Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ilfov megye
66 tétel
1998. január 17.
"A televízió beszámolt arról, hogy Ilfov körzetben az ortodox hívek tüntettek a helyi baptista közösség templomépítési szándéka ellen. A felháborodás oka: miért kell templomot építeni kilenc babtistának. A Szabadság munkatársa érdekesnek találta az ortodoxok reakcióját, hiszen Hargita és Kovászna megyében nem vonták kétségbe olyan templomok felújítását, sőt felépítését, ahol alig néhány hívő él: Csíkszentkirályon 27 ortodox hívő, Újtusnádon 3, Tusnádfaluban 18, Szentlaborfalván 20, Szárazajtán 42, Bikfalván 19, Peteken pedig egyetlen ortodox hívő sem él. A múlt év végén a parlament másfél milliárd lejt utalt ki székelyföldi román templomok felújítására. - Értelmetlen, hogy az állam mesterségesen fenntart olyan székelyföldi ortodox templomokat, amelyek nem az ottani románok hitéletének gyakorlása kedvéért kerültek oda, hanem mindenkori román hatalom asszimilációs törekvése miatt. A görög keleti egyház azt követeli, hogy mindegyik székelyföldi román templomot nyilvánítsanak műemléknek, függetlenül felépítésük időpontjától. - A görög keletiek "kiérdemelték Constantinescu elnök megállapítását, hogy az egyház és a katonaság a román állam alapintézményeinek számítanak. /Székely Kriszta: Templom és politika. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2000. október 10.
Békés megyét bemutató kiállítás nyílt a Temesváron, a Megyeháza előcsarnokában. A kiállítás célja a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió keretében továbbfejleszteni a két határ menti megye, Békés és Temes közötti kapcsolatokat, elsősorban a gazdaság, a turizmus és a kultúra területén. Szükség van erre, annál is inkább, mert az eurorégiótag Csongrád és Temes, illetve Békés és Arad megyék között rendkívül szoros az együttműködés, számos testvérkapcsolat jött létre a települések között, de a nem közvetlenül szomszédos megyék között lazább az együttműködés. A kiállítást bemutatják Aradon, majd a többi romániai testvérmegyébe - Hargita, Kovászna és Ilfov - is. /Békés bemutatkozik a bánságiaknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
2005. május 10.
Nyilvánosságra hozták a szenátorok vagyonbevallását. Az év első négy hónapjában 5,26 millió eurónak megfelelő összeget helyezett banki letétbe Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. Verestóy a leggazdagabb az RMDSZ szenátusi frakciójában. Eurós számláján 2,88 millió eurót helyezett el, az ugyanott vezetett lejes számláján 22 milliárd lejt kamatoztat. A monacói KLB bankban idén nyitott számlán Verestóy Attila 1,78 millió eurót helyezett el. A korábban nyitott számlákon elhelyezett összegek összértéke nem sokkal haladja meg a 250 ezer eurót. A szenátor vagyonának nagyobb részt az a tőke teszi ki, amit a vagyonbevallásban felsorolt 48 cégbe fektetett. Ezek közül a szenátor csak négy cégtől kapott 2004-ben a részvényei után osztalékot. Az 50,53 százalékban tulajdonolt sepsiszentgyörgyi Hungastro hozott a legtöbbet (83 milliárd lejt), annak ellenére, hogy 502 ezer euró értékben el is adott a Hungastro részvényekből. A székelyudvarhelyi Famostól, a SIF Munteniától és a SIN Bukaresttől összesen kevesebb mint egymilliárd lej osztalékot vett fel. A banki műveletek (feltehetően kamatok) a szenátornak tavaly több mint 24 milliárd lejt eredményeztek. Ezek mellett eltörpül az évi 396 milliós szenátori illetmény. A szenátor a feleségével közös tulajdonban lévő 76 négyzetméteres bukaresti lakás mellé 2002-ben vásárolt még egy kisebb bukaresti lakást, idén pedig örökölt egy székelyudvarhelyi lakást. Három évvel ezelőtt az Ilfov megyei Vladiceascán épített egy 155 négyzetméteres hétvégi házat. Az 1998-ban vásárolt 59 hektáros zetelaki termőföld mellé 2001-ben és 2002-ben Vladiceascán is vásárolt 11,4 hektárnyi beltelket. Frunda Györgynek tavaly közel hárommilliárd lejes jövedelme volt, amelynek csak 13 százalékát teszi ki a szenátori illetmény. Az összeg nagyobb részét a szenátor ügyvédi irodája termelte. Az ügyvéd-szenátor az 1994-ben adományként kapott 360 négyzetméteres marosvásárhelyi ház mellett 1996-ban a Maros megyei Vármezőn épített 80 négyzetméteres nyaralót. Emellett két marosvásárhelyi lakással is rendelkezik. Bankszámláin 87 ezer eurót, 50 ezer dollárt és 800 millió lejt helyezett el. A legnagyobb részesedése a Radio Ga-Gát működtető Alamo Impex Kft.-ben van. Ennek értékét a szenátor 27 513 dollárra becsülte. /Gazda Árpád: Nyilvánosságra hozták a felsőházi honatyák vagyonbevallását. Verestóy a leggazdagabb RMDSZ-szenátor. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./
2006. január 24.
Év elején a vagyonbevallások ideje van. Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai közül természetesen Verestóy Attiláé a legterjedelmesebb bevallás. A politikus a szenátus honlapján közzétett nyilatkozata szerint zetelaki termőföldje, két vladiceascai és egy bukaresti erdőterülete mellé 2005-ben újabb 2500 négyzetméter erdőt vásárolt az Ilfov megyei településen. Épületeinek listája nem változott: három tömbházlakást és egy hétvégi házat vallott be, kettő Bukarestben van, egy Udvarhelyen, a víkendház pedig Vladiceascán. Egy 2001-es Audi S8-as gépkocsi van a nevén, 2005 májusához viszonyítva pedig 10–10 ezer euróval nagyobb értékű ékszereinek és festményeinek összessége, 30.000, illetve 20.000 eurót kóstálva. Folyószámláinak, bankbetéteinek értéke is növekedett 2005-ben, ebben az évben 1.980.000 eurót helyezett letétbe, 1.200.000 eurót a bécsi Kathrein & Co. Banknál, 150.000 eurót a genfi Clariden Banknál, 75.000 eurót pedig idehaza, a Raiffeisen Banknál. Több részvénytársaságnál, korlátolt felelősségű társaságnál, egyesületnél rendelkezik tulajdonrésszel. Legnagyobb piaci értéke a Junior Com Kft.-ben tulajdonolt részének van (1.615.000 új lej), ezt azonban mindjárt az egyesületi tulajdonrész követi (1.072.585 új lej). Magyarországon százszázalékos tulajdonosa a Sajó-Hor Kft.-nek, résztulajdonosa a Sajó 2005 Kft.-nek és a General Kémia Kft.-nek, ezek a tulajdonrészek azonban bevallása szerint „mindössze” 5,3 millió forintot érnek. A bukaresti részvénytőzsdén jegyzett vállalatoknál tulajdonolt értékpapírjait külön mellékletben tüntette fel a szenátor, ezek piaci értéke január 10-én közel 47,5 millió új lej volt. Verestóy Attila szenátusi fizetése 2005-ben 40.395 új lej volt, ugyanakkor 36.946 új lej a Hungastro Rt. területi igazgatójaként, 11.000 új lej a SIN-Bukarest, 2,4 millió forint a Sajó-Hor Kft. adminisztrátoraként, 7500 új lejben részesült a Famos Rt. cenzoraként. A Hungastro Rt. osztalékaként 6.170.180 új lej adózás utáni jövedelemben részesült 2005-ben, ugyanezen társaság részvényeinek eladásából 3.685.100 euró érkezett számláinak egyikére. A tőzsdés portfólió 5.385.345 új lejt hozott a konyhára részvénytranzakciókból, 26.235 új lejt osztalékból. A Famos Rt.-től 35.970 új lejnyi osztalékot vett fel. A Transilvania Bank és a Siretul Pascani Rt. ingyenrészvényei nyomán 487.000 illetve 2327 új lej bevételt tüntetett fel. Banki tranzakciók 1.040.058 új lejjel és 27.335 euróval gyarapították az udvarhelyi szenátort. Mellette csíki kollégája, Sógor Csaba vagyona szinte említésre sem méltó. Antal István mezőgazdasági és erdőterületekkel, vízfelülettel, négy épülettel vagy épületrésszel, két gépkocsival rendelkezik, bankbetétei is vannak, mintegy 10.000 euró és 90 millió régi lej értékben. Asztalos Ferenc 2005-ös bevallásának tanúsága szerint mindössze egy székelyudvarhelyi lakóház, egy 11.000 dolláros és egy 5000 eurós bankbetét tulajdonosa. Kelemen Hunor csíki képviselő egy 50.000 új lej értékű bankbetétet, valamint a csíkszeredai Medianet Kft.-ben birtokolt 1,8 millió lej tulajdonrészt vallotta be. /Rédai Attila: Képviselői, szenátori vagyonbevallások megyénkben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 24./
2009. április 6.
Műveletlen, telekspekuláns, útszéli figura, félanalfabéta juhászból lett kalandor kiskirály, maffiózó, ugyanakkor politikus, pártelnök, államfőjelölt, tévé-műsorok kedvenc meghívottja, egyszemélyes sportnagyhatalom, eurómilliárdos üzletember – mindez Gigi Becali. Életpályája jól bizonyítja, hogy a romániai törvénykezési és erkölcsi káosz világát. Juhász volt, néhány frissen levágott állat húsát bevitte a piacra, a törvényszegés már kiskorától kezdve a vérévé vált. Először Hagi, az ismert focista adott neki 150 ezer dolláros kölcsönt, ezt a pénzt Becali csempészként megsokszorozta. A kilencvenes évek elején vásárolta az akkor olcsó telkeket. A telekárak robbanása után dollármilliomos lett. Időközben megjött Gigi Becali „politikai étvágya” is. Pártot vásárolt a levitézlett volt bukaresti polgármestertől, Viorel Listől, majd Gigi a mindenre kész médiának is köszönhetően rohamosan emelkedett, indult az államfőválasztásokon. A politikus „bojtár” pártja azonban minden lehetséges választáson megalázó eredményt ért el, mígnem a legutóbbi parlamenti választások után Becali kijelentette, visszavonul a politikától. Ekkor már számos bűnvádi eljárás fenyegette őt. Alapos volt a gyanúja annak, hogy 3,3 millió euróval rövidítette meg a Védelmi Minisztériumot azzal, hogy Ilfov megyei értéktelen területeket cserélt el a tárcával, utóbbi rovására. Azonban nem esett bántódása, mint ahogyan annak sem lett következménye. Élhelyre került a 300 leggazdagabb román listáján, 2006-ban a politikusok népszerűségi listáján a második helyre került, Traian Basescu államfő után. – Becali most letartóztatták, négy másik bűnözővel együtt. /Bogdán Tibor: Becalitól Becaliig. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2009. december 8.
Húsz megyét nyert meg Basescu jelenlegi államelnök, huszonegyet és Bukarestet Mircea Geoana. Akárcsak az első fordulóban, most is Erdélyben és a Bánságban kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztásokon a jelenlegi államfő, akinek a székelyföldi voksok többségét is sikerült elnyernie. Traian Basescut az ellenjelöltjénél többen támogatták a gazdaságilag fejlett, Erdélyen kívüli megyékben (Prahova, Ilfov, Konstanca) is. Basescu államfő Arad (63,2 százalék), Kolozs (62,77), Szeben (61,11) és Fehér (60,22) megyékben kapta a legtöbb szavazatot. A szociáldemokrata jelölt, Mircea Geoana támogatottsága Vaslui (59,99), Hunyad (59,81), Arges (58,83) és Teleorman (58,80) megyében volt a legmagasabb. Basescu szavazattöbbséget szerzett a magyarok lakta Hargita és Kovászna megyében a második fordulóban is. Annak ellenére, hogy az RMDSZ csatlakozott a Klaus Johannis nagyszebeni polgármester-kormányfőjelölt mögé felsorakozó koalícióhoz, és arra kérte tagságát és szimpatizánsait, hogy Mircea Goanára szavazzak. Végül Traian Basescu Hargita megyében a szavazatok 56,4, Kovászna megyében pedig az 59,8 százalékát szerezte meg. Borboly Csaba, az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsának elnöke szerint a romániai magyarság alacsony részvétele azzal magyarázható, hogy sem Geoanának, sem pedig Basescunak nem volt a magyarságot megszólító, tematikus kampánya. Kovászna megyében Traian Basescu több mint 13 ezer szavazattal kapott többet ellenjelöltjénél. Háromszéken rendkívül alacsony volt a választási részvétel. A háromszéki RMDSZ elnöke, Tamás Sándor ezt azzal magyarázta, hogy a magyarok számára nem volt közvetlen tétje ennek a választásnak. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ javaslata ellenére a háromszékiek többsége Traian Basescura szavazott. /Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Fleischer Hilda, Kovács Zsolt: Erdély Traian Basescura szavazott. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2011. április 14.
Végletesen fejlődő Erdély
A multinacionális vállalatok letelepedési preferenciái mellett az elvándorlás és az egykor összefüggő történelmi régiók szétszabdalása is hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi megyék egymástól szögesen eltérő gazdasági fejlettségi mutatókat produkálnak.
A végletek jellemzik az erdélyi megyék idei fejlődési kilátásait: ebben a régióban ugyanis egymás tőszomszédságában találhatóak az ország legdinamikusabban előretörő és leglassabban növekedő közigazgatási egységei. Az Országos Előrejelző Bizottság adatai szerint a Romániában idén legjobban prosperáló négy megye közül három Erdélyben található: Kolozs, Brassó, Szeben és Argeş.
Tavalyhoz viszonyított két százalék fölötti bruttó össztermékükkel (GDP) még Bukarestet és Ilfovot is megelőzik. Míg Maros és Hargita megye 2011-ben „ráérősen” halad a fejlődés útján, Kovászna a határmenti Bihar, Szatmár, Szilágy megyékkel a legszerényebb, egy százalék alatti gazdasági fellendülésre számíthat, amit az elemzők a „problémás” jelzővel illetnek.
Nyugat „alkonya”
„A Közép-erdélyi megyéknek a határmentiekhez viszonyított gyorsabb fejlődése ellentmondásosnak tűnik annak a közgazdasági elméletnek a fényében, miszerint Nyugat-Európából a kontinens közép-keleti része felé haladva folyamatosan romlanak a gazdasági mutatók. Hogy ez mégsem így van, többek között annak köszönhető, hogy a peremmegyékben nagyobb elszívó hatás érvényesül, innen többen távoztak Nyugat-Európába dolgozni” – magyarázta lapunknak a szembetűnő eltérést Colţea Tibor közgazdász.
Másrészt a Románia nyugati megyéivel szomszédos régiók – kevés kivétellel – történetesen Magyarország legfejletlenebbjei közé tartoznak. Colţea emellett még egy történelmi okot is megjelölt: szerinte az első világháborút lezáró békeszerződés összefüggő, egymásra utalt gazdasági egységeket szabdalt szét, a továbbiakban is ellehetetlenítve, hogy ezek kölcsönösen erősítsék egymást.
„Nagyvárad például egykor a régió kereskedelmi központja volt, míg Debrecen a nyersanyagszállítója, a szerepek megbomlása után pedig a városok a mai napig nem tudtak magukra találni” – fogalmazott a közgazdász. Ezzel szemben Kolozsvár, Szeben és Marosvásárhely környéke megőrizhették viszonylagos egységüket és megmaradhattak Erdély belső részének karakteres kulturális-gazdasági központjaiként.
Az export hátszele
„A leggyorsabban fejlődő térségek egyben azok, amelyek exportra dolgoznak, így például a Kolozs és Argeş megyékben jelenlevő erős multinacionális vállalatok, mint a Nokia vagy Dacia egyértelműen javítják a statisztikát” – magyarázta Ilie Şerbănescu gazdasági elemző az Adevărulnak, rámutatva, ilyen értelemben az ország talpraállása túlságosan is függ a külföldi megrendelésektől.
A mutatókra pedig az is rányomja a bélyegét, hogy a nagyvállalatok adói nem feltétlenül a helyi-, megyei költségvetést gyarapítják, hanem a központi államkasszába vándorolnak. Az előrejelzés készítői idén a nettó átlagkereset 5,2 százalékos növekedésére számítanak. A bérek vonatkozásban már a főváros vezet, ahol az alkalmazottak 2004 lejes átlagfizetéssel hónap végén – statisztikailag – kétszer annyit vihetnek haza, mint a legszerényebben kereső háromszékiek vagy Bihar megyeiek.
Mindez jól mutatja azt is, hogy a gazdasági fejlettséget mennyire befolyásolja a vásárlóerő, illetve az ennek nyomán alakuló fogyasztás. Bár a tömöttebb pénztárcák és a nagyobb áruforgalom közvetlenül élénkítik a gazdaságot – figyelmeztetnek a szakértők –, a túlnyomórészt importra alapuló romániai fogyasztás nem minden ágazatot futtat fel egyformán, elsősorban a hazai gyártóknak nem kedvez.
Totka László

Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 4.
7 millió alá csökkent Erdély népessége
Rohamléptekkel csökken Románia lakossága. Az október végén zajlott népszámlálás során az országban 19,599 millió személyt regisztráltak, bő 2,1 millióval kevesebbet, mint 2002-ben, amikor még 21,68 milliót találtak a népszámlálók.
A csökkenés még nagyobb méretű lehet, mivel a 19,6 milliós számba olyanokat is bevettek, akik több mint egy éve külföldön élnek. A végleges számot úgy számítják ki, hogy az októberben regisztrált 19,6 millió főhöz hozzáadják a bentlakásokban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák számát, viszont levonják a jóval jelentősebb tételt, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek számát, ami akár milliós nagyságrendű is lehet. Ami olyan 19 millió körüli stabil lakosságot eredményezhet országos szinten, ugyanannyit, mint amennyit az 1966-os népszámláláskor regisztráltak az országban. Vagyis Ceauşescu erőltetett népesedési politikája fabatkát sem ér, Románia mai lakossága nagyjából ott forog, mint 45 évvel ezelőtt!
Erdélyi helyzetkép
A lakosság az ország 40 megyéjében és Bukarestben is csökkent, kivételt csupán Ilfov megye képez, ahol a növekedés nyilván a fővárosból kiköltözöttekre vezethető vissza. Az apadás mértéke azonban vidékről vidékre, megyéről megyére változik. A tágabb értelembe vett Erdély lakossága 6,64 millióra csökkent, míg 2002-ben még 7,22 millió volt. Vagyis kevesebb, mint egy évtized alatt Erdély népessége 8,1%-kal csökkent, ami kisebb az országos 9,6%-os fogyáshoz képest.
Megyékre és történelmi vidékekre bontva, a csökkenést a következő táblázat mutatja:
Régió/Megye Lakosság 2011 Lakosság 2002 Csökkenés aránya
(ezer főben) (ezer főben) (%-ban)
Partium 1779 1939 8,3
Arad 412 462 10,8
Bihar 559 600 6,8
Máramaros 472 510 7,5
Szatmár 336 367 8,5
Bánság 943 1011 6,7
Krassó-Szörény 288 333 13,5
Temes 655 678 3,4
Történelmi Erdély 3918 4273 8,3
Beszterce-Naszód 301 312 3,5
Brassó 530 589 10,0
Fehér 342 383 10,7
Hargita 305 326 6,4
Hunyad 410 487 15,8
Kolozs 675 703 4,0
Kovászna 211 222 5,0
Maros 541 581 6,9
Szilágy 226 248 8,9
Szeben 377 422 10,7
Erdély összesen 6640 7223 8,1
Amint a táblázatból is kiderül, a tágabb értelembe vett Erdélyben Temes megyében csökken legkevésbé a lakosság, csupán 3,4%-kal és Kolozs megyében az apadás az erdélyi és országos átlagnak felét sem érte el, ami nyilván Temesvár, illetve Kolozsvár gazdasági, tudományos és kulturális vonzerejének köszönhető. Beszterce-Naszód és a székelyföldi Kovászna megye is aránylag jól állnak, népességfogyásuk nem haladja meg az 5%-ot.
Ellenben Arad, Fehér, Szeben, Krassó-Szörény és különösképpen Hunyad megyében a csökkenés nemcsak az erdélyi, hanem az országos átlagot is meghaladja. Hunyad esetén majdnem duplája az erdélyi szintnek. Az aggasztó méretű fogyatkozás alighanem a súlyos gazdasági helyzetre vezethető vissza, a nehézipar immár két évtizedes válsága nyomán egyre többen próbálnak máshol – részben külföldön – boldogulni. A hasonló nehézipari adottságú szomszédos Krassó-Szörény szintén rendkívül magas népességfogyása mögött ugyanezek az okok húzódnak meg.
Erdély többi megyéjében – főleg Észak-Erdélyben – a fogyás mértéke a két véglet között alakult, többnyire az erdélyi és országos átlag alatt, vagy annak környékén.
Hunyadi mélyrepülés, avagy 50 év után Déva megelőzi Vajdahunyadot
Hunyad megyében a lakosság mindenekelőtt a városokban fogy, az erőltetett iparosítás ugyanis ide összpontosult. A nagyobb városok népességcsökkenését a következő táblázat mutatja:
Város Lakosság 2011 Lakosság 2002 Fogyás aránya
(%-ban)
Déva 57 565 69 557 17,2
Vajdahunyad 57 524 71 257 19,3
Petrozsény 35 239 45 195 22,0
Vulkán 25 036 29 748 15,8
Lupény 23 039 30 642 24,8
Petrilla 21 672 25 840 16,1
Szászváros 18 823 21 213 11,3
A Zsil-völgyi bányászvárosok roppant nagy népességfogyása még a kohászatra alapuló Vajdahunyadét is meghaladja. Amúgy a kohászváros lakossága 41 fővel kisebb, mint a megyeszékhelyé, ami azt jelenti, hogy 50 után ismét az adminisztratív jellegű Déva a megye legnagyobb városa. Eme státust a hatvanas évek elején, a Vajdahunyadot felpumpáló szocialista iparosítás fénykorában veszítette el.
Magyar kilátások
Az eddig nyilvánosságra került népszámlálási adatok (amolyan előzetes előzetese) azonban nem tartalmaznak adatokat a nemzetiségi viszonyokról, hiszen az erről szóló adatok feldolgozása még csak most kezdődött el. A magyarság létszámának változása azonban aligha térhet el lényegesen az Erdélyben tapasztalt össznépességi tendenciáktól. A megyei adatok pedig arra utalnak, hogy ha abszolút számban csökken is a magyarok száma, a magyarság népességen belüli aránya növekedik. A nagy számban magyarok által lakott megyékben (Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna) ugyanis a népességfogyás kisebb méretű, mint az erdélyi vagy az országos átlag. Ami alighanem arra utal, hogy a kolozsvári demográfusok mérsékelten optimista számításai nem alaptalanok. Remélhetőleg a dél-erdélyi szórványban sem lesz katasztrofális a helyzet.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2011. november 12.
Hírsaláta
KEVÉS MAGYAR GYERMEK SZÜLETIK. Teljesen fölösleges, mi több, ártalmas azzal áltatni magunkat, hogy a magyarság fogyása mérsékeltebb, mint a románoké. Az a kutatás, mely az elmúlt húsz esztendő születési mutatóit elemezte, kimutatta, hogy negatív a népesedési arányszám Ilfov megye és Bukarest kivételével az egész országban, s kiugróan magas a magyarlakta megyékben.
A legnagyobb arányú a csökkenés Szatmár és Fehér megyében, mindkettőben megyében 43 százalékkal esett vissza a születések száma. Előbbiben 3618, utóbbiban 3283 gyerek született 2010-ben. Bihar és Kovászna megyében 28, Hargita és Maros megyében 29 százalék volt a csökkenés. Bihar megyében 6348, Maros megyében 6113, Hargita megyében 4966, Kovászna megyében 2468 újszülött jött világra tavaly. (Econtext.ro)
MIFELÉNK ÜNNEPELNEK. December 1-jét Csíkszeredában készül megünnepelni a Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű ultranacionalista ifjúsági szervezet – írja az Erdély Ma a szerkesztőségbe eljuttatott közlemény alapján. Ezek a román fiatalok évente szerveznek az erdélyi magyar városokban hasonló akciókat, s az ég adta világon senki nem állít gátat elébük.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 21.
2060-ra a magyarság már nem lesz tényező”
Mind Romániában, Szerbiában és Horvátországban csökkent az ország népessége, és ez alól vélhetően a magyarság sem képez kivételt, bár a részletes nemzetiségi adatok egyelőre nem ismertek. Ami biztos, egyre kisebb a magyarság részaránya Nagyváradon és Kolozsváron, míg Sepsiszentgyörgyön egyre nagyobb.
A 2011-es év nemcsak hazánkban, hanem a velünk szomszédos országokban is részben a népszámlálás jegyében telt. Túl sok adatot egyelőre nem ismerünk, azonban néhány apróbb információ révén képet kaphatunk a velünk határos országokban élő magyarság demográfiai viszonyairól. A legelső adatok Romániából érkeztek, amely szerint az ország lakossága 20 millió fő alá csökkent, és egyes vélemények szerint a teljes feldolgozottság után 19 millió alá is mehet ez a szám. Ami számunkra kedvező hír, hogy kisebb arányban fogy a székelyföldi magyarság, mint Románia lakossága általában. Országos szinten egyedül Ilfov megyében nőtt a lakosság száma. Kovászna megyében 5,03 százalékkal, Hargita megyében 6,57 százalékkal élnek kevesebben, mint 2002-ben.
Megfordult egy közel százéves trend
A két székelyföldi megyében kisebb arányban csökkent a magyarok aránya, mint a románoké. Háromszéken a román 12,4 százalékkal, a magyar közösség 7,6 százalékkal fogyatkozott. Hargita megyében a magyarok 6,4 százalékkal, a románok 14,7 százalékkal vannak kevesebben. Úgy tűnik, sikerült megfordítani azt a trendet, ami 1910-től 2002-ig jellemezte a román–magyar arányt ebben a két megyében: az a tendencia, hogy a románok aránya folyamatosan nőtt egyik népszámlálástól a másikig, most változott.
A városok közül Sepsiszentgyörgyön 41 898 fő (76,7 százalék) vallotta magát magyarnak, 12 142-en (22,2) románnak és 417-en (0,8) cigánynak. Az adatok azt mutatják, hogy a 2002-es népszámláláshoz viszonyítva a háromszéki megyeszékhelyen 1,78 százalékkal nőtt a magyarok aránya. Eközben a román közösség aránya 0,83 százalékkal csökkent, illetve 0,71 százalékkal apadt a cigányok aránya, mivel sok magyar anyanyelvű roma magyarnak vallotta magát.
Nagyváradon és Kolozsváron nem rózsás a helyzet
Ezekkel az eredményekkel szemben bő három százalékkal, 27-ről 23,81 százalékra csökkent a magyar lakosság aránya Nagyváradon, Nagyszalontán azonban 57-ről 58,3 százalékra nőtt. A Bihar megyei városok lakosságának száma általában csökkent, a megyét pedig 40–50 ezerrel kevesebben lakják, mint tíz évvel ezelőtt. A magyarok részaránya több vidéki településen nőtt, a csökkenés főleg a kis- és szórványtelepüléseken figyelhető meg.
Kolozsváron tizenhét százalékra csökkent a magyar lakosság aránya, amelyben több tényező együttes hatása játszott közre. Egyrészt a magyar közösségnek kedvezőtlen a korfája, vagyis elöregedett, másrészt továbbra is létezik kivándorlás, s ehhez járul még a jelentős mértékű külföldi munkavállalás. Újra kétmillió alatt a Vajdaság
Több mint 377 000-rel van kevesebb lakosa Szerbiának, mint a kilenc évvel ezelőtti népszámlálás alkalmával, ami a teljes populációt tekintve ötszázalékos csökkenés. Az országnak 7 120 666 lakosa van, az előző összeírás alkalmával regisztrált 7 498 001 lakossal szemben. Vajdaság népessége 2002 óta újra kétmillió alá csúszott (1 916 889 fő). Az elmúlt tíz évben közel 100 ezerrel csökkent a tartományban a népességszám. A betelepülők nagy száma ellenére negatív a migrációs mérleg, mintegy 15 ezer fővel többen költöznek el, mint ahányan jönnek a Vajdaságba.
A Vajdaságban született gyermekek 12 százaléka, az elhunytaknak pedig 17 százaléka magyar nemzetiségű. Ez a tendencia előrevetíti a népességen belüli arány erőteljes csökkenését. 2002-ben Vajdaság népességének 14,3 százaléka volt magyar nemzetiségű, és ez az arány 2011-re valószínűleg lecsökkent 13 százalék körülire. A magyar népesség száma és aránya a jövőben vélhetően továbbra is lineárisan fog csökkenni.
Mi lesz 2060-ra?
Horvátországban is fogy a lakosság, hiszen a népszámlálás előzetes eredményei szerint a felmérés időszakában Horvátországnak 4 290 612 lakosa volt, ezzel szemben a legutóbbi népszámlálás alkalmával az ország lakossága 4 millió 300 ezret tett ki. Bár a nemzetiségi adatok nem ismertek, a horvátországi magyarok csak remélni tudják, hogy létszámuk nem csökkent számottevően.
Egyesek a tendenciát követve nem túl bizalomgerjesztő következtetéseket vontak le: Horvátországban a magukat magyarnak vallók száma Trianon idején 120 ezer, 1948-ban ötvenegyezer volt, ’53-ban 48 ezer, ’61-ben 42 ezer, ’71-ben 35 ezer, ’81-ben 25 ezer, ’91-ben 22-ezer, 2001-ben pedig 16 585. Szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy 2060-ra az itt élő magyarság már nem lesz demográfiai tényező.
Kovács András
MNO
2012. január 27.
A lakosságot arra kérik, aki teheti, ne utazzon el otthonról
Már halálos áldozata is van a havazásnak Romániában. Hóvihar bénítja a közúti, a vasúti és a légi forgalmat is az ország déli és dél-keleti részén. Több mint száz településen áramszünet van, és 700 iskolában szünetel az oktatás. Több száz autó tegnap óta vesztegel a hó fogságában. A hófúvásban rekedtek mentését már katonák, csendőrök és tűzoltók is segítik – számolt be a Duna Televízió Híradója. Árokba csúszott, felborult autók Dél-Romániában. Összesen 26 főutat kellett részben lezárni. 45 elszigetelt település került a hó fogságába. Giurgiu, Calaras, Ilfov és Buzau megyében van a legnagyobb baj. Ott az elakadt kamionok miatt már tegnap estétől áll a közúti forgalom. A lezárt vagy nehezen járható főutakon több száz jármű vesztegelt a hó fogságában. Egy ember az autójában fagyott meg. A román-bolgár határhoz vezető ötös országúton ma több mint 400 kamion vesztegelt.
A hóviharban Bukarest és Konstanca között kisiklott egy gyorsvonat. Késnek a vonatok is, több mint negyven járat indulását törölték. Ma 28 Bukarestből induló repülőjáratot is töröltek. Több Bukarestbe tartó gépet pedig a temesvári vagy a konstancai repülőtérre irányítottak. Székelyföldön is két napja folyamatosan takarítják az utakat. Hargita megyében 16 hókotró dolgozik. A meteorológusok szerint enyhül a havazás, ma estétől viszont országszerte jelentős lehűlés várható. A lakosságot arra kérik, aki teheti, ne utazzon el otthonról. hirado.hu 
Erdély.ma
2012. január 27.
Fehér „apokalipszis” Romániában
Halálos áldozatokkal járt a Bukarestet is foglyul ejtő viharos havazás
Ketten meghaltak, másfél ezren pedig az utakon rekedve órákig gépkocsijukban fagyoskodtak tegnap a második napja tartó viharos havazás miatt, amely csaknem ellehetetlenítette a közlekedést az ország déli megyéiben. Bukarest szó szerint a hó foglya volt egy fél napig.
Két halálos áldozatot követelt, és csaknem teljes mértékben ellehetetlenítette a közlekedést tegnap a második napja tartó erőteljes viharos havazás az ország déli részén. Több megyében a katonaságot kellett bevetni a hó eltakarítására és az elakadt autók utasainak kimentésére.
A tegnap délutáni órákban az A1-es és A2-es autópálya, 25 országút és 80 megyei út járhatatlan volt. A vasúti társaság ötven vonatjáratot törölt. A bukaresti repülőtereken összesen negyven járatot töröltek, az utasoknak órákig kellett várakozniuk, amíg elhagyhatták a fővárost. Közel kétszáz település maradt áram nélkül, 718 helységben pedig tegnap reggel nem nyitottak az iskolák.
Kegyetlen Crivăţ a bukaresti körgyűrűn
Tegnap reggelre Bukarest szó szerint a hó foglya lett, a fővárosba vezető utakat már szerdán este kivétel nélkül lezárták. Ennek az lett az eredménye, hogy a főváros felé igyekvő autósok a bukaresti terelőúton és a DN1-es országúton rekedtek, a gépkocsijukban kellett éjszakázniuk, járművüket pedig reggelre teljesen betemette a hó. Az utakon valóságos drámák játszódtak le.
„Kérem, segítsenek!” – könyörgött elcsukló hangon az egyik hírtelevízióhoz betelefonáló, élő adásba tegnap délben bekapcsolt nő. Mint elmondta, a bukaresti körgyűrű Măgurele és Jilava közötti szakaszán, lakásától alig három kilométerre akadt el, és autójával a hófúvás kellős közepébe került, még szerda délután. Könnyeivel küzdve panaszolta el a műsorvezetőnek, hogy bukaresti munkahelyéről igyekezett haza Măgurelére, de valamikor szerda délután 5 óra körül meg kellett állnia, mert nem tudott tovább haladni. Lassan a Crivăţ (az orosz sztyeppék felől Moldva és Havasalföld irányába fújó, hideg szél) befújta a bukaresti körgyűrűn álldogáló autókat, így egy idő után már az ajtót sem lehetett kinyitni, reggel pedig már alig szűrődött be némi fény a kocsiba, annyira be volt temetve a hóba. „Húsz órája ülök itt, étel és ital nélkül, a szükségeimet is az autóba végeztem. A benzinem az éjjel elfogyott, a mobiltelefonom hamarosan lemerül, annyit hívtam vele a 112-t, mindhiába... Szörnyű, mi van itt, segítsenek!” – zokogott az amúgy cukorbeteg, elmondása szerint 160 kilogramm testsúlyú asszony.
Egy Marosvásárhelyről Bukarestbe igyekvő fiatalember lapunknak arról számolt be: éjjel kettőkor indultak útnak, nyolcra értek Ploieşti-ig, ahová gond nélkül sikerült eljutniuk, a Prahova völgyében sem akadozott a közlekedés. „Ploieşti után azonban, a bufteai letérőnél lezárták az utat. Nem is csodálom, hiszen teljes egészében betakarta a hó. Kérdeztük a rendőröktől, hogy mi történt, mire ők visszakérdeztek: nem látják, hogy tél van?” – számolt be az ÚMSZ-nek a fiatalember, aki reggel nyolctól délután kettőig vesztegelt autójával egy Buftea környéki benzinkútnál, amíg beindult a forgalom. Mint mondta, folyamatosan járatta a motort, hogy melegedni tudjon. „Ki is számoltam, félmillió régi lejembe került az üzemanyag-fogyasztás miatt nekem ez a hatórás várakozás, de legalább nem fagytam meg” – mondta lapunknak.
Boc is lapátolt
A miniszterelnök előbb szerda estére, majd tegnap délre is válságtanácskozást hívott össze a belügyminisztérium, a védelmi és az egészségügyi tárca képviselőinek részvételével, és távértekezletet tartott a nap folyamán a prefektusokkal. Emil Boc a déli órákban jelentette be, hogy a katonaságot és tankjaikat hívja segítségül a közlekedés helyreállítására és az elakadt autósok megsegítésére Ilfov, Buzau és Giurgiu megyében. A nap folyamán a hadsereg országosan ezerháromszáz embert mentettek ki, akik gépkocsijukkal akadtak el az országutakon. Őket a hatóságok a polgármesteri hivatalokban és egyéb, erre a célra alkalmas létesítményekben szállásolták el.
Emil Boc jó példát kívánt mutatni, amikor tegnap terepszemlét tartott a Bukarest–Piteşti autópályán Anca Boagiu szállításügyi miniszterrel. A kormányfő csatlakozott az utat takarító munkásokhoz, és hólapáttal a kezében megszabadított a hótól egy veszteglő gépkocsit.
Az autóban fagyott halálra
A bajba jutottakon az országos rohammentő-szolgálat is próbált segíteni, alapítója, Raed Arafat helyettes államtitkár személyes irányításával. Az egészségügyi minisztériumba nemrégiben visszatért orvos a kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján két halálesetről számolt be. Egy bolgár állampolgárságú férfit autójában találtak meg reggel megfagyva a DN 5-ös országúton két Giurgiu megyei település között. A gépkocsit annyira betakarta a hó, hogy csupán az antennája látszott ki, amit az arra járó katonák vettek észre. Közvetve a hóvihar áldozata volt az a Tulcea megyei cukorbeteg férfi is, aki rosszul lett, ám a hótorlaszok miatt a mentők későre jutottak el hozzá.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 4.
A magyarság fogyásának okait ismertették Kolozsváron
A természetes fogyás, a vegyes házasságok, a nemzetiségváltás és a kitelepedés befolyásolja az erdélyi magyarság számának csökkenését – derül ki egy kiadványból, amelyet csütörtökön ismertettek Kolozsváron.
tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit ismertető, illetve az erdélyi magyar kisebbségkutatás utóbbi 20 éves történetének áttekintését bemutató kiadványt ismertettek csütörtökön Kolozsváron, az eseményt a kincses városi székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) és a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezte.
Barna Gergő és Kiss Tamás szerzők, az NKI kutatói ismertetőjükben elmondták, a bemutatott eredmények a 2011-es népszámlálás előzetes, ez év elején közzétett adatain alapulnak, ezek azonban minimálisan változhatnak a továbbiakban.
A kiadvány két főbb fejezetre tagolódik, egyrészt tartalmazza a népszámlálás eredményeinek kontextuális elemzését, emellett felvázolja az erdélyi magyar népesedést befolyásoló tényezőket. Mint rámutattak, az ország összlakosságának, ezen belül pedig az erdélyi magyarság számának fogyását főként négy tényező befolyásolta.
„Elsősorban a természetes népmozgalmi folyamatok, azaz a születési és elhalálozási arányok változása okozta a népességcsökkenést. Emellett az intergenerációs asszimilációt is figyelembe kell vennünk, vagyis azt az esetet, ha például a vegyes házasságból származó utódokat nem magyar identitásúaknak nevelik a szülők. Egy másik tényező a nemzetiségváltás, például a gyermekkorában magyarként bejelentett személy felnőttként már más nemzetiségűnek vallja magát, végül pedig a külföldre való kitelepedést sem felejthetjük el” – magyarázta Kiss Tamás.
Barna Gergő emlékeztetett, az összlakosság a legújabb adatok szerint 12,2 százalékkal csökkent, Ilfov megyét leszámítva pedig az ország mindegyik térségében apadást jegyeztek. A népesség számának fogyása elsősorban a dél-keleti és az észak-keleti régiót érintette.
A kötet szerzői megállapították, minél kisebb a magyarok aránya egy-egy településen, a közösségnek annál nagyobb fogyást kellett elkönyvelnie. Elsősorban a kis és közepes méretű városok veszítették el megtartó erejüket, ennek gazdasági okai vannak – hangzott el.
Az eseményen jelenlévő Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettes, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, komoly fejlődés mutatható ki a hazai magyar tudományosságon belül végzett szociológiai kutatások terén.
„A kisebbségkutató intézet az erdélyi magyar tudományos élet nélkülözhetetlen elemévé vált, és az sem véletlen, hogy éppen Kolozsváron található, itt ugyanis állandó mozgás, illetve kutatói kör biztosítható” – fogalmazott Markó Béla. Mint mondta, a tudományos tevékenységre elsősorban azért van szükség, hogy az erdélyi magyarság céljait ne csak szimbólumszerűen, hanem konkrétan is meg lehessen fogalmazni.
Horváth István, a kisebbségkutató intézet vezetője ugyanakkor elmondta, az erdélyi magyarság demográfiai fejlődéséről szóló kutatások, értelmezések, beszédmódok jelentős mértékben változtak az elmúlt évtizedek során.
„Az 1980-as, 1990-es években a kisebbségkutatás többnyire Budapest-centrikusan működött, a törés valamikor 2002 után következett be, amikor a Magyarországról érkező finanszírozás mellett a gyakorlati munka már áttevődött Erdélybe, ezen belül elsősorban Kolozsvárra, a változások pedig többek között egy komoly szakemberi közösség kiképzését is eredményezték” – magyarázta Horváth.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 18.
Román szóbeli érettségi: kullogó székely végzősök
Az országos ranglétra végén kullognak a Hargita és Kovászna megyei érettségizők a múlt héten lezajlott román szóbeliken elért eredmények alapján. Országos szinten a diákok 60,74 százaléka szerzett a legmagasabb („tapasztalt”) szintű minősítést a román nyelvi kommunikációs készségeket felmérő próbán.
A legtöbben Prahova megyében (75,16 százalék), Brassó megyében (73,73) és Brăila megyében (73) vizsgáztak jelesre. A leggyengébb megyék Hargita megye (38,23), Kovászna megye (33,92) és Ilfov megye (31,15). A szóbeli próbán 159 641 diák vett részt.
Tizenkilenc diákot csalás miatt kizártak, 3471-en pedig nem jelentek meg.
Hargita megyei szinten 2630 végzős diák iratkozott fel a román szóbeli vizsgára, ám végül 44-en nem jelentek meg. A három napon át zajló próbákon 2586 érettségiző tudásszintjét mérték fel, legtöbben – összesen 1010 végzős – a legmagasabb minősítést kapták, a közepes tudásszintnek megfelelő „haladó” értékelést 703-an szerezték meg, míg a leggyengébb, ám mégis „közepes”-nek nevezett értékelést 873-an kapták meg. Udvarhelyszéken, illetve Székelyudvarhelyen is fordított a helyzet – derül ki a tanfelügyelőségi összesítésből. Itt a legtöbb diáknak csak a „közepes” szintre futotta tudásából.
Mától kezdődően június 22-ig az informatikából, 25–27. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek a diákok. A vizsgákon szintén nem osztályzatot, hanem a román szóbelihez hasonlóan minősítést kapnak. A vizsgák neheze, az írásbelik július 2-án román nyelv és irodalommal kezdődnek; 3-án anyanyelvből, 4-én a profilnak megfelelő tantárgyból, 6-án pedig opcionális tantárgyból vizsgáznak a diákok.
A román nyelv és irodalom vizsga tételei az osztályok szakirányaitól és profiljaitól függetlenül egységesek lesznek, a diákoknak pedig a rendelkezésükre álló három óra alatt három feladatkört kell megoldaniuk: az első egy ismeretlen irodalmi szöveg műfaji elemzése lesz, azt követi egy érvelő jellegű szöveg megírása – egy adott, aforisztikus szövegből kiindulva –, végezetül pedig egy ismert irodalmi mű elemzése, szerkezeti és stilisztikai tanulmányozása, strukturált esszé formájában. A vizsgák eredményeinek kifüggesztésére július 8-án lehet számítani, 9-én kerül sor az óvások benyújtására, 13-án pedig nyilvánosságra hozzák a végleges eredményeket. Ha valakit puskázás vagy egyéb szabálytalanság miatt kizárnak az érettségiről, legközelebb csak jövő ősszel, az idei pótérettségi és a 2013-as nyári vizsgaidőszak után próbálkozhat újra.
F. H. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. július 9.
Katasztrofális eredmények az érettségin
Katasztrofális eredményekkel zárult az érettségi vizsga, az óvások elbírálása előtt a sikeres érettségizők aránya több megyében az 50 százalékot sem éri el, számos iskolában pedig egyetlen diák sem szerzett átmenő osztályzatot. A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepelnek. Hargita és Kovászna megyében például a jelentkezőknek kétharmada megbukott. Országos összesített adatokat ugyan még nem hozott nyilvánosságra a minisztérium, de annyi már látható, hogy az eredmények még a tavalyinál is rosszabbak.
Halvány teljesítmény. Csak a végzősök fele ment át az érettségin
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter vasárnap úgy nyilatkozott, mindez annak tudható be, hogy az illetékesek az elmúlt tanév során nem tették meg a szükséges lépéseket a rendszer hibáinak javításáért.
„A vizsgatételek továbbra sem felelnek meg teljes mértékben a gimnáziumi tananyagnak. Mindenképpen szükség van az érettségi módosítására, az erre vonatkozó rendeletről jelenleg a szenátus oktatási bizottsága tárgyal” – hangsúlyozta a tárcavezető. Mint mondta, emellett minden iskola vezetőségének meg kell értenie, hogy a vizsgákra való felkészítést már a gimnáziumi évek legelején meg kell kezdeni.
Hargita megyében a diákoknak mindössze 30,25 százaléka szerzett átmenő jegyet az idei vizsgákon, három iskolában pedig – Gyergyóditróban, Gyergyóalfaluban és Zetelakán – mindegyik vizsgázó megbukott. A tanfelügyelőség adatai szerint a diákok 45 százaléka román nyelv és irodalomból nem tudott levizsgázni. Mint ismeretes, Hargita megyében idén első alkalommal használtak figyelőkamerákat a vizsgatermekben, a tavalyi érettségi átmenési aránya meghaladta a 67 százalékot.
A vizsgázóknak szintén alig egyharmada kapott átmenő osztályzatot Kovászna megyében, a sikeresen vizsgázók aránya 32,42 százalékos volt az óvások benyújtása előtt, ez több mint tíz százalékkal gyengébb a tavalyi eredményekhez képest, amikor a diákok 44,29 százaléka ment át az érettségin.
Csökkent az elmúlt évhez képest az átmenő osztályzatot elérő tanulók száma Szatmár megyében is, a tavalyi 43,96 százalékhoz képest idén 39,83 százalékos volt az arány. Szeben megyében szintén valamivel kevesebben vizsgáztak sikerrel 2011-hez képest, azonban egyetlen olyan iskolát sem jegyeztek, ahol mindegyik diák megbukott volna. Az átmenők aránya az óvások előtt 51,67 százalékos volt, alig két százalékkal kisebb, mint az elmúlt évben.
A tavalyihoz képest nem változott az átmenők aránya Kolozs megyében, ahol a 12. osztályt elvégzett tanulóknak több mint fele, 54,29 százaléka érettségizett le. Az elmúlt évhez képest azonos eredmények születtek Beszterce-Naszód megyében is, ahol a 2011-es érettségihez hasonlóan idén is megbukott a diákok 58 százaléka. Maros megyében 45,74 százalékos átmenőarányt jegyeztek az óvások benyújtása előtt, tavaly a diákok 45,5 százaléka vizsgázott sikeresen. A megyében egyetlen diáknak sem sikerült 10-es átlagosztályzatot elérnie.
Ezzel szemben közel tíz százalékkal, 42,17 százalékra emelkedett az átmenő osztályzatot szerző diákok aránya Temes megyében a tavalyi érettségi adataihoz viszonyítva, amikor 32,95 százalékot értek el. A tanfelügyelőség adatai szerint ugyanakkor négy iskolában egyetlen tanuló sem vizsgázott sikeresen. Fehér megyében az átmenési arány 44,47 százalékos volt, 9 százalékkal nagyobb, mint tavaly. Szintén nőtt valamelyest az elmúlt évhez képest a sikeresen érettségizők száma Arad és Brassó megyében, előbbiben 36,43-ról 39,07 százalékra, míg utóbbiban 45,89-ről 61,8 százalékra. Bukarestben az óvások benyújtása előtt a sikeresen érettségizők aránya 38,97 százalék volt, a leggyengébb eredmények pedig Ilfov megyében születtek, ahol a fővárost leszámítva a tanulóknak mindössze 14,66 százaléka ment át.
Országos összesített adatokat ugyan még nem hozott nyilvánosságra a minisztérium, de annyi már látható, hogy a romániai megyék többségében az eredmények még a tavalyinál is rosszabbak.
Pedig már 2011-ben drasztikusan romlottak az érettségi vizsgaeredmények, amikor a minisztérium szigorú intézkedéseket vezetett be a másolás megfékezésére. Ekkor a sikeres vizsgázók országos aránya 44,47 százalék volt a fellebbezések elbírálása előtt.
Az idén tovább szigorították a vizsgafeltételeket. Míg tavaly egyes megyékben nem vezették be a termek videokamerás megfigyelését, idén ezt már általánossá tették, és akit puskázáson kaptak, vagy aki nem adta le a vizsgák előtt a mobiltelefonját, azt azonnal kizárták.
Kerestély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő az MTI-nek elmondta: az idén nem a román nyelv- és irodalom-, hanem a matematikavizsgán bukott meg a legtöbb érettségiző. Hozzátette, hogy a statisztikát elsősorban a szakközépiskolák gyenge eredményei rontották. Ezen intézmények végzős diákjainak ugyan könnyített tételsort kellett megoldaniuk, többségük számára ez is nehéznek bizonyult.
A főtanfelügyelő úgy vélekedett, hogy nem csak a diákokban és a tanárokban kell keresni a hibát a rossz eredmények miatt, azok ugyanis az oktatási rendszer egészének a problémáit tükrözik. Ezek között a tanárok rendkívül alacsony fizetése miatti motivációhiányt említette. Kerestély Irma alapvetően jónak találta a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényt, de hozzátette: ennek hatásai csak négy év után látszanak majd meg.
Kevesen tanulnak tovább magyarul
A magyarul érettségiző fiataloknak mindössze negyede folytatja tanulmányait magyar nyelven – hívta fel a figyelmet Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) dékánja hétvégén, a Marosfőn szervezett EU-táborban. A rendezvény oktatáspolitikai témájú beszélgetésén Tonk Márton elmondta, míg a magyarság az ország lakosságának 6,5 százalékát teszi ki, a romániai egyetemeken tanuló diákoknak csak 5 százaléka magyar. A dékán szerint évente mintegy nyolcezer diák érettségizik magyar nyelven Romániában, közülük pedig minden negyedik tanul tovább magyar nyelvű egyetemen. „A magyar érettségizőknek mintegy fele iratkozik be valamely felsőoktatási intézménybe, a továbbtanulók 50 százaléka pedig román nyelven folytatja tanulmányait” – hangsúlyozta Tonk. Mint kifejtette, a kedvezőtlen adatok ellenére irracionális lenne a kommunista hatalom által 1959-ben megszüntetett önálló, állami, magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem visszaállítása. Szerinte ehelyett inkább a hat magyar képzést is nyújtó romániai felsőoktatási intézményt kellene egy egyetemi konzorciummá szervezni. A dékán a felsőoktatás legégetőbb problémái közt az eltömegesedett, inkább mennyiségi, mint minőségi oktatást, az elértéktelenedett okleveleket és az „elefántcsonttorony-szindrómát”, vagyis az elhidegülő oktató-hallgató viszonyt említette. A beszélgetésen Szőcs Domokos, az oktatási minisztérium főigazgatója elmondta, az egy éve elfogadott oktatási törvény forradalmi változásokat vezetett be, de az akadémiai közösség, a politika és a társadalom még mindig várakozó álláspontot képvisel a törvény alkalmazása terén. Szerinte a tanügyi rendszer átalakítása azért is szükséges, mert a szakképzett munkások lassan eltűnnek a munkaerőpiacról.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 12.
Közigazgatási reform: ahány párt, annyi szokás
Maradjanak meg a megyék és a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régió kapjon közigazgatási hatáskört – javasolta Victor Ponta kormányfő, akinek elképzelései megosztják az RMDSZ politikusait. Az elmúlt öt évben a pártok összesen három régióátalakítási tervezetet bocsátottak közvitára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
Ismét felmelegítette Románia területi-közigazgatási átszervezésének témáját a miniszterelnök. Victor Ponta a Tulcea megyei Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén vázolta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elképzeléseit az ország „újrafelosztásáról”. E szerint a jelenlegi megyék megmaradnának, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani. A régiók – akárcsak a megyék – választott régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének, a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek pedig a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné. Hangsúlyozta: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni.
Borboly Csaba: számunkra nem hátrányos
Victor Ponta a bejelentését megelőzően felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke nem tartja butaságnak a kormányfő javaslatait. „A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének. Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta. A tanácselnök szerint ez a változás az erdélyi magyar közösség hasznára válhatna. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az USL elképzelése közelebb áll ugyan a Szövetség által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez, ám a jelenlegi fejlesztési régiókat nem lenne szabad megtartani. A Krónika napilapnak elmondta, egyetért Pontának azzal a javaslatával, hogy a jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, mert az szerinte káoszhoz vezetne. Úgy vélekedett: a megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, megvitatása a parlamenti választások után várható.
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyelőre csak politikai nyilatkozatnak tartja a kormányfő javaslatait. Szerinte erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha az USL felvázolja a konkrét elképzeléseit az új régiókról. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Csutak István: a hatalom bebetonozását szolgálja
A regionális politikák RMDSZ-es szakértője, Csutak István szerint akárcsak a Demokrata Liberális Párt (PDL) által tavaly meglebegtetett elképzelés, az USL területi-közigazgatási átszervezési javaslata is „a kormányon lévők hatalmának bebetonozását” szolgálják. Szerinte Pontáék terve már ott hibádzik, hogy 2014-re a jelenlegi fejlesztési régiók némelyike túlnépesedik a többiekhez képest. „Elég lesz majd rápillantani a térképre, s látni lehet, hogy egyes régiók túlduzzadtak, és akkor majd megyéket kell átragasztani az egyik régióból a másikba” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szakember emlékeztetett arra, hogy ha közigazgatási hatáskört kapnak a régiók, akkor az Európai Bizottságnak nincs beleszólása a regionális átszervezésbe, ugyanis a közigazgatási hatáskör megállapítása a tagállamokra tartozik. Az uniós rendelet szerint fejlesztési régiók létrehozása egy tagállamban akkor kötelező, ha az adott tagállamban nincs régió nagyságú közigazgatási egység, ugyanakkor az EU nem kéri azt, hogy az így létrehozott régiók közigazgatási hatáskört kapjanak. „Ám ha közigazgatási hatáskört kapnak ezek a régiók, akkor nehéz lesz megakadályozni Pontáékat abban, hogy ha megnyerik a választásokat, végrehajtsák elképzeléseiket” – magyarázta. Arra a felvetésünkre, hogy egyes RMDSZ-es politikusoknak – például Borboly Csabának – elnyerte a tetszését ez az elképzelés, Csutak úgy reagált: Hargita Megye Tanácsa elnökének „látóköre Gyergyóalfalutól Tusnádfaluig terjed”. Értésünkre adta: Borbolyt a kormányfőnek úgy sikerült „levennie a lábáról”, hogy nagyobb hatásköröket ígért a tanácselnököknek. Egy neve elhallgatását kérő partiumi RMDSZ-es politikus sem hisz Ponta verziójában, szerinte porhintés az az ígéret, hogy nem a megyéktől vonnak el kompetenciákat, hanem a központi hatáskörök egy részét vinnék le megyei szintekre. Forrásunk szerint esetleges decemberi győzelme után az USL tetszése szerint alakítja majd az ország adminisztratív felosztását, különösen akkor, ha ehhez kétharmados többséget is szerez a törvényhozásban.
Bãsescu nyolc megyét akar
Az ország területi-közigazgatási átszervezésre hangsúlyosan tavaly júniusban merült fel először, amikor Traian Bãsescu államfő arra kérte az akkor még Emil Boc vezetette kormányt, hogy rövid időn belül dolgozzon ki olyan jogszabálytervezetet, amely az ország eddigi 41 megyéjét nyolcra csökkentené. Bãsescu ezzel a javaslatával idén is előhozakodott. Szerinte az 1968-ban létrehozott megyerendszer reformját a több szempont is indokolja. Elmondta, az új „szupermegyék” létrehozása csökkentheti a bürokráciát, kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna. Emellett – érvelt az államfő – a nagyobb megyék sokkal hatékonyabb és koherensebb területfejlesztést tennének lehetővé. Így orvosolható lenne az ország Európai Uniós források lehívásával kapcsolatos fogyatékossága.
A Boc-kormány teljesítette Bãsescu utasítását, és be is mutatta tervezetét. Eszerint Romániát nyolc megyére osztanák, ebből hét hatalmas lenne, négy-hat jelenlegi egységet tömörítene magába, a nyolcadikat pedig a főváros, Bukarest és annak környéke (a jelenlegi Ilfov megye) alkotná. A projekt – akárcsak az USL elképzelése – a jelenlegi EU-s fejlesztési régiókat veszi alapul, azokat változtatná át közigazgatási egységekké.
Ioan Oltean, a PDL főtitkára röviddel ezután azt is jelentette, hogy a kormány gyorsított eljárással, azaz a parlamenti vitát megkerülő felelősségvállalással fogadná el a törvényt.
Majdnem belebukott a kormány
A gond csupán az volt, hogy a PDL szinte egyáltalán nem konzultált akkori koalíciós partnerével, a RMDSZ-szel, amely legfontosabb vezetőin keresztül kategorikusan elutasította a javaslatot. A szövetség vezető politikusai kijelentették, elfogadhatatlan a PDL koncepciója, legfőképpen azért, mert a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna és Maros) egy olyan régióba olvasztaná, amelyben a magyarság részaránya nem érné el a 30 százalékot sem. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. „Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az RMDSZ ellenállását látva a PDL lemondott az ország területi-közigazgatási újrafelosztásának erőltetésétől.
Az RMDSZ a fejlesztési régiókhoz nyúlna
Az RMDSZ a közigazgatási határokat nem bolygatná, de a jelenlegi fejlesztési régiók határait módosítaná. Igaz, vezető politikusai nem tartották kizártnak, hogy a szövetség által javasolt régiókat utóbb közigazgatási hatáskörökkel is felruházzák.
A fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát 2007. október 13-án, Marosvásárhelyen mutatta be az RMDSZ. A tervezetben Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. Az új felépítést indokló hatástanulmányában a szövetség a jelenlegi hét plusz egy, jóval nagyobb fejlesztési régió helyett 16 fejlesztési régiót ajánl.
A javasolt felosztás a központi Székelyföldi régiótól kiindulva a következő sémát követi: Maros-Hargita-Kovászna, Szeben-Brassó, Kolozs-Beszterce-Naszód-Máramaros, Szatmár-Szilágy-Bihar-Arad, Fehér-Hunyad, Temes-Krassó-Szörény, Gorj-Vâlcea, Mehedinti-Olt-Dolj, Argeş-Dâmbovita-Prahova, Teleorman-Giurgiu, Ilfov-Bukarest, Ialomita-Cãlãraşi, Tulcea-Konstanca, Buzãu-Brãila-Vrancea-Galac, Bákó-Vaslui-Iaşi-Neamt, Suceava-Botoşani megyetársítást.
Az RMDSZ tervében a régióhatárokat a megyék közös kulturális, történelmi hagyományaik, valamint közös gazdasági érdekeik mentén jelölte ki, ez egyrészt jelentősen szűkítené az eddigi öt-hat megyés felosztást. A fejlesztési régiók átrajzolását tartalmazó háttértanulmány rámutat: az érvényben lévő regionális felosztás a szegényebb megyék gazdasági visszaesését és gazdagabb megyék gazdasági növekedését szolgálta.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók felosztása éppen ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek – mondta a szakértő. Rámutatott: a fejlesztési régiók méretei a franciaországi struktúrákéhoz hasonlóak – eltekintve attól, hogy a két ország területnagyságban különbözik.
A régióhatárok átrajzolásának apropóján Markó Béla akkori RMDSZ-elnök a tervezet bemutatásakor hangsúlyozta: téves szemlélet, hogy a gazdasági társulásokat nem befolyásolják a közös kulturális és etnikai érdekek – ez egy természetes folyamat, amely a történelem során is érvényesült, akár államalakítások során is – érvelt a politikus.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta
Régióátalakítási elképzeléseit az RMDSZ törvénytervezet formájában a parlamentbe is benyújtotta. Kisebb politikai botrány keletkezett akkor, amikor a jogszabályt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Ez úgy történhetett meg, hogy a házszabály előírása szerint egy törvénytervezetről a benyújtásától számított 60 napon belül kell döntenie a felsőháznak, és a honatyák kifutottak a határidőből. A román politikusok hevesen ellenezték az RMDSZ tervezetét, s gondoskodtak arról, hogy a jogszabály a képviselőházban már ne is kerüljön megvitatásra. „Európában nem léteznek etnikai szempontok szerint körülhatárolt régiók, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nem támogatja az RMDSZ régióátrajzolási tervezetét” – jelentette ki a tervezet hallgatólagos elfogadása után – akkor még ellenzékből – Victor Ponta PSD-elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. április 9.
Különböző életszínvonalúak a székelyföldi megyék
Életszínvonal tekintetében a negyvenegy romániai megye közül Hargita a huszonkettedik, fizetések tekintetében viszont az utolsó. Ugyanezen a listán Maros megye a 12., Kovászna pedig a 31.
Hét mutató alapján állította össze a Gândul.info internetes portál a romániai megyék életszínvonal-rangsorát. Az elemzők állami intézmények – többek között az Országos Statisztikai Intézet, az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség és az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság – adatait használták fel. Figyelembe vették minden megyében a munkanélküliségi rátát, a nettó átlagbért, az egy főre eső összterméket (GDP), a születéskor várható élettartamot, a közművesítéssel ellátott háztartások százalékos arányát, a bűnözési rátát, valamint a zöldövezet felületét. E szempontok szerint minden megye 1-től 42-ig terjedő pontszámot kapott annak függvényében, hogy a 42 közigazgatási egység közül az említett mutatók szerint hányadik helyet foglalja el. Mi Hargita mellett a másik két székelyföldi megye teljesítményét is kiemeljük.
Munkanélküliség: Hargita és Kovászna az utolsó harmadban
Első szempontként a munkanélküliségi rátát vizsgálták. Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség adati szerint Ilfov megyében mindössze 1,83 %, Temes megyében pedig kétszázalékos volt tavaly év végén a munkanélküliségi ráta. Ezzel szemben 2012 végén Maros megyében 6,22, Hargita megyében 7,48, Kovászna megyében pedig 7,79 százalék volt a munkanélküliek aránya.
Bérezés: Hargita az utolsó helyen
Az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján a legjobban a bukarestiek vannak megfizetve: ők tavaly decemberben havi 2152 lejes nettó átlagfizetést vihettek haza, az országos átlagnál (1538 lej) 614 lejjel többet. Második helyen a Bukarest peremvidékének számító Ilfov található, harmadikon pedig Kolozs megye, ahol decemberben átlagosan 1588 lej volt a havi nettó átlagfizetés. A lista másik – rosszabb – felén Hargita megye található: a vizsgált időszakban 1064 lej volt az átlagbér, 474 lejjel kevesebb, mint az országos átlag. Maros megyében 1330, Kovászna megyében 1145 lej volt a nettó átlagbér.
Zöldövezet: Hargita a középmezőnyben, Kovászna az utolsó ötben
A városi közösségek számára kialakított zöldövezetek nagysága is az életszínvonal egyik mutatójának számít. Ez alapján Bukarest került az első helyre: az országban található 22451 hektár városi zöldövezetből 4807 hektár van a fővárosban. Zöldövezetnek számítanak a parkok, közkertek, sportlétesítmények körüli területek, illetve a sugárutak mentén lévő pázsitcsíkok. Ezer hektárnál nagyobb zöldövezet még Dolj és Kolozs megyében található. A legkevesebb zöldövezet Giurgiu (70) és Tulcea (77) megyékben van kialakítva. Hargita megyében 418, Kovászna megyében 163, Marosban 621 hektár városi zöldövezet található.
Bűnözési lista
Az összesítés szerkesztői szerint a legbiztonságosabb megyének Ilfov bizonyult: ott 2011-ben százezer lakosból 85 személy ellen született jogerős ítélet. Az országos átlag 223 személy százezer lakosonként. A statisztikai intézet adatai szerint a a 2. legbiztonságosabb megyének Vâlcea bizonyult (105). A legkevésbé biztonságos megyének Hunyad (369) és Brassó (358) tűnik. Ez a szám 2011-ben Hargita megyében 240, Háromszéken 229, Maros megyében pedig 194 volt.
Szennyvízvezeték-rendszer kiépítettsége
A jólét egyik fokmérőjének számít a háztartások szennyvízrendszerre való csatlakoztatása. E mutató tekintetében Bukarest az első (a háztartások 96,6 százaléka van rákötve a hálózatra), a fővárost Brassó (85%) és Temes (85%) megyék követik. Az országos átlag 65 %. Hargitában 71,4%, Kovászna megyében 67,3%, Maros megyében pedig 69,2 % ez az arány. A lista utolsó helyén Olt megye (30%) található.
Bruttó hazai össztermék
Az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adatai szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) vizsgálata alapján Bukarest az általa idén megtermelendő, személyenkénti 16 ezer euróval jóval meghaladja a 9553 eurós országos átlagot. E listán 10 ezer euróval Temes megye a második. A székelyföldi megyék idén a következő GDP-re számíthatnak: Hargita 4897 euró, Maros 5193 euró, Kovászna 4483 euró. A legkevesebbet Vaslui megyében fognak termelni, lakosonként 2835 eurót. Születéskor várható élettartam
A bukarestiek számíthatnak a legboldogabbnak, legalábbis ha a születéskor várható élettartam mutatóját vizsgáljuk. A főváros lakói 75,7 esztendőt élhetnek meg, ezzel szemben a szatmáriak átlagosan 70,5 évre számíthatnak. A születéskor várható élettartam tekintetében a hargitaiaknak 73,7 évet jósolnak, a háromszékieknek 73,4-et, a Maros megyeieknek pedig 73,2 esztendőt.
Összességében életszínvonal tekintetében a főváros mellett Temes, Ilfov, Kolozs és Szeben megyék a legfejlettebbek. A 42-es listán Maros a 12., Hargita a 22., Kovászna pedig a 31.
Kozán István
Székelyhon.ro.
2013. július 8.
Érettségi jegyek: javult a diákok teljesítménye
Látványosan javult az elmúlt két évhez képest a diákok teljesítménye az idei érettségin: a vasárnap este közzétett eredmények szerint 55,52 százalékuknak sikerült megszerezniük az oklevelet. A legjobban a Brăila (74,17), leggyengébben az Ilfov megyeiek (27,91) szerepeltek a vizsgákon. Tavaly a diákok 44,3, tavalyelőtt 45,72 százalékának sikerült az érettségije.
Az eredményeket egy-két százalékkal befolyásolják majd az óvások. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a sikeresen érettségizők 62,37 százaléka végezte idén a középiskolát, a többiek korábbi évek végzősei.
Az erdélyi megyék közül kiugró teljesítményt értek el a Kolozs megyei diákok (70,99 százalékos átmenési arány), az országos átlagon aluli eredményeket értek el a Kovászna (42,47) és a Hargita (42,49) megyeiek. A székelyföldiek esetében azonban így is látványos a javulás, hiszen tavaly a két megyében 30 százalékos volt az átmenési arány.
Az eredmények megyei lebontásban: Fehér: 62,22, Argeș: 57,60, Arad: 52,62, Bukarest: 50,82, Bákó: 59,36, Bihar: 63,21, Beszterce-Naszód: 58,31, Brăila: 74,17, Botoșani: 56,15, Brassó: 61,72, Buzău: 63,99, Kolozs: 70,99, Călărasi: 48,32, Krassó-Szörény: 43,02, Konstanca: 54,28, Kovászna: 42,74, Dămbovița: 46,79, Dolj: 47,10, Gorj: 56,99, Galac: 59,39, Giurgiu = nincs adat, Hunyad: 53,25, Hargita: 42,49, Ilfov: 27,91, Ialomița: 55,28, Iași: 67,55, Mehedinți: 46,94, Máramaros: 60,52, Maros: 54,69, Neamț: 57,61, Olt: 43,44, Prahova: 60,56, Szeben: 63,70, Szilágy: 57,93, Szatmár: 57,81, Suceava: 64,48, Tulcea: 57,85, Temes: 54,41, Teleorman: 35,22, Vâlcea: 56,60, Vrancea: 54,63, Vaslui: 61,20.
Pap Melinda
Maszol.ro
2013. július 9.
Országszerte érettebb diákok
Maros megyében is jobbak az eredmények
A fellebbezések elbírálása még hátravan, az ideiglenes érettségi eredmények azonban máris országos szintű javulást jeleznek a korábbi évek katasztrofális teljesítménye után. A romániai diákok 62,32 százaléka vette sikeresen az akadályokat, az átmenési arány Braila megyében a legmagasabb (74,17%), a második helyezett Kolozs megye (70,99%), azt Jászvásár, Suceava, illetve Buzau követi, leggyengébben az Ilfov megyei diákok teljesítettek.
Maros megyében szintén jobbak az eredmények a tavalyiaknál, amikor a diákok fele sem ment át a tudáspróbán. Ezúttal az óvások előtti eredmények szerint a vizsgázók 54,69 százaléka kapja meg az érettségi diplomát. Az idei végzősök 59,62 százalékának sikerült az érettségije, a középiskolát korábban végzett diákok viszont jóval gyengébben teljesítettek, esetükben mindössze 32,82 százalékos az átmenési arány. A marosvásárhelyi Egyesülés középiskolában minden diák sikeresen érettségizett, a Papiuban 97,29, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban 95,48 százalékos az átmenési arány. A megye leggyengébben teljesítő tanintézményének a Ion Vlasiu Iskola-központ számít, egyedül itt nem érte el az 5 százalékot a sikeresen vizsgázottak száma.
A jobb eredményekhez egyesek szerint az is hozzájárulhatott, hogy idén a román nyelv és irodalomból megszervezett írásbeli vizsgán az oktatás profiljától függően két különböző tételsort kellett a diákoknak megoldani: az elméleti líceumok filológia és társadalomtudományok osztályainak és a hivatás (vokacionális) profilú középiskolák pedagógiai osztályainak tanulói nehezebb, az elméleti líceumok reál osztályaiba, a szakközépiskolákba, illetve a hivatás profilú középiskolák nem pedagógiai osztályaiba járt diákok egy könnyített feladatsorral küzdöttek meg. Anyanyelvből egységes volt a tételsor, matematikából viszont a matematika-informatika osztályok, a természettudományi osztályok, a szakközépiskolák, illetve a pedagógusképző osztályok diákjainak más-más feladatokat kellett megoldaniuk.
Az eredményeikkel elégedetlen diákok tegnap 16 óráig nyújthatták be fellebbezéseiket, az újrajavítások utáni végső eredményeket július 12-én, pénteken függesztik ki a tanintézetekben.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2013. július 20.
Kolozsváron a népességcsökkenés jelentős része a természetes veszteségnek köszönhető
Kolozsváron enyhe lakosságnövekedésre utalnak a nemrég közzétett végleges népszámlálási adatok, ezáltal Románia második legnépesebb városává lépett elő. A kolozsvári metropolis-övezetben még látványosabb a pozitív változás, a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság. A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár – Marosvásárhely után –, bár a magyar lakosság fogyása 2002 és 2011 között 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés. A kolozsvári magyar lakosság jelentős természetes veszteséget regisztrált az utóbbi évtizedben – tudtuk meg Barna Gergő szociológustól.
– Kolozs megye lakosságának száma csökkent mind a teljes népesség, mint pedig a magukat magyarnak vallók körében, ez utóbbiak számaránya sokkal nagyobb mértékben. Ez a népességcsökkenés csak Kolozs megye esetében ennyire hangsúlyos, vagy más térségekben is hasonló jelenségek tapasztalhatók?
– Érdemes az elején leszögezni, hogy a romániai népszámlálás adatai megbízhatatlanok. A 2011-es, számlálóbiztosokkal történő összeírás is kaotikus volt. Az előzetesen publikált adatokhoz képest az eredményeket időközben kiegészítették, egy teljesen más, követhetetlen módszertan szerint. Míg az előzetes adatok szerint 19 042 936 volt Románia állandó lakossága, akiket összeírtak a biztosok, ez a végleges, letisztított adatok szerint 18 884 831 lakosra csökkent, viszont megjelent 1 236 810 fő, akit különböző regiszterekből adtak hozzá a valóban felkeresett személyekhez. Így lett Románia állandó lakossága 20 121 641 fős, holott köztudott, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok száma 3 millió fő körül van, illetve 2002 és 2011 között egy 440 ezres természetes fogyás is bekövetkezett. Realista becslések szerint Románia állandó lakossága 18-18,5 millió között lehet.
Amennyiben elfogadjuk az új népszámlálás eredményeit, a lakosság csökkenése az erdélyi megyékben kisebb, mint a Regátban, elsősorban az ország keleti és déli megyéiben volt jelentősebb mértékű a népességfogyás. Kolozs megye Erdélyen belül is jól áll, a lakosság mintegy 11 ezer fővel, vagyis 1,7 százalékkal csökkent. Ennél jobb helyzetben csupán Ilfov, illetve Temes megye van, ahol nőtt az állandó lakosság 2002 és 2011 között.
Kolozsváron a végleges adatok szerint enyhén nőtt a lakosság, 318 ezer főről 324 ezer főre. Kolozsvár így a második legnépesebb városa Romániának, maga mögött hagyva Temesvárt és Iaşi-t. Valamivel látványosabb a változás, ha a kolozsvári metropolis-övezet egészét vesszük figyelembe (Kolozsvár, Szászfenes, Kisbács, Erdőfelek, Gyalu, Kajántó, Apahida, Csürülye), a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság.
A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár, Marosvásárhely után itt él a legtöbb magyar nemzetiségű személy. A népszámlálási eredmények regiszter alapú kiegészítése etnikai szempontból is nehezen értelmezhetővé teszi az adatokat. Az egyetlen elfogadható megoldás, ha az etnikai arányokat a nemzetiségükről nyilatkozók körében számítjuk. Így Kolozsváron 16,4 százalékosra becsülhető a magyarság aránya. A magyarság fogyása 2002 és 2011 között így 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés, de kedvezőbb, mint a nem székelyföldi nagyvárosok magyar fogyása. Jobb a helyzet tehát, mint Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben. A metropolis-övezetben a magyar lakosság számbeli csökkenése kisebb méretű, itt mintegy 7,7 százalékos fogyás tapasztalható.
– Milyen tényezők befolyásolták Kolozsváron a népességváltozást?
– A népességváltozásnak két fő oka van. A természetes népmozgalmi egyenleg a teljes lakosság körében enyhén pozitív volt Kolozsváron, a születések és az elhalálozások száma kiegyenlített volt. Így a teljes népesség esetében a gyarapodást a migrációs nyereség magyarázza, mind a város, mind pedig a metropolis-övezetben. Egy erőteljes szuburbanizációs folyamat is nyomon követhető, a Kolozsvár vonzáskörébe tartozó községek népessége mintegy 20 000 fővel nőtt az elmúlt tíz évben.
A magyar lakosság körében viszont jelentős természetes veszteség volt megfigyelhető az utóbbi évtizedben. 2001–2010 között a születések 10 százalékát, az elhalálozásoknak pedig 25 százalékát regisztrálták magyar nemzetiségűnek. Így Kolozsváron a 7000 fős magyar népességcsökkenés jelentős része, mintegy 4000 fő a természetes veszteségnek köszönhető. Ez a mutató magába foglalja az intergenerációs asszimilációs veszteséget is, azaz a vegyes házasságokban születő, románként regisztrált csecsemők száma is növeli a magyarok természetes fogyását.
A magyarok arányának csökkenésének további magyarázata a migrációban keresendő. Míg a teljes (román) lakosság esetében migrációs nyereségnek köszönhető a város népességének enyhe növekedése, a magyarok esetében a migrációs veszteség is jelentős szerepet játszott a népesség csökkenésében, és következésképpen az arányvesztésben is.
– Milyen okok állnak e jelenség hátterében? Melyik korosztályra jellemző az elvándorlás? Milyen irányú ez a migráció – külföldre, vagy vidékre költöznek el/vissza a kolozsvári magyarok? Mennyire jelent vonzerőt Magyarország, különösen a könnyített állampolgárság bevezetését követően?
– Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a kolozsvári lakhelyüket feladó magyarok, milyen korosztályt, társadalmi réteget képviselnek. Erre sem a népszámlálás, sem más felmérés nem tér ki. Feltételezhető, hogy elsősorban fiatalokról van szó. Amiről viszont bővebb információkkal rendelkezünk, az a migráció iránya. Az adatok arra utalnak, hogy az utóbbi időben jelentős változások következtek be: amíg a ’90-es években elsősorban Magyarország felé irányultak az erdélyi magyarok, most a célországok tekintetében Magyarország a második, harmadik, átadva a vezető helyet az olyan nyugat-európai országoknak, mint Németország, Nagy-Britannia. A magyar állampolgárság a nyugat-európai munkavállalásban jelentős előnyt biztosít az erdélyi magyaroknak, például a csak román állampolgárokkal szemben.
Mint említettem, Kolozsvár környékén jelentős szuburbanizációs folyamat zajlott az utóbbi tíz évben, elég csak arra gondolni, hogy Szászfenesnek, Kisbácsnak mennyire megnőtt a lakossága (Szászfenes községben 2002-ben 7470 lakost regisztráltak, 2011-ben pedig 22 813-at; Kisbács községben 2002-ben a lakosságszám 8139 volt, 2011-ben pedig 10 317 – szerk. megj.) Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a környező falvakba való migrációban a magyarok alulreprezentáltak, az említett községekben is csökkent a magyarok aránya, a 2002–2011 közötti időszakban tehát nagyobb számú román telepedett ki, mint magyar. (Szászfenesen 27 százalékról 14 százalékra, Kisbácsban pedig 34 százalékról 29 százalékra csökkent a magyarok aránya – szerk. megj.)
– Kolozsváron is nagy a nemzetiségükről nem vallók száma – ez a „felduzzasztást” követően ugyancsak megugrott. Véleménye szerint miért ilyen magas ez az arány?
– Amikor 2011-ben az összeírás zajlott, Kolozsvár volt egyike azon városoknak, ahol nagyon sokan nem nyilatkoztak nemzetiségükről. Kell tudni, hogy a felkészítés során a kérdezőbiztosok olyan információkat kaptak (ez nem csak Kolozsváron, hanem Marosvásárhelyen és Nagyváradon is gondot okozott), miszerint azoknak, akik nem tartózkodnak otthon, tehát akikkel nem sikerül személyes kapcsolatot felvenni, a nemzetiségét nem szabad regisztrálni. Ezt a félreértést sikerült végül valamilyen mértékben korrigálni, de ennek köszönhető, hogy Kolozsváron 6000 lakos nem nyilatkozott a nemzetiségéről. Ezeknek száma a kiegészítés során lényegesen megnőtt, hiszen olyan regiszterekből duzzasztották fel a népszámlálási adatokat, amelyekben nem jegyzik a nemzetiséget.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 3.
„Levizsgáztak" a pótérettségizők
Csupán az idei pótérettségire jelentkező végzősök 20,36 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie az oktatási minisztérium óvások előtti adatai szerint. Az illetékeseket nem lepték meg a gyenge eredmények, lapunknak úgy nyilatkoztak, várható volt, hogy a nyáron megbukottaknak nem sikerül megfelelően felkészülni az őszi megmérettetésre.
A pótérettségire jelentkezett 72.462 végző közül 14.751 kaphat diplomát, többségük hatosnál nagyobb jegyet szerzett, tízest azonban senki sem érdemelt. Több mint 300 végzőst ki kellett zárni puskázás miatt. Országos szinten Arad megyében volt a legnagyobb az átmenési arány, itt a vizsgázók 35,9 százaléka vette sikeresen az akadályt, míg Ilfov megyében csupán 9,8 százalékuk szerzett diplomát.
Az idei pótérettségi eredményei a tavalyinál is gyengébbek, akkor a vizsgázók 25,49 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet. Az óvásokat ma és holnap bírálják el a vizsgabizottságok, a végleges eredményeket szeptember 5-én függesztik ki.
Reálisak az eredmények
„Ezek a reális eredmények. Túl rövid volt az idő, két hónap alatt nem lehet négyévnyi tananyagot megtanulni. Azoknak segíthetett a pótvizsga, akiknek csak kisebb hiányosságokat kellett pótolniuk, vagy valamilyen ok miatt hiányoztak a nyári vizsgáról" – értékelte a Krónikának az idei eredményeket Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes.
A partiumi megyében a tavalyihoz képest idén gyengébb volt a sikeresen pótérettségizők aránya, a részvevők 24,25 százaléka vizsgázott sikerrel, miközben 2012-ben ez az arány 30 százalék körüli volt. A mintegy 2400 pótérettségiző eredményeit iskolákra lebontva még nem tették közzé, azonban az érmihályfalvi mezőgazdasági kollégium vagy a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végzőseinek többsége második nekifutásra is megbukott.
Szatmár megyében az országos átlaghoz hasonló eredmények születtek a pótérettségin: a vizsgázók 21 százaléka ment át. Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: nincs meglepve az eredmények láttán, hisz előre borítékolható volt, hogy aki nem ment át nyáron, nehezen tudja behozni a lemaradást. „Ez mentalitás kérdése, sajnos, sokan nem veszik komolyan az érettségit – fejtette ki. – Aki négy éven át folyamatosan dolgozott, tanult, annak sikerült a záróvizsga, aki nem igyekezett, annak nem".
Szász Piroska szerint nem kellene erőltetni az érettségit olyanok esetén, akik nem akarnak tanulni – előttük ott a lehetőség, hogy szakiskolát végezzenek. Az eredmények kapcsán hozzátette: csalóka a 20 százalék körüli átlag, mivel a szakközépiskolák nagyon gyenge eredményei rontják a statisztikát, a gimnáziumokban ugyanis kimondottan jól szerepeltek az idei tizenkettedikesek.
Nem szerencsejáték
Kovászna és Hargita megyékben meghaladta a 25 százalékot a sikeresen pótérettségizők aránya, utóbbi megyében a tavalyhoz képest sikerült 3 százalékpontnyit javítani. Bertolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő is úgy vélekedett, hogy az eredmények a valós helyzetet, a diákok reális tudását tükrözik. Elmondta, a pótérettségin általában nem várnak csodát, hiszen erre azok a diákok iratkoznak be, akik nyáron már elbuktak, vagy pótvizsgáztak.
„A diákoknak meg kell érteniük, hogy ez nem szerencsejáték, nem május-júniusban kell felébredni, hogy következik az érettségi, már kilencedik osztálytól következetesen készülni kell rá. Sok a tananyag, nem könnyű a vizsga, nem is várunk el mindenkitől maximális teljesítményt, azonban egy kis szorgalommal meg lehet szerezni az érettségi oklevelet" – vélekedik Bertolf Hedvig.
A főtanfelügyelő arra bíztatja a sikertelenül vizsgázókat, hogy iratkozzanak be posztlíceumba, keressenek szakmát, vagy készüljenek fel megfelelően a jövőre tartandó megmérettetésre. Hargita megyében 1195-en végzős jelent meg az őszi érettségin, közülük 309-en szerezték meg az érettségi oklevelet, 25,86 százalék.
Román nyelv és irodalomból voltak a leggyengébbek az eredmények, csupán 48,75 százalék kapott átmenő jegyet, míg matematikából 62,55 százalék, a többi tantárgyból 90 százalék feletti volt az átmenési arány. Bár tantárgyanként elérték az átmenőt, a gyenge osztályzatok miatt a vizsgázók többsége nem érte el az érettségi oklevél megszerzéséhez szükséges hatos általánost.
Kovászna megyében a fellebbezések előtt a pótérettségizők 25,45 század százaléka kapott átmenő jegyet, tájékoztatott Farkas Csaba, a pótérettségi lebonyolításával megbízott tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Gimnázium végzősei szerepeltek a leggyengébben, a 49 végzős közül csupán hárman vizsgáztak sikeresen, az átmenési arány 7,32 százalékos volt. A háromszéki pótérettségizők zöme, 352 végzős román nyelv és irodalomból bukott meg, a másik nehéznek bizonyuló tantárgy a matematika volt, ebből 223-an nem szerezték meg az átmenő jegyet.
Gyenge eredmények születtek a többi erdélyi megyében is, az óvások elbírálása előtt Maros megyében a pótérettségin részt vett végzősök 22,26 százaléka vizsgázott sikeresen. Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő jónak ítélte az eredményeket, mint rámutatott, egyetlen olyan iskola sem volt, ahol valaki ne szerezte volna meg az átmenő jegyet. Követendő példaként a marosvásárhelyi Református Kollégiumot említette, ahol száz százalékos volt az átmenési arány.
Szilágy megyében az országos átlagnál nagyobb, 25,56 százalékos volt az átmenési arány, míg Temes megyében a tavalyi 24 százalékos arányon is sikerült javítani, idén a pótérettségizők 27 százaléka vizsgázott sikeresen. Azonban a bánsági megyében három olyan vidéki iskola is volt, ahol senkinek nem sikerült megszereznie az átmenő jegyet.
Câmpeanu: nem használ a diploma
Nem használ semmire a „diplomavadászat", jelentette ki Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ifjúsági szervezetének hétvégi nyári egyetemén arra buzdítva a fiatalokat, hogy az oklevelek halmozása helyett összpontosítsanak a szakmai gyakorlatra. A tárcavezető arra kérte a fiatalokat, hogy „ne tömjék tele táskájukat egyetemi és magiszteri diplomákkal", hiszen ez nem használ semmire, helyette inkább próbálják meg gyakorlatban elmélyíteni az iskolapadban szerzett ismereteiket. Rámutatott, Romániában számos iparágban hiányzik a szakképzett munkaerő, miközben a humán területeken a túljelentkezés miatt romlott az oktatás színvonala.
A tárcavezető a konstancai rendezvényen kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben a szakmai gyakorlat lejártakor lenne képességvizsga, akkor ez beszámítana a ledolgozott munkaidőbe. Rámutatott, jelenleg az egyetemisták csupán bizonylatok után szaladgálnak, igazolandó, hogy részt vettek a szakmai gyakorlaton, ezt azonban egyetlen alkalmazó sem fogja elismerni, hiába garantálná jogszabály.
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 14.
Klárik: hamis képet mutatnak a Székelyföldről a gazdasági adatok
Erdély Románia húzómotorja gazdasági szempontból, a székely megyék pedig a jó középmezőnyben helyezkednek el, sőt a helyzetük jobb annál, amit a statisztika mutat – fejtette ki a Sláger Rádiónak Klárik László. A háromszéki RMDSZ-es szenátor hangsúlyozta, a térséget kevésbé sújtja a szegénység, mint a moldvai vagy olténiai megyéket.
Kovászna, Hargita és Maros megye hangsúlyozottan vidéki jellegű, a mezőgazdaságnak jelentős szerepe van a gazdaság fenntartásában, viszont a kis mezőgazdasági farmok jelentős része nem cégen keresztül működik, így nem jelenik meg a makrogazdasági mutatókban.
Brassó megye ezzel szemben 80 százalékban urbanizált, a szolgáltatás és az ipar a fő húzóágazatok, melyek a mezőgazdasággal ellentétben megjelennek a gazdasági mutatókban, tehát a brassói mutatók Kovászna megyéhez képest torzítottan jobbak, magyarázta a honatya. „Kiszámoltuk, hogy egy tehén után a gazda évi ezer euró jövedelemre tesz szert, tíz tehén után több az évi bevétele, mint egy szenátornak, ám ez nem jelenik meg a statisztikai adatokban” – illusztrálta a helyzetet Klárik László. A Capital.ro gazdasági portál által közölt adatok szerint Romániában 2012-ben 42 százalékos volt a szegénységi arány, azaz a lakosság közel fele élt az átlagjövedelem 60 százalékánál kevesebből. A szegénységnek való kitettség tekintetében Románia a második az Európai Unióban, csak Bulgária előzi meg. A Világbank által készített térképből az derül ki, hogy a moldvai, olténiai és havasalföldi megyék a legszegényebbek. Bukarest és Ilfov után az erdélyi megyék vannak a legkevésbé kitéve az elszegényedés veszélyének, a székely megyék pedig az erős középmezőnyben helyezkednek el.
„Fals retorika, amit évek óta hangoztatnak, hogy Székelyföld képtelen megélni bukaresti támogatás nélkül. Összehasonlítják, hogy mennyi pénzt gyűjtenek be, és mennyit osztanak vissza, de a begyűjtött adóknál nem veszik figyelembe például az általános forgalmi adót (áfa/TVA), ami a legnagyobb és legbiztosabb bevétel” – magyarázta a szenátor.
Klárik László szerint szintén torzított adat, hogy Bukarest jóval az országos, sőt az EU-s átlag felett teljesít, hiszen ez elsősorban a nagy adózók törvényének tulajdonítható, vagyis hogy a román gazdaság motorját jelentő nagy cégek kénytelenek a fővárosban adózni.
Klárik szerint nem logikus az alkotmánybírósági döntése a decentralizáció ügyében
Érthetetlenek az alkotmánybíróság decentralizációs törvény ellenes indokai, vagyis hogy a jogszabály sérti a helyi autonómiát, és az egységes nemzetállamot, állapította Klárik László. Az RMDSZ-es politikus szerint, ilyen logikával élve, mindenről Bukarestben kellene dönteni, feleslegesek a megyék, a városok, de ez nem nemzetállam, hanem a központosított állam meghatározása. Másrészt vannak olyan hatáskörök, például a környezetvédelem, amit csak megyei szinten lehet gyakorolni, városi, községi szinten nem. A háromszéki szenátor úgy véli, politikai tárgyalások következnek, reméli kíváncsiak lesznek az RMDSZ véleményére, mint ahogy tették a felelősségvállaláskor. Várják, mit lép a kormányszövetség, bár a háza táján „állandóan zavarosak a vizek”. Komolyan kell venni az alkotmánybíróság részletes indoklását, és az szerint módosítani a decentralizációs törvényt, szögezte le Klárik László, aki nem hiszi, hogy a kormány újra felelősségvállalással terjesztené elő a jogszabályt. Mint arról beszámoltunk az alkotmánybíróságon elbukott decentralizálási törvény arról rendelkezett, hogy Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata 22 ingatlant és kétszáz alkalmazottat kapott volna meg, köztük a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokot. Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,
2014. január 20.
Statisztika: Hargita megyében a legalacsonyabb az átlagkereset
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Hargita megyében a legalacsonyabb az átlagkereset Romániában.
A Hargita megyei Statisztikai Hivatal illetékese által az MTI rendelkezésére bocsátott összehasonlító adatok a 2013 október végi állapotot tükrözik. Míg országos szinten Romániában 2232 lej volt a bruttó átlagkereset, és 1615 lej a nettó átlagkereset, a Hargita megyei adatok ennél lényegesen alacsonyabbak. A székelyföldi megyében a nettó átlagkereset csak 1097 lejt tett ki.
A másik két székelyföldi megye a középmezőnyben helyezkedik el a keresetek rangsorában. Maros megyében 1352 lej, Kovászna megyében pedig 1257 lej az átlagos nettókereset. Érdekes különbség, hogy míg Hargita megyében a mező- és erdőgazdálkodási szektorban jegyezték a magasabb jövedelmeket, és az ipari illetve a szolgáltatási szektorban az alacsonyabbakat, Kovászna és Maros megyében éppen a mező- és erdőgazdálkodási szektorban voltak a legalacsonyabbak a jövedelmek.
A keresetek rangsorában a jelentős magyar lakosságot is számláló partiumi megyék is a középmezőnybe esnek. Bihar megyét - ahol mindössze 1194 lej a nettó átlagkereset - Maros és Kovászna megye is megelőzi. Meglepő adat az is, hogy Szilágyban magasabb az átlagkereset (1351 lej), mint Szatmár megyében (1271 lej). A nettó jövedelmek rangsorában Bukarest vezet 2224 lejes átlaggal. Tőle jócskán leszakadva következik a fővárost körülvevő Ilfov megye 1875 lejjel, majd a rangsorban Kolozs (1769 lej), Szeben (1746 lej) és Temes megye (1614 lej) következik.
A közelmúltban Klárik László, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora figyelmeztetett a statisztikai adatok megtévesztő voltára. A politikus szerint nem lehet a Székelyföldi szegénységre következtetni az itteni alacsony jövedelmekről szóló statisztikák alapján. Hozzátette: Kovászna, Hargita és Maros megye hangsúlyozottan vidéki jellegű, a kis mezőgazdasági farmok jelentős része pedig nem jelenik meg a makrogazdasági mutatókban. A politikus szerint a kereseti statisztikák a nagyobb mértékben urbanizált megyéknek kedveznek.
maszol/MTI,
2014. február 18.
Megrázó tények a nők bántalmazásáról
Évente egyre többen kapcsolódnak a nőket érő erőszak elleni tüntetésekbe, megmozdulásokba. A tények azonban azt mutatják, a próbálkozások ellenére sincs megoldás a bántalmazásuk megszüntetésére. Történetüket felvállalók nők és szakemberek beszélnek a maszol.ro kérésére a problémáról.
Nőies mozdulatok, lebegő kendők, közel százötven táncos nő és az őket elkísérő szeretett férj: a Bálint-napi, a bántalmazott nők jogaiért fellépő megmozdulás Székelyföldön is beírta magát a történelembe. A közös tánc eufórikus lendülete azokban a személyekben is együttérzést váltott ki, akik a szerencsésebb, nőiségüket szabadon megélhető kategóriát erősítik.
Hangtalan bizonyítékok
A statisztikák szerint minden harmadik nő szenved bántalmazástól. Azonban a munkája során Borsos Annamária pszichológus azt tapasztalta, hogy a bántalmazott nők száma ennél is nagyobb. A szakember szerint a számadatoknak nincs, ahogy tükrözniük a valóságot, mivel a konkrétan jegyzett esetek már annyira súlyosak, hogy vagy rendőrségi, vagy egészségügyi beavatkozásra van szükség, azonban ennél halmozottan több olyan eset van, amikor a bántalmazott nők megpróbálják eltitkolni vagy megoldani az ügyet saját maguk: egyrészt a társadalmi kirekesztettség, másrészt az erőszakos társnál is félelmetesebb anyagi nehézség felvállalásának képtelensége miatt.
A legtöbb esetben a nők együtt élnek a terrorral. Mert ha kilépnek, a társadalom megkövezi őket. Esetleg a legszűkebb rokonság megpróbál segíteni, ha ők is ki nem tagadják az ilyen asszonyt, de az esetek nagy többségében a társadalom is tovább terrorizálja őket – magyarázza a szakember.
Ami pedig a legmeglepőbb, a bántalmazás megítélése egyáltalán nem súlyos a társadalom szempontjából. „A családon belüli erőszak ugyanarra a szintre van téve, mint például egy nem működő párkapcsolat, vagy a megcsalás esete. Mintha nem látnának benne életveszélyt. Sajnálkoznak az emberek, aztán még egy követ rádobnak. Ez a porig alázás” – mutat rá a pszichológus a problémára.
„Mert megérdemeltem...”
Egy középkorú nő, akinek sikerült kiszabadulni egy agresszív élettárs hatalma alól, úgy emlékszik vissza a történtekre, hogy még évek múltán is lelkiismeret furdalása van.
„Én voltam a hibás, én hoztam ki belőle azt, hogy így bánt velem. Legalábbis minden alkalommal ezt mondta" – mesélte lapunknak a nevét eltitkolni kérő középkorú nő. "A hajamnál fogva húzott a földön, a szomszédok szeme láttára hurcolt végig a lépcsőházban, addig rúgott belém, amíg több emeletet is legurultam és mindvégig azt kiabálta, hogy én hoztam ki belőle, én vagyok a hibás, miattam boldogtalan az élete és miattam lesznek szerencsétlenek a gyerekeink is. Ez a heg az arcomon minden alkalommal emlékeztet a verésekre, akárhányszor tükörbe nézek” – mutat a sebhelyre a középkorú édesanya.
„Sokat veszekedünk és igen, néha hozzám is ütött, de hát csak olyankor történik meg, amikor ideges. Olyan a munkahelye is, hogy sokat ideges, és én szeretném, ha mellettem megtalálná a nyugalmát, de lehet, hogy én is csak idegesítem és ilyenkor persze, hogy megtörténik. De elviselhető, mások ennél is rosszabb helyzetben vannak...” – vall a családi helyzetéről egy fiatal, kétgyerekes édesanya.
Egy tavaly júliusi felmérés szerint a romániai lakosság 43,5 százaléka hallott az ismerősök, szomszédság körében zajló családon belüli erőszak esetéről. 30,9 százalékuk úgy gondolja, „ha a nőket verik, azt ők kiérdemelték”. Több mint 8 százalék véli úgy, hogy a bántalmazás „velünk született tulajdonság”, 6,4 százalék pedig arról van meggyőződve, hogy „nem is szereti a feleségét az a férfi, aki nem üti meg”. A legmegbotránkoztatóbb viszont az a tény, hogy a megkérdezettek 7 százaléka úgy véli, „a nő a férfi tulajdona”.
Egy másik, idősebb asszony pedig úgy vélekedik, ha újra kellene élnie az életét, úgy, ahogy az lezajlott, nem vállalná be újra, a szörnyűségek miatt. Ennek ellenére még mindig ugyanabban a párkapcsoltban él.
A forgatókönyvszerű folyamat az, hogy még az első verésnél bocsánatot kér a férfi, de a soron következőknél már nem, sőt, olyan szinten a nőre van hárítva a felelősség, hogy már neki kellene bocsánatot kérnie, mert ő a felelős az agresszivitás miatt.
Erőszakba rejtett gyengeség
Az emberi lélek útvesztőibe betekintve a szakkönyvek szerint az erőszak mögött a gyengeség, a tehetetlenség áll, semmiképpen sem az erő. „Az agresszió mindenkiben benne van, a düh, a harag az természetes, hiszen ha belegondolunk, sok esetben erőszakosan viszonyulunk egy-egy felmerülő problémához és ez alatt nem a verekedésre kell gondolni, hanem akár arra is, hogy ráerőszakoljuk a mi nézőpontunkat másvalakire. Éppen ahhoz kellene erő, hogy az agressziónkat kezelni tudjuk” – mondja a pszichológus.
Ugyanakkor arra is rámutat, hogy a bántalmazó magatartás már időben, az első pofon előtt felismerhető. A fizikai bántalmazást egy egész sor lelki terror, felelősség elhárítás, hibáztatás, féltékenység, szabadságkorlátozás előzi meg. A legtöbb esetben természetesen „szeretetből”, hisz nagyon sok nő arról számol be, hogy ha kedve lenne mondjuk aerobicra járni, a férje azonnal meglepi egy otthon használható fittness géppel, hogy „ne kelljen fáradnia”, ameddig eljut a tornateremig.
2013-as adatok szerint 18 éves kor alatt nagyjából hasonló arányban válnak erőszak áldozataivá a lányok (5300) és a fiúk (5400), 18 éves kor felett azonban tízszeresére növekszik a nőket ért erőszak száma a férfiakéhoz képest. Romániára a megyék szerinti elosztás szempontjából érdekes adatok érvényesek, bár ezek az Országos Statisztikai Hivatal szerint sem megbízhatóak teljes mértékben: a legtöbb esetet Konstanca (több mint hatszáz), a legkevesebbet Ilfov (kevesebb, mint száz) megyéből jelentettek. A székelyföldi megyékből havonta kevesebb, mint száz esetet jelentenek, kivételt képez Maros megye, ahol átlagban több mint kétszáz bejelentés érkezik.
A szabadság-korlátozást a lelki terror, majd a féltékenység követi, utána pedig már egyértelműen következik a testi bántalmazás, amire már a társadalom is felfigyel. „De ekkor már porig van döntve a nő önbecsülése, és teljes mértékben birtokolható, hiszen ez idő alatt sikerült belé nevelni, hogy nem rendelkezik ugyanolyan jogokkal, mint a férfi társa” – összegez Borsos.
Miért tűrik a nők az erőszakot?
A leggyakrabban a gyerekek miatt, hiszen egy erőszakos apa is jobb a semminél, ugyanakkor számottevő a házastársi eskü, a szerelem bemagyarázásra, hogy amikor a férfi nem durva, akkor jó mellette az élet. A társadalmi megítélés miatt nagyon gyakori a valóság letagadása, miszerint ez a néhány verés még elviselhető, sokkal inkább, mint a szégyenérzet, ha kiderülne, hogy miket képes tenni egy agresszív férfi egy nővel. Leggyakoribb mégiscsak a bűntudat, az önbecsülés hiánya, a félelem, a beletörődés és a gazdasági kiszolgáltatottság.
Romániában 2013-ban alig több mint hatvan olyan otthont tartottak nyilván, amely a bántalmazott nők, különösen az anyák számára van kialakítva. Ezekben az otthonokban összesen 673 nő számára van férőhely, ami csak minden tizennyolcadik áldozat számára biztosít védelmet. Jelenleg nyolc olyan megye van az országban, ahol egyáltalán nem létezik ilyen jellegű otthon.
Az Ora International szervezet által Gyergyószentmiklóson működtetett bántalmazott anyák otthonának szociális munkása szerint az a tapasztalat, hogy a családon belül bántalmazott nők néhány órán, esetleg néhány napon belül visszaköltöznek társukhoz. Egy múlt heti helyzet is ezt igazolja, amikor nadrágszíjjal vert félholtra egy nőt a férje, reggel elköltözött tőle, de estére már megint otthon volt.
„Mi nem tudunk nekik munkahelyet biztosítani, lakást vásárolni és fizetést adni. Ezért úgy döntenek, hogy az anyagi kiszolgáltatottságnál még mindig jobb egy agresszív férfi. Sokan pedig, akiknek gyerekük van, azt mondják, egy félelmetes, verekedő apa még mindig jobb, mint ha nem lenne senki” – mondja az intézmény illetékese. Bár az otthon harminc nő és gyerek számára biztosít ingyenes ellátást, leginkább azok a nők laknak ott, akik árvaházból kerültek ki és gyereket szültek, esetleg nincs hol lakniuk, de ritka az az eset, hogy agresszív bánásmód miatt költözzenek el otthonról és tartósan a szálló lakói maradjanak.
Nincs megoldás, esetleg segítség
Nagyon fontos, hogy a nők tisztába legyenek azzal, hogy nekik is jogaik vannak, teljes emberként élhetnek, és nem kell mindenképpen egy függőségi kapcsolatban maradniuk. Azonban nagyon fontos tudatosítani, hogy csak az a nő fogja megtenni a döntő lépést, aki erre fel van készülve – vélik a szakemberek. Azt mondják, aki nincs felkészülve a váltásra, azt nem lehet megmenteni, mert nem biztos, hogy kibírja. „Ha nem tudok úszni és beledobnak a mélyvízbe, akkor van egy százalék esélyem, hogy megtanulok úszni és kimenekülök. De ott van az a 99 százalék esély, hogy belehalok – mutat rá a pszichológus, és figyelmeztet: ezzel a helyzettel nagyon óvatosan kell bánni. Bátorítani kell ezeket a nőket, hogy visszanyerjék önbecsülésüket”.
Ami az elköltözéssel járó lakhely problémákat illeti, az Ora International szervezet által működtetett gyergyószentmiklósi hajléktalanszálló és a bántalmazott anyák otthona mindig nyitva áll a bajba került nők számára. A polgármesteri hivatal és a segítő szervezet között együttműködési szerződés van, és ez nagyon sokat segít a szociális osztálynak, mutat rá az irodavezető. Hargita megyében Balánbányán is működik egy hasonló otthon, ott azonban meg kell téríteni a költségeket.
Csibi Márti
maszol.ro,
2014. március 3.
Székelyföldről elszívott adólejek
Egészen más gazdasági mutatók lennének a Székelyföldön, ha a legnagyobb vállalkozások adói nem közvetlenül Bukarestbe folynának be. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy pontosan mekkora összegek folynak el a Székelyföldről, és azokból mennyit juttatnak vissza.
Torzítja a megyék gazdasági mutatóit, hogy a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégek Bukarestben fizetik az adót – vallja Ambrus Attila. Az adóhatóság Kovászna megyei fiókjának vezetője szerint emiatt a háromszéki adóbevételek mintegy fele a fővárosi statisztikákban jelenik meg.
Ugyancsak máshol adóznak azok a cégek, amelyek Bukarestben vagy más megyében vannak bejegyezve, ez is módosítja a mutatókat. Ambrus Attila felhívta a figyelmet, hogy Kovászna megye a legkisebb az országban, ám az adóbevételek tekintetében hét másik megyét megelőz, tehát nem igaz, hogy eltartott lenne. A Kovászna megyei adóhatóság tavaly közel 7 százalékkal növelte a bevételeit, a lakosság és a cégek összesen 647 millió lejt fizettek be az államkasszába.
Hasonlóképpen látja a helyzetet Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kérdésünkre ugyanakkor elmondta, a nagy forgalmú cégek által a fővárosba befizetett összegekről nincsenek adatok, nincs átláthatóság, így senki nem tudja, mi történik azokkal az összegekkel, visszaosztják-e legalább egy részét a megyéknek.
Édler rámutatott, hogy a romániai gazdaság jellegzetessége, hogy az adók 85 százalékát a vállalkozások 15 százaléka fizeti be, vagy megfordítva, a vállalkozások 85 százaléka mindössze az államkasszába befolyó pénz 15 százalékát fizeti be. „Ez a nagy számok törvénye alapján a megyékre visszaosztva is érvényes, tehát a pénzek nagy részét éppen azok a nagy cégek fizetik be, amelyek Bukarestben kénytelenek adózni" – mutatott rá a kamara elnöke.
Maros megye is sokat veszít
Az adóhatóság Maros megyei fiókja sem vezet semmiféle statisztikát arról, hogy mekkora öszszegtől esett el a megye amiatt, hogy a nagy cégek Bukarestben adóznak – állítja Dénes Irénke, az intézmény aligazgatója.
Szerinte a fináncok azért nem foglalkoznak ilyesmivel, mert a fővárosba „átigazoltatott" vállalkozások forgalma és nyeresége évről évre változik. Mi több még az is előfordul, hogy valamelyikük a csőd szélére sodródik, és kiesik a sorból. Maros megyéből, többek között, az Azomureș vegyipari kombinát, a SOCOT és a Benţa testvérek építkezési vállalatai adóznak a fővárosban.
Az RMDSZ megyei elnöke, Brassai Zsombor rendkívül fontosnak tartaná, ha az újonnan felálló kormány változtatna az adózási politikán. „Az adók helyben maradása a térség önálló gazdálkodásának az alapfeltétele" – vélekedett a politikus.
Sok a gond Hargita megyében
Hargita megyében három vállalat adója folyik el Bukarestbe, az Icos-Conf Rt., a Norada Rt. és a Melinda Impex bonyolít le akkora forgalmat, hogy erre kényszerüljön. Mint Balási Csaba, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke kérdésünkre rámutatott, a megyében a nagyvállalatok mindössze a forgalom 25–30 százalékát teszik ki, az ott bejegyzett cégek többsége kis- és közepes vállalkozás, amely helyben adózik.
„Kétszáz évvel vagyunk lemaradva az ország többi részétől, amikor a rendszerváltás után Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson bezártak a nagyvállalatok, 15 ezer munkahely szűnt meg. Csíkszeredában 1989 előtt több mint hatvanezren éltek, a legutóbbi népszámlálás során pedig a lakosság száma nem érte el a negyvenezret, az emberek vidékre költöztek, vagy kivándoroltak. Ezeket a problémákat kell megvizsgálni, ezekről kellene elemzéseket végezni. Sajnos, a vonat, amit lekéstünk, már legalább húsz éve elment" – vallja Balási Csaba.
Szerinte a Székelyföld legnagyobb problémája az, hogy nincs megfelelően kiépített infrastruktúra, így a befektetők nem jutnának el onnan megfelelő idő alatt a határig vagy a fővárosig, azonkívül megfelelően képzett munkaerőt sem találnak.
Szóba se jön a decentralizáció
Az Országos Adóhatóság (ANAF) keretében a kezdetektől létezik a nagy adófizetőket kezelő főigazgatóság. Létrejötténél a Világbank és az IMF bábáskodtak, utóbbi az 1999-es eredmények alapján javasolta, hogy a cégek globalizálódására való tekintettel létre kellene hozni egy „nagy adófizetőket" kezelő külön struktúrát, és segédletet is nyújtott az elején a cégek kiválasztásánál, valamint a kritériumok meghatározásánál.
2003 óta – amikor egy pénzügyminiszteri rendelettel nagy adófizetőknek minősítették Bukarestben és Ilfov megyében a kritériumoknak megfelelő cégeket, majd 2004-től az egész országból kiválasztottakat, nem akadt kormány, amelyben felmerült volna a főigazgatóság decentralizálása.
A Puterea című napilapban viszont egyértelműen riogatóan írták a következőket 2013 októberében: „A nagy adófizetőket adminisztráló főigazgatóság már nem a pénzügyminisztérium közvetlen alárendeltje, átadták a regionális pénzügyi igazgatóságnak, és 2014 januárjától szét akarják osztani a 42 megyei pénzügyi igazgatóság között."
A lap idézte a volt pénzügyminisztert, Gheorghe Ialomiţianut, aki szerint „ha a nagy adófizetők a megyékhez kerülnek, a helyi bárók erőteljes nyomást gyakorolhatnának rájuk, ami nem tenne jót a költségvetésnek".
Krónika (Kolozsvár),
2014. április 3.
Mircea Dinescu: Színes szekereken vonulnak a magyarok
Ha a magyarok egy évvel előttünk fordítják a fegyvert a németek ellen, az 1945-ös nagy hepaj idején Sztálin és Churchill nem restellte volna Erdéllyel megtörölni a száját, úgy dobva azt a Horthy asztalára akár egy szalvétát. Bár nem igazán köztudott, miután Hitlernél a fonákjára fordult, köszönve szépen, az admirális Salazar díszvendékeként 1957-ben az ágyacskájában halt meg, nem pedig a Jilava-i erődben karóhoz kötve.
Ilyen helyzetben ma mi a magyar hatóságok szigorú felügyelete alatt játszottunk volna Kolozsváron szabad dákosdit, és teljes belsőnkből fújtuk volna a havasi kürtöt, hogy Brüsszelben meghallják: a bozgorok nem engedik a nyakunk köré tekerni Avram Iancu trikolór-kendőjét, és beárultuk volna Bolyai professzort, hogy kollegáját, Babest szájba fejelte az egyetem előcsarnokában.
Bár a történelem mindkét világháborúban megcsonkolta a honvédek bajuszát, arra ítélve őket, hogy velünk éljenek egy „Titanicját" még kereső jéghegyen, a románok a bordáik közé beágyazott magyar fájdalommal maradtak. Nem sikerül nekik önfeledten örülni a kocka szerencsés fordultának. Mintha rágná őket a stratégiai implantátumok édes komplexusa, azokból az időkből, amikor Nicu bá' moldovaiakat oltott a nagy erdélyi kombinátok törzsére.
Egyfajta posztmodern robinsoncrusoizmusra vágyakozva a latin tengertől körülvett finnugor szigetükön, a székelyek sosem ölték magukat Budapestért, amely mindenkor lekezelte őket a besszarábiai hangsúlyúkért. Ők azt szeretnék, ha Verestóy Attila, román állampolgár – akinek a Snagov partján palotája van – nem borotválná többé az erdeiket, és Oprea generális a tábori pékségtől nem küldene az Ilfov mezőgazdasági szektor tenyészkertjéből különös gonddal kiválogatott őrsparancsnokokat a székely falvakba.
Akár egy madárinfluenza-járványt jelentve be a tévéadóinkon – ahol rég nem láttam ennyi részünkről csatárként előreküldött ostobát, hogy okos magyarokkal vitatkozzanak – a magyarok napja – amikoris a száz éves bánatot ünnepelték Kézdivásárhelyen – Burebistától errefelé a legszebb utcai operettnek bizonyult.
Nem lenne rossz, ha a mi nemzeti napjainkon megtartott girhes bóvlivásárok szervezői mihamarabb elcsennék a mintát, de akár a lovaikat is.
Forrás: catavencii.ro
Fordította: Román Győző. Erdély.ma
2014. május 27.
Győzött a román baloldal, lemondott a PNL vezetősége
Fölényes baloldali győzelmet hozott Romániában a vasárnapi európai parlamenti (EP) választás: 99,99 százalékos feldolgozottság mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) szövetség 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát beseperve a legtöbb – szám szerint 16 – képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.
Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Korábbi feldolgozottságnál egy ideig úgy tűnt, esély lehet arra, hogy három képviselőt delegáljon az európai törvényhozásba, így a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval együtt összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyar közösséget az EP-ben. A délutáni feldolgozottsági adatok alapján azonban bizonyosnak tűnik, végül két mandátuma marad.
A második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 835.453 szavazattal, 15 százalékkal, ami 6 mandátumot jelent, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (680 759 voks, 12,23 százalék, 5 mandátum), mandátumhoz jut a Traian Băsescuhoz közeli erők által nemrég létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) is (345 908 voks, 6,21 százalék, 2 mandátum), sikeres volt az RMDSZ is, amely 6,30 százalékot ért el, és egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be, 379.528 szavazattal, 6,81 százalékkal.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke már vasárnap este, az exit-poll eredmények közzé tételét követően ajánlatot tett a PNL-nek a liberálisok márciusi kilépésével megszűnt Szociálliberális Unió (USL) helyreállítására, Emellett az ország ügyeiről szóló egyeztetésre hívta a PDL-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is.
Lemondott a PNL vezetősége, a párt átlép az EPP-be
Crin Antonescu PNL-elnök viszont leszögezte: a PNL-t nem lehet megszelídíteni langyos kormányzati pozíciókkal, és a párt nem hagyja, hogy az ország a „vörös bárók” kezébe kerüljön, ezért az ország PSD-sítésének legfőbb ellenfele kíván lenni. Közölte: vállalja a felelősséget kudarc miatt, ugyanakkor a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy vele együtt hétfőn a párt teljes vezetősége felajánlotta lemondását, ám mivel nem akadt olyan politikus, aki vállalta volna a PNL ideiglenes irányítását, Antonescu tovább vezeti a pártot a következő kongresszusig.
Antonescu leszögezte: egyesíteni kell a jobboldali erőket, és elmondta: a PNL a liberálisoktól átigazol a jobbközép erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP). Erről hétfőn döntött is a pártelnökség. Egyes források szerint ezzel a PDL-vel való fúziót készítenék elő, amit azonban még egyik párt vezetői sem erősítettek meg.
A kudarc nyomán amúgy Klaus Johannis, a PNL első alelnöke jelentette be először: távozik tisztségéből.
Közben a pártvezetés döntött a Szatmár megyei szervezet feloszlatásáról, amiért az felajánlotta a visszafogadást Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő számára, aki azt követően lépett ki a pártból, hogy az felrúgta a koalíciót. Tăriceanut ki is küldték az ülésről, mondván: visszalépése, így párttagsága is szabályellenes.
Marasztalná a PNL-t az ALDE
Antonescu bejelentésére egyébként közleményben reagáltak az európai liberálisok (ALDE) vezetői, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető és Graham Watson elnök. Megfogalmazásuk szerint a „szerencsétlen” döntés figyelmen kívül hagyja, hogy a PNL még így is az egyik legerősebb párt lenne az ALDE-n belül, ami jelentős vezető tisztségeket hozna magával. A közlemény szerint az átállással a PNL a gyenge oldalát domborítaná ki az erősségei helyett, és Traian Băsescu oldalára állna.
Vasile Blaga PDL-elnök szerint elfogadható a pártja által elért eredmény, de lehetett volna jobb. Közölte: a jobboldal egyesítéséről szóló tárgyalásokkal megvárják a végeredményt.
Az egykori PDL-s Elena Udrea, aki nemrég állt át a PMP-be, úgy fogalmazott, a párt számára győzelem az eredmény, hiszen sikeresen teljesítette első választási megmérettetését. Felkérte a többi jobbközép pártot, hogy tárgyaljanak, és lépjenek fel közösen a novemberi államfőválasztáson.
Nagyobb választási részvétel
A részvételi arány 32,44 százalék volt, ami lényegesen jobb, mint öt évvel ezelőtt, amikor csupán a választók 27,2 százalékos volt a részvétel. Vasárnap városon 28,69, vidéken átlag fölötti, 36,88 százalékos volt a részvételi arány.
A legnagyobb arányban a PSD felségterületének számító dél-romániai megyékben járultak urnához, Olt megyében 46,57 százalékos volt a részvétel. A további éllovasok: Ilfov (42,26), Mehedinți 840,17), Teleorman (39,84) és Giurgiu (39,12). A legalacsonyabb Máramaros megyében volt a részvételi arány (25,31). További sereghajtók: Tulcea (27,12), Ialomița (27,66), Temes (27,94) és Vaslui (28,22).
Balogh Levente. Székelyhon.ro
2014. május 27.
Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egyidőben rendezett időközi parlamenti választásokon.
rendezett időközi parlamenti választásokon.
Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.
A baloldali pártszövetség jelöltje, Ovidiu Sliaghi volt közlekedési miniszter győzött a Szatmár megyei 2-es választókerületben, ahol az érvényes voksok közel 36 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Nagy Szabolcs mindössze a szavazatok 28 százalékát tudhatta magáénak.
„Nyerhettünk volna, ha a magyarság nagyobb arányban vesz részt a választáson” – fejtette ki Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök, aki szerint a szövetség táborának kishitűsége vezetett ehhez az eredményhez. Úgy vélte, ha minden második magyar megjelenik az urnáknál, és az RMDSZ jelöltjére szavaz, első helyen végezhetett volna jelöltjük.
A kettes körzet a közel 30 százalékos magyar lakossággal hagyományosan az úgynevezett billegő körzetek közé tartozik, ahol az első körben általában egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékot, így országos visszaosztással dől el a képviselői tisztség sorsa.
A 2008-as voksoláson az RMDSZ-es színekben induló Kovács Máté végzett az első helyen 30 százalék körüli eredménnyel, azonban akkor külön jelöltet állított a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elhagyott körzetében újfent induló Ovidiu Silaghi most a PSD–UNPR–PC jelöltjeként szállt ringbe, jelölt nélkül hagyva a PNL-t.
A riválisok között egyébként felbukkant Dan Diaconescu, a PPDD elnöke is, aki mindössze paraszthajszállal (11,8%) maradt le a 12 százalékkal végzett demokrata-liberális párti induló, Ileana Blidar mögött. A kettes körzetben a Polgári Erő (FC) jelöltje 7, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) közel 5 százalékot szerzett.
Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook bejegyzésében.
„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53%-át szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8%” – fogalmazott a szövetség főtitkára.
Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.
Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.
Babos Krisztina, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 28.
Mégsem olyan szegény Székelyföld
Alaposan rácáfol a kormány által a székelyföldi autonómia ellen oly sokszor felhozott érvre az Economica.net portálnak az állami költségvetésbe utalt pénzösszegeket megyénként górcső alá vevő térképe.
Kiderül ugyanis, hogy Hargita és Maros megye 1 milliárd lejnél is nagyobb összeget utal évente az államkasszába, Kovászna megyében pedig – ami egyébként az ország egyik legkisebb megyéje – ez az összeg ugyan alig 680 millió lej, de még így is nyolc megyét tudhat maga mögött.
Erdély – a Partiummal és a Bánsággal együttvéve – összességében igen jól teljesít, Kovászna megyén kívül csak Beszterce-Naszód és Szilágy megye került az 1 milliárdos küszöb alá.
A listavezető természetesen Bukarest, a főváros adja a büdzsé 17,5 százalékát akkor is, ha megtisztítjuk az összeget azoknak a nagyvállalatoknak a hozzájárulásától, amelyek kénytelenek Bukarestben fizetni adóikat.
Ebben az esetben 30 milliárd lejről van szó, és ha a legnagyobb hozzájárulókkal együtt számolunk, akkor közösen a költségvetés bevételeinek 60 százalékát biztosítják, ez az összeg 2013-ban elérte a 173,55 milliárd lejt. A különböző megyék által befizetett összegek messze elmaradtnak Bukaresttől, a második helyen található Konstanca megye 5,9 milliárd lejjel járult hozzá tavaly az államkasszához.
Erdélyből a legjobb helyezést Kolozs megye érte el a maga 4,3 milliárdjával, majd Ilfov (3,96 milliárd) és Temes megye (3,86 milliárd) következik. Az utolsó helyen eközben Călăraşi megyét találjuk, ahol a megyei adóhatóságnak alig sikerül félmilliárdot meghaladó összeget begyűjtenie. A Szilágy megye által befizetett 600 millió lejnél is kevesebbel járult hozzá az ország költségvetéséhez Tulcea (579 millió), Teleorman (575 millió) és Mehedinţi megye (520 millió).
Az első tizenötbe Erdélyből még Brassó (2,68 milliárd), Bihar (2,27 milliárd), Maros (2 milliárd), Szeben (1,88 milliárd), valamint Arad megye (1,8 milliárd) fért bele. Máramaros megyét a 20. helyen találjuk közel 1,3 milliárd lejes hozzájárulással, Fehér megye 1,1 milliárddal a 21., Szatmár megye 1,06 milliárddal a 22., Hargita megye pedig 1,05 milliárddal a 24. helyen áll a költségvetésbe befizetett összegek tekintetében.
Beszterce-Naszód megyében eközben 708 millió lejt sikerült az adóhatóságnak begyűjtenie, ami a 34. helyhez volt elegendő, közvetlenül utána pedig Kovászna megyét találjuk a maga 680 milliójával. Krassó-Szörény megye következik 654 millió lejjel, Szilágy megye 600 millió leje viszont csak a 39. pozícióhoz volt elegendő.
Bálint Eszter. Székelyhon.ro
2014. június 20.
Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Ideje van a közéleti önvizsgálatnak