Két értékes könyv jelent meg a budapesti Európa és a bukaresti Kriterion gondozásában, Imreh István-Pataki József: Kászonszéki krónika /1650-1750/ és Antal Imre: Gyimesi krónika. Ahol a kászoni krónika végetér, valójában ott kezdődik a gyimesiek története /1764/. A kászoni öt település /Feltíz, Altíz, Impér, Jakabfalva, Újfalu/ katonáskodó székelysége igyekezett megtartani kialkult rendjét. Katonákból, bujdosókból, menekülőkből verbuválódott a Gyimes vidékének népe. Innen szóródtak tovább ki vissza Csíkba, vagy miként a hétfalusiak, Brassó mellé. Az erdélyi magyarság számára ma is ugyanaz a kihívás, mint sokszor a múltban. A kászoni székelyek önmegőrzése avagy a gyimesiek választotta vándorlás, csángó sors. /M. Á.: Maradó székelyek, elmenő csángók. Krónika Kászonból, Gyimesből. = Pesti Hírlap, márc. 23./

Pataki József /Jakabfalva, 1908. dec. 6.-Kolozsvár, 1993. szept. 17./ történész, nyugalmazott egyetemi tanár munkássága előtt tisztelgett Demény Lajos. Pataki József a Bolyai Tudományegyetem tanára volt, részt vett a Román Tudományos Akadémia Erdély középkori oklevéltárát szerkesztő munkabizottságában, Imreh Istvánnal együtt feldolgozta az 1614-es székely katonai összeírás adatait és kiadta /ugyancsak Imreh Istvánnal együtt/ Kászonszék krónikáját: Kászonszéki krónika 1650-1750, Budapest-Bukarest, 1992/. A Székely Oklevéltár köteteit Demény Lajossal együtt készítette: 1971-ben kezdték a munkát, a Székely Oklevéltár I. kötete 1983-ban, a II. 1985-ben látott napvilágot. Hatalmas munkabírással, szinte éjt nappallá téve dolgozott. Pataki József válogatásában látott napvilágot a Kolozsvári emlékírók 1603-1720 /Kriterion, Bukarest, 1990/ című kötet. Ebbe olyan forrásokat közölt, melyet eddig még senki sem dolgozott fel. Pataki József fiatal munkatársai, tanítványai pályafutását készséggel egyengette. Haláláig dolgozott. /Demény Lajos: A történész Pataki József emlékére. = A Hét (Bukarest), nov. 26./

Idén júl. 29-e és aug. 5-e között ötödik alkalommal rendezi meg a Kászonokban a kolozsvári Minimum Party Társaság az összművészeti alkotótábort. Az előző években a jakabfalvi Salutaris-borvíz környéke adott otthont, jelenleg a Kászonfeltíztől 5 km-re eső Tiszásfőn táborozik a népes társaság: 120 egyetemista, köztük budapesti zenészek, győri filmesek, bukaresti fotóművészek, képzőművészek, építészek, színészek vesznek részt a műhelytevékenységekben, melyeket közismert művészek vezetnek - tájékoztatott a tábor főszervezője, Korodi Szabolcs. Gáspárik Attila színész és Szabó Attila rendező a színházi műhelyeket, Starmüller Géza, a képzőművészeket, Radu Igazság a fotósokat, Hartyándi Jenő a filmeseket irányítja- Tábori újság és rádió tudósítanak a nap eseményeiről. /Kristó Tibor: Minimum Party a Kászonokban. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

"Romániában 1990 óta csökken a lakosság lélekszáma. 1990-ben és 1991-ben a születések száma még nagyobb volt, mint a halálozásoké, de a kitelepedési hullám következtében már ekkor csökkent a lakosságszám. 1992-től a halálozások száma is meghaladta a születések számát. A folyamatok eredményeképpen 2000. január elsején, becsült adatok szerint az országnak 22.445.500 lakosa volt, ez 345.500-al kevesebb, mint amit az 1992-es népszámlálás mutatott. Ez az ország lakosságának 1,6 %-os fogyását jelenti. A legnagyobb a román népesség csökkenése: 240.300 fő. A magyarok száma 97.300-zal, a németeké 34.500- zal csökkent; a romáké 25.100-zal nőtt (becsült adatok szerint). A teljes nemzetiségszámhoz viszonyítva, százalékban kifejezve, míg a románok esetében ez 1,2 %, a magyaroknál ez 6 %. Gagyi József a jelenlegi helyzetet a Kászoni-medence bemutatásával érzékeltette. Öt településről van szó /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva, Kászonújfalu/. A huszadik század közepétől egyre csökkent a születések száma is. 1956-1966 között 11,92 %-kal, 1966-1977 között (19,10 %-kal, 1977-1992 között 16,20 %-kal, majd 1992-1998 között 0,96%-kal csökkent a község lakossága; 1996-ban 3120 lélek élt az öt településen. Sok fiatal is elment a Kászonokból a kilencvenes években: Magyarországra, de Svájcba, Franciaországba is. A község testvérkapcsolatai, más településekhez viszonyítva, jól működtek, és láthatóan hasznára vannak a közösségnek. Saját telefonközpontot vásárolt a község, svájci támogatással. Kászonaltízen a katolikus egyház működteti a kultúrházat. Szociális problémákat kezelő civil szervezet működik szintén Kászonaltízen. Az öt települést magába foglaló kisrégiót alakítottak, ennek már saját menedzsere, költségvetése, számítógépe és adatbázisa, távlati tervei vannak. A Kászonokban most már megállt a népesség- és a képességcsökkenés. Gagyi végkövetkeztetése: ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség, a képesség-fenntartást kell megcélozni. A vita itt kezdődhet: ki végezze ezt, milyen eszközökkel, és milyen módszertannal. /Gagyi József: Népességcsökkenés - képességcsökkenés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27., folytatás: okt. 28./"

"Júl. 7-én, vasárnap került sor a Kászonokban a sokadalmi ünnepségre, amely régi hagyományokat elevenített fel. A kirakóvásár, a népi mesterségek mellett Kászonjakabfalva iskolája névadó ünnepségét tartották meg: az iskolát a kászonjakabfalvi származású Pataki József történészről nevezték el, az óvoda Kovács Irén szerzetes nővér nevét vette fel, aki a falu szülöttjeként került később Amerikába. /Kászoni sokadalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./"

"Kászonjakabfalván júl. 7-i vasárnap az iskola Pataki József (1908-1993) történészprofesszor, akadémikus nevét vette fel, aki ebben a faluban született. A kászonjakabfalvi óvoda névadója teljesen ismeretlen. Kovács Irén (1919-1987) szintén e faluból indult el. A bécsi döntés után Budapestre ment, ahol szociális testvérként dolgozott. Később Amerikába ment. Sokáig Buffalóban tanult, majd szociológiából doktorátust szerezve különböző egyetemeken tanított. Kilenc nyelven beszélt. A későbbiekben az ENSZ, illetve az UNESCO keretén belül látott el felelősségteljes feladatokat rendje megbízásából. Élete utolsó éveiben Puerto Ricó-ban dolgozott. 1987 tavaszán hunyt el a szigeten, Ponce városában, sírja is ott van. A Puerto Rico-i Szent János Egyetem könyvtára az ő nevét viseli. Élete utolsó két évtizedében csak néhány alkalommal járt szülőföldjén, de mindig igyekezettel segítette az itthoni szegény családokat, gyermekeket, plébániákat. Az avatóünnepségen Kovács Irén életéről Balázs György újtusnádi esperes, a nővér jó ismerője beszélt. /Sztojka Tamás, Nagykászon: Névadó ünnepség a kászoni sokadalmi napokon. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"

"Orbán Menyhért plébános 19 éve szolgálja Kászonaltíz községet, jó szervezőkészségével, a falu javán munkálkodik. Beállt az Agrocaritas-mozgalomba. Megalakították a gépkört, fiatalokat küldött nyugati gyakorlatra. A gépkörön keresztül mezőgazdasági gépeket hoz be nyugatról. A medence lakossága az öt faluban /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu/ a kivándorlás miatt 3000 körül van. Hiányzik a középkorosztály. A születésnek csaknem kétszerese az elhalálozás. A nyolcosztályos általános iskolába 150 gyermek jár, a felső tagozaton ide járnak a jakabfalviak is. Hét éve működik a cigányiskola, ahol 60 gyermek van. A plébános a hívek segítségével korszerűsítette a kultúrotthont. /Gál Éva Emese: Hogy az egyház segítsen az embereken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./ "

Négyszáz éves a kászoni oktatás
A hétvégén lezajlott kászoni falunapok keretében vasárnap megemlékeztek a kászoni oktatás négyszázadik évfordulójáról is. A kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában emléktáblát helyeztek el, a kultúrotthonban pedig néptánccsoportok, ifjú zenészek, énekesek léptek fel a jubileum alkalmával.
Tudomány s erény díszére címmel, Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből alcímmel jelent meg idén András Ignácnak, a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatójának könyve a kolozsvári Verbum Kiadónál.
Amint az a kiadványból kiderül, Kászonban az oktatás kibontakozásának kezdetei a XVI. századra tehetők, az első írásos említés az 1614-es kászonimpéri lustra, amelyben iskolamestert is feljegyeztek. A következő időszakból találtak írásos említéseket arról, hogy a többi kászoni településen is iskolamesterek tevékenykedtek, beindult az oktatás. A könyv címében idézett felajánlás – Tudomány s erény díszére – a Kászoni-medence legrégebbi oktatási intézményének, a kászonimpéri iskolának a homlokzatán áll. Ez az épület 1874-ben készült el a Nagykászon név alatt ma is egy egyházközségbe tartozó Kászonfeltíz, Kászonaltíz és Kászonimpér fiataljainak oktatására.
A Kászon községet jelenleg alkotó öt faluban, Altízen, Feltízen, Impérben, Jakabfalván, Újfaluban a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola keretében zajlik az oktatás óvodától nyolcadik osztályig. Az iskola 1990-ben vette fel a Kászonfelsőfaluban 1678-ban született pap-tanár, Lukács Mihály nevét. A filozófiai, teológiai tanulmányokat végzett, doktorált, 1703-ban pappá szentelt, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főesperesi tisztségét is betöltő Lukács Mihály vagyonát a csíksomlyói római katolikus gimnáziumban tanulni kívánó szegény ifjak ellátására, támogatására adományozta.
Vasárnap délben a Lukács Mihályról elnevezett iskola falán leplezték le a négyszáz éves kászoni oktatásnak emléket állító emléktáblát. „A ma megszerezhető tudás a múlt tapasztalatainak összegzése, nagy felfedezések, élettapasztalatok ötvöződnek benne. Aki viszont ma a múltból tanul, az az értékek átmentésével a jövőt teszi gazdagabbá. Hiszem, hogy ennek az értékmentésnek hű szolgája volt a kászoni oktatás is négy évszázadon át, és remélem, hogy e hivatásának a jövőben is becsülettel eleget fog tenni” – fogalmazta meg András Ignác iskolaigazgató a térségbeli oktatás mérföldköveit összegző kötetének bevezetőjében.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

Lélekharangok a Kászonokból
Ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni – fogalmazza meg legújabb könyve végén András Ignác helytörténész, néprajzi író. A Kászonszéki lélekharangok című kötetet csütörtökön délután mutatták be a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg tavaly év végén András Ignácnak a Kászonszéki lélekharangok – A Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában című kötete. A szerző az egykori Kászonszék templomai és a köréjük szerveződő közösség, hozzájuk kötődő emberi sorsok, történelmi események bemutatására vállalkozott ezzel az írással – áll a könyv bevezető fejezetében.
„A kászoni templomok és kápolnák különböző korokban épültek. 1701-ig egy egyházközség volt Kászonszéken, miután különváltak a falvak, azután kezdtek épülni a kápolnák. Kivétel ez alól a kászonimpéri és feltízi kápolna, ezek jóval régebbiek, mint a többi, a 14. századig vezethető vissza. Miután az egyházközség szétvált, 1792-ben kezdték építeni az újfalvi templomot, 1868-ban a kápolnát és 1908-ban a jakabfalvi templomot. Természetesen mindenik kápolna az illető kornak a stílusjegyeit viseli magán” – magyarázta a szerző. Mint rámutatott, a kászoni ember hagyományőrzőnek és vallásosnak mondható, mert ragaszkodik a régi hagyományokhoz, a katolikus valláshoz. „Volt Kászonban egy káplán, Erőss Lajos, aki később nagyprépost lett, és aki a hatvanas években írt egy levelet az egykori papjának. Ebben leírja, hogy mennyire beleivódtak az emlékezetébe a kászoni összejövetelek, a hagyományőrző és vallásos nép. Mindezt kincseknek nevezi, olyan kincseknek, amelyek nagy élményt nyújtottak számára. Ebben a pár szóban nagyon sokat elárul az egykori káplán a kászoni emberről.”
András Ignác több mint négy évtizede foglalkozik Kászon község településeinek múltjával. Helytörténeti adatokat gyűjt, egyházi levéltári adatokat dolgoz fel. „Nagyon sok legenda is van, például a feltízi kápolna legendája vagy Jakabfalva legendája. Utánanéztem, hogy mi a valós alapja ezeknek a legendáknak, és megdöbbentem, hogy mennyire igazak, mert szél fúvatlan nem indul. Minden legendának van valamilyen történelmi alapja. Adódott az alkalom, hogy 2008-ban ünnepeltük a templom építése elkezdésének a kétszázadik évfordulóját, és akkor megírtam az első rendhagyó, útikönyvnek nevezett, A templom közelében még a sírban is című könyvet. Akkor András Zoltán, Kászon község polgármestere mondta, hogy jó lenne mindenik faluról egy ilyen rendhagyó könyvet összehozni. Másfél év alatt megírtam az öt falunak az útikönyvét. Ekkor már szóba került az, hogy jó volna egy összefoglaló könyvet írni, de az legyen valamivel több, mint az öt könyvnek az egymás utáni sorba rakása” – magyarázta András Ignác. A szerző elmondta, először nem ezt a címet választotta, de aztán úgy gondolta, ez a cím lenne a megfelelőbb. Úgy véli, hogy azt a kultúrát, amelyet megteremtettek a kászoni templomok, kápolnák köré tömörülő emberek, a globalizáció fenyegeti.
Könyvében arra kereste a választ, hogy lesz-e majd valaki, ha majd eljönnek a magyar-székely kultúra végnapjai, aki megkongatja a lélekharangokat. „Optimista választ fogalmazok meg a könyv végén: hogy ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni. Mert olyan értékeket képvisel, ami átmenthető és megérdemli az átmentést.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)