Szatmárnémeti templomaiban külön szentmisén emlékeznek meg a mártírhalált halt Scheffler János püspökről, aki 1952. dec. 6-án halt meg a jilavai börtönben. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./

Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ püspök az egyház egyik vértanúja. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán végzett, pappá szentelték, Rómában folytatta tanulmányait, megszerezte a hittudományok doktora címet. 1940-től Kolozsváron, az egyetemen egyházjogot adott elő, 1942-ben szatmári megyéspüspöknek nevezték ki. 1948-ban az állam hivatalosan betiltotta Scheffler János püspöki működését. 1950-ben Kőrösbányát jelölték ki a püspöknek kényszerlakhelyül, majd 1952 márciusában letartóztatták, Jilavára vitték és ebben a börtönben halt meg 1952. dec. 6-án. /Jakabffy Tamás (Sipos Ferenc adatközlése alapján): Emlékeztető Scheffler János püspökre. = Keresztény Szó (Kolozsvár), dec. 23./

A vatikáni rádió magyar adásában Reizer Pál szatmári püspök a múltra visszatekintve megállapíthatta, hogy a hívek és a papság kitartottak a legnehezebb években is. Elődje, a szentéletű Scheffler János püspök 1952-ben halt vértanúhalált a jilavai börtönben. A félelem elmúltával a hívek aktívabbak, az államhatalom azonban nem segíti működésüket, az új törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy az egyház iskolákban, szociális intézményekben fejtse ki tevékenységét. Az erdélyi magyar püspökök végre személyesen mondhatták el a pápának az egyház gondjait, összegezte Reizer Pál szatmári megyéspüspök a látogatás jelentőségét, szólhattak a közös problémákról, az erdélyi érsekség megalakításának szükségességéről, a csángó-kérdésről és a magyar nyelvű iskolák ügyéről. Írásban is benyújtották sürgősen megoldásra váró gondjaikat. A moldvai csángók ügyét Bálint Lajos gyulafehérvári megyéspüspök terjesztette elő részletesen, a többiek csatlakoztak hozzá. A segélykérés lényege: ne tiltsák a csángómagyarok templomaiban az anyanyelv használatát. A pápa megértéssel reagált a felvetésekre. II. János Pál pápa elvárja, hogy minél többen legyenek ott magyarországi látogatásán. /Sike Lajos: Négy erdélyi magyar püspök a pápánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

Bukarestben, a parlament előtt éhségsztrájkolók tüntetnek, a Jilava-December 21-22. Társaság tagjai. Elkeseredettek, mert még mindig nem kaptak egyetlen fillér kárpótlást sem az elszenvedett szörnyűségekért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

Máj. 16-án emlékeztek Szatmárnémetiben Scheffler János /1887-1952/ püspökké szentelésének 50. évfordulójára. Scheffler János megtagadta az együttműködést a kommunista hatalommal. Előbb kényszerlakhelyre vitték, majd bebörtönözték. 1952-ben mártírhalált szenvedett a jilavai börtön föld alatti cellájában. Életútjáról a megemlékezés idején könyv jelent meg dr. Bura László tollából, a Szatmári Római Katolikus Püspökség kiadásában. Az emlékére rendezett nagymisét dr. Seregély István egri érsek celebrálta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

"A Pro Barasabia si Bucovina szervezet a jilavai börtönben ünnepélyesen megemlékezett Antonescu tábornok kivégzéséről, ahogy ők hirdették, "mártírhaláláról". /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./ "

Frunda György szenátor meglátogatta Cseresznyés Pált a börtönben, aki előzőleg a tárgyaláson közölte, hogy a börtönben megverik. Most elmondta, hogy azóta, mióta panaszt tett, nem bántják. Frunda nagyon reménykedik benne, hogy csökkentik a túlzottan magas büntetést, a tíz évet. Kiderült az is, hogy Cseresznyés Pál nem kap csomagot, holott ezt nem tiltják a szabályok. Frunda elmondta azt is, hogy az ügyészségen panaszt tesz Cseresznyés bántalmazása miatt. Amikor ugyanis Cseresznyést Bukarestbe vitték, a börtönbe, ott az őrök és a rabtársai is verték, kínozták. /Béres Katalin: Ítélethirdetés előtt. Másfél óra a jilavai börtönben, Cseresznyés Pállal. = Orient Expressz (Bukarest), jún. 11./

Nagyenyed börtönében vannak a tíz éven felüli büntetésre ítéltek. Az RMDSZ képviselői mentek Nagyenyedre, hogy meglátogassák a 19 évre ítélt zetelaki Boldizsár Ferencet. Az újságírót csak különböző engedélyező telefonok után engedték be, fényképezni nem lehet. Katona Ádám megkérdezte a börtön igazgatójától, mi van a börtön kápolnájával. Az már nincs meg, lebontották. Buchwald Péter szenátor kifejtette, Boldizsár Ferenc koncepciós per áldozata. A magyarok ellen hozták ezeket az ítéleteket. Az RMDSZ harcol az ártatlanul elítéltkért, így Boldizsár Ferencért is. Elővezették Boldizsár Ferencet, aki elmondta, Csíkszeredán és Jilaván verték, itt már nem, itt dolgozhat. Most láthatta először letartóztatása után született gyermekét. Vekov Károly átadta neki a csomagot. A helyi RMDSZ ezután havonta küld neki csomagot, akárcsak a kolozsvári RMDSZ, ők a szamosújvári elítélteknek küld csomagot. /Csomafáy Ferenc: Beszélőn. Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

Szász János tiltakozott az ellen, hogy a tévé okt. 21-i adásában a Vasgárdát igyekeztek tisztára mosni. Ironikusan javasolta, hogy az iskolában oktassák: rágalom a zsidó polgárok felakasztása, Iorga és mások meggyilkolása, továbbá a jilavai börtönben rendezett vérfürdő és rágalom a vasgárdista terror. /Szász János. Újabb javaslatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./

Vasvári Aladár nyugalmazott főesperes kilencven éves, elmesélte, milyen kálváriát járt. Brassóban volt plébános, a fordulat másnapján, 1944. aug. 24-én letartóztatták. 1946-ban kiengedték, de 1947-ben újra elvitték. Egy idő múlva Bukarestbe vitték, Avram Bunaciu belügyminiszterhez, ott volt Petru Groz miniszterelnök is. Arra akarták rávenni, hogy mint főesperes, vegye rá híveit és paptársait, hogy ez a rendszer elfogadható. Nem vállalta, erre visszavitték. Egy idő múlva kiengedték, három évig élhetett otthon, majd 1950-ben jöttek érte a szekusok. Jilavára vitték, a hírhedt börtönben találkozott Szász Pállal, Venczel Józseffel. Jilaván föld alatti cellákba kerültek. Egy cellában huszonöten szorongtak. Szadista őreik voltak. Nem kaptak takarót. Vasvári 1951-ben a máramarosszigeti haláltáborba került. Rettenetes volt a bánásmód, ott halt meg több főpap. Egy ideig öten voltak egy cellában, közülük négyen papok, Durkovits Antal püspök, dr. Boga Alajos gyulafehérvári püspöki helynök, a iasi-i püspök és ő. Durkovits egyre gyengébb lett. Elvitték a cellából, hiába kérték, hagyják velük, olyan beteg. Durkovits végül egyedül halt meg, magánzárkában. Boga Alajos állapota is egyre rosszabb lett, végül Vasvári Aladár karjai között halt meg, 1954-ben. Sírjaikat később sem találták meg. 1955-ben felszámolták a máramarosszigeti börtönt, a csak lézengő rabok hazaindulhattak. Őt azonban újra elvitték, újra kezdődtek a kihallgatások. Végül csak 1956-ban szabadult. 1957-ben újra elvitték, egy évet ismét börtönben kellett töltenie. Azután kiengedték, de a megfigyelése tartott tovább. /Váradi Mária: Ordas idők ünnepei. Hallatlan eltökéltséggel, megalkuvás nélkül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 29./

A katolikus lelkiségi lap, a Lélek Szava /Budapest/ 1993. máj. 5-i száma közölt részletet Scholtz Klára nővér Nagyváradi emlékeim című művéből egy részletet. Ebben a szerző emlékezett a vértanú püspökről, dr. Scheffler Jánosról /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./, akit letartóztattak és a jilavai börtönbe vittek. Amikor a püspök érezte, hogy már nem sokáig bírja, akkor megkérte zárkatársát, Nimburger kolozsvári cipőnagykereskedőt, hogy amikor haldoklik, imádkozza felette a Miatyánkot és a bánat-imát. "Így szeretnék jutni az Örök Bíró elé" – mondta. A püspök dec. 6-án meghalt zárkatársa, zsidó rabtársa karjaiban. Nimburger egy jobb érzésű őrt megkért, figyelje meg, hová temetik a püspököt. A zárkatárs Nimburger szabadulása után Szatmárra sietett és mindent elmondott az ottani papoknak, egyben később saját költségén elhozatta a püspök hamvait, hogy a szatmári székesegyházba temessék el. Elmondta, hogy élete legmeghatóbb idejének tartja, amit a börtönben töltött, ott megtért. Püspök fogolytársa vezette be őt a hit titkaiba. Nimburger egész családjával katolikus lett. /Hadrava Nándor tb. kanonok, Nagyvárad: Vértanú püspökünk utolsó napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

"Jászberényi Emese marosvásárhelyi magyar rádiós vallott munkájáról, amelyhez hit kell. "Hinni népedben, nemzetedben, nyelvedben." Elmondta, hogy 1985 január 12-én Ceausescu egyik rendeletével megszüntette a körzeti rádiózást, így megszűnt a magyar adás. A magyar részleg teljes archívumát, negyven beszélt szalagot és negyvenezer zenei szalagot az egyik börtönbe, Jilavába kellett szállítani. Előtte Jászberényi Emese az aranyszalagtár mind az ezer hangszalagját éjjel-nappali gyors munkával lemásolta. Így mentődött meg Sütő András, Bartalis János, Móricz Zsigmond hangja. 1989 után visszakapta a marosvásárhelyi magyar stúdió a korábban elkobzott hanganyagtárát. /Magyar Nemzet, szept. 22./"

Nov. 23-án az erdélyi történelmi egyházak a kolozsvári Szent Mihály templomban gyászistentiszteletet tartottak az elmúlt 75 év tömeggyilkosságainak és elhurcolásainak áldozatául esett erdélyi magyarok emlékére. A megjelentek között volt Markó Béla és Takács Csaba is. Dr. Csetri Elek történész megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a tudományos számbavétel a politikamentes történetírás feladata lenne. Felolvasták az ismert áldozatok névsorát. Az elmúlt időszakban nem volt szabad emlékezni Szárazajta, Gyanta, Kőröstárkány, Kishalmágy, Magyarremete, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Egeres, Földvár, Tg-Jiu, Baragan, Duna-csatorna, Máramarossziget, Jilava, Nagyenyed ártatlan mártírjaira. - Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk bűnös nemzet, elnyomott kisebbség vagyunk, amely élni akar és Isten segedelmében bízva jogaiért, életéért és jövőjéért harcol - mondta Tőkés László püspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26-27./

"Balogh Edgár szólt hozzá Demeter János Zsilava odúiban /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31, 2. folytatás: ápr. 6-7./ című, a börtönévekre való emlékezéséhez. Demeter János meghalt, az emlékezést Demeter Zayzon Mária hozta nyilvánosságra. Demeter János a börtönben minden választ megtagadott, semmire sem felelt. Jordáky Lajos úgy próbált védekezni a kihallgatásokon, hogy azt állította: mindent a románság érdekében cselekedett, ezzel azonban csak magára haragította ellenfeleit. Csőgör Lajos pedig teljesen letört, amikor feleségét is le akarták tartóztatni, ezután olvasatlanul aláírt mindent, amit elébe tettek. Balogh Edgár egyedül saját magatartását tartotta helyesnek: vagy kétszáz kihallgatása során mindent, a legapróbb részletekig feltárt a Magyar Népi Szövetség munkájáról, hogy igazolja, soha sem történt törvénysértés. Teleki Bélát háborús bűnösként ítélték el, csak Malinovszkijhoz írt levelükkel tudták kiszabadítani a börtönből. Hamis tanúnak Teleki Béla perében a kiéheztetett Teleki Ádám grófot vették elő, aki elmondta a rákényszerített "vallomást". Balogh Edgár szerint Demeter János nem értette meg a pert. /Balogh Edgár: Már-már elfeledett tárgykör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./ "

"Demeter János Zsilava odúiban című, börtönéveire emlékező írását Demeter Zayzon Mária tette közzé. Az első rész az embertelen börtönkörülményeket írta le, a zárkában, Venczel Józseftől tudta meg, hogy testvére, Demeter Béla 1951. dec. 8-án a börtönben meghalt. Demeter Bélát a magyar kormány kiadta Romániának, hogy ott vizsgálják: Demeter Béla a párizsi magyar békedelegáció tagjaként kitől milyen adatot kapott Erdélyből. Demeter József Venczel Józsefnek a cellában köszönetet mondott korrekt viselkedéséért, ahogy a kihallgatásokon helytállt. A zsúfolt cellában többen a cementpadlón nyúltak el, alig lehetett mozogni. Néhányan az ágy alá feküdtek. A cellában voltak néhányan az ún. "tasnádi csoport"-hoz tartozók is. Perük fővádlottja egy Kónya nevű ifjú volt, akinek kezdeményezésére aláírtak egy nyilatkozatot: belépnek egy demokratikus nemzetközi ifjúsági szervezetbe. Tevékenységet nem fejtettek ki, mégis letartóztatták őket. Csőgör elmondta, egy ideig olyan cellában is volt, ahol 160-an voltak. A börtöncellában közölték velük az ítéletet, miután már negyedik éve voltak rabok: Jordáky Lajos 12 évi kényszermunka, Demeter János 10 év, Balogh Edgár 7 év, Csőgör Lajos 5 év. Balogh Edgár most már reálisabban látta a helyzetet. "Valószínűleg addig titokban remélte, hogy menekül s az ügye elválik a mienktől. Mintha az lett volna az érzése, hogy ő csak formailag szerepel a vádlottak padján és csupán a per sikere érdekében. Mihelyt elítélnek bennünket, az ő szerepe véget ér, s majd megtalálják a formát a hazaengedésére." - emlékezett Demeter János. A börtönben Jordáky Lajos elmesélte, hogy a letartóztatását megelőző hónapokban gyakran meglátogatta őt Bányai László és barátságosan elbeszélgetve bizalmasan érdeklődött különböző történetek és személyek felől. Közvetlenül letartóztatása előtt magához hívatta Csordás Sári, aki a pártközpont káderosztályán dolgozott és azt kérte, minden általa ismert aktivistáról írjon le minden rosszat, amit csak hallott az illetőről. Jordáky kb. 120 oldalt írt össze, ezután letartóztatták. Csőgör Lajost 1949 ősszén tartóztatták le fantasztikus vádakat tálaltak elé: Erdélyben nagy összeesküvést lepleztek le, és azt kérték, segítsen ennek felgöngyölítésében. A kihallgatók szerint minden szál Márton Áron püspökhöz vezetett, tőle ágaztak el a különböző összeesküvő vonalak: a Magyar Népi Szövetség, az EMGE, a Hangya Szövetkezet és a Bolyai Tudományegyetem. Õt az egyetemi vonal élére állították, ebben szerepelt Demeter János is. Csőgör elképesztőnek találta a vádat és ellenállt. De meddig lehetett ellenállni? Százharmincöt órán át tartották fönt egyfolytában, álmatlanul, éjjel, nappal. Az utolsó napokban összeroppant. Akkor végleg megtört, amikor megfenyegették, behozzák a feleségét. Ezután aláírt mindent, még egy olyan nyilatkozatot is, hogy pénzt fogadott el Magyarországtól az erdélyi reakció finanszírozására, s arra, hogy az egyetemet a reakció fellegvárává tegye. 1949-ben, Rajk László letartóztatása után Balogh Edgárt felhívatták Bukarestbe, a Magyar Népi Szövetség központjába, és közölték vele, a párt utasítására ki kell nyomozni a Rajk-ügy erdélyi szálait. Balog Edgár akkor Rávi Ilussal, Juhásszal és Bányai Lászlóval tárgyalt. Balogh Edgár ezért kérdőíveket osztott szét a magyar közélet kommunista vezetői között, saját tevékenységükről kérve beszámolót. Ezután őt is letartóztatták. /Demeter János: Zsilava odúiban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31., 2. folytatás: ápr. 6-7, mindkét alkalommal a lap Szabad szombat mellékletében/ A Romániai Magyar Szó nem jelezte, hogy az emlékirat-részletet a budapesti Honismeret folyóiratból vette át, ott közölte eredetileg Demeter János lánya, Demeter Zayzon Mária. A Honismeret rövid életrajzi összefoglalót is adott: Demeter János /Kerlés, 1908. júl. 6. - Budapest, 1988. júl. 6./ kolozsvári jogtudós a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt, alapító tagja az Erdélyi Fiatalok folyóiratnak, majd 1932-ben elindította a Falvak Népét, amely betiltásáig, csak egy fél évig létezett. Testvérével, Demeter Bélával együtt szerepe volt abban, hogy Kolozsvár nem vált utcai harcok színterévé. Demeter János vezető szerepet játszott a Magyar Népi Szövetségben, emellett a Bolyai Tudományegyetem professzora volt. Hamis vádak alapján Demeter Jánost 1952. aug. 30-án bebörtönözték, 1955 májusában engedték ki a börtönből. Ezután Demeter János a kolozsvári egyetem professzoraként működött, az egyetem prorektora volt és országgyűlési képviselő. Önéletírása Századunk sodrában /Kriterion, 1975/ címen jelent meg. Jogtörténeti munkája feldolgozta az 1944-1948-as időszak forrásait: A nemzetiségek egyenjogúsításának útján /Joó Rudolf beszélgetése Demeter Jánossal, Kossuth Kiadó, Budapest, 1983./ - Kiadásra vár többszáz oldalas börtönnaplója és a nemzetiségek kollektív jogairól írt tanulmánya. A Honismeretben szerepelnek - lábjegyzetben - Venczel József és Demeter Béla életrajzi adatai is. Venczel József /Csíkszereda, 1913-Kolozsvár, 1972/ 1950. febr. 17-től 1961. jan. 11-éig volt börtönben. Szabadulása után kisegítő munkákat végzett, majd 1969-től újra visszakerülhetett az egyetemre. Demeter Béla /Somkerék, 1910- Vacaresti börtön, 1952/ 1930-1933 között az Erdélyi Fiatalok Faluszemináriumának elnöke, 1936-1944 között az Esti Lapok /Kolozsvár/ főszerkesztője. 1946-ban Tildy Zoltán köztársasági elnök erdélyi szakértőjeként részt vett a magyar kormány békeelőkészítő tevékenységében, a párizsi értekezleten a román és kisebbségi kérdés referenseként a magyar békedelegáció tagja. 1951-ben az ÁVH letartóztatta és kiadta a román hatóságoknak. /Zsilava odúiban. Részletek Demeter János börtönnaplójából. = Honismeret (Budapest), 1. sz./"

Szatmárnémetiben a római katolikus püspökség Pasztorációs és Ifjúsági Központjának új neve: Scheffler János Lelkipásztori Központ. Ebben a központban lelkigyakorlatokat szerveznek, azonkívül szeminárium jellegű találkozókat, katolikus felnőttképző szemináriumot vezetnek és egyéb programot is rendeznek. /Vasárnap (Kolozsvár), aug. 2./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ vértanú püspök börtönben halt meg.

"Szatmár az a régi egyházmegye, amelyet leginkább sújtott a XX. század. Négy ország területére szaggatta szét az egyházközségeket Trianon és a második világháborút követő újabb osztozkodás. Ma Románia, Magyarország, Ukrajna és Szlovákia osztozik a hajdani szatmári plébániákon. A felvidéki részek a Kassai Főegyházmegyébe, a magyarországiak a debrecen-nyíregyháziba, Kárpátalja önálló egyházmegye felé tart, s Szatmárnémeti központtal ma is létezik a romániai területeken a Szatmári Egyházmegye. A szatmári közös történelemtudat, közös sors újraéledőben van. Ezt bizonyítják az évente megismétlődő Scheffler-megemlékezések, melyekre legutóbb 1997 decemberében Fehérgyarmaton került sor, Reizer Pál /Szatmárnémeti/ és Bosák Nándor /Debrecen/ püspökök részvételével, s a most nyáron megrendezett első "nemzetközi" szatmári kispaptalálkozó is. Scheffler János vértanú püspök volt az utolsó olyan szatmári püspök, aki a teljes egyházmegye lelkipásztorkodásáért felelt, nehéz időkben, a második világháború idején. A hős lelkű főpásztor román börtönben halt meg. A szatmárnémeti székesegyház kriptájában levő sírja, az egyházmegye másik nagy püspökéhez, Hám Jánoshoz hasonlóan határokat átívelő zarándokhellyé vált már sok esztendővel ezelőtt. - A magyarországi szatmári papok és kispapok rendszeresen meghívást kapnak szatmárnémeti papszentelésekre, és viszont. A kispapok idén júliusban a Tisza és a Túr találkozásánál verték fel sátraikat. Reizer Pál püspök vezetésével érkeztek a kispapok. Majnek Antal munkácsi püspök is jött volna néhány papjával, de az utolsó napon ellopták az autóját. Jövőre Erdélyben vernek sátrat a szatmári kispapok, de akkor már kárpátaljaiakkal és felvidékiekkel kiegészülve. /Szerdahelyi Csongor: Szatmár keresi egymást. = Új Ember (Budapest), aug. 23./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ "

"A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztek okt. 4-én Nagyenyeden, a római katolikus templomban. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, majd a plébánia udvarán felavatták az emlékművet. A leleplezést Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester végezte, Tempfli József felszentelte az emlékoszlopot, beszédet mondott Bustya Dezső református püspöki elnök, dr. Péter Miklós református egyetemi teológiai tanár, Kacsó Tibor, az Erdélyi 56 Bajtársi Társaság elnöke, Tófalvi Zoltán, a diktatúra mártírjainak felkutatója és Sándor Botond enyedi unitárius lelkész. Az emlékművet Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte. Csupán néhány erdélyi mártír nevét jegyezték föl és az íratlanul hagyott két márványtábla jelzi, hogy még sok táblára lenne szükség valamennyi mártír nevének megörökítéséhez. Az emlékmű felirata: "In memoriam martyrium qui tempore dictaturae communistae mortui sunt - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére: Boga Alajos, 1954. szeptember 14. - ordinárius, Máramarossziget; Pálffy János, 1958, Marosvásárhely; dr. Marcalik Győző püspök, 1952, Zsilava; Sándor Imre - ordinárius, 1952, Ramnicu Sarat, fagyhalál; Szán István piarista tanár, elhurcolták; Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, 1952, Nagyenyed; dr. Boros Fortunát; Bokor Sándor, 1972. június 13., a Dunából halászták ki; Fekete János, 1952, Targu Jiu, Ambrus György, 1960, brailai mocsarakban; Bardocz Mózes, 1945, földvári haláltábor, dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, 1953, Nagyenyed; dr. Schilling János ispán, 1948, Nagyenyed; dr. Szász Pál jogász, 1954, Ocnele Mari, éhhalál; Orbán Károly. Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer "igaz ember!"... "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek." /Mt. 5,10./" /Győrfi Dénes: Mártírok emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./"

A Bukaresti Református Egyház elnöksége javaslatot tett a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. A javasolt püspökség magába foglalná a Kárpátokon kívüli református szórványokat, a Duna-Fekete-tenger-Prut közötti 24 megyében, Bukarest központtal. Szórvány bizottság létezik, de ez nem elég, olvasható az érvelésben. A statisztikákban nincsenek feltüntetve a más nemzetiségű reformátusok. Braila megyében 203-an vallották magukat magyarnak, reformátusnak pedig 412-en, Botosani-ban 107 magyar él, de 370 református. A javaslatban szerepel az egyházi alapirodalom kétnyelvű tömegkiadása, a Káté és az énekek románra fordítása. Bukarest kórházaiba is kell a lelkigondozó, éppúgy, mint a zsilavai fegyházba, vagy az ország egyetlen női fegyházába, a Ploiesti melletti Targusorba. A Kárpáton túli megyéből 14-ben van több olyan helység, ahol 100 főt meghaladó református gyülekezet él. Ezeken a helyeken körlelkészséget lenne szükséges létrehozni. Konstanca megyében és az egész román tengerparton közel 800-an vallották magukat reformátusnak. Bukarestben a magyar református egyház két parókiája több ezer lélekkel számol. A javaslat amellett érvelt, hogy az egyháznak Bukarestben legyen képviselete, ez kapcsolatokat jelentene az állam központi szerveivel és a nagykövetségekkel. /Javaslattétel a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ A javaslatból sértődöttség is érződik, hogy a bukaresti egyházközségre eddig nem figyeltek kellőképpen.

Máj. 1-jén hálaadó szentmisével emlékeztek Szatmárnémetiben, a főtéri katedrálisban arra, hogy tíz évvel ezelőtt Reizer Pált szatmári megyéspüspökké szentelték és 48 évi kényszerszünet után újra megkezdte működését a római katolikus püspökség helybeli intézménye. Az ünnepi alkalomra megjelentek a helyi közélet képviselői is, köztük Ilyés Gyula, a megyei RMDSZ elnöke, s számos neves, határon inneni és túli vendég. A szentmise végén külön megemlékeztek azokról a lelkipásztorokról, akik vértanúságot szenvedtek hitükért és egyházukért a kommunizmus éveiben. Így dr. Scheffler János püspökről, aki 1952-ben a zsilavai börtönben halt meg, dr. Bogdánffy Szilárd püspöki titkárról, akit titokban váradi püspökké választottak, és szintén börtönben halt meg. A neves évfordulón Reizer Pál püspök több papot előléptetett. Dr. Tempfli Imrét püspöki helynökké nevezték ki, heten kapták meg a tiszteletbeli kanonok, ketten a tiszteletbeli főesperes, hárman a szentszéki tanácsos címet, egy pedig címzetes esperes lett. Ezt követően megkoszorúzták a nagy elődöket idéző emlékhelyeket, köztük a városépítő püspök, Hám János múlt év májusában felavatott szobrát a székesegyház előtt. /(Sike Lajos): Reizer püspököt köszöntötték, köszöntjük. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

Az azóta elhunyt Vidovszky Erzsébet A börtön és előzményei - és ami utánuk történt címen megírta emlékiratát. A család nem döntött még a kézirat kiadásáról. Bevezető bekezdésében többek közt ez áll: "A három időszak: a börtön előtti nyomozás, mondhatnám üldözés ideje, maguk a börtönidők, és ami utánuk következett. Hát e három közül a legutóbbi volt a legnehezebb." A kézirat, sajnos, csonka: megszakad bizonyos zsilavai életképek ecsetelésénél, így hallgat az 1951. június 22-én bekövetkezett szabadulás és "a legnehezebb" felől. Vidovszky Erzsébet Takáts Lajos kisebbségügyi miniszter kabinetfőnöke volt, egyidejűleg a Magyar Népi Szövetség bukaresti szervezeténél is dolgozott. A minisztériumból hirtelen lemondással távozott, miután egyértelmű jelét vette, hogy "baj lesz" vele. Hazajött Kolozsvárra, ahol rövid ideig az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél volt Jakó Zsigmond, Venczel József és más tudományos kiválóságok munkatársa. Az EME felszámolása után azonban akárhol talált magának bárminő szerény munkát, rövidesen kirúgták. Ilyen előzmények letartóztatták 1950 áprilisában, azzal a szándékkal, hogy koronatanút csinálnak belőle számos kiváló közéleti férfiú ellen, akikről sokat tudott, és akik részint már börtönben ültek, részint pedig csak idő kérdése volt letartóztatásuk. V. E. azonban nem mondott semmi olyant, amit vártak tőle. Szilárdsága a vallatókat is meglepte, és a szó bizonyos értelmében lefegyverezte. Mivel senki ellen nem tudtak belőle a legkevésbé is kompromittáló vallomást kicsikarni, lemondtak róla, és tizennégy hónap után hazaengedték. Visszakerülhetett utolsó munkahelyére, a Menajulba. V. E. egy jelesen barátkozó természetű, társaságszerető ember volt. Rettenetesen bántotta, hogy egyesek elfordulnak tőle, s hogy igen könnyen kárára lehet azoknak, akikhez kedves szeretne lenni. Az emberi kapcsolatoknak ezt a megromlását viselte olyan nehezen. Most egykori hivatali főnöke, Papp József András megírta /Szabadság., máj. 5./, hogy a börtön után a kolozsvári Securitate ismét rászállt, és rendszeresen kihallgatta munkahelyi kollégái felől. Be akarták szervezni besúgónak. A szeku most sem tudott eredményt érni, végül másodszor is lemondtak róla. 1956 után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjasként, nyolcvan fölött is, úgyszólván haláláig dolgozott. Legutóbb régi magyar nemesi családok gót betűs német levelezését gépelte az Állami Levéltárnak. /László V. Ferenc: V. E. és a szeku második veresége. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

"Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés Bukarestben. 1941. jan. 21-től kezdve egészen január 24-ig a felkelők fegyverletételéig ″több tízezres tömeg pusztított, gyújtogatott, lopott és gyilkolt a zsidó negyedekben″ - emlékezett Matatias Carp Fekete könyv, romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című - 1946 és 1948 között Bukarestben kiadott - könyvében. Zsidók tucatjait vitték a közvágóhídra, és Jilavába, ahol később meggyilkolták őket. /Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./"

"Az új évezred egybeesik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye megalakításának 200. évfordulójával. Ebből az alkalomból készült interjú Reizer Pál püspökkel. A püspök visszatekintett az egyházmegye múltára. A megalapítástól, 1804-tól 1944-ig tartott a felívelés időszaka. Nagy papi egyéniségek vezették az egyházmegyét. Hám János püspök (1827-1857) volt a nagy építkező. Dr. Schlauch Lőrinc (1873-1887) létrehozta a Püspöki Könyvtárat, valamint a Szatmár megyei Széchenyi Társulatot. Dr. Scheffler János szent életű püspöknek nagyon nehéz sors jutott: a második világháború borzalmai, a papság elhurcolása, végül a jilavai börtön s az ott bekövetkezett vértanúhalála. Az egyházat a kommunista terror sem törte meg. A következő negyven év valóban a legnehezebb volt az egyházmegye történetében. Az egyház "megmaradását elsősorban vértanú püspökeinknek, hűséges papságunknak köszönhetjük, akik kezdetben a börtönt, később az állandó zaklatást is vállalva végezték lelkipásztori munkájukat." - hangsúlyozta Reizer püspök. 1990-től újra szabad a vallásgyakorlás. Elkezdhették a működőképes egyházmegyei struktúra építését. Építkezni kezdtek: templomokat, lelkipásztori központot, lelkigyakorlatos házat, katolikus diákotthont. Hiába várták a kommunista uralom alatt elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását. Romániában a magyar történelmi egyházakat még mindig semmibe veszik. /Interjú Ft. Reizer Pál püspökkel, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztorával. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 5./"

"Dr. Lányi Szabolcs vegyészmérnök, egyetemi tanár /sz. Görgényszentimre, 1946/ 1968-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát a Bukaresti Műszaki Egyetem (BME) vegyészmérnöki karán. Mint évfolyamelsőt, még abban az évben kinevezték tanársegédnek. 1989-ben hat hónapig tartó politikai rendőrségi kivizsgálás után eltiltották az oktatói munkától. 1989-ben aktívan részt vett a forradalmi megmozdulásokban, egy ideig a jilavai börtön lakója volt. 1990-től folytatta oktatói munkáját a BME-n. 1996-2000 között több kormányzati tisztséget viselt: főtanácsos volt a környezetvédelmi minisztériumban, egy évig az ipari és kereskedelmi minisztérium államtitkára volt, majd 1998-tól a Tudomány-, Technológia- és Újításügyi Országos Ügynökség elnöki tisztségét töltötte be. Nemrégiben pályázat révén nyerte el az alakuló Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) dékáni tisztségét. Úgy látja, hogy neves szakembereket kell idecsábítani az országból és külföldről, akik helyi fiatal szakemberekből nevelnek oktatókat, kutatókat. Lányi reméli, hogy az új helyszínen kezdődhet a tanév. /A szellemet kell idecsalogatnunk. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja az újabb kihívásokról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 10./"

"Az önálló Szatmári Római Katolikus Egyházmegye közel kétszáz éves. Reizer Pál püspök felvázolta a szatmári püspökség történetét, amelyet 1804-ben alapítottak meg, Sokszor változott a területe, a trianoni békeszerződés például négy részre szakította. Az egyik maradt Romániában, szatmárnémeti székhellyel és székesegyházzal, összesen 54 plébániával. Egy másik rész, 44 egyházközség 65 ezer hívővel Kárpátaljára került. Még ma is van körülbelül ennyi katolikus, ott ugyanis nagyon aktív a hitélet, sőt most már a kárpátaljai püspökség apostoli kormányzósággá lépett elő. Magyarországon 27 egyházközség maradt, hét pedig a Felvidékre került. A kommunizmusban a püspökségeket esperesi rangra fokozták le. Scheffler János szatmári püspököt 1952-ben letartóztatták, s még abban az évben meghalt a hírhedt zsilávai börtönben. Boldoggá avatása folyamatban van. 1990-ben a pápa visszaállította az egyházmegyéket Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, Jászvásár és Bukarest központokkal. 1990-ben Peire püspök visszatért a volt püspöki palotába. A szatmárnémeti apácák építettek maguknak egy új rendházat. - Az elmúlt tíz évben sokat tettek a püspökség tevékeny volt: megalapították a Hám János Római Katolikus Szemináriumi Líceumot, van egy 120 férőhelyes internátus is, amelyben a vidéki diákok laknak. A líceumban kilencediktől tizenkettedik osztályig minden évfolyamon van egy-egy párhuzamos osztály összesen több mint kétszáz diákkal. Nagykárolyban működik a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, annak körülbelül 160 tanítványa van. Vásároltak két házat, amelyekben óvodát indítottak. /Pataky Lehel Zsolt: Helyrehozni negyven év hibáit. Interjú Reizer Pál szatmári római katolikus megyés püspökkel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 10./"

Sokan ismerik Szatmárnémetiben Fábián Elemért. Korábban hosszú időn át ő volt a színház közönségszervezője, mindkét tagozaté egyszerre. A román tagozat megalakulása után, a 70-es évek elején, amikor még alig volt közönsége a városban, elküldték Moldvába turnézni, aztán Bákó környékén több faluban felugrált a közönség a színpadra, leállította a román előadást és azt követelte a színészektől, hogy "a többit mondják magyarul". Ezután a színészek magyar nótákat énekeltek. Fergeteges sikerrel. A csángók az előadás előkészítése során vették észre, hogy az együttesben többen magyarul beszélnek, s a zongorista (Vakarcs Miki) magyar dalokat játszik. Zsák pénzzel tértek haza. Azt csak a rendszerváltás után merték elmondani, hogy a román tagozat csángóföldi magyar előadásaival szerezték. Nagy baj lett volna belőle, hogy ilyen "árulásra" vetemedtek. Fábián Elemér előzőleg négy évet ült mint politikai elítélt. Az 56-os magyar forradalom hatására írt, Nyugaton kél fel a nap című verséért kellett lakolnia. Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava sötét falai után a brailai Nagyszigeten lévő lágerbe vitték. A szigeten többek között Corneliu Coposuval és Páskándi Gézával volt együtt. Az elmúlt napokban Fábián Elemér magas kitüntetést kapott Budapesten, a kardokkal ékesített Hazáért Szabadságkeresztet. A Parlamentben nyújtotta át neki Fónagy Jenő a POFOSZ elnöke. Rajta kívül még tizenhárom személynek adományoztak hasonló kitüntetést, de a határon túlról csak Fábián Elemérnek, illetve a már hosszabb ideje áttelepült kolozsvári szobrászművésznek, Szervátiusz Tibornak. – Egyébként Fábián Elemér a vezetője a POFOSZ (Politikai Foglyok Országos Szövetsége) Szatmár, Szilágy és Máramaros megyét átfogó itteni szervezetének. Mindössze 130 tagja van, holott jóval többen lehetnének, hiszen ezrek élnek még azok közül, akiket a kommunizmus éveiben üldöztek és meghurcoltak. Például a volt kulákok, akik közül sokan semmiféle elégtételt nem kaptak. Annyira megfélemlítették az embereket, hogy ma sem mernek beszélni. /Sike Lajos: Táncol a volt politikai üldözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita megyei szervezete márc. 9-én tartott Csíkszeredában megemlékező ünnepséget. Emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze, a Romániai Volt Politikai Foglyok és a Diktatúra Üldözöttei Szövetsége megalakulásának 12. évfordulóján. Azokra a tíz- és százezrekre emlékeztek, akik jeltelen gödrökben elkaparva porlanak szerte az országban, Máramarostól a Duna-deltáig, Szamosújvártól Zsiláváig és szinte mindenütt. A kommunista és a fasiszta totalitarizmus súlyos veszélybe sodorta a kétezer esztendős keresztény európai civilizációt, behelyettesítve ezeket a modern rabszolgaság, a terror és az egész társadalmat átszövő és szétzüllesztő hazugság és megfélemlítés rendszerével. E modern rabszolgaság elleni lázadás áldozataira emlékeztek, az ártatlanul meghurcoltakra, elítéltekre, a munkatáborokban lassú halálra ítéltekre, a kivégzettekre, de a családi otthonaikból kitelepítettekre is. Constantin Ticu Dumitrescu hangsúlyozta: ameddig a politika nem épül erkölcsi alapokra, addig folytatódni fog a világban az erőszak, az igazságtalanság, és lesznek politikai üldözöttek. /Id. Rafain Gábor, Csíkszereda: Emlékező ünnepség a mártírok napján. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./

Az Otthonom, Szatmár megye helytörténeti sorozat tizennegyedik kötete dr. Tempfli Imre: Dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai /Szent–Györgyi Albert Társaság, Szatmárnémeti/ A helytörténeti könyvek sorában ez az első egyháztörténeti munka. 2002. márc. 26–án hatvan éve annak, hogy XII. Pius pápa püspökké nevezte ki dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének tanárát. /Csirák Csaba: Az Otthonom, Szatmár megye könyvsorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 21./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ az egyház vértanúja, bebörtönözték, a börtönben halt meg.

Adrian Paunescu kormánypárti szenátor jún. 24-én a szenátusban politikai nyilatkozatában rátért a "semmirekellő" polgármesternek a gesztusára, akinek még a nevét sem tudta megjegyezni, és miután kollégái "kisegítették", végig Almos polgármesterként aposztrofálta. "Lehetetlen – harsogta, hogy egy senkiházi saját akaratából, csak úgy, valamiféle gulyásmentalitás felsőbbrendűségétől vezérelve levétesse a nemzeti zászlót, amelyet a felszabadító hadsereg tűzött ki." Szerinte az igazságszolgáltatásnak le kell sújtania a városvezetőre, a bűnöst ítéljék el, és példás büntetéssel sújtsák. "Almos polgármester senkiházi, gazember, terrorista..." Az RMDSZ-t pedig felszólította, hogy hagyjon fel ezzel a cinkos kiváró magatartással, és foglaljon állást az ügyben. - A csángók – Paunescu szenátor értesülései szerint – nem akarnak magyarok lenni, de az RMDSZ-ből többen is azon munkálkodnak, hogy tagjai közt csángók is legyenek. Ezeknek a provokációknak véget kell vetni – adta ki a szenátor a parancsot. Az RMDSZ és a kormánypárt együttműködése, amelynek során – Paunescu szerint – az RMDSZ privilégiumokat ért el, mert a kicsikart eredmények meghaladják a jogok határát. Másfelől egyes RMDSZ-politikusok, akik nevetségesen radikálisoknak mondják magukat, a szégyentelen magyar sajtóval együtt már a román állam fundamentumát támadják, és megkérdőjelezik az alkotmányos előírásokat is. Szerinte hiba volt beleegyezni abba, hogy a kisebbségek ünnepeiken használhassák saját zászlaikat. Paunscu a következőképpen zárta szavait: "Az RMDSZ-nek színt kell vallania. Ilyen szent dolgokkal nem lehet tréfálni. Ha nem sikerül Romániát megszabadítani a terroristáktól, ilyen terrorcselekményektől, akkor szégyellhetjük magunkat!"... Taps, viharos elismerés követte a beszédet, főként a Nagy-Románia Párt traktusában, amelynek egyik tagja később külön megköszönte Adrian Paunescu szenátornak ezt a politikai nyilatkozatot, hozzátéve: jó, hogy kormánypárti politikus mondta ki mindezeket, mert ha ők tették volna, rögtön rájuk sütik, hogy szélsőségesek, xenofóbok stb. Verestóy Attila, az RMDSZ-frakció vezetője, az RMDSZ alelnöke válaszolt. Amikor beszélni kezdett, egyes szenátorok a jilavai börtönt emlegették mint jövendő szálláshelyet az RMDSZ-politikusok számára. Másról van szó, jelezte Verestóy. A törvény értelmében a nemzeti zászlót a középületeken és a polgármesteri hivatalokon kell kitűzni. És ez a zászló most is ott lobog a sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén. Sepsiszentgyörgyön a prefektúra épületén régen volt egy kétnyelvű tábla, amelyet eltávolítottak. Az érv a törvény betűje volt, mely szerint a táblának ott nincs helye. Erről hosszas vita folyt, döntés született, az ügyet rendezni kell. Álmos polgármester sértve érezte magát, hogy a prefektúra ilyen szűklátókörűen értelmezte a törvényt, úgy döntött, hogy a Polgármesteri Hivatal oromzatán kéthavonta cserélt nemzeti zászlót – és mivel éppen a csere ideje volt – nem tűzeti vissza, mert a törvény ezt nem írja elő. Verestóy hozzátette: egymás szimbólumait kölcsönösen tisztelni kell. A prefektus hibát követett el, amikor megtagadta a tábla visszahelyezését, és nem volt helyes az eljárás a polgármester úr részéről sem, aki úgy vélte, ha a prefektúra így akarja alkalmazni a törvényt, akkor ő is cselekedhetik ekképpen. /Béres Katalin: Adrian Paunescu politikai "gyöngyszemeiből": "Almos polgármester senkiházi, gazember, terrorista..." . = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./

Távolítsák el Antonescu képmását Bukarestben a Viktória palotából, továbbá Calarasi-ból, Nagysármásból és a zsilavai börtön udvarából, kérik az amerikai biztonsági és európai együttműködési bizottság tagjai a román kormánytól. Amellett, hogy felszólították a kormányt egyéb, Antonescuhoz kötődő szimbólumok nyilvános helyről való eltávolítására, az amerikai kongresszusi képviselők azt is kérték, hogy ne akadályozzák többé a Holokauszt Múzeum tagjainak hozzáférését egész sor okirathoz. A bizottság úgy ítéli meg, hogy az Antonescuról továbbra is elnevezett utcák, a meglévő szobrok, valamint a róla készült festmény Viktória palotabeli elhelyezése ellentmond a kormányfő márciusi szónoklatának, amikor megígérte, hogy megszüntetik Románia kétértelmű viszonyulását a fasizmussal és szélsőségességgel szemben./ Távolítsák el Antonescu képmását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./