Morvay László tűzzománc-művész volt a vendége Nagyváradon a Fehér Dezső Sajtóklub Művész és műve című beszélgetéssorozatának. A művész készítette a váradi vártemplom, a tóti katolikus templom falait díszítő keresztutakat és oltárképeket. Az érdeklődők diavetítésen ismerkedhettek meg a művész monumentális alkotásaival, amelyek Ópusztaszeren és Hévízen kaptak helyet. /Művész és műve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

"Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hatvanöt éves. Több díjat kapott eddig is, most nyerte el a hévízi Csokonai Irodalmi és Művészeti Társaság díját. A társaságot a jelenleg Svájcban élő költő, az Erdélyért rajongó Major-Zala Lajos alapította a múlt század nyolcvanas éveiben. Az asztaltársaság elnöki tisztét pár éve Zalán Tibor tölti be, a társaságé a Hévíz művészeti és művelődési folyóirat. /N. J.: Hatvanötözött a Csokonai Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"

Brassó megyében a Közbirtokosságok Szövetségének létrejötte után megalakult a fakitermelő vállalkozás is. Ezek létrejöttében nagy szerepet vállalt a Brassó megyei RMDSZ, nevezetesen Szakál András megyei ügyvezető elnök, s újabban megyei tanácsos is. Elmondta, hogy az erdőügyben a Közbirtokosságok Szövetségének létrehozását, illetve a magánerdészet megalakítását tűzték ki célul. A közbirtokosságok szövetsége tavaly létrejött, most pedig fakitermelési vállalkozás, az URBHE Kft, amelyet a közbirtokosságok szövetsége alakított meg. A megyei RMDSZ szervezet hozta ezeket létre. Az URBHE Kft, azt jelenti, hogy Ürmös, Rákos, Bodola és Hévíz közbirtokosságok a Kft tulajdonosai. Ez azért fontos, hogy a jövőben ne az állami erdészettel, illetve más kitermelőkkel végeztessék el a munkálatokat a közbirtokosságok, hanem saját cégükkel, önmaguk értékesítsék a fát. /(Tóásó Áron Zoltán): Brassói RMDSZ siker. Létrejött az URBHE KFT. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Ünnepélyes keretek között avatták fel március 11-én Segesváron a Mircea Eliade Gimnázium magyar termét. A korszerűsített teremben helyet kapott a kiskunfélegyházi Alma Mater Alapítvány ajándéka: egy Petőfi Sándor-dombormű. Tóth Tivadar, a gimnázium aligazgatója közölte, két évvel korábban kezdtek el nevet adni a különféle termeknek. Van már már Petőfi Sándor magyarterem is, amelyet új bútorzattal, számítógépekkel, videoprojektorral, könyvtárral rendeztek be, a falakon pedig 40, a magyar irodalom neves képviselőit ábrázoló képet, plakátokat helyeztek el. Az avatóra a három magyarországi – a keszthelyi, a hévízi és a kiskunfélegyházi – partneriskola képviselőit is meghívták. Kiskunfélegyháza Segesvár testvérvárosai közé tartozik. Ebben a segesvári iskolában a középiskolai magyar oktatás csak 46 éves múltra tekint vissza. Az avatás végén ünnepélyesen aláírták a keszthelyi és hévízi illetve a segesvári tanintézmények közötti partneregyezményt. A szóban forgó iskolák 15 éve ápolják a kapcsolatot, ez most hivatalos keretet kapott. /(antalfi): Petőfi Sándor Termet avattak Segesváron. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 13./

KISEBBSÉGBEN: A Fehér Holló szárnyrebbenései
Cseke Gábor olvasónaplója
Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg - és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak elnevezett, egyre terebélyesedő könyvsorozat kiadóját (Világhírnév) képviselte. Megtudhattuk tőle, hogy a Fehér Holló tulajdonképpen egy erdélyi médiacsoportosulás, amelynek feltett szándéka, hogy a napjainkban erőteljes sorvadásnak indult - netán divatja vesztett? - nemes zsurnalizmust, a publicisztika műfaját átmentse a számára csöppet sem kedvező időn. A szerény kivitelezésű, önerőből támogatott Fehér Holló-kötetek száma immár több tucatra rúg, s immanens, saját értékeik mellett igen fontos szempont, hogy egymásra hatásuk ráadásul további új minőséget, valóságmegközelítést eredményez.
Zászlópengetés
A Bolyaiak életét és korát övező komplex problémakörben mozgó kötet bemutatója közben, egyáltalán nem mellesleg eszembe jutott az, hogy a beszélgetést irányító Sarány István igazából az első szerzők között volt, aki legjobb publicisztikai írásait egybegyűjtve, megválogatva és célirányos eszmei rendbe sorolva részt vett a Fehér Holló-mozgalom elindításában, terebélyessé válásában. A 2011-ben napvilágot látott Zászlópengetés című kötete (szerkesztette: Szabó Csaba - a Fehér Holló megálmodója -, lektorálta Ambrus Attila - maga is az alapítók egyike) mindenekelőtt nézőpontjával tűnik ki a megszokott publicisztikai gyűjtemények közül. A könyv Szórványlét című bevezetőjében a szerző arra próbál meggyőzően fényt vetni, hogy az erdélyi magyarság - és általában minden emberi közösség, akárcsak úgy általában is, maguk a dolgok - többféle nézőpontból szemlélhető, s alaptudnivaló, hogy ami az egyik szögből netán soknak látszik, az máshonnan tekintve nyugodtan lehet már-már elenyészően kevés. Többség és kisebbség egymásba játszó dialektikájának mindennapi alkalmazásában segíti tehát az olvasót azzal, hogy mindjárt a könyv első lapjain leszögezi:
„A Székelyföld magyarságát tömbmagyarságnak könyveli el a politikai diskurzus, s így él a köztudatban is a székelyföldi lét. A vaslábi magyarság szórvány-e? Vagy netán a vaslábi románság él szórványban? Vagy mi a helyzet a Székelyföld déli, a Barcasággal határos peremének magyarságával? A bölöni magyar tömbben él-e vagy szórványban a román ajkú cigányok között? A moldvai Klézsén a magyarok tömbben élnek-e avagy szórványban? Tovább ragozva: szórványban él-e a csíkszeredai unitárius vagy a homoródalmási katolikus?
A szórványkérdés tehát nézőpont kérdése, akkor is, ha csak etnikai vagy felekezeti vonatkozásban vizsgáljuk. Vagy annak függvényében is változhat a megítélés, hogy mekkora területre — településre, tájegységre, megyére, történelmi régióra vagy országos szintre — vetítve boncolgatjuk a kérdést. A hévízi román például többségi a városában, kisebbségi a megyében és többségi Erdély-szinten meg országos szinten. Akkor a hévízi román most többségi-e vagy kisebbségi? A hévízi magyar számbeli kisebbségben él településén, megyeszinten a számbeli többséghez tartozik, országos szinten pedig egy kisebbségi közösség tagja. Most már mi ő? Többségi vagy kisebbségi?”
Érdekes módon, Sarány István ezúttal nem is annyira a kijelentéseivel, mint inkább a kérdéseivel ülteti el bennünk a szemléleti rugalmasság igényét, s bevezetője után jobban értjük - nem egy esetben a bőrünkön is érezzük - publicisztikai látleleteinek igazságtartalmát. Ugyancsak javára válik, hogy rövid lefutású, igazából mindennapi jelzés értékű írásait kifogyhatatlan rendszerező kedvvel csoportosítja ciklusokba, amelyek címei önmagukért beszélnek. S ha nem is mindig tudatosan, de a sejtés szintjén föltétlen eligazodunk, ha ilyesmiket olvasunk az írások fölött: Délibábok helyett, Román feltámadás, Zászlópengetés, Iskolai agresszió, Visszaszolgáltatás, Operett és operáció, Tüzelünk, Fogyjon a magyar, Ünnep lélekben, Statisztika és tragédia...
A kötetben tárgyalt problémák mindennapi sokasága és sokrétűsége mindegyre arról győzik meg az olvasót, hogy a vérbeli közírónak lételeme a valóságra való állandó ráhangolódás és -kapcsolódás, a látszólag önmagukban megoldandó gondnak minősülő jelenségek ugyanis legtöbbször a fű alatt és akár jóval mélyebben is, végső soron összefüggnek, egymást erősítve vagy gyengítve. Előszeretettel mutat rá a délibábkergetés meddő gyakorlatára mindennapjainkban, amikor nem a józanul megálmodott tervek vezérlik a cselekvést, hanem a terméketlen vágyálmok, az örökölt illúziók, az önmagunkba zárkózás ellentmondásos, vitatható védőpajzsa mögött. Problémaláttatása mindvégig igazodik ahhoz a kettős szemlélethez, amit könyve bevezetőjében magára nézve is érvényesnek fogalmazott meg - józan önértékelésre és önbecsülésre buzdítva az olvasót, mind egyéni, mind szűkebb-tágabb közösségi összefüggésben.
Elvégre Sarány István „fehér hollósága” is relatív a maga nemében; s inkább olyan szempontból ritka madár ő, hogy mifelénk egyre kevesebben és szakszerűtlenebbül művelik a publicisztikai elemzés, az újságírói avatott véleménymondás műfaját. Sarány esetében viszont ez az állítás nem áll: a lap, ahol dolgozik (Hargita Népe) szerencsére még nem adta fel azt az eszményét, hogy a hírek, az idők járása befogadását és értelmezését az újságírónak kutyakötelessége elősegíteni, állásfoglalásával befogadhatóvá tenni. Szerzőnk továbbra is jelen van szinte naponta lapja hasábjain, ugyanakkor a fentebb említett médiaklubhoz tartozása révén felelősséget vállal az újabb tagok toborzásában, felkarolásában. A szabály ugyanis pofonegyszerű: a Fehér Holló-sorozatban kiadott bármely szerzőnek kijár a klubtagság - más szavakkal, a tagság gyarapodásával egyidőben egyre több azon művek száma, melyek mai valóságunk kérdéseiben és jelenségeiben segítenek eligazodni. Ezt ünnepelhettük a Bolyaiakról szóló kötet megjelenése ürügyén.
Dokumentarista látásmód
Fehér hollóságra ugyan még nem vállalkozott, bár több könyves szerző Daczó (Szabó) Katalin, s minden további nélkül akár ma is összeállna egy izgalmas interjúkötet azokból az írásaiból, melyek heti rendszerességgel jelennek meg közel egy éve a Hargita Népe hasábjain.
Alkalmam volt írni nemrégiben Daczó Katalin több munkájáról, évekkel ezelőtt pedig interjút is készítettem vele, amikor alkotóként éppen dokumentumfilmek, filmriportok készítésére rendezkedett be, rendszeresen benevezve a Film.dok fesztiválra, amelyen szép sikereket ért el. A mindenekelőtt a Duna televíziót tudósító filmestől akkor megkérdeztem: számára mi a vonzóbb a dokumentumfilm készítésében: a dokumentarizmus varázsa, vagy maga a film műfaja? Válasza némileg tétovázó volt, de pontos, és ma is érvényesnek tartom:
„Ezen magam is sokat töprengtem, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá magamnak. Az biztos, hogy mostanig, bármilyen munkahelyem is volt, valamiképpen kapcsolatban álltam a valóságkutatással, a ledokumentálható, tárgyi világgal. Udvarhelyi könyvtárosként a helytörténeti gyűjteményekkel foglalkoztam, aztán Csíkszeredába jőve az Antena 1-hez jelentkeztem, de az állás pár hónap múlva megszűnt, majd kis kitérővel következett a Csíki TV, ahol hamarább lettem dokumentumfilmes, mint riporter. Első munkám a 110 éves városháza történetének feldolgozása lett, aztán a híradózás mellett, 1998 és 2002 között, Visszajátszás cím alatt mintegy 100 részes filmsorozatban jártam utána a csíkszeredai Petőfi utca patinás épületei egykori történetének. Tehát a filmezés régi szerelem, de csak az egyik lehetőség arra, hogy a valóságról valljunk. Épp úgy foglalkoztat az írott riport vagy akár egy helytörténeti kiállítás. Ha lefilmeztem valamit, az nem gátolt meg abban, hogy riportban vagy könyvben, más megközelítésben is feldolgozzam a témát. Szeretem elgondolkoztatni az embereket, hogy a problémafelvetésem megérintse őket.”
Ezt a műhelyvallomást azóta sem írta felül az élet, sőt! Még úgy sem, hogy a filmes lendület időközben kényszerűségből alább hagyott - és ez mindenek előtt nem Daczó Katalinon múlott, intézményes betegségről van szó, melynek nyomán a Film.dok is máról holnapra kimúlt -, de a dokumentarista érdeklődés továbbra sem pihen, új és újabb megnyilvánulási területeket keres és talál magának. Az egyik ilyen érvényes kifutópálya a Morfondir.ro weboldal, amelynek Derítés című rovatában Daczó Katalin érdekesebbnél érdekesebb helytörténeti dokumentumokat idéz fel és kommentál Csíkszereda és környéke múltjából, levéltári kutatásokra alapozva.
A másik területet éppen a Hargita Népének szánt gyakori riportok, beszélgetések jelentik, amelyek a székelyföldi valóságnak egy-egy kevésbé ismert személyiségét, eseményét, emlékezetes pillanatát idézik föl, a minden részletben elmélyülő, minden összefüggés iránt érdeklődő oknyomozó riporter szemével. Daczó Katalinra fokozottan jellemző: nem igazán lehet tetten érni, hogy írásaiban netán engedne bármiféle üresjáratnak. Már témaválasztásai is kellően rendhagyóak - anélkül, hogy a szerző engedne az olcsó szenzációhajhászás divatjának.
Egyszer a híres romániai kaszkadőr, Cseh Szabolcs székely-magyar gyökerei után nyomoz, bemutatva eközben a széles körben, nemzetközileg is ismert szakember életének eddig „láthatatlan” oldalát, máskor viszont a méltatlanul háttérbe szorított, már-már elfeledett erdélyi költő, Salamon Ernő portréjához kutat fel eddig ismeretlen életrajzi adalékokat... Már-már elfeledett székely festő, János László nyomaira bukkan, aki valamikor Szépvízről indult nehéz körülmények között és ugyanott futott be egy gyűjteményes kiállítással, amit aztán a csíkszeredai múzeum is bemutatott... Hogy majd a Székelyföldön közismert, a magyar vasúttörténelemben kiemelt fontossággal bíró gyimesi műtárgy zaklatott, eseménydús sorsáról szóljon - nem mindennapi hitelességgel. Rátalált ugyanis egy építőmérnökre, Rigó László-Szabolcsra, akit annyira érdekelt a gyimesi vasúti leágazás története, hogy alapos tanulmányozásba kezdett. A vele készített interjú minden tekintetben emelte a lap információs értékét...
Sorra szólaltatja meg, alapos kérdezz-felelek alapján a kiteljesedő életpályájú székelyföldi személyiségeket - volt orvos-polgármestert, fotografáló geológust, a nyugalmazott versmondó könyvtárigazgatót, a csángóföldön oktató, népszolgálatot végző pedagógus házaspárt, a Nagy Imre festőművész hagyatékát kezelő és felügyelő, dizájner és művészeti közíró kurátort stb. -, s ugyancsak ő az, aki nélkülözhetetlen aprómunkával segíti a madéfalvi Siculicidium 250. évfordulója alkalmával rendezett emlékév dokumentáris megalapozását. Évek óta következetes összeállítója a csíkszeredai városvezetés által támogatott helytörténeti évfordulós naptárnak, ami legtöbbször izgalmas felfedezésekkel, elfeledett adatokkal és eseményekkel lepi meg nem csupán a nagyközönséget, de olykor a szakmát is.
Daczó Katalin legutóbbi években született legjobb írásai - véleményem szerint - önként kínálják magukat ahhoz, hogy kötetté szerveződve gazdagíthassák a Fehér Holló-sorozat eddigi palettájának színárnyalatait, ezáltal újabb taggal bővítve a szépreményű médiaklubot.
Csíkszereda, 2014. január 27.
maszol.ro,

Értékfeltáró munkát kezdenek Réven
Kulturális települési értéktárakat hoznak létre az elkövetkezendő hónapok során egy olyan, határon átnyúló projekt keretében, melyben Rév Hajdúszoboszlóval közösen vesz részt.
A projekt részleteiről, további tervekről a csütörtöki sajtótájékoztatón esett szó. Szabó Ödön parlamenti képviselő elmondta: Hajdúszoboszló és Rév között már évek óta sikeres együttműködés zajlik, s túl a közös, határon átnyúló projekteken ez barátságok, emberi kapcsolatok elmélyülését is jelenti. A sikeres együttműködés most egy újabb közös pályázatban mutatkozik meg. A pályázó Hajdúszoboszló önkormányzata, a résztvevők a Pro Rév Egyesület, valamint a hajdúszoboszlói Bocskai István múzeum, a projekt költségvetése pedig 2,8 millió forint.
Értékpiramis
Amint Hasas János, Rév alpolgármestere, a Pro Rév Egyesület elnöke és a községi RMDSZ elnöke kifejtette, a pályázat célja a Révi Települési Értéktár létrehozatala, ennek céljából egyetemi kutatók, az egyesület által delegált helytörténeti kutatókkal együtt végzik majd a feltáró munkát, melynek eredményeképp egy negyvenezer karakteres szaktanulmány készül Rév helyi értékeiről – egyebek mellett a Révi Szorosról, a Tündérvárról, a révi sóvám ünnepségről, a révi fehérkerámiáról, hagyományos népi építészetéről, turisztikai értékeiről.
Bihari Horváth László, a hajdúszoboszlói Bocskai-múzeum igazgatója az előzményekről szólt: a 2012 évi Hungarikum-törvény a nemzeti értékpiramis építését rendszerezi, ezek során alakultak meg a települési értéktárak, s újabban a kezdeményezés a határon túli értékek rendszerezésére is kiterjed. Így jött létre az Erdélyi Magyar Értéktár is, melynek egyebek mellett a Nagyváradi Vár is része. Az értéktárak virtuális gyűjtemények, melyek szöveges formában tartalmaznak információkat az adott települések értékeiről. A projekt során először a hajdúszoboszlói értéktárat adják ki, s ezt bemutató vándorkiállítást szerveznek, majd mindezt elhozzák Révre, is, ahol konferencia során adját át tapasztalataikat, segítséget nyújtva a révi értéktár létrehozatalában.
Tervek
Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, Réven nem kell a nulláról indulni, hiszen az alpolgármesternek köszönhetően már elkezdődött a település kulturális örökségének feltárása, erre a munkára fog építkezni a május és június folyamán zajló kutatás és gyűjtés. A munkálatokat a hajdúszoboszlói múzeum koordinálja majd, de szeretnék bevonni a Körösvidéki Múzeum szakértőit, valamint a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékét is.
A későbbiekben felszólalt Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló jegyzője, címzetes főjegyzője is. Mint mondta, a település népszerűsége Hévízzel vetekszik; további, határon átívelő projekteket is terveznek, melyekben Révnek is szerepe lenne. Az egyik egy interaktív múzeum létrehozatala, a másik pedig egy balneoterápiás egészségügyi központ létesítése, révi kiterjedéssel – a Bihar megyei településen egy rehabilitációs központ jönne létre, s a hajdúszoboszlói szakemberek segítenének abban, hogy a hazaiak megtanulják ezek alkalmazását.
Neumann Andrea. erdon.ro

Légi összeköttetés Csíkszereda és a Balaton között?
Bár Csíkszereda repülőtere még csak megvalósíthatósági előtanulmány formájában létezik, Borboly Csaba megyei tanácselnök balatoni légi járat beindításáról egyeztetett magyarországi látogatása során.
A Hévíz-Balaton Airport és a csíkszeredai repülőtér közös fejlesztéséről egyeztetett a hétvégén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Papp Gábor, Hévíz város polgármestere. A Hargita megyei önkormányzat vasárnapi közleménye szerint a Zala megyei üdülővárosban (Hévíz területén a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó van, a gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel) pénteken folytatott megbeszélés során a felek megállapodtak a két légikikötő közti együttműködésről, ami lehetőséget teremt a székelyföldi, illetve a délnyugat-magyarországi településeket összekötő repülőjárat elindítására. A közlemény szerint a járattal közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között, ami új lehetőségeket nyit az idegenforgalmi és munkaerő-piaci együttműködésben, ugyanakkor a csíkszeredai repülőtér fejlesztése révén a Székelyföldön élők sürgősségi egészségügyi ellátása is javulhat. A két repülőtér közti együttműködés létrejöttét támogatja Zala megye közgyűlésének elnöke, Pál Attila is.
Borboly Csaba közölte, nagy lehetőség rejlik Székelyföld és Nyugat-Magyarország légi összekötésében, hiszen jelenleg 14-15 órás autóúton lehet eljutni a két térségbe, és erre lenne alternatíva a légi összeköttetés. Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője reményeit fejezte ki, hogy a csíkszeredai légikikötő fejlesztése „elérhető időn belül" megvalósul. Ma még lehetetlen megjósolni azonban, hogy ez az „elérhető idő” mennyi lesz pontosan. A Hargita megyei önkormányzat tavaly ősszel bocsátotta közvitára a Csíkszereda északi határába, Csíkcsicsóba tervezett kisrepülőtér megvalósíthatósági előtanulmányát, amelyet a magyar kormány finanszírozott. A tervek szerint a kis méretű légikikötő mintegy 20 millió euróból épülne meg, és kisebb gépek befogadására lenne képes, alacsonyabb utasszámra méretezik, ám a szabványos repülőterekhez hasonlóan lenne aszfaltozott kifutópályája, irányítótornya, utasterminálja és több, az utasokat kiszolgáló létesítménye is. A helyszínen egyrészt kiszolgálnák a turistákat, ugyanakkor az egészségügyi gépek le- és felszállását is biztosítanák, az illetékesek szerint pedig a projekt fellendítené az üzleti életet és az ipart a régióban. Borboly Csaba korábban elmondta, a megyei önkormányzat azt tervezi, hogy a létesítményt elsősorban egészségügyi járművek fogják használni a betegek, valamint az átültetésre váró szervek szállítására, a reptér pedig katasztrófahelyzetek – például egy erdőtűz – operatív kezelésében is nagy szerepet játszhat. Ezeket a szolgáltatásokat egészítené ki a légitaxi-rendszer: a turisták vagy az üzletemberek közeli helyekre, például Kolozsvárra, Budapestre vagy Bukarestbe utazhatnának Csíkszereda határából, illetve onnan szállíthatnák Marosvásárhelyre a távoli célpont fele tartó utasokat is. Krónika (Kolozsvár)