Amióta Marosjárán és Kisillyén megszüntették az öt-nyolc osztályos iskolát, a tanulók gyalog járnak az erdőcsinádi – legközelebbi – iskolába. A szülők többször kérték az iskolabuszt, de eddig nem tudták ezt elérni, a járai gyerekeknek napi tizennégy kilométert kellett veszélyeknek kitéve, az erdő mellett, a határon keresztül – gyalog megtenniük. Végre most február elsejétől megjelent az iskolabusz. A buszt eredetileg a teleki román tagozatos gyermekek szállítására kapták. A helyi tanács úgy döntött, hogy ezzel az iskolabusszal a járai és a kisillyei magyar gyermekek utaztatását is ellátják. /Mezey Sarolta: Sokévi gyaloglás után. Busszal járnak iskolába a járai és kisillyei gyerekek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./

Marosvásárhelyen nem nevezhetnek el utcát Kossuth Lajosról, egy román bíró ítéletére alapozva a döntést. A bíró szerint Kossuth Lajos negyvenezer erdélyi román megöléséért és háromszáz parasztház felgyújtásáért felelős. Közben Románia uniós tagállam lett. A Kossuthra rótt vád nem új keletű a román történetírásban. 1996. március 14. óta Kolozsvárott, a Biasini Szálló épületén – a Petőfi Sándor tiszteletére elhelyezett emléktábla alatt – román és angol nyelven írt bronzöntvény hirdeti: „A magyar nemesek 1848-1849-ben 40 ezer románt végeztek ki és 239 falut fölégettek. ” 1850-ben az osztrák, hivatalosnak tekinthető felmérés szerint a román áldozatok száma 4366 főben állapítható meg – a harc közben elesettek száma nélkül. Ugyanezen felmérés szerint az erdélyi magyar lakosság vesztesége – a polgári lakosságot nézve – 7500-8500 főre tehető. George Baritiu román történész 1890-ben hatezer román polgári lakos haláláról számolt be, s a mai napig ezt a számot tartja hitelesnek a mérsékelten liberális román történészgeneráció is. Ha tehát a számokkal „játszunk”, akkor a románok embervesztesége minimum 4366, maximum 6400 fő. Ez nem kevés, de messze van a negyvenezertől. Avram Iancu – a Habsburg-udvar által buzdított – felfegyverzett román csapatai 1848 októberében kisebb hadjáratba kezdtek az erdélyi magyarok ellen. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le. 1849 januárjában Nagyenyeden egy román felkelőcsapat feldúlta a várost, különös kegyetlenséggel nyolcszáz embert ölt meg. A mészárlások Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán folytatódtak. A román–magyar összecsapásokban esett el a márciusi ifjak egyik jeles alakja, Vasvári Pál is. Avram Iancut a magyar forradalom leverése után nem vonták felelősségre. Az enyhülés a kompromisszumra készen álló Nicolae Balcescu fellépésével kezdődött, ő békülő szándékkal fordult Kossuth Lajoshoz. A magyar kormánnyal aláírt „megbékélési tervezet” képezte részben az alapját a magyar nemzetgyűlés 1849. július 28-án elfogadott határozatának. Vérváddal, tömeggyilkossággal sújtani Kossuthot felelőtlenség. /Kovács Emőke történész: Kossuth Lajos, „a tömeggyilkos”. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

A 107-es, Magyarlóna–Brév közötti megyei út mentén levő négy falut vette célba a kutatás: a polgárosultabb Tordaszentlászlót, mint községközpontot, a hajdani (1930) Torda-Aranyos vármegye egyik legrégibb művelődési központját, a Kolozsvár külvárosához közelebb eső Magyarfenest, valamint két román falut: a kollektivizált Jára- vagy Oláhrákost, illetve a kollektivizálatlan Hesdátot. Tordaszentlászló változatos gasztronómiai kínálatán kívül, kalotaszegi látnivalókat biztosít az idelátogatóknak /Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum, Jósika–Mikes–Széchen barokk stílusú kastély és dentrológiai park, a református templom és berendezése, a több mint 400 esztendős magyar iskola és tablógyűjteménye, Szent László király szobra és a királyhoz fűződő hagyományok (Szent-László kútja), a Tordai-hasadék, a Szent László-napi magyar kórustalálkozó, művészi kopjafa a falu alapításának és fontosabb történelmi eseményeinek évszámával, a millenniumi Kiserdő a honvéd emlékoszloppal, a Szentlászlói Kórus és Fúvószenekar, két hagyományőrző tánccsoport, gazdag községi könyvtár, színjátszó csoport/. Magyarfenesen a felújított árpádkori magyar római katolikus templom, a református templom szép népi varrottasaival, a kolozsvári Heltai Alapítvány által évente megrendezett Szent István-napi néptáncfesztivállal, valamint vendéglőjével vonzza a turistákat. A kutatói terepmunkát és felméréseket 41 kutató és egyetemi hallgató végezte, melynek során több mint 100 fénykép, 200 órányi hangos felvétel és 20 órányi videofelvételt készítettek a négy faluban. Tordaszentlászlón Tötszegi Tekla és Gazda Klára tanároknak a népi szűcshímzés, a női mellrevaló készítésének munkafolyamatát, szakszókincsét, ornamentikáját sikerült rögzíteniük, Magyarfenesről egy asszonyöltözetet, Hesdátról juhászati eszközöket vásároltak meg. A kutatás és felmérés teljes szintézisét Kolozs Megye Tanácsa román nyelvű dokumentumkötetben adja ki. De miért csak román nyelven? Meddig tart még ez az etnikai elfogultság? /Boldizsár Zeyk Imre: Hagyományozás – Híradás a készülő észak-erdélyi autópálya menti négy faluban végzett kutatások eredményeiről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./

Felakasztották Avram Iancut Csíkszeredában
Százharminckilenc évvel a halála után Csíkszeredán jelképesen felakasztották Avram Iancut, az 1848-49-es magyar forradalom alatt a magyar csapatok ellen támadó erdélyi románok vezetőjét.
A „kivégzés" végrehajtója, Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület egyik vezetője a magyar szabadságharc margóján arra az „állati kegyetlenségre" szerette volna felhívni a figyelmet, amellyel a Iancu, Petru Dobra és Axente Sever által vezetett román szabadcsapatok a védtelenül maradt magyar polgárok ellen követtek el. Csibi akciója során bemutatott egy helység-és névtáblát, amelyek „a román csapatok által elkövetett népirtás" helyszínei és áldozatai olvashatók.
„Avram Iancu, a Nagyenyeden, Zalatnán, Abrudbányán és a többi településeken elkövetett minősített emberölés, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, gyilkosságra való felbujtás és hazaárulás vádjában bűnösnek találtatik és halálra ítéltetik" hallható az akcióról készült videón a „rögtönítélő bíróság egyhangú ítélete".
„Isten legyen irgalmas lelküknek. Így jár az, aki a magyar és a székely ember ellen vét", zárta a ceremóniát Csibi.
Az eset különlegessége, hogy Csibi minderre engedélyt kapott! Dan Iamandi, a helyi csendőrség vezetője a sajtónak elmondta: kérelem érkezett az 1848-49-es forradalomra való megemlékezésre és ők ezt engedélyezték, de fogalmuk sem volt arról, hogy az akció mit takar. Hozzátette: mivel az „előadás" elsősorban gyerekek érdeklődését keltette fel, ezért Csibi ellen a gyermekvédelmi hivatalnál tesz feljelentést.
Avram Iancu a Fehér megyei Felsővidrán (most már „természetesen" Avram Iancu nevét viseli a település) született és a magyar szabadságharc idején az osztrákok által támogatott román szabadcsapatok egyik vezetője volt. A wikipedia.hu szerint az általa vezetett román szabadcsapatok a védtelen maradt magyar településeket sanyargatták: Zalatnán hétszáz, Nagyenyeden kilencszáz ember haláláért felelősek, de véres portyákat vezettek Hari, Nagylak, Borosbenedek és Jára ellen. Kocsis Zoltán, Impulzus. Erdély.ma

A rideg szobrok vetése
Eszünkbe juthat ma is számos román történészprofesszor, a maiak közül többek között Lucian Boia; a kitalált és nyugat felé és itthon is kitálalt román történelmi mítoszokat szedte rendbe-ráncba több könyvében is. A hazugság mégis burjánzik tovább. Most ismét, és ki tudja, hányadszor avatták nemzeti hőssé Avram Iancu (1824–1872) tömeggyilkost, aki az 1848-49-es Habsburg-ellenes magyar forradalmat és szabadságharcot támadta hátba hatalmas bécsi pénzösszegekért.
A román képviselőház elfogadta a nemzeti hős megnevezést, és óhatatlanul fölvillan előttünk a tömegmészárlás levezénylése Nagyenyeden 1849 januárjában, majd Nagylakon, Hariban, Járán és még tizenhárom magyar településen, többezernyi civil, asszony, gyermek legyilkolása Zalatnán. Zárán ugyanez történt. A kommunista meg a mostani áldemokráciákban Erdélyt elárasztották Avram Iancu szobrai, akár a Vitéz Mihályé (Mihai Viteazul), aki maga sem tudta, hogy 1599-ben „három román országot egyesített”, szintén hatalmas Habsburg császári pénzen, az erdélyi lázadó magyarok ellenében.
Ezért nem véletlen számomra sem a román megalázásokban élvén elviselőként, hogy eszembe ötlött azonnal az igazmondó román tudósok, professzorok, történészek sora, akik a nemzeti mítoszok, hazugsághalmazok haszonélvezői ellenében elmondták már Avram Iancu viselt dolgait is, el a Mihály Vitéz vajda mesés, fellegjáró „egyesítgetését” is a jelennek. Lám, kampányoltatják mégis Avram Iancut a román politikusok a magyarok és a történelem ellenében. Nem először. A fiatal jogász 24 éves korában kezdte jogi meg „nemzeti hősi” pályafutását, bele is tébolyodott a történésekbe, a partizánharcokba, a népgyilkolásba, és legfőképpen abba, hogy rájött: Ferenc József császár nemcsak a magyarokat büntette iszonyúan, hanem a románságot is megalázta, vissza a jobbágyságba, minden ígérgetései ellenére.
A holtak nem nyilatkoznak Nagyenyeden, Nagylakon, Zalatnán és annyi meg annyi magyar településen. Barcaföldváron sem. Mind magyarok, akikre emlékeznünk szobrok nélkül is nagyon nehéz. A nemzeti fájdalmat nem lehet kiheverni. A román nemzeti szobrok csak árnyékot vetnek, gabonát nem.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Enyészettől megmentett iratokból, idősek visszaemlékezéseiből falumonográfia
Amikor a székelyudvarhelyen működő Báró Hajna Unitárius Nőszövetség felvállalta Lakatos Gyula nyugalmazott unitárius lelkész kiadványának megjelentetését, még együtt álmodták meg a kötetet. Nyomdában van a Szemelgetés Recsenyéd történetéből című monográfia. Sajnos a szerző már csak fentről veheti azt számba.
A közel kétszáz oldalas, bőséges fényképanyagú kötet gazdag ismeretanyagot tartalmaz a falu múltjáról, a templom, az iskola, az udvarház történetéről, a családok sorsának alakulásáról, az elvándorlásról, lelkészek, elöljárók tevékenységéről, a népszokásokról – a mű egészében megelevenedik a régmúlt idők színes világa.
A recsenyédi születésű Lakatos Gyula lelkész felkutatta, összegyűjtötte az évek során magántulajdonba került, egykori eseményekről tanúskodó iratokat, és a falu idős embereivel való beszélgetései során rengeteg információhoz jutott a település régi arculatával kapcsolatosan.
A feledéstől, enyészettől megmentett iratok, történetek, idős emberek visszaemlékezései így idézik elő az olvasóban az összetartozást, erősítve azt. A kötet hiánypótló azok számára, akik kevésbé ismerik Recsenyéd történetét, avagy érdeklődnek a falu múltja iránt – legyenek helyiek, elszármazottak vagy látogatók.
Lakatos Gyula egykori nyugalmazott unitárius lelkész több mint egy évtizednyi kitartó munkájának szép eredményeként született meg a mű. A szerző vallomása szerint érezvén az idő szorítását tudta, hogy ennek a kutakodásnak neki kell fognia, mert ha nem is sok, de lesz, amit írni.
A szülőfalutól kapott értékek, a falu és közösség iránti megbecsülés és szeretet táplálta lelkesedését, tenni akarását, s úgy érezte, hogy a sok jóért cserébe maradandót kell alkotnia. A szerző jó humorérzéke megmutatkozik a monográfia kezdő soraiban, amelyben elénk tárja, hogyan is esett meg ama nevezetes recsenyédi kutya története...
A Báró Hajna Unitárius Nőszövetség célja, hogy segítsék a helyismereti kutatások eredményeinek terjesztését, és egy olyan múltra vonatkozó érdekességeket tartalmazó könyvet nyújtsanak az olvasóközönségnek, amely a honismereti oktatás kiegészítője lehet. A nőszövetség tagjai nagyon jól ismerték Lakatos Gyula lelkészi munkásságát, akit mindig foglalkoztatott a települések történetének megismerése, ezért szívesen vették szárnyaik alá a kiadvány létrejöttének megvalósulását. Édesapja tervei alapján a nyomdai előkészítés és a grafikai arculat a szerző lányának, Lakatos Gabriellának a munkája.
Életút
Lakatos Gyula 1933. április 4-én született a Szentmárton községhez tartozó Recsenyéden – tudtuk meg lányától, Littasi Csillától. Tanulmányait a helyi elemi iskolában kezdte, majd a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban folytatta, és az egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán végezte 1956-ban. A hívek kérésére Kiss Elek akkori püspök 1956. július 1-jén Székelykálba nevezte ki gyakorlóévre. Utána 1964. október 20-áig ott folytatta lelkészi tevékenységét. Házasságot kötött Komán Mária tanítónővel, és két leánygyermekkel áldotta meg az Isten. Az egyházközségben végzett szolgálata mellett a lelkészhiány miatt beszolgált Vadadba, Iszlóba és a hozzá tartozó két szórványegyházközségbe, Ilyébe és Járába. Tevékenységét az egyházközség szolgálatába állította, munkája legfőbb eredményének azt tartotta, hogy egy templomba járó gyülekezetet hagyott maga után. 1964. október 20-ától nyugdíjazásáig, harmincöt éven keresztül Homoródkarácsonyfalván szolgált. 2000. január 1-jén vonult nyugdíjba. Recsenyéden, a szülői házban töltötte nyugdíjas éveit. 2017 szeptemberében hunyt el. Molnár Melinda / Székelyhon.ro