Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Horgos (SRR)
13 tétel
1996. október 15.
Balogh László, a szegedi önkormányzat MDF-es frakcióvezetője okt. 143-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Surányi Rudolf, Ada polgármestere okt. 9-én akarta átvinni a határon a Szegeden működő társadalmi szervezetek ajándékát, harminc könyvet, amely az adai nyelvművelő napok rendezett diák versmondó verseny legjobb szereplőinek jutalmául szolgált volna. Ez már évek óta gyakorlat, és a háború idején is átengedték a könyveket. Most azonban elkobozták a könyveket a horgosi vámnál. Surányi polgármester nem volt hajlandó vámot fizetni az ajándék-könyvekért, és a 30 márkás határátlépési illeték miatt vissza sem kívánta hozni a könyveket Magyarországra, ezért felajánlotta azokat Jugoszláviának. Balogh László elmondta, hogy a jugoszláv vámszervek barátságtalan lépéséről tájékoztatni kívánják a magyar parlamenti külügyi bizottságot. /Magyar Nemzet, Népszabadság, okt. 15./
1998. október folyamán
Lennert Géza, a Jó Pajtás /Újvidék/ igazgatója elmondta, hogy jelenleg ez az egyetlen hetente megjelenő magyar gyermeklap a Kárpát-medencében. A Jó Pajtás a hatvanas években 25 ezer példányban jelent meg, a háború, az elvándorlás és a pénztelenség miatt jelenleg 5500 a példányszáma. A lap öt évtizede létezik, elődje, a Pionírújság, melynek első száma 1947. jan. 1-jén látott napvilágot. A lap állami támogatása a hajdani 40-50 %-osról 2 %-ra csökkent, ezért privatizálni kellett a gyermeklapot. Pécsett tartották meg a okt. 14-18-a között a Határon Túli Magyarok 7. fesztiválját, ennek keretében megszervezték a Magyar gyermeklapok a Kárpát-medencében című konferenciát. Kárpátalján az Irka /Beregszász/ című gyermeklapot egy házaspár készíti önszorgalomból, Erdélyben több gyermeklap van: Kolozsváron a Napsugár, Szivárvány, Diákabrak, Nagyváradon a Szemfüles /Corvin Kiadó/, Sepsiszentgyörgyön a Cimbora. Szlovákiában a Tábortűz, Horvátországban a Barkóca, amely a nagy kihagyásokkal napvilágot látó Új Képes Újság melléklete, Szlovéniában az Ifi gyermeklap él, az utóbbi a Népújság melléklete. /Magyar Szó (Újvidék), okt. 25./ A felsorolás nem teljes, Vajdaságban például létezik az Útitárs - keresztény gyermeklap, főszerkesztője Utasi Jenő plébános, felelős szerkesztője Cseh Mária. Az Útitárs III. évfolyamának 8. száma októberben jelent meg. Ebben a számban jelezték, hogy cserkészrovat indul a folyóiratban. Ugyancsak az Útitársban olvasható, hogy a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tisztjei október elején táboroztak Horgoson, a Domus Pacis lelkigyakorlatos házban. /Útitárs (Tóthfalu), október/
1999. június 8.
A sepsiszentgyörgyi városháza 400 négyzetméter medgyesi síküveget adományozott vajdasági testvérvárosának, Magyarkanizsának. Ugyanis a jugoszláviai NATO-bombázások során találat érte a kanizsai önkormányzathoz tartozó Horgos települését, és a légnyomás közel 150 lakóház ablakait törte be. A szállítmány lerakodásban a kísérő Albert Álmos polgármester és Ördög Lajos tanácstag is kivette részét. Bacskulin István polgármester a magyarkanizsai önkormányzat nevében köszönte meg Sepsiszentgyörgy segítségét. A 17 millió lej értékű segélyen kívül a Családtól családnak jeligével meghirdetett akció nyomán gyűlt hat csomagot is átadták a vajdaságiaknak. /Kanizsa köszöni a segítséget. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./
1999. augusztus 9.
Aug. 7-én ünnepi szentmisével - melyet Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke celebrált - és a csíksomlyói passió bemutatásával ért véget Csíksomlyón Katolikus Közösségek Hálózata, közismert nevén a Háló egyhetes homoródfürdői tábora. A Kárpát-medence minden tájáról összesereglett 600 katolikus hívő egynegyede az anyaországból, több mint harmada Erdélyből érkezett, Kárpátaljáról nyolcvanan, Felvidékről és Délvidékről 60-60-an jöttek el Homoródfürdőre, képviselve azt a csaknem 700 közösséget, amelyek a Háló segítségével építettek ki kapcsolatot egymással. Puchard Zoltán, a Háló vezetője elmondta, hogy az elmúlt években már több országban szerveztek hasonló összejövetelt, így a felvidéki Párkány melletti Kovácspatakon, a székelyföldi Csíksomlyón, a délvidéki Horgoson, valamint a Szeged közeli Domaszéken. A mostani táborozásnak dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt a fővédnöke. //botlik/ [Botlik József]: Hálósok találkozója Homoródfürdőn. Kárpát-medencei közösségépítés. = Magyar Nemzet, aug. 9./
2001. július 12.
"Július 16-21. között Bánsági Néptánctábort szervez a Végvárért Alapítvány és Szoboszlai-Gáspár István lelkipásztor, a végvári hagyományőrző tánccsoport oktatója a Temes Megyei Tanács, a Csongrád Megyei Közgyűlés és a település minden lakosának támogatásával. Mintegy 130 résztvevőre számítanak a szervezők, a végvári tánccsoportokat támogató Szeged Táncegyüttestől, valamint a jugoszláviai Horgosról. A legfontosabb helyet a tánctanulás foglalja el, a táborozás a egyes népi mesterségek alapjainak elsajátítására is alkalmat nyújt. /Szekernyés Irén: Nemzetközi néptánctábor Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 12./"
2002. október 2.
"Több Szatmár megyei polgármester a magyar-jugoszláv Határmenti Együttműködések és Fejlesztések Konferencia résztvevőiként Horgoson, egy 89 százalékban magyarok által lakott jugoszláviai településen töltött három napot. Máncz Dezső, Kaplony polgármestere beszámolt arról, hogy vándorkonferenciáról van szó, amelyet Beke Pál, a Magyar Művelődési Minisztérium kulturális kuratóriumának a vezetője szervez, olyan, a Magyarországgal szomszédos 7 országban található határ menti magyarlakta településeken, amelyeknek az elöljárói készek bekapcsolódni az akcióba. A Trianon előtti Magyarországon ma nemzetiségiekként élők egyfajta tapasztalatcseréje ez. A Kanizsa-Horgos-Szabadka vasútvonalat még akkor építették, amikor Horgos Magyarországhoz tartozott, és Trianonban e miatt a vasútvonal miatt csatolták Horgost Jugoszláviához. A szerbek azt kérdezték: hogyan utazhatnak vonattal Kanizsáról Szabadkára, ha Horgos Magyarországhoz kerülne? Horgoson Máncz Dezsőnek elsőként az utcák, utak, általában a környezet rendezettsége, patyolattisztasága tűnt fel. Vajdaság kisebb területi-adminisztratív övezetekre van felosztva. Kb. akkorákra, amilyenek azelőtt a járások lehettek. Az ilyen területi-adminisztratív egységeket ott községeknek nevezik. Vajdaságban, a magyar határ mentén, Zenta, Kanizsa (Magyarkanizsa) illetve Szabadka központtal három ilyen magyar többségű község működik. Kanizsán van polgármesteri hivatal, míg az ide tartozó kisebb településeken fizetett polgármesterek helyett javadalmazás nélküli önkéntesek, úgynevezett közösségi elnökök dolgoznak, akiknek a munkáját néhány, amolyan tanácsosi szerepet betöltő, de szintén ingyenesen dolgozó személy segíti. A horgosiak problémái felől is Kanizsán döntenek. /Boros Ernő: Szatmár megyei polgármesterek Jugoszláviában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 2./"
2004. április 27.
Ápr. 25-én Temesváron, a Bánsági Magyar Napok zárórendezvényén háromszáz magyar viseletbe öltözött fiatal ropta a táncot a nézősereg vastapsa közepette. A Hagyománykeresőben folklórgálán temesvári, végvári, nagycsanádi, dettai, lugosi, illetve horgosi (Vajdaság), szegedi és magyarcsanádi néptáncegyüttesek léptek fel. /(Pataki Zoltán): Ugye, néha jó magyarnak lenni! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./
2006. február 3.
„Én azt látom, hogy egymástól lesik el az ötleteket a román és a szerb hatóságok, egymással versengenek abban, hogyan kövessenek el kényük-kedvük szerint törvénysértéseket velem szemben, ezt nem vagyok hajlandó tovább lenyelni, ha kell, akkor jövő héten Brüsszelbe utazom” – nyilatkozta Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetője annak kapcsán, hogy a szerbiai hatóságok megtagadták a belépését az ország területére. Toroczkai a vajdasági Óbecsére akart menni, hogy Páll Sándor polgármesterrel együtt, ünnepélyes keretek között kitűzzék a városházára a Wittner Mária '56-os halálra ítélt hős által készített címeres nemzeti lobogót, amely december óta hivatalosan a vajdasági magyarság nemzeti szimbóluma. A történtek után a zászlót a határon adta át az óbecsei elöljárónak, így az eljutott a délvidéki városba. Szerbiából már másodszor tiltják ki, elmondása szerint az elsőről papírt kapott, az útlevelébe pecsét került, viszont ez utóbbiról a horgosi átkelő parancsnoka csak annyit tudott mondani, hogy utasítása van rá, amit végre kell hajtania. Toroczkai közölte, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetősége levélben fog magyarázatot kérni a szerb belügyminisztériumtól, illetve kormánytól a történtek miatt. /Guther M, Ilona, Budapest: Toroczkait másodszor tiltják ki Szerbiából. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./Előző kitoloncolása: Tovább folytatódnak a vajdasági kihallgatások. = Krónika (Kolozsvár), 2004. okt. 29./
2009. augusztus 6.
Borisz Tadics szerb államfő megígérte, hogy az ősz folyamán kinevezik a Vajdaságban 1944–45-ben elkövetett háborús bűntetteket kivizsgáló szerb–magyar történész munkacsoport szerb tagjait – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Az ígéret a két politikus magyar részről három hónapja várt találkozóján hangzott el. 1944 őszén és 1945 tavaszán legkevesebb 20 000, más becslések szerint 50 000 magyart gyilkoltak meg ítélet nélkül a partizánok. Nagygyörgy Zoltán történész elmondta, Horgoson a halálra szántakkal ásatták meg saját sírjukat, a tufaköves rétegben azonban nem tudtak mélyre ásni, a kutyák a hantolásokat később kikaparták. A nyolcvan horgosi áldozatot az út mellől az éj leple alatt szállították át a Horgosi csárda mögötti területre, csontjaik ma is ott vannak. A 60-as években egy építkezéskor előkerült itt cipő, reverenda és más ruhadarab is. 2004-ben a horgosi temetőben egy kripta épült, ide akarják elhelyezni az áldozatok földi maradványait. Szabadkán a téglagyár agyaggödrében végezték ki az áldozatokat. Több mint 850 név került fel a márványtáblákra. Az emlékművet időről időre meggyalázzák, ezt tették az Újvidék melletti Csúrogon – ahol háromezer ártatlanul kivégzett magyar holttestét rejti a szeméttelep – felállított márványtáblával is. A most alakuló állami bizottság szeptembertől kezdi feltárni a tömegsírokat. Azonosítják az elhunytakat, hogy a hozzátartozók eltemethessék őket. /Még idén létrejöhet a délvidéki megtorlásokat kivizsgáló bizottság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./ Borisz Tadics szerb államfő felkérte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét /a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetőjét6, hogy tegyen javaslatot a Belgrád által kiválasztandó személyekre. Pásztor István szerint számítani lehet rá, hogy Budapesten is döntenek a közös munkacsoport magyar tagjairól. A testület felállítását Pásztor István, valamint Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke február közepén kezdeményezte a szerb államfőnek, miniszterelnöknek és parlamenti elnöknek írt közös levelében. Szerbiában nemrég kezdődött meg a Tito partizánjai és a kommunista rendszer által 1944 és 1946 között bírói ítélet nélkül kivégzettek sorsának felderítése. /Vizsgálják a vajdasági háborús bűntetteket. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./
2011. június 4.
Ünnepélyes eskütétel Hódmezővásárhelyen
„Vállalni kell a csatákat és állni kell a sarat, mert döntő ütközetek nélkül háborúkat sem lehet megnyerni”
A nemzeti összetartozás napján, a trianoni békediktátum 91. évfordulóján hetvenöt visszahonosított magyar – köztük Tőkés László püspök, EP-alelnök három gyermeke – tett állampolgársági esküt a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen. Az ünnepségen jelen lévő Tőkés László európai parlamenti alelnök beszédében kifejtette, hogy a nemzetegyesítés útján még sok csata áll előttünk. „Vállalni kell a csatákat és állni kell a sarat, mert döntő ütközetek nélkül háborúkat sem lehet megnyerni” – hangsúlyozta.
Hódmezővásárhely városházájának dísztermében hetvenöt határon túli magyar tehette le állampolgársági esküjét a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján. Az esemény a Himnusz közös eléneklésével, illetve szavalattal kezdődött. A Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Nagybecskerekről, Szabadkáról, Horgosról, Péterrévéről, Zentáról, Adáról, Óbecséről, és Magyarkanizsáról érkezett vendégeket Lázár János polgármester, a FIDESZ országgyűlési frakciójának vezetője köszöntötte.
A városi elöljáró köszöntőjében kifejtette, hogy régóta várt választóvonal a mostani eskütétel nem csak a fogadalmat tevőknek, hanem az egész magyarságnak. A honosítás lezárja a „jelzős szerkezetes magyarság” korszakát, mondta, majd hozzátette: „ez az utolsó alkalom, amikor a ma esküt tevőket bárki megkülönböztetheti nemzettársaitól”. Brüsszelben és Budapesten egyaránt az a parlamenti képviselők célja, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akik az elmúlt évtizedekben kisebbségbe szorultak. A nemzeti összetartozás napja nem Trianon lezárását jelenti, hanem a 2004. decemberi népszavazás igazságtalanságának kiküszöbölését – jelentette ki a polgármester. A szétszakított magyarság sebeire a gyógyírt a schengeni övezethez való csatlakozás hozhatja el. Lázár János hangsúlyozta, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás még csak az első lépés abból, ami az Országgyűlés előtt áll. „A 21. századi magyarság előtt, itt a Kárpát-medencében, különösképpen a határon túli politikai és gazdasági elit számára is nagyon fontos kihívás, hogy milyen irányba haladunk, mi az összenemzeti felelősség, hogy vajon képesek leszünk megtartani a határon túli magyarságot, vagy magyarok százezreit veszítjük el az asszimiláció vagy az elvándorlás tengerében. (…) Nem csak optimizmusra, hanem félelemre, aggódásra és a nehéz időkre való felellőségre is bőségesen van okunk” – zárta beszédét Lázár.
2014. június 4.
Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 28.-június 3.)
Szász Jenő: „Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Megszólalt a héten Szász Jenő, a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke és a Felvidék.ma portál által közreadott, Kárpát-medencei rendszereket épít ki a NSKI című, videofelvétellel is kiegészített tudósításában arról számol be, hogy az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte”. Szól arról is, az intézménynek küldetése van, a Kárpát-medencét a Fennvaló csak és kizárólag miránk, magyarokra bízta, majd megvallja: „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
Botor módon, és ezzel vélhetően nemcsak mi voltunk így, a közelmúltig fenntartások nélkül hittünk az Orbán-kormány hivatalos honlapjának. Naiv módon azt gondoltuk, hogy a Magyarország Kormányának megbízásából készített, Mányai Zoltán főszerkesztette és a Miniszterelnökség kiadásában megjelenő www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg hivatalos portál csak hiteles adatokat közöl a nagyérdeművel. E weboldal szerint és a dolgok jelen állása alapján, a magyar kormányzati központ fontosabb háttérintézményei az Információs Hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Nemzeti Örökség Intézete és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. lennének. Ha netán valaki rangsorolni akarná őket, akkor minden bizonnyal a legfontosabbnak tartható közülük kerülne ki. Mi tagadás, alaposan melléfogtunk
Aztán továbblépve e logika mentén, még azt is megkockáztattuk, hogy amennyiben mégsem a kormányzati centrumban, akkor olyan minisztériumi háttérintézmények között kellene keresnünk a legfontosabbat, a legjobban teljesítőt, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt., valamelyik szintén ilyen státusú nagyhírű egyetem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetleg éppen az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. De ebben is tévedtünk.
A héten egy nagyon felelős kormányzati tényező alkalmi megszólalásból megtudhattuk, hogy a kormányzati döntések megalapozását szolgáló polgári hírszerző szolgálatnál, az Információs Hivatalnál, a magyarországi kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogató és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzését hivatott Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál vagy éppen a 19 megyében 39 irodát és 161 szakterületekre specializálódott tanácsadóval működő, az Új Széchenyi Terv pályázóinak szakmai támogatást nyújtó Széchenyi Programirodánál meg a többieknél is, azokénál melyekről fentebb szó esett, meg azokénál melyeket most elhallgattunk, működik egy, az előbb felsoroltaknál is fontosabb háttérintézmény. Ez nem más, mint a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI).
Minderről magától az érintettől értesülhettünk, akinek szavait a pozsonyi Felvidék.ma tolmácsolta a napokban. A videofelvétellel is hitelesített tudósításban Szász jóleső örömmel, megelégedéssel és jogos büszkeséggel osztotta meg az olvasókkal a magyar kormányfő által végzett rangsorolás eredményét és elmondta: az általa irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte.” Nem jelentősnek, nem csak dicséretes teljesítményűnek és nem is egyiknek a fontosak közül, hanem így szól a leginkább rangsorolni hivatott véleménye: az NSKI a legfontosabb valamennyi közül. Hogy hol, mikor tette ezt meg a miniszterelnök, az egyelőre nem publikus – legalábbis ezt a beszámoló nem tartalmazza.
Most tekintsünk el attól, hogy más, Orbán miniszterelnök által kevésbé fontosnak tartott, a kabinetje munkáját segítő és azt kiszolgáló háttérintézmények mindegyike tények, adatok és információk sokaságával kívánja láttatni a munkáját a világhálón és így szolgálni a közérdeket, addig a „legfontosabbnak” ítéltnek e téren hosszú ideig csak egy honlap kísérletre futotta. Ahogy már e rovatban korábban megírtuk, az ott fellelhetők alapján nem véletlenül jut eszünkbe a hámozott léggömb. (Sajnos az azóta elkészült intézeti honlapot se tudjuk másnak, mint kísérletnek tekinteni, hisz bár első látásra látványosnak tűnik, hamar kiderül: az nem terheli meg az olvasót érdemi információkkal. Arra viszont mindenképpen jó, hogy újra megerősítse korábbi meggyőződésünket: Méry Gábor, a somorjai Méry Ratio könyvkiadó vezetőjét joggal tartják a Dunától északra a fotóművészet egyik legjobbjának, mert az általa készített felvidéki vár fotográfiák valóban lenyűgözőek.
Legyünk ezúttal bizalommal és most, e megszólalás alakalmából szintén tekintsünk el attól, amit nemrég egy laptársunkban olvashattunk: a mintegy 1,3 milliárd forintos (4,3 millió euró) éves költségvetéssel működő Nemzetstratégiai Intézet egy „elefánttemető”, szakmai körökben ajakbiggyesztéssel szemlélt „anekdotává vált fantomintézet”, mi több, állítólag „az sem világos, mivel foglalkozik.”
Lássuk most, amikor sokadjára, ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is megköttetett az a bizonyos MEGÁLLPODÁS, az eddig mindig általános lózungokkal felvezetett, már-már mitizált, ún. „hálózatépítés” érdekében, mi újat tudhatunk meg erről a hálóról, mely, mint közismert, a gyöngyhalászoknál mindig szükséges és hasznos munkaeszköz.
Mindenekelőtt értesülhettünk arról, hogy a hálózatot javában szövik: „Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.”
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ünnepélyes alakuló ülésén Kövér házelnök „célként jelölte meg „a nemzet szövetének újraszövését”. Az itt felszólaló NSKI elnök szólt a szövőtevékenységről, meg arról is, hogy a 100 főre tervezett és jelenleg 61 főt foglalkoztató szövőműhelyében” megszőtték a Kárpát-medence 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az a Gyurcsány-kormány idején feltűnt volt és az akkori Fidesz által joggal bírált Kormányzati Tanácsadó Jósdára emlékeztető, érdekes elnevezésű NSKI szervezeti egység, a Jelen- és Jövőkutatások Osztálya, bár hadd jegyezzük meg, hogy másokkal egyetemben mi boldogabbak lennénk, ha meg is tudhatnánk, mit tartalmaz ez a koncepció. Az újonnan kialakított 2.0 verziójú intézeti honlap ebben nem volt segítségünkre.
Jut eszünkbe a szövögetés kapcsán, hogy amennyiben azt a bizonyos szőttest színesre tervezik, ehhez a tevékenységhez elegendő tud lenni egyetlen szövőnő. Úgy látszik viszont, ha ezt a textíliát mindössze csak háromszínűre tervezik, akkor már egy egész apparátus, maga a „legfontosabb kormányzati intézmény” és persze, többtucatnyi munkaerő szükségeltetik.
A hálószövögetőknek, de nemcsak nekik, küldetésük van – derül ki a további fejtegetésből, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi magyarok e küldetést Istentől kaptuk, aki „a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Hetvenöt évvel ezelőtt a kor jeles magyar gondolkodói közül tizenhárman – k Babits Mihály, Keresztúry Dezső, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Zolnai Béla, Viski Károly és mások – az irodalomtörténet, történelem, zenetudomány, a művészettörténet, a néprajz, nyelvtudomány meg egyéb tudományok művelői vállalkoztak arra, hogy ki-ki a maga szempontjából megkíséreljen választ adni arra az örök kérdésre: mi a magyar és a mi a magyarság, ez milyen szellemi tartalmat jelent és mennyiben magatartást is? Ez a tudósi kísérlet, a Magyar Szemle Társaság által 1939 őszén kiadott, azóta is haszonnal forgatható, Szekfű Gyula szerkesztette, 558 oldalra rugó könyvet, a Mi a magyar? -t eredményezte.
Ezelőtt majd tíz évvel pedig, 2005-ben, korunk tudós elméi, úgy gondolták, hogy érdemes más helyzetben és más szakmák művelőinek a bevonásával megkísérelni ismét a „magyar"-fogalom újradefiniálását. Ebből is könyv született Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. Ez volt az újabb Mi a magyar? kötet, ezúttal feleannyi terjedelemben, 296 lapoldalon.
Most, „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének” tudós stratégája számára a Mi a magyar?-kérdés sokkal egyszerűbben volt megfogalmazható, mint a két eltérő korszak vívódó-töprengő szellemi nagyságainak: a Mindenható küldetéssel ruházott fel bennünket, a javunkra döntött azzal, hogy ránk bízta a Kárpát-medencét és punktum.
„Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni."
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség - hangsúlyozta Szász. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
A „kereszt ölelése” nemcsak az édes terhet, hűséget, hanem felelősséget, a távlatos gondolkodást is jelenti és persze új stratégiai kitekintést. Mi magyarok, akikre a Fennvaló ránk bízta a Kárpát-medencét, élni fogunk a küldetésünkkel és csak és kizárólag az összefogásnak áldozzuk életünket. Ennek a felismerésnek már a megnyilatkozó eddigi politikai múltja maga a bizonyosság. Mintha a Fidesz-KDNP EP-lista frissen a pannonhoni voksokkal uniós mandátumhoz juttatott, Erdély földjéről származó jeles személyisége mondta volna, az akkor még MPP-elnökként regnáló Szász Jenőről: „A párt alapító elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető.” Mivel pedig a szép szavak mellé tettek is dukálnak és a hálószövés meg a hálózatépítés anyagiakon is múlik, tehát jöhet a lényeg, az uniós pénz:
„Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni - mondta. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.”
Amíg ennek eljön az ideje, addig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az „egy nagy magyar világban gondolkodó” és „minden együttműködő közigazgatási intézmény” közül a kedvencekkel, a tűzoltókkal foglalkozik behatóbban. Ha már a „távolságot, mint üveggolyót megkaphatta” valaki és „óriás lehetett”, mint József Attila kis Balázsa, akkor az Altató ringatója felkínálta három, „mi leszek, ha nagy leszek”-jéből jöjjön a kedvenc, a nemzetünk hálóba szövését a tűzoltók egybeterelésével indító Szentegyházán megkezdett Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködés újabb, történelmi áttörést hozó újabb eheti konkrétuma.
A Vajdaság.ma délvidéki portál tudósított arról alig két napja: Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelyén, Horgoson létrehozták a délvidéki önkéntes tűzoltó hálózatot. A helyi tűzoltóotthonban, – mint olvashattuk –„a vendégeket a házigazdák egy szép szavalattal valamint a horgosi néptáncosok rövid műsorával köszöntötték. Az alakuló ülésen megjelent 36 vajdasági tűzoltó egyesület vezetőinek és képviselőinek elsőként Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált elhatározásukhoz, hogy létrehozzák a vajdasági hálózatot, majd röviden felvázolta azokat a konkrétumokat, amelyeket az intézet megtehet a hálózat működése érdekében.”
Pásztor István portré a HVG-ben: „Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
Megszólalt a héten a HVG-ben Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyomtatott hetilap Portré rovatának vendégeként elmondta, hogy miért nem akart miniszterelnök-helyettes lenni az új belgrádi kormányban, miért nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy „miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékszik meg” és miért gondolja azt, hogy az összes külhoni magyar szervezet közül a VMSZ teljesítménye a legjobb.
„A politika szempontjából a választási eredmény és annak következtében kiharcolható politikai pozíció számít, az összes többi csak mellébeszélés – fogalmazta meg a HVG friss lapszámában politikai hitvallását a VMSZ elnöke.
A most 57 éves, Szabadkától 15 kilométerre, egy tanyán élő Pásztor Istvánt „a tanyasi életmód, a nyugalom és a csend” kapcsolja ki leginkább. Ez életforma már csak azért is kedves az vajdasági parlament elnöki tisztségét is betöltő délvidéki magyar politikus számára, mert itt élhet a hobbijának: „van pár lovam, s ha van kis időm meg szoktam próbálkozni a lovaglással is” –mondja el a vele interjút készítő Dobszay János-Kelemen Zoltán kettősnek.
A bánáti Törökkanizsán született és Szabadkán felnőtt Pásztor 1980-ban az Újvidéki Egyetemen szerzett jogászi oklevelet. Előbb vállalati jogászként dolgozott, majd hét éven keresztül a szabadkai Közgazdasági Kar Informatikai Intézetének volt az igazgatója. Ezt követően teljes váltásra kényszerült. A miértre a válasza önmagáért beszél: „politikai indíttatású támadás miatt álltam föl az igazgatói székből, pedig szerintem nem csináltam rosszul.” Kénytelen–kelletlen a vendéglátás felé fordult és megpályázott egy éttermet, amit vállalkozóként aztán évekig sikeresen üzemeltetett. A kezdetek nem éppen voltak megnyugtatóak, nem ígértek biztos megélhetést. A „profilváltásról” utólag így vall: „Úgy kerültem bele, mint Pilátus a crédóba.”
„Már 25 éve jelen vagyok a magyar politika színeiben” – számol be az életútja közéleti szerepvállalásairól szólva az őt kérdezőknek. Ennek állomásai előbb egy képviselőség volt a szabadkai önkormányzatban, később pedig a Vajdasági Képviselőházban és a jugoszláv szövetségi törvényhozás alsóházában is. A tartományi és országos választásokon elnyert ismertsége okán Pásztor egyre több megbízatást kap: előbb a vajdasági kormány gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke, majd ugyanitt a privatizációs és vállalkozásfejlesztési ügyek titkára (miniszter) lesz, majd 2012 júniusában a vajdasági parlament (Tartományi Képviselőház) elnökévé választják.
A VMSZ-nek 1994 óta tagja és 2007 óta elnöke. Szerepet játszott a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttében is, hiszen az alakulás éveiben az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának elnöke volt. Majd az országos politikában is következik egy előzménytelen megmérettetés: 2008 elején első magyarként egyike lesz a szerbiai államfőválasztáson résztvevő kilenc jelöltnek, ahol 93 ezer szavazatot begyűjtve a hatodik helyen végez. Utóbb Pásztor 2012-ben ismét szerbiai államfőjelölt lesz, ezúttal mindössze 63 és félezer voksot szerez meg birtokában a tizenkét jelöltből a kilencedik helyen végez.
A Portré rovat párbaj-csörte jellegéhez híven az asszóindításnál a kérdés rögtön a lényegre tör. Sokak számára, főleg, mivel egy korábbi időszakban Kasza József egykori VMSZ elnök személyében már volt magyar kormányfő helyettes egy belgrádi kormányban, logikus lett volna az újrázás. Pásztornak erről egészen más a véleménye:
„Én a vajdasági parlament elnöke vagyok. A koalíciókötésnél az volt a szempont, hogy választási programunk legyen a kormányprogram része, nem pedig, hogy személyi jelenléttel tegyük láthatóvá kormányzati szerepünket. Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
A vajdasági magyarok 1992 óta nem értek el olyan sikereket választásokon, mint legutóbb, idén márciusban. Hogy ehhez a jó szerepléshez mennyiben tud hozzájárulni a mindenkori vezető, azt a HVG beszélgetőpartnere így látja: „A siker mindenki érdeme, a kudarc pedig a vezető bűne. Ebből a logikából kiindulva ez erőteljes, sok ember által kifejtett munka eredménye, de az biztos, hogy a vezetőségnek fel kell hoznia a VMSZ-t arra a szintre, hogy képes legyen kormányzati tényezővé válni.”
A közelmúltban tévéhíradók élén, lapok címoldalain szerepelt napokon keresztül az a Pásztort ért inzultus, amikor a budapesti parlament alakuló üléséről távoztában a Gaudi-Nagy Tamás által felheccelt Jobbik szimpatizánsok, emberi mivoltukból kivetkőzött nők szidalmazták, leköpdösték a VMSZ elnökét.
Erre hetekkel később is a közéletben negyedszázados tapasztalatokkal rendelkező és magát „edzett állapotúnak” tartó Pásztor élete talán legmegalázóbb pillanataként emlékszik vissza. Bár nem volt számára könnyű a helyzet, de örül, hogy indulatait legyűrte és helyesen tudott reagálni: „Egy pillanat alatt végiggondoltam a lehetséges viselkedési formákat, és úgy döntöttem, verbális és fizikai értelemben is teljesen passzív leszek.”
A közügyek, a politika iránti fogékonyság Pásztor számára a szülői házból eredeztető, bár azt is bevallja: nagyon sokáig a fogékonyság nála nem járt együtt az ambícióval: „Mindig érzékeny voltam a köz ügyei iránt. Ez nem volt távol a családban uralkodó hangulattól, igaz, apám még az állampárt, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja volt. A politika így bekerült a házba, amivel én is együtt nőttem fel. Ennek ellenére nem volt olyan ambícióm, hogy profi politikus legyek. Ha Milosevics alatt valaki arról beszélt volna, hogy a vajdasági parlament elnöke leszek, és olyan pártot vezetek, amelyik a szerb parlament részét fogja képezni, biztosan bolondnak nézem.”
Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az egész interjú ismertetésére. Ha a teljességre nem is vállalkozhatunk, de kihagyhatatlannak tűnnek a következő kérdések és az azokra adott válaszok:
„Nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékezik meg?
Nincs. Ettől függetlenül már több mint egy évszázada jelenség az, amit a kérdésében megfogalmazott. Mi vajdaságiak olyanok vagyunk, mint a 13. malac, akinek folyamatosan küszködni kell, hogy a 12 csöcs közül az egyikhez hozzájusson. Erdély vezető szerepe becsült állapot, függetlenül attól, hogy ki milyen eredményeket tud nemzetpolitikailag felmutatni. De emiatt nem siránkozni kell, hanem dolgozni. a határon túli magyar szervezetek közül a mi utolsó tízéves teljesítményünk a legjobb.
Pártját az első Orbán-kormány idején még nem igazán kedvelte az akkori Fidesz. Mit tett, hogy azóta ennyire megkedvelték?
Sok víz folyt le azóta a Dunán és nem vagyok kompetens, hogy a 16 évvel ezelőtti történéseket megítéljem. Ez legyen inkább a történészek, illetve a VMSZ akkori vezetésének a feladata. Én a saját regnálásom kezdetétől, a 2007 óta eltelt időről tudok beszélni. Amiben azóta megállapodtunk, azt mindenki teljesítette, a Fidesz az általa nyújtott segítséggel, mi pedig az elért eredményekkel.
Ha már elődjére utalt: Kasza Józseffel még kapcsolatban van?
Amikor találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennyi. Ő már nem tagja a VMSZ-nek, mivel szembement minden döntésünkkel, kizártuk sorainkból. A mai VMSZ teljesen más, mint az ő idejében, igaz a mozgástér is megváltozott.”
Bálint-Pataki József. maszol.ro
2016. január 28.
Olasz Angéla és Csanádi János laudációja
Halkan és szerényen, tudásuk legjavát nyújtva
Megtelt a Kamaraszínház nézőtere pénteken, január 22-én. A Kölcsey Egyesület minden évben a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjat két olyan embernek, akik egész életükben a magyarságért, a magyar értékekért, a kultúráért küzdöttek. Az ünnepélyes hangulatban telt rendezvény legelső mozzanata nemzeti imánk eléneklése volt. Rögtön ezután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána felszólalt Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke. A díjak átadása után Bognár Levente, Arad alpolgármestere is megosztott néhány gondolatot. Beszédeikben a felszólalók leginkább magyarságunk, kultúránk megőrzését emelték ki.
Éppen e két dologgal jellemezhető a két díjazott, Olasz Angéla és Csanádi János életútja. A díjak átvételekor mindkét kitüntetettet vastapssal ünnepelte a közönség, melynek soraiban a két nyugalmazott tanár kollégái, ismerősei, rokonai és volt tanítványai is jelen voltak.
Olasz Angéla történelemtanár laudációját Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője tartotta. 
„Amikor megtudtam, hogy engem ért az a megtisztelő feladat, hogy Olasz Angéla, volt tanárom, kollegám és remélem, nem bántom meg vele, ha azt mondom, kedves barátom munkásságát méltassam, mi tagadás, kissé megszeppentem. Hogy lehet röviden összefoglalni egy teljes életutat, amelynek minden perce, minden pillanata a tanítás, a nevelés, a diákok, az iskola szolgálatában telt? És telik még ma is, a közösség, történelmi és kulturális múltunk megőrzésének szolgálatában.
Olasz Angéla történelem szakos tanárnő 43 évet töltött a tanári pályán, 21 évet falun, Tornyán és Kisiratoson. Először Kisiratoson találkoztunk: én mint nyolcadikos diák és ő mint lelkes, diákok és szülők által nagy-nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő fiatal tanárnő, aki időt és energiát nem sajnálva készítette fel a diákokat a különféle versenyekre és előadásokra.
Az 1990-es év közelebb hozta őt ahhoz az iskolához, amelynek elődjében a 3-as számú Középiskolában eltöltött évek érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy történelem tanár legyen. Ismerve a mai fiatalok iskolához való viszonyát, engem még ma is meglep az a szeretet, alázat, amellyel a tanárnő mesél a volt iskolájáról, és az a lelkesedés, amellyel 22 éven keresztül dolgozott, tanított az 1-es számú általános iskola és a Csiky Gergely Főgimnázium osztályaiban több éven keresztül úgy, hogy mindkét intézményben osztályfőnök is volt egyben.
Saját szavai szerint „Nem vágytam többre, minthogy testtel és lélekkel tanári feladataimnak élhessek. Mert számomra ragyogó szemű tanítványaim szeretete, a szülők tisztelete, kollegáim megbecsülése mindvégig többet ért bármilyen kitüntetésnél.”
Pedig ilyenben is volt része, hiszen 2000-ben a Márki Sándor-díj, 2000-ben és 2004-ben a Megyei Tanfelügyelőség Érdemoklevelének boldog tulajdonosa lett, 2002-ben a Wieser Tibor Alap, 2013-ban pedig a Honismereti Szövetség elismerésében részesült.
És mégis, legféltettebb kincsei azok a fotók, felvételek, amelyek a különböző vetélkedőkön győzelmet aratott csapatokról, vagy az általa betanított műsorokban sikeresen szereplő diákjairól készültek. Pécs, Szeged, Nagymaros, Zagyvarékas, Mesztegnyő közönsége az aradi diákok sikeres bemutatkozásaiból alkothatott képet arról, hogyan ápoljuk mi, Arad megyeiek, a magyar kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat.
„Gyémántjaim csiszolását lehetőségem szerint folytattam, folytatom és folytatni is fogom, amíg erőm engedi.”– mondta a tanárnő nyugdíjaztatásakor, és azóta is töretlen lelkesedéssel és töretlen  hittel  készít fel diákokat versenyekre, előadásokra, vesz részt szervezőként vagy a zsűriben számos, a Csikyben tartott rendezvényen, versenyen. Az Alma Mater Alapítvány által szervezett Véndiák-találkozón vagy a  március 15-i ünnepségeken előadott műsorai pedig mélyen megdobogtatják a résztvevők szívét.
Olasz Angéla nyílt történelem óráit a Csiky testvériskoláinak diákjai és pedagógusai is ismerik, ezeken a tanárnő rendíthetetlen elhivatottsággal, „Arad szeretettel” mutatja be városunk építészeti örökségét és gazdag történelmi múltunk helyszíneit.
Azt talán meg sem kellene említenem, hogy még ma is az a Csikys tanár, akire bármikor számíthatunk, ha helyettesíteni kell, ha diákokat kell versenyre kísérni, ha segíteni kell bármiféle szervezői munkában. Olasz Angéla az az ember, aki folyton tevékenykedik. Teszi ezt halkan és szerényen, tudásának és szeretetének legjavát nyújtva, az aradi magyar iskola és az aradi magyar közösség szolgálatában.
1. Évente kerül megrendezésre Mesztegnyőn a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, amelyen Olasz Angéla vezetésével 11 éve vesznek részt aradi diákok, fiatalok, s minden augusztus 20-dikán nagy sikerrel mutatják be a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, magyarságunk megőrzéséről szóló műsoraikat.  
2. A tanárnő által felkészített diákok több éve mutatnak be helytörténeti és iskolatörténethez kapcsolódó dolgozatokat, legutóbb a Horgoson szervezett Ifjúsági Honismereti Konferencián.
3. Részt vesz a budapesti központú Honismereti Szövetség munkájában, a nyári akadémiákon, amelynek résztvevőit egy Arad megyei kiránduláson ismertette meg vidékünk értékeivel, de konferenciákon és szekcióüléseken részletesen tájékoztatja a Szövetséget a hon- és népismeret aradi eredményeiről. (Legutóbb Szegeden 2015-ben).
4. Történelmi előadásait hallgathatták az érdeklődők a Partium és Bánsági Műemlékvédő Társaság konferenciáin, a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének rendezvényein, Mesztegnyőn, a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón.
5. Írásai különböző folyóiratokban és kötetekben jelennek meg: munkatársa volt a Havi Szemlének, a Partiumnak, a vajdasági Bács ország című lapnak. Publikált a Honismeret, a megtartó erő és a 90 éves az iskolánk című kötetekben is. 
Eötvös József szavaival jellemezném munkásságát: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, amely hol lassabban, hol sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.” – Angéla, te sokaknak világítottál, és világítasz még most is!
Gratulálok a Kölcsey-díjhoz, tartós egészséget és számos, sikerekben gazdag évet kívánok! Tudom, hogy az az ember, aki végigkísért életed fontos állomásain, de most nem lehet itt köztünk, ott fenn, a jobbik világban, most nagyon büszke rád!” 
Csanádi János irodalomtanár laudációját Ujj János nyugalmazott tanár, helytörténész tartotta.
„A régebbi generációk számára alma materünk igen erős összetartó erővel bírt. Szó szerint értve: az egész iskola egy emberként szurkolt sportcsapatainknak, képviselőinknek a ki mit tud versenyeken, tapsolt népi táncegyüttesünknek a városi, rajoni, tartományi fellépéseken. Sok százan nézték végig évzáró előadásainkat az iskola udvarán vagy egy standionban.
Ez az összetartás azóta is megmaradt: még most is számon tartjuk egymás sorsát, büszkék vagyunk mindegyikünk (és családtagjaink) sikerére. És rendszeresen találkozunk is, nem csak kerek évfordulók alkalmával.
E bevezető után talán nem tűnik dicsekvésnek, ha elmondom, hogy milyen „feldobott” vagyok ma, amikor egykori iskola- és osztálytársam, barátom, volt pedagóguskollégám (mondhatnám céhtársam), halálunkig harcostársam laudációját olvashatom fel. Immár másodszor, mert 2004-ben, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjának odaítélésekor is nekem jutott a megtiszteltetés, hogy az akkor kitüntetett Csanádi Jánost laudálhassam. 
Az ilyen értékelő szövegben most következne a születési helye és dátuma, iskoláinak, karrierjének ismertetése. Engedjék meg, hogy eltérjek ettől, ne évszámokkal töltsem az Önök fejét. Ha megkérdeznénk egykori zerindi, később aradi osztálytársait a volt Magyar Vegyes Líceumból, majd 3-as sz. középiskolából (a teremben is akadnak néhányan), avagy volt kollégáit a tanári karból, milyen emlékeik maradtak meg róla, valószínűleg a szorgalma, felkészültsége mellett mindenki a szerénységét emelné ki. Csendesen meghúzódott, mint az erdei ibolya az öles fák árnyékában – fogalmazta volna róla egy jó tollú (ma már nem divatos) romantikus regényíró a 19. század második felében.
Én az előzőekhez még mindenképpen hozzátenném a szülőföldje szeretetét. Azt, hogy az aradi középiskola elvégzését követően hazament tanítani. Mert a nagyzerindi iskolának éppen szüksége volt anyanyelvet oktató tanárra. Akkoriban ugyanis a Fekete Körös partján még olyan bő volt a gyermekáldás, hogy párhuzamos osztályokat indíthattak. Nagyzerindi, feketegyarmati, anti diákok százaival szerettette meg az anyanyelvű irodalmat. S a tanítással párhuzamosan elvégezte az egyetemet, magyar szakos tanári diplomát szerzett. Igaz, szülőfalujában egy olyan jó pedagógus közösségbe csöppent, amelynek tagjai egy irányba húzták a település képzeletbeli szekerét: a tanári kar állt össze begyűjteni a helységben a megmaradt néprajzi tárgyakat, ugyanott létrehozták az ország első falusi képtárát, megalakították a citerazenekart, a dal- és tánccsoportot, majd az Olosz Lajos Irodalmi Kört.
Csanádi János kapcsolatot teremtett a Körösköz legjelentősebb költőjével, Olosz Lajossal, majd halála után irányította, a mai napig szívügyének tekinti emlékének ápolását. Az 1991-es Olosz-centenárium alkalmával hat emlékoldalt közölt. Összegyűjtötte, és Szeplőtelen oltár címmel sajtó alá rendezte a poéta istenes verseit, válogatta és bevezető tanulmányt írt a költő 200 „remeklését” tartalmazó Percek közt virágok című kötetéhez, de a költő értékes információkat tartalmazó lágerlevelezéséből is összeállított egy kötetnyit. 
Valakinek (talán a Fennvalónak) a sugallatára szülőhelyén elsőként folklórgyűjtésbe is belekezdett. Neki köszönhető, hogy megyénkből a pécskai és környékbéli (Kálmány Lajos, majd Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán) és kisiratosi (Kovács Ferenc) folklórgyűjtemény megjelenését követően a Körös-mente folklórhagyománya is közkinccsé válhatott Bús gerlice csengő hangja (1998) címmel. Nem egyedüli kiadványa e műfajban!
Tevékenysége elismeréseként a már említett Fényes Elek-díjon kívül megkapta az RMPSZ megyei szervezetének Márki Sándor-díját, a Megyei Tanfelügyelőség Ioan Slavici- és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Árpád-díját. Az EMKE országos szervezete pedig a Kun Kocsárd-díjat adományozta neki.
Mikor nyugállományba vonult, bizony sokan sajnálkoztak, hogy Csanádi János a megyében csak egy volt. Tanár, irodalomtörténész, folklórgyűjtő, kultúraszervező egy személyben. Én hozzáteszem: és egy van! Mert a nyugdíjas éveiben sem tette le a lantot, most is tevékeny, vezeti az erdőhegyi Körösmente Irodalmi Kört, rendszeresen állít össze irodalmi és megemlékező műsorokat, írogatja és közölgeti kutatásainak eredményeit a különböző lapokban, évkönyvekben. Ahogyan ereje, egészségi állapota engedi. Reményeik Sándort idézve: „ahogy lehet”. Adja a Mindenható, hogy sokáig tehesse. 
Őszintén gratulálok neki a Kölcsey-díjhoz.” 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 21.
A magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)