Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jeselnica/Ieşelniţa (ROU)
1 tétel
2014. szeptember 17.
Belföldi hírek
Moszkva kifogásolja Ponta nyilatkozatát
Felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartja Victor Ponta kormányfőnek a nagy egyesülésre vonatkozó nyilatkozatát az orosz külügyminiszter, és az Európai Unió reagálását kérte egy tegnap kiadott hivatalos közleményben.
Oroszországot foglalkoztatják Victor Ponta kormányfő Moldovai Köztársaságra vonatkozó kijelentései, amelyek a szociáldemokrata párt gyulafehérvári rendezvényén hangzottak el. Ahogy az államfőjelöltnek a 2018-ig megvalósítható „második nagy egyesülésre” vonatkozó világos felhívásaiból kiderül, egyes bukaresti politikai körök folytatják a szomszédos szuverén állam annektálására irányuló tervek készítését – fejti ki a közlemény, és leszögezi: Oroszország felelőtlennek és elfogadhatatlannak tartja az efféle külső nyilatkozatokat, amikor a Moldovai Köztársaságban választási kampány van. Az orosz külügyminiszter várja, hogy a chişinăui hatóságok célirányosan elemezzék e kijelentéseket, és reméli, hogy Brüsszel, illetve az európai államok fővárosai is megfelelően reagálnak rájuk. * Victor Ponta szeptember 12-én az SZDP kongresszusán azt mondta: „Azt akarom, hogy mindannyian kötelezzük el magunkat. 1918-ban itt, Gyulafehérváron, miután több százezer román életét adta az első világháborúban, elértük legfontosabb nemzeti célunkat: a nagy egyesülést. Azt akarom – és kérem, legyenek mellettem –, hogy száz év után legyünk ama büszke, erős, tisztelt ország, amelyet 96 évvel ezelőtt itt levő őseink kívántak. Ez ez én vállalásom, ez az én felhívásom minden román felé: hozzuk létre együtt másodszor Románia nagy egyesülését!”
Lehet pótlistán szavazni
Elutasította az alkotmánybíróság az NLP-nek az elnökválasztási törvény módosításával kapcsolatos óvását tegnap, így a novemberi elnökválasztáson előzetes átjelentkezés nélkül az ország bármelyik szavazóhelyiségében feliratkozhatnak a pótlistára és leadhatják voksukat azok, akik nem tartózkodnak a lakcímüknek megfelelő településen. Az ellenzék azzal gyanúsítja Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a választási törvényt módosító kormányrendelettel választási csalást készít elő úgy, hogy megnehezíti a „választási turizmus”, vagyis a többszöri szavazás leleplezését. Az alkotmánybíróság azért utasította el a liberális óvást, mert sürgősségi kormányrendeleteket csak az ombudsman támadhat meg az alkotmánybíróságon.
Napirenden a migráció
Az alsóház jogi és közigazgatási bizottságai tegnap jóváhagyták az önkormányzati képviselők politikai migrációját 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet. A liberálisok ellenzik a jogszabályt, mert az alkotmányba ütközik, de azt is kifogásolják, hogy szerves törvényt módosítanak sürgősségi rendelettel, ráadásul közvetlenül a választás előtt. * Ugyancsak a migrációs rendelet ügyében hallgatta ki tegnap a korrupcióellenes ügyészség Klaus Johannis liberális államfőjelöltet, aki Liviu Dragnea kormányfőhelyettes ellen tett feljelentést.
Befagyasztják a gáz árát
2021 közepéig felfüggeszti a gáz árának liberalizációs ütemtervét a kormány, így legalább két és fél évvel hosszabbít a jelenleg hatályos tervhez képest – jelentette be tegnap Răzvan Nicolescu energiaügyi miniszter. Az erre vonatkozó kormányhatározatot ezután dolgozzák ki. Románia 2012-ben állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal arról, hogy 2018 végéig mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók esetében liberalizálja a hazai kitermelésű gáz árát. Az új tervek szerint ezt a határidőt 2021. július 1-jéig tolják ki. Az elmúlt két évben a gáz fogyasztói ára 16 százalékkal emelkedett, és a jelenlegi ütemterv október 1-jétől újabb 3 százalékos drágulást ír elő.
Romboló vizek a Szörénységben
60 lakást és 116 gazdaságot öntött el a víz az ország heves esőzések által sújtott délnyugati megyéiben. Két teherautót egy hirtelen földcsuszamlás majdnem a Dunába borított, egy országút és egy vasútvonal járhatatlan. Orsován és Ieşelniţa községben a víz levonulásával térdig érő sár és iszap maradt az utcákon. Az eső- és árvízriadót ismét meghosszabbították, négy bánsági és szörénységi folyón másodfokú, a többin első fokú készültséget rendeltek el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)