Megjelent Hajdú-Farkas Zoltán fordításában-szerkesztésében Harald Roth: Kis Erdély- történet /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999/ című munkája. A fiatal erdélyi származású történész a heidelbergi Erdélyi Intézet igazgatója, valamint a Scuola Transsylvanium egyetemi önképzőkör vezetője. K. Lengyel Zsolt szintén Németországban élő, kolozsvári származású történész lektorálta a munkát. /Kuti Csongor: Erdély története szász szemmel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

Higyed István lugosi református tiszteletes, a magyar református egyháztörténet doktora hosszú szolgálat után nyugdíjba vonul. Lugoson tett ökumenikus szolgálataiért tavaly, 70. születésnapján a város díszpolgárává választották. Higyed István elmondta, hogy Lugoson volt román reformáció. Fogarasi István prédikátor romául és magyarul hirdette az igét Lugoson. Fogarasi a Szászvárosi Bibliának egyik magyarról románra fordítója volt 1582-ben. Ugyancsak ő fordította románra legelőször a Heidelbergi Kátét Catechismul Kalvinesc címmel. Lugoson szolgált 1921-34 között Szombati-Szabó István költő. - Lugos nem könnyű szolgálati hely, mert rendszeresen három nyelven kell hirdetni az igét a vegyes házasságok miatt. Amióta itt tevékenykedik, rendbehozták a templomot. Higyed István mindent megpróbált, de nem sikerült kiadnia Szombati-Szabó István összes műveit. /Balta János: 33 évet szolgálni egy közösséget, isteni ajándék. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

Szept. 15-17. között a Babes-Bolyai Tudományegyetemen rendezik meg a Heidelbergi Erdélyi Honismereti Egyesület tanácskozását Erdély histográfiája - politikai feladat vagy tudományos kihívás címmel, melyen az egyetem Erdélyi Tanulmányok Központja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület társrendezőként vesznek részt. Az egyesületet 1962-ben Németországban hozták létre azzal a céllal, hogy a régió történelmének tudományos kutatását szorgalmazza Németországban több mint hetven tagja van, nagyrészt erdélyi származásúak, a romániai tagok száma eléri a kilencvenet. Fennállásuk óta százhúsz kötetet és két folyóiratot adtak ki, Heidelberg közelében tekintélyes könyvtárat működtetnek. A megnyitón minden felszólaló, köztük Andrei Marga oktatásügyi miniszter és rektor, hangsúlyozta: a szászok történelmének nyomai ma is megtalálhatók tájainkon, mintegy hirdetve a tolerancia és békés egymás mellett élés követendő példáját. A konferencián sok neves romániai, németországi, ausztriai, olaszországi és magyarországi történész adott elő a rendezvény vezértémájául szolgáló erdélyi történetírás szerepéről. /Szász történelmi konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

A Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában tartották nov. 9-11. között a hatodik Nemzetközi Könyvvásárt. A látogatók szavazatai alapján az idén is kiosztották a vásár legszebb és legnépszerűbb könyve-díjat: az I. díjat Domokos Géza Igevár. Kriterion-történet 16 helyzetképben elmondva /Pallas-Akadémia és a Polis Könyvkiadó közös gondozásában/, a II. díjat Kós Károly: Országépítő (Polis Könyvkiadó), a III. díjat pedig dr. Pokorny László: Gyógyító füvek, fák (Mentor Könyvkiadó) című könyvek nyerték el. Több könyvbemutató volt, például Kovács András Ferenc Miénk a világ című gyermekverskötetét. A Pallas-Akadémia Kiadó estjén a Heidelbergből érkezett Hajdú Farkas-Zoltán, a Nobile Officium (ebben a sorozatban jelent meg Csiki László Visszaút című esszékötete) sorozatszerkesztője beszélt, jelen volt két másik szerző, Dávid Gyula és Domokos Géza. /Kozma Mária: Hűséges türelemmel. A hatodik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./

Megjelent Csiki László Visszaút (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, Nobile Officium sorozat, sorozatszerkesztő a Heidelbergben élő Hajdú Farkas-Zoltán) könyve. A szerző ebben a könyvében vissza-visszatért Erdély földrajzi és szellemi tájaira. Csiki László 1985 óta Magyarországon él, húsz esztendő óta ez az első megjelent könyve Erdélyben (Romániában). "Az én forgandó életemben létezik egy állandó - vallja -: Erdély, mely annál személyesebb élményemmé válik, minél távolabb kerülök tőle." /Kozma Mária: Pallas-Akadémia sarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./

A Váradi Biblia nyomtatójának, Szenczi Kertész Ábrahámnak nevét viseli az a nagyváradi sajtóház és nyomda, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyitott anyaországi támogatással. A jan. 5-i avató ünnepségen hangsúlyozta Tőkés László püspök: nagyobb építkezés első lépése a sajtóház megnyitása. Szabó Tibor, a HTMH elnöke avatóbeszédében a sajtóház további támogatását ígérte. A sajtóházban nyomda és a Partiumi Közlöny és a Harangszó mellett helyet kap a kárpát-medencei tudósítói hálózat fiókja, amely a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti és a kolozsvári magyar stúdiók tudósítóiból áll. Könyvbemutatókkal köszöntötték az eseményt: Csetriné Lingvay Klára Nagyasszonyaink című könyve 15 erdélyi nagyasszony munkásságát, történetét feldolgozva láttatja Erdély történetét. Balaskó Vilmos Élet a föld alatt című, a román börtönök összeírását tartalmazó könyve másodkiadást ért meg. Bemutatták a Heidelbergi Káté revidiált kiadását, végül Szabó István tanár átfogó Ottomány monográfiáját mutatta be Dukrét Géza, a Partiumi Könyvek szerkesztője. A nagyváradi regionális sajtóház a harmadik a marosvásárhelyi és a kolozsvári után. /(Balla Tünde): A tények beszéljenek. Sajtóház nyílt Nagyváradon a magyar kormány támogatásával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

"Lászlóffy Csaba emlékezett egy volt politikai fogolynak a romániai kommunista diktatúra börtönében elszenvedett éveiről szóló naplójára. Pietsch Miklós Bogáncsszedők /Kráter Kiadó, 1998/ című könyvéről van szó. Pietsch Miklós 1934-ben született Aradon, átélte a kitelepítést is. 1957 decemberében letartóztatták Temesváron műszaki egyetemi hallgató társaival együtt, és őt államellenes tevékenység vádjával 12 évi kényszermunkára ítélték. Hiteles vallomása kordokumentum. Az 1964-es közkegyelem után azonban előbb munkás volt, majd befejezhette főiskolai tanulmányait, és építészmérnökként dolgozott szülővárosában és Sepsiszentgyörgyön. Heidelbergben él huszonöt éve, ott kiállított festményeiről ismerik. Idén megjelent könyve a Börtönnapló. Ebből közöl részleteket a lap. /Lászlóffy Csaba: A naplóíró kockázatai és esélyei. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./"

"A Belgiumban működő Közép-európai Emberjogvédő Bizottság felhívást intézett mindazokhoz, akik hátrányos megkülönböztetést szenvednek ebben a térségben nemzeti kisebbségi hovatartozásuk miatt, hogy jogsérelmüket pontos adatokkal írásban küldjék el a bizottságnak, az pedig eljuttatja az Európai Parlament által kinevezett három nemzetközi jogi szaktekintélynek. A namuri központú bizottság Pierre Gillet elnök nevében kiadott és a sajtóhoz is eljuttatott felhívása arra buzdítja elsősorban a magyar kisebbséghez tartozókat, hogy nevekkel, címekkel, pontos esetleírással bemutatott helyzetüket mielőbb küldjék el a bizottsághoz, vagy pedig levélben küldjék el a három jogi szaktekintély valamelyikének, akiknek nevét, címét is közli a felhívás. A három nemzetközi jogász Jochen Frowein professzor, a heidelbergi egyetem Max Planck Intézetének tanára, Ulf Bernitz professzor, a stockholmi egyetem tanára és Lord Kingswood brit nemzetközi jogász, az Európai Parlament volt képviselője. Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának német elnöke még júniusban közölte, őket bízta meg a parlament azzal, hogy készítsenek szeptemberre jelentést, milyen ma is érvényesülő jogsértő hatásai vannak Csehországban és Szlovákiában a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumoknak. A bizottság felhívása aláhúzta, hogy az egykori Csehszlovákiában már 1945-ben etnikai tisztogatással próbálkoztak: a német és magyar lakosságot kollektívan bűnössé nyilvánították, bírói végzés nélkül nagyarányú kitoloncolásokhoz és vagyonelkobzáshoz folyamodtak velük szemben. A Közép-európai Emberjogvédő Bizottság rámutatott felhívásában, hogy a szélsőséges nacionalizmus jelenségei joggal aggasztanak sok demokratát Európában. A politikai szélsőség rendszerint az idegenek ellen uszít. Közép-Európában viszont történelmi okok folytán az "idegenek" őseik földjén élnek, a határok változtak körülöttük, nem ők költöztek el. E jelenség két szembeszökő példája a magyar határok mentén élő magyar közösségek és a balkáni térségben szétszóródott albánok. /Eltöröltetnék az emberi jogokat sértő törvényeket. Belgiumi felhívás az elnyomott kisebbségekhez. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 31./"

"Márc. 11-én a Temesvári Református Egyházmegye lelkipásztorai negyedévi értekezletükön megtudták: Lugosra költözik az esperesi hivatal, mivel Fazakas Csaba megválasztása jogerőre emelkedett. A temesvár-belvárosi egyházközség épületében tartott összejövetelen Bányai Ferenc lelkészértekezleti elnök egy zsinat elé terjesztendő közvélemény-kutatási anyagot terjesztett elő a Szentírás, illetve a Miatyánk szövegének és a Heidelbergi Káté néhány kérdésének a fordítás-módozata kapcsán. El kell dönteni végre, hogy a Bibliát a szószéken milyen fordítás szerint fogja használni a lelkészi kar, illetve a Miatyánk szövege is milyen fordítás szerint lehessen egységesen használható a szertartások során. Fazakas Csaba , az új esperes közölte, hogy hivatala rövidesen Lugosra költözik. /Krassay Szörény: Az esperesi hivatal elköltözik Temesvárról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./"

"Tízéves a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és Könyvkereskedés, a romániai magyar könyvkiadás fontos intézménye. Csíkszeredában legalább tíz rendezvényen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen író-olvasó találkozókon tekintett vissza a kiadó és szerzői gárdája az elmúlt esztendőkre. A kiadó 70 százalékban hazai, 20 százalékban magyarországi írók, 10 százalékban pedig Nyugaton élő szerzők könyveit jelenteti meg folyamatosan. A tíz esztendő mérlege: 225 kötet. A Pallas-Akadémia Kiadó házi szerzői között van például Kányádi Sándor, Sütő András, Domokos Géza, Pomogáts Béla, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Egyed Ákos, Fodor Sándor, Kozma Mária, Farkas Árpád, Páll Lajos és a Heidelbergben élő Hajdú-Farkas Zoltán. Marosvásárhelyen a Bernády Közművelődési Központban ápr. 4-én szerveztek a kiadóval és a szerzőkkel találkozót, melyen Nagy Miklós Kund szerkesztő köszöntötte Tőzsér Józsefet, a kiadó igazgatóját, Kozma Mária főszerkesztőt, Markó Béla költőt, Gálfalvi Zsoltot, a Romániai Magyar Pen Központ elnökét, Pomogáts Béla irodalomtörténészt, az Illyés Alapítvány elnökét, Kovács András Ferenc költőt és Parászka Boróka kiadói szerkesztőt. Gálfalvi Zsolt úgy vélte, a Pallas-Akadémia ebben a kultúraellenes világban is képes volt szellemi műhellyé válni, akárcsak a marosvásárhelyi Mentor és a kolozsvári Polis. Markó Béla megjegyezte, 1989 után kiderült: van múltunk, amire építeni lehet. A szépirodalmat jórészt magyarországi támogatás tartja el, lassan-lassan a romániai költségvetésből is várható támogatás. Megszaporodtak szépirodalmi jellegű kiadványok. Van Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, van az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) a Romániai Magyar Pen Klub, folyamatosan megjelenik a kolozsvári Korunk, a csíkszeredai Székelyföld, a marosvásárhelyi Látó, és Nagyváradon új irodalmi folyóirata, a Várad. /Lokodi Imre: Tízéves a Pallas-Akadémia Könyvkiadó. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./ "

"Idén második alkalommal rendezett egyéni tárlatot Jecza Péter temesvári szobrászművész Budapesten. A Rákóczi úti Árkád Galéria (egykori Fényes Adolf-terem) látta vendégül a Heidelbergben, Münchenben és Frankfurtban is megcsodált Jecza-kiállítást. A szobrászművész is részt vett a tárlat megnyitóján, melyen legújabb kisplasztikáiból mutatott be több mint harmincat. /Szekernyés Irén: Jecza Péter egyéni tárlata Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./"

"Júl. 21-26-a között rendezték meg a Kárpát-medencei magyar református teológiai tanárok találkozóját Hitvallás egykor és ma címmel. A konferenciának a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adott otthont, a mintegy nyolcvan résztvevő a felvidéki Komáromból, valamint az anyaországi teológiákról: Debrecenből, Budapestről, Sárospatakról és Pápáról érkezett. A megnyitón Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tartott áhítatot. Dr. Juhász Tamás, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora a Heidelbergi Káté időszerűségéről tartott előadást. Tőkés László püspök Egyházunk jövőképe című beszámolóját követte a Metamorphosis Transsylvaniae című fórum. A különféle akadémiák dékánjai, rektorai tartottak beszámolót az intézetükben folyó tanításról, tudományos munkáról. Jövőre a konferenciának a felvidéki Komárom ad otthont. /Somogyi Botond: Hitvallás egykor és ma. Véget ért a Kárpát-medence magyar református teológiai tanárainak találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./"

A Németországban élő Hajdú-Farkas Zoltán az elmúlt években írásaival hazatért, rendszeresen jelen van tanulmányaival a folyóiratokban, több sikeres könyve is megjelent: Csíki kaláka (Pro Print, 1993); Telepes népség. Erdélyi szász olvasókönyv (Pro Print, 1994); ,,Erdély a legkülönb nő volt…” (Komp-Press, 1998); Székelyek és szászok (Mentor, 2001); Alkaiosz lakomája (Pallas-Akadémia, 2001). A címek is meghatározzák Hajdú-Farkas fő érdeklődési területét, s ez a szászok története és kultúrája. Új kötete, a Szászok – egy árulás /Koinonia Kiadó, Kolozsvár, 2004/ azoknak is meglepetés, akik eddig is érdeklődéssel követték a heidelbergi szerző esszéit, tanulmányait. A könyvben két neves szász értelmiségi portréja rajzolódik ki. Az egyik, hosszú évtizedek óta Németországba emigrált írót meghurcolták az ötvenes években. Barátja, a másik, jelenleg is itthon élő író (és lelkész) vallott ellene (!). Végül az író kiszabadult több mint egyesztendős embertelen lelki kínzásokkal terhelt vizsgálati fogságából. Barátja (akit a vizsgálati fogság hónapjai a vallatóknak sikerült megtörniük) kiszabadulása után elvégezte a teológiát, pap lett, és ma a szórványban hirdeti az igét néhány megmaradt hívének. /Bogdán László: Egy árulás helyzetrajza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./

Egyszerű, közérthető összefoglalása Erdély történelmének Harald Roth Kleine Geschichte Siebenbürgens című könyve, Kölnben látott napvilágot 2003-ban, Romániában a Pro Europa Kiadó jelentette meg magyarul és románul egyaránt. Harald Roth /sz. Segesvár, 1965/ német és amerikai egyetemeken tanult, jelenleg a heidelbergi Erdély Intézet igazgatója. Szerzője elfogulatlan, nem fejez ki érzelmeket a régió népei iránt. /Horváth Andor: Erdély, német szemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság júniusban aláírásgyűjtést kezdeményez egy olyan törvénytervezet támogatása érdekében, amely a Bolyai Egyetem létrehozásáról rendelkezne – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Hantz Péter, a BKB alelnöke. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről másfél évvel ezelőtt elbocsátott, jelenleg Heidelbergben kutató fizikus elmondta, a kezdeményezők nyílt levélben kérik az erdélyi magyar szervezetek – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar, illetve a Székely Nemzeti Tanács – támogatását akciójukhoz. Emlékezetes, hogy a román parlament tárgyalásra sem tartotta érdemesnek azt a félmillió erdélyi magyar aláírásával szentesített, 1994-ben beterjesztett tervezetet, amely ugyancsak az állami magyar egyetem felállítását célozta. Hantz Péter közölte, hogy Kovács Lehellel együtt pert indítanak a román állam ellen a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon amiatt, hogy 2006-ban mindkettőjüket elbocsátották a kolozsvári BBTE-ről. /Rostás Szabolcs: Aláírásokkal a Bolyaiért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

A nemzeti közösségek fennmaradásának egyik kulcsfontosságú feltétele az önálló, állami finanszírozású, anyanyelvű egyetem megléte. Jól tudják ezt Európa kisebbségei, hiszen mindegyik, körülbelül százezer főnél nagyobb lélekszámú, őshonos nemzeti közösség – mint a spanyolországi katalánok, a dél-tiroli németek, a felvidéki magyarok, a macedóniai albánok, a moldvai gagauzok, a finnországi svédek – kiharcolta magának ezt a jogot. Jól tudja ezt a mindenkori román politikai vezetés is, ezért igyekszik minden eszközzel megakadályozni az állami magyar egyetem újraindítását. Az eszközök közé tartozik az egyetemi oktatók megfélemlítése és megvásárlása is, hangsúlyozta dr. Hantz Péter. A 2006-os táblaakcióval a Bolyai Kezdeményező Bizottság a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult tarthatatlan állapotokra, tágabb összefüggésben pedig az erdélyi magyar felsőoktatás rendezetlen helyzetére hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét. A magyar feliratokat akkor helyezték ki, amikor az egyetem kiállítást rendezett az Európai Parlamentben, ahol azt állították, hogy az intézményben többnyelvű a feliratozás. A kiállítás megnyitójának napján helyezte ki dr. Hantz Péter, néhol közelharc árán, azokat a magyar feliratokat, melyeket aztán a ,,multikulturális” Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetősége azonnal leveretett. Az eset után Hantz Pétert és Kovács Lehelt kirúgták egyetemi állásukból. A táblaügy után akkora volt a felháborodás, hogy sok mindent el lehetett volna érni. Ezt azonban az árulók, a Babes–Bolyai Tudományegyetem volt és jelenlegi magyar rektor-helyettesei (mint például Magyari Tivadar, Nagy László, Szamosközi István) akadályozták meg. Jelenleg dr. Hantz Péter a heidelbergi molekulárisbiológia-laboratóriumban kutató. A Bolyai Kezdeményező Bizottság most dolgozik az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési perspektívájának kialakításán. A tanulmány egyetemfejlesztési, gazdasági, demográfiai és politikai kérdéseket vizsgáló fejezetekből fog állni. Semmilyen körülmény között nem szabad vegyes tannyelvű egyetemet létesíteni. Ezek ugyanis melegágyai a megalkuvó, opportunista vezető réteg kialakulásának. Azt szeretnék, ha a leendő magyar egyetemi hálózat egyik kara Sepsiszentgyörgyre települne, és ha megszabadulhatnának az elrománosítási céllal létrehozott struktúráktól. Dr. Hantz Péter távlati tervei között szerepel egy erdélyi kutatólaboratórium megalapítása. A Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenységet a www.bolyai.eu honlapon követhetik nyomon, tájékoztatott Hantz Péter. /Puskás Attila: Magyar tannyelvű egyetemért (Interjú dr. Hantz Péterrel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

Emléktábla Nagyszalontán Tisza Istvánnak 
A Nagyszalontai Református Egyházközség emléktáblát állított gróf Tisza Istvánnak (1861–1918) a templomban. Vasárnap délelőtt a ceremóniát istentisztelet előzte meg, amelyen Gellért Gyula diószegi lelkész, volt érmelléki esperes hirdetett igét Pál apostolnak Timóteushoz írott levele 5-ik részének 14. versét idézve: „Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek”
Az ige első üzenete így hangzik: akarom. Isten azt akarja, hogy mi itt a földön boldogan éljünk, sokasodjunk. A második akarata, hogy a magyar nemzet el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az igehirdető példaképül gróf Tisza Istvánt állította, aki önfeláldozóan a magyarok megmaradásáért rendületlenül kiállt. Tisza szerette népét, nemzetét, hazáját. Féltette, óvta a pusztulástól. Emiatt kellett mártírhalált halnia.
Ünnepi gondolataiban Fábián Gyula, a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke Tisza István méltatásaképpen kifejtette: a grófot igaztalanul az első világháború kirobbantásával vádolták, holott éppen az ellenkezője történt. Tisza nem a nemzet pusztulását akarta, hanem éppen a gyarapodásáért szállt síkra; a valóságban az ő gondolatainak célja: iskolát, kórházat, vasutat építeni; a mezőgazdaság fellendítését tűzte zászlajára, a földművesek életszínvonalának emelését. Tragikus sors jutott neki egy tragikus történelmi momentumban.
A nagyszalontai egyházközség fiataljai szavalatokkal és zeneszámaikkal tették ünnepélyessé a megemlékezést, melynek közepette Berke Sándorné hitoktató „ne áltassuk magunkat” jelszóval tolmácsolta figyelemreméltó gondolatait: nézzünk széjjel az ifjúság köreiben, a helytelen nevelésnek betudhatóan a házasulandó felek csupán egy gyermeket terveznek. Ne áltassuk magunkat: hiába vagyunk templomban, ha Istentől távol vagyunk. Ne áltassuk magunkat, a magyar nép fogyóban, pusztulóban. Hamis felfogásunkkal nézzünk szembe, számolnunk kell pusztulásunk következményeivel. A Himnusz eléneklése után a templomnak a harangláb alatti részében leleplezték Tisza István emléktábláját, majd megkoszorúzták azt. Díszőrséget álltak Bondár Zsolt, Késmárki Árpád József és Benczik Sándor, a helybeli Bocskai hagyományőrző csapat tagjai.
Sára Péter, Reggeli Újság
A NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE GONDNOKA 
Dr. szegedi és borosjenői gróf Tisza István 1861. április 22-én született Budapesten, a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, a Magyar Királyság 20. miniszterelnöke 1913. június 10. és 1917. június 15. között állt a magyar kormány élén két ciklusban. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Apja Tisza Kálmán, aki 1875-1890 között szintén Magyarország miniszterelnöke, anyja gróf Degenfeld Schomburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett, Berlinben és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott sikerrel, Budapesten az államtudományok doktorává avattatták. Egyetemi tanulmányai után katonai szolgálatot teljesített. Már fiatalon nagy műveltségre tett szert. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba, apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok vezetését.
1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, házasságukból két gyerek született. Geszti birtokosként mintagazdálkodást folytatott, szociális érzékenységgel modernizált és igazgatott, példamutató keresztyéni életet élt, mélyen vallásos ember volt. Haláláig a geszti egyházközségnek volt tagja és presbitere, anyagi támogatója, de elvállalta a kocsordi (Szatmár megye) egyházközség főgondnoki tisztségét is. Az 1883. március 29-i nagyszalontai egyházmegyei közgyűlésen megválasztották aljegyzőnek, illetve tanácsbírónak. 1902-ben, édesapja halálának évében megválasztották a nagyszalontai egyházmegye gondnokává, e tisztséget még akkor is megtartotta, mikor a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka lett. Mint Nagyszalontáról küldött egyházmegyei képviselő, részt vett a Tiszántúli Egyházkerület ügyeiben is.
Tisza István barátai lelkére kötötte: „Ha falun lakhattok, járjátok be időként az egész községet, menjetek be minden szegény ember házába, hallgassátok meg a gondokkal küzdők panaszait. Iparkodjatok segíteni. Majd meglátjátok, mire körutatok véget ér mennyire jobban lettetek, mert szégyellni fogjátok, minő csekélységek miatt voltatok elégedetlenek, amikor a falusi magyar ember igazi nagy csapásokat is zúgolódás nélkül visel el. Lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságukban élő, anyagilag, erkölcsileg független erőteljes magyar családok számát. Nekünk a magyar parasztság marad, a világ legkülönb népe és az alföldi naplemente, a természeti szépségek koronája.”
Tiszát 1918. október 31-én budapesti lakásán gyilkolták meg felbérelt vörös katonák, vélhetően politikai vetélytársa, a rossz emlékű Károlyi Mihály, Magyarország egyik szétverője felbujtására.
Erdély.ma

Megnyílt a felújított Teleki Téka
Tizenhárom évig tartó, több szakaszban végzett restaurálási munkálatok zárultak le a marosvásárhelyi Teleki Tékában. A kétszáztíz esztendős könyvtárban, amely szombaton délelőtt nyitotta meg kapuit, ismét ünnepi hangulat uralkodott. Az egybegyűltek félretették a két évvel ezelőtt bebizonyosodott könyvlopási botrány okozta gondokat, és örömmel ünnepelték a báró Teleki Sámuel Marosvásárhelyre testált hagyatékának otthont adó épület megújulását. A hétvégi esemény ünnep volt a tékaalapító erdélyi kancellár utódai, a munkálatokat finanszírozó megyei önkormányzat, a könyvtár hajdani és jelenlegi munkatársai, de főként az alkalmi és visszatérő olvasók és látogatók számára.
„Ünnep számunkra ez a nap, mert a közönség sorain végignézve bebizonyosodni látom azt, hogy ebben a felfordult világban a Teleki Téka olyan sziget, amelyen a különböző oldalak, különböző felfogások, különböző kultúrák találkozhatnak. És ez az, ami nekem a legfontosabb a Tékában, az a szellemi komfortérzés, hogy itt a könyvekben rejlő tudomány az érték, s ettől kezdődően lehetne ez a szellemi műhely akár Párizsban, Bécsben vagy Heidelbergben is” – hangsúlyozta köszöntőbeszédében a Bolyai téri szellemi műhely fiatal vezetője, Lázok Klára, aki a hősgenerációnak nevezett elődeinek, Deé Anikónak, Zsigmond Irmának, Mesaroş Vivinek, Spielmann Mihálynak és Kelemen Sándornak mondott külön köszönetet. Mint mondta, a modern kor kínálta új eszközöket is felhasználva, a könyvtár jelenlegi csapata az ő munkájukat szeretné folytatni.
„Erről szólnak azok az újítások, amelyekkel megpróbáltuk a látogatókhoz közelebb hozni kiállításainkat, illetve megkönnyíteni olvasóink munkáját. Erről szólnak a multimédiás hordozók, erről szólnak az ismeretterjesztő kis kártyácskák a tárlók mellett, az olvasóterem kibővítése, amellyel lehetőséget szeretnénk adni a diákoknak is, hogy használhassák legfrissebben beszerzett könyveinket anélkül, hogy a kutatók munkáját zavarnák” – fejtette ki Lázok Klára, aki a munkaközösség nevében a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris Díját vehette át szombaton.
Az elmúlt szálzadok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelyének számító Teleki Tékát a Maros Megyei Tanács 3,1 millió lejes ráfordítással tette rendbe. „A munkálatok során az épület olyan volt, mint egy öreg hölgy: újabb és újabb gondjai adódtak” – jegyezte meg az önkormányzat volt elnöke, jelenlegi alelnöke, Lokodi Edit Emőke, aki a szűkös anyagi források ellenére is mindvégig szívügyének tekintette a téka rendbetételét. A hatóságok beruházását a Teleki család által létrehozott alapítványok toldották meg. Annak ellenére, hogy a kommunista diktatúra teljesen kisemmizte, megalázta, és valósággal elüldözte őket, a már öt világrész tizenhárom országában élő Telekiek egy pillanatig sem feledkeztek meg ősük 1802-ben megnyílt könyvtáráról. Amint az ünnepen megjelent Teleki Czakó Juliánna és testvére, Teleki Kálmán is hangsúlyozták, annak ellenére, hogy a család egyes tagjai már nem beszélik a magyar nyelvet, nemcsak hogy magyarnak tartják magukat, de a Teleki-hagyaték és -kultusz gondozásával magyarságukat is ápolják.
Az ünnepségen a kolozsvári Passeggio táncegyüttes barokk táncokat mutatott be a látogatóknak, majd a könyvtár értékes könyveiből és igazi kuriózumokból álló tárlat megnyitójára került sor. Lázok Klára felidézte a téka egykori könyvtárosa, Gulyás Károly szavait, aki valamikor arra biztatta, hogy „kicsi boltosok legyenek ebben a gyönyörű, nagy szellemi ingyenboltban”.
Kétszázezer kötetes tudománytár
Több mint kétszázezer kötetével a Teleki Téka enciklopédikus tudománytár, bibliográfiai ritkaságok őrzője. Törzsanyagát két nagyobb könyvgyűjtemény, a 40 ezer kötetes Teleki Téka és a 80 ezer könyvet számláló Bolyai Könyvtár képezi. Az ún. vegyes gyűjtemény több egykori magángyűjtemény, megszüntetett felekezeti iskola és egy ferences kolostor idekerült töredékkönyvtáraiból áll – ily módon a hagyományos erdélyi könyvtártípusok szinte valamennyi változata jelen van az állományban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Konferencia az erdélyiek külföldi egyetemjárásáról
Múlt vasárnap a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem szenátusi termében a Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézete az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjával közösen szaktanácskozást szervezett A külföldi egyetemjárás és Erdély európai kapcsolatai a 12–20. században címmel. A témával kapcsolatos tudományos kutatások bemutatása mellett a tanácskozás tulajdonképpen arra teremtett alkalmat, hogy felköszöntsék a 80 éves dr. Szabó Miklós volt levéltárost, főiskolai tanárt, történészt, aki e kérdéssel közel 40 évig foglalkozott.
A tudományos dolgozatok ismertetése után dr. Szögi László egyetemi tanár, a budapesti ELTE könyvtárának igazgatója, Körtesi Zsuzsa, a Román Akadémia munkatársa, Pál Antal- Sándor nyugalmazott levéltáros és dr. Cornel Sigmirean egyetemi tanár, valamint a családtagok és fiatal munkatársak köszöntötték Szabó Miklóst. Igencsak meglepődött az ünnepelt, amikor bemutatták A történetíró elhivatottsága – emlékkönyv Szabó Miklós születésének 80. évfordulójára című, a Mentor által kiadott kötetet, amelyet dr. Pál-Antal Sándor, dr. Cornel Sigmirean és dr. Simon Zsolt szerkesztett. A könyv 33 szerző magyar, román és német nyelven írott szakdolgozatait, tanulmányait tartalmazza.
Az ünnepség után dr. Szabó Miklós a kutatómunkája kezdetéről beszélt lapunknak.
– Az erdélyi egyetemjárás kérdésének kutatását úgy vetették fel, hogy ha foglalkozom a kérdéssel, akkor áthelyeznek az akadémia társadalomkutató intézete marosvásárhelyi fiókjához, ha nem, akkor kimegyek Panitra tanítani, ahol egy katedrát hárman tölthettünk be. Amikor a kutatást elvállaltam, majdnem hat évig levéltárosként dolgoztam, illetve ezt megelőzően 1962-től 1976-ig a főiskolán tanítottam. Ismertem a kutatás alapvető kérdéseit. A kezdetekben Bözödi Györggyel, Kocziány Lászlóval és Tonk Sándorral fogtunk hozzá a munkához, az előbbi két munkatársunk kimaradt, így Tonk Sándorral folytattam – mondta. Nem volt könnyű a kommunista időszakban egy olyan témát kutatni, ami az erdélyiek nyugati kötődését vizsgálta, hiszen nemcsak kizárólag az egyetemjárást vizsgálták. Miután az első évet szerencsésen lezárták, egy bukaresti kutató felvetette, hogy a külföldi egyetemre járó erdélyiek közül hány volt román.
– Megmagyaráztam neki, hogy a nevek latinok, és nem tudjuk kideríteni a nemzetiségi arányt – mondta, amit elfogadható válasznak találtak, ezért etnikai szempontokból többet nem feszegették a kérdést.
A több évtizedes kutatómunka során sok érdekes vetületét kutatták a társadalmi jelenségnek. Ezek közül példaként említette, amikor egy olyan középkori dokumentumra bukkant, amely leírta, hogy egy brassói gimnáziumban végzett diákot miként kísértek ki a város kapujáig, majd neve három hónap múlva felbukkant az akadémián. "Érdekes végigkövetni miként jutott el, milyen útvonalon haladt, hiszen ez a korabeli világlátásnak, -járásnak egy módozata volt".
Az erdélyi diákok – főként a szászok, akiknek könnyebb volt bejutni – a wittenbergi vagy heidelbergi egyetemre jártak leginkább.
S hogy mit jelentett ez a nyitás az európaiság fele? Azt sikerült igazolni, hiszen a diákok alig 5%-a maradt külföldön, a többiek hazatértek és itthon kamatoztatták mindazt, amit tanultak, láttak, tapasztaltak. Volt, aki csak három évet élt külföl-dön, mások peregrinációja 15 évet is tartott. Ez nemcsak azt jelentette számukra, hogy kitörtek a falusi környezetből, ahol szabadparasztként vagy kisnemesként éltek, hanem megismerték, behozták tájainkra a nyugati értékeket. Nemcsak szellemiekben, hanem mezőgazdasági, műszaki és tudományos szempontok szerint gazdagították Erdélyt. Például az 1800-as évek elején Gyarmati Sámuel hozta be a fehér krumplit, ami megmentette az itt lakókat az 1813-tól 1818-ig pusztító éhínségtől, mi több, a mai napig is a Székelyföldet éltető mezőgazdasági termény lett. Az évszázadok során egyre több erdélyi diák jutott el külföldi egyetemekre, például 1849 és 1918 között számuk elérte a 9.522-t. Ők voltak azok, akik Erdély szellemi kincstárát gazdagították.
Mai szemmel vizsgálva a kérdést, érdekes volt a kapcsolatrendszert is elemezni, amelyet ők építettek ki és ápoltak a korabeli Európával. Ez a mai társadalmi- politikai helyzetben is érdekes téma a kutatók számára – mondta dr. Szabó Miklós. Az évfordulóra kiadott kötettel kapcsolatban közölte, titokban készítették elő, ezért óriási volt számára a meglepetés.
– A kötet megjelenése örvendetes, fellelkesít és további erőt ad ahhoz, hogy a munkát folytassam. Az egyetemjárás kérdése 1976 óta foglalkoztat, s még mindig vannak olyan vetületei, amelyeket érdemes kutatni. Ma is volt két idevágó előadás, egy útinapló ismertetése valamint a külfölddel való kapcsolatot taglaló. Vannak fiatal történészek, levéltárosok, mint akár dr. Simon Zsolt is, akik tovább kutatják a témát, ezért sem volt hiábavaló a több évtizedes munkásságom – mondta lapunknak dr. Szabó Miklós.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Építkező tudomány
Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület 11. alkalommal szervezte meg a Magyar Tudomány Napját Erdélyben. „ A felfedező tudomány 21. század eleji eredményei és távlatai Erdélyben” címmel tartott rangos esemény a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében zajlott le. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A MTA részéről, Paládi- Kovács Attila, a Magyar tudományosság külföldön elnöki bizottság kuratóriumi vezetője beszédében kiemelte, Európát súlyos válság sújtja. Ennek ellenére folyik az építkezés a tudomány szempontjából. Magyarországon a tudomány támogatására a GDP 1,1-1,2%-os részarányát biztosítják, ami a környező országokhoz képest jelentős. A mai magyar kormány értékeli az innováció, a tudományos kutatás fejlesztésének igényét. A tudományt húzó ágazatnak tekinti. Az EU tagországaiban, átlagban, a GDP 1,9-2,1%-át, költik a tudományos kutatás támogatására. Hivatkozik Móricz Zsigmond fiatal íróknak adott tanácsára, mely ma is érvényes: „Ne politizálj, építkezz”. Németh László szavait idézi, melyek nem vesztették el aktualitásukat „Kelet-Európa népeinek egymásra kell találni, ez a felemelkedés útja.” A tudomány egyre inkább nemzetközivé válik, emiatt a tudósok, kutatók közötti együttműködés szükséges.
Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja a Fórumot üdvözlő beszédében kiemelte:” Mi magyarok azt szeretjük mondani magunkról, hogy tudós nemzet vagyunk.” Egy filmet tekintett meg, amely bemutatja, hogy a gyufa, a golyóstoll stb. a magyarokhoz kötődik. 10-12 Nobel díjas tudóst tudhat magáénak e nemzet. „Tudósok, felfedezések nevével büszkélkedhetünk. Azonban, mikor ezekről beszélünk, mindez természetesnek tűnik. Nem gondolunk arra, milyen sok munka testesül meg bennük. Kutató csoportokhoz, egyének nevéhez kötjük az eredményeket. De mögötte áll az egész nemzet.”
Az EME- nek komoly szerepe van abban, hogy Erdélyben fejlessze a tudományos életet. Jelenleg megteremtődött a lehetőség, hogy az erdélyi és kárpát-medencei tudományos hálózat egybekapcsolódjon.
Szakmai szempontból értékes előadások hangzottak el, melyek bizonyítják a tudomány világának sokszínűségét.
Dávid László „Az optimális irányítás, egy új innovatív szemlélet a globális felmelegedés gondjainak kezelésére” című értekezésében a modellezésnek különböző területeken levő alkalmazását mutatta be. A következtetése: a modellek azt mutatják, bármit meg lehet tenni, ha időben hosszú távra terveznek.
Imre Mihály „ A kulturális emlékezet forrásai, jellemzői, rétegzettsége Szenczi Molnár Albert munkásságában” című előadásában értékelte a nagy gondolkodó hozzájárulását a német protestáns kultúra magyarul történő ismertetésében. (Szencen született, 1574. augusztus 30.-án, Kolozsváron halt meg, 1634. január 17.-án. Református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító.)
Imre Mihállyal beszélgetve, megtudtam, miért választotta a Szenczi műveinek kutatását. Mint fiatalember Hódmezővásárhelyen tanárkodott. Az iskola könyvtárában rátalált az 1544-es kiadású Bibliára, mely Szenczi Molnár Albert tulajdonában volt. Sűrű glosszákkal, bejegyzésekkel telt Biblia az ifjú tanárt magával ragadta. Kisdoktori értekezését e témából írta. Ez volt az, az ok, mely elindította kutatói pályáján. A nagy doktoriját is ebből írta. A bejegyzések tulajdonképpen Szenczi Molnár Albert nyugati vándorlásai alkalmával szerzett tapasztalatait, de az életének eseményeit is rögzítik. Mint például, 1622-ből származik az a bejegyzés, melyben rögzíti kislányának halálát. Ekkor határozta el Imre Mihály, hogy minél árnyaltabban, a maga teljességében szeretné megismerni Szenczi Molnár Albert életét és munkásságát. Kutatásai eredményeként két könyvet is írt. Ezekben részletesen ismerteti Szenczi Molnár Albert munkásságának sokszínűségét. Életképeket villant fel, amelyek közül egyesek a tudós fiatalkori érdeklődésére utalnak. Azt is jelzi, hogy jelen volt a Vizsolyi Biblia nyomtatásánál, mint 14 éves fiú. Lévén értelmes, rábízták a korrektura elvégzését. Fogalmazhatnánk úgyis tanítója Károlyi Gáspár volt. A magyar protestantizmus nagy teljesítménye a Vizsolyi Biblia.
Imre Mihálynak az élet megadta azt a lehetőséget, hogy minden olyan városban, melyben Szenczi Molnár Albert járt, (Wittenberg, Strasbourg, Heidelberg, Altdorf, Marburg, Oppenheim) maga is megfordulhatott. Szenczi Molnár Albert 60 évet élt. Életének felét külföldön töltötte, de soha, egy pillanatig sem felejtette el magyarságát, holott lehetett volna műveltsége révén akár német tudós is. A Vizsolyi Bibliát kétszer is kiadta Németországban, olyan nyomdában, ahol csak ő tudott magyarul. A Biblia magyar nyelvű korrektúráját ő végezte.
A hallgatóság részéről felvetett kérdésekre válaszolva, Imre Mihály kifejtette: a régi magyar irodalom egyik intenzíven művelt területe a Szenczi –kutatás. Az elmúlt 20 év alatt 3 Akadémiai fokozat született Szenczi műveinek a tanulmányozása kapcsán. A Bibliát több mint 80 alkalommal adták ki.
Néda Zoltán „ Szociálfizika”- fikció vagy valóság? című értekezésében felveti a kérdést, van-e értelme arról beszélni, hogy a szociális jelenségek tanulmányozására alkalmazhatók a fizika módszerei. Stewart szociálfizikának nevezte a „társadalmi jelenségek matematikai- statisztikai eszközökkel történő vizsgálatát”.
Néda Zoltán érveket és ellenérveket sorakoztatott fel a társadalmi jelenségek ily módon való tanulmányozására. A következtetése, a fizika alkalmazható a szociális jelenségek leírására. Különböző példák alapján érzékelteti – a 2000.-ben Londonban felavatott Milleniumi híd, a koalíciók, csoportok kialakulása a társadalomban, a vastaps – a térbeli, viselkedési kölcsönhatásokat fejeznek ki. A társadalmi jelenségek is univerzális törvények alapján alakulnak.
A szociálfizika egyre inkább valóság- mondja Néda Zoltán.
A Fórum a munkálatait szakosztályokban folytatta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Collegium Talentum a külhoni tehetségekért
A Collegium Talentum a határon túl felnövekvő magyar értelmiség bástyája. Egy olyan erő, amely öt országban köti össze a kibontakozó fiatal magyar tehetségeket és az egyes tudományterületek ismert kutatóit, professzorait.
Céluk a külhoni magyar értelmiség-utánpótlást segíteni, és erősíteni a határon túli tudományos, oktatói elitet a kutatói pályát lendületbe hozó távlatok megnyitásával.
A határon túli közel harmincezer magyar egyetemista közül évente a legjobb harmincat kiválasztva, támogatják azokat féléven keresztül átfogó szakmai és pénzügyi támogatással. A doktoranduszok közül belső pályáztatás útján a legjobbak versenyezve vesznek részt, majd a győztes tudósjelöltek egy nyugat-európai tanulmányútra mehetnek el. Támogatási rendszer különlegességét és szakmai erejét a tutorok biztosítják, akik a kollégista által kutatott szakterület tudományos fokozattal bíró elismert képviselői, többségükben egyetemi tanárok Magyarországról és a határon túlról. A 2010-ben indult kollégiumba a 2013. őszi tanévkezdésig kereken száz határon túli mesterképzős vagy doktorandusz nyert felvételt a most beiratkozó 30 új felvettel együtt. A kollégisták közül 53 PhD-hallgató vagy doktorjelölt. A támogatottak tudományterülete a mikrobiológiától az orvostudományig, az atomenergiától az informatikáig, a politikatudománytól a teológiáig számos diszciplínát felölel. Tanulmányaikat a Kárpát-medence 15 városának egyetemein végzik. 2013 első félévében az akkori 49 kollégista 74 tanulmányt, 92 szakcikket és absztraktot jegyzett, továbbá 84 előadást tartott hazai vagy magyarországi szakági konferenciákon. Kilenc kollégista nemzetközi konferencián szerepelt előadóként többek között Rómában, Lisszabonban, Heildelbergben, Kijevben és a törökországi Boluban.
2013. október 12-én a Magyarság Házában (Budapest I. Szentháromság tér 6.) a 2013/2014-es tanév ünnepélyes évnyitóját követően tartják a korábbi évfolyamok kollégistáinak poszter-bemutatóját, valamint az MTA DOMUS Hungarica programja támogatásával megvalósult Aranymetszés 2013 kutatás eredményeinek szakmai fórumát a külhoni magyar tudományos utánpótlás kárpát-medencei helyzetéről. A 2010 és 2013 között támogatott kollégisták közül a legjobbak kutatási eredményeit jelenítjük meg 46 poszteren. A kiállított posztereket szakmai zsűri értékeli két kategóriában. A háromtagú zsűri a tudományos kommunikáció szempontjai, valamint a téma iránti figyelemfelkeltés elérése alapján értékeli a munkákat. A zsűri elnöke Dr. Szendrő Péter egyetemi tanár, az OTDT elnöke, Gózon Ákos az Élet és Tudomány főszerkesztője és Kárpáti Andrea az ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központ vezetője. A díjak a humán- és a reáltudományok kategóriában kerülnek kiosztásra. Az 1. helyezettek 50.000 Ft, a 2. helyezettek 30.000 Ft, a 3. helyezettek 20.000 Ft értékű könyvvásárlási utalványban részesülnek. A Collegium Talentum Alumni Klubja mindkét kategóriában 25.000 Ft-os különdíjjal értékeli az általa legjobbnak ítélt posztereket.
Az Aranymetszés 2013 kutatás a Collegium Talentum célterületét jelentő négy szomszédos országban született magyar doktoranduszokat és fiatal kutatók tudományos életbe való integrálódásának irányát és szakmai jövőképüket vizsgálta. A szakmai fórum keretében a kutatás általánosítható, és régiónként specifikus eredményeit mutatják be a vizsgálatot lebonyolító határon túli doktorandusz szervezetek.
A Collegium Talentum működése
A tatabányai székhelyű Edutus Főiskola részeként működő tehetséggondozó program kiemelt feladata a Magyar nemzetpolitikai stratégia eleme című dokumentum alapján olyan speciális minőségi tudást nyújtani a határon túli egyetemisták és doktoranduszok részére, amellyel megállják a helyüket a nemzetközi tudományos életben (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Magyar Nemzetpolitika 3.2.4. pontja).
A Collegium Talentum ösztöndíjat, konferencia-részvételi támogatást, nyelvvizsga-támogatást és félévenként két alkalommal háromnapos továbbképzéseket biztosít (személyiségfejlesztő tréningek, műveltségi előadások, kulturális programok, közösségépítés) a felvett határon túli fiatal egyetemisták és kutatók részére. A kötelező képzési programok megszervezése a kollégium működtetésének egyik legfontosabb és legnehezebb feladata. A szakterületek sokfélesége miatt csak olyan szakmai előadásokat és tréningeket lehet programba állítani, amelyek nem valamely tudományághoz kötődnek, hanem a Collegium Talentum alapértékeinek megvalósítását szolgálják vagy általános módszertani készségfejlesztést biztosítanak. Így az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
A képzések másik része készségfejlesztési tréning, amely a fiatal értelmiségiek számára olyan gyakorlati kérdéseket tárgyalt, mint a hatékony kommunikáció, a célra vezető tárgyalástechnika, az önismeret vagy a helyes stressz-kezelés.
A Collegium Talentum küldetése a határon túli magyarság helyben maradása érdekében a magyar anyanyelvű, európai szemléletű értelmiségi utánpótlás biztosítása. A tutor a helyi magyar értékek megőrzésének és átadásának szellemében, illetve az Európára nyitottság jegyében végzi támogató, fejlesztő munkáját. A Collegium Talentum tutor rendszere az ösztöndíjas rendes tanulmányait kiegészítő személyre szabott foglalkozásokra épül. Az ösztöndíjas kötelezettséget vállal, hogy tanulmányi átlageredményével és szakmai-tudományos előrehaladásával folyamatosan bizonyítja rátermettségét.
A Collegium Talentum 2013. évi támogatási rendszere Ösztöndíj tíz hónapon keresztül, amely összeg a kötelező képzési programokon készpénzben kerül kifizetésre és csak személyesen vehető át.
Konferencia-részvételi támogatás egyedi kérvény és elbírálás alapján. A kérvénynek a részletes költségvetést, tutori ajánlást és indoklást is kell tartalmaznia. Csak azokat a kollégistákat támogatjuk, akik előadással vagy poszterrel szerepelnek az adott konferencián. Nyelvvizsga költsége: csak sikeres vizsga esetén kerül kifizetésre. Cél, hogy a kollégiumi támogatás végére legalább egy nyelvből felsőfokú tudásra tegyenek szert a támogatottak. A tutorok a kollégista támogatásáért tiszteletdíjban részesülnek.
A Collegium Talentum működését és támogatásait a Bethlen Gábor Alap biztosítja.
Felvidék.ma

Börtönnapló írásban és képben
A XX. század ideológiai harcaiban nem csak a tömegeket manipuláló, érvényesülni akaró politikai gesztusok voltak jelen, a megfélemlítés, az ellenőrizhetőség kiépített aparátusa szörnyeket szült. A szókimondó, meg nem alkuvó, netán szervezkedésbe kezdő ellenzékiekből gyártottak szörnyeket, megszégyenítve, bemocskolva barátok, családtagok előtt is.
Ahogy az egykori elítélt Pietsch Miklós fogalmaz, a drákói szigorral fellépő, politikai megrendelésre vagdalkozó ügyészek lemetszették az elítélteket a társadalom testéről. A szabadulás után többségük próbált megválni az átélt rémképektől, a hosszas megaláztatás nyomasztó emlékeitől, bármilyen személyes tárgytól, ami az igaztalanul nyakukba vart bűnök miatti börtönévekre utalt. Volt viszont, aki az átélt borzalmas időket kibeszélte magából napló, versek vagy éppen a vizuális művészet nyelvén. Így tett a kommunizmus legkegyetlenebb erdélyi közösségi megtorlásában, a Szoboszlay-perben elítélt Pietsch Miklós is, aki írásban és képben ragadta meg az embert próbáló, de lelket-szellemet kovácsoló éveket. Pietsch Miklós Aradon született 1934-ben. Családjuk, a Hunyad megyei Fehérvíz falu régi famíliája a Bágya nevet viselte, ahová beházasodott sziléziai származású nagyapja. 1946-ban kisajátították a fehérvizi birtokot, és a család Miklós édesanyjának városába, Aradra került. Itt házukban gyakran megfordult Szoboszlay Aladár plébános és báró Huszár József földbirtokos, a Szoboszlay-féle szervezkedés főszereplői. Az 1957-es letartóztatások után Pietsch Miklósnak és édesapjának, dr. Pietsch Béla ügyvédnek az volt a bűne, hogy lakásukba fogadták és szóba álltak a kommunizmusellenes szervezkedőkkel, amiért fejenként több mint tíz évet kaptak. 1964-es szabadulása után Pietsch Miklós építészmérnöki diplomát szerzett, és az 1970-es évek közepén Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd családjával a németországi Heidelbergbe telepedett. Önképző módon, de komoly érdeklődéssel fordult a képzőművészet tanulmányozása felé, és az impresszionizmus szellemében festett kisebb méretű képeket. A művészi hajlamot édesapjától örökölte, aki autodidakta festő és sikeres színműíró volt. A meghitt boldog élet színtereiről vett csendéletek és erdélyi táj- és faluképei mellett a fiatalon megélt szörnyű, pokolian nyomasztó börtönévek dermedt világát is kifestette magából, de ezúttal már nagyméretű vásznakon. Évtizedekkel a börtönévek után írta meg Börtönnaplóját és ragadta meg képben a megélt sérelmeket, elfásító zártságot. A börtönsorozat kompozícióit már nem az impresszionizmus lágy jegyeivel festi, az átélt emberi lét alsó határait súroló nyomorúság a könyörtelen expresszionizmus és a szürreális látásmód elemeivel tör fel e vásznain. A börtönkörülmények szorongató zártsága a legőszintébb emberséget hozza ki az elítéltből. Így ír erről naplójában: „A legfontosabb, hogy ne felejtsek el semmit. Amivel még rendelkezem, az a gondolkodás és emlékezés képessége. (...) Ez az én életem, és ezzel így fogok gazdálkodni. Küzdeni fogok azért, hogy minden másodpercét értékesen töltsem. Ökölbe szorítom kezem, és nagyot sújtok a levegőbe.”
A kívülálló szemlélő számára lidércálomszerű, távoli fantázia látványa nyílik meg e Pietsch-festményeken. Az ember fizikai és lelki gyötrődését az alkotóban felgyülemlett embertelen, kiszolgáltatott helyzetek vezérelték, valahogy úgy, ahogy ezt Hieronymus Bosch és Francisco Goya klasszikus műveiről ismerhetjük. A Pietsch-képeken nemcsak a látott, de a közvetlenül megélt lelketlen borzalmak barnássárga, sápadt monotóniája ragad meg. Ez látható például a Sárga cellában című kép beszűkült terű, az egymásrautalt rabok feszélyező létének, de megmaradt emberségének megragadásában, vagy a sokalakos Jönnek az ökrök című, a munkalágerben nyüzsgő, a leves érkezésére összetömörült elítéltek személytelen, már-már állativá torzult arcán. A ma Németországban élő Pietsch Miklós úgy döntött, e börtönsorozat festményeit a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozza. Így nemcsak egy egyedi meglátású műalkotás-sorozattal lettünk gazdagabbak, de a Pietsch-képek a korábban politikailag ellenvéleményen gondolkodók és az erdélyi magyarság XX. századi megaláztatásait, börtönben – és nemcsak ott – átélt szenvedéseit, a társadalom szélére sodrását dokumentálja erős kifejező erővel.
Sántha Imre Géza, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Írótalálkozó Gyergyószárhegyen, kilencedszer
A kilencedik Szárhegyi Írótáborban harmadik alkalommal nyújtották át fiatal alkotónak a Csiki László Irodalmi Díjat, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Az idén az elismerést Papp Attila Zsolt írónak ítélték oda Vízimozi című, harmadik verseskötetéért. Az oklevelet Bende Sándor megyei tanácsos, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke nyújtotta át.
Az írótáborban részt vett Kelemen Hunor is, aki az irodalmi folyóiratoknak folyamatos támogatást biztosító törvénytervezetről is beszélt a résztvevő romániai magyar íróknak.
Az RMDSZ szövetségi elnöke, államelnök-jelöltje e konkrét intézkedés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a Helikon, a Korunk, a Látó, a Székelyföld, a Várad és más irodalmi folyóiratok támogatását azért foglalták jogszabályba és terjesztették a Képviselőház elé, hogy a magyar nyelvű időszakos kiadványok finanszírozása kötelező érvényű legyen. „Sokan gondolják úgy, hogy az államnak, a politikának teljesen ki kell vonulnia az irodalomból, a kultúrából. Semmiféle szerepet nem kell vállalni a fenntartásukban, finanszírozásukban. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy ma Romániában, és általában Európában az államnak egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a támogatásban. A kultúrát, az irodalmat nem szabad kitenni a piaci verseny szabályainak” – mondta Kelemen Hunor a borzonti írótáborban, ahol továbbá az erdélyi magyar gyűjtőkönyvtár szükségességét is hangsúlyozta. A Szövetség államelnök-jelöltje erről azt mondta, hogy létre kell hozni egy olyan intézményt, amely egybegyűjti a ma még szétszórtan őrzött irodalmi hagyatékokat, ezáltal biztosítani kell azt, hogy a nyomtatott szó túléli a digitalizáló világ kizárólagosságát.
„Hol van az író hazája? A borzonti tábor témájaként megfogalmazott kérdésre a hozzám legközelebb álló válasz az, hogy az alanyban és az állítmányban, a nyelvben van az író otthona. Mert miért ne lehetne átmenetileg Heidelberg a hazája, netán Budapest vagy Gyímesfelsőlok? Ez egy olyan dilemma, amelyet én nem akarok eldönteni” – fogalmazott a szövetségi elnök a kilencedik írótábor címét adó irodalmi kulcskérdésről. Kelemen Hunor megköszönte az eseményre való meghívást Lövétei Lázár Lászlónak, Fekete Vincének és Egyed Péternek, és hozzátette: azt reméli, írói minőségében is várták Borzontra, olyan alkotóként, aki visszatér még az irodalomba.
maszol/rmdsz.ro

Haza magasban és mélyben – Szárhegyi Írótábor Borzonton
A hétvégén Borzonton tartották meg a Lázár-kastély körüli, elhúzódó huzavona miatt „hazátlanná vált” Szárhegyi Írótábort, így még aktuálisabbá vált a 9. találkozó kérdésfelvetése: „Hol van az író hazája?”
A másfélnapos tanácskozásra a Magyarországra, vagy még nyugatabbra elszármazott, erdélyi származású írókat hívtak haza a szervezők, hogy megkérdezzék tőlük, nekik ugyan hol is van a haza.
Markó Béla költő, a Communitas Alapítvány elnöke megnyitó beszédében elmondta: „virtuálisan legalább össze kellene varrni ezt a kettévágott irodalomtörténetet”, hiszen könnyebb lenne az elvándoroltakkal együtt folytatni.
Amint a tábor főszervezője, Egyed Péter megjegyezte a Molnár Gusztávval való beszélgetése előtt, igyekszik elkerülni, hogy fogalmi vitákba keveredjenek, ami gyakran elő szokott fordulni beszélgetéseik során. A fogalmi viták azonban elkerülhetetlenek voltak, Láng Gusztáv például arról értekezett, milyen változatai voltak az idők során a haza szónak, hiszen főként a régebbi időben nem föltétlenül egy országot jelölt ez a kifejezés, sokkal inkább a települést, ahonnan az illető származott.
Láng Gusztáv egyébként, a többi meghívottal ellentétben, nem Erdélyben, hanem Budapesten született, de középiskoláit már Szatmárnémetiben végezte, Kolozsváron szerzett egyetemi oklevelet, majd ugyanitt egyetemi tanár is volt, egészen 1984-ig, amikor ismét Magyarországra telepedett.
Szűcs Jenő történészt idézve elmondta: a haza nem szorul arra, hogy az ember benne éljen, úgy is tekinthetünk egy országot hazánknak, ha a sors messze sodort tőle. Szerinte ugyanakkor fontos különbséget tenni a haza és a szülőföld kifejezések között, a szülőföld ugyanis mindig hiányzik az embernek, és ez a hazával ellentétben mentes a politikai, ideológiai töltettől.
„El lehet menni úgy is, hogy az ember marad: én például a Magyarországra való áttelepülésem után is munkatársa maradtam a romániai magyar folyóiratoknak” – Fogalmazott Láng. Az irodalomtörténész emlékeztetett rá, hogy Babits például különbséget tett mappa szerinti és lélek szerinti haza között, ő maga pedig Erdélyt tekinti lélek szerinti hazájának, hiszen 37 évig élt itt, 27 évig egyetemi előadóként, így aktívan részt vett az itteni kultúrügyekben. Megemlítette ugyanakkor Márai álláspontját is, aki szerint a haza a magyar nyelv.
A fogalmi viták ellenére is érdekes beszélgetések zajlottak tehát le, hiszen amint Lakatos Mihály író, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója fogalmazott: „konferenciát csak megválaszolhatatlan kérdések köré érdemes szervezni”.
A konferencia részvevői ugyanakkor a valós honosodás lehetőségéről is eszmét cseréltek. Kenéz Ferenc költő szerint nem volt könnyű, ahogyan az anyaországi irodalmi élet képviselői fogadták őket, hiszen a nyolcvanas évek második felében – amikor maga is kénytelen volt elhagyni az országot – tucatjával telepedtek át erdélyi írók Magyarországra, ami már az ottani irodalmi közélet számára is problémát jelentett.
„Azok, akik akkor kimentek Magyarországra, nem bekacsolódtak az ottani irodalmi vérkeringésbe, hanem rátelepedtek arra” – fogalmazott. „Elmenni könnyű, megérkezni nehéz” – fogalmazott később a témával kapcsolatban Tompa Andrea író is, aki Kolozsvárról ment ki Budapestre.
Minél több ismeretet szerzel, annál irrelevánsabb a haza kifejezés – idézte Hans-Georg Gadamer szavait Hajdú Farkas-Zoltán, aki egyben a legtávolabbról hazalátogató író is volt a találkozón: 26 éve él Heidelbergben. A csíkszeredai születésű író elmondása szerint igazi transzszilván családból származik, hiszen édesapja csíki székely volt, édesanyja pedig brassói szász. Egy zsidó közmondást is idézett, miszerint a haza ott van, ahol sikeresen tudsz reklamálni.
Az is elhangzott ugyanakkor a megbeszélésen, hogy a ’89 előtt eltávozottak többnyire úgynevezett „passzív emigránsok”, hiszen legtöbb esetben nem saját elhatározásból, hanem politikai nyomásra voltak kénytelenek elhagyni az országot, ezzel szemben akik a rendszerváltás után távoztak, már saját elhatározásból tették.
A legifjabb kivándorlók történetéből ugyanakkor az is kiderült, hogy ez sem teljesen igaz, hiszen Csender Levente még gyerekkorában került Magyarországra a szülei döntésének következtében, Nagy Koppány Zsolt pedig eredetileg csak az egyetemet végezte volna az anyaországban, majd a felesége miatt maradt kint. Az egyetlen „aktív emigránsnak” Potozky László bizonyult, aki elmondása szerint már középiskolás korában eldöntötte, hogy egyszer Budapesten fog letelepedni, ami a közelmúltban sikerült is.
A tanácskozást követően lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt vehette át a Csiki László-díjat, amelyet 35 évnél fiatalabb alkotóknak ítélnek oda az elmúlt két évben megjelent kötetért. A díjat korábban Karácsonyi Zsolt és Szabó Róbert Csaba kapta meg, idén pedig Papp Attila Zsolt Vízimozi című verseskönyvét összesen 12 kiadvány közül találta a legjobbnak a díj kuratóriuma. A díjazott a tábor szervezőinek és az elismerés alapítóinak köszönte meg, hogy otthon érezheti magát.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

Elbúcsúztak a Kölcsey végzősei, Kölcsey-díjat kapott Filip Zoltán
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket" - ezekkel a szavakkal vett búcsút Pataki Enikő igazgató, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium az intézmény idei végzőseitől. A közel négy órás ballagáson a diákok mellett jutalmazták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, Filip Zoltán pedig megkapta a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését.
Európa egyetemein - Bologna, Padova, Párizs, Heidelberg - már a XII. században ballagtak, azaz elbúcsúztak a diákok a tanintézménytől. Magyar földön a most Szlovákiához csatolt Selmecbányán ballagtak először - azóta pedig elengedhetetlen eseménye ez a diák- és pedagóguséletnek. Szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolái közül idén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kezdte meg a ballagások sorát: diákok, tanárok csütörtök délután vettek búcsút egymástól.
A szokásoknak megfelelően az ünnepség az utolsó becsengetéssel és az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, majd a XI-sek feltűzték a szalagot és átadták a mesebeli tarisznyát a végzősöknek. Ezt követően a tanáriban Veress Kupán Emese szóban, Gáll Máté pedig énekben búcsúzott a tanári kartól, majd Kallós András és Csordás Levente egy virágcsokorral mondott köszönetet az igazgatóságnak.
Az iskola zászlaját követve az osztályos dalolva érkeztek az udvarra, ahol elfoglalták a számukra kijelölt helyeket. Eközben a két konferanszié, Doroha Liza és Fehér Ádám méltatta valamennyi osztály tanulmányi teljesítményét, sportbéli és a tantárgyversenyeken elért eredményeiket.
Az ünnepség egy perces néma gyászszünettel folytatódott, a jelenlévők így emlékeztek meg a néhány hónapja elhunyt korábbi kitűnő pedagógusról, Filip Mártáról.
„Remélem, valamennyien érzitek a hitet: a szeretet, a tudás, a biztos jövő reményének hitét. Érzitek azt a bizalmat, amellyel mi, a benneteket útra bocsátók, nevelők és szülők, kísértük lépteiteket mostanáig, és amely biztonságot nyújt számunkra most, hogy rátok tekintünk: felnőttek a gyermekeink, elindulhatnak hát saját útjukon", kezdte ünnepi beszédét Pataki Enikő igazgató. „Tudjuk, hogy van erőtök valóra váltani álmaitokat, hisszük, hogy van kitartás bennetek végigmenni az általatok választott úton, ez adjon erőt nektek a holnaphoz!", szólt a pedagógusi biztatás.
Az igazgatónő természetesen jó tanácsokkal is felvértezte a végzősöket: „A változást magatokban hordozzátok, a világ körülüttetek olyanná válik, amilyenné ti alakítjátok. Ne legyetek közömbösek soha, ne higgyetek soha azoknak, akik azt sugallják, nem rajtad áll a változás! Ne várjátok, hogy egyszer valaki valamikor majd ad egy lehetőséget, mert a lehetőségekre magatoknak kell rálelnetek, és nektek kell élnetek velük!".
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket", zárta szavait Pataki Enikő. Gondolatát folytatta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, aki reményének adott hangot, hogy a fiatalok további tapasztalatokkal és tudással felvértezte visszatérnek majd Szatmárnémetibe. „A Kölcsey egy olyan közösségi műhely, amelyből olyan palánták nőnek ki, akikre a helyi közösségünk méltán számíthat majd a jövőben is", fogalmazott .
A folytatásban Mozart „Requiemjének" dallamára minden egyes ballagó osztály két-két tagja, valamint az osztályfőnök megkoszorúzta a gimnázium épületében található emlékhelyek egyikét, majd a ballagók részéről Dobai Bernadett, a XI. osztályosok részéről pedig Farkas Henrietta mondott búcsúbeszédet. A végzősök a hagyományoknak megfelelően átadták az iskola kulcsát a XI. osztályosoknak. Az ünnepélyes pillanatokat Gnand Gréta éneke és Ianos Abigél, valamint Sárándi Annamária tanárnő szavalata tette felemelkedettebbé. És bizony a sorok között volt, aki nem bírta visszatartani a meghatódottság könnyeit...
Ekkor érkeztünk el a díjazások pillanataihoz. Az évfolyam két legjobb tanulóját, az egyaránt 10-es négy éves átlagot elérő Heidenhoffer Erhardot és Kassai Evelint valamint a 9,81-es átlagot elérő Mezei Boldizsárt az Autonet jutalmazta 500, 300 illetve 200 euróval. Díjat kapott közel harminc diák tanulmányi eredményeiért, különböző versenyeken, megmérettetéseken való helytállásért, pályázatokban, projektekben való részvételükért. Általános derültséget keltve Kovács Béla tanár felajánlásából díjat kapott a négy év alatt legkevesebbet hiányzó diák is, Sütő Evelyne.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesülete ajándékkal jutalmazta a tanév végén nyugdíjban vonuló Nevelits Gyöngyvért, Pricop Marianát és az előző igazgatót, Elek Imrét - utóbbi nem tudott részt venni az eseményen. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága pedig immár ötödik éve adta át a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését, amit ezúttal Filip Zoltán kapott. „Olyan pedagógus ő, akit talán a legszigorúbbak egyikeként tartanak számon az iskolában, de akihez tanítványai mégis rendszeresen visszajárnak, akinek hívó szavára bárhonnan hazajönnek, ha segíteni kell, akit a ballagók hatalmas tapssal, sírva búcsúztatnak, pedig kisdiákként még sokszor úgy érezték, nem fogják túlélni óráit. Olyan tanár, aki megtanít küzdeni, akinek kemény álarca mögött az iskoláért és a diákokért dobogó szív rejlik. Tanártársainak a kitartás és következetesség példaképe, aki a közösségért él és dolgozik. Diákjainak a mester, aki megtanít mindarra, ami az életben a legfontosabb: kemény munka nélkül nincs eredmény, küzdelem nélkül nincs siker, közös akarat és együttműködés nélkül nincs győzelem", méltatta kollégáját Pataki Enikő.
A hagyományoknak megfelelően a ballagás a Szózat eléneklésével ért véget. Csütörtökön összesen 176 maturandus intett búcsút a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól.
szatmar.ro

Tanulmány az Arad városi kórház történetéről
„Bántó, mennyi mindent nem tudunk, szomorú, mennyi mindent elfelejtünk”
Szerdán délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpádról, Arad neves szülöttéről elnevezett (a történelmi hűség kedvéért: teljesen megtelt) dísztermében mutatták be dr. Dumnici Sándor egyetemi professzornak az aradi kórház történetéről szóló magyar nyelvű könyvét. (Az eredetileg románul megjelent könyv bemutatóját néhány hete tartották meg.) A hallgatóság között volt az aradi magyar kulturális rendezvények megszokott közönségén kívül a sebészdoktor több volt páciense, néhány kolléga és egyéb érdeklődő is.
A rendezvényt Irházi János újságíró, a könyv megjelenését lebonyolító program egyik képviselője nyitotta meg, majd Bognár Levente aradi alpolgármester arról beszélt, mennyire fontos a város – Arad – valós történelmének, intézményeinek a megismerése. Dumnici professzor könyve immár a negyedik azon könyvek sorában (az előzőek Arad városiasodásáról, Salacz Gyula polgármesterről, a Kultúrpalota történetéről szóltak), amelyek magyarul is megjelentek a polgármesteri hivatal támogatásával, azzal a céllal, hogy az, amit ma (már) csak kevesen tudnak, a nagy többséghez is eljusson. Hozzátette, e könyv igazolja: az egykori aradiak tudták, hogy az egészségre áldozni kell, és ezzel (remélhetőleg) példát mutattak a mának is.
Dr. Dumnici professzor azzal kezdte a könyv bemutatását, hogy leszögezte: tiszteletet érez azok iránt, akik Aradot építették, intézményeit létrehozták. Külföldi tapasztalataira hivatkozva elmondta: a vendégnek (az angliai Oxfordban vagy a németországi Heidelbergben) „bizonyítványt” adnak a kezébe az illető intézmény múltjára, történetére vonatkozólag. Nos, a máramarosszigeti származású Dumnici doktor most az aradi városi kórház történetéről szóló munkát adhatja át (immár két nyelven) az idelátogató külföldi kollégának. Amelyből kiderül: a város lakossága (képviselői által) már 1775. szeptember elsején, tehát 240 esztendeje hitet tett amellett, hogy a fejlődő Aradnak közkórházra lenne szüksége. Nagylelkű adományokkal meg is indult a gyűjtés az építkezésre, amelynek megkezdésére azonban csak 55 év múltán került sor, amikor az időközben bekövetkezett, nagy emberáldozatot követelő pestisjárványok is nyilvánvalóvá tették, hogy kórházra égető szükség van, másrészt az elinduláshoz szükséges tőke is összegyűlt.
Az előadó vetítettképes előadásban vázolta az Arad városi kórház építésének, kezdeteinek történetét, számokkal is illusztrálva – akkoriban még számon tartották ezeket! – ki és mivel járult hozzá a köz javát szolgáló megvalósításhoz. Edelspachnerné Katschmag Teréz például 2000, Radovits Klára és Kászonyi András 1000-1000, akkoriban igen nagy pénznek számító váltóforinttal biztosította az indulótőkét, később a világosi Bohus János báró, például, 30 ezer téglával, sok más Arad megyei polgár is jelentős adományokkal járult hozzá az akkoriban európai színvonalúnak számító kórház létrehozásához, amely végül 1836-ban nyílt meg, bár két évvel előtte már fogadott betegeket.
A statisztikai adatokkal és fotókkal bőven ellátott karcsú, hetvenoldalas kiadvány – mint maga a szerző, Dumnici professzor is aláhúzta – a kezdet. Ha valaha (hátha!) megjelenik felülvizsgált kiadása is, nemcsak bővítésre, hanem némi kiigazításra is szorul, például, az aradi kórházban az idők során dolgozott orvosok tekintetében. Jó néhányuk neve ugyanis hiányzik (vannak köztük – Puskel Péter helytörténésztől tudjuk – aradi „premiereket” produkálók), vannak elírt nevűek és hiányzók (ez utóbbi félmondatban említettek között sajnos, eltávozott személyes jó barátaim is). Mindezzel azonban semmiképpen nem akarom csökkenteni Dumnici doktor minden tiszteletet és megbecsülést kiérdemlő igyekezetét, hogy az aradi intézményesített egészségügy kezdeteiről egy ilyen kiváló (folytatásra méltó) munkát adott a kezünkbe.
Az eredetileg román nyelven íródott munkát Csanádi János magyartanár fordította le, nagyszerűen.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Pápai Páriz Ferenc orvos, tudós, szótáríró 300 éve halt meg
Pápai Páriz Ferenc orvos, tudós, szótáríró, „a magyar Hippokratész” háromszáz éve, 1716. szeptember 10-én halt meg.
1649. május 10-én született Désen, apja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari lelkésze volt. Szülei korai halála után rokonoknál nevelkedett, előbb Marosvásárhelyen, majd a Nagyenyedi Bethlen-kollégiumban tanult. Szorgalma, a tudományok iránt mutatkozó élénk érdeklődése miatt külhoni egyetemekre küldték. 1672-től Lipcsében folytatott orvosi tanulmányokat, hosszabb időt töltött az Odera menti Frankfurtban, majd Heidelbergben lett bölcsészdoktor. 1674-ben Bázelben orvosi oklevelet szerzett, és megkapta a „bázeli orvosi kar ülnöke” kitüntető címet is.
1675-ben hazatért. Előbb Debrecenben töltött rövidebb időt, majd Bihar vármegyében folytatott orvosi gyakorlatot, 1677-ben Bornemissza Anna fejedelemasszony udvari orvosa lett. 1678-ban felajánlották neki a Nagyenyedi Bethlen-kollégiumban a görög nyelv, a bölcselet és a természettan tanszékét. Ünnepélyes beiktatására 1680 januárjában került sor, ezt követően haláláig a kollégium tanára, később rektora volt. A kollégiumban ő vezette be az orvosi alapismeretek tanítását, számos tehetséges diákjának szerzett ösztöndíjat külföldi egyetemekre, élete végén kapcsolatai révén számottevő összeget gyűjtött össze a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult kollégium újjáépítésére.
Szabadság (Kolozsvár)

Marosvásárhely Bethlen Gábor korában – elkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat
Marosvásárhely szabad királyi város fennállásának 400. évfordulója alkalmából jubileumi rendezvénysorozatot szervez a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Ennek jegyében történelmi előadásokat, ifjúsági vetélkedőket, fotókiállítást rendeznek október és november folyamán, illetve egy zárórendezvény is lesz decemberben.
A jubileumi rendezvénysorozat első előadására csütörtök este került sor a vármúzeumban, ahol Bethlen Gábor és Marosvásárhely kapcsolata volt a téma. Sebestyén Mihály történész azokra a hétköznapi eseményekre világított rá, amelyek Bethlen kiváltságlevele nyomán következtek be a városban. A 49 évet élt fejedelem hétszer látogatta meg Marosvásárhelyt. Mikor idelátogatott vagy a város legelőkelőbb kőházában, a Köpeczi házban szállt meg, vagy a Nagy-Szabó János-féle házban. A mai plébánia épülete akkoriban a városbíró háza volt.
Bethlen korában a város ritkán „katonáskodott”, ugyanis a fejedelem fontosabbnak tartotta, hogy inkább a hadi készültséghez szükséges eszközöket – csizmát, fegyvert, lószerszámot, ruhaneműt – készíttesse el a helyi mesteremberekkel, minthogy hadba szólítsa őket. Ez a városnak is egyfajta gazdasági fellendülést jelentett, mint ahogy az is, hogy az eléje terjesztett céhszabályokat átnézette kancelláriájával és jóváhagyását adta, így ezek a testületek privilegizált céhekké váltak, olykor kereskedelmi előjoggal is rendelkeztek. Ez nagyban segítette a város fejlődését, a termelés hatékonyságát és a kereskedelmi élet élénkülését.
Sebestény Mihály felhívta a figyelmet, hogy Bethlen Gábor engedélyezte, hogy a városi tanács fogadjon be idegen kereskedőket, például örményeket, akik a nagybani, vagyis a távolsági kereskedelemben voltak érdekeltek. Bethlen Gábor másik nagy erénye a kultúra támogatása volt. Elsősorban arról az anyagi támogatásról volt szó, amit országgyűlési határozattal folyamatosan adott a városnak, arra serkentve a nemeseket is, hogy a fejedelem példáját kövessék és a birtokaikon beszedett dézsma (tized) egy részét a Scola particula, a későbbi Református Kollégium javára fordítsák.
A bor-dézsmából származó italt a kollégium diákjai „elkorcsmálták”, azaz eladták korcsmáknak, csapszékeknek, a bevételből könyveket vásároltak, így gyarapították a kollégium könyvtárát. Bethlen Gábor továbbá rektort küldött a kollégiumnak, akit a saját végzettjeiből válaszott ki, azokból a diákokból, akik az általa szerzett külföldi ösztöndíjak kedvezményezettjei voltak és Heidelbergben, Genfben, Bázelben tanulhattak.
A bor, amit Bethlen a várostól rendelt a táborába, egyrészt serkentő eszköz volt a harcosok számára, másrészt érzéstelenítés hiányában a sebesültet leitatták, a harctéri sebészek csak ezt követően fogtak hozzá a műtéthez. Marosvásárhely azért is nyerte el a szabad királyi városi rangot, mert abban a korban a székelyföldi városok közül a legdinamikusabban fejlődött – mondta az előadó.
A jubileumi sorozat következő rendezvényén Rákóczi Ferenc korát ismerteti Tamási Zsolt, majd a Teleki és a Toldalagi családról lesz előadás, a barokk korról, a barokk építészetről, a 20. századi városiasodásról, Bernády György koráról esik szó, ugyanakkor Marosvásárhely története a két világháború között, az ötven év ipari fejlődése is szerepel az előadások között.
Az ifjúsági vetélkedőn Marosvásárhely történelméhez kapcsolódó kérdésekre kell választ adniuk a diákoknak, a fotókiállítás pedig a régi Vásárhelyt és a jelenkorit mutatja be, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között – mondta érdeklődésünkre Náznán B. Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke.
Antal Erika maszol.ro