"Okt. 8-án Herkulesfürdőn tartották meg a "román szellemiség első kongresszusát", amelyen a Romániával szomszédos országokban élő románok képviselői vettek részt "a Dnyesertől az Adriáig, Máramarostól Albániáig". A résztvevők elhatározták, hogy herkulesfürdői székhellyel létrehozzák a Román Közösségek Társaságát, megválasztották az 1994 tavaszára tervezett következő találkozó szervezőbizottságát, melynek elnöke Adrian Nastase, a képviselőház elnöke, ügyvezető elnökei pedig Adrian Paunescu, a Szocialista Munkapárt szélsőséges nacionalizmusáról híres szenátora, Victor Craciun, a találkozót megszervező Kulturális Liga az Összes Románok Egységéért elnöke és Traian Zamfir, Krassó-Szörény megye prefektusa. A kongresszuson Nastase kijelentette: egy nép vagyunk a Dnyeszter és az Adria között, a Duna két partján, a Máramarostól Albániáig, körülvéve szlávokkal, magyarokkal, görögökkel és törökökkel. Nastase hozzátette: Romániában senki sem fogja azt mondani, hogy 30 millió román miniszterelnöke vagyok. /A román szellemiség kongresszusa Herkulesfürdőn. = Magyar Hírlap, okt. 11./ A kongresszuson az egyik "szakértő" kijelentette: "12 millió román él kisebbségi sorsban". A kongresszus zárónyilatkozata szerint "7 millió román él a határokon kívül. Ma már az anyaországra vetik tekintetüket." /Kisebbségi románok. Zsonglőrködés a számokkal. = Pesti Hírlap, okt. 11./ A kongresszus védnökei: Iliescu elnök, Teoctist ortodox pátriárka, Vacaroiu miniszterelnök és Mihai Draganescu, a Román Tudományos Akadémia elnöke. /Dimineata (Bukarest), okt. 9-10./"

Herkulesfürdőn állt egy fekete márványlap, amely megörökítette, hogy három uralkodó: Ferenc József, I. Sándor szerb és I. Károly román király itt találkozott és együtt ünnepelték meg a magyar állam ezeréves fennállását. A márványlap 1993-ban eltűnt. Hasonlóan eltűnt Herkulesfürdő házairól több mint húsz márványlap, amelyekre a házak magyar építőinek a nevét vésték. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./

"A román állam nagyobb figyelmet szentel a határon túli románok kérdésének. 1993. jan. 1-jétől a Külügyminisztérium keretében kialakították a határon túli románokkal való kapcsolatok ápolásának igazgatóságát. 1993. januárjában az Oktatásügyi Minisztériumban is külön osztály létesült a határon túli románok számára. Már előzőleg a kormány az 1992/93-as tanévre a következő létszámot állapította meg külországi diákok romániai iskoláztatására: Bulgária 70, Jugoszlávia 210, Magyarország 125, Albánia 70, Görögország 35 hely. 1993 februárjában megalakult a Bulgáriai Vlachok Egyesülete. 1993. okt. 8-án a rádióban Sandu Criestea-Timoc író és történész, a bulgáriai és jugoszláviai vlachok vezéregyénisége kijelentette: "Csak azok a népek maradtak fenn, amelyeknek volt anyaországuk, és az támogatta is őket." - 1993. szept. 29. - okt. 3-a között zajlott le Mamaia fürdőhelyen a keleti románság első konzultatív összejövetele a Román Kulturális Alapítvány szervezésében, ahol tizenegy országból érkezett negyven küldött. Megállapították, hogy a környező államok hibájából az ott élő románokat a teljes asszimiláció fenyegeti. 1993. okt. 9-én pedig Herkulesfürdőn nyílt meg a Román Szellemiség I. kongresszusa, tizenhat ország ötszáz küldöttjével. A díszelnökségben ült - többek között - Adrian Nastase, Gheorghe Funar, Adrian Paunescu, Gheorghe Dumitrascu, Vasile Vacaru és Doru Ioan Taracila /jelenleg belügyminiszter/. A Cuvantul vezércikke /1993/43./ szerint azért volt szükség erre a másodikra Herkulesfürdőn, hogy szaboltálja az elsőt, a hivatalos kirakatpolitikát megtestesítő rendezvényt. Herkulesfürdőn az elnökségben az agresszív nacionalisták jelen voltak. /A Hét (Bukarest), okt. 14./ "

"Okt. 15-16-án rendezték meg a Román Szellemiség II. Kongresszusát Herkulesfürdőn, az elnöki hivatal és a kormány támogatásával. Öt munkacsoport volt: kulturális, gazdasági, nemzetnevelési, nyelvi, néprajzi. /Dimineata, okt. 14./ Iliescu elnök megjelent és beszédet mondott, teljes a jogegyenlőség, hallhatták tőle a megjelentek. Az elnök nemzeti összefogásra buzdított. Megválasztották a vezetőséget, Iliescu a tiszteletbeli elnök, mellette Nastasét és Paunescut szavazták a vezetésbe. Kritizálták a "moldáv nyelv" kifejezést. Felolvasták a vasgárdista-fasiszta Iosif Constantin Dragan üzenetét: ne hívják a cigányokat romáknak, mert sokan összetévesztik őket a románokkal. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 26./ A kongresszusra 26 országból gyűltek össze a román diaszpóra képviselői. Iliescu beszédében megkülönböztette a kisebbségben élő románokat, illetve a románságot /Moldova, Bukovina/, amely éppúgy házigazdája a találkozónak, mint a Romániában élők. Történelmi küldetésüket is megfogalmazta: összetartás, a román ügy szolgálata, hídszerep. Több mint száz előadás hangzott el, kiadványok jelentek meg, azzal az igénnyel, hogy megrajzolják a határokon túli románság etnikai térképét. Ennek értelmében Románián kívül mintegy 10-12 millió román él, közülük 3,4 millió Moldáviában, Dél-Besszarábiában és Bukovinában, 300 ezer Ukrajnában, 500 ezer Oroszországban, 1,2 millió Bulgáriában, 1,2 millió Szerbiában, 300 ezer Macedóniában, illetve Albániában, 1,1 millió Amerikában, 18 ezer Ausztráliában. Elhatározták, hogy ezentúl évente Herkulesfürdőn tartják az összromán találkozót. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./ A határokon túli románság mintegy 600 kulturális, társadalmi szervezettel bír, szinte ugyanannyi lappal és folyóirattal. /Magyar Nemzet, okt. 18./ "

"A moldovai parlament kénytelen lesz felkérni az ENSZ-et, az Európa Tanácsot, hogy ítéljék el a román vezetőknek a határok megváltoztatására irányuló felhívásait, jelentette ki okt. 18-án Nicolae Andronic, a moldovai parlament alelnöke. Andronic Iliescu elnöknek Herkulesfürdőn, a külföldön élő románok kongresszusán elmondott beszédére reagált. Iliescu kijelentése, hogy Moldávia "mesterséges állam" és egyesülni fog Romániával, a hivatalos Bukarest rövidlátásáról tanúskodik, mondta Andronic. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./"

Nov. 17-én kezdődik Herkulesfürdőn a Román Szellemiség III. Kongresszusa Iliescu elnök és a parlament védnöksége alatt. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ Erre a kongresszusra a határon túli románok hivatalosak.

"A vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja júl. 17-én közzétett nyilatkozata hamis vádakkal illette az RMDSZ-t, továbbá beavatkozott a szervezet életébe, ezért az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatala jún. 18-án közleményt adott ki. Az RMDSZ céljait, beleértve az autonómia különböző formáit is, a romániai jogrend, az állam szuverenitásának tiszteletben tartásával kívánja megvalósítani. Az RMDSZ számtalanszor kinyilvánította, hogy kész a konstruktív párbeszédre a romániai felelős politikai erőkkel. A kormánypárt említett nyilatkozatában a "revizionizmus és szecesszionizmus" hamis vádjaira alapozott rágalmakra ragadtatta magát, és azt állította, hogy az RMDSZ választási kampányát Budapest pénzeli. A nyilatkozat készakarva figyelmen kívül hagyja, hogy a budapesti közös nyilatkozat nem az RMDSZ, hanem a Magyarország határain túl élő közösségek támogatásáról szól. A román állam is jelentősebb támogatásban részesíti a határon túl élő románságot /a költségvetésre vonatkozó 1996/29. számú törvény/ . A román alkotmány által is szavatolt jog /7. szakasz/ szellemében üzente Iliescu elnök a román szellemiség 1995. nov. 17-19-e között Herkulesfürdőn tartott III. Kongresszusának, hogy "ezeknek e kapcsolatoknak a szorosabbá fűzése nemzeti érdek" és hogy "kötelességünk támogatni őket e törekvésekért folytatott igazságos küzdelmükben". /Dimineata, 1995. nov. 21./ Az RMDSZ nem tűri, hogy más párt beavatkozzon politikájába, ugyanakkor kinyilvánítja szándékát a párbeszéd folytatására. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 19., 826. sz./"

"Az erdélyi magyar műemlékek fogyatkoznak, nagy részük az 1989-es változás után tűnt el. Hunyad és Krassó-Szörény megyében a következő műemlékek eltűnéséről számolt be Fodor Endre Vulkánról: Hunyadi János emlék /szürke gránitkő alapon acélöntvény buzogány/, 1896-ban állították fel, 1994-ben eltüntették. Zajkányról: Hunyadi János emlék /szürke gránitkő alapon acélöntvény buzogány/, 1896-ban állították fel, 1995-ben ismeretlenek eltüntették. Piskiről: Bem emlékobeliszk, 1899-ben avatták fel, már nincs meg. A kenyérmezei emlékoszlop még áll, csak a magyar feliratot tüntették el. Herkulesfürdőn emléktábla örökítette meg I. Ferenc József, I. Károly román és I. Sándor szerb király 1896-os találkozását, a tábla 1993-ban eltűnt. Széchenyi emléktábla /1896/ ma már szintén nincs meg. Buziásfürdőn a Deák Ferenc pihenőpad /1896/ is eltűnt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./"

A Kárpát Koszorú Nemzetközi Turistaútvonal utolsó szakaszát adta át a romániai Herkulesfürdőn, aug. 10-én a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szabó László, leleplezve az első útjelző táblát. A Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyen átvezető mintegy 2000 kilométeres, turistajelzéssel ellátott út a szlovák, ukrán, román és magyar természetjáró egyesületek közös munkájával jött létre. A turistaút átadásával lehetőség nyílik arra, hogy a Kárpátok gerince mentén a természetjárók a három országon keresztül - a határátkeléseket leszámítva - erdei környezetben tegyék meg a több mint 2000 kilométeres távolságot. /Kárpátokon átvezető turistaút. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

"A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) nov. 30. és dec. 2. között tartotta VIII. Kongresszusát Herkulesfürdőn. A MISZSZ három új szervezetet (Aranyos Vidéki Ifjúsági Társaság, Nagykárolyi MADISZ, Zetelaki Ifjúsági Fórum) fogadott soraiba, tizenhétre emelve teljes jogú tagszervezetei számát. A MISZSZ megválasztották az új elnökséget /elnök: Nagy Pál/, majd meghatározták a MISZSZ 2002-re tervezett programjait. A küldöttek megállapították, hogy az erdélyi magyar ifjúság független érdek- és közképviseletét felvállaló Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezeteinek (köztük a MISZSZ-nek) fejlődése, az önálló és független magyar ifjúsági szféra építkezése az RMDSZ-szel való viszony megszakítását követően még erőteljesebben folytatódik. A kongresszus megerősítette, hogy a MISZSZ nem vállalhat közösséget azzal az RMDSZ-szel, mely olyan utánpótlási elvárásokat támasztott irányunkba, amelyek a politikai hűségre alapoztak, a közösségszolgálat elsődlegességével szemben. A MISZSZ üdvözli a kedvezménytörvényt és támogatásáról biztosítja az anyaország kormányát a jogszabály gyakorlatba ültetése során. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége elítélte a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felerősített magyarellenes hangulatkeltést. /A MISZSZ VIII. Kongresszusának zárónyilatkozata. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./"

"Nemrég Szovátára rendelte-invitálta az RMDSZ az erdélyi magyar ifjúsági szervezeteket, holmi stratégiai tanácskozás céljából. Az RMDSZ egyetlen akolba szeretné terelni, majd lehetőleg közvetlenül felügyelni az erdélyi magyar fiatalokat. Nagy Pál, a hónap elején Herkulesfürdőn kongresszust rendezett Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége elnöke leszögezte: a szovátai találkozócélja az volt, hogy egy olyan mondvacsinált országos ifjúsági szervezetet hozzon létre, mely kiszorítja az autonóm ifjúsági szervezeteinket tömörítő Magyar Ifjúsági Tanácsot a közéleti-politikai porondról, valamint hogy ez az új szervezet utánpótlást biztosítson az RMDSZ-nek. Nagy Pál megjegyezte, hogy amikor az RMDSZ egységéről van szó, akkor az szent és sérthetetlen, de ugyanakkor az erdélyi magyar ifjúsági szférát szét lehet rombolni, magukat erkölcsileg lejáratott ifjúsági vezetőket fel lehet karolni. Nagy Pál hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a Magyar Ifjúsági Tanács országos szinten megszakította a kapcsolatát az RMDSZ-szel, ez nem jelenti azt, hogy adott esetekben, mikor az erdélyi magyar közösség érdekei azt kívánják, nem dolgoznak együtt az RMDSZ-szel. /T. P.: Felsőkből lesznek az alsók. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 27./"

"Kurta Kázmér 1976 és 1989 között minden őszi szalonon jelen volt festményeivel. Huszonhét közös tárlaton vett részt szülővárosától, Déstől Resicabányán át Kolozsváron, Herkulesfürdőn, Debrecenben, Pancsován és egyebütt. Egyéni kiállításainak a száma csak Resicabányán közeledik a húsz felé, de ismerik alkotásait külföldön is. Kurta Kázmér rendkívül termékeny művész, aki tudatosan fejleszti magát. Resicabányán megnyílt tárlatának anyagában jelentősek a tájképei. /Makay Botond: Kurta Kázmér kiállítása a Kereskedelmi és Iparkamaránál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./"

"Tizennégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljön és nyomtatásban is megjelenhessen a szekus tisztek korántsem teljes névsora. Az Academia Catavencu immár második hete közli azoknak a felsorolásával, akik szerepelnek a lakosság által áttanulmányozott szekus-dossziékban. 1989-ben tizenegyezer aktív szekus tiszt volt. Nyilvánosságra hozott dokumentumként viszont a lista - eddig A-tól F-ig jutottak közlésével, 171 valódi szekus nevét tartalmazza. Például Ion Bodunescu volt szekus ezredes pillanatnyilag a herkulesfürdői Dacia Egyetem Jogi Karának dékánja. Ennek az egyetemecskének még 2001-ben bevonták a működési engedélyét. Ennek ellenére folytatja tovább tevékenységét, ugyanis egy Ureche nevezetű még híresebb szekus támogatását élvezi, aki ez év nyaráig az Igazságügyi Minisztérium információs osztályát vezette. Ott újságírói közbenjárásra kegyvesztetté vált ugyan, herkulesfürdői részvényei birtokában azonban jól érzi magát. Mindez nem zavarja például a nagy-romániás vezér, Corneliu Vadim Tudort abban, hogy megpályázza az államelnöki széket. Sőt, attól sem riad vissza, hogy célja elérésére éppen azzal az izraeli céggel, nevezetesen az Arad Communication-nel kössön szerződést, amely 2001-ben magának az elnöknek, Ariel Sharonnak a kampányát irányította. A zsidóellenes kirohanásairól, hírhedt antiszemita megnyilvánulásairól ismert politikus a Ziua című fővárosi lap értesülései szerint előszerződés formájában megállapodást kötött az izraeli cég bukaresti képviselőjével, Nati Meir-rel, akit ki is nevezett pártja külpolitikai tanácsadójának. A folyamatban levő megállapodás zsidó körökben szerte a világon heves tiltakozást váltott ki. Nati Meir már imázsjavító munkába lendült, és a Ziua riportereit arról igyekezett meggyőzni, hogy Vadim Tudort igazságtalanul támadja a sajtó. Fennen bizonygatta: protezsáltja megváltozott, mindenkivel békében szeretne élni. /Németh Júlia: Szekus névsorolvasás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./"

Ápr. 22-én zsúfolásig megtelt a Temesvári Műegyetem előadóterme, ahol felidézték a Bánság neves hídépítője, Maderspach Károly életét és munkásságát. A rendezvény társszervezője, a Temesvári Magyar Nőszövetség felkutatta és meghívta az emlékünnepségre a Maderspach család Magyarországon és Ausztriában élő leszármazottait. A Maderspach Károly által épített vashíd köti össze a Temes két partját Lugoson, de áll és használják a Karánsebesen, Herkulesfürdőn épített hídjait is. Maderspach volt az első Délkelet-Európában, aki öntöttvasból (az acélszerkezetet akkor még nem ismerték) hidat épített. Maderspach Károly életének kevésbé ismert epizódjait Szekernyés János helytörténész elevenítette fel. A rendezvény a Jancsó Árpád–Szekernyés János szerzőpáros kétnyelvű (magyar–román) Maderspach-kötetének bemutatásával ért véget. /(S.): IX. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./

Ápr. 30-án tartja alakuló ülését Temesváron a Szent Korona Szövetség temesvári tagozata. A szövetség célja a Szent Korona tiszteletének elmélyítése, a magyarságtudat erősítése, minden, a magyar hagyományok megőrzésére irányuló kezdeményezés támogatása, magyarságismereti táborok szervezése a határon túli fiatalok részére. A Szent Korona Szövetség budapesti küldöttsége Temesváron részt vesz a tagozat alakuló ülésén. Másnap, május 1-jén reggel tovább indulnak, és Lugos–Karánsebes–Herkulesfürdő–Mehádia érintésével Orsovára utaznak. A Duna-parti városban emléktábla avatására kerül sor a Szent Korona ottlétének emlékére, mivel az úgynevezett Koronakápolna – a hely, ahol a hazát elhagyó Kossuth Lajos és kísérői elásták az ország szimbólumát –, a vaskapui duzzasztás miatt az óvárossal együtt víz alá került. /A Szent Korona Szövetség programja. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 30./

Okt. 8–11. között Gyulafehérvár vendégül látta a Congresul spiritualitatii romane (A román szellemiség kongresszusa) elnevezésű kirakatrendezvényt, 1993 óta sorrendben a nyolcadikat. Huszonnégy ország román nemzeti kisebbségének, illetve diaszpórájának 300 képviselője egyhangú szavazattal nyilvánította ki egyetértését olyan javaslatokkal, mint a határok fölött átívelő érdekképviselet, a románok világszövetségének megalakítása, az anyanyelvű oktatás feltételeinek megteremtése, az autonómia, a nemzeti jelképek szabad használata. Mélységes elismeréssel és követendő példaként emlegették, hogy Besszarábiában, Szerbiában, Magyarországon élő testvérközösségek szobrokat, egyéb emlékműveket állítanak a román kultúra nagyjainak. A román média nem vett tudomást a gyulafehérvári eseményről, mert a kongresszust kisajátította a szélsőséges sovén-nacionalizmus. Már az 1993. évi első herkulesfürdői összejövetelén ott bábáskodott Adrian Paunescu szenátor, akkor még a Román Kommunista Párt hagyományait felvállaló Szocialista Munkáspárt 2. számú (Ilie Verdet után) élharcosa. Most, 11 év után, a VIII. kongresszuson az igazgatótanács elnökének visszaválasztott Adrian Paunescu mellett a vezetőségben helyet kapott a fia, Andrei Paunescu is. Jelen volt Raoul Sorban, a román sovinizmus veteránja, Mircea Chelaru, a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Carolina Ilica, a Vatra Romaneasca alapító tagja, valamint Viorel Roman, a Iosif Constantin Dragan ex-vasgárdista milánói román hazafi, Vatra-díszelnök Natiunea című extrémista hetilapjának németországi munkatársa. Az 1993. évi első kongresszus elnöki asztalánál ott volt Gheorghe Funar, akkor még PUNR-elnök, ma a Nagy-Románia Párt főtitkára. 1993-ban Augustin Buzura író vezette Román Kulturális Alapítvány szervezte meg Mamaián A keleti románság konzultatív összejövetele című fórumát, és azóta azt évente megtartják. Paunescunak tehát állandó versenytársa van. /Barabás István: Jó anya? Rossz anya? Határon túli nemzetrészek örök dilemmája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

Júniusban fogják megünnepelni Resicabányán a helyi rádió működésének 10. évfordulóját. Az 1996-ban megindult heti egyszeri – akkor tizenöt perces – magyar adás mellé még hét nemzeti vagy etnikai kisebbség sorakozott föl, ma már heti húsz-húsz perces adásidővel. A munkatársi gárda az akkori néhány helyett ma tizennyolc alkalmazott és ugyanannyi külső munkatárs. A resicabányai stúdiót ma kiegészíti a herkulesfürdői, a teregovai stúdió és a temesvári ortodox érsekségen működő stúdió, illetve a boksánbányai, oravicabányai és karánsebesi fiókszerkesztőség. Makay Botond a magyar adás szerkesztője feleségével, Ilonával. /Szakmáry Károly: Idén tízéves a Rádió Resica. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./

Gazdaságokat árasztott el, földcsuszamlásokat okozott, településeket hagyott ivóvíz nélkül és háztetőket tépett le, az ország tíz megyéjében okozott károkat a hétvégi vihar. Az árvíz 38 települést érintett, mintegy százötven ház és 800 hektár termőföld került víz alá; 28 személyt kilakoltattak. Gyergyószentmiklóson beljebb ültették az ablak melletti padsorból a gyermekeket, mert félő volt, hogy az épület előtti fenyők kitöri az ablaküveget, mondta el Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója. Ilyen körülmények között nem lehetett folytatni a tanítást, az iskola biztonságosabb, hátsó kijáratán vezették ki a diákokat az utcára. A városban húsz fát döntött ki a szél, a Csíky-kertben 300 köbméternyi 80–90 éves fenyő dőlt ki, a temetőben többtucatnyi síremlék szenvedett kárt a rájuk dőlő fák miatt, villanyvezetékek szakadtak le. A háromszéki Bodza-vidéken és Márkosréten mintegy 150 háztartás került víz alá, három iskolában szüntették be a tanítást. A háztartások nagy része Szitabodzán került víz alá. A Krassó-Szörény megyei Herkulesfürdőn tizenöt gazdaság került víz alá, a Cserna völgyén további öt lakást rongált meg az ár. Máramaros megyében háztetőket tépett le, Beszterce-Naszód megyében több tízezer köbméter fát döntött ki a viharos szél. /Emberáldozatot követelt a tomboló vihar. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./

Hunyad megye is részesévé válhat a napokban megtartott közös román–magyar kormányülés nyomán elfogadott fejlesztési projekteknek – nyilatkozta sajtóértekezletén Winkler Gyula távközlési miniszter. Véleménye szerint a Hunyad megyei hatóságoknak mindent el kellene követniük annak érdekében, hogy a 2015-ben megépítendő Budapest–Bukarest–Fekete-tenger gyorsvasút (TGV) áthaladjon a megyén. Úgyszintén lobbizni kellene annak érdekében, hogy a határ menti gyógyvizes üdülők leendő egyesületébe, melyben eddig Herkulesfürdő, Menyháza, Félix és Buziás szándékozik részt venni, bekerüljön a Hunyad megyei Algyógy is. A kormányülés kapcsán kitért a Téglás Gábor Iskolacsoport helyzetére, bejelentve, hogy a magyar kormány további támogatásáról biztosította az erdélyi szórvány tanintézményét az építkezés befejezését és a működtetését illetően. /Gáspár-Barra Réka: A keret megvan, lobbizni kell. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar tanárokat távolítottak el a MOGYÉ-ről
Újabb döntést hozott a magyar oktatás rovására a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa. A román többségű testület a hétvégén arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést a felsőoktatási intézmény nyugdíjas óraadó tanáraival. Mivel a tizenöt, a tavasszal nyugdíjba kényszerített, majd óraadóként szerződtetett professzor közül kilenc magyar nemzetiségű, a szenátus döntése a magyarság újabb arculcsapásának számít, és jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését.
Míg az egyetem diákságának szinte fele magyar nemzetiségű, a tanárok aránya az egyharmad alá csökkent. Határozatával az intézmény szenátusa lényegében azoktól a professzoroktól szabadult meg immár végérvényesen, akiket a tavasz folyamán, az egyetemi év közepette, egyik napról a másikra nyugdíjba küldött. Akkor a MOGYE szenátusa kegyesen felajánlotta az érintetteknek, hogy óraadó tanárként továbbra is dolgozzanak a felsőoktatási intézményben.
A diákok látják kárát az intézkedésnek
Az egyik érintett éppen Kincses Ajtay Mária, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület alelnöke. Elmondása szerint a hideg zuhany nem is annyira őt meg a hozzá hasonló helyzetben lévő idősebb professzorokat érinti a legkellemetlenebbül, hanem a felsőoktatási intézményt és annak diákságát. Mától ugyanis bizonyos tanszékek tapasztalt egyetemi tanárok nélkül maradnak. „Én hétfőn még bemegyek pótvizsgáztatni, illetve az elkövetkezendőkben is foglalkozom a két, doktorátusra készülő diákommal, mert ők nem lehetnek az efféle diszkrimináció áldozatai” – fejtette ki lapunknak Kincses Ajtay Mária volt tanszékvezető. A negyvenéves pedagógiai tapasztalattal rendelkező toxikológus szerint az idei a harmadik nagy tisztogatási hullám, ami az egyetem történelmében előfordult. Először a román tagozat megalakulása után söpörtek ki jó pár egyetemépítő magyar professzort, majd 1990-ben, az akkor rendkívül erős magyarellenes hangulatban tették lapátra az idősnek tartott tanárokat. „A mostani újabb hullám a magyar tagozat teljes elsorvasztását célozza” – vélekedett a frissen menesztett professzor.
További tiltakozásokat szerveznek
A szenátus döntése elégedetlenséget váltott ki a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tagjaiban. A hetek óta Marosvásárhely főterén tiltakozó aktivisták újabb demonstrációra készülnek. Ezúttal az egyetem épülete előtt, hangosbemondóval készülnek fejezeteket felolvasni az új oktatási törvényből. Néhány passzust egy óriástablóra is felírattak, amit aranyozott keretbe foglaltak. A két és fél méterszer kétméteres tablót a hét folyamán készülnek átadni Constantin Copotoiu rektornak. A RMOGYKE elsősorban a szenátus román tagjai által megszavazott diszkriminatív egyetemi charta ellen tiltakozik. Mint ismeretes, a tanügyi törvénybe foglaltakkal szemben ez nem teszi lehetővé a magyar intézet megalakítását az egyetemen. „Pénteken levélben értesítettük a szenátus tagjait, hogy döntéseikkel a Románia által is felvállalt nemzetközi egyezményeket szegik meg. A héten az egyetem előtt tiltakozunk, de folytatjuk a főtéri figyelemfelhívó sétánkat is. A következő lépés az lesz, hogy megpróbáljuk rávenni a MOGYE magyar diákságát, hogy ülősztrájkkal kezdje az évet” – sorolta a civil szervezet terveit a Krónikának Ádám Valérián, a RMOGYKE ügyvezetője, az egyetem volt diákja.
Aggódó vén diákok
A MOGYE és a hazai magyar nyelvű orvosképzés jelene és jövője iránti aggodalom jegyében zajlott a hétvégén az ötven évvel ezelőtt, a felsőoktatási intézményben végzett orvosok és gyógyszerészek „aranytalálkozója” is. „Fél évszázad nagy idő. Megtörte ifjú lendületünket, letarolta reményeinket, kikezdte egészségünket, de nem törte meg az oktatóink iránti tiszteletünket, közösségi szellemünket és egymás iránti vonzódásunkat” – jelentette ki az „osztályfőnöki órán” Bakos János urológus, egyetemi tanár, a találkozó főszervezője.
Mint kiderült, a nagy múltú felsőoktatási intézményben ötven évvel ezelőtt az általános orvosi karon 108-an végeztek, közülük 73-an vannak életben, 32-en külföldre távoztak. A gyerekgyógyász karon 22-en diplomáztak, öten távoztak az élők sorából, ketten települtek ki külföldre, míg a gyógyszerészeti szak 26 végzőse közül egy él az ország határain kívül. A vén diákokat Ötvös József református főesperes köszöntötte, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy szólhat az idős erdélyi magyar orvosnemzedékhez. A megmaradás, a helytállás fontosságát kiemelve emlékeztetett a nehéz 1950-es, 60-as évekre. „Én és az én nemzedékem önöket példaadó generációként tisztelte, tiszteli” – jelentette ki többek között a marosvásárhelyi vártemplom lelkésze. 
Indítvány a magyar intézetért
A találkozón László Dénes indítványt terjesztett elő, amelyben az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek kérik: az egyetem szenátusa vizsgálja felül a külön magyar intézet létrehozásával kapcsolatos, negatív hozzáállását. Az idős orvosok úgy vélik: az egyetem mai, román többségű szenátusának nincs joga ahhoz, hogy megvonja a mai és jövőbeni diáktól az anyanyelven való tanulás jogát. A találkozón az egykori tanárok közül heten voltak jelen. Az ő nevükben Fazakas Béla nyugalmazott egyetemi tanár elevenítette fel a múltat, és vázolta fel a magyar tagozat jelenlegi helyzetét, külön kitérve a tanárhiány aggasztó voltára: miközben a diákok fele magyar, fele román, addig a tanároknak csupán mintegy 30 százaléka magyar nemzetiségű.
Nem okozott hátrányt, hogy magyarul tanultak
Az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek alkották az utolsó olyan évfolyamot, amely kizárólag magyar nyelven sajátította el a szükséges ismereteket. A Krónikának többen azt nyilatkozták, hosszú pályafutásuk során semmilyen hátrányuk nem származott ebből. Hoványi Gyula például Nagyváradon született és évtizedeken keresztül Svédországban gyógyított. „Már amikor az egyetemre bejutottam, tökéletesen tudtam románul. Akik most nem akarják azt, hogy különálló magyar karok létezzenek, nem tudják, hogy miért jött létre a marosvásárhelyi orvosi egyetem, amikor 1945-ben a kolozsvári román tannyelvű intézmény lett. Miskolczy Dezső és Csőgör Lajos professzorok közbenjárására az akkori román miniszterelnök, Petru Groza a rendelkezésükre bocsátotta a marosvásárhelyi hadapródiskola épületét, hogy itt magyar orvosi egyetemet létesítsenek, és az itt képzett orvosok Erdély magyar nyelvű lakosságát gyógyítsák. Erre kellene tekintettel lenni ma is” – jelentette ki a Krónikának az ötven évvel ezelőtt végzett orvos.
A Brassóban született és Marosvásárhelyen nevelkedett Friedmann Vilmos Frankfurtban él. „Mind a két nyelvet jól beszéltem, soha nem volt problémám. Az egyetem elvégzése után hét évig Dicsőszentmártonban dolgoztam, a pácienseim zöme román ajkú volt. Nem volt amiatt nézeteltérés, hogy én magyarul tanultam az orvoslást” – emlékezett vissza a kezdetekre a szakember. Brassai Zoltán nyugalmazott orvosprofesszor neje, Daróczi Erzsébet marosvásárhelyi háziorvos szintén azt hangsúlyozta, pályafutása során semmilyen hátrányuk nem származott abból, hogy magyarul tanultak. „Nagyon sok kollegám Moldvába került, és ott igen megbecsült orvosként dolgozott. Szinte hihetetlen, hogy most milyen helyzet alakult ki az egyetemen. Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a szenátussal nem lehet betartatni a törvényt” – háborgott lapunknak a szakember.
László László belgyógyásznak, aki immár negyven éve a németországi Offenburgban dolgozik szintén nem jelentett gondot pályafutása során, hogy magyarul sajátította el a szakmát. „Soha nem volt gond számomra az, hogy különféle nemzetiségű betegeket gyógyítsak. Az alaptudás volt a fontos. Romániában 12 éven át gyakoroltam a szakmát, előbb a Herkulesfürdő melletti Bozovicsban, ahol csak románok éltek. Utána a Temesvár melletti Rékáson praktizáltam, ahol négy nemzetiség él együtt. Semmilyen problémám nem volt” – emlékezett a szakember. Elmondta, sajnálattal értesültem arról, hogy a közelmúltban magyarellenes intézkedések sorát hozták a marosvásárhelyi egyetemen. „Nincs elég tanár, és erre lehet hivatkozni, amikor gátolják a külön magyar intézet létrehozását. Ez nagy baj. Szerintem azt a színvonalat, amit a mi időnkben az egyetem nyújtott, már soha nem lehet elérni, de törekedni kell arra, hogy megközelítsék azt” – vélte a szakember.
Nemzetközi jogorvoslat
Antal Zoltán csíkszépvizi származású sebész főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori orvosi egyetemen nemzetközi szinten is elismert tanárok tanítottak. „Nekünk olyan nemzetközi hírű tanári karunk volt, akiktől a szakmát igen magas színvonalon sajátítottuk el. Miskolczy és társaik vállalták, hogy Budapestről visszajönnek ide, a román világba, hogy fenntartsák a magyar orvosképzést. Példát vehetnének róluk azok a mai fiatal végzettek, akiknek a tinta alig szárad meg a diplomájukon, s máris azt nézik, hogy melyik nyugati országba távozzanak” – jelentette ki a hosszú időn át Csíkszeredában dolgozó szakember. Hangsúlyozta, az egyetem jelenlegi szenátusának meg kellene ismernie, tanulmányoznia kellene az egyetemes emberi jogok chartáját, és aszerint intéznie a felsőoktatási intézmény sorsát. „Szerintem nemzetközi síkra kell vinni ezt a problémát, mert úgy látszik, az országban nem találunk meghallgatásra” – jelentette ki a MOGYE-n kialakult helyzet kapcsán az intézményben ötven évvel ezelőtt végzett főorvos.
Szucher Ervin, Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Belföldi hírek
MOGYE: a szenátus majd megoldja
A MOGYE szenátusa talál olyan megoldást a belső felépítésre, amely tiszteletben tartja az oktatási törvény előírását, hogy az intézmény multikulturális és többnyelvű egyetemnek minősül, akárcsak a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem – jelentette ki tegnap Daniel Funeriu oktatási miniszter.
A tárcavezető az oktatási törvény 363-as cikkelyére utalt, amely szerint a multikulturális és többnyelvű státussal rendelkező, a nemzeti kisebbségek anyanyelvén is oktató állami felsőoktatási intézmények a következők: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem – ahol román, magyar és német nyelven folyik az oktatás –, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, illetve a marosvásárhelyi színművészeti egyetem, ahol magyar és román nyelven tanítanak.
Év eleji dózerolás
Több mint száz törvénytelenül felhúzott épületet bontanak le az üdülőtelepeken, többségüket a tengerparton. A bontás költségeit a tulajdonosoknak kell fedezniük. Az idegenforgalmi minisztérium által kezdeményezett bontások januárban kezdődnek, az épületek között szállodák, teraszok, nyárikertek, klubok és vendéglők egyaránt szerepelnek. A legtöbb lebontásra ítélt épület a tengerparton van, majd a sorban Herkulesfürdő következik. A törvénytelenül felhúzott épületek tulajdonosai előbb felszólítást kapnak, hogy bontassák le maguk az ingatlant, ha nem teszik meg, a minisztérium végezteti el, a számlát pedig akár per útján is érvényesítik. Tegnap ismét nekifogtak az egy héttel ezelőtt Mamaián a Histria Szállónál megkezdett bontásnak. A szálló törvénytelen bővítéseinek bontása december 27-én kezdődött, mivel a tulajdonosnak nem volt engedélye az emelet és a manzárd építésére, illetve az emeleti bővítésekre. A munkálatok 500 000–600 000 lejbe kerülnek.
Halálos fenyegetés a himnuszért
Halállal fenyegették meg a román jégkorong-válogatott egyik tagját, mert a román himnusz helyett a magyar himnuszt énekelte december 16-án a Csíkszeredában lezajlott Románia–Magyarország jégkorongmérkőzésen, noha a román válogatott mezét viselte. Péter Leventének fel kellett számolnia Facebook-adatlapját a fenyegető üzenetek miatt. A sportoló több ízben is kifejtette, nem érti, mi a gond, hiszen magyarként énekelte Magyarország himnuszát, a román nemzeti himnusz szövegét nem is ismeri, románnyelv-tudása is hiányos: nehézkesen kommunikál, mert az iskolában nem tanulhatta meg megfelelően a román nyelvet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elsüllyesztett történelmi múlt
Emléktúra Széchenyi István és a Szent Korona nyomában - ezzel a mottóval szervezte meg a brassói Cenk Alapítvány azt a négynapos nyári kirándulást, amelynek célja az Al-Duna magyar történelmi emlékeinek a számbavétele, felfrissítése volt, nem utolsósorban figyelemfelhívás is a részben fakuló, helyenként ki-kihagyó történelmi tudatunk megerősítésére.
Brassó középkori latin neve Corona, németesen Kronstadt, s magyar király koronájához, a Salamonéhoz kapcsolódik a város címerében is megörökített történelmi legenda, hogy az ellenségei elől menekülő királynak egy bokorban fennakadt koronájára valahol a mai város területén találtak volna rá. Orsován viszont nem legenda, hanem a történelem része, hogy 1849–1853 között a korona valóban itt rejtőzött, elásva a mai katolikus templom alatt. Az történt, hogy a menekülő Kossuth Lajosék Orsovánál eveztek át a bizonytalan menedéket nyújtó török birodalomba, s az évezredes ereklyét, mindmáig a magyar államiság szimbólumát biztonságban akarták tudni, nem tehették ki változó politikai széljárásoknak.
Széchenyi István személyisége is összefogta a két vidéket. Széchenyi fiatal korában Brassóban is időzött, naplója tanúsága szerint szíve is lángra gyúlt, nagycenki szerelmei után a barcasági Cenk alatt is, és nem csupán az európai gótika legkeletibb városának a patinája miatt... A Széchenyi-kultusz ápolását Brassóban eddig is leginkább a Cenk Alapítvány karolta fel. Az Al-Duna, Orsova, a Kazán-szoros viszont a legnagyobb magyar gazdag életművének egyik kiemelkedő teljesítményére, a Duna vaskapui szabályozására, hajózhatóvá tételére emlékeztet. Emlékeztet, de sajnos a szemnek szánt emlékek nem gyönyörködtették, inkább szemét szúrták az „aranykorszak” névadójának, aki a vízi erőmű, a gát építésekor jobbnak látta a Széchenyi-emléktáblát, s persze a Széchenyi utat is sok-sok méterrel a gyűjtőtó víztükre alá elrejteni. A szomszéd ország vezérének, Titónak viszont nem volt kifogása Trajánus emléktáblája ellen, gondoskodott is róla, hogy a becses ókori emléket fennebb költöztessék a szerb partvonal hegyoldalában… Széchenyi tehát maradhatott odalent, a román oldalon viszont Decebal kőszobrát kezdték el kifaragni, igaz, már nem a Kondukátor, hanem Iosif Constantin Drăgan, a legionárius múltú lugosi milliárdos megrendelésére.
De a többségiek közül sem mindenki ilyen intoleráns. Az Al-Duna egyik „csillagában”, folyóparti csinos kis panzióban, ahol a sétahajónk kiköt egy halsültes gyorsebéd erejéig, Doru Oniga, a tulaj kissé titokzatosan irodájába invitál minket. Oniga úr régi jó ismerőse a túravezetőnknek, Madaras Lázárnak, aki viszont pár éve még Mehedinţi megye kormánybiztosa, prefektusa volt. Házigazdánk jól tudja, kik vagyunk, és miben is „sántikálunk”, s azt is jól tudja, hogy az ide-idetévedő magyar turistákat mivel sikerül elbűvölnie. Irodájában a Vaskapu-szabályozás mindkét, a 19. század harmincas éveiben Széchenyi István, majd a századvégen Baross Gábor „vasminiszter” nevéhez köthető második menetének gazdag kép- és fényképgyűjteménye fogad. Ennél részletesebb dokumentációt eddig még csak az esztergomi Duna Múzeumban láttunk, de ott sem kiállítva, hanem a muzeográfusok-restaurátorok munkaasztalain.
Amikor hajócskánk az orsovai öbölből kijut a folyam fő sodrásába, pillanatnyi csenddel adózunk a vízben éppen alattunk rejtőzködő Senki-szigetének a modellje, Ada-Kaleh emléke előtt. Azt sokan tudják, hogy Tímár Mihály világból való visszavonulását Jókai gyermekkorának egy titokzatos komáromi kereskedőjének az eltűnéséről mintázta, azt viszont már kevesebbet emlegetjük, hogy az Aranyember üzleti sikereinek a valóságban is élt modellje, éppen Széchenyi bankárja, Sina György volt. A legendás pénzember, aki a Vaskapu-szabályozás idején is képben volt már, később pedig a Lánchíd építésének a finanszírozásában vállalt oroszlánrészt, Balkánról felvándorolt macedo-román családból származott, s így lett a Rotschildok partnere, a Habsburg-birodalom egyik legbefolyásosabb pénzembere.
De az irodalomtörténetbe való belefelejtkezés helyett figyeljünk inkább exprefektus túravezetőnk bennfentes információira. Ada-Kaleh, az egykori török erődítmény tégláit-köveit szakszerűen szétszedték, az elsüllyesztett városka mását a közeli Şimian-szigeten kellett volna újra felépíteni. Hogy ez mostanáig sem történt meg, azt a privatizáció során felmerült, mindmáig megoldatlan birtokviták akadályozzák. Két világ, a németes pedantériával adminisztrált Habsburg-impérium és a sokkal lazább balkáni török közigazgatás különbözősége napjainkig visszaköszön. Például az egykori Szörényvár, ma Drobeta-Turnu-Severin kataszteri hivatalában. A mai város egyik részében már a 18. századtól rigurózus és megbízható volt a telekkönyvezés, az egykori határon túleső negyedekben pedig nyoma sem volt ennek... A visszaigénylők persze dühöngnek, a helyi ügyvédek pedig a perek sokaságán szépen híznak és gyarapodnak... A nyereséget igen sokan a part mentén felsorakozó üdülőházakba, villákba fektetik be. A telekárak persze itt is az égbe rúgnak, de Tímár Mihály, alias Sina György telekspekulációs zsenialitása napjainkban is folytatódik. A magántelkek ugyan méregdrágák, de a folyammenti keskeny sáv már az állami vízügy tulajdona. Újgazdagéknak pedig vásár helyett inkább megéri a telkeket állam bácsitól, jóval a piaci ár alatt, 99 évre kibérelni. Majd ha ez a kis idő letelik, akkor is ráérnek morfondírozni, hogyan is tovább. Emlékezzünk: Tímár Miháy is éppen ezzel az egyszerű trükkel mentette meg, úgyszintén 99 évre, a Senki-sziget lakóit a beszédes nevű kalandor, Krisztyán Tódor zsarolásai elől.
Amikor Dubova magasságában elhaladunk, a levegőben harangzúgás úszik felénk a partról. A kis ortodox templomot, ahonnan indul, még katolikusok maguknak építették. Maguknak, amikor itt még elegendő számban voltak. Megcsappant azóta a hívek száma, nemcsak a katolikusoké, de a reformátusoké, evangélikusoké is, hadd ne folytassuk a felsorolást... Elvándorlás, vegyes házasságok, alacsony népszaporulat, bizonytalan, majd változó identitás, ismert a képlet az Al-Duna mentén, itt és országszerte. Elsüllyedt – elsüllyesztett – történelmi múltunk nyomában indultak el az idei nyár brassói barangolói, s amit Szörényvártól Orsováig és tovább, a Kazán-szorosban tapasztaltak, valami olyasfélét érezhettek az úton visszafelé, Herkulesfürdőn is, a száz évvel ezelőtti „boldog békeidők” porladozó emlékeinél.
A múltat, a múltunkat is meg kell őrizni, és nem is csupán nosztalgiából. És ha erre az Al-Dunát felkeresők magukban rádöbbennek, máris léptünk egy nagyot annak irányába, hogy minderre másokat is rádöbbenthessünk.
(Ada Kaleh, a senki szigete
Ez az 1700 méter hosszú, 4–500 méter szélességű kis sziget Orsovától három kilométerre keletre helyezkedett el a Duna medrében, amíg az első – 1964 és 1972 között megépült Vaskapu I – erőmű építése miatti duzzasztás után víz alá nem került. 1689-ben Veterani császári tábornok ismerte fel stratégiai jelentőségét, és erődítmény építését javasolta. Az erőd a szigettel együtt számos alkalommal cserélt gazdát. Már 1691-ben elűzte onnan az osztrákokat, török segítséggel Thököly Imre, de azok hamarosan visszafoglalták. 1699-ben a karlócai béke nyomán török kézre került. 1716– 1718-ban az osztrákok foglalták el, 1738-ban négy hónapnyi ostrom után ismét a törökök szállták meg. 1789-ban újra az osztrákok hódították meg, de a következő béketárgyalások eredményeképpen török fennhatóság alatt maradt. 1923-ban, az első világháborút lezáró békék során lakói a Romániához csatlakozás mellett döntöttek. A vízerőmű építése miatti kitelepítés után lakóinak nagy része Törökországba, kisebb része Dobrudzsába költözött, ahol egyébként is él török kisebbség. A sziget egyik látványossága volt az erőd mellett az 1903-ban, egy korábbi ferences rendi kolostor helyén épült mecset. Jókai Mór Az arany ember című regényében szereplő Senki-szigetét az Ada Kaleh-sziget ihlette.)
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (1.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal
– A Művelődés szerkesztőségének megbízásából kerestem fel András bácsit, hogy 90. születésnapja alkalmából jókívánságaink átadása mellett valamiféle életút-beszélgetést készítsek az ünnepelttel.
– Örömmel teszem meg ezt Neked és a Művelődésnek, amelyik 70. születésnapomon egyedülállóan közölte Jakó Zsigmond megemlékezését rólam, ami meglepetésként ért, és megvallom, jólesett.
– Munkássága, egész életműve Kolozsvárhoz kötődik, talán sokan nem is tudják, hogy a háromnyelvű Bánság szülötte. Honnan és hogyan ágazódnak ama bizonyos meghatározó gyökerek?
– A gyökerek nagyon szétágaznak, ugyanis a Kissek eredetileg háromszékiek. Kis Tamás 1605-ben lófői kiváltságot kapott Bocskai Istvántól, megvan most is a hitelesített másolata. A napóleoni háború idején a székely határőrezredben szolgált. Visszajövet megállapodott a Bánságban, az ígéret földjén. A török kiszorítása után újratelepített területnek sajátos világa volt. Krassó vármegyét magyarrá vált jómódú örmények igazgatták. Magyar nagyon kevés volt, erről a „jó Habsburgok” gondoskodtak. Kis Ferenc dédapám jelentkezett a nemesi vármegyénél, akkor a Jakabffyak viseltek ott különböző tisztségeket. Dédapámat kinevezték vármegyei csendbiztosnak, vagyis commisarius secretariusnak. A lófői oklevelet kihirdették a vármegyei közgyűlésen, mint nemesi oklevelet, ezt Jakabffy István nótárius és Basilius Fogarasi vezették rá az oklevélmásolatra. A csendbiztos Makóról hozott magának feleséget, Farkas Zsuzsannát. Kiss Ferenc nagyapám egy németül beszélő asszonyt vett feleségül, Spang Auréliát (Arankát), pedig megveszekedett 48-as volt. Főhadnagyként szolgált és harcolt Damjanich seregében. Komáromnál megsebesült, a Klapka-féle fegyverletétel alapján nem részesült büntetésben. A vármegyei 48-as Párt alelnöke volt, gyűlölte a Habsburgokat. Gyermekeinek csak az édesanyjukkal volt szabad németül beszélni. Ez a nagyanyám ugyanis nem tudott magyarul. A nagynénémmel lakott, a bánsági építkezés szabályai szerint az udvart a kert felé lezáró lakásban. A falon csupa szakállas férfi arcképe függött. Kérdezgettem nagyanyámat, kik ők? Mindegyikre azt mondta, hogy az „á Kossuth”. Azóta van bennem némi fenntartás Kossuth Lajossal szemben, mert elfoglalta nagyapám helyét. Nagyszüleim közül nagyapáimról már nem tudok ilyen részletesen beszélni, egyiket sem ismertem. Emlékeim szerint anyai nagyanyám, a Bábi töltött be meghatározó szerepet a család életében. Anyai részről az ő nagyszülei aradi svábok, nagyapja vagyonos tőzsér, kereskedő volt. Nagyanyám a család fontos személyisége volt, erélyes, vagyongyarapító, meggyőződéses plebejus szemléletű, szemében nem a cím, hanem a munka és az azzal szerzett vagyon számított. Először anyai nagyapámhoz, Döme Ferenchez ment feleségül, aki zentai fiú volt, hivatására nézve állatorvos. Szülei úgynevezett „zsíros parasztok” voltak. Amikor én már közel álltam a népi mozgalomhoz, reménykedve gondoltam arra, hogy a zentaiak hoznak egy parasztot a családba, de ők „zentai polgárok” voltak, mint itt a hóstátiak.
Nagyanyámat bácskai férje levitte Zentára. Ha vásárra ment, cigánnyal jött vissza, feleségének zenéltetni. Nagyanyám ezt elítélte, mert pénzkidobásnak tartotta, s bár élete végéig szerette, mégis elvált a mulatós férfitól. Visszament a bánsági Facsádra, ahol mostohaanyja a nagyvendéglőt bérelte. Nem akart a szülei nyakán élni, postáskisasszony akart lenni. Közben megismerkedett édesanyám későbbi nevelőapjával, Franz Reibnagl özvegy mészáros mesterrel. Volt annyi bátorsága, hogy a törvényes válást lehetővé tevő 1895-ös polgári anyakönyvvezetés bevezetése előtt élettársi viszonyba lépett vele. Őt nagyon szerettem, becsületes, dolgos ember volt. Alkalmazkodott a kapitány nagyanyámhoz. Őt tekintettem nagyapámnak, ugyanis nagyapáimat én nem ismertem. Kiss Ferenc apai nagyapám 1900-ban meghalt, az anyai, a Döme pedig Zentán élt, és már gyermekkoromban országhatár választott szét bennünket. A szülői házat a nagyméretű szobáival nagyanyámék építtették, persze a Bábi elképzelései szerint. A legnagyobb szobában, az ebédlőben tartották az úrilányoknak a tánciskolát, a műkedvelő előadások próbáit. Már előtte való nap be kellett fűteni, hogy megfelelő meleg legyen.
– Ahol ilyen különleges emberek éltek, ott a lakóhely is különleges lehetett. Ez a megállapítás érvényes András bácsi szülőhelyére, a bánsági Facsádra is?
– A község, Facsád neve csodálatos emlékeket idéz fel bennem. Néhai kedves barátom, Mócsy László édesapja mondta nekem: „Andriska, gyűjtse az emlékeket, mert öregkorára csak ezek maradnak meg”. Ez igaz is, ma szinte vakon és süketen a szép emlékeimből élek. Azt hiszem, minden gyereknek volt egy saját Pál utcája, ami számomra a játszóhelyeinkben, diákkoromban a Begán testesült meg. Facsád járási székhely volt: járásbírósággal, adóhivatallal, főszolgabírósággal, orvosokkal, ügyvédekkel, ami nagy dolognak számított abban az időben. Az úgynevezett központban laktak a tisztviselők, szabadfoglalkozásúak, valamint ott működött a helyi szóhasználat szerinti három aranybánya: a közjegyzői hivatal, az állatorvosi rendelő és a patika. A sváb iparosok jórészt már magyarul beszéltek. Itt mindenki által betartott aranyszabály volt, hogy a gyermekekkel lehetőleg az anyanyelvükön beszéltek. Az utcánkban lakott a Maros menti színromán szűrszabó, Milo bácsi, aki minden találkozáskor megkérdezte: „Hogy vagy, Bandika? Hova mész, Bandika?” Gyermekkoromban Facsád már három részből állott. Eredetileg a Bega által kettészelt település a telekkönyvben Német Facset, illetve Román Facset néven szerepel. A Német Facsetot Központ néven emlegették, a román rész neve pedig Túlahíd volt. A Darányi Ignác-féle mintatelepítéssel a Központtól keletre létrejött a község harmadik része, a magyarok lakta telep. A román rész túlahídi gazdái nyakkendő nélküli „német ruhában” jártak. Sokaknak lakása is polgári jellegű, faragott „altdeutsch” bútorokkal volt berendezve, ősszel, betakarítás után pedig elmentek Herkulesfürdőre, kúrálni magukat. A környezet vegyes volt, elmagyarosodott svábok, zsidók, kevés magyar. A telep volt színmagyar. Sajátos rend uralkodott, jól megértették egymást, nem volt összetűzés, nem házasodtak össze mással, de megbecsülték egymást. A román gazda nem állatorvoshoz, hanem telepes emberekhez ment, akik nagyszerűen értettek a lovakhoz. A telepes legény a kocsi oldalait otthon hagyta, állt a szekéren, tartotta a gyeplőt, szinte repült. A községet a 30-as években tovább színesítették a bukovinai csángók. Az alföldi parasztok nem fogadták be őket, a románokkal laktak. Azt mondták rájuk, hogy akik kistermetű „patkány” lovakkal húzatják a kocsijukat, azok nem kellenek. Édesapámat ebben a községben választották meg jegyzőnek, aki 1940-ig ott is volt, amikor hivatalból áthelyezték az észak-erdélyi részbe, Csíkszenttamásra. Édesanyámnak, a „lúdoktor” leányának a „láncos kutya” Tito idején, zentai származása miatt hetente kellett volna jelentkeznie a rendőrségen. A rendőr szólt neki, hogy úgyis mindennap látja az utcán, ezért eltekintett az előírástól. Ez volt az ottani helyzet.
– András bácsi egész életében meghatározó szerepet játszott a család, egykoron szülei, testvérei, majd felesége, akit haláláig ápolt, s leánya, aki most András bácsit gondozza.
– Változatlanul vallom, hogy a nagy bajoktól megóvó, összetartó közösség a család. Az enyémben voltak ugyan németek is – bár az aradi nagyanyám teljesen elmagyarosodott –, de a Kiss család magyar nemzettudata mindig töretlen maradt. Ezt sugallták a könyvtár, a folyamatosam járatott napilapok és folyóiratok, a falon díszes keretben függő nagyméretű képek: Bem tábornok, Petőfi Sándor tiszti egyenruhában, középen Benczúr Gyula nagy Millennium-képe Ferenc Jóskával (így emlegették) és Erzsébet királynéval. (Vajon mit szólt volna ehhez 48-as nagyapám?) A magyar nemzettudat nem csorbult a németül beszélgetők miatt. Az ünnepi nagy ebédeken három nyelven folyt a társalgás. Nagyanyám magyarul beszélt velünk, a nevelő nagyapámmal németül értekezett a család, én románul, bánsági nyelvjárásban. Önfejű gyerek voltam, engem nem lehetett kijavítani, márpedig ezt valamelyik testvérem megtette, ezért az étkezéseknél nem beszéltem soha többet németül. A család: édesanyám, Döme Margit, aki nagyon szép, kistermetű asszony volt, hat gyermeket szült. A régi szokások szerint a várandósság idején mindentől megkímélték, az anyja etette, túltáplálta, ezért a magzat nagy lett, és szüléskor Istvánkát az orvos darabokban kellett „világra hozza”. Árpádka, a harmadik gyerek az akkor gyakori gyermekbetegséget, tüdőgyulladást kapott, és nem élte túl a krízist, ami a betegség 9. napjára esett. Négy épkézláb gyermek megmaradt. Engem már nem a híres Gruberné, hanem a Vadászné nevű bábaasszony segített a világra. Őt neveztük Gólya néninek. Feri bátyám 11, Margit nővérem 5, Dunci nővérem 6 évvel volt idősebb nálam. Amikor bátyám született, apám diófát ültetett a kertben, nővéreimnek orgonafát oltott. Nekem szerényebb fogadtatásban volt részem. De én kineveztem magaménak a két ágból összefont körtefát és a naspolyafát. Idővel „kisebbségi gyereknek” minősítettem magam, de téved az, aki pszichológiai leckét mondva, frusztrálásról értekezne. Én rangnak éreztem. Nagyon szabadon neveltek bennünket. Egy szabály volt: étkezésről nem lehetett hiányozni, azokon mindig ott kellett lennünk. Pupsinak becézett Feri bátyámnak különleges státusa volt, mert a Zsófia császárnét utánzó nagyanyám, Bábi nevelte születésétől fogva és ő fedezte egyetemi tanulmányai költségeit. Én voltam viszont a család legkisebb, legdédelgetettebb gyermeke. Apai nagynéném viszont engem tekintett a Kiss família igazi képviselőjének a családban. Csak énekszó mellett voltam hajlandó elaludni. Eleinte szegény anyám volt az áldozat, akinek énekelnie kellett. „Üss kettőt a fenekére – tanácsolta a szomszédasszony a kerítésen át –, attól majd elalszik.” Édesanyám szépen énekelt, abszolút hallása volt, utóbb ebből is élt, zongoraleckéket adott. Később a szolgálók énekeltek nekem elalvás előtt. Őket soha nem neveztük cselédnek. Ma is a fülemben csengenek az ő nótáik: „Megdöglött a bíró lova”, „Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni”, meg a háborús nóták, „Ácsi, bácsi, komitácsi, hasába ment a golyó” sorai, dallamai. Azóta nem szeretem a szabadcsapatos orvlövészeket. Lakásunk előszobájában volt egy trimó elnevezésű bútor, tetején porcelán vázaszerűség, a fedelén egy zerge ágaskodott, ott névjegyek voltak. A bútorban több évfolyam 19. századi Ország Világ, Über Land und Meer, ez utóbbiban volt egy sorozat pálcikaember történet, a Pesti Hírlap vagy Napló album alakú mellékletei, köztük az Erzsébet- és Munkácsy-albumok. Ott voltak a hadikölcsön-kötvények, nagyon jó minőségű merített papíron. Milyen gazdagok vagyunk – mondtam. Anyai nagyanyám, a Bábi eladta aradi házát és annak árát hadikölcsön kötvényekbe fektette, mert „mire a falevelek lehullnak” ezek jó gyümölcsöt hoznak. El is úszott az egész. Egész életemben nagyon szerettem a meséket. Benedek Elekkel már nagyon korán megismerkedtem, még amikor felolvastak nekem a könyveiből. Amikor már megismertem a betűket, magam folytattam az olvasást. Felötlenek a címek: Bálványos vár, Mirkó királyfi. Ahogy akkor mondták: Verne Gyula, May Károly, Sebők Zsigmondtól a Mackó úr és Dörmögő Dömötör utazásairól szóló kötetek. Nem tudom, hogy ma ezeket hogyan minősítik, de kedvenceim voltak. A műveket különböző szempontokból lehet minősíteni, az a fontos azonban, hogyan él az olvasóban tovább az író munkája. A családban nem voltak már nagy utazások, mint a Monarchiában, amikor beutazták Magyarországot, s ami számomra a honismeretet jelentette. Emlékezetes maradt számomra az, hogy Dorka meg Zebulon levették kalapjukat egy-egy nevezetes emlékhelyen.
– Gondolom, az előbb említett szolgálók ugyancsak kényeztették a legkisebb gyereket, s újabb élményeket vihettek az életébe.
– A könyvek mellett jól emlékszem a szolgálók meséire, elbeszéléseire. Keresztúri Rózi telepes leány volt. Ő a családja származási helyéről, a csanádpalotai álomvilágról mesélt nekem, miközben reggeliztem. Forgószélről – ami nálunk nem volt – és azt, hogy ott az ángyát a kerítésen túlra röpítette. Mi nem azokat a szavakat használtuk, mint ők. Nem volt ángyunk, legfeljebb tántink. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy Feri, a szabósegéd miért olyan fekete, hogy a szabóasztal mögött csak a szeme fehérje világít? Tudod Bandika, mikor az anyja várandós volt, elnézte magát egy négeren. Facsádot ugyanis az első világháborút követően francia vezénylet alatt álló szenegáli csapatok szállták meg. Más világ volt a bukovinai Zenáé egyedi énekeivel és más volt a bunyai Katié. Bunya egy isten háta mögötti szegény település volt, onnan jöttek ezek a becsületes, tisztességes, dolgos bunyai lányok szolgálni. Katinak az ugyancsak kedves, szelíd nővére egy gazdag mészárosnál szolgált. Ott volt segéd egy módos telepes fiú, akinek a parasztnábob unokáját szánták feleségül. Ez azonban megerőszakolta a Kati nővérét, de nem lehetett szó házasságról. „Bevehetem már az ablakból a két fehér muskátlit” – mondta keservesen az anyja, mert Bunyán az eladó lányok jelképe volt a fehér muskátli.
– Ha még lejjebb ereszkedünk a múlt feneketlennek tűnő kútjába, milyen meghatározó gyermekkori emlékeket meríthetünk ki belőle?
– A séták. Anyám szenvedélyes sétáló volt, elmentünk Túlahídra, a Telepre. Emlékszem a kocsmáros Petrovicsra, aki rác volt – mint Petőfiék –, de magyarnak vallotta magát. A telep egyforma házakból állt, ezekhez gazdaság tartozott, még sétatere is volt. Ők promenádnak mondták, később ott volt a teniszpálya. A klinkertéglás, emeletes épületet, az adóhivatalt palotának hívták. A telepesek dinnyét, dohányt termesztettek. Sétáltunk a dohányföldek mellett, napraforgót csak a kukoricaföldek szélén láttam. Szégyen volt nem zsírral főzni. Az óvoda. A szomszéd gyermekkel, Jóskával, a Deutsch szatócs és gabonakereskedő unokájával jártam óvodába. Ringelinek hívták, ő volt a Ringlijóska. Nem tudom már, milyen óvoda lehetett, de a Telepen volt, és a Krisovánszky-leány volt az első óvónőm. Aztán a központi óvodában egy sötét ruhában járó molett asszony volt az óvó néni. Román óvoda volt, magyar, román, sváb gyerekek együtt játszottunk, mindenki a maga nyelvén énekelt. A telepi magyar elemi iskola már csak kétosztályú volt, az egykor kiváló tanítónővel, a bicsérdista Perepatics kisasszonnyal, aki az én koromban már idegroncs volt. Szüleim a többi központi magyar gyermekkel a központiba írattak. Oda jártunk Ringlijóskával, Gyöngyössy Jánossal (Pancsival), akihez egy hosszú élet barátsága köt. Mi hárman összetartoztunk. Nem tanultunk meg tökéletesen románul, hiszen a román gyerekekkel együtt bánsági kifejezéseket, rengeteg németből elrománosított szót használtunk. Szüleink azonban a zsebükbe nyúltak, heti háromszor magyar és német órára jártunk Lujza nénihez, aki esküt nem tett tanítónő volt, és a magyar tanrendszer szerint oktatott.
– Szinte jelképesnek tekinthető, hogy középiskoláit Lugoson és Temesvárt végezte, Facsádról ezeken a városokon ment keresztül az Erdéllyel összekötő út.
– A négy elemi után mentem a középiskolába. Én akkor már Enyed álomvilágában éltem. Bátyám Szászvároson, majd az enyedi Református Kollégiumban tanult. Amikor az elemiben levelet kellett fogalmaznunk szüleinknek, akkor én mindig Enyedről írtam haza. Apám a negyedik osztály vége felé viszont egyszer azt mondta nekem, ne minduntalan abból a városból írjak, nem biztos, hogy oda megyek. Pedig addig folyton Kónya bácsival – egy ottani tanárral – riogattak, ha helytelenkedtem. Bátyám is azzal fenyegetett, hogy majd a nagy diákok elküldenek canis mergát venni. Apám akkor már tudta, a kormányzat megtiltotta, hogy a köztisztviselők felekezeti iskolába járassák gyerekeiket. Apám tehát a beiratkozás előtt kijelentette, jobb lesz nekem Lugoson, a megyeszékhelyen, mert közelebb maradok hozzájuk. Az állami főgimnázium neve akkor Coriolan Brediceanu Líceum volt. Amikor apám felvitt a felvételire, a szomszéd község jegyzője is velünk volt a fiával, hogy őt is beírassa. Meglátta, hogy a líceum nevelője éppen elagyabugyál egy kisdiákot, mire úgy határoztak, hogy nem az állami internátusba adnak. Így került a látókörükbe a görög katolikus püspökség által működtetett, francia szerzetesek vezette internátus. Apai nagynéném, az Ádi Tánti, ideadta a Kissek 19. századi diákládáját, azzal vittek be a megyei számvevőségi tisztviselő Deutsch bácsi autóján a karánsebesi úton levő internátusba. Mikor apámtól elbúcsúztam, arra kértem, mondja meg a többieknek, hogy nem sírtam, pedig a torkomat szorongatta a sírás. Akkor kezdődött életemnek az a szakasza, amit én később „francia légiónak” neveztem. Amikor én odaérkeztem, a francia szerzetesek közül már csak egy maradt, a Pere Leandre nevű, Assumption-rendbeli szerzetes, akit Mon Pere-nek (Atyámnak) kellett szólítanunk, s ebből aztán Monper lett. Mielőtt Lugosra került, a Közel-Keleten volt misszionárius. Az előírás szerint a bennlakónak két inget és gallért a hozzá való gombokkal kellett magával vinnie. Ezt nyilván egy 20. század eleji francia prospektusból vették át. Kínlódtam is sokat velük a hazai apacsing után. A diákok hivatalos nyelve a francia volt, az első évnegyed végéig használhatták anyanyelvüket francia szavakkal. Az állandó francia nyelvhasználatot Monper úgy biztosította, hogy szünetben a diákok között járkált, s ha meghallott valakit más nyelven beszélni, így szólt hozzá: Vous avez le baton, azaz Tiéd a stafétabot. Ez azt jelentette, hogy a diáknak kellett keresni egy másik nem franciául beszélőt, ha legjobb barátja is volt, hogy átadja neki a botot. Ha nem talált mást, akkor az esti szilencium után büntetésből nem mehetett lefeküdni, hanem 10 sort kellett franciából lefordítania. Második alkalommal meg kellett tanulnia egy francia igét. Ha egymás után harmadszor is nála maradt a bot, a Monper behívta az irodájába, ahol állítólag egy bikacsökkel jól megverte. Jó módszer az állandó francia társalgás biztosítására, de jellemformáló hatása megkérdőjelezhető. A Monper a reggeli ébresztőnél sem volt éppen kíméletes. Reggel fél hatkor bejött a hálószobába, háromszor tapsolt, mindenkinek ki kellett ugrania az ágyból, és egy fohászt kellett mondania. A megérkezésem utáni első reggelen nem hallottam meg a tapsot, ezért a többiek nagy sajnálatára derékszíjával kétszer az arcomra ütött. Riadtan jöttem rá, hogy új környezetbe kerültem. Hetente sorrend szerint kötelező volt a kápolnában kántori teendőket ellátni. A zsidó fiúk felmentést kaptak, így Ringlijóska is. A mise után reggel hatkor visszamentünk reggelizni, majd sorban elindultunk az iskolába. Az internátusban az alsósokat esténként a magasabb osztályban levők hallgatták ki a másnapi leckékből. Önfejű voltam még akkor, és amikor a hetedik osztályos fiú leckeellenőrzés során tenyerest adott, kijelentettem: megkérem az apámat, hogy vegyen ki az internátusból. Ezt megmondták a Monpernek, aki megkérdezett, hogy ez igaz-e. Aradi sváb nagyanyám örökségeként öntudatosan azt válaszoltam, hogy nem azért fizetnek itt, hogy verjenek. Erre más felsős diákot osztott be a csoportunkhoz. Furcsa ember volt. Egyszer kint voltam az udvaron, a Monper pedig festette a be nem fejezett ablakokat. Felajánlottam a segítségemet. Mikor befejeztük a munkát, játékos fény csillogott a szemében. Megköszönte a segítséget és ezt mondta nekem: Vous Bandi. Ma sem tudom, hogy a nevemen szólított, vagy pajkosan banditának nevezett…
Az állami iskola magyar diákjainak külön szigetet jelentettek a vallásórák, amelyeken nem csak hitükben erősítették meg őket, hanem nemzettudatukat is elevenen tartották. Én a Temes partjára, a református parókiára jártam hittanórára. Társaim köztisztviselő és vasutas gyerekek voltak. Oktatónk volt a korán elhunyt Szombati Szabó István, költő lelkész, majd a nagyműveltségű, Oxfordot is megjárt Nemes Elemér. Egy télen, amikor osztálytársaimnak a líceum épületében vallásórájuk volt, kint álltam a folyosón, amikor arra ment órára a katolikus osztálytársaimat oktató minorita szerzetes. Megszólított, hogy ne ácsorogjak a hidegben, hanem menjek be az ő órájukra. Lugoson Pacha püspök elnémetesítő törekvései ellenében a minoriták tartották a lelket magyar híveikben. Sokat foglalkoztak gyermekekkel, télen szánkázni vitték őket, ahova engem is magukkal vittek. Azt is el kell mondanom, hogy a lugosi osztálytársak, a bánsági tanáraink részéről sohasem éreztem soviniszta megnyilvánulást. Ezt csupán francia részről. A román oktatási rendszerben csak az anyanyelvén felnőtt ember taníthatott. Az első osztálytól kötelező francia nyelvet Franciaországból jött tanárok, a francia misszió tagjaiként tanítottak. A reformátusok borítékban vitték a vallásjegyet az osztályfőnöknek, aki éppen hiányzott, a francia tanár helyettesítette. Ez visszadobta a borítékot, hogy ő nem vesz el írást bármely szektától és rovartól (secte ºi insecte). Jó szójáték, de egy tízéves gyerekkel?... Mikor visszajött az osztályfőnököm, Traian Simu megkérdezte, hogy miért nincs hittanból jegyem. Mondtam, hogy mi történt. Erre azt mondta, hadd el, mert bolond. A történelemleckéket az alsós osztályokban Simunál szóról szóra fel kellett mondani. Szerinte erre azért volt szükség, mert ha a bánságiak a maguk nyelvén mondják el a leckét, sosem tanulnak meg jól románul. A 3. osztály vége felé egy nálam idősebb osztálytársam, egy másik nagyobb fiúval vezérkedni kívántak felettünk, és szexuális játékokra akartak kényszeríteni. Én nem voltam hajlandó engedelmeskedni nekik, ezért állandóan zaklattak és terrorizáltak. Erre felfigyelt az ideggyógyásznak készülő bátyám. Szólt otthon, és kivettek az internátusból. A következő évben átírattak a temesvári középiskolába. Akkor már Temesváron lakott Margit nővérem, a férje, Ferencz Antal testnevelő tanár volt ott. Ottlétem alatt náluk is laktam. A Bega partján egy más világ fogadott. A Diaconovich Loga Líceum nagyvonalú iskola volt, jó tanárokkal, az igazgató, Bejan magyar egyetemre járt, a román irodalom oktatásánál párhuzamosan tanított: például a román és a magyar nyelvemlékeket egyszerre ismertette. Schütz bácsi németet tanított, szigorúan rám szólt, amikor feleltetett: Ne svábul! Temesvárt nem volt diszkrimináció. A sportot nagyon komolyan vették, aki nem tudott futballozni vagy úszni, az alacsonyabb rendűnek számított. Akkor komoly bajnokok kerültek ki a városból. Ha játszott a temesvári Ripensia, a mozdonyvezető a buziási vonalon, ahonnan rá lehetett látni a pályára, megállította a vonatot, az utasok kikönyököltek az ablakba, és nézték a fülkéből a játékot. A hittanórákat Debreczeni István tanította, aki Nagyszalontáról került Temesvárra, és neves Arany János kutató volt. Később Bereczki Sándor segédlelkész foglalkozott velünk, külön összejöveteleket szervezett nekünk, amelyeket áthatott Szabó Dezső szelleme.
(Folytatjuk)
Művelődés (Kolozsvár)

Bányászjárás-hangulatot elevenít fel Kovásznán a szakszervezeti vezető
„Nagytakarítás”, vagyis a vezetőség eltávolítása helyett egy csésze kávéval is beérték volna tegnap a kovásznai Montana Szálloda előtt tüntetők.
A kétórás demonstráció után a szálloda elbocsátott alkalmazottjainak nyolcfős csoportja bevonult a hotel előcsarnokába, ahol a bárban kávézni szerettek volna. A presszó azonban zárva volt, így távoztak, legközelebb egy hónap múlva találkoznak a tüntetés megszokott helyén – mondták. Egy héttel korábban a tüntetőket vezető Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet elnöke kemény hangon kérte a szálloda vezetőségének lemondását. Ha nem mennek, ők végeznek majd nagytakarítást a szállodában – hangoztatta akkor. Tegnap a tüntetők azonban csak a lemondást követelték. Dr. Bálint Zsuzsa, a szálloda kezelőközpontjának főorvosa tegnap érdeklődésünkre elmondta: ha a tüntetők anyagi vagy morális kárt okoznak a szállodában, akkor vállalniuk kell érte a felelősséget. A tüntetőket személyesen ismeri, némelyikkel 20–30 évet dolgozott együtt, civilizált embereknek tartja őket, nem hiszi, hogy ilyesmire vetemednének. A szakszervezeti vezető megnyilvánulása, ahogyan bejelentette a „nagytakarítást”, az a ’90-es évek bányászjárásainak hangulatát idézi – vélekedett. A főorvos azt is elmondta, a szálloda nincs csődben, sőt, Kovásznán az egyetlen egység, amely saját lábán próbál megállni, és nem a kezelőjegyekkel érkezőkre alapoz. Jelenleg 134 vendégük van, ötven állandó alkalmazott (akiknek szezonon kívül biztosították a 75 százalékos fizetést) és több idénymunkás biztosítja a kiszolgálást. Ha a tüntetők nem tértek volna peres útra, lett volna esélyük az újraalkalmazásra. Most azonban várják a per eredményét, ha a bírák azt mondják, törvénytelen volt az elbocsátás, akkor visszaveszik az embereket, ha viszont a szállodának adnak igazat, lezártnak tekintik az ügyet – fogalmazott. A szállodában az idény beindulásáig vannak nehézségek, de azt nem tartja jogosnak, hogy Neagovici a vezetőséget és őt személyesen is az egység csődbe juttatásával vádolja. A téli elbocsátásokat jogi lépésekkel, a kollektív munkaszerződésben foglaltakkal lehetett volna rendezni. Azt tervezték, tavaly télen Herkulesfürdőn tárgyalják meg a szerződést tizenöt fős bizottság előtt. Ennek a csoportnak a jogi szakértője kellett volna legyen Neagovici, de ő nem jelent meg a gyűlésen. Ezzel elbukott a kollektív munkaszerződés – mondta el Bálint Zsuzsa.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vásárhelyen mikor lesz?
Konzulátus a Szörényi Bánságban
Magyar tiszteletbeli konzulátust avattak fel kedden a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). A képviselőetet az évtizedek óta a Duna-parti városban élő Molnár Endre vállalkozó vezeti. A terület utoljára Mátyás király idejében tartozott a Magyar Királysághoz, Szörényi Bánság néven.
„Igyekszünk az egész országban biztosítani a konzuli érdekvédelmet. Megnyílt a Bulgária és Románia közötti Vidin–Calafat Duna-híd, és nagyon megnőtt az átmenő kereskedelmi forgalom, illetve a turizmus is a Vaskapu környékén, a régi Bánságnak ezen a déli részén, Herkulesfürdő és Mehádia környékén” – magyarázta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, hogy mi indokolja a szörényvári képviselőet megnyitását.
Molnár Endre köztiszteletnek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, a helyi és országos politikában is jártas vállalkozó, a Tropical szálloda tulajdonosa – mutatta be a tiszteletbeli konzult a nagykövet. Az olténiai megyék (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea) tartoznak az új konzuli területhez, amelyek távol esnek a hagyományos magyar misszióktól. Molnár az MTI-nek elmondta: már azelőtt, hogy kinevezték volna tiszteletbeli konzullá, és kihelyezték volna a magyar címert és zászlót az irodára, öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért.
Magyarországnak Jászvásárban és Konstancán van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. A temesvári képviselőet jelenleg nem működik, mert még nem nevezték ki a közelmúltban elhunyt Pánczél Zoltán tiszteletbeli konzul utódját.
Az MTI érdeklődésére, hogy van-e valamilyen fejlemény a Marosvásárhelyre tervezett, a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozó konzuli iroda ügyében, amelynek a megnyitásához a román fél nem járult hozzá, Zákonyi Botond annyit mondott: „Reméljük, hogy felismerik: a magyar diplomáciai jelenlét bővülése elősegíti a két ország közötti kapcsolatok élénkülését mind gazdasági, mind kereskedelmi, turisztikai és kulturális területen, ami mindkét félnek fontos”. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kitüntették Wild Ferenc hegyimentőt
Wild Ferencet a múlt héten tüntették ki, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) Hegymászó szakága különdíjjal, Zsigmondy Emil-emlékéremmel jutalmazta. Az április 7-i díjátadón azonban a Magyarországon élő Wild egészségi okok miatt nem tudott megjelenni.
Wild Ferenc neve közismert Gyergyószentmiklóson, legfőképp a hegyimentők gondolnak rá hálával, hiszen ő volt, aki 1977-ben Páll Tiborral közösen létrehozta a gyergyószentmiklósi Hegyimentő Egyesületet.
Az MHSSZ által közölt ismertetőben írják róla: „Wild Ferenc hegy- és sziklamászó 77 éves. Aradon született, elsősorban Erdélyben volt aktív, mégis rendszeres kapcsolatot tartott a magyar hegymászással, Magyarországon egy egész nemzedék ismerte a nevét. 1960-ban kezdte a mászást, eleinte versenyzőként, majd hegymászóedzői diplomát szerzett. Erdély különböző hegységeiben számos új utat nyitott ( Pádis, Cserna-völgy, Herkulesfürdő, Néra-szoros), egyedüljáróként első megmászásnak minősülő téli gerincbejárásai voltak a Fogarasban, a Királykőn és a Görgényi-havasokban. A '70-es és '80-as években ő szervezte, oktatta és vezette a gyergyószentmiklósi magyar hegymászókat, akik a Békás-szoros útépítései mellett azóta is végzik a szervezett hegyimentő munkát a Salvamont hegyimentő csapat keretében. Ennek a gyergyói csapatnak tagjai Wild Ferenc irányítása alatt többször részt vettek az MHSSZ-szel közösen adatgyűjtő terepbejárásokban és megmászásokban, amelyek célja magyar nyelvű kalauzok megjelenése volt.”
Wild Ferenc nemcsak mászó, mentő és oktató, hanem író is. Oktatóanyagokkal szolgált sokaknak, Erdélyben és Magyarországon egyaránt, a Hegymászók könyve, amely 1978-ban jelent meg. A Békás-szoros és környéke. Sziklamászó kalauz című kiadványát Gyergyószentmiklóson szerette volna kiadatni, végül Budapesten nyert végleges formát, és tartalma az MHSSZ honlapján is elérhető. Szintén 2012-ben megjelent Fogarasi-havasok. Hegymászó- és turistakalauz, és előkészületben van A Királykő mászókalauza, illetve A Bucsecs mászókalauza.
Tisztelgés az elődök munkája előtt
A mai, gyergyói hegyimentők is fontosnak tartják visszatekinteni a kezdetekre, az úttörőkre. Nem csak munkájuk során emlegetik az előttük járókat, honlapjukon is felhívják a figyelmet arra a bizonyos dátumra, mely az egyesület létének kezdete, és amely Wild Ferenc, illetve Páll Tibor nevéhez köthető. A két alapító ma távol él Gyergyószentmiklóstól, Wild Budapesten, Páll Izraelben lakik. Mindketten nyomon követik az utódok munkáját, akik már a harmadik generációról is gondoskodnak, hiszen sok önkéntes fiatal tanulja az életmentő munkát, és a gyergyói hegyimentés történelmét is. Azt, hogy az alapítástól 1989-ig az egyesület az akkori megyei néptanács támogatásában részesült, az éves költségvetésből edzőtáborokra és az utánpótlás képzésére futotta. Ugyanakkor több sziklamászóút és turistaösvény feljavítása is megtörtént ezekben az években.
1990-től nehéz idők jöttek. „Megszűnt az anyagi támogatás, a Gyilkos-tó turistaforgalma leépült, és megkezdődött az üdülőtelep hanyatlása. Az erdőkitermelés nem kímélte a turistaútvonalakat sem, a Békás-szorosban megjelentek a telefonkábelek, ami nagyon zavarta a sziklamászó útvonalakat. Ésszerűtlenül és indokolatlanul épültek a Gyilkos-tó és a Békás-szoros területén a különböző kereskedelmi egységek. Egyszóval előtérbe került a pénzszerzés, és háttérbe szorult a táj szépségének megőrzése és a természet védelme” – emlékeznek a hegyimentők.
Néhány lelkes csapattag kitartó maradt, és önkéntes módon, saját költségen megpróbálta fenntartani az egyesületet, segíteni a bajba jutottakon, javítgatni a megrongálódott mászóutakat és turistaösvényeket. 1992-ben a gyilkos-tói orvosi rendelő épületéről – amely a városi közüzemek tulajdonát képezte, és amelyet a városi kórház bérelt – a kórház lemondott az egyesület javára. Az épület állapota kritikus volt és javításra szorult. A csapat tagjai önerőből és néhány önzetlen támogató jóvoltából tették lakhatóvá az épületet. 1996-ban történt a legnagyobb változás, amikor a Dancurás Hegyimentő Egyesület önálló, nonprofit szervezetként újjáalakult.
Az egykori ingatlan már csak emlék, új hajlékuk van a hegyimentőknek a Gyilkos-tónál. És támogatás is érkezik, a helyi és a megyei tanács is felismerte munkájuk szükségességét a biztonságos hegyi turizmus terén. Így a csapattagok egy része önkéntesként, mások pedig hivatásos, fizetett munka során, a borszéki csapattal kiegészülve végzik a sokszínű, négy évszakos, huszonnégy órás tevékenységet. Wild Ferenc sikerének mindannyian örvendenek.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Erdélyi turizmus: Brassó megye a legnépszerűbb
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Székelyföld, a borvíznagyhatalom (Konferencia az ásványvizekről)
A Kárpát-medence ásványvizei címmel tartanak nemzetközi tudományos konferenciát immár 13. alkalommal, ezúttal – első ízben – Sepsiszentgyörgyön. Az előadások pénteken lesznek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanulmányi központjában. A rendezvényről a konferencia három társelnöke közül ketten, Máthé István, a Sapientia EMTE docense és Nagy József, az Aquasic Egyesület igazgatója, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tartott beharangozó sajtótájékoztatót tegnap a megyeházán.
Tamás Sándor örömét fejezte ki, hogy a tudományos konferencia helyszínéül Háromszéket, Sepsiszentgyörgyöt választották, hisz, mint mondta, ez büszkeség forrása, ugyanis Székelyföld Európa borvíznagyhatalma. Csupán Háromszéken több mint 600 borvízforrást tartanak számon. Ilyen térség Kovászna Vajnafalvával együtt, Bálványos és a Felső-Olt mente. Románia ásványvizeinek harmada Székelyföldön található. A cél, hogy a gyógyvizes kezelőközpontok működtetésével és a népi feredők használatával párhuzamosan az ásványvíz turisztikai és gazdasági vonzatát is fellendítsék.
Az elnök felemlítette: a megyeháza korábban kiadta Kisgyörgy Zoltán Háromszéki borvizeskönyv című kötetét, ez alkalomra az Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Márta szerzőcsoport Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kiadványa látott napvilágot. Ugyanebben a sorozatban előkészületben Nagy Botond A háromszéki ásványvizek hőskora című tanulmánya, valamint Kisgyörgy Zoltán nagy címkegyűjteményének albuma.
Nagy József elmondta, fontosnak tartották, hogy Háromszék is bekapcsolódjék szervezőként egy ilyen nemzetközi tudományos konferenciába. Nem utolsósorban azért, mert a Kovászna megyei borvízipar visszaesett, és hátha felkeltik potenciális beruházók érdeklődését. Ugyanis a régi nagy töltödék közül a bodoki és a málnásfürdői zárva áll, a bibarcfalvi éppen csak döcög. Jelenleg palackozás folyik Szentkatolnán, és gyógyvizet töltenek Előpatakon, Málnásfürdőn és Sugásfürdőn. A konferencia szakmai részéről Máthé István beszélt. Előzményeiről elmondta: a Sapientia és a magyarországi Felszín Alatti Vizekért Alapítvány közösen indította a sorozatot, ennek ötletgazdája néhai Makfalvi Zoltán csíkszeredai geológus. 2005 őszén szervezték az elsőt. Fő céljuk volt a szakembereket megszólítani. 2006-ban úgy döntöttek, minden második évben Magyarországon szervezik, aztán Szlovákia is bekapcsolódott. Hétszer tartották Csíkszeredában, négyszer Miskolcon, egyszer Mohácson, a felvidéki Herlányban és egyszer Herkulesfürdőn, most Sepsiszentgyörgyöt választották.
A főszervező ismertette: a rendezvény célja szakmai fórumot biztosítani azoknak a szakembereknek, akik a Kárpát-medencében ásványvizek feltárásával, kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak. A konferencia témakörei: ásványvíz és közegészségügy, az ásványvizek geokémiája, biológiája, az ásványvizek kutatása, feltárása, védelme, a gyógyvizek, termálvizek hasznosítása, a geotermális energia mint az ásvány- és gyógyvízfelhasználás mellékterméke, az ásványvíz palackozása, balneológia és egészségturizmus. Eddig mintegy 75-en jelentkeztek, 35–35-en Magyarországról és Romániából, öten Szlovákiából. Tizennyolc előadás hangzik el, ezekből konferenciakötetet szerkesztettek, és tegnap a frissen kikerült könyvet már kézbe is vehették az érdeklődők. A konferencia nyitó előadását Kisgyörgy Zoltán tartja Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom címmel. Értekezik még többek között Gyila Sándor a kovásznai ásványvizek és szén-dioxid-feltörések geofizikai paramétereiről, Incze Réka a Kovászna megyei mofettákban feltört gázok radonösszetevejőnek gyógyhatásáról, Tatár Márta a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban végzett kutatások és ötven év tapasztalata alapján a szénsavas ásványvízfürdők szerepéről a szív-érrendszeri betegek rehabilitációs kezelésében, Sikó-Barabási Sándor a torjai Büdös-barlangról. Ugyanakkor bemutatják a mofettákról szóló, frissen megjelent könyvet. A konferenciát szombaton szakmai kirándulás zárja. Ellátogatnak Bálványosfürdőre az Apor lányok feredőjéhez, a torjai Büdös-barlanghoz és környékére, a Grand Hotel Bálványos wellnessközpontjába, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos tőzegláphoz. A tegnapi tájékoztatón felmerült: ha Székelyföld borvíznagyhatalom, mégis mivel magyarázható a háromszéki töltödék hanyatlása? A tanácselnök a romániai privatizációs rendszerre mutatott, és arra, hogy olyanok kezébe kerültek a borvíztöltödék, akik nem megfelelően működtették azokat. A megyeháza meg szerette volna vásárolni a bodoki palackozót, ám a hazai törvénykezés ezt nem tette lehetővé. Ugyanis önkormányzatként nem ajánlhattak többet, mint a hivatalosan felértékelt ár, így idegen kézbe került a gyár, s azóta sem indult újra.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)