Meghalt 94 éves korában Raoul Sorban, az egyik legnagyobb erdélyi magyargyűlölő. Az általa életében előszeretettel hangoztatott hazugságok holtában is elkísérték. A rádió egyik híre szerint „több ezer észak-erdélyi zsidó megmentője volt”. Szintén a rádió közölte a Nagy-Románia Párt részvétnyilvánítását, amely szerint Sorban „15 ezer zsidót mentett meg a haláltól”. Ez azonban nem igaz, egyetlen zsidó sem köszönhette neki a megmenekülését. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy Dragomir fedőnévvel több részletes besúgást írt a Szekuritáténak Tudor Bugnariuról, aki barátjának hitte, s aki a második világháború után a börtönből is segítette. Miután 1940–1944 között a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész professzor tanársegédje volt, a kommunizmus idején, majd 1990 után is, Sorban egymás után ontotta magából a „magyar irredentizmust leleplező” könyveit. Annyira elfogulttá tette a gyűlölet, hogy az általa összeállított „irredenták” között Kányádi Sándor is szerepelt, méghozzá a máramarosi jiddis költészet magyarra fordításáért. 1990 után előbb a kommunista párttal kacsingatott, majd Funar jóbarátja lett, és végül belépett a Nagy-Románia Pártba. Életében nem sikerült visszavonatni a jeruzsálemi Jad Vashem intézettel azt az Igaz Ember címet, amelyet 1978-ban szintén hazugságokra alapozva adtak neki. /Tibori Szabó Zoltán: Egy besúgó halálára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

Az elmúlt évszázad különösen tisztelt, kiemelkedő erdélyi nagyságainak Panteonjában kimagasló helyet foglal el Isten Szolgája, boldogemlékű Márton Áron római katolikus megyéspüspök – hangsúlyozta jeles életrajzírója Marton József dékán, egyetemi tanár. Márton Áron 110 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos nagyközségben. Szülei egyszerű földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában, Csíkszeredában, valamint Gyulafehérváron végezte. Végigharcolta az első világháborút, négyszer sebesült meg. 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Gyergyóditróra, majd Gyergyószentmiklós, ezután Marosvásárhelyre nevezték kit. 1934-ben főpásztora az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatójává nevezte ki. 1932-től következett Márton Áron kolozsvári szolgálata: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, majd a Szent Mihály központi egyházközség plébánosa. György Lajossal és Venczel Józseffel megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című népnevelő és kulturális folyóiratot. 1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte a 42 éves Márton Áront erdélyi megyéspüspökké. 1940-ben Észak-Erdély visszatért, a határváltozás kettévágta egyházmegyéjét, azt, ő azonban az ősi székhelyen, Gyulafehérváron maradt, kisebbségi sorsba került hívei mellett. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban felemelte szavát az erdélyi zsidóság deportálása ellen. A hatóságok ezért azonnal kiutasították Észak-Erdélyből. Ma Jeruzsálemben, a Yad Vashem hősök temetőjében, az Igaz Embert jelző emléktábla hirdeti bátor tettét. Márton Áron a második világháború után mindent megtett, hogy a határok újrarendezésének igazságossága érdekében hallgassák meg az erdélyi magyarságot is. 1948-ban egyházmegyéjét mindenéből kifosztották. Elvették az európai hírű Batthyaneum könyvtárat, valamennyi katolikus tanintézetet, az ezekhez tartozó összes ingatlant, felszámolták a katolikus sajtót. Moszkvai mintára, az erdélyi katolikus egyházat el akarták szakítani a római pápától. Márton Áron tiltakozó álláspontra helyezkedett. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott az államsegélyről, de nem volt hajlandó csökkenteni papjainak létszámát. 1949. június 21-én letartóztatták. Perét katonai törvényszék tárgyalta titokban, s életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönben is alázatos, másokat szolgáló, imádkozó segítője volt sorstársainak. 1955 januárjában büntetését a nemzetközi tiltakozás miatt felfüggesztették, s február 2-án kiengedték a börtönből. Gyulafehérvárra csak március 24-én érkezett meg, addig „feljavító” kezelésen tartották a bukaresti érsekségen, mert úgy ki volt éheztetve, hogy nem merték a nép elé engedni. 1955 és 1957 között szabadon mozoghatott egyházmegyéjében. Mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták. 1957-től kezdődően, tizenkét évi házi fogságra kényszerítették. Az egész püspöki palotába (beleértve a kertet is) lehallgatókészülékeket rejtettek el. Csak a székesegyházba mehetett át. 1967-ben azután, külföldi nyomásra, a szobafogságát feloldották. A püspök 1969-ben és 1971-ben Rómába is eljuthatott. A megöregedett püspök újra szabadon mozoghatott, bérmaútjai diadalmenetekké váltak. Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését, de csak 1980 áprilisában hagyta jóvá II. János Pál. A püspök 1980. szeptember 29-én elhunyt. Már életében szentnek tekintették. 1992. november 17-én az Apostoli Szentszék engedélyezte, hogy egyházmegyei szinten elinduljon Márton Áron szenttéavatási pere, ami jelenleg is folyamatban van. /Fodor György: Főhajtás az Emberkatedrális emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

Hátrányos helyzetű gyerekek számára létesít központot Nagykárolyban a jeruzsálemi Szent Lázár-lovagrend, amelynek május 2-án tették le az alapkövét. Azt szeretné, ha ez a központ a Stella Maris, azaz a Tenger Csillaga nevet viselné, ami Szűz Mária allegóriája, és kitűnően jellemzi a gyerekeket is. Minden egyes csöppség egy csillag, amelynek fényesen kell ragyognia, ezért a segítségnyújtást kötelességüknek érzik, fejtette ki az alapkő-elhelyezési ceremónián dr. Klaus Winter lazarus lovag. /Végh Balázs: Otthon a „csillagoknak“. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./

Jeruzsálemben a román kormány
Közös mezőgazdasági, energetikai, infrastrukturális, védelmi, turisztikai, egészségügyi, kulturális és környezetvédelmi projektekről tárgyal ma Jeruzsálemben együttes ülésén a román és az izraeli kormány. Ez alkalommal az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem ágazatában kibontakozó kétoldalú együttműködés bővítéséről írnak alá megállapodást, illetve elfogadják a két kabinet közös nyilatkozatát.
Románia első ízben Magyarországgal vezette be az együttes kormányülések – néhány év óta sajnálatosan szünetelő – gyakorlatát, majd hasonló összejövetelekre került sor a bukaresti kormány, valamint a szófiai, illetve a chişinăui kabinettel is.
Ma a román kormány izraeli partnerével ül össze hasonló rendezvényre; ez az első olyan kormányülés, amelyet a bukaresti kabinet nem szomszédos ország kormányával folytat.
Jogi keretek, struktúrák
Románia is Izrael kétoldalú gazdasági kapcsolatait 2006-ig a 2001-ben elfogadott szabadkereskedelmi egyezmény alapozta meg, amely teljes mértékben liberalizálta az ipari termékek cseréjét. 2007-től kezdve a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat az Európai Unió és Izrael gazdasági cseréire vonatkozó Euro-Mediterrán társulási egyezmény szabályozza. Az ipari termékek esetében a gazdasági kapcsolatok ez esetben is teljesen szabadok, a mezőgazdasági termékeknél pedig kölcsönös koncessziók érvényesülnek.
Az utóbbi években jelentős változás állt be a kétoldalú kereskedelmi cserék struktúrájában. Románia exportjának értékében 2004 óta növekedtek, és már az 50 százalékot is meghaladják a közepes szinten vagy magas fokúan megmunkált termékek. Korábban a román export 80 százalékát nyersanyagok jelentették.
Románia mindenekelőtt magas szintű technológiát képviselő ipari termékeket importál Izraelből, elektromos gépeket, felszereléseket és berendezéseket, vegyipari cikkeket, repüléstechnikai és hajózási berendezéseket, élelmiszert, gyógyszert, optikai műszereket, orvosi felszereléseket.
Az együttműködés konkrét adatai
Romániában nagyszámú izraeli cég működik, elsősorban az infrastruktúra, a repüléstechnika, az elektronika, a vegyipar, a fémkohászat, a gépgyártás, az élelmiszeripar, az építőipar, a mezőgazdasági öntözőrendszerek, az idegenforgalom, az egészségügyi és pénzügyi-banki szolgáltatások, a média területén.
Tavaly év végén a Romániában bejegyzett 5105 izraeli vállalkozás alaptőkéje meghaladta a 65 millió dollárt. Ezzel Izrael a közvetlen külföldi befektetők rangsorában a 31. helyet foglalja el.
Igaz, az izraeli vállalkozók még óvatosak: inkább csak a román törvénykezés által kötelezően előírt összegeket fektették be beruházásaikba, a későbbi befektetéseket és felvásárlásokat a közvetlenül érintett természetes személyek részéről jegyezték, anélkül, hogy azok részei lennének az alaptőkének.
A beruházások egy részét – mintegy kétmillió dollár értékben – a Romániában működő izraeli cégek Hollandiában, Ciprusban, Görögországban, az Egyesült Államokban bejegyzett offshore cégek révén juttatták Romániába.
A Romániában működő izraeli cégek közül a legfontosabb az élelmiszeriparral foglalkozó Strauss Group és Tnuva Group, az Elbit Systems Ltd. és az Israeli Aircraft Industry repüléstechnikai vállalat, az építőiparban tevékenykedő Ackerstein Industries, a számítástechnikára szakosodott Motorola, Alvarion, a pénzügyekben jártas Bank Leumi. Utóbbi a második legnagyobb izraeli pénzintézmény, Romániában elsősorban a kereskedelmi tevékenység meghitelezésével foglalkozik, 0,5 százalékos romániai bankpiaci részesedését pedig 2,5 százalékra emelné.
Egyébként a romániai Eximbank és az Exporthitelt Biztosító Izraeli Korporáció között megállapodás létezik a harmadik piacokra történő román és izraeli kivitel biztosításáról.
A lehetséges jövő
Jelenleg egymilliárd dollár körüli közvetett izraeli beruházásokról folytatnak tárgyalásokat a felek.
Igencsak jó együttműködés alakult ki romániai és izraeli üzletemberek között is. Erősítéséhez jelentősen hozzájárulhat a most első ízben megrendezett román–izraeli együttes kormányülés, amelyen az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem ágazatában kibontakozó kétoldalú együttműködés bővítéséről írnak alá megállapodást, illetve elfogadják a két kabinet közös nyilatkozatát.
A kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok látványos javulását jelzi az a tény is, hogy nemrégiben húsz év után első ízben látogatott el Romániába izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu személyében.
A kétoldalú együttes kormányülés amolyan első akkordjaként a közelmúltban Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter Izraelben tárgyalt többek között Shalom Simhon izraeli ipari, gazdasági és munkaügyi tárcavezetővel, akivel mindenekelőtt a környezetvédelemmel, erdő- és vízgazdálkodással összefüggő kérdéseket tekintette át.
Borbély a potenciális izraeli befektetések sorából elsősorban Prahova megye integrált vízrendszerének bővítését, a Szeret-Bărăgan-csatornánál beindított munkálatok befejezésénél való közreműködést emelte ki, hangsúlyozva egyben azt is, hogy Románia fokozottan támogatja az árvízvédelmi és vízgazdálkodási beruházásokat.
A Környezetvédelmi Operatív Program keretében vízprogramokra (árvízvédelem, tengerparti erózió megfékezése, integrált vízrendszerek kiépítése) 2015-ig 4,6 milliárd euró áll Románia rendelkezésére. Az idén elindított Országos Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében pedig a hazai szakminisztérium 2014-ig 3,7 milliárd lej értékben kezdhet el árvízvédelemmel és vízgazdálkodással kapcsolatos beruházásokat – hangsúlyozta Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Románia: mit hozott 2011?
Némi sikert idén Romániában csak a külpolitika hozott: Traian Băsescu államfő Washingtonban találkozott Barack Obama elnökkel, illetve 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli kormányfő, Benjamin Netanyahu személyében.
Mozgalmas, eseménydús esztendőt zárunk. Az év „főszereplője” természetesen Romániában is az egész világot sújtó gazdasági-pénzügyi válság volt.
Jó hír, rossz hír
Januárban Románia valutaalapi képviselője, Mihai Tănăsescu közölte: az ország 3,7 milliárd eurós hitelt venne fel a nemzetközi testülettől. Még ugyanebben a hónapban az államfő magára vállalta a schengeni csatlakozási kudarcért a politikai felelősséget.
Februárban a közvéleményt mindenekelőtt az államfőnek az a szándéka foglalkoztatta, hogy új kormányfőt állítson a kabinet élére. Băsescu szerint ugyanis új kormányzási stílusra van szükség, a kabinet iránti megrendült bizalom helyreállítása érdekében. A sajtó szerint az új kormányfő Mugur Isărescu, Călin Georgescu, Florin Georgescu, Cătălin Predoiu és Lucian Croitoru közül kerülhet ki.
Szintén februárban indult be a vámosok és határrendőrök letartóztatásának sorozata a szereti román–ukrán határátkelőnél. Rövid idő alatt több száz személyt vettek őrizetbe, akiket buszokkal és helikopterekkel szállítottak Bukarestbe.
Márciusban a kormány elfogadta és a parlament elé terjesztette a Munkatörvénykönyvet, amely nagyarányú tiltakozáshullámot váltott ki. A kormány azt is elhatározta, hogy 5200 fővel csökkenti a pénzügyi tárca állományát, és felszámolja a Pénzügyi Gárdát, valamint a Vámhatóságot, amelyek hatásköreit az adóhivatal veszi át.
Áprilisban ritka dolog történt: a lakosság jó hírt kapott. Ennek megfelelően az ország technikai értelemben kilábalt a recesszióból. Az örömbe üröm is vegyült: a központi jegybank illetékesei szerint mindennek pozitív kihatásai csak két év múlva mutatkoznak meg, és akkor sem a teljes ország szintjén.
És következett az elmaradhatatlan rossz hír is: az Eurostat bejelentette, kételkedik a Románia által hivatalosan közölt gazdasági-pénzügyi adatok valóságában. De nem hiányzott a botrány sem: lemondásra kényszerült Ioan Nelu Botiş munkaügyi tárcavezető, miután kiderült, hogy az általa vezetett minisztérium jogtalan előnyökhöz, 500 ezer eurós szerződéshez juttatta feleségét.
Májust az ország területi-közigazgatási átszervezésével kapcsolatos vita uralta. Ezt elsősorban az államfő szorgalmazta.
Június viszonylag eseménytelenül telt el, nem úgy viszont július, amikor a bukaresti hatóságok a romániai igazságszolgáltatás helyzetét elemző brüsszeli jelentést várták feszült figyelemmel. Ettől ugyanis jelentős mértékben függött Románia schengeni tagsága. A dokumentum szerzői ez alkalommal is megállapították: a román illetékeseknek még komoly erőfeszítéseket kell tenniük a korrupció megfékezéséért.
De kudarcot hozott az ország legnagyobb kőolajipari vállalata, a Petrom privatizálására tett erőfeszítés is. Az eladásra felkínált 9,84 százalékos részvénycsomag iránt igencsak mérsékelt volt az érdeklődés.
Külpolitika: az egyedüli sikerforrás
Némi sikert csak a külpolitika hozott: júliusban 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu személyében. A felek ekkor megállapodtak abban, hogy novemberben Jeruzsálemben megtartják az első román–izraeli együttes kormányülést.
Augusztusban Emil Boc kormányfő látogatott Kínába, tolmácsolva a román fél abbeli szándékát, hogy fejleszti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Bocot fogadta Hu Jintao kínai államfő is. A román miniszterelnök masszív kínai beruházásokat ígért, amelyekből – mindeddig – nem lett semmi. Szeptember a schengeni csatlakozás elhalasztása körüli botrány jegyében telt el. Az EU belügyminiszteri és igazságügyi tanácsa félbeszakította és a jövő évre halasztotta a kérdés megtárgyalását. A Románia és Bulgária felzárkózását ellenző országok között Hollandia volt a legkeményebb – a román vámhatóságok ezért több kamionnyi „fertőzésgyanús” holland tulipánt tartóztattak fel néhány napra a román határnál.
Szeptember fő eseményét Traian Băsescu román és Barack Obama amerikai elnök utolsó pillanatig titokban tartott, 25 perces washingtoni találkozása jelentette; Traian Băsescu arról tájékoztatta az ország közvéleményét, hogy „nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli fontosságú dokumentumot” írtak alá.
A kormánykoalíció ugyanakkor új tárca, az Európai Ügyek Minisztériuma létrehozásáról döntött.
Balsikerű népszámlálás
Október a nehézkesen és rosszul szervezett népszámlálásról lett emlékezetes, amelyre egyebek között a személyi szám megadása körüli vita nyomta rá a jegyét. Ugyanekkor a brüsszeli EU-csúcsról hazatérő államfő nyomatékosan figyelmeztetett „a rendkívül óvatos” jövő évi költségvetés szükségességére, mivel „a deficit finanszírozása igen költséges”.
Miután az euróárfolyama 4,36 lej fölé ugrott, és úgy tűnt, a központi jegybank szabad utat enged az árfolyamnak, Traian Băsescu keményen bírálta az óriási profitra szert tevő bankokat, amelyek azt tesznek Romániában, amit csak akarnak, így például szándékukban áll finanszírozás nélkül hagyni a román gazdaságot.
Az ország helyzetének súlyosságára utalt az is, hogy az Európai Bizottság lefelé, 3,7 százalékról 2,1 százalékra módosította Románia gazdasági gyarapodásának várható ütemét. A Pénzügyi Tanács ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelése a pénzügyi felelősségről szóló törvény legkevesebb öt kitételét sértené.
Végül decemberben megszületett a jövő évi költségvetés, amely – amint az várható volt – ismét megszigorító jellegű.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Háromszéken a Fekete Madonna
Több mint tízezer kilométeres zarándokútjának Háromszéket is érintő szakaszán tegnap reggel Sepsiszentgyörgyre érkezett a chestochowai Fekete Madonna hiteles másolata – a belvárosi Szent József-plébániatemplomban imával, énekkel várták a kegyképet a hívek. Az ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása, mely a hagyomány szerint Jeruzsálemből Konstantinápolyon keresztül került a Jasna Góra-i kolostorba 1382 augusztusában.
Az élet védelmét hirdető Fekete Madonna zarándokútja – szeptember 8. és 16. között tíz erdélyi települést, a megyeszékhely mellett tegnap Kézdivásárhelyt is érintve – Vlagyivosztokból indulva Magyarországon át Fatimába tart. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött eredetije előtt évszázadok óta imádkozik Európa legvallásosabb népe, a lengyelek fennkölt lélekkel hirdetik a mi magyar népünkhöz hasonlóan, hogy Mária soha nem hagyta magára azokat, akik oltalmazó segítségét kérték – mondta beszédében Szabó Lajos kanonok. A kánai menyegző történetét felidézve arra figyelmeztetett: a szeretet bora nélkül pokol az ember élete a családban és a társadalomban egyaránt. Megjegyezte: nem a képet tiszteljük, imádjuk, hanem azt, akit ábrázol, s őseink imádságával arra kérjük: vigyázzon, figyeljen ránk, mert fogyni kezdett életünkben a szeretet, s a társadalom legkisebb sejtje indult romlásnak: a család és annak gyümölcse, a gyermek. A Tengertől tengerig címmel indított zarándoklat célja felrázni az egész világot, s különösen Európát, hogy szeressük az életet, és védjük azt, az anyaméhtől kezdve a koporsóig. Szabó Lajos ünnepi beszédében arra kérte Lengyelország nagyasszonyát: fogadja a magyarokat is pártfogásába, imádkozzon velünk és értünk, hogy életünk legyen.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ambrus Attila: Gyűlölködőek lennénk?
Súlyos vádat akar néhány értelmiségi az erdélyi református egyház nyakába varrni. Alaptalanul. Akkor is, ha a vádaskodás lavináját elindító Parászka Borókának igaza is van, és talán szándéka sem az volt, hogy a kollektív megbélyegzés ellen tiltakozva a kollektív megbélyegzés hibájába essen.
A nulla toleranciájú, vakmerő és provokatív újságíró felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában, a Facebookon egy kolozsvári református lelkész (Parászka Boróka rosszul tudja, hogy esperes) nagypénteken antiszemita megjegyzést fűzött egy videotartalomhoz, amelyen Jézus keresztrefeszítéséből űznek gúnyt a film készítői. (Parászka Boróka írásában megemlíti azt is, hogy egy katolikus pápai káplán Youtube-on hallható beszédében is burkoltan zsidózott.) Az újságíró az Országos Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult a nyilvános térben elkövetett uszítás gyanújával. Néhány sajtóhiéna pedig a református egyház ellen.
Nem tartozik írásom témájához annak elemzése, hogy miért csak a református egyház ellen csaholnak a médiasakálok, valószínű, hogy nincs bátorságuk a katolikus egyház ellen is nyüszíteni. Azt pedzik, azt állítják, hogy a református egyház antiszemita.
Szavahihetőségük annyit ér, mint annak a francia tengerésznek a szavahihetősége, aki egy ízben kikötött Helsinkiben, és a parton megpillantott egy rőt hajú nőt, hazatért, s Brestben meggyőződéssel állította, hogy a finn nők mind vörösek.
Mert igaz ugyan, hogy közszereplőtől – és a lelkész közszereplő – minden félreérthető és félremagyarázható kijelentését számon kell kérni, ha az gyűlöletszikrát pattint, csiholóját meg kell róni, ám egyetlen lelkész sajnálatos (pillanatnyi) eltévelyedéséből azt a következtetést levonni, hogy a több százezer lélekből álló református egyház antiszemita: nemcsak kapitális tévedés, mint a francia tengerészé, hanem bűnös kollektív megbélyegzés.
Az általánosítás az újságíró legnagyobb modern kori bűne. A tájékozatlanság pedig több mint bűn, bizonyítvány arról, hogy az értelmiségi újságíró szerepében tetszelgő szerző (a félreértés elkerülése végett nem Parászka Borókáról beszélek, hanem azokról, akiknek a nevét leírni sem érdemes) csak firkász, vézna provokátor.
Akit valóban érdekelt volna, hogy miként viszonyul a mai erdélyi református egyház az általa is kiválasztott népnek tartott zsidósághoz és Izraelhez, az meglepő és megnyugtató dolgokat tudhatott volna meg.
Például azt, hogy minden vasárnapi istentiszteleten elhangzik egy textus az Ószövetségből. A református teológián az izagógika keretében megismerkednek a hallgatók a zsidóság és Izrael történelmével. A református teológián – egyedüliként – tanítják és tanulják a héber nyelvet. A teológusok ellátogatnak Izraelbe, Jeruzsálembe, útjukat az erdélyi reformátusok közadakozással támogatják. A hazatérő leendő lelkészek előadásokat tartanak a gyülekezetekben Izraelről, annak népéről és a bibliai helyekről. A református gyülekezetekben megemlékeznek a holokausztról, elítélik az emberiségellenes cselekedeteket és együttéreznek a zsidósággal.
Vannak református lelkészek, például Balázstelkén, akik a templomukban kitűzték Izrael zászlóját, s kabátjuk hajtókáján is állandóan viselik azt.
Szegedi László generális direktor, aki sokkal inkább képviseli hivatalosan is az erdélyi református egyházat, mint egy kolozsvári lelkipásztor, számtalanszor hangsúlyozta: „Nekünk, erdélyi reformátusoknak, magyaroknak lelkünkben kell hordanunk a Dávid csillagot!"
Az is beszédes példája a református-zsidó együttélés hagyományának, hogy a református és a zsidó temetők számos településen, például Tövisen, Nagyenyeden és Brassóban egymás mellett vannak. Néhányan még emlékeznek rá, néhányan még nem akarják letagadni holmi politikai cél érdekében, hogy az elhagyott zsidó temetőket a református lelkészek és hívek gondozzák, mióta sajnos izraelita testvéreink elhagytak minket.
Ha mindennél többet nyom a latban egyetlen lekész elítélendő eltévelyedése, akkor fölösleges a mi hitünk az Isten által elrendelt együttélésben. Ám nem nyom többet! S így annak is fontos üzenete van számunkra, hogy a kultúra szavunk a kol torából származik. Azaz a Tóra hangjából. Amely a szeretet.
Maszol.ro.

Ünneplőbe öltöztek a lelkek
Közel egy évvel elkészülte után, augusztus 17-én, szombaton nagyszabású népünnepély részeként avatták fel és szentelték meg az udvarhelyszéki Gordon-tetőn álló Jézus Szíve kilátót. Az impozáns, Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító szobor civil kezdeményezés révén, közösségi összefogással valósult meg.
A bogárfalvi Protemp Alapítvány kezdeményezésére létrejött Jézus Szíve kilátó tavaly novemberre készült el, a szobor talapzatának utómunkálatai, valamint a térrendezés miatt az avatóünnepség idén nyárra halasztódott. Szombaton délelőtt több mint kétezren, helybéliek és külföldiek zarándokoltak ki Gordon tetejére: a szentmisével egybekötött felavatást, megszentelést ft. Tamás József püspök végezte.
Egy álom valósult meg a szombati ünnepségen, jegyezte meg Tamás József püspök. „Érdekes az, hogy a közvéleményt ez az alkotás megosztotta, mint ahogyan a történelem folyamán magának az Úr Jézusnak a személye is megosztotta az emberiséget, hiszen őróla már jövendölte Simeon a jeruzsálemi templomban: jel lesz, amelynek sokan ellene mondanak. Az idő majd eldönti, hogy a kilátó ügyében kinek volt, vagy kinek van igaza. Azt kérjük, és azt kívánjuk a jó Istentől, hogy tegye olyan jelképpé ennek a vidéknek ezt az alkotást, mint amilyen az Eiffel-torony Párizsnak, hogy Székelyföldünknek és ennek a vidéknek igazi zarándokhelyévé váljon” – mondta.
A néhai Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány elnökének, a szoborállítás kezdeményezőjének felkérésére Oláh Dénes, marosvásárhelyi főesperes tartotta a szentbeszédet. „Mindaz, ami sajtóvitaként ennek az alkotásnak a megáldását megelőzte, esetleg még követni is fogja, teljes mértékben visszaigazolja azt, hogy Jézus Krisztus a múltban, ma és a jövőben is az ellentmondás jele lesz, volt, marad” – jelentette ki. Folytatásként egy, Márk és János evangélisták által is – némi eltéréssel – megörökített bibliai jelenetet idézett: a betániai vacsorát, ahol egy bűnösnek nevezett asszony Simon farizeus házában 300 dénárt érő olajjal kente meg Jézus lábait. „Mindaz, amit a hívő szeretet immár kettőezer éve templomokra, képekre, szobrokra és terekre áldozott, vagy ha úgy tetszik, pazarolt, az valójában nem más, mint a betániai bűnös nő 300 dénárt érő szeretetvallomásának megismétlése térben, időben és anyagban. Csupán ennyi akar lenni ez a megáldott alkotás is, és ettől ilyen lenyűgöző” – fűzte hozzá.
A Jézus Szíve kilátó arra hivatott, hogy „eszünkbe juttassa azt a valakit, akinek annyira fontosak voltunk, hogy emberré lett, 33 éven át osztozott emberi sorsunkban, majd iszonyatos kínok között meghalt mindannyiunkért a golgotai kereszten”, tette hozzá végül.
A szentmisét követően Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. „Itt, a Gordon tetején áll a Jézus Szíve-kilátó, melyet egyszerű, civil emberek álmodtak meg. Egyszerű emberek, de nagy emberséggel, akik nap mint nap érezték az isteni gondviselést. Érezték, hogy Jézus vigyáz ránk a Gordon-tetőről. És vigyázott ránk 2005-ben is, amikor még ismeretlen összefogással építette újjá a községet a mi kicsi közösségünk. Itt a Gordon tetején és a Nyikó völgyében az álmok valóra válnak. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, úgy gondolom, hogy a kilátónak kimagaslóan nagy szerepe lesz közösségünk megismertetésében, bemutatásában és fellendülésében is” – jelentette ki, majd köszönetet mondott a Mária rádiónak, hogy élő közvetítéssel Erdély-szerte hirdették a helybéliek ünnepét. Az esemény meghívottja volt még Soltész Miklós, magyarországi szociális és családügyért felelős államtitkár, illetve Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja.
A nagyszabású ünnep zárásaként a szervezők kulturális műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, melyen az Ave Rosa Szentlélek bogárfalvi egyházi kórus, a farkaslaki Zeng a magasság kórus, Sebestyén Hunor színművész és a malomfalvi Százszorszép énekkar is közreműködött.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Újraszentelték a belülről felújított kürtösi templomot
Hogy otthonra találhasson a katolikus magyarság
Msgr. Dirschl Johann püspöki helynök újraszentelte a belülről felújított templomot
Arad – Szombaton a Szentháromság jegyében felszentelt kürtösi katolikus templomban 11 órakor kezdődött a belső munkálatok utáni újraszentelési ünnepélyes szentmise, amelyiknek a bevezetőjében ft. Zilahi András plébános köszöntötte msgr. Dirschl Johann püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, a paptestvéreket, valamint a híveket. Köszönetet mondott a vikáriusnak, amiért eljött újraszentelni a kicsiny templomukat, aminek a belsejét a hívek munkájával, az adakozásukkal, a több helyről érkezett támogatással belülről sikerült felújítani. Msgr. Dirschl Johann magyarul, majd románul is tolmácsolta nm. és ft. Roos Márton főpásztor üdvözletét, amiben Isten iránti hálával kért áldást a belülről megújult templomban zajló hitéletre. Ezt követően közösen imádkoztak, majd a vikárius, ft. Király Árpád főesperes közreműködésével megszentelte a templomot, valamint a benne lévő híveket. Szentbeszédében a püspöki helynök a templomépítés isteni küldetését, parancsát méltatta, amit már az ószövetség is megemlít, amikor Dávid király úgy érezte, nem illik magának palotában laknia, miközben Isten háza az a sátor, amivel az egyiptomi vándorlásból tértek haza. Éppen ezért, hozzáfogott a templomépítéshez, de azt csak a fia, Salamon tudta végrehajtani. Amikor azonban később a zsidó nép fogságba került, tagjai mindig hazavágytak, látni a szép templomukat, ahol otthon érezték magukat. Amikor tehették, évente mindenki elment Jeruzsálembe, hogy a templomban áldozhasson. Az is meg van írva, milyen áldozatos harcot vívtak a makabeusok a templomukért. Ha nem tették volna, egyik rabbi szerint, ma másképp nézne ki a világ, mert talán elveszett volna az egy Istenbe vetett hit. A zsidók a múlt héten tartották a hanuka ünnepét, amelyen éppen a templomukért vívott harcra emlékeztek.
Nem csak az ószövetségben, hanem a mi életünkben is fontos szerepet játszik a templom, ahova a hívek rendszeresen eljárnak Istennel találkozni, itt megkeresztelik őket, elsőáldozásban, illetve bérmálásban részesülnek, tehát a templom sok kegyelemnek a forrása. Ezért fontos, hogy ne csak a magunk, de Isten háza is rendben legyen. Mindezek tudatában, a felszentelésen elégedetten, örömmel voltak együtt az 1772-ben épült, ezúttal belülről felújított templomban. Itt az anyáinktól tanult imákkal forduljunk Istenhez, hiszen amint egyik dokumentumból kiderül, a pápa is azt az imát szokta mondani, amit az anyjától tanult. Szent András ünnepe lévén, a románul elmondott prédikációjában a Dobrudzsában is missziós munkát végzett szent életéről tartott, történelmi adatokkal alátámasztott, érdekes történettel színezett, magvas beszédet.
A szertartás végén ft. Zilahi András miután szellemesen bemutatta a híveknek a vendégeket, a paptestvéreket, röviden ismertette a felújítási munkálatokat, a vele kapcsolatban adódott gondokat, nehézségeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújítást pénzzel, munkával vagy imádsággal támogatták. Név szerint csak Lucian Annának, a harangozó néninek köszönte meg a templomért, a közösségért kifejtett több évtizedes munkáját. A beszédre felkért ft. Király Árpád főesperes, aki a felújítás során többször a helyszínre látogatott, örömének adott hangot, amiért a felszentelési szertartáson is jelen lehet. Ugyanakkor köszönetet mondott a plébánosnak, amiért szívén viselte a templom sorsát, főként azonban a maroknyi kürtösi híveknek, akik hitének tükre ez a kicsiny templom.
Az egyháztanács nevében Piklor László kántor románul szólt a jelenlévőkhöz, akik közül név szerint köszönetet mondott a püspöki helynöknek, a főesperesnek, a kerületi papságnak a szentmise ünnepélyessé tételéért, Almás Vince kisiratosi polgármesternek és feleségének, a Nicolae Aniţei kürtösi polgármesternek, egyben az Ortodox Egyházat is képviselő, Mihai nevű személynek a részvételért. Szerinte nem véletlen, amiért a katolikus és az ortodox egyház nagyünnepén, Szent András napján ilyen sok András volt együtt ebben a templomocskában, amit 1772-ben Kászoni András építtetett. Bemutatta a maroknyi kürtösi katolikus közösséget, ami egy nagyobb család, és ebben a templomban találkozik, ahol egy kis létszámú kórus énekel, amelyikről azt mondják: kevesen vagytok, de úgy hangzik az éneketek, mintha negyvenen lennétek. Zárszavában a résztvevőket az egyházközség nevében agapére, a vendégeket ebédre hívta a közeli vendéglőbe.
Valóban felemelő érzés volt a Piklor László által felkészített piciny kórus magasztos énekeit, Piklor Larissza bársonyos, aláfestő fuvolajátékát hallgatni. Reméljük, a belülről felújított kürtösi katolikus templomban a Kisiratos önállósodása óta magára maradt helybeli magyarság, Isten segítségével, egy jó pap támogatásával újra otthonra, ugyanakkor magára is talál.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Erőltetett emlékeztetés
A bukaresti Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyezett el 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. Rendkívül szomorúnak tartom, hogy az emléktáblák „a fasiszta Horthy rezsimre” emlékeztető szövegük által magyargyűlöletre és történelemhamisításra szólítanak fel, ráadásul a táblaavató akció csupán Észak-Erdély vasútállomásaira vonatkozik.
Még elszomorítóbb, hogy mindez akkor történik, amikor európai parlamenti választásokra készül Románia is, ráadásul az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett asszisztenciájával és egyelőre tiltakozása nélkül.
Fájdalom és ítélet társítása
A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából Marosvásárhely és annak lakossága is újabb emléktáblával „gazdagodott”. Ezúttal a nagyállomás kétnyelvű felirata közelében szintén román és magyar nyelven hirdeti a szöveg az utazó vagy az emléktábla iránt érdeklődő számára az észak-erdélyi holokauszt fájdalmát és egyúttal az akkoriban hatalmon lévő horthysta-fasiszta magyar csendőrség embertelenségét.
A pontos szöveg: „A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131 639 zsidót – férfiakat, nőket, gyerekeket – deportált 1944 május-júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet – 2014. május”.
A közösségi fájdalom és a közösségi ítélet társítása nem idegen a marosvásárhelyiek számára. A Kossuth (bocsánat: Călăraşilor) utcában, nem messze a világszabadság diadalában bízó Petőfi szobrától, a 2003. május 3-án felállított holokauszt-emlékmű, a zsidó származású Izsák Márton szobrászművész alkotása mellett román nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a marosvásárhelyi és környékbeli zsidó áldozatokról, „akiket a fasiszta Magyar kormány deportált 1944 tavaszán”.
Megjegyzendő: bár a tavalyi emlékmű-felújításkor az illetékesek eltüntették az eredeti gyalázó szöveget, és úgy tűnt, hogy „lemondanak róla”, mindez csak az ígéret megszokott be nem tartásának bizonyult. És ha visszamegyünk az időben, egyéb emléktáblák már román közösségi hősiességről és fájdalomról szólnak, miközben szándékos társításképpen a magyargyűlölet éppúgy közvetlenül felsejlik bennük. Horthysta-fasiszta ősei bűneiről a Bernády György polgármester által építtetett egykori városháza, mai megyeháza bejárati falára elhelyezett „emléktábla-gyűjtemény” emlékezteti az egykori székely főváros arra haladó magyar polgárait.
A főbejárat két oldalán elhelyezett két márványtábla az első és a második világháborúban a nemzet újraegyesítéséért küzdő román katonáknak állít emléket. Mivel 1918. december elsején még nem lehetett szidni sem Horthyt, sem a magyarok fasiszta ideológiáját, ezért az emléktábla felállítói szokatlan „bravúros húzással” csempészték üzenetüket a szöveg utolsó részébe.
Azt tudatván, hogy az emlékművet 1919. december 2-án állították fel Marosvásárhely polgárai, majd 1940 őszén megsemmisítették a horthysták, végül 1991. szeptember 28-án újraállították. Ugyanaznap, egyszerre avatták a második világháborús emléktáblát, amelynek főszövegébe már be lehetett írni a „horthysta terror” és a „4 év megaláztatás” üzeneteit.
Érdekes egybeesés, hogy egy héttel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű avatása előtt jelent meg egy újabb tábla a megyeházán. Ez az itt raboskodó 35 román személynek állít emléket, miközben nem felejtkezik el megemlíteni, hogy az eredetileg 1936-ban, a szomorú esemény húszéves évfordulóján emelt táblát a horthysták 1940 szeptemberében megsemmisítették. Hogy a megnevezettek léteztek-e, vagy sem, azt nem tudom, de valószínűleg azok állíthatták az emléktáblát, akik akkoriban negyvenezer román áldozatot sirattak el a kossuthista (-horthysta-fasiszta) magyar kormány bűneként. Érdekes egybeesések, szomorú hasonlóságok...
Kivándoroltak „népszámlálása”
Kérdem én: az emléktábla-állíttatók számára mi volt fontosabb: az őszinte megemlékezésre, „a jövő generációk okulására” való felhívás vagy a horthysta gyökerű-ősű magyarok, a leszármazottak számára frusztráló üzenet megfogalmazása? Szeretném hinni: az előbbi volt az indíték. De miért van szükség Marosvásárhelyen, az együttélés és együttgondolkodás szempontjából amúgyis „beteges” városban a hasonló szöveg- és képzettársításokra?
Akár akarva, akár – legyünk jóhiszeműek – akaratlanul, a válasz borítékolható: mert az 1992 és 2011 közötti népszámlálások huszonötezres vesztesége ellenére még mindig sokan élünk magyarok ebben a városban. Vagy más szavakkal: a legtöbb magyar egy tömbben még mindig Marosvásárhelyen él a magyar államhatárokon túl.
Esetleg továbbgondolva: miközben nekünk minden itthon maradt magyar számít, addig a román nacionalizmus azokat számlálgatja, akik tudatos-tudattalan megalázottságukban, frusztráltságukban, másodrendűségükben örökre elhagyják a várost. Akik nem azért akarnak gyermeket maguknak, hogy emléktáblák szövegei üzenjenek számukra az idők végtelenségéig, felelevenítve nagyapáik, dédapáik, ükapáik bűneit.
A román grandomán, történelemhamisító, hangulatkeltő törekvéseket már jól ismerjük. A legnagyobb nemzeti zászló birtokosaként Guiness-rekorderek lettünk, kétezer-ötszáz éves történelmet kreáltunk, kitaláltuk a kontinuitáselméletet és az utólag tudatosult nemzetegyesítő törekvéseket – sorolhatja büszkén az elmúlt száz év propagandapolitikáján nevelkedett hazafi. Sajnos kevesen hallgatnak az eszükre a szívük helyett.
Pedig nemcsak a román állampolgárokról kialakított külföldi összkép szégyellnivaló időnként, hanem az is szegénységi bizonyítvány, hogy a román nemzeti hősökre leadott szavazatok listáján 4. helyezett Nicolae Ceauşescu, 6. Vlad Ţepeş és 10. Ion Antonescu.
Bár a történelem egy rendkívül képlékeny és politikafüggő tudományágazat, engedtessék megjegyezni, hogy azért történelmi tények is léteznek. Ilyen vitathatatlan történelmi tény, hogy Ion Antonescu tábornokot háborús bűnösként kivégezték. De az is, hogy miközben Nürnbergben a fasiszta bűnösök felett ítélkeztek, a német, majd amerikai fogságba került Horthy Miklóst tanúként hallgatta ki a nemzetközi törvényszék.
Sokféle érzés, vélemény fogalmazódhat meg románnak, magyarnak, zsidónak, németnek, cigánynak a szívében és az agyában, de aki a történelmi tényeket nem tiszteli, vagy legalábbis nem veszi figyelembe, akár Antonescuról vagy Horthyról legyen szó, az történelemhamisító. Képviselhet bármely hatalmat, mégis saját árnyékának a korlátai között él.
De lépjünk csak ki városunk nacionalista, az európaiságtól távol álló szűklátókörűségéből! Vajon az Európai Unió világháborút viselt országainak a vasútállomásai és megyeházai a fasiszta terror túlkapásaira figyelmeztetik lépten-nyomon saját lakosaikat és egyúttal az európai polgárt, a világpolgárt is? Vagy közelebbről: hol található vagy mikor lesz felállítva az Észak-Erdély nélküli Románia zsidó áldozatainak az emléktáblája?
Hirsch Lili hajtincsei
Nemrég jártam a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi), és megcsodálhattam a Tăriceanu-kormány által felújított zsinagógát – másokat gyalázó emléktábla nélkül.
Az éjszakát Hadikfalva utolsó zsidó lakosánál, a bukovinai magyar értékeket mentő Furman Radunál töltöttem, vendégszeretetét és barátságát élvezve. Jeruzsálembe is elzarándokoltam, keresztyén emberként Krisztus útját járva.
De nem feledkeztem el magammal vinni néhány kavicsot az udvarunkról, melyeket az Aranykapu megnyitására, a Messiás érkezésére váró holtak sírjára helyeztem el.
És elérzékenyültem a Yad Vashem Holokausztmúzeumban, amikor Radnóti Miklós kézírását és a szilágysomlyói Markovits család szomorú történetét olvastam, de legfőképpen akkor, amikor a tizenkét éves marosvásárhelyi kislány, az ártatlan áldozat, Hirsch Lili gyönyörű hajtincseit szemléltem a tárlóban.
Horthyról sem Jeruzsálemben, sem Auschwitzban nem írnak annyi rosszat, mint Marosvásárhelyen. Még ott is elismerik, hogy amíg ő volt az ország valós ura, az 1944. március 19-ei német megszállásig a zsidók viszonylagos biztonságban, bár kétségtelenül hátrányosan megkülönböztetve élhettek Magyarország területén. Az erőskezű tengernagy kormányzói gyengesége ütközött ki, amikor a nyilas hatalomátvételig elfogadta a kompromisszumot és annak deportálási szörnyűségeit, képtelen volt kitörni ebből a kényszerhelyzetből. Vajon az ő helyében más mit tehetett, mit tett volna?
Miért emlékeztetnek engem mások büntetlenül az őseim állítólagos bűneire? Éppen ott, ahol élek. És ha igen, számukra – legyenek keresztyének vagy zsidók – miért nincs bűnbocsánat? A győztes szégyenét meddig kell még elhordoznia a vesztesnek? Vajon a valós megbékélést vagy a szélsőjobboldali eszmék ellenreakciószerű terjedését szolgálják az ilyen és ehhez hasonló tettek, emléktábla-avatások?
Mi, észak-erdélyi és dél-erdélyi magyarok nem ilyen egyenjogúságot és nem ilyen kétnyelvűséget akarunk! A „strada Gării utcán” nem óhajtunk olyan kétnyelvű táblát, amilyet a minap avattak! Mint jogállamban élők, uniós tagország polgárai nem szeretnénk az elítélteket összemosni a tanúkkal. Mélységesen szégyelljük, közösségünkre nézve rendkívül megalázónak tartjuk, hogy negyedszázados demokrácia és tizenöt éves kormányzati szereplés után Ion Antonescu és nemzeti költőnk-írónk, Wass Albert közzé még ma is egyenlőségjelet tesznek: háborús bűnösök mindketten!
Nem hinném, hogy nekünk is provokáló emléktáblákat kellene felállítanunk, vagy eltüntetett szobrainkat lépten-nyomon megjelölnünk olyan feliratokkal, miszerint a nacionalista román kormányzat semmisítette meg azokat. Sokkal inkább békességre, szeretetre, egymás tiszteletére kellene felszólítanunk embertársainkat. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Békességet! Shalom!
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Pro Cultura díjakat
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Csíksomlyó: út a teljesebb élethez
Pünkösd ünnepének nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú lett a szimbóluma. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplánnal, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia főesperes-plébánosával pünkösd megfogható üzenetéről, a Szentlélek adományairól és a búcsújárás reneszánszáról beszélgettünk.
– Ha a pünkösdöt összehasonlítjuk karácsonnyal vagy húsvéttal, sok embernek úgy tűnik, hogy a Szentlélek kiárasztásának ünnepe egy kevésbé megfogható és megtapasztalható egyházi esemény. Lelkészként találkozott-e már ezzel a dilemmával?
– Az egyház tanítása szerint az Atya és a Fiú után a Szentlélek a harmadik isteni személy. Az Atyát könnyű atyaként elképzelni, közel áll az emberekhez, megvannak az ezzel kapcsolatos tapasztalataink. A Fiú, aki emberré lett, olyan volt, mint mi, tehát egészen közel áll hozzánk. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten a szeretetét a fián keresztül mutatja meg. A Szentlélek, a harmadik isteni személy, távolabb áll a mi emberi felfogásunktól, de itt jön a képbe a hit kérdése. A Biblia leírása alapján a Szentlelket sokkal inkább gyümölcseiről lehet megismerni. Ő az a személy, akin keresztül Isten vezet bennünket, azaz a sugallatai eljutnak hozzánk. Ezek azok a gondolatok és ötletek, amelyeket nem tudatosítunk, hogyan, honnan származnak. Ezek sokszor egy-egy imádság után érkeznek. Időnként azt érezzük, hogy ilyen sugallatok révén kerül világosságba életünkben mindaz, ami addig sötétségben volt. Ezt is a Szentlélek munkájának tulajdoníthatjuk.
– A Szentlélek első kiáradását Jézus mennybemenetele után tapasztalhatták meg az apostolok. Mi ennek az ünnepnek a mai ember számára szóló üzenete?
– Húsvét után a negyvenedik napon Jézus fölment a mennybe, és az apostoloknak azt hagyta hátra, addig maradjanak ott, amíg a magasságból el nem tölti őket az erő, tehát ameddig a Szentlelket el nem küldi számukra. A Szentírás szerint ez a mennybemenetel után tíz napra történt meg, és ötven napra Jézus feltámadását követően. Az Apostolok cselekedete leírja, hogy az apostolok a Szűzanyával együtt imádkoztak és közösen készültek pünkösd eljövetelére. Amikor a Szentlélek betöltötte őket, elkezdtek bátran beszélni, prédikálni, megvallva hitüket. A Szentlélek adományaként kapták meg a tudás és a bátorság lelkét. Mai szemmel nézve csodának tűnik, hogy a Jeruzsálembe érkező sokszínű és soknyelvű tömeg megértette az apostolok igehirdetését, nem voltak nyelvi korlátok. Mindez a Szentlélek műve, mint ahogy az is, hogy napjainkban szintén Máriával együtt megyünk Istenhez imádkozni, és várjuk a Szentlélek kiáradását mindennapi életünkre. Ez a kiáradás sokféleképpen megtapasztalható, átélhető a mai ember számára is.
– A katolikus egyházban a pünkösd szorosan összefügg a búcsújárás hagyományával. Acsíksomlyói búcsú az egyházi rendezvények sorában is kimagasló, ahova évi rendszerességgel százezrek látogatnak el a teljes Kárpát-medencéből, de még távolabbi helyekről is. Mennyire újszerű ez a hatalmas megmozdulás?
– Gyökerei egyértelműen a kommunizmus előtti időkbe nyúlnak vissza, de akkor sem járt ekkora tömeg Csíksomlyóra. A kommunizmusnak sikerült korlátoznia a búcsújárást: sokkal kisebb méretekben és kevésbé feltűnően működhetett. A rendszerváltás óta ismét reneszánszát éli, Székelyföld minden részéből indulnak zarándokok, akikhez egyre több külföldi is csatlakozik. A csíksomlyói búcsú mai méretét nagyban elősegítette a közlekedési viszonyok gyors fejlődése: személygépkocsival, buszokkal és vonattal egyaránt tömegek érkeznek, évről évre egyre többen. Sikerült újjáéleszteni a kommunizmus előtti gyalogos zarándoklat hagyományait is. Még azok is, akik nagy tömegben kocsikkal, buszokkal érkeznek, megtesznek pár órás gyalogos zarándokutat. Egyre népszerűbb az egy-két napos, az egyhetes vagy az ennél hosszabb idejű zarándoklat is.
– A Mária-kegyhelyek között Kárpát-medence-szerte jelzett zarándokutak vezetnek. Ez milyen mértékben lendítette fel Csíksomlyó népszerűségét?
– A spanyolországi Szent Jakab út, az El Camino mintájára Kelet-Európában is számos jelzett zarándokút létesült az elmúlt években. A Mária-kegyhelyeket napjainkra már szervezetten is összekötötték. A lengyelek nagy zarándokhelyétől, a czestochowai Fekete Madonnától Csíksomlyóra is el lehet jutni. A montenegrói Medzsugoriétől a magyarországi Máriapócson át az ausztriai Mariazellig, az erdélyi Csíksomlyóig vagy a lengyelországi Czestochowáig (hogy csak a legismertebbeket említsem) bármelyik útszakasz jelezve van gyalogos zarándokok számára. Nyilván, ilyen hosszúságú utakat kevesebben vállalnak, de vannak kisebb-nagyobb csoportok vagy családok, akik gyalog vagy kerékpárral vágnak neki a több száz kilométeres zarándokútnak.
– Miért vállalják az emberek a hosszú és sok megpróbáltatással járó zarándokutakat ilyenkor, pünkösd táján?
– Minden zarándoklatnak van célja. Akárcsak az ember életének. A hívő ember számára ez a cél az Istennel való együttlét. A keresztény ember éppen amiatt nem bolyong a világban tanácstalanul, mert van egy világos célja. Természetesen mind a rövidebb, mind a hosszabb zarándokutak áldozatot is jelentenek, ami révén a zarándok megtisztul. Az ember sokkal közelebb kerül a természethez, mely hozzásegít, hogy Istenhez is közelebb kerüljön. Az úton haladva megpróbál együtt járni Istennel. Ebben segítik az imádságok, az énekek és különösen az elmélkedések. A zarándok ilyenkor jobban önmagába fordul és másképp tekint az embertársaira is. Megszületik a teljesebb élethez szükséges háromszög: én, a zarándok, a szerető Isten és az embertárs. Számvetést készít értékeiről és a fölösleges dolgokról, a változtatáshoz pedig Isten segítségét kéri. A zarándoklat összetett dolog, amely egyaránt jelenti a befele, a felfele és az embertársakra történő rátekintést. Útközben a zarándok másokra is rászorul és segítséget kér, és ő maga is tud segíteni.
– Mit jelent a csíksomlyói búcsú egy olyan világban, ahol folyamatosan csökken a kereszténységüket megélő és megvalló emberek száma? Mekkora lehet ennek az evangélizációs szerepe?
– Sok olyan emberrel találkoztam már, akiket a kíváncsiság hozott el Csíksomlyóra. Feltették maguknak a kérdést: mi történik itt, ahova több százezer ember megy? Van ennek a helynek valamilyen kisugárzása, vonzása? Természetfölötti dolog ez, tényleg van Isten? Minden emberben benne rejlik a keresés, az anyagi világ fölé történő fölemelkedés vágya. Az emberek azt érzik, ők többre vannak teremtve annál, mint amit a mindennapi életben megtapasztalnak. Sokan kíváncsiságból jönnek el, és itt valami megragadja őket. Valami olyasmit kapnak, amire szükségük van. Amit nem találnak meg hétköznapi munkájukban és a napi élvezetekben. Sok ember megtapasztalja ezt a hiányérzetet, és erre kap választ a búcsún. Utána rendszerint alig várják a következő találkozót, hogy ebből az érzésből még többet kaphassanak. Így kerülnek közelebb Istenhez. Utána elkezdenek tovább kutatni, keresni, kérdezni, tanulmányozni, és eljutnak a hit kérdéséig. Sokan így kerülnek újra kapcsolatba Istennel és az egyházzal.
– Mennyire van a pünkösdi búcsújárásnak ökumenikus kisugárzása, hiszen Csíksomlyóra sok protestáns is eljut...
– Valóban sok református, unitárius és még más felekezethez tartozó, sőt még nem hívők is eljönnek Csíksomlyóra. Az a jó ebben a nagy rendezvényben, hogy szerető atyaként Isten mindenkinek tud adni valamit. Van, aki éppen itt tudja befogadni azt, amit Isten akar adni neki. Ezt nem ökumenizmusnak nevezném – a katolikus egyház itt nem az ökumenizmust akarja építeni, ami amúgy fő célkitűzései közé tartozik, hanem itt igyekszik megélni azt, ami a vallásos életéhez hozzátartozik. Ezt viszont nem úgy teszi, hogy másokat kizárjon. Az itt megélt vallásosság, az Isten és az emberi szeretet kisugárzik, és ez vonz másokat. Annyiban nevezhetjük ökumenikus eseménynek, amennyiben itt a különböző felekezetűek együtt imádkozva, egymást elfogadva és egymás iránti szeretetet megélve közelebb kerülnek Istenhez. A katolikus egyház azt mutatja meg, hogyan éli ő a pünkösdöt, és a más felekezetű ember ebből azt választhatja ki, ami számára jó.
– Gyergyószentmiklósi főesperes-plébánosként ön számára mit jelent pünkösd ünnepe?
– Számunkra a pünkösd megélése több szempontból is összekapcsolódik a zarándoklattal. Az utóbbi öt évben Gyergyószentmiklós fogadja a Magyarországról vonattal érkező zarándokokat. Városunkban és a környéken szállnak meg, mi látjuk el őket étellel, itallal, ami lehetőséget ad a szeretet megélésére. De nemcsak a Budapestről érkező zarándokvonat vendégeit fogadjuk ilyenkor, hanem Gyergyószentmiklós testvérvárosainak – Kiskunmajsa, Topolya – zarándokait is. Ez is része a pünkösdi felkészülésnek, akárcsak a bérmálás. Pünkösdkor évről évre mintegy száz fiatal kaphatja meg a bérmálás szentségében a Szentlélek ajándékait. A városban van egy kis létszámú görög katolikus közösség és egy nagyobb lélekszámú örmény katolikus közösség, akik szintén bekapcsolódnak a pünkösdi ünneplésünkbe. A katolikus közösséget két egyházközség, a város nyugati részén található, nyolc éve alakult Szent István egyházközség és a hívők kétharmadát magában foglaló Szent Miklós-plébánia gondozza.
Makkay Józse
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ezrek jelenlétében áldották meg a Márton Áron-szoborkompozíciót
Csíkszereda Szabadság terén, az egykori város origójának számító helyen, ahol – amint Ráduly Róbert Kálmán lemondott polgármester, a kezdeményező Márton Áron Katolikus Férfiszövetség képviseletében elmondta – egykoron kápolna, később milícia- és szekuritáté-székhely is állt, pünkösdvasárnap szoborcsoportot avattak. A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áront, Erdély szent életű püspökét, valamint egy bérmálkozó fiatal lányt és annak keresztanyját megörökítő alkotás leleplezési, megáldási ünnepségén több ezren vettek részt.
Mi csíki székelyek ezen alkotás létrehozásával hálánkat szeretnénk leróni nemzetünk nagy fia, Isten szolgája, Márton Áron előtt születésének 120. évében, a Magyarország kormánya által az ő személyének szentelt évben – hangzott el a felvezető beszédben, majd Antal Attila csíkszeredai alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, mondott köszönetet a szobor megálmodóinak, alkotóinak, a megvalósulást támogatóknak. „Az alkotással nemcsak Áron püspöknek állítunk emléket, nemcsak a keresztény nagykorúvá válást állítjuk a középpontba, de a székely anyának, keresztanyának, a bölcs tanítóra felnéző és a krisztusi életet követő ifjainknak is, hiszen ezek a legfontosabb örökségeink, ez a jövőnk záloga” – hangsúlyozta Antal.
Tamás József püspök egy embertpróbáló időszak kiemelkedő egyéniségeként mutatta be Márton Áront, aki példaértékű magatartásával tartotta a lelket az emberekben, akinek személyével egy egész nemzet gazdagodott. Miért éppen bérmáló püspököt ábrázol a szobor, és miért épp ezen a helyen – tette fel a kérdést. „A bérmálás fontos ténykedése egy püspöknek, ilyenkor kerül közvetlen kapcsolatba a híveivel, és Márton Áron bérmaútjai diadalutaknak számítottak, főként fogságból való szabadulása után, mint Jézusnak Jeruzsálembe való bevonulása – vont párhuzamot. Arra biztatott, lépjünk a nyomába: vállalva hitünket, örökségünket.
Áder János magyar köztársasági elnök szerint a szobor, amely immár Csíkszereda főterét díszíti, a püspököt a rá legjellemzőbb mozdulattal örökíti meg: „védelmező, útra bocsátó gesztusa üzen minden magyarnak, hívőnek és nem hívőnek, légy bátor, őrizd a magad méltóságát és tiszteld a másokét, légy hű a hazádhoz”. Ünnepi beszédét egy Kányádi-idézetre építve kiemelte: „Márton Áron megtapasztalta, milyen kiállni mások elé, vezetni a népet. Tudta, milyen hadvezérnek lenni, amikor az embernek más fegyvere sincs, csak az igazság… Tudta, hogy lehet félelem nélkül is élni, és azt is, hogyan lehet gyengének látszani, mégis erősebbé válni a fogvatartóknál, hogyan lehet elveszíteni a szabadságot, mégis lélekben szabadnak maradni…” A boldog emlékű püspök szavait idézve biztatott: „Legyetek az igazság védői és a szeretet apostolai, álljatok az őrhelyen, ahová küldettetek, hősi elszántsággal.”
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Márton Áront a magyarság és a kereszténység egyik nagy formátumú személyiségeként mutatta be. Hangsúlyozta: hozzá hasonlóan minden felelősen gondolkodó vezetőnek elsősorban a saját közössége, a saját nemzete iránt van felelőssége, kötelezettsége. „Kereszténység nélkül nincs Európa, Márton Áron nélkül nincs Székelyföld, Székelyföld léte nélkül nem volt és nem lehet jövendője magyar nemzetünknek” – mondta.
A szoborkompozíciót megáldó Jakubinyi György érsek Márton Áron jelmondatának – Non recuso laborem, azaz Nem futamodom meg a munkától/ a szenvedéstől – fényében emlékeztetett a nagy püspök életútjára. A szoboravató ünnepség a koszorúk elhelyezésével és a himnuszok eléneklésével zárult.
Mint arról már többször is írtunk, a Márton Áron-szoborcsoportot Tövissi Zsolt tervezte, a makettet és portrét pedig Sárpátki Zoltán készítette. A művet Lakatos Pál Sándor öntötte ki bronzból, a talapzatot pedig a csíkszeredai ING Service Kft. alakította ki.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Ne hagyjuk veszni alapértékeinket!
Tizenegyedik alkalommal zajlott a hétvégén Csillagocska Családnap Várad-Réten. Soltész Miklós államtitkár Keresztény családok korunk keresztútjain címmel tartott előadást.
Dr. Pálfi József, a Csillagocska Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvényt a réti református templomban, s szólt a családról, mely akár jó szokásnak is tekinthető mindannyiunk életében. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a rendezvény fővédnöke elmondta: hosszú évek óta részt vesz a családnapokon, csodálatos emberekre, egy példamutató közösségre talált itt. „Megtisztelő itt lenni, erőt adó mindannyiunk számára” – mondta.
Becsapott fiatalok
A rendezvény üzenete a családról és a hitről szól – folytatta – mely még fontosabb, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. Vajon tudunk-e megálljt parancsolni a pusztító erőszaknak? Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak – mondta Béres Klára. A Nagyváradi Asszonykórus vidám népdal-csokorral készült, melyet a hölgyek Tasnádi Ferenc karnagy vezetésével adtak elő.
Családok keresztútja
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása következett. Bár bazárok rejtik el a stációkat, aki járt Jeruzsálemben és végig ment a Kálvárián, bizonyára megérezte a hely szellemét, s azt, hogy igaz a kétezer évvel ezelőtti történet. Sokan vádolják a Passió című film létrehozóit, jegyezte meg az államtitkár, Mel Gibsont támadások érték miatta, s egyúttal olyan filmek kapnak elismerést, melyek „a lelkek teljes rombolását okozzák”. Furcsa, hogy egyeseknek fáj ez az alkotás, mely az igazságot mutatja be. Mert az igazság olykor fáj. Jézus harminc éves koráig szinte észrevétlen volt, viszont az azt követő három évben gyógyított, tanított, nevelt és szenvedett. Felfoghatatlan, hogy emberek hogyan tudták kitalálni, véghezvinni mindazt, amit vele tettek. Mondhatjuk, hogy az Úr Jézusnak könnyű volt, hiszen isteni személynek kellett elviselnie a fájdalmakat – s ez az oka annak, hogy a katolikus egyházban fontosnak tartják a szenteket – akik olyan viselkedési mintákkal szolgálnak, melyeket az ember le tud fordítani a maga életére vonatkozóan is. Hiszen rengeteg ember és rengeteg élethelyzet van, nehéz megtalálni az utat és kijutni a gödörből, de ha vannak előttünk életpéldák, könnyebb megélni emberi módon azt, amit Jézus Krisztus megmutatott.
Nem játék!
Közel-Keleten is szenvednek a keresztény családok, mi pedig lassan felismerjük, hogy bizonyos jellegű emberi jogokat, demokráciát akarnak ránk erőltetni, a nélkül, hogy felismernék, hogyan szeretnénk mi megélni az életünket. Amit a nagyhatalmak művelnek, nem játék, demokráciát nem lehet exportálni! 1990 előtt azt hittük, hogy Nyugat-Európa a csúcs – de most például Svédországban olyan elveket dolgoztak ki, melyek szerint a fiút nem kell fiúnak nevelni és a lányt lánynak, s tömeggyilkosok be tudják perelni az államot, hogy kicsi a cella és nincs színes televízió. Viszont itt Nagyváradon, a Partiumban, Kelet-Európában még megvan az az erő, amelyhez oda tudunk fordulni. Tisztelet illeti azokat a hazai családszervezeteket, amelyek azért harcoltak, hogy az Alkotmány mondja ki: a házasság férfi és nő kapcsolatából jön létre, jegyezte meg az államtitkár. „Holott ennek természetesnek kellene lennie, nem is kellene leszögezni, mint ahogy azt sem írják elő, hogy levegőt kell venni” – mondta Soltész Miklós, aki később arra tért ki: az Egyesült Államokban öt ember erőltet rá törvényeket százmilliókra, például, hogy egynemű párok házasságot köthetnek, gyermekeket nevelhetnek, s „ugyanazt akarják nálunk is” – ráerőltetni a nemzetekre a „gender-ideológiát”, tönkretenni alapértékeinket, melyek a tízparancsolaton, s mindazon az erkölcsi tanításon alapulnak, melyek nélkül világunk nem létezhet. Pedig az a társadalom, amely a természet törvényeit félrerúgja, nem maradhat fenn, bármennyi bankkal rendelkezik és bármekkora a GDP-je.
Feladat
Soltész Miklós kihangsúlyozta: mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk – hangzott el.
Meleg Vilmos szavalata következett – a témához szervesen kapcsolódó verscsokrot, melynek vezérmotívuma ember és Isten kapcsolata volt, a színművész az államtitkárnak ajánlotta, akivel, mint mondta, több mint harminc éve találkozott, s akit barátjának tekint. Az előadást nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők.
A szünet után a Csillagocska Zeneóvodába járó gyerekek műsora következett, Habineac Erzsébet és Szabó Mónika óvónők vezetésével. A zenei kíséretet Benedek Árpád zenepedagógus és Márkus Zoltán kántor biztosította.
Neumann Andrea
erdon.ro

Búcsúkat tartanak Nagyboldogasszony ünnepén
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én, hétfőn a római katolikus egyház. Ebből az alkalomból Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is búcsús szentmisét tartanak.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál hétfőn déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A szentmisén Kovács István helyi segédlelkész prédikál. Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is búcsúünnepet tartanak: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában fél egykor kezdődik a szentmise, melynek Darvas Kozma József Csíkszeredai plébános lesz a szónoka. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén szintén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mond szentbeszédet.
Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a gyimesbükki plébánián tartott eheti gyermektábor záróünnepsége is lesz egyben. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6-14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Az egyházi szent hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul: dormitio) napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómaban is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Máriát Magyarország égi pártfogójának.
Szent Lőrinc ünnep
A Csíktaplocához tartozó csibai Szent Lőrinc-kápolna búcsúját 13-án, szombaton 11 órától tartják, amelyen Both Dávid, a zetelaki segédlelkész prédikál majd.
Székelyhon.ro

Jövőre egész évben Szent Lászlót ünnepeljük
Szent László-évet hirdetett a magyar kormány, a lovagkirálynak szentelt emlékév január elsején veszi kezdetét és 2017 végéig tart – jelentette be szerdán Budapesten Potápi Árpád János.
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta, az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg az emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.
Mivel I. (Szent) László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép- EUrópai népeket, számítanak arra, hogy a magyarokon kívül horvát, lengyel, román és szlovák civil szervezetek, egyházak és politikai szereplők is szerepet vállalnak az eseménysorozatban, és szeretnének határon túli helyszíneket is bevonni, ismertette az államtitkár. Jelezte, hogy az eseménysorozat költségeire államtitkársága 80 millió forintot különít el, számítanak a Márton Áron Emlékbizottság tagjainak közreműködésére is, világi fővédnöknek pedig Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest kérik fel.
Az MTI érdeklődésére Potápi Árpád János elmondta: szeptember végére összeállítják a programok javarészét. Céljaik között említette, hogy új tartalmak jöjjenek létre a Szent László-év során, akárcsak azt, hogy meglévő értékeket mutassanak be, egyaránt megszólítva a szakmai és a nagyközönséget.
Sorsközösséget teremtett a népek között
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen arról beszélt: az ilyen kezdeményezések fontosságát az adja, hogy az egyén méltósága nem értelmezhető a nemzet méltósága nélkül, ez utóbbi pedig azt is jelenti, hogy hivatkozunk nemzetünk nagyjaira, felmutatjuk őket. Nagyon sok mindent elvettek Magyarországtól az évszázadok során, de a történelmünket nem vehetik el, fogalmazott. Szent László Szent István mellett a legnagyobb országépítő volt, aki megteremtette a Kárpát-medenceében élő népek együttműködését, emelte ki.
Felidézte: a lovagkirály Lengyelországban született, Erdély védőszentje, ő alapította a zágrábi püspökséget, „a sorsközösséget a horvát és a magyar nép között ő teremtette meg törvényes jogon", és Nyitrán halt meg. Ma pedig e népek „közös és tisztelt királya", szimbóluma az itt élő nemzetek ma oly szükséges összetartásának, együttműködésének, mondta.
A kalotaszentkirályi származású Okos Márton, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy a Szent László-évnek abban is szerepe lehet, hogy a történelmi hagyományokra alapozva hatékony együttműködést alakítsanak ki a térség államai.
Egyházépítő és hadvezér
I. (Szent) László Árpád-házi magyar király 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király vakíttatta meg, apja, Béla – testvéreivel együtt – István haragja elől menekült el az országból, s mégis László lett az, aki Szent István életművét folytatta. Anyja, a lengyel Richeza, II. Miciszláv király leánya volt. 1077 tavaszán választották az ország főurai a trónra. 1081-ben koronázták meg másodszor, immár a szent koronával.
Hadvezéri képességeit már akkor megmutatta, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. 1091-ben, míg Horvátországban hadakozott, a kunok ismét az ország keleti vármegyéit pusztították, mire ő erős sereggel hazatért és megsemmisítette a támadókat. László hű volt egyházához, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni. Uralkodása alatt történtek az első magyar szenttéavatások: kezdeményezésére 1083-ban avatták szentté István királyt, fiát, Imre herceget, annak tanítóját, Gellért püspököt és két zoborhegyi remetét. Ő hozta létre a zágrábi püspökséget, emellett Biharról Váradra költöztette a püspöki székhelyet. A magyarországi egyház 1092-ben tartotta első zsinatát.
László idején élte első virágkorát a Magyar Királyság. Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Három törvénykönyve közül az elsőt 1077-ben adták ki. Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást, tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat, szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én Nyitrán váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el. 1192-ben III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté, ami nagyban hozzájárult a „lovagkirály" kultuszának elterjedéséhez.
A Nagyváradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, amelyet a magyar királyok is rendszeresen felkerestek. Sírját a 17. században feldúlták, hermáját 1619-től a győri székesegyházban őrzik. I. László történelmi érdeme a magyar királyság önálló létének egyértelmű biztosítása volt, kultuszát a másik lovagkirály, Nagy Lajos teremtette meg. Sokáig hitte azt a nép, hogy a szent király „kijön" a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét. Nagyváradon a mai napig tartanak Szent László-ünnepségeket. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Ünnepe június 27-én van.
Krónika (Kolozsvár)

Beiktatták minden idők legfiatalabb szatmári esperesét
Az elmúlt háromszáz évre visszamenőleg dokumentálható, nem volt még ilyen fiatal esperese a Szatmári Református Egyházmegyének. Beiktatták a mindössze 37 esztendős Király Lajos batizi lelkipásztort, aki Istentől kért bölcsességet székfoglaló beszédében.
Pénteken délelőtt a 10 órakor kezdődő istentiszteleten, a Láncos templomban tartották meg az egyházmegye alakuló közgyűlését, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette Isten szavát a Napi Ige alapján: „Ugyanis az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe Istenének rajta nyugvó jóakaratából. Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket." (Ezsd 7,9-10) Elsődleges legyen az új vezetőség számára az egyház építése! - mondta igehirdetésében a főpásztor. Mindezt kiegyensúlyozottan kell tenni, az egyház tekintélyét nem eljátszva és bizonyosnak kell lennünk abban, hogy mellettünk van az Isten. Legyen ez egy új rendszerváltás kezdete, ahol mernünk kell döntéseket is hozni!
Az igehirdetést követően Kovács Sándor esperes és Csűry Miklós főgondnok nyitotta meg a közgyűlést, majd sor került az egyházmegyei fegyelmi bizottság megválasztására.
A szünetet követően ünnepélyes fogadalomtételre került sor, Kovács Sándor leköszönő esperes kérte ki az alábbiak közül azoktól az esküt, akik még eddig nem töltötték be az adott tisztséget: Király Lajos esperes, Dr. Puskás Csaba főgondnok, Kiss József lelkészi főjegyző, Boga Ferenc presbiteri főjegyző, Versényi István lelkészi aljegyző, Póti Dániel presbiteri aljegyző, Nagy Erika missziói előadó, Győrbíró Sándor katekétikai előadó, Rácz Ervin ifjúsági előadó, Szilágyi Róbert számvevő, Higyed Gyöngyi zenei előadó, Giczei Tünde jogtanácsos, Matuz Zsolt műszaki előadó, Kürti Tamás levéltáros, Szatmári Elemér EVB-lelkészi elnök Tatár Miklós EVB-presbiteri elnök Varga Szilárd EVB-póttag. Egyházmegyei lelkészi tanácsosok: Keresztúri Sándor Zsolt, Jobb Domokos, Higyed István, Varga Szilárd, Simon Attila.
Egyházmegyei lelkészi tanácsosok, póttagok Higyed János, Képiró Gyula Jenő, Korda Zoltán. Egyházmegyei presbiteri tanácsosok: Dr. Vass Zoltán, Bűcs Attila, Póti Csaba, Tatár Miklós, Gyapai Sándor. Egyházmegyei presbiteri tanácsosok, póttagok: Csorvási Béla, Elek Károly. Egyházkerületi lelkészi tanácsosok: Máthé Róbert, Keresztúri Sándor Zsolt, Képíró Gyula Jenő, Korda Zoltán. Egyházkerületi lelkészi tanácsosok, póttag: Rácz Ervin, Bogya Kis Ferenc. Egyházkerületi presbiteri tanácsosok: Csűry Miklós, Bűcs Attila, Tatár Miklós, Kiss József. Egyházkerületi presbiteri tanácsosok, póttagok: Halász Béla és Gyapai Sándor. Fegyelmi bizottság, lelkészi tagok: Mészáros Mihály, Kovács Mátyás Péter, Kürti Tamás Fegyelmi bizottság, lelkészi póttag: Szatmári Elemér. Fegyelmi bizottság, presbiteri tagok: Kánya Gyula és Póti Dániel. Fegyelmi bizottság, presbiteri póttag: Balázs Bandi István.
„Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed! (Kol 4,17) mondta Pál apostol idézve Kovács Sándor Király Lajosnak, azaz a leköszönő az új esperesnek. Sok olyan szolgálat lesz előtted, amire nem is gondoltál, de ha programod az Ige hirdetése, akkor nincs mitől félned, mert Isten veled lesz! - biztatta. Majd jelképes cselekedetként átadott egy Bibliát, az egyházmegye pecsétjét és kulcsát.
szatmar.ro

Gyalui Farkas, a tudós könyvtárigazgató (1866–1952)
Kultúrtörténeti kutatásaim közben bukkantam rá a Kolozs megyében, Gyalun született Gyalui Farkas sokirányú szellemi tevékenységére. 1891-ben könyvtártisztnek nevezték ki a kolozsvári egyetemi könyvtárhoz. 1892-ben bölcseletdoktori oklevelet nyert, 1896-ban az említett könyvtár őre lett. Magas szintű, megbízható munkájával kivívta, hogy 1911-ben kinevezték könyvtárigazgatónak az egyetemi könyvtár élére. De már előtte Erdély egyik kiemelkedő szakértője lett a könyvtári tudományoknak, erre alapozva 1901 óta a kolozsvári egyetemen a könyvtári tudományok magántanára lett. Nemzedékek sorát ismertette meg az ókori könyvtárak létrejöttével, helyével, működési módjával. Megvilágította hallgatóinak, hogy könyvtári jellegük volt az asszír–babiloni ék- írásos cserépgyűjteményeknek. Egyiptomban és Ázsiában már Krisztus előtt a XIX. században voltak könyvtárak, csakhogy ezekben papirusztekercseken tárolták az ismereteket. A legrégebbiek közé tartozott a Memphiszben, Szuzában, Jeruzsálemben létrehozott könyvgyűjtemény, más néven könyvtár. Általa ismerték meg a kolozsvári egyetemi hallgatók az alexandriai könyvtár értékeit, sajátosságait. Megtudták, hogy Alexandriában éltek a tudományos irányzatok elindítói és művelői, akik a Ptolemaioszok bőkezűsége által oly helyzetbe jutottak, hogy irodalmi és tudományos munkásságuk kevés megszakítással mintegy 800 évig tartott (Kr. e. 300-tól Kr. u. 500-ig). Ebben könyvtárban írta meg Eukleidész a Kr. e. III. században geometriáját. Itt fejlesztette Eratoszthenész a csillagászati földrajzot, Hipparchosz az észlelő csillagászatot. Itt gyűltek össze az asztronómiai észlelések, melyek a spekuláció helyébe léptek. Az Alexandriában állami költségen élő tudósok a tudományok mindenik ágát művelték, az addig ismert anyagot kutatták és rendezték. Tudományos munkásságuk inkább a meglévő tanítása volt, mint újabb igazságok felfedezése. Közös lakhelyük a múzeum volt, melyben tisztán a tudománynak éltek: folyvást gyarapodó alapítványok gondoskodtak függetlenségükről. A múzeumhoz tartozott a nagy könyvtár, melyben Kr. e. 250 körül mintegy 490.000 tekercset őriztek. Egy másik nagy könyvtár a Szerápis templomában állott (42 ezer tekercs). E könyvtárak használata végett, valamint a tudós könyvtárőrök tanításainak meghallgatására az egész világból idejártak. A nyugati és keleti tartományokban élt s hírre vergődött orvosok és tanárok, bölcselők és papok, számfejtők és
csillagászok mind Alexandriába jártak és ott tanultak, az ott-tartózkodást tudományos ké- pesítésnek tekintették. Sajnos, a világtörténeti események, a belső erkölcsi és szellemi fejlemények ezt a központot sem hagyták érintetlenül. A terjedő kereszténység erősen támadta a pogány görög hagyományok veszélyes székhelyét, s Caracalla pénzügyi zavarain a múzeumi alapítványok elkobzásával segített. A nagy görög filozófusok tanításai fennmaradtak. A görög szellem fenntartotta magát, amíg az arabok hódító serege föl nem dúlta a várost (Kr. u. 642). A görög szellemet az arab váltotta fel. A könyvtár először Alexandria ostrománál, Julius Caesar idején égett le, később Antonius Cleopátrának ajándékozta a pergamumi királyok könyvtárát. II. Teodosius császár Konstantinápolyba vitette a megmaradt könyveket. A dolgozatom első részében szóba került a kolozsvári egyetemi könyvtár mint nagy jelentőségű tudományos-művelődési intézmény. Az eltelt 108 évben a tanulóifjúság sok ezer tagja gyakran ide járt ismereteit gyarapítani, egyetemi dolgozatai megírására, vizsgára jegyzetelni, anyagot gyűjteni. A doktori dolgozatok, könyvek megírásához is itt találta meg a legtöbb forrást. A fenti okok miatt indokoltnak találom, hogy felidézzem az egyetemi könyvtár létrejöttének előzményeit, a legfontosabb humán tényezők számbavételét és az impozáns szecessziós épület felhúzásának, alakításának évét, valamint az avatás ünnepélyes mozzanatait. Tervezője Giergl Kálmán és Korb Floris volt. Az építést Reményik Károly kolozsvári vállalkozó irányította 1906-ban és 1907-ben, az év végén már állt az építmény. Az ünnepélyes felavatásra 1909. május 18-án került sor. Az előzményekről tudjuk, hogy az Erdélyi Múzeumot 1859-ben alapították, és ez 34.156 kötetét használatra átadta a kolozsvári egyetemnek. Ehhez az újonnan létrehozott egyetem hely híján különböző gyűjteményekben őrzött 11.134 kötettel járult. Így az egyetemi könyvtár működését 45.000 kötettel kezdte 1874-ben, az épülő egyetem egyik földszinti részében, Szabó Károly, az EME múzeumőrének igazgatása alatt. Szabó Károly három évtizedes (1859–1890) múzeumőri és húszesztendős egyetemi könyvtárigazgatói működése alapozta meg az egyesített könyvtár későbbi fejlődését. Az ő nevéhez fűződik az önálló könyvtárépület felépítésének gondolata is. Szabó Károly halála után, 1891-ben Ferenczi Zoltánt nevezték ki igazgatónak. Kilencévi igazgatása idején újjáalakult a könyvtár. 1899-ben Pestre hívták, ő lett a Budapesti Tudományegyetem Könyvtárának az igazgatója. 1900. augusztus 3-tól Erdélyi Pál vette át a könyvtár igazgatását. Szervezőkészségével és szaktudásával az egyetemi és múzeumi könyvtárat az ország legkorszerűbb intézményévé fejlesztette. Nevéhez fűződik a mai gyönyörű épület felépítése, berendezése, és a benne folyó tudományos munka megszervezése. Az ő kívánsága volt, hogy a különböző termek rendeltetésük szempontjából kövessék a bázeli egyetemi könyvtár beosztását. A katalógusterem: új találmányú fiókokban, rögzítve „téglány alakú kartonlapokra” vannak feljegyezve a könyvtárban lévő könyvek. Engedtessék meg nekem néhány személyes emlék felidézése. Legalább 50 alkalommal kerestem címeket, műveket a katalógusteremben, és jegyzeteltem az olvasóteremben. Akkor tapasztaltam az állomány rendezettségét, hiszen a részleg felelősének kezébe adott kérőlap után 5-6 perc múlva megkaptam a kért műveket. A rendszer kidolgozásához annak idején Gyalui Farkas szakíró is hozzájárult.
Forrásmunkák: Révai nagy lexikona, IX. kötet; Lászlóffy Aladár – Házsongárd; internet
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)

Vértanúság és aranygömb
Tange Kenzó Mária-katedrálisa Tokióban – monumentális belső tere a nyugati katedrálisok hangulatát idézi
A másfél hónapra kalibrált ünnepi csillogás, vásárlási láz amerikai mintára már Európában is a fekete péntekkel (black friday) veszi a kezdetét, és nyomokban tartalmaz csak elcsendesedést, bűnbánatot és adventi várakozást, mint szóját a tejcsokoládé.
1.
Az újabban „szerethető betontömbökkel” és páncélozott járművekkel biztosított, bőségben és kavalkádban egymással versengő vásárokban minden az ölünkbe csöppen, ha nem sajnáljuk rá a pénzt, ezért könnyen megfeledkezünk azokról a karácsony-környéki történetekről, amelyek a szenvedésről és mártíromságról szólnak. Pedig az ünnepkör tanulságosan van összerakva. Karácsony másodnapján István diakónus őskeresztény vértanúságára emlékezik az egyház, akit a csőcselék a hite miatt kövezett agyon. Jeruzsálemben az ő nevét viseli az István-kapu mind a mai napig. János apostolról, a szeretett tanítványról a rá következő napon szólnak a szentbeszédek. Egyedüliként az apostolok közül János nem volt ugyan mártír, de a majdani nagy megpróbáltatásokról az ő tollából értesülhetett az utókor. Ez A jelenések könyve. Aprószentek napjának nem csak az ártatlanul felkoncolt betlehemi gyermekek bármely kultúrában kapitális bűnnek számító esete adja a súlyát, de közvetlenül kapcsolódik hozzá a napkeleti bölcsek látogatása (Vízkereszt) után az üldöztetés elől Egyiptomba menekülő Szentcsalád képe is.
2.
Megválasztása óta Ferenc pápa többször hangoztatta abbéli meggyőződését, hogy a keresztényüldözések első évszázadaiban sem haltak meg annyian a hitükért, mint manapság. Nem véletlen, hogy az Olaszországban 2016 januárjában közzétett társadalmi célú hirdetés, amely a napjainkban zajló keresztényüldözésre kívánta felhívni a figyelmet, épp az ő gondolatával indult, melyet egy Úrangyala-imádság után a Szent Péter-téren egybegyűlteknek mondott: „Testvéreink vérüket áldozzák pusztán azért, mert keresztények.” Később egyik, a pápa lakhelyéül szolgáló vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli homíliájában, amelyet a katolikus sajtó nem rejtett véka alá, csak épp azok nem hallották meg, akiknek szánta, bővebben is kifejtette mondanivalóját: „Ami Szent István első vértanúval, aztán az aprószentekkel megtörtént, az ma is folytatódik megannyi keresztény halálával, akiket a Krisztusba vetett hitük miatt ölnek meg. Létezik ugyanis vérszomjas keresztényüldözés: például amikor vadállatok tépték szét a keresztényeket a nézőtéren helyet foglalók örömére, vagy amikor a szentmise után, a kivonuláskor felrobbantott bombával röpítették a levegőbe őket. Van azonban »fehér kesztyűs« üldöztetés is, mely a kultúra álarca mögé rejtőzik, és a társadalom egyik szegletébe szorítja vissza az embert, egészen odáig menően, hogy elveszik a munkáját, ha nem alkalmazkodik a törvényekhez, melyek a Teremtő Isten ellenébe mennek.” (Erre rezonál a 2006–2016 között Erdő Péter magyar bíboros által elnökölt Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tavaly októberi, monacói gyűlésén megszövegezett állásfoglalása, amely Európát olyan kontinensnek látja, „ahol számos társadalmi és kulturális hatás nyomására a kereszténységet mindinkább perifériára szorítják hátrányos megkülönböztetés révén”.)
3.
A kultúra álarca: nagyon érdekes szókapcsolat. Karácsony táján érdemes elgondolkodni, vajon erről van-e szó, amikor a közterekről bírói ítélettel vagy civil nyomásra kitiltott betlehemekről hallunk, mivel azok sérthetik a más vallásúak vagy másként gondolkodók isten tudja, miféle érzékenységét egy olyan kontinensen, ahol a néhai Antall József magyar miniszterelnök sokat idézett bonmot-ja szerint „még az ateista is keresztény”? Erről van-e szó, amikor abszurdba hajló érveléssel II. János Pál pápa köztéri emlékművének megcsonkítására tesznek kísérletet, mondván: igen feltűnő azon a kereszt? Erről van-e szó, ha azért bélyegeznek „túlságosan vallásosnak” egy karácsonyi reklámot, mert annak a mottója „Christmas begins with Christ”? Erről van-e szó, ha média-hatóságok betilthatnak egy keresztények kivégzéséről szóló beszámolót, mivel azt „erőszak-keltőnek”, sőt „pornográfnak” minősítenek? És erről van-e szó, ha nyögvenyelős nyelvészkedéssel bizonygatják, hogy sérti a gendersemlegesség ideológiáját, ha Isten nevének említésekor egyes európai nyelvekben a hímnemű személyes névmást is ejteni kell? Szinte mindegy, melyik esetet melyik haladó társadalom gyöngyözte ki magából, elég annyi, hogy európai példákat citáltam a közelmúltból.
4.
Mielőtt megnéztem volna Martin Scorsese Némaság (Silence) című, ez év tavaszán bemutatott filmjét, bevallom: keveset tudtam a japán kereszténység megrázó történetéről. Jártam ugyan Tokióban Tange Kenzó csodálatos Szűz Mária-katedrálisában, amely rendkívül népszerű esketési helyszín a nyugatos menyegzőkért bolonduló japánok körében, múzeumi tárlóban láttam taposóképet, amely a Tokugava-sógunátus hírhedt, keresztényellenes rituális tárgya volt, sőt: ismertem a Mária-kannon, azaz a buddhista Madonna ábrázolásmódjának jelentéstartalmát is, összefüggéseiben azonban mégsem tudtam értelmezni a Japánban látottakat. Szégyen vagy sem, a sok vizuális inger egyszerűen elnyomta bennem a gondolkodó embert, a Némaság tehát olyan volt, mint egy megvilágosodás. Kartográfusok érezhettek hasonlót, amikor végre kiszínezhettek térképeiken a tenyérnyi ismeretlent. A monumentális alkotás cselekményéről nem ejtek szót, hozzáférhető már a különféle adtahordozókon, ínyenceknek viszont Endó Súszaku azonos című, magyarul is megjelent regényét, esetleg az 1972-ben Cannes-ban is bemutatott Némaságot (Chinmoku) ajánlom, amely Shinoda Maszahiró munkáját dicséri. Kis leleményességgel ez utóbbit is könnyen elérhetjük online, érdekes tanulmány lehet a két filmes látásmód összevetése. A lényeg azonban az, ami a történet vertikalitásából fakad: a szélsőséges környezetben megélt hit ereje, amely a folyamatos fenyegetettségnek és állandó életveszélynek való kitettség, a nyilvános vallásgyakorlás lehetetlensége, valamint a totális üldöztetés ellenére is képes évszázadokon át összetartani, megőrizni egy közösséget. Valami távoli, sejtelmes bizonyosság pisla fénye világít a mindennapi gyarlóság, reménytelenség és megalázottság sötétjében. Erős a párhuzam a közel-keleti kereszténység másfél évezreden át megélt, és napjainkban már a végkifejletéhez érkező tragédiájával. Noha Scorsese több évtizeden át dédelgette tervét, egyértelmű, hogy ez adja a Némaság filmes adaptációjának aktualitását.
5.
Az Open Doors (!) nevű keresztény emberi jogi szervezet kimutatásai szerint az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a kereszténységük miatt üldözöttek száma, ezzel párhuzamosan pedig megduplázódott a keresztény templomok ellen elkövetett támadások száma is. A holland civil szervezet a 2016-os adatok alapján mintegy 215 millióra teszi a hitük miatt üldözött vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülő keresztények számát. A száraz statisztikáknak sokféle, a hétköznapi emberek száma is értelmezhető képlete jelent meg a sajtóban: minden öt, vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, minden öt percben legalább egy keresztényt megölnek a hite miatt, minden tizenkettedik keresztény valamilyen diszkrimináció, üldöztetés vagy fizikai erőszak áldozata lesz a kereszténysége miatt. A helyzet súlyát jelzi, hogy a témában számos nemzetközi konferenciát szerveznek már évek óta, legutóbb például Budapesten (január és október), Genfben (március) és Washingtonban (május) került sor hasonlóra. Szakemberek az üldöztetés legfőbb okát a szélsőséges iszlám terjedésében látják, és úgy gondolják, hogy a közel-keleti válság legnagyobb vesztesei maguk a Krisztus-hívők, hiszen őket azokban az országokban is hátrányos megkülönböztetés vagy fizikai erőszak éri, ahol a hatóságok egyébként szigorúan lépnek fel a szélsőségekkel szemben. Ennek szomorú példái voltak a legerősebb és legnépesebb közel-keleti keresztény közösség, a nagyjából 10 milliós egyiptomi kopt ortodoxok templomai elleni virágvasárnapi merényletek, amelyek három hónapig tartó rendkívüli állapotot eredményeztek az országban. Ferenc pápa egyiptomi látogatását is ennek árnyékában sikerült tető alá hozni, az Al-Azhar nevű legfőbb egyiptomi szunnita központ pedig szokatlanul éles hangon szólalt meg a tragédia kapcsán. Henri Boulad, a tudós egyiptomi jezsuita páter a merényletek után alig pár órával tartott alexandriai szentbeszédében szinte dacosan reagált a történtekre: „A gyűlöletünket nem kapjátok meg! Szeretünk titeket!”
6.
Júniusban vetítette a magyar köztelevízió Övék a mennyek országa című dokumentum-sorozatának első, észak-iraki üldözött keresztényeket bemutató epizódját, amelynek létrejöttében Böjte Csaba ferences szerzetes tevékeny részt vállalt. Az egyiptomi kopt keresztényekről szóló fejezetet már a szeretet ünnepének közeledtével, advent harmadik vasárnapján tűzték műsorra, talán jelezve: karácsony elmúltával feltartóztathatatlanul közeledik a keresztáldozat, és nem telhet el úgy az ünnep, hogy nem gondolunk a szükséget szenvedő, másfélezer éven át kitartó, most mégis a szemünk láttára kipusztuló ősi keresztény közösségekre. Vajon hányan vesszük ma komolyan – akár egy ima erejéig – Boulad atya krisztusi szeretetben gyökerező, dacos fogadalmát, amely a modern kori mártíromság és a megbocsájtás erejébe vetett hit jelmondata egyaránt lehetne? És vajon mi, kényelmes európaiak, akik a vásári karácsonyok ragyogásában fürdőzünk heteken át, ugyan hány esztendeig volnánk képesek kitartani egy olyan környezetben, ahol az ádventnek mintha már sohasem akarna vége lenni? Laczkó-Vass Róbert / Szabadság (Kolozsvár)