Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Magyar Napok a Zsil völgyében
Maderspach Viktor nyomdokain
Egyedinek számító helytörténeti túra is szerepelt a Hunyad megyei magyar napok programjában. Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke Maderspach Viktor menekülésének nyomdokain szervezett kirándulást, melyen lelkes lupényi magyarok vettek részt. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt, a természetben tett félnapos túra kellemes, s a bányavidéki magyarság egyik kiemelkedő történelmi személyiségét is megismerhették Bodó József tanár előadása révén.
Erdélyt védelmező magyar hazafi
A Zsil-völgyi Iszkornyban született Maderspach Viktor (1875–1941) érdekes személyiség volt. Jóllehet a tizennyolcadik században Ausztriából Erdélybe került nemesi családja német eredetű volt, a Maderspachok erősen magyar érzelmű hazafiak voltak, már az 1848–49-es szabadságharc idején is áldozatot vállaltak Magyarországért és a magyarságért.
Noha a boldog békeidőkben mérnökként tevékenykedett és szenvedélyes vadász volt, híres felmenőihez hasonlóan ízig-vérig magyar hazafi Maderspach Viktor 1916-ban kommandószerű önkéntes csapatot létesített saját költségén a Zsil völgyébe betörő román hadsereg visszaszorítására, illetve a civil lakosság megvédésére a megszállóktól. 1916 augusztusában ugyanis Románia hátba támadta az Osztrák–Magyar Monarchiát, hadserege több helyen betört Erdélybe (ideértve a Zsil völgyét is), mielőtt német segítséggel az osztrák–magyar csapatok kiűzték őket.
Magyar hazafias tevékenysége miatt az impériumváltás után Maderspach Viktor kényelmetlen lett az új román hatóságoknak, akik 1921-ben csapdába akarták ejteni: a román titkosszolgálat emberei magyar tiszteknek adták ki magukat és románellenes összeesküvésbe akarták keverni a Zsil-völgyi magyar arisztokratát. Csakhogy Maderspach felismerte a provokációt, a Siguranţă tisztjeit modoruk és viselkedésük elárulta – ismertette a történteket Bodó tanár úr. Maderspach Viktor jól tudta, hogy a Monarchia tisztjei, akik úriemberek voltak, tudták használni a kést és a villát, nem úgy, mint a román titkosrendőrök. Mivel utóbbiak körülzárták a nemesi villát, Maderspach Viktor menekülni kényszerült. Gyalog, a hegyeken keresztül, hiszen vadászként kitűnően ismerte azokat. Végül sikerült Magyarországra jutnia, ahol a két háború között mérnökként és íróként tevékenykedett. Szeretett Erdélyébe csak 1941-ben térhetett vissza, amikor annak északi része visszakerült az anyaországhoz.
Túra a menekülés nyomdokain
Kereken 94 évvel Maderspach Viktor kalandos menekülése után, a helyi magyarság kirándulva tette meg ugyanazt az utat. A kirándulás az iszkronyi tulipánfától indult, melyet a – Jules Verne-vel is levelező – Maderspach család egyik női tagja hozatott Párizsból 1880-ban, és most is látható az egykori Maderspach-kúria mellett. Hasonló természeti műemlék Erdélyben csak 4 van még (3 Resicabányán, 1 pedig a Vajdahunyad melletti Gyaláron), amint kiderült a Zsil-völgye történelmét jól ismerő Martonossy Imola információiból. Amúgy a petrozsényi nyugdíjas hölgy Maderspach-szakértő, ő tartja a kapcsolatot a nemesi család leszármazottaival.
A menekülés nyomdokain a túrázó csapat Aninószán is megállt, ahol Benekedfi Dávid megszerezte a helyi polgármester támogatását egy Maderspach-emlékház létesítésére a még megmaradt asszonyházban. Vagyis abban a kisebb épületben, ahová Maderspach Viktor édesanyja költözött miután fia megnősült, és családjával a nagy kúriában maradt.
Aninószáról a Vulkán melletti hegyekbe vitt az út, festői tájakon, ahol egy pohárka kisüstivel leöblített szalonnás-vöröshagymás kellemes piknikezés mellett a csoport további érdekes információkat kapott Bodó tanár úrtól. A túra a lupényi RMDSZ-székházban ért véget, ahol Antal Amália, a Barcsay Ákos-díjjal frissen kitüntetett nőszervezeti vezető finom kolozsvári káposztával várta a délutánt együtt tölteni kívánó Zsil-völgyi magyarokat. Nemcsak az elfáradt és megéhező túrázókat, hanem olyanokat is, akik Urikányból, Vulkánból, Petrozsényból és természetesen Lupényból eljöttek a Magyar Napok ezen eseményére.
A szomszédos Petrozsényban is összegyűjt a közösség a Magyar Napok alkalmával, kedden délután verses zenés teadélutánra, csütörtökön pedig Márton Áronról szóló előadásra.
Chirmiciu András
Az 1916-os eseményekről megírta emlékeit A románok nyomában /Stádium, Budapest, 1940/ címmel.
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Csáky Pál a szórványnak mutatta be a felvidéki magyarságot
Csáky Pál EP-képviselőt, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja egykori elnökét látta vendégül pénteken a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával a dévai magyarság. A szlovákiai magyar író-politikus, aki két alkalommal volt Szlovákia kormányfő-helyettese, EP-s kollégája, Winkler Gyula meghívására érkezett Hunyad megyébe, ahol meglátogatta a vajdahunyadi várat, majd a dévai Téglás iskolában kerekasztal-beszélgetésen ismertette meg a felvidéki magyar kisebbséget.
Közvetlen vonal Pozsony és Kolozsvár között
A határon túli magyar nemzettestek naponta dilemmákkal szembesülnek, sőt, a legmostohább, a kárpátaljai egzisztenciális dilemmákkal. Valamennyi külmagyar közösség odafigyel Budapestre, egymásra viszont nemigen. Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, állapította meg bevezetőjében Winkler Gyula, a kapcsolat Budapest közvetítésére szorul. Felvidéki EP-képviselő kollégájának Dévára való meghívása ezen közvetlen kapcsolat létrehozását célozza.
Igenis szükséges a közvetlen kapcsolat, erősítette meg Csáky Pál, mivel kisebbségi helyzetükből kifolyólag a felvidéki és az erdélyi magyarság hasonló sorskérdésekkel szembesülnek, olyanokkal, amelyekkel az anyaországiak viszont nem, ott a nemzeti önazonosság megőrzéséért nem kell napi harcot vívni. Az autonómia olyan intézményi gerinc lenne, amelyre fel lehetne építeni a hosszú távú megmaradás elemeit.
Felvidéki paradoxon
Viszonylagos jóléte ellenére érzelmileg-szellemileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túl rekedt magyar nemzetrészek közül, ami Csáky Pál szerint az önálló történelmi hagyomány hiányára és a (cseh)szlovák államnacionalizmus elnyomására vezethető vissza. Míg Erdély például sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarság óriási elnyomást élt át, amikor a Beneš dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta állampolgárságuktól, elkobozta vagyonukat és teljes méretű kiűzését célozta etnikai tisztogatás keretében. Vagyonukat csak azok tarthatták meg, akik „reszlovakizáltak”, vagyis elismerték, hogy még őseik sem voltak magyarok, hanem elmagyarosított szlovákok, s akik visszatérnek a szláv nemzet keblére. Akik nem voltak hajlandók „reszlovakizálni”, azokat elűzték szülőföldjükről, vagyis olyan 110 ezret az akkori mintegy 700 ezres felvidéki magyarságból, mindenekelőtt a szellemi elitet, mielőtt külső nyomásra a prágai hatalom leállította az etnikai tisztogatást. Mintha mindez nem lett volna elég, Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása újabb elit-lefejezéssel járt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi fizikai munkára kényszerítették, ismertette a szomorú múltat Csáky Pál.
Noha ekkora csapások – melyeket az író-politikus több kiadványban dolgozott fel – nyilván megviselték, a szellemileg-erkölcsileg erősebb (ámde anyagilag szegényebb) erdélyi magyarsághoz hasonlóan a felvidéki magyarság is élni akar.
Lelkileg egészséges népet lehetetlen összetörni
Nincs mit kendőzni, a magyarság elvesztette a huszadik századot, ami súlyos lelki sebeket ejtett a nemzetben, az anyaországban és a határon túl egyaránt. Ha nem tudjuk kezelni a leesés okait, akkor a folyamatot is nehéz lesz visszafordítani.
Az emberi lélek megbecsüli az igazságot, a hazugságra és hatalmi kényszerre épülő rendszerek mind összeomlottak a kényszer megszűnése után, lásd Jugoszlávia vagy a hatalmas Szovjetunió esetét. Lelkileg egészséges nemzet azonban mindig képes felemelkedni, a lengyel a legjobb példa erre: Trianonnál jóval súlyosabb csapás érte, 1795-ben teljesen felszámolták Lengyelországot és csak 1918-ban alakult újjá, a fasizmusnak és kommunizmusnak is példásan ellenállt, rendszerváltás utáni felemelkedése pedig valós mintapélda, hangsúlyozta Csáky.
EU: önazonossági problémák és jelentős előnyök
Sajnos, Európa súlyos önazonossági problémával szembesül, utalt keserű brüsszeli tapasztalataira a felvidéki magyar politikus. Magyarán Európa lelkileg beteg, szembefordul saját hagyományaival, keresztény gyökereivel, évszázados értékeivel, demográfiai katasztrófát él át, nem igazán tudja, mit is akar. Eközben a bevándorlók egyre nagyobb tömege tisztában van értékeivel: számos nyugati repülőtéren keresztény és muszlim imatermet alakítottak ki, előbbiek azonban kongnak az ürességtől, miközben utóbbiak mindig tele vannak! Németországban például az őshonos lakosság körében 0,9 az egy nőre jutó gyermekek átlagszáma, jóval a szintentartás száma, 2,1 alatt, míg a muzulmán bevándorlók körében 4,2, Brüsszelben pedig néhány éve Mohammed tartósan a leggyakoribb név az újszülött fiúk körében!
Az EU mégis óriási megvalósításnak tekinthető, hiszen létrejötte óta a korábban 20-25 évenkénti pusztító fegyveres összecsapások megszűntek. Nemzeti ellentétek most is vannak, keményen egymásnak is mennek, de nem a csatatéren, hanem Brüsszelben a diplomáciai asztalnál, jegyezte meg Csáky Pál és Winkler Gyula egyaránt. Az EU-s konstrukció eleve olyan mechanizmus, amely a többiek érdekeit is figyelembe veszi, közös – gyakran nehézkes és bürokratikus – megoldásokat keres a korábbi nemzeti önzés helyére, amely akkora pusztítást és keserűséget eredményezett. Hátrányai ellenére az EU érdemei vitathatatlanok, Európa egyszerűen pusztulna, ha valamelyik erősebb nemzet úthengerszerűen igyekezne érvényesíteni saját önző érdekeit a többiek kárára. Az orosz agressziónak kitett Ukrajna drámája bizonyíték, mekkora szükség van ilyen mechanizmusra.
A tervezettnél sokkal hosszabbra húzódó, geopolitikai kitérőkkel is megspékelt eszmecsere után Csáky Pál könyveit dedikálta, miközben a jelenlévők a nőszervezet által készített süteményeket fogyasztották. A könyvek hamar elfogytak, egyeseknek nem is jutott, a felvidéki politikus pedig a lozsádi református templom felújítására létesített alapnak adta át a könyvek értékesítéséből befolyt teljes összeget.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

„A balladás ember” kiállítása a szentendrei Skanzenben
Kallós Zoltán érdeme, hogy Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg, valamint Moldva néprajzi és népzenei hagyományai széles rétegek számára váltak ismertté. A Kossuth-díjas erdélyi kutató mintegy 14 ezer dallamot gyűjtött össze, de a táncházmozgalom kialakulásában is jelentős szerepet játszott. Az életművét bemutató tárlat szeptemberig látogatható a Skanzen Galériában – mondta a kiállítás kurátora a Rádió Orienten.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese szerint Kallós Zoltán legnagyobb érdeme munkásságának komplexitása, amelynek során másfajta attitűddel közeledett a néprajzkutatáshoz. „Nemcsak a gyűjtést tartotta fontosnak, hanem azt is, hogy az anyagot eljuttassa a fiatalokhoz, így biztosítva a generációról generációra való továbbélését” – emelte ki. A kutatónak, akit „balladás embernek” is neveztek mintegy 14 ezer archivált dallama található a Népzenetudományi Intézetben – mondta Bereczki Ibolya.
Kallós Zoltán népzenei érdeklődése és gyűjtőszenvedélye már gyerekkorában kialakult, amely annak köszönhető, hogy általános iskolai tanulmányai során a tanárai arra hívták fel a figyelmét, hogy az otthonról hozott néprajzi ismeretanyaga olyan hatalmas érték, amit gyűjteni érdemes.
Háborúban hallgatnak a múzsák
Átmeneti időszakot jelentett Kallós Zoltán életében a II. világháború időszaka, amikor szülei – hogy megóvják a háború viszontagságaitól – Kolozsvárról Budapestre küldték. 1944-ben az ostrom időszakát Budapesten vészelte át. Besorozták, de végül kalandos körülmények között hazajutott és folytatta tanulmányait Kolozsváron.
Más volt a helyzet, amikor már hivatalos katonai szolgálatát teljesítette Romániában, amit ismertségek szerzésére és néprajzkutatásra fordított. Feladata, hogy összeírja a katonákat, nagy segítséget jelentett az adott tájegységek zenei kultúrájának felderítésében.
A kiállítás részei
Mint azt Bereczki Ibolya elmondta, a tárlat hat nagy vidéket mutat be, ezek közül a négy legfontosabb: Válaszút és a Mezőség, Kalotaszeg, Moldva és Gyimes. Emellett Kallós Zoltán megfordult Biharban, de gyűjtött székelyföldön is. „A legnehezebben elérhető helyeken kutatott leginkább, a Mezőség mellett Moldva jelentett számára meghatározó élményt, a tanítóképző befejeztével is ide helyeztette magát” – mondta a főigazgató-helyettes. Kiemelte: ebben az időszakban végezte legtöbb néprajzi gyűjtését egészen 1956-ig, az ottani magyar iskolák bezárásáig. Kapcsolat a magyar kutatókkal
Kallós Zoltán munkáját hamar felismerték Magyarországon is, amely nagyban köszönhető annak, hogy viszonylag hamar elkezdte eljuttatni hazánkba gyűjteményét. A közös kutatásban az áttörést 1961 hozta meg, amikor is Andrásfalvy Bertalannal és Martin Györggyel elkezdték közös munkájukat. Ennek eredményeként Válaszúton és a Mezőség falvaiban táncokat fotóztak és filmeztek, hanganyagokat rögzítettek.
Bár ebben az időszakban már szinte temették a balladákat, újabb áttörést jelentett 1970, amikor Bukarestben megjelent a Balladák Könyve, amely nagy hatást gyakorolt az értelmiségi rétegre. Innen már csak egy lépés volt az első táncház megszületése.
A Kallós Zoltán Alapítvány
A családi kúria visszaszerzésével 1992-ben megalapította a nevével fémjelzett alapítványt Válaszúton, amelynek célja a mezőségi szórvány magyarság gyerekeinek anyanyelvi és kulturális oktatása bentlakásos rendszerben. „Az induláskor mindössze 4 gyermek tanításával foglalkozó intézménynek ma már több mint száz diákja van, s valóságos komplex kulturális központtá alakult” – emelte ki Bereczki Ibolya.
Készül az Erdélyi tájegység a Skanzenben
Bár már 1998-ban elindult a gyűjtés Erdélyben, támogatás híján csak az utóbbi évben gyorsult fel. Mint azt a főigazgató-helyettes elmondta, már 13 porta épülete és több mint hatezer néprajzi tárgy várja a tájegység felépítését.
„Elsősorban Erdélyt is a kis vagy közepes tájakkal fogjuk bemutatni, nemrég Hunyad megyéből és a Fekete-kőrös völgyéből is vásároltunk épületet, de természetesen lesznek olyanok, amelyeket csak másolatban fogunk felépíteni. Idén a sóvidéki házat bontjuk le Felsősófalván, de kiválasztásra vár a moldvai épület is. Emellett az életformához kapcsolódó gyűjtést szeretnénk még erősíteni ” – mondta Bereczki Ibolya.
Kiemelte: ma már nem elég egy egykori életvilágot bemutatni, hanem a modern technológia eszközeivel a látogatók számára interaktív módon könnyebben befogadhatóvá kell tenni.
Az „Indulj el egy úton…” című, Kallós Zoltán életművét bemutató kiállítás szeptember 13-ig látogatható a Skanzen Galériában.
orientpress.hu -

Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Pusztakalán szomszédságában a nyolcvanhét éves Piroska néni az egyetlen református, Lozsádon kilencvenlelkes a református gyülekezet, de a kéthetente tartott istentiszteleteket hatan-heten hallgatják, és nincs ez másként Hunyad megye többi, magyarok által is lakott falujában, ahol a vegyes házasság és a magyar iskola hiánya alaposan megváltoztatta a települések etnikai arculatát. A vaskohászat és általában az ipar, a Zsil-völgyi bányászat összeomlása a városi magyar közösségekben is tizedelt, sokan elmenekültek a munkanélküliség elől, aki pedig maradt, nem az identitása megtartásáért, inkább a megélhetéséért küzd.
Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórvány magyarságban vannak olyan kovász emberek, akik nem adják fel anyanyelvüket, kultúrájukat, és mindent megtesznek, hogy a fiatal nemzedékeket is erre ösztönözzék – ezt tapasztaltuk legutóbb, a május első felében megszervezett VI. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával is.
– Ha önerőből el is indítottuk volna valamikor a magyar napokat Hunyad megyében, az biztos, hogy nem mertük volna ekkora méretűre tervezni, ennyi településen ennyi meghívott előadót felvonultatni, rangos kiállításokat, találkozókat szervezni – tereli a szót már beszélgetésünk elején a háromszéki kapcsolatra Kocsis Attila Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, majd Kiss Csillát és Demeter Lászlót emlegeti, akik Kovászna Megye Tanácsának megbízásából felelnek a szórványkapcsolatokért. – Rajtuk is múlik, hogy ez a tevékenység ilyen élettel tele működik. Sokat köszönhetünk nekik, úgy érezzük, hogy ők a Kovászna megyei Hunyad megyeiek. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád is sokat segít, a legtöbb, amit adtak, hogy van, akire támaszkodni, és ezt pénzben nem lehet kifejezni. Az iskolaigazgató a háromszéki önkormányzat hat éve indított szórványprogramjára utal, amely Hunyad megye mellett érinti a Szeben és Fehér megyei magyarságot is.
A magyarság vállalására biztatnak
Amikor arról kérdezzük Kocsis Attila Leventét, hogy mi a hozadéka a magyar napoknak, nem igyekszik rózsaszínben láttatni a dolgokat, de hiszi, hogy a közösségek számára fontos, ilyenkor talán egy kicsit bátrabban merik vállalni magyarságukat:
– Itt nagyon sokan nyakbehúzós magyarok, akik úgy érzik, abból, hogy kimutatják magyarságukat, valamiféle hátrányuk támadhat. A legelső Hunyad megyei magyar napokon, 2010-ben született az ötlet, hogy a meghívott tánccsoportokkal vonuljunk végig Déva főterén, majd kigondoltuk, hogy a vár alatt szervezzünk koncertet. Sokan azt mondták, ez sértené a helyi románságot. De megvolt a felvonulás és a koncert is, tapsolt a lakosság, nem volt semmi baj. Úgy tartom, az embereknek büszkének kellene lenniük arra, hogy magyarok. Ezt a gyermekekben is megerősítjük, előadásokat, színdarabokat tanítunk be az iskolában, és a szülők büszkék, amikor látják gyermekeiket ilyen produkciókban, még akkor is, ha nekik, az ő nemzedéküknek nem olyan fontos, hogy ők magyarok. Tehát a gyermekeken keresztül is próbálunk hatni, megerősíteni magyar öntudatukat. Ezért volt szükség az önálló magyar iskolára, mert egy vegyes iskola tagozataként ez nem ment volna. Most már a lakosság tudja, hogy ezek nem a városnapok, nem a várnapok Déván, hanem a magyarság ünnepe, és szép számban vesznek részt a rendezvényeken. A fiatalok is egyre inkább bekapcsolódnak, saját eszközeikkel, a Facebookon reklámozzák a programokat. Idén a rendezvény mottójával is utaltunk arra, hogy számítunk a fiatalokra: 25 év a 25 évesekért, mivel huszonöt éve alakult érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a vele egyidős fiatalok pedig azok, akiknek át akarjuk adni a stafétabotot. Ez a nemzedék szólítható meg a legkevésbé, sokan nincsenek itthon, valahol tanulnak vagy munkahelyet keresnek, próbálják a jövőjüket megalapozni, vagy itthon vannak, de éppen a családalapítás kezdetén, és akkor mások az elfoglaltságaik, nem a szervezés. Idén mégis sokan hazajöttek ezekre a napokra, főleg a koncertekre, de más programokra is. Egy kicsit érzik, hogy itthon van a helyük, az együvé tartozás számít nekik. Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a minket mindig segítő RMDSZ évfordulójára is felhívjuk a figyelmet, ennek jegyében hívta meg Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök, európai parlamenti képviselő Csáky Pál felvidéki európai képviselőt, hogy ossza meg velünk a felvidéki magyarság lehetőségeit.
A dévai magyar iskola
A tíz esztendővel ezelőtt alapított Téglás Gábor Elméleti Líceum az egyetlen Hunyad megyei állami tanintézmény, amely óvodától tizenkettedik osztályig magyar nyelven oktatja a gyermekeket. A dévai magyar iskola hármas szerepet tölt be: oktatási intézmény, értékmegőrző tevékenységet végez, például a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programmal, és itt működik a Hunyad megyei oktatási, nevelési és kulturális központ.
Jelenleg 110 óvodás, 140 elemista, 160 gimnáziumi tanuló és 170 felsős diák jár az iskolába, utóbbiak elméleti és szakközépiskolai, valamint szakiskolai osztályban tanulnak matematika, idegenforgalom és közélelmezés szakon. Az iskolát a helyi Geszthy Ferenc Társaság alapította a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, a tantermeken kívül az iskola épületében működik a százhúsz férőhelyes bentlakás és étkezde is. Az alapító társaság jelenleg is támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű családból származó tanulókat, akik anyagi segítség nélkül nem járhatnának lakóhelyüktől távol eső iskolába, ami egyúttal azt jelentené, hogy nem tanulhatnának anyanyelvükön. A szórványban a magyar oktatás szívügye azoknak az idős embereknek is, akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt magyar iskolában végezték legalább az elemit. 2013-ban a Piskiben élő Bogdánné Serfőző Ilona felajánlotta vagyonát az iskola javára, a tavaly elhunyt adományozó emlékére az idei magyar napokon emléktáblát avattak Piskiben.
Palacsintától a versig
A VI. Hunyad Megyei Magyar Napok tíz napja alatt Déva, Vajdahunyad, Lupény, Petrozsény, Szászváros mellett olyan kis településeken is voltak rendezvények, mint Lozsád, Sztrigyszentgyörgy, Bácsi, Petrilla, Brád, Csernakeresztúr, közülük több helyszínen fellépett a kovásznai Zorkóczy Zenóbia gyermek- és felnőttműsorral, valamint csapatépítő játékokat tartott Egyed Edit sepsiszentgyörgyi tanítónő. Ők ketten képviselték Háromszéket a magyar napokon, az utolsó programokon Demeter László, Kovászna megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, szorosabbra fonva a szórványkapcsolatokat.
Utolsó nap, amikor az esti koncertet Kovászna Megye Tanácsának támogatásával a magyarországi Bojtorján együttes tartotta, majálishangulat uralta Déván a városháza terét, üstökben főttek a különféle ínyencségek, kürtőskalács és palacsinta illata vonzotta az ünneplőket.
A palacsintás asztalnál csapatával Gyuris Zsolt, a Csongrád megyei Zsomboly polgármestere is fehér kötényt öltött, hogy délutánra elkészüljön a kétezerkétszáz palacsinta, de beszélgetés közben kiderült, nemcsak palacsintasütőként van jelen a küldöttség, hisz a zsombolyi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum testvériskolai kapcsolatot ápol több éve. Az együttműködésről Gyuris Zsolt elmondta, „a legfontosabb mozgatórugó a közös felelősség nemzettársainkért. A gyermekeket hozzuk évente Dévára adventi versmondó versenyre, fontos, hogy már kiskorukban megtanulják, nemcsak a határig tart a nemzetünk, hanem bizony azon túl is. A dévaiak tavaly voltak nálunk június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a hazafias versek versenyén, jöttek székely testvértelepülésünkről, Orotváról is, valamint a felvidéki Ipolynyékről, utóbbiakkal idén júniusban írjuk alá a testvértelepülési kapcsolatot. Mindig bővülnek ezek a körök, jó érzés valamit nyújtani.
Régi idők emlékei
Még egy utolsó kör Déva régi központjában, aztán kezdődik a Bojtorján-koncert, amikor megszólalnak a régi és új dalok, felidéződnek az egykori emlékek. Éppúgy, mint a kilencvenéves Dumitraşcuné Szalló Irén számára, akivel egy padon ülve beszélgettünk életéről:
– Gyermekkoromban nagyon békés város volt Déva, az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról. Az idősebb nemzedékből mindenki tudott magyarul is. Én csak az elemit jártam Déván, aztán 1944-ben Kolozsváron a református leánygimnáziumban érettségiztem. Abban az esztendőben a húsvéti vakáció után néhány nappal bejelentették, hogy nem folytatják tovább a tanévet, mert már nagyon közel a front, éppen annyi idő maradt, hogy letettük az érettségit. Beiratkoztam az orvosi egyetemre, de annyira közeledtek az oroszok, hogy engem elmenekítettek Pestre egy tehervonattal. A szüleim itt maradtak. Sokszor elgondolkodtam, hogy mennyire szerethettek, hogy képesek voltak elválni tőlem, mert tudták, nekem az jobb. 1945. februárban indultam haza az első vonattal. Ősszel felvételiztem, és kezdtem az orvosi egyetemet Marosvásárhelyen. Az első éven ötszázhatvan hallgató volt, aztán lemaradoztak. 1951-ben végeztem, elhelyeztek Beszterce mellé, Radna tartományba. Öt falu tartozott hozzám, az elején nehezen boldogultam, mert nem tudtam jól románul, ráadásul a hegyekből betelepített románok olyan különlegesen beszéltek. Mit ad Isten, egy Konstanca mellőli román emberhez mentem férjhez, de a leányom az én vallásom szerint református, és magyar a férje. Déván nagyon sok a vegyes házasság, és vannak családok, ahol mind a ketten magyarok, de a gyermekek nem tudnak magyarul, mert otthon nem beszélnek az anyanyelvükön velük, és román iskolába járatják őket. Jó, hogy vannak ezek a magyar napok, de lassan nem ismerek senkit, az idősek meghaltak, a fiatalok pedig már nem is magyarok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Újabb kanadai cég kapott aranykitermelési engedélyt Erdélyben
Újabb kanadai cég, a Carpathain Garden kapott romániai leányvállalata révén nemesfém-kitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben, ahol aranyat és rezet akar felszínre hozni. A Mediafax hírügynökség szerint a Samax Románia révén a kanadaiak megkapták az ásványkincseket felügyelő állami hatóságtól 20 évre a kitermelési engedélyt, amely több kormányzati igazgatóság végleges jóváhagyása és a közlönyben való közzététele után lép hatályba.
A két Hunyad megyei település, Rovina és Criscior között elhelyezkedő kitermelés 20 kilométerre fekszik Verespataktól, ahol a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat próbál 15 éve aranyat és ezüstöt kitermelni, de a beruházás során használni tervezett ciántechnológia megosztotta a társadalmat, így a hatóságok nem engedélyezték a beruházást.
Az állam nem részese a beruházásnak?
A kanadai vállalat közleménye szerint a kitermelési engedély megszerzése a legfontosabb lépés. Hangsúlyozták, hogy az állam először adott nemesfém-kitermelési engedélyt úgy, hogy a tervezett beruházásnak nem részese román állami vállalat. Bejelentették, napirendre hozzák a 2010-es előzetes gazdasági becslésüket, és felülvizsgálják a beruházás költségeit.
A 43 alkalmazottat foglalkoztató, Nagybányán bejegyzett Samex Románia a pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2013-ban 9,2 millió lej árbevételt ért el, nyeresége 3,5 millió lej volt.
A rovinai terület becslések szerint 120 tonna aranyat és 100 ezer tonna rezet tartalmaz. A kanadai vállalat vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a felszíni kitermelés során nem használnak ciántechnológiát, hanem úgynevezett flotációval, úsztató eljárással termelik ki a nemesfémeket.
A beruházás ellen tiltakozott csütörtökön a Mining Watch Románia és a Mentsük meg Verespatakot! környezetvédelmi platformba tömörült civil szervezetek, amelyek szerint az újabb beruházás a legnagyobb romániai nyíltszíni bánya lenne. A kitermelés két bányában zajlana, átmérőjük 500-600 méter, mélységük 300-400 méter lenne, ami meghaladja a verespataki bánya méreteit.
A civilek szerint a kitermelés nem lakott területen történne, viszont mindössze 7 kilométerre van Brad várostól, amelynek 13 900 lakosa van. Szerintük az ásványkincseket felügyelő hatóság átláthatatlan feltételek mellett adta meg a kitermelési engedélyt, és a helyi lakosokat sem tájékoztatta, mivel jár egy ilyen nagyszabású bányaberuházás. Az erdélyi Érchegységben Felsőcsertésen (Certeju de Sus) is egy kanadai cég, az Eldorado Gold rendelkezik engedéllyel a Deva Gold leányvállalata révén nemesfémek kitermelésére. A kanadaiak legfrissebb becslése szerint 17 év alatt több mint 3,1 milliárd dollár értékű aranyat és ezüstöt termelnek ki.
MTI
maszol.ro

Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)
Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni.
Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan.
Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.”
Andrásfalva messze van
A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk.
Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul.
Böjte atya gyermekei
Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással.
Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket.
A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden
Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon.
Fekete Réka
Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenki részt kell vegyen
A szórvány megmentése nemzetstratégia
Kovászna és Hargita megyéknek sem elég pénzük, sem elég emberük nincs arra, hogy a romániai szórványról gondoskodjanak – fogalmazta meg Demeter László.
A Kovászna megyei tanács szórványügyi programvezetője a Cselekvési alternatívák Székelyföldön című konferencián azt mondta: a magyarság elemi érdeke a szórvány megmentése, és ebben mindenkinek – beleértve a magyar kormányt is – részt kell vállalnia. Iskola, egyház, gazdaság – ez az a három tényező, ami képes fenntartani a magyar családok identitástudatát – mutatott rá Demeter László. Ehhez képest a 33 erdélyi kollégium esetlegesen működik, ott hozták létre őket, ahol voltak lelkes emberek.
A történész végzettségű megyei tanácsos hat éve járja Fehér, Hunyad és Szeben megyéket, és azt állítja: nem képesek elégséges mennyiségű munkát elvégezni.
– Nincsen az rendben, hogy a Románia nyugati határán lévő megyék magyarságát Hargita megyéből próbálják istápolni. Majdnem minden magyarországi megyeszékhely közelebb van Temesvárhoz, mint Csíkszereda. Az anyaországi 19 megye és Budapest 23 kerülete elvállalhatna egy-egy régiót, mert egyszerűen nem győzzük a munkát – mondta.
Demeter elhibázottnak tartja a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet „gyöngyhalász” elképzelését, amely Székelyföldre költöztetné a szórvány tehetséges fiataljait. Nem szabad „mozgatni” azokat, akik évszázadokig kitartottak egy román tenger közepén, hanem ott kell megtartani őket, ahol vannak – húzta alá, s úgy véli, „erre ki kell dolgozni egy tisztességes stratégiát, és azt bármi áron életbe kell ültetni, mert különben előbb a szórvány, aztán Székelyföld tűnik el, s azzal Magyarország is meggyengül”.
(erdély)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szórvány: menteni a menthetőt
„A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, az sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Az idézett, megszívlelendő intelmet is tartalmazó definíció a „szórványok apostolának” is titulált Vetési László erdélyi szociográfustól, szórványkutatótól származik. Az egyházi íróként is ismert szakértőnél kevesen tudnak többet azokról a veszélyeztetett etnikai csoportokról, amelyek hátrányos térbeli elhelyezkedésük, arányaik, lélekszámuk miatt nem tudják önerőből megőrizni identitásukat, értékeiket Erdélyben.
Az általa felbecsülhetetlen értékű terep- és kutatómunkával gazdagított szakirodalom a határon túli magyarságnak ama rétegét nevezi szórványnak, amely a többségi nemzetekhez képest településén, mikrorégiójában harminc százaléknál kisebb arányban él, hátrányos nyelvi-etnikai, vallási helyzetben, és a nemzettesttől elszigetelődve, leépült intézményrendszerrel, folyamatos veszélynek, felszámolódásnak van kitéve.
Az 1,2 milliós romániai magyarság közel fele, mintegy ötszázezer lélek halmozottan hátrányos nyelvi-etnikai helyzetben él, saját belső erejéből pedig nem képes etnikai értékeit megőrizni. Erdélyben mindössze egy-két évtized maradt még hátra a mentésre mintegy háromszáz olyan településen, ahol jelentős történelmi emlék, műemlék templom, kastély, emlékhely tövében mindössze 10-20 magyar él.
Ezeken a – többek között dél-erdélyi, Szeben, Krassó-Szörény, Hunyad megyei – vidékeken jobbára csak a tárgyi, szellemi értékek begyűjtése maradt feladatként. Erdély számos más régiójában viszont a tömbben élő magyarok, politikai és civil szervezetek, egyházak összefogására, az anyaország sürgős és hathatós támogatására van szükség ahhoz, hogy a szórványban élő közösségek megmaradjanak a magyar nemzet számára. E téren szerencsére hosszan lehetne sorolni a pozitív példákat.
A magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül nyújt támogatást szórványprogramokra, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórványszakbizottsága a különböző szakpolitikák kidolgozásával tartja napirenden a szórvány ügyét, ugyanakkor az anyaországi odafigyelésen túlmenően a külhoni közösségek körében is tetten érhető a szolidaritás.
A székelyföldi Hargita és Kovászna megye néhány évvel ezelőtt indította útjára szórványmentő programját, amelynek célja, hogy a tömbmagyar erdélyi régiók kulturális és más jellegű rendezvények szervezése révén, közösségek közötti testvérkapcsolatok kialakításával erősítsék a szórványban élő magyarok önazonosság-tudatát, a tömbmagyarság és a szórvány szellemi kötelékeit.
Ezek a támogatási formák és programok már csak azért is elengedhetetlenek, mert a legutóbbi, 2011-ben végzett romániai népszámlálás adatai katasztrofális képet mutatnak a szórványmagyarság helyzetéről, amelynek demográfiai eróziója rendkívül felgyorsult. Miközben 2002 és 2011 között a romániai magyarok összlétszáma 13,5 százalékkal, 1,2 millió főre apadt, addig a Bánságban a magyarok népességfogyása elérte a harminc, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig a húsz százalékot. A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet becslése szerint 2032-re a bánsági, dél-, valamint észak-erdélyi magyarság száma megfeleződik a 2002-es lélekszámhoz képest, és a kilenc szórványmegye magyarsága 135 ezerre csökken.
Sokan úgy vélik, a többségi nemzetbe való beolvadás folyamata csak úgy állítható meg, ha erősítik a szórványmagyarság nemzettudatát, és biztosítják egyházi, intézményi tevékenységeit. Mások elengedhetetlennek tartják, hogy ezekről a ma még aránylag népesebb területekről is visszavonuljon a magyarság, miután nem lehet benépesíteni őket, a közösség tagjait pedig tömbvidékekre kell telepíteni.
Az elmúlt időszakban rosszallást váltott ki erdélyi magyar politikusok, valamint szórványban működő iskolák, kollégiumok vezetőinek körében, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai a székelyföldi oktatási intézményekbe csalogatják a magyarok által gyéren lakott vidékeken élő magyar diákokat. A magyar kormány által 2012-ben létrehozott budapesti intézet szórványösztöndíj-programja azokat a nyolcadik osztályos fiatalokat célozza, akiknek nincs lehetőségük magyar nyelven folytatni középiskolai tanulmányaikat, és emiatt román nyelvű oktatási intézményekbe kényszerülnek.
Az RMDSZ szórványmegyékben politizáló képviselői közül többen azzal vádolták az NSKI-t, hogy a fiatalok egyenként történő elcsábításával, a „gyöngyhalász-politikával” a szórványközösségek létét veszélyezteti, holott szerintük az otthon maradás lehetőségeit és feltételeit kell megteremteni. A kutatóintézet jelenlegi akciója annak az elméletnek a gyakorlatba ültetése, amelyet az NSKI-t irányító Szász Jenő fogalmazott meg két évvel ezelőtt. Az általa felvetett gyöngyhalászmódszer lényege a magyarságához jobban ragaszkodó embereknek a szórványból a tömbmagyarságba való telepítése. Szász ugyanakkor nemrég arról beszélt, hogy a Székelyföldön kellene működtetni azokat a kollégiumokat, amelyekben a szórványban született gyermekek tanulnak.
Bár ezek a sokáig tabunak számító kezdeményezések a terület szakértői szerint is megfontolásra érdemesek, a tiltakozáson és a vádaskodáson túlmenően érdemi vita nem alakult ki a témában, aminek oka elsősorban Szász Jenő személyében keresendő. A tizenkét éven keresztül Székelyudvarhely polgármestereként tevékenykedő politikus sokáig az RMDSZ egyik legádázabb politikai ellenfelének számított, az ő nevéhez fűződik például a szövetség első alternatívájaként létrejött Magyar Polgári Párt (MPP) megalapítása.
Tulajdonképpen az RMDSZ számára minden vállalhatatlan, ami Szász részéről fogalmazódik meg. Holott a szövetség számára is világos, hogy szórványvidékeken már csak a folyamatosan apadó gyereklétszám miatt is fenntarthatatlan a jelenlegi iskolahálózat, és bizonyos tanintézeteket óhatatlanul be kell zárni. Erre utalnak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tavaly, a magyar szórvány napjává nyilvánított november 15-én elhangzott szavai, miszerint a következő időszakban „fájdalmas döntéseket” kell hozni az oktatás terén. „El kell dönteni, hogy mely osztályokról, iskolákról mondunk le, melyeket erősítünk meg, hogy minden magyar gyerek járhasson magyar iskolába, ha a szülei így döntenek” – szögezte le a politikus.
Márpedig sem a Kelemen által vázolt perspektíva, sem Szász gyöngyhalászelmélete nem sokban különbözik Tőkés István nyugalmazott kolozsvári teológiai professzor évekkel ezelőtt megfogalmazott álláspontjától. Tőkés László EP-képviselő, volt királyhágómelléki református püspök apja szerint nem lehet megmenteni egész Erdélyt, éppen ezért ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead, és ahol még magyar életet lehet építeni. „Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő” – jelentette ki a Krónika erdélyi napilapnak 2011-ben adott interjúban Tőkés István.
A szórványmagyarság megmaradását célzó elképzelések és törekvések közepette nem segíti a megoldáskeresést, hogy az ügy ilyesfajta megközelítése jobbára ma is tabunak számít, és nem alakult ki széles körű szakpolitikai, társadalmi vita a témában. A konszenzus hiányáról nem is beszélve. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nemrég kijelentette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát” sem. Vagyis még a magyar kormány szintjén is eltérnek az álláspontok a kérdésben.
Eközben viszont az asszimiláció, a szórvány kiüresítése a gyöngyhalászattól függetlenül is feltartóztathatatlanul zajlik. Sürgősen el kell dönteni, milyen stratégiát alkalmazva lehet a leghatékonyabban segíteni ezt a közösséget, mert az idő nem nekünk dolgozik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Szórványoktatás, gyöngyhalászat – pro és kontra
A szórványban élő magyarság oktatásáról beszélgettek csütörtökön, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keretében szervezett vitán a meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI) , Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Székely Melinda, a négyfalusi Zajzoni Rab István Általános Iskola igazgatója, Szabó Csaba tévés szerkesztő, Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője.
Az elmúlt hetekben vitát váltott ki, hogy a Szász Jenő vezette a Nemzetstratégiai Kutatóintézet különböző ösztöndíjakkal csábítaná székelyföldi kollégiumokba a szórványiskolában tanuló magyar fiatalokat. Szászék szerint a szórványkollégiumokat Székelyföldön kellene működtetni, ellenkező esetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a szórványvidékekről származó fiatalok előbb-utóbb román iskolát választva beolvadnak, vagy kivándorolnak, jobb megélhetési lehetőségeket keresve. A szórványiskolákban oktatók viszont attól tartanak, hogy épp ez a „gyöngyhalászatként” elhíresült stratégia vezet majd a magyar oktatás teljes felszámolásához olyan helyeken, ahol egy-két gyereken múlik a magyar iskola, tagozat beindítása. A csütörtöki vitán elhangzottakból kiderült: Szászék egyelőre (kitartóan) próbálkoznak, de hivatalos politikai döntés még nem született a „gyöngyhalászatról”.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványkutatója kifejtette: a szórványközösségek megmaradását szolgáló intézményrendszer (iskolák, szórványkollégiumok, gyermekotthonok) mára kialakult, és szinte egész Erdélyt lefedi. A kutató szerint csak ott lehet reménykedni a szórvány megőrzésében, ahol a közösség is kifejezi megmaradási igényét. Nagyon fontos lenne, ha a szórványtelepülésekre sikerülne lelkész és tanár házaspárokat kiköltöztetni, egy közösségben ugyanis a lelkész, a tanító és a diakóniai gondnok meghatározó szerepet tölt be.
Veres Valér szociológus, a BBTE oktatója a 2002-es és 2011-es romániai népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányából idézve megállapította: nagyon gyors a magyarság csökkenése azokban a megyékben, ahol a magyar közösség aránya 10% alatt volt már 1989 előtt is. A legrosszabb helyzet Krassó-Szörény megyében van, ahol a magyarság aránya 1992–2002 között 25%-kal, 2002–2011 között pedig további 49,85%-kal csökkent. Közel 30%-os a magyarság arányának csökkenése Máramaros, Temes és Hunyad megyében, Beszterce-Naszód, Arad és Fehér megyében pedig 20–30%-os csökkenést észleltek ebben az időszakban. Elmondta: azokban a megyékben, illetve településeken, ahol a magyarság aránya 7 százalék alatti, a vegyes házasságok aránya meghaladja az 50%-ot. Megjegyezte: a Kolozsváron egyetemet végzett székelyföldi magyar fiatalok nagy része nem marad Kolozsváron, inkább hazaköltözik.
Pozsony Ferenc néprajzkutató, BBTE-oktató az egyetem hallgatói és oktatói által az 1990-es években az erdélyi magyar szórványban végzett alapkutatás eredményeit felemlegetve elmondta: azokon a telelpüléseken, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20%-t, a szórványban élők mindennapjaik során szoros kapcsolatokat működtetnek a többséggel, szerves részesei a többségi lakosság életvilágának. Pozsony elmondta: a szórványban élő magyarok rendszerint nem vállalják fel nyíltan etnikai identitásukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szász Jenő: nem akarunk iskolákat megszüntetni
Cáfolta Kolozsváron Szász Jenő, az NSKI elnöke, hogy a sajtóban csak gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programjukkal veszélyeztetnék a magyar iskolákat. Elmondta, azoknak a diákoknak segítenek, akiknek csak a román iskola maradt. A csütörtöki kerekasztalnál egyéb meglepetések is voltak. Közel három órás kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg csütörtökön Kolozsváron a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gyöngyhalászatként emlegetett szórványoktatás-programját (Magyar gyermek magyar iskolába).
A beszélgetésre a Lutheránus Püspökség Argay György Gyülekezeti Termében került sor, a moderátor szerepét Rostás Szabolcs, a Krónika újságírója helyett Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke töltötte be. A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is részt vett.
A meghívottak: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens (NSKI), Bali János igazgatóhelyettes (NSKI), Veres Valér szociológus, egyetemi docens, Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató, a MTA külső tagja, Vetési László szórványkutató, Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész, Szabó Csaba a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnöke, Szilágyi Szabolcs a Kossuth Rádió munkatársa, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, valamint Székely Melinda, a Brassó megyei négyfalusi iskola igazgatónője,.
A kerekasztal apropóját az adta, hogy a hét elején összeült Besztercén a Szórványtengely-mozgalom, és több javaslatot is megfogalmazott az NSKI és Szász Jenő részére. A mozgalom ülésének összehívására Szabó Csaba tájékoztatása szerint azért volt szükség, mert a Beszterce-Naszód megyei iskolákban az NSKI képviselői előnyös ösztöndíjjal „Székelyföldre csábítgatták a gyermekeket”.
A helyzet kényességét az is jelzi, hogy közben a városi tanács megszavazta, így fel is avatták az önálló magyar iskolát Besztercén, amely Hunyadi János névre hallgat, és amelyben ősztől indul az oktatás.
Az NSKI legyen partner
A mozgalom tagjaként Szabó Csaba elmondta, a csütörtök esti kerekasztal-beszélgetést azért szervezték meg, mert nem ellenségként, hanem partnerként szeretnék maguk mellett tudni az NSKI-t.
Éppen ezért felkérik az intézményt és annak vezetőjét, hogy partnerként szálljon be egy olyan alapítvány létrehozásába, ahová minden olyan szórványban élő gyerek pályázhat, aki azért ingázik, hogy a Hunyadi János iskolába járhasson. A cél az, hogy az ingázás költségei ne akadályozzanak egyetlen gyermeket sem abban, hogy magyarul tanulhasson. Az elképzelés szerint az ingázó tanárokat is megilleti a támogatás, azt a román oktatót is, aki csupán egyetlen órát tanít magyar tagozaton.
A másik javaslat ösztöndíjat biztosítana a szórványban tanulóknak, hogy ne "csóróként" járjanak iskolába, ne így éljék meg a diákéveiket. A javaslatokat a mozgalom tagjai - amelyek között a legfontosabb szórványintézmények vezetői is képviseltetik magukat - egy olyan levélben fogalmazták meg, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek. A levélhez kimutatást is csatoltak, amelyben pontosan feltüntették, mekkora összegre lenne szükségük a Hunyadi János iskola fenntartásához. „Elküldenénk a levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben emberként, civilként felkérjük, hogy legyen a Szórványtengely-mozgalom tiszteletbeli tagja, és ő is adakozzon. Huszonöten írtuk alá. Felkérjük az NSKI-t, hogy adja át a levelet” - mondta Szabó Csaba. Hozzátette, sürgősen lépni kell az ügyben, mert a jelenlegi állás szerint négyszáz lejbe kerül az iskola bentlakásában egy hely, ami túl magas összeg sok magyarul tanulni akaró számára.
Szilágyi Szabolcs, a Kolozsvári Rádió szerkesztője megjegyezte, ha nem a családok zsebéhez mérjük, „nevetségesen” kevés összegbe kerül a szórványban a magyar gyermek iskolába járatása. Azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya az utóbbi két népszámláláskor tíz százalék alatt volt, a magyar népesség csökkenése százalékban nagyon magas, és tovább növekedik - mondta Veres Valér szociológus. Például Krassó-Szörény megyében 1992 és 2002 között 25 százalékkal csökkent a magyar népesség száma, ez a szám pedig felére apadt 2002 és 2011 között. Temes megyében 2002 és 2011 között 31 százalékkal, Szeben megyében 29 százalékkal, Hunyad megyében 37 százalékkal csökkent a magyar lakosság száma. Beszterce-Naszód, Arad, Brassó, Fehér megyében ez a szám 20-22 százalékos, a többi magyarlakta megyében pedig tíz százalék körüli. A szociológus azt is elmondta, azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 7 százalék alatt van, óriási a vegyesházasságok száma. Mielőtt Szász Jenő megkapta a szót, a közönség részéről elhangzott egy ötlet, hogy a Szülőföldön magyarul program számára nyújtott magyar állami támogatást át kellene csoportosítani, és csak azoknak a gyermekeknek kellene kiosztani, akik valóban rászorulnak, akik enélkül nem járhatnának magyar iskolába.
Vetési László szórványkutató itt jegyezte meg, hogy a sok alap, alapítvány után nem biztos, hogy egy sokadik működni fog. „Nehéz lesz létrehozni egy nyolcadik bizonyúristen alapot, amely most aztán igazi lesz” – jegyezte meg.
Szász Jenő: nem tudom átnyújtani a levelet
Szász Jenő azzal kezdte mondandóját, hogy a mintaprogramról most beszél nyilvánosan először. Leszögezte, a program egyelőre kísérleti jelleggel fut. „A mi dolgunk az, hogy javaslatokat tegyünk a kormánynak, amit vagy gyakorlatba ültet a politika, vagy nem” - mondta.
Elmondta, meglátása szerint sem az oktatásban, sem a gazdaságban, és valójában semmilyen területen nem fogalmazott meg az erdélyi magyarság egy konszenzuson alapuló tervet, amit aztán követ is. Hozzátette, bár vannak helyi hősök, kiváló pedagógusok, polgármesterek, de nincs egy közös cselekvési terv, ami mentén egymást kiegészítve, felerősítve együtt tudnának működni.
Méltánytalannak nevezte, hogy az NSKI-t egy kilenc ösztöndíjból álló mintaprogram alapján támadták, holott öt ösztöndíj például megmentette a Brassó megyei négyfalusi iskola kilencedik osztályát, a másik négy pedig olyan diákok számára nyújtott segítséget, akiknek csak a román iskola maradt meg lehetőségként.
Hozzátette, a mintaprogramot idén is folytatják, „ha eddig volt kilenc ösztöndíj, idén lesz húsz”.
„Én azt a levelet nem tudom jó lelkiismerettel elvinni a miniszterelnök úrhoz, amíg például nem ment el egy hasonló kérés a Communitas alapítványhoz, a történelmi egyházainkhoz, az erdélyi magyar mecénásokhoz, hogy hozzunk létre egy erdélyi magyar ösztöndíjalapot. Ha mi magyarok ebbe összeszedtünk x forintot, már kérhetjük a magyar kormánytól, hogy tegyen mellé egy másik x összeget” - utasította el Szabó Csaba felkérését Szász. Az NSKI elnöke egyetértett a szórványösztöndíj-alap ötletével, és biztosította Szabó Csabát, hogy megnézik, mit tehetnek a besztercei iskola ügyében.
Az NSKI nem járt Medgyesen?
Az NSKI elnöke kifejtette, fájdalmasan érintette, amiért páran megkérdőjelezték, hogy ő és intézete őszintén áll a szórványoktatás kérdéséhez. „Nem tudom azt a Medgyesről érkező kritikát komolyan venni, amikor a medgyesi politikai vezető a saját gyermekeit Marosvásárhelyen járatja iskolába. Egyébként nagyon helyesen, mert megoldotta a saját kérdését. A baj az, hogy utána azt mondja, ne is próbáljunk a szórványban kiegészítő javaslatot megfogalmazni. Ha egy felelős vezető a saját gyermekét Vásárhelyre vitte tanulni, azzal tartozik, hogy minden gyermeknek megteremti ezt a lehetőséget” - utalt Szász Jenő a Szeben megyei RMDSZ elnökének, Balázs Bélának a tiltakozó közleményére, Molnár Zsolt Temes megyei képvselő tiltakozására, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettesének, Kádár Petrának, és a medgyesi Madisz elnökének, Balázs Botondnak a „vádjaira”.
Kádár Petra és Balázs Botond május 20-án a sajtónak számolt be arról, hogy az NSKI három munkatársa sorra járja a szórványiskolákat, és arról győzködik a nyolcadikos diákok szüleit, hogy vegyenek részt az ösztöndíjprogramjukban, és írassák gyereküket valamelyik székelyudvarhelyi középiskolába. Kádár Petra elmondta, sérelmezik, hogy Szász Jenő budapesti intézete éppen azokkal nem egyeztetett az erdélyi akcióról, akik ismerik a magyar szórványközösségek problémáit.
A medgyesi Báthory István Iskolában idén valószínűleg az alacsony diáklétszám miatt nem indul magyar kilencedik osztály. Összesen hét nyolcadikos kerül ki az iskolapadból. A kerekasztal-beszélgetés végén Szász Jenő cáfolta, hogy az NSKI képviselői Medgyesen jártak volna, holott korábban a maszol.ro-nak Puskás Attila épp az ellenkezőjéről számolt be. Szász Jenő sajtónak elmondott cáfolata itt hallgatható meg.
Szilágyi N.: Inkább Székelyföldről hozzanak diákot
„Kedves Jenő barátom, zokon vetted, hogy nem mindenki írt szépeket, de rám nem haragudhatsz, mert én semmit nem mondtam. De azért gondoltam valamit, amikor elolvastam a sajtóban megjelent híreket. Valahogy úgy jött át a dolog, hogy a szórványvidékről, ahol nehéz az iskoláztatás, Székelyföldre vinnék a gyerekeket. Arra gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, nem élt szórványban. Inkább arra kellett volna gondonia, ha van valahol egy olyan közösség, ahol azért nem indul ősszel osztály, mert hiányzik onnan két gyerek, inkább Székelyföldről kellene pótolni ezt a két diákot” – mondta hozzászólásában Szilágyi N. Sándor nyelvész, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Hozzátette, ez az ötlet a székelyföldi gyerekeken is segítene, hiszen megtanulnának románul, és a szórványban sem szűnnének meg osztályok, iskolák. A professzor szerint a legfőbb oka annak, hogy a szülők román iskolába adják a gyermekeket az az, hogy a magyar iskolában nem tudnak a diákok megtanulni románul.
„1991-től nagyon sokszor elmondtam, ha a magyar oktatást fenn akarjuk tartani, akkor teljes erőbedobással azért kell harcolni, hogy az iskolai román oktatás nyelvtanítás legyen, olyan, amely biztosítja, a gyerek meg fog tanulni románul. Mert különben a magyar oktatás megy tönkre, mert a román nyelv miatt elviszik a gyermekeket” – magyarázta a nyelvész.
A szórványban élőknek is jár a választás
A négyfalusi iskolaigazgató arról számolt be, hogy a kilencedikeseinek nyújtott NSKI-ösztöndíj, amely délutáni foglalkozást is biztosít, nem csak lehetővé tette, hogy beinduljon a kilencedik osztály Négyfaluban, hanem két tanuló máris javított a tanulmányi eredményein. Hozzátette, az öt diák olyan településről jött az iskolába, ahol csak románul folytathatták volna tanulmányaikat.
Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkész a másik négy ösztöndíj sorsáról tájékoztatott. Elmondta, a magyarpéterfalvi gyülekezetből négy tanuló tanult az NSKI jóvoltából Székelyudvarhelyen.
„Miért nem lehet megadni a választás lehetőséget a szórványban élő gyermeknek, hogy neki is legyen alternatívája? Hogy olyan szakot választhasson, amit tanulni szeretne saját anyanyelvén? Amíg egy kolozsvári rengeteg középiskola közül választhat, addig egy szórványban élő gyerek predesztinálva van a legközelebbi iskolába. A péterfalviaknak a nagyenyedi iskola adott. Nem akarom az iskolát egyáltalán minősíteni, viszont be kell látni, hogy nem tud minden szakot lefedni. Ha egy kislány művészetet akar tanulni, ezt a nagyenyedi nem tudja biztosítani. A gyulafehérvári iskolában már van ilyen lehetőség, de ott románul folyik az oktatás. Tavaly az egyik kislány így ment a székelyföldi művészeti iskolába magyarul tanulni” - avatott be a részletekbe a lelkész.
Hozzátette, egy másik ösztöndíj egy olyan fiúnak jutott, aki a kilencediket a balázsfalvi román iskolában járta, mert humán szakon akarta folytatni tanulmányait. Egy év román iskola után került Udvarhelyre, ahol magyarul tanulhat. „Nem szabad veszélyeztetni egyetlen jól működő magyar intézmény létét sem, viszont az embert is látni kell” - zárta mondanivalóját.
Pozsony Ferenc professzor, néprajzkutató szerint nagyon fontos téma a kiváló, tehetséges diákok kérdése. Abban az esetben, ha nincs megfelelő profil a közelben, ezeknek a gyerekeknek a speciális képességeiknek megfelelő iskolát kell találni. Hozzátette, szerinte a szórványkérdés mindenekelőtt gazdasági kérdés.
Puskás: a lemorzsolódást szeretnénk enyhíteni
Az NSKI-t képviselő Puskás Attila pedagógus, egyházügyi referens elmondta, ők a szórványiskolákat járva a lelkészt, a tanítót és a szülőt szólították meg. „Az NSKI tevékenysége nem a magyar iskolába készülő gyermekeknek szól, hanem egy olyan társadalmi problémára próbál választ adni, amit lemorzsolódásnak nevezünk, és ami nagyon is aktuális probléma az erdélyi szórványban. Azokban a helységekben, ahol mi eddig megjelentünk, nagyon sokan nem beszélnek arról, hogy vannak elfelejtett számok. Senki sem beszél arról, hogy egy nyolcadik osztályt végzett évfolyamról hányan mennek magyar iskolába, és hányan román iskolába. Csak néhány példa: a medgyesi iskolában ebben az évben hét gyermekből kettő magyar iskolába, négy románba, egy pedi külföldre megy. Vagy a tavaly a bethlenszentmiklósi hét gyermekből kettő magyar és öt román iskolába iratkozott. Ezeket a számokat látva teljesen másképp kell ezt az egész ügyet értékelni, és az NSKI tevékenységét is megítélni, hiszen mi alapvetően azokat a gyermekeket szeretnénk megszólítani, akiknek nincs lehetőségük magyarul továbbtanulni, és román iskolába kényszerülnének” - ecsetelte.
Hozzátette, az NSKI programja nem magyar-magyr versenyt generál, és nem is egy alternatíva akar lenni, hanem csupán kiegészítés.
Miért nem egyeztetett az NSKI?
A közönség soraiból megszólaló válaszúti szórványközpont képviselője elmondta, nem azzal van a baj, hogy van egy konkurencia, hanem az, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel, a közösség képviselőivel. Megkérdezte, hogy van-e arra garancia, hogy visszatér Péterfalvára az ösztöndíjjal Székelyudvarhelyen tanuló gyerek?
A kerekasztal-beszélgetés utolsó felszólalója, az NSKI igazgatóhelyettese, Bali János volt: "Sajnos látunk egy olyan érvelést, amely túlságosan is az intézményekre fókuszál. Mintha a szórványban való megmaradás az épületek, iskolák kérdése lenne. Mi tudatosan az emberre fókuszálunk. Nem biztos, hogy görcsösen kell ragaszkodni az iskolák megmentéséhez akkor, amikor nem garantáljuk az oktatás színvonalát”.
Szabó Csaba azzal zárta a beszélgetést, hogy felajánlotta az intézet képviselőinek, ősszel találkozzanak ismét, és egyeztessenek. Szász Jenő nyilvánosan nem erősítette meg, hogy támogatná az ötletet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Hangsúlyos leépülés adatok tükrében
A szórványvidékek magyarsága az országos átlagnál négyszer-ötször gyorsabban fogy, tíz év alatt elveszítettük a Krassó-Szörény megyei magyarság felét. Veres Valér demográfiai szakember szerint ez a munkahelyek rohamos megszűnésével és a vegyes házasságok magas számával hozható összefüggésbe.
Minél alacsonyabb a magyarság részaránya egy megyében, annál nagyobb mértékű fogyás észlelhető a rendszerváltás utáni népszámlálási adatokban – foglalta össze lapunk kérdésére a romániai szórványvidékek magyarságának drasztikus csökkenési mutatóit Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológiai és Szociális Munka Intézetének egyetemi docense. A 2011-es népszámlálás kimutatásai szerint a magyarság legnagyobb arányú csökkenését Krassó-Szörény megyében jegyezték: az 1992–2002-es időszak 25 százalékos apadása a következő évtizedben megduplázódott, és elérte a 49 százalékot. Hazai viszonylatban ez volt egy nemzetiségi populáció legnagyobb arányú csökkenése. A megye egyértelműen nem a romániai magyarság jellegzetes életterülete, de a szomszédos szórványmegyékben sem sokkal jobb a helyzet: Temes megyében 31, Máramarosban és Szebenben 29, Fehér megyében 28 és Aradon 25 százalékos csökkenést mértek. A 2011-ben regisztrált fogyás mértéke mindenhol jóval meghaladja az egy évtizeddel korábbi adatokat.
A romániai lakosság egyetlen évtized alatt átlagosan 11 százalékkal csökkent: az országos átlag alatt van a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna, ahol 6–8 százalékos csökkenést jegyeztek, a vegyes lakosságú megyék – ahol több régióban ma is tömbben élnek magyarok – viszont már az országos szinten mozognak.
Az erdélyi magyar szórványosodás részletes adatait egy nemrég megjelent könyvében is feldolgozó demográfus szerint a nagymértékben szórványosodó erdélyi megyékben az is tetten érhető, hogy minél kevesebb magyar él egy régióban, annál több a vegyes házasság. „Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a népszámlálási íveken pontos adatok jelennek meg a nemzetiségek demográfiai összetételéről. Ebből tudhatjuk például azt is, hogy az erdélyi magyarság körében évi rendszerességgel mintegy 16–18 százaléknyian kötnek etnikailag vegyes házasságot” – fogalmaz Veres Valér. A különböző régiókban élő magyarság körében ez az arány természetesen igen eltérő: míg Székelyföldön a legalacsonyabb a román–magyar vegyes házasságban élők aránya, addig a szórványvidékeken ez az átlagos arány elérheti az 50 százalékot. Minél kevesebb magyar él egy-egy településen, annál nagyobb a valószínűség, hogy a párválasztó népesség jelentős része vegyes házasságban köt ki – tartja a kutató.
Önmagában mégsem a vegyes házasság a szórványosodás fő oka, bár jelentős plusz tényező. Az igazi kiváltó ok a hátrányos gazdasági helyzet. Hunyad és Krassó-Szörény megye bánya- és egyéb iparának rendszerváltás utáni leépülésével masszív elvándorlás kezdődött: a két megye ipari településeiről sok magyar család is távozott külföldre vagy Erdély más régióiba. A szórványvidékek magyarságának külföldre történő migrációs törekvései nagy vonalakban megegyeznek a többségi románság törekvéseivel, azaz Olaszország, Spanyolország, újabban Nagy-Britannia a legfontosabb célország. Míg Erdély többi megyéjében a románsághoz képest a magyarság kisebb arányban hagyja el a szülőföldjét, Temes, Krassó-Szörény, Szeben, Hunyad vagy Máramaros megyéből román és magyar vállvetve keres munkát nyugat-európai országokban. Érdekes jelenség, hogy egyre kevésbé vonzó Magyarország, amely egy évtizede gazdaságilag már nem jelent célországot a külföldön munkát vállaló erdélyi magyarok számára.
Veres Valér Kolozsvárral kapcsolatban is tévhitet oszlat el, amikor úgy fogalmaz, hogy a zömében Székelyföldről érkező egyetemisták későbbi, itteni letelepedése jelentősen módosítaná a magyar lakosság számát. Ez a népszámlálási adatok alapján nem mutatható ki. A szakember azt valószínűsíti, hogy a kilencvenes években létezett egy olyan trend, hogy több székelyföldi fiatal telepedett le a kincses városban, ez azonban mára jelentősen csökkent. A más településekről érkező, Kolozsváron végzett magyar fiatalok az egyetem elvégzése után vagy külföldre távoznak, vagy hazatérnek szülőföldjükre. Az itt letelepedő fiatalok száma ma már nem ellensúlyozhatja a magyarság számbeli fogyását.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Helyzetfelmérés a romániai magyarság életéről
Arad megyében jól működnek az önkormányzataink
Arad megyében tett látogatást az elmúlt héten Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának ügyvezető alelnöke, aki az Ügyvezető Elnökség, illetve az Önkormányzati Főosztály által a községi önkormányzatok körében kezdeményezett felmérésen dolgozik. Elsősorban az RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett, illetve azokat az önkormányzatokat látogatják meg, ahol nincs ugyan magyar elöljáró, de nagyobb arányban él ott magyarság. A települések helyzetét, infrastrukturális állapotát, az utóbbi mandátumok idején történt megvalósítások, a folyamatban lévő fejlesztések, illetve a lakosság részéről megnyilvánuló igények, elvárások érdekelték őket. Ugyanakkor iskolai, illetve kulturális intézmények infrastruktúrájának a szempontjából is, de a 2016-os helyhatósági választások tekintetében is elemzik az ott talált viszonyokat. Vagyis indulnak-e jelenlegi vezetők, vannak-e megfelelő jelöltek, hogyan működnek az RMDSZ-szervezetek? Tehát országos szinten is egy eléggé átfogó képet kívánnak kialakítani, rálátást kívánnak szerezni Erdély-szerte a magyar önkormányzati kérdésekre, hogy helyi szinten is támogatni lehessen a különböző törekvéseket, elvárásokat.
Amint Ilyés Gyula érdeklődésünkre elmondta, Arad megyében meglátogatták az RMDSZ-es magyar polgármesterek és alpolgármesterek által vezetett Nagypereg, Kisiratos, Nagyiratos, Szintye és Tőzmiske, továbbá Zimándújfalu és Sofronya községeket, ahol RMDSZ-es alpolgármesterek tevékenykednek. Kikérdezték az elöljárókat a földtörvény alkalmazásától az iskolák helyzetéig minden tekintetben, hogy az Arad megyei községek helyzete is része lehessen az országos felmérésnek.
Kellemes érzés volt számára, hogy a magyar vezetőségű községekben jól működik az önkormányzat, az alpolgármesterek gyakran a hatáskörükön túl is teljesíteni tudnak. Figyelembe véve, hogy megyei szinten fokozott kisebbségben tevékenykednek, átlagon felül teljesítenek, ami nagyon jó dolog.
Kérdésünkre, miszerint országos viszonylatban hogy állnak a megyebeli önkormányzatok? Illyés Gyula pontosított: mivel az országos helyzet megállapítása folyamatban van, de a megyei helyzetképek tekintetében is az út elején járnak, erre most nehéz tárgyilagos választ adni. Ezzel együtt, már látható, hogy a helyi potenciállal jól gazdálkodnak, mert olyan alapvető szükségletek, mint a vezetékes vízhálózat vagy a csatornázás, az iskolaépületek, a kultúrházak felújítása, az egyházak támogatása, vagyis az alapvető szükségek kielégítése minden községben megoldott. Tehát az örökség szempontjából fontos dolgokban, a legtöbb önkormányzatban komoly fejlődést tudtak elérni. Jó érzés tapasztalni, hogy az utóbbi mandátumok alatt a közösségeink életében lényeges fejlődés ment végbe. Nem csak infrastruktúrafejlesztés, hanem közösségépítés, kulturális rendezvények szervezése is érdekli őket. Mert ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát a szülőföldjén, ott az életminőség emelése, a kulturális és vallási igények kielégítése is lényeges elvárás.
Az idei szűkös költségvetésre vonatkozó kérdésünkre az alelnök hozzátette: nem csak a magyarlakta települések, hanem általában a települések költségvetései igen furcsán alakultak, amikor a közpénzek leosztási módját a Pénzügyminisztérium durván megváltoztatta, ráadásul a miniszternek sikerült a parlamenti többséget meggyőznie, így megszavazták. A kis településeknek jó, mert több pénzt kaptak, másoknak viszont nem jó, mert akiknek saját bevételei vannak, azoknak a keretét durván megnyirbálták. A módszer rossz, mert kiszámíthatatlanná tette a községek költségvetését. Akiknek nem voltak beruházásaik, valószínűleg nem is tudnak újakat kezdeni, amely községeknek viszont több település között kell elosztaniuk a pénzt, azok nem kaptak, ezért óriási gondok keletkeztek. E módszer azért is rossz, mert egy több éve jól vagy rosszul, de működő rendszert rúgott fel, egyik napról a másikra, másképp osztotta le a pénzt. Az áldatlan helyzet felszámolása érdekében a kormánynak sürgősen lépnie kell, mert nagyon sok községet működésképtelen helyzetbe hoztak. E kérdésekről Bukarestben élénk viták folynak, tehát valamit bizonyára lépni fognak, csakhogy sok ejtett sebet nem lehet begyógyítani, mert ahol volt egy beruházás, amit nem tudtak folytatni, azt hiába korrigálják év végén, a lemaradást már nem lehet behozni, mert könnyen meglehet, pénzhiány miatt a kivitelező is csődbe ment. Ahol egy önkormányzat eladósodott, mert a cég folytatta a munkát, amit ők nem tudtak finanszírozni, ott az eladósodást kell korrigálni. A rendszerben a kiszámíthatatlanság óriási baj, noha csak a pénzről beszéltünk. Az Arad megyében meglátogatott községekben az efféle dolgok tompábban jelentkeztek, mert egyesek több pénzt kaptak, aminek örülnek, míg mások kevesebb pénzt kaptak ugyan, de nem annyira keveset, hogy ne tudjanak működni.
Mivel a Nyugati Jelen 5 megyében jelenik meg, a többi megye helyzete felől is érdeklődtünk Ilyés Gyulánál, aki elmondta: csak részben jártak e térségben. Temes megyébe a következő hetekben készülnek. Hunyad megyében nincs magyar önkormányzat, míg Temes és Arad megyékben fokozott szórványban él a magyarság, Fehér megyében egy polgármestere és 3 alpolgármestere van az RMDSZ-nek – mondta el érdeklődésünk nyomán Ilyés Gyula, az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának az alelnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kánikulariasztás Erdélyben – Kedden fokozódik a hőség
Beköszöntött Erdélybe és a Partiumba a kánikula: az ország nyugati megyéiben sárga riasztás van érvényben, a hőmérők higanyszála 35-36 Celsius fokig kúszik. Kedden még melegebb lesz, a hőséghullám pedig az ország nagy részére kiterjed.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancssárga színű kánikulariasztást adott ki keddre Temes, Arad, Bihar és Szatmár megyére, a hőmérsékleti értékek elérhetik a 38-39 fokot is. Bukarestben és további harminckét megyében – köztük Máramaros, Szilágy, Kolozs, Maros, Fehér, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény megye – eközben sárga jelzés van érvényben, itt 35-37 Celsius fok lehet. A páratartalom pedig a régiók nagy részében átlépi a kritikus 80 egységnyi határt, ez alól csak Bukovina, a hegyvidék és a tengerpart jelent kivételt.
Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója ugyanakkor hétfőn azt sem tartotta kizártnak, hogy szerdán bizonyos időszakokra piros riasztást kell majd kiadniuk, ugyanakkor a kánikulai órákat viharok fogják megszakítani. A szakember egyúttal elmondta, a hónap végéig 30 Celsius fok feletti hőmérsékletre számíthatunk.
Ellenőrzik a munkáltatókat
A hőség idején a munkáltatók kötelesek meghozni bizonyos óvintézkedéseket, ellenkező esetben 1500 és 2500 lej közötti bírsággal sújthatók, a munkaügyi felügyelők pedig már jelezték, hogy nagyszabású ellenőrző akcióba kezdenek.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Alapfokon – a 2015-ös képességvizsgák erdélyi eredményei
Rövid tanulmányunk az idei képességvizsgák, óvások utáni, végső eredményei alapján készült. Az oktatási minisztérium honlapján június 30-án közétett adatsorok minden egyes tanuló vizsgáinak eredményeit tartalmazzák. Mivel az adatok csak manuálisan hozhatók feldolgozható szintre, csupán a 16 erdélyi megye tanulóinak jegyeit összesítettük.
A Romániában alkalmazott képességvizsga a nyolcadikos diákok egységes felmérését célozza. A tanulók előzetes beiratkozás alapján vesznek/vehetnek részt a felmérésen, a román tannyelvű osztályokba járók két, a valamely nemzeti kisebbség nyelvén tanuló diákok pedig három írásbeli vizsgán vesznek részt: román nyelvből, matematikából és anyanyelvből. A középiskolába való felvételi számítógépes elosztás szerint történik, amely során 75 százalékban a képességvizsga jegyének és 25 százalékban az általános iskolai médiának az átlagát veszik figyelembe a tanulók hierarchiába rendezésében. 2015-ben az erdélyi megyékben 53 177 tanuló iratkozott be a képességfelmérésre, és 96,9 százalékuk jelent meg mindkét, illetve mindhárom vizsgán. A magyar tannyelvű osztályokban (a magyar anyanyelvből vizsgázók) a beiratkozók száma 8 260, az ő esetükben 97,4 százalékos a részvételi arány. Egy jelentős csoportot alkotnak a német nyelvű osztályok végzősei, Erdélyben 1 001 fő, a többi kisebbségi diákok száma elhanyagolható (75 tanuló – szlovák, szerb, ukrán nyelvű osztályok).
Képességvizsga jegyek kategóriái Erdélyben, tannyelv szerint
Tantárgy/média Jegy Tannyelv Összesen
Román Magyar Német
Román eredmény <5 13,8% 36,2% 2,0% 17,1%
5-7 28,4% 33,2% 10,9% 28,9%
7-8,5 29,0% 21,6% 31,1% 27,8%
8,5-10 28,8% 8,9% 56,0% 26,2%
Matematika <5 26,3% 28,0% 6,1% 26,2%
eredmény 5-7 29,6% 32,0% 21,1% 29,8%
7-8,5 18,6% 20,5% 20,6% 18,9%
8,5-10 25,5% 19,5% 52,2% 25,1%
Anyanyelv <5 5,8% 5,2% 5,9%
eredmény 5-7 25,1% 19,6% 24,5%
7-8,5 35,1% 35,3% 35,0%
8,5-10 34,0% 39,9% 34,5%
Hivatalos média <5 20,6% 22,8% 3,1% 20,6%
5-7 30,2% 35,0% 16,9% 30,7%
7-8,5 24,0% 27,6% 31,4% 24,7%
8,5-10 25,2% 14,5% 48,6% 23,9%
Anyanyelv és <5 20,6% 14,6% 5,5% 19,4%
matek média 5-7 30,2% 33,9% 19,1% 30,5%
7-8,5 24,0% 29,3% 29,7% 24,9%
8,5-10 25,2% 22,3% 45,7% 25,1%

A vizsgára beiratkozókból számított részvételi aránynál talán fontosabb lenne a teljes nyolcadikos populációra kivetíteni a résztvevők, illetve sikeresen vizsgázók arányát. Sajnos erre nem térnek ki a közzétett eredmények, olyan adat sem lelhető fel nyilvánosan, hogy hány diák fejezte be idén általános iskolai tanulmányait. A magyar tannyelvű osztályokban a 2014–2015-ös tanévet mintegy 9 960 nyolcadikos tanuló kezdte meg (tanfelügyelőségi adatok szerint). Ebből számítva a képességvizsgára jelentkezők aránya 83 százalékos, a mindhárom vizsgán résztvevőké pedig 81 százalék. Tehát számolhatunk egy majdnem 20 százalékos lemorzsolódással, ami akár komolyan torzíthatja is az eredményeket, főként ha egyes iskolák esetén a későbbiekben szakképzésbe felvételiző diákok jelentős része távol maradt a képességvizsgától. (A képességvizsgán részt nem vevő diákok három éves szakmunkásképzésbe közvetlenül beiratkozhatnak, sőt szeptemberben a nem betöltött líceumi helyekre is jelentkezhetnek majd.)
Magyar diákok jegyeinek megyei átlagai
Megye N Román Matek Magyar Hivatalos Helyezés Anyanyelv és Helyezés
média matek média
Szeben 10 7,40 7,70 8,14 7,74 1 7,91 1
Kolozs 532 6,62 7,21 7,64 7,15 2 7,42 2
Máramaros 113 6,74 6,52 7,91 7,05 3 7,21 3
Hunyad 56 6,54 6,21 7,76 6,84 4 6,99 6
Brassó 188 6,38 6,41 7,62 6,82 5 7,02 5
Temes 55 6,50 6,43 7,29 6,74 6 6,86 12
Fehér 76 6,42 6,35 7,45 6,74 7 6,90 9
Kovászna 1155 5,76 6,57 7,69 6,68 8 7,13 4
Beszterce 89 6,21 6,14 7,62 6,65 9 6,88 10
Maros 1517 5,74 6,28 7,62 6,56 10 6,96 7
Szilágy 408 5,69 6,30 7,61 6,53 11 6,95 8
Szatmár 735 5,34 6,03 7,41 6,26 12 6,72 13
Hargita 2285 4,90 6,15 7,60 6,22 13 6,87 11
Arad 132 5,36 5,94 7,09 6,13 14 6,51 15
Bihar 909 4,72 5,79 7,38 5,97 15 6,58 14
Erdély 8260 5,47 6,27 7,57 6,44 6,92

Szabadság (Kolozsvár)

Akiket nem lehet elkedvetleníteni
Falvak tűnnek el, mint a tatárjáráskor. Számos magyar fiatal szívesebben használja a román nyelvet, mint a magyart. A kis falvakban a lelkipásztor az utolsó értelmiségi. Pillanatfelvétel az Erdélyi Református Egyházkerület életéről. Kató Béla püspökkel beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről és a Székely Mikó Kollégium ügyéről.
Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?
1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt. A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket. Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.
Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?
Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt. A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.
Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.
A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.
Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.
Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.
Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarságmegtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?
Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar, az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.
Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?
A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. A Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, továbbvinni tizenhatnak.
A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?
A fiatalok a nagyvárosokba vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.
Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?
Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.
Mit várnak a strasbourgi döntéstől?
Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.
Miért gondolja így?
A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli.
Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.
Persze, a többségi társadalomnak azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.
Romániában ön az államtól kapja a bérét?
A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...
Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?
Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.
Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?
Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnénk olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.
Fekete Zsuzsa
parokia.hu

Hungarikum Napok
Július 10–12. között hatodik alkalommal rendezték meg a Hungarikum Napokat a nagyszebeni Astra Nemzeti Múzeum Komplexumban. Kovászna Megye Tanácsa Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Programja ez alkalommal is kulturális műsorok biztosításával járult hozzá a rendezvény sikeréhez.
Szombat reggel népviseletbe öltözött táncosok, bográcsok körül szorgoskodó gyermekek és felnőttek, kirakodóvásárhoz készülődő kézművesek, jurtát állító hagyo­mány­őrzők látványa fogadta a látogatókat. A gulyásversenyre idén 18 csapat nevezett be, újdonságnak számított a két gyermekcsapat. A sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház Fenyőcske Néptánccsoportja és zenészei udvarhelyszéki és szatmári táncokat, valamint népdalokat adtak elő, a Kalibáskő Egyesület munkatársai a jurtában ősmagyar szokásokról meséltek, és íjászatot tanítottak a kicsiknek, a kirakodóvásár sétányán agyagosok, fafaragók és bőrművesek tevékenykedtek asztalaiknál.
Az elmúlt hónapban is számos terv valósult meg az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program által. Az árapataki nyugdíjasok szórványkörutat tettek, míg a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok Hunyad megyei barátaikat látogatták meg. Közben elkezdődött a táborok időszaka is, a közeljövőben több diák táborozhat a program támogatásával.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A közüggyé vált műgyűjtés
A Madaras Sándor idegsebész gyűjteményében lévő Barabás István-festményeket tekinthetik meg két héten keresztül a marosvásárhelyiek az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében.
Madaras Sándor idegsebész műgyűjteményének egy részéből, Barabás István festményeiből nyílt kiállítás kedden délután a marosvásárhelyi unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében. A kiállítást Spielmann Mihály művészettörténész nyitotta meg.
Barabás István festőművész 1914-ben született Lapusnyakon, Hunyad megyében, Marosvásárhelyen végezte tanulmányait, Daday Gerő és Aurel Ciupe voltak a mesterei, majd 1933–1936 között Nagybányán képezte magát Krizsán János és Mikola András irányításával. Művei a hagyományos erdélyi tájfestészet jegyében fogantak, nagy kedvvel festett erdőt, mezőt, hegyi patakot, falusi utcát, házakat és mindazt, ami az erdélyi táj sajátossága – és amely Spielmann Mihály szerint lassan eltűnik, de a festményekről visszatekint ránk, és hosszan velünk marad a jövőben is. A bevezetőben a művészettörténész arról beszélt, hogy milyen jó az, hogy vannak gyűjtők, akik hajlandóak megosztani a gyűjteményük élvezetét, azok legértékesebb darabjait a közönséggel is, és hogy ez a szenvedély pontosan ezért gyakran közüggyé válhat. A műgyűjtés rövid történetét is felvázolta Spielmann, megemlítve azt is, hogy ez egy olyan polgári erény, amelyet a diktatúrák nem különösebben szerettek, a múlt rendszerben egyedül az állami mecenatúra működött, amely elsősorban ideológiai feladatokat látott el.
A gyűjtő, Madaras Sándor arról beszélt, hogy miképpen alakult ki a Barabás István festményeiből álló, 14 darabos kollekciója, milyen gyűjtői szerencse segítette a képek megszerzésében, felidézte a festővel kapcsolatos személyes emlékeit is. Az volt az alapötlet – mondta a kiállítás létrejöttéről –, hogy erdélyi festők alkotásait mutassa be, és mivel a terem akkora, hogy éppen 14 kép fér el benne, ezért esett a választása a Barabás István-festményekre. A gyűjtéssel kapcsolatban elmondta, hogy azok darabonként kerültek a tulajdonába, hiszen mindig csak azokat a képeket veszi meg, amelyeket szeret, és amelyeket jónak tart. „Nem neveket vásárolok, hanem szép képeket” – mondta Madaras doktor, aki lapunk érdeklődésére azt is elárulta, hogy körülbelül tizenöt év alatt gyűjtötte össze a falakon látható képeket. Általában erdélyi, főleg marosvásárhelyi alkotók festményeit gyűjti, illetve több nagybányai alkotótól is van képe. Arra a kérdésünkre, hogy tervez-e újabb kiállítást, ahol gyűjteményéből mást is megmutatna, Madaras Sándor elmondta, hogy van egy egész nagy kollekciója Nagy Pál-aktokból, amelyek nagy részét még nem is látta a közönség, és arra gondolt, azokat is érdemes lenne egyszer bemutatni. A Barabás István-kiállítás két hétig látogatható az unitárius egyház tanácstermében.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Külhoni Magyarság Díj erdélyieknek: Miholcsa Józsefet is kitüntették
A külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért idén tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át Magyarországon, amelyet a miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz az arra érdemeseknek.
Idén három erdélyi kitüntetettje is van a díjnak: Miholcsa József marosvásárhelyi szobrász, a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Gimnázium. Rajtuk kívül még a felvidéki Dunaág Néptáncműhely, valamint a KOR-ZÁR verséneklő műhely, a vajdasági Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, a kárpátaljai Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes, a Hollandiában élő Tóth Miklós István református lelkész és a Kanadában működő Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyházközség és Magyar Iskola vehette át a díjakat.
Miholcsa József szobrászművész 1953-ban született Marosvásárhelyen. Szülővárosában a Művészeti Gimnáziumban érettségizett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Egyik alapítója, majd vezetője az 1993-ban létrehozott Kézdivásárhely melletti Nemzetközi INCITATO lovas művésztábornak. Pályája elején és emlékműszobrászatában összefogottan realista, fából faragott szobraiban, fali plasztikáiban a kopjafák és székely kapuk kozmikus jelképeit, díszítőmotívumait, valamint stilizált figuratív elemeket használ. Munkáiban kiemelt szerepet nyernek a magyar nemzeti mítoszok, sorskérdések. Faragott, ácsolt szobrainak formavilágát számos közösségi épület külső vagy belső díszítésénél hasznosítja. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be alkotásaival. Köztéri művei megtalálhatók Kézdivásárhelyen, Torján, Gyergyószentmiklóson, Makó, Dálnokban, Korondon, Nagyernyében, Sárpatakon.
A Segesvári Gaudeamus Alapítvány nevében Tóth Tivadar igazgató vette át az elismerő oklevelet és az emlékplakettet annak elismeréséül, amit az alapítvány a két évtizedes fennállása alatt a segesvári szórványmagyarság szülőföldön való megmaradásért, anyanyelvének megtartásáért és identitástudatának megőrzéséért kifejtett. „A díj megerősít abban a tudatunkban, hogy az elmúlt 22 évben jó munkát végeztünk és ezt a munkát a jövőben is folytatnunk kell” – fogalmazott az alapítvány igazgatója.
A dévai Téglás Gábor Iskolaközpont Hunyad megye egyetlen állami tanintézménye, amely óvodás kortól az érettségiig anyanyelven biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű oktatási központjának létrehozásához, amely 2005-től szolgálja a dél-erdélyi szórványmagyarságot.
Az ünnepélyes díjátadón, a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt: augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen „kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította”. Úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Könnyített honosítási eljárás
Együttműködést kötött az RMDSZ és a magyar kormány által megbízott Eurotrans alapítvány a magyar honosítás megkönnyítése érdekében. Az együttműködési megállapodás értelmében Hunyad megyében az Eurotrans alapítvány képviselői előzetes értesítés alapján kiszállnak a helyszínre, az ügyintézés könnyítésére, ismertette a helyzetet Kofity Zoltán, az együttműködés RMDSZ-es felelőse.
Az Eurotrans alapítványhoz közvetlenül is lehet fordulni, Déván az RMDSZ megyei székházában, hétfőtől péntekig rendes munkaidőben, illetve Vajdahunyadon a Corvin-Savaria Magyar házban minden szerda délután 3 és 7 óra között. A többi településre az igények szerint szállnak ki, a megye minden magyar lakta települését havonta legalább egyszer keresik fel, mondta Kofity Zoltán. Állandó kapcsolatot tartanak Magyarország kolozsvári konzulátusával, s amikor összegyűlt 25-30 honosítási dosszié azonnal továbbítják azokat. A magyar állampolgárságért érdeklődőknek csupán a jogosultságot igazoló iratokat kell hozniuk, minden egyebet – fordítást, fénymásolást, hitelesítést, fényképezést – az Eurotrans képviselői biztosítanak a dévai székhelyen, vagy a helyszíni kiszállások alkalmával. Az eljárás teljesen díjmentes. Az Eurotrans Alapítvány képviselői állandóan kapcsolatban állnak az RMDSZ helyi szervezeteivel, a történelmi magyar egyházakkal és civilszervezetekkel – a honosítási szándékot ezeknél is be lehet jelenteni, azok pedig továbbítják az Eurotrans képviselőinek. Közvetlenül is lehet jelentkezni/egyeztetni a következő telefonszámokon:
0734-674-737 (Lőcsei András), illetve 0721-297-543 (Kofity Zoltán).
2011 óta olyan 800 000 határon túli magyar kapta meg a magyar állampolgárságot a könnyített honosítást biztosító törvény alapján, s a szám remélhetőleg minél hamarabb eléri az egymilliót.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének közleménye
Csomortányi István: „A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.”
A kisiklatott nagyváradi Ady-központ ügye az elmúlt másfél évtized erdélyi korrupciós botrányainak egyik legsúlyosabbika. Miután 2002-ben az RMDSZ és a magyar szocialisták közreműködése nyomán, történelmi egyházaink megkárosításával, egy tulipános pártalapítvány segítségével, bihari RMDSZ-es politikusok közreműködésével eltüntettek közel egy millió euró közpénzt, azt kell látnunk, hogy a felelősök megnevezése és a tisztességes elszámolás bemutatása helyett a szégyenletes ügy kapcsán Kelemen Hunor nem csupán a tolvajok nevében kiált segítségért, de a teljes Kárpát-medencei magyar közvéleményt is félrevezeti.
Az Ady-központ és a nagyváradi Mecénás Alapítvány ügyében ez év augusztus 31-én tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. A feljelentés kezdeményezője és aláírója nem más, mint jómagam, Csomortányi István. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökeként én ismerem a legjobban az ügyet, hiszen az eredeti, az érmindszenti Ady-központ fejlesztésére vonatkozó pályázatot kezdeményező Tőkés László, a KREK egykori püspöke mellett egy évtizede harcolok az igazság feltárásáért és a felelősök megnevezésért. A feljelentés megtételéhez az ügy helyi jellege miatt nem tartottam szükségesnek az országos jóváhagyást, úgy gondoltam, hogy ez az ügy ránk, nagyváradiakra tartozik, itt kell megoldanunk.
Méltatlan és példátlan
Elfogadhatatlan és méltatlan, hogy miután az Ady-központ körüli korrupciós ügy részleteit pártelnökként pontosan kell ismernie, párttársai számonkérése és a botrány tisztázása helyett Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt úgy állítja be a történteket, mintha néppártos gyakorlat lenne tisztességes RMDSZ-es politikusokat feljelenteni. Elfogadhatatlan és példátlan, hogy Kelemen Hunor mindezt úgy teszi, hogy közben az egyik korrupciós botrányból a másikba bukdácsoló bihari párttársai ügyét összemossa az erdélyi magyarság egyik legfontosabb ügyével, a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltállítással. Az, ahogyan a saját tulajdonában lévő Transindex.ro hírportálon, gyakorlatilag önmagával készített interjúban próbál összefüggést tákolni pártja nagyváradi korrupciós botránya és a marosvásárhelyi nemzeti ügy között, az erdélyi magyar közéletben eddig ismeretlen és példátlan, sőt, magyar szocialista szövetségesei módszereit túlszárnyaló félrevezetés és manipuláció. Elfogadhatatlan és tisztességtelen az, ahogyan a csúsztatás kedvéért a Bihar megyei szervezetünk bélyegzőjével és nevében iktatott dokumentumot az országos szervezet által megfogalmazott anyagként mutatják be, kihasználva azt a tényt, hogy a pártok megyei szervezetei nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel.
Következmények nélkül
Fontos tudni, hogy csupán az elmúlt időszakban kénytelen voltam kétszer is nyílt levélben kérni segítséget Kelemen Hunor pártelnöktől bihari társai botrányai kapcsán. Sajnos eredménytelenül – írja közleményében Csomortányi István. – A bihari RMDSZ élén háborítatlanul folytathatja munkáját az a Kiss Sándor megyei elnök, akit 4,3 millió euró kenőpénz elfogadása miatt vittek el bilincsben éppen a DNA nyomozói, vagy az a Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, aki mai napig nem tisztázta, hogyan jutott családja tulajdonába a nagyváradi Szent László plébánia nagy értékű belvárosi kántorlakja, és aki képviselőként alig pár hete iktatott törvénymódosító javaslatot a „csak” felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek újraválaszthatósága érdekében. De következmények nélkül politizálhat Bihar megyében az a Biró Rozália is, aki mosolyogva szavaz korrupt román szocialista szenátortársai mentelmi jogának felfüggesztése ellen. És folytathatnánk a sort.
Zaklatássorozat
Bihar megyében másfél évtizede folyik a küzdelem a helyi magyar közélet tisztességének visszaadásáért, melynek legnehezebb időszaka éppen a magyarországi szocialisták kormányzására esett. A helyi RMDSZ-hez majdhogynem haza jártak Medgyessy Péter, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Nyakó István vagy Újhelyi István. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tétlenségében mégis cinkosságot vállalt bihari párttársaival akkor is és most is. Abban, hogy Kelemen Hunor magyarok elleni feljelentésekről beszél, mégis az a legvisszatetszőbb, hogy éppen embereinek az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzése kapcsán tett feljelentése után zajlott az utóbbi negyed század legnagyobb hazai zaklatássorozata azzal, hogy a román hatóságok Szatmár, Beszterce és Hunyad megyékben több ezer (!), a Néppárt bejegyzését támogató magyar embert idéztek be kihallgatásra és vegzáltak hónapokon át. Tették ezt úgy, hogy közben az RMDSZ nagyrészt kormánypárt volt. Azóta is példátlan súlyú magyarok által magyarokkal szemben elkövetett tett ez.
Fentiek tükrében, a félrevezetés és manipuláció megakadályozása érdekében, hogy a Bihar megyében folyó korrupció elleni harcot ne lehessen összemosni semmilyen más üggyel, a mai napon az Ady-központ ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének pecsétjével és megyei elnöki minőségemben tett feljelentésemet visszavonom és magánszemélyként, a saját nevemben újraiktatom a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. Ezzel is világossá kívánom tenni, hogy szigorúan helyi, Bihar megyei ügyről és kezdeményezésről van szó, de meggyőződésem, hogy a korrupció elleni küzdelem sikerre vitele közös, összmagyar érdek. A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke
Nagyvárad, 2015. szeptember 11.
erdon.ro

Közös munka, tanácskozás és lobbi
Bemutatták a szociális téren tevékenykedő erdélyi nemkormányzati szervezetek föderációját, és a közintézményekkel való kapcsolataikról beszéltek csütörtökön Vásárhelyen a Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna és Maros megyei egyesületek képviselői.
A Duna mentén fekvő országokban szociális és oktatási téren működő nemkormányzati szervezeteknek meghirdetett uniós pályázatok lehetővé tették, hogy az erdélyi idősekkel, árva gyermekekkel, elhagyott és beteg nyugdíjasokkal foglalkozó nemkormányzati szervezetek megismerjék egymást, közös tanácskozásokat szervezzenek. A kétéves pályázat nyomán felmerült a lehetőség, hogy jó lenne egy közös csoportba tömörülni, így alakult meg idén júliusban a szociális téren tevékenykedő erdélyi nemkormányzati szervezetek föderációja. A szövetségnek tíz alapító tagegyesülete van, ezek képviselői és meghívottaik tanácskoztak csütörtökön Marosvásárhelyen.
A marosvásárhelyi Szaporodásegészségtani Intézet is az alapító tagok között van, vezetője Elena Micheu elmondta: eddig külön-külön, egymást nem ismerve, úgymond párhuzamosan végezték a szociális szolgáltatásokat, most egy családként közösen akarják folytatni.
A csütörtöki találkozón részt vett Stefan Barth, a Baden-Württemberg-i szociális egyesületek föderációjának igazgatója, aki üdvözölte a kezdeményezést, és arról beszélt, hogy Németországban mi mindent sikerült közös erővel kivívniuk. Szerinte nemcsak hazai, hanem uniós szinten is lehet és kell lobbizni a szociális szolgáltatások javítása érdekében. „A Duna mentén fekvő országokban több helyen megalakultak már ezek a közös együttműködésre lehetőséget biztosító föderációk, amelyek tagjai segítik egymást. Évente találkozunk, megosztjuk tapasztalatainkat és közös nagylélegzetű pályázataink is vannak. Mi már meggyőződtünk arról, hogy közösen könnyebb, s örvendek, hogy most Erdélyben is megtapasztalják, megtapasztalhatjuk ezt” – mondta a szakember, aki a németországi Agapedia Alapítvány elnöke, s működtetnek egy alapítványt Brassóban is.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Kádár Gyula: Mire /nem/ alkalmas a történelem?
A románok több nemzedéke propaganda-történelmet tanult. Spiru Haret közoktatási miniszter egy 1897-ben keltezett körrendeletében megköveteli a román gyermekek hazafias nevelését. Megjegyzi: nem baj, ha túlzásba esnek, fő, hogy a gyermekekben tudatosodjék, a román a legvitézebb és legelőkelőbb nemzet e tájakon. 1906-ban egy konstancai iskolaigazgató a nemzetiségi iskolák legfőbb feladatának a más nyelvű, kultúrájú, nemzetiségű gyermekek románná asszimilálását tartja. Sokak szerint a nemzetiségek beolvasztása ma is román nemzeti érdek.
Az elmúlt években egyre több román értelmiségi, köztük történész ismerte fel, hogy a történelemoktatás tartalmán és szellemiségén változtatni kell, mivel a dicső történelmi múlt hiányát mítoszokkal terhelt történelemtanítás pótolja. A káprázatos és a valós történelem közti ellentmondás skizofrén lelkiállapothoz, nacionalista, sőt soviniszta gondolkodásmódhoz vezet. Egyre többen gondolják, hogy ezen változtatni kell. Lucian Boia történész rámutat, a román nép nem jobb és nem rosszabb, mint más népek, de alsóbbrendűségi érzés gyötri, amely átcsap felsőbbrendűségibe. A betegesen nacionalista gondolkodás a hajdani marginális történelemben gyökerezik. A román nép hosszú századokon keresztül kis tartományi államocskákban és más országok, birodalmak keretében, függőségében élt. A nagyhatalmak az önálló független román államot csak 1878-ban ismerik el. A dicső történelmi múlt hiányát nehéz elfogadni, ezért ma is elsöprő többségben ragaszkodnak a kitalált történelem oktatásához. A kultúra politikai irányítói féltékenyen őrködnek eme eszmeiség fölött. Példaként említem Puiu Haşotti történészt és régészt, aki 2012-ben művelődési miniszteri minőségében állíttatja le a tatár–kun eredetű Basarab dinasztiához tartozó havaselvi vajdák származását eldöntő DNS-vizsgálatok elvégzéséhez szükséges régészeti feltárásokat. Úgy gondolja – ha nem is mondja –, hogy az első román vajdaság megalapítása 1330-ban a kun–tatár származású Basarab által ősiség szempontjából mindössze 685 éves román államiságot igazol, ezért nem érdemes foglalkozni vele. A 2500 éves dákoromán ősiség mint történeti jogforrás hasznosabb. A latin származás elméletének kidolgozói – az Erdélyi Iskola jeles képviselői – által megteremtett történelem mint történeti jogforrás mindig jó szolgálatot tett. 1791-ben, 1848-ban a románok jogköveteléseihez, 1918-ban Kelet-Magyarország (Erdély) elszakításához szolgált történelmi érvekkel. Trianon után az ősi földre hivatkozás a jogfosztás eszközévé vált. A szeptember végi felmérés szerint a nacionalista szellemiségben nevelt románok többsége a nemzeti kizárólagosság híve. A romániai lakosság 72,2 százaléka utasítja el a székelyek autonómiaigényét, egy részük közömbös, alig fél százalékra becsülhető azok aránya, akik e kérdésben demokratikusan gondolkodnak. Az említett felmérést összehasonlítva a korábbiakkal megállapítható, hogy egy maréknyi román értelmiségi már el tudja fogadni a székelyek autonómiához való jogát. Sabin Gherman, Tudor Duică és mások törekszenek a magyarok, németek és más nemzeti kisebbségek Erdély, illetve a román nép történetében betöltött pozitív szerepének népszerűsítésére. Tudják, hogy az együttélés alapja Erdély valós történetének ismerete és a kölcsönös tisztelet.
Balkáni gyökerek
A dákoromán elmélettől nagyon messze áll a történeti valóság, a románság balkáni származása, amin semmi szégyenleni való nincsen. El kell fogadni, hogy a románok többsége még a 12. században a Balkán-félszigeten élt, és ott tért át az ortodox hitre. Ezért kötődnek – a középkorban és részben a 19. század közepén is – szorosan a balkáni főegyházakhoz. A bulgáriai románok a bizánci császár parancsára 1020-tól vallásilag az ohridai érsekséghez tartoztak. A Szerbiában élőkről mintegy 40 szerb adománylevél számol be. Štefan Milutin szerb király 1230 táján egyik adománylevelében leírja a „vlachok törvényét”. Az adománylevelekből megtudhatjuk, hogy a románok jelentős tömege az albánok szomszédságában él. Csak egy példát említek, ma is román néven ismerik, s Durmitornak nevezik a Szarajevótól északra emelkedő 2528 méter magas hegycsúcsot.
A románok vándorlása a Balkán-félszigetről, a Dunától északra már a második évezredfordulón megkezdődik. Nagyobb számban csak a nagy tatárjárás (1241) után telepednek le a szétzúzott nomád kun állam területére. A helyben maradt római katolikus kun vezetőréteg szívesen fogadja a betelepedőket. 1227-ben alapítják a kunnak nevezett milkói püspökséget, a szörénytornyait 1247-ben. E püspökségek hívei a kunokon kívül még a Havaselve területén élő magyarok és szászok is. Egy bő évszázad múlva – az egyre nagyobb számban érkező ortodoxokkal való együttélés eredményeképp – a kunok vallást és nyelvet cserélnek. Az első ortodox püspökséget – a Dunától északra, Havaselvén – 1359-ben alapítják. Első püspökük a konstantinápolyi pátriárka által küldött Hyakinthos, aki felveszi az Ungrovlachia püspöke címet. E megnevezés állandósul, megkülönböztető jelző, hogy ne tévesszék össze a Dunától északra, a Magyarország (Erdély) szomszédságában szervezett új Valahiát (Havaselvét) és a thesszáliai Valahiát (Moglenet).
A románok Erdélyben
A 13. század második felében az első román közösségek lélekszáma csekély, de fél évezredes, folyamatos migrációjuk után – a 18. század derekán – már Erdély többségét alkotják. A román lélekszám emelkedése nyomon követhető a településnevek vizsgálatával. Kniezsa István kutatásai nyomán tudjuk, hogy Erdélyben az 1300-ig említett helynevek 83 százaléka magyar és 0,6 százaléka román. Az 1400-ig lejegyzett 1757 névből 1355 magyar (77 százalék) és 76 román (4,3 százalék), és kis számban szláv, besenyő, német, török, valamint ismeretlen eredetű. Makkai László történész szerint a románok a szlávok, a magyarok és a németek után érkeznek Erdélybe, ezt bizonyítja a román eredetű víznevek hiánya. Pedig vízneveink még egy kisszámú török nyelvű népesség emlékét is őrzik: Barót, Barca, Brassó, Tatrang, Zajzon.
Az erdélyi románok első említése 1247-ből származik, amikor a magyar királyi kancellária megemlíti az „olacus”, az „olachus” nevű közösségeket. A történetírásban még mindig zavar uralkodik, mert a balkáni vlachokat (románokat) összemossák a karluk-török blak néppel. Az első román csoportok telepítését, migrációját a kun kenézek, településvezetők szervezik. Kezdetben csak királyi birtokra telepedhetnek, ezt bizonyítja egy 1293-ban keltezett oklevél, melyben III. András parancsba adja, hogy gyűjtsék össze azokat a románokat, akik magánbirtokra telepedtek, és vigyék őket a Székes folyó (Gyulafehérvár) melletti királyi uradalomba. Nagy Lajos királyunk 1365-ben engedélyezi a románok magánbirtokra való telepítését is. A legnagyobb román közösség 1334-ben érkezett Erdélybe. Bogdan vajda népét a kalocsai érsek felügyelete alatt telepítik le kilenc hónapig tartó vándorlás után a máramarosi magyar királyi birtokra.
A románok migrációja a következő századokban is töretlen. Az 1495/45-ös törvénycikk egyértelműen kimondja, hogy Erdélybe a betelepedés „a királyi felség s a királyság ama végvidékeit igazgató” vezetők „hívására és biztosítékára” tervszerűen és kedvezményekkel bátorítva történik. Egy 1567-ben keltezett magyar királyi kamarai jelentés beszámol arról, hogy hegyvidéken élő románok „nem lekicsinylendő számú állatot tartanak”. Az esztergomi érsek, Verancsics Antal még mindig úgy tudja, hogy a románok „nyílt helyeken ritkán lakók, többnyire hegyekben és erdőkben húzódnak meg állataikkal együtt”. Akárcsak az őshazában, a Balkánon, a románok Erdélyben (is) minden száz juh után egy juhval és egy báránnyal adóznak.
A magyar földesurak templomokat építenek a birtokaikon létesült ortodox települések lakóinak. Az ortodox papokat a 14. század végétől kezdve Hunyad megye Prislop apátja szenteli fel. Máramarosban a körtvélyesi (Peri) monostorapát, míg a moldvai vajdák által alapított egyházak számára a moldvai Suceava metropolita. Erdélyben az első ortodox püspökséget Gyulafehérvár székhellyel 1574-ben alapítják. Báthori István erdélyi fejedelem a Tordán tartott októberi országgyűlésen ismerteti el a görögkeletiek püspökválasztási jogát. A püspökszentelésre Havaselvén és Szerbiában kerül sor. A független erdélyi ortodox egyházat 1864-ben Nagyszeben székhellyel hozzák létre, ekkor alakul meg a karlócai szerb érsekségtől független erdélyi érsekség. Jancsó Benedek, Szabó István becslései és egy 1712–13-ból származó kormányhatósági felmérés szerint a románok ekkortájt Erdély népességének egyharmadát alkotják. Lélekszámuk 1740 és 1760 között ugrásszerűen megnő, megduplázódik, a románság Erdélyország legnagyobb lélekszámú népe lesz. Ez azzal magyarázható, hogy a két román vajdaságból a kegyetlen fanarióta elnyomás miatt fokozódik a bevándorlás. A ragályos betegségek és a háborús dúlások nagyobb mértékben pusztítják a síkvidéki magyarságot. A ragályos betegségek méreteire példaként: Háromszéken az 1717 és 1719 között dühöngő szárazság, éhínség és pestis miatt a lakosság fele elpusztul.
Ki volt itt hamarabb?
Megállapítható, hogy Erdély a magyar és a román nép közös tulajdona. A magyarok a történeti, a románok az etnikai jogra hivatkozva formálhatnak igényt a Móricz Zsigmond által Tündérkertnek nevezett hazára. Ha pártatlanul formálunk véleményt, egyértelmű, hogy külön-külön egyik nép sem birtokolhatja úgy, hogy a másikat elnyomja. Jelenleg a román nacionalisták, kisajátítva Erdély történelmét – az imaginárius őstörténetre, valamint a magyarok évezredes elnyomására hivatkozva – jogosnak tartják a magyarság elnyomását és törvénytelennek a magyarok jogos követeléseit. Erdély két népének egyenlőséget csak alaposan átgondolt törvényekkel, közösségi jogokkal – helyi, kulturális és területi autonómiák révén – lehet biztosítani. Október elején a székelyföldi román civil szervezetek marosfői gyűlésén Mircea Duşa védelmi miniszter kijelenti, hogy Romániában nincs helye az autonómiának. A szélsőséges nacionalisták attól tartanak, hogy politikai következményei lehetnek, ha elismerik, hogy Erdélyt a magyarok jóval korábban lakták, mint a románok. Lucian Boia professzor például úgy gondolja, hogy fölösleges a történeti jogkeresés. „Mi történnék – teszi fel a kérdést –, ha megtudnók, hogy a románok a szlávok után jöttek ide?” Válasza: semmi nem történnék, mert az erőszakos határmódosítás könnyen talál történelmi ürügyet. A nemzetközileg elfogadott államhatárok védelme nem a történelemoktatás feladata. Utódainknak nyugodtan el lehet mondani az igazat.
A szerző utolsó írása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politizálás helyett érdekvédelmet várnak a romániai magyarok
Az elvándorlás globális probléma, melyre ugyanilyen szinten kell megoldást találni, hangzott el azon a konferencián, melyet az elmúlt szombaton tartottak Érmihályfalván.
Az Érmihályfalván meghirdetett “A kő marad”-év zárásaként egész napos program volt szombaton Érmihályfalván, melynek keretében a Gödör rendezvényházban konferenciát tartottak az elvándorlás lehetséges megakadályozásának témakörében. Nyakó József polgármester köszöntötte a vendégeket, közöttük Petneházy Attila Fidesz-es országgyűlési képviselőt, Forró Lászlót, a KREK püspökhelyettesét, Ilyés Gyulát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Ödön és Cseke Attila képviselőket, Dérer Ferencet, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettesét, továbbá helyi tanácsosokat, pedagógusokat. A polgármester megfogalmazta a konferencia létrejöttének céljait, például összehozni azokat a magyarországi és romániai törvényhozókat, kiknek módjukban áll az elvándorlást magállító döntéseket hozni. Boros Emőke tanárnő a témához igazodva egy Reményik Sándor- és egy Boros József-verset mondott el, majd dr.Pásztor Gyöngyi, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai karának adjunktusa tartott előadást, melynek címe “Népesség és elvándorlás Érmihályfalván” volt, ám témába vágó adatokat hallhattunk egész Erdélyre, Bihar megyére vonatkozóan is.
Stratégiák
A város tekintetében úgy fogalmazott, hogy első látásra az erdélyi magyarsághoz viszonyítva kiegyensúlyozott a helyzet, 5-8 % a migrációs potenciál, elsősorban fiatalokat és magasabban iskolázottakat érint, ami már gond. Az elvándorlás egy globális probléma, melyre ennek megfelelően globális megoldás kell, kisebb közösségek önmagukban nem sokat tehetnek, fogalmazott a szociológus. Forró László püspökhelyettes az Egyházkerület pontos adataira alapozott stratégiájáról beszélt, mely (sorrendben) a nemzeti identitás megőrzésére, az oktatásra és az egészségügyre alapul. Szabó Ödön szerint az elvándorlást “biztonsági” kérdésként kell kezelni: jogi-, gazdasági- és kisebbség-biztonságról van szó, illetve arról, hogy van-e esély ezek jobbítására. Utóbbihoz országos és közösségi szintű együttműködésre van szükség, továbbá az erdélyi magyar és a magyarországi politika “összehangolására”. Ilyés Gyula tapasztalatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen falvakon sok az egyedülálló idős ember, többnyire férfi.
Együtt dönteni
Cseke Attila úgy vélte, hogy hogy a romániai magyarság 80%-a nem politizálást, hanem érdekvédelmet vár vezetőitől, miközben érzi a veszélyt, hogy ebben az országban még minden visszafordítható. Petneházy Attila – aki az addigi hozzászólások alatt szorgalmasan jegyzetelt – úgy értékelte, hogy sok mindent hallott, amiből magyarországi törvényhozókét okulhat, például azt, hogy a határ két oldalán élő magyar politikusoknak együtt kellene eldönteni, hogy az ottani kormány mihez/kinek és milyen formában nyújtson támogatást. A helyi születésű Balogh Csaba igen érdekes előadást tartott arról, hogy a dévai Téglás Gábor Líceumban, melynek aligazgatója, s mely Hunyad megyében az egyetlen állami tanintézmény, mely az óvodától az érettségiig biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását, milyen gondokkal szembesülnek, mint az úgynevezett szórványban élők. Az elhangzottakkal kapcsolatban többen is elmondták saját véleményeiket, miközben a házigazdák ebéddel is megkínálták vendégeiket, melynek elfogyasztása után együtt vettek részt a Hazaváró Édesanya szobrának felavatásán.
Rencz Csaba
erdon.ro

Beszélgetés Orbán Juliánna Ezüstgyopár díjas matematikatanárral
Örültem, hogy taníthattam
Hunyad megyéből idén Orbán Julianna, a Téglás Gábor Elméleti Líceum matematikatanára vehette át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség által kétévente kiosztott Ezüstgyopár-díjat. A szovátai díjátadó ünnepséget követően beszélgettünk a 38 esztendőt felölelő oktatói pályájáról, az indulásról, az eredményekről.
– Kiskorom óta tanítónak vagy tanárnak készültem. Élő példáim voltak, szerettem volna hozzájuk hasonlóvá válni. Szeretettel emlékszem vissza Lőrincz Imre matematikatanáromra, aki egyben osztályfőnököm is volt. Vagy Petrozsényból Csutak István és Fekete Zsolt matematika-, illetve fizikatanáraimra. Mellettük Édesapám volt a példaképem, aki már kisgyerekkorom óta úgy tanított, hogy szeressem az embereket, a körülöttem élőket, szeressem a magyar irodalmat, írjak helyesen és a magyartanáraim mellett neki köszönhetem, hogy soha szégyent nem vallottam a helyes magyar beszédben, illetve a helyesírásban. Az otthonról, az általános és középiskolából hozott útravaló nagyon sokat jelentett számomra.
– Említette a magyar nyelv, a magyar kultúra fontosságát az életében. Középiskolás diákként néprajzgyűjtéssel is foglalkozott. Oktatói pályáját mégis román vidéken kezdte.
– Abban az időben könnyebb volt román környezetben tanulnunk. Habár nem akartunk. De voltak olyan dolgok, amiket azon a vidéken nem tudtak rólunk. Aztán mikor kiderült, már ott sem volt könnyű. Az én esetemben az történt, hogy középiskolás koromban magyar tanárom vezetésével néprajzgyűjtésbe kezdtünk Lozsádon. Bizonyos személyeknek ez szemet szúrt, főképp az, hogy miért csak a magyar népi kultúrával foglalkozunk. És ezután elég sok kellemetlen pillanatot, szomorúságot, fájdalmat okoztak a családunknak is, és az iskolában is. Így történt, hogy Bákóba kerültem. Ott szereztem meg tanári diplomámat. Ott mentem férjhez, ott született meg első gyermekem, Zsolt, ott dolgoztam hét éven keresztül. Azután kerültünk vissza Dévára, amikor a férjemre itt volt szükség. Közben a fiúnk nőtt, magyar óvodába szerettük volna adni, de nem volt rá lehetőség. Ellenben nagyon sok jó barátunk volt ott, akik hasonlóképpen egyfajta száműzetésben éltek a Kárpátokon túl: tanárok, orvosok, sőt református lelkipásztor is. És itt el kell mondanom, hogy Zsolt fiam volt az első Bákóban megkeresztelt református gyermek, vele nyitottuk meg az anyakönyvet. Remélem, azóta gyarapodott a megkereszteltek sora és adja a jó Isten, hogy ezután is legyen gyermek a bákói református anyakönyvben. Persze ez sem volt némelyeknek ínyére, hogy megkerestük egymást a magyar értelmiségiekkel, összejártunk, beszélgettünk. Közben egy csángó iskolában is tanítottam, ahol egyszer-kétszer magyarul is szóltam a gyermekekhez. Ez sem volt helyes – egyesek szerint. Ezért aztán egy adott pillanatban el kellett jönnünk onnan. De nem bántam meg. 1981-ben a férjemet áthelyezték a dévai tornaiskolába edzőnek és szaktanácsadónak, mert azelőtt a bákói testnevelési főiskolán tanított szintén művészi tornát. Ez a váltás akkor nagyon jól jött számunkra. Azóta is nagyon szeretjük Dévát, a várost, a környezetünket. És sokszor jött ajánlat a férjem részére külföldi munkára, de mi úgy éreztük, hogy itt van a helyünk, itt kell végeznünk azt, amit a jó Isten ránk bízott.
– Dévára költözésük óta sok iskolában tanított, de 10 esztendeje a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanára és itt a tanórák megtartása, osztályfőnökség mellett nagyon aktív szerepet vállal a versenyek megszervezésében, lebonyolításában is.
– Valóban sok iskolában tanítottam. Mert amikor átjöttünk Dévára én nem kaptam áthelyezést. Le kellett mondanom a címzetes állásomról, mert másképp nem követhettem volna a családom. De nem bántam meg. Itt kezdtem az oktatást a 3-as iskola magyar tagozatán. Nagyon köszönöm Deák Piroska tanárnőnek, aki akkor a tanintézmény igazgatójaként fogadott és bátorított. Azok a szavak most is a fülemben csengenek, egész pályámon elkísértek. Nemcsak a bátorító szavai, hanem jelenléte is. Azután 1990-ig Vecel, Déva, Vajdahunyad különböző iskoláiban tanítottam. A jó Isten mindig kirendelte számomra a katedrát, tehát mindig nem volt hol dolgoznom. És nem volt számomra nehéz alkalmazkodni, mert a munkámat imádtam, a gyerekeket úgyszintén. Tehát könnyű volt beilleszkednem a közösségbe. Soha nem az érdekelt, hogy milyenek a kollégák, bár mindig rendesek voltak, de annak örültem, hogy dolgozhattam, taníthattam. Mert úgy éreztem, hogy nekem ezt kell tennem. 1990-ben kaptam meg a végleges kinevezésemet Solymosra, ahol sok ügyes tanítványom volt, akikkel szívesen foglalkoztam és örömmel látom, hogy többségük igen szépen boldogul, van köztük orvos, mérnök, asszisztens. Közben az én gyermekeim is nőttek. Itt született meg a lányom, Lilla. És gyakran megtörtént, hogy vagy velem voltak az iskolában és csöndben rajzolgattak a tanáriban, amíg én megtartottam az óráimat, vagy éppen az édesapjuknál a tornateremben. Megtanultak alkalmazkodni a helyzethez és öntudatosan, szépen fejlődtek. Ezért is tudták megállni a helyüket, és mai napig büszke vagyok rájuk. És hát igen – visszatérve a katedrámhoz. Tiszta véletlenül kerültem a Téglásba. Azelőtt is tanítottam a magyar tagozaton, mert szükség volt valakire, aki ott is tanítson, ahová nem jutottak el a kollégák. Sokan emlékeznek még arra, hogy 2005 előtt a magyar oktatás a város több tanintézményében szétszórva zajlott. Rohanni kellett egyik épületből a másikba. De én ezt is elvállaltam szívesen a solymosi óráim mellett. Tulajdonképpen csak akaratról volt szó. És én örömmel gondolok azokra az évekre, hiszen lehet, hogy más nem vállalta volna el, hogy egy nap három, egymástól távol eső iskolában tanítson. De én megtettem. Lehet, hogy még fiatal voltam?!
– A Téglás Gábor Elméleti Líceumba is tenni akarással érkezett. Számos országos vetélkedőre viszi diákjait és főszervezője, tulajdonképpen a Hunyad megyei meghonosítója is a Zrínyi matematika versenynek.
– Eredetileg Aradra vittük a diákjainkat a Zrínyire. De aztán rájöttünk, hogy ha itt helyben szerveznénk meg a megyei szakaszt, sokkal többen vehetnének részt. Hiszen az utazás elég sokba került és csak egy busznyi gyerek mehetett mindig. Ezért kérvényeztük, hogy itt is megszervezhessük a megyei döntőt. Az 57. megye lettünk Kárpát-medence-szerte a megyei szakasz lebonyolítására. Már rögtön az első évben 160 diákunk jelentkezett, és ez nagy teljesítmény, hiszen abban a tanévben 800 diák tanult magyarul a megyében. Ez a verseny azért nagyon jó, mert játékos módon, logikai feladatokkal népszerűsíti a gyermekek körében a matematikát, rávezetve őket az elméleti tudásuk gyakorlati alkalmazására. Azóta nem csupán ezt a versenyt tartjuk itt meg, egyéb vetélkedőket is meghonosítottunk. Itt van a Bonifert Nemzetközi Matematikaverseny, amin a gyermekek szintén nagyon szívesen vesznek részt, és már nemzetközi harmadik díjasunk is van. Emellett részt veszünk a matematika tantárgyversenyen is. Itt, sajnos, még mindig túlsúlyban van az elméleti megközelítés. Ellenben az Erdélyi matematikaversenyre harmadik alkalommal neveztünk már be, egyik tanítványom eljutott a kárpát-medencei fordulóra, ahol az elsők között végzett.
– Mindezen eredmények bizonyára hoztak némi szakmai elégtételt. A társadalom részéről viszont egyre kevésbé tapasztalható a pedagógusok iránti megbecsülés. Ön hogy érzi, érdemes volt-e 38 évet tanítani?
– Csak azt mondhatom: ha újra kellene kezdenem a pályámat, ugyanezt tenném. Szintén pedagógus lennék, matematikát tanítanék vagy éppen magyar irodalmat. Lehet, hogy a két tantárgy egymástól távolinak tűnik, de bennem egységet alkot, sőt a matematika és irodalom mellett a zene is egészen fontos helyet kap az életemben.
– Milyen érzés volt átvenni az életműdíjnak számító Ezüstgyopár kitüntetést?
– Hát nagy-nagy megtiszteltetés és öröm volt bennem, egyben hála is mindazok iránt, akik elindítottak a pedagógusi pályán, akik mellettem álltak és azon kollégák felé is, akik úgy gondolták, hogy nekem is ott a helyem a kitüntetettek sorában. Felemelő volt számomra maga a díjátadó ünnepség is, és különleges élményt jelentett, hogy szintén idén részesült Ezüstgyopár-díjban hajdani tanítónénim, Damó Erzsébet, aki a mezőségi Almásmálomban kezdte oktatói pályáját, ott lakott velünk együtt a református parókián. Én alig 7 éves voltam, amikor édesapám Lupényban vállalt szolgálatot, mivel ott kevésbé zaklatták a lelkészcsaládokat – négyen voltunk testvérek, fontos szempont volt a taníttatásunk. Így aztán azóta sem találkoztam a tanítónénimmel. Most megható volt újra látni egymást. És jó érzés volt végighallgatni a kollégák laudációját, megerősödni abban a tudatban, hogy az oktatói pálya különleges hivatás.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Gondok és megoldások a szórványban – kerekasztal-beszélgetés Nagyenyeden
„Gondok és megoldások a szórványban” című kerekasztal-beszélgetés vendége és moderátora volt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, csütörtökön Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban.
A különböző szakterületek képviselői számára létrejött rétegtalálkozó meghívottai között szerepelt Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Korsós Tamás, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselője. Az esemény házigazdája Lőrincz Helga, kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, a Fehér megyei RMDSZ elnöke volt.
A Fehér megyei RMDSZ szervezet és a Dr. Szász Pál Egyesület közös kezdeményezésére szervezett eseményen részt vettek a Fehér és Hunyad megyei magyar értelmiségiek, akik többségében román anyanyelvű közösségekben tevékenykednek és élik meg magyarságukat. A rendezvény a közeledő kettős ünnep –Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja – égisze alatt került megszervezésre.
„Mint ismeretes, november 13. már hivatalosan is a Magyar Nyelv Napja Romániában, annak eredményeként, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai által előterjesztett törvénytervezetet Románia Parlamentje elfogadta és az államelnök kihirdette az erre vonatkozó határozatot. Ennek értelmében, idén első alkalommal, hivatalosan is megünnepeljük Magyarországgal és a Kárpát-medence magyarságságával a Magyar Nyelv Napját. A második ünnep, amelyre készülünk, a Magyar Szórvány Napja, november 15., Bethlen Gábor fejedelem születésének napja. Ennek központi rendezvénye idén Temesváron kerül megszervezésre, azonban Erdély számos településén is ünnepi műsorokkal készülnek a Magyar Szórvány Napra.” – tájékoztatott Winkler Gyula. A két ünnep jelentőségéről szólva, kiemelte: a szórvány közösségek esetében a fennmaradást biztosító út az összefogás útja. „Akkor tudjuk terveinket megvalósítani és a szórványban élő közösségeket megerősíteni, ha a közösségépítésben szerepet vállaló civil és szakmai szervezetek, értelmiségiek, az egyházak és az RMDSZ képviselői közösen terveznek és közösen valósítják meg elképzeléseiket.” – hangsúlyozta a Hunyad megyei szervezet elnöke.
A kerekasztal megbeszélésen Hegedüs Csilla, vázolta az RMDSZ szórvány cselekvési tervének megvalósítási szakaszait az elmúlt négy esztendőben, valamint ismertette azon konzultációsorozatot, amelynek eredményei vasárnap, a temesvári szórvány konferencián lesznek bemutatva. „A konzultáció során megszületett javaslatokat összefoglalva, az RMDSZ egy kibővített, új irányvonalakat tartalmazó szórvány cselekvési tervet fog bemutatni november 15-én, a Magyar Szórvány Napja alkalmával” – fogalmazott a Szövetség ügyvezető alelnöke, aki azt is hozzátette: az RMDSZ szórvány cselekvési terve azokra a területekre terjed ki, amelyek fontosak a jövő tervezésének szempontjából, hozzájárulva a szórványban élő magyar emberek jólétének megteremtéséhez. „A Fehér megyei értelmiségiek felvetései azt bizonyítják, hogy terveink életképesek és egy jól összehangolt munkamódszerrel van esélye a magyar jövőnek Fehér megyében és Erdély többi szórvány vidékein egyaránt” – zárta gondolatait az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
A kerekasztal megbeszélésen hozzászólók többsége gyakorlatias megközelítésben szemléltette a gondokat, amelyekkel az identitástudat megőrzéséért és megerősítéséért, valamint a közösségek megmaradásáért dolgoznak a szórványban. Sokan azokat a megoldásokat is megfogalmazták, amelyeknek aktív részesei nap, mint nap.
Összefoglalásként Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő ügy fogalmazott: „Az RMDSZ egykori választási jelszava – nem vagyunk egyformák, de összetartozunk – jellemzi legtalálóbban a nagyenyedi beszélgetést, hiszen sokféle élethelyzetben levő, különböző területen tevékenykedő magyar ember véleményét hallgathattuk meg. A közös üzenet: a szolidaritás az egyetlen járható út a megmaradás és sikeres közösségépítés érdekében.”
Cs. P. T.
maszol.ro

Gondok és megoldások a szórványban
Gondok és megoldások a szórványban című kerekasztal-beszélgetés vendége és moderátora volt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének elnöke csütörtökön Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban.
A különböző szakterületek képviselői számára létrejött rétegtalálkozó meghívottai között volt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Korsós Tamás, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselője. Az esemény házigazdája Lőrincz Helga kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke volt, részt vettek a Fehér és Hunyad megyei magyar értelmiségiek, akik többségében román anyanyelvű közösségekben tevékenykednek és élik meg magyarságukat. A rendezvényt a kettős ünnep – Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja – égisze alatt szervezték meg.
„Idén első alkalommal, hivatalosan is megünnepeljük Magyarországgal és a Kárpát-medence magyarságságával a Magyar Nyelv Napját. A második ünnep, amelyre készülünk, a Magyar Szórvány Napja, november 15., Bethlen Gábor fejedelem születésének napja. Ennek központi rendezvényét idén Temesváron szervezik, azonban Erdély számos településén is ünnepi műsorokkal készülnek a Magyar Szórvány Napra” – tájékoztatott Winkler Gyula. A két ünnep jelentőségéről szólva kiemelte: a szórványközösségek esetében a fennmaradást biztosító út az összefogás útja. „Akkor tudjuk terveinket megvalósítani és a szórványban élő közösségeket megerősíteni, ha a közösségépítésben szerepet vállaló civil és szakmai szervezetek, értelmiségiek, az egyházak és az RMDSZ képviselői közösen terveznek és közösen valósítják meg elképzeléseiket” – hangsúlyozta a Hunyad megyei szervezet elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

MÚRE-konferencia
Közösen a szórványért
"A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta Kelemen Hunor november 14-én, szombaton Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) konferenciáján. Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözölte házigazdaként az újságírókat, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök pedig a szövetség következő négy évre vonatkozó szórvány cselekvési tervét ismertette, amelyet Temesváron mutatnak majd be, a magyar szórvány napja rendezvénysorozat részeként. Winkler Gyula megemlékezett a párizsi tragikus eseményekről, és reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben az európai vezetők a párbeszéd és a körültekintő megoldások útját választják majd a terrorizmus visszaszorítására, megakadályozására.
Fontos a szórványsajtó útkeresése, hogy megoldást akar találni arra, miként lehet úgy átszervezni a napilapokat, hogy életképesek legyenek, a megyei napilapokat pedig országossá tenni úgy, hogy megyénként megőrizzék sajátosságaikat – mondta az RMDSZ elnöke a konferencia résztvevőinek. "Évekkel ezelőtt is volt egy hasonló elképzelésünk, de akkor nem lehetett megvalósítani. Ennek ellenére most is úgy gondolom, hogy fel kell vállalni a bonyolultabb változtatásokat, az RMDSZ pedig partnerként támogatja, intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, tartalmilag is megerősödjenek" – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik. "A szórványközösségek helyzete bonyolultabb a puszta demográfiai kérdésnél. Mi ennek tudatában vagyunk. Amikor a magyar szórvány napját létrehoztuk, elsősorban nem azért tettük, hogy a szórványt ünnepeljük, hanem azért, hogy olyan terveket dolgozzunk ki, amelyekre ezeknek a közösségeknek szükségük van a továbblépéshez, és amelyekhez anyagi forrásokat is hozzá tudunk rendelni" – mondta a szövetségi elnök, aki szerint csupán a sajtó hozzájárulásával lehet a szórványbeli kedvezőtlen folyamatokat, ha nem is egészében megállítani, de hatékonyan megfékezni.
Hegedüs Csilla a következő négy év prioritásait összegző szórvány cselekvési terv fontosabb programjainak bemutatásakor arra emlékeztetett, hogy a korábbi dokumentum egy MÚRE-tanácskozás eredményeként is jött létre 2011-ben. "A szórványt általában siratni szokás vagy boldog illúziókat táplálni vele kapcsolatban. Mi konkrét eredményeket előrevetítő ütemtervet dolgoztunk ki, amelyben azt is egyértelművé tesszük: van szórványra vonatkozó nemzetstratégiánk" – jelentette ki az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az új dokumentumban megőrzik azokat a programokat, amelyek jól működtek, hatékonyak voltak eddig. A partnerségek terén kiterjesztenék a közösségi együttműködést a magyarországi helyi és megyei önkormányzatokra, ugyanakkor a nagyvárosi szórvány gondjait figyelembe vevő kísérleti projektet ültetnek gyakorlatba elsőként Kolozsváron. Az ütemterv szerint az ifjúságnak országszerte a magyar házakban is tartalmas programokhoz kell jutnia. "A kulturális programok turnéztatásában elsősorban azt tekintjük fontosnak, hogy a szórvány megismerje saját értékeit. Temesváron, a magyar szórvány napján a szórványmegyék beszámolnak majd azokról a sikeres közösségi programjaikról is, amelyeket máshol is alkalmazni lehet" – tájékoztatta az újságírókat Vajdahunyadon Hegedüs Csilla.
Népújság (Marosvásárhely)