben az avatóra készítettem el az első tíz citerámat, azóta összesen harmincat készítettem. Került belőle Hunyadi László művészhez, Papp Lajos szívorvoshoz, de Kövér Lászlóhoz is. Kisgyerekkorom óta zenélek, a padláson találtam egy nagyon rozoga citerát, de fel lehetett húrolni. A háborúból maradt telefondrótok belseje acélos volt, abból készítettünk húrokat. Magamtól tanultam meg. Nagyon kíváncsi voltam a hegedűre is. Tíz évig foglalkoztam hegedűkészítéssel is, Lovász Jámbor Zoltán doktor úrral együtt az 1980-as évekig. Gyönyörű hegedűket lehetett készíteni, de hangot „gyártani” nehéz. A közepes hangzásig el lehet jutni, de azon felül már nagyon nehéz, nagy mester kell legyen, aki tovább is eljut.
– És a kapufaragás?
– A kapufaragás már régen foglalkoztat, a nagyapám búzaházi kapuja is szőlőindásan szépen meg volt faragva, de emlékszem üknagyapám kapujára is, amit 1859-ben készített. Ahogy ide költöztem Csíkfalvára, készíteni akartam magamnak egy székelykaput. Segítségül hívtuk Bandi Dezső tanár urat, elképzeltük a figurális megjelenítést, amit ő átdolgozott. Negyvenedik születésnapomra készült el a kapu, egy évig dolgoztam rajta. Azóta tizenhét kaput faragtam, van belőle Magyarországon: Battonyán, Cigándon, Solton, de itthon Székelybőben, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Búzaházán, Szentmártonban, Székelykálban és Demeterfalván is. A Nyárádmentén nem voltak olyan nagy kapufaragók, mint Udvarhelyszéken, de egy-egy példány került a vidékünkre is. A motívumok nagyjából megegyezők, de nem olyan díszesek.
– Ejtsünk néhány szót közigazgatási pályájáról is.
– A közigazgatásba nem is akartam belemerülni. Apám huszonöt évig volt polgármester előttem. Apám előtt a lukafalvi Fazakas János volt a néptanácselnök, de kegyetlenül bánt a falubeliekkel, bántalmazta őket, pisztollyal járt az úton, esténként lövöldözött is. Azért fordultak hozzám az emberek, hogy legyen közülük való a vezető. Hát belementem, azzal a szándékkal, hogy négy évet végigviszek, amíg kerül valaki megfelelőbb. Aztán jött a következő négy év, és sok emberrel megbarátkoztam. Úgy eljöttem 1972-ben a téglagyárból, hogy 2000-ben mentem nyugdíjba a közigazgatásból. Nem én választottam ezt a mesterséget, a mesterség választott engem.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az eseményen a tagszervezeteik is bemutatták kínálatukat.
Veres Csaba, az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület képviselője elmondta, angol nyelvtáborral indítják a nyarat, amelynek az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ ad otthont. A Camp Sunrise elnevezésű gyerektáborba a 10–14 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket várják július 7–13. között.
A serdülőkorú fiatalok számára augusztus 11–17. között szervezik meg az angol ifjúsági tábort. Veres Csaba hozzáfűzte: szintén Algyógyón szervezik meg a 7. IKE-gitártábort is július 20–27. között. Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 22–27. között zajlik Tusnádfürdőn, melynek keretében többek között a Tankcsapda, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a 30Y is fellép.
Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke arról számolt be, hogy a 10. EMI-táborra Borzonton kerül sor augusztus 5–10. között, a fesztiválon többek közt fellép a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil is. Az EMI elnöke hozzáfűzte, a nyár folyamán kerítenek sort Jogaink Romániában című kiadványuk országos bemutatójára is, igyekeznek majd minél nagyobb példányszámban terjeszteni a tájékoztatót.
Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) elnöke elmondta: az unitárius egyház ifjúsági szervezete hat rendezvénnyel készül. Mint részletezte: elsőként a Gondviselés
Segélyszervezettel közösen megrendezendő SegédKezek elnevezésű önkéntes kalákatáborra várják az érdeklődőket július 7–13. között Vargyason. Ugyanebben az időpontban szervezik meg a magyar unitárius egyházzal közösen a 12–14 éves korosztálynak címzett magyar unitárius gyermek- és ifjúsági tábort Várfalván.
Ugyanakkor a július 14–20. közti időszakban a konfirmálás előtt álló gyerekeknek szerveznek mozgótábort Kolozsvártól Nagyajtáig. Augusztus 11–14. között a Via Unitariana elnevezésű gyaloglótábor zajlik a Homorodmentén, ezt megelőzően kerül sor a 8. ODFIE színjátszó találkozóra Szentháromságon, július 31. és augusztus 3. között.
Az ifjúsági szervezet csúcsrendezvényére ugyanakkor a nyár végén, augusztus 29–31. között kerül sor. A 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciának Jobbágyfala Tündér Ilona völgye ad otthont. Krónika (Kolozsvár)

Összeállt a nyári táborok programja
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdélyi IKE), Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szerdán sajtóreggelit tartottak Kolozsváron, amelyen beszámoltak a nyári rendezvényeikről.
Fancsali Barna, a MIT elnöke elmondta: július 22–27. között Tusnádfürdőn rendezik meg a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, vagyis a Tusványost, amelynek idén Történetekből történelem lesz a címe. A rendezvény főbb fellépői a Tankcsapda, a Quimby, a Heaven Street Seven, a 30Y és az Intim Torna Illegál lesznek.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az augusztus 5–10. között Borzonton szervezett X. EMI-táborról beszélt, ennek főbb meghívottjai a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil. Idén két politikai kerekasztal-beszélgetést szeretnének szervezni, az egyikre magyarországi pártokat: a Fideszt, a Jobbikot és az LMP-t hívják meg, a másikon az autonómia-statútum ügyében az RMDSZ, az EMNP és az MPP ülne asztalhoz.
Az Erdélyi IKE elnöke, Veress Csaba bejelentette, a szervezet július 7–13. között angol nyelvű gyerektábort, majd augusztus 11–17. között angol nyelvű ifjúsági tábort szervez. Ezenkívül július 31.– augusztus 3. között megszervezik a XIV. IKE-találkozót Csomakőrösön.
Az ODFIE elnöke, Fülöp Júlia elmondta, július 7–13. között SegédKezek címmel önkéntes kalákatábort szerveznek Erdővidéken. Ezenkívül megrendezik a 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciát augusztus 29–31. között Jobbágyfalván. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

38. Unitárius Ifjúsági Konferencia
„A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2014. augusztus 29–31. között a Jobbágyfalva melletti Tündér Ilona Völgyében szervezte meg a XXXVIII. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 120 fiatal vett részt. A konferencia a következőkből állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek. A konferencia zárómozzanataként kopjafát avattunk.
A konferencia munkálatainak összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé. Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Albert-Nagy Ákos István V. éves teológiai hallgató tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkésznek, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatójának előadása Hagyománytisztelet és fiatalos vallásosság címmel. Este Paul Iorapuu (Nigéria) bevezette a résztvevőket a nigériai kultúra zenei életébe, tánclépéseibe és más rejtélyeibe. A szombati előadások párhuzamosan zajlottak és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Andorkó Júlia (Vargyas) jógát vezetett, Pitó Attila (Tarcsafalva), az Erdély Mentőcsoport alelnöke a szervezet tevékenységéről beszélt és alapszintű elsősegély-tanfolyamot tartott, Bustya János (Sepsiszentkirály) Fészbuk dzsenerésön címmel tartott előadást a fiatalok mindennapjaivá vált közösségi oldal kelepcéiről, dr. Kovács Réka Rozália a párkapcsolatokról kialakult tévhitekről beszélt.
A szombat délutánt Rácz Norbert (Kolozsvár) XXI. századi spiritualitás című előadása nyitotta, majd rövid szünet után három program közül lehetett választani. Benkő József (Marosvásárhely) történész élő történelemórára hívta a résztvevőket, Udvari Izabella (Magyarsáros) kézműves-tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Palkó Zalán Koppány (Székelykeresztúr) és Gergely Noémi (Székelyudvarhely) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. Este is választhattak a fiatalok: hogy tábortűznél gitárszó mellett énekelnek-e vagy közösen filmet néznek. A napot Fülöp Júlia ifjúsági lelkész éjszakai áhítata zárta. A vasárnap délelőtti záró istentiszteletet Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalva–kézdivásárhelyi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek után Fit Life Bogival zumbáztak a résztvevők. Este az eredményhirdetést és az oklevelek kiosztását követően a Bagossy Brothers Company együttes lépett fel. A rendezvényt lampioneregetéssel zártuk.
További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatók. A konferencia főtámogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap voltak. Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!” – áll az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

Az igazi közösségekért emeltek szót az ODFIE ifjúsági konferenciáján
Harmadik alkalommal szervezte meg ifjúsági konferenciáját az elmúlt hétvégén, Jobbágyfalván az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE). Az idei rendezvényre mintegy százhúszan jöttek el. „Szükség van rátok” – jelentette ki Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója.
A nyitó istentiszteleten Albert-Nagy Ákos teológiai hallgató arra hívta fel a figyelmet, hogy egy virtuális közösségben kezdünk élni, közösségi oldalakon tartjuk egymás között a kapcsolatot, és Hamvas Bélával mondhatjuk, hogyha már két igazi barátunk van, akkor sokat kaptunk az élettől. Ha társainkat nem kint az utcán, az életben, hanem a képernyőkön keressük, életünk nagy történései elmaradnak, ha nem figyelünk egymásra, ha nem a mában élünk, még a nagy Ő is elmehet mellettünk, mutatott rá.
Kifejtette, ezért hálásaknak kell lennünk az alkalmakért, hogy időnként találkozhatunk, ismerkedhetünk, megnyithatjuk mások felé belső világunkat. Életünket úgy használjuk fel, hogy álmainkat be tudjuk teljesíteni, tudjunk eltávolodni a virtuális világtól, tudjuk kikapcsolni telefonjainkat, és tudjunk igazán figyelni azokra, akiket valóban teljes szívünkkel szeretünk, mondta. „Erre rendeltetett az idei konferencia is, hogy építse szeretethálóinkat, építse a kicsiny egyházközségek fiataljait és az egész világot” – hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi fiatalember.
Az idei konferencia nem egyetlen adott téma köré épült, sokféle üzenetet is megfogalmazott – mondta el érdeklődésünkre Popa Ilona szervező. A vasárnapi záró istentisztelet után felavatták a nyárádszeredai Bíró János által készített emlékoszlopot, délután pedig szórakoztató vetélkedőt és sportversenyt szerveztek.
Gligor Róbert László , Krónika (Kolozsvár)